welcome to europe, traveller
Life is a journey that must be traveled no matter how bad the roads and accommodations.
lépj be bátran
európa rád vár
Karakter neve:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
friss bejegyzések
legújabb irományok
Szomb. Dec. 08, 2018 2:10 pm
Csüt. Dec. 06, 2018 7:37 pm
Csüt. Dec. 06, 2018 7:18 am
Szer. Dec. 05, 2018 8:59 pm
jelenlegi utazóink
európa szívében
Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 2 Bots

Anaise Delacroix, Arnfrød Morstad, Henrik Morstad, Ronja Butler

A legtöbb felhasználó (43 fő) Kedd Aug. 21, 2018 12:11 pm-kor volt itt.
történéseink
jó ha tudod
európai lakosok
nyilvántartása
csoport
amerikai 2 5
angol 3 6
ázsiai - -
francia 6 5
görög 1 2
ír 4 4
külföldi 2 5
norvég 3 4
olasz - 2
orosz 3 3
skót 1 2
spanyol 4 2
svéd 1 2
összesen 30 42

Frederick and Darrell
TémanyitásTárgy: Re: Frederick and Darrell Vas. Jún. 24, 2018 1:27 pm



Darrell&Freddie
Csak régi barátok tudnak összeveszni, nyersen egymásra támadni, majd kibékülni, mivel barátságuk kiállta az idő próbáját.

Be kell ismernem: Amelianak volt igaza. A válásunk óta nem sokszor hangoztatom az ő igazát, de most, hogy alkalmam nyílik munka híján a körülöttem élő társaságot figyelni, mégis zöld utat adok azoknak a szavaknak, amiket egykoron a fejemhez vágott. Mi mind besavanyodott, munka-centrikus barmok vagyunk, akik nem tudják értékelni mindazt, ami a magánéletben adatott nekik. Vagy egyszerűen nem tudják felmérni, hogy ami otthon várja őket, az egy csoda… Az én esetem sajnálatos, de nem egyedülálló. Mi, akik itt dolgozunk, el kell számolnunk azzal, hogy a munka és a családi élet nem összeegyeztethető. Hiszen példának okáért itt ül mellettem a szomszédos asztalban Adams. Ott virít az ujján az arany karikagyűrű. Régebben nem nyúlt minden percben legalább háromszor az ékszerhez, nem forgatta meg, míg eltűnődve nézett a távolban. Meglehetősen sokszor gondol haza. Valószínűleg az ő felesége is megelégelte, hogy nem látja annyit a férjét, mint amennyit szeretné. Hogy az ő gyereke is csak hírből ismerheti az apját… a kisfia hasonló korú, mint Nathaniel, két évvel idősebb csak nála. Tudom, hogy imádja a lurkót, hiszen a számítógép képernyője melletti fényképet többször nézi, mint a monitort. Fél, hogy elveszíti.
Aztán ott vannak a lopva csalt telefonhívások az iroda családos tagjaitól, akik késő este üzennek haza az otthon a gyereket felügyelő társuknak, hogy fektesse le, mert nem fog időben hazaérni… talán a nap folyamán mindig is az este volt a legrosszabb. Amikor már nincsen ténylegesen érdemleges munka, de még pont annyi van, ami miatt senki nem mehet haza. A későesti pillanatok mindig adóznak nekünk pár perc csönddel, amikor mindenki sóhajtva, lemondón tűnődik el, hogy otthon kéne lennie, a családjával, azokkal, akik a legjobban szeretik őt.
Én, amikor megismertem Ameliat tudtam, hogy egész életemben szeretni fogom. Nem változott ez az elmúlt két évben se, hiába csak a viszály maradt meg kettőnk között. Lemondtam a közös életünkről, mert szenvedélyemmé vált a hajsza, a munka, a veszély és a vadászat. Az adrenalin. Nekem volt egy családom, egy gyönyörű családom, amiről mások csak álmodoznak. Ha ennek vége, ha rádöbbenek, hogy ők fontosabbak nekem, mint az itt töltött órák, mégis mit fogok tenni? Hogyan kerülöm majd el, hogy magányossá váljak, aki azon töpreng, miért engedte el a legszebb dolgot, amit csak megélt? A szeretetet, amit Tőle és a fiunktól kaptam? És mi lesz, ha Nate rádöbben, hogy én is olyan könnyen pótolható vagyok, mint az egyik játéka, amit a heves szórakozás közepette összetört? Ha majd az osztályában azt fogja mondani, hogy ő örül a válásnak, mert az apját eddig se látta, de legalább a születésnapján és karácsonykor kétszer annyi ajándékot kap? Nem szeretném ezt megélni… és lehet, hogy mégis megfogom, ha nem hajlok a változásra. De mégis hogy, amikor a munka, a dolgozókat felőrlő gépezet engem is ideláncol ebbe a nyomorúságos székbe, még akkor is, amikor két hete nem kaptunk ügyet?
Ismerős hang, az ismerős jenki akcentussal, ami meglehetősen különlegesnek hat a sok brit között. Bár Marie-Jane által már Amerika bekerült a mi kis irodánk vérrendszerébe… van, aki örül ennek, van, aki nem, mindenki eldönti kénye-kedve szerint.
- Az! Tesztoszteron meg pézsma… ki minek nevezi, de én személy szerint a magadfajtákat kilométerekről megismerem –értek ez alatt a származására, hiszen mi másra? Apám mindig is arra nevelt, hogy megkérdőjelezhetetlenül brit maradjak, soha ne adjam be a derekamat Amerikának. Az ember meg kétségtelenül nem tudja megvétózni a neveltetését, mert ha meg is próbálna tenni ellene, azt nem kiírtja, csak elnyomja.
Kelletlenül forgatom meg a szememet, míg a tea után nyúlok.
- Két éve még rosszabb a helyzet annál, mint ahogy te ismerted, úgyhogy örülj, hogy legalább valami mosolyszerűséget kapsz. Egyébként üdv újra köztünk, Darrell! –ad készséges választ a mögöttem üldögélő jómadár. Összevont szemöldökkel, legkevésbé se a mézes-mázas arckifejezést öltve magamra pillantok rá a háttámla mögül.
- Jaj, fogd már be, Adams! –ezzel pedig kelletlenül morogva az orrom alatt fordulok vissza kedvenc jenkim felé, hogy rögtön egy korty teába fojtsam a további véleményemet még mielőtt azok napvilágra kerülnének.
- Na jó, de a teaválogatás nálunk olyan alapműveltség, mint, hogy egyszeriben fel tudd sorolni a királyi család tagjait, és szívedre tett kézzel elmondd mondani a himnuszt –ezen idő alatt pedig már nyúlok is a vastag papiros irányába, hogy azt felcsapva, részletesen kezdjem el olvasni az összekötegelt lapokat. Csak egyszer pillantok fel homlokomba szökött szemöldökkel az előttem szobrozó jómadárra, de rögtön vissza is nézek a sorok közé.
- Azt mondd meg, kedves Darrell, hogy mikor mondtam azt, hogy hagyd ott a munkádat, és ülj a nyakunkon –léhán lapozok egyet, iszok egy korty teát. – Élek a gyanúperrel, hogy egyszer se. Vagy talán a kőkemény munkád közepette egy szabad perced nem akadt, amikor megemelhetted volna a telefont és legalább egy sms-t küldtél volna valamelyikünknek? Végül is csak évek teltek el azóta, de mondjuk, hogy elhiszem, hogy annyi egymás után letudott 365 nap alatt nem találtál egy megfelelő alkalmat se egy hívásra –csak futtában pillantok fel rá a mappa pereme fölött, de újból belefeledkezek a mondatokba. Egyre rosszallóbban fut össze a szemöldököm, megtámaszkodok a szék karfáján, tenyerembe ejtem az államat, mutatóujjam pedig a szám előtt pihen rendíthetetlenül.
- És miért én kellek ehhez? –lebegtetem meg a mappát, még gyorsan átfutom a megmaradt lapokat, majd összecsapva ejtem le az asztalra. – Hol van a társad? –úgyse fogok nemet mondani neki, de tudtommal jó kis csapata van, így adódik a kérdés, hogy holmi nagynevű FBI-os miért ereszkedik le az egyszerű rendőrök közé, hogy egy bűnügyi nyomozóval dolgozzon, semmint a saját embereivel. Mert ugyebár kaotikus múltunkra való tekintettel nem mindig alkottunk jó párost. Nem összeegyeztethető a munkamorálunk… igaz, legtöbbször ez vitte sikerre az ügyünket, mivel a két eltérő módszer mégis összetalálkozott, de azóta már neki is megvan a maga társa, meg nekem is.


Szószám: 931; Öltözet  

▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽

We all have two lives.


the second one starts when we realize that we only have one
törvény embere
avatar
Korom :
31

Tartózkodási hely :
London


Hozzászólások száma :
10

reagok :
3

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Frederick and Darrell Hétf. Jún. 04, 2018 11:22 pm



Freddie&Darrell
Csak akkor lehet jot csinalni, ha joban vagy azzal, akivel csinalod.


Egy hónapja megállás nélkül szimatolunk... illetve szimatoltunk mindaddig, míg Loren félbe nem szakította az egész műveletet a saját maga hülyesége és agymenése miatt, ami pofán vágta a csapatunkat. Szegény nőről bevallom, hogy nem sikerült az elmúlt évek alatt túl sok mindent megtudnom - olyat legalábbis biztosan nem, amit maga mondott volna el - mint ahogy én magam is megtartottam olyan információkat, amiket nem adok ki szívesen mások számára főleg nem úgy, hogy még nem ismerjük teljes mértékben egymást. Emiatt is szigorúan betartjuk egymással szemben a határokat, tudjuk, ha a másik hallgatásra kér és visszakozik, nem szívesen beszél valamiről, akkor azt tiszteletben kell tartanunk. Mert mindennek oka van. Igaz, hogy a "társ" mint olyan és a közös munka megköveteli azt a bizonyos "bizalmat" amivel tökéletesen együtt tudunk működni, de a magánéletre nem kell, hogy teljes mértékben kiterjedjen. Nekünk is vannak titkaink, olyan apró-cseprő dolgaink, amit soha nem vállalnánk fel mások előtt szégyen vagy éppen a szomorúságunk miatt. Nem tartozunk egymásnak elszámolással, nem kell tudnunk arról, hogy kivel osztjuk meg az ágyunkat vagy éppen, hogy miféle kegyetlenségnek váltunk egykoron áldozatául.
Azt viszont sikerült megtudnom, - másképp nem lennék tisztában azzal, hogy honnan ered a mostani becsavarodása - hogy a nővérét húsz évvel ez előtt megerőszakolták a szeme láttára. Ő pedig képtelen volt segíteni vagy éppen segítséget hívni, hiszen egy tízéves kislány volt még. Csupán szót fogadni tudott. Elbújt, elrejtőzött úgy ahogy azt a nővére kérte. Bebújt az ágy alá míg azt hallgatta és nézte, ahogy megbecstelenítik szegény lányt. Beleégett a tudatába és vele együtt a lelkiismerete is tönkre ment, hiszen nem tudott mit tenni. Magatehetetlen volt, félt és fogalma se volt mi történik, csupán a hangos sírást és sikoltozást hallotta.
Emiatt nem tudok haragudni rá még akkor se, ha a vele megütött hangsúly és hangnem másról árulkodik. Nem tudok haragudni azért, hogy egyszerűen képtelen volt leszakadni a munkáról, hogy hülyére hajszolta magát és vele együtt bennünket is, hiszen nem más ez mint egy személyes bosszú, egy néma és be nem ismert bocsánatkérés a nővére irányába. Ezeken a szerencsétlen nőkön keresztül próbál vezekelni, ebbe az ügybe fekteti bele minden energiáját... viszont ennek ára van és a saját érdekében le kellett vennem az ügyről, hiszen fontosabb az ő egészsége és mentális jólléte mint, hogy feleslegesen lovagoljon egy olyan ügyön amit nem fogunk tudni egyhamar megoldani és ami még jobban tönkre teszi őt.
Loren az egyik, ha nem a legjobb nyomozók egyike akikkel valaha találkoztam... erős, szilárd és jellemileg egyike azoknak, akikre mindig felnéztem még annak ellenére is, hogy több, mint öt évvel fiatalabb nálam. Bölcsnek és jó együttműködőnek, logikai vezetőnek véltem már az első pillanatban, de mint mindenkinek, úgy neki is vannak hibái és így határai is. A személyes sérelmei rámennek lassan a munkára és az egész nyomozásra. Elkezdi a hibákat halmozni, nem figyel se magára se másokra. Elvakultan követi a maga kisiklott, hibás elveit és nem érdekli mások véleménye. Nem áll le addig, míg valaki nem szembesíti azzal, hogy folyamatosan hibázik. És nem ez volt az első eset, viszont az első, hogy valaki máshoz kell fordulnom, hogy legyen a segítségemre, mert egyedül ha beledöglök se fog sikerülni. Túl régóta nyúzzuk már ezt a témát, lassan én se látok távolabb annál, amibe eddig belefojtottuk magunkat. Tipikus esete a "fától az erdőt" dolognak. Ezért gondoltam első körben Frederickre, mert ha valakivel, hát vele tökéletesen együtt tudtunk annak idején is dolgozni minden létező ellenérzetünk, ellenségeskedésünk és köpködésünk ellenére.
- Hozom a tömény tesztoszteron szagot mi? A hazafi virtust és a füstös, pézsma szagot... bocsáss meg, nem fürödtem meg a pacsuliban mielőtt tiszteletemet tettem előtted - bököm oda neki félvállról, majd egy széles vigyorral jegyzem meg magamnak a képén otrombáskodó savanyú félmosolyt - ó, már ilyet is látni? Kezded elveszíteni a befásult sznobizmusodat vagy csak engem tüntetsz ki azzal ott? Mit műveltetek vele míg nem voltam itt, Adams? - mutatok rá jelentőségteljesen és már kortyolok is egy jókorát a feketéből.
- Isten bocsá', valamit valamiért... inkább volt szükségük az emberre mint, hogy beugró feltétel legyen az angol teatárlat tökéletes, ide-oda való ismerete. Megesik, hogy nem úgy alakul minden mint ahogy elvárod - meg se lep, hogy ez idő alatt nem a paksamétát, sokkal inkább a kis itókáját részesíti előnyben, mint ahogy az sem, hogy elvárja - ha már én nem vagyok tisztában a teáikkal - hogy számot adjak az elmúlt jó néhány hónapomról.
- Dolgom volt. Mit gondolsz, majd otthagyom az FBI-t csak, mert ide szólított a "kötelesség", és majd ücsörgök a szőrös valagamon és minden állandó jelleggel itt fogok ugrándozni körülöttetek mint valami csahos kölyökkutya? - elképedve, reszelős hangom teljes megváltoztatásával tárom szét a karjaimat - dolgoztam, Freddie. Kőkeményen. Ha lekéred az aktámat látni fogod, hogy minden napra jutott valami. Gyilkosok, szektások, bevándorlók, gyújtogatók és még sorolhatnánk. Ebből egy évet lehúztam otthon is, volt egy fél éven át tartó időszak amit egy sorozatgyilkos kajtatásával töltöttem el... ezért is kezdem unni ezt a sok barmot - biccentek a mappa felé jelezve, hogy ideje lenne olvasgatnia végre, mert ez se tartalmaz mást.
- Mit rebegjek? Mindenhol olyan hülyék és betegek az emberek. A vezetés és a "polgárok" is - hangomban van némi lenézés de minimum lesajnálás - de keleten még nem jártam, majd azután nyilatkozok, hogy hol a leghülyébbek vagy épp a legcsodásabbak - görbül ismét félhold alakú mosolyba a szám szeglete.



Szószám: 878;; Öltözet
törvény embere
avatar
Korom :
36

Tartózkodási hely :
London

Hozzászólások száma :
8

reagok :
4

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Frederick and Darrell Hétf. Jún. 04, 2018 10:18 pm



Darrell&Freddie
Csak régi barátok tudnak összeveszni, nyersen egymásra támadni, majd kibékülni, mivel barátságuk kiállta az idő próbáját.

- Még mindig semmi? –szenvedésem tetőfokára hágva csapom hátra a fejemet, hogy a tarkóm rásimuljon meglehetősen kényelmes bőrszékemnek támlájára. Kezemben folyamatosan a telefonomat szorongatom, hosszanti végén lévő két végét fogva forgatom, átforgatva egyik kezemből a másikba. Hiába várok, az istenért nem akar jönni az sms… bár mégis mit vártam Ameliatól? Minden apró-cseprő ügye fontosabb annál, mint hogy válasszal méltasson. Az már meg se fordulhat a fejemhez, hogy esetleg felhívom, ó nem! Mert ő nem hajlandó velem szóban kommunikálni, és még annak is örülhetek, amikor eseti jelleggel telefont ragad, hogy valamit odarittyentsen a volt férje orra alá. Márpedig az, hogy csak úgy önkényesen dönt afelől, hogy a két hetente esedékes szombatot, amit a fiam velem töltene elveszi tőlem, és erről egy szót se szól, az úgy gondolom, hogy prioritás a kozmetikusával szemben! Bár mégis mit vártam? Hogy shakespeare-i szonettbe szedi, és díszes, míves borítékban küldi el az információt? Bizton állíthatom, hogy a minimalizmus jegyében nekem egy sms is elég –persze az azt megkörnyékező agyvérzéssel együtt-, ehhez mérten Nathaniel volt az, aki az éjjeli telefonok egyikén közölte velem, hogy kedves édesanyja úgy döntött, hogy a párjával ezt a hétvégét ragadják meg arra, hogy elutazzanak vidékre a „ház urának” családjához, magukkal víve a gyereket is. Mert annak a kölöknek nincsen biológiai apja, mi?!
Rámarkolva a készülékre kis híján miszlikbe aprítom, de indulataim hamarább hagynak alá, köszönhetően ezt a mellettem lévő asztalnál megmukkanó Adamsnek.
- Freddie… attól még, hogy tíz percenként megkérdezed, még mindig nem lesz semmi épkézláb ügy, amivel foglalkozhatnál –mondata végén meglehetősen hangosan és drámaian fújtat egyet. – Most pedig hagyhatnál a saját dolgommal foglalkozni! –ezzel pedig vissza is fordul a gép képernyőjéhez, és ráveti magát a billentyűzetre, ezzel csőlátással iktatva ki mindenkit, aki megperdül a perifériáján.
Pangás… talán ez jellemzi a legjobban az utóbbi hetek munkáját. Nem történik semmi. De tényleg, semmi! Jó… oké, piszlicsáré ügyecskék napi szinten befutnak, de olyan, ami rendesen megmozgatja az ember agyát, megdobja az adrenalinját… na ezek szinte már antik, rég nem látott darabok. Más végletből nézve természetesen jó, hogy csökkenő tendenciát mutatnak, hiszen nem esnek áldozatául egy ámokfutónak se ártatlanok, de mi, akiknek a hivatásuk az életük, csak ülünk naphosszat, és ábrándosan bámuljuk, ahogy a kaszáspók beszövi a plafon egy sarkát. Szerencsétlen párának minden egyes nap lebontják a házát a takarítók, de ő szűnni nem látszó ambíciókat mutatva újra visszaiszkol és felépíti mindazt, amit tönkretettek. Az biztos, hogy az állatvilágban én meg meglehetősen degenerált és életképtelen pók lennék, ha párhuzamot vonok az ő és az én életemmel…
Az asztalra hajítom az telefont. Élt bennem egy halvány remény, miszerint felrezeg majd a tenyeremben, de magam se értem, hogy pontosan hova gondoltam, mikor ezt megfogalmaztam. Kezembe újonnan egy papírt ragadok, azt galacsinná gyúrva fordulok Adams irányába, felcsapva az asztalra keresztbe tett lábaimat. Tanakodva a fehér lap sorsán nézegetem azt, végül a szomszédos pult tulajának felkarjához vágom. Cüncögve tolja hátrébb magát, ölébe ejtett kézzel tesz egy kilencven fokos fordulatot felém.
- Ennyire nincs dolgod? Tudod, a papírmunka és az adminisztráció se feltétlen alantas munka… -lehajolva kapja fel a földről a galacsint, és dobja a két asztal közti kukába azt.
- Tessék, ott a papírmunkám –oldalra döntött fejjel vigyorgok rá, de meglehetősen fergeteges humoromat csak egy szemforgatással jutalmazza. – Ugyan már, Adams! Én nem asztal mögé való munkás vagyok! Nekem kell a terep, a megoldandó ügyek, nem tudok itt ülni és csak nézni ki bájosan a fejemből! És ezt csináljuk már zsinórban két hete –szenvedőse véve a figurát ismét a háttámlának vetem a fejemet, orgánumom legalább annyira nyavalygós, mint amit Nate szokott megütni, mikor rá akar venni, hogy reggeli előtt bevágjon egy szelet csokit.
- Szar lehet neked… most ez van, törődj bele –keze már ismét az egérre siklik, és lassan el is fordul tőlem, hogy megnyissa a dokumentumot, amin eddig is ügyködött.
- Használhatatlan vagy, Adams… -prüszkölöm az orrom alatt, majd én is megigazítva öltönyöm alsó sarkát húzom ki magam és működésre bírom a gépet. – Legalább MJ-t lehet bosszantani, amikor itt van… -róvom fel neki, majd rögtön fel is kapcsolódik az a bizonyos lámpa a sötétségben. – Tényleg, az amcsi csaj hol van? –teszem fel a szomszédnak a kérdést, de válaszát előbb egy lemondó sóhaj előzi meg, tekintetét pedig az égnek emeli.
- Én se tudok többet, mint te –adja meg a roppant egyszerű választ.
- Na látod! Mondtam én, hogy használhatatlan vagy –alátámasztva az előbbi állításomat dőlök hátra a széken, lábammal ide-oda lökve magamat. Egy tollat ragadva magamhoz kattogtatom azt különböző ritmusképleteket kreálva, mígnem egy rég nem hallott ismerős hang üti meg a fülemet. Elnyomok egy mosolyt, végül az asztal fedőlapjára dobom a kék íróeszközt, mellkasom előtt összefont kézzel pedig már fordulok is a mellém toppanó férfi felé.
- Már messziről éreztem a jenki szagot –pillantok fel rá halovány grimasszal a képemen, de végül csak megengedek magamnak egy szegényes mosolyszerűséget.
- Nem lehet mindenki olyan tökéletes, mint te, Mr. FBI –piszmogva ugyan, de szavai szerint igazítom meg nyakkendőmet, majd simítom végig lezseren a szerteágazó rőzsén. – Holly molly! És az ilyen embereknek csak úgy osztogatják a brit állampolgárságot?! –az Earl Grey tea az egyik, ha nem a legnagyobb és legelismertebb nemzeti kincs! Aki közénk akar tartozni annak kutya kötelessége szeretni, különben mehet, amerre lát. Példának okáért vissza az USA-ba. Protekciót élvez a tea az elém hajított mappával szemben, így elsőként a meleg pohár köré fonom az ujjaimat, utána nyúlok a dosszié után.
- A kutyának meg tessék, mi? –lebegtetem meg az orra előtt a vaskos darabot. – Na! Most akkor az lesz, hogy én ebbe beleolvasgatok, közben pedig elmondod nekem, hogy hol voltál eddig, mit csináltál ebben a jó néhány évben, ami idő alatt szartál a fejünkre, majd elrebeged, hogy mennyivel jobb a brit korona, mint az amcsi föld, és utána  beszélhetünk erről is –nagyot kortyolok a teából, majd felcsapom a mappa vastag borítóját.
- Kezdheted!


Szószám: 954; Öltözet  

▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽

We all have two lives.


the second one starts when we realize that we only have one
törvény embere
avatar
Korom :
31

Tartózkodási hely :
London


Hozzászólások száma :
10

reagok :
3

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Frederick and Darrell Hétf. Jún. 04, 2018 6:53 pm



Freddie&Darrell
Csak akkor lehet jot csinalni, ha joban vagy azzal, akivel csinalod.


- Darrell!? Szevasz öregem, hát téged is látni erre? Mi szél fújt hozzánk? - nyújtja felém Timothy a tenyerét, minek után leeresztve kezét az övébe bújtatott fegyverről, kilép az asztala mögül.
- Ahogy nézem jó nagy szél - csatlakozik a beszélgetésbe Amanda is - megint nagyobb lettél.
- Hogy venné ki magát ha hájas segget és úszógumit növesztenék? Amúgy meg ha nagy ritkásan is, de illik benézni ide is nem? A "kezdetekhez" - tarkóig érő vigyorral fogadom el a felém nyújtott kezét, amit aztán egy jókora öleléssel váltunk ki pont, mint régi legjobb barátok. Ó, bárcsak ténylegesen erről lenne szó. A kezdetekben mikor Londonba jöttem, piszok nehéz volt szót értenünk egymással. Tipikus "ki a Jani", "kinek a farka nagyobb" kapcsolat volt a miénk, ráadásul mint minden angol, úgy Tim is képtelen volt arra, hogy jó szemmel nézzen rám, mint a nyugatról érkező "jenkire". Mindenki számára én voltam a fekete bárány - ha-ha - a kóstolgatható kis légypiszok, Mr. FBI, aki csakhamar bebizonyította, hogy nem véletlenül kerültem annak idején a nagyfiúk közé és bőségesen jót fog tenni Londonnak is a jelenlétem. Tapasztalat és tudás terén is. Azért valljuk be, meglehet, hogy Angliában is vannak szép számmal őrültek, sorozatgyilkosok és egyéb finomság, de egy akkora országban mint Amerika, sokkal több és sokkal nagyobb területen kell mind azt megmozgatnunk, mint itt. Azt is lehet mondani persze, hogy az elkövetők között is van különbség. De ez az egy nem lenne igaz... minden gyilkos, minden őrült ugyan olyan. Mindet a maga hülyesége hajtja, a saját érdekek, a szórakozás. Pszichopaták és szochiopaták tömkelegéről van szó, épp ezért nincsenek túl éles különbségek. Mert bár különbözőek a nemzetek, az emberek mindenhol ugyan olyan elvetemültek.
- Keresel valakit, vagy csak bejöttél felvágni a megnőtt bicepszeiddel és a fényesre viaszozott fejed búbjával?
- De, ez volt a célom. Bebizonyítani, hogy az enyém nagyobb - lököm meg vállal a srácot, tekintetemben gyerekes szórakozottsággal - a kedvenc sznob köcsögünkhöz jöttem, lenne egy kis melóm a számára.
- A sorozatgyilkos? Már három csapat is rajta van, de valamit nagyon jól csinál.
- Az én társam meg belehülyült az ügybe, szóval leállítottam róla, jobb a békesség. Viszont szükségem lenne valakire, aki kicsit... kizökkent az unalmas mindennapokból. Már most látom, hogy milyen izgalmas lesz vele az élet amíg meg nem találjuk azt a barmot - nehezedek rá fél hátsóval az egyik íróasztalra, mellkasom előtt karba tett kézzel imitálva a szigorú nyomozókról keringő pletykákat.
- Ó, nézzenek oda kit látnak szemeim! - a csilingelő hangot millió másik közül is képes lennék megismerni, így azzal a lendülettel ahogy meghallom Diane hangját, már fordulok is a csinos nyomozónőhöz, aki pipiskedve kapaszkodik bele a vállamba - azt ígérted mikor utoljára találkoztunk, hogy minden héten legalább egyszer fel fogsz hívni! És mikor találkoztunk utoljára? Öt éve. Hányszor hívtál azóta? Kétszer! És azt is miért? Mert kellett valami... ilyen egy számító dögöt mint te vagy - megvető pillantása csak hamar mosolyba vált s mellkasomat paskolva csepp kis tenyerével, drámai sóhajjal jelzi elégedetlenségével vegyülő örömét.
- Komolyan azt hittem, hogy soha nem látlak többet. Itt vagy nálunk már évek óta, nem olyan bazi nagy ez az ország de főleg nem ez a kis város ahhoz, hogy ne tudj benézni. Komolyan magamra fogom venni.
- Nézzenek oda, A nagyasszony még féltékeny lesz - pentyegi a hátunk mögött Timothy, miközben visszatelepszik a helyére.
- Maradjunk annyiban, hogy nem csak nekem van "idetévedési jogom". Ti is jöhettetek volna hozzánk, de hát ha nem, akkor nem...
- A kifogások.
- Mindig csak a kifogások. Na jól van Baby, inkább állítsatok irányba és mutassátok, hogy hol van a kedvenc angolom?
- Egyenesen előre, aztán vigyázz. Nem lett kellemesebb társaság, mint volt... vigyázz a "jenki" seggedre.
- Félre ne értsem - játékos kacsintással kapaszkodok bele a magammal hozott papírtálcába és a rajta lévő poharakba, melyek egyikében kávé, másikban valamiféle undorító, feltejezett teaféle található Mr. Énteátiszok részére. Ha Timothy esetében vallottam azt, hogy korábban nem voltunk túl jóban egymással, akkor kijelenthetem, hogy Freddie esetében ez képes volt újabb szinteket ölteni és a kezdeti nehézségeket én "baszódj meg ott ahol vagy!" felkiáltásnak és "száradjon beléd a szar!" utálatnak nevezném. Erőteljesen ütközött a világnézetünk, de úgy alapjában véve a nyomozási szokásunk is amit képtelenek voltunk összeegyeztetni az első három ügy alatt. Persze sejthető volt, hogy lesznek kisebb-nagyobb bökkenők amiket így vagy úgy majd átvészelünk, na meg alapjában véve ezeken túl közünk se volt egymáshoz, szóval tényleg csak szükséges rosszként kellett felfognunk a másikat. Mindkettőnknek megvolt a maga partnere és van is a mai napig. De be kell látnunk most is a korábbi hatékonyságunkat. Ezért is mertem néhány napja nagy fába vágni a fejszémet és közölni Lorennel, hogy megkörnyékezem az angol kis nyomorultat.
- Tea az úriembernek, félre áll a nyakkendőd csak gondoltam szólok.... és a hajad sincs tökéletesen belőve. Há', hogy nézel ki ember? Leeresztettél... nem számít, hoztam neked egy kis teát, nem tudom mit tettek bele de úgy néz ki, mint egy négy decis kiszerelésű mosogatólé. Jó szórakozást hozzá - csúsztatom ki a magam kávéját, hogy az orra alá nyomjam a teát.
- Ja és hoztam egy kis melót - csattan a tea mellett a fekete dosszié - most pedig örülj nekem!



Szószám: 851;; Öltözet
törvény embere
avatar
Korom :
36

Tartózkodási hely :
London

Hozzászólások száma :
8

reagok :
4

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Frederick and Darrell Hétf. Jún. 04, 2018 6:52 pm
Frederick B. Elton && Darrell Lincoln


Helyszín: Nyomozóiroda + "terepszemle"
törvény embere
avatar
Korom :
36

Tartózkodási hely :
London

Hozzászólások száma :
8

reagok :
4

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Frederick and Darrell
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Heart of Europe :: Európa szíve :: anglia-
Ugrás: