welcome to europe, traveller
Life is a journey that must be traveled no matter how bad the roads and accommodations.
lépj be bátran
európa rád vár
Karakter neve:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
jelenlegi utazóink
európa szívében
Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 1 rejtett és 2 vendég :: 1 Bot

Anaise Delacroix, Henrik Morstad, Lara Olivier

A legtöbb felhasználó (38 fő) Csüt. Márc. 01, 2018 9:25 pm-kor volt itt.
legújabb bejegyzések
friss irományok
Yesterday at 10:35 pm
Szer. Júl. 18, 2018 8:38 pm
Szer. Júl. 18, 2018 5:57 pm
Szer. Júl. 18, 2018 10:11 am
európai lakosok
nyilvántartása
csoport
angol 14 16
dán 2 2
francia 6 6
görög - 1
holland 2 -
ír 6 5
külföldi 5 8
norvég 6 5
olasz 1 2
orosz 2 2
spanyol 5 2
svéd 3 3

Kaiden Dalgaard
TémanyitásTárgy: Kaiden DalgaardSzomb. Ápr. 28, 2018 9:55 pm
Kaiden Henrik Dalgaard
Ébren a tudat tisztában van az álom mibenlétével, de az alvó számára ismeretlen az ébredés, a való világ, az ép elme fogalma; csak az álom jajsikolyos eszelőssége létezik.
KJ Apa
20
dán
lord
Dánia, Koppenhága
1998. április 28.
hetero
egyedülálló

A hatalmas csattanást megelőző „Kai vigyázz!” felkiáltás csengett a fülemben tíz másodpercig, majd fél percig, aztán egy óráig, és végül három napig. Fogalmam sincs, hogy mennyi idő telt el a baleset óta, egyedül csak a hangot hallom, és folyamatban sírok. Némán, véresre harapott szájjal, mert a könnyeim nem jönnek, csak a bénultságot, a fájdalmat érzem. Fogalmam sincs arról, hogy hol vagyok. Nem tudom, hogy mi történt. Csak Annie élesen visító hangját hallom, aztán a csattanást. A csattanást, ami akkor következett be, amikor ütköztünk a kamionnal. Láttam a fényt, hallottam a dudaszót hátulról, akárcsak a nővérem kiáltását, de már nem tudtam elkapni a kormányt, így egyszerűen csak becsapódtunk. Beléhajtottam egy hatalmas autó hátuljába, alig megúszva azt, hogy a már ronccsá tört luxusautó becsússzon. Akkor valószínűleg nem éljük túl a balesetet.
Hogy Annievel mi történt... Arról fogalmam sincs. Meg akartam mozdulni. Oldalra akartam fordítani a fejem, de nem ment. Rá akartam nézni, megcirógatni a gyönyörű, törékeny kis kezét, de akárhány parancsot küldtem az agyamból a testemnek, azok mind ellentmondtak. „Nem szabad Kai! Nem tudjuk megtenni!” Bőgni akartam és ordítani, segítségért kiabálni, de nem találtam a hangom. Csak feküdtem a földön, az orromba kúszó benzinszagtól fuldokolva, és próbáltam megemészteni az elmúlt napok esemélyeit.
***
Óvatosan cirógattam végig a lány arcát, miközben próbáltam elrejteni a bárgyú vigyoromat, mert hát egy menő srác mégsem pilloghat szerelmesen akkor sem, ha éppen az a nőszemély áll előtte, akivel egyébként az életét le tudná élni.
- Miért fojtod vissza a mosolyod? – támaszkodott meg a mellkasomon, az én kezem pedig lassan csúszott az előbukkanó, meztelen vállára, hogy finoman melengethessem tovább a paplan helyett.
- Nem tudom. Csak úgy – vontam meg a vállam eltitkolva az igazságot. Hogy szeretem. Hogy boldog vagyok vele. Az egyetlen jó dolog ebben a királyi hercehurca faszomságban, hogy őt megismerhettem, és magam mellett tudtam tartani ennyi időn keresztül. Sokan akarnak a helyemben lenni, és nem mondom, hogy nem cserélnék egy civil sráccal, de annyira nem is vészes ezzel a ranggal élni, mint ahogyan néhányan beállítják. Fiatal korom óta, titokban hallgatok rockzenét, aminek hála nagyon sok elcsépelt, közhelyes életigazságot szívtam magamba. Hogy minden srác ugyanolyan. Hogy lehet valaki gazdag, ha lelkileg olyan szegény, mint a templom egere. És a többi ilyen idegesítő hülyeség, amik egytől egyig sajnálatos módon mind igazak. Beleszületni egy pénzzel, ranggal, hatalommal rendelkező családba nem nagy dolog. Mindezt megszerezni már valami. Ezért az egyetlen dolog, amit ténylegesen felmutathatok, az az ágyamban fekvő, gyönyörű hercegnő volt.
- Kaiden Dalgaard már megint játssza a nagy csávót – nyugtázta, mire végül mégiscsak szétterült a vigyor a képemen, ami szó szerint versenyre kelt egy jól lakott óvodás arckifejezésével, és ez nem kis szó. Túl jól ismer. Mindig tudta, hogy valójában nem egy lázadó, félig megőrült, hatalomvágytól és feltűnési viszketettségtől szenvedő kamaszkölyök vagyok, akit a szülei elfelejtettek elküldeni a pszichológusától.
- Szeretlek Kai – bújt végül vissza a mellkasomhoz, én pedig simogatni kezdtem a haját. Nem mondtam neki semmit. Úgy, ahogy az eddigi évek alatt egyszer sem tettem. Mosolyogva elfogadtam a vallomását, de én magam sosem tettem hasonlót.

***
Aludni akartam. Nem sokat, csak még egy kicsit akartam aludni, de félig éber állapotba kerültem, amikor hirtelen megéreztem a testem felemelkedését. Talán mégiscsak meghaltam? Nem láttam semmit, a testemet körülölelő, puha sötétségen kívül, viszont minden hang élesen szaggatta a dobhártyámat, mintha csak feltett szándékuk lenne megsüketíteni. Megint csak kiabálni akartam, hogy hagyjanak aludni. Hagyjanak aludni, egy évezredig. Addig, ameddig fel nem akarok ébredni, de mindezt nem tudtam megtenni. Nem éreztem, hogy a gondolataimon kívül bármi másnak az ura lehetnék. Hallottam, ahogyan az emberek sürgölődnek körülöttem, ettől pedig megelevenedett előttem egy kép. Hallottam a helikopter propellerének elviselhetetlen suhogását. Hallottam, ahogy kiabálnak: összeomlott a keringése, azonnali újraélesztésre van szüksége. Meg akartam kérdezni, hogy kinek. Nekem? Annienek? A kamiont vezető sofőrnek? Esetleg más is megsérült? Pánikba esetem. Hiszen soha nem mondtam el neki! Se neki, se Annienek, se anyáéknak. Soha senkinek nem mondtam ki ezeket a szavakat. És ha az én keringésem omlott össze, akkor már nem is lesz rá lehetőségem... Kétségek között hagyom itt őket, úgy hagyom el ezt a világot, hogy nem biztosítottam őket egyetlen alkalommal sem, hogy nem játékszerek voltak. Hogy fontosak voltak nekem, és szerettem őket.
***
- A picsába, hát segítenie kell! – kaptam el a zsarut az öltönyénél fogva. Mint a család legkisebb tagja, mindig hatással voltam rá. Egyáltalán nem használtam fel a hatalmas, mogyoróbarna szemeimet, a kétségbeesett, semmi jóra nem számító énemet előtte. Ááá, egyáltalán nem tettem ilyesmit, én sosem tennék! Amikor 12 éves voltam, és apám hatalmas mancsát szorongattam, a focimezemben, és a kis stoplis cipőmben, akkor valószínűleg jóval őszintébb voltam, mint most. Most meg akartam győzni arról a férfit, hogy apám bűneit kendőzze el, minden rangom, befolyásom felhasználva. Épphogy pénzzel nem vesztegettem meg.
- Nem leszek korrupt zsaru – jött azonnal a tárgyilagos válasz, és láttam a tekintetén, hogy nem is fog tágítani a dologtól. Elnyílt ajkakkal jöttem rá, hogy nincs esélyünk. A család megbukik, és nem miattam. Az összes újságcikk, ami botrányosnak állította be a cselekedeteimet, valahogy semminek tűnt amellett, hogy apám pénzt lopott. Rengeteg pénzt. Mindezzel nekem semmi bajom nem lenne – nyilván nem dicsérném meg érte, hogy jól van öreg, csak így tovább – ha nem bukott volna le. Ráadásul kétszer.
- Akkor csak bassza meg – morogtam az orrom alatt, és elengedtem – Bár ne segített volna korábban! Semmi szükségem nincs más szánalmára. Innentől kezdve soha nem akarom, hogy az életembe bármilyen módon megpróbáljon beleszólni vagy belemászni. Nem ismerjük egymást.
Na nem mintha ezzel annyira megbüntetnék egy zsarut, akinek valószínűleg csak nyűg voltam a mogyorószemeimmel, a focilabdámmal a kezemben, és a térdig felhúzott zoknimban. Gyerekkorom óta a legnagyobb hibám az önzőségem volt. A csokimból soha nem adtam senkinek. Ha azt a kezembe nyomták, onnantól kezdve csak az enyém volt, és nem másé. Ha valaki csúfolt a hajam miatt, azt megvertem, és az igazgatónak is indokként ezt hoztam fel. „De hát csúfolt!” Nem számított, hogy ez nem éppen helytálló, nekem volt igazam. Ha valaki az utamba állt, és a célom előttem lebegett, akkor átgázoltam rajta. Nem számított, ha neki baja esik, hiszen én elértem azt, amit akartam. Innentől kezdve már nem tudott meghatni a dolog. És most is pontosan ez történt. Ugyanúgy akartam keresztülgyalogolni a férfin, mint nagyon sok volt osztálytársamon. Hiszen a gyengék úgyis elbuknak egyszer. Ha nem én, majd más átgázol rajtuk.Tönkreteszi őket. Vannak dolgok, amik mindenképp bekövetkeznek idővel. Ezért szerintem teljesen mindegy, hogy mikor történik meg a dolog.

***
Egy puha, lepedőbe burkolt ágyon fekszem, és várok. Várok arra, hogy felkeljek. Hogy meg az agyam végre küldje a jeleket, és magamhoz tudjak térni. Mindennél jobban szeretném az óráról órára egyre jobban elkeseredett embereket megvigasztalni, megmondani nekik, hogy minden rendben van. Már nem fáj. Nem fáj se a fejem, se a gercinem, már jól vagyok. Csak alszom. Az orvosok hazudnak, nem haldoklom. Nem szabad lekötni a gépekről, mert egyszer fel fogok ébredni. Csak még nem megy. Még túl puha az ágy, és a sötétség, ami körülölel és megvéd. Szeretnék még egy picit pihenni. Annyira nagy kérés volna az egoista orvosokkal szemben, akik az élni akarásomat leszarva kapcsolnának le a gépekről, aztán tolnának le a hullaházba? Nem állok készen az örök nyugalomra. Viszont arra sem, hogy felébredjek. Nem tudnék Annie szemébe nézni. Ha talán ő vezetett volna, vagy ha előbb elkapom a kormányt, és inkább a korlátnak hajtok neki... Fogalmam sincs mi történt Annievel. Erről soha senki nem beszélt nekem. Csak azt szajkózták, hogy fel kell ébrednem, vagy lekapcsolnak a gépekről. Hogy a pénzünk fogytán van, és lassan már nem lesz indoka az orvosoknak arra, hogy titokban őrizzenek ezen a helyen. Éreztem, ahogyan az erős férfikéz, aztán a finomabb női érinti a saját tenyerem. Ahogyan mosdatnak, öltöztetnek. Megalázónak találtam a helyzetet, hiszen sosem akartam ennyire kiszolgáltatott állapotban kerülni. Ki mondta azt, hogy nem fogok tudni felébredni? Minden erőmet összeszedve összpontosítottam, és végül meg tudtam mozdítani a kisujjam. Ez volt az első lépés addig, amíg ki tudtam nyitni a szemem. A sötétség már nem ölelt, nem védett, és nem volt a társam. A sötétség az utóbbi időben ellenem fordult, és elkezdett összenyomni.
foglalkozás ❖ jelenleg munkanélküli, és nem tanul még  

hobbi ❖ zenélés, foci  

becenév❖ Kai

Család ❖ Henrik Dalgaard, avagy mintaapa a börtönből
Heike Dalgaard, az összeomlott édesanya
Annabelle Dalgard, az elvesztett nővér
Hedwig Dalgaard, a karizmatikus nagymama
asd ❖ találd ki! ❖ jó kérdéseid vannak

▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽




Don't you wanna learn to deal with fear Don't you wanna take the wheel and steer Don't you wait another minute here What are you waiting for wow You gotta go and reach for the top Believe in every dream that you got You only living one so tell me? What are you, what are you waiting for? You know you gotta give it your all And don't you be afraid if you fall You only living one so tell me?
lord

avatar
Hozzászólások száma :
3

reagok :
0

Csatlakoztam :
2018. Apr. 26.

Tartózkodási hely :
Anglia

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Kaiden DalgaardHétf. Ápr. 30, 2018 5:03 pm
gratulálunk, elfogadva!

welcome aboard

Légy üdvözölve az oldalon Kaiden!  

A karakterlapoddal mindent rendben találtam, igazán érdekes olvasmány volt, szép fogalmazással megfűszerezve, úgyhogy utadra is engedlek, irány foglalózni utána pedig tiéd a játéktér!
Admin

avatar
Hozzászólások száma :
189

reagok :
111

Csatlakoztam :
2017. Nov. 24.

Tartózkodási hely :
stuck in the pages

Felhasználó profiljának megtekintése

1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Heart of Europe :: utazás Európába :: elkészült karakterlapok-
Ugrás: