welcome to europe, traveller
Life is a journey that must be traveled no matter how bad the roads and accommodations.
lépj be bátran
európa rád vár
Karakter neve:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
friss bejegyzések
legújabb irományok
Hétf. Okt. 15, 2018 5:03 pm
Hétf. Okt. 15, 2018 4:32 pm
Hétf. Okt. 15, 2018 12:28 pm
jelenlegi utazóink
európa szívében
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (43 fő) Kedd Aug. 21, 2018 12:11 pm-kor volt itt.
történéseink
jó ha tudod
európai lakosok
nyilvántartása
csoport
amerikai 1 4
angol 4 6
ázsiai - -
francia 6 5
görög 1 2
ír 4 4
külföldi 2 4
norvég 3 4
olasz - 2
orosz 2 2
skót - 2
spanyol 3 -
svéd 1 2
összesen 27 37

Dina & Vincent
TémanyitásTárgy: Dina & Vincent Szer. Jún. 20, 2018 12:22 pm
Játékosok: Dina Vincent & Vincent Labelle
Helyszín: Annecy - Dina otthonának körényéke és még ki tudja
Vendég
Vendég
avatar

TémanyitásTárgy: Re: Dina & Vincent Szer. Jún. 20, 2018 12:23 pm

Dina & Vincent
Nem hagyhattam ki… nem engedhettem meg magamnak, hogy a nyári szünetet megelőző utolsó „mókát” kihagyjam. Ez annyit takart, hogy osztálykirándulásra kellett jönnöm és hátul kullogva bámulhattam, ahogy a régi barátaim jól érzik magukat. Én már nem tartoztam közéjük, én már nem lehettem tagja annak a csapatnak, ahol minden olyan könnyűnek bizonyult. Volt akkoriban még életem, mert el tudtam titkolni az otthoni gondokat… de pár hónapja megtört valami. Egy lila folttal jelentem meg a szemem alatt az iskolában. Láttam, hogy furcsán néztek rám, összesúgtak, ha elfordultam. Minden olyan más lett, én is. Talán a magány okozta, hogy befordultam. Már beszélni sem akartam senkivel. Csak a nővéremnek küldtem egy-két képet a helyről, hogy azt higgye jól akarom érezni magamat.
Hallottam, hogy elől a tanárnő a közelben található várról beszél. Nem akartam odamenni… nem érdekelt az egész. Sóhajtva gondoltam bele abba, hogy alig egy évvel korábban még rajongtam a történelemért. Mostanra azonban semmi sem érdekelt. Csak bámultam le a macskakövekre, figyeltem a cipőm orrát. Lábaim egyre lassabb tempót diktáltak, mintha ösztönösen próbálnék lemaradni az osztálytól. Nem azért, mert tőlük akartam elszökni… nem… sőt, sokkal inkább apám elől. Most is ott volt egy piros folt, a szám szélét elrondítva. A tegnap előtti vita nyoma volt, mindez. Mert ki más felelt volna azért, hogy drága a szállás és az étel egy ilyen kisvárosban, ha nem én?
Nyeltem egyet, ahogy a zsebembe nyúltam és megéreztem azt a kevéske pénzt, amit kaptam. Talán ez lett volna a menekülési vágyam kulcsa. Rászorítottam a papírra és mintha valami erőt adott volna, egyszerűen megálltam az utca közepén. Felemeltem a fejemet. Nicolas hátát bámultam – ő volt az utolsó a diákok tömegében… az ő kék pólója világított az arcom előtt végig.
Nem megyek többet haza… Remegve oldalaztam. Nem is figyelve, mi van azon a helyen, ahová tartok. Még az sem zavart volna meg, ha esetleg nekiütközöm egy ház falának. Szabadulni akartam. Menekülni szerettem volna az elől, ami olyan régóta a markában tartott.
Persze sokszor végig futott a gondolataimon, hogy apa valójában csak szenved, pont úgy, mint mi. Talán neki is csak anya hiányzik és nem tudja másképpen elviselni ezt, minthogy rajtunk vezeti le a fájdalmát. De már nem bírtam, túl sok volt… meg akartam ölni… ezerszer gondoltam erre, csakhogy megszabaduljak tőle és az ütéseitől. Meg akartam menteni a nővéremet, aki annyit tett értem és annyi szeretet adott, amikor senki más.
Kissé megrémültem, ahogy Nicholas kékje méterekre keveredett tőlem. Éreztem, hogy a torkomban dobog a szívem, amitől csak még jobban reszkettem. Hirtelen eszembe jutott Aimee, akit ott kellene hagynom ezzel a tettel apám karmai között. Nem… nem akartam gyenge lenni. Minden porcikám ellenkezett az ellen, hogy visszarohanjak az osztályomhoz, félve, hogy elveszek a kisvárosban és nem találok többé haza. Csakhogy az, amit én hazának is mertem nevezni nem volt több egy börtönnél, ahol apám volt a börtönőr.
Meg akartam fordulni, a ház felé, amerre tartottam. Reméltem, hogy az menedékem lehet, míg elvonul az osztály. Nem éreztem megkönnyebbülés, sőt mintha egy hatalmas követ fektettek volna a mellkasomra. Szorítást éreztem.
A következő lépésnél egy kijebb álló macskakőben botlottam meg és úgy estem be egy kávéház nyitott ajtaján. Észre sem vettem, hogy ott van, annyira belemélyültem az önsajnálatba. Így mindenféle védekezés nélkül hatalmasat csattantam az egyik asztal mellett, valakinek a lábánál. A telefonom kiesett a zsebemből és becsúszott a szék alá.
– Aúúú… a francba… – nyöszörögtem, ahogy megpróbáltam magamat feltornázni normális pózba. Közben már nyúltam is, kicsit megérintve azt a bizonyos bokát, hogy megfogjam a telefonom.
SZÓSZÁM: 570 MEGJEGYZÉS: Remélem tetszik.
.
Vendég
Vendég
avatar

TémanyitásTárgy: Re: Dina & Vincent Vas. Jún. 24, 2018 12:29 pm



dina & vincent
what are you doing under the desk?

A rosszullétem óta eltelt pár nap, és nem mondanám, hogy javult volna a Matteo és a közöttem lévő kapcsolat, de mivel kiderült, hogy szomszédok vagyunk, és a múltja egy orvosi karrierre nyúlik vissza, sajnos el kellett ismernem, hogy több segítséget tudna nyújtani, mint más ebben a városban. A munkámat nem veszítettem el, és Jerome a szokottnál kedvesebben állt hozzám. Nem tudtam, hogy ennek mi áll a hátterében, és őszintén annyira nem is érdekelt. A lényeg, hogy most már nem fogok összeesni a közértben, vagy a lakásom ajtajában, ha betartom az előírásokat, és rendszeresen járok kontrollra is. Az igazság az, hogy az olasz még így is gyanakodva méregetett, mert azt mondta, hogy a cukor miatt enyhe agyrázkódást kaptam, és ezzel több ideig kellett volna feküdnöm, ha nem akartam maradandó agykárosodást szenvedni. Elhittem neki, de mindenki pénzből él, ahogyan én is, így három nap után beadtam a derekamat, és elmentem dolgozni az étterembe. Ekkor még nem is sejtettem, hogy Jerome és Matteo rivalizálnak egymással, és arra hajtanak, hogy az év vendéglátói legyenek Annecy-ben. Ebben a kis közösségben nem is számítottam kevesebbre, és ahogyan egyre jobban kezdtem megismerni az itteni embereket, rá kellett jönnöm, hogy a cirkusz csak részben közelíti meg a társadalmi felépítését ennek a helynek. A nagyszüleim háza még nem kelt el, ez jó ürügy volt anyának, hogy a hétvégén átrepüljön hozzám Athénból, és szemügyre vegye a hagyatékát. Nem mertem mesélni neki telefonon arról, hogy mennyire rosszul voltam, és hogy konkrétan a szomszédom szedett össze, aki történetesen helyes, de egy kiállhatatlan ember. A repülőgépe két órán belül fog landolni, és engem ért az a megtiszteltetés, hogy kimenjek elé. Mekkora öröm, hogy kocsim sincsen, tehát marad a jó öreg buszozás, meg vonatozás egybekötve. A reggeli kávémról azonban nem vagyok hajlandó lemondani, és az alattunk fekvő Szelíd macskába szinte már törzsvendégként térek be. A nyár szinte tombol, mindenki boldogan köszön a másiknak, és mosolyogva kérdezi meg, hogy miképpen érzi magát. Mondanom sem kell, hogy Tomon és Pedron kívül még az olasz volt, akit ismertem, de örültem volna, ha a szél összehoz egy női lélekkel is. Nem csoda, ha kedvet kaptam a hosszabb reggeli szeánszokhoz, és lepaktáltam a pultos lánnyal a lakásom alatt lévő kávézóban. Lucy vagány, és odavan a barista életmódért. Nélküle el sem tudnék indulni dolgozni, és a vidám természete sem utolsó, ha törzshelyet választ az ember lánya. A közelségen kívül tényleg a társaság vonzott ide. A mosolyom szélesen terül el az arcomon, mikor belépek a virágmintás sötétkék ruhámban, és a szalmakalappal a fejemen.
- Szia Dina a szokásosat? – biccent felém, és már sietek is hozzá.
- Igen, és ha lehet akkor kérhetnék egy szendvicset is, mert éhen halok. – a pultra támaszkodva válok meg a kalapomtól, és mérem végig a vendégsereget.
- Ezen a helyen állandóan tumultus van? – viccelődöm, miközben készül a lattém.
- Ne is mondd…ezen a hétvégén lesz a sajtok éjszakája, ami annyit tesz, hogy még több turista érkezik a városba. Az éttermek már szerveződnek. – enyhén megemelkedik a szemöldököm, mert Jerome nem említette, hogy ennyire fontos esemény ez a városban, és ma nem is dolgozom.
- Szuper…így anyám tuti kinyír. – forgatom meg a szemeimet, és beszámolok a friss barátnőmnek arról, hogy a drága mama ma érkezik Görögországból, és ki fog készíteni a látogatásával. Zavartalanul csicsergek, amikor valaki beesik az ajtón, és a bárszékem alá csúszik a telefonja, vagy éppen a srác is maga. Mindenki elhallgat a reggeli teendői közepette, legyen az újságolvasás, vagy trécselés a telefonján. A pillantásom lassan emelem rá, és mérem végig, aztán a bokámon érzem meg a keze érintését.
- Minden rendben, vagy sokáig tartott az esti buli? – leszállok a székről, és leguggolok mellé, hogy összeszedjem a mobilját.
- Nem túl szerencsés elbújni itt. A mellettem lévő szék kényelmesebb. Gyere. – nyújtom a kezemet neki, hogy felsegítsem, és ha ez megtörténik, akkor talpra állítom, és visszaadom a készüléket a tenyerébe.
- Dina…és te? – érdeklődve merülök bele a szeme világába.

▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽



where there is desire there is gonna be a flame
where there is a flame someone's bound to get burned
dolgozó
avatar
Korom :
26

Tartózkodási hely :
Annecy

Hozzászólások száma :
38

reagok :
33

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Dina & Vincent Csüt. Jún. 28, 2018 2:40 pm

Dina & Vincent
Persze, hogy ki nem tud megállni a lábán? Na ki? Én. Mert persze az egyetlen kiálló macskakőbe is csak én, Vincent Labelle tudok annyira megbotlani, hogy aztán egyenesen végig nyalva az utcát egy kávé pultjáig zuhanjak. Az egy dolog, hogy a könyökömön a pulcsim kiszakadt, sőt talán a derekamnál is ahogy a padlóba csapódtam.
Szerettem valami ízesebb káromkodást közölni a nagyvilággal, de aztán jobbnak láttam elkapni a telefonomat és elhúzni. Még a vak is lazán észre vehetette, hogy az imént egy osztály haladt el kávézó előtt, mivel Nicholas és a többiek üvöltözve tudnak csak végig haladni az utcán… szerencsétlenségemre.
A nő leszállt a bárszékből, akinek az imént a lábán cirógattam végig. Már szinte vártam, hogy leüvöltve a fejemet vágja hozzám, milyen perverz vagyok vagy esetleg sikoltozni kezdjen. Akkor aztán menekülhettem volna, mielőtt meg találna verni. Sóhajtva vártam a sorsomat, miközben legalább ülőhelyzetbe próbáltam tornázni magam. Tenyerem önkéntelenül vándorolt sérült könyökömre, mintha annak melege egy kicsit enyhíthetne az éles fájdalmon. Tudtam, hogy lehorzsoltam, éreztem a vért is. A szememet azonban nem ezért szorítottam össze, hanem mert már vártam, hogy a retiküljével képen töröljön.
– Buli? – Illetődtem meg és azonnal kinyitottam a szememet. Nagyokat pislogva bámultam az egyébként egészen csinos nőre… asszonyra… lányra… – nem igazán tudtam beazonosítani.
– Én csak… – Makogtam magam elé.
Nem hittem el, hogy ilyen egy nyomorult vagyok. Az előbb még lazán ellógtam az osztályomtól,  annak reményében, hogy megszökhetek… hogy végre nem kell vissza mennem apámhoz, nem fog újra megverni. Persze még ott volt az arcomon az ütések nyoma és még kellett volna pár nap, hogy meggyógyuljon és én egy új ember legyek. Na meg persze hajléktalan is, mert alig volt pénzem és nem is nagyon tudtam volna hol aludni… ráadásul Aimee miatt is bűntudatom volt.
Még mindig nagyokat pislogtam, mikor felém nyújtotta a kezét. Nem értettem. Vártam, hogy lecsapjon, ehelyett ő talpra akart segíteni. Megérintettem. A bőre nagyon puha volt, ráadásul nő… tehát nem lett volna szerencsés vele felrángattatni magam a földről. Inkább csak jelképesem ölelték körbe az ujjaim, amúgy a saját erőmből tápászkodtam fel.
– Köszönöm… – még mindig motyogtam, de nem mertem a szemébe nézni. Nem akartam, hogy rájöjjön, mennyi idős vagyok. Nem akartam lebukni, hogy egyszerű iskoláskölyök vagyok. Féltem, hogy akkor meg akarnák keresni a szüleimet vagy legalább hazaküldeni.
Kicsit bizonytalanul pillantottam a székre, ahol korábban ő ült… majd a mellette lévőre. Még mindig nem értettem, miért ilyen kedves. Általában bosszantom az embereket, sőt a legtöbben egyenesen utálnak. Furcsa volt ez a korábbi évekhez képest, amikor a legmenőbb csapattal lógtam az iskolába – azokkal, akik a balhés társaság ellentétének számítottak, jó jegyek, csinos barátnők… most meg ott álldogáltam tétován, fekete kapucnival a fejemen és már azt sem tudtam, ki vagyok igazán.
– Öhm… örülök, hogy megismerhettem. – Magyaráztam, mikor bemutatkozott. Kénytelen voltam eddigre ránézni, elvégre ritka pofátlanság lett volna lesütött szemekkel bemutatkozni. – Vincent vagyok.
A nevemet próbáltam tisztán kimondani, koncentrálva, hogy ne az otthon szokásos Vinnie-t nyögjem be. Pont elég volt, hogy a nővérkém hívott úgy… és valószínűleg az sem lett volna éppen túl felnőttes. Azonnal megnéztem a mobilomat, aminek persze láthatóan semmi baja nem volt… így azonnal a pultra raktam és leülte ma székre. Benyúltam a zsebembe, hogy ellenőrizzem mennyi pénz van még nálam – ezt sem apa adta persze, hanem Aimee. Ezért kicsit félve pillantottam a kínálatra.
– Itt minden ennyire drága? – szakad ki belőlem a kérdés. Nem akartam magyarázni, de ez mondhatni önkéntelen volt. – Csak egy eszpresszót kérek. – Tettem hozzá valamivel hangosabban. Természetesen a legolcsóbb tételt választottam.
Ezután fordultam csak vissza a Dina nevű nő felé. Kedves volt tőle, hogy felajánlotta a mellette lévő széket, még ha nem is szívesen időztem itt. Valójában jobb lett volna elmenekülni…
– Általában nem szoktam nők bokáját simogatni. Elnézést… – Mondtam és közben ellenőriztem a felhorzsolt könyökömet. Nem vérzett komolyan, de épp eléggé ahhoz, hogy zavaró legyen.

SZÓSZÁM: 630 MEGJEGYZÉS: A következő jobb lesz  
.
Vendég
Vendég
avatar

TémanyitásTárgy: Re: Dina & Vincent Kedd Júl. 17, 2018 4:53 pm



dina & vincent
what are you doing under the desk?


Az anyámmal való találkozás mindig felér egy kisebb orgazmussal, de most valamiért van bennem egy kis tartás az érkezését illetően. Vehetjük úgy, hogy eddig kontinensek között utaztam, és ez az első komoly próbálkozásom arra nézve, hogy teljes értékű felnőtt váljon belőlem, és megálljak a magam lábán. A letelepedés nem szerepelt a szótáramban, mert többet jártam a világot, mint bárki a cipőjét cserélte volna. Annecy az anyai nagyszüleim őshazája, és így nekem is a gyökerem egyik felét jelenti, ha itt ebben a táptalajban gazdag helyen igyekszem a következő hónapjaimat tölteni. A munkával nincs bajom, már egy lakást is szereztem, de még mindig fura, hogy egy városban vagyok hetek óta, és nem mozdultam ki innen. Az apám jókat mosolygott, mikor közöltem vele, hogy ideköltözöm, ő nem adott nekem sok időt rá, de anya már sokkal jobban óhajtaná, hogy maradjak egy helyben, mert nem tudja követni a tartózkodási helyeimet a közösségi portálon. Mindenesetre most ő az, aki meglátogat, én meg a Szelíd macskában töltök ehhez koffeint, és energiát gyűjtök, hogy kibírjam az előttem álló hétvégét, meg az anyáskodást a vállam felett. Szeretem őt, de…már éppen megkeverném a kanalat a bögrében, mikor a semmiből érkezik egy orkán, és a bokámat ért szélnek még tulajdonosa is van. A földön kiterült srác azért meglep, de nem vagyok ellenséges fajta, ha nem szolgálnak rá, és olyan esetlennek tűnik, így feléled bennem a nem létező testvéri védelmi ösztön, és azonnal talpra ugrom, hogy segítsek neki felállni, meg leellenőrizni, hogy nem esett-e nagyobb bántódása az esésen kívül.
- Minden rendben? – bátorítóan mosolygok rá, de úgy húzza össze magát, mintha rosszat tett volna. Nem sejthetem, hogy miért vetődött ide, de bizonyosan köze lesz ahhoz, hogy az előbb egy csapat diák vándorolt el az ajtó előtt. A városban állandóan hemzsegnek a tanulók, a turisták, így nem lepődöm meg a fiatalabb korosztályon (természetesen én sem vagyok vén, de a gimi már nem most volt, és azt is több országban csináltam). A makogása elárulja, hogy zavarban van, pedig nem akartam abba hozni. Nagyon kíváncsi lennék rá, hogy vajon minden hímnemű így reagál a kedves szavakra? A felsegítés eltart egy darabig, de türelmes vagyok, és elnézve a könyökét, meg az arcát..nem éppen szerencsésen találkozott a földdel, ami nem is csoda. A pillantásom túl degradáló lehetett számára, mert nem mert, vagy egyszerűen nem akart rám nézni, pedig nem ettem gyerekeket, vagy srácokat? Talán felcsapok a fekete özvegynek, és akkor minden okés lesz.
- Nincs mit, ez csak természetes. – mondom a köszönetnyilvánítására, ha már ez elhangzott közöttünk. A szék csak rá vár, ha elfogadja a meghívásomat, de a bemutatkozással megint gondok adódnak, mármint kell egy kis idő, hogy neki is leessen, hogy a nevére várok.
- Ez jó Vincent…nekem ez a vezetéknevem. Az édesapám után, aki belga, és pilóta…de ez hosszú történet. – néha rám jön a szófosás, és akkor nem tudok leállni, de már nem ártana néha. A székes történet végül beválik, és helyet foglal mellettem, ami jó indulásnak. A telefonjának nincs baja, de neki azért akad, így megfordul a fejemben, hogy szóljak-e egy orvosnak, de nem szeretnék tolakodónak tűnni.
- Annyira nem vészes, a belvárosi részen még horrorosabbak az árak. Egy sima feketét. – szalad fel az egyik szépen ívelt szemöldököm, mert annyira számolja a pénzét, hogy megsajnálom, ráadásul nem csináljak valami jól.
- Én meg általában nem vagyok emberevő, ha annak néznél. Figyi legyen egy latté, mint nekem, és válassz egy szendvicset is mellé. A vendégem vagy. – kacsintok rá, és a táskámból kikeresek neki egy zsebkendőt.
- A könyöködre, mert vérzik. – nyújtom át neki, és szépen górcső alá veszem.
- Mi történt az előbb, megbotlottál? – döntöm oldalra a fejemet, amíg választ, mert innen addig nem megy, amíg nem eszik velem…anya várhat még.


▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽



where there is desire there is gonna be a flame
where there is a flame someone's bound to get burned
dolgozó
avatar
Korom :
26

Tartózkodási hely :
Annecy

Hozzászólások száma :
38

reagok :
33

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Dina & Vincent Szer. Júl. 18, 2018 10:11 am

Dina & Vincent
Egy rövidke pillanatig még átkoztam magamban a macskakövet, amiben megbotlottam, na meg a csúszós talajt, aminek köszönhetően pontosan a pultig kellett siklanom. A szerencsétlenségem közepett éppen csak két percet szenteltem arra, hogy füleljek. Már nem hallottam az osztálytársaim üvöltözését, így egy pillanatra megnyugodtam. Talán az újdonsült ismerősöm, ez a Dina nem fogja felkeresni az osztályfőnökömet, nem fog visszakényszeríteni abba az átkozott életbe, amiből éppen csak sikerült kilépnem.
Megint Aimee jutott eszembe, miközben már a vezetéknevét ecsetelgette nekem. Tudom, tudom, bunkóság volt nem odafigyelnem… de annyira lekötött az, amit a nővéremmel tettettem. Nem lett volna szabad apával magára hagynom. Nem kellett volna ilyen döntést meghoznom. Azonban, ahhoz már gyáva voltam, hogy az osztályom után rohanjak… nem akartam vállalni a büntetést, amit ezért kapok majd…
Inkább elhelyezkedtem a széken és gondolatban összegezve mennyi pénz is van nálam, döntöttem a tömény fekete ital mellett. Nem kávéztam túl sűrűn, ha mégis, akkor édesebb fajtát választottam. Ezúttal már másra is kellett gondolnom, nem csak a kényelemre vagy hogy majd a nővérkémtől kérek még pénzt, ha ez elfogyna. Már nem volt ott ez az opció és elmém könnyen alkalmazkodott az újdonsült élethelyzethez.
Ültömben fogtam csak fel, mennyire fáj a könyököm és az oldalam. Az arcomat elcsúfító ütésnyomok már elég régiek voltak ahhoz, hogy megszokjam. Azok nem lüktettek már a kíntól. Belegondoltam, hogy talán nem lesz többé, aki az arcomat püffölje és ez egyszerre volt felszabadító és félelmetes érzés.
– Ööö… – Zavartan pislogtam.
A felnőttekkel való kommunikáció sosem tartozott az erősségeim közé. A legtöbbel különös vagy borzalmasan rossz kapcsolatot ápoltam. Ilyen volt az apám is… bár Dina nő volt, törékenyebb, tudtam, hogy nem bánthat. Valahol még is ott volt a félsz bennem, hogy egyszer csak felkapja a táskáját és alaposan megver, mert a bokáját érintettem. Mégsem ez aggasztott a legjobban.
Remegve nyitottam ki újra a számat: – Köszönöm… akkor jó lesz a latte meg egy sonkás szendvics…
Az étel említésére is korogni kezdett a gyomrom. A reggeli, amit kaptunk ott maradt ugyanis a tányéromon, pontosan úgy, ahogyan valaki rápakolta. Nem tudtam közöttünk enni, nem volt étvágyam, miközben azt hallgattam, hogy összesúgnak a hátam mögött. Azt találgatták, milyen szert használok és hogy vajon tiszta vagyok-e éppen. Furcsamódon azt kívántam, bár ne lennék józan, mert akkor talán nem zavarna ez az egész.
A kezem is remegett, ahogy átvettem a zsebkendőt. Ügyetlenül csúsztattam a sebemre. Bénának éreztem magam… olyan bénának, hogy még megköszönni is elfelejtettem. Nem értettem magam, nem értettem, miért vagyok olyan szerencsétlen, hogy még megszökni sem tudok rendesen. A torkom kiszáradt, ahogy arra gondoltam, talán visszajönnek értem, ha feltűnik egyáltalán a hiányom, és visszavisznek… elmondják apának és megint megüt.
– Igen. – Erőltettem egy bólintást is hozzá. Kiszáradt torkomat erőltetve próbáltam rendes választ adni: – Egy kiálló kőben botlottam el, az ajtó előtt, azért zuhantam így be.
Elhúztam a zsebkendőt, mikor éreztem, ahogy egészen átitatódott a vérrel. Beleszédültem a látványba, habár nem ez volt az első, hogy a sajátomat látom. Csakhogy máskor apró kis pöttyök voltak, amik beszennyezték a szobámban helyet kapó, szürkés színű szőnyeget. Most sok volt, nedves és fémes szagú.
– A francba… – A pult széléhez kaptam, mielőtt még leszédültem volna a bárszékről. A szemeimet erőlködve hunytam le egy pillanatra és mélylevegőt vettem. – Azt hiszem nem bírom a vér látványát…

SZÓSZÁM: 535 MEGJEGYZÉS: Bocsi, hogy béna lett  
.
Vendég
Vendég
avatar

TémanyitásTárgy: Re: Dina & Vincent Kedd Júl. 24, 2018 12:42 pm



dina & vincent
what are you doing under the desk?


Ez a nap nem a legjobb, de titkon várom már, hogy lássam édesanyámat, mert a távolság ellenére is közel állunk egymáshoz. A mindennapi beszélgetések telefonon, vagy éppen a skype segítségével enyhítik a bennem lévő szorongást amiatt, hogy itt vagyok egy idegen városban, és arra készülök, hogy meghazudtoljam magamat, és letelepedjek. A felnőtt lét nem könnyű, a pénzkeresés csak az egyik gond, az állandó magány és honvágy, mellyel már nehezebben küzdök meg. A szüleim hivatásának hála az utazás nem zúz szét, minden nap megismerhettem egy új tájat, és egy új szokást. Ideje megtanulni a saját utamat járni, és kiépíteni a saját köreimet. A napomat természetesen a lent lévő kávézóban nyitom, ha már Annecy az új otthonom, akkor legyenek törzshelyeim is. A kiszolgáló lány ismer, szinte az első pillanatban szóba elegyedtünk, és azóta is tart ez a bimbózó ismeretség, mely remélem idővel barátsággá erősödik. A lattém és a szendvicsem várom, mikor befut…a becsúszik jobb kifejezésre arra nézve, hogy a lábaim előtt megjelenik egy srác, és a bokámat tűzi ki kapaszkodónak. Nem szoktam belerúgni a földön heverő emberekbe, annyi együttérzés még szorult belém, hogy a segítő oldalam nyújtsam neki, és felhúzzam a padlóról. Szegénykém nem túl bőbeszédű, és abban sem jeleskedik, hogy kifejezze a háláját, de szerintem meg van szeppenve, és egy kicsit tart is tőlem. Miért hiszi az összes pasi, hogy meg akarom enni ebédre? A homlokomra van írva, hogy én vagyok a fekete özvegy? A kezdeti zavarodottságot felváltja a kezdeti kérdezgetés, az állapotának az ellenőrzése, majd végre sikerül rávennem, hogy helyet foglaljon mellettem. Esküszöm, hogy el fogom érni, hogy megnyíljon előttem, vagy legalább ne remegjen a társaságomban. A zavartan pislogás megvolt, a tekintetem nem kerüli el az arcán éktelenkedő horzsolásokat, a felsértett könyököt, de nem akarok tolakodónak sem tűnni. A rendelése ledöbbent, ha nem futja többre, se várnám el, hogy ennyivel beérje. A lelkére is kötöm, hogy kérjen valami rendeset, és végül elhangzik a számomra is elfogadható ajánlat.
- Jó sok sonka menjen bele. – kacsintok a pult mögött tevékenykedő lányra, és a zöldjeimet az ifjúra emelem, ha megajándékoz egy kis figyelemmel, és a tekintete nem kalandozik el minden egyes alkalommal, ha fel akarom venni vele a szemkontaktust. A kinézetem valóban nem hétköznapi, de lassan én jövök zavarba, ha ennyire megbámulnak. Jó isten, hogy ennek mi lesz a vége. A zsebkendőt amolyan kezdeményezésnek szánom, hátha megszólal, de azt is olyan nehezen veszi el a kezemből. A könyöke elég csúnyán fel lett sértve, a srác sem éppen a jó közérzetéről árulkodik. Az arcszíne sápatag, és féltem is, hogy lefordul a székről, de ez még nem következett be. A magyarázat nem sokat várat magára, a kőnél helyeselek.
- Bárkivel megeshet, hogy nem figyel eléggé. Én sem vagyok éppen egy szerencsés alkat. Pár napja egy cukor esett a fejemre a boltban. Csúnya vége lett. – mosolyodom el, hátha a szorongása egy kicsit felenged. A félelmem nem volt alaptalan, mert éppen csak, hogy elrántja a zsebkendőt, és hamuszürke lesz. Na…csak ne ess le.
- Vincent jól vagy? – hangzik el a kérdés a számból, de már későn. Az ujjai elfehérednek a kapaszkodásban, és annyira erőlködik, hogy felállva sétálok át a másik oldalára.
- Nem baj. Lucy ideadnád az elsősegély dobozt? – pillantok a pult mögött állóra, mire bólint, és el is tűnik.
- Nézz rám, és megoldjuk. Nem vagyok ugyan hős, de ezt még el tudom látni. Fogd meg az alkaromat, nem vagyok annyira gyenge. – mosolyodom el, és ha megérkezik a barista bombám, akkor kinyitja előttem a tetejét a doboznak, és a fertőtlenítőre mutatok.
- Ez most csípni fog, de aztán jobb lesz. – susogom, mint egy édesanyja a gyermekének, aki nagyon is fél attól, hogy mi fog történni. A spray-ből ráfújok a könyökére, és Lucy segítségével egy erősebb kötést csinálunk gézlapokból.
- Tartsd behajlítva a könyököd, rendben? Átmosom vízzel. – ketten vesszük kezelésbe, és ha nem történik nagyobb baj, akkor percek alatt egy profi kötés kerül rá.
- Zseni vagyok, és meg is maradtál. – érintem össze a két tenyeremet boldog elégedettséggel.


▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽



where there is desire there is gonna be a flame
where there is a flame someone's bound to get burned
dolgozó
avatar
Korom :
26

Tartózkodási hely :
Annecy

Hozzászólások száma :
38

reagok :
33

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Dina & Vincent Pént. Júl. 27, 2018 4:21 pm

Dina & Vincent

Hosszú perceknek tűnt, míg Dina hangja a gondolataim között csengett. Mintha ez a „Vincent jól vagy?” lassan, nehezen tört volna elő az ajkai elől. Valójában csak az émelygés lassította le azt a folyamatot, míg eljutott az agyamig az egész. Erőteljesen kellett kapaszkodnom a pultba, hogy ne essek le a székről, bár éreztem, hogy kapok még egy kis támogatást oldalról. Talán az éhség és a vér látványa egyben volt az, ami a rosszul létet okozta… vagy az egész zuhanás, amivel idebent landoltam a kávézóban.
– Jól leszek… jól leszek… – ismételgettem.
A szemeimet összeszorítottam, így fogalmam sem volt, mi történik körülöttem. Merő sötétség vett körbe, mégis szédültem. Mégis remegett az egész testem. Szinte úgy éreztem, mintha az egész helyiség forogna körülöttem. Gyengének éreztem magam, az ujjaim akármilyen erősen fogták a pult peremét, a fejem újra és újra oldalra csuklott, mintha nehéz lenne megtartanom magam.
Lassan néztem fel. Először a pult mögött ácsorgó nőt pillantottam meg, csak ezután kerestem meg a szememmel Dinat. Nem mertem egészen felé fordulni, féltem, hogy abba is beleszédülnék és akkor aztán tényleg a padlón koppanna a fejem. Ahogy a könyököm állapotából tűnt, elég kemény anyagból van és bizonyára a koponyám betörése már komolyabb lenne… talán kórházba is vinnének és apámat is hívnák. Azt nem szerettem volna, ezért belekapaszkodtam Dina alkarjába, ahogy kérte.
– Sajnálom, hogy ilyen béna vagyok… – motyogtam nagyon halkan.
Kellett míg egy pillanat, hogy magamhoz térjek. A „csípni fogra” még nem kaptam fel a fejemet, csak arra, amikor megérkezett az emlegetett érzés. Össze kellett szorítanom a fogaimat, hogy ne ordítsak fel fájdalmamban. Valójában nem merte megtenni. Nem akartam, hogy ez alapján is megítéljenek majd. Inkább elviselte az égető kínt, ami talán egy pillanatig tartott. Éreztem már rosszabbat, mikor apám meg akart fojtani vagy amikor a szemem alatt éktelenkedő monoklit szereztem tőle. Valójában az még mindig nagyon fájt így napokkal később is. Senkinek sem panaszkodtam róla. Általában nem tehetem meg amúgy sem. Aimee-t sosem zaklatnám fel ilyesmivel, van neki elég baja enélkül is. Ezért csak legyintek, hogyha rákérdez. Végül is nem több karcolásoknál, amik aztán elmúlnak. Barátaim meg nincsenek, akiket esetleg érdekelhetnék.
Behajlítva tartottam a könyökömet, hagyva, hogy Dina vizzel is alaposan kimossa a sebet. Közben kezdett helyreállni a testem minden funkciója. A szédülés egy csapásra elmúlt, ahogy a bőrömhöz ért a csípős fertőtlenítő. Olyan volt, mint egy pofon, ami észhez térített.
– Köszönöm… – Motyogtam megint, ahogy lenéztem a könyökömet ölelő kis pólyára.
Tényleg tökéletesnek tűnt… magamnak sosem tudtam volna így látni, inkább megvártam volna, hogy a pulcsim ujja ragadjon bele a sebbe és csupa vér legyen. Talán az még a mostani állapotomnál is jóval nagyobb feltűnést keltett volna a környezetem részére.
– Ugye nem kell kórházba mennem? – Bátortalanul remegett meg a hangom. Nem akartam, hogy rákérdezzen, miért teszek fel ilyen kérdéseket. Nem akartam bevallani, hogy éppen szökésben vagyok és nem kéne a nyakamba az apám ehhez. Mert bizonyosan értesítenék, vagy legalábbis az osztályfőnökömet. Annak aztán borzalmas vége lett volna, elvégre ő jelentést tesz a szüleinknek… talán meg is ölne, ha szökésen kapna.
– Nagyon nem szeretnék odamenni. A szüleim aggódnának. – Próbáltam felvenni a jó gyerek külsőt.
SZÓSZÁM: 514 MEGJEGYZÉS: Bocsi, hogy béna lett  
Vendég
Vendég
avatar

TémanyitásTárgy: Re: Dina & Vincent Pént. Aug. 10, 2018 7:35 pm



dina & vincent
what are you doing under the desk?


Nem mondanám, hogy sokan vetemednek arra, hogy ilyen módon hívják fel a figyelmemet magukra, mint Vincent, de meg kell hagyni, hogy szegény srácnak nincs szerencséje a mai reggellel, és azzal sem, hogy beesik a kávézóba. Eleinte még nagyon zárkózott, és a nevét is úgy kell kiszednem belőle, pedig nem harapok, és szerintem ma még a szokottnál is kedvesebb vagyok. Gyakorlok arra, ha megérkezik a tornádó az életembe, melyet úgy hívnak, hogy „anya”. A földről felsegítés csak az első lépcsőfok, mert utána következik a leültetés, és a rendelés is, mely ismét egy kisebb tortúra számára. Nagyon is át tudom érezni, hogy mennyire nehéz ennyi idegen között lenni, mondhatni még én magam is az vagyok ebben a városban, és egy kezemen meg tudom számolni az ismerőseim számát. A lényeg, hogy leültetem, de aztán megint elkapja a bizonytalanság, és azt is észreveszem, hogy a könyökéből csöpög a vér.
- Nem kell ismételned, ha nem érzed jól. Félsz a vértől? – nem akarom megbántani, de úgy tűnik, ha nem látjuk el itt helyben, akkor nagy eséllyel nem is fog távozni, mert a padló jobban fog neki tetszeni, mint a többi berendezés. A sarkamra állok, és átveszem az irányítást, szépen átadom neki a zsebkendőt is, hogy átmenetileg segítsen, de ez még nem fogja elmulasztani azt a kis vértócsát. Az alkaromba kapaszkodik, és ott tartunk, hogy ő kér elnézést.
- Figyelj rám Vincent…bárkivel előfordulhatott volna az előbbi. Nem vagy béna, csak rossz helyen voltál, rossz időben. Kutya bajod sem lesz, ha segítünk, és miért ne tennénk. – vonom meg a vállamat, és az elsősegély dobozzal együtt látok neki, hogy elássam a horzsolását, mert nem látszik túl szépnek innen nézve. A csípni fog kérésem szerintem elment a füle mellett, mert szó szerint majdnem megrázkódik. Az arcvonásain feltűnnek a kínszenvedés jelei, és meg kell hagyni, hogy ahhoz képest, hogy ennyire szédül, még bátor is, hogy nem esett össze. Nekem elég volt egy bevásárlás, hogy eldőljek egy idegen kocsijában, akivel nem is vagyok jóban. Matteoval sosem leszünk puszipajtások, és a szomszédi viszony is már túllépett egy bizonyos szerepkört. A ház túl kicsi kettőnknek, így az sem kizárható, hogy el fogom fogadni anya ajánlatát a hétvégén, hogy átköltözzem a nagyszüleim házába, ha tényleg nem talál vevőket rá. Hamar elkészülök, és jön is a felelet, de csak legyintek egyet.
- Igazán nem tett semmit. Nem leszek egy nővér, de így már nem fogsz elvérezni sem. – átnyújtom a barátosnémnek a dobozt, és most már helyet foglalok mellette, hiszen ez volt az eredeti szándékom is.
- Nem kell kórházba menned egy ilyen miatt. – nem kerüli el a figyelmemet, hogy mennyire aggódik a kórház hallatán, de sajnos a háttérinfókat nem tudhatom, és nem is leszek annyira bunkó, hogy belemenjek.
- Ó, higgy nekem minden rendben lesz. – veregetem meg a vállát, és az elénk tett szendvicsre bökök.
- Egyél, és közben mesélj, hogy mit keresel ebben a nagyszerű városban. Talán utazás céljából, vagy ismerősökkel fedezitek fel a helyet? – megpróbálom felvenni a fonalat vele, és eközben belekortyolok a reggeli kávémba is, ha már lett egy partnerem.


▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽



where there is desire there is gonna be a flame
where there is a flame someone's bound to get burned
dolgozó
avatar
Korom :
26

Tartózkodási hely :
Annecy

Hozzászólások száma :
38

reagok :
33

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Dina & Vincent
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Heart of Europe :: Európa szíve :: franciaország :: franciaország temetõje-
Ugrás: