welcome to europe, traveller
Life is a journey that must be traveled no matter how bad the roads and accommodations.
lépj be bátran
európa rád vár
Karakter neve:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
friss bejegyzések
legújabb irományok
Today at 8:31 am
Yesterday at 12:27 pm
Csüt. Aug. 16, 2018 11:52 pm
jelenlegi utazóink
európa szívében
Jelenleg 11 felhasználó van itt :: 5 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 2 Bots

Dina Vincent, Fanny L. Bonnet, Henrik Morstad, Lorenzo Belbo, Mackenzie Poppy Clarke

A legtöbb felhasználó (38 fő) Csüt. Márc. 01, 2018 9:25 pm-kor volt itt.
történéseink
jó ha tudod
európai lakosok
nyilvántartása
csoport
angol 6 13
dán - 2
francia 6 5
görög 1 1
holland 1 -
ír 5 5
külföldi 3 6
norvég 3 4
olasz 2 2
orosz 2 3
spanyol 4 2
svéd 2 2
összesen 35 45

Faye McWarren
TémanyitásTárgy: Faye McWarren Vas. Jún. 03, 2018 11:11 am
Faye Maeve McWarren
Stop looking for happiness in the same place you lost it.
Johanna Braddy
27
ír
média
Galway, Írország
1991. február 17.
hetero
nem egyszerű

Apa kicsi hercegnője. Ez voltam én életem első tizenegy évében. A szüleim jómódúak voltak, apámnak építészmérnökként jól menő építési vállalkozása volt, és amennyire én tudom, Írország minden nagyobb városában van legalább egy-egy olyan épület, melyet ő tervezett és húzott fel. Tehát jól éltünk, és egykeként eléggé el voltam kényeztetve. Ám tizenegy éves koromban, egyik napról a másikra minden tönkrement. Apa meghalt autóbalesetben. Anyámat sajnos sosem éreztem olyan közel magamhoz, és ezután csak még távolabb sodródtunk egymástól. Nem tudom... talán azért, mert apa lekötötte a vagyona egy részét letétbe a számomra, hogy csak tizennyolc éves korom után juthassak hozzá. Bár lehet, hogy a pénznek semmi köze nem volt az elhidegüléshez. Lehet, hogy csupán a gyász miatt volt, és mert emlékeztettem őt apámra.
Mindenesetre a szomorkodása csupán két évig tartott, mert mire tizenegy lettem, már hozzá is ment egy másik pasashoz, Phil-hez. Vele együtt kaptam egy mostohafivért is, Jaysont, további életem megkeserítőjét. Anyám és az újdonsült apuci onnantól még évekig valamiféle rózsaszín buborékban éltek, és nem túl sokat foglalkoztak a drága csemetéikkel. Ha orruk előtt történt, akkor sem látták soha, hogy Jay folyamatosan terrorizált engem. Rám telepedett. Megfojtott. Uralkodott rajtam. Apró lépésekkel, semmiségekkel kezdődött. Ugratásokkal. És ez aztán lassan fokozódott. Szó nélkül, kopogás nélkül bejárt a szobámba, átnézte a holmimat, a jegyeimet, a telefonomat vagy épp a laptopomat. Beleszólt, mit vegyek fel, hova mehetek, mit csinálhatok, nyomon követte a tanulmányaimat, az iskolában is gyakran a sarkamban volt, és időnként meg is szégyenített a barátaim előtt. Ez úgy hangozhat, hogy a megszállottam lett, de igazából szerintem nem ez a jó szó rá. Nem tűnt betegesnek. Inkább... olyannak, mint aki a tulajdonának tekint, aki irányítani akar, és aki el is hiszi, hogy mindehhez joga van. Mivel ez fokozatosan alakult ki, és még túl fiatal voltam ahhoz, hogy megértsem, mennyire nem jó ez, mennyire túllépte a határt, bár gyakran bosszantott a helyzet, idővel megtanultam elfogadni. De ez nem minden. Időnként, és egyre gyakrabban előfordult az is, hogy illetlen helyen vagy módon ért hozzám. A korom miatt ez is olyasmi volt a számomra, amiről ugyan sejtettem, hogy nem helyes, de bizonytalan voltam, és nem tudtam, mit tehetnék. Jayson öt évvel idősebb tőlem, helyes pasi volt mindig is, sportoló, jó tanuló, népszerű, a suli kedvence, akit mindenki kedvelt. És a maga módján tényleg szerethető, figyelmes, udvarias figura... nem hiszem, hogy bárki tudott volna róla rosszat mondani. De ami kettőnk között alakult, az nem volt normális, és ezzel szerintem ő is tisztában volt. Éppen ezért próbált állandóan meggyőzni az ellenkezőjéről. Én pedig valamennyire hittem is neki. Ahogy idősödtem, kezdtem vonzódni hozzá, elfogadni az elnyomását, a birtokló stílusát. Ugyanakkor egyre inkább kezdtem felfogni azt is, hogy ahogyan velem bánik, egyáltalán nincs rendben. Nem vagyunk vérrokonok, de egy család vagyunk, és nem elfogadható, ahogy közeledik hozzám, nem elfogadható, ahogy manipulál, ahogy rám telepszik, ahogy irányít. Tizenöt-hat éves koromra egy részem fokozatosan lázadni, ellenkezni kezdett vele szemben, ugyanakkor kötődtem is hozzá, ez a bizonytalan kettősség pedig mintha csak olaj lett volna a tűzre a számára. Egyik alkalommal a szüleink elutaztak egy hosszú hétvégére, Jay pedig házibulit tartott. Jól indult, egy ideig jól is éreztem magam, nyilván az alkoholnak is hála, mert gyakran újratöltötte a poharam, de aztán rosszul lettem, ő pedig felkísért a szobámba, kinyitogatta az ablakokat, hozott vizet... Kedves volt. Én meg nem voltam teljesen magamnál. Megcsókolt, és viszonoztam. Hozzábújtam, és levette a pólómat, arcát a nyakam hajlatába fúrta. A továbbiakra azonban még nem igazán vágytam, nem voltam felkészülve, ellenkezni kezdtem, de nem vett róla tudomást. Durvább és birtoklóbb lett, mint valaha, és nem állt meg. Egy idő után feladtam, nem küzdöttem tovább, tudtam, hogy nincs értelme. Elvette a szüzességemet. Valami megtört bennem. Sokáig cipeltem magammal annak a súlyos estének az emlékeit, és rágódtam magamban azon, hogy beszéljek-e valakivel. Anyám akkoriban sokat betegeskedett, féltem, hogy ha aggódni kezd miattam, azzal csak rontok a helyzetén. Óvatosan, puhatolózva, körülírva felhoztam a témát Philnek, de nem vett komolyan, hisz az ő tökéletes, okos fiacskája nem tenne semmi rosszat. De ahogy múlt az idő, Jayson képes volt annak az éjszakának az emlékeit is kifordítani. Elhitetni velem, hogy én akartam, én provokáltam ki. Minden adandó alkalommal arra törekedett, hogy bebizonyítsa nekem, a vonzalma kölcsönös... és mivel valamelyest igaza volt, már én sem tudtam, mi is történt... vagy hogy mit akarok. Kezdtem megadni magam neki. Elcsábultam. És megtörtént újra. Majd újra. És egyre jobb lett. Rájöttem, hogy élvezem, hogy irányít, hogy a hatása alatt vagyok. Azt hiszem, beleszerettem. Egy részem ugyanakkor gyűlölte őt. És ettől a kettősségtől kezdtem kikészülni. Súlyosan magamba fordultam. Dühkitöréseim lettek. Egyre többet eljártam otthonról, ittam, buliztam, füveztem, kifordultam magamból. Aztán eljött az érettségi ideje, és ráébredtem, hogy ki kell törtöm ebből a helyzetből. A főiskola volt az én menekülőutam, ezért tudtam, hogy össze kell szednem magam, hogy jól zárjam a középsulit, és végre leléphessek. A jegyeim nem voltak épp a legjobbak, de miután hozzájutottam apám pénzéhez, ez már nemigazán volt akadály. Olyan messzire menekültem, amennyire csak lehetséges, aztán új életet kezdtem. A fősuli, az új környezet, az új emberek lefoglaltak, és lassan, de biztosan segítettek továbblépni.
Az utolsó sikeres vizsgákat ünnepeltük a barátaimmal egy bárban, amikor először találkoztam Peterrel. Olyan figyelemmel vett körbe, ami nekem nagyon imponált, és nem is igazán lehetett számára nehéz elcsavarni a fejemet. Annyira másnak tűnt, mint Jay, én pedig kicsit el voltam olvadva. Valójában először majdnem biztos voltam benne, hogy csak egyetlen éjszakát akar tőlem, de aztán újra megkeresett, és vele minden olyan egyszerűnek tűnt, a levegő pedig csak úgy izzott körülöttünk. Nem vágytam másra, sem akkor, sem később, nem vágytam romantikus érzelmekre, tetszett, hogy nincs semmi komplikáció, és egyszerűen csak sodródtam a történésekkel. Csupán egy-két hete tartott ez közöttünk, amikor Jayson hirtelen felbukkant. Tudta, hogy lediplomáztam, haza akart vinni, de én már nem az az ártatlan, naiv kislány voltam, aki egykor eljött otthonról – legalábbis már nem egészen –, kiálltam magamért, és mertem nemet mondani neki. Ám akkor jött azzal, hogy szerelmes belém, és szüksége van rám. Megrendített ugyan kissé a váratlan vallomás, de biztos voltam benne, hogy csak manipulálni akar, és közöltem vele (némi ferdítéssel), hogy van valakim, hogy van egy komoly kapcsolatom, és már nem akarok tőle semmit. A sors fintora, hogy néhány nappal később Peter színt vallott nekem. Elmondta, hogy mi is ő, megmutatta, hogy mire is vágyik igazán... de ez akkor már nem riasztott el. Nem bántam. Ellenkezőleg. Attól tartok, pontosan arra van szükségem, amit nyújtani tud, és arra, hogy megadjam neki, amit kér. Időnként emlékeztet rá, hogy valójában csak egy pótlék vagyok a számára, de amit ő nem tud – bár talán sejti – hogy ő is csak azt az űrt tölti ki bennem, amit valaki más kiszakított. Kissé beteges kapcsolat a minénk, de szükségünk van egymásra, hogy elűzzük egymás démonait. Legalább egy kis időre.
foglalkozás ❖ szerkesztő egy könyvkiadónál  

hobbi ❖ olvasás, séta, jóga, netflix  

becenév❖ ha tudsz becézést a Faye-re, csak rajta

Család ❖ Az egyetlen, aki igazán számított, az apám, de ő már sajnos nincs közöttünk. A többiek nem nagyon érdekelnek.
név: Gizi néni ❖ kor: 89 ❖ multi: magányos lélek vagyok
média
avatar
Korom :
27

Tartózkodási hely :
Dublin ◂

keresett :
nope ◂

Hozzászólások száma :
18

reagok :
11

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Faye McWarren Vas. Jún. 03, 2018 3:32 pm
gratulálunk, elfogadva!

welcome aboard

Légy üdvözölve az oldalon Faye!  

A karakterlapoddal mindent rendben találtam, igazán érdekes olvasmány volt, szép fogalmazással megfűszerezve, úgyhogy utadra is engedlek, irány foglalózni (avatar+rang) utána pedig tiéd a játéktér!
Admin
avatar
Tartózkodási hely :
stuck in the pages

Hozzászólások száma :
266

reagok :
192

Felhasználó profiljának megtekintése

1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Heart of Europe :: utazás Európába :: elkészült karakterlapok-
Ugrás: