welcome to europe, traveller
Life is a journey that must be traveled no matter how bad the roads and accommodations.
lépj be bátran
európa rád vár
Karakter neve:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
jelenlegi utazóink
európa szívében
Jelenleg 7 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég

Briana Doherty, Faith Terner

A legtöbb felhasználó (38 fő) Csüt. Márc. 01, 2018 9:25 pm-kor volt itt.
legújabb bejegyzések
friss irományok
Yesterday at 11:41 pm
Csüt. Ápr. 19, 2018 9:31 pm
Csüt. Ápr. 19, 2018 7:36 pm
Szer. Ápr. 18, 2018 8:00 pm
Szer. Ápr. 18, 2018 4:36 pm
európai lakosok
nyilvántartása
csoport
angol 5 5
dán 3 1
francia 3 -
görög - 1
holland 1 -
ír 3 4
külföldi 2 2
német - -
norvég 2 2
olasz 1 1
portugál 1 -
spanyol 1 -

Jasmine x Cameron - You are the evil...
TémanyitásTárgy: Re: Jasmine x Cameron - You are the evil...Yesterday at 10:22 pm




cameron&jasmine
Classic ● *-* ● 1082●
Nem vallom magam annak az ostoba csitrinek, aki bedől a férfiak sármjának, és szövegének is, de ma este úgy látszik ez alól kivételt képezek, mert előszeretettel szívom magamba Mr. Abell szavait, és kezdek átesni a ló túloldalára, mert az önámítás egy tökéletes fokát érem el. A jó és a rossz hadakozik bennem, és elmosódnak a határok, ha arról van szó, hogy megítéljem. Az első találkozás nem sikeredett valami jóra, de ez még nem jelenti azt, hogy előítéletesnek kell lennem vele, és az alapján skatulyába zárni, mert mindenkinek járna az a bizonyos második esély. Az előttem álló férfi arcvonásai meglágyulnak, a hangja betölti a fejem összes rését, és képtelen vagyok a logikus érvelésre. A példám is jól tükrözi, hogy iszom a mondandóját, az érzékszerveim ki vannak hegyezve rá, mint egy éhező vad az egy szem húsra. Horror módon elválok a valós énemtől, és egy rajongó kislánnyá változom, aki igent is mondana ebben a pillanatban, ha megkérné a kezét. A racionalitás bajnoka vagyok, rám nem hatnak az efféle próbálkozások, de csúnyán fel kell sülnöm, mert éppenséggel az ellentéte történik. Mikor adtam én egy idegen férfi véleményére, mikor érdekelt, hogy szájon csókoljon, vagy megízleljem a nyelvét, a nyakán lévő bőr puhaságát? Stefan óta bezárkóztam, és nem vágytam a férfitársaságra olyan értelemben, mint egy partner. A szexet nem vetem meg, de nem is vagyok híve az egyéjszakás kalandoknak. Becsúszik olykor egy ismerős felhívása, a nosztalgikus emlékképek felelevenítése. A szánk találkozása azonban másképpen kelt életre. Egyetlen alkalommal sem éreztem a gyomromban felkúszó feszültséget átváltozni valami repdeső rovarrá, és a torkomban lévő gombócot folyékony mézzé varázsolódni. A hangulat, a hirtelen megteremtett romantikus közeg, az eső meleg simogatása a vállamon, bármi is a kiváltó ok, én totálisan elérzékenyülök. Bátorkodom kilépni a szende szerepkörömből, és átvenni a képzeletbeli gyeplő végét, de attól tartok, hogy ez nem is olyan könnyű, mint ahogyan egy kívülállónak tűnhet. A szirmaim megduzzadnak, a folytatást áhítják, de amikor már éppen elveszíteném az eszemet, és beadnám a derekamat a hajnal mámoros kavalkádjának…rádöbbennek, hogy őrültséget művelek. Cameron az, aki végül megszakítja a csókot, és elhátrál tőlem, de én vagyok az, aki helyrebillenti a kapcsolatunk mivoltát. Nincsen több pillangó, rózsaszín köd, de még harc sem, mert megijedek. A félelem újkeletű…nem a testemet, hanem a lelkemet óvom ettől a férfitől. A szembogara sötétséget sugall, és nem éppen azt a fajta gyengeséget, amire hosszú távon vágynék. Meg tud égetni, és erre nincs szükségem jelenleg. Biztonsági játékos vagyok, még a kispadra is kiülök, ha ezen múlik a békés lelkivilágom fenntartása. Ez a férfi az ördöggel vetekszik, ha a nők ujja köré csavarása a célja, mert nehezen hiszem el, hogy ezek után a feleségkeresés lenne a fő útvonala. Beleremegek a hűvös időjárásba, a felső hámrétegemet kicsipkézi az északi szél. A cipőm orrát figyelem mámorittasan, és arra gondolva, hogy mi a fészkes fene volt az előbbi jelenet, de nem jutok dűlőre, és ahogyan fellángolok a miérteket kutatva, úgy engedem el a válaszokat is, mert nem vagyok rá kíváncsi. A szabályokat egyszer már felállítottam, ha csak a segítségemet akarja, azt megkaphatja, de ennél több nem fog a jövőben közöttünk történni. A riposztom is burkoltan erre hajaz, és ha nem jönnének errefelé, akkor még mondanám neki, de aztán ez a párbeszéd igencsak rövidre zárul.
- Pedig jobb lett volna, ha nem az alsójába rejti, vagy ott marad, de ezen már kár keseregni, nem igaz? – kérdezek vissza úgy mellékesen, de így egymással szemben állva azaz a fura megérzésem van, hogy egyikünk sem ezt a végkifejletet óhajtja a ma estére. A csókjától elaléltam, és ha valaki nem mondja ki a nemet, akkor már felinvitáltam volna a Bree-vel való közös lakásunkba. Mi ez a hülye feltételezés Jasmine? Hahó…utálod, és ki nem állhatod…egy hülye flótásnak tart, aki buta, és nincs stílusérzéke. Nagyon nehezen bírok koncentrálni, mert a ragyogó kék szemek, illetve a homlokára tapadt fekete haj…már szinte szexivé teszik a megjelenését, és nem annak a taplónak látom, mint az este elején. A kis percünk elillan, mert nevezhetjük annak, mikor meglátom a sarkon beforduló exemet, és a mostani párját. Stefan híres, éppen ezért ér sokként, hogy London belvárosában mászkál ének évadján. A kölcsönös megszólításokba több érzelem szorul, mint kellene, de tagadhatatlan, hogy három évig szorosan összekapcsolódott az életünk, és nem egy futókaland volt. Cameron humoros oldala most messziről elkerül, és nem sikerül értékelnem a vicc tárgyát, mert abban biztos lehet, hogy még egyszer nem fogom engedni, hogy hozzám érjen. Ellököm a kezét, és a mellkasára helyezném a tenyeremet, hogy felvilágosítsam a tisztes távolság fogalmáról, de a másik páros beelőz, és a figyelem rájuk terelődik. Lea…ez lesz a csaj neve az újságok címlapjáról. Némi idő kell neki, hogy leessen én vagyok az a fekete listás személy, akivel álmaimban sem akart találkozni, nemhogy élőben. A birtoklási szeszélye testet ölt, és úgy markolja át Stefan felkarját, mintha az élete múlna rajta.
- Én vagyok Jasmine…és valóban az… - mondanám, de észreveszi a mellettem állót, mire egyből cicázásba megy át, és a melleit kidülleszti. Egyértelműen szilikon, sejtem, hogy a drága volt pasim még mindig odáig van a botoxolt szajhákért, ha konkrétan képesnek bizonyult a legjobb barátnőmmel való hetyegésre.
- Gratulálok. – nyögöm ki mellékesen, mert túlságosan leköt ez a színjáték, és a nagy boldogságbuborék erőltetése. A szivárványt fingó unikornisok, meg a pónik hiányoznak a képletből, de szerencsére ezt mellőzzük, azonban ettől az affektáló hangnemtől megfájdul a fejem, és a józanságot elhagyva csak az ágyamra, meg egy pohár vízre vágyom a nap befejeztével. Stefannal együtt hallgatunk, mint két mellékszereplő, és naná, hogy Mr. Abell átveszi a szót, hogy némiképp reflektorfénybe kerüljön. Van ennek a férfinak valami erkölcsi kódexe, vagy szótára a helyes viselkedésről? Elhiszem, hogy mindenáron meg szeretné osztani a véleményét a nagyvilággal, de lehúzni az ismerősöket, és felszakítani a régi sebeket…nem a legjobb megoldás. Megköszörülöm a torkomat, és ha már kellően lejáratta az exemet is, akkor a fülem mögé tűröm az egyik tincsemet, és előbb rátekintek elég hangsúlyosan.
- Stefan megcsalt, és nem meleg. A választásához semmi közöm, mint a háttér okokhoz sem. Mi lenne, ha egyszer kosarat tenne a szájára? – döntöm oldalra a fejemet, és a tökéletesen előállt páros két tagját fürkészem.
- Sok boldogságot a végtelen vitákhoz…óó nem kell Stefan a bocsánatkérésed, már túltettem magam azon, hogy lefeküdtél Lilyvel. Meglepő, hogy ezek után mást jegyeztél el. Nem ítélkezem, és maga… - bökök rá a nagyszájúra.
- Feljöhet egy italra még….vagy hazamehet. – a táskámból halászom elő a kulcsot, mert mekkora mázli, hogy éppen a házunk előtt csattant…ja nem volt semmi.
- Nekem így is jó. – vonom meg a vállamat, és nekünk hátat fordítva indulok neki az útnak, mert ehhez a szappanoperához kezdek túl józan lenni.




▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽

 
Would you take the wheel
if I lose control?
if I'm lying here
will you take me home?


dolgozó

avatar
Hozzászólások száma :
16

reagok :
10

Csatlakoztam :
2018. Mar. 01.

Korom :
28

Tartózkodási hely :
London, UK

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Jasmine x Cameron - You are the evil...Csüt. Ápr. 19, 2018 9:29 pm



Am I the evil? If it's true, Darlin'... you'll be my

Evil Queen
Megrémítem, ahogy visszafordítom, és látszik rajta, hogy a fejemben fennálló veszélyeket most ő is latba vette, míg egyedül kószált az éjszakában. Mondhatnám, hogy sajnálom, hogy megrémisztettem, de remélem legalább annyit tanult az esetből, hogy felfogja, legközelebb inkább kísértesse magát haza, és ne vagánykodjon, mert talán nem lesz ekkora szerencséje. Nem felelek a nyilvánvaló kérdésére, hisz láthatja, itt állok az orra előtt. A ruháim szarrá áztak, a hajamból is csurog a víz, a szalonképes megjelenésemtől ugyan elbúcsúztam már négy-öt ital után, de azért ennyire nem néztem ki ótvarul, mint most. Talán ha tokától-bokáig belém lenne esve, akkor láthatna őrjítően szexinek, de nekem ezek a vizes jelenetek sosem jöttek be igazán, így ezt sem feltételezhetem. Nem, Jasmine fantáziáját már jócskán piszkálom, erre többször is tanúbizonyságát adta, de az érzelmei még inkább hajlanak a gyűlölöm, de amúgy nagyon bejön kombináció felé, mint afelé, hogy bármilyen pozitív érzést tápláljon irányomban a fizikai vonzódáson kívül. Azonban ez a fajta kötelék nekem nem kedvez, és most, hogy már egy kicsit jobban kitisztult a fejem, újabb lépésre szánom el magam. Nem azért kezdek bele a cicázásba vele, mert valóban ez lenne minden vágyam, bár bevallom, így, hogy végre nem azt a műnő oldalát látom, már egész megnyerő is lehetne. Azért teszem, mert ha ez az érzésvilág megmarad, sosem kerülhetek közelebb a céljaimhoz. Kell, hogy kapocs alakuljon ki, és kell az is, hogy annyira maga mellé akarjon állítani, amennyire csak lehetséges. Ezt pedig több frontos támadással tudom csak elérni. Sokan képzelik azt, hogy egy újságíró csak ül egy gép előtt, és órákon át a tökéletes szavakat keresgéli egy-egy cikk megírásához. De ez nem igaz. Mindennek alaposan utána kell járnunk, mert a valótlan állításokat hamar kiszagolják, és aztán olyan pert kapunk a nyakunkba rágalmazásért, hogy csak lesünk. Persze ezt a bíróság nem minden esetben veszi komolyan. Ha csak egy kis semmiségről van szó, akkor elintézik figyelmeztetéssel, netán pénzbüntetéssel. Erre van a biztosításunk. De vannak olyan esetek, amikor akár a börtönt is kockáztathatjuk, ha nem tudjuk alátámasztani megfelelően a vádat, amivel előrukkolunk. Kicsit olyanok vagyunk, mint a magánnyomozók. Csak minket kevésbé kötnek a törvények, és persze kevésbé is támogatnak. S most, amikor itt tartunk, hogy villámló szemekkel pillog rám a szakadó esőben, én abban a fázisban vagyok, amikor muszáj, hogy valamiképp a magam oldalára billentsem azt a mérleget. Halkan beszélek hozzá, egy olyan oldalamat villantva meg előtte, amellyel eddig nem találkozhatott. Nem akarom feltétlenül elcsábítani, bár valami lehet a levegőben, mert ahhoz képest, ahonnan indultam, már egészen ott tartok, hogy kezd bejönni a csaj. Amikor nem nyomatja azt a túlhúzott üresfejű cicababa stílust, mert attól sajnos teljesen ki tudok borulni. Addig édesgetem, míg még látok rajta némi ellenkezést, de végül a duruzsolásomnak hála megtörik. Nem egyszerűen megadja magát nekem. Egyenesen behódol. Sőt, már-már az az érzés fog a hatalmába, ahogy egyre inkább közelítek az ajkaihoz, hogy ha nem csókolom meg, kitépi a szívemet. A bizonytalanság feszültsége, a lehetőségek izgalma a tetőfokára hág. Nem sietem el a mozdulataimat, nem az a célom, hogy egy tapadós kéjencnek nézzen. Régen volt már, amikor egy nő felkeltette az érdeklődésemet és ez az eset szexbe torkollt, de ettől még fiatal, életerős férfiként nagyon jól bánok a nőkkel. Tudom a gyenge pontjaikat, ahogy azt is, mi kell ahhoz, hogy egy erős nemet az igen felé billentsek. Az utolsó mondatánál egy győztes félmosolyra húzom a számat. Ahogy a rossz is, Jasmine! -kong a fejemben a válasz, de ki már nem mondom. Inkább beszéljenek a tetteim a szavak helyett ezúttal. Puhán veszem birtokba az ajkait, számítva egy szeszélytől fűtött nő azonnali megtorlására, de mást kapok viszonzásul. Lassú, megfontolt odaadást, amely végül a teljes megsemmisülésben teljesedik ki. Én irányítom. Érzem, hogy teljesen beleolvad a pillanat óceánján keltett habokban, megmártózik benne, akár egy sellő a lágy, meleg áramlatokban. Hallani vélem még a nagyvadakra jellemző, mély dorombolást is, ahogy a kezem a tarkóján pihen, és ajkaim mint egy párduc lassú léptei a zöld aljnövényzeten, hangtalan hagynak nyomot a száján, a lelkén. Furcsa tudatállapotba kerülök általa.  Elfog egy birtoklási vágy, de nem az erőszakos fajta, inkább, amikor valami megmagyarázhatatlan mágneses térbe kerülve hirtelen megérezzük a gravitációt és a tehetetlenséget. Lebegek. Forróság önt el, és a hideg, amely eddig környékezett, messze rohan. A keze vándorútra indul, a nyakamra siklik, hogy megbújjanak a hosszú ujjak a tarkómra simuló fekete, vizes tincsek között. Felnyögök halkan. Váratlan ez a jóleső érzés. Hirtelen, de jó. Kell még. Ám kettőnk közül mégis én vagyok, aki észbe kap, amikor többet akarna.
NEM!
Nem a vágy hiánya mondatja ezt velem. Ahogy kijózanodok némileg a kéjes mámorból, felötlik bennem ezernyi borzalmas végjáték. Mindnek csúfos vereség a vége. Nem, ennél nem mehetek tovább. Nem célom, hogy belém szeressen, ahogy az sem, hogy megfektessem. Nem erre pályázom. Az kell, hogy a cége közelébe jussak, hogy bebizonyítsam, hogy nem csak egy oldalam van, csak épp valahogy ő mindig azt az egyet hozta ki belőlem. Le kell lepleznem azt a fertőt, amelynek a kulcsa ő maga. Ki kell derítenem a titkaikat. Ellépek tőle, és nem szólok hát, bár a csók még égeti a számat és a józan eszemmel ellentétben a testem magasan szarik jelenleg a cikkre meg egész Dániára, csak a bugyiján belül szeretné találni magát. Azonban megvárom, hogy arra a néhány másodpercre, míg visszanyerem az önuralmam a testem, főleg az alsóbb régióm felett, átvegye az irányítást. Félrebillentem a fejem, úgy mérlegelem azt, amit mond. Nem ellenkezem.
- Rendben. Áll az alku - bólintok rá lassan, bár be kell valljam, jelenleg is csak a folytatáson jár az agyam. Ki kell józanodnom, mert a vonzódásom jelenleg már végzetes. A következőkre felvonom a szemöldököm és széttárom a karomat.
- Jobb ötletem nem volt - utalok arra, hogy ő tehet arról, hogy ebben a lebujban kötöttem ki végül. Mintha csak ő tehetne róla. Persze eszem ágában sincs kidobni az összes cetlit, még igencsak jól jöhetnek a későbbiek folyamán. Mégis diadalt és megelégedettséget érzek, hisz végül csak elértem, amit akartam. Ismét nyeregben érzem magam, mint azon a nyomozáson, amely végül a csúcsra emelt. Ez az! Érzem a zsigereimben a siker ízét, de egy váratlan fordulat új színt hoz az amúgy is szivárványszínekben pompázó éjszakába. Mintha régi ismerősök lennének a fiatalemberrel, úgy ejtik ki egymás nevét. Én értetlenül állok, és fürkészve nézem az arcukat. Jasminé az iménti rózsás-vörösről falfehérré változik, a pasasé meg épp mintha lángba borulna, legalábbis a füle szinte rikító vörös, akár egy stop tábla.
- Ez meg mit akar? Remélem nem most szándékozik ügyfél-elégedettségi  kérdőívet kitölteni - hajolok közelebb Jasminehoz és halkan suttogom - Ha menekülőre akarjuk fogni, gyorsan essünk egymásnak, garantáltan futva fognak itthagyni minket - kacérkodok a gondolattal, hogy a várható kínos vagy untató szituból menekülési útvonalként az iménti csókjelentet ismétlésre állítva sikert érhetnénk el. A barna lány szintén értetlenül áll, de neki előbb esik le a tantusz, mert ahogy közelebb lépnek előhozakodik azzal a mozdulattal, amely egyből felhívja a figyelmem a köztük lévő viszonyra. Karját átfűzi a délceg férfiú karján, és összefűzi az ujjait, megvillantva a méretes briliánst a gyűrűsujján. Birtokló viselkedésével mintha megjelölné a territóriumát. Lenézően mérem őket végig, és nem kell sok, hogy még több néma ítélet szülessen meg kéklő íriszeim mélyén.
- Á, szóval te vagy az a híres Jasmine, az én Stefanom VOLT menyasszonya! Milyen kellemes meglepetés - duruzsolja mosolyogva, és érződik rajta is némi feszültség, és a vágy, hogy leigázza a szőkeséget. A kinézete megnyerő, tökéletes haj, ruházat, smink. Egy méretes esernyővel a feje felett ez nem is meglepő, hozzá képest Jasmine tényleg lepukkantnak hat. A Stefan nevezetű zavartan int és a kezét nyújtja felém. lazán ignorálom, és kéjes örömmel tölt el, amikor tudomást sem véve a határozott kézmozdulatról, amelyet felém nyújtott ismét a nőre szegezem a pillantásom, amint megszólal.
- Ez egy kicsit...kínos - nevetgél, és hátradobja a haját a melle fölül - De ami nektek nem sikerült, nekünk már csak két hét múlva megvalósul. Akkor lesz az esküvőnk. Már alig várom! Majdnem elhappoltad előlem, de végül ádáz módon lecsaptam rá, amint megtudtam, hogy ismét szabad! Igaz, hogy hat évet kellett erre a szuper pasira várnom, de...hát, nem megérte? - hajol oda a férfihoz, és az orrát büszkén a borostás arcához dörgöli. Öklendezni vágyom hirtelen, és nem tudom, hogy erről az adott szituáció látványa tehet, vagy a tetemes mennyiségű pia, amit bevedeltem. Jasminere pillantok, mert a szavakat összerakva arra következtetek, hogy az úriember egykor a pasija, még inkább a vőlegénye volt. Néhány pillanatig csak nézek, figyelek, várok. Aztán közbevágok.
-Jasmine, és mondd csak, azért bontottátok fel a jegyességet, mert végre felvállalta és bevallotta, hogy meleg? Vagy csak rájöttél magadtól és kidobtad? - teszem fel a nyílt kérdést felé, és a fickóra nézek, aki láthatóan köpni-nyelni nem tud, de mellette a szuka sem épp bőbeszédű a csodálkozástól - Na, nem mintha ezzel bármi baj lenne, sokan élnek hasonló álházasságot, hogy leplezzék szexuális aberrációjukat. Persze minden ítélet nélkül a valódi melegekre nézve, én csípem őket. Nekik legalább van vér a pucájukban kiállni amellett, amiben hisznek, nem lapulnak egy státusz és egy álházasság mögött, pénzért megvásárolva egy nő szabadságát és a boldog családhoz való jogát. Plusz, nekik van ízlésük - vonom meg a vállam, majd lustán az órámra pillantok. A bombát ismét ledobtam, rajtuk áll, mit kezdenek vele. Engem ez a helyzet máris erősen untat. Pont, mint egy tinidráma.





▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽



Which mask will you wear today
How about the one with the pretty smile
To you it's just another day
In a life you haven't lived in quite a while

média

avatar
Hozzászólások száma :
21

reagok :
9

Csatlakoztam :
2018. Mar. 02.

Korom :
33

Tartózkodási hely :
Dánia

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Jasmine x Cameron - You are the evil...Hétf. Ápr. 16, 2018 10:24 pm



cameron&jasmine
Classic ●   *-*    ● 1469 ●
Nem arról vagyok híres, hogy kiborulok, vagy szitokszavakkal illetek embereket, mert az nem is én lennék. Az igazság az, hogy a szüleim nevelésének köszönhetően egy viszonylag csendesebb lány lett belőlem, aki tiszteli az idősebbeket, nem felesel vissza, és a megfelelő udvariassággal áll ki a másik elé. Roppant mód bosszant, hogy egy férfi mégis az ellenkezőjét varázsolja ki belőlem, mintha egy másik nővé avanzsálódnék, aki nem képes kordában tartani a dühét, és a mocskos szája is úgy nyílik meg, mint a pokol kapuja. A mostohatestvéreim is elmondhatják, hogy én vagyok a higgadtabb fél, én kapom a rosszabb ügyfeleket, mert Briana a kiborulós, az asztalra csapós fajta. Ennek ellenére, ha ma este látna a húgom, akkor kitérne a hitéből, és elvinne azonnal valami paphoz, vagy mentorhoz, hogy segítsen rajtam. A szenvedélyesebb, a visszabeszélős Jasmine nem opció, de Mr. Abell minden percben arra hajaz, hogy a legrosszabb formámat mutassam felé. Az utolsó mentsváram a taxi, és a menekülés záloga, de amint beszállnék, és kereket oldhatnék…nyílik az ajtó, és betuszkolódik rajta az emlegetett szamár. Az áhított kívánsága valóra vált, mert megadtam neki a lehetőséget, hogy feleséget találjon a rengeteg magányos nőnemű között, mégis utánam kell rohannia? Meg nem értett fejjel fürkészem őt, és ha ez még nem lenne elég, úgy törleszkedik nekem, és hajtja a fejét az ölembe, mintha hónapok óta ismernénk egymást. Második alkalommal futunk össze, az elsőnél köpni-nyelni nem maradt esélyem, itt meg úgy játszik velem, mint egy sakkbábuval. A szemeimet forgatom meg, és felszólítanám a távozásra, de könnyedén teremt kényes szituációt az úriember. Az alsójában matat valamilyen névjegyek után, én meg lángolok, az arcomra van írva, hogy mindenre számítottam, de arra nem, hogy előttem fog vetkőzni. A fekete pólója alól kivillan a kis kockás hasfal, a szexi bokszer, és úgy hat fokkal szökik feljebb a hőmérő mutatója. A legtöbb szende, de még a szűz lányok is egyből a szexre asszociálnának, sőt mi több a rosszabbak le is tepernék, de nekem csak a buta nézés jut. A fejemben próbál kutakodni, zavarba hoz a kijelentésével, hogy tuti elképzeltem kettőnket az ágyban, ami részben igaz is, mert az álmaimban már kísértett, de erről neki nem kell tudnia. A felháborodásom jogos lenne, de ha a tisztességtelen módszerek mellett tette le a voksát, akkor én leszek az, aki móresre tanítja. A „dög” életre kel, és szabadjára engedem a kislányt, hogy kiélvezze a prédáját. A meggyőzőerőm nem hagy cserben, és némi szempilla rebegtetéssel elérem, hogy befogja a száját. A torka kiszárad, és lelkiekben felkészül a csókra, de megfosztom tőle, és akkorát keverek le, hogy a kezem is belesajdul.
- Mi meg? Megérdemelte…ebben biztos vagyok. Maga megátalkodott… - hallgatok el, és aztán egy huzamban borítom rá a saját véleményemet, ha már ő sem kímélt egész este. A sofőrnek gyorsan leadom a drótot, hogy hol szeretnék kiszállni, és amikor ez meg is történik, akkor egy nagyobb összeget hagyok ott nála, és trappolva ugrok ki, de a búcsúzás előtt még egy jó éjt-re visszafordulok. A szusz is kifogy belőlem, szépen lehordom a sárga földig. Nem érzem a megkönnyebbülést, az elégtételt sem, hogy kiosztottam, de jobb mindkettőnknek, ha megmarad a tisztes távolság, és ő jobbra, én meg balra kanyarodom. A kabátomat összehúzom, és a táskámat a hónom alá szorítom. A lakásunk nincsen messze, néhány utcasarok, de előtte még lesz némi akadály is. Nem gondolkodtam előre, mert a harag uralta az elmémet, de így a közel nulla fokban okosabban jártam volna, ha a ház előtt teszem ki a kis popomat. A macskaköves út a sarkaimnak csapódik, visszhangot verek. Felpillantok a téren álló szoborra, de ebben a bors időben nem sok lehetőségem nyílik arra, hogy megszemlélhessem. A kereszteződés után egy szűk utcácska következik. A gondolataim kuszák, az oldalam fáj, és az alkohol kikívánkozik a gyomromból. A józanság csúnyán elúszott, holnapra hasogatni fog a fejem, és a vödörrel együtt fogom nyomni az ágyat, de ennyi áldozatot megér, hogy az arcába olvashattam. A hajamat kihúzom a kabátom szegélye alól, mikor rákezd az eső is.
- Ezt nem hiszem el… - bosszankodva nyomom össze a nyakamat, és nézek oldalra. A másik útszakaszon egy banda közeledik felénk nagy hanggal. Feléled bennem a félelem, és most az egyszer bánom, hogy nem hoztam el a paprikaspay-t, pedig anya a lelkemre kötötte, hogy előnyös a zajos éjszakában. Eljátszhatnám, hogy beszélek telefonon a testvéremmel, vagy már majdnem otthon vagyok, de valaki hirtelen elkapja a felkaromat, és rémülten tekintek fel a kék szempárba.
- Maga végig követett? – megfagy az ereimben a vér, és másodpercekig az őrült tempóban dobogó izomkötegre bírok koncentrálni a mellkasom fogságában.
- Nem dühöngtem még eleget. – fesztelenül állom a kék szivárványhártyák kereszttüzét, mikor észbe kapok, és egy mellékutcában kerülök mellékvágányra. Az érintése nem túl kellemes, a kabát már rám tapadt, a hajamat el kellene fújnom, mert bekapom a vizes végét. Hirtelen ereszt el, de amint megteszi ezt, máris hátrálásra késztet. A fölényes viselkedéssel a frászt hozza rám, és megfordul a fejemben az is, hogy az alkoholtól esetleg agresszívvá változik.
- Mit akar tőlem? Pénzt? – rebegem kettőnk közé, már el sem mehetek. A hideg falnak vetül a hátam, és az arcom mellett biztosítja ki a tenyerét. Elpillantok oldalra, hogy a közelben akad-e egy épkézláb pasi, de esélyem sincs.
- Mire megy ki ez az egész Mr. Abell? – dadogva kérdezek rá, de úgy a bűvkörébe kerülök, hogy most esik le a közelségének a jelentősége. Pár nappal ezelőtt, mikor majdnem kisodródtam az autómmal, és munkába igyekeztem. Apa születésnapi ajándéka a hátsó ülésen pihent, és egy faragatlan sofőrrel akadtam össze. Ez a kék szempár volt az…már emlékszem.
- A kialakult véleményemen akar kozmetikázni? Ha rémítene meg…még…el is hinném, hogy nincs kőből a szíve. – a kékjeim lassan kúsznak felfelé a válláról az arcára. A homlokára tapadt az ónix fekete haj, a kék univerzum pedig nem sötétséget kínál, hanem egészen mást…a szája az arcomnál áll meg. A légzésem felszínesről szaporává gyorsul, a szívem üteme pedig hol a félelem, hol a vágyakozás egy új dallamát próbálja lejátszani, de még nem dőlt el, hogy melyik lesz a sláger.
- Mi…milyen próbát? – nyekergek vissza, a hangom valahol az egér, és a macska hangjában keveredik össze, de képtelenség, hogy ez a férfi engem meg akarjon csókolni. A szempilláimról lecsurog a víz, és az ajkamig folyik le. Érzékelem az eső összes mozzanatát magamon, és az elázás jelenleg a legkisebb problémám. A szám sarkába nyomott puszitól kiüt a tarkómon a veríték, és elfelejtem a nevemet is. Az őzike lehet ennyire rémült a vadász karmai között. Nem menekülhetek el. Ütött az órám. A nyakamon lévő véna kidagad, és elveszítem a testem feletti kontrollt. Az alhasamban gyűlik a feszültség, és egy golyóvá sűrűsödik össze.
- Jóvá akarja tenni a hibáit Cameron? – pillantok rá a hosszú szempilláim alól, a festék már elkenődött, de korántsem zavar, hogy így lát. Szerintem, ha meztelenül állnék előtte, sem lehetnék rosszabbul. Szédülök, beütött a ménkű…mi van, ha elfolyt az össze vérem?! Az érintésétől megmerevedek, és elfelejtek levegőt is venni, csak tűröm, hogy eligazítsa az egyik szőke tincsemet, aztán a tarkómra futtassa az ujjait. Feléleszt belül valamit, mintha a zongorán a megfelelő billentyűt ütné le, és a hangszer életre kelne az irányítás alatt. Elkerülhetetlen, hogy a tekintetünk összeforrjon, és egymás titkainak a tudói legyünk.
- A jóság relatív Cameron… - szökken ki az utolsó mondat az ajkaim közül, de ekkor már kevés a szó, és a tettek beszélnek helyettünk. Az első percben dacolnék még, mert őrültség, hogy egy olyan férfi csábítson el, akit utálok. A nyelve az enyémhez ér, de inkább feltérképez, mintsem erőszakosan toluljon be. Az engedélyemre vár? A bizonytalanság elszivárog belőlem, könnyedén adom át magam a kéj hullámvasútjának, és borulok bele a gödörbe. A lapockám környékén szárnyak nőnek, és felemelkedik vele együtt, amint az ajkamat beszívja, a gyöngyfogaimmal mélyülök el a nyelvével, és csomót kötnék rá, de szükségem van a levegőre is. A kezem a nyakára simul, és egyre közelebb kerülök a teljes pusztuláshoz. Az ölemben bomba robban, a mellkasának törleszkedem, a ruhám anyaga az övének tapad, és az esőben együtt égünk fel. A pihegésem, a megismételhetetlen nyögések hatására lehunyom a szemhéjamat, és a jobbom elindul lefelé, hogy a nadrágjába nyúljak, de megállít, és összetöri a varázslatos szekundumot. A földet kutatom, a légzésem a szívemmel áll hadban, és a táskám a földön hever immár másodjára az este folyamán. A kinézetem botrányos, de a gondolatok cseppfolyósak, megfoghatatlan, akárcsak a jelenlegi helyzetünk. Lehajolok, hogy felvegyem, és a méltóságom utolsó morzsáit összeszedjem. Az ajkamat nyalom körbe, és reszketve nézek fel rá.
- Segítek…megtalálom magának a nőt, akire vágyik, de ez….soha többet nem fordulhat elő. – összetöröm magam, hiszen a bennem élő másik énem most sír. Jasmine te nem vagy normális!
- A modorából vegyen vissza…a cetliket meg dobja ki.  Nem egy vakrandin fogja megtalálni a leendő feleségét. – túrok bele a hajamba, mikor egy pár fordul be a sarkon. A férfitag láttán meg is feledkezem kettőnkről.
- Jasmine? – torpan meg a férfi a barna szépséggel az oldalán. A tekintetem odakapom.
- Stefan? – most ő…aki összetörte a szívem. Az exvőlegényem…gyönyörű fordulat az estében.

▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽

 
Would you take the wheel
if I lose control?
if I'm lying here
will you take me home?


dolgozó

avatar
Hozzászólások száma :
16

reagok :
10

Csatlakoztam :
2018. Mar. 01.

Korom :
28

Tartózkodási hely :
London, UK

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Jasmine x Cameron - You are the evil...Hétf. Ápr. 16, 2018 1:24 pm



Am I the evil? If it's true, Darlin'... you'll be my

Evil Queen
Nem volt előre betervezve az, hogy utána jöjjek, esküszöm mindenre, ami szent! Az ég játszik velünk valami őrületes színjátékot, aminek a poénját csak maga a Mindenható érti, vagy szimplán ennyire pechesek vagyunk mindketten, hogy állandóan egymásba botlunk? Őszintén megmondom, hogy ötletem sincs róla. Viszont ez cseppet sem von el a helyzetek bosszantó és kielégítő mivoltából. A taxiba vágódva az ölében fekszem, és annyira pofátlan vagyok, amennyire csak tőlem telik, gondosan ügyelve rá, hogy pimaszságom ne csapjon át arcátlanságba. Nem akarom megrémíteni, sem azt, hogy azt gondolja, holmi kéretlen erőszaktevő vagyok. Az, hogy így viselkedek csak annak köszönhető, ahogy ő viselkedik velem. Az, hogy ennek első lépéseit én magam alapoztam meg azzal, hogy már eleve negatív helyzetből indítottam el őt, már kevésbé érdekel, de talán nem is számít. Mindennek megvan a maga oka. Ahogy annak is, miért loholnak a megvadult nők a nyomomban, és miért vág olyan arcot az, aki elindította ezt a lavinát, mintha inkább hagyna elvérezni a csatatéren, minthogy kimentsen a maga által életre keltett pokolból. Félelmetesek a nők amikor megérzik a biológiai órájuk vészjósló csengetését. Nem akar segíteni, de kénytelen lesz elviselni, mert úgy ugrom be mellé a taxiba, mintha eleve oda rendeltettem volna. Szemtelenkedek egy kicsit, ha már lúd, legyen kövér alapon, és cseppet sem bánom, mert az arca színe megint pipacsvörössé válik, amint egy kicsit erotikusabb mozdulatokat teszek a kezemmel. Nem tudom miért pörget fel ennyire, hogy ilyen látványos jeleket produkál, amikor zavarba hozom, de valamiért mégis nagyon élvezem, és kezdem észrevenni annak a jeleit, hogy kezdek erre a dologra erősen rákattanni. Amúgy is imádok provokálni, kihozni az emberek olyan oldalát, amelyet megpróbálnak eltitkolni mások elől, de ez annyira látványos, és eget rengető, hogy szinte már sütkérezek benne. A taxisofőr jelenléte elhomályosul, megszűnik. Egybeolvad a géppel, amely a haladásunkat biztosítja, amely oltalmat és veszélyt hordoz magában egyszerre.
Az alsónadrágom felé irányítva a kezem újabb szintre emelem a mesterséget, amelyet senki nem űz kegyetlenebb módszerekkel, mint én. Látom, hogy még inkább felháborodik, de a tekintetében másfajta láng is lobban. A nyakán az ér kidagad, és lüktetni kezd, a légzése megakad, majd szaporábbá válik, egyértelmű jelét adva annak, mennyire igazam volt a bárban. Szemtelenül vigyorogva hívom fel a figyelmét arra, hogy tudom, mi jár a fejében, és az ellenkezésére is mindent tudó mosolyt villantok, de ezúttal nem felelek. A hallgatásom többet mond minden szónál. Nem, nem néztem olcsó szajhának. Egy alkalommal, ha lehetőségem adódik, majd kifejtem, hogy mennyire nagy különbség van szajha és szajha közt, és nem feltétlen jelent minden esetben negatív jelzőt, ha valakit annak nevezünk, minden kontextustól függ. Ráadásul rajta minimum négyszáz fontot érő cipő van, csak a táskája ára meghaladja a havi fizetésemet, így az 'olcsó' jelző rá messzemenően nem lehetne igaz. A feleletadást épp időben akadályozza meg amúgy is a sofőr, aki előlépve a kötelező tartozékok listájából, célirányt keres a számunkra. Már mondanám, hová tartson, de Jasmine beelőz, és a Trafalgar teret jelöli meg végső állomásként. Egy pillanatra felötlik bennem, hogy vajon hová akar menni onnan éjnek évadján, de aztán nem szólok bele. Bárhol szállnánk ki, nekem így is, úgy is túl messze lenne, nagy valószínűséggel órákat kell majd hazáig gyalogolnom. Nem, mintha bánnám, mert olyankor tudok a legjobban gondolkozni. A nő visszafordul hozzám, és kíváncsian várom, mit reagál a csípőm környékéről elővadászott névjegyekre és telefonszámokra. Végtére is ez a szakterülete, előrukkolhatna valami lelkesítő beszéddel, vagy bármi jóval, amivel eddig egyáltalán nem kecsegtetett. A nő azonban ördögi teremtmény, és Jasmine, legyen bármilyen angyali kinézete is, a legelvetemültebb mind közül. Hogy miért is? Mert mikor már felkészültem egy újabb kirohanására, erőszakos megnyilvánulásra, válogatott szitokszavakra, amelyekket ismét megpróbál jobb belátásra bírni...a nő ellenem fordítja a saját fegyveremet. Búgó hangja figyelmeztetésnek is beillene, és ha nem lennék enyhén részeg, és erősen feldúlt a megalázása miatt, talán ésszerűen is tudnék reagálni rá. De a fent leírt okoknál fogva, amikor a nő hirtelen dorombolni kezd és alig hozzáérve a bőrömhöz cirógat meg, előbújik belőlem az a személyiségem, amelyet épp én szeretnék titkolni. Nagyjából mindenki elől, aki csak él és létezik ezen a földön. Az ádámcsutkám megugrik a dicsérő szavaira, és egyetlen pillanat erejéig ugyan elgondolkozom azon, vajon mekkora esélye van annak, hogy ez legyen most a valóság, és beismerje amit eddig kézzel-lábbal tagadott, de aztán túl is lépek rajta. Hiszen a kékjei rám villannak, mint a macskaszemek az éjjeli neonfényben, és az ajka duzzadt és csábító, a haja pedig a füstös bár után is virágillatú...
Csatt!
Akkora pofon csattan a képemen, hogy az agyam is belekondul, mintha odabent nem egy zseniális elme, csupán némi káposztalé lötyögne.
- Aúúú, ezt meg...- háborodok fel, és bevallom, elszégyellem magam, hogy így bevettem a bájolgását. Lökdösni kezd, így kénytelen vagyok felülni, a névjegyek mind kihullanak a taxi padlójára. Haragosan ülök fel és fordulok vele szembe, hisz érthetetlen számomra, miért volt szükség arra, hogy verekedni kezdjen, és bevallom, az is megfordul a fejemben, hogy esetleg komolyabban is kárt tehetne bennem. Már nem ringatom magam abba az álomvilágba, amelyben átlagos emberekből nem válhat gyilkos egy pillanat alatt. Döbbent csendben hallgatom végig a szapulását, és egyszer sem vágok közbe. Igaz, esélyem sem lenne rá, hisz a hölgyemény, tisztességes úrinő lévén levegővétel nélkül hord le a sárga földig, és ismét itt tartunk - ő gyűlöl, én is őt, de közben tudom, hogy valójában önmaga sincs tisztában azzal, mihez tudna kezdeni velem, vagy egy magamfajta fickóval. Otthagyja a taxit, a sofőr mereven bámul előre, én meg ki az ablakon Jasmine után.
- Nők...csak a baj van velük, nemde? - töri meg végül a csendet, amelyben csak a távolodó cipősarkak koppanása talált otthonra. Felé fordulok, őszes szemöldök, ezüstszín, bölcs szemek kacsintanak rám a visszapillantó tükörből. Szarukeretes szemüvegén visszatükröződik az utcakép fordított sziluettje.
- Most merre tovább, uram? - kérdezi, de megrázom a fejem.
- Itt kiszállok én is, köszönöm - nyitom az ajtót, de aggódva tekint felém.
- Biztos jó ötlet ez, Uram? A kisasszony nagyon feldúlt volt az imént. Talán hagyni kéne egyedül lenni. Mintha nem igazán kedvelte volna magát.
Egy pillanatra megállok, de aztán sóhajtok és megrázom a fejem.
- Öreg barátom, a helyzet az, hogy az a nő maga sem tudja, mit akar. Leginkább azt nem akarja, hogy beismerje a vonzalmát. Nem szokott hozzá, hogy valaki bármilyen területen leigázza. És valóban, megérdemelné, hogy egyedül hagyjam. Joga lenne hozzá, hogy egyedül legyen és végre fellélegezzen, kiverhessen a fejéből. Jól látja, az a nő utál engem. De, és itt jön a sors furcsa fintora, bármennyire utáljam én is őt...nem hagyhatom egyedül. Az éjszaka közepén? Londonban? Nézzen már utána, maga szerint férfi társaság nélkül hány lépést tudna azelőtt tenni, hogy inzultálni kezdje egy túlságosan kapatos barom? És való igaz, hogy nem voltam valami kedves hozzá, de ettől még anyám kikaparná a szemem, ha megtudná, hogy hagytam egyedül kószálni egy idegen városban azt a nőt.
Kiszállok a kocsiból és bevágom az ajtót, ő kihajol és a fejével int a nő után.
- És hogy akar mellette maradni? Még a látványát sem bírja elviselni - vigyorog, megvillantva sárgás műfogsorát kiszáradt szája pereme közül. Féloldalas mosolyra húzom az ajkam.
- Ne aggódjon. Erre is megvan a magam módszere.
A kezébe nyomok néhány bankót, és Jasmine után eredek. Nem sietek, nincs okom rohanni. Alig pár perc kell csupán, hogy utolérjem, és addig is van időm még előre kigondolni a lépéseimet, amelyek megfogalmazódnak bennem. Valahogy közelebb kell férkőznöm. Kell valami új és lehengerlő fordulat a történetbe, hogy a mostani szintről átlendüljek egy olyanra, ahol megváltozhat a rólam alkotott nézete, és azt is el kell érnem, hogy bárhová is tart, szemmel tarthassam. Túl könnyelmű. London nem épp a közbiztonság fellegvára, túl sok a bevándorló, túl sok a kocsma, és túl sok a hideg, érzéketlen ember, aki pillanatnyi örömet akar érezni, és ehhez nem rest azt kikényszeríteni. Tetszik vagy sem, vigyáznom kell rá, még ha ezt neki nem is kell tudnia feltétlenül.
Esőcseppek hullanak alá. Lassan fogom csak fel, hogy ismét esik, a tekintetem egy pillanatra sem veszem le a láthatóan dühösen trappoló szőkeség riszáló alakjáról. Meg kell hagyni, hogy az a ruha tényleg borzalmas, de a teste meglepően jó. Nem igazán mondanám az esetemnek, de ahogy így elnézem hátulról, azért lehet vele mit kezdeni. Az eső tovább erősödik, de szerencsére a szél nem indul be ezúttal, így csak ázok, de nem kezdek még el fázni. Lassan utolérem. Nem vagyunk egyedül, a járókelők tömege ugyan gyér, de elég ahhoz, hogy ne tűnjön fel neki, hogy köztük vagyok én is. Zsebre dugom a kezem, érzem, hogy odabent még akad pár papírfecni. Nem izgat, egyelőre nem tervezem, hogy egyet is felhívok közülük. Talán azt a kis barnát a nyolcas asztaltól...könnyű prédának tűnt, de inkább azért hívnám, hogy tényleg segíthessek neki. Elég sok férfi ismerősöm van, aki ölni tudna egy csinos, nem túl buta, de azért irányítható trófeáért, akit akár oltár elé is vezetne és gyorsan összehoznának pár utódot. Nem csak a nőket érik visszautasítások, csalódások, a férfiakat ugyanúgy, talán tudnék neki adni pár jó tippet. Felszaladok a lépcsősoron Jasmine után, és mire újabb métereket haladunk előre, már bőrig áztunk mindketten. Egy kis mellékutcába fordul be, amikor végre utolérem. Elkapom a felkarját és enyhén megrántom, hogy felém forduljon.
- Na, kidühöngte magát, dulifuli kisasszony? - kérdezem, és az immár szakadó esőben megállásra kényszerített nő kékjeibe fúrom a tekintetem, majd elengedem a karját, és vészjósló, lassú léptekkel magasodok fölé. Addig megyek előre, míg ő egészen a ház faláig nem hátrál, s ott megtámasztom magam a falon a feje mellett. A hajam a homlokomra tapad, metsző kék tekintetem pedig egyszerre haragos, veszélyes, és mérhetetlen szomorúsággal teli.
- Tényleg azt gondolja, hogy én lennék a legnagyobb rémálma? Ha csak egyetlen percig levenné a szemellenzőjét, képes lenne meglátni bennem a lehetőséget, Jasmine? - lépek egy arasszal még közelebb, és egyik kezemmel lesöpröm az arcomról a vizet, amely immár úgy ömlik, mintha dézsából öntenék. Elhalkulok, amikor folytatom - Lenne rá mód, hogy valamiképp meggyőzzem arról, hogy nem vagyok olyan rossz, mint amilyennek beállított? Hogy a nyers modor és a kíméletlen őszinteség nem feltétlenül takarnak velejéig romlott, gonosz szívet? Talán meg tudom győzni, hogy...nem...vagyok...kőből...- hajolok végül minden szónál egyre közelebb, egészen addig, míg az ajkam el nem éri az arccsontját. Érzem a dübörgő szívverését, látom, ahogy a mellei szaporán süllyednek és emelkednek, miközben gyöngyöző vízcseppek ülnek a lúdbőrös kültakaróján. Ingerlő látvány, ahogy az is, amikor eltávolodva tőle, alig néhány centiméterről mélyedek ismét a kék szemekbe. Nem vagyok most sem gúnyos, sem megvető, csupán kíváncsi. A tekintetében ezer színnel játszik a bizonytalanság, így most a másik oldalára hajtom a fejem, és egy kicsit közelebb érve a szájához, de még mindig az arcára lehelt apró puszival ingerlem tovább.
- Mi lenne, ha legalább tenne egy próbát velem? Miért nem hiszi el, hogy tudok jó is lenni, Jasmine? Nagyon, nagyon jó...- folytatom rekedtes hangon, és ismét a másik oldalára lehelek csókot, most már érintve a szája sarkát is. Eltávolodok megint, kutatva pillantok a szemébe, majd le az ajkaira. Elnyíltak, duzzadtak, és nedvesen csábítanak valami új megismerésére. Enyhén megremegnek, amitől bizsergő érzés fut végig a testemen. A játék kezd igencsak komolyra fordulni.
- Ha adnék legalább egy kis ízelítőt abból, mennyire jó tudok lenni, ha akarok, megpróbálná? Ha megmutatnám...ha bebizonyítanám, hogy az egész csak rosszul indult köztünk? - kérdezem immár alig hallhatóan, és lassan jobbommal kisimítok egy homlokára tapadt vizes hajtincset, végül megsimítom az arccsontját, amelyet most egészen különlegesnek látok, és mutatóujjammal végigcirógatom a fülcimpáját, hogy aztán óvatosan a tarkójára simítsam a tenyerem. Hosszú ujjaim könnyedén találnak utat a hosszú tincsek alá, amelyek forrón lüktető bőrt rejtegetnek maguk alatt.
- Elhiszi, hogy tudok nagyon jó lenni? - kérdezem, és bár nem terveztem, hogy eddig elmegyek, végül a hívogató pillantások, a remegő ajkak és az ellenkezés teljes hiánya arra ösztönöz, hogy lecsapjak rá. Nem vagyok durva, még csak erőszakos sem. Inkább gyengéd, játékos és puhatolózó. Először csak hosszan érintem a dús szirmokat, majd egészen kicsire nyitva a számat szívom be a felső ajkát. Hirtelen eltűnik a hideg éjszaka, az eső, és a csend fülsüketítővé válik. Nem is emlékszem, mikor csókolóztam utoljára, de azt tudom, hogy az messze nem volt ennyire romantikus. Romantikus? A fene se gondolta volna, hogy idáig jutok majd, és legbelül szégyellnem kéne magam, hisz valakivel így játszadozni nem tisztességes. De a következő pillanatban felsejlik a pofon, amit a taxiban kaptam és az, amikor porig alázott, több ízben is, akár emberek sokaságának szeme láttára is, így elhessegetem a gondolatot, és ezt addig csinálom, míg végül teljesen megszűnik a bűntudat. Már csak ő van, a bőre, ahogy a tenyeremre feszül, a szája, amely egyre inkább arról árulkodik, hogy ő is belefeledkezett a meghitt mégis veszélyes pillanatba, és a nyelve, amely egyre szenvedélyesebben csábít, ahogy én is őt. Akár a tűz és a szél, egymást tápláljuk a szenvedély viharában. Felsóhajtok, mert valami bennem otthonra lel, feléled és többet követel. Érzéki csókjaink közepette még közelebb simulok hozzá. A telt domborulatok a mellkasomhoz simulva lüktetnek, érzem, ahogy a teste megremeg és elgyengül, így átfogom a derekát, hogy megtartsam. Az eső megállíthatatlanul ömlik ránk, de nem érzem, hogy fáznék, sőt, mintha én fűteném vele az egész bolygót, lángolok. Aprót harapok az alsó ajkába, majd lecsendesítem a túlhevült tevékenységet köztünk addig, míg már csak néhány apró csókká szelídül. Eltávolodok és a tekintetét kutatom, de még piheg és félig lehunyt szemmel réved önmagába, vagy ki tudja hová. Az ajkai most még duzzadtabbak, ami nem is tudom, hogy orvosilag lehetséges-e, de minden esetre megdöbbentően gyönyörűnek látom ebben a percben. A sminkje elmosódott, a haja lelapult, a ruhája átázott, de az arcán tükröződő őszinte vággyal és az erotikus kisugárzásával szemben úgy tűnik tehetetlen vagyok. Megvárom, míg kinyitja a szemét, és csak nézek rá. Fel vagyok készülve azt hiszem arra, hogy most nekem esik majd, elhord mindennek, ahogy arra is, hogy csak szó nélkül lelép. De, ha őszinte akarok lenni, jelen pillanatban tőlem igencsak szokatlan módon nem biztos, hogy nemet tudnék mondani arra, ha ágyba akarna bújni velem. Ahhoz képest, amit először gondoltam róla, több szorult belé, mint amit elsőre hittem, és ha így tud csókolni, akkor lehet, hogy egyéb dolgokat is szívesen kipróbálnék vele. Bár, lehet, hogy csak a pillanat heve mondatja ezt velem.





▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽



Which mask will you wear today
How about the one with the pretty smile
To you it's just another day
In a life you haven't lived in quite a while

média

avatar
Hozzászólások száma :
21

reagok :
9

Csatlakoztam :
2018. Mar. 02.

Korom :
33

Tartózkodási hely :
Dánia

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Jasmine x Cameron - You are the evil...Kedd Ápr. 10, 2018 10:15 pm



cameron&jasmine
Classic ●   *-*    ● 1240 ●
A vakrandi, és a hasonló ismerkedés olyan messze áll tőlem, mint Makó Jeruzsálemtől van. Az egyiket még tudom is, hogy hol van, de Makó…ez valami fura helyszín lehet, de egyszer tuti utánanézek. A velem szemben ülő férfi kinézete is hagy már maga után némi magyarázatot, de az, hogy kopaszodik…kiüti nálam a biztosítékot. A megjelenés fontos, kár tagadni, hogy mindenkinek a belső értékek számítanának kizárólag. A tulajdonságoknak csakis a későbbiekben engedünk teret, és ez azt jelenti, hogy az első benyomás kilencven százaléka a külcsínre épül fel. A zöld foltot lesem, kiégeti a retinámat, és hiába igyekszem úrrá lenni az idegességemen, az asztal alatt a kezemet tördelem, és izzadok, mint egy ló. Nem vagyok tisztában az egészségügyi következményeivel annak, ha valakit vesével műtenek, de biztosan akad valóságalapja Cameron szavainak. Gyümölcslé, meg víz? Mi van, ha annyira megütöttek, hogy felszakadtak a varratok? Három nap múlva vagyok esedékes a belgyógyászaton, de most rendesen elültette bennem a parát. A barátnőm miatt vagyok még jelen, de úgy hiszem, ennek hamarosan véget fogok vetni. Jenna már az elején itt hagyott, és az sem tűnt fel neki, hogy lemaradtam útközben. Az ötperces limit meg arra elegendő, hogy kibökjem a nevemet, és a származásomat. Végül oldalra döntöm a fejemet, és a tenyeremen megtámasztva az államat még úgy két percig szenvedek. A banki szféra nem vonzott, sosem rajongtam a számokért, tudom, hogy nélkülözhetetlen a matek, de könyörgöm, már a tökömön jön ki a valószínűség számítás, az algebra, és a függvények összessége. Az én feladatom a párok összeboronálása, és nem a reál tárgyak alapján. Ásítani lenne kedvem, de a bogár ott mászik a fülemben, és azt suttogja a hallójáratomba, hogy fel kellene állnom, felhívnom Charliet, bemenni a magánklinikára, és megcsináltatni egy kibaszott ultrahangot. Az életem fontos, mégis ülve maradok, és magam elé bámulok. Ittam…igaz nem sokat, azonban a hatás nem száll el, és szédülök. A töményeket sosem bírtam jól, a gyomrom kavarog, és bevallom, hogy lecsúszna egy jó gyros is. Ronald…micsoda nyápic név. A plüssöknek nem adnék hasonló elnevezést. Pofátlanság vagy nem, a szüleim nem erre neveltek, de felállok, és belé fojtom a szót. A tévedés még enyhe kifejezés lenne arra nézve, hogy mit keresek itt, de a misszióm nem ért véget. A húszas a tenyeremben fekszik, egy jobb cél érdekében, így a porond mellett állok meg, és egyezséget kötök a szervező hölgyeménnyel. Két percre megkapom a mikrofont, és elmondom, amit akarok, aztán lépek is. Jenna belemerült az ismerkedésbe, nem rángatom el a leendő férjétől, és engem is vár haza az ágyam. A bejelentés rövid, és velős…megkapja az áhított párkeresési tanácsomat az a pöcsfej. Az úr feleséget keres, én meg elégtételt várok viszonzásul, ami meg is tölti a szívemet, és egy szekundum erejéig körbejár a győzelem mámoros illúziója. A tekintetem a kék szempárt kutatja, észre is vesz, és láthatja az ajkaim mentén kirajzolódó csodás mosolyt, ami csakis egyedül neki szól. A zúgolódás óriási lesz a bárban, a méhek új királyt választanak, és jócskán lecsökkentem a többi balfék esélyét ezzel, de kölcsönkenyér visszajár. A kijutással némi problémám adódik, mert a tömeg egy rajba összpontosul, és az epicentrumot kívánom elkerülni. Kievickélek, oldalasan ballagok, néha toporgok, de az ajtó lebeg a lelki szemeim előtt. A friss levegő másodperceken belül megtölti a tüdőmet, és már nem érzem olyan fullasztónak a benti közeget. A telefonomat kihalászom, és az egyik alkalmazás segítségével meg is rendelem a taximat. A sofőr készenlétben áll, de alig húsz percre lakom innen, nem óhajtom az éjszaka közepén zaklatni, de most esik le, hogy csak fél tizenkettő van. Tulajdonképpen alig voltam itt egy órát, vagy másfelet? Ejha…ez ciki, de mennyi minden történt ebben a szűk időintervallumban is. Felsóhajtok, és a csillagos égre emelem a tekintetem. A táskám a hónom alatt pihen, én számolom a Göncöl szekér részeit, mikor lefékez a járda mellett a fekete autó. Mosolyogva intek a sofőrnek, hogy hátulra ülök, és éppen csak kinyitom a nyílászárót, máris kirobban a bejárat, és megjelenik a legrosszabb rémálmom. Bepattanok a kocsiba, és becsapom magam mögött, amit lehet, de túl lassú az előttem ülő reflexe, és betársul mellém az ördög maga. Elfelejtek pislogni is, mikor rám veti magát, és a kezemmel fékezem le a mozdulatai erősségét. A sofőrre ripakodik, aki végre gázt ad, én meg meghökkenve figyelem a női társaságot, akik közül még néhány utánunk futnak, és fájdalmas ábrázattal sikítanak.
- Maga mit keres itt? – szökik ki a szirmaim közül a kérdés, de ismét belém mar, és megmerevedek, ahogyan a feje az ölemben landol. Lehunyja a szemét, és elégedett óvodás szindrómában létezve helyezkedik el, mintha megengedett lehetne közöttünk ez a fajta intimitás. A kékjei az enyémbe fúródnak, és nem bírom elrejteni a felháborodásomat.
- Hiányzott a pokolnak…és vegye el a fejét az ölemből. Mi maga valami kuruzsló? – a hajába túrnék, hogy kicsit ösztönözzem, de megint beelőz.
- Zavar hát….miért segítenék egy olyannak… - haha..ez most valami próbatétel? Egész este arra utazott, hogy meghúzzon? Elnyílnak az ajkaim, mikor a pólóját feltolja, és szemügyre vehetem a kockás hasát, és némi ízelítőt kapok a mellkasából is. A vörös újabb árnyalata színezi ki az orcámat, de képtelen vagyok elfordítani az arcomat róla. A tekintetem lyukat éget belé, de ha egyszer az alsójában matat?! Taxiban még sosem csináltam, és nem is vágytam rá, az igazat megvallva ez valami hasonló szituáció lehet, mint az álmomban, de ott valamiért könnyedebben boldogultam vele. A végén megaláz, és egy csomó névjegykártyát szór a ruhámra, meg a hasára is, és szóba is hozza, mely eddig csak gondolatcsíraként bontakozott ki az agyamban.
- Nem akarom, hogy bejusson a bugyimba….és miből gondolta, hogy a szexre gondolok? Minek nézz engem egy olcsó szajhának? – hebegek, és most kapcsolok, hogy tuti arra játszik ismételten, hogy kitoljon velem. A sofőr eddig nem szólt semmit, de most megköszörüli a torkát.
- Merre menjek…csak eljöttem. – rákapom a pillantásomat, és az egyik tincsemet a fülem mögé tűröm.
- A Trafalgar térnél legyen szíves kitenni. Köszönöm. – közlöm vele, és lepillantok a félnótásra. Az első reakcióm az lenne, hogy pofán csűröm, de ennél okosabban szeretnék most az egyszer eljárni. A mosolya kellemes is lehetne, de közel hajolok hozzá, és néhány centi távolságból merülök bele a kékségbe.
- Mi az….most már randizna? Keressek magának egy tökéletes jelöltet Mr. Abell, hmm? – óvatosan futtatom végig az ujjaimat a könyökén, mintegy „véletlen” érintkezést a bőrével.
- Tudja…nem kedvelem, de ez…a hasa…a kék szemei….megőrülnek magáért a nők…akárcsak én. – suttogom közénk, és már majdnem arra vetemedek, hogy megcsókoljam, de helyette egy óriásit keverek le neki.
- Az álmaiban. Tűnjön az ölemből. – addig lökdösöm, míg fel nem ül, és a tisztes messzeségbe nem kerül. Bevetem a táskámat is, és kinézek egy fél pillanatra az esti Londonra.
- Megkergült? Segítse meg az isten. Nem fogok egy olyan férfinak randi tanácsokat adni, aki csak pocskondiázni tud, és sértegetni. Keressen egy ökröt, vagy egy libát…aki biztosan szerepel valamelyik névjegyen, de az én nevemet örökre felejtse el. – dacosan nyúlok bele a táskámba, és kiveszek negyven fontot a sofőrnek, mert ekkor lassít le az úti célom előtt.
- Maga barom…köszönöm, innen sétálok. – a kezébe nyomom, és kiszállok, de még búcsúzóul visszahajolok.
- Ha arra volt esze, hogy üvöltsön velem az irodámban, a bárban, akkor arra is legyen némi rálátása, hogy ezek után egyetlen nőnek sem ajánlanám. A puszta kezemmel fojtanám meg magam, ha Önt jelölnék ki nekem randi partnernek. Ott volt a nyolcas asztal, és a lehetőség. Jó éjt vadbarom. – csapom rá, és elindulok a tér felé. Király…még át kell vágnom ezen a részen is. Fúj a szél, így összefogom a kabátomat, amennyire lehetséges, és vissza se nézek. Még hogy én segítsek neki? A jövő héten bejelentkezem a terapeutámhoz is.

▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽

 
Would you take the wheel
if I lose control?
if I'm lying here
will you take me home?


dolgozó

avatar
Hozzászólások száma :
16

reagok :
10

Csatlakoztam :
2018. Mar. 01.

Korom :
28

Tartózkodási hely :
London, UK

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Jasmine x Cameron - You are the evil...Hétf. Ápr. 09, 2018 11:58 pm



Am I the evil? If it's true, Darlin'... you'll be my

Evil Queen
A kis affér köztünk addig fajul, míg mindketten ki nem adjuk magunkból a viszontlátás után maradt rossz szájízt. Aztán mindketten az utunkra indulunk, hogy elnapoljuk a harcot más időpontra, egy baleknak köszönhetően mégis a mosdó folyosóján kötünk ki. Itt lesz egyetlen rövidke időszak, másodpercek csupán, amikor engedek a bennem rejlő kedvességnek előtörni, de ő ezt a tiszavirág életű kis megnyilvánulást egy mondattal változtatja ismét a harag emésztő lángjává. Hogy lehet valaki ennyire felelőtlen és ostoba, hogy friss műtét után már így megterheli magát? A kezébe adtam azt az italt, de mondhatott volna nemet is. Nem kellett volna lehúznia, ahogy a töményebbet sem, mégis megtette. Én pedig nem vagyok az a fajta ember, aki szőnyeg alá söpri a véleményét bármikor is, és tájékoztatom is részben arról, hogy mi a véleményem a viselkedéséről. A magyarázata nem érdekel, hogy őszinte legyek, így felteszem a kezem és miután a kezébe nyomom a húsz fontost, magára hagyom. A barátnő oltalmazásában már megnyugodhat a lelkem is, hogy anyámnak nem kellene szégyenkeznie azért, ahogy viselkedtem, így kivonulok a látótérből. Nem érdekel mit csinál ettől a perctől, de abban a magabiztos tudatban élhetek tovább, hogy ha az első találkozás nem hozott volna eredményt, erre a másodikra már biztosan ugrani fog. Csak idő kérdése, hogy annyira felpiszkálja az agyát, hogy bármennyire is távol akarja majd tartani magát tőlem, a büszkesége térden állva fogja visszakényszeríteni elém. Nem azért, mert a személyem nyűgözi le. Vagyis részben ez is igaz, de nagyobb a valószínűsége, hogy inkább némiképp az irántam érzett sértett harag és megvetés lesz majd a mérvadó. Ellenkezni akar majd, dacolni a kimondott szavakkal, amelyekkel rátapintottam az igazságra. Éppen ezek lesznek majd azok, amelyek egy jó adagnyi titokzatos vonzalommal és rejtéllyel megfűszerezve a szakmai bizonytalanságára vonatkozó magvakat elültethetem benne, és ezzel megindulhat afelé, hogy újra megpróbáljon valahogy az ügyfelei közé vonzani. Ha ehhez hozzáteszek még egy kicsit abból, amire képes vagyok, gyakorlatilag belesétál majd a saját kelepcéjébe, és ehhez a kisujjamat sem kell majd mozdítanom.
Végighallgatom a szervező utasításait és oda megyek, ahová kell. Várok. Bámulok magam elé, és máris a következő öt lépésen gondolkozom. Ha lenne szívem, hagynám hogy ennyivel megússza a kisasszony. Bosszankodjon egy kicsit, mindketten élhetjük tovább az életünket anélkül, hogy különösebb hatással lennénk egymásra, és ennyi. Múltba vész ez az idő is. De nem tehetem. A munkámban alapos vagyok, és hajthatatlan. Akár egy vadállat, amely vérszagot fogott, úgy hajtom ezt a nyomozást. Nekem muszáj, hogy a tűzvonal közelébe férkőzzek, és ehhez ott kell lecsapnom rá, ahol a legjobban fáj. Fel kell figyelnie, rám kell fókuszálnia. Annyira gyűlölnie kell, hogy mindenképp meg akarjon győzni arról, hogy tévedek. Ez a pillanat pedig talán már el is érkezett, de legalábbis nagyon közel van. Utolsó csapásként gondolok most erre az ismerkedős estre. Először irritált, hogy itt van, nem tetszett, cseppet sem. Nem akartam, hogy jelen legyen, de már belátom, nem is jöhetett volna jobbkor. Összefutni vele egy olyan eseményen, amely jóval az ő színvonaluk alatt van, mit sem bizonyít jobban, mit azt, hogy a párkeresési szándékaim komolyak. Ezzel beindíthatom azt a láncreakciót, amely végül úgyis arra a következtetésre fogja juttatni, hogy muszáj, hogy sikerrel járjon az ügyemben. Márpedig tudván, hogy mennyire elviselhetetlen, lehetetlen pasas vagyok, ez hosszú és sűrű találkozásokat fog majd még eredményezni, ha tetszik, ha nem.
Büszkén, szinte már a számban érezve a győzelem ízét ülök le egy kedvesnek tűnő nővel szemben, akinek azonnal leesik az álla, mikor rám néz.
- Hello - köszöntöm, és mikor kezet nyújt, észreveszem, hogy kicsit remeg. Összehúzott szemmel nézek rá, és most, hogy már haladok az ügyemmel, úgy döntök, ezúttal nem leszek annyira kiállhatatlan.
- Üdv, a nevem Cameron. Ne aggódjon, nincs abban semmi szégyellnivaló, ha valaki nehezen talál magának megfelelő partnert. Ha jól sejtem, irodában dolgozik. Ugye? - kérdezem, átvéve a beszélgetés irányítását, és bólint félszegen.
- Igen, egy...ügyvédi irodánál vagyok asszisztens - hajtja le a fejét és szégyenlősen elmosolyodik.
- Á, szóval ügyvédi iroda. Sejtettem. Ott aztán nem sok esélye van ismerkedni, nem igaz? Válótársak, haragosok, perre váró elítéltek, vagy egykori börtönlakók járnak önökhöz, igaz? Gondolom a baráti körében már minden valamirevaló korban Önhöz illő pasi házas, vagy épp válik. Amelyik nem, az pedig egyáltalán nem akar még megállapodni, főleg nem akar gyerekeket, és amelyik mégis megfelelő egzisztenciával rendelkezik és családot is szeretne de még sosem volt házas, az garantáltan homoszexuális. Már megfordult a fejében az is, hogy leszbikus lesz, de a munkahelyén és a baráti körében sajnos ezt nem igazán vennék jó néven.
Tátott szájjal bólint, és úgy néz rám, mintha megbabonázták volna, ezért átnyúlok az asztalon és a kezére fektetem a kezemet. Puha és meleg, míg az enyém jéghideg. Rámosolygok.
- Ne haragudjon, sajnos nagyon jó megfigyelőképességgel átkozott meg az ég. Viszont önnek nem kell aggódnia. Még van négy-öt jó éve, amíg keresgélhet, hogy elkezdjen gyerekeket szülni a várható kockázati ráta drasztikus növekedése előtt. Hisz még alig múlt huszonhét éves.
Ismét döbbent arc fogad, ezért újra elmosolyodom.
- Ne nézzen valami mentálisan instabil betegnek, aki hónapok óta figyeli magát. A keze és a tekintete árulta el. A bőre még finom, nincsenek ráncai sem májfoltjai, és a szeme körül sincsenek még szarkalábak, pedig nem sűrűn jár kozmetikushoz, erről árulkodik a kissé tónustalan bőre és a rossz alapozóválasztása, így nem kozmetikai kezelésnek köszönheti a szemráncok hiányát. A kulcscsontja alatt pedig van egy vízöntő csillagjegy tetoválás. Ha egyetemista lenne, azt mondta volna, hogy ügyvédbojtár, de ön sosem járt egyetemre. Az érettségi után elvégzett egy két éves jogi asszisztensi tanfolyamot, és azóta is ebben dolgozik, már több, mint öt éve, és igen, ezt is a kezéről állapítottam meg. Krónikus ízületi gyulladása van a sok gépeléstől...
A nő ismét válaszra nyitja a száját, de ekkor váratlan esemény zavarja meg az ismerkedésünk pillanatait. Egy ismerős hang szól a mikrofonba, és odafordulva Jasmine-t pillantom meg, ahogy épp felém integet. Hirtelen nem kapok szikrát, sőt, a szavai hallatán szabályosan zavarba jövök, de aztán annyira felhúzom magam rajta, hogy legszívesebben megfojtanám. Hogy van képe ezt tenni velem?
- Bocsásson meg...- pattanok fel, de a nő elkapja a karomat és esdeklően néz le rám.
- Kérem, Cameron...én még sosem voltam ilyen eseményen, és úgy látszik...ha az a nő igazat mondott...legalább félig, kérem...adjon nekem egy esélyt. Nézzen körül - pillant oldalra, és én is követem a példáját - Nézze meg milyen emberek járnak ide. Öregek. Csúnyák. Igénytelenek. De én csinos vagyok. Tudom, hogy nem vagyok egy tipikus modell, de jó nő vagyok, és mégis ilyen helyre jöttem, mert nem bírok ki még egy valentin napot vagy karácsonyt tök egyedül a macskámmal. Régebben bárokba jártam, de egy idő után elegem lett az egyéjszakás kalandokból, és abból, hogy a férfiak csak kihasználjanak, mert hiába vagyok csinos, ha nem vagyok eléggé aljas és gonosz. Könnyen átvertek. Gondoltam, talán most lenne esélyem, hogy...
Visszapillantok rá, és érzem a keze szorításán, hogy mennyire kétségbeesett. Szinte már könyörgést látok a tekintetében, amikor rám néz.
- Kérem. Adjon egy esélyt. Ha most el is megy...csak egy esélyt kérek...
Visszaülök a székembe és mélyen a szemébe nézek.
- Hogy hívják?
- Connie. Öhm...Constance, igazából, de jobban szeretem a Connie-t.
- Gyönyörű neve van, Connie. Figyeljen ide. Tényleg mennem kell. Az a nő, aki az imént rólam beszélt...emlékszik? Igen, szóval az a nő...mindegy, a lényeg, hogy mennem kell. De itt a névjegyem, és küldje el a számát. Fel fogom hívni, amint lehetséges. Nem én vagyok a magának való, de ígérem, hogy nem hagyom magára, rendben? Segíteni fogok, hogy megtalálja a nagyon nagy ő-jét. Ha most megbocsájt, most itt hagyom. És adjon egy esélyt a balfácánoknak. Nekik van a legnagyobb szívük. Értékelni fogják Önt. Sok sikert.
Kezet csókolok és felállok az asztaltól, majd kifelé siketek. Útközben begyűjtök néhány névjegyet, és minél távolabb kerülök a szeparált részlegtől, annál erőszakosabban próbálnak visszatartani. Mire az ajtóhoz érek, szabályosan tépnek vissza a nők, akik kétségbeesetten keresik az életre szóló szerelmet, és Jasmine-nek hála, ezt épp bennem látják meg. Ó, szegény ördögök, ha tudnák az igazat!
- Engedjenek már, kérem...az ég szerelmére, nem gondolják, hogy nem egy bár lépcsőjén kellene megismerkednem a jövendőbelimmel? Hé, vegye ki a kezét az alsónadrágomból, nem vagyok chippendale táncos! Ne...ne tépje már le rólam az inget...- rángatom vissza a ruhámat a kezéből az egyiknek, de mintha megvadultak volna. Sikoltoznak, karmolnak és majdhogynem úgy érzem magam, mintha az életemre törtek volna. Utolsó esélyt ragadok meg egy befelé igyekvő pasi személyében, akit egyszerűen a vállánál fogva a rám tapadó kisebb gyülekezetre lökök, majd nekiiramodva kisietek a bejárati ajtón. Tekintetemmel még éppen elkapom a pillanatot, amikor egy taxi lefékez az út mentén, és Jasmine kinyitja az ajtót. Gondolkodás nélkül kezdek futni felé.
- Várjon, maga átkozott némber! A nyomomban vannak! - kiáltom lihegve, épp, amikor kirobban az ajtó és megannyi felajzott fehérnép tódul ki rajta. Az életemet féltve sprintelve ugrok a taxihoz, és egyszerűen bevetem magam a hátsó ülésre, egyenesen Jasmine ölébe.
- Induljon már! - lököm meg a taxisofőr vállát, és az felocsúdva értetlenségéből a gázra tapos és végre megindul. Még hallom ahogy tűsarkak topognak a hátunk mögött és csalódott nők kapnak hajba azon, ki tudta az alsógatyámba gyömöszölni a névjegyét. Az ölében fekve lehunyom a szemem és kiszáradt torkom folytán nyelek egyet, majd kifújom a levegőt.
- Hú, ez...ez nem volt semmi. Azt hittem, ott helyben fognak széttépni - mondom, majd kinyitom a szemem, és felpillantok rá - Hellóka! Hiányoztam? - vigyorodom el pofátlanul, és utánozva az ő integetését rámosolygok. Hát azt hitte, hogy ezt a tettét ilyen könnyedén megúszhatja? Na, azt már nem. Kicsit megforgatom a fejem, mert látom, hogy rohadtul irritálja, hogy még mindig rajta tehénkedek, ellenben ez engem cseppet sem érdekel, és kérdőn pillantok fel rá - Netán zavarom? Arra gondoltam, ha már maga annyira jó a szakmájában, segíthetne rajtam - feszítem meg magam, majd nem teketóriázva felhúzom a megtépett ingemet, és lazán benyúlok az alsómba. Hogy kellőképpen zavarba hozzam, egy ideig matatok benne, majd kirántom a kezem, és egy maroknyi papírcetlit tartok elé - Ó, huncut lány, megint a szexre gondolt, mi? Nem, aranyom, nem a bugyijába akarok bejutni, de...ennyi névjegyből hogy lehet randit csiholni?
Szemtelenül vigyorgok rá, bár ő még nem tudja, hogy belül fortyogok a dühtől. De csak idő kérdése, hogy rájöjjön, hogy engem nem tanácsos megalázni. Súlyos következményei lehetnek az efféle tetteknek.





▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽



Which mask will you wear today
How about the one with the pretty smile
To you it's just another day
In a life you haven't lived in quite a while

média

avatar
Hozzászólások száma :
21

reagok :
9

Csatlakoztam :
2018. Mar. 02.

Korom :
33

Tartózkodási hely :
Dánia

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Jasmine x Cameron - You are the evil...Szomb. Ápr. 07, 2018 4:09 pm



cameron&jasmine
Classic ●   *-*    ● 1638 ●


Egy olyan világ képviselője vagyok, ahol az ártatlanság már kihaló félben van, a politika mindent átmosott, mégis a magam lábára igyekszem állni, mert nem szeretem, ha befolyásolva vagyok. Elvégeztem az iskolát, többet tanultam, mint a velem egykorúak, még egyetemi végzettségem is folyamatban van, négy nyelven beszélek, és kitűnően eligazodom a barmok között. A múlt hét elejéig én is ebben a tévhitben éltem, amíg a sors össze nem hozott Mr. Abellel, aki elviselhetetlen, és undok, fennhéjázó, a nőket sértő megjegyzésekkel traktál, és úgy száguldott végig az irodámon, mintha ő lenne a kiskirály. Addigi pályafutásom során szembesültem először azzal, milyen, ha ellentmondanak nekem, és nem viseltetnek irányomba normális hangnemet…ó nem a kedves úriember még arra sem vette a fáradtságot, hogy valami kedveset mondjon. Ágál velem, mintha a pokol angyala lennék, és elhord mindennek, annak ellenére is, hogy az ismeretségünk nem haladta meg az öt percet. Berobbant, felkavart, és azóta nem sikerül kiverni a fejemből. Az életem ment a maga útján, azt sem bántam meg, hogy az egyik vesémet odaajándékoztam az egyik beteg kislánynak. Bree édesanyja hasonló természetű, mint az enyém volt, emiatt a segítségnyújtás a hétköznapjaink részét képezi. Clementine még csak nyolc éves, de csodálatos tervei vannak a jövőre való tekintettel. Balett táncosnő akar lenni, és fellépni Európa legnagyobb színpadjain…azonban súlyos veseelégtelenségben szenved. Bevallom, hogy sokáig hezitáltam, a családban nem találtak megfelelő donort, de annyira a szívemhez nőtt, hogy végül megcsináltattam a tesztet…és egyezést találtak. Ritka, akár a fehér holló, de onnan szinte csak pár nap kellett, hogy belemenjek az operációba. A névtelen adományozó szerettem volna lenni, és ez sikerült is részben, nem kívántam besöpörni a hálákat, melyekkel a szülők illettek volna, de azt nem bírtam betartani, hogy a fogadott anyukámnak ne számoljak be róla. Briana kicsit másvilágban mozgott, a gondolatai a cég, és a divat körül forogtak, nem is merült fel bennem, hogy meg kellene osztanom vele ezt a kis változást. A kórházi kezelés alatt azt füllentettem neki, hogy elutaztam, és apával töltök kettesben pár napot. A hazugságomra nem derült fény, és örültem neki, hogy végre valami értelmeset is le tehettem az asztalra…ha ez abban nyilvánul meg, hogy hozzájárulhatok egy kislány álmaihoz, akkor már nem hiába lettem az anyám lánya. Laura Blomquist egy élő legenda volt Dániában, mindenki feltétel nélkül szerette, és nézett fel rá, mint annak idején Diana hercegnőre. Olyan szerettem volna lenni, mint ő, és úgy hiszem ezzel egy kicsit visszakaptam valamit a mamámból. A mostani káosz közepén el is feledkezem magamról, a kéthete lezajlott eseményről, mert jobban leköt az a balszerencse áradat, melyet egy fekete hajú, és vihar kék színű férfi okoz nekem. Jenna nem feltétlenül az a barát, akire bajban is lehet számítani, de már évek óta ismerjük egymást, és megbízom benne annyira, hogy diszkérten kezelje a kilétemet, és a családi hátteremet, de arra még álmomban se gondoltam volna, hogy elhoz egy vakrandis mizériára, mikor megmondtam neki, hogy találni fogok egy jó partiképes egyedet, csak hagyjon időt. Hát igen…a jól bevált módszerekhez nyúlt, mert átvágott, és most itt kell vitatkozom egy félig agyalágyult palival, aki szerint ő a világ közepe, és nem eshet meg, hogy valami ne úgy legyen, ahogyan ő eltervezte, vagy éppen fordítva. A több percre nyúló elméleteink valahol egy másik idősíkon találkoznak, mert nincs az az ég, hogy egyetértsek vele. Szapul, mint valami árus, és mindenbe beleköt…még abba is, hogy minek engedtek be ide, vagy éppen a ruhám színe mennyire nem passzol hozzám. Borzalmasan kikészít, két, vagy három mehetnék után is még mindig ott tartok, hogy visszavágok, mert jön egy epésebb megjegyzés, vagy váratlan véleménynyilvánítás. A St. Patrick napi tényekkel meglep, de valahogyan még ez sem éri el a kellő hatást…hogy bejöjjön nekem. Gyűlöltem az olyan férfiakat, akik a magas lóról prédikálnak, vagy okosabbnak érzik magukat mindenkinél. Mr. Abell mindent egyszerre testesít meg, amitől irtózom, mégis érzem azt a megmagyarázhatatlan liftezést a gyomromban, ami talán az elmúlt pezsgőnek, és felesnek tudható be. Versenyt csinálunk a másikból, én már unom, és lépnék is, de aztán mindig visszarángat. A bosszankodásom tárgyát ő képezi, már el is feledkezem arról, hogy a drága barátnőm merre lehet. Mit keresek egy vakrandis eseményen, ha nem keresek párt? Köszönöm szépen, de egyedül is kiválóan helyt állok, és azért nem akarok bájologni, hogy aztán két óra múlva kidobjam, mert túl buta, vagy túl rámenős volt.
- Lényegében már elhordott mindennek. Rusnyának, meg butának, mert nem lehet velem beszélgetni. Húzzon már innen el. Nem vagyok belőve, és sértő a feltételezés is. Kettőnk közül maga ivott többet, és láthatólag ez a kis folyékony bátorság elvette a maradék eszét is. Kinek kellene ez a csomag? Nézzen magára…most legalább jobban néz ki, mint az előbb. A hajára ráférne egy vágás, a fekete meg talán...hangsúlyozom talán jól áll, de nem temetésre jött, hanem egy ismerkedésre. Ez a titokzatos, gazdag ködösítés másoknak bejön, de nekem biztosan nem. – sóhajtok fel, és tényleg a végét járom. A táskámat magamhoz veszem, és a pillantásommal már Jennát kutatom, de egyelőre sikertelenül. A felkínált italokon már túl vagyunk, és egy fél fordulattal suhannék el, de természetesen ez még nem elég. Alapműveltség, meg olvasás. Azon is csodálkoznék, ha sikerült volna végigennie magát az űrlapokon, nemhogy egy kétszáz oldalnál vastagabb könyvet a kezébe vegyen. Az elképzelései inkább neki hasonlítanak egy fantáziaképhez, ahol a tökéletes feleség meleg vacsorával, és kedves cirógatással várná haza az urát. A bennem megült alkoholtól szédelgek, és a testem mellé helyezem a táskámat. Az utolsó kegyelemdöfést a fülembe suttogott szavaival éri el, mikor konkrétan kijelenti, hogy tetszik nekem. Felzaklat, mert a kérdései pontosan arra irányulnak, ami már megtörtént vele. Álmodtam…méghozzá nem is akármit. Az izmos karjai között lihegtem, mint egy olcsó szajha…akikre céloztam neki. Nem kelt bennem szimpátiát, de a tarkómon végigfut a hideg. Mire lenne képes, ha nem csak szavakkal sértegetne? Automatikusan válnának el az útjaink, ez a beszélgetés nem igényel több mondatot, de valaki belén jön, és véletlenül, vagy éppen szándékosan könyököl az oldalamba. Bent reked a levegő, és izzik bennem az utálat, de ő az egyetlen esélyem. Belekapaszkodom a pólójába, és segélykérően pillantok rá. A táskám kicsúszik a kezemből, és a földön landol, miközben a térdem alá nyúl, és a mellékhelyiségekhez vezető folyosóra visz. A tűsarkakon landolok, a vállaimat, és a hátamat is a falnak vetve, éppenséggel egymással szembekerülünk. Köszönetet nyilvánítok neki, és átlendülnék a kellemetlen fordulaton, mikor kifecsegem a titkomat. Nem várom el, hogy véleményezze, de megteszi. A kezdeti melegség kihűl, és megdöbbenve hallgatom a leszidását. Apám se lehetne keményebb, és pattogóbb.
- Két hete vették ki…még érzékeny lehet…és az alkohol. – kifut a maradék szín is az arcomból, az oldalamat fogom, de őszintén? Totálisan igaza van. Nem kellene itt lennem, és mikor még rám is förmed…na szép. Némi fáziskéséssel tudatosul bennem is, hogy nincs meg a táskám, és a nagy lovag megdob egy húszassal. Szólásra nyitnám a számat, de Jenna ekkor talál meg, és Mr. Abell úgy illan el, mintha egy látomás lett volna. A barátnőm féle kérdésektől zsong a fejem.
- Ki volt ez? – fordul utána, és feltűnően végigméri a fenekét, mire csak megforgatom a szemeimet.
- Senki különös. Meg kell mosnom az arcomat, addig légy szíves nézd meg a pult körül, hogy ott van-e a táskám. Eltűnt, és nem vagyok túl boldog…benne volt a lakáskulcsom, a pénztárcám. Megleszek Jen, csak menj… - biztató mosoly költözik az ajkaimra, aztán, ha már eleget tesz a kérésemnek, akkor befordulok a mosdóba. A márványon támaszkodva meg egy kis vizet engedek, és locsolok a bőrömre. A ruha túl szűk, hogy ellenőrizzem a sebemet, de holnap tuti felkeresem Charliet. A kezemben szorongatott húsz fontost nézem, és fontolóra veszem, hogy lelépjek. Az ötös számot is eltettem, csak azt nem tudom, hogy minek. Pár korty után enyhül a fájdalom is az oldalamban, és kiérve egy versenyképes mosollyal vár a barinőm.
- Megvan a táskád….és Devon…az a kedves pasas, aki onnan integet..szeretne meghívni egy italra, de azt mondtam neki, hogy majd megköszönni, ha leült veled szemben. – lemondóan sóhajtok, legszívesebben elküldeném Jent is valamerre, de türtőztetve magamat indulok meg mögötte, és egy széles mosollyal ajándékozom meg a pultnál ülő hőst. A feszélyezettségem a tetőfokára hág az ötös szám mellett. A táskámat jól látható helyre teszem, és a csengetésre felkapom a fejemet, akárcsak a többi résztvevő.
- Köszöntjük Önöket a ma esti párkeresésünkön. Minden pár öt percet kap, majd az előbb hallott csengetés után helyet cserélnek. Amennyiben valaki felkeltette az érdeklődését, akkor nyugodtan állítsa meg. – közli egy taps kíséretében, aztán leül velem szemben egy félig kopaszodó férfi, akinek idegességében még azt sem tűnt fel, hogy leöntötte az öltönyét valami zölddel.
- Uram… - mutatnék a kínos foltra, de elejét veszi, és megfogja a kezemet…ragad, mint az állat.
- Ronald vagyok, de szólítson csak Ron-nak. Egy banki… - minden elhal, kikapcsol a háttér, és nézem ezt a szerencsétlent. Nem szokásom ítélkezni, de valóban émelygek tőle Fintorogva húzom el a tenyeremet, és rejtem az asztal alá. Mennyire hosszú öt perc? A mellettem ülő asztalnál Jenna élénken beszélget egy kész főnyereménnyel. Most komolyan itt kell maradnom? A tekintetem körbepásztázza a termet, és kiszúrom a megmentőmet. Micsoda műmájer…borzalmas. Köhintve állok fel, és a meghökkent társamat lesem.
- Bocsássa meg, de tévedésből vagyok itt. Nem keresek párt, de sok sikert. – paskolom meg a vállát, és a tömeget kikerülve a szervezőhöz lépek.
- Elnézést, de megkaphatnám a mikrofont? – szépen nézek rá, és a kölcsönkapott húszas reményében meg is szerzem az eszközt. Megköszörülöm a torkomat, és magamra irányítom a bárban tartózkodók figyelmét.
- Jó estét…bocsánat a zavarás miatt. Csak egyetlen apróság. A nyolcas asztalnál ülő úriember feleséget keres drága hölgyeim. Igen..a kék szemű, fekete hajú….maga. – mosolyogva intek oda, aztán folytatom. – Gazdag, ellenállhatatlan a sármja, és családcentrikus. A szexet sem veti meg. Remélem most már kvittek vagyunk….jah és a húszassal már nem tartozom. Köszönöm. – szakítom meg a bejelentést, aztán lelépek a kis pódiumról. Bizonyosan megrohamozzák…vegye úgy, hogy ezt azért kapta, mert állítólag nem vagyok jó a szakmámban. Ma tuti talál egy balekot, aki holnapra már az esküvőt tervezi. Elégedetten indulok meg a kijárat felé, mert nekem itt már nincs maradásom. Hívok odakint egy taxit.


▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽

 
Would you take the wheel
if I lose control?
if I'm lying here
will you take me home?


dolgozó

avatar
Hozzászólások száma :
16

reagok :
10

Csatlakoztam :
2018. Mar. 01.

Korom :
28

Tartózkodási hely :
London, UK

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Jasmine x Cameron - You are the evil...Csüt. Ápr. 05, 2018 11:30 pm



Am I the evil? If it's true, Darlin'... you'll be my

Evil Queen
Két olyan világot képviselünk, amely köszönőviszonyban sincs egymással. Ő arrogáns, magasan hordja az orrát, és azt képzeli, mindenkinek kutya kötelessége körülötte ugrálni. Én arrogáns vagyok, magasan hordom az orrom, és azt képzelem, hogy neki, és a maga fajtának lenne kutya kötelessége körülöttem és a hozzám hasonlók közt ugrálni. Makacskodik, erősködik, és harcba száll velem. Minden áron be akarja bizonyítani, mennyire fölöttem áll, ez pedig kettős érzéseket kelt bennem. Leginkább bosszant és irritál, arra késztet, hogy apatikusan viselkedjek vele. A tudat, hogy szükségem van rá a terveimhez még nehezebbé teszik, hogy ne akarjam a fölényes fintort letörölni a képéről, annak ellenére, hogy sosem ütnék meg nőt, mert azt méltatlannak tartom egy felnőtt férfitől. De egyre inkább növekszik egy nagyon kicsiny, alig felfedezhető rész bennem, amely élvezi a csatározásokat. Tetszik, amikor elakad a lélegzete is a felháborodástól, vagy a tekintetében ott lobog a gyilkos indulat, amelyet csak a jólneveltség és a magas státusz tart vissza benne. Szinte az ízét érzem a számban a megvetésének, és felpörget a tudat, hogy két lépéssel mindig előrébb járok nála. Élvezem, hogy most is elég néhány jól elhelyezett szó, pár hangsúlyos gúny, és úgy ugrik ki a nyúl a bokorból, mintha puskával kergetnék.
Felvilágosítom róla, hogy a nők nagyon is csípik a hozzám hasonló pasikat, bár azt nem teszem hozzá, hogy messzemenően nem olyan nőre fáj a fogam, aki mindent feláldozna azért, hogy megmentse a lelkem a kárhozattól, így összeszorított szájjal hallgatom, ahogy össze-vissza fecseg mindenféle ostobaságot. Inkább italt nyomok a kezébe, hogy enyhítsem a testemre helyezkedő nyomást, bár az előbbiekben elfogyasztott alkohol mennyisége már ezt nem tenné indokolttá. Ám van egy nagyon rossz szokásom: a legtöbb esetben sosem azt teszem, amit a józan ész diktálna. A ruhájára tett kritikára úgy ugrik, mintha legalábbis maga tervezte volna azt a ruhát. Nem tudom eldönteni, hogy ennyire sznob, vagy csak képtelen elfogadni, hogy hibázik valamiben? Elég időt töltöttem már el ahhoz a divatvilágban, hála a kuli munkának amit némely cikkemhez kellett elvégeznem, hogy megalapozottnak ítélhessem a véleményemet.
- Azt hiszem összetéveszt a pincsikutyáival. Nekem sem maga, sem más nem parancsolgat, angyalom. Szabad ember vagyok, és úgy nyilvánítok véleményt akár magáról, akár másról, ahogy nekem tetszik. A véleményem pedig nem találgatás. Nem firtattam, miért vette fel, csupán megállapítottam, hogy ez egy bűn ronda ruha, és talán...mondom, hatalmas TALÁN, hogy egy vörös hajú, zöld szemű, sokkal légiesebb megjelenésű lányon talán még mutatna is valahogy, de magán egyszerűen csak rusnya. És nem, valóban nem szeretek magával beszélgetni. Ugyanis lehetetlenné teszi azt, hogy értelmesen beszélgessünk. Képtelen elfogadni, ha egy ember más véleményen van, mint maga, ráadásul igen kiábrándító, hogy oda sem figyel arra, mit mond az ember. Túl fáradt talán? Netán be van lőve? Valami oka csak van annak, ha egy összefüggő szövegből képtelen kihámozni a lényeget.
Muszáj valamiképp felpörgetnem az agyát, mert tényleg az az érzésem, hogy totál elbeszélünk egymás mellett. Valószínűleg azért, mert míg én hideg fejjel, számító módon csalogatom kelepcébe, őt egyre inkább elragadják az indulatai, az érzelmei. Azért csak megtudom, miért vette fel a ruhát, de a feltételezése, hogy semmit nem tudok erről az ünnepről arra késztet, hogy gúnyba öltöztetett cáfolattal tájékoztassam róla, megint túlzottan elrugaszkodott a realitás talajáról, és olyat feltételez, amelynek semmi valóságalapja nincs. A meglepettség az arcán felér egy díjjal, esküszöm, bár a szemöldököm ismét felszalad a homlokomra, sőt, rosszallóan húzom össze őket.
- Gratulálok. Ismét tanúbizonyságát tette annak, mennyire rohadtul nem ismeri az embereket, és mennyire alábecsül mindenkit. Az pedig, hogy mennyire nem figyel arra, amit a másik fél mond magának, szinte már felháborító. Meghallja egyáltalán amit mondok, vagy a színes kis fantáziavilágában leragadva random talál ki olyan dolgokat, amelyek jobban illenek az agyában lezajló párbeszédbe? Nem tudom, honnan veszi, hogy sértésnek szántam volna egyetlen szavamat is, mellesleg jegyezném meg, hogy ki sem ejtettem, de még csak nem is utaltam az angolokkal való kapcsolatra. Felvilágosítanám egyébiránt, hogy az ír kultúra minimális ismerete elengedhetetlen alapját képezi az alapműveltségnek, de ha már ennyire érdekli a dolog, megjegyezném, hogy azért tudok többet a témáról, mert a legtöbb emberrel ellentétben én nem x-boxozással meg haverozással töltöttem el a legtöbb szabadidőmet, hanem olvastam. Rengeteget. Sőt, még annál is többet. Így a lexikális tudásom elég ahhoz, hogy egy ilyen világszerte ismert ünnep lényegét anélkül is meg tudjam mondani, hogy én magam az ír nép része lennék. Elég szomorú, hogy maga csak a családi vonatkozás miatt nézett utána. De persze ez megint csak az én bunkó, lekezelő, és minden megalapozottságtól mentes magánvéleményem.
A kezembe kerülő italt lehajtani egy pillanat csupán. Észrevenni az ellenszenves nőben a rejtőző...fene se tudja mit...vonzerőt? Talán...na, ahhoz elég egy kevésbé megfontolt, kevésbé mesterkélt mozdulat. Ahogy csak úgy, dühből, harciasan, minden maszlagtól mentesen lehajtja azt a tömény italt, anélkül, hogy koccintana, illedelmesen eljátszaná az úrinőt, elég ahhoz, hogy néhány pillanatig elmerengjek azon, hogy talán benne is jóval több lakozik, mint elsőre talán hittem. Ám a következő mondatával sikeresen le is rombolja ezt a felettébb illékony képet, és visszatér a mesterkélt, mindenáron győztes énjéhez. Le akar lépni, de nem állom meg, hogy vissza ne vágjak neki. Azok után, hogy összekócolta a hajamat? Ez néhány évszázada férfiak között kardvívást, nő és férfi között pedig házasságot jelentett volna alapesetben. Vagy ágytornát. Most azonban beérem annyival, hogy leleplezem. Mert kétség sem fér hozzá, hogy bizony, a kisasszony agyába férkőztem. Az első találka után sejtettem, de a mostani tette fel az i-re a pontot. Nem bír kiverni a fejéből. Ismerem magam, tudom jól, milyen hatással vagyok a nőkre, ahogy azt is, mekkora mértékű adag kell belőlem ahhoz, hogy egy életre belém szeressenek vagy meggyűlöljenek. Nos, nála valahová a kettő közé akartam beszúrni magam. Nem bántam, ha utál, ellenszenvet érez irántam, de azt akartam elérni, hogy az agyába másszak, egy megoldatlan rejtély legyek a számára. Ha olyan ember, mint amilyennek vallja magát, akkor előbb-utóbb el fog jutni arra a szintre, hogy annyira bosszantsa a tény, hogy a saját terepén aláztam porig, hogy mindenképp javítani akarjon a csorbán. Ha nem olyan ember? Nos, akkor csak egy újabb igazolása annak, hogy apuci pénzén élősködő üresfejű cicababa, akinek most épp üzletasszonyosdit van kedve játszani. A hátához simulok hát, és szembesítem a felfedezéssel, majd kíváncsian várom a reakcióját. Tagad? Beismer? Felháborodik? Netán csendesen belenyugszik? Szeretném tudni a választ, de egyelőre még várom kell, míg az utolsó szavaim nyomán égető leheletem kihűl az alabástrom bőrön. Zavarba hoz a közelsége? Inkább kíváncsivá tesz, vajon ezúttal mit fog lépni. A harcias kifakadására szemtelen mosoly húzódik az ajkaimra. Nem is kell megszólalnia. A pulzusa az egekben, és ahogy kimondtam a szavakat...éreztem az ujjam alatt a szívritmusának változását, ahogy a lélegzete bent rekedt a mellkasában. A búcsúzásom azonban véglegesnek szántam, így nem felelek semmit a nyilvánvaló hazugságra. Dehogynem. Tetszem neki. Sőt, nagyon is bejövök, csak ezt még talán önmaga előtt is tagadja. Vagy netán ennyire el lennék szállva magamtól, hogy ne tűnjön fel, ha egy nő nem vet rám szemet? Egy pillanatig elgondolkozok ezen a lehetőségen, de nem tovább, mert azonnal rájövök, hogy cseppet sem járok messze az igazságtól. Nagyon is tetszik neki az, ami én vagyok. Az, hogy nem tud az észjárásommal, a szavaimmal, a hozzáállásommal, vagy bármely intellektuális megnyilvánulásommal mit kezdeni, az már más tészta. De ha benne lennék, tutira benne lenne. Érzem rajta, mint mikor a veszett kutya megérzi a félelmet az áldozatán. Ám nem szándékozom ezt kihasználni önző célokra, így hagynám, hogy mindketten tovább álljunk, egy másik időpontra hagyva a további konfrontációt, de valaki nekimegy, vagy ilyesmi, és összegörnyedve épp az én mellkasomat akarja kapaszkodónak használni. A körmei végigszántják a bőrömet, és a pólómba mar. Hátulról meglöknek, így majdnem el is borulok vele. Látom rajta, hogy fájdalmai lehetnek, mert nem enyhül a szorítás. Nekem is szükségem lenne egy kis térre meg némi friss levegőre, így jobb megoldás híján az ölembe kapom a nőt és a mosdók folyosója felé veszem az irányt. Nem hősködni akarok, de annyi emberség még belém is szorult, hogy ne hagyjam ott a szarban, ha már én vagyok úgy tűnik az egyetlen itt, akit ismer. Amint földet ér a lába, eltávolodok tőle.
- Oké - bólintok a tekintetét fogva tartva, és megállapítom, hogy az arca sápadt, verejték gyöngyözik a homlokán, és alig áll a lábán. Vagy be van drogozva, vagy tényleg fájdalmai vannak, úgy hiszem, de ha nem akar senkit hívni, én nem erőlködök. A hátam azért a szemközti falnak vetem, és kitekintek a folyosón keresztül a zajos, masszaként, zsibbadtan hömpölygő tömegre. Miért vannak ezek ilyen sokan? Elvileg ez egy családias buli lett volna, egy ismerkedős est. Mikor változott egy kilencvenes évekbeli rave partyvá? A köszönetére visszafordítom rá a tekintetem, de nem szólok semmit. Csendben hallgatom, mit mond, és amikor kiderül, hogy kivették az egyik veséjét, csak felhorkanok. Kézfejemmel megvakarom az orromat, és ismét szenvtelenül nézek le rá, még akkor is csak a szavakat keresem, amikor felfedezi, hogy kirabolták. Pillanatokon keresztül csak hallgatok.
- Szóval kivették a veséjét - lököm el magam végül a faltól - És maga eljön még feltételezhetően frissnek mondható műtéti heggel, fél vesével, és alkohollal tömi magát? Elment a józan esze, vagy már alapvetően ennyire borzalmasan ostoba? Fél vesével legjobb tudomásom szerint maximum vizet ihatna, esetleg gyümölcslevet, de nem alkoholt! Persze, mit tudhatom én, ehhez sem értek jobban, mint a nemzeti ünnepekhez vagy a divathoz, nemde? Nekem ugyan tökre mindegy, hogy öli meg magát, de más...- megakadok, és mielőtt nagyon belelendülhetne a visszavágóba, felemelem a kezem.
- Tudja mit? Leszarom. Nem azért hoztam ki onnan, mert annyira megesett magán a szívem, hanem mert így nekem is könnyebben adtak utat. De most, hogy már látom, hogy jól van, és nincs szüksége senkire...Hát, au revoir, mademoiselle! - a bőrdzsekim felső zsebébe nyúlva kiveszek egy húsz fontost, és felemelve a kis kacsóját a kezébe nyomom - Tessék, nehogy aztán a szememre vesse, hogy miattam gyalog kellett hazamennie. Hacsak nem talál egy gáláns lovagot, aki elviszi. Ez esetben lóg nekem egy húszassal - fordulok sarkon, és kifelé igyekszem a folyosóról, épp akkor, amikor egy szélvész nőszemély be nem száguld a kis territóriumunkba, úgy lökve félre az útból, mintha ott sem lettem volna.
- Jesszusom, Jasmine, már halálra aggódtam magam miattad! Jól vagy? Mindenütt kerestelek, azt hittem, jössz utánam amikor beértünk! - siklik mellé a hölgyemény, míg én a falhoz lapulva nézem a viszont látás örömét, vagy minek is nevezzem.
- Gyere, negyed óra múlva kezdődik a vakrandi, már megvan az asztalunk is. Rendeltem italokat, mellettem fogsz ülni, rendben? Vagy előtte inkább megmosnád az arcodat? Elég sápadtnak tűnsz.
- Legközelebb egy kicsit jobban is figyelhetne a barátnőjére - vetem oda nekik, majd meg sem várva a válaszukat, kilépek a tömegbe.
A külső helyszín elhalkul, és mindenki megáll.
- Most pedig kérném szépen önöket, hölgyeim és uraim, hogy a sorszámmal rendelkező vendégek fáradjanak a sorszámukhoz. A hölgyeké a csodás, üde sárga színű kártyákkal jelzett ülőhelyek mögött található, az urakat pedig arra kérem, hogy a sorszámukkal ellátott zöld színű kártyákkal jelzett helyeken foglaljanak helyet, a hátrébb található teremben. A többi vendégnek további jó szórakozást kívánunk - halkul el a szürke kisegér kinézetű szervező hangja az éterben. Nem gondolkozok túl sokat, csak a vállam felett pillantok hátra, és mivel tudom, hogy a nő már biztos kezekben van, ismét kisétálok a bűvköréből. Borzalmasan bosszant, amikor valaki ennyire nem törődik magával. Egy dolog, hogy én sem vagyok az egészség mintaképe, de azért, ha kivennék a vesémet, én biztos nem innám le magam egy bárban, hogy aztán úgy kelljen összekanalazni. Így felemelt fejjel, és a biztos tudat birtokában, hogy többet is tettem, mint amit más megtett volna, megkeresem a helyemet. Már nincs kedvem inni, sem bulizni, de ezt akkor is meg kell csinálnom, ha jelenleg semmi kedvem a nagy ő-t keresni. Ms. Bloomquist ugyanis nem tudhatja meg, hogy részben csak álcából akarok beépülni a cégébe. Ráadásul, azért fél százalék esélyt még annak is adnék, hogy talán ebből valami igazán jó sülhet ki.





▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽



Which mask will you wear today
How about the one with the pretty smile
To you it's just another day
In a life you haven't lived in quite a while

média

avatar
Hozzászólások száma :
21

reagok :
9

Csatlakoztam :
2018. Mar. 02.

Korom :
33

Tartózkodási hely :
Dánia

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Jasmine x Cameron - You are the evil...Csüt. Ápr. 05, 2018 12:56 pm



cameron&jasmine
Classic ●   *-*    ● 1243 ● [size=33]✿[/size]

A tömeg valahogyan nem vonzott ma este. Bevallom töredelmesen már vissza is sírom a korábbi döntésemet, miszerint megejtek egy habos fürdőt, és a borral együtt vackolódom be a nappaliba a plüssös takarómmal, és hajnalig csöpögök a nyálas lányregényeken. Milyen régen olvastam, mikor éreztem azt utoljára, hogy hasznosan töltöm az időmet? A munka kibillentett az egyensúlyból, és már nem is igazán kerestem a kikapcsolódási lehetőségeket. A húgommal elmentem Dániába pár napra apa születésnapjára, de ott is a rivaldafényben álltam, és műmosolyokkal, meg üres fecsegésekkel ütöttem el a napjaimat. Mikor voltam önmagam utoljára, nem a megjátszott hősnő, aki a lapok hasábjain egy buta szőkeség? Nem tudom megmondani, de már érzem, hogy lassan összetörik az álcám. Talán emiatt egyeztem bele mégis a táncba, és az ivásba, mert kellett, hogy hétköznapinak érezzem magam. London egy olvasztótégely, ahol nem ismernek fel, nem szólítanak le minden útfélen, és nem kell számadást tennem minden lépésemről. Önállósodni akartam, ez volt a terv, miután a családom nyomást gyakorolt rám. Nem mintha apa tette volna, ő mindig jámboran állt hozzám, támogatott, és kitartott mellettem. A szüleim szabad szellemben neveltek, de a nagyszüleim hagyománytisztelőek, és ez a fajta munka, melyet éppen Bree-vel csinálok…nem felel meg az elvárásaiknak. Nem ezért jártam magániskolába, és fejlesztettem a tudásomat, hogy egy hókuszpókra alapozzam meg az egzisztenciámat. A veszekedés elmaradt a média jelenléte miatt, de kedves papám még azért odasúgta, hogy legközelebb rövidebben ömlengjek a cégemről, mert nem érek vele semmit. Rossz passzba kerültem, a családi háttér elmaradt, ahogyan a szép szavak is. Most meg itt van még ez a felfuvalkodott hólyag is, aki rajtam köszörüli a nyelvét. A fejemre van írva, hogy céltábla vagyok? A legutóbbi ténymegállapításai után sem aludtam túl jól, akkor most hogyan fogok? Összeráncolom a homlokomat a csodás levezetésen, és a végén fel is nevetek. Itt rekedtünk a pulttól két méterre, egy méregfelhőben szívjuk el egymás elől az éltető gázt.
- A nők fele meg van őrülve, ha azt hiszi, hogy képes megváltoztatni egy magadfajtát, de most komolyan… - döntöm oldalra a fejemet, és jobban szemügyre veszem a feneketlen kékséget. Direkt nem a mélységre hajazok, mert itt ez a kék szempár olyan, mint a háborgó tenger.
- Az idealizált férfi, a könyvekben szereplő degenerált, és sérült hímneműek maximum a tini lányoknak, és a húszas éveik elején járó libáknak okoznak örömet, vagy kihívást. Egy igazi nő meg sem kísérli a sérült férfit megmenteni, mert tisztában van vele, hogy úgysem fog menni. Miért élvezném a szado dolgokat, hmm? Ha gyereket akarok, akkor csinálok, és pont, még egy fővel már óvoda lenne. – húzom el a szám szélét, és a melleimhez nyomom a borítéktáskámat.
- A média egy befolyásoló közeg, de nem mindenki harap rá, úgyhogy én a hosszú távú tervezés érdekében nem fogadnék magára, hogy még egy pszichológust is fizessek a gyerekkori traumák feldolgozására. Szomorú, ez valóban egy elkorcsosult társadalom, ahol az a trendi, ha verik a nőket, és emiatt megbocsájtunk, mert hiszünk a tiszta jóság, és a változás erejében. Hanta… - ellenkezem, és kellően feltüzel a témával. A harctéren már biztosan golyót eresztettem volna a fejébe, és boldogan állnék a teteme fölött. Nem vagyok rosszakaró, de ahogyan beszél velem, az már régen nem az udvarias és előzékeny, úgy érzem, hogy pikkel rám az első találkozás óta. Mivel érdemeltem ki, hogy pattogva becsméreljen…úgy nézek ki, mint egy útszéli szajha, aki bedől neki, de most komolyan? Az ajkamat harapdálom, tuti ki fog sebesedni az ínyem, vagy a körmeimet fogom tőből letépni pótcselekvésként. A lelkemre akar hatni, de éppenséggel jelenleg csak arra játszik, hogy felrúgjam a holdig, és vissza se hozzam onnan. A felém kínált pezsgő nem is jöhetne jobbkor, simán elveszem tőle, és egy hajtásra megiszom, mert nem akarom ezt a sok sületlenséget hallgatni. Az orrom összefacsarodik, és a gyomrom is felmelegszik a szénsavas alkoholtól. Az üresfejűtől már eljutottunk a divat szégyene titulushoz is, szinte már az sem jó, ahogyan megjelenek. Hihetetlen ez a pasas, és ahelyett, hogy visszavonulót fújna, még rátesz egy lapáttal. A tömeg gyűlik körülöttünk, nem találom a menekülési útvonalat, de nem is hagyná, hogy leléceljek, amíg nem az övé az utolsó szó.
- Ebben a pillanatban hagyta el a száját, szóval miért nem esünk túl rajta? Rondának tart? Rendben….nem szeret velem beszélgetni…ez is megoldható, de amíg nem tudja, hogy mit miért viselek, vagy miket szeretek, addig ne is alkosson véleményt, mert nem ismer….csak találgat. – villannak meg a kékjeim, dühös vagyok, és mélységesen felháborodott. A barátnőm kelepcébe csalt, és ez a tuskó is kipécizett magának. Miért nem engedtem el, és nyeltem le a békát? Ostoba fruska vagy Jasmine! Az igazságra rávilágítok, de amit kapok válaszként…hideg zuhanyként is érhetne.  Ki ez a férfi, aki ennyi mindent tud a St. Patrick napról. Hebegek, most én érzem magam hülyének, nyilvánvalóan elsiklottam a tények felett.
- Honnan a fenéből ismeri a történetet? Én olvastam a Confessiot a családom miatt, de maga nem tűnik hívőnek, inkább egy betévedt részeg disznónak. Valóban nem feltétlenül ír származású az úriember, de ettől még védőszentté avatták, és elterjesztett egy olyan vallást, mely a mai napig erősen érződik a nemzeten is. Babonás népség, de imádnivalóak, tiszteljük meg őket annyival, hogy nem vezet vissza mindent Angliára, rendben? – lépnék el tőle, de még most is dúl bennem a harag a lejáratásom miatt, így elégtételt kívánok venni rajta. A véletlenül feltűnő pincértől lenyúlok két felest, a sajátomat fel is hörpintem az utolsó cseppig, aztán szépen fogom magam, és beleborzolok abba a selymes hajába. A fekete egy különös árnyalata ez, mint a tus, nem is értem…miért gondolok éppen erre, vagy a szén. Nagyszerű fotók készülnének róla, egy festmény, de túlságosan elrugaszkodom a valóságtól. A pólóját is kihúzom, és elégedetten vigyorodom el. A meglepetéssel le is zárul a párbeszéd közöttünk, ezért elfordulnék és utamra bocsájtanám magamat, hogy megtaláljam az árulót. Az úriembernek nem mondható tuskó mögém kerül, és mondhatni belém fojtja a szót is, amint keze a hajamhoz ér, és a fülembe suttog. Enyhén oldalra döntöm a nyakamat, és meleg lehelete úgy cirógat végig, mint egy rózsaszirom. Megborzongok a hangjától. Lehunyom a szemhéjamat, nem titkolóm, hogy a pia és ez a kis vita megérintettek.
- Mit tud maga….még az hiányozna, hogy magával álmodjak, és milyen feltételezés ez, hogy bejön nekem? – lököm el az ujját az államról, és istenesen bokán is rúgnám, de vajmi lehetőség nyílik erre a szűk téren.
- Ha maga lenne az utolsó férfi, én meg az utolsó nő a Földön, akkor sem feküdnék le magával. Megvárnám, hogy meghaljak, vagy zárdába vonulnék. Ellentmondásnak nevezi…én védekezésnek…mert irritálóan nagyképű. – felfújom az arcomat, a vörös annyi árnyalata szalad át rajta egy perc leforgása alatt, hogy szerintem lassan elfogy a vér is belőlem. Megkönnyebbülök, hogy lekerülök a térképéről, de valaki belém könyököl. Éles fájdalom hasít az oldalamba, és az első áldozatba kapaszkodom meg. Nem várom el, hogy megmentsen, de így nem maradok talpon se. A lökéshullám nem áll le, és mire felocsúdok, máris a karjaiban találom magam. A tér szűkös, én kis légzésgyakorlatokkal igyekszem úrrá lenni a pánikon, de a folyosón már kevesebb az ember. Amint lerak, a falnak vetem a hátamat, és a ruhámon keresztül tapogatom végig az derekam jobb oldalát.
- Jól leszek…nem kell hívnia senkit. – pillantok fel a kék lélektükrökbe, és csendben maradok.
- Köszönöm…elsodortak volna, ha nem segít. – mondom zavarodottan, és felszínesen lélegzek. Félek, hogy felnyíltak a varrataim. Ki tudná…
- Megleszek, meg kell néznem valamit. – mozdulnék meg, de még túl korai az öröm, így visszahelyezkedem az eredeti pozíciómba.
- Ne nézzen úgy rám, mint egy királylányra. Nemrég vették ki a vesémet…még friss a heg. – fintorodom el, és most veszem észre, hogy nincs meg a táskám.
- A fenébe…kiraboltak. – döbbenek le hirtelen.

dolgozó

avatar
Hozzászólások száma :
16

reagok :
10

Csatlakoztam :
2018. Mar. 01.

Korom :
28

Tartózkodási hely :
London, UK

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Jasmine x Cameron - You are the evil...Szer. Ápr. 04, 2018 8:28 pm



Am I the evil? If it's true, Darlin'... you'll be my

Evil Queen
Egyre többen özönlenek be a bejáraton, és a kifelé igyekvők száma sajnos nem egyenesen arányos a beérkezőkével, így egyre szűkebb lesz a hely és kevesebb az oxigénnel dús levegő. A páratartalom pedig erősen rásegít arra, hogy az elfogyasztott alkohol mennyisége még oldottabbá tegye az amúgy sem visszafogottságáról híres beszédemet. Holnap minden bizonnyal legalább harminckét másodpercre eszembe fog jutni, milyen szavakkal is illettem a hölgyet, aki képen vágott, de ma csak az érdekel, mennyire igazam van, és az bizony egy hatalmas, pirosan izzó NAGYON feliratként villódzik bennem. A nagy tömeg azonban a balesetek számát is százalékos arányban növeli, nem is csoda hát, hogy majdnem kiverik a szemem, bár meg kell mondjam, a testmagasságomat alapul véve eléggé érdekessé teszi az esetet. A felháborodásomat így teljesen jogosnak érzem, sőt, az is megfordul a fejemben, hogy direkt volt. Az elkövető személyére fényt derítve pedig ha nem válaszolna azonnal, rá is vágnám, hogy a feltételezésem a tettlegességre megalapozott, de a nő, akivel rövid ismeretségem, ám nagyon is hosszú távú tervem van megcáfolja ezt, és épen maradt kékségemen át is látom, hogy igazat mond. Vagy nagyon jó színésznő. Az utóbbiban kételkedem, így elhiszem neki, hogy nem direkt csinálta. Reakció gyanánt inkább a távozó nő felé integetek, mintha nem tudnám, hogy a tenyere nyoma még az arcomon virít, és tekintve, hogy a jelenlévők miatt a mozgás igencsak nehézkes, azt is sejtem, hogy szem-, de legalábbis fültanúja volt a jelenetnek, amelyben durván elutasították segítő szándékomat.  Kifakadását a velem szemben állónak szemrebbenés nélkül hallgatom végig, nem szakítom félbe a válasszal, azonban adós sem maradok vele.
- Mert ön aztán mindent tud a világon mindenkiről, nemde? Még egy pillanatot sem beszélt az illető nővel, de máris tudja milyen a zsánere, mit akar, hogyan látja a világot? Tudja, a magamfajta...hogy is mondta? Áh, igen! Elviselhetetlen alakoknak igen nagy a kereslete manapság, köszönhetően a softpornó regényeknek és az erre épülő filmeknek. A nők megőrülnek értünk, mindenáron meg akarnak menteni minket, és meggyőződésük, hogy romlott viselkedésünk, tüskés természetünk és borzalmas modorunk mögött csak egy sérült kisfiú lakozik, aki szeretetre, feltétlen odaadásra, megértésre vágyik, amit csak ők érthetnek meg. Mellesleg, mint legutóbb említettem, én nagyon is tisztában vagyok a rossz tulajdonságaimmal, és nem rejtem egy percig sem véka alá őket, mindenki mással ellentétben, s ha már a hazug világot emlegeti, ezt az egyet sosem róhatják fel nekem. Én nem játszom meg magam. Úgyhogy ne aggódjon annyit miattam, drága. Már látszanak a ráncok a homlokán - mutatok a tükörsima bőrére, és bevallom, amennyire irritál a jelenléte, nyilvánvaló okaim sora folytán, épp annyira mulattat is, ahogy reagál mindenre, amit mondok. Szikrázik köztünk a levegő, a gyűlölet, akár egy dinamitos hordó, úgy feszül közénk. Szeretnék angolosan távozni, de lassan már annyi helyem sem lesz, hogy a nadrágomban felállítsam a hancúrlécemet, nemhogy tapodtat is arrább tudjak menni, így marad a további csevegés. Elkapok két poharat, és a kezébe nyomom az egyiket egy további megjegyzés kíséretében. Tovább szekálom, mert valahogy szinte könyörög érte, hogy ezt tegyem, és a lelkem nem tudna megnyugodni, ha nem hoznám ki a sodrából a felkapaszkodott kis diktátort. Hallatlanul jól esik lecibálni arról a bizonyos égig érő paripáról, mert jól érzékelhetően egyáltalán nincs ehhez hozzászokva. Megszokhatta, hogy mindenki a talpát nyalja, de én nem állok be a sorba akkor sem, ha éppenséggel fegyvert fognak a fejemhez. Az italt lehajtom, hogy valahogy elviselhetőbbé tegyem az amúgy egyre emelkedő feszültséget bennem, de a nő jelenléte cseppet sem javít rajta. Kényszeresen beszélek hozzá, s bármennyire is próbálnám moderálni magam, valahogy egyáltalán nem sikerül. Borzalmasan irritál a tudat, hogy ki ő és miben van benne a keze. Tudom, hogy tudja, és azt is kinézem belőle, hogy élvezettel lopja meg a hazáját és a népét, amit egyszerűen nem tudok jó szemmel nézni. Viszont azt is tudom, hogy szükségem van rá, hogy kiderítsem, mi is folyik ott pontosan, és leleplezzem a mocskos hazugságokat, amelyek mások életét teszik tönkre. Mégsem tudom megállni, hogy ne cukkoljam tovább. A kardoskodó válasza hallatán a legtöbb, önérzettel és lélekkel rendelkező férfi feladná, és belátná, hogy nem illik így beszélni egy hölggyel, de tekintve, hogy a velem szemben álló a szememben igen messze esik a hölgy kategóriától, és a lelkem már rég jó mélyen alszik bennem, nem különösebben foglalkoztat, tetszik-e neki a dumám vagy sem.
- Nem ócsároltam. Akkor azt mondtam volna, hogy úgy néz ki, mint egy másnapos lotyó, aki elfelejtett ruhát cserélni, és összeveszett a hajkeféjével. De ilyen tudomásom szerint nem hagyta el a számat - vágok vissza, nehogy az övé legyen az utolsó szó. Egyre jobban összenyomnak minket, és már annak is örülnék, ha egyszerűen csak befogná és tovább állna, de ez jelenleg lehetetlenségnek tűnik. Szinte egyszerre hajtjuk fel az italt, amit elkaptam a pincérnő tálcájáról, és fintorogva állapítom meg, hogy egy borzalmas ízű pezsgő volt az álnok alkohol, amelyet leküldtem a többi mellé. Holnap nagyon fájni fog a fejem, és az is biztos, hogy ma este a kelleténél sokkal jobban be fogok rúgni, mint illene. A pezsgőt bármivel keverni nálam olyan, mintha más ledöntene három-négy üvegnyi töményet. Rémesen rossz hatással van rám. Szerencsére ez a modoromon a legkevésbé szokott meglátszani, mert alapvetően is szemét vagyok, ha részeg vagyok, akkor meg csak találékonyabb.
A ruháján azonban nem tudok túllépni, képtelenség, hogy további szó nélkül hagyjam a nekem nem tetsző ruhadarabot. A várható lelkesedés nem marad el, amikor megkérdezem, kérdezhetek-e valamit, és próbálok komoly fejet vágni, de egyszerűen nem megy. Annyira nem passzol hozzá ez a szerelés, hogy egy durva szövésű vászonzsák is jobban mutatna rajta, mint ez. Meg kéne kövezni a tervezőjét. Ismét provokálom az ízlését, és a St. Patrick nap, az írek legnagyobb nemzeti ünnepe ihlette választás elsimítja elgondolkozás közben összeráncolt szemöldökeimet.  
- A St. Patrick Napról? Arról a napról, amely évente több millió ember önfeledt ünneplését idézi elő? Amelyik arról szól, hogy az írek nemzeti hőse, eredeti nevén Maewyn Succat, az származása szerint nem is volt ír mellesleg, sőt bevándorló rabszolgának számított akkoriban, sőt, egyszer meg is szökött az országból, majd egy látomás okán tért vissza, hogy az íreket megszabadítsa a pogányságtól és az esőben kereszténységre térítse őket? A napról, amelynek épp a kereszténység, és a szentháromság miatt lett a zöld lóhere a jelképe, mivel eme nemzeti hős egy lóherén magyarázta el a pogányoknak a szentháromság működésének alapjait? Arról, amely parádékat, nyílt utcán való ünneplést, baráti összejöveteleket hozott létre minden év márciusának tizenhetedik napján? Azt a napot, amelyet az első igazán jelentős utcabáljával meglepő módon nem is Írországban jegyeztek, hanem az Amerikai Egyesült Államok Boston nevű városában rendeztek meg 1737-ben? Nos...nem, valóban. Semmit nem tudok róla - pillantok rá gúnyosan, és már elfordulnék, hogy legalább valamelyest megszabadítsam magam a társaságától, de hirtelen fordul a kocka, és most ő nyom a kezembe egy italt.
- Mi a...- csodálkozok el, és rá pillantok. Vagy én vagyok túl részeg vagy kezd elmenni az eszem, de ahogy lehúzza a rövidet, mondhatni egészen szexisnek látom. Hasonlóképp cselekedek én is, de a szemem nem veszem le róla. Bosszantó, idegesítő, irritáló, beképzelt perszóna. Ahogy a hajamba túr és kihúzza a pólómat a nadrágomból, egyenesen felháborít, de közben valahol érdekes is, miképp reagál arra, ha ellent mondanak neki. Szinte már mulattat, ahogy próbálkozik felém kerekedni. Bármely egyszerű lelkű, ostoba pasas megsértődne ezeken a szavakon, de én másképp működöm. Ahogy kimondja, diadalittas mosoly terül szét az ajkaimon. A szavai nem bántanak meg, sőt...gyorsan mögé igazodok a szoros tömegben. A háta a mellkasomnak simul, zavarba ejtő közelséget érezhetünk akaratunk ellenére is. A füléhez hajolok, és elhúzva onnan a szőke fürtöket suttogok bele úgy, hogy biztosan meghallja, miközben mozdulatlanságba merevedve simítom végig az álla vonalát a hüvelykujjammal.
-Szinte már édes, mennyire próbálkozik velem harcba szállni. Hogy küzd azért, hogy ne bizonyosodjon be, mennyire igazam magával kapcsolatban. Védekezik. Visszatámad. De mondja csak, egyszer is eszébe jutott az, hogy amíg ez magának egy kényszeresen megvívandó háború, addig nekem ez csak egy komédia? Most is, azt mondja, hányingert kap tőlem, és bizonygatja, hogy mennyire gyűlöl, de nekem az egyetlen, amit bizonyít a hadakozásával, az az, hogy nagyon is bejövök magának. Talán álmodik rólam? Mocskos, tüzes ábrándjai vannak, amelyeket még önmaga előtt is tagad, nem igaz? Tudja, honnan sejtem mindezt? Mert érzem, mennyire gyűlöl. És a gyűlölet, kedvesem, azoknak az embereknek adatik meg, akiknek még számít valami...és magának, ha tetszik, ha nem, számít a véleményem. Pont azért, amiért mindenki másét le se szarja. Mert megszokta, hogy mindenki úgy táncol, ahogy maga fütyül, én pedig életében először ellent merek mondani, és nem válogatom meg minden szavamat. Élvezze az estét, és hogy feleljek a feltételezésére, mi szerint nekem csak lotyók juthatnak, elárulok egy titkot. Nekem nem az számít, hogy a nő lotyónak néz-e ki. Azt szeretem, amikor alattam válik lotyóvá, és biztosíthatom róla, ha nem tudja, mi a kettő közt a különbség, akkor nem volt még dolga egy magam fajta, hozzá értő férfihoz. A maga vesztesége. További jó szórakozást.
Elengedem, és megpróbálok ellépni tőle, mert nem szándékozom több szót fecsérelni rá, épp akkor, amikor őt jól oldalba vágják. A pólómba mar, körmei a vékony anyagon át is érzem, hogy vörös, égő nyomot hagynak a bőrömön, de automatikusan nyúlok a hóna alá, hogy elkapjam.
- A francba - nyögöm, és majdnem én is elborulok vele, amikor hátulról meglöknek minket. Egy másik könyök az én hátamat próbálja áthatolhatóvá tenni, egy tűsarok pedig a lábfejemet használja padlónak, ezzel pedig elérik, hogy úgy felhúzzam az agyam, hogy elsötétüljön a tekintetem.
- Na, ebből elég - mondom, és utat akarok törni magamnak, de a nő még mindig belém kapaszkodik. Láthatóan fájdalmai vannak, vagy voltak, ezt nem tudom eldönteni, és bár nem kenyerem a hősködés, és nem vagyok túl kedves az emberekkel, de azért még volt gyerekszobám és anyám arra nevelt, sose hagyjak cserben egy bajba jutott embert. Így lehajolok, és a nő térde alá nyúlva felkapom a karjaimba ha tetszik neki, ha nem, és elindulok vele kifelé, vagy legalábbis arra, amerre kevesebben vannak. Egy embert alaposan meg is kell löknöm, mert nem hajlandó elállni előlem, és a kis királylány azért hiába vékony, azért nem tíz deka, én meg kurvára részeg vagyok. A tömegen átvágva csak a mosdókra vezető folyosóig jutok, ott teszem le. Itt egy kicsit szellősebb, és a résnyire nyitott ablakokon át némi friss, hideg levegő is áramlik be.
- Jól van? Hívjak valakit?- kérdezem tőle, és kutatóan nézek rá. Nem a hogyléte érdekel, már az alapszinten túl, ami egy kezdetleges együttérzésben nyilvánul meg, csak nem szívesen vennék a nyakamba egy rendőrségi nyomozást, ha valami baja esik. Még a végén rám fognák, hogy én vagyok az oka, ha elpatkol. Azért belém is szorult némi emberség, még ha nem is gondolná rólam.




▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽



Which mask will you wear today
How about the one with the pretty smile
To you it's just another day
In a life you haven't lived in quite a while

média

avatar
Hozzászólások száma :
21

reagok :
9

Csatlakoztam :
2018. Mar. 02.

Korom :
33

Tartózkodási hely :
Dánia

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Jasmine x Cameron - You are the evil...Kedd Ápr. 03, 2018 8:11 pm



cameron&jasmine
Classic ●   *-*    ● 1012 ●

Jenna meghívása kétkedést váltott ki belőlem. Anglia mellett Írország lenne most az a hely, ahol a legkevésbé szeretnék lenni, és nem a mostohatestvéreim miatt, egyszerűen utáltam a St. Patrick napi felhajtást. A szigetországban mindenhol munkaszüneti nap a mai, és a legtöbben az utcán üvöltöznek, vagy éppen petárdát robbantanak, és a valóságban fogalmuk sincs arról, hogy miről is szól ez a nagy parádé, vagy éppen kinek köszönhetik, hogy otthon maradhattak. A fürdőkádban még a számat húzom, és a film mellett voksolnék, de huszonnyolc évesen, magányosan eltölteni egy estét, túlságosan is kiábrándító, ha engem kérdeznek. Megerőszakolom magam, jó képet vágok, igaz a barátnőm nem láthatja a készüléken keresztül, hogy mekkora életkedvvel vágok bele az estébe, de egy kis tánc talán helyrebillenti az önbizalmamat, és kiverhetem azt a tuskót a fejemből, aki olyan szinten alázott meg, mint még soha senki. A förtelmes okos, tudálékos, már-már a sznobizmusra hajazó elméletei, meg az a stílus, amit megenged magának egy nő társaságában…hogy is mondjam..nem mozdítottak előre, sőt belemászott a fejembe, és éjszaka is kísért. Miért baj az, ha másokon segítünk, és megtaláljuk nekik a megfelelő társat? Nem áltattam, nem is kértem tőle egyebet, mint az űrlap kitöltését, de úgy támadt nekem, hogy védekezésre sem maradt időm. Ha még az életben viszontlátjuk egymást, akkor tuti tökön rúgom, vagy kikaparom mindkét szemét, mert képtelenség, hogy így maradjon ez…az ő javára zárva az ismeretségünket. A zöld ruhát a testvérem szekrényéből tulajdonítottam el, nem az én kedvencem, de mára megteszi, és ha már legalább ki kell mozdulnom, én legyek az, aki elsőként szembesítse az angol fiatalokat, hogy ennek a színnek ma jelentősége van. A magassarkúban nehezebben megy a közlekedés, de a taxinak hála csak néhány méterről van szó a bárig, ahonnan már ki is hallatszik a zene. A késés a tíz és a tizenöt perc közötti időintervallumban még nem ciki, viszont nem díjazom, ha valaki nem szól előre, hogy nem fog odaérni. Tiszteljük meg annyival a másikat, hogy a rá szánt perceket nem holmi késlekedéssel ütjük el. Jenna befut valami mondvacsinált kifogással, és a két puszi köszöntés után már mehetünk is be a szórakozóhelyre. A küszöbön még át sem lépek, de már jön is a meglepő fordulat, amit úgy neveznek, hogy vakrandi. Micsoda? Csodálkozásba áthajló szemöldökeim a homlokomig szaladnak fel, és makogni is elfelejtek. A nyájjal együtt sodródom, egy ötös számot is kapok, de ez őrület. Kikapcsolódni vágytam, meg egy-két könnyed koktélra, erre behúznak a csőbe?
- Jenna….ne menj el….gyere vissza. – üvöltök át a tömegen, de a barátnőm vagy hirtelen hallássérült lett, vagy direkt figyelmen kívül hagy, és ez roppantul bosszant. A karomat felemelve jeleznék neki, de úgy behúzok valakinek, hogy menten megfeledkezem róla is. A kékjeimet átvezetem a sérült félre, de amint elhagynák az ajkaim a „bocsánat” szót, máris visszafogom magam, és csak egy meglepődés erejű kérdés szökken ki a szirmaim közül. „Mekkora esély volt erre” pillantásomból jól kiolvashatja a hadirokkant elmebeteg, hogy nem örülök a társaságának, és ennél sokkal durvábbat is megérdemelt volna, ha tudom, hogy ő az, aki az utamat állja majdnem a pultnál. A helyiség elrendezése nem túl szerencsés, a bejáratnál özönlenek, az asztaloknál páran üldögélnek, de a legtöbben a méhkast, vagyis az alkoholbázist rohamozták meg.
- Ha tudom, hogy maga az, akkor nemcsak megkísérlem a vakítást, hanem meg is teszem. – csúfos mosoly színezi ki az arcomat, és az egyik mellettem elhaladótól eltávolodva szorítom a melleimhez a táskámat. A képzeletbeli barátnőjének címzett búcsúzás a ciki fogalmát meg sem közelíti, de azért körülnézek, és csak egy rút szoknya, meg a sötét hajszín marad meg az említett nőszemélyből.
- Kit akar ezzel ámítani? Mostanában már az járja, hogy nemcsak a neten hazudunk, hanem a tükörbe nézve is? Hamarabb lenne egy halott férfinek a hitvese, mint a magáé. Azon is csodálkoznék, ha szóba álltak volna Önnel Mr. Abell. Elviselhetetlen, ha eddig még nem világosította fel valaki erről a tényről. – a kinézete most egy fokkal lazább, igaz…ami igaz a fekete jól áll neki. A rosszfiús megjelenést erősíti, nem tagadom, hogyha nem hallottam volna beszélni, akkor bedőlnék neki, de mit ér egy jó pofi, ha mocskos a szája? A vállamat több oldalról is leviszik, egyre többen tolakodnak a bárpulthoz, és mint akadályozó tényező sajnos semerre sem tudok mozdulni.
- Vigyázzon a nyelvére…én azon lepődöm meg, hogy ebben az alulöltözött viseletben beengedték, és ne ócsároljon. – hadakoznék vele még, de egy pincértől elcsent pohárral leszek gazdagabb. A hangulatom immár paprikás, jól fog esni a pezsgő. Egy szuszra hajtom fel, és nyalom körbe a számat. A kabát miatt bemelegedtem, és némi levegő sem ártana.
- Nem felelhetek meg mindenki ízlésének, és higgye el nem számít a maga véleménye… - rándul fintorba az arcom, és kezdem érezni, ha még egy szót szól hozzám, akkor a másik szemét is kinyomom, hogy kvittek legyünk. A sértését nem kellene felvennem, de a büszkeségem nem engedi, hogy ilyesmiket figyelmen kívül hagyjak. Bree felülemelkedne, vagy már letojná a pasast, de most nincs itt, hogy kisegítsen. Bánt, és egyszerre forralja fel a véremet is. A lapockámba könyököl valakit, így sikeresen félrelök, vagyis pontosabban Mr. Abell mellkasának ütközöm. A tenyeremmel fognám fel az ütközést, de elkésem vele, és egymásnak feszülünk.
- Mit akar? – pillantok fel rá, de túl közel kerülünk egymáshoz. A meleg lehelete az elfogyasztott alkoholról árulkodik, akárcsak a ködös kékség. Egy másik világban létezik…úgy hiszem.
- Nem raboltak ki, és az ízlésemmel semmi gond sincs. St. Patrick miatt vagyok zöldben, de mit tud maga bármit is erről az ünnepről, hmm? – távolodnék el tőle, de sajnos erre esélyem sincs, így maradunk ebben a kivitelezhetetlen helyzetben.
- Várjon… - negédesen mosolygok az arra járó pincérre, és ellopok két felest. Az egyiket a kezébe nyomom, és még a koccintás előtt hajtom fel a sajátomat, aztán a hajába túrok, és összeborzolom az ónix fekete üstökét. A pólóját kihúzom a nadrágból, és megpaskolom a jobbját.
- Így már én sem kapok hányingert magától. Igya meg, és bármelyik lotyó maga alá fekszik. A szám sem szükséges hozzá. – elfordulnék a tengelyem körül, de amint megtenném ezt, olyan oldalasba könyökölést nyerek be, hogy a levegő is bent reked, és automatikusan markolok bele a pólójába, mielőtt a fájdalomtól felordíthatnék, vagy elkáromkodhatnám magam.
- Hogy a…. – felszínes légvételekkel igyekszem normalizálni az oxigénbevitelemet.

dolgozó

avatar
Hozzászólások száma :
16

reagok :
10

Csatlakoztam :
2018. Mar. 01.

Korom :
28

Tartózkodási hely :
London, UK

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Jasmine x Cameron - You are the evil...Hétf. Ápr. 02, 2018 9:28 pm



Am I the evil? If it's true, Darlin'... you'll be my

Evil Queen
- Azt mondják, minden fejben dől el. De kinek a fejében? Ki az, aki megalkotja a sors vázát, az utakat, ahogy megformálja a csontot, az izmot, az ideget a méhben? Az élet egy talány. Egy lehetetlen lehetőség arra, hogy megtaláljuk, amit keresünk. De miért keressük azt? Miért fordul valaki a tudományok felé, míg más csak a szerelmet hajszolja? Miért lesz valakiből küzdő szellem, míg más csak egy marionett báb, akit irányítani lehet? És képes-e változni az ember a tudat felfedezése által?
Elmélázva forgatom meg a kezemben tartott italt, és ezüstös tükrű pillantásomat az értékes, ízletes nedű felé fordítom, miközben egy angyali pofi áhítattal pillog rám. Csokoládé szemek, hosszú, barna haj, kreol hatású, puha bőr...Maga a megtestesült tökéletesség.
- A...khm...a tudat felfedezése? Úgy érti, amikor a gyerekek rádöbbennek arra, hogy önálló lények, saját érzés és értelem világgal? - teszi fel a kérdést a hölgyemény, és ezzel máris két szintet ugrott vissza az érdekes lehetőség-ből a maximum egy éjszakás kaland-ra. Elvonom a pillantásom a pohár tartalmáról, és aprót sóhajtok lemondóan. Kinyújtom a kezem. Puha bőrhöz érek, zavart pillantást idézek elő ahogy az álla alá nyúlva felemelem az állát, és szemügyre veszem. Ajkai elnyílnak, látom a gondolatot a szemében, de nem fogja megkapni, amire vágyna.
- Milyen kár - csücsörítek elgondolkozva, és amikor összehúzza a szemét értetlenül, emberségem utolsó morzsáit használva fel mosolyodom el feszesen - Nem, nem erre gondoltam, szépségem - cirógatom meg az állát, majd elengedem, és fél fordulatot téve a bár pultjára könyökölök, és kiiszom a poharam tartalmát. Fáraszt a butasága. Annyira világosan fogalmaztam, hogy egy újszülött csecsemő is felkapta volna a magas labdát, de nem érti miről beszéltem, és én nem igazán szeretem, ha minden szavamat úgy kell megmagyarázni.
- Akkor mire? - erősködik, én fájdalmasan húzom fel az orromat, mintha égetné a torkom a gyenge ital. Szeretném a részegségre fogni a türelmetlenségemet, de sajnos nagyon messze vagyok még attól az állapottól, hogy ezt elmondhassam magamról. A fáradtságra inkább foghatnám, tekintve, hogy a szomszédom egész éjjel pornófilmet forgatott, vagy orgiát tartott, és információkat sem lehet az ágyban fekve szerezni, így korán úton voltam, azonban az igazság az, hogy csupán nem játszom meg magam. Nem tehetek róla, ilyen vagyok, nem tudok kibújni a bőrömből. Egyszerűen csak csalódott vagyok, és ezt nem igazán tudom véka alá rejteni. Úgy látszik, mostanában ebből bőséggel kijár nekem.
- Inkább arra értettem, kedves, hogy az ember képes-e elfojtani az ösztönös énjét, ha odafigyel magára, vagy egyszerűen vagyunk, akik vagyunk? Érti már? - pillantok felé, és ugyan látom a megvilágosodást a szemében, de sajnos ennek a frigynek részemről már lőttek. Nem magyarázom tovább a gondolatmenetet, úgysem lenne értelme, mert két percnél többet úgysem szánna arra, hogy elgondolkozzon rajta, ezzel pedig eléri, hogy máris untasson. Elég könnyen elveszítem az érdeklődésemet, ha a kiszemelt nem rendelkezik a számomra lenyűgöző tulajdonságokkal. Úgy, mint intelligencia, érzelmi és értelmi érettség, önállóságra való hajlam, kisugárzás...sok mindent ide tudnék még sorolni, de ezek képezik a legnagyobb felhajtó erőt. Ez a szépség itt mellettem, ezen a csodás estén nagyon maximum egy kielégítő menetet kaphatna belőlem, nem egy esélyt egy igazi randira. Tovább fejtegeti az iménti felhozott témát, de engem már nem köt le, csak némán bámulok magam elé. Már kezdem sajnálni, hogy eljöttem erre a bulira. Igaz, csak a véletlen műve volt, mert egyáltalán nem így terveztem, de akkor is, ha legközelebb valami hasonlóba akarok belevágni, inkább levágom csuklóból a kezem.
Egy órával - és hat vagy nyolc, esetleg kilenc itallal - később már oldottabban forgolódok az egyre bővülő vendégsereg közepette. Az elsők közt kapok sorszámot, és mivel még sosem voltam vakrandin, kifejezetten érdekel, hogy is működik.
- Mondja csak, hogy is működik ez a vakrandi dolog? - kérdezem az egyik szervezőt, aki készségesen nyújt át egy szórólapot. Rá sem pillantok a papírlapra - Nem, nem, ennyivel nem ráz le. Pontos információkra van szükségem. Mikor? Hol? Miért? Hogyan?
A nő nem könnyen adja meg magát, látom rajta, hogy nem élete estéje a mai.
- Fárasztom, igaz? - teszem fel a kérdést, és elnéző, már-már bocsánatkérő mosolyát látva felemelem a kezem, mielőtt válaszolni tudna - Ne is mondja. Már hónapok, sőt, talán évek óta gyűri az ipart. Estéről-estére szervezi le mások életét, hozza rendbe az elrontott próbálkozásokat, esélyeket ad azoknak, akiknek sosem szabadna valójában párkapcsolatba lépni, mert a legtöbbjük nem félénk, vagy könnyen megvezethető, hanem egyszerűen életképtelen és minden realitástól mentes az igényeik listája. Csak épp maga az, aki napról-napra sorvad, elszaladnak mellette az évek, de nem talál megfelelő partnerre. Beérné már egy félig normálissal is, akinek csak kisebb kattanásai vannak, de még ez sem jön össze. Újra meg újra látja ugyanazokat az arcokat feltűnni, és mindegyik hosszabb-rövidebb kapcsolatra lel maga által, de még senkinek nem jutott eszébe az, hogy ön is szabad préda lehet. Mondjuk, a ruháját meg a frizuráját elnézve azon is csodálkozom, hogy nem nézték még ide való bútordarabnak. Sminkről hallott már? Mondja csak, belehalna, ha egy kicsit kihívóbb színeket venne fel, és nem öltözne fali kárpitnak? Halló, volt egy nem fogadott hívása. Az ötvenes évek kereste, kérte vissza a ruháját - mondom gúnyosan, és mire reagálhatnék, már csattan is az arcomon a pofon. A nő faképnél hagy, pedig még alig lendültem bele, épp a cipőjére akartam egy csípős megjegyzést tenni.
- Hmm...talán túl goromba voltam? - teszem fel a kérdést csak úgy magam elé, aztán utána kiáltok - Hé, nem felelt a kérdésemre! Most miért hagy itt bizonytalanságban? - kiáltok utána, mikor valaki majdnem kiveri a szemem.
- Au, az Isten verje meg, nem figyelne egy kicsit jobban? Meg akar vakítani, vagy ez egy új típusa a figyelemfelkeltésnek? - fordulok meg, és egy ismerős pillantásba futok bele. Meglepetten nézek rá egyetlen épen maradt szememmel, mivel a másikra épp az ujjaimat szorítom rá, ezzel enyhítve a sajgást. A hangját hallva végigfut a hátamon a hideg is. Nem csodálkozom, hogy nem hívott, de nem számítottam rá, hogy ilyen hamar összefutunk ismét. A szavait hallva ismét a hátam mögé fordulok.
- Nemsokára utánad megyek, drágám - integetek a nő után, aki épp az imént vágott képen, majd visszafordulok a kis politikus palántához - Kicsit tüzes a nő, de ki tudja? Talán ő lesz a leendő Mrs. Abell - húzódik bájos, már-már hihető mosoly az arcomra, bár a bal profilomat kezdem teljesen érzéketlennek érezni a fájdalomtól. Először egy pofon, aztán egy könyökös. Remélem ennek holnapra nem lesz nyoma, ez jelentősen rontana az esélyeimen.
-  Mellesleg, igen, én. Tudom, döbbenetes, hogy egy ilyen elegáns helyen futunk össze, de úgy tűnik, ide már bármilyen jött-mentet beengednek. Végtére is, nem dobták ki innen, ez is ezt bizonyítja. Jött felmérni a konkurenciát? Elárulok egy titkot, már most magasan kenterbe verik magukat - kapok el egy arra sétáló pincér tálcájáról két poharat, és egyet a kezébe nyomok - Na, igyon inkább, addig sem fecseg feleslegesen. Látja, én is iszom. Igaz, én csak azért, hogy egy fokkal szebbnek lássam - pillantok végig rajta szenvtelenül. A zöld ruha, egyszerűen borzalmas. Az én maximumra húzott fekete póló+bőrdzseki kombóm is sokkal jobban mutat, mint ahogy az a költeménynek csúfolt borzalom. A sminkje rendben van, a haja sem lenne ocsmány, de ezzel a zöld izével nem tudok mit kezdeni.
- Nem, őszintén sajnálom, de ehhez nem elég egy ital - kapom el róla a tekintetem, és felhajtom az egész italt a kezemből, majd egy újabb tálcáról újabbat kapok le, és azt is felhajtom. A tömeg miatt sajnos nem tudunk elillanni sehová, egymáshoz szorulunk.
- Kérdezhetek valamit? - pillantok le rá komolyan, csak mert az italok mennyisége már kellően oldott rajtam annyit, hogy ne zavartassam magam túlzottan - Kirabolták az utcán, és hirtelen nem tudott mást magára kapni, mint egy kanapéhuzatot, vagy ténylegesen ennyire borzalmas az ízlése? - vonom össze a szemöldökömet, és kérdőn nézek rá. Mivel úgysem tudom, mi a fenét kell kezdenem a nyolcas számmal, amit a kezembe nyomtak, és amúgy is be vagyok rá rágva, legalább szórakozom egy kicsit, ameddig lehet. Ez az este vagy nagyon rövid lesz, vagy rettenetesen hosszú. Mindez attól függ, hogy a kis földszínű, semmilyen nőci visszatér-e még, vagy továbbra is elhiszi, hogy ha kitartóan várakozik, beesik a nappalijába egy kigyúrt tűzoltó testű adonisz, aki azonnal feleségül kéri, majd ájultra dugja a konyhaasztalon.




▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽



Which mask will you wear today
How about the one with the pretty smile
To you it's just another day
In a life you haven't lived in quite a while

média

avatar
Hozzászólások száma :
21

reagok :
9

Csatlakoztam :
2018. Mar. 02.

Korom :
33

Tartózkodási hely :
Dánia

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Jasmine x Cameron - You are the evil...Csüt. Márc. 22, 2018 1:00 pm



cameron&jasmine
Classic ●   *-*    ● 836 ●

Az irodában tett látogatás óta az ifjú, ámbár gazdag úrnak köszönhetően némiképp felborultak a napjaim, és az sem segített, hogy a mostohahúgom hazautazott Írországba. Megvendégeltek volna a nagyszülei, de betolakodónak éreztem magam ebben az időszakban. St. Patrick napja egy legendás ünnepség az írek körében, és nem szívesen merültem volna bele a mulatozásba. Mostanában állandóan fájt a fejem, és a bizarra sikerült találkozó is ott lappangott a gondolataim mélyén, és néha, amikor egyedül voltam, előhívtam ezeket az emlékeket. Cameron nem éppenséggel egy kedves férfi, de hozzánk fordult, és én kipenderítettem. Valamilyen szinten szégyelltem a viselkedésemet, de ahogyan a végén beszélt velem…egy őstulok is szebben kommunikál, mint ez a férfi. Feldühített, miközben meg is alázott, és nem szoktam hozzá ehhez a bánásmódhoz. Az édesanyám, és az édesapám szerelme tiszta volt, nem a pénzen alapult, de aztán még abba is belekötött volna, ha beavatom. Minek akar egy ilyen feleséget fogni, ha még a tulajdon természetét sem képes kontrollálni? Mi vagyok én, valami segéd, vagy manó, aki a kedvében fog járni? Aggódó szívvel ajánlanék neki bárkit is, de az űrlapok kitöltetlensége miatt erre a jövőben nem lesz lehetőségem. A férfi azzal a szándékkal, és hévvel távozott, vagyis reménykedem benne, hogy többet nem kell látnom az arcát. A ma estéhez semmi kedvem, de már fél órája áztatom magam a kádban, és még nem jutottam dűlőre, hogy eleget tegyek-e Jenna meghívásának, vagy sem. A bulizás nem szerepelt az esti terveim között. Megvettem a kínait, és egy filmet is kölcsönöztem a tékából, mert ennyire régimódi vagyok, hogy nem az internetről töltök le kalózfordításokat. A fejemet a kádnak döntöm, és lehunyva a szememet mélázok. Mi lenne, ha ágyba bújnék, és kivonnám magam a forgalomból legalább egy estére? Az ujjaimmal dobolok a szappantartón, aztán elhatározásra jutok. Mi bajom lehet, ha ledöntök egy-két pohárral, és jól érzem magam? Talán nem bűn elveszni, és az anonimitás várába menekülni. Nem szeretném, ha újságírók, és egyéb kedves médiaszereplők járnának a nyomomban. A kis asztalkán lévő telefonért nyúlok, és beütöm a barátnőm számát. Két kicsörgés után már fel is veszi, én meg mosolyogva közlöm a döntésem.
- Ott leszek Jen, de ne várj tőlem csodát. Nincs kedvem részegen fetrengeni holnap, rendben? Néhány koktél még belefér. – felfelé ívelnek az ajkaim, és kidugom a lábfejemet a hab rejtekéből. A fehér réteg elfedi az egész testemet.
- Melyik bár lesz ez? Ó, akkor már értem. Odatalálok, ne aggódj. Egy óra minimum, de várj meg a pultnál. – bontom is a vonalat, mielőtt belemenne abba, hogy mit fog felvenni, és ehhez én hogyan fogok alkalmazkodni. Bree esetében elnézem ezt a lázat, mert a családom, és a lakótársam is, de másoknál már sokkal kritikusabb szemmel nézem a divat világát. Ebben nőttem fel, nem tagadom, de nincs rám akkora hatással, mint a vörös énemre. A nappaliból lágy dallamok szűrődnek be. Egy kis Chopen…mindig jót tesz a léleknek. A törölközőt lekapom az akasztóról, és a mellem alatt kötöm meg, mintegy kisruhát. A babahajaim vizesen tapadnak az arcomnak, és a nyakamat is csiklandozzák. Némi levegővétel, és a tükör elé állok. A kézfejemmel törlöm le a párát, és ellenőrzőm a fogaimat. A falatozástól maradt némi lepedék…szóval jöjjön a tíz perces varázslat. A fogaimra nagyon allergiás vagyok, ezért jobban oda is figyelek rá, mert kiskoromban rossz emlékeket szereztem az egyik dokinál. Az a sok vér, és tamponálás…na és az elveszített fogam. A szüleim a fogtündér sztorival sem tudták enyhíteni a szorongásomat. Az arcomat is bekenem, és ezután kicsit aljas módon, de egy méregzöld ruhát csenek el Briana szekrényéből. Combközépig ér, a melleimnél ér össze egy masniban. Csodálatos lesz a tíz centis sarkakkal. A hajamat kiengedem, és pár mozdulattal fésülöm át, de meghagyom a maga hullámosságában. A tekintetem a kiegészítőket kutatják, és ekkor döbbenek rá, hogy a fürdőben hagytam édesanyám nyakláncát. Ez az egyetlen, melytől soha nem válnék meg, de most megtettem, és össze is ugrik tőle a gyomrom. Felkötöm, és megérintem az aranykeresztet, aztán a számhoz emelem, és megcsókolom.
- Anya…nem hagylak el. – mosolyodom el, és a maradék negyedórában taxit hívok, meg befejezem a sminkelést, de nem esem túlzásba.

Secret Place, este 9:15

Jenna sehol, én fázom, és túlöltöztem…ismételten. Végül feltűnik a sarkon, és hevesen integetve ér utol.
- Bocsi…de lefoglaltak a varrodában. Mit szólnál, ha bemennénk? – lép oda hozzám, és kitárja az ajtót. Egy gyors puszi, de ami odabent vár…az felér a pokollal.
- Köszöntjük Önöket a péntek esti vakrandin…mi a neve? – szinte megfagy az ereimben a vér, és lesápadok.
- Én bulizni jöttem, nem ismerkedni. – sziszegem a fogaim között, de a kezembe nyomnak egy számot (naná, hogy az 5-ös), és egy lapot is.
- Jenna…mi ez? – fakadok ki neki, de az áramlat lök, és egy embermassza közepén találom magam, nem mellesleg úgy, hogy minden asztalnál már ül valaki.
- Mikor akartad elmondani? – egy vigyor, és egy némi magyarázkodó tekintet, de ennél több felelet nem érkezik tőle.
- Meg foglak ölni. – húzom el a kezemet a nyakam előtt imitálva a halálát, de aztán valakinek majdnem sikerül kinyomom a szemét, így odafordulok a hang irányába.
- Maga?? – rökönyödök le. Erre mennyi esély volt? Zavartan fürkészem őt, de látom az érzés kölcsönös. Mennyire utálom!
dolgozó

avatar
Hozzászólások száma :
16

reagok :
10

Csatlakoztam :
2018. Mar. 01.

Korom :
28

Tartózkodási hely :
London, UK

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Jasmine x Cameron - You are the evil...Csüt. Márc. 22, 2018 12:58 pm
Játékosok »» Jasmine Blomquist and Cameron Cox
Szitu és helyszín »» Secret Place bár, London Egy véletlen buli, avagy a Vakrandik rémálma...
dolgozó

avatar
Hozzászólások száma :
16

reagok :
10

Csatlakoztam :
2018. Mar. 01.

Korom :
28

Tartózkodási hely :
London, UK

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Jasmine x Cameron - You are the evil...
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Heart of Europe :: Európa szíve :: anglia-
Ugrás: