welcome to europe, traveller
Life is a journey that must be traveled no matter how bad the roads and accommodations.
lépj be bátran
európa rád vár
Karakter neve:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
friss bejegyzések
legújabb irományok
Szomb. Dec. 08, 2018 2:10 pm
Csüt. Dec. 06, 2018 7:37 pm
Csüt. Dec. 06, 2018 7:18 am
Szer. Dec. 05, 2018 8:59 pm
jelenlegi utazóink
európa szívében
Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 2 Bots

Anaise Delacroix, Arnfrød Morstad, Henrik Morstad, Ronja Butler

A legtöbb felhasználó (43 fő) Kedd Aug. 21, 2018 12:11 pm-kor volt itt.
történéseink
jó ha tudod
európai lakosok
nyilvántartása
csoport
amerikai 2 5
angol 3 6
ázsiai - -
francia 6 5
görög 1 2
ír 4 4
külföldi 2 5
norvég 3 4
olasz - 2
orosz 3 3
skót 1 2
spanyol 4 2
svéd 1 2
összesen 30 42

Shan & Freddie - Unexpected meeting
TémanyitásTárgy: Re: Shan & Freddie - Unexpected meeting Szomb. Júl. 21, 2018 8:09 pm



Freddie&Shan

Freddie jó ideje nincs rendben. Az a típus, aki képes olyan mélyen benne ragadni a dolgokban, hogy akár hosszú évekre is megáll számára az idő. Talán épp ez vetett véget a házasságának is, akkor sem érzékelte, hogy valamin nagyon változtatni kellene, ahogy most is képtelen továbblépni belőle. Biztos vagyok benne, hogy újra és újra ugyanazokon az emlékeken kattog, és őrli magát a történtek miatt, pedig ennek igazából már nem sok értelme van. A feldolgozási folyamat része, és az is fontos, hogy leszűrje a kellő tanulságot, de nem ilyen önpusztító formában, mint amit művel.
A coachaként viszont hiába látom mindezt, nem az a feladatom, hogy megértessem vele, és változtatásra bírjam, hanem hogy valahogyan rávezessem a számára leginkább megfelelő ösvényre, terelgessem, amennyire tudom. És a lehetőségekhez mérten egyben tartsam. Barátként viszont már sokkal nehezebb ezt betartanom. Néha már fájdalmas nézni, amit csinál, de én sosem voltam házas, sőt, pár hónaposnál hosszabb kapcsolatom gyakorlatilag nem is létezett soha. Nem tudhatom, milyen fokú ragaszkodással jár, ha az ember ennyi időt leél egy házasságban. Ráadásul igazi szerelemmel. Gyerekkel. Így nézve, talán már nem akkora csoda.
Viszont akkor is vége lett, amit észre kellene vennie valahogy.
Nem is szóltam neki, hogy ma átjövök. Igazából ötven százalék esély volt rá legalább nyolcvanöt és fél, hogy úgyis elfelejti. Vagy bekap valami késő esti melót, és csak magyarázkodásba fulladna az egész, így hát úgy döntöttem, abból olyan nagy baj nem lehet, ha mire hazaér, meleg vacsi várja, ha pedig túlóráznia kell, maximum megvárja a hűtőben, én pedig vagy nála alszom, vagy hagyok neki egy cetlit. Rendes kaját úgysem csinál soha magának, bár a zsarukról úgyis mindenkinek csak a fánk jut az eszébe. Szereztem be hát abból is vagy kettőt, rózsaszínt, csak hogy érezze a törődést, és be is készítettem a desszert helyére.
Valamivel viszont nagyon eltököltem az időt, vagy ő jött haza kivételesen fullra pontosan, mert mikor meghallom az érkező kocsi hangjait, és az összetéveszthetetlen csattanást, rájövök, hogy még sehol sem tartok. Gyorsan kikapcsolom a zenét, és egy kicsit kapkodni is kezdek, aminek az az eredménye, hogy seperc alatt útjára indítom a káoszt. Ahogy lepakolok az ebédlőasztalról, az egyik poharat beleejtem a mosogatóba, és ahogy utána kapok, véletlenül megbillentem a csurgatóban száradó edényeket, amik aztán tökéletes dominósort alkotva feldöntik egymást. Mondanom sem kell, oltári zajt csapva. Hát, ennyit arról, hogy meglepetés lesz az itt létem.
Valahol azért még szurkolok, hogy hátha nem hallotta. Vajon mennyire jól szigetelnek a falak? Vagy esetleg a postaládában talált valami érdekeset, még a mutatványom előtt, mert csak nem bukkan fel, hiába ácsorgok a konyha közepén, még mindig visszafojtott lélegzettel.
Az is lehet, hogy nem is ő volt, csak megállt valaki néhány percre a ház előtt. Vállat vonok, majd visszatérek a főzéshez, az most nem jönne rosszul, ha nyernék még egy tíz percet. Épp a hűtőből emelem ki a szószos tálat, és megfordulva a derekammal vissza is billentem az ajtót, mikor felpillantok, és a fal mögül hirtelen a látómezőmbe ugrik egy alak. A másodperc tört részében a tekintetem a rám szegezett fegyvert előbb azonosítja, mint a gazdáját, és az ijedségtől megdermedek egy pillanatra. Ez pedig pont elég, hogy a tál a konyha kövén landoljon. Mellesleg ahhoz is, hogy kis híján szívinfarktust kapjak, de sikítani nem sikítok. Csak szép csendben sokkot kapok.
- Uhh. Bakker. Hatásos belépőd van – szuszogok mélyeket, mikor felismerem a betörőmet. És próbálom összeszedegetni magam.
- Ha igazoltatni is akarsz, peched van, mert a papírjaimat otthon hagytam, és jelszót sem tudok – alakul végül bujkáló mosollyá a megjegyzésem. Az övére pedig csak tovább szélesedik.
- Mégis ki más tudna, ha nem én? – Bár lehet, ezen az egészen én most már jobban mulatok, mint ő, látom rajta, hogy feszült. A következő mondatára viszont akkor is elnevetem magam.
- Na, persze. Abban hol a meglepetés. – Elvégre kaptam tőle kulcsot, akkor mért ne használnám. És a fejéhez sem akarom vágni, hogy valószínűleg az sem változtatott volna túlságosan sokat a dolgon, ha szólok. – Azt mondják, ami nem öl meg, az megerősít. Mostanában amúgy sincs sok halál közeli élményem – bolondozok tovább, nekem már abszolút visszatért a jókedvem. – És ez lehet, hogy a mai vacsorára is érvényes, mert a szósznak annyi, a husi pedig úristen, mindjárt odaég – reppenek oda a tűzhelyhez meglökdösni a kicsiket. Freddie betoppanó showja mellett ki is mentek a fejemből.
- Tévedsz. Roppantul mulatságos felügyelni téged – teszek egy próbát a villával, hogy mennyi időre van még szükségük, de végül úgy döntök, egy kicsi még nem árthat nekik. Majd Freddie-nek továbbra is háttal, megemelgetem a többi edény fedelét is. – De ha már itt vagy, én pedig ilyen csigalassú voltam, te is felügyelhetnéd ezeket, amíg én feltakarítom a halvaszületett szószunkat.
Azzal megfordulok, és felé nyújtok egy kis kóstolót a fakanál végén.
- Na, kitalálod, hogy mi ez? – figyelem, és próbálom visszatartani a mosolyt, mert kábé előttem van, hogy mit fog válaszolni.
Ha megvolt a próba, tényleg a kezébe nyomom a szerszámot, és már megyek is hogy összeszedegessem a törött cserepeket. Hát, ezt jól elbénáztam.
- Holnap veszek neked egy vadonatúj szószos tálat, ígérem. – Nem szeretek összetörni dolgokat, nem is annyira azért, mint a legtöbb ember, mert értékvesztés, vagy mert újra kell beruházni, hanem valahogy túlságosan szeretem a tárgyakat. Szegényt pedig most összetörtem. Ráadásul Freddie-ét, ami ha lehet, még rosszabb.
- Na és milyen napod volt? – Ezt a kérdést mindig felteszem neki coachként is, szóval meglepődni aligha fog rajta. De talán azt is tudja, hogy tényleg érdekel.


Szószám: 887;   
gazdag
avatar
Korom :
29

Tartózkodási hely :
London

Hozzászólások száma :
10

reagok :
6

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Shan & Freddie - Unexpected meeting Kedd Jún. 26, 2018 6:26 pm



Shan&Freddie
Ha igazi barátaid vannak, az életetek egy ponton visszafordíthatatlanul összeolvad.

- Ennyi volt mára? –kérdőn tekint fel rám Adams a szomszédos asztaltól, ujjai között továbbra is azt a nyüves tollat forgatva, ami már lassan egy órája megállás nélkül jár a kezében. Fél szemöldökömet felvonva támaszkodok meg a bőr aktatáska tetején, kérdőn biccentve oldalvást a fejemet hallva a meglehetősen hülye kérdését.
- Mi az, hogy ennyi? –kérdezek vissza. Tudom, hogy utálja, amikor kérdésre kérdéssel válaszolunk, így csak sürgetve dobbant egyet a lábával. – Chris. Én itt vagyok fél hét óta, és lassan, ha nem tévedek… -balomat megemelve pillantok az ezüst órára. – Lassan tíz óra lesz. Mire hazaérek egy perccel se lesz annál kevesebb. Úgyhogy kérdésedre választ adva: igen, ennyi volt mára –ezzel pedig újból visszafordulok az aktatáska felé, hogy belevágjak minden apró-cseprő dolgot, mint pénztárca, telefon, kulcs. Lehet, hogy nem volt annyira számon kérő a hangja, mint amennyire én gondolom –következtetek abból, hogy még most is úgy néz rám, mint borjú az újkapura-, de az ember több mint tizennégy óra munka után könnyedén beleeshet abba a hibába, hogy egyszeriben csak jön az isteni sugallat és akkor aztán dögöljön meg a szomszéd tehene is. Ez pedig, lássuk be, egy ilyen pillanat, amelyek az elmúlt két évben csak gyűlnek, és egyre rakódnak egymásra, és válnak ezáltal olyanná, mint egy ingó, bármilyen könnyű hatásra felborulható kártyavár.
- Még mindig semmi hír a jenki csajról? –vetem felé, míg bereteszelem a táskát, és ráfogok annak markolatára. Elegyengetem az asztalon szanaszét álló tárgyakat, mint billentyűzet, egér, majd betolom a székemet, és közel az indulás állapotához fordulok a nálamnál egy tízessel idősebb férfi felé.
- Én nem hallottam semmit. De ha annyira érdekel, miért nem kérdezed meg a főnököt? –ezúttal ő produkál egy értetlen arckifejezést, mire csak gunyorosan horkantok egyet.
- Mit érdekel engem, hogy mi van vele? –ezzel pedig már fordulok is el tőle, hogy elinduljak a lift felé.
Igaz, ami igaz, papíron a társamként van feltüntetve. Felelősök vagyunk egymásért, család híján nekünk kéne a másik számára ezt a funkciót nyújtani, valamint biztosítani neki, hogy hogyha úgy is tűnik, hogy a világ összeesküdik ellene, mi ott vagyunk a másik számára, és kihúzzuk még a legnagyobb bajból is. Mert a köreinkben ez jelenti a „társat”, mivel aki ezt a szakmát választja, az saját családról, magánéletbeli társról nem is álmodhat… ilyen formán keressük az emberi érintkezéseket, mivel más lehetőségünk nincsen arra, hogy megmeneküljünk az munka nyújtotta stressztől. Én azonban inkább kerülöm. Nem mindenkivel, nem vagyok én érzéketlen, mogorva munkamániás, csak nem ítélek rögtön mindenkinek bizalmat. Főleg nem olyanoknak, akik idejönnek, mondanak két szép szót, amiért megkapják az állampolgárságot, majd elveszik a brit munkaerőtől az álláslehetőségeket. Kelleni fognak a hosszú hónapok, hogy megtűrjem magam mellett, majd csak az után beszélhetünk arról, hogy esetlegesen megkedveljem, mint magánszemélyt.
Üresek az utcák. Egy lélek sincs kint, főleg azon a külvárosi szakaszon, ahol balra fordulva, lassítva az amúgy is erőltetett tempón végigpillantok a házakon, mígnem a sajátom előtt felhajtok a kocsi feljáróra. Mély levegőt veszek, kezeim továbbra is a kormányon pihennek, lábam erősen nyomja a féket. Minden egyes este bennem van a késztetés, hogy visszaforduljak, hogy elmenjek Amelia-ékhoz. Bocsánatot kérjek, akár térden állva könyörögjek, hogy fogadjon vissza, hogy nézzen mélyen a szívébe, és ismerje be, hogy én vagyok az, akit mellé rendelt az ég, és nem az, akinél a boldogságot kereste, míg én nem voltam itt nekik, és akivel most is együtt él. Akivel már két éve együtt neveli Nathanielt… Az enyémhez hasonló fürtök közé akarom simítani az ujjaimat, hogy felborzoljam a mindig rendezett haját, hogy leguggoljak elé és magamhoz öleljem, majd leüljek vele a konyhaasztalhoz, és meghallgassam, milyen volt a napja. Hogy mi volt matekon, tesin, a szünetekben… Minden érdekel, ami velük történik. Minden… és mégse tudok róluk semmit. Hiszen én már rég kiestem a perifériájukból, olyan lettem, mint egy kellemetlen és nem kívánt szúnyogcsípés egy kellemetlen nyári estén. Próbálunk tenni ellene, mégis a sikertelen kísérletek után csak egyszerűen bele kell törődni, hogy ott van.
Vajon Amelia is így van velem? Tényleg nem érez már irántam semmit, valóban már csak a múlt, egy nem kívánt volt férj vagyok számára, akit el kell viselnie, hogy a gyerek legalább egy kicsit úgy érezze, hogy egy teljes család veszi őt körbe?
És most is, mint minden este, elfordítom a gyújtásban a kulcsot, majd mikor a műszerfal elsötétül, kinyitom az ajtót, megragadom az anyósülésen lévő aktatáskám fogóját, és kiszállok a járműből. Hangosan csattan mögöttem az ajtó, leszegett fejjel török előre a bejárati ajtó irányába. Már simítanám kezemet a kilincsre, mikor figyelmes leszek a bentről kiszűrődő csörömpölésekre, az ajtó és a föld közti kis résen feltűnő lámpafényre. A táska fülébe bújtatom a csuklómat, szabad kezemmel feloldom az övemre akasztott fegyvertartót, ujjaim erősen fognak rá a markolatra, így vonva magam elé a pisztolyt. Halkan tárom fel magam előtt az ajtót, félúton a falnak támasztom a táskát, így szabaddá lett kezemmel alá tudom támasztani a pisztolyt. Lopakodva haladok a hang irányába, majd a fal mögül kibújva a fegyvert magam elé tartva szembesülök a becserkészett áldozattal…
- Jézusom, Shan! –szakad fel belőlem elégedetlenül a ráeszmélés és rögvest leengedem a fegyvert tartó kezeimet. – Hogy tudsz akkora zajt csapni, hogy már a bejárati ajtóban állva azt hittem, hogy legalább öten pakolják ki a házamat? –feszülten túrok hajamba, a pisztolyt jobbnak látom nyugvó állapotban a helyére tenni. Oldalra biccentett fejjel nézem a konyhában sürgölődő nőt, továbbra is rosszallón ingatva a fejemet.
- Legalább szólhattál volna, hogy átjössz, és akkor talán mindketten megúsztuk volna egy spontán szívroham nélkül –ezzel pedig már hátat is fordítok neki, hogy gyorsan visszamenjek a helyére rakni az ajtót és levetni a cipőmet. Az enyémek mellett csak egy pár kis lábbeli pihen, Nate itteni váltócipője… alig pár játék enged arra következtetni, hogy a házban egyébiránt kéthetente egy szombaton amúgy gyerek is tartózkodik.
- Mondtam, hogy nem kell ennyit felügyelned, nyilván neked is van jobb dolgod, minthogy rám főzz… -mellkasom előtt fűzöm össze karjaimat, de végül a konyhasziget felém eső oldalán támaszkodok meg, nyakamat nyújtogatva a gáztűzhely felé, mert azt azért be kell ismerni, hogy remek illatok szállnak a serpenyőkből.


Szószám: 987; Öltözet  

▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽

We all have two lives.


the second one starts when we realize that we only have one
törvény embere
avatar
Korom :
31

Tartózkodási hely :
London


Hozzászólások száma :
10

reagok :
3

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Shan & Freddie - Unexpected meeting Kedd Jún. 26, 2018 6:25 pm
Szereplők: Shania Reeds & Frederick B. Elton
Helyszín: Freddie háza


▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽

We all have two lives.


the second one starts when we realize that we only have one
törvény embere
avatar
Korom :
31

Tartózkodási hely :
London


Hozzászólások száma :
10

reagok :
3

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Shan & Freddie - Unexpected meeting
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Heart of Europe :: Európa szíve :: anglia-
Ugrás: