welcome to europe, traveller
Life is a journey that must be traveled no matter how bad the roads and accommodations.
lépj be bátran
európa rád vár
Karakter neve:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
friss bejegyzések
legújabb irományok
Hétf. Okt. 15, 2018 5:03 pm
Hétf. Okt. 15, 2018 4:32 pm
Hétf. Okt. 15, 2018 12:28 pm
jelenlegi utazóink
európa szívében
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (43 fő) Kedd Aug. 21, 2018 12:11 pm-kor volt itt.
történéseink
jó ha tudod
európai lakosok
nyilvántartása
csoport
amerikai 1 4
angol 4 6
ázsiai - -
francia 6 5
görög 1 2
ír 4 4
külföldi 2 4
norvég 3 4
olasz - 2
orosz 2 2
skót - 2
spanyol 3 -
svéd 1 2
összesen 27 37

Alaris Mharaxia
TémanyitásTárgy: Alaris Mharaxia Csüt. Ápr. 12, 2018 11:25 am
Alaris Mharaxia
Ha egyszer ölsz, gyilkos vagy, ha milliókat, király, ha mindenkit, Isten.
Gui Fedrizzi
26
Görög
Leszakadt
Korinthosz
1991.10.13
Biszexuális
Egyedülálló

Görögország az én otthonom. Vagy legalábbis mikor több ezer kilométer választ el tőle, igyekszek mindig ilyen balga és hazug látképekkel boldogítani magam, holott tudom, hogy az egyetlen hely, melyet otthonomnak nevezhetnék, az maga a világ, teljes kegyetlen valójában. Mégis rengeteg ember vágyna egy olyan életre, melyet átszőnek a kalandok, az utazások, a nők, a pénz... A felszín lehet ugyan szép és csábító, ám mit rejt a mély? Azt már senki se akarja tudni. Talán épp itt az ideje, hogy adjak egy kis betekintést egy magamfajta ember életébe, aki mondhatjuk, eladta a lelkét...
A történetem gyermekkoromban kezdődött, mikor még én kis naiv azt hittem, hogy minden tökéletes, s nem létezik olyan, hogy rossz, fájdalom, kín, szomorúság, vér. A tengerpartra néző házunk szinte mesébe illő volt a maga különös nyugalmával és meghittségével, mégis, így visszagondolva talán mindig is motoszkált bennem valami furcsa érzés. Vagy inkább "megérzés". Soha nem kérdezősködtem, mikor az éj leszálltával el kellett rohanniuk a szüleimnek, s a velünk élő nagybátyám maradt otthon velem. Munka, tudtam. Még akkor sem kérdezősködtem, mikor apámat hallottam veszekedni a telefonban, miközben anyám zokogott mellette. Munka, tudtam. Sőt, még akkor sem, bár elég szokatlan volt, mikor az egyik éjjel beállított két fura férfi, és valamiért mindenáron be akartak jönni, hogy elvigyenek egy táskát, ami tele volt zöldhasúval. Akkor még azt hittem, hogy valami fura plüss figurákról lehet szó, amivel apa üzletel. Munka, tudtam, hiába rángatott le a nagybátyám a pincébe és intett csendre, majd bujtatott el egy ládába "bújócskázzunk!" felkiáltással. Én pedig vártam. Vártam órákig. Türelmesen, magabiztosan, mindvégig azon agyalva, milyen nagyon ügyes leszek, amikor egyszer apa megtalál, és mennyire meg fog lepődni. Hát, tévedtem. Hatalmasat tévedtem.
Egy ideig hallottam ugyan beszédfoszlányokat, bár azok inkább kiabálásnak tűntek. Biztosan valaki egy nagyon szuper viccet mesélt, gondoltam. Aztán három hangos puffanás következett, meg ajtócsapódás, biztosan engem keresnek mindenhol és tologatják el a bútorokat, gondoltam. Aztán csend. Síri csend. Órákon át egy hangot sem hallottam. Se léptek zaja, se beszéd, se ajtócsapódás. Épp arra várhatnak, hogy majd megadom magam és előbújok, gondoltam. Azt már nem! Tényleg nem emlékszek, mennyi ideig voltam összekuporodva a ládában, de végül kénytelen voltam megadni magam, hiszen annyira akartam egy sonkás szendvicset!
- Időt kérek, meg egy szendvicset! - kiáltottam hangosan kacagva, ami csak még hevesebbé vált, mikor kimásztam a ládából és azonnal hasra estem, hiszen teljesen elzsibbadt a lábam. A könnyeimet törölgetve tápászkodtam fel, majd másztam meg azt a sok lépcsőfokot. Odafent viszont sötét volt. És rettentően hideg...
- Anya? Apa? Már előjöttem, nincs kedvem játszani! Éhes vagyok! - még mindig csend. Naivan azt gondoltam, hogy inkább lefeküdtek aludni, hiszen annyira jól elbújtatott nagybátyám, hogy eszükbe sem jutott a pincében keresni. Akkor az ajtó miért van tárva? Sosem hagyjuk nyitva estére...
S akkor megláttam a tenger felett sápadtan pislákoló holdfény bágyadt tükre alatt a szüleimet. Ott feküdtek az ajtóban mozdulatlanul, egy hatalmas vértócsa közepén. Ez az emlék úgy él a fejemben, mintha beleégették volna. Hiába voltam alig tíz éves, minden pillanatára emlékszek. Az a kegyetlen hűvös, mely akkor végigfutott rajtam, még a mai napon is megráz. Félelem? Szomorúság? Üresség? Már nem is tudom, hogy pontosan mit éreztem. A világ forogni kezdett velem, s én zokogva hullottam le melléjük. Próbáltam őket ébresztgetni, szólongatni, de semmi sem történt. Meghaltak. Örökre elmentek...
Talán egy negyed órás önkívületi állapot után viszont mikor tekintetem a nappali felé vetült, megpillantottam a nagybátyámat. A falnak volt dőlve, s ő is csupa vér volt. Hirtelen meg voltam róla győződve, hogy ez egy álom. Egy rossz álom, melyből hamarosan felébredek majd, s minden olyan tökéletes lesz, mint eddig. Hát, nem ébredtem fel. Csak zokogtam, nem is tudom, meddig. S egy tisztább pillanatomban megláttam valamit a falon. Egy telefonszám volt az, s egy üzenet: "Jégvirágos hajnalon tért be hozzánk a vándor." A vége alig volt olvasható, hiszen az üzenetet a nagybátyám hagyta, a saját vérével. Ekkor már nem gondolkodtam, hanem tárcsáztam. Egy öreg hang szólt bele kedvetlenül a telefonba, én pedig még akkor is ezt az üzenetet ismételtem folyamatosan szinte ordítva, mikor a vonal már néma volt. Ordítottam, ahogy a torkomon kifért. Ordítottam, zokogtam, fuldokoltam, de végül a fáradtság, a megtörtség, s a bánat álmot hozott a szememre. A telefont szorongatva nyomott el az álom a szüleim holtteste mellett. S mikor felébredtem, már egy új élet kapujában álltam.
A lágy napsugarak édesen csiklandozták az arcom, mikor kinyitottam a szemeim. Több perc kellett, mire magamhoz tértem. Halványkék függöny, autós ágynemű, rengeteg plüss, egy játékrobot a szekrényen, egy repülő a falon lógva. S én. Egyedül. Az emlékek pedig úgy törtek fel bennem hirtelen, hogy hangosan, ordítva zokogni kezdtem. Újra. Egyre csak anyám s apám után kiabáltam érthetetlenül. Helyettük azonban egy ráncos kéz simított a vállamra, s húzott magához közel. Theodor volt az. A nagyapám. Akiről azt hittem, hogy már a születésem előtt meghalt, s aki mindent elmondott arról a bűnszervezetről, melyben a szüleim is benne voltak, s melynek én is tagja lettem a későbbiekben.
Soha nem gondoltam volna, hogy a Mharaxia család ilyen hatalmas. Egy rokont sem ismertem, csupán a nagybátyámat, aki velünk élt. A szüleim óvni próbáltak, s normális gyermekkort akartak nekem biztosítani a tudatlanság fátyla alatt. Ez viszont nem sikerült. Mikor bekerültem a "klánba", csupán egy ártatlan, megtört gyermek voltam. Ám mire felnőtt lettem, talán én lettem a legrosszabb s legkegyetlenebb mind közül. Bosszúra vágytam, s igazából dühös voltam az egész világra, ez pedig noha leülepedett bennem, mégis a mai napig meghatározza az életem.
A kezdetekben nem voltam hajlandó szólni senkihez. Gyűlöltem az embereket, az állatokat, a tárgyakat, az illatokat, egyszerűen mindent. Akkora űr keletkezett bennem, hogy akkor azt hittem, hogy onnan nincs kiút. Próbáltak nekem mindenféle elfoglaltságot találni, de nem jártak sikerrel. Inkább nyűgnek éreztem a társaságukat, s egyedül akartam lenni. Azonban nagyapámnak eszébe ötlött valami. Okos volt az öreg, rettentően okos, s remekül látott a dolgok mögé.
Eleinte erős felvetésnek tűnt mindenki számára, s a többség ellenezte, de az öreg kitartó volt. Azt akarta, hogy ahelyett, hogy tudatlanságban éljek, s próbáljak normális gyerekként viselkedni amellett, hogy nem törődöm azzal, mit művel a rokonság, inkább azt javasolta, hogy avassanak be mindenbe. Ne legyen előttem titkolózás, s tanítsanak meg mindarra, amit ők tudnak. Talán még magamon is meglepődtem, de elkezdett érdekelni a dolog. Így csöppentem hát bele a harcművészetekbe, s napi szinten, több órákat gyakoroltam. Sokszor túlhajszoltam magam, de úgy éreztem, hogy ettől kicsit enyhül a teher. Mintha... Könnyebb lenne. Az események pedig innentől gyorsan követték egymást. Hamar fegyvert adtak a kezembe, amivel szintén sokat gyakoroltam. Aztán mire észbe kaptam, már kisebb küldetésekre is elkísértem a többieket, mint megfigyelő. Persze sosem tudtam csak a háttérből kémlelni az eseményeket, mindig közbeavatkoztam, ha úgy ítéltem meg, hogy szükség van segítségre. Ebből pedig kinőtte magát, hogy lassacskán már egyedül intéztem el apróbb dolgokat. Kezdetben mellettem volt kísérő, de hamar feltűnt mindenkinek, hogy valójában nagyon jó vagyok abban, amit csinálok. Hatásos voltam, ha pénzt kellett kicsikarni az emberekből, vagy éppen információt... Számomra nem volt visszatartó erő. Én nem féltem attól, hogy megölik a családom, és általuk akarnak csőbe húzni... Talán ezért is voltam annyira hatásos és bevethető, hiszen nem volt veszteni valóm. Ha megölnek, megölnek. És? Nem gondoltam volna eleinte, mikor összegörnyedve kuporogtam a ládában, hogy majd egyszer azzal keresem a kenyerem, hogy emberek életét veszem el úgy, hogy közben a bűntudat egy halovány szikráját sem érzem magamban. A mai napig sem. Sőt, mikor hűs pengém halkan kúszik végig egy torkon vastag vágást hagyva maga után, vagy mikor ujjaim lágyan siklanak fel egy állra, hogy azt erősen megragadva törjem ki a célszemély nyakát... Élvezem. Van bennem valami beteges kielégülés, mely a gyűlöletem szolgálja. Már nem érzem, hogy a fájdalmam vezérelne, sokkal inkább valami mélyről jövő, különös sötétség, mely ott gomolyog a fejemben. Sokszor elgondolkozok rajta, hogy a történtek idézték-e ezt elő még régen, vagy... Ez már eleve ott volt?
foglalkozás ❖ Bérgyilkos  

hobbi ❖ A munkám mellett? Ugyan...  

becenév❖ Alaris

Család ❖ Valahol a föld mélyén
név ❖ kor ❖ multi
leszakadt
avatar
Korom :
26

Tartózkodási hely :
Talán pont ott, ahol te is

Hozzászólások száma :
156

reagok :
57

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Alaris Mharaxia Csüt. Ápr. 12, 2018 3:16 pm
gratulálunk, elfogadva!

welcome aboard

Üdvözöllek az oldalon Alaris!  

Mintha csak arra mentél volna ki, hogy belopd magad a szívembe. Mint első görög nemzetiségű karakter külön köszönet, amiért egy még be nem népesített csoportot választottál az oldalról és a foglalkozásod sem hétköznapi.. Engem már ezekkel megvettél kilóra utána pedig volt lehetőségem beleolvasni a lapodba, ami csak még inkább levett engem a lábamról. Na, de nem is tartanálak fel tovább, hiszen már így is eleget várakoztál.. Irány foglalózni utána pedig tiéd a játéktér minden szeglete!  
média
avatar
Korom :
23

Tartózkodási hely :
♡ europe

Hozzászólások száma :
108

reagok :
3

Felhasználó profiljának megtekintése

1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Heart of Europe :: utazás Európába :: elkészült karakterlapok-
Ugrás: