welcome to europe, traveller
Life is a journey that must be traveled no matter how bad the roads and accommodations.
lépj be bátran
európa rád vár
Karakter neve:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
friss bejegyzések
legújabb irományok
Yesterday at 11:44 pm
Yesterday at 11:07 pm
Yesterday at 10:10 pm
Yesterday at 9:04 pm
jelenlegi utazóink
európa szívében
Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (38 fő) Csüt. Márc. 01, 2018 9:25 pm-kor volt itt.
történéseink
jó ha tudod
európai lakosok
nyilvántartása
csoport
angol 6 13
dán - 1
francia 6 5
görög 1 1
holland 1 -
ír 5 5
külföldi 3 6
norvég 3 4
olasz 2 2
orosz 2 3
spanyol 4 2
svéd 2 2
összesen 35 44

Chloe and Hyun
TémanyitásTárgy: Re: Chloe and Hyun Kedd Júl. 24, 2018 2:37 am
Hyun & Chloe

Ezeregyéjszakás kalandnak ígérkezel. Ha az is kevés lesz, hosszabbítunk.


- Nem Sarah, én ezt rohadt biztos, hogy nem veszem fel! – mondtam ellentmondást nem tűrő hangon, és szinte undorodva dobtam félre a ruhadarabot, mintha az éppen éles fogakat növesztett volna, hogy az ujjaimba mélyessze őket. Az újdonsült legjobb barátnőm ugyanis nem elég, hogy egy olyan eseményre akar elrángatni, amire nem szívesen mennék, még rám is akarja erőltetni azt a göncöt, amiben biztosan nem mutatkoznék emberek előtt még akkor sem, ha kín vallatni akarnának. Nem, egyáltalán nincsen bajom azokkal a lányokkal, akik szeretik kitenni mindazt, amivel rendelkeznek, én csak egyszerűen nem tartozom közéjük. Tény, hogy imádom a szoknyákat, és mindenféle különleges, illetve lányos viseletet, de ez nem jelenti azt, hogy szeretem ha kint van az egész fenekem... Vagy mellem. Pontosan ez volt az oka annak, hogy még soha nem volt egyetlen srác sem, aki rám nézett volna. Mindannyian kislánynak gondoltak csak azért, mert kényelmetlennek találom a túl rövid vagy túl kivágott dolgokat. Valahogy mindig attól félnék, hogy becsípődik a szoknya, vagy kiugrik a mellem a helyéről... Nem is tudom miféle praktikákkal tartják helyén a domborulataikat egyes lányok.
- Ne legyél már ennyire prűd! – kérlelt mosolyogva, amire megint csak felvontam a szemöldököm, ő pedig felsóhajtott – Tökéletes alakod van, Chloe! Sosem akarod egy picit megmutatni?
Ami azt illeti... Nem. Nem tartozom azon lányok halmazába, akik könnyen kiteszik amijük van, még akkor sem, ha tökéletesnek titulálják a testét. Tény, hogy minden este elmegyek apámmal futni pár kilométert, vagy ha ő nem jön, akkor egyedül indulok neki, puszta megszokásból. Mostanában velem tud tartani, bár ez is ki tudja meddig tart... Éppen kényszer pihenőre lett száműzve a legutóbbi sérülése miatt, amiért leszerelték. Mondanom sem kell szerintem, hogy mennyire aggódok apáért, de egyelőre próbálok inkább arra figyelni, hogy jól van és képes mozogni.
Mindenesetre nagyon eltértem gondolatban a tárgytól, és mire észbe kaptam volna a lány már tukmálta is rám a göncöt mit sem törődve azzal, hogy akarom-e, vagy sem. Pontosan ezért is vágtam a grimaszokat és toltam el a kezét, miközben végigmutattam magamon.
- Mi a baj ezzel? – na nem mintha nem tudtam volna. A szimpla sort és fekete ujjatlan felső tornacipővel elég sok mindennek mondható, de bulizós ruhának nem kifejezetten. Vannak olyanok, akik ebben maximum kutyát sétáltatni hajlandóak, de azt is öt perc alatt lezavarják inkább, mert „nem láthatják meg ilyen csöves stílusban”. Nem mondom, hogy én magam igénytelen lennék, távolról sem vagyok az, de az összes göncöm közül talán ez volt a leginkább ideillő.
- Pontosan tudod. Egyszer van ilyen lehetőségünk – kérlelt tovább, mire felsóhajtottam. Miért ennyire fontos neki, hogy mind a ketten kiöltözzünk? Ha annyira ki akarja pakolni mindazt, amilye van, akkor miért nem teszi meg egyedül? Én nagyon szívesen figyelném a kispadról, ahogyan elcsavarja a srácok fejét – na nem mintha ilyen lány lenne – mert én hasonlót nem terveztem.
- Tudod, hogy mennyire tetszik a vörös hajú, gitáros srác – adta meg végül a kegyelemdöfést, ami miatt hatalmasat sóhajtottam és végül elfogadtam a ruhát. Pontosan tudtam, hogy valamiért odavolt érte, csak éppen az okát nem értettem. Mármint tény, hogy jól néz ki, de nem véletlenül intenek óvva minden korunkbeli lányt a zenészektől. Valamiért manapság csak abból lehet zenész, aki imád csajozni. Ezt tapasztalom az egyetemista srácon is, aki állandóan csak a lányok szoknyája alá akar nézegetni és bokán kell rugdosnom minden alkalommal, amikor disznólkodni próbál.
Nem volt egyszerű, de tűrtem, hogy először a ruhát igazgassa a testemen és passzítsa hozzá a megfelelő – nyaktörő – magas sarkú szandált, hogy az amúgy göndörödő tincseimet kivasalja, aztán pedig annyi sminket kenjen a fejemre, amennyit talán az évek alatt soha nem pacsmagoltam el az arcomra. Nincs mese, talán túlságosan is a természetesség híve vagyok, amiért soha nem szoktam olyan dolgot tenni magammal – persze a tisztálkodáson és a kötelező szőreltávolításon és szemöldök szedésen kívül – ami mű hatást keltene. Részben ezért sem hordok manikűrözött körmöket, sőt a gitár miatt az egyik kezemen rövidre vágva hordom a szaruképződményeket, a másikon pedig egy kicsit túlságosan is hosszúra vannak nőve azok. Engem nem zavar egyáltalán, legalább könnyebb dolgom van, ha zenélgetni szeretnék, más véleménye pedig nem igazán érdekel. Ezek után el is indultunk busszal a helyre, ahova készültünk, és számomra az is kész csoda volt, hogy egyáltalán beengedtek minket hamis személyi nélkül. Persze az már kevésbé tetszett, ahogyan a biztonsági őr a túlságosan mélyen dekoltált ruhámba próbált bekukkantani, ezért össze is húztam magamon a pici kabátkát, amit a meleg ellenére is magammal hoztam. Durva, nem? Nagyjából olyan érzésem volt, mintha meztelen lennék. Ezért is indultam meg befelé, hogy minél hamarabb elfoglalhassam a helyemet a pultnál, mert nem igazán volt kedvem „szórakozni”, meg az én stílusomtól teljesen idegen csapat zenéjére csápolni, amit tudom, hogy Sarah sem szeret, és csupán csak azért akart eljönni, mert bejön neki a gitáros srác, és remél tőle valamit. Nem tudom, hogy pontosan párkapcsolatra, vagy csak egy éjszakára vágyik, de azt tudtam, hogy a kettő közül maximum az utóbbit kaphatná meg. Pontosan ezért is gondoltam arra, hogy talán tőlem okosabb lenne közelebb sem kerülni a bandához, pont ezért csak a kólám megvételét bíztam Sarahra, és rögtön be is kamuztam, hogy tömegiszonyom van, ami egyáltalán nem igaz, de ő ezt nem tudhatja. Amikor egy zsúfoltabb country zenét játszó kis kocsmába mentem, az sosem zavart, mondhatni fesztelenül táncoltam idegenekkel kezemben a narancslevemmel, de itt egyáltalán nem volt kedvem ilyesmihez.
Modern gyerekhez híven, rögtön a mobilomért is nyúltam, és dumáltam végig az egész koncertet a haverjaimmal. Mivel nem volt hosszabb fél óránál a dolog, ez nem is volt kifejezetten nehéz feladat, viszont elég nagy volt a tömeg ahhoz, hogy Sarah ne tudjon megtalálni... Talán pont most kéne lelécelnem. Már pötyögtem is anyámnak az sms-t, hogy jöjjön értem és valami bődületes jelenetet rendezve rángasson haza – ami vicces, mert pont ő noszogatott, hogy jöjjek már el ide – de még mielőtt a küldés gombra nyomhattam volna, valaki megszólított, majd a mellettem levő bárszék nyikordult meg, amiből következtetni mertem arra, hogy elfoglalta a széket. Ennek hirtelen nem tudtam, hogy örüljek, vagy se, hiszen meg lettem mentve a gruppi szereptől, de amint felpillantottam, hirtelen az életkedvem is elszállt, ugyanis a mellém lehuppanó srác, történetesen a zenekar egyetlen ázsiai tagja volt.
- Adok még két tippet – emeltem rá a pillantásom, és lezártam gyorsan a telefonom, pedig semmi olyan nem volt benne, amit ne láthatott volna – Lehet, hogy a beépített ügynök gyereke vagyok. Én figyelek meg, adom le a drótot, ő meg küldi tovább az infót. A másik lehetőség, hogy én leszek a lány, aki minden bizonnyal agyonver, ha nem veszed le rólam a szemed.
Mindezt hihetetlenül színtelen és talán mondhatni élettelen hangon jegyeztem meg, de nem igazán törődtem vele. Az egészben az a legdurvább, hogy pontosan tudom mit nézett rajtam annyira, és azt is, hogy teljesen jogosan teszi, hiszen sajnos van mit bámulni... Ilyenkor tényleg baromira utálom Saraht. Talán pont ezért is döntöttem úgy, hogy felhajtom a kólámat, hogy minél hamarabb lelécelhessek, mielőtt a nyakamra nőne a túlságosan is helyesnek tűnő gitáros pasi, de csak a kóla utóíze csapott meg olyan szinten, hogy rájöjjek: ebben volt más is, aminek baromira nem ott volt a helye....


ruha ; 1 151 ; cicaaaa <3  

▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽

•••• •••• •••• •••• •••• •••• •••• •••• •••• •••• •••• •••• •••• •••• ••••
Tinédzser korodban az a legrosszabb dolog a világon, ha valamiben különbözöl a többiektől, de minél idősebb leszel, annál jobban megérted: éppen a jellegzetességed az erősséged, a fegyvered, a páncélzatod.

diák
avatar
Hozzászólások száma :
7

reagok :
3

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Chloe and Hyun Pént. Május 18, 2018 1:29 pm

Chloe&&Hyun


- Te most haragszol...
- Nem haragszok.
- Látom rajtad, hogy haragszol rám, de most mit tehettem volna?
- Anya, megmondtam, hogy nem haragszok csak éppen rohadtul nem érdekel a dolog. Megmondtam, hogy azt hívsz ide akit akarsz, de leszel olyan szíves és nem a nappali közepén hetyegsz a húgom tanárával! - a végére mindazok ellenére emelem meg a hangomat, hogy jó ideje bizonygatom neki, hogy márpedig nem haragszok rá, tűnjön bármilyen hihetetlennek is a dolog. És való igaz, ez nem harag. Még nem dagadnak a nyakamon az erek, még nem füstöl a fejem de főként nem vörösödik. Ha ezek hármasának valamelyike megjelenne, na akkor jogosan kullogna mögöttem fel és alá azt szajkózva, hogy haragszok rá. Amúgy meg tényleg mit érdekel engem, hogy éppen melyik pasi az aktuális partnere? Tőlem maga a pápán is pöröghetne unalmas pillanataiban.
Határozott lépteim a konyháig visznek, ahol marokra fogva egy üvegpoharat töltöm tele hideg vízzel, ám mind azok ellenére tudom, hogy nem vagyok egyedül, hogy fél pillanattal ez előtt leragadt valahol. Most mégis ugyan azzal a pánikkal az arcán ácsorog tőlem nem is olyan messze, mint azt korábban tette.
- Hyun, ez nem az aminek látszik, ez...
- Valóban? Nem tudom akkor mi lehet, mert, hogy baromira annak látszott de főleg hallatszott, ebben biztos lehetsz.
- Tudod drágám, nekem is pont mint neked vagy bárki másnak, szükségem van bizonyos dolgokra, amit ...
- Amit remélem nem akarsz most elmondani mert Isten a tanúm, hogy itt helyben tökön szúrom magam egy vajazó késsel! - mutatok a mosogatótálcán lévő, tegnap este óta ott száradó evőeszközök egyikére. Ezt se volt hajlandó elpakolni, inkább Nana osztályfőnökével melegítették idebent az amúgy is fullasztó, párás levegőt. Imádlak, Anglia - tudod van valami amit a "gyerekek" baromira nem akarnak tudni a szüleik életében. Azt, hogy anyuci és apuci mi a fenén kacarászik és nyögdécsel annyit a szobájában, miközben az ágyban lévő berozsdásodott rugók adják a mellékhangot. Csodálatos szimfónia. De mivel nekem nincs "apucim", így azt főleg nem, hogy anyuci milyen hapsit bolondított magába és dugatja meg magát azon a kanapén amin én ülni szoktam. Szóval légy oly' jó hozzám és mellőzd ezt a témát.
Ha a nagyapa itt lenne, most a sétabotjával csűrne rá egy jó nagyot a tarkómra ebben biztos vagyok, mondván nem lehet akkora pofám, hogy ezt a hangnemet megengedem a tulajdon anyámmal szemben. És való igaz, teljesen így van. Viszont ennyi erővel én is feltehetném a költői kérdést, hogy az én anyámnak van joga arra amit csinál? Hogy minden nap más pasit hoz haza? Hogy mindig mással üti el a szabadidejét és ki tudja már mióta nem láttuk se bevásárolni, se főzni? Abban se vagyok már biztos, hogy tényleg dolgozni jár el reggelente és marad ott másnap hajnalig, mert ha valóban így lenne, ő vásárolna be, nem pedig én. Ő is jelentős részét képezné a számlafizetésnek, Nana iskolájának fizetését is rendezné, nekem pedig nem kellene sorra vállalnom a diákokat és egyéb munkákat csak, hogy mindhármunknak megfelelő és jó élete legyen.
- Túl szigorú vagy velem, fiam - vad szemforgatással iszom ki a pohár maradék kis tartalmát, gondosan ügyelve arra, hogy mind ebből ő semmit se lásson - azt akarod, hogy egyedül, magányosan éljem le a maradék életemet csak azért mert apáddal külön mentünk? Nekem nem lehet életem? Én nem lehetek boldog...? - utolsó kérdését követően vágom hozzá a pohár vastag talpát a konyhapult munkalapjához.
- De, lehetsz boldog! A fiad vagyok, miért nekem kellene bármihez is engedélyt adni? Csupán azt a kérdést tedd fel magadnak, hogy jól csinálod azt amit csinálsz! Nanával nem foglalkozol, egyáltalán nem segítesz neki semmiben. Nem csinálsz semmit mikor itthon vagy csak ülsz és nézed a témát vagy valamelyik aktuális kanoddal beszélgetsz telefonon, egyéb felületen. Én lettem az egyedüli akinek valamit számít a ház, az, hogy ne kapcsolják ki a villanyt, legyen meleg víz és, hogy legyen mit ennünk! Szerinted normális, ha mindig én járok bevásárolni? Ha mindig én főzök és takarítok? Normális ha az én pénztárcámból fogy állandóan a pénz csak azért mert úgy döntöttél, hogy leszarod, van két idősebb gyereked, ergo neked nincs is semmi dolgod itthon? Te boldogan eléldegélsz úgy is ha itthon nem eszel, mert megteszed ezt máshol? Anya! Arról volt szó, hogy itt leszel és számíthatunk rád apa nélkül is... elvesztettük az apánkat. És most téged is? - lemondó sóhajjal rázom meg a fejem és sétálok el mellette nem foglalkozva azzal, hogy még párszor utánam szól.  
Alapjáraton nem szokásom sokat rágódni egy beszélgetésen vagy éppen otthoni civódáson, most mégis még öt óra elteltével is a színpadon ácsorogva, marokra fogva a gitár nyakát, más se jár az eszembe mint a ténye annak, hogy innentől kezdve anyu talán megszűnik annak a nőnek lenni, akit én annak idején ismertem. A szemembe hazudott mikor aput elküldte. És hazudott Nanának is mikor azt mondta, hogy rá mindig számíthat... hogy lehet ebből a mély mederből kievickélni?
Talán úgy ha most nem foglalkozok vele egy kis ideig. Pillantásom nem egyszer és nem kétszer siklik egy, a tömegtől félreeső bárpultnál ácsorgó lánykára, aki mást se csinál az ittléte alatt, mint hol felfelé pislog, majd az arcát alulról megvilágító telefonjába mélyedve elveszítjük. Nem mondom, hogy zavar, tőlem azt csinál amit akar. De kérdem én... ha ennyire unja mit csinál itt még mindig? Miért nem fordít hátat a színpadnak és az előtte pogózó tömegnek, kér magának valamit, majd távozik angolosan? Talán egy oka lehet, a tőle nem messze ugrándozó, hevesen csápoló "barátosné", akivel olykor-olykor összenéznek, mintha legalábbis megerősítésre várna a jól szórakozó személy, de sajnos mint olyat, nem kap.
És azt hiszem, hogy ezen értetlenségem és cseppnyi zaklatottságom az, ami bő fél órán belül elkezd vonzani a bájos, de unott arc tulajdonosának irányába immáron gitár nélkül, amit a hátsó szobák egyikébe "hajítottam be" a mi bő másfél óránkat követően.
- Két tippem van - dobom le magam a lány melletti bárszékre - Egy: vagy egy olyan ügynök vagy, aki időközönként ellátogat az ilyen és ehhez hasonló szórakozóhelyekre, hátha talál valakit és a szorgalmas telefonozgatással adja le az ívet a fejeseknek, vagy mivel túl fiatalnak tűnsz, elkísérted valamelyik barátodat aki élvezi az ilyet, te viszont halálra unod magad és a hátad közepére se kívánod az egészet - azt viszont elrejteni se tudom senki, még a pultos srác elől se - aki pimasz vigyorral néz össze velem -, hogy meglehetősen határozottan mérem őt végig. Lehet ezt úgy értelmezni, hogy a korábban eldaráltak alapján térképezem fel őt, de ami a magam részéről mérvadóbb az az, hogy férfi szemmel nézem meg őt magamnak. Asszem' le se tagadhatom, hogy anyám fia vagyok.


***

Szó szám: 1080 - Öltözet

média
avatar
Korom :
26

Tartózkodási hely :
London

Hozzászólások száma :
5

reagok :
1

Felhasználó profiljának megtekintése

1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Heart of Europe :: Európa szíve :: anglia-
Ugrás: