welcome to europe, traveller
Life is a journey that must be traveled no matter how bad the roads and accommodations.
lépj be bátran
európa rád vár
Karakter neve:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
jelenlegi utazóink
európa szívében
Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég :: 1 Bot

Briana Doherty

A legtöbb felhasználó (38 fő) Csüt. Márc. 01, 2018 9:25 pm-kor volt itt.
legújabb bejegyzések
friss irományok
Yesterday at 8:50 pm
Yesterday at 8:06 pm
Yesterday at 6:18 pm
európai lakosok
nyilvántartása
csoport
angol 14 16
dán 2 2
francia 6 6
görög - 1
holland 2 -
ír 6 5
külföldi 5 8
norvég 6 5
olasz 1 2
orosz 2 2
spanyol 5 2
svéd 3 3

Henry Leighton
TémanyitásTárgy: Henry LeightonKedd Ápr. 24, 2018 1:10 pm
Henry E. Leighton
hideg van, markos sötét kavarog,
sápadt fák alatt hosszan vacognak
tegnap még símogató patakok.
Alexander Skarsgård
33
Angol
Dolgozó
London
1984. július 3.
Biszexuális
Házas (remélhetőleg nem sokáig)

Egész gyerekkoromban rajongtam a művészetekért. Jól emlékszem, ahogy anyám a kezemet szorongatva vezetett végig engem és a testvéreimet – Edmundot és Jamest – a londoni Nemzeti Képtár termein. Rajongva bámultam, akár hosszú percekig a képeken feltűnő színeket, érzelmeket, árnyékokat… én is ilyet akartam teremteni. Lenéztem a kezeimre egy alkalommal és tudtam: képes lennék rá.
Tizennégy évesen szedtem először össze a bátorságom, hogy apám elé álljak ezzel a szándékkal. Addigra már rengeteg katalógust felhalmoztam olyan festők képeivel, akiket valamiért kedveltem. Nem feltétlenül azért, mert szépet festettek, hanem mert megfogott a színvilág vagy olyan apró részleteket a munkájukon, amit talán mások észre sem vettek.
Apám szokás szerint más politikusokat fogadott aznap az irodájában, na meg anyám féltestvérét, aki egyenesen Svédországból utazott hozzánk. Rideg egy alak volt, rá mégis jobban hasonlítottam, mint apámra. Legalábbis a külsőségek alapján. Ugyanis az idősebb Henry Leighton alacsony, pocakos, kopaszodó ember volt, míg a fiai – természetesen közöttük én is – már korán magasabbnak bizonyultak a korosztályuknál.
Festő? – Vihogás szakadt ki belőle, ahogy megnézte az egyik alkotásomat. Csak mutatóba vittem neki néhányat, hogy lássa, mire vagyok képes. Ahogy megláttam a gúnyos vigyort a képén tudtam: nem érek semmit, középszerű vagyok, mint ő és csak a pénz különböztet meg a többi embertől. Nem volt kérdésem, nem akartam folytatni a beszélgetést, de még mielőtt hátat fordíthattam volna neki, megragadta a karomat és erőteljesen megszorította.
Tudod te kölyök mennyi pénzt fektettem beléd? Nem fogsz egy lepukkant városi lakásban festegetni alig pár fontért! – Most már mindkét kezével megragadott és megrázott. – Anyáddal az orvosi pálya mellett döntöttünk.

*

Három nappal később, mikor hazaértem az iskolából, apát és a dadusunkat találtam a szobámban. Éppen a festményeimet dobálták a kandallóba, az összes könyvem eltűnt, helyüket mással töltötték fel. Csalódottan bámultam apámra és mikor megpillantottam a kezében az egyik tengerpartot ábrázoló, nem éppen kiforrott stílusban elkészült képet, neki estem. Meg akartam menteni, mintha az volna az életem értelme. Martam apám karját, elszakítottam az öltönyét, de nem érdekelte. A tűzbe vetette az alkotásomat. Ezután kaptam csak meg azt a pofont, amitől hanyatt estem.
Utállak! – üvöltöttem rá. – Utállak!
Nem érdekelte, egyszerűen megragadott az iskolai egyenruha gallérjánál fogva, felhúzott és még egy hatalmas pofont kaptam. Erre már megszólalni sem tudtam, csak zokogtam, mint egy kisgyerek. Szerettem volna visszaütni, azt kívántam bár megmerném tenni. Mindössze ökölbe szorított kezekkel bámultam rá.
Szégyent hozol rám! Az lesz, amit én mondok.

*

Gyorsan, csendesen teltek az elkövetkezendő évek. Csak egy-két pofon csattant el, amit ordítás sosem követett. Megtanultam magamba fojtani a gyengeség jeleit, ellenben egyre többször éreztem úgy, hogy vissza kell ütnöm… vagy erőszakossággal szerezhetek csak érvényt a szavaimnak. Ez az iskolai éveimet nem nehezítette meg, sőt valamiféle vezérszerephez jutottam az osztályomban, a legtöbben rettegtek tőlem. Ennek megvolt persze az előnye és a hátránya is. Egyrészről bármit elértem: megírták helyettem a házi feladatot, mindig volt fuvarom a bulikba… de csak egy csorda vett körbe, igazi barátaim nem igazán voltak, ahogy a szerelem sem talált rám, csupán egy-egy őrült éjszaka vagy közös "tanulás" jutott. Állandó kapcsolatom nem volt, csak a pletykák boronáltak össze másokkal.
A szerelmi életem a mai napig nem változott, leszámítva, hogy a szüleim akaratának megfelelően feleségül kellett vennem Maryt. Egy másik gazdag, kövér ember lánya volt. Szép volt, de belülről legalább olyan beteg és rothadó, mint én… mindig csak menekültünk egymás elől. Én harminckét éves koromra kerültem egy klinikára, ahol aztán betegre dolgoztam magam, hogy ne kelljen vele lennem, ő meg állandóan utazott a nagyvilágban. Az ünnepeket mindig együtt töltöttük, néma csendben, egymáshoz sem érve. Neki is megvoltak a szeretői és nekem is. Nem volt szükségünk egymás társaságára, csak amikor üvöltve vágtunk egymás fejéhez egy-két tányért, a sértések mellett persze. Erre voltunk jók egymásnak: a feszültség levezetésére. Ha pedig végeztünk, akkor egyszerűen mindenki továbbállt a saját dolgára.

*

Tavaly, év elején felmondtam a kórházban. Meghalt egy fiú a kezeim között és bár nem mutattam semmi jelét, hogy érzelmileg megviselt volna, nem akartam többé ott lenni és elmenni azelőtt a kórterem előtt. Eddigre apám teljesen elveszítette a vagyonát és hamarosan semmije sem maradt, csak a címei… én pedig ezeknek a rossz befektetéseknek az első számú örökösévé váltam. Anyám még az esküvőnk évében meghalt, így nem kellett megélnie, hogy apám elveszíti a józan eszét, a közös otthonunkat és csak a nyomorgás maradt – szó szerint. Én még megéltem a félretett pénzemből és Mary is hajlandó volt segíteni ott, ahol tudott. Ez annyira eredményesnek bizonyult, hogy apám folytathatta a „kirakatéletét” még ha csak egy londoni lakásban is. Én azonban másképp döntöttem: egy kis faluba költöztem, hogy háziorvosként dolgozzak. A szabadnapjaimon ugyan meglátogattam a londoni házunkban Maryt, nem kellett volna.
Karácsonykor elszabadult a pokol. Hozzám vágott egy karácsonyfadíszt, én pedig, mintha valami különös vérbosszút esküdtem volna neki estem. Felpofoztam. Égett a tenyerem, miután az arcán csattant, ebből tudtam, hogy túl nagyot ütöttem.
Te seggfej! – üvöltött rám könnyes szemekkel.
Közelebb akartam lépni, hogy megnézzem jól van-e, de ő hátrálni kezdett. Láttam, ahogy a szemében ott csillog a félelem. Úgy bámult rám, mintha valami szörnyeteg volnék, aki veszélyes lehet rá… én pedig szégyelltem magamat, hiába remegtem még mindig a dühtől.
Sajnálom… – nyögtem.
Valójában már arra sem emlékeztem, min kezdtünk el vitázni. Túlságosan elszabadultak az indulataim. Átvették felettem az irányítást és minél jobban hátrált, minél jobban rettegett, én annál erőszakosabb lettem. Felrúgtam egy asztal, összetörtem egy csomó díszt, aztán egyszerűen átadtam magamat az elő-előbukkanó szégyenérzetnek. Úgy menekültem vissza vidékre. Ott kezdtem el egy európai körút tervezését, teljesen egyedül.
Évek óta tudtam, hogy valami nincs rendben velem. Éreztem, hogy túlzott indulattal viseltetek minden és mindenki iránt. Menekülnöm kellett, még messzebbre, hogy megtaláljam a békém... és valakit, aki kevésbé hasonlít az apámra. Tudtam, hogy van bennem valami más, valami jobb...
Az elmúlt évek úgy teltek el, hogy észre sem vettem, lassan a tükörből nem az a festésért rajongó kisfiú néz vissza. Apám tekintetének agresszív csillogása ült az én szemeimben is, az ő görcsös irányítási kényszere tombolt bennem. Undorodtam mindentől, amit valaha szerettem. Lealacsonyítónak tartottam, hogy koszos, vidéki öregeket kezelek... én is egy kirakati bábú lettem, mint az apám, akinél csak akkor szakad el a cérna, ha senki sem figyel éppen.
foglalkozás ❖ háziorvos  

hobbi ❖ költekezés, szemétkedés másokkal, ivás  

becenév❖ Nincs

Család ❖ Az idősebb Henry Leighton mindig is komoly üzletember volt, aki hamarosan belekóstolt a politikába is. Hamarosan egy svéd üzletember lányának kezét kérte meg, akit kapcsolatai révén ismert meg. Apám évről évre rosszabb pozícióba került a politikában, sikertelenségeit pedig a családján verte le. Én voltam mindig a boxzsák, míg Edmund és James gond nélkül engedelmeskedtek neki. Hamarosan én is elhallgattam, megelégeltem a pofonokat. Ésszerűbb célnak tűnt megfelelni neki. Így hát orvos lettem és elvettem Hamptonék lányát, Maryt. A kapcsolatból sosem lett valódi szerelem, sem gyerekek. Miután anya meghalt, a vagyon elveszett, akárcsak a rang.
James hamarosan lemorzsolódott. Franciaországba költözött, míg Edmund elvette Mary unokatestvérét, Rose-t, az első gyereküket várják... egy kislányt. Azt hiszem örülök, hogy legalább ők boldogok...
Valamiszépnév❖ 18+ ❖ Nincs
dolgozó

avatar
Hozzászólások száma :
38

reagok :
26

Csatlakoztam :
2018. Apr. 24.

Korom :
34

Tartózkodási hely :
Anglia

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Henry LeightonKedd Ápr. 24, 2018 8:13 pm
gratulálunk, elfogadva!

welcome aboard

Légy üdvözölve az oldalon Henry!  

A karakterlapoddal mindent rendben találtam, igazán érdekes olvasmány volt, szép fogalmazással megfűszerezve, úgyhogy utadra is engedlek, irány foglalózni utána pedig tiéd a játéktér!
Admin

avatar
Hozzászólások száma :
189

reagok :
111

Csatlakoztam :
2017. Nov. 24.

Tartózkodási hely :
stuck in the pages

Felhasználó profiljának megtekintése

1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Heart of Europe :: utazás Európába :: elkészült karakterlapok-
Ugrás: