welcome to europe, traveller
Life is a journey that must be traveled no matter how bad the roads and accommodations.
lépj be bátran
európa rád vár
Karakter neve:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
friss bejegyzések
legújabb irományok
Yesterday at 11:44 pm
Yesterday at 11:07 pm
Yesterday at 10:10 pm
Yesterday at 9:04 pm
jelenlegi utazóink
európa szívében
Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (38 fő) Csüt. Márc. 01, 2018 9:25 pm-kor volt itt.
történéseink
jó ha tudod
európai lakosok
nyilvántartása
csoport
angol 6 13
dán - 1
francia 6 5
görög 1 1
holland 1 -
ír 5 5
külföldi 3 6
norvég 3 4
olasz 2 2
orosz 2 3
spanyol 4 2
svéd 2 2
összesen 35 44

Dr. Moira Whalerina
TémanyitásTárgy: Dr. Moira Whalerina Vas. Május 13, 2018 7:26 pm
Dr. Moira Whalerina
"A szépség sokszor elcsábít az igaz útról."
Dove Cameron
26
Svéd
Gazdag
Svédország
1992.02.14.
Leszbikus
Egyedülálló

Egy csöpp kis reménysugár ebben a sötét és kusza világban. Ez voltam én, mikor megszülettem. Sajnos nagyon sok volt a komplikáció, hiszen amellett, hogy anyám már a negyvenedik esztendejét taposta, pici voltam már a hasában is, illetve korán is születtem, s meg volt a veszélye annak, hogy nem élem túl. Ha minden tökéletes lett volna, már három csodálatos nővérem várta volna tűkön ülve, hogy megérkezzem. Ám a Sors nekik más utat szánt, s lelkük valahol a végtelen világok határán szárnyalhat. Én viszont megszülettem. A szüleim a mindent átható öröm mellett rettegtek tőlem. Rettegtek attól, hogy én is meghalok, mint a három másik testvérem, hiszen tudták jól, hogy ezt a tragédiát már nem élnék túl. Így is már teljesen belerokkantak az eseményekbe, azonban mikor kinyitottam a bűvös zöld erdőket idéző szemeim, minden megváltozott. A családomra végre rámosolygott egy csodálatos élet. S bár nem voltam tökéletes, nagy nehezen mégis elfogadtak olyannak, amilyen vagyok...
Törékeny kis virágszálként kicsit kilógtam a sorból, hiszen jóval alacsonyabb voltam, mint a többi gyermek. Már akkor is bársonyos, szőke hajzuhataggal áldott meg a Sors, s mikor járni kezdtem, pár hónapra rá már állandóan csak ritmusra riszáltam magam. Sokan hívtak tündérnek, mert a termetem s a kisugárzásom még egy bús ember arcára is mosolyt csalt. Mikor pedig táncoltam, akkor az örömkönnyek édesen potyogtak az emberek arcán. Alig három évesen már volt egy sejtésük a szüleimnek, hogy talán azzal, hogy állandóan faltam a ritmusokat s minden porcikám akaratlanul is mozdult, lehetne mit kezdeni. Így írattak be hat évesen egy balett órára, s onnantól kezdve a mai napig űzöm ezt a csodás művészetet.
Ugyanakkor ne gondoljátok azt, hogy ez olyan, mint a romantikus filmekben. Van az egésznek egy sötét misztikuma, amit igazán csak az érthet meg, aki ott koptatja a terem padlóját éjjeleken át. Ki egymaga ballag a színfalak mögött egy hosszú nap után a félhomályban, s ki érzi a magány dohos szagát, mikor kialszanak a fények. Egy előadás a nézőtérről csodálatos. A zene, a díszlet, a táncosok, egyszerűen minden mesés. Viszont mikor a függöny lehull, s az emberek hazamennek, az egész megváltozik. Rátelepedik valami sötét, valami romlott, ami mindig ott motoszkál mindenhol, csupán elrejtjük őt egy tüll szoknyás álarc mögé. Talán ez a különös kettősség vonzott mindig is annyira az egészben. Hogy mikor táncoltam, boldog voltam. Éreztem a mindent átható örömöt, mely könnyedén fordult át valami rideg érzéssé, mely bár szúrós volt és sötét, mégis a sajátom volt...
Az évek pedig mint kicsiny levél a szellő hátán úgy repültek tova, s minél inkább öntudatra ébredtem, annál jobban kezdtem rájönni, hogy valami nincs rendben velem. Hogy tudja egyáltalán elmagyarázni egy szülő egy hét éves kislánynak, hogy nem a lányokat kell szeretni, hanem a fiúkat? Sehogy. Ők megpróbálták, de nem jártak sikerrel. Nyomasztotta őket ez az egész, még pszichológushoz is elvittek, aki hosszas beszélgetések után végül megállapította, hogy nem sok esélyt lát rá, hogy ez "elmúlik". Hiszen én annyira természetesen kezeltem az egészet már gyermekként is, hogy az önfejűségemnek köszönhetően számomra ezek az érzések normálisan voltak. Hamar szét tudtam választani ezt az egészet, s értettem én, hogy a kislányoknak a kisfiúk kezét kellene fogniuk, s inkább Erickbe kellene szerelmesnek lennem, mint Sofiába, de ez engem nem érdekelt. Egyáltalán nem tartottam magam különcnek, egy pillanatra sem fordult meg a fejemben soha, hogy én esetleg selejtes lennék vagy bármi ostoba jelző. Ez pedig a szüleimnek is feltűnt. Így hát úgy döntöttek, hogy elfogadják. Nem küzdenek ellene, hiszen én sem teszem. Miért állnának a boldogságom útjába?
Ezt a kis közjátékot leszámítva remek gyermekkorom volt. A tánc mellett imádtam magamba szívni a tudást, s minden áron a szüleim nyomdokába akartam lépni, akik orvosok voltak. Anyám agysebész volt, apám pedig plasztikai sebész. Utóbbi nem vonzott, sőt, inkább elszomorított, hogy gyönyörű nők mennyire képesek elcsúfítani magukat, s milyen botor módon képesek eldobni a természetadta bájukat természetellenes, mű dolgokért. Előbbinél pedig taszított a tudat, hogy egyetlen rossz mozdulat, s a kezeim alatt meghal valaki. Engem... Egy teljesen más terület érdekelt. Nem csupán hirtelen fellángolás volt, hiszen mindig is ott motoszkált bennem valami hajlam, mely a patológia felé húzott. A szöges ellentétemnek kellene, hogy legyen, tudom jól, de mivel mindig is hallgattam a belső sugallataimra, s úgy tartottam, hogy egyszer élek, miért ne élvezzem ki, így hát belevágtam. Természetesen most is volt egy kis harc a családommal, hiszen helytelennek gondolták, hogy egy ilyen helyes és kedves kislány holttestek közt akarjon lenni. Megint azt gyanították, hogy valami nem stimmel velem. Így megint elvittek pszichológushoz, egy másikhoz, aki szintén megállapította hosszas beszélgetések után, hogy egyáltalán nincs velem semmi gond. Érdekel a halál és az élet kapcsolata, s az, hogy az emberi test hogyan reagál arra, hogy elhagyja a lélek. Nem csupán a materiális oldala érdekelt az egésznek, hanem a spirituális is. Így hát mikor elköltöztem otthonról s bekerültem az egyetemre, pontosan e szakirány felé orientálódtam. Ez pedig egy örök bélyeget nyomott rám...
Néha én magam is meglepődök, hogy az a gusztustalan, sárga szemű szörny, a féltékenység és irigység milyen mocskos dolgokat képes előhozni az emberből. Ellenben mással, bennem ez a szörny sosem kelt életre. Sosem akartam más életét élni, és nem akartam senkihez sem hasonlítani. Imádtam mindig is, hogy alacsony vagyok, imádtam a szőkeségem, s a vonásaim. Lehet az is közrejátszott, hogy inkább leheltem csókot egy illatos, finom arcra, mint egy borostás, sör szagú pofára, így a lányokban én a szépséget úgy fedeztem fel, melyet nem a saját hiányosságomnak tartottam, hanem az ő kincsüknek. Ezzel azonban nem sokan vannak így... Az egyetem első éveiben már elég nagy hírnévre tettem szert, hiszen amellett, hogy sok balett fellépésem volt, hamarosan a szurkoló csapat kapitánya is lettem. Ez pedig magával vonta volna, hogy egy beképzelt ribanc legyek, mégsem lettem az. S talán pont ez zavart bizonyos embereket. "Miért vagy ennyire tökéletes?!" Nem is tudtam eldönteni, hogy ez most bók, vagy szemrehányás, hiszen az emberekkel én mindig kedvesen viselkedtem. Nem néztem le azt, aki a kockák klikkjébe tartozott, sem azt, aki egyszerűen különc volt. És ronda. Szóba álltam azzal, akivel tudtam, egészen addig, amíg keresztbe nem tettek nekem. Nem jövök könnyen haragba, de ha egyszer valaki kiváltja belőlem, az nagyon bánhatja, hiszen rettentően bosszúálló típus vagy. Mindig addig megyek, míg kamatostul vissza nem adok mindent... Ez pedig egy csoporttársam végét okozta, ki azt hitte, hogy ha megnyomorít, akkor elvesztem a szépségem és kisugárzásom. Majdnem így lett... De nem sikerült neki.
Egy kellemes, őszi napra virradtunk, a madarak édesen csiripelték utolsó nótájukat, s én már izgatottan mentem az egyetemre, hiszen az első órán azokról a szerekről tanultunk, amikkel a testrészeket konzerválják, tartósítják, lemossák, vagy éppen feloldják. Ezt pedig az elmélet után gyakorlatban folytattuk. Imádtam mindig is járni a labort, s bár akkor még egyedül nem boncolhattunk, de már rengetegszer láttam ilyesmit. Lehet bennem van a hiba, de nagyon élveztem. "Hogy láthatod még ebben is a szépet?! Miért nem mész ki hányni, mint a többi lány?! Miért nem tartod gusztustalannak?!" Ez a sopánkodás pedig leginkább egy lánytól érkezett. Margaret... Egy undorító, csúszómászó, őrült ribanc volt. A féltékenysége már teljesen felemésztette, s olyan lépésre szánta el magát, mely a vesztét okozta. Ezen a bizonyos órán ugyanis, bár kellett volna védőszemüveget viselnünk, mégsem volt rajtunk. Épp a tisztítóban volt az összes, s a tanárunk tartott minket annyira intelligensek, hogy nem csinálunk bajt és nem nyúlunk semmihez. Azonban egy rossz pillanatban, mikor épp lehajoltam, hogy megigazítsam a magassarkúm az egyik asztal mellett, ez a mocskos ribanc "véletlenül" felborította az egyik kis üvegcsét, melyben a testrészek oldására szolgáló maró anyag pihent. Nem volt sok benne pár evőkanálnyinál, azonban az mind az arcomra borult... S rendeltetés szerint, megkezdődött az "oldás"... A bőröm enyhén megégett, de ez kezelésekkel szerencsére hamar begyógyult, viszont a bal szemem világa örökre odaveszett. Úgy éreztem, mintha a pokol tüze akarná kiégetni a látásom, melyet részben meg is kaparintott. A mai napig áldom a Sorsot, hogy nem cseppent a másik szememre is. Ha így történt volna, s elvesztettem volna mindent, akkor az életemet is eldobtam volna magamtól. Mi értelme vakon létezni úgy, hogy közben a szépséget már csak emlékekben őrizhetem? Az orvosok rengeteget küzdöttek azért, hogy visszanyerjem a látásom, de sajnos nem jártak sikerrel. Elvesztettem a bársony erdőkben úszó íriszem szépségét, s bal oldalon egy homályos, ijesztő, túlvilági borút árasztó szem maradt csupán. El tudtam volna rejteni kontaktlencsével, de annyira érzékeny volt, hogy nem bírta. Így hát jött az elfogadás időszaka... S a nagy betűs Bosszúé...
Az elkeseredettség, a düh, s az undor elegye valami olyasmit szült bennem, melyről ez idáig nem is hittem, hogy létezik. Ismertem magam, tudtam, hogy bosszúálló típus vagyok, de azt még gondolni sem mertem, hogy ennyire. Eleinte a fájdalom és kétségbeesés vette át rajtam az uralmat, hiszen mikor belenéztem a tükörbe, már nem az az ember pillantott vissza rám, mint egykoron. Hány tükröt törtem be akkor, te jó ég! Szinte az egész napom azzal telt el, hogy magamat fürkésztem. Aztán szép lassan átkapcsoltam... Elfogadtam, hogy mostantól így kell élnem, amin nem fogok tudni változtatni. Így talán még különlegesebbé s egyedibbé váltam, ez pedig lassacskán a kisugárzásomon is látszott. Egy idő már büszkén viseltem, s ezután már hamar visszatért az a mosolygós lány, ki egykoron voltam. A kérdések elől nem tértem ki sosem, nem éreztem kellemetlennek, ha megkérdezte valaki, miért ilyen a szemem, s így évekkel később majdnem azt mondhatom, hogy még tetszik is. Sokan hiszik, hogy egy különleges kontaktlencse díszít csupán, de tudjátok, higgyen mindenki azt, amit akar. Egy a lényeg, hogy én elfogadtam önmagam. Viszont azt nem fogadtam el, hogy azzal a számító ribanccal egy levegőt szívjak. Így kiterveltem a bosszút. A baleset után pedig egy évre végre is hajtottam. Tudtam jól, hogy egyedül lakik, s azt is, hogy itt nem élnek rokonai, hiszen valahonnan Amerikából jött ide tanulni. Egyik éjjel pedig megvártam, hogy hazaérjen egy buliból, s mikor senki sem figyelt, hátulról az arcához nyomtam egy kis rongy darabot, s a rajta levő szertől hamar elaludt. Gyorsan betuszkoltam a kocsim csomagtartójába, s már hajtottam is el vele szélsebesen. Nagyjából egy kétszáz kilométernyire levő erdőig vezettem. Behajtottam a legmélyére, oda, ahol csupán az öreg fák lehettek szemtanúk. Még a csomagtartóban összekötöztem őt, s elvonszoltam a kocsitól még vagy száz méterre levő gödörig. Már előre kiástam, ne vicceljünk! Ledobtam mellé, majd a hátamat nekivettem egy fának, rágyújtottam egy cigarettára, s vártam. Őrült nyugodtság és élvezet uralta az elmém, ahogy figyeltem ezt a szerencsétlen húscafatot, aki számomra ennél már nem is jelentett többet. Az érzelmeim messze elkerülték őt, így mikor felébredt, s a pengém az arca felé siklott lassan, mely vérfagyasztó sikolyokat szült belőle... Rettentően élveztem. Élveztem minden egyes pillanatát annak, hogy visszaadhatom mindazt, amit művelt velem. A pengém mélyen belefúródott az arcába, ahonnan kivágtam egy kicsiny darabot, s a gödörbe dobtam. Utána a lelki terror miatt lassan a hajától kezdtem megszabadítani, mindaddig, amíg véres cafatokban lógott csupán pár csomó a fejéről. Ezt követően újra apró darabokat vágtam ki igazából a testének minden kis szegletéből, s miután az összes körmét leszakítottam, s már alig volt magánál, a kést megállítottam a szeme előtt.
- Ha esetleg találkozunk egy következő életben, jól jegyezd meg: velem soha ne baszakodj, ribanc! - azzal szép lassan keresztüldöftem a szemgolyóját, ügyelve arra, hogy ne hatoljak túl mélyre, hiszen nem akartam, hogy meghaljon. Még... Így hát taszítottam rajta egy nagyot, mire ő begurult a mély gödörbe. Ám még mindig élt. Én pedig gyorsan elkezdtem rálapátolni a földet. Beteges élvezettel töltött el, ahogy hallottam még nyöszörögni, mikor már tele volt a szája földdel, ahogy láttam még mocorogni a sárkupac alatt, mint egy utolsó férget, s mikor már teljesen betemettem a gödröt s rátoltam a faleveleket, szétáradt bennem a nyugalom. Boldog voltam. Éreztem, ahogy a bosszú kiszáll belőlem, s helyét megtölti egy kellemes, diadalittas érzés. Búcsúzóul még ráköptem a kupacra, majd elhajtottam. Az életem pedig innentől még teljesebb lett. Nem éreztem egy csepp bűntudatot vagy megbánást még akkor sem, mikor bevittek kihallgatni. Az eltűnése után két héttel elkezdte keresni a rendőrség, s engem is kikérdeztek. Nos, amellett, hogy agyhalott férfiak voltak, a sugárzó bájam és stílusom csak a segítségemre volt. Az alibim tökéletes volt, így ezek után már nem is zaklattak többet. Hiszen ki nézné ki egy ilyen lánykából, hogy mekkora kegyetlenségre képes? Senki...
Ha valaki keresztbe tesz nekem legközelebb, ott fogja végezni a "nevénsemakaromnevezni" ribanc mellett. Lehet, hogy alacsony vagyok és gyengének tűnök, de ha revansról van szó, akkor nem ismerek határokat. Addig is... Élvezem az életet! Az egyetemet már befejeztem, elkezdtem dolgozni patológusként, a munkám miatt pedig rengeteget utazok. Kórházakban, rendőrségeken helyettesítek legtöbbször, hiszen ez a szakma kihalás útján működik, így ha valaki kiesik betegség vagy bármi egyéb miatt, néhol nagyon nehezen lehet pótolni. S mivel volt egy ilyen lehetőség, én azonnal éltem vele. Rengeteg csodás helyen jártam már, s az életem ennél már nem is lehetne teljesebb. Minden pillanatát hedonista módon szívok magamba, a nőket pedig úgy élvezem ki, mint egy édes barackot, s nem hagyom, hogy ebben bárki vagy bármi meggátoljon. Mert ha igen... Isten segítse meg azt, aki kivívja a haragomat...
foglalkozás ❖ Patológus  

hobbi ❖ Balett  

becenév❖ Szöszi

Család ❖
Kharina Whalerina: a legcsodálatosabb anya a világon, akit mindennél jobban imádok! A kapcsolatunk tökéletes, hiszen Ő teljesen elfogadta, hogy a lányokhoz vonzódok.
Almar Whalerina: kissé morgós öregember az apám, s a bajsza alatt mindig azt motyogja, hogy miért nem megyek inkább férjhez, miért nem lettem inkább fodrász vagy modell patológus helyett, de tudom én, hogy a kicsi lányáért a tűzbe tenné a kezét!
név ❖ kor ❖ multi
gazdag
avatar
Korom :
26

Hozzászólások száma :
11

reagok :
4

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Dr. Moira Whalerina Kedd Május 15, 2018 5:08 pm
gratulálunk, elfogadva!

welcome aboard

Légy üdvözölve az oldalon, kedves Moira!  

A karakterlapoddal mindent rendben találtam, igazán érdekes és ijesztő olvasmány volt, csodaszép fogalmazással megfűszerezve, úgyhogy utadra is engedlek, irány foglalózni (avatar+rang), utána pedig tiéd a játéktér!
Rangot később kapsz majd az Admin nénitől, de ettől függetlenül a foglalók meglátogatása után nyugodtan játékba kezdhetsz!  

Kellemes időtöltést és jó játékokat kívánunk!  
Admin
avatar
Korom :
1

Tartózkodási hely :
between topics ♡

Hozzászólások száma :
52

reagok :
4

Felhasználó profiljának megtekintése

1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Heart of Europe :: utazás Európába :: elkészült karakterlapok-
Ugrás: