welcome to europe, traveller
Life is a journey that must be traveled no matter how bad the roads and accommodations.
lépj be bátran
európa rád vár
Karakter neve:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
friss bejegyzések
legújabb irományok
Szomb. Dec. 08, 2018 2:10 pm
Csüt. Dec. 06, 2018 7:37 pm
Csüt. Dec. 06, 2018 7:18 am
Szer. Dec. 05, 2018 8:59 pm
jelenlegi utazóink
európa szívében
Jelenleg 9 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 2 Bots

Anaise Delacroix, Arnfrød Morstad, Henrik Morstad

A legtöbb felhasználó (43 fő) Kedd Aug. 21, 2018 12:11 pm-kor volt itt.
történéseink
jó ha tudod
európai lakosok
nyilvántartása
csoport
amerikai 2 5
angol 3 6
ázsiai - -
francia 6 5
görög 1 2
ír 4 4
külföldi 2 5
norvég 3 4
olasz - 2
orosz 3 3
skót 1 2
spanyol 4 2
svéd 1 2
összesen 30 42

Faye & Drake ▬ The Girl Who Saw Too Much
TémanyitásTárgy: Re: Faye & Drake ▬ The Girl Who Saw Too Much Vas. Nov. 11, 2018 8:01 pm

drake & faye
I don't go looking for trouble. Trouble usually finds me.
A kérésemre megígéri, hogy életben hagy, nem öl meg, ha teljesítem, amit kér, de attól, ahogyan mondja, valahogy mégsem elég megnyugtatóak a szavai. Ijesztő a helyzetem, de valami módon mégis enyhén ismerős. Manapság már talán kevesen tudják rólam, mennyire könnyen befolyásolható és irányítható személyiség vagyok, hisz az elmúlt hét-nyolc évben folyamatosan dolgozom rajta, hogy szinte a semmiből felépítsem az önbizalmamat, akaraterőt és magabiztosságot növesszek oda, ahol ezeknek csupán egy kis csonkja volt. Próbálom azt mutatni, és el is hinni magamról, hogy érek valamit, hogy önálló, független, erős nő vagyok... de még ma is sokszor elbizonytalanodom, úgy érzem, útmutatásra lenne szükségem. Valakire, aki fogja a kezem, és vezet. Képletesen, persze. Először Jayson, majd később Peter gyakorolt felettem évekig hatalmat. Tulajdonképpen valahol, más-más módon, még mindig mindkettő ugyanezt teszi, és bár erősen küzdök... küzdenék ellene, egy részem tudja, hogy pontosan erre van szükségem. Hogy egyedül nem vagyok elég erős. Aztán most belekeveredem egy ilyen szituációban, hogy egy újabb férfi próbál a tetszése szerint formálni, az uralma alá hajtani, és irányítani. Egy része persze menekülne, elsősorban az életemet, illetve a testi épségemet és a szabadságomat féltem. Másfelől viszont szinte már ismerős az egész dolog, és a félelemtől, az idegen és ijesztő körülményektől eltekintve annyira nem is esik nehezemre fejet hajtani, vagy engedelmeskedni. Főleg annak tudatában, hogy addig sem kell tartanom tőle, hogy golyót kapok a szemeim közé. De ettől még, természetesen, nem szeretném senkinek odadobni magam, nem akarom, hogy kihasználjanak, nem akarok a négy fal között rekedni, és bár muszáj rábólintanom, de nem szívesen vennék részt semmilyen illegális dologban sem. Viszont most a hangsúly itt azon van, hogy muszáj. Nincs más választásom, ha életben akarok maradni.
- Igen... igen, megértettem – szólalok meg kissé remegő hangon, ám a tekintetem komoly, és határozott, mikor rávilágít a tényre, hogy ez részéről nem egy ígéret, sokkal inkább egy ajánlat. Szófogadó leszek, és hasznossá válok a számára, vagy meghalok. C-opció nincs, és nem is arról van szó, hogy megesett volna rajtam a szíve.
Őszinte megkönnyebbüléssel veszem tudomásul, hogy a feladatomba nem tartozik bele, hogy szexelnem kellene valakivel az üzlet nyélbeütését elősegítendően. Nyilván ettől még nem lesz egy sétagalopp, de jó tudni, hogy nem fog senki ilyesmire kényszeríteni. A többi részét viszont, mint kiderült, nekem kell megoldanom. Nem vagyok egy üzletasszony, alapvetően nem erősségem rátukmálni emberekre valamit, amit nem akarnak, de bizonyos értelemben néha szerkesztőként is szükség van arra, hogy kicsit rámenősebb vagy erélyesebb legyek, és amikor meg tudok feledkezni a kisebbségi érzéseimről, a szorongásaimról, tulajdonképpen, azt hiszem, képes is vagyok hatni másokra. Ha szem előtt tartom, hogy az életem a tét, talán menni fog most is. A pasi mond néhány lehetőséget, amikkel próbálkozhatok, mire válaszképpen csak bólogatok, hogy megértettem. Ha lesz választási lehetőségem, egyértelmű, hogy inkább nem próbálnám ki a drogot. Nincs igazán tapasztalatom drogokkal, bár volt egy kicsit lázadóbb korszakom a tini korom végén, ám akkor is inkább csak alkohollal vagy fűvel pusztítottam magam. Az viszont elég volt, hogy megtanuljam, mennyire nem jó dolog ilyen szerek hatása alá kerülni. És a mostani helyzetemet tekintve egyáltalán nem szeretnék még ennél is kiszolgáltatottabbá válni. De tartok tőle, fennáll a lehetősége, hogy nem lesz más választásom. Folyamatosan emlékeztetem magam, hogy most egyedül a túlélés a tét.
- Mi... milyen hatással vagyok? - kérdezek vissza meglepetten és értetlenül. Nem biztos, hogy értem, mire céloz. Nyilvánvalóan megkönnyebbülést jelent, hogy a puszta személyem is elég lesz, hogy elég csak magamat adnom ahhoz, hogy a várt módon szórakoztassam ezt a bizonyos Christoph-ot. És meglehet, nem a megfelelő személyt faggatom erről... Ugyanakkor egyszerűen csak kibukik belőlem a kérdés, mert közbe akaratlanul is ismét Peter és Jayson jutnak eszembe, akikről ugyan nem állítanám, hogy „hozzá hasonlóak”, de néha igazán szeretném tudni, mégis mi a fene az bennem, ami azt váltja ki belőlük, hogy irányítani akarnak. Bár az is lehet, hogy ez a férfi közel sem ilyesmire gondolt. Annál is inkább jó lenne tudni, hogy miről beszél.
Valahányszor arra célozgat, a szavaival vagy a tekintetével, hogy ő maga mit is tenne velem, mindig kisebb szorongás tör rám, és lesütöm a pillantásomat. Nem vagyok képes a szemeibe nézni, legbelül talán attól tartva, hogy kihívásnak tekintené. Viszont közben fokozatosan érik bennem a gondolat, az érzés, hogy talán igazán nem is akar bántani. Csak utalgat, de szerencsére nem tesz semmit, nem bánt, egy ujjal sem ér hozzám. Remélhetőleg nem is fog. Feltéve ha nem provokálom ki engedelmetlenséggel.
- Meg fogok tenni mindent, ami tőlem telik, hogy meggyőzzem a barátját – erősítem meg a korábbi kijelentésemet. - M-mennyi időm van? Mikorra kell elkészülnöm? - a hangomból még mindig hallatszik némi bizonytalanság és félelem, de igyekszem úrrá lenni rajta, és csak sodródni az árral. Azt igazából most nem is kimondottan bánom, hogy egy kicsit végre magamra maradhatok. Átgondolhatom ezt az egészet, összeszedhetem magamat, egy kis pihenés meg mosdás most tényleg jól jöhet. Még mindig kora reggel van, és egy átbulizott éjszaka, meg egy ijesztő hajnal van mögöttem, bár még így is kétlem, hogy képes leszek aludni.
A kísérőkre nem kell sokat várnom, és nem is kísérnek messzire. A VIP szobának nevezett helyiség nem túl nagy, és kimondottan barátságosnak sem nevezném, de az utóbbira nyilván hatással vannak az ellenérzéseim is. Amint magamra maradok, már hallom is, hogy kívülről kattan a kulcs a zárban. Nem is vártam mást, mégis gombóc gyűlik a hang hatására a torkomban. Szétnézek, felmérem a helységet, nincs-e véletlenül a közelben felejtve egy kósza telefon, vagy bármi, amivel segítséget kérhetnék. Egy nyitva maradt ajtó vagy ablak, amin át megszökhetnék... Nem reménykedem igazán, de muszáj felmérnem a lehetőségeimet. Végül fáradtan dőlök el az ágyon. Sírni, sőt, zokogni szeretnék, de egy-két könnycseppen kívül mégsem hullatok többet. Ez a fojtogató érzés nem engedi. Amúgy sem lenne ajánlatos később vörös, püffedt szemekkel megjelennem. Küzdök egy ideig az álmossággal, de a lelkemben dúló vihar ellenére végül elnyom egy időre az álom. Bár csak keveset vagyok képes aludni, forgolódások közepette, nyomasztó érzésekkel kísérve, és közel sem kipihentem ébredek. Időközben valaki itt hagyott egy tálca ételt nekem, de szinte rá sem tudok nézni, semmi étvágyam, és félő, az egész visszajönne, ha belekóstolnék, ezért inkább hozzá sem érek. Ehelyett inkább készülődni kezdek. Nem tudom, mennyi idő telt el, de igyekszem rendbe szedni magam, és felölteni azokat a holmikat, amiket ide készítettek. Egyik sem egészen az én stílusom, de azt hiszem, figyelembe vették a visszafogottságomat is, és ez talán még valamennyire tükröződik a ruhákon. Legalább nem festek úgy, mint egy utcalány, bár így is kicsit annak érzem most magam. Ha rajtam múlna, egyértelműen olyat választanék, ami ennél azért többet takar. A sminket illetően már tudok egy kicsit bátrabb lenni. A vörös rúzs, úgy gondolom, mindig is jól állt nekem, és az már magában is elég hangsúlyos. Miután elkészültem, a gyomromban növekvő idegcsomóval várom, hogy valaki értem jöjjön...




▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽




média
avatar
Korom :
27

Tartózkodási hely :
London ◂

keresett :
nope ◂

Hozzászólások száma :
35

reagok :
25

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Faye & Drake ▬ The Girl Who Saw Too Much Pént. Nov. 09, 2018 2:36 pm

Faye && Drake
the girl who saw too much

A végén még majd valami számomra egészen jót hozok ki ebből az egész elsőre kellemtelennek tűnő szituációból. Habár nem kellene ezen meglepődnöm, hiszen azért vagyok én London legjobb maffiavezére, mert mindenből hasznosat és az üzlet számára virágoztatót tudok kihozni..
Vagy így, vagy úgy – nem mindig ennyire kulturáltak és kegyesek a terveim szervezetünkön kívül állóknak, de ennek az alanynak most szerencséje van: méghozzá az, hogy nő. Egy igazán csinos és ártatlannak, amolyan jó embernek kinéző nő, aki mégis nagy hatalmat gyakorolhat néhány szexmániás barmon. Ami nekem jelent helyzetben kibaszottul kapóra jön.
Az előttem álló finoman fogalmazva megszeppent nő lassan kezd ráébredni arra, hogy nem sok választása van, már ha kedves neki az élete (az ilyeneknek mindig az), mert innen az atyaúristen sem menti meg őt, ha én azt nem akarom.
Rendőrség? Nevetséges. Fele a kezemben van, a másik fele meg túlságosan együgyű ahhoz is, hogy egyáltalán azt tudja, hogy nézek ki.
Igaz, az embereim még nem érkeztek meg a csajról szerzett infókkal, de biztos vagyok benne, hogy nem találnak semmi olyat, ami megrendíthet abban a tudatban, hogy én irányitok.
Látom a kis szöszi arcán, hogy mennyire megrökönyödik ajánlatom hallatán, hiszen biztos vagyok benne, hogy még soha nem kellett hasonlót tennie, soha nem kényszerítették semmire és nagy valószínűséggel még sose volt olyan rosszember markában, mint amilyen én vagyok. Nem az ő szerencsenapja ez, az biztos, habár lehetne sokkal rosszabb is, hiszen rólam van szó.
- Hogyne, megígérem, hogy nem ölöm meg. – mondom most elvigyorodva amolyan gonoszkás módon, és biztos vagyok benne, hogy ez a fajta mosoly és ígéret koránt sem nyugtatja meg őt.
Meg nyilván ő azt sem tudja, hogy az ilyenek, mint én, nem az őszinteségükről híresek. Azonban abba már most biztos vagyok, hogy nem fogom megölni, abban azonban már kevésbé, hogy valaha szabadon engedem. Igazából az abszurdum lenne, de neki ezt nem kell tudnia.
- Viszont nem vagyok az az ígérgetős fajta: hiszen nem teszi meg, amit mondok, és maghal vagy megteszi, és talán megmenekül. Szóval, ha engedelmeskedik még mindig nagyobb az esélye a túlélésre, mintha ellenáll. És higgye el, most még nagyon kedves vagyok. Talán túlságosan is. – magyarázom neki komolyan és őszintén, majd utolsó mondatomat hallatva eléggé feltűnően végignézek nőies testén.
Na, nem mintha már ne lett volna dolgom nála jobb nővel, de egy magamfajta szörnyet azt hiszem, vonzanak az ilyen ártatlan szőkeségek.
- Szóval nem tudja, mit mondjon, és mit tegyen. – vakarom meg aztán hirtelen a fejemet, miután alaposan végigstíröltem a spinét.
- Pedig ezt magának kell kitalálnia. – kacsintok rá, mert igenis tőle várom a dolog nehezét, ha már az életéért küzd.
- Á, ne féljen, nem kell dugnia vele. Kivéve persze, ha akar. - nevetem el magam gonoszul, habár belegondolva az esti alak kinézetébe nem hinném, hogy ő lenne a kicsike ideálja.
- Mondjuk úgy, hogy szabad kezet kap tőlem. Tőlem aztán rábeszélheti, hogy milyen jó ez a drog, aminek neve történetesen Angel. Milyen találó, hogy pont maga promóltálja, nemde? – kérdezem elégedetten, hiszen ebbe még bele se gondoltam.
- Akár ki is próbáltathatja vele, maga is társulhat hozzá, de dicsérhet engem is, hogy nálam kapható a legjobb cucc. Még akár arra is kitérhet, hogy milyen rossz ötlet engem visszautasítani. – magyarázom neki a tényállást már elkomolyodva, hiszen üzletről van szó. Olyankor pedig nem viccelek, sose!
- Bűvölje el vagy mi a fene! Maga egyáltalán nincs tisztában azzal, hogy egy magafajta ártatlan és visszafogott nő milyen hatással van a hozzám hasonlókhoz. – teszem hozzá jelentőségteljesen, de koránt sem akarok átmenni pszichológusba vagy életmód tanácsadóba, aki a nő önbizalmát legyezgeti, mert, ahogy elnézem, most nagy szüksége lenne ezekre. Élni akar? Dolgozzon meg érte! Ennyire egyszerű. Azt hiszem, az embereknél az életben maradás utáni vágya, sokkal többet ér minden kedves szónál.
- Higgye el, egy olyan pasasnak, mint Christoph, eléggé szórakoztató és elegendő lesz ennyi. – válaszolok aztán még utolsó bizonytalan kijelentésére, de már nagyon nem akarom húzni a drága időmet.
- Nekem már kevésbé lenne elég. – teszem még hozzá jelentőségtejesen, célozva arra, hogy ha én lennék az üzletember helyében, jó alaposan megdolgoztatnám az ágyban is.
- Szóval, ha biztos a dologban és ne öljem meg inkább, akkor az embereim felkísérik magát az egyik VIP-szobába, hogy rendbe szedje magát és pihenjen egyet. – teszem aztán hozzá amolyan utasító módon, hiszen egy éjszakai bárban ennél sokkal kevesebb ruhában, több sminkkel, ékszerrel kell megjelennie. Ráadásul az is igaz, hogy valószínűleg egy kis alvás sem ártana neki, véletlenül se szeretném sötét szem alatti karikákkal Cristoph Raunden elé küldeni.




  ◯  ◯ 731 - JÓHOGY NEM, 666. XD ◯ ©️

▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽

Kód:
Nobody can give you freedom. Nobody can give you equality
or justice or anything. If you're a man, you take it.
gazdag
avatar
Korom :
30

Tartózkodási hely :
Anglia, London

Hozzászólások száma :
13

reagok :
10

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Faye & Drake ▬ The Girl Who Saw Too Much Hétf. Nov. 05, 2018 12:02 am

drake & faye
I don't go looking for trouble. Trouble usually finds me.
Fokozatosan kezdek ráébredni a szomorú valóságra, hogy ez a fickó bizony nem fog csak úgy elengedni. Láttam, amint hidegvérrel megöl valakit, és hiába bizonygatom, hogy ártalmatlan vagyok, nem szólok senkinek, eltűnök, mielőtt hármat számolna, és soha többé nem kell hallania felőlem, a bizalmatlansága mindent felülír. Abból, ahogy a két követőjének dirigál, a drága holmikból, amiket visel, a kocsikból, a helyből, ahová hoznak, mind-mind arra következtethetek, hogy nem kispályások, hogy valami igazán nagy dologba tenyereltem bele, és egy komoly, veszélyes bűnbanda fejétől nem is várhatok vajszívűséget vagy könnyelmű meggondolatlanságot, de az utolsó utáni pillanatig reménykedem, hogy mégis meg tudom győzni a szabadon engedésemről. Ám ahogy kezdem elveszíteni ezt a reményt, úgy válok egyre riadtabbá és feszültebbé. A pillantásom ide-oda rebben, felmérve a helyet, keresve a kiutat, de azért van annyi eszem, hogy igencsak hamar rájöjjek, nincs menekvésem. Itt és most egyelőre nincs. Továbbá az sem jelent rám nézve túl sok jót, hogy az igazolványomat megszerezve egy-két kattintással könnyedén kideríthetnek rólam bármit, és ha meg is lépek, megtalálhatnak engem, vagy a szeretteimet. Miért akarnék hát erről bárkinek beszélni vagy írni? De a férfi nem meggyőzhető, hiába mondok neki bármit is. Ajkaim megremegnek az újabb gunyoros megjegyzését hallva. Az esélyeim egyre fogynak, ami olyan érzés, mintha egy kötelet fűznének egyre szorosabbra a nyakam, vagy sokkal inkább a mellkasom körül. Mély lélegzeteket véve igyekszem úrrá lenni a feltörni készülő pánikon.
Nem habozom sokat, amikor lehetőségem adódik megvédeni magam, szembeszállni az ellenséggel egy pisztoly segítségével. De rá kell ébrednem, hogy egy ilyen fegyver valóban nem gyerekjáték, használni sem az. Azzal pedig csak rontok az esélyeimen, ha idióta módjára hadonászok vele, és szemmel láthatóan fogalmam sincs, mit is kezdhetnék vele. Hamar visszaadom hát a gazdájának, és mielőtt további bajt hozok a fejemre, azt is beismerem, hogy nincs tapasztalatom fegyverekkel, majd biztosítom is az együttműködésemről. A férfi nem tűnik igazán meglepettnek. Mintha pontosan erre számított volna. Előbb tudta, hogy egy rakás szerencsétlenség vagyok, aki képtelen megvédeni magát, mint én. Szomorú. Újabb célozgatás, és mellé egy sokat sejtető kacsintással borzolja a kedélyemet. Ezektől a megnyilvánulásaitól csak még inkább kiszolgáltatott helyzetben érzem magam. Egyik karommal átölelve magam dörzsölgetni kezdem a másik karomat a könyököm felett, mintha fáznék, vagy mintha szégyenlős lennék, és így próbálnám takargatni magam. Önkéntelen, mondhatni kényszeres mozdulatsor, és a rám váró feladatot hallva egyre jobban bele is feledkezem. Kicsit végig kell gondolnom ezt az egészet. Mit ért az alatt, hogy szórakoztatnom kell a krapekot? És mivel tudnék én rávenni bárkit, hogy drogot vegyen? Egyáltalán helyes ez? Mármint persze hogy nem. Bűnrészes lennék ebben az egészben, de úgy értem... ha nincs más választásom, és ez az ára annak, hogy életben maradjak, akkor is bűncselekménynek számít? Ha én nem segítek neki, maga mondta, hogy találna helyettem más kísérőt. Csak éppen abban az esetben a nyakam bánná. Így pedig még lesz esélyem élve megúszni ezt a „kalandot”.
Kicsit lefagyok, mozdulatlanná meredek, amikor a fickó ismét úgy méreget, mint valami húsárút. Ördögi vigyorát látva, az újabb ajánlatot hallva nyelek egyet, majd kissé elfordítom a fejem, és lesütöm a pillantásom. Igazából a maga módján még egész helyes, vonzónak is nevezhetném, ha nem hozná rám a frászt, de leginkább olyannak tűnik, aki képes lenne elfogyasztani reggelire, vagy fél pillanat alatt eltaposni, Pöttöm Pannának érzem magam mellette. Viszont még mindig a válaszomra vár, ezért enyhén megköszörülöm a torkom, összeszedem a gondolataimat, meg a bátorságomat, és újra a szemeibe nézek.
- A... Ahogy mondtam, megteszem, amit kér. Segítek magának, ha tényleg megígéri, hogy akkor életben hagy, és nem esik bántódásom. De... az az igazság, hogy én semmit nem értek a drogokhoz, szóval nem tudom, mi olyat mondhatnék, amivel meggyőzhetem a barátját, vagy... pontosan mit is vár tőlem, mivel szórakoztathatnám...? - tárom szét kissé tanácstalanul a karomat. Ő maga mondta, igaz, nem ezekkel a szavakkal, de visszafogott típus vagyok. Olyan, aki leginkább csak csendben ül, és bátortalanul mosolyog. Persze a saját közegemben azért oldottabb vagyok, de most meglehetősen messze sodródtam a saját közegemtől. Nem vagyok rámenős, nem vagyok nyomulós, legfeljebb, ha többet iszom a kelleténél, de nem igazán örülnék neki, ha leitatnának. Tehát fogalmam sincs, mit tehetnék annak érdekében, hogy előrébb lendítsem az üzletét. Szeretnék együttműködni, hisz jelenleg ez jelenti számomra az egyetlen esélyt, de jó lenne tudni, mit vár tőlem, ugyanakkor erősen reménykedem, hogy semmi olyat, amit képtelen lennék végigcsinálni.
- Nem hiszem, hogy túl szórakoztató személyiség lennék – jegyzem még meg halkan.




▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽




média
avatar
Korom :
27

Tartózkodási hely :
London ◂

keresett :
nope ◂

Hozzászólások száma :
35

reagok :
25

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Faye & Drake ▬ The Girl Who Saw Too Much Szer. Okt. 24, 2018 11:15 am

Faye && Drake
the girl who saw too much

Mikor ma reggel felkeltem, álmomban se gondoltam volna, ha a mai nap végét – vagyis hajnal lévén inkább kezdetét – az alagsorban fogom tölteni.
Ki tudtam volna találni magamnak egy jó kis programot e helyett, de hát, mint mindig, most is a biznisz, ez esetben a biznisz védelme van első helyen.
Újabb ígérete, miszerint nem is ő maga adja meg a témát az íróknak és amúgy se beszélne senkinek az itt történtekről, nem igazán hatnak meg.
A bizalmatlanság, ami bennem van az emberek iránt, nem szűnik meg csak úgy egyik percről a másikra. Ráadásul, ha most elengedném, az már nem bizalmatlanság, hanem egyenesen ostobaság lenne a részemről.
Mint mondtam, ártatlan nőkkel ritkán van dolgom, ezért megregulázása is nehezemre esik jelen pillanatban, de igazából csak ő tehet arról, hogy megleste a mi kis hajnali estünket az árulóval abban a sikátorban.
- Ó, hát ebben biztos vagyok. Miért is beszélnél? Hiszen gondolom az minden napos, ha azt látja, hogy valakinek szétloccsantsák az agyát maga előtt, majd elrabolják. – jegyzem meg gúnyosan tiltakozásának hatására, hogy egyáltalán ne gondolja azt, hogy engem egy ilyen olcsó szöveggel le lehet zárni, netalán meggyőzni.
A szöszi végig mindenféle észérvvel próbálkozik, tehát úgy látszik, arra még nem jött rá, hogy én nem vagyok egy átlagos, hétköznapi, normális ember, aki úgy tesz vagy gondolkodik, mint a többiek. Talán már nem is vagyok ember.
Azt gondlom, hogy talán az ajánlatom után és fegyverem láttán már kapizsgálni kezdi, miről is szól a dörgés, hiszen végre, úgy tűnik, eljutottunk addig a pontig, ahol megadja magát nekem, mint általában mindenki, és azt teszi, amit mondok.
Ilyen ez, az erősebb győz, kebelezi be a gyengébbet. A kérdés már csak az, hogy ez a lakoma mennyire lesz fájdalmas a számára, mert ha hagyja magát, akkor talán kevésbé. Nekem nem számit, én így is, úgy is élvezni fogom.

A bige pontosan azt teszi, amire számitok is – mennyire kiszámíthatóak az egyszerű emberek – és az adott pillanatban kiveszi kezemből a jéghideg fegyvert és rám szegezi azt.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy egy perc erejéig is megijedtem, így csak lazán, rezzenéstelen arccal meredek rá arra várva, hogy mikor is ér véget a kitörése.
Nem is kell erre sokig várni, amikor leereszti a pisztolyt, majd egy ideig tenyerében tárolja.
- Okos kislány. – mondok csak ennyit, amikor lazán visszaveszem tőle azt, ami az enyém, majd a pisztolyt zsebembe csúsztatom, hiszen egyelőre nincs rá szükség.
- Ha nem mondja, észre se veszem. – jegyzem meg piszkálódó és goromba stílusban, amikor kijelenti, hogy még sose fogott fegyvert. Azt hiszem, még sosem láttam, hogy valaki ennyire bénán bánt volna fegyverrel, mint ő.
Vajon az én fegyveremmel, hogy bánna? Jut hirtelen eszembe az ötlet, de egyelőre nem mondom ki hangosan.
Igen, megtehetném, itt és most kényszeríthetném arra, hogy a kedvemben járjon, de tőle most egészen mást akarok. Igazából minden ujjamra jut egy nő estére, szóval ez nem igazán lenne kihívás, azonban nem hunyok szemet a felett, hogy egy ilyen ártatlan és tiszta nő ritkán fordul meg a bűnbarlangomban.
Talán pontosan ez is a szerencséje, hogy nem büntettem meg az előbbi kis ügyetlen mutatványa miatt.
- Remélem, másban azért nem ennyire használhatatlan. – kacsintok rá gonosz képpel, de tudom, hogy ő egyáltalán nincs tudatában annak, hogy mit is akarok tőle.
- Tudja, olyan ritkán találkozunk errefelé egy magához hasonló ártatlan szépséggel…akinek még esze is van…  A ma este folyamán meglátogat engem egy régi barátom, aki történetesen imádja a konzervatív szőkéket. Nos, bizonyára találnék olyat, aki ezt meg tudja játszani, de miért is kellene megjátszani, ha éppen nálam „vendégeskedik” egy ilyen nő. – kezdem el magyarázni ma esti feladatát, ha már annyira „hallani akarja” a dolgot.
- Szórakoztatnia kellene a krapekot ma este és rávenni arra, hogy az én árumat vegye meg, ami nem más, mint egy újfajta drog. – teszem fel az i-re a pontot, amikor is elmondom, mit is kell megtennie nekem.
Hogy miért árulom el neki még a beleegyezése előtt, hogy mivel bizniszelek?
Először is: ez csak egy a sok illegális üzletem közül, másodszor: sose találna ellenem bizonyítékot, mint eddig senki, harmadszor: biztos vagyok benne, hogy bevállalja – ha nem, akkor majd motiváljuk egy kicsit -, negyedszer pedig: csak egyszerűen élvezem az ilyen játékokat.
- Ha ezt elintézi nekem, akkor megígérem, hogy életben marad és talán még jól is jár itt, nálunk. – kacsintok rá, de ez a kacsintás inkább fenyegető, mintsem játékos.
Azt akarom, hogy érezze, nem viccelek és meg kell tennie, amit akarok. Talán azt éreztetetem vele, mintha lenne választási lehetősége, de valójában egyáltalán nincs.
- De, ha esetleg tud más módot, amivel a kedvemre tehet, - nézek végig formás testén - én semmi rossznak nem vagyok az elrontója. – teszem még hozzá ördögi vigyort megjelenítve arcvonásaimon, de azért valamiért most arra számitok, hogy az első verziót fogja választani.



  ◯  ◯ 777 - JÓHOGY NEM, 666. XD ◯ ©️

▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽

Kód:
Nobody can give you freedom. Nobody can give you equality
or justice or anything. If you're a man, you take it.
gazdag
avatar
Korom :
30

Tartózkodási hely :
Anglia, London

Hozzászólások száma :
13

reagok :
10

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Faye & Drake ▬ The Girl Who Saw Too Much Szomb. Okt. 13, 2018 5:40 pm

drake & faye
I don't go looking for trouble. Trouble usually finds me.
A homlokom ráncba szalad, a fejem enyhén oldalra billen, a tekintetembe némi értetlenség, és még egy adag rémület költözik, amikor kijelenti, hogy sok fantáziát lát bennem, és ahogy közben végigmér engem... Semmi jót nem ígér. Inkább bele sem akarok gondolni, mit is ért ez alatt. Másfelől viszont nem tudom, melyik a jobb rám nézve: ha jelentéktelennek talál, vagy ha tervei vannak velem. Ha nincs túl sok esélyem arra, hogy épségben hazajussak, vajon melyiket választanám, hogy inkább meghalok, vagy hogy hasznossá válok a számára valamiképpen?
- Az íróimnak nem én adom a témát, és határozottan biztos, hogy nem akarnék beszélni senkinek arról, ami ma történt velem – rázom hevesen a fejem, és most nem csak azért mondom, hogy meggyőzzem. Mégis minek akarnék könyvet íratni ebből az egészből? Örülök, ha képes leszek kiheverni, és elfelejthetem örökre. Egyébként pedig ha egy velem kapcsolatos sztorit valaha is meg szeretnék jelentetni, akkor azt valószínűleg én magam írnám meg, de ezt inkább csak magamban teszem hozzá. Az írói ambícióim kétlem, hogy javítanának a helyzetemen, csak magam alatt vágnám a fát.
A kérdésére enyhén megrázom a fejem, szóban viszont inkább nem felelek. Amúgy is, mégis mit mondanék? „Nem, dehogy haragszom.”? „Kutakodjon csak nyugodtan a múltamban, ahogy jól esik”? Ha nem lennék ennyire berezelve, és nem félteném az életem, ami most nyilvánvalóan csak egy hajszálon függ, talán még komikusnak is találnám azt az udvariasságot és figyelmességet, amibe a fenyegető szavait burkolja.
- Nem... nem gondolom – válaszolok a következő kérdésre csüggedten. Igaza van. Még én magam sem tudom, hol vagyok. Az idefelé vezető utat nem láttam, arra sem volt esélyem, hogy az autóból kiszállva szétnézzek, hiszen nem a nyílt utcán parkoltak le. De azért a remény hal meg utoljára.
A két melák elvonul, hogy teljesítsék a feladatukat, és kiderítsenek rólam ezt-azt, így kettesben maradok a főnökükkel. Elérkezettnek látom az időt, hogy rákérdezzek, mégis mit tervez velem. Jó lenne tudni, mi a célja, mert még mindig csak sötétben tapogatózom, hogy egyáltalán minek hoztak magukkal, és ez a tudatlanság a legfélelmetesebb. Meg aztán próbálom szóval tartani is a pasast, magam sem tudom, pontosan mit is remélve ettől. Talán hogy ha tovább beszélgetek vele, akkor előbb-utóbb tudok hatni rá, előrukkolhatunk valami ötlettel, ami neki is jó, és én is megúszom komolyabb megrázkódtatás nélkül. Kicsit, azt hiszem, tartok attól is, hogy csak úgy magamra hagy. A hely rideg, nyirkos, én nem öltöztem alul nagyon az előző éjjeli bulizáshoz, farmert viselek egy csinos felsővel, és egy vékony dzsekit, de nem szeretnék itt maradni, mert tuti, hogy ott vacognék a sarokban a hűvöstől és az enyhe sokktól egyaránt. Bár annak sem örülnék jobban, ha az emberei visszajönnének szórakoztatni a háta mögött, mert ő legalább eddig még nagyjából emberien bánt velem, egy ujjal sem ért hozzám, de a másik kettő egyértelműen bunkó.
A kérdésemre burkolt fenyegetést kapok, és nevetése meg a tekintete, ahogy rám pillant, ismét kicsit megijeszt, ezért hátrálok is tőle egy lépést. Nem mintha lenne hová menekülnöm, de talán jobb távolságot tartani, amíg megtehetem. Ám a szavai sem sokkal megnyugtatóbbak. Lassan már némán nyüszítek magamban, amint felvázolja nekem a lehetőségeket. Aztán ahogy felém nyújtja a fegyverét, nem is gondolkodom, csak odalépek, és hezitálás nélkül elveszem azt, majd rászegezem. De az egész nem tart sokáig, a kezem hamar remegni kezd, még sosem fogtam pisztolyt a kezembe, fogalmam sincs hogyan kell használni, nem tudok lőni, azt sem tudom, ki van-e biztosítva. Ha pedig nem tudom, mit kezdjek vele, csak magamnak ártok azzal, ha a pasast fenyegetem. Így két pillanat múlva már le is engedem, a tenyeremre helyezem, és csak nézem.
- Még sosem fogtam fegyvert ezelőtt – ismerem el halkan. - Megteszem, amit akar, csak mondja meg, mit kell tennem – nyújtom vissza neki a tulajdonát. - Bár őszintén, nem hiszem, hogy sok hasznomat venné... uram – sütöm le a pillantásom, és reménykedem, hogy nem húztam ki nála nagyon a gyufát az iménti jelenettel. A megszólítástól furán érzem magam, kicsit mint amikor alávetem magam Peternek, leszámítva, hogy tőle nem félek, ettől az embertől viszont igen. De a nevét még nem hallottam eddig, úgyhogy másképpen nemigen nevezhetem. Hacsak nem találok ki neki valami hozzáillő becézést, mint mondjuk kedves Mr. Emberrabló, vagy Drága Pszichopata Gyilkos, aki az életemre tör...




▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽




média
avatar
Korom :
27

Tartózkodási hely :
London ◂

keresett :
nope ◂

Hozzászólások száma :
35

reagok :
25

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Faye & Drake ▬ The Girl Who Saw Too Much Kedd Szept. 25, 2018 1:45 pm

Faye && Drake
the girl who saw too much

Kedvem még mindig nincs ehhez az egész „elrablósdihoz”, hiszen ez a lány csak egy aprócska porszem számomra a gépezetben. Viszont mégiscsak porszem, aki csúnyán belerondíthat a dolgaimba, amit pedig jómagam gyűlölök.
Gyerekkorom óta maximalizmusra nevelt apám, precízségre, fedhetetlenségre, de legfőképp arra, hogy soha nem hagyjam, hogy fogást találjanak rajtam.
Azt hiszem, én kevésbé lettem nyugodt és hidegvérű, mint ő, de azért mindig szem előtt tartom eme elveket.
Azonban, míg ő mindenféle lelkiismeret-furdalás nélkül lepuffantotta az anyámat, aki történetesen engem magamra hagyva akart lelépni egy spicli rendőrrel, addig nekem nehezemre esik nőket bántani.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem öltem még nőszemélyt, de ezek a némberek, kurvák, lopók, csalók, árulók, hidegvérű gyilkosok stb. egytől egyig megérdemelték az általam kirótt halált a bűneik miatt, azonban az ártatlanokkal és ártalmatlanokkal szemben gondban vagyok.
Tehát figyelmesen hallgatom a szőkét, amikor végre esélyt kap, hogy ő beszéljen és elcsicseregje vélhetően unalmas élete apró részleteit. Közben azért reménykedek benne, hogy talán ez a nő egy angyalbőrbe bújt ördög, tele a legszörnyűbb vétségekkel, de mikor kiböki a valóban egyhangú adatokat, csalódnom kell.
- Szóval csak egy szerkesztő. Milyen kár. Pedig igazán sok fantáziát látok magában. – biggyesztem le ajkaimat színpadiasan, miközben még mindig a szöszit méregetem, pontosabban feltűnően végignézek rajta.
- És eszébe se jutna a mai közös élményüket megíratni valamelyik kedvenc írójával, igaz? – kérdezem most már egészen elkomolyodva, gúnyos hangnemben.
Egy szerkesztő, azt hiszem, nem jelent rám különösebb veszélyt, azonban lemerem fogadni, hogy ilyen dolgokat még nem látott és észlelt, amit az elmúlt órákban általam. Aztán az ilyen élmények képesek az egyszerű emberekből olyasmit is kiváltani, hogy elmennek pszichológushoz az őket ért trauma miatt, amit aztán szépen kikotyognak neki. Ezenkívül az is előfordulhat, hogy a szöszi valakivel papíron fogalmaztatná meg a számára nem mindennapi történéseket. Ezek közül természetesen egyiket se engedhetem.
- Azért ugye, nem haragszik, ha erről én magam is meggyőződöm? – kérdem felvont szemöldökkel, amikor azzal folytatja, hogy a családjával nem igazán tartja a kapcsolatot. Majd hiszem, ha látom és egyébként is tudnom kell, ki a családja, mire számíthatok. Ugyanez a helyzet a barátaival is. Egy percre se higgye, hogy csak úgy beszopom minden szavát, ahogy senki sem!
Azonban legbelül még mindig jelen van az az ostoba hang, ami azt súgja, hogy ez a nő a szőke fejével pont annyira ártalmatlan és nem jelent rám nézve veszélyt, ahogyan az látszik is. A megérzéseim pedig általában sok emberel elkentében nem szoktak csalni.
- És gondolja, hogy itt nálam, e kedves helyen megtalálják? – nevetek fel gonoszan, amikor azt is közli velem mellékesen, hogy keresni fogják. Választ igazából nem is várok tőle, hiszen én biztos vagyok a válasz nemlegességében, de legalább abban, hogy ha meg is találják, csak mind rosszabbul járnak.
Nem mondanám, hogy megijedtem, de persze azért ezt is jó tudni, és kap egy jó pontot is nálam Miss. Szöszi, amiért nem hazudik…erről legalább is.
Igazából ezekre a dolgokra majd akkor érdemes gondolnom, hogy ha visszajönnek az embereim és átadják az anyagot, amit a csajról gyűjtöttek.
Tovább méricskélem őt hosszasan, amikor végre ő érzi azt, hogy kérést tehet fel nekem, pedig erre nem kapott engedélyt.
Más esetben figyelmen kívül is hagyhatnám és egy időre magára hagyhatnám őt idelent, az alagsorban, de lássa, milyen jó ember vagyok, még beszélgetek vele egy kicsit!
- Ó, ha azt maga tudná. – nézek kissé összeszűkült szemekkel a szöszi szemébe, amikor egy számára talán fontos kérdést tesz fel nekem, azaz szeretné tudni, hogy mi a tervem vele, mi is lesz a jövője.
Ezzel kapcsolatban számtalan gondolat megfordul a fejemben, de van egy olyan érzésem, hogy ezt ő nem hallgatná olyan szívélyesen, mint, amilyen jól hangzik számomra. Amúgy se szokásom azonnal kiteríteni az összes kártyalapomat.
Nem vagyok az a vihorászós típus, sőt, az ilyesmi igen távol áll tőlem, viszont, amikor arra kér, hogy mondjam meg, mivel győzhetne meg, hogy elengedjem innen, gonosz röhögésben török ki, majd társulnak hozzám velem maradt testőreim is.
- Tudja, cicuska, nem vagyok az az ember, aki a véletlenre bízza a dolgokat vagy megbízik bárkiben. Szóval a meggyőzésemért két dolgot tehet. Egy: odaadom a fegyverem és fejbe lövi magát. Na, akkor biztos leszek benne, hogy senkinek nem beszél arról, amit látott. De, ami a jó benne: elnyeri a bizalmamat. – magyarázom immáron elkomolyodva, vagyis visszavéve megszokott mogorva stílusomat, miközben a nadrágzsebembe dugom jobb kezemet. – Kettő: beáll hozzánk a mi is kis… csapatunkba, hogy szépen fogalmazzak. Aztán gyorsan meggyőz, hogy valóban nem ver át és mindent megtesz, amit én mondok. – fejezem be saját magam számára megfelelően kialkotott feltételeimet, majd hirtelen előhúzom abból a bizonyos zsebből a pisztolyomat. Vagyis egyiket a sok közül.
- Nos, mit választ: a fejbelövés vagy a csatlakozás? – szegezem neki a kérdést halál-komolyan, aztán elé tartom a fegyvert, egészen annyira, hogy ha akarja, el tudja venni tőlem.
Nem igazán tartok ettől az opciótól, attól pedig még kevésbé, hogy esetleg elveszi a fegyvert és nekem szegezi, azonban soha nem lehet tudni. Azon mondjuk jól szórakoznék.


  ◯  ◯ 805 ◯ ©️

▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽

Kód:
Nobody can give you freedom. Nobody can give you equality
or justice or anything. If you're a man, you take it.
gazdag
avatar
Korom :
30

Tartózkodási hely :
Anglia, London

Hozzászólások száma :
13

reagok :
10

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Faye & Drake ▬ The Girl Who Saw Too Much Vas. Szept. 16, 2018 8:57 pm

drake & faye
I don't go looking for trouble. Trouble usually finds me.
Világ életemben meglehetősen naiv lány voltam, és kezdem sejteni, hogy most is ez a helyzet, amiért továbbra is reménykedem, hogy még van esélyem ezt épp bőrrel megúszni. De mi mást tehetnék? Hagyjam, hogy elöntsön a pánik? Küzdjek foggal-körömmel? Sírjak, hisztizzek? Vagy csak nyugodjak bele, hogy valószínűleg megölnek, és talán előtte még valami sokkal rosszabbat is tesznek velem? Ezekbe a dolgokba igazán még belegondolni sem merek, nem akarok, mert akkor aztán tényleg megástam a síromat. Nem adhatom fel ilyen könnyen. Reménykedem, mert ezt kell tennem. Összeszedni magam, bátornak lenni, és hinni abban, hogy akárhová is visznek, akármit is terveznek velem, adódni fog egy lehetőség, hogy elmeneküljek, mielőtt még komolyabban bántatának.
Megérkezünk az ismeretlen helyre, amely számomra cseppet sem bizalomgerjesztő, pedig nem is sokat látok belőle. Csupasz falak, szűk folyosók, nincs sok ajtó, ablak egy sem, nem látom, merre van a kiút, de igyekszem továbbra sem csüggedni, és erősnek maradni annak ellenére is, amilyen pofátlanul bánnak velem kísérő a gorillák. Újra előveszem a fene nagy optimizmusomat, és megpróbálkozom meggyőzni a „főnököt” arról, hogy nem lesz velem gond, ha elenged. De mintha rám sem hederítene, a szavaim az egyik fülén be, a másikon ki, a tekintetét sem fordítja felém, helyette inkább az embereivel diskurál, és az elkobzott irataimat vizsgálja. Idegesen harapdálom az ajkam, amikor végül mégis közelebb jön, és rám pillant. Mondani szeretnék valamit, szóra nyitom a szám, de a félelem vasmarokkal markolássza a szívemet, és végül hang nélkül csukom be vissza. Miért... miért mondja, hogy le fogom késni a vonatom? Az még órák múlva indul csak, több mint fél napom lenne, hogy odaérjek. Komolyan itt akar tartani órákig? Vagy tovább? Mégis minek? Mit akar tenni velem? Hiszen mondtam, hogy elhagynám Angliát. Nem mondanék senkinek semmit. Ha kell, ő maga tehetne fel arra a hülye vonatra, hogy meggyőződjön róla, hogy nem árthatok neki. Tiltakozni szeretnék, könyörögni, győzködni, de a kétségbeesés és félelem elemi erővel csap le rám, letépve a naivitásom ködfátylát, és miután nyávogásnak titulálja a próbálkozásaimat, már nem is igazán merek tovább alkudozni.
A kérdései először meglepnek, de hagy némi időt, hogy átgondoljam a válaszomat, mert közben a másik kettőhöz lép, és ellátja őket feladattal. Nagyot nyelek, mikor meghallom, milyet parancsot ad ki nekik. Egyértelmű, hogy nincs értelme bármilyen mesét kitalálni magamról, hisz ha valóban lenyomoznak, tudni fognak rólam mindent, és kétlem, hogy a hazudozást díjaznák. Manapság elég csak rákeresni valaki nevére a neten, és minden lényeges infó ott van. Hol élek, mit dolgozom, hova járok szórakozni, kik a barátaim, és így tovább... Nem akarom belevonni ebbe a szeretteimet, épp elég nagy baj, hogy én ebben a helyzetben vagyok, de jelenleg úgy érzem, jobban járok én is és a családom is, ha együttműködöm, és elmondom, amit tudni akarnak.
- Szerkesztő vagyok Dublinban egy könyvkiadónál. Azért jöttem Londonba, mert egy íróval volt találkozóm, akinek kiadtuk a könyvét. Miatta voltam ott a klubnál, megünnepeltük a sikeres könyv-turnéját – felelek a feltett kérdésekre a tőlem telhető legösszeszedettebben. - A családommal nem tartom az állandó kapcsolatot, de a munkatársaim és a barátaim... nekik fel fog tűnni, ha nem érkezem meg ma a vonattal, és nem adok hírt magamról. Keresni fognak – jelentem ki viszonylag higgadtan, csak enyhén vékonyodik el a hangom a mondat végére, és őszintén, most már fogalmam sincs róla, hogy mennyire jó vagy rossz nekem az, ha tényleg hiányozni kezdek majd a kollégáknak vagy másnak. Egyelőre még nem említem a rendőr túsztárgyaló mostohabátyámat, aki – ha hosszabb időre eltűnnék – minden bizonnyal annak ellenére is nyomozni kezdene utánam, hogy már egy jó ideje nem beszéltünk, és elég furcsa a viszonyunk. És nem említem a politikus pasimat sem, aki ugyan házas, és csupán a szeretője vagyok, de reménykedem, hogy ha arra kerülne a sor, ő is eget-földet megmozgatna, hogy előkerítsen. Ezeket a dolgokat egyébként is kétlem, hogy kideríthetnék rólam a facebook-ról, így talán egy alkudozásnál még előhozakodhatok velük aduászként.
- Mi a terve velem? - szegezem aztán neki a kérdést komolyan, miután ő választ kapott a saját kérdéseire. - Mondja meg, mivel tudnám meggyőzni, hogy senkinek nem fogok beszélni a látottakról? Én tényleg csak... szeretnék hazajutni, és elfelejteni ezt az egészet – próbálkozom még egyszer, ezúttal mellőzve minden rimánkodást. Nyugodtnak tűnhetek, de azért a tekintetemben valószínűleg most is ott csillog a leplezetlen félelem. A bátorságot jelenleg leginkább abból próbálom meríteni, hogy valójában még nem bántott, nem ölt meg. Ha csak annyi lenne a célja, hogy elhallgattasson egy életre, már megtette volna, és nem hoz ide magával. Talán még nem döntötte el, mi legyen velem, és akkor... esetleg... még meggyőzhető, hogy megoldhatjuk ezt békésen is.




▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽




média
avatar
Korom :
27

Tartózkodási hely :
London ◂

keresett :
nope ◂

Hozzászólások száma :
35

reagok :
25

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Faye & Drake ▬ The Girl Who Saw Too Much Kedd Szept. 11, 2018 6:44 am

Faye && Drake
the girl who saw too much

Üres szavak, félelemmel kovácsolt ígéretek, mentegetőzés, bizalomkeltéssel való próbálkozás, könyörgés, kérlelés, sírás, és rengeteg hantázás – ezek azok a cselekvések, melyekkel életem során számtalanszor találkozok életformámból vagy ha, jobban tetszik a munkámból kifolyólag. S pontosan ezek a dolgok, melyek rám egyáltalán nem hatnak, leperegnek rólam, mint zsírkrétáról a hűvös esőcseppek. Ilyen szempontból, mint ahogy minden másban, nem lehet rám hatni.
Egyetlen dolog van, ami számomra fontos, mégpedig a biznisz és a család – vagyis kettő, habár e-kettő számomra egyet jelent. Nálam nem létezik árulás, csalás, nem lehetnek szemtanúk és semmi sem tántoríthat el az ilyen elhatározásom mellett.
Szóval hiába is van most egy ártalmatlannak tűnő szőke cicáról szó, ha az olyan dolgot látott, amit senkinek se lett volna szabad. De hát mit tehetnénk, nincs szerencséje.
Még én is ember vagyok, úgy néz ki, hiszen neki nem az lett a sorsa, mint az előbbi fickónak – egyelőre -, azonban mindenképp gondoskodnom kell majd a hallgatásáról.
Vicces és egyben szánalmas, hogy az emberek nagy része mennyire naiv és ostoba. Erről tanúskodik az is, amikor a csaj szinte elhitte, hogy most csak úgy mindenféle intézkedés nélkül útjára engedem.
Azt is tudom, hogy a legtöbb ember nem olyan, mint én, nem úgy gondolkodik, de én mégis előnynek érzem, hogy nincs bennem semmi jó.
Minden esetre azért nem volt elég a feltételezés, hogy talán csak egy ártatlan kislányról van szó, meg kell bizonyosodni arról, hogy kicsoda, micsoda, milyen az ismeretségi köre. Esetleg miben lehet hasznomra, netalán a vesztemre, bár ettől nem tartottam.
Természetesen nagyhatalmú és fontos emberként voltak a nővel való foglalkozásnál fontosabb dolgaim, üzleti ügyeim is, melyek privilégiumot élveztek, ezért, mikor visszaértünk a klubbomba, először az irodámat szállom meg és elintézek pár telefonhívást.
Közben azért az embereimet megbízom azzal, hogy vigyék a lányt az alagsorba, majd alapossal ijesszenek rá és kutassák át esetleges poloska ügyben, majd szerezzék meg  a személyes dokumentumait, hogy kideríthessünk róla mindent.
Épp akkor lépek be az alagsori helyiségek egyikébe, ahol történetesen ez a nő fog raboskodni egy időre, mikor az egyik gorillám átkutatja őt. Látom, hogy alaposan meg is taperolja a kicsit, de ez engem nem zavar, ezzel is csak a nőt teszik bizonytalanná.
Ráadásul megtudom időközben azt is, hogy a lány az imént próbálta őket megvesztegetni, de sikertelen volt a próbálkozás. Az embereim hűségesek voltak, tiszteltek, de ha nem is, azt is tudják, hogy a legrosszabb, ami történhet velük az életükben, az én vagyok. Azt is tudták, hogy ha hűségesek, akár a legjobb is lehetek.
- Hm. Helyes kép, csinos pofi. – állapítom meg gonoszul, mikor nevének felolvasása után Frank nekem adja a nő pénztárcáját a személyi igazolványával.
- Szóval Írország. Nagyon helyes.  Az nekünk még jól is jöhet. – motyogok inkább csak magamnak, de ekkor a nő, ez a bizonyos Faye újra elkezdi nekem lejátszani a már ismert lemezt, amit még a sikátorban kezdett el.
Továbbra se tud meghatni, ezért nem is igazán figyelek arra, amiket éppen mond.
Természetesen azért hallok ám mindent és csak akkor szólalok meg, mikor végre elhallgat.
- Cicám, attól tartok, maga azt a vonatot ma le fogja késni. Remélem, ezzel tisztában van. – mondom neki durva és komor tekintettel, mert biztos vagyok benne, hogy ez a lány nincsen tisztában a helyzetével vagy csak nagyon kitartó.
- Ha pedig befejezte a nyávogást, inkább elmesélhetné, hogy milyen munkaügyben van a városban, kikkel érkezett és kikkel találkozott itt. Netalán keresni fogja itt valaki? – folytatom mélyen ijedt szemeibe nézve rezzenéstelen arccal.
- Nézzetek utána, ki is ez a nő. Hol él, mivel foglalkozik, mit eszik, hol vásárol, milyen az anyagi helyzete, van e családja, kik a szerettei. Értettem?- nyújtom át a tárcát az egyik emberemnek most én kiadva az utasítást, de ez nálunk amolyan protokoll. Mikor a család és szerettei szavakat kimondom, látom a félelem jelét megvillanni a lány szemében, amitől biztos vagyok benne, hogy van valakije, akit félt.
- Máris, főnök. – mond csak ennyit ezek után a megbízható ember, majd a tárcával együtt el is hagyja helyiséget, jól tudja, innentől mi a dolga.
- Nos, most már csak az öné vagyok, kedves. Hallgatom. – lépek kissé közelebb az ír lányhoz, miután minden utasítást kiadtam a többieknek.
- Szépen kérem, válaszoljon az előbb feltett kérdésekre. De ha, nem, kérhetem csúnyábban is. – mondom neki gonoszságtól csillogó szemekkel, majd a végén hozzátársítok egy ördögi vigyort is.
Sok függ a mondandójától, mert igazából franc se tudja, mit csinálok még vele.
Senki se látja rajtam, de nem igazán áll szándékomban hidegvérrel kivégezni egy nőt. Nem is tudom, talán az lenne a megoldás, ha az én oldalamra állítanám és nekem dolgozna. De ez mind függ attól, hogy miket fog nekem elcsicseregni az életéről.



  ◯  754◯  ◯ ©️

▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽

Kód:
Nobody can give you freedom. Nobody can give you equality
or justice or anything. If you're a man, you take it.
gazdag
avatar
Korom :
30

Tartózkodási hely :
Anglia, London

Hozzászólások száma :
13

reagok :
10

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Faye & Drake ▬ The Girl Who Saw Too Much Vas. Júl. 01, 2018 12:40 am

drake & faye
I don't go looking for trouble. Trouble usually finds me.
Millió és egy gondolat fut végig az agyamon, miközben a sikertelen menekülésem után a két megtermett férfi magával vonszol a sikátorba. Tudom, hogy bajban vagyok, nem kell túl okosnak lenni ahhoz, hogy ezt két pillanat alatt levegye az ember, ám arra, hogy a kiutat keressem a heves rémület helyett, már képtelen vagyok. A szituáció persze azonnal kijózanított és kitörölte a szememből az álmot, de az agyam csak kattog, és azon gondolkodom, mit szúrtam el, hogy ilyen helyzetbe kerültem. Nem kellett volna eljönnöm erre a bulira. Vagy már sokkal hamarabb le kellett volna lépnem. De az is elég lett volna, ha nem jövök a sikátor közelébe... ha nem fordítom a fejem az ijesztő hangok irányába... vagy ha futás helyett csak elosonok, mielőtt észrevennének. Ezen már teljesen feleslegesen rágódom, ezzel is tisztában vagyok. Bajban vagyok. Nagyon nagy bajban. Bárcsak tudnám, hogyan vághatnám ki belőle magam.
A férfi, aki elé a másik kettő odacipel, hamar rávilágít a kijelentésem szánalmas abszurditására. Fájdalmasan rándul az arcom reménytelen tehetetlenségem jeleként.
- Én... én csak azt akartam ezzel mondani, hogy senkinek nem mondanék semmit. Nem kell senkinek tudnia, hogy itt voltam, vagy hogy mit láttam. Valószínűleg amúgy sem hinnének nekem, késő van, sötét van, nagy volt a zaj, és... és kicsit amúgy is becsíptem, szóval... - kétségbeesett próbálkozás, de még reménykedem, hogy nem kell ennek a legrosszabbul végződnie. Amikor a férfi mintha megenyhülni látszana, és azt mondja, elenged, mégis alig tudok hinni a füleimnek. A hangja ugyan enyhén gunyorosan csendül, de túlságosan csábít a szabadság ahhoz, hogy ezt figyelembe vegyem, szóval hálás tekintettel bólintok, majd hátrálni kezdek.
- Köszönöm – motyogom el, de továbbra sem fordítok nekik hátat, egészen addig nem, amíg az alak a pisztolyát a zakója belsejébe nem rejti. Beismerem, tartok tőle, hogy játszadozik velem, és amint megindulok, kapok egy golyót a hátamba, de egy ponton túl már ez sem tart vissza attól, hogy megpördüljek, és ismét futni kezdjek. A két nagydarab azonban másodszor is utolér, mielőtt akár a sikátor végéig elérhetnék, és ezúttal már valóban könnyek gyűlnek a szemeimben a rémülettől, amikor a harmadikkal ismét szembekerülök.
- Mit...? Mit akar tenni velem? Meg fog ölni? Hová visznek? - A szám kiszárad, a torkomba gombóc gyűlik a félelemtől, kapálózva küzdök a szabadságomért, sajnos teljesen reménytelenül. Nem értem, mi történik. Azt mondta, nem hagyhat szemtanúkat, de akkor miért nem öl meg itt és most? Milyen alagsorba visznek? Mit akarnak velem tenni? A férfi csak játszadozik velem... erről szól ez? Kiszórakozza magát az én káromra, és csak utána fog megölni? Próbálok bármiféle szalmaszálba kapaszkodni, hogy ebből még élve kikerülhetek, de a fojtogató rémületen túl jelenleg semmi másra nem vagyok képes.
Az egyik férfi kicsavarja a kezemből a mobilomat, és reflexből zsebre vágja, amikor segítségért kiáltok, hogy befoghassa a számat. Ütök, rúgok, harapok, de semmi nem segít, így is a furgon hátuljában végzem. Az egyik pasas a kormány mögött foglal helyet, a másik mellettem, és fegyvert szegez rám az egész út alatt. Mélyeket lélegezve próbálom kitisztítani a fejemet a pániktól, és kigondolni, milyen lehetőségeim vannak. Még élek, a férfi nem ölt meg azonnal, ez talán jó jel. Talán még meggyőzhetem, hogy engedjen el... Vagy ezt a kettőt itt. Van valamennyi pénzem... de az a sejtésem, ha megpróbálnám lefizetni őket, csak rosszabbul járnék. Ezek úgy ugrálnak, ahogy a főnökük fütyül, zokszó nélkül, ez már kiderült. És a halott fickó a sikátorban... valami azt súgja, ők is úgy végezhetik, ha segítenének nekem, vagy szökni hagynak. Nyelek egy nagyot, és próbálom benedvesíteni az ajkam, mielőtt ismét megszólalnék.
- Én tényleg nem mondanék senkinek semmit. Még csak nem is vagyok idevalósi, csak átutazóban vagyok itt. Hamarosan elutazom, és sosem lenne gondjuk miattam... A... a tárcám a hátsó zsebemben van, megnézhetik, hogy igazat mondok. Írországból jöttem – próbálom győzködni a két testőrt. Ha legalább az egyikükben van némi jóérzés, és segítenének meggyőzni a főnöküket... De egyik sem reagál, a közelebbinek épp csak a szeme villan felém, és aztán már meg is érkezünk. Mikor ismét durván kirángatnak a kocsiból, még szétnézni sem tudok, hol is vagyunk, mert az egyik gorilla arccal a közeli falhoz taszít, majd tetőtől talpig végigtapogat. Egy pillanatra reménysugár gyúl bennem, hogy talán mégis elértek hozzá a szavaim, és közreműködik majd a szabadulásomban, de hamar rájövök, túlságosan élvezi a taperolást ahhoz, hogy szimpátiát érezzen irányomba. Undorodva szorítom össze a szemeimet, amikor másodszor is elidőz a fenekem tájékán, majd végül elveszi a tárcámat, és amint végez, majd végre megfordulhatok, ismét a főnökével nézhetek farkasszemet.
- A nő ír. Faye Maeve McWarren – olvassa fel a nevemet a személyimből a nagydarab, majd az egész pakkot a gazdája felé nyújtja. Ismét nyelek egyet, és nekifutok újból, hogy kimagyarázzam magam ebből a helyzetből.
- Igen, ahogy mondtam, én nem itt élek... Csak munkaügyben töltöttem itt pár napot. Délután megy a vonatom vissza Dublinba, és esküszöm, többé vissza sem nézek. Senkinek nem kell megtudnia, hogy mit láttam... - a hangom most szinte egészen nyugodt, de a végén mégis elcsuklik. Fáradt vagyok, rémült, és már alig-alig pislákol bennem a remény, hogy ezt még ép bőrrel megúszhatom.




▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽




média
avatar
Korom :
27

Tartózkodási hely :
London ◂

keresett :
nope ◂

Hozzászólások száma :
35

reagok :
25

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Faye & Drake ▬ The Girl Who Saw Too Much Szer. Jún. 27, 2018 8:14 am

Faye && Drake
the girl who saw too much

Rohadtul nincs kedvem ehhez az egészhez, hiszen nem éppen ezért jöttem ide, ebbe a londoni klubba, hogy aztán embereket hajkurásszak egymás után, de most mégis úgy alakul, hogy az élet olyan lehetőségeket kínál, amivel önmagam lehetek.
Habár, mint mondtam, a piti ügyeket rég nem én intézem, hiszen éppen van mit üzletelnem a nagykutyákkal, ez a helyzet most mégis megoldásra vár.
A csajon, akit a gorilláim elém vezetnek, rögtön látszik, hogy nem a mi fajtánkból való, egy rendes életet élő, jól nevelt, átlagembernek néz ki, de hát mit tegyünk, ha nincs szerencséje és rosszkor volt rossz helyen?
Csak garantálni tudom, hogy az élete innentől már nem lesz olyan átlagos – vagy a halála - , ez csakis tőle függ.
Látom az arcán a rémületet, amit a magammal szemben állók arcán gyakran fedezek fel, de emellett még a bizonytalanságot, hiszen nem tudja, hogy mi lesz további sorsa, hogy mi vár rá és egyebek.
Már hozzá vagyok szokva a tekintetekhez, amikor úgy néznek rám, mint valami szörnyetegre. Ha valaki nem ismer, csakis ezt láthatja bennem, aki meg ismer, annak még több oka van a félelemre, hiszen az az illető már tudja, hogy én egyáltalán nem vagyok könyörületes. És akkor még finoman fogalmazok.
Viszont az az egy bejön, és kevésbé tesz dühössé, hogy nem hisztizik a szöszi. Ha valamit utálok, akkor az a nők nyávogása és könyörgése, amivel nem nálam nem mennek semmire, csak rontanak a helyzeten.
Persze, ettől függetlenül tudom, hogy menekülne a csaj és mindent meg fog tenni a menekülés érdekében, csak éppen azt nem tudja – MÉG - , hogy ez lehetetlen.
Az ével során kialakítottam magamnak egy olyan álcát, hogy még a legtöbb rendőr sem ismerte fel az arcomat, sem a pontos tartózkodási helyemet, pontosan erre vannak a hasonmások, akiket zsírosan megfizetek. Viszont, ha ezt az ijedt, szőke lányt most elengedem, nagyon nagy a valószínűsége, hogy feldob a rendőrségen. Igaz, hogy egy ilyen kis semmi gyilkosságot könnyűszerrel kimagyarázok, meg vannak az embereim is a rendőrségen, akiket lefizethetek, hiszen hatalommal és pénzzel sok mindent el lehet érni, de én nem szerettem kockáztatni és most sem fogok.
Mikor első körben kijelenti, hogy ő bizony nem látott semmit, semmit, röhögnöm kell, és egy alig látható gonosz nevetést hallatok, de csak egy rövid időre, hiszen a mosoly mimikája nem éppen az én asztalom volt.
- A hazudozás nem nagyon megy, igaz? Ezt sokkal jobban be kellett volna gyakorolni. – jegyzem meg összeszűkült szemekkel egy enyhe grimasz kíséretében arcvonalaimon, jelezve, hogy ezzel a sületlenséggel ne is próbálkozzon tovább, mert ezt itt senki nem veszi be, nem kispályásokkal van dolga.
- És akkor mégis miért futottál el, ha nem láttál semmit, mert nincs fény, hangokat se hallasz? - kérdezek vissza költői módon, mert nagyon is biztos vagyok abban, hogy szavahihetősége megkérdőjelezhető.
Aztán végül csak borul a bili, mikor belátja, hogy itt nem érdemes hantáznia s máris fűt-fát ígér, hogy szabadulhasson. Végre legalább eljutottunk idáig, de ez nem ilyen egyszerű és nem ilyen könnyű – számára biztosan nem.
- Szóval ígéred, hogy jó kislány leszel, és ha elengedlek, nem mondasz senkinek semmit? Nem szólsz a rendőrségnek? – kérdezem gúnyosan, aztán helyeslőn bólogatva miközben még mindig a fegyveremet nézegetem néha, habár ez nem kérdés, csak amolyan hatáskeltésnek szánom.
- Na, jó, rendben, legyen, ha te megígéred, hogy nem beszélsz erről senkinek, akkor hiszek neked, szabad vagy... – teszem még a következő mondatot is hozzá gúnyosan, mire egy halk sóhaj közben leeresztem fegyvert tartó karomat és a pisztolyt visszadugom a zakóm zsebébe.
Azt is látom, hogy a kiscsaj ugyanakkor megkönnyebbül, hogy véget ér tortúrja, ami igazából még el sem kezdődött, de ekkor ördögien hunyoritok egyet és intek az embereknek, hogy kapják el újra.
- Sajnálom, cicám, ez nálam nem így működik. Mivel láttad, hogy hidegvérrel kivégzem ezt a krapekot, így velünk kell jönnöd. Nincsenek szemtanúk.  – kacsintok rá ridegen, majd újra a testőrökhöz fordulok és a továbbiakban úgy teszek, mintha a nő csak valami tárgy vagy eszköz lenne, rá se nézek egyelőre.
- Vigyétek a klub alagsorába! Én külön megyek.  – adom ki a rideg utasítást, mire a fiúk meg is kezdik a műveletet, hogy betegyék őt a golyóbiztos furgonba. – És vegyétek el a mobilját, amit éppen szorongat, ha nem tűnt volna fel!
Mikor ez megtörténik, én is beülök a saját BMW-be, hiszen én magam szerettem vezetni. Számomra tökéletesen elengedő volt, hogy ha egy másik járműben követnek a gorilláim, de nem kellett hordozni, mint valami kisgyereket. Persze, más tészta volt, ha éppen üzletfelekkel tárgyaltam és kellet a limó, de általában magam szerettem vezetni és persze irányítani. Így van ez most is, ahogy a Vicious Circle felé megindulunk, pontosabban az alagsora felé vesszük az irányt, ahol már nagyon sok szerencsétlen megfordult, és akik vagy nem jutottak onnan ki élve, vagy ők maguk is csatlakoztak hozzám és az ördög csatlósi lettek. Nos, az majd kiderül, hogy a kis szöszinek mi lesz a sorsa, az biztos, hogy nem fogom csak úgy útjára engedni.


  ◯  ◯ 800 ◯ ©️

▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽

Kód:
Nobody can give you freedom. Nobody can give you equality
or justice or anything. If you're a man, you take it.
gazdag
avatar
Korom :
30

Tartózkodási hely :
Anglia, London

Hozzászólások száma :
13

reagok :
10

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Faye & Drake ▬ The Girl Who Saw Too Much Vas. Jún. 24, 2018 3:07 pm

drake & faye
I don't go looking for trouble. Trouble usually finds me.
És ismét itt. London. Szeretem ezt a várost, még a közelmúltban történt szerencsétlen látogatásom ellenére is, de mostanában, az utóbbi években úgy alakult, hogy mindig csak munkaügy miatt látogattam ide. Két fontos íróm is Angliában él, egyikük Angela Stone, akinek immár a második könyvét jelentethettük meg. Az első nagy sikert aratott, sokan várták a folytatást, és most végre ez is valóra válik. Épp a múlt hétvégén került a mű a polcokra, és szinte közvetlenül utána ideutaztam, hogy egy kisebb turné során tudassuk ezt a közérdeművel, és ilyen formán népszerűsítsük, ami igazából elég jól sikerült. Kellemesen telt, tegnap délután azonban ennek is vége szakadt, Angie kérésére azonban maradtam még egy estét, hogy egy buli keretein belül is megünnepelhessük a sikerét. Először azt hittem, egy bulit akar majd tartani, ám végül kiderült, hogy egy felkapott szórakozóhelyre szeretne elvinni engem és néhány barátját, ahol koccinthatunk párat. Nos... ezek a koccintások olyan érdekesen alakultak, hogy a kedves barátok már mind rég hazamentek, amikor én még mindig Angelát támogattam, vagy épp a haját fogtam, miközben ő már kifelé adta magából azt, amit elfogyasztott. Tulajdonképpen tényleg jó este volt, csak a vége lett kissé szürreális. Kedvelem a nőt, nyilvánvalóan még jobban is, mint amit az ember elvárna egy író és szerkesztője kapcsolattól, de eddig nem gondoltam volna, hogy olyan bensőséges viszonyban lennénk, hogy a sok közeli, helyi barátja jelenléte ellenére is én legyek az első számú támasza. Az este során többször is megpróbálkozom vele, hogy taxiba ültessem őt, és végre hazaküldjem pihenni, de sokáig makacsul kitart az ünneplés mellett, szóval mikor végül valóban elgurul vele az autó az otthona irányába, megkönnyebbülve sóhajtok fel. Én is beülhettem volna, de mivel a hotel, ahol megszálltam, a városnak teljesen a másik felén van, és igazából most már én is szeretnék mielőtt vízszintesbe kerülni, inkább úgy döntök, hívok magamnak egy másik fuvart. Különben is Angie szerintem már eléggé kijózanodott ahhoz, hogy egyedül is betaláljon a lakásába.
A közeli klubból még mindig hangosan dübörög a zene, ezért kicsit távolabb sétálok, hogy tudjak telefonálni. Épp előveszem a telefonomat, amikor hirtelen dörrenés rázza meg a sikátort mögöttem. Automatikusan kapom arra a pillantásomat, és a látványtól, ami elém tárul, előbb elkerekedik a szemem, majd halkan felsikkantok, és végül a szám elé kapom a tenyerem. Három férfi áll egy negyedik előtt, aki épp vérző fejjel csuklik össze. Az utóbbi egyértelműen halott. Megölték. A sokk csak egyetlen pillanatra bénít le, de hamar kapcsolok, hogy ez olyasmi, amit nem lenne szabad látnom, úgyhogy futásnak is eredek. Ha sikerülne berohanni a klubba, elvegyülhetnék az emberek között. Biztonságban lennék. És valószínűleg hívnám azonnal a zsarukat. Vagy mégis előbb rendelnék valami erősebb italt.
Ám ezeket a terveket esélyem sincs megvalósítani, mert a háromból ketten, a két nagydarab szinte két lépésből utolér, megragadnak a karjaimnál fogva, és magukkal hurcolnak, vissza a sikátorba. Átjár a rémület, és szabadulni próbálok, de jelenleg nem gondolkodom tisztán, és nemigazán fogom fel, hogy hiába rángatom a karomat, kapálózom, azzal csak magamnak ártok.
- Nem. Nem. Én nem láttam semmit – rázom hevesen a fejemet, amikor a harmadik, valószínűleg hármuk közül a főnök, felteszi nekem a kérdéseit. - Itt nincs rendesen fény sem, és nagy a zaj, semmit nem láttam, és nem is hallottam – hadarom el rémülten. A férfi tekintete rideg, kegyetlen, és a kezében levő fegyver sem teszi barátságosabbá. - Ígérem, senkinek nem mondok semmit, csak engedjen el, kérem – toldom meg a szavaimat egy könyörgéssel, és közben azon vagyok, hogy még véletlenül se pillantsak az élettelen test felé. Félő, hogy a maradék lélekjelenlétem is elszállna. Ujjaim görcsösen markolnak a még mindig a kezemben levő telefonomra, és végigfut az agyamon a kérdés, hogy vajon képes lennék-e segítséget hívni, mielőtt magam is farkasszemet néznék a pisztoly csövével?




▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽




média
avatar
Korom :
27

Tartózkodási hely :
London ◂

keresett :
nope ◂

Hozzászólások száma :
35

reagok :
25

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Faye & Drake ▬ The Girl Who Saw Too Much Kedd Jún. 19, 2018 10:50 am

Faye && Drake
the girl who saw too much

- Mi a fasz van veled, Matt? Nem veszed fel a telefont, amikor hívlak? Rejtélyes módon megjelenik a rendőrség, mikor az embereim üzletelnek? Mégis, hogy van ez? – kérdezem egy kicsit idegesen és emelt hangon, de mégis haláli és kegyetlen nyugalmat árasztva magamból, amikor a reszkető férfi fejéhez nyomom a fegyverem  falhoz taszítva őt egy londoni sikátorban. Közben az embereim vesznek körül tettre készen, nem mintha védelemre vagy felügyeltre lenne szükségem, de egy maffiafőnöknél már csak így van ez. Az ő élete az első.
Általában nem én intézem az ilyen piszkos ügyeket, hiszen megvannak erre a saját embereim, akik elvégezik helyettem, de ma mégis úgy alakult, hogy magam vettem kézbe a dolgokat.
Éppen egy londoni elit nightklubban mulattam az időt a fiúkkal, amikor kifelé jövet megpillantottam Matt Harson-t, az egyik drogdíleremet, aki történetesen már egy ideje a bögyömben van.
Mikor meglát bennünket azonnal menekülőre fogja az iramot, amivel azonnal elárulja bűnösségét, viszont nekem és  gorilláimnak se kell több, azonnal nyakon csípjük és beráncigálva abba a bizonyos sikátorba, kihallgatásra kényszerítem.
- Én nem, én nem tehetek róla, hogy megjelentek a kopók. – böki ki nehézkesen, recetálva, miközben majd összehugyozza magát a félelemtől, hiszen tudja, hogy ha engem lát, nem sok jóra számíthat.
- Hát akkor mégis ki tehet? Azt mondod, hogy én? – kérdem gúnyos hangnemben miközben kissé oldalra döntöm  fejemet, úgy méricskélem őt. Matt nagyon rossz hazudozó és egy gyáva féreg, mindig is tudtam, viszont elég jól el tudta adni a cuccot, sok pénzt hozott a konyhára nekem, így maradhatott a bandában.
Azonban mindig azt vallom, hogy a legmegbízhatatlanabb emberek egy ilyen bandában a gyáva emberek és ez most is bebizonyosodni látszik.
- Nem, te, Drake. Ilyet sose mondanék. – folytatja tovább az értelmetlen szövegelést, mielőtt egy rövid időre leeresztem a fegyveremet, hiszen számára úgysincs menekvés.
- Akkor, hogy lehet az, hogy napról-napra esik a haszon és a rendőrök már nem ez szállítmányomat nyúlták le? Valami nagyon nem stimmelt itt, Mattie…- rázom meg a  fejemet úgy téve, mint aki nagyon gondolkodóba esik, habár teljesen biztos vagyok benne, hogy a kis csúszó-mászó elárul engem.
- Nem tudom… Azt hallottam mostanában, hogy az oroszok és az ukránok is így jártak. Egyre szemfülesebb a rendőrség. – próbálja még menteni a menthetőt, szánalmas.
Még mindig ittas vagyok, de az ilyen fejlemények hatására valahogy képes vagyok felül emelkedni az alkoholhatásból és csakis az üzletre, az árulóra koncentrálni, hiszen velem ilyet senki nem tehet.
A biznisz és a család, számomra mindig azok maradnak az első helyen. Ha engem bántanak, a családot bántják, de ez fordítva is igaz és nincs az az ember, aki megússza, ha ezt az egészet elárulja.
Apámtól mindaddig, amíg meg nem halt, azt hallgattam, hogy az árulás a legrosszabb, amit elkövethetnek az ember ellen, és ah, ezt megengedjük, mi magunk vagyunk a hétcímeres ökrök, amitől gyengének tűnhetünk. Hát én nem vagyok gyenge, sose voltam az, ráadásul apámhoz hasonló nézeteket vallok, nem tűröm, ha hiba kerül a gépezetembe.
- Ó, szóval azt hallottad? – folytatom tovább gúnyos stílusban, habár egy szavát se hiszem el. Én se ma jöttem le a falvédőről és amúgy megvannak a kémeim, akik az ilyesmit jelentenék, de ilyesmiről szó sem volt.
– Gyenge próbálkozás. Viszont most már elég a hazugságból. Köpsz a zsaruknak, igaz? – kérdezem ismét emelt hangon és már meg is jelenik arcomon az a sötét, ördögi tekintet, ami miatt annyira tartanak tőlem, s ami miatt az emberek tudják, hogy engem sose verjenek át. Matt miért nem tudja?
- Nem, főnök, én sose tennék olyat… - folytatná ismét szánalmas védőbeszédét, de ekkor megcsörren a telefonja, amitől falfehér lesz és még jobban recetálni kezd. Ettől és gonoszan elvigyorodok, majd fejemmel az egyik gorilla felé bökök, hogy azonnal vegye el tőle a mobilt.
Mikor ez megtörténik, átadja nekem a készüléket és mit ad Isten, hát nem Edgar Monroe nyomozó nevét írja ki a kijelző?
Egy darabig ködösen vigyorogva bámulom a készülőket, majd egy diadalmas, mégis alig látható mosoly keretében tartom Matt pofája elé azt. Persze, megtörténik, aminek meg kell történnie, és az emberünk tényleg összehugyozza magát a szemünk láttára, mire nekem most már eltűnik a vigyor a képemről, és azt valami egészen más váltja fel. Valami, ami legbelülről jön, valami, ami igazán én vagyok és akkor született, mikor végig kellett néznem, apám, hogy gyilkolja le a szülőanyámat. Egy szörnyeteg, azt hiszem, mások így hívják az ilyet, de engem másokkal ellentétben nem zavart, ami vagyok, hiszen tudom, hogy mindent ennek a belső sötétnek és  a hidegvéremnek köszönhetek az életben.
- Sose tennél olyat, igaz? Ez akkor biztos csak a nénikéd, aki le akar szopni hajnalban. – jegyzem meg ismét sajátos stílusomban, de humorizálásnak még csak a darabkája se látszik az arcomon.
Szorosan fogom a fegyverem és egészen a halántékának nyomom, hogy a bőre már teljesen kipirosodik. Tudja, amit én is tudok és itt, mindenki körülöttem, hogy ezt a drága Mattie nem éli túl, hogy a legszentebb fogadalmat szegte meg, amit már nem lehet visszacsinálni.
Meg is kínozhatnám, hogy szenvedjen, hogy aztán lassan haljon meg, de nekem most erre nincs időm, sem kedvem, így egyszerűen csak meghúzom a ravaszt, majd eltartva hangtompítós fegyverem nézem végig, ahogy a magas, sovány férfi halott teste a fölre esik előttem.
Valaki talán azt kérdezheti, miért nem veszem fel a telefont vagy miért nem kényszerítettem Mattet, hogy jelentkezzen, de én nagyon jól ismerem Edgart. Tudom, hogy egy ideje rám pályázik, de azt is tudom, hogy nincs semmije ellenem, hiszen nagyon óvatos vagyok, vagy csak mindenkit megveszek, ezért feleslegesnek tartottam.
Még élvezném a látványt pár perc erejéig, de ekkor cipőtalpak kopogását vélem meghallani, melyek egyre gyorsabban és hangosabban próbálnak távozni gazdájukkal a sikátor veszedelem sötétségéből, habár az illető még nem tudja, hogy előlem nincs menekvés.
- Kapjátok el! – szólok oda az embereimnek vad tekintettel, mire azok azonnal tettre készen ugranak a parancsomra, hogy megöljék azt a személyt, aki szemtanúja volt ennek a hajnali kivégzésnek.
- Egy nő volt az. – teszi hozzá egyik legmegbízhatóbb emberem, Kit, mire kissé összeráncolódik a szemöldököm és egy pillanat erejéig hezitálni tűnök.
- Élve hozzátok ide nekem! – adom ki következő parancsomat kiegészítésképpen. Igaz, hogy rühellem a nőket, mármint nem szexuális értelemben, de sose öltem meg még nőt, legalább is nem úgy, hogy nem tudtam róla, kicsoda.
Anyám csúnya árulása után rájöttem, hogy a nők csak egyszeri használatra való eldobandó eszközök, de valami mégis megállított abban, hogy nőket és gyerekeket öljek. Más tészta volt, ha egy nő áruló vagy esetleg szintén maffiózó, mint én, de itt még semmi se volt biztos.
Miközben ezen gondolkodom, a fiúk már meg is jelennek egy szöszit szorongatva és felém vezetve.
Igazán jó bőrről van szó, amit azonnal észreveszek, mikor elém vezetik őt, de ez most egyáltalán nem érdekel, csakis az, hogy miért van itt és , hogy mit látott.
- Jó reggelt, szöszi! – köszönök oda neki, de koránt sem kedvesen, koránt sem úriember módjára, inkább csak rá akarok ijeszteni. Van egy olyan érzésem, hogy ez máris sikerült.
- Mondd csak, mit keres itt egy ilyen ártatlan lányka ebben a hajnali órában? Aztán meg hova siettél?  Mégis láttál valami érdekeset? – lépek hozzá közelebb ismét elővéve ördögi tekintetemet. Közben választ várok mindenre és nagyon ki kell magát magyaráznia ahhoz, hogy ne tegyek valami meggondolatlan és csúnya dolgot.
Olyan gondolatok futnák át az agyamban, hogy talán ő is rendőr és éppen Matt-hez érkezett egy újabb árulás idejére, amiről most éppenséggel szépen lemaradt. Helyette velem találja magát szemben, erre nem számíthatott. Azt hiszem, azt lehet mondani, hogy ez élete legrosszabb napja.

  ◯ [url=ZEN%C3%89CSKE]zene[/url] ◯ 1218 ◯ ©️

▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽

Kód:
Nobody can give you freedom. Nobody can give you equality
or justice or anything. If you're a man, you take it.
gazdag
avatar
Korom :
30

Tartózkodási hely :
Anglia, London

Hozzászólások száma :
13

reagok :
10

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Faye & Drake ▬ The Girl Who Saw Too Much Kedd Jún. 19, 2018 9:40 am
Játékosok>> Drake Bolton és Faye McWarren
Helyszín>> Egy eldugott kis sikátor - London
Szituáció >> A kismadár elcsípése, aki túl sokat látott, hallott, mi egyebek

▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽

Kód:
Nobody can give you freedom. Nobody can give you equality
or justice or anything. If you're a man, you take it.
gazdag
avatar
Korom :
30

Tartózkodási hely :
Anglia, London

Hozzászólások száma :
13

reagok :
10

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Faye & Drake ▬ The Girl Who Saw Too Much
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Heart of Europe :: Európa szíve :: anglia-
Ugrás: