welcome to europe, traveller
Life is a journey that must be traveled no matter how bad the roads and accommodations.
lépj be bátran
európa rád vár
Karakter neve:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
friss bejegyzések
legújabb irományok
Yesterday at 11:44 pm
Yesterday at 11:07 pm
Yesterday at 10:10 pm
Yesterday at 9:04 pm
jelenlegi utazóink
európa szívében
Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (38 fő) Csüt. Márc. 01, 2018 9:25 pm-kor volt itt.
történéseink
jó ha tudod
európai lakosok
nyilvántartása
csoport
angol 6 13
dán - 1
francia 6 5
görög 1 1
holland 1 -
ír 5 5
külföldi 3 6
norvég 3 4
olasz 2 2
orosz 2 3
spanyol 4 2
svéd 2 2
összesen 35 44

Arn & Henri ~ Honesty
TémanyitásTárgy: Re: Arn & Henri ~ Honesty Yesterday at 9:27 am

Arn & Henri

Honesty…


Gyűlöltem a szobámat a maga mocskosságában. Volt benne valami olyan, ami egyáltalán nem illett hozzám. Ott ácsorogva gondolkodtam csak el igazán azon, hogy milyennek is kéne lennie egy lánynak. Odakint, Arn kérdésére valójában csak megrántottam a vállamat, mintha nem is igazán érdekelnek a téma, holott nagyon is foglalkoztatott. Már jó ideje sejtettem, hogy gond van velem, hiszen nem kötöttek le a lányok. Nils szerint csak nem nőtt be a fejem lágya és azért hajtom a csajokat, mert ezzel akarom bizonyítani a felnőttségemet. Nik más volt, ő csak annyit mondott, hogy én vagyok a legmenőbb srác az iskolában. Nem érdekelte a felnőttségem, nem érdekelte valójában semmi sem… csak olyan akart lenni, mint én, megkapni a lányokat.
Megpróbáltam magyarázkodni, hogy nem volt időm rendet rakni, ahogy a bátyámat bevezetettem a szobámba. Persze hülye kifogás volt, hiszen nyár van, még nem kezdődött el az egyetem és az elmúlt napokban nem is nagyon mentem el itthonról. Valójában csak a bennem zajló keserűség nem hagyott időt a külsőségekre.
– Valójában ez a rossz kedvem eredménye… azt hiszem… – magyaráztam az előttem heverő szennyes kupacot bámulva. Azt a pólót nagyjából öt napja viselhettem, ami a tetején volt, ezért is éreztem magam egy kicsit zavartnak, ahogy felnéztem a bátyámra. Megvártam, míg leül mellém az ágy szélére. Addig próbáltam megfogalmazni magamban a mondadómat… éreztem, hogy az agyam fáradt… nagyon fáradt. Az elmúlt napokban megállás nélkül Idával gyötörtem minden kis tekervényt, mintha nem lenne amúgy is elég szörnyű a helyzet.
– Szinte végig csak feküdtem… – motyogtam, alig hallhatóan.
Mély levegőt vettem ki, majd hangosan fújtam ki. Sajnos nem távozott ezzel a gondterheltség, viszont elég nagy löktet kaptam a szoba áporodott levegőjéből.
Végig simítottam a borostás arcomon. Sejtettem, hogy nem nézek ki éppen felvillanyozóan… és örültem, hogy a lányok, akik annyira szeretnek nem éppen így láttak… nekik ott vannak azok a hazug képek Instagramon, amin szexi vagyok, meg vidám. Most értettem meg csak igazán, hogy mások miért nem rakják ki oda a valóságot. Hiszen eddig is hazug voltam, eddig is átvertem másokat… és eddig is színészkedéssel mutattam magam másnak. Csakhogy már nem ment. A történtek, mintha belülről emésztettek volna fel. Akármennyire is szerettem volna vigyorogni, nem ment. Ott volt a félsz bennem, hogy az amit addig felépítettem egy szempillantás alatt hullik majd szét. Ida kis fenyegetése csak néhány szóból állt, nekem viszont tizennyolc évemet tenné tönkre.
– Azért ennyire nem lehet borzalmas… azt mondják, hogy a borosta szexi... ráadásul most divatos is... – Nevettem el magam még is a bátyám szavain. Ez volt az első azóta, hogy megkaptam az üzenetet. Ez volt az első, hogy igazán megmosolyogtatott valami… hát ezért fordultam hozzá. Tudtam, hogy csalódást okozok neki, de közben mégsem a szüleink. Nem kezdett el máris vészforgatókönyveket kitalálni vagy Ida szüleinek telefonálni… és apám sem morgott annyit az orra alatt, hogy: „Kezdhetsz munkát keresni, fiam.” Bár lehet nem is mondott volna semmit csak bámult volna azzal a szigorú tekintetével, amitől annyira féltem gyerekkorom óta.
Csupán reméltem, hogy ez nem fog soha kiderülni… hiába mondta a bátyám azt, hogy egynap minden titok napvilágra kerül. Én mindent megtettem, hogy ne így legyen és az elmúlt években ezt sikerült is ilyen mederben tartanom a dolgokat. Ez egy kicsit nagyobb titok volt, egy megoldandó probléma. Bármit megtettem volna, csakhogy a szüleim ne tudják meg.
– Na igen… jó lenne egy kis házi fahéjas tekercs – Bólintottam. Elvigyorodtam ma már másodjára… nem gondoltam volna, hogy Arn majd ennyi erőt ad. Persze ettől még az ügy nem oldódott meg, de talán egy kicsit jobban éreztem magam, mint az elmúlt napokban. Szükségem volt a társaságára, szükségem volt rá, mert ő nem csak egy haver volt. A példaképem, a testvérem és mostanra már a bizalmasom is. Szerettem volna megölelni ezért, de féltem, hogy túl nyámnyilának tartana, ezért csak közelebb húzódtam hozzá.
– Azt hiszem, jó lenne kicsit megszökni… és Hell is jöhetne… – magyaráztam.
Megrezdült a telefon a combom mellett. Hirtelen pánik uralkodott el rajtam. A mosoly egy pillanat alatt leolvadt az arcomról és csak nagyokat pislogva bámultam a bátyámra. Érzetem, hogy a szememben megint könnyek gyűlnek. Mostanában mindig ez volt. Tartottam tőle, hogy Ida újabb üzenet lesz az.
– Nem akarom megnézni… – A mondat végén elcsuklott a hangom. Megköszörültem a torkom és félretoltam a telefont. – Inkább beszéljünk a nagyiékról… vagy rakjunk rendet… bármi… – Szorítottam a tenyereim közé az arcomat. Ujjaim kicsit belemarkoltak a hajamba, a szemeimet lehunytam. Mély levegőt kellett vennem, hogy legyűrjem magamban azt az érzést.
Szószám: 723 ~ Megjegyzés: Lesz ez jobb is. ~ dal neked ~ ♣️



diák
avatar
Korom :
18

Tartózkodási hely :
Lørenskog, Norvégia

Hozzászólások száma :
47

reagok :
27

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Arn & Henri ~ Honesty Kedd Aug. 14, 2018 2:56 pm

Henrik & Arnfrød

– Nem akarok Ron-hoz hasonló embereket a házunkban, akik ide jönnek, a szívetekbe férkőznek és a ti kedvetekért megpróbálom megkedvelni őket, aztán hátba támadnak titeket. Tudom milyen szörnyű volt nektek évekkel ezelőtt Thilde jelenléte, szóval… Szóval ezért se hozok én haza nagyon senkit. Csak Eskild-t és Tarjei-t, attól nem kell tartanom, hogy velük szakítok és zűrös űrt hagynak maguk után. – de végül is a testvéreim döntése, hiszen az egyetem alatt csak hétvégénként vagyok itthon. Részben az övéké a ház, azt tesznek amit akarnak és persze titkolóznak. Jó persze én beszélek, akinek van Tindere és amit már csak arra használok, hogy Ingrid-nek írjak. Ezt persze honnan is tudhatnák mások? Sehonnan. Mert képtelen voltam és vagyok is visszaírni arra a megannyi „Szia”-ra. Miért is írnék vissza? Ha egyáltalán nem érdekel már semmi és senki más azon az alkalmazáson Ingrid-et kivéve? Jó, persze bejelölhettem volna őt máshol is, esetleg elkérhettem volna a telefonszámát, ahogy annak rendje s, módja lenne. De nem. Én rejtélyes akartam lenni, egy kész talány. Mintha így más lennék vagy különb a többieknél. Ám jól lehet, hogy nem vagyok az. Úgy mint bárki más, én is követek el hibákat, van amit többször, mert egyszer nem elég és bizonyára ennek leszek a rabja egy szép nap.
A bizalom. Mások bizalmának az eljátszása elég egyszer is, hogy ne bízzanak meg bennünk. Ez az egyik dolog, amit pénzen nem lehet megvenni. Egyesek számára talán ez fejfájást okoz, másoknak örömöt. Igazából nézőpont kérdése ez is. Az öcsém… Nos, ő nem tudom mit gondolhatott akkor amikor elém állt és úgy gondolta alkalmas vagyok a szüleink helyettesítésének a feladatára. Mert nem vagyok a szüleink. Ők máshogyan reagálták volna le ezt az egész helyzetet, tudom, ismerem a családom szokásait. Van, hogy egy-egy fals tanításuk már kívülről tudom, ha kell le is tudnám utánozni őket. De azokat a megjegyzéseket és sopánkodó jajveszékelésüket, inkább meghagyom nekik. Nem a testvéreim ellen vagyok, hanem velük. Ezért vállalok most „bűnrészességet” Henrik esetében. Az árulkodás nem megoldás. Én meg nem akarok káoszban élni, főleg akkor nem, ha azon nem tudok nevetni.
– Aha, szerinted milyennek kellene lenniük? – mert kíváncsi voltam, hogy milyen az ő elképzelése, mi lehet a baj szerinte a lányokkal. Jó persze nekem is volt saját véleményem, milyenek azok a lányok akikre nekem nincs szükségem. De kíváncsi voltam az ő véleményére is. Különben sincs itt Hell, hogy közbe szóljon és lehurrogjon minket. Hogy esetleg nagyok az elvárásaink és agglegényként fogunk meghalni, csak ő ezt biztos más szavakkal mondaná el. Amin nevetnénk egy kicsit.
A kávé elhallgattatott, talán mindkettőnk szerencséjére. Hisz semmi kétségbeejtőt vagy bátorítót nem mondtam. Már nem is nagyon akartam, mert minden azon múlik, hogy a testvérem mit akar. Az egy dolog, hogy a csendben szenvedés és tétlenség nem vezet jóhoz, de én hiszek abban egyszer  mindennek eljön az ideje.
– Figyelj… Minden egy nap kiderül. Az igazság nem marad sokáig rejtve. De talán addigra már megoldottuk ezt és kész. – valahogy, még nem jöttem rá miként. Talán át kéne mennem a szomszédba és kideríteni Ida testvérétől, hogy van most a nővére. Jó persze nem ilyen okból, mondjuk lisztet mennék kölcsön kérni, mert nekünk pont el fogyott és most nem akarok elmenni a boltba. Vagy akármilyen okból kifolyólag, csak semmikép nem azért, mert a nővéréről akarok kérdezősködni. Hmm, talán valami hasonló lenne az első lépés a megoldás felé. Ha valami szokatlant vettek volna észre rajta, akkor lehetne akár ez is az oka. Már ha észrevették volna. Ha ugyanolyan vakok, mint a többi szülő vagy gondtalan csak magára gondoló testvér, akkor a helyzetünk előnytelen.
– Nagyon vicces vagy, de félő, hogy most ez sem segítene rajtad. – ha gyerekesen viselkednék az nem, inkább feltuszkolom a szobájába ami már magában elég beszédes.
– Te szent ég… Remélem tudod, mi a szép élet titka. Rend a szobádban. Ha ez vesz körül téged nem csodálom ha rossz a kedved. – lehet szimplán lusta is, talán motivációra van szüksége. De végül is, inkább helyet foglaltam a nagy kupiban, mintsem arról papoljak amiről anyáék is papolnának neki, ha ide be tévednének a napokban.
– Tudod, azt hiszem előbb téged kell rendben hoznunk, majd a szobádat és úgy az ügyet. Tehát ha nem is most, de majd este borotválkozz meg. Inkább csábító legyen a külsőd, mintsem taszító. – motyogok, mert annyira nagyon nem szeretném megsérteni sem őt, csak arra próbálom rávezetni, hogy a sima arcára több puszit kap másoktól, mint a borostásra. De végül is az ő gondja. Én csak megint egy jelentéktelen tanácsot adtam neki.
– Kezdhetnénk esetleg levegő változással. Régen láttuk a nagyiékat. Elmehetnénk hozzájuk, ott is maradhatnánk… Esetleg egy hetet? – igen, direkt próbálom elterelni a gondolatait, a figyelmét és a témát is arról, amiről eddig beszéltünk. Ám a nagyszüleink látványa tényleg hiányzik és nem díszből gondolom, hogy jó lenne őket is látni.


•• Viselet: Itt •• Üzenet: Majd lesz jobb is  •• Zene: Sweet Dreams
••

▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽



kommer til deg.

Du liker ikke endring, men den

média
avatar
Korom :
21

Tartózkodási hely :
⬙ Lørenskog és Oslo hamarosan


Hozzászólások száma :
28

reagok :
17

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Arn & Henri ~ Honesty Szomb. Aug. 11, 2018 9:47 am

Arn & Henri

Honesty…


Hirtelen az az érzésem támadt, hogy csak egy ostoba bohóc vagyok, aki folyamatosan menőzik a bátyjának, hogy most azzal vagy ezzel bújt ágyba – vagy éppen egy koszos iskolai mosdóba. Arn sokkal többet tudott nálam a nőkről… talán azért, mert őt tényleg érdekelték is. Engem nem izgattak fel különösebben. Hiába emlegetett igazit, hiába kérdezett a nagy Ő-ről. Képtelen voltam bármit is kinyögni. Mit mondhattam volna? Hogy nem akarok barátnőt? Hogy nem érdekel egyetlen csaj sem és nem csak azért, mert rossz társaságban vagyok… Egyszerűen csak mindegyikből hiányzott valami. Nem volt még olyan, amelyikre azt mondtam volna, több egy formás hátsónál és mellnél. Tudtam, hogy az én életemben talán nincs is nagyon helye egy komoly kapcsolatnak. Mindenben a szórakozást, a bizonyítási lehetőséget keresem. Meg akartam mutatni a bátyámnak, hogy én is olyan férfias vagyok, mint ő… gyerekkorunk óta ezzel küzdöttem. Hiszen még azt sem mertem elmondani neki négy évesen, hogy összerezzentem, ha vihar csapott le és anya titokban vigasztalt az ágyam mellett ücsörögve, magához ölelve. Apa volt mindig a félelmetes óriás, akinek a legjobb arcomat mutattam, akire mosolyogtam, akit elkápráztattam a viselkedésemmel. Arn meg a követendő példa volt, akire hasonlítani akartam. De hogyan is érhetnék a nyomába?
– Azt hiszem, nekem sosem lesz olyan, mint Hellnek Ron… – Megrántottam a vállamat, közben megtöröltem a szememet. Nem volt jó ötlet éppen Arn előtt előadni a hattyú halálát… pont előtte, akinek annyira szerettem volna felvágni, aki a szememben a nagybetűs báty volt és akire mindig is felnéztem. Talán valahol pont ez a kötelék volt az, amiért az ő tanácsát kértem… de közben még is szégyelltem magam, hogy ennyire kiborultam. Csakhogy már olyan régóta nyomta a lelkemet ez az egész. Olyan sok napot töltöttem úgy, hogy az üzenetet olvasgattam újra és újra. Ida rövidke sora olyan kegyetlen volt.
– Valami hiányzok belőlük… talán azért feküdtem le annyival… mert egyik sem volt olyan, amilyen kell... – suttogtam és közelebb húztam magamhoz a csészét.
Belenéztem a nagy feketeségbe, ami a pohárban volt. Közben, szinte ösztönösen tapogattam ki a kanalat és nyomtam a cukorba. Egy púpos kanállal dobtam bele a forró italba. Nyeltem egyet, Ida sorait idézve a fejemben. Újabb púpos kanál cukor érkezett a feketeségbe. Csalódottságot emlegettem, de talán nem is igazán Arn miatt… hanem magam miatt. Talán én éreztem ezt önmagammal kapcsolatban. Mindig is tudtam, hogy rossz úton járok, de ez volt az első, hogy élet tükröt tartott elém. Újabb kanál cukor landolt a kávéban, majd még egy és még egy… tudtam, hogy túl édes lesz, de most arra volt szükségem. Ez kellett ahhoz, hogy az idióta önsajnálatomat legyűrjem.
Szerettem volna azt mondani, hogy olyan akarok lenni, mint ő. Nem tudtam kinyitni sem a számat, mintha nehezemre esett volna megszólalni. Csak a telefonomra pillantottam, ami immáron feketén pislogott rám vissza. Nem láttam rajta egyetlen üzenetet sem, a könnyek mégis megint ott gyűltek a szememben.
– Csak anyáék ne tudják meg… csak ők ne… – Mondtam lehunyt szemmel és megráztam kicsit a fejemet. Magamhoz akartam térni ebből a hülye letargiából, megjátszottan mosolyogni.
Belekortyoltam a kávéba. Beleborzongtam az édességébe, a furcsa ízbe, amit mindennek az elegye váltott ki belőlem. A következő kortyra lehúztam az egészet, remélve, hogy egy kicsit észhez térít majd.
Csendben ültem, míg be nem fejeztük a kávézást. Csak figyeltem a bátyámat, figyeltem az arcát… bár nem gondoltam volna, hogy olyan mint én… de simán mondhat mást, mint amit gondol. Ettől tartottam. Talán azt állította, ő nem csalódhat bennem, de közben mégis. Hiszen ő volt az, aki az egész családunk helyett érezhette most ezt. Tizennyolc évet éltem le úgy, hogy egyetlen büntetést sem kaptam, hogy tökéletesnek álcáztam magam. Hirtelen pedig mindez felborult, megszűnt létezni. Már csak káosz volt körülöttem.
– Pedig jobb lenne, ha nyakadban vinnél fel… – mondtam szomorúan nevetgélve. – Úgyis én vagyok a kedvenc kisöcséd. – Tettem hozzá és hagytam, hogy tuszkoljon a szobám irányába.
Persze ott is baromi nagy volt a rendetlenség. Napok óta nem volt kedvem rendet rakni, ezért inkább gondosan behúztam magam mögött a szobaajtót, mielőtt megérkezne anyáék piszkálódása. Az ágynemű egyetlen gyűrött kupacban volt az ágy közepén, az ablak alatt várakozó íróasztalon pedig ezer meg ezer, papír várakozott, hogy eltegyem az iskola végeztével.
– Bocsi… régen volt időm… elpakolni… – rúgtam félre egy adag ruhát az útból, hogy leülhessek az ágy szélére. Magam mellé dobtam a telefont. Nem akartam hozzáérni sem, nem akartam felhívni azt a lányt… nem akartam újra hallani a hangját. Ha szerelmes is belém, sem érdekelt, legyen ez kétségbeesett próbálkozás, szivatás vagy a kemény valóság.
Szószám: 739 ~ Megjegyzés: Lesz ez jobb is. ~ dal neked ~ ♣️



diák
avatar
Korom :
18

Tartózkodási hely :
Lørenskog, Norvégia

Hozzászólások száma :
47

reagok :
27

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Arn & Henri ~ Honesty Pént. Aug. 10, 2018 7:14 pm

Henrik & Arnfrød

Hiszek abban, hogy együtt erősek vagyunk mind a hárman, csak némi részlehajlásra van szüksége mindegyik félnek. Ha Hell vagy Henri nem enged, akkor én sem és ebből meg is született a káosz. Mert az ilyesmi veszekedésekhez vezet, ami bár ideiglenes a szavak amiket kimondunk az sértő lehet a másik számára. Amire sajnos emlékezni fognak és valahányszor kedves próbálok lenni velük, mindig eszükbe juthatnak a meggondolatlan megjegyzéseim. Amikre bevallom én sem vagyok büszke. Hogy lehetnék az? Most azonban, ebben a percben igenis fontosnak érzem magam, mert alapjáraton nem a kisebbek terhére vagyok, hanem a segítségükre, vagyis Henri segítségére.
– Te erősebb vagy, mint hinnéd. Csak némi elszántság kérdése a dolog. Bízz bennem, ha magadban már képtelen vagy. – talán csak okoskodásnak tűnhet az egész és elcsépelt vigasztalásnak, amit csak a szavak helyes használatának köszönhetek, emellett a hangsúlynak. A hangsúlynak, ahogy előadom neki az egészet. Mert nem hazudok. Biztos kiérezheti, hogy ennek ellenére is az én öcsém marad, legyen bármekkora tökfej, én sem vagyok tökéletes. Rengeteg olyan dolog van amit bár ne tettem vagy mondtam volna. Ezért se hibáztatom most. Mert nem tudom. Nem vagyok én se egy szent. Egyikünk sem az.
– Erőltesd meg egy kicsit magad, bizonyítsd be, hogy tudsz te felnőttes is lenni ha akarsz. – magyarán ne nyafogj már annyit lett volna a helyes kifejezés erre, de nem magamra haragítani akartam, hanem jobb belátásra ösztönözni őt. Még ha ebben a percben talán pont a nyafogásra is lett volna neki szüksége. Nem akartam, hogy elvesszen és magába roskadjon nekem itt. Arra gondoltam, hogy esetleg a kávé jobb kedvre deríti őt, csak úgy mint néha engem és máris sikerül más szemszögből néznie az egész világot. Bár jól lehet az egész világ éppen összepréselni próbálja őt, de legalább van kávé amit iszogathat közben és a többi már amúgy sem számít. Legalábbis ezt hittem és hiszem mindig minden egyes alkalommal, amikor kávéval lepem meg a családot.
– A nők gondolkodása kifürkészhetetlen utakra képes sodorni őket, elég néhány jó szó, egy csalafinta mosoly amit látszólag tökéletes külső fűszerez meg és máris tévhitben kezdik el ringatni maguk. Nem kéne kikezdened olyanokkal, akik nem téged szeretnek, hanem a rólad alkotott belső képüket. Mert azzal a képpel fognak azonosítani, hogy te is olyan vagy amilyennek hisznek, aztán amikor kiderül, hogy mégsem… Jó neked ez? Nem gondoltál soha arra, hogy a szívedre hallgass? A barátaid úgy hiszed menőbbnek tartanak majd tőle, ha tönkre teszed ilyenekkel magad? Mit fogsz akkor tenni ha eljön a te igazid? Az akitől égnek áll a hajad és elveszíted a józan eszed, mert annyira szereted, hogy képes volnál meghalni is érte? Előle is el fogsz menekülni, mint most Ida elől? – csak kérdezek, nem megrovásként zúdítom rá ezeket a kérdéseket egyszerre, hogy szegény azt se tudja melyikre válaszoljon éppen. Hanem mert érdekelt. Igazán érdekelt. Úgyis lelkizős hangulatba kerültünk. Hát miért ne tehetnék fel ilyesfajta kérdéseket? Végtére is tudnia kell, hogy nem csak a szívtelen bátyja vagyok, aki tesz az egész világra, ez a másik szintén a részem. Ez akivel mindent meg lehetne beszélni, csak elszántság kérdése a dolog.
– Nem csodálkozom, a te baráti körödben és környezetedben csak nem neked való lányok vannak. Nem is értem az eddigiekkel, hogy kezdhettél ki. De igazából te tudod. Talán rossz helyen kerestél vagy még nem jött el a Nagy Ő. Minek rágódni ilyeneken? A párkapcsolat csak plusz stresszforrás. Elég ha megkérdezed erről a húgunkat, aki már azt se tudom hányadán áll azzal a Tod vagy Rod gyerekkel. Már nem tudom mi volt a neve, de kínkeserves egy időszakunk volt amíg itt zavarta a légkört. – amire megjegyzem rossz visszaemlékezni. Mert már a legelején látni való volt, hogy nem a húgomnak való, de ő sem értett a szép szóból. Plusz anya sem hagyta, hogy elbánjak a sráccal, szóval… Viselkednem kellett.
A lefőtt kávét két kávéscsészébe töltöttem ki és simán, semmi nélkül az öcsém elé tettem a forró kávét. De, hogy ne érezze magát megsértve, cukrot és tejet is vettem elő, plusz egy kávéskanalat, amivel majd cukrot tehet magának.
– Szolgáld ki magad, vigyázz nincs benne se tej, se cukor. – megvártam amíg reagál valamit a kijelentésemre.
Remélem nem sopánkodni akar egész végig és tudomást se venni a kávéról. Én három kanál cukort – igen képes voltam három kávéskanállal – tettem az én csészémbe amihez egy icipici tejet is töltöttem. Amit néha kihagyok, ezért sose tudja rendesen senki, hogy most akkor tejjel vagy anélkül szeretem a kávét. Őszintén? Mindig a három kanál cukron van a lényeg. Csak senki se tudja.
– A testvéred vagyok, nem az apád. Sose feledd. Ennél fogva nem tudok csalódni benned. Nem tudom azt mondani neked, hogy oh fiam, milyen rossz vagy, szégyent hozol a fejemre és hasonlók. A te életed, úgy éled ahogy akarod. Csak közben gondolkodnál egy kicsivel többet és belátnád, hogy nem minden vezet jóhoz. Érted? – azzal megkavartam a kávé-cukor-tej egyvelegét és megkóstoltam.
– Még drogosként, szenvedélybetegként, részegesként is a testvérem lennél szóval… De ugye nem kell pont ilyesmiket is űznöd és most nem ötleteket adok a legújabb csínytevésedhez, pusztán felsorolom, hogy akármit teszel vagy tennél az öcsém vagy. – mert tényleg az lenne, a maga furcsa habitussával együtt. De ha nem így és ilyen lenne a magatartása, talán nem is ez a Henrik lenne, hanem valaki más. Szóval ő, jól van így ahogy van.
– Gyere… – ragadom meg a karját, miután/ha megitta a kávéját és én is megittam az enyémet.
– Felcipellek a szobádba. Tudod, mint régen. Csak most nem veszlek a nyakam köré. Ahhoz túlságosan megnőttel és amúgy is… Ha Hell haza állít nem akarom, hogy elkezdjen irigykedni.


•• Viselet: Itt •• Üzenet: Majd lesz jobb is  •• Zene: Sweet Dreams
••

▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽



kommer til deg.

Du liker ikke endring, men den

média
avatar
Korom :
21

Tartózkodási hely :
⬙ Lørenskog és Oslo hamarosan


Hozzászólások száma :
28

reagok :
17

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Arn & Henri ~ Honesty Szer. Aug. 08, 2018 6:28 pm

Arn & Henri

Honesty…


Átkozottul gyengének éreztem magam, olyannak, aki nem tudja megvédeni magát a támadásokkal szemben… Ida támadásával szemben. Talán csak rájött arra, hogy fogadtunk, talán csak meg akart leckéztetni. Tudtam, hogy buta gondolatok ezek. Csak keresni akartam valami kapaszkodót, ami még reményt adhat, mert már nem volt másom. Ez a találgatás volt az egyetlen lehetséges vigaszom… de hát én is régóta ismertem a lányt, meg Arn is, tudtuk nagyon jól mindketten, hogy ő rendes. Az üzenet megfogalmazása is csak azért lett durva, mert kiakadt… kiakadhatott, pont mint én. Mégis zsarolást éreztem emögött, valami olyasmit, amivel sakkban akart tartani. Megijedtem, hogy tönkre akarják tenni az életemet és még csak védekezni sem tudtam. Lehetetlenség volt ilyen körülmények között az önvédelem. Tizennyolc évesen talán nem önzőség, ha az ember egyetemre vágyik gyereknevelés helyett.
„Már nem vagy egyedül ezzel.” Arn szavai hosszú percekig ott csengtek a fülemben. Hagytam, hogy kicsit megnyugtassanak, hogy az érzelmeim csillapodjanak. A könnyeim persze még mindig folytak, amitől egy hisztis gyereknek éreztem magam. Elrontották a játékomat, nagyon csúnyán elrontották. Szinte ösztönösen is az jutott eszembe, hogy Ida óta hány lánnyal voltam együtt. És ha másikat is teherbe ejtettem? Mindig figyeltem, mindig vigyáztam, nem értettem mi volt más azzal az egy alkalommal. Talán csak elfelejtettem, talán túl heves volt és szenvedélyes. Sosem vesztettem el a fejem szex közben, sosem vittem túlzásba… és Idával sem éreztem másképpen.
– Nem hiszem, hogy valaha még el tudom játszani a sérthetetlenséget… – rekedten beszéltem.
Különös hűvösséget éreztem ott, ahol korábban a bátyám keze pihent. Nem akartam, hogy elmenjen, szerettem volna belekapaszkodni és visszahúzni magamhoz. Ő volt az egyetlen támaszom, mert én már kevés voltam magamnak. Ezért is kellett színt vallanom, mert nem tudtam megoldani. Nem tudtam megoldani ezt a helyzetet, kevés voltam hozzá… kevés volt a „mindent tudó vigyorom”… az ugyanis nem oldotta volna meg azt a kérdést, amit Ida és a terhessége vetettek fel.
– Nem tudok vele beszélni. Nem akarom. – Nyafogtam, nyafogtam mint egy elcseszett kiskölyök és nem tudtam abbahagyni. Hiába tudtam az eszemmel, milyen szánalmasan festhetek az érzések csak dőltek belőlem, mintha hosszú ideje ott várakoztak volna. A gátat csak most törték át, most tudtak csak elszabadulni, mint egy hatalmas árvíz.
Talán egy kicsit magamhoz térített a kávé illata, amit Arn pakolt elő. Abbahagytam a hisztit és csak a könnyek folytak a szememből, végig az arcomon, hogy az államon aztán elidőzzenek, míg le nem hullanak az asztal lapjára.
– Hogy a francba szerethetne? – kérdeztem vissza. Talán némi felháborodás csengett a hangomban, mintha Arn legalábbis azt kérdezte volna, én szeretem-e a lányt. Ettől hirtelen összerándultam, mintha valami elmebeteg lennék, akire rohamok törnek. Hörögve vettem egy mély levegőt, legyűrve a fortyogó érzéseket. Talán ideje volt megint szint vallani, még ha nem is fejtem ki bővebben azt, amit érzek… merthát én sem nagyon tudom. Már felmerült bennem többször is, hogy nincsenek érzéseim. Untam a lányokat, menőzésből hajtottam őket, hogy… ahogyan a bátyám is mondta: sebezhetetlennek, erősnek, magabiztosnak látszak. Valójában sosem voltam egyik sem. Csak tudtam hogyan kell vigyorogni, hogyan kell mézesmázasan az ujjam köré csavarni másokat.
– Sosem szerettem egy lányt sem. Untat a picsogásuk és… mindegyik ugyanolyan… meg akar kapni, de nekem nem kell… egyik sem… – Talán értelmetlen szavak voltak csak egymás után hajigálva a semmibe. Nem tudtam volt-e bármi jelentésük így egymást követve, de abban sem voltam biztos, hogy akarom hallani a bátyám reakcióját. Miért tűnik most olyan okosnak? Miért tűnik olyannak, aki átlát mindent, aki megold mindent? Én rendszerint csak másra mutogattam vagy hátat fordítottam a kellemetlenségeknek, mintha nem is lennének. Talán ezért is történt össze ennyire.
– Igen, kell egy kávé előtte… – sóhajtottam és a tenyerembe temettem az arcomat. – Csalódtál bennem?
A hangom még mindig gyenge volt, szinte erőtlen. Úgy szerettem volna, ha nemet mond… ha nem kellett rajta azt látnom, amitől úgy féltem… de valójában már éreztem a hangján. Éreztem, hogy mit gondol rólam. Felelőtlennek tartott, egy hülye gyereknek, aki nem tud vigyázni soha. Ennyi, az a Henrik, aki volt Arn előtt már nem létezett többé.
Szószám: 657 ~ Megjegyzés: Lesz ez jobb is. ~ dal neked ~ ♣️



diák
avatar
Korom :
18

Tartózkodási hely :
Lørenskog, Norvégia

Hozzászólások száma :
47

reagok :
27

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Arn & Henri ~ Honesty Kedd Aug. 07, 2018 11:28 am

Henrik & Arnfrød

Titkok. Az öcsémnek számtalan olyan rejtélyes talánya van, ami megfejtésre és kiderítésre vár. Ezt tudom. Hiszen én sem kötök mindent az ő vagy akárki más orrára. Van amiről senkinek sem beszélek, azok azonban általában megoldható és elsimítható ügyek. Legalábbis én annak tartom őket, különben most ki tudja miért lennék ék a szüleim szemében. Hogy kételkedtem-e Ida szavaiban? Őszintén? Azt hiszem éppen elég ha ismerem az öcsémet, vagyis hogy pontos legyek, eddig azt hittem. Merthogy tartogat ő is meglepetéseket, noha ezek nem a születésnapra, névnapra vagy karácsonyra való kellemes meglepetések, ez azoknak egy másik formája. De végül is, ilyen és ehhez hasonló kellemetlen meglepetésekre is szükség van az életünk apró szegmensében, csak azért – tényleg csak is azért – hogy emlékezhessünk arra csak emberek vagyunk. Emberek tele hibákkal, ettől függetlenül azonban mindannyian megpróbálhatunk a jóra törekedni, már ha akarunk. Van aki nem akar. Talán jól teszi, talán nem. Ki tudná megmondani? Hiszen a jó és a rossz fogalma pusztán csak nézőpont kérdése. Ami például nekem rossz, az nem biztos, hogy másnak is az. Sőt lehet az ellenkezője. Ezért is kell megpróbálnom valahogy átérezni az öcsém helyzetét. Végtére is lehetne ez egy buta vicc, csak mögéje valahogy nem tudom Ida arcát illeszteni.
– Szerintem soha senki sincs felkészülve arra, hogy apa legyen. De azzal egyetértek, hogy egyetemistaként semmilyen gyerektartást nem tudnál fizetni neki, ha valóban erre megy ki a játék. – nagyon elmélkedős képet próbáltam magamra ölteni, mintegy meg sem hallva mondanivalója elejét, hogy nem lehet megtartani a gyereket. Én elhiszem, hogy az ő gyereke is lenne, de Ida lenne az anyja, meg különben akármi is legyen, az nem neki vagy nekem fog fájni, hanem a lánynak. Tehát ha az öcsém nem akarja megtartani, de a szomszédlányunk igen, akkor elég necces helyzetben leszünk.
– Henrik Morstad, ne mondd nekem azt, hogy erre nincs is megoldás! Mindig mindenre van megoldás. Csak idő kell hozzá, ami elhiszem, hogy neked most pont nincs, de ezt csak azért gondolhatnád így, mert… Ööö igazából ne is gondolj ilyenekre. Jó? Meg fogjuk oldani! Már nem vagy egyedül ezzel. – próbálom nyugtatni, mert még ha reménytelennek is látja a mostani helyzet én nem, ennek hála talán nyugodtan és gond mentesen ki tudnánk valahogy bújni a csávából. Mert én valóban jobban hiszek a saját szemeimnek, de semmi sem kizárt, attól mert én nem hiszek valamiben attól még más igen és erős kapocs fűzheti a valósághoz ettől függetlenül is. Végtére is, miért akarna Ida ilyesmivel tréfálkozni? De most komolyan.
– Ne add fel ilyen könnyen… Száz meg száz ilyen fog még rád várni, de neked megvan a tehetséged hozzá, hogy kivigyorogd magad a kellemetlen helyzetből. Csak előveszed a mindent tudó vigyorod és az emberek azt fogják hinni, hogy sérthetetlen vagy. Még ha nem is… De akkor legalább hadd beszéljek vele én. Bár szerintem attól fog idiótának tartani, mert nem mersz vele beszélni és velem intézteted el az ilyesmit, nem azért mert nem beszélünk vele egyáltalán.
Odébb lépek az öcsémtől. A konyhapulthoz megyek, ezzel lehet, hogy hátat fordítottam neki, de valójában még mindig ugyanúgy figyelek rá és a megoldáson gondolkodnék. Nem mindig látom őt ilyennek, ez talán a ritka alkalmak egyike, de így se úgy se tudnék úgy beszélni hozzá, hogy ennyire elkeseredettnek látom őt.
– Áh jobb lenne ha biztosra tudnám, hogy tényleg elvégezte a tesztet és az lett ami. Mert ha nem… Számos oka lehet, hogy miért késik a havi baja… Meg, hogy akar téged akkor rágalmazni az apasággal… Nem lehet, hogy szerelmes beléd és ezért teszi? Hogy nincs gyerek és csak azért mondja mert… szeret? – végtére is, az elvakult szerelem – már ha az – mindenre képes. Csalásra, ámításra, a másik fél megfojtására, kisajátítására, minden más féltékenykedésre.
Kinyitottam a konyhapolc ajtaját és elővettem a kávéfőzőnket, az őrölt kávét és a lenti fiókból egy kanalat. Eredetileg is kávét akartam főzni, még mielőtt az öcsém belekezdett volna a történetébe. Most találtam egy ürügyet is rá: nem akarom sírni látni. Bármi, csak könnyes szemet ne. Legalábbis a testvéreim könnyes szemét nem. Vizet engedtem a kávéfőzőbe, majd a szűrőt vissza tettem a helyére, kávét csak annyit amennyit kell, majd visszacsavartam a felsőrészét. Nyugodtan és talán ráérősen odatettem a kávéfőzőt fortyogni. Megmostam a kezem, hiszen rendszerint mindig valahogy odaragad az ujjaimhoz néhány szem kávészemcse. Mert amíg a vizet engedem, addig az én ujjaim is olyanok lesznek és… Szóval ehhez is tehetség kell.
– Ha megvan a kávé szépen felmegyünk a szobádba és felhívjuk Ida-t. Talán felveszi. Talán nem. Ha nem veszi fel, majd… Majd kitalálok valamit addig, azt hiszem.


•• Viselet: Itt •• Üzenet: Majd lesz jobb is  •• Zene: Sweet Dreams
••

▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽



kommer til deg.

Du liker ikke endring, men den

média
avatar
Korom :
21

Tartózkodási hely :
⬙ Lørenskog és Oslo hamarosan


Hozzászólások száma :
28

reagok :
17

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Arn & Henri ~ Honesty Kedd Júl. 24, 2018 3:42 pm

Arn & Henri

Honesty…



Arn minden mondata egyetlen, súlyos teherként nehezedett a vállaimra. Annyira, hogy előre kellett dőlnöm, görcsösen görnyednem könnyekkel a szememben. Nem értettem, miért mondott ilyeneket. Nem a tartalma fájt a dolgoknak, inkább egyes szavak hatottak rám, mintha újabb és újabb szögeket vert volna valaki a már amúgy is meggyötört szívembe. „Gyereknvelés” – erre a szóra még fel is hördültem, ahogy elhangzott. Éreztem, hogy újabb adag könny hagyja el a szemeimet. Abban legalább igaza volt a bátyámnak, hogy ostoba gyerek vagyok, akinek még nagyon nem kéne apává válni. Csak bőgtem, mint egy ötéves, akinek elrontották a játékát és úgy érzi, összedől a világa. Képtelen voltam felelősséget vállalni a tetteimért, hiszen azelőtt sosem kellett. Nem tudtam, milyen az. Ha hülyeséget csináltam egészen fiatalon csak ráfogtam Héloise-ra és az ártatlanság álarca mögé bújtam.
Tudtam, hogy igaza van. Elvégre odaállítottam elé egy megoldhatatlan helyzettel… legalábbis addig mindenképpen az maradt, míg nem beszéltem Idával. Fogalmam sem volt, hogy mit akar tőlem hallani. Csak azt vettem ki az üzenetből, hogy nem dughatom már a fejem a homokba, mert ez nem az a helyzet… és hogy szemétnek tartott.
– De nem… nem lehet az opció, hogy megtartsa. Arn, teljesen tönkre tennem engem. Még csak most fogom kezdeni az egyetemet, nem tudok gyerektartást fizetni. Nem tudok valakinek az apja lenni. Még kimondani is groteszk. – Magyaráztam szinte zokogva. Ujjaim még mindig a hajamat piszkálták, időnként meg is húzták, mintha önkéntelenül bűntetni akarnám magam.
Éreztem a tenyere melegét még szürke felsőm ölelésében. Mély levegőt vettem, hátha akkor megnyugszanak az idegeim… és végre felfoghattam azt is, amit a testvérem mondott. „A legfontosabb azonban az, hogy te mit akarsz. Ugye tudod?” Miért tudott ő ilyen átkozottul megnyugtató lenni? Nem olyan volt, mint a szüleink, akiktől csak szidást kaptam volna. Mégis féltem volna rápillantani normálisan, vizsgálgatva a vonásait… hogy rajta is csalódottságot lássak.
Megtöröltem a szemeimet. Megpróbáltam nem szipogni, hogy legalább ne egy ostoba kölyök benyomását keltsem. Tudom, hogy én okoztam magamnak a baj, csakhogy most nem volt senki akire rámutathattam volna. Nem volt senki, akire fogjam a saját bűnöm…
– Talán nincs is erre megoldás… – válaszoltam és egy pillanatra hagytam magam bele simulni bátyám meleg tenyerének biztonságába.
Valójában ő volt kettőnk közül a rendes fiú, én csak az voltam, aki jobb színész volt. Sosem voltam jó, sosem voltam tökéletes… csak megvolt a magam álarc, ami a megfelelő mosollyal párosítva bármilyen kemény szívet megolvasztott. Anyát és apát állandóan az ujjaim köré csavartam. Héloise átlátott rajtam és talán Arn is. Nem tudom, mindenesetre ők több titkommal voltak tisztában, mint a szüleink, akik csak a jó jegyeket látták meg a dícsérő szavakat. Nem is sejthették, hogy talán most játszottam el az ösztöndíjamat, minden jövőbeli lehetőségemet.
Pislogva próbáltam gátat szabni az újabb adag könny szabadon engedésének, de nem volt választásom. Azok jóformán maguktól buggyantak ki a szemeimből. Éreztem, hogy ezzel együtt megint fellángolnak a keserű érzések.
– Arn… nem akarok vele beszélni… biztosan gyűlöl… még én is gyűlölöm magam… – fordultam felé zokogva. Utáltam, hogy ilyen gyengének lát.
Szószám: 492 ~ Megjegyzés: Lesz ez jobb is. ~ dal neked ~ ♣️



diák
avatar
Korom :
18

Tartózkodási hely :
Lørenskog, Norvégia

Hozzászólások száma :
47

reagok :
27

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Arn & Henri ~ Honesty Kedd Júl. 24, 2018 10:32 am

Henrik & Arnfrød

Az öcsém, minden szempontból nézve még nem készült fel az apaságra. Nem mintha én készen állnék rá, de az bizonyos, hogy nem tudom mihez kezdenék egy ilyen üzenettel. Némi átérzést kellene mutatnom, igaz? Belegondolni, milyen lehet az ő helyében lenni és tanácsot kérni, tőlem…
Ijesztő. Ugyanakkor tisztelnem kell amiért hozzám fordult nem? Végtére is, azon áll mindez, mit mondok vagy teszek éppen. Nem lehetek ennyire komoly, mindvégig. Hiszen szüksége van rám, nem igaz? A testvérem. Nem ítélhetem őt el. Hiszen mindig is a testvérem lesz. Felnézek rá. Ő éppen visszakérdez, mivel nem fejeztem be az iménti gondolatmenetemet.
– De még nem vagy felkészülve rá. Ki kell engedned a tinigőzt, hogy majd oda tud tenni magad a gyerekneveléshez és társaihoz. Szórakoznod kell. – jegyzem meg, bár nem mintha mindvégig nem ezt tette volna és én ezt tudom. Hiszen a szüleink mindenhová elengedik, van amikor kérdezés nélkül cselekszik, úgy gondolhatja, hogy elég joga van már ehhez, szabad lehet.
Szabad is. Csak… És ugye itt van ez a csak szócska, ami mindent elront. Ő próbál tiszta maradni, tökéletes. De be kell látnia, hogy hibátlan ember nincs a világon. Viszont Henrik más. Ő nem a hisztérika húgunk, akit annak ellenére is szeretünk, hogy olyan, amilyen. De viszont van ebben a srácban valami amit sose tudtam megmagyarázni, hiába élek vele, mellette már születésétől fogva.
– Pár hónapja. – ismétlem meg a szavait és továbbra sem vettem le róla a tekintetemet.
– Az tényleg csak pár hónapja történhetett. – bólogattam.
Nem tudtam ülve maradni, főleg azután, hogy elkezdett könnyezni. Nem ülhetek ott tétlenül a székben, amikor tudom, hogy neki rám van szüksége. Valami épp elmés megjegyzésre, biztatásra, vigasztalásra. Annak a testvérének kell lennem, akire neki most szüksége van.
– Nézd, beszélned kéne vele. Vagy ha te nem mersz, akkor beszélek én. Minél hamarabb annál jobb. Ez nem olyasmi, amit halogatni kéne, szerintem. – tudom, könnyű magyarázni amíg nem én vagyok a pácban. De most nem arra van szüksége, hogy a szüleinkhez hasonlóan elkezdjek veszekedni vele és leszidni, hogy lehetett ilyen felelőtlen.
– Figyelj, Ida ennél értelmesebb lány. Ám tényleg jobb lenne ha beszélnél vele. Hogy ő mégis mi a fészkes fenét akar. Már bocs a kifejezésért. Én jobban hiszek abban, amit látok. Nem mondom azt, hogy ne foglalkozz vele, mert nem a te gondod, hanem az övé. Milyen példát mutatnék azzal neked, ugye? Ha akarod elmehetünk hozzá, veszünk egy tesztet és ha állapotos akkor… – odaléptem hozzá. Nem akartam, hogy azt higgye nem számíthat rám. Csak valóban még vajmi kevés ötletem van, mi az amit tenni lehetne ilyen esetben.
– Amíg nem tudom, hogy ő mit akar, addig nem tudok mit mondani. Ha nem akarja megtartani akkor kevesebb problémánk van. De ha meg akarja szülni… Egy csomó fejfájást fog neked okozni. – meg természetellenesen nekem is, mert az öcsém hozzám fog fordulni újra és újra. Amit meg nem fogok tudni titkolni a szüleink előtt az az lesz, ha egyszer csak Ida beállít hozzánk és az öcsémet kezdi kérdőre vonni, miért olyan, amilyen.
– Nézd, nem vagyok a csecsemők ellen, csak… Ha ez kitudódik, mit fogunk a szüleinknek mondani? – mert arra is számítani kell, hogy egyszer csak ez a szüleink fülébe jut. Persze mindannyian azért imádkozunk, hogy bár ne derülne ki ilyesmi előttük, nem igaz?
– A legfontosabb azonban az, hogy te mit akarsz. Ugye tudod? – a vállára helyeztem a kezem, tudom, hogy vigasztalásban nagyon pocsék alany vagyok, de így is próbálkozom. Nem akarom, hogy sírjon. Hogy ő vagy Heloise sírjon, mert nem tudtam megvédeni őket vagy ott lenni nekik amikor kellett volna. Tudom, hogy nem vagyok tökéletes. Gyakran meg szándékosan táncolok az idegeiken, de ettől függetlenül tudniuk kell, hogy számíthatnak rám. Hogy rám is számíthatnak, ha egészen pontos akarok lenni. Mert inkább én, mintsem a szüleink. Ugye? Egy testvér mindig testvér marad, de egy szülő gyakran válik ingerülté és csalódottá. Vagyis inkább csalódottá és azután örökös bizalmatlanná. Azt meg nem akarom, hogy a szüleink ilyenné váljanak, ismerem őket. Túl jól, néha pontosan ez a baj.
– Kitalálunk valamit. – vagy legalábbis azt hiszem, ezt azonban nem tettem hozzá hangosan is.


•• Viselet: Itt •• Üzenet: Majd lesz jobb is  •• Zene: Sweet Dreams
••

▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽



kommer til deg.

Du liker ikke endring, men den

média
avatar
Korom :
21

Tartózkodási hely :
⬙ Lørenskog és Oslo hamarosan


Hozzászólások száma :
28

reagok :
17

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Arn & Henri ~ Honesty Hétf. Júl. 23, 2018 7:06 pm


Arn & Henri

Honesty…


Elakadt a lélegzetem, ahogy Arnt figyeltem. Látni akartam az arcán valamiféle rezdülést, valamit, ami azt árulja el, hogy ő sem hiszi el azokat a sorokat. Komoly volt, komolyabb, mint amilyennek szerettem volna látni. Megpróbáltam nyelni, hátha felszakad a gát és friss oxigénhez juttatja a tüdőmet… ehelyett valamiféle sípoló hang szakadt ki belőlem. Ugye nem így kezdődik a pánikroham? Ez a kérdés futott át a gondolataim tömegén, ahogy még egyszer bátyám arcára pillantottam. Azt kívántam bárcsak le tudnám olvasni róla, mit gondol… igen, a nagytestvérem, az akihez fordulni mertem egy ilyen gonddal… de hirtelen mégsem tűnt az egész olyan jó ötletnek. Pánikba estem, remegve túrtam a hajamban. Ujjaim megakadtak a kusza tincsek között. Napok óta gyötört már ez az egész. Nem borotválkoztam, nem fésülködtem és éppen csak azért zuhanyoztam le, hogy anya ne szóljon meg a szagom miatt. Tudtam, hogy akkor aztán magyarázkodnom kéne s végül talán kierőszakolná belőlem az igazságot. Az üzenetből pedig az következne, hogy színt kéne vallanom. Tudom, hogy sem ő sem apa nem veszekednének velem. Meg akarnák oldani talán, de a szemükben onnantól kezdve valamiféle csalódottság csillogna, amit nem bírnék elviselni.
Nekem jónak kellett lennem. Nekem nem volt szabad bajt okozni, hiszen elnyertem a bizalmukat. Jól tanultam, jól viselkedtem az iskola falai között. Ezért engedtek el szórakozni már tizennyolc éves korom előtt és ezért kevertem magam annyi hülyeségbe. Ha szint kéne vallanom minden hódításomról, akkor azt is ki kéne nyögnöm, hogy nem szórakoztam mégsem olyan jól a lányokkal… mindegyikből hiányzott valami. És akkor bennük is felmerülne az a kérdés, amit én annyiszor rejtettem a gondolataim mögé, csakhogy ne kelljen megválaszolnom.
– De? – kérdeztem vissza halkan.
Közben megérintettem a készüléket és visszahúztam magam elé. Hallottam, ahogy súrlódik az asztal lapján… és beleremegtem, amint szemeim elé került a rövidke üzenet. Azt akartam, hogy Arn is úgy érezzen, mint én. Bárcsak azt mondta volna, hogy ez az egész egy hazugság. De hát ő is ismerte Idát. Az a lány rendes volt annak ellenére is, hogy simán a lábai közé jutottam. Miféle előnye származna ebből? Nincsen vagyonom, még csak kerestem sem… egy tehetetlen, érettségizett kölyök vagyok, aki az egyetem megkezdésére vár. Ösztöndíjam sincs, semmi amit adhatnék és a családunk sem kifejezetten vagyonos – legalábbis nem annyira, hogy ő bármi előnyt kovácsoljon ebből.
A szemembe könnyek gyűltek. Már régen átszakadt az a határ, amikor még erősnek tudtam volna mondani magam. Gyenge voltam, tehetetlen. Fájt minden szó, minden lélegzetvétel… talán azért, mert túl sokáig húztam ezt az egészet. Arn talán el sem tudta képzelni, mennyire fájt mindezt kimondanom neki. Mennyire rossz volt félre söpörni az álarcot, ami mögé már gyerekkorom óta bújtam. Nem voltam tökéletes és most már nyoma is maradt a tetteimnek.
– Pár hónapja volt… – válaszoltam rekedten. – Talán áprilisban… – Tettem hozzá olyan halkan, hogy talán csak én hallhattam.
Nem mertem a bátyám szemeibe nézni. Lezártam a telefonom képernyőjét és annak sötétjében figyeltem saját tükörképem. Kék szemeimben ott csillogtak a könnyek, ajkaimat lebiggyesztettem… betegnek tűntem. Nem tükrözte az arcom már azt a magabiztosságot, amivel mindennap besétáltam az iskola ajtaján. Vége lenne a gyerekkornak? Felelősséget kéne vállalnom?
– Nem beszéltem vele. Ez volt az utolsó üzenet… és én csak újra és újra megnéztem… remélve, hogy besöpörhetem a szőnyeg alá. – suttogtam és lefordítottam a készüléket. – De folyamatosan ott volt a gondolataim mögött.
Arn felé pillantottam, kicsit félve. Reméltem, hogy az ő arcán nem látom azt a csalódottságot, amit esetleg a szüleink mutatnának egy ilyen hír hallattán. Kinyitottam, a számát, beszélni akartam, magyarázkodni… de ajkaim megremegtek. Meg kellett köszörülnöm a torkom, hogy kipréseljek magamból a szavakat: – Ugye hazudik? Csak szivatni akar?

Szószám: 594 ~ Megjegyzés: Lesz ez jobb is. ~ dal neked ~ ♣️



diák
avatar
Korom :
18

Tartózkodási hely :
Lørenskog, Norvégia

Hozzászólások száma :
47

reagok :
27

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Arn & Henri ~ Honesty Vas. Júl. 22, 2018 11:13 pm

Henrik & Arnfrød

Az asztalnál ültem, Ingrid üzeneteit olvasva a mobilomon. A beszélgetéseinket. Igazából kíváncsi voltam mit reagál majd a legutóbbi üzenetemre. Ám még biztosan nem volt fent Tinder-en, hogy megnézhesse és visszaválaszoljon rá. Ugyanúgy lehet jobb dolga, mint nekem, hogy velem beszélgessen s, egy pillanatra elfelejtsem, mi az ami körülöttem folyik. Fél szemmel ugyan figyeltem az öcsémet, ahogy engem figyel, most azonban sokkal jobban érdekelt egy pillanatig Ingrid, mintsem a saját családom. Ha beszélt is hozzám csak bólogattam, hogy lássa testben itt vagyok, ám a lelkem valahol teljesen máshol járt. Nem itt. Nem is a következő próbán. Nem azon a bugyuta jeleneten amit majd az egyik előadás keretén belül kell majd előadnom. De mielőtt bármit is megsejthetett volna, hogy a dologban nő van és nem egy igazán fontos olvasmányt próbálok rögzíteni a szemeimmel és a memóriámmal, eltettem a zsebem legmélyére. Itthon mindig bekapcsolva hagyom a WiFi-t szóval ha kapok egy értesítést azt azonnal tudni fogom és holtbiztos, hogy nem fogok kiszökni most a bőrömből, az öcsém előtt. Nem látott így, nem is fog. A nevem hallatán felkapom a fejem az asztalról és rá figyelek. Felvonom a szemöldököm, amikor a nevem kénkeserves kimondása után alig mer megszólalni. De várok. A jó testvér nem veszi a harapófogót és szedi ki szavanként azt amit tudnia kell. Hagyom, hogy az öcsém maga tegye meg. Persze megkönnyíthetném a helyzetét, mégsem teszem. Egyrészt nem tudom mit szeretne tőlem. Legutóbb sem bizonyultam jó testvérnek, legalábbis Heloise szerint, amiért beleártottam az orrom az ő dolgába. Amiért nem hagytunk neki egy kis nyugalmat vagy legalábbis én. Csakhogy a testvérem, ha valamelyikőjüknek valami gondja van akkor biztos, hogy hozzám kell fordulniuk, még évek múltán is, mert a nagy testvérek dolga ez. Megvédeni az utánuk következőket. Nem hiába a nagy testvérek a legbölcsebbek. Na jó, ez néhol döcög, tudom. Mert megesik, hogy Hell női dolgaiban nem tudok sokat segíteni. Például hiába világítottuk mindketten rá az öcsémmel, hogy a barátja nem hozzá valló, nem fogadta el. Csak miután szakítottak azt hiszem. Nem hoztam fel előtte a témát azóta, nem tudom hogyan segíthetnék neki. Ámbár most itt az öcsém, nem igaz? Rá kell fókuszálnom, nem a húgomra, aki most nincs jelen.
Először az öcsémre néztem, majd le a mobil képernyőjére amit elém tett. Elolvastam az üzenetet, azt is, hogy kitől kapta, majd újra visszanéztem az öcsémre és eltoltam magamtól a mobilját. Mintha éppen azt akartam volna üzenni, hogy ebbe nem akarok beszállni, mosom kezeimet mint Pontius Pilatus. De én nem Pontius Pilatus vagyok, hanem Arnfrød Morstad. Így nem azért toltam el magamtól az öcsém mobilját mert ki akarnék lépni ebből, hanem azért mert eleget láttam. Csak néztem őt. Ezt a szentségest magam előtt és hallgattam az elterelő mondatát. Ne mondjam el a szüleinknek? Nem szólaltam meg. Nem ígértem meg, hogy nem teszem meg, de azt se hallgatni fogok erről. Inkább komolyan néztem rá. Nem rácsodálkozva, hogy milyen az öcsém, ezt eddig is sejtettem, hiszen nem apánk halál nyugodt jellemét örökölte, sajnos vagy sem. Ezt majd eldönti ő, de az biztos, hogy apánkból egy is éppen elég.
Az asztalra könyökölve megtámasztom az állam és úgy figyelem tovább. Hogy a hallgatással kínoznám őt? Minden bizonnyal. Mégis azt szeretném, ha világossá válna, hogy nem díszből vagyok a nagyobb testvér és nem csak a házi feladatokban tudtam régen segíteni, hanem ilyen halál komoly helyzetekben is.
– Nézd, ez a te életed. Te döntöd el, hogy kivel és hol döntögeted meg a határaidat. A szüleinknek ehhez semmi köze, években már elég nagy vagy de… – mielőtt megbánthattam volna őt és úgy tűnhettem volna én már nagyon is érett vagyok és nincsenek hibáim abba hagytam. Ugyanúgy szeretek élni, ahogy ő, fiatalabb koromban talán ennél is jobban, ám amit megtanultam az az, hogy nem mocskolhatom be a nevem. Nem zenghet senki sehol rossz vagy jó ódákat rólam és a tetteimről, az később ártana a hírnevemnek. A nevünkben van a sorsunk, olyanná vállunk, amilyenné a nevünket is tesszük. Szennyesé. Én meg nem akartam, hogy az öcsém bemocskolja a nevét ilyesmivel. Ezután sem fogom.
– Különben mikor volt ez? Ami meg a legfontosabb, mit akar tőled? Pénzt? Beszéltél vele? – feltételezem azt a kérdést nem kell feltennem, amit eddig normális esetben tennének, mert biztosan nem a válasz, főleg, hogy Ida ilyet küld, az öcsémnek. Az az Ida. Az én öcsémnek.


•• Viselet: Itt •• Üzenet: Majd lesz jobb is  •• Zene: Sweet Dreams
••

▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽



kommer til deg.

Du liker ikke endring, men den

média
avatar
Korom :
21

Tartózkodási hely :
⬙ Lørenskog és Oslo hamarosan


Hozzászólások száma :
28

reagok :
17

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Arn & Henri ~ Honesty Szomb. Jún. 30, 2018 11:44 am


Arn & Henri

Honesty…


Nagyot nyeltem, ahogy a bátyámat figyeltem az asztal mellett ücsörögve. Még mindig a kezembe szorongattam azt az átkozott telefont, benne az üzenettel, ami akár az egész életemet feldúlhatta. De ott szerepelt feketén-fehéren Ida néhány sora: „Terhes vagyok, te szemét!” Ez csupán a lényeg volt, az amiért keresett és amiért valószínűleg könnyek között vette kezébe a telefont. Emlékeztem rá, érzékeny lány volt, mégis örültem, hogy nincs a közelemben nem zúdítja rám ennél jobban a dolgokat. Kilométerek választottak el minket egymástól. Ez volt a mi szerencsénk… vagyis csak az enyém. Mert hát Ida mit várt volna tőlem? Vállaljak felelősséget? Mondjam, hogy az enyém és oldjuk meg közösen? Nem ment volna. Nem, nem és nem! Nem akartam apa lenni, nem akartam semmiféle felelősséget. Hiszen még csak tizennyolc vagyok… nem teheti tönkre az egész életemet.
Ezúttal mégis, néma csendben sétáltam az asztal mellé és ültem le a bátyámmal szemben. Nem tudom, mit csinált. Azt nem figyeltem meg, csupán az arcát vizsgálgattam, elképzelve hogyan változnak majd meg a vonásai, ha elmondom, mit tettem. Aztán apám jutott eszembe, akinek nem akartam csalódást okozni. Annyira felnéztem rá, most meg ott álltam egy igencsak komoly problémával, tizennyolc évesen.
– Arn… – nyögtem rekedten.
Remegő térdekkel léptem az asztal mellé és tettem le a telefonomat. Egy ideig magam előtt tartottam, de aztán megszületett az elhatározás: segítség kell. Ez már nem az a téma, amit elmismásolhatok vagy semmissé tehetem annyival, hogy ne kenjék rám. Túl sok volt, túl nehéz, amivel nem tudtam egyedül megküzdeni. A szüleimhez pedig egyszerűen nem fordulhattam. Ők nem értették volna meg a gondomat. Nem akartam, hogy sírjanak, hogy azt higgyék egy másik ember vagyok… mert én jó is tudtam lenni.
Arn elé toltam a készüléket, úgy hogy tökéletesen láthassa az üzenetet. Közben lehajtottam a fejemet és csendesen nyeltem egyet. Éreztem, hogy még mindig remegek, közben pedig könnyek gyűltek a szememben.
– Én… – Ennyit tudtam kipréselni magamból. A szavak nem akartak jönni, egészen olyan volt, mintha a gondolataim is lelassultak volna, képtelen voltam bármi is mondani… de nem akartam a tekintetemet megint a bátyámra emelni. Nem akartam látni, ahogy a csalódott csillogás átveszi a hatalmat a szemei felett.
Ő sem ilyennek ismert. Tudott egy-két hülyeségemről, de az őszemében is inkább voltam jó, mint rossz. Most pedig egy ilyenen kap rajta… ráadásul azért, mert én magam vallottam színt. Talán vissza kellett volna inkább írnom Idának, hogy nem hiszek neki. De nem tettem. Csak bámultam, újra és újra az üzenetet, összeszorult szívvel. Próbáltam végig gondolni, mi történt ott… védekeztünk-e… de csak arra emlékeztem, hogy minden áron meg kellett szereznem a melltartóját bizonyíték gyanánt.
– Kérlek, ne mondd el anyáéknak… – suttogtam.
Közben az asztal szélét piszkáltam, mintha a koszt akarnám ledörzsölgetni róla. Valójában nem volt semmi… csak még mindig nem akartam a szemeibe nézni. Féltem szembesülni azzal, amit okoztam… már nem csak Idának, hanem a bátyámnak is. Csak sóhajtottam egyet. Szerettem volna hozzá tenni, hogy nem biztos az egész és lehet, hogy csak szívat a csaj. De nem tudhattam igazából. Semmiben sem lehettem biztos, hiszen nem ismertem Idát. Ott akkor úgy tűnt ő sem akar többet nálam, de nőknél valójában sosem tudni. Hol ezt mondják, hol azt és a végén nem lehet kiigazodni rajtuk. Mindegyik furcsa és általában nem is érdekelnek, csak a szórakozás kedvéért vállalok be fogadásokat.


Szószám: 540 ~ Megjegyzés: Lesz ez jobb is. ~ dal neked ~ ♣️



diák
avatar
Korom :
18

Tartózkodási hely :
Lørenskog, Norvégia

Hozzászólások száma :
47

reagok :
27

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Arn & Henri ~ Honesty Szomb. Jún. 30, 2018 10:57 am
Játékosok: Arnfrød & Henrik Morstad
Helyszín: Lørenskog, Morstad ház
Téma: Pánik és bla, bla, bla
diák
avatar
Korom :
18

Tartózkodási hely :
Lørenskog, Norvégia

Hozzászólások száma :
47

reagok :
27

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Arn & Henri ~ Honesty
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Heart of Europe :: Európa szíve :: norvégia-
Ugrás: