welcome to europe, traveller
Life is a journey that must be traveled no matter how bad the roads and accommodations.
lépj be bátran
európa rád vár
Karakter neve:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
friss bejegyzések
legújabb irományok
Yesterday at 11:44 pm
Yesterday at 11:07 pm
Yesterday at 10:10 pm
Yesterday at 9:04 pm
jelenlegi utazóink
európa szívében
Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (38 fő) Csüt. Márc. 01, 2018 9:25 pm-kor volt itt.
történéseink
jó ha tudod
európai lakosok
nyilvántartása
csoport
angol 6 13
dán - 1
francia 6 5
görög 1 1
holland 1 -
ír 5 5
külföldi 3 6
norvég 3 4
olasz 2 2
orosz 2 3
spanyol 4 2
svéd 2 2
összesen 35 44

Faye & Drake ▬ The Girl Who Saw Too Much
TémanyitásTárgy: Re: Faye & Drake ▬ The Girl Who Saw Too Much Vas. Júl. 01, 2018 12:40 am

drake & faye
I don't go looking for trouble. Trouble usually finds me.
Millió és egy gondolat fut végig az agyamon, miközben a sikertelen menekülésem után a két megtermett férfi magával vonszol a sikátorba. Tudom, hogy bajban vagyok, nem kell túl okosnak lenni ahhoz, hogy ezt két pillanat alatt levegye az ember, ám arra, hogy a kiutat keressem a heves rémület helyett, már képtelen vagyok. A szituáció persze azonnal kijózanított és kitörölte a szememből az álmot, de az agyam csak kattog, és azon gondolkodom, mit szúrtam el, hogy ilyen helyzetbe kerültem. Nem kellett volna eljönnöm erre a bulira. Vagy már sokkal hamarabb le kellett volna lépnem. De az is elég lett volna, ha nem jövök a sikátor közelébe... ha nem fordítom a fejem az ijesztő hangok irányába... vagy ha futás helyett csak elosonok, mielőtt észrevennének. Ezen már teljesen feleslegesen rágódom, ezzel is tisztában vagyok. Bajban vagyok. Nagyon nagy bajban. Bárcsak tudnám, hogyan vághatnám ki belőle magam.
A férfi, aki elé a másik kettő odacipel, hamar rávilágít a kijelentésem szánalmas abszurditására. Fájdalmasan rándul az arcom reménytelen tehetetlenségem jeleként.
- Én... én csak azt akartam ezzel mondani, hogy senkinek nem mondanék semmit. Nem kell senkinek tudnia, hogy itt voltam, vagy hogy mit láttam. Valószínűleg amúgy sem hinnének nekem, késő van, sötét van, nagy volt a zaj, és... és kicsit amúgy is becsíptem, szóval... - kétségbeesett próbálkozás, de még reménykedem, hogy nem kell ennek a legrosszabbul végződnie. Amikor a férfi mintha megenyhülni látszana, és azt mondja, elenged, mégis alig tudok hinni a füleimnek. A hangja ugyan enyhén gunyorosan csendül, de túlságosan csábít a szabadság ahhoz, hogy ezt figyelembe vegyem, szóval hálás tekintettel bólintok, majd hátrálni kezdek.
- Köszönöm – motyogom el, de továbbra sem fordítok nekik hátat, egészen addig nem, amíg az alak a pisztolyát a zakója belsejébe nem rejti. Beismerem, tartok tőle, hogy játszadozik velem, és amint megindulok, kapok egy golyót a hátamba, de egy ponton túl már ez sem tart vissza attól, hogy megpördüljek, és ismét futni kezdjek. A két nagydarab azonban másodszor is utolér, mielőtt akár a sikátor végéig elérhetnék, és ezúttal már valóban könnyek gyűlnek a szemeimben a rémülettől, amikor a harmadikkal ismét szembekerülök.
- Mit...? Mit akar tenni velem? Meg fog ölni? Hová visznek? - A szám kiszárad, a torkomba gombóc gyűlik a félelemtől, kapálózva küzdök a szabadságomért, sajnos teljesen reménytelenül. Nem értem, mi történik. Azt mondta, nem hagyhat szemtanúkat, de akkor miért nem öl meg itt és most? Milyen alagsorba visznek? Mit akarnak velem tenni? A férfi csak játszadozik velem... erről szól ez? Kiszórakozza magát az én káromra, és csak utána fog megölni? Próbálok bármiféle szalmaszálba kapaszkodni, hogy ebből még élve kikerülhetek, de a fojtogató rémületen túl jelenleg semmi másra nem vagyok képes.
Az egyik férfi kicsavarja a kezemből a mobilomat, és reflexből zsebre vágja, amikor segítségért kiáltok, hogy befoghassa a számat. Ütök, rúgok, harapok, de semmi nem segít, így is a furgon hátuljában végzem. Az egyik pasas a kormány mögött foglal helyet, a másik mellettem, és fegyvert szegez rám az egész út alatt. Mélyeket lélegezve próbálom kitisztítani a fejemet a pániktól, és kigondolni, milyen lehetőségeim vannak. Még élek, a férfi nem ölt meg azonnal, ez talán jó jel. Talán még meggyőzhetem, hogy engedjen el... Vagy ezt a kettőt itt. Van valamennyi pénzem... de az a sejtésem, ha megpróbálnám lefizetni őket, csak rosszabbul járnék. Ezek úgy ugrálnak, ahogy a főnökük fütyül, zokszó nélkül, ez már kiderült. És a halott fickó a sikátorban... valami azt súgja, ők is úgy végezhetik, ha segítenének nekem, vagy szökni hagynak. Nyelek egy nagyot, és próbálom benedvesíteni az ajkam, mielőtt ismét megszólalnék.
- Én tényleg nem mondanék senkinek semmit. Még csak nem is vagyok idevalósi, csak átutazóban vagyok itt. Hamarosan elutazom, és sosem lenne gondjuk miattam... A... a tárcám a hátsó zsebemben van, megnézhetik, hogy igazat mondok. Írországból jöttem – próbálom győzködni a két testőrt. Ha legalább az egyikükben van némi jóérzés, és segítenének meggyőzni a főnöküket... De egyik sem reagál, a közelebbinek épp csak a szeme villan felém, és aztán már meg is érkezünk. Mikor ismét durván kirángatnak a kocsiból, még szétnézni sem tudok, hol is vagyunk, mert az egyik gorilla arccal a közeli falhoz taszít, majd tetőtől talpig végigtapogat. Egy pillanatra reménysugár gyúl bennem, hogy talán mégis elértek hozzá a szavaim, és közreműködik majd a szabadulásomban, de hamar rájövök, túlságosan élvezi a taperolást ahhoz, hogy szimpátiát érezzen irányomba. Undorodva szorítom össze a szemeimet, amikor másodszor is elidőz a fenekem tájékán, majd végül elveszi a tárcámat, és amint végez, majd végre megfordulhatok, ismét a főnökével nézhetek farkasszemet.
- A nő ír. Faye Maeve McWarren – olvassa fel a nevemet a személyimből a nagydarab, majd az egész pakkot a gazdája felé nyújtja. Ismét nyelek egyet, és nekifutok újból, hogy kimagyarázzam magam ebből a helyzetből.
- Igen, ahogy mondtam, én nem itt élek... Csak munkaügyben töltöttem itt pár napot. Délután megy a vonatom vissza Dublinba, és esküszöm, többé vissza sem nézek. Senkinek nem kell megtudnia, hogy mit láttam... - a hangom most szinte egészen nyugodt, de a végén mégis elcsuklik. Fáradt vagyok, rémült, és már alig-alig pislákol bennem a remény, hogy ezt még ép bőrrel megúszhatom.




▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽




média
avatar
Korom :
27

Tartózkodási hely :
Dublin ◂

keresett :
nope ◂

Hozzászólások száma :
18

reagok :
11

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Faye & Drake ▬ The Girl Who Saw Too Much Szer. Jún. 27, 2018 8:14 am

Faye && Drake
the girl who saw too much

Rohadtul nincs kedvem ehhez az egészhez, hiszen nem éppen ezért jöttem ide, ebbe a londoni klubba, hogy aztán embereket hajkurásszak egymás után, de most mégis úgy alakul, hogy az élet olyan lehetőségeket kínál, amivel önmagam lehetek.
Habár, mint mondtam, a piti ügyeket rég nem én intézem, hiszen éppen van mit üzletelnem a nagykutyákkal, ez a helyzet most mégis megoldásra vár.
A csajon, akit a gorilláim elém vezetnek, rögtön látszik, hogy nem a mi fajtánkból való, egy rendes életet élő, jól nevelt, átlagembernek néz ki, de hát mit tegyünk, ha nincs szerencséje és rosszkor volt rossz helyen?
Csak garantálni tudom, hogy az élete innentől már nem lesz olyan átlagos – vagy a halála - , ez csakis tőle függ.
Látom az arcán a rémületet, amit a magammal szemben állók arcán gyakran fedezek fel, de emellett még a bizonytalanságot, hiszen nem tudja, hogy mi lesz további sorsa, hogy mi vár rá és egyebek.
Már hozzá vagyok szokva a tekintetekhez, amikor úgy néznek rám, mint valami szörnyetegre. Ha valaki nem ismer, csakis ezt láthatja bennem, aki meg ismer, annak még több oka van a félelemre, hiszen az az illető már tudja, hogy én egyáltalán nem vagyok könyörületes. És akkor még finoman fogalmazok.
Viszont az az egy bejön, és kevésbé tesz dühössé, hogy nem hisztizik a szöszi. Ha valamit utálok, akkor az a nők nyávogása és könyörgése, amivel nem nálam nem mennek semmire, csak rontanak a helyzeten.
Persze, ettől függetlenül tudom, hogy menekülne a csaj és mindent meg fog tenni a menekülés érdekében, csak éppen azt nem tudja – MÉG - , hogy ez lehetetlen.
Az ével során kialakítottam magamnak egy olyan álcát, hogy még a legtöbb rendőr sem ismerte fel az arcomat, sem a pontos tartózkodási helyemet, pontosan erre vannak a hasonmások, akiket zsírosan megfizetek. Viszont, ha ezt az ijedt, szőke lányt most elengedem, nagyon nagy a valószínűsége, hogy feldob a rendőrségen. Igaz, hogy egy ilyen kis semmi gyilkosságot könnyűszerrel kimagyarázok, meg vannak az embereim is a rendőrségen, akiket lefizethetek, hiszen hatalommal és pénzzel sok mindent el lehet érni, de én nem szerettem kockáztatni és most sem fogok.
Mikor első körben kijelenti, hogy ő bizony nem látott semmit, semmit, röhögnöm kell, és egy alig látható gonosz nevetést hallatok, de csak egy rövid időre, hiszen a mosoly mimikája nem éppen az én asztalom volt.
- A hazudozás nem nagyon megy, igaz? Ezt sokkal jobban be kellett volna gyakorolni. – jegyzem meg összeszűkült szemekkel egy enyhe grimasz kíséretében arcvonalaimon, jelezve, hogy ezzel a sületlenséggel ne is próbálkozzon tovább, mert ezt itt senki nem veszi be, nem kispályásokkal van dolga.
- És akkor mégis miért futottál el, ha nem láttál semmit, mert nincs fény, hangokat se hallasz? - kérdezek vissza költői módon, mert nagyon is biztos vagyok abban, hogy szavahihetősége megkérdőjelezhető.
Aztán végül csak borul a bili, mikor belátja, hogy itt nem érdemes hantáznia s máris fűt-fát ígér, hogy szabadulhasson. Végre legalább eljutottunk idáig, de ez nem ilyen egyszerű és nem ilyen könnyű – számára biztosan nem.
- Szóval ígéred, hogy jó kislány leszel, és ha elengedlek, nem mondasz senkinek semmit? Nem szólsz a rendőrségnek? – kérdezem gúnyosan, aztán helyeslőn bólogatva miközben még mindig a fegyveremet nézegetem néha, habár ez nem kérdés, csak amolyan hatáskeltésnek szánom.
- Na, jó, rendben, legyen, ha te megígéred, hogy nem beszélsz erről senkinek, akkor hiszek neked, szabad vagy... – teszem még a következő mondatot is hozzá gúnyosan, mire egy halk sóhaj közben leeresztem fegyvert tartó karomat és a pisztolyt visszadugom a zakóm zsebébe.
Azt is látom, hogy a kiscsaj ugyanakkor megkönnyebbül, hogy véget ér tortúrja, ami igazából még el sem kezdődött, de ekkor ördögien hunyoritok egyet és intek az embereknek, hogy kapják el újra.
- Sajnálom, cicám, ez nálam nem így működik. Mivel láttad, hogy hidegvérrel kivégzem ezt a krapekot, így velünk kell jönnöd. Nincsenek szemtanúk.  – kacsintok rá ridegen, majd újra a testőrökhöz fordulok és a továbbiakban úgy teszek, mintha a nő csak valami tárgy vagy eszköz lenne, rá se nézek egyelőre.
- Vigyétek a klub alagsorába! Én külön megyek.  – adom ki a rideg utasítást, mire a fiúk meg is kezdik a műveletet, hogy betegyék őt a golyóbiztos furgonba. – És vegyétek el a mobilját, amit éppen szorongat, ha nem tűnt volna fel!
Mikor ez megtörténik, én is beülök a saját BMW-be, hiszen én magam szerettem vezetni. Számomra tökéletesen elengedő volt, hogy ha egy másik járműben követnek a gorilláim, de nem kellett hordozni, mint valami kisgyereket. Persze, más tészta volt, ha éppen üzletfelekkel tárgyaltam és kellet a limó, de általában magam szerettem vezetni és persze irányítani. Így van ez most is, ahogy a Vicious Circle felé megindulunk, pontosabban az alagsora felé vesszük az irányt, ahol már nagyon sok szerencsétlen megfordult, és akik vagy nem jutottak onnan ki élve, vagy ők maguk is csatlakoztak hozzám és az ördög csatlósi lettek. Nos, az majd kiderül, hogy a kis szöszinek mi lesz a sorsa, az biztos, hogy nem fogom csak úgy útjára engedni.


  ◯  ◯ 800 ◯ ©️

▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽

Kód:
Nobody can give you freedom. Nobody can give you equality
or justice or anything. If you're a man, you take it.
gazdag
avatar
Korom :
30

Tartózkodási hely :
Anglia, London

Hozzászólások száma :
8

reagok :
5

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Faye & Drake ▬ The Girl Who Saw Too Much Vas. Jún. 24, 2018 3:07 pm

drake & faye
I don't go looking for trouble. Trouble usually finds me.
És ismét itt. London. Szeretem ezt a várost, még a közelmúltban történt szerencsétlen látogatásom ellenére is, de mostanában, az utóbbi években úgy alakult, hogy mindig csak munkaügy miatt látogattam ide. Két fontos íróm is Angliában él, egyikük Angela Stone, akinek immár a második könyvét jelentethettük meg. Az első nagy sikert aratott, sokan várták a folytatást, és most végre ez is valóra válik. Épp a múlt hétvégén került a mű a polcokra, és szinte közvetlenül utána ideutaztam, hogy egy kisebb turné során tudassuk ezt a közérdeművel, és ilyen formán népszerűsítsük, ami igazából elég jól sikerült. Kellemesen telt, tegnap délután azonban ennek is vége szakadt, Angie kérésére azonban maradtam még egy estét, hogy egy buli keretein belül is megünnepelhessük a sikerét. Először azt hittem, egy bulit akar majd tartani, ám végül kiderült, hogy egy felkapott szórakozóhelyre szeretne elvinni engem és néhány barátját, ahol koccinthatunk párat. Nos... ezek a koccintások olyan érdekesen alakultak, hogy a kedves barátok már mind rég hazamentek, amikor én még mindig Angelát támogattam, vagy épp a haját fogtam, miközben ő már kifelé adta magából azt, amit elfogyasztott. Tulajdonképpen tényleg jó este volt, csak a vége lett kissé szürreális. Kedvelem a nőt, nyilvánvalóan még jobban is, mint amit az ember elvárna egy író és szerkesztője kapcsolattól, de eddig nem gondoltam volna, hogy olyan bensőséges viszonyban lennénk, hogy a sok közeli, helyi barátja jelenléte ellenére is én legyek az első számú támasza. Az este során többször is megpróbálkozom vele, hogy taxiba ültessem őt, és végre hazaküldjem pihenni, de sokáig makacsul kitart az ünneplés mellett, szóval mikor végül valóban elgurul vele az autó az otthona irányába, megkönnyebbülve sóhajtok fel. Én is beülhettem volna, de mivel a hotel, ahol megszálltam, a városnak teljesen a másik felén van, és igazából most már én is szeretnék mielőtt vízszintesbe kerülni, inkább úgy döntök, hívok magamnak egy másik fuvart. Különben is Angie szerintem már eléggé kijózanodott ahhoz, hogy egyedül is betaláljon a lakásába.
A közeli klubból még mindig hangosan dübörög a zene, ezért kicsit távolabb sétálok, hogy tudjak telefonálni. Épp előveszem a telefonomat, amikor hirtelen dörrenés rázza meg a sikátort mögöttem. Automatikusan kapom arra a pillantásomat, és a látványtól, ami elém tárul, előbb elkerekedik a szemem, majd halkan felsikkantok, és végül a szám elé kapom a tenyerem. Három férfi áll egy negyedik előtt, aki épp vérző fejjel csuklik össze. Az utóbbi egyértelműen halott. Megölték. A sokk csak egyetlen pillanatra bénít le, de hamar kapcsolok, hogy ez olyasmi, amit nem lenne szabad látnom, úgyhogy futásnak is eredek. Ha sikerülne berohanni a klubba, elvegyülhetnék az emberek között. Biztonságban lennék. És valószínűleg hívnám azonnal a zsarukat. Vagy mégis előbb rendelnék valami erősebb italt.
Ám ezeket a terveket esélyem sincs megvalósítani, mert a háromból ketten, a két nagydarab szinte két lépésből utolér, megragadnak a karjaimnál fogva, és magukkal hurcolnak, vissza a sikátorba. Átjár a rémület, és szabadulni próbálok, de jelenleg nem gondolkodom tisztán, és nemigazán fogom fel, hogy hiába rángatom a karomat, kapálózom, azzal csak magamnak ártok.
- Nem. Nem. Én nem láttam semmit – rázom hevesen a fejemet, amikor a harmadik, valószínűleg hármuk közül a főnök, felteszi nekem a kérdéseit. - Itt nincs rendesen fény sem, és nagy a zaj, semmit nem láttam, és nem is hallottam – hadarom el rémülten. A férfi tekintete rideg, kegyetlen, és a kezében levő fegyver sem teszi barátságosabbá. - Ígérem, senkinek nem mondok semmit, csak engedjen el, kérem – toldom meg a szavaimat egy könyörgéssel, és közben azon vagyok, hogy még véletlenül se pillantsak az élettelen test felé. Félő, hogy a maradék lélekjelenlétem is elszállna. Ujjaim görcsösen markolnak a még mindig a kezemben levő telefonomra, és végigfut az agyamon a kérdés, hogy vajon képes lennék-e segítséget hívni, mielőtt magam is farkasszemet néznék a pisztoly csövével?




▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽




média
avatar
Korom :
27

Tartózkodási hely :
Dublin ◂

keresett :
nope ◂

Hozzászólások száma :
18

reagok :
11

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Faye & Drake ▬ The Girl Who Saw Too Much Kedd Jún. 19, 2018 10:50 am

Faye && Drake
the girl who saw too much

- Mi a fasz van veled, Matt? Nem veszed fel a telefont, amikor hívlak? Rejtélyes módon megjelenik a rendőrség, mikor az embereim üzletelnek? Mégis, hogy van ez? – kérdezem egy kicsit idegesen és emelt hangon, de mégis haláli és kegyetlen nyugalmat árasztva magamból, amikor a reszkető férfi fejéhez nyomom a fegyverem  falhoz taszítva őt egy londoni sikátorban. Közben az embereim vesznek körül tettre készen, nem mintha védelemre vagy felügyeltre lenne szükségem, de egy maffiafőnöknél már csak így van ez. Az ő élete az első.
Általában nem én intézem az ilyen piszkos ügyeket, hiszen megvannak erre a saját embereim, akik elvégezik helyettem, de ma mégis úgy alakult, hogy magam vettem kézbe a dolgokat.
Éppen egy londoni elit nightklubban mulattam az időt a fiúkkal, amikor kifelé jövet megpillantottam Matt Harson-t, az egyik drogdíleremet, aki történetesen már egy ideje a bögyömben van.
Mikor meglát bennünket azonnal menekülőre fogja az iramot, amivel azonnal elárulja bűnösségét, viszont nekem és  gorilláimnak se kell több, azonnal nyakon csípjük és beráncigálva abba a bizonyos sikátorba, kihallgatásra kényszerítem.
- Én nem, én nem tehetek róla, hogy megjelentek a kopók. – böki ki nehézkesen, recetálva, miközben majd összehugyozza magát a félelemtől, hiszen tudja, hogy ha engem lát, nem sok jóra számíthat.
- Hát akkor mégis ki tehet? Azt mondod, hogy én? – kérdem gúnyos hangnemben miközben kissé oldalra döntöm  fejemet, úgy méricskélem őt. Matt nagyon rossz hazudozó és egy gyáva féreg, mindig is tudtam, viszont elég jól el tudta adni a cuccot, sok pénzt hozott a konyhára nekem, így maradhatott a bandában.
Azonban mindig azt vallom, hogy a legmegbízhatatlanabb emberek egy ilyen bandában a gyáva emberek és ez most is bebizonyosodni látszik.
- Nem, te, Drake. Ilyet sose mondanék. – folytatja tovább az értelmetlen szövegelést, mielőtt egy rövid időre leeresztem a fegyveremet, hiszen számára úgysincs menekvés.
- Akkor, hogy lehet az, hogy napról-napra esik a haszon és a rendőrök már nem ez szállítmányomat nyúlták le? Valami nagyon nem stimmelt itt, Mattie…- rázom meg a  fejemet úgy téve, mint aki nagyon gondolkodóba esik, habár teljesen biztos vagyok benne, hogy a kis csúszó-mászó elárul engem.
- Nem tudom… Azt hallottam mostanában, hogy az oroszok és az ukránok is így jártak. Egyre szemfülesebb a rendőrség. – próbálja még menteni a menthetőt, szánalmas.
Még mindig ittas vagyok, de az ilyen fejlemények hatására valahogy képes vagyok felül emelkedni az alkoholhatásból és csakis az üzletre, az árulóra koncentrálni, hiszen velem ilyet senki nem tehet.
A biznisz és a család, számomra mindig azok maradnak az első helyen. Ha engem bántanak, a családot bántják, de ez fordítva is igaz és nincs az az ember, aki megússza, ha ezt az egészet elárulja.
Apámtól mindaddig, amíg meg nem halt, azt hallgattam, hogy az árulás a legrosszabb, amit elkövethetnek az ember ellen, és ah, ezt megengedjük, mi magunk vagyunk a hétcímeres ökrök, amitől gyengének tűnhetünk. Hát én nem vagyok gyenge, sose voltam az, ráadásul apámhoz hasonló nézeteket vallok, nem tűröm, ha hiba kerül a gépezetembe.
- Ó, szóval azt hallottad? – folytatom tovább gúnyos stílusban, habár egy szavát se hiszem el. Én se ma jöttem le a falvédőről és amúgy megvannak a kémeim, akik az ilyesmit jelentenék, de ilyesmiről szó sem volt.
– Gyenge próbálkozás. Viszont most már elég a hazugságból. Köpsz a zsaruknak, igaz? – kérdezem ismét emelt hangon és már meg is jelenik arcomon az a sötét, ördögi tekintet, ami miatt annyira tartanak tőlem, s ami miatt az emberek tudják, hogy engem sose verjenek át. Matt miért nem tudja?
- Nem, főnök, én sose tennék olyat… - folytatná ismét szánalmas védőbeszédét, de ekkor megcsörren a telefonja, amitől falfehér lesz és még jobban recetálni kezd. Ettől és gonoszan elvigyorodok, majd fejemmel az egyik gorilla felé bökök, hogy azonnal vegye el tőle a mobilt.
Mikor ez megtörténik, átadja nekem a készüléket és mit ad Isten, hát nem Edgar Monroe nyomozó nevét írja ki a kijelző?
Egy darabig ködösen vigyorogva bámulom a készülőket, majd egy diadalmas, mégis alig látható mosoly keretében tartom Matt pofája elé azt. Persze, megtörténik, aminek meg kell történnie, és az emberünk tényleg összehugyozza magát a szemünk láttára, mire nekem most már eltűnik a vigyor a képemről, és azt valami egészen más váltja fel. Valami, ami legbelülről jön, valami, ami igazán én vagyok és akkor született, mikor végig kellett néznem, apám, hogy gyilkolja le a szülőanyámat. Egy szörnyeteg, azt hiszem, mások így hívják az ilyet, de engem másokkal ellentétben nem zavart, ami vagyok, hiszen tudom, hogy mindent ennek a belső sötétnek és  a hidegvéremnek köszönhetek az életben.
- Sose tennél olyat, igaz? Ez akkor biztos csak a nénikéd, aki le akar szopni hajnalban. – jegyzem meg ismét sajátos stílusomban, de humorizálásnak még csak a darabkája se látszik az arcomon.
Szorosan fogom a fegyverem és egészen a halántékának nyomom, hogy a bőre már teljesen kipirosodik. Tudja, amit én is tudok és itt, mindenki körülöttem, hogy ezt a drága Mattie nem éli túl, hogy a legszentebb fogadalmat szegte meg, amit már nem lehet visszacsinálni.
Meg is kínozhatnám, hogy szenvedjen, hogy aztán lassan haljon meg, de nekem most erre nincs időm, sem kedvem, így egyszerűen csak meghúzom a ravaszt, majd eltartva hangtompítós fegyverem nézem végig, ahogy a magas, sovány férfi halott teste a fölre esik előttem.
Valaki talán azt kérdezheti, miért nem veszem fel a telefont vagy miért nem kényszerítettem Mattet, hogy jelentkezzen, de én nagyon jól ismerem Edgart. Tudom, hogy egy ideje rám pályázik, de azt is tudom, hogy nincs semmije ellenem, hiszen nagyon óvatos vagyok, vagy csak mindenkit megveszek, ezért feleslegesnek tartottam.
Még élvezném a látványt pár perc erejéig, de ekkor cipőtalpak kopogását vélem meghallani, melyek egyre gyorsabban és hangosabban próbálnak távozni gazdájukkal a sikátor veszedelem sötétségéből, habár az illető még nem tudja, hogy előlem nincs menekvés.
- Kapjátok el! – szólok oda az embereimnek vad tekintettel, mire azok azonnal tettre készen ugranak a parancsomra, hogy megöljék azt a személyt, aki szemtanúja volt ennek a hajnali kivégzésnek.
- Egy nő volt az. – teszi hozzá egyik legmegbízhatóbb emberem, Kit, mire kissé összeráncolódik a szemöldököm és egy pillanat erejéig hezitálni tűnök.
- Élve hozzátok ide nekem! – adom ki következő parancsomat kiegészítésképpen. Igaz, hogy rühellem a nőket, mármint nem szexuális értelemben, de sose öltem meg még nőt, legalább is nem úgy, hogy nem tudtam róla, kicsoda.
Anyám csúnya árulása után rájöttem, hogy a nők csak egyszeri használatra való eldobandó eszközök, de valami mégis megállított abban, hogy nőket és gyerekeket öljek. Más tészta volt, ha egy nő áruló vagy esetleg szintén maffiózó, mint én, de itt még semmi se volt biztos.
Miközben ezen gondolkodom, a fiúk már meg is jelennek egy szöszit szorongatva és felém vezetve.
Igazán jó bőrről van szó, amit azonnal észreveszek, mikor elém vezetik őt, de ez most egyáltalán nem érdekel, csakis az, hogy miért van itt és , hogy mit látott.
- Jó reggelt, szöszi! – köszönök oda neki, de koránt sem kedvesen, koránt sem úriember módjára, inkább csak rá akarok ijeszteni. Van egy olyan érzésem, hogy ez máris sikerült.
- Mondd csak, mit keres itt egy ilyen ártatlan lányka ebben a hajnali órában? Aztán meg hova siettél?  Mégis láttál valami érdekeset? – lépek hozzá közelebb ismét elővéve ördögi tekintetemet. Közben választ várok mindenre és nagyon ki kell magát magyaráznia ahhoz, hogy ne tegyek valami meggondolatlan és csúnya dolgot.
Olyan gondolatok futnák át az agyamban, hogy talán ő is rendőr és éppen Matt-hez érkezett egy újabb árulás idejére, amiről most éppenséggel szépen lemaradt. Helyette velem találja magát szemben, erre nem számíthatott. Azt hiszem, azt lehet mondani, hogy ez élete legrosszabb napja.

  ◯ [url=ZEN%C3%89CSKE]zene[/url] ◯ 1218 ◯ ©️

▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽

Kód:
Nobody can give you freedom. Nobody can give you equality
or justice or anything. If you're a man, you take it.
gazdag
avatar
Korom :
30

Tartózkodási hely :
Anglia, London

Hozzászólások száma :
8

reagok :
5

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Faye & Drake ▬ The Girl Who Saw Too Much Kedd Jún. 19, 2018 9:40 am
Játékosok>> Drake Bolton és Faye McWarren
Helyszín>> Egy eldugott kis sikátor - London
Szituáció >> A kismadár elcsípése, aki túl sokat látott, hallott, mi egyebek

▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽

Kód:
Nobody can give you freedom. Nobody can give you equality
or justice or anything. If you're a man, you take it.
gazdag
avatar
Korom :
30

Tartózkodási hely :
Anglia, London

Hozzászólások száma :
8

reagok :
5

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Faye & Drake ▬ The Girl Who Saw Too Much
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Heart of Europe :: Európa szíve :: anglia-
Ugrás: