welcome to europe, traveller
Life is a journey that must be traveled no matter how bad the roads and accommodations.
lépj be bátran
európa rád vár
Karakter neve:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
jelenlegi utazóink
európa szívében
Jelenleg 18 felhasználó van itt :: 11 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég

Dominique Fluentes, Faith S. Terner, Frederick B. Elton, Henry Leighton, Ingrid S. Skjeggestad, Johanna Rapace, Kevin Braden, Lara Olivier, Lauren Stanton, Raynard Cassel, Zachary E. Wahlberg

A legtöbb felhasználó (38 fő) Csüt. Márc. 01, 2018 9:25 pm-kor volt itt.
legújabb bejegyzések
friss irományok
európai lakosok
nyilvántartása
csoport
angol 9 12
dán 2 2
francia 6 2
görög - 1
holland 2 -
ír 5 4
külföldi 4 8
norvég 7 3
olasz 1 2
orosz 2 2
spanyol 4 2
svéd 1 2

Darrell W. Lincoln
TémanyitásTárgy: Darrell W. Lincoln Szomb. Jún. 02, 2018 11:24 pm
Darrell William Lincoln
A múlt meghatároz bennünket. Jó okunk lehet rá, hogy szökni akarjunk előle, vagy a benne lévő rossz elől. De csak úgy szökhetünk el, ha valami jobbat tudunk hozzá tenni.
Shemar Moore
35
Angol
Törvény embere
U.S.A, Brooklyn
1982. Június 28.,
Heteroszexuális
Agglegény

Az emberről mint "fajról", annak idején szociológia és pszichológia  szempontjából számtalan teória született. Szent Ágoston azt vallotta, hogy az ember eredendően rossz, koszosan, mocskosan született ami miatt nevelni kell, hogy ezeket a tulajdonságokat ha eltűntetni nem is lehet, de legalább háttérbe szoríthatóak legyenek. Rousseau már úgy vélte, hogy az ember maga eredendően jó, viszont nevelni kell mert a környezete az, ami elrontja. Emiatt meg kell védeni az ártalmaktól, segíteni kell ahhoz, hogy megőrizze a maga jóságát. John Locke szerint pontosan olyanok vagyunk mindannyian mint egy-egy üres, tiszta lap amit meg kell tölteni tudással és érzelmekkel ahhoz, hogy ténylegesen valakik legyünk. A Behavioristák viszont ráfogtak mindent a külső tényezőkre. Amilyen a társadalom, amilyen a környezetünk, olyanok leszünk mi magunk is kivétel nélkül. Mert alkalmazkodunk embertársainkhoz...
Hogy ki mit hisz, gondol és mi a véleménye erről, az mindenkinek a sajátja. De annyi biztos, hogy bűnügyi nyomozóként közel annyi információm van az emberekről, a pszichológiai és szociológiai környezetükről, mint azoknak, akik valójában ebben a két elméleti "térben" mozognak, csupán én gyakorlatban is a nyakamba kapom a legrosszabbakat.
Az én véleményem nem más, mint az, hogy az egyén hogyan strukturálja és hogyan képezi le a megszerzett tapasztalatait, hogyan integrálja és rendszerezi a világról, valóságról szerzett tudását. Hogyan gondolkozik, milyen sémákat használ? Ennek a kiindulási pontja pedig nem más, mint a gyerekkor ahol minden kialakul bennünk. A biztonságérzet, a kötődés ami később a tanulási képesség alapjává válik. Ha három éves korunk előtt elromlik valami, az már nem, vagy csak nagyon nehezen lesz változtatható, hiszen addigra alakul ki bennünk a kötődés és minden alapvető képesség, készség ami a jövőre való tekintettel elengedhetetlen számunkra. Meghatározza az emberekhez és más személyekhez való viszonyunkat is. Nem véletlen, hogy számtalan elhanyagolt, szeretetet soha nem kapó, ellökött gyerekből lesznek a kínzók, ami már egészen kicsi korban megmutatkozik. Először csak a játékokat, később az állatokat mígnem ha elég ereje lesz már hozzá, az embereket fogja bántani. Lelkileg, fizikálisan és mentálisan együttvéve.

***

- Miért van ez még mindig itt? Nem úgy volt, hogy elengedjük és tovább folytatjuk a nyomozást? Nem gondolod, hogy kritikán aluli az, hogy nyomozó létedre nem látsz tovább a saját orrodnál és a személyes sérelmeidnél? Miért nem tudod elfogadni és belátni azt, hogy nem ő volt az elkövető? De várj, tovább megyek! Alapjáraton elfogadhatnád, hogy azt a drága időt amit erre a félnótásra szarsz el, kint is tölthetnéd, hogy a tényleges gyilkost hajtsd... - vetek gyökeret a társam mellett számon kérő tekintettel és hangsúllyal. Szerencsétlen nő azt hiszem, hogy már régen megbukott volna a pszichológiai vizsgán.
Három nap. Három napja sínylődik idebent szerencsétlen gyerek - magunkról már nem is beszélve, elvégre plusz papírmunka, plusz seggzsibbasztó ücsörgés, kint pedig sokasodó elhalasztott feladat, amit majd haptákba vágva magunkat el kell végeznünk csak úgy "hipp-hopp", ha már méltóztatjuk kitolni innen a pofánkat - csak azért, mert Loren a fejébe vette, hogy ő volt az, aki gyilkosságot követett el egy héttel ez előtt London metro hálózatának egyik aluljárójában.
Persze nem tudom megvetni a túlzott alapossága miatt. Az utóbbi időkben csúnyán  elszaporodtak a gyilkosságok és vele együtt a mi munkánk is a megszokott "átlagos" mennyiségből szökellt az egekbe. Nem véletlen, hogy ezért is utálom, hogy itt basszuk a rezet ahelyett, hogy azt csinálnánk, ami valójában a dolgunk.
A gyilkosságok áldozatainak profilja minden esetben huszonéves korának elején járó fehér nő, akiket levetkőztetve, megerőszakolva és torkukat elmetszve hagytak ott valamelyik ismert, vagy sűrűn lakott terület közelében. Ezek általában lakóparkok, nagyobb nevezetességek, így példának okáért a Westminster összesének valamelyike.
A férfi - mert a profilozóink már rég leszűkítették viselkedés, módszer és egyéb szempontok alapján, így biztosak lehetünk a nemében - komoly gondot fordít arra, hogy a nyomozás egyfajta versenyfutás legyen az idővel. Egyre sűrűbben "hagy el" egy-egy halottat a város kerületein belül és egyre sietősebb, egyre inkább hanyag. Már nem játszadozik a rendőrökkel és a nyomozókkal, helyette mintha érezné a nyaka körül szoruló hurkot. Kapkod, hogy minél több és több áldozatot tudjon hagyni maga után. Már nem szigorú elvek szerint dolgozik és nem élvezetből, a saját szórakoztatása miatt, sokkal inkább pánikszerűen öl, ami miatt egyre mocskosabb és szétesettebb. Nincs meg a korábbi íve a "munkájának", nincs benne semmi logika és összetettség. Emiatt pedig a mi dolgunkat is megnehezíti még annak ellenére is, hogy pont a hibái miatt lehetne könnyebben nyakon csípni.
Loren pedig emiatt átcsapott az emberi jogok "kitüntetést" nem élvező  harcosába és szigorúan a fejébe vette és jelentette ki ezzel egyidejűleg, hogy ha valaki, hát ő hidegre fogja tenni azt az állatot, aki szerencsétlen nőket kezdte el sorra pusztítani. Igaz az ő esetében jócskán megfigyelhető volt, hogy piszok sokszor szólalt fel az utóbbi időkben a nők jogainak érdekében - és védelmében - mint a feminizmus hű híve. Nekem pedig nincs is más dolgom ilyenkor mellette, mint igyekvőn némi  empátiát mutatni a témában, mert ugye ezt - is - teszi egy jó "társ". Nyilván van amikor ez nem jön össze - és az esetek legjelentősebb részében nem jön össze -, de jófiú vagyok és jól játszom a szerepem. Aztán meg az én kurva anyámat ha megmerek szólalni.
- Félek, hogy félreérted a helyzetet, Darrell. Nekünk az a dolgunk, hogy itt tartsunk egy gyanúsítottat. Márpedig ő volt az egyetlen aki ott volt a helyszín közelében mikor megtalálták a nőt. Márpedig tudjuk jól, hogy az efféle gyilkosok mindig visszajárnak a halottakhoz, részben empátia, részben pedig saját perverzió miatt a "műve irányába".  
- Azt meg se merem kérdezni, hogy meghallgattad-e a jelentéseket, de legalább az elmúlt napokban míg idebent gubbasztottál elolvastál egy-egy hírt ami befutott? - teszem fel inkább flegmán és fáradtan a kérdést sem, mint számon kérően vagy haragosan.
- Darrell, ne próbálj meg nekem semmiféle szentbeszédet beadni arról, hogy miért kell őt elengedni! Bent marad és kész! Addig legalábbis biztosan míg elő nem kerül az, akiről te papolsz, hogy létezik.
A korábban kezembe nyomott, műbőr fedlappal borított paksaméta mely a srác adatait tartalmazza, határozott csattanással kerül a kezemből az asztal lapjára egyfajta végszóként, ami az egész falas üveg társával választ el bennünket a kihallgató szobától. Ebben a pillanatban rándul az eddig várt ideges grimaszba a képem.
Soha nem esett még olyan rosszul, hogy benézzek a szobába, mint most, hiszen tudom jól, hogy napról napra nagyobb és nagyobb hibát követünk el azzal, hogy ezt a szerencsétlent bent tartjuk.  Ez a magába zuhant, több napos borostától tüskés arccal, szeme alá hatalmas, olimpiai karikákat növesztő nyikhaj képtelen lenne arra, hogy ilyen brutális gyilkosság sorozatot hajtson végre, s erről mi más árulkodik jobban, mint a remegő tagjai és azok a hatalmas krokodil könnyek, melyek átáztatják lassan ölén a nadrágot? És nem, ezek nem megjátszott kis érzelemfoszlányok. Igazi anyámasszony katonája, aki még egy rúd sonkát se lenne képes felszeletelni anyuci segítsége nélkül. Arról már nem is beszélve, hogy ez még nőt se látott élete során meztelenül nem, hogy megerőszakolná bármelyiket is. És ez csak a felszín. Negyede annak, amit Daniel összeállított róla és ami bizonyítja az ártatlanságát.
- Az elmúlt három napban két új holttest került elő. Amíg te, én és mindenki más itt nyaljuk fényesre egymás valagát, odakint halomszámra ölik azokat, akikért te elméletben olyan hősiesen harcolsz! Az nem számít?  ... ráadásul - köszörülöm meg a torkomat - rém ciki csak azért bent tartani valakit, mert nem került még elő a valódi tettes, nem gondolod? Akit nem mellesleg nem is keresünk, csak ácsorgunk itt nap, nap után mint fasz a lagziban. Ez idő alatt már bejárhatta volna Santorinit és ott iszogatná a kis koktélját miközben rajtunk, balfék nyomozókon röhög.  
- Majd elengedjük, ha megtaláljuk, de addig is itt fog ülni... legalább ezzel is kizárjuk a lehetőségét annak, hogy ő volt.
- És ha két hónap múlva se lesz meg? Loren, ne kezd újra! Nem fogom hagyni, hogy megint kicsússzon valaki a kezünk közül miattad!
- Akkor két hónap múlva is itt fog ülni, hogy rohadjon meg!
- Megfog...
- Akkor egy bűnözővel kevesebb.
- Egy ártatlan emberrel kevesebb!
- Ugye nem mondod komolyan?
- Mit?! - nevetek fel szórakozottan, de ugyan akkor némi kétségbeesés is kiérződhet a hangomból ahogy ujjaimmal átdörzsölöm a fejem búbját - szivi, csak úgy közlöm, hogy attól még, hogy zsaruból vagy, még minket is betudnak perelni, bíróságra tudják vinni az ügyünket és elítélhetnek mert "fogva tartunk" valakit, aki ráadásul a gyilkosság ideje alatt a helyszínen se volt és még alibije is van. Első fokon felfüggesztenek, aztán leülöd a magad kis idejét és soha a büdös életben nem kapod vissza a fegyvered és a jelvényed. Ez kell neked?
- Ezt honnan tudod? - kérdését hallva értetlen grimasszal vetek rá egy pillantást.
- ...öhm... onnan, hogy ez a hivatalos eljárás?
- Nem!  Hülye, azt én is tudom! Amit előtte mondtál, hogy nem volt ott a helyszínen - pillant fel rám meglepetten, mintha legalábbis olyan információval rukkoltam volna elő, amiről mind eddig senki nem tudott, csak tartogattam a magam kis tarsolyában. Halk sóhajjal kocogtatom meg ujjhegyemmel az asztalra tett paksaméta sötétbarna, majdnem feketébe nyúló fedőlapját.
- Baba, te magad írtad le bő két nappal ez előtt... igen, bevallom kicsit sokáig telt mire értelmezni tudtam a macskakaparásodat, nem is értem, hogy miért nem gépelted. Jézusom, teljesen elveszi az agyadat ez az ügy! Mikor írtunk mi utoljára hosszú, több oldalas jelentéseket kézzel? Mielőtt valami hülyeséget csinálnál, leveszlek az ügyről!
- Mi?! Nem! Ne merd!
- Loren, nem viheted bele minden haragodat csak azért, mert olyan emlékeket idézett fel benned, aminek esetében akkor se tudtál volna semmit csinálni, ha már rendőr lettél volna. Engedd el őt, aludj rá néhány napot és kezdjünk bele újra! Van más baj is per pillanat amivel foglalkozni kellene. Aztán majd megnézzük az újabb hullákat akiket bevittek, talán változott még valami.
- Ne hívd így őket!
- Tessék?
- Ne hívd hullának! Halott. Amúgy... nem látsz rajta valami furcsát? Valami mást? - billenti félre a fejét, miközben a vézna, még mindig remegő fiút figyeli. A legcsúnyább az egészben az, hogy lassan Loren arca is ugyan olyan lesz, mint a srácé. Beesett, beteges, lesoványodott és végtelenül kétségbeesett. Mire pedig eljut odáig, hogy ráébredjen, vakvágányon robog, minden ereje cserben fogja hagyni és nem csak engem, de mindenki mást is magával ránt. Nagyon jól tudom, hiszen közel négy éve csinálom már azt, amit ő. Én is vadul keresek valakit. Valakit, aki brutális gyilkosságoknál az elsődleges gyanúsított és valakit, aki akkor se vét hibát, ha csapdát állítanak neki. Elvégzi a munkáját, majd eltűnik anélkül, hogy nyomot hagyna maga után, onnantól pedig csak szimatolhatunk mint a kopók, de nem találjuk. Egy fantomot, egy szellemet és egy lidércet üldözünk, akinek még az arcát se láttuk, egy képünk sincs róla. Azt se tudjuk, hogy mi fán terem, csupán jeleket hagy magáról, hogy közelebb édesgessen bennünket magához, majd ismét eltűnik. Játszadozik pont, mint macska az egérrel. Mekkora balfék vagyok, hogy manapság az ilyeneket fogom ki.
- Nem tűnik túl nyugodtnak? - először nem reagáltam a kérdésére, most viszont, hogy újra próbálkozik, kelletlen sóhajjal emelem fel a tekintetemet az asztalról és nehezedek a felületére, hogy szemügyre vehessem a kölyköt.
- Ha neked az a nyugodt, hogy cakkosra rágja a körmeit, tikkel a szeme és folyamatos rángógörcsei vannak, mintha gilisztás lenne a valaga, akkor de... Kifejezetten nyugodtnak tűnik... na most már elég! - csapok rá az asztalra egy jókorát, majd felé fordulva, mellkasom előtt karba tett kezekkel teszek immáron az ő kinézetére utalóan néhány kelletlen megjegyzést.
- Nézz magadra! Úgy nézel ki és mozogsz, mint egy sokad napos részeg! Kínzol egy szerencsétlen kisgyereket akinek az egész életét tönkre fogod tenni csak azzal, hogy gyanúsítod és az őrsön tartod ki tudja, hogy meddig? Fogd már fel, még ha nehezedre is esik, hogy nem ő volt a tettes!
- De ő találta meg! Ő volt ott abban a pillanatban mikor odaértünk.
- Igen és?! Ő volt ott, mert iskolába merészelt menni mint minden normális kölyök, és gyá baszd meg, belerúgott valamibe ami egy rongydarab is lehetett volna? Merő véletlen, hogy pont egy hullát talált. Pont elég sokk volt az neki! Miért olyan nehéz ezt felfogni? - kapom ki a kezéből a bilincsek kulcsát amit mind eddig az ujjai között pörgetett - menj át az irodába, majd ott folytatjuk! Van más feladatunk is, mint mondtam - és ezzel  le is zárom a témát a részemről, mert nem áll szándékomban végignézni ahogy egy korábban nagyon jó nyomozó meghülyül mellettem, a srác pedig akinek semmi köze ehhez, belebetegszik a jogtalan bent tartásba.
Lépteim visszhangot vetnek az üres terem falain ahogy belököm magam előtt az ajtót és elé dobogok, majd megragadva vékonyka csuklóját, leszedem róla a bilincset.
- Légy velem őszinte! - nyomom vissza a székre a vállainál fogva, mikor megemeli magát - van bármi közöd az ügyhöz? Van közöd azokhoz a nőkhöz? A gyilkoshoz? - tekintetemet egy pillanatra se veszem le a szemeiről, hiszen ebben kell tudnom olvasni. Mert ha valami, hát ez elfog árulni mindent.
- Nincs.
- Azt nem ígérem, hogy innentől nem fogunk figyelni. De hiszek neked - mert hinnem kell főleg azért, hogy tovább tudjunk lendülni. Mert jelen állás szerint ott figyel az asztalomon még egy ügy, ami az egyetemhez szólít bennünket...

foglalkozás ❖ Bűnügyi nyomozó  

hobbi ❖ Ha lenne rá idő, elég sokféle lenne  

becenév❖ Darrell, D., Lincoln, Lincoln nyomozó

Család ❖
Apa: Weston Lincoln - elhunyt -
Anya: Michelle Lincoln
Testvérek: Sarah Lincoln és Gavin Lincoln

Ismeritek a kilencvenes évek gengszterfilmjeit? A Brooklyni mocsokban élő, rossz arcú négerek történetét? Én igen... apám családja még a betelepített, egykoron rabszolgaként élő afroamerikaiak leszármazottja aki a semmiből épített magának "várat" és jutott el ő maga is kemény munkával az FBI-ig, ahol én is elkezdtem a szolgálataimat, mint fegyveres. A helyi bandák és a családunkat folyamatosan rettegésben tartó bűnszervezetekkel szemben próbált minél törvényesebb kereteken belül fellépni, ezért is lett belőle az, aki. És pont ez az igyekezet és az igazságérzetének kitartó harca lett számára végzetes.
Anyám egy egyszerű angol asszony, aki ugyan megszerezte festőművészeti tanulmányairól szerzett papírjait Londonban, mégis szabadúszó művészként lett ismert Amerika szerte, miután tizenkilenc éves korában otthagyta a szigetországot. Ma már oktatja és tanítja a fiatalokat, igyekszik tovább adni azt a tudást amit annak idején a tanáraitól szerzett, valamint saját tapasztalatai alapján elsajátított. Az otthonunk környékén elszaporodó szervezett bűnözést és apám halálát követően költözött át velünk együtt a kétezres évek elején Washingtonba, ezzel növelve esélyét annak, hogy mind én, mind pedig a húgom és az öcsém is jobb esélyekkel indul neki a jövőnek, mint azt Brooklynban tettük volna. Legnagyobb bánata mindmáig talán az, hogy az öregem nyomdokaiba léptem, így örökös fejfájást okozva számára valamint rémálmokat, miszerint a fia is hasonlóképpen fogja végezni, mint hűn szeretett férje.
Miután kikerültem a főiskoláról, öt évet húztam le apám helyén az FBI-nál, majd váltottam és lettem az angol bűnügyi nyomozók egyike. Nem mondom, hogy ez segít anyám lelkiismeretén és nyugalmán, de... a vér nem válik vízzé. Örökké apám fia maradok.
név ❖ kor ❖ multi
törvény embere

avatar
Hozzászólások száma :
8

reagok :
4

Csatlakoztam :
2018. Jun. 02.

Korom :
35

Tartózkodási hely :
London

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Darrell W. Lincoln Hétf. Jún. 04, 2018 4:57 pm
gratulálunk, elfogadva!

welcome aboard

Légy üdvözölve az oldalon, kedves Darrell!

A karakterlapoddal mindent rendben találtam, igazán érdekes és lebilincselő olvasmány volt, csodaszép fogalmazással megfűszerezve, úgyhogy utadra is engedlek (hiszen kíváncsi vagyok, milyen ügyeket kell elintéznetek Lorennel, meg hát a rend éber őreit csak nem szeretném sokáig feltartani), irány foglalózni (avatar+rang), utána pedig tiéd a játéktér!

Rangot később kapsz majd az Admin nénitől, de ettől függetlenül a foglalók meglátogatása után nyugodtan játékba kezdhetsz!  

Kellemes időtöltést és jó játékokat kívánunk!  

Admin

avatar
Hozzászólások száma :
46

reagok :
4

Csatlakoztam :
2017. Dec. 10.

Korom :
1

Tartózkodási hely :
between topics ♡

Felhasználó profiljának megtekintése

1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Heart of Europe :: utazás Európába :: elkészült karakterlapok-
Ugrás: