welcome to europe, traveller
Life is a journey that must be traveled no matter how bad the roads and accommodations.
lépj be bátran
európa rád vár
Karakter neve:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
friss bejegyzések
legújabb irományok
Yesterday at 11:44 pm
Yesterday at 11:07 pm
Yesterday at 10:10 pm
Yesterday at 9:04 pm
jelenlegi utazóink
európa szívében
Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (38 fő) Csüt. Márc. 01, 2018 9:25 pm-kor volt itt.
történéseink
jó ha tudod
európai lakosok
nyilvántartása
csoport
angol 6 13
dán - 1
francia 6 5
görög 1 1
holland 1 -
ír 5 5
külföldi 3 6
norvég 3 4
olasz 2 2
orosz 2 3
spanyol 4 2
svéd 2 2
összesen 35 44

Isabel&Lorena - One wonderful day
TémanyitásTárgy: Re: Isabel&Lorena - One wonderful day Szomb. Júl. 28, 2018 10:39 pm
Lorena&Isabel
She's the kind of queen that knows her crown isn't on her head but in her soul
A lány egyre szimpatikusabb. Vagy mondtam már? Igazán szimpatikus, nyitott, és valamiért érzem, bízhatok benne. Figyelmesen végighallgatom őt, és erről egyre inkább meg vagyok győződve. Ahogyan felteszi a kérdéseket, néha egy halvány mosoly elhagyja a szám.
- Sok szempontból ilyen lehetőségem vannak. Persze az évek folyamán megtanultam kicselezni már a biztonsági őröket,  a testőröket, vagy a lesifotósokat. Nem mindig sikerül, sajnos, de azért a kevésért, mikor igen, megéri így cselekedni. – válaszolom mosolyogva, mert eszembe jutnak azok a helyzetek, mikor a testőreim utánam futottak, aztán eszembe jut egy bizonyos testőr, és már elkomolyodom. Nem akarok most Diegora gondolni. A közelsége, az együtt átélt dolgok, túl sok lenne, és félő, kimutatkozna az arcomon is. Szerettem volna jó benyomást kelteni, nem pedig egy ilyen szerencsétlen nő képét, akinek nincs szerencséje a férfiakkal. Talán ezért is kaptam egy vőlegényt, akit nem akarok, a szüleimnek elege lett, és bár lázadtam, lehet tényleg nem árt, úgy sem találok soha senkit, aki méltó lenne nekik. Diegoval is mi történt, mert kertész fia, és szegény családból jött. Egy biztos, én a gyermekeim szabadon fogom hagyni szeretni, és nem fogom kényszeríteni őket senkire.
Amikor a tetoválásról beszél, ismét megengedek magamnak egy mosolyt, de aztán meglepődés suhan végig az arcomon, mert becsukja a noteszét, és ismét meglep engem. Tényleg egyre jobban bírom ezt a nőt. Ahogyan azt mondja, a célja velem letölteni egy napot, beugrik valami. Méghozzá az, hogy ezt egészen másképpen is megoldhatjuk, mintha leírnám az unalmas protokoll szerint élt életem. Tényleg az. Reggel felkelek, és mikor kinyitom a szemem, már két szolgálólány, egy komornyik, és egy öltöztető lesi a kívánságaim, ami lehet jól hangzik, de így magánélet nulla. Aztán a szobalányok lassan már a fürdőszobába is bekísértek volna, a reggeli zuhanyhoz, hogy ezt kapják ki SEGÍTSENEK! Mit? A hátam mosni? Szörnyű… Igazából levenni a ruháim, de nem kértem és mai napig nem is kérek belőle. A két szobalányom már jól tudja, hogy velem hogyan megy ez… most már. Azonban eleinte nagy gondok voltak. Kislányként még tetszett is, de ahogyan megjött a magamhoz való eszem, léptem. Szóval ezek után jön az, hogy reggelit hoznak nekem, amit általában a szüleimmel fogyasztok el, akárcsak az ebédet, és a vacsorát is. Természetesen kiöltözve, mintha valami állásinterjúra menne az ember. Elegánsan, konzervatívan. Ezt akár a negyven fokos melegben is. Napközben jön az oktatásom, - lassan már minden hangszeren fogok tudni játszani. Nagyon sok hasznát veszem majd az életben. Aminek talán mégis, azok a nyelvek. Hat nyelvet beszélek folyékonyan, és kettőt középszinten, de hamarosan ott is elérem a szüleim által elvárt tökélyt. Aztán jönnek a különféle kötelességek. Ez utóbbi nem zavar, szívesen foglalkozom államügyekkel, még ha pár hím soviniszta egyén nem is lát szívesen a parlamentben. A teendőim pedig estig nyúlnak el, amikor éppen marad időm arra, ami igazán érdekel. Bár ez leginkább egy film, vagy az alvás, mert annyira elfáradok. Mikor Digoval kezdtem összemelegedni, akkor ilyenkor mégis volt elég erőm, ahhoz, hogy vele legyek pár röpke óráig, legyen az közös film nézése, beszélgetés, vagy éppen valami sokkal intimebb. Elkalandoztam. Felnézek az újságíróra, és tudom, ideje visszatérnem a jelenbe.
- Jobb lenne, ha megmutatnám Önnek, milyen napot szeretnék a megszokott helyett. – válaszolom neki most már picit komolyabban, majd felkelek a helyemről.
- Kövessen kérem. – válaszolom, majd elindulunk a szobám felé, de egy titkos átjárón keresztül. – Ma megszegünk pár szabályt együtt, Lorena. – válaszolom közben, ahogyan haladunk a folyosón, majd megnyitom a falat, és az én lakosztályomban találjuk magunk.
- Régebben ez volt a menekülő útvonal, ha baj érte volna a királyi családot. – teszem hozzá, majd a gardróbomba megyek, és felveszek egy kevésbé elegáns darabot. (egy kék inget, és piros farmer rövid nadrágot, majd sportcipőt, és egy vörös parókát, ehhez pedig jön a szokásos napszemüveg. Egyelőre a hajamba tűzöm, természetesen.
- Kérem, foglaljon helyet, mindjárt kész vagyok. – kiálltok ki neki a gardróbból, miközben sminkelek az egyik tükörnél. Eléggé gyorsan el is készülök.
- Mehetünk is. - Jövök ki mosolyogva, aztán ismét az alagút felé vesszük az irányt, ahonnan igen hosszú úton, és a biztonsági őröket átverve, eljutunk egy rácsos ajtóhoz. Csak remélni tudom, ez az ijesztő alagút rendszer nem okozott nagyobb gondot a kísérőmnek, nem akarom, hogy rosszul érezze magát. Előveszem a kulcsot a táskámból, majd kinyitom, és mikor kilépünk rajta, bezárom magunk után. Sokan nem is tudnak erről a bejáratról, hála égnek. Ha mégis lenne olyan őrült, biztonsági őrök ezreivel találja szemben magát. Azonban erre kevés az esély, eléggé rejtve van a külvilágtól. Egy barlangban található, amit fák rejtenek, és ha ez nem lenne még elég akadály, itt van egy zord külsejű, köves tengerpart. A látvány viszont csodás. Én tizenkét évesen fedeztem fel Diegoval, mikor a kertben játszottunk. Egy pillangót követtem aztán jött az alagút rendszer, onnan pedig ez az út. Régebben innen csempészett ki a személyzet dolgokat a királyi palotából, hogy eladja a tengerparton hajóval érkező kalózoknak, kereskedőknek. Azon sem lennék meglepődve, ha ma is így tennék, csak persze nem kalózoknak értékesítenek.
- Jól van? – fordulok Lorena felé, miközben a spanyol tengerparton állunk, nem messze Barcelonától. A családom itt töltötte a nyarat minden egyes évben, így az interjút is ide szerveztem. Ezeket az időket szerettem leginkább, mert ide köt a legtöbb emlék Diegoval.
- Sajnálom, hogy ennyire körülményes volt az ide út. Ez sajnos másképp nem megy. – válaszolom neki kissé csalódottan. -  Azonban annak, aki arany kalitkában éli az életét, megéri. – teszem hozzá.

▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽





Think like a queen. A queen is not afraid to fail.
Failure is another steppingstone to greatness.
királyi család
avatar
Korom :
27

Tartózkodási hely :
Spanyolország

Hozzászólások száma :
109

reagok :
7

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Isabel&Lorena - One wonderful day Csüt. Jún. 21, 2018 1:55 pm



Lorena&Isabel

Sandy Mercer szerint az élet velem olyan, mintha állandóan két lépést haladnánk hátra, előre pedig hatot, de futásban és az is általában a falnak nekirohanva végződik. Sosem értettem mire céloz, egészen addig, amíg meg nem jelentem a Moreno birtok kapujában. Attól a perctől kezdve valahogyan a dolgok egyszerre sültek el rosszul, majd nagyon rosszul, aztán jobban és most nagyon jól, de a viselkedési mintámat elnézve a helyzetem hamarosan és rohamosan kezdi meg újra katasztrofális mélyrepülését. Nem vagyok a Mercer-féle profizmus leszármazottja, hogy minden helyzetben 100%-osan teljesítsek, sőt ha lehet ilyet mondani, elég sajátos módszerek szerint egyengetem a karrieremet. Sosem voltam képes főnökömhöz hasonlóan higgadtan kezelni azt, hogy egy sztár elsétál előttem. Kívülről úgy nézhettünk ki, mint az idegileg kikészült mamakacsa és a szárnyait próbálgató kiscsibe, miközben kézzel-lábbal integetek, hogy felhívjam annak a férfiállatnak a figyelmét, aki abban a pár másodpercben egy levegőt szívott velem. Ezzel szemben Miss Mercer még levegőt sem vesz. Egyre inkább mélyül el bennem az a gondolat, hogy Sandy nem is emberi lény vagy egyszerűen annyira oda van a Contreras srácért, hogy azt hiszi egy ártatlan szemkontaktus is egy egész estés felnőtt filmet indítana el a másik egyeddel, így kár lenne ezt is megkockáztatni. Mindenesetre én sosem tudtam kezelni azokat a komoly és életmentő szituációkat, mint amilyenbe most is csöppentem és ami rendkívül jól látszik azon, ahogyan profikat megszégyenítő módon keveredek bele olyan témákba, amik közelében sincsenek a kis noteszembe leírtaknak. Egyszerűen ki is vághatnám az ablakon az egészet, hiszen jelen pillanatban annyira izgatott és összezavarodott vagyok, hogy az is lehet az olvasási képességeimnek is lőttek. Legfőképp akkor érzem mindezt, amikor szóba kerül az írásom és az, hogy a hercegnő mennyire kedvét leli összevisszaságtól túltengő cikkeim olvasásában. Elfojtok egy mosolyt és megpróbálok nem ennyire gyerekesnek tűnni előtte, de ha kirakod Enrique Iglesiast a faladra és mindennap szemezel azzal a barna szemű félistennel, aztán Iglesias úgy dönt, hogy egy nap veled jön szembe az utcán, akkor egyszerűen begőzölsz. Nem mintha ennek sok esélye lenne, de annak se volt sok, hogy egyszer itt kötök ki, mégis itt vagyok, szóval egy kérdésem maradt hátra: Iglesias, készen állsz rám?!
Elmerengve és egyben minden figyelmemet összpontosítva hallgatom Isabel gyerekkori történetét és én is némiképp boldogabb állapotban érzem magamat attól, ahogyan észreveszem örömét a nosztalgikus pillanatok miatt.
- Minden szempontból ennyire korlátoltak a lehetőségei? – fontosnak érzem ezt megkérdezni, hiszen azt látom, hogy az ilyen hétköznapi örömök már kevésbé megoldhatóak és ha igen, akkor egy perc nyugtuk se lenne emiatt. De minden téren ugyanígy van vagy létezik még olyan pont, amely sérthetetlen maradt?
- Ne kérjen emiatt bocsánatot. Örömmel hallgatok még ilyen történeteket. – komolyodok el vagyis inkább térek vissza ittlétem okára, mert ha ezt most elszúrom vagy éppenséggel nem úgy haladok, ahogyan azt kiadták, akkor a következő amit kiadnak, az az utam lesz a szerkesztőségnél.
- Mostanában is van, amit különlegesnek tart? Mármint úgy értem, hogy valamilyen elfoglaltság, egy hely, ami nyugodtabbá teszi. – magyarázom meg gyorsan kérdésem lényegét, noha nem várom el, hogy pontosan megnevezze a helyszínt, csak úgy nagyjából körülírva érdeklődök emiatt.
Meglepetten tapasztalom a tetoválásokkal kapcsolatos kérdését, és fel is merül bennem a gyanú, hogy az egész egy felmérés részese, de félreteszem ezt a bűnügyi sorozatokból eltanult állandó veszélyforrás érzésemet és előveszem bizakodó álarcomat, hogy válaszom ebben a képben kerüljön nyilvánosságra. Egyszer talán megértem, hogyha felveszek egy bőrdzsekit vagy egy napszemüveget és elmerengve a napba nézek, attól még nem válok Horatio Caine hadnaggyá. Nem tudom, hogy most éppenséggel a tanácsomra vagy a beleegyezésemre van szüksége, mégis igyekszem óvatoskodva válaszolni, mert ha elrontom a hercegnő összképét, akkor jó nagy bajban leszek.
- Hozzám sem méltó, amit mondani fogok, de szerintem egy apró vagy ahogyan említette, valami jelentőséggel bíró szerintem igazán visszafogott és szép is tud lenni. – nem tudom miért mondom mindezeket vagy biztatom arra, ami lehet őrültségnek hatna mások számára, de feléledt bennem valami együttérzés féleség és most csak azért mondom ezeket, hátha jobban érzi majd magát tőle.
Apró fejcsóválással veszem elejét mondandómnak és végül véleményemet szavakban is megformálom. – Teljes mértékben számíthat arra, hogy ezt kihagyom. Sőt.. – jelentését az elhangzottaknak noteszem összecsukásával is bizonyítom, amit félreteszek, ezzel is jelezve, hogy nem áll módomban megírni olyat, amelyet ő sem szeretne napvilágra hozni.
- Ugye ittlétem indoka vagyis témája, hogy egy napot eltöltsek magával és azzal az életmóddal, ami teljesen hétköznapi a számára, nekünk, kívülállóknak pedig kevésbé. Hogyan zajlik egy napja? – érdeklődök tőle annak reményében, hogy hátha körbevezet, esetleg megismerem még jobban őt és a világát.


▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽


       

média
avatar
Korom :
27

Tartózkodási hely :
• Bristol •

Hozzászólások száma :
10

reagok :
6

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Isabel&Lorena - One wonderful day Pént. Jún. 08, 2018 11:09 pm
Isabel&Lorena
If you never had Friends... you never lived Life.
Figyelmesen hallgatom a mondandóját, és tényleg érdekel, hogy ki is ő, de nem igen nyílik meg és továbbra is zavarban van, én pedig nem tudom, hogyan engedhetném fel őt. Természetesen hozzászoktam ehhez, elvégre a családom, és amit képviselünk mégiscsak egy afféle szimbólum, de egy újságírótól, egy profitól, pontosabban, ez újdonság volt. Nem mondom, hogy nem aranyos, és igazán magával ragadó a hölgy, csak meglepődtem. Azonban, ha jobban belegondolok jobb is, hiszen kedves, aranyos, és vele talán átélhetem azt az egy napot, amiről egy ideje álmodom csupán. Ki tudja, hogy az újdonsült férjem mellett mennyi időm lesz szórakozni. Az angol arisztokraták annyira, konzervatívak… Egyáltalán szoktak nevetni, szórakozni? Táncolni? Énekelni? Vagy csak ha nagyon beüt a whisky? Szóval ki tudja, mennyire lesz karót nyelt az én leendő angol- és számomra egyáltalán nem szimpatikus – férjem. Igaz, csak néhány internetes képről láttam őt, is jóképű, nagyon. Talán, ha egy szórakozó helyen találkozom vele, teljesen másképp tekintek rá. Elvégre tényleg jóképű, de mivel ez az egész egy kényszer, sosem fogom kedvelni őt. Tehát szórakozni akarok, amíg tehetem. Nem, mintha hagynám magam korlátozni egy angol ficsúr által, de ha férjes asszony leszek, minden megváltozik, tudom. A gondolataim teljesen elkalandoztak, így igyekszem visszatérni a jelenbe, és a zavart señorita Flores- hez.
- Ugyan, ne vicceljen, az írásai nagyon magával ragadók, miért ne olvastam volna? – próbálom őt kicsit feloldani. – És igen, pontosan ezért van itt. Én választottam magát. – teszem hozzá, bár ezzel nem tudom mennyire oldom a feszültséget. Azonban hála égnek kicsit oldódik, mikor arról mesél hol született. Látni rajta, hogy szerető családban nőtt fel.
- Valencia csodálatos hely. – válaszolom mosolyogva. Hirtelen sok gyerekkori emlék csap meg, és magam sem értem miért, de megosztom vele.  
- Sokat jártam ott gyerekként. Főleg a Plaza del Ayuntamiento volt a kedvenc helyünk. Imádtunk ott játszani a húgommal. A szüleink álruhában vittek le minket, és egy ideig működött is. Sajnos nem sokáig, de arra a röpke órára, csupán két gyerek voltunk, se etikett, se lesifotósok, csak mi. – mondom kissé elérzékenyülve.
- Leültünk a szökőkúthoz a téren, egymást fröcsköltük, a szüleink pedig mosolyogtak. Egy percre ők is elfelejtették, hogy mekkora ranggal bírnak, és csupán a szüleink voltak, ahogyan annak lennie kéne.  – merülök el az emlékeimben is, és csak percekkel később tekintek fel a velem szemben ülő señorita Flores-re.
- Elnézést, elkalandoztam. – válaszolom zavartan, majd ismét visszatérek a jelenbe.
- A tetoválásokról volt szó. – nézek rá, és közben próbálom összeszedni magam.  
Mikor megkérdezi, hogy gondolkodom e tetováláson, viszont már én leszek kissé feszültebb. Vajon mondjam meg egy újságírónak, hogy igen? Egyáltalán miért hoztam fel neki a témát, ha nem bízom még benne? Teljesen elvesztettem az eszem ez miatt az eljegyzés miatt. Hirtelen úgy kezdek viselkedni, mint egy csitri, aki lázadni akar, pedig óvatosnak kéne lennem, főleg egy újságíró jelenlétében. Mégis egy részem azt mondja, benne bízhatok. Van valami, ami megnyugtat, ha róla van szó. Én sem értem, de úgy érzem, ő más, és bízhatok benne. Van ennek értelme? Szóval óvatosan ugyan, de válaszolok neki.
- Tetszenek a tetoválások, igen. Csupán nem tudom méltó e, egy hercegnőhöz. – válaszolom kissé zavartan. Ez is régen volt már, hogy én zavarban lettem volna. Utoljára Miguel társaságában, mikor… de ebbe most nem mennék bele.
- Tudja, mindig is szerettem volna, egyet legalább, de nem azért, mert szép lenne, hanem, hogy mondjon valamit az a tetoválás. – válaszolom komolyan.
- De ezt a részt kérem ne írja meg. Nem hiányzik a botrány, hogy a trónörökösnek ilyen vágyálmai vannak. – teszem hozzá szigorúan.
- Remélem bízhatok a diszkréciójában. – nézek rá továbbra is szigorúbban. Tudnom kell, hogy így van e. Tényleg nem akarom a holnapi lapok címlapján látni. Azonban ismét hatalmába kerít az érzés, hogy hiába az előbbi kijelentésem, bízhatok benne.

▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽





Think like a queen. A queen is not afraid to fail.
Failure is another steppingstone to greatness.
királyi család
avatar
Korom :
27

Tartózkodási hely :
Spanyolország

Hozzászólások száma :
109

reagok :
7

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Isabel&Lorena - One wonderful day Csüt. Május 24, 2018 11:56 am



Lorena&Isabel

Visszatekerhetnénk arra a pontra, amikor még biztosan felfogtam, hogy mi történik körülöttem? Mert jelen pillanatban egészen erősen beállt a sihuhu és szerény személyem meglepő gyorsasággal vonatozik a Túlpörgés állomás Flores fázisára. Nem akarok viccet csinálni magamból pont a hercegnő előtt, noha nem éppen jó pont, ha már az elején bűnössé kiáltanak ki és azt akarják, hogy egy cellában porosodj, amíg meg nem bánod tetteidet. Fejben számolgatva eléggé sok ideig nem emelnének le újra onnan, hiszen van egy-két dolog, amelyeket csak elhessegettem és hagytam őket elfelejteni. Valahogy mindig könnyebbnek tűnik nem tudomást venni a dolgokról, mert általában amiről az ember lánya nem tud, az nem is fáj? Legalábbis kezdetben, mert később jön a nagy felismerés, vele pedig akkora pofon, hogy fényes nappal is csillagokat látsz. Mindezt összevetve nem lenne szerencsés naplót írnom a rácsok mögötti életről és Sandy Mercer sem örülne az olyan cikkeknek, amik a Hogyan kerüljünk börtönbe tíz másodperc alatt? cím alatt íródnának. Még szerencse, hogy modern hőseim egyike kiment ebből a kínos helyzetből és még le is teremti az arra rászolgálókat. Halkan megsúgom, hogy nem Supermanről beszélek, de a Wonder Woman jelző jobban illene rá, hiszen irigylésre méltó viselkedése és határozott megjelenése olyanná formálja a hercegnőt, amelyre eddig még sosem láttam példát. Követem is őt, mint a kiskacsák az édesanyjukat, végül pedig elhelyezkedek, kényelembe viszont nem éppen helyezném magamat, mert még a végén bekapcsol agyam rejtett zugában az otthon funkció és olyan pózba verekedem magamat, amelyhez nem lenne illendő sem a hely, sem pedig a társaság. Ezért hát szende kiscsoportos módjára fektetem ölembe a jegyzetfüzetemet, kezeimet pedig ugyanezen a helyen tartom, míg kihúzva magamat úgy teszek, mintha annyi tudomásom lenne az illemről, miközben megjelenésemet egyből megcáfolom véget nem érő csacsogásommal. Időben teszek lakatot a számra, még mielőtt belemászhatnánk kevésbé megengedett témákba, és hagyom, hogy maga Isabel érvényesüljön, hiszen ittlétem oka az ő vele történő interjút foglalja magába.
- Így már minden érthető. – jegyzem meg szűkebben bánva a szavakkal, amikor a két testőr hasonlóságára tér ki, az viszont váratlanul ér, amikor érdeklődése felém irányul, és hirtelen az interjúztatóból a másik oldalon ücsörgő alannyá válok. Megrekedek a mondandómban és a következő pár másodperc azzal telik, hogy kényszeresen próbálom felidézni a Flores-duó milyen nevet is adott drágalátos, egyetlen kislányuknak, pontosabban nekem. Komolyan azt mondta, hogy szereti az írásaimat? Mert eléggé pofátlanság lenne a részemről megköszönni vagy azt hinni, tényleg ezek a szavak buktak ki ajkai közül. Mármint az is lehet, hogy egyszerűen csak beképzeltem az egészet és azt mondta, hogy annyira szereti a kihívásokat vagy a homokvárakat, de belegondolva az utóbbinak nem sok értelmét látnám. Bár ha ő mondja, biztosan van benne valami logika csak az én lassú felfogásom nincsen ráállítva a hercegnő-szleng-radarra. Egy alig érzékelhető sóhajtással veszem elejét a hülyeségáradatnak, amit általában a hétköznapi emberek kicsinálására tartogatok, hogy helyét valami értelmes riposzt váltsa fel.
- Ez igazán hízelgő. – kezdek bele. – Nem gondoltam volna, hogy olvassa az írásaimat, bár akkor nem lennék itt, igaz? – kuncogok fel kicsit zavartan a folytatás után. Lorena, uralkodj! Vagyis viselkedj…miről beszélek?
- Ami engem illet, eléggé szeszélyes természetnek vallanak, amit okolhatok a költözésemért meg azt ezeket követő döntéseimért. – foglalom össze a miérteket, noha eszem ágában sincs beavatni az egész álkapcsolat mókába, amibe sodortam magamat. – Valenciában születtem és ott is nőttem fel. – teszem még hozzá, nem hagyva figyelmen kívül érdeklődési körét, mielőtt lapozhatnánk. Így is totál izgatott vagyok, de hogy magamról beszéljek? Egyenértékűvé vált a képtelenség fogalmával. Lelki szemeim előtt megjelenik Sandy Mercer fenyegető arckifejezése és mutatóujjának rám szegeződő mozdulata, ami követelések sorát vonzza magával, és ami biztos most is azt hajtogatná, hogy ne térjek el a szerepkörömtől. Így most először hallgatok belső monológomra és átveszem az irányító szerepét az interjúnak, amely abban a pillanatban megsemmisül, amikor egy bóknak szánt elismerés után újabb közel sem hétköznapi kérdés kerül terítékre. Megköszönöm kedvességét, és egy kósza tincset is a fülem mögé helyezek kezdeti zavarom mellékhatásaként.
- A tetoválásokról? – kérdezek vissza, mintha nem értettem volna első ízben, de a gondolataim folytonos cikázásba kezdenek. Ez egy csapda? Vagy valami teszt? Ha pozitívan felelek, akkor azt hiszi, hogy valami huligán vagyok és páros lábbal tessékel ki az épületből? De mi van, hogyha tényleg csak érdekli a véleményem? Gondolkozzunk..teszt? Csapda? Aztán végül csak kibököm a véleményemet.
- Nem állnak hozzám túlságosan közel, de láttam már szép darabokat. Nekem személyesen nincsen, szóval magamon nem láthattam, de már más emberen aki nem én vagyok, rajtuk igen. Több emberen. – hadarom el a véleményemet, aztán mivel már ennél mélyebbre nem áshatom el magamat, itt az idő a visszakérdezésre. – Talán gondolkozik egyen? – adom át neki a válaszolás jogát, reménykedve abba, hogy nem léptem túl egy határt. Noha a mai nap arról szól, milyen is az élete egy hercegnőnek, azért biztos vannak témák, amikre nem fogok nyíltan rákérdezni.


▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽


       

média
avatar
Korom :
27

Tartózkodási hely :
• Bristol •

Hozzászólások száma :
10

reagok :
6

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Isabel&Lorena - One wonderful day Kedd Május 22, 2018 12:22 am


isabel&lorena
One wonderful day
Lorena Olivia Flores nagyon kedves lánynak tűnik, és mosolyogva hallgatom őt. Annyira felszabadult, energikus, és ártatlan. Habár egyáltalán nincs tisztában azzal, hogyan kell viselkedni egy hercegnő előtt, de ettől csak még szimpatikusabb. Irigylem őt, és a szabad életét. Ekkor hirtelen eszembe jut egy kósza gondolat. Vagy mégse tegyem meg? Lehet nem lenne a legjobb ötlet egy újságíróval, még a végén megírná. Pedig mindig is vágytam egyre… Talán előbb nem ártana nekem is kipuhatolóznom róla pár dolgot, mielőtt ilyesmire kérek egy újságírót. Ő nem tűnik olyan fajtának, mint a legtöbb, mégis óvatosnak kell lennem, főleg, most. A világ szeme rajtam van, és a családomon az eljegyzés miatt, nem hiányzik még egy botrány. Bár ha ez elijesztené a kérőm, talán. Azonban egy ilyen pénzéhes erkölcstelen embert vad éjszakás képek és egy tetoválás sem tudna elijeszteni, van olyan érzésem. Biztosan neki is van. Ennyit a tervemről. Azért még egy jó darabig a fejemben motoszkál, hogy mindenezek ellenére nem ártana megkérnem ezt a bájos hölgyet, hogy segítsen. Talán majd később, előbb az interjú.
- Semmi baj señorita Flores. – mosolygok rá, majd mikor a testőröket emlegeti, és, hogy mennyire hasonlók, ismét elmosolyodom. Nem ő az első, aki ezzel jön. A Navarro testvérek nagyon hasonlítanak, és mindkettő nagyon jóképű. Mit mondjak, az egyiknek nagy szerencsében volt része azzal, hogy megkerestem egy éjszaka erejéig, de most nem mondom melyik. Fő a diszkréció, ugyebár. Tudom, ez nem hercegnőhöz méltó, de kérem, nézzék el nekem, hiszen egy arany kalitkában kell élnem. Ennyi szórakozás kijár. Így is roppant nehéz megtalálnom, mert szinte mindenki ismer. Egyszer emlékszem elmentem egy bárba, azonnal ott termett a média. Nem könnyű vegyülni, ismerkedni meg főleg nem egy ilyen családdal mögötted, ilyen ranggal. Talán éppen ezért lettem rákényszerítve az érdekházasságra, természetes úton nem tudtam megismerni senkit. Ezt a részét elismerem, de akkor is találhattak volna nekem jobb jelöltet… mindegy nem akarok most a Lordra gondolni. Komoly gondolataimat egy mosollyal töröm meg az újságíró felé.
- Miguel és Carlos testvérek, ikrek. Szóval nem meglepő, ha összetévesztik őket.  – válaszolom az említett mosollyal.
- De ne róluk beszéljünk. – legyintek mosolyogva.
- Meséljen magáról, kérem. Annyira szeretem az írásait! Miért az angol részlegen dolgozik és miért nem a spanyolnál? Mikor költözött Angliába? Hol született?  – lelkendezek, hozzám nem megszokott és méltó módon. Na jó, ez nem teljesen igaz. Szoktam én lelkes lenni, csupán nem idegenek előtt. Nem vagyok én az a jéghercegnő, mint aminek gondolnak. Sosem voltam, csupán a külvilág felé visszafogott vagyok, így ezt gondolják rólam. Nem éppen kellemes, mit mondjak. Emlékszem az egyik ilyen cikk után teljesen kiborultam! Csupán azért, mert viselkedtem egy rendezvényen, és nem mosolyogtam annyit már jéghercegnő lettem? Szánalmas, és sajnos rám ragadt attól a naptól fogva.

***
- Miért ilyenek? – kérdeztem édesapámtól azon a napon, még gyermekként.
- Mond atyám, mit ártottam nekik? Én csupán komoly voltam, hiszen arról beszéltél, hogy mennyi gyermek szorul segítségre. Ilyenkor eszembe jut, hogy mit érezhetnek, és, hogy mi is lehetnénk ők. – válaszolom szipogva. Ekkor édesapám lehajolt hozzám, és megtörölte a hímzett, monogramos zsebkendővel a könnyeim.
- Az emberek nem mindig ésszerűek, lányom. Ezt meg kell tanulnod. Te az uralkodójuk vagy, egy példakép, azonban irigyek is rád. Sose hagyd, hogy mások véleménye határozzon meg, legyél olyan ember, és uralkodó, hogy még inkább irigykedjenek rád, de ne a vagyonod, hanem a szíved, a nagylelkűséged miatt. – ezekre a szavakra a mai napig tisztán emlékszem, és minden egyes alkalommal, mikor a médiában olyat írnak, vagy mondanak rólam, ami zavar, eszembe jutnak a bölcs szavai.

***

Azonban tudom nem minden újságíró ilyen, ezért is szerettem meg senora Flores írásait. Volt bennük valami más, ami azonnal megfogott. Talán ő tényleg más, talán … A gondolataimból igyekszem észhez térni, és ismét csak mosolygok. Ezt a kelleténél többször teszem, van olyan érzésem.
- Tudom, hogy önnek kéne kérdeznie, de nagy rajongója vagyok. – mosolygok, megint.
- Mondja kérem, mi a véleménye a tetoválásokról? – kérdezem kíváncsian. Ennyit arról, hogy nem vonom be őt a lázadásomba.


▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽





Think like a queen. A queen is not afraid to fail.
Failure is another steppingstone to greatness.
királyi család
avatar
Korom :
27

Tartózkodási hely :
Spanyolország

Hozzászólások száma :
109

reagok :
7

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Isabel&Lorena - One wonderful day Vas. Május 13, 2018 6:25 pm



Lorena&Isabel

Bizonyára sejthettem volna, hogy nem lesz egyszerű bejutnom a hercegnőhöz, azonban arra nem gondoltam, hogy mégis ennyire egyszerű lesz. Mármint ha úgy vesszük ezek az alakok azért voltak jelen, hogy ne engedjenek be, erre bevisznek? Hány ember mondhatja el magáról, hogy testőr-vállon utazott be a hercegnőhöz? Pontosan annyian, amennyien elregélhetik, hogy ezek után a rendőrség érkezett értük, mert volt meghívójuk egy interjúra, amiről azt hitték, hogy valami beutaló a diliházba. Gondolom az járt abba a kőkemény kobakjukba, hogy hiába lóbálja itt ezt a cetlit a kis kobold, akkor sem jut be a kapu mögé. Pompás. Már majdnem szégyent hoztam a személyiségemre, erre itt van ez a jelentőségteljes csavar a történetben és a minden rendben verzióról ugrunk a Basszuska, nekem nem áll jól a narancssárga témára. Kezdeti kapálózásom másodpercek alatt válik beletörődős elkényelmesedésre a két ajtós szekrény vállán utazva, és inkább a tájat kémlelem, mert hamarosan csak falakat nézhetek meg rácsokat, ha valahogy nem mászok ki ebből a szituból. Már csak bent tesznek le, én pedig úgy kihúzom magamat, mintha így nyomába érhetnék a magasságuknak.
- Senki, ismétlem senki sem bánhat így.. - kezdek bele feltartva figyelmeztetően mutatóujjamat, de muszáj gondolkoznom a folytatás előtt. - ...Saurusardínia távoli sziget uralkodónőjével. - fejezem be és most már meg is bököm az egyik, majd a másik testőr mellkasát, de hát lássuk be, számukra ez olyan, mint halottnak a csók. Azért engem nem akadályoz meg, hogy folytassam a szövegelésemet.
- Hallani fognak még a népemről, ebben biztosak lehetnek. Nem tűröm el ezt a bánásmódot. - vágom csípőre mindkét kezemet, de rám sem hederítenek. Egészen addig megy egy ez a se vége, se eleje magyarázás, amíg az egyik meg nem fogja a vállam és leültet a székre, mintha valami kisgyerek lennék, aki éppen szökni akart az oviból, de beakadt a kerítésbe a szoknyája és így se jobbra, se balra nem jutott. Fújtatva fonom össze karjaimat melleim előtt és így nézek fel a felvigyázóimra, mert nem hiszem el, hogy ennek a két mamlasznak a képét kell látnom utoljára, mielőtt hidegre tesznek. Legalább valami esélyt kaphatnék, hogy elolvassák azt a lapot, amit személyesen kaptam meg Miss Mercertől, aki hirtelen olyan irigységbe tört ki, hogy aznapra plusz két órával meghosszabbíttatta a nyugtató masszázsát. Azt mondta nem miattam van, de hallottam, hogy zokog a telefonba, amiért nem ő jöhetett el helyettem. Végül pedig fogta magát és drámaian kiviharzott az épületből, hogy még a gyümölcskavalkádból álló parfümfelhője is majdnem megfojtott, ha már ő nem tehette meg saját két kezével. Biztos röhög majd a markába ha megtudja, hogy én a börtönben csücsülök, ő meg a kényelmes fotelébe és majdnem ő jött el helyettem erre a kirándulásra.
A lábaimat lóbálom vagy éppen a ruhám szegélyét igazgatom meg, mintha ez a csábító mozdulatsor elvonná a figyelmét a két alaknak annyi időre, hogy kisurranjak. Szerencsétlenségemre sosem értettem a vonzerőm bevetéséhez, és inkább kínos voltam, mintsem valami megtestesült istennő. Még jó, hogy direkt erre az alkalomra vettem egy ruhát, amelyet órákon keresztül válogattam, ezzel is őrületbe kergetve az amúgy kedvesen segítőkész eladókat, de sebaj. A lényeg, hogy a ruha utazott egyet, én is valamennyit és jó célt szolgált erre a kevés időre, amelyet kettesben tölthettünk. Kár, hogy ilyen kegyetlen módon szakítanak el egymástól és zárják őt a szekrénybe, engem meg egy cellába. Nem is tudom, talán cserélhetnénk helyet vagy nem is tudom. Hangosan sóhajtok egyet és ezzel próbálom a figyelmet magamra terelni, hogy mennyire unom már ezt az egészet, de mintha csak egyedül léteznék ebbe a füllesztően meleg helyiségben. Legalább valami kép lenne, de semmi. Csak az üres falak, amelyek hamarosan összenyomnak, ha nem teszek valamit. Már éppen azon gondolkozok, hogy mászhatnám meg egyes számú hegyet, majd korlátozott harci képességemmel teríthetném le a másikat, amikor nyitódni kezd az ajtó és személyesen a hercegnő jelenik meg. Hirtelen úrrá lesz rajtam a fészkelődés és csak pislogok, mint hal a szatyorban ettől a jelenettől, mert semmit sem tudnék jelen pillanatban kinyögni azon kívül, hogy Úristen. Hercegnő. Úristen! Isabel a védelmemre kel, én pedig most az egyszer érzem magamat igazán valakinek, amikor leteremti a két testőrt. Ezt nektek mamlaszok! Kellett nektek szórakozni Saurusardínia uralkodónőjével..
Csendben követem figyelemmel az előttem kibontakozó beszélgetés menetét és amikor arra kéri a férfiakat, hogy kérjenek bocsánatot, majdnem felszegem az államat, hogy én bizony nem fogadok el semmi ilyesmit, azonban ehelyett csak legyintek egyet, mintha éppen nem az előbb próbáltak volna a börtönbe küldeni. Kapok majd a kobakomra, ha ez jó apám fülébe jut. Már szinte hallom, ahogyan felháborodottan és teljes beleéléssel azt magyarázza, hogy ő nem behódolásra nevelte egyetlen angyalkáját. A két testőr távozása után a hercegnő egyenesen felém fordul, én pedig gyorsan felállok a helyemről, hogy valami bénázó mozdulatsorokból álló meghajolás után követhessem őt, bármerre is megy. Jó, ez nem valami szép dolog, de most erre kért, így hogy mondhatnék nemet? Kérésére helyet foglalok, de a hajamat igazgatom, a ruhámat és nem enyhén érzem magamat zavarba az egész helyzettől. A kérdése viszont nem kicsit okoz meglepetést, és egy kis időre az agyam átesik a kontakt hiba összes szakaszán, mielőtt bármilyen válaszadásra is képes lennék.
- Ó te jó ég! - ennyit nyögök ki kezdetben, de rájövök, hogy ideje lenne valami egészen mást is mondanom, mert nem hiszek a hercegnő gondolatolvasói képességében. Vagyis nagyon remélem, hogy nem rendelkezik ilyenekkel!
- Megmentett a narancssárga nadrágkosztümtől és azt kérdezi mivel kárpótolhat? - ismétlem meg összefoglalva a dolgokat és csak kedveset mosolygok. - Nem ért semmilyen kellemetlenség. Mármint az egyiknek elég kényelmes volt a válla és majdnem sikerült bealudnom. Nem tudnám megmondani melyik, mert egyformák vagy csak nekem? Maga képes megkülönböztetni őket? Mert az én arcmemóriám borzalmas. Úristen, már megint sokat beszéltem... - kapom a szám elé a kezemet.
- Annyira sajnálom, csak úgy örülök, hogy itt lehetek. Mármint tényleg itt és nem ott abba a szűk helyiségbe, aminek szőlő illata van. És megint. - mutatok cipzárazó mozdulatokat a szám előtt, mert igazából az engedélye szükségeltetik ahhoz, hogy bármibe is belekezdhessek. Addig viszont nem kellene magyaráznom egyfolytában.


▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽


       

média
avatar
Korom :
27

Tartózkodási hely :
• Bristol •

Hozzászólások száma :
10

reagok :
6

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Isabel&Lorena - One wonderful day Pént. Május 11, 2018 10:50 pm


isabel&lorena
One wonderful day
- Nem vagyok hajlandó hozzámenni ehhez a könyörtelen emberhez! – vitatkozok édesanyámmal, aki a szokásos szigorú tekintetével néz rám. Hozzá kell mennem egy angol Lordhoz, és bele is egyeztem, egészen addig, amíg meg nem tudtam, hogy miféle ember.
- Már beleegyeztél lányom, hamarosan találkozol vele, férjhez kell menned. – feleli szigorúan.
- Az még azelőtt volt, hogy megtudtam miféle alak. Miért nem mondtátok, hogy abból él, hogy másokat tönkretesz? Hiszen te választottad ki nekem! – csattanok fel a kényelmesnek nem mondható antik fotelből.
- Lányom, ezt nevezik üzletnek. Sok a pénze, és igen elragadó úriember, és jóképű is. Nagyon szép gyermekeitek lesznek.
- Nem mindenkinek a küllem a legfontosabb anyám. Leendő királynőként gondolnom kell a népemre. Egy ilyen szerencsejáték függő könyörtelen üzletember legyen az én utódom apja? Egy leendő királyé, vagy királynőé? Ezt nem gondolhatod komolyan. – nézek rá szigorúan, de ugyan azt kapom vissza. Nos, volt kitől örökölnöm.
- De komolyan gondolom lányom. Voltak egyéb javaslataim is, te nem kértél belőlük. Mindet csak kritizálni tudtad. Tessék, itt van egy angol szépfiú. Megvan a kívánságod. – néz dühösen a szemeimbe, miközben kiabálni kezd. Ez a mi szokásos hangnemünk, mondjuk, de egy kevésbé temperamentumos családnak már kiabálás, ebben biztos vagyok. Azon csodálkozok, hogy a palotában dolgozók még hallanak ennyi rikácsolás közben.
- Ezt nem teheted meg velem! Ez egy rossz ember! – kiabálok most már én is vissza rá.
- De megtettem! Te pedig tedd a kötelességed! Ma bejelenti édesapád a frigyet. Utána pedig interjúkat fogsz adni te is. – feleli, vagyis kiabálja, majd stílusosan kiviharzik a szobámból, én pedig az ágyamra roskadok. Egy hercegnő nem sír, egy trónörökös pedig még inkább nem. A jéghercegnő sem, ahogyan a köznép hív… mégsem tudok parancsolni a könnyeimnek, és az ágyra rogyva sírni kezdek…
***
Nem sokkal a bejelentés után, ahogyan arra számítani lehetett, az újságírók megrohamozták a családom. Nagyon kellemetlen volt, bár már hozzászoktam. A családom elvárta, hogy nyilatkozzak több lapnak is. Nekem viszont jobb ötletem lett! Kiválasztok egy újságot, és csakis, de csakis ők hozhatják le. Nem szeretném, ha minden újságban más információ jelenne meg arról, hogy kihez megyek férjhez. (Így is elég szokatlan választásom volt, ezt mindenki tudta). Vagyis inkább anyámnak volt szokatlan választása, nekem nem sok jogom volt már döntést hozni.
Szóval ebben dönteni akartam, és bulvárlapokat ismerve eléggé kínos vége lenne, ha mindenhol más jelenne meg, így kiválasztottam egy lapot, valami beképzelt nőé , de nem éppen érdekelt magánszemélyként. Az újságot viszont igenis jó olvasmánynak tartottam. Bár brit újság, volt Barcelonában is szerkesztőségük. Ez pedig a vőlegényem származási országát tekintve jó lépés volt. Szóval őket választottam. Meg is beszéltem egy időpontot a szerkesztőséggel, hogy az egyik újságírót a palotába küldik. Természetesen voltak kikötéseim, illetve egy konkrét személyt kértem. Tudom, ez nem hercegnőhöz méltó, hiszen úgy tűnhet diszkrimináció a többi újságíróval szemben, de megvolt rá az okom, elhihetik. Az újságot olvasva lett egy kedvenc szerzőm, és mindig megragadtak az írásai. Vicces volt, mégis kifinomult, és lényegre törő, ez pedig nagyon bejött. Szóval a megbeszélt napon, és időben vártam őt a sajtósoknak kialakított helyiségben, de nem érkezett meg. Már éppen szólni akartam a komornámnak, mikor az szinte beesett az ajtón, mondván a biztonságiak letartóztatták az újságíróm, Lorena Olivia Florest. Gratulálok biztonságiak, igazán!
- Máris megyek, Rosia. – feleltem neki, majd felkeltem a kanapéról, és a biztonságiak szobája felé vettem az irányt. Ott tartották fogva a lányt, és faggatták. Mikor beértem, azonnal rám néztek, és meghajoltak.
- Ezt mégis mire véljem uraim? – kérdeztem tőlük kissé szigorúan.
- Felség. – hajoltak meg. – Ez a lány be akart jutni Önhöz, engedély nélkül. – nézett rám Rodrigo, az egyik biztonsági.
- Megvan rá az engedélye. Tőlem. – néztem  továbbra is a kellő szigorral rájuk.
- Erről nem kaptunk információt, felség, kérem, bocsásson meg nekünk. – hajlongtak nekem, már megint. Elrontották, de nagyon. Mégis mit fog írni ez az újságíró rólunk? Mindenkit bűnözőnek nézünk? Ezt rendbe kell tennem.
- Ne tőlem, hanem señorita Florestől kérjenek bocsánatot.  – felelem, és a parancsomnak megfelelően meg is teszik.
- Elnézését kérjük. – hajolnak meg előtte, én pedig elégedetten nézek rájuk. Látom az újságírón, hogy kissé zavarban van, de érthető. Ehhez a hajlongáshoz nehéz hozzászokni eleinte. Persze aki ebbe születik, az megint más. Néha azt kívánom bárcsak átlagos ember lehetnék, és szabad, azzal házasodnék akit szeretek, úgy élnék, ahogy szeretek, még ha csak szegényen is. Régi álmom eljutni az Egyesült királyságba úgy, hogy közembernek öltözöm, ahogyan itthon is teszem néha. Elmenni egy koncertre, berúgni, bulizni, tetoválást varratni, és egyéb meggondolatlan lépéseket tenni. Ez helyett itt fogok savanyodni a beképzelt lorddal, és szülni neki. Nagyon szép álmok. Egy pillanatra elgondolkodom, de aztán visszatérek a valóságba.  
- Helyes. – felelem az őröknek, majd tekintetem az újságíró lányra szegezem.
- Jöjjön velem señorita Flores. – mosolygok a lányra, aki követ engem a média szobába, ahol már el van készítve némi frissítő, és csemege. – Kérem, foglaljon helyet. – mutatok az egyik bársonyszékre, a korai barokkból. – Ha bármit fogyasztana, bátran tegye. – mosolygok rá, majd miután elhelyezkedik, kicsit komolyra váltok. Ideje helyrehoznom az őrök tettét.
- Szeretném a bocsánatot kifejezni az őrök miatt, csupán a kötelességüket végzik, azonban néha túlzásba esnek. Kérem, mondja, mivel kárpótolhatnám? – Ahogyan már említettem, fontos, hogy a sajtó jó véleményen legyen a családunkról. Mi egyféle márkát képviselünk, amit a hibái ellenére jól kell eladnunk. Ha pedig az ember ilyen alakkal házasodik, mint az én leendő férjem, még inkább…


▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽





Think like a queen. A queen is not afraid to fail.
Failure is another steppingstone to greatness.
királyi család
avatar
Korom :
27

Tartózkodási hely :
Spanyolország

Hozzászólások száma :
109

reagok :
7

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Isabel&Lorena - One wonderful day Kedd Május 08, 2018 11:29 pm



Lorena&Isabel

Vannak azok a motivációs, önsegítős - létezik ilyen? - szövegek, hogy számolj el háromig azután cselekedj. Azonban azt sehol nem írják meg milyen amikor az agyadban lévő gondolatok kisülnek és maradsz az összekavarodott számok összességével melyeknél a három előtt az öt van a kettő után meg a tíz. Valahogy velem is így történnek mostanában a dolgok. Jönnek azok a fránya számok és képen törölnek mielőtt eltudnék számolni velük, hogy úgy érezzem magamat, mint azok az emberi lények, akik körülvesznek. Ezen az sem segített igazán, hogy beépített barátnő lettem a főnököm kapcsolatában, majd egy esélyt kaptam, hogy a hercegnővel tölthessek egy napot. Én..levegőt lélegző, két lábon járó átlagos Lorena Olivia Flores a hercegnővel. Fejben tudom, hogy ennek csupán két kimenetele van; rossz vagy jó. Az első általában katasztrofális, a másodikat meg felülírja az első így nem létezik, így sejtheti mindenki, hogy most milyen hadilábon is állok azokkal a segítő számokkal, miközben a kis fánkot majszoló pingvines noteszemet szorongatom a repülőgépen ülve, hogy szülőhazámat újra meghódítsam vagy leigázzam. Ahogyan magamat ismerem, ez nálam egyre megy. Még indulás előtt vettem a füzetemre valami virágokkal tarkított borítót, hogy eltakarjam éhenkórász énemet, ami azt sugallná a hercegnők egyike felé, hogy azért akarok ennyire görcsösen a közelében lenni, mert a végén arra készülök, hogy megegyem. Mekkora első benyomás lenne már! Biztos úgy rúgnák szét két lábbal a hátsómat, mint annak a rendje! Én meg kulloghatnék haza az üres lappal és mutathatnám meg a főnökömnek a sima noteszemet, hogy ennyire tellett tőlem, de ne aggódjon Ms. Mercer, a pasija kényelmesen fekszik mellettem, miközben a maga életét élem. Fantörpikus!
Egy kis csinos, rózsaszínes árnyalatú ruhába szelem át a város megannyi pontjait, ha nem éppen valami utazásra alkalmas taxi előtt integetek és néha beljebb táncolom magamat az út szélétől, mert legyen bármennyire is amazon külsőm, nem szívesen feküdnék fel a motorháztetőre vagy tartanék különszámot mennyire nem tartozok azokba a filmekbe, ahol futás közben felhuppannak rá, majd a másik oldalon talpra esnek. Mert ilyen nincs, az én világomban biztosan nem, így az esetek többségében jobb félni, mint megijedni. Szerencsére most nem vágyok akciófilmes bevonulóra, így miután elhelyezkedek a hátsó ülésen, újra kezembe veszem a felírt kérdéseimet és átolvasom a szükségesebb témákat, bár mostanra már olyan macskakaparásnak tűnik az egész, hogy muszáj vagyok minden irányba forgatni, enyhén eltartani magamtól és ha az sem működik, egyik szememet becsukva nézni hátha kiveszem ezekből a módszerekből mit is akartam odaírni. Sóhajtva húzom magamhoz újra a füzetet és írom át, bár van egy sejtésem, hogy a fele se fog szerepelni a lapon annak, amit korábban rávéstem. Jól átgondolva és nem belemászva teljesen a hercegnő magánéletébe írom meg a témáimat, habár megvan a joga arra, hogy egyikre se válaszoljon. Vele ellentétben én csak egy agyontúrázott párnát és egy gyerekkorból rajtam maradt plüssmedvét uralok, de mentségemre legyen lojális vagyok a népemhez és ők is hozzám. Akkor ezt húzzuk is ki, mert Lorena senki nem kíváncsi a szánalmas életedre, legfőképp nem a hercegnő. Megjegyzésben még odafirkantom, hogy a függőségeidről se magyarázz, még ha azok az almalében és valami behatárolhatatlan ízű cukorban is merülnek ki. Annyira belemerülök a témák kivesézésébe, hogy már csak akkor kapok észbe, amikor a célállomástól pár utcával arrébb megáll a taxi, így nagy nehezen kimászok belőle, de a szoknyámat azért sikerül az ajtóhoz csuknom. Szerencse, hogy az ütemes és kétségbeesett csapkodásom a taxi oldalán hatásos lett, mert ellenkező esetben a megjelenésemnek lett volna megrázó hatása, ha csak félig takaró ruhában jelenek meg. A kis bőröndömet magam után húzva szaporázom meg a lépteimet, majd kellő határozottsággal indulok meg a palota magasba nyúló kapuja felé, amelynél muszáj vagyok megtorpanni, mert két nagy testőrféleség az utamat állja. Elő is kutatom a jegyzetfüzetemet, amit a táskám kiborítása követ.
- Valahol itt van a...mindjárt mutatom. - tartom fel egyik ujjamat, bár a mondat félbe marad, de ahogyan észreveszem a két hústoronynak mindegy lenne, hogyha valami kihalt nyelven adnám elő az egészet, miközben kézen állok. Kapkodó mozdulatokkal szerzem meg a meghívásra kapott kis cetlit, de természetesen jobban leköti a társaságomat a táskám tartalma, ami elég gyanús nekik, hogy ne engedjenek be.
- Hahó..lenni nekem meghívó..hercegnő vár. - lobogtatom meg előttük, a mellkasukat ütögetem a kártyával, de mindhiába így más módszert alkalmazok és elindulok feléjük, melynek az lesz az eredménye, hogy az egyik a vállára kap, míg a másik a táskámat a kezébe és elindulnak velem befelé. Már éppen benyögnék valami végre megjegyzést, de a rendőrségről beszélnek, így egyből menekülőre fognám a dolgot, ha tehetném, azonban ez nem éppen jön össze. Megadóan sóhajtva támaszkodok meg könyökömmel a csávó vállán és inkább azon gondolkozok miképpen menekülök meg vagy magyarázom el miért jöttem.


▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽


       

média
avatar
Korom :
27

Tartózkodási hely :
• Bristol •

Hozzászólások száma :
10

reagok :
6

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Isabel&Lorena - One wonderful day Kedd Május 08, 2018 11:28 pm
Játékosok »» Isabel Moreno és Lorena Olivia Flores
Helyszín és szitu »» Spanyol királyi udvar, Barcelona

▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽


       

média
avatar
Korom :
27

Tartózkodási hely :
• Bristol •

Hozzászólások száma :
10

reagok :
6

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Isabel&Lorena - One wonderful day
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Heart of Europe :: Európa szíve :: spanyolország-
Ugrás: