welcome to europe, traveller
Life is a journey that must be traveled no matter how bad the roads and accommodations.
lépj be bátran
európa rád vár
Karakter neve:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
jelenlegi utazóink
európa szívében
Jelenleg 15 felhasználó van itt :: 11 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég :: 1 Bot

Alaris Mharaxia, Alexius Mharaxia, Anaise Delacroix, Celeste Mharaxia, Daisy Cornwell, Edward John Costello, Lara Olivier, Lauren Stanton, Ned Vinter, Nikolina Mharaxia, Priya Irina Mharaxia

A legtöbb felhasználó (43 fő) Kedd Aug. 21, 2018 12:11 pm-kor volt itt.
friss bejegyzések
legújabb irományok
Today at 12:01 pm
európai lakosok
nyilvántartása
csoport
amerikai 1 4
angol 3 3
francia 4 4
görög 1 3
ír 3 2
külföldi 1 3
norvég 3 3
olasz 1 1
orosz 2 3
skót - 1
spanyol 1 1
svéd - -
összesen 20 28

Arn & Henri ~ Honesty
TémanyitásTárgy: Re: Arn & Henri ~ HonestyKedd Aug. 07, 2018 11:28 am

Henrik & Arnfrød

Titkok. Az öcsémnek számtalan olyan rejtélyes talánya van, ami megfejtésre és kiderítésre vár. Ezt tudom. Hiszen én sem kötök mindent az ő vagy akárki más orrára. Van amiről senkinek sem beszélek, azok azonban általában megoldható és elsimítható ügyek. Legalábbis én annak tartom őket, különben most ki tudja miért lennék ék a szüleim szemében. Hogy kételkedtem-e Ida szavaiban? Őszintén? Azt hiszem éppen elég ha ismerem az öcsémet, vagyis hogy pontos legyek, eddig azt hittem. Merthogy tartogat ő is meglepetéseket, noha ezek nem a születésnapra, névnapra vagy karácsonyra való kellemes meglepetések, ez azoknak egy másik formája. De végül is, ilyen és ehhez hasonló kellemetlen meglepetésekre is szükség van az életünk apró szegmensében, csak azért – tényleg csak is azért – hogy emlékezhessünk arra csak emberek vagyunk. Emberek tele hibákkal, ettől függetlenül azonban mindannyian megpróbálhatunk a jóra törekedni, már ha akarunk. Van aki nem akar. Talán jól teszi, talán nem. Ki tudná megmondani? Hiszen a jó és a rossz fogalma pusztán csak nézőpont kérdése. Ami például nekem rossz, az nem biztos, hogy másnak is az. Sőt lehet az ellenkezője. Ezért is kell megpróbálnom valahogy átérezni az öcsém helyzetét. Végtére is lehetne ez egy buta vicc, csak mögéje valahogy nem tudom Ida arcát illeszteni.
– Szerintem soha senki sincs felkészülve arra, hogy apa legyen. De azzal egyetértek, hogy egyetemistaként semmilyen gyerektartást nem tudnál fizetni neki, ha valóban erre megy ki a játék. – nagyon elmélkedős képet próbáltam magamra ölteni, mintegy meg sem hallva mondanivalója elejét, hogy nem lehet megtartani a gyereket. Én elhiszem, hogy az ő gyereke is lenne, de Ida lenne az anyja, meg különben akármi is legyen, az nem neki vagy nekem fog fájni, hanem a lánynak. Tehát ha az öcsém nem akarja megtartani, de a szomszédlányunk igen, akkor elég necces helyzetben leszünk.
– Henrik Morstad, ne mondd nekem azt, hogy erre nincs is megoldás! Mindig mindenre van megoldás. Csak idő kell hozzá, ami elhiszem, hogy neked most pont nincs, de ezt csak azért gondolhatnád így, mert… Ööö igazából ne is gondolj ilyenekre. Jó? Meg fogjuk oldani! Már nem vagy egyedül ezzel. – próbálom nyugtatni, mert még ha reménytelennek is látja a mostani helyzet én nem, ennek hála talán nyugodtan és gond mentesen ki tudnánk valahogy bújni a csávából. Mert én valóban jobban hiszek a saját szemeimnek, de semmi sem kizárt, attól mert én nem hiszek valamiben attól még más igen és erős kapocs fűzheti a valósághoz ettől függetlenül is. Végtére is, miért akarna Ida ilyesmivel tréfálkozni? De most komolyan.
– Ne add fel ilyen könnyen… Száz meg száz ilyen fog még rád várni, de neked megvan a tehetséged hozzá, hogy kivigyorogd magad a kellemetlen helyzetből. Csak előveszed a mindent tudó vigyorod és az emberek azt fogják hinni, hogy sérthetetlen vagy. Még ha nem is… De akkor legalább hadd beszéljek vele én. Bár szerintem attól fog idiótának tartani, mert nem mersz vele beszélni és velem intézteted el az ilyesmit, nem azért mert nem beszélünk vele egyáltalán.
Odébb lépek az öcsémtől. A konyhapulthoz megyek, ezzel lehet, hogy hátat fordítottam neki, de valójában még mindig ugyanúgy figyelek rá és a megoldáson gondolkodnék. Nem mindig látom őt ilyennek, ez talán a ritka alkalmak egyike, de így se úgy se tudnék úgy beszélni hozzá, hogy ennyire elkeseredettnek látom őt.
– Áh jobb lenne ha biztosra tudnám, hogy tényleg elvégezte a tesztet és az lett ami. Mert ha nem… Számos oka lehet, hogy miért késik a havi baja… Meg, hogy akar téged akkor rágalmazni az apasággal… Nem lehet, hogy szerelmes beléd és ezért teszi? Hogy nincs gyerek és csak azért mondja mert… szeret? – végtére is, az elvakult szerelem – már ha az – mindenre képes. Csalásra, ámításra, a másik fél megfojtására, kisajátítására, minden más féltékenykedésre.
Kinyitottam a konyhapolc ajtaját és elővettem a kávéfőzőnket, az őrölt kávét és a lenti fiókból egy kanalat. Eredetileg is kávét akartam főzni, még mielőtt az öcsém belekezdett volna a történetébe. Most találtam egy ürügyet is rá: nem akarom sírni látni. Bármi, csak könnyes szemet ne. Legalábbis a testvéreim könnyes szemét nem. Vizet engedtem a kávéfőzőbe, majd a szűrőt vissza tettem a helyére, kávét csak annyit amennyit kell, majd visszacsavartam a felsőrészét. Nyugodtan és talán ráérősen odatettem a kávéfőzőt fortyogni. Megmostam a kezem, hiszen rendszerint mindig valahogy odaragad az ujjaimhoz néhány szem kávészemcse. Mert amíg a vizet engedem, addig az én ujjaim is olyanok lesznek és… Szóval ehhez is tehetség kell.
– Ha megvan a kávé szépen felmegyünk a szobádba és felhívjuk Ida-t. Talán felveszi. Talán nem. Ha nem veszi fel, majd… Majd kitalálok valamit addig, azt hiszem.


•• Viselet: Itt •• Üzenet: Majd lesz jobb is  •• Zene: Sweet Dreams
••




kommer til deg.

Du liker ikke endring, men den

média
avatar
Korom :
21

Tartózkodási hely :
⬙ Lørenskog és Oslo hamarosan


Hozzászólások száma :
69

reagok :
40

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Arn & Henri ~ HonestyKedd Júl. 24, 2018 3:42 pm

Arn & Henri

Honesty…



Arn minden mondata egyetlen, súlyos teherként nehezedett a vállaimra. Annyira, hogy előre kellett dőlnöm, görcsösen görnyednem könnyekkel a szememben. Nem értettem, miért mondott ilyeneket. Nem a tartalma fájt a dolgoknak, inkább egyes szavak hatottak rám, mintha újabb és újabb szögeket vert volna valaki a már amúgy is meggyötört szívembe. „Gyereknvelés” – erre a szóra még fel is hördültem, ahogy elhangzott. Éreztem, hogy újabb adag könny hagyja el a szemeimet. Abban legalább igaza volt a bátyámnak, hogy ostoba gyerek vagyok, akinek még nagyon nem kéne apává válni. Csak bőgtem, mint egy ötéves, akinek elrontották a játékát és úgy érzi, összedől a világa. Képtelen voltam felelősséget vállalni a tetteimért, hiszen azelőtt sosem kellett. Nem tudtam, milyen az. Ha hülyeséget csináltam egészen fiatalon csak ráfogtam Héloise-ra és az ártatlanság álarca mögé bújtam.
Tudtam, hogy igaza van. Elvégre odaállítottam elé egy megoldhatatlan helyzettel… legalábbis addig mindenképpen az maradt, míg nem beszéltem Idával. Fogalmam sem volt, hogy mit akar tőlem hallani. Csak azt vettem ki az üzenetből, hogy nem dughatom már a fejem a homokba, mert ez nem az a helyzet… és hogy szemétnek tartott.
– De nem… nem lehet az opció, hogy megtartsa. Arn, teljesen tönkre tennem engem. Még csak most fogom kezdeni az egyetemet, nem tudok gyerektartást fizetni. Nem tudok valakinek az apja lenni. Még kimondani is groteszk. – Magyaráztam szinte zokogva. Ujjaim még mindig a hajamat piszkálták, időnként meg is húzták, mintha önkéntelenül bűntetni akarnám magam.
Éreztem a tenyere melegét még szürke felsőm ölelésében. Mély levegőt vettem, hátha akkor megnyugszanak az idegeim… és végre felfoghattam azt is, amit a testvérem mondott. „A legfontosabb azonban az, hogy te mit akarsz. Ugye tudod?” Miért tudott ő ilyen átkozottul megnyugtató lenni? Nem olyan volt, mint a szüleink, akiktől csak szidást kaptam volna. Mégis féltem volna rápillantani normálisan, vizsgálgatva a vonásait… hogy rajta is csalódottságot lássak.
Megtöröltem a szemeimet. Megpróbáltam nem szipogni, hogy legalább ne egy ostoba kölyök benyomását keltsem. Tudom, hogy én okoztam magamnak a baj, csakhogy most nem volt senki akire rámutathattam volna. Nem volt senki, akire fogjam a saját bűnöm…
– Talán nincs is erre megoldás… – válaszoltam és egy pillanatra hagytam magam bele simulni bátyám meleg tenyerének biztonságába.
Valójában ő volt kettőnk közül a rendes fiú, én csak az voltam, aki jobb színész volt. Sosem voltam jó, sosem voltam tökéletes… csak megvolt a magam álarc, ami a megfelelő mosollyal párosítva bármilyen kemény szívet megolvasztott. Anyát és apát állandóan az ujjaim köré csavartam. Héloise átlátott rajtam és talán Arn is. Nem tudom, mindenesetre ők több titkommal voltak tisztában, mint a szüleink, akik csak a jó jegyeket látták meg a dícsérő szavakat. Nem is sejthették, hogy talán most játszottam el az ösztöndíjamat, minden jövőbeli lehetőségemet.
Pislogva próbáltam gátat szabni az újabb adag könny szabadon engedésének, de nem volt választásom. Azok jóformán maguktól buggyantak ki a szemeimből. Éreztem, hogy ezzel együtt megint fellángolnak a keserű érzések.
– Arn… nem akarok vele beszélni… biztosan gyűlöl… még én is gyűlölöm magam… – fordultam felé zokogva. Utáltam, hogy ilyen gyengének lát.
Szószám: 492 ~ Megjegyzés: Lesz ez jobb is. ~ dal neked ~ ♣️



diák
avatar
Korom :
18

Tartózkodási hely :
Lørenskog, Norvégia

keresett :
Legjobb haverok

Hozzászólások száma :
131

reagok :
76

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Arn & Henri ~ HonestyKedd Júl. 24, 2018 10:32 am

Henrik & Arnfrød

Az öcsém, minden szempontból nézve még nem készült fel az apaságra. Nem mintha én készen állnék rá, de az bizonyos, hogy nem tudom mihez kezdenék egy ilyen üzenettel. Némi átérzést kellene mutatnom, igaz? Belegondolni, milyen lehet az ő helyében lenni és tanácsot kérni, tőlem…
Ijesztő. Ugyanakkor tisztelnem kell amiért hozzám fordult nem? Végtére is, azon áll mindez, mit mondok vagy teszek éppen. Nem lehetek ennyire komoly, mindvégig. Hiszen szüksége van rám, nem igaz? A testvérem. Nem ítélhetem őt el. Hiszen mindig is a testvérem lesz. Felnézek rá. Ő éppen visszakérdez, mivel nem fejeztem be az iménti gondolatmenetemet.
– De még nem vagy felkészülve rá. Ki kell engedned a tinigőzt, hogy majd oda tud tenni magad a gyerekneveléshez és társaihoz. Szórakoznod kell. – jegyzem meg, bár nem mintha mindvégig nem ezt tette volna és én ezt tudom. Hiszen a szüleink mindenhová elengedik, van amikor kérdezés nélkül cselekszik, úgy gondolhatja, hogy elég joga van már ehhez, szabad lehet.
Szabad is. Csak… És ugye itt van ez a csak szócska, ami mindent elront. Ő próbál tiszta maradni, tökéletes. De be kell látnia, hogy hibátlan ember nincs a világon. Viszont Henrik más. Ő nem a hisztérika húgunk, akit annak ellenére is szeretünk, hogy olyan, amilyen. De viszont van ebben a srácban valami amit sose tudtam megmagyarázni, hiába élek vele, mellette már születésétől fogva.
– Pár hónapja. – ismétlem meg a szavait és továbbra sem vettem le róla a tekintetemet.
– Az tényleg csak pár hónapja történhetett. – bólogattam.
Nem tudtam ülve maradni, főleg azután, hogy elkezdett könnyezni. Nem ülhetek ott tétlenül a székben, amikor tudom, hogy neki rám van szüksége. Valami épp elmés megjegyzésre, biztatásra, vigasztalásra. Annak a testvérének kell lennem, akire neki most szüksége van.
– Nézd, beszélned kéne vele. Vagy ha te nem mersz, akkor beszélek én. Minél hamarabb annál jobb. Ez nem olyasmi, amit halogatni kéne, szerintem. – tudom, könnyű magyarázni amíg nem én vagyok a pácban. De most nem arra van szüksége, hogy a szüleinkhez hasonlóan elkezdjek veszekedni vele és leszidni, hogy lehetett ilyen felelőtlen.
– Figyelj, Ida ennél értelmesebb lány. Ám tényleg jobb lenne ha beszélnél vele. Hogy ő mégis mi a fészkes fenét akar. Már bocs a kifejezésért. Én jobban hiszek abban, amit látok. Nem mondom azt, hogy ne foglalkozz vele, mert nem a te gondod, hanem az övé. Milyen példát mutatnék azzal neked, ugye? Ha akarod elmehetünk hozzá, veszünk egy tesztet és ha állapotos akkor… – odaléptem hozzá. Nem akartam, hogy azt higgye nem számíthat rám. Csak valóban még vajmi kevés ötletem van, mi az amit tenni lehetne ilyen esetben.
– Amíg nem tudom, hogy ő mit akar, addig nem tudok mit mondani. Ha nem akarja megtartani akkor kevesebb problémánk van. De ha meg akarja szülni… Egy csomó fejfájást fog neked okozni. – meg természetellenesen nekem is, mert az öcsém hozzám fog fordulni újra és újra. Amit meg nem fogok tudni titkolni a szüleink előtt az az lesz, ha egyszer csak Ida beállít hozzánk és az öcsémet kezdi kérdőre vonni, miért olyan, amilyen.
– Nézd, nem vagyok a csecsemők ellen, csak… Ha ez kitudódik, mit fogunk a szüleinknek mondani? – mert arra is számítani kell, hogy egyszer csak ez a szüleink fülébe jut. Persze mindannyian azért imádkozunk, hogy bár ne derülne ki ilyesmi előttük, nem igaz?
– A legfontosabb azonban az, hogy te mit akarsz. Ugye tudod? – a vállára helyeztem a kezem, tudom, hogy vigasztalásban nagyon pocsék alany vagyok, de így is próbálkozom. Nem akarom, hogy sírjon. Hogy ő vagy Heloise sírjon, mert nem tudtam megvédeni őket vagy ott lenni nekik amikor kellett volna. Tudom, hogy nem vagyok tökéletes. Gyakran meg szándékosan táncolok az idegeiken, de ettől függetlenül tudniuk kell, hogy számíthatnak rám. Hogy rám is számíthatnak, ha egészen pontos akarok lenni. Mert inkább én, mintsem a szüleink. Ugye? Egy testvér mindig testvér marad, de egy szülő gyakran válik ingerülté és csalódottá. Vagyis inkább csalódottá és azután örökös bizalmatlanná. Azt meg nem akarom, hogy a szüleink ilyenné váljanak, ismerem őket. Túl jól, néha pontosan ez a baj.
– Kitalálunk valamit. – vagy legalábbis azt hiszem, ezt azonban nem tettem hozzá hangosan is.


•• Viselet: Itt •• Üzenet: Majd lesz jobb is  •• Zene: Sweet Dreams
••




kommer til deg.

Du liker ikke endring, men den

média
avatar
Korom :
21

Tartózkodási hely :
⬙ Lørenskog és Oslo hamarosan


Hozzászólások száma :
69

reagok :
40

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Arn & Henri ~ HonestyHétf. Júl. 23, 2018 7:06 pm


Arn & Henri

Honesty…


Elakadt a lélegzetem, ahogy Arnt figyeltem. Látni akartam az arcán valamiféle rezdülést, valamit, ami azt árulja el, hogy ő sem hiszi el azokat a sorokat. Komoly volt, komolyabb, mint amilyennek szerettem volna látni. Megpróbáltam nyelni, hátha felszakad a gát és friss oxigénhez juttatja a tüdőmet… ehelyett valamiféle sípoló hang szakadt ki belőlem. Ugye nem így kezdődik a pánikroham? Ez a kérdés futott át a gondolataim tömegén, ahogy még egyszer bátyám arcára pillantottam. Azt kívántam bárcsak le tudnám olvasni róla, mit gondol… igen, a nagytestvérem, az akihez fordulni mertem egy ilyen gonddal… de hirtelen mégsem tűnt az egész olyan jó ötletnek. Pánikba estem, remegve túrtam a hajamban. Ujjaim megakadtak a kusza tincsek között. Napok óta gyötört már ez az egész. Nem borotválkoztam, nem fésülködtem és éppen csak azért zuhanyoztam le, hogy anya ne szóljon meg a szagom miatt. Tudtam, hogy akkor aztán magyarázkodnom kéne s végül talán kierőszakolná belőlem az igazságot. Az üzenetből pedig az következne, hogy színt kéne vallanom. Tudom, hogy sem ő sem apa nem veszekednének velem. Meg akarnák oldani talán, de a szemükben onnantól kezdve valamiféle csalódottság csillogna, amit nem bírnék elviselni.
Nekem jónak kellett lennem. Nekem nem volt szabad bajt okozni, hiszen elnyertem a bizalmukat. Jól tanultam, jól viselkedtem az iskola falai között. Ezért engedtek el szórakozni már tizennyolc éves korom előtt és ezért kevertem magam annyi hülyeségbe. Ha szint kéne vallanom minden hódításomról, akkor azt is ki kéne nyögnöm, hogy nem szórakoztam mégsem olyan jól a lányokkal… mindegyikből hiányzott valami. És akkor bennük is felmerülne az a kérdés, amit én annyiszor rejtettem a gondolataim mögé, csakhogy ne kelljen megválaszolnom.
– De? – kérdeztem vissza halkan.
Közben megérintettem a készüléket és visszahúztam magam elé. Hallottam, ahogy súrlódik az asztal lapján… és beleremegtem, amint szemeim elé került a rövidke üzenet. Azt akartam, hogy Arn is úgy érezzen, mint én. Bárcsak azt mondta volna, hogy ez az egész egy hazugság. De hát ő is ismerte Idát. Az a lány rendes volt annak ellenére is, hogy simán a lábai közé jutottam. Miféle előnye származna ebből? Nincsen vagyonom, még csak kerestem sem… egy tehetetlen, érettségizett kölyök vagyok, aki az egyetem megkezdésére vár. Ösztöndíjam sincs, semmi amit adhatnék és a családunk sem kifejezetten vagyonos – legalábbis nem annyira, hogy ő bármi előnyt kovácsoljon ebből.
A szemembe könnyek gyűltek. Már régen átszakadt az a határ, amikor még erősnek tudtam volna mondani magam. Gyenge voltam, tehetetlen. Fájt minden szó, minden lélegzetvétel… talán azért, mert túl sokáig húztam ezt az egészet. Arn talán el sem tudta képzelni, mennyire fájt mindezt kimondanom neki. Mennyire rossz volt félre söpörni az álarcot, ami mögé már gyerekkorom óta bújtam. Nem voltam tökéletes és most már nyoma is maradt a tetteimnek.
– Pár hónapja volt… – válaszoltam rekedten. – Talán áprilisban… – Tettem hozzá olyan halkan, hogy talán csak én hallhattam.
Nem mertem a bátyám szemeibe nézni. Lezártam a telefonom képernyőjét és annak sötétjében figyeltem saját tükörképem. Kék szemeimben ott csillogtak a könnyek, ajkaimat lebiggyesztettem… betegnek tűntem. Nem tükrözte az arcom már azt a magabiztosságot, amivel mindennap besétáltam az iskola ajtaján. Vége lenne a gyerekkornak? Felelősséget kéne vállalnom?
– Nem beszéltem vele. Ez volt az utolsó üzenet… és én csak újra és újra megnéztem… remélve, hogy besöpörhetem a szőnyeg alá. – suttogtam és lefordítottam a készüléket. – De folyamatosan ott volt a gondolataim mögött.
Arn felé pillantottam, kicsit félve. Reméltem, hogy az ő arcán nem látom azt a csalódottságot, amit esetleg a szüleink mutatnának egy ilyen hír hallattán. Kinyitottam, a számát, beszélni akartam, magyarázkodni… de ajkaim megremegtek. Meg kellett köszörülnöm a torkom, hogy kipréseljek magamból a szavakat: – Ugye hazudik? Csak szivatni akar?

Szószám: 594 ~ Megjegyzés: Lesz ez jobb is. ~ dal neked ~ ♣️



diák
avatar
Korom :
18

Tartózkodási hely :
Lørenskog, Norvégia

keresett :
Legjobb haverok

Hozzászólások száma :
131

reagok :
76

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Arn & Henri ~ HonestyVas. Júl. 22, 2018 11:13 pm

Henrik & Arnfrød

Az asztalnál ültem, Ingrid üzeneteit olvasva a mobilomon. A beszélgetéseinket. Igazából kíváncsi voltam mit reagál majd a legutóbbi üzenetemre. Ám még biztosan nem volt fent Tinder-en, hogy megnézhesse és visszaválaszoljon rá. Ugyanúgy lehet jobb dolga, mint nekem, hogy velem beszélgessen s, egy pillanatra elfelejtsem, mi az ami körülöttem folyik. Fél szemmel ugyan figyeltem az öcsémet, ahogy engem figyel, most azonban sokkal jobban érdekelt egy pillanatig Ingrid, mintsem a saját családom. Ha beszélt is hozzám csak bólogattam, hogy lássa testben itt vagyok, ám a lelkem valahol teljesen máshol járt. Nem itt. Nem is a következő próbán. Nem azon a bugyuta jeleneten amit majd az egyik előadás keretén belül kell majd előadnom. De mielőtt bármit is megsejthetett volna, hogy a dologban nő van és nem egy igazán fontos olvasmányt próbálok rögzíteni a szemeimmel és a memóriámmal, eltettem a zsebem legmélyére. Itthon mindig bekapcsolva hagyom a WiFi-t szóval ha kapok egy értesítést azt azonnal tudni fogom és holtbiztos, hogy nem fogok kiszökni most a bőrömből, az öcsém előtt. Nem látott így, nem is fog. A nevem hallatán felkapom a fejem az asztalról és rá figyelek. Felvonom a szemöldököm, amikor a nevem kénkeserves kimondása után alig mer megszólalni. De várok. A jó testvér nem veszi a harapófogót és szedi ki szavanként azt amit tudnia kell. Hagyom, hogy az öcsém maga tegye meg. Persze megkönnyíthetném a helyzetét, mégsem teszem. Egyrészt nem tudom mit szeretne tőlem. Legutóbb sem bizonyultam jó testvérnek, legalábbis Heloise szerint, amiért beleártottam az orrom az ő dolgába. Amiért nem hagytunk neki egy kis nyugalmat vagy legalábbis én. Csakhogy a testvérem, ha valamelyikőjüknek valami gondja van akkor biztos, hogy hozzám kell fordulniuk, még évek múltán is, mert a nagy testvérek dolga ez. Megvédeni az utánuk következőket. Nem hiába a nagy testvérek a legbölcsebbek. Na jó, ez néhol döcög, tudom. Mert megesik, hogy Hell női dolgaiban nem tudok sokat segíteni. Például hiába világítottuk mindketten rá az öcsémmel, hogy a barátja nem hozzá valló, nem fogadta el. Csak miután szakítottak azt hiszem. Nem hoztam fel előtte a témát azóta, nem tudom hogyan segíthetnék neki. Ámbár most itt az öcsém, nem igaz? Rá kell fókuszálnom, nem a húgomra, aki most nincs jelen.
Először az öcsémre néztem, majd le a mobil képernyőjére amit elém tett. Elolvastam az üzenetet, azt is, hogy kitől kapta, majd újra visszanéztem az öcsémre és eltoltam magamtól a mobilját. Mintha éppen azt akartam volna üzenni, hogy ebbe nem akarok beszállni, mosom kezeimet mint Pontius Pilatus. De én nem Pontius Pilatus vagyok, hanem Arnfrød Morstad. Így nem azért toltam el magamtól az öcsém mobilját mert ki akarnék lépni ebből, hanem azért mert eleget láttam. Csak néztem őt. Ezt a szentségest magam előtt és hallgattam az elterelő mondatát. Ne mondjam el a szüleinknek? Nem szólaltam meg. Nem ígértem meg, hogy nem teszem meg, de azt se hallgatni fogok erről. Inkább komolyan néztem rá. Nem rácsodálkozva, hogy milyen az öcsém, ezt eddig is sejtettem, hiszen nem apánk halál nyugodt jellemét örökölte, sajnos vagy sem. Ezt majd eldönti ő, de az biztos, hogy apánkból egy is éppen elég.
Az asztalra könyökölve megtámasztom az állam és úgy figyelem tovább. Hogy a hallgatással kínoznám őt? Minden bizonnyal. Mégis azt szeretném, ha világossá válna, hogy nem díszből vagyok a nagyobb testvér és nem csak a házi feladatokban tudtam régen segíteni, hanem ilyen halál komoly helyzetekben is.
– Nézd, ez a te életed. Te döntöd el, hogy kivel és hol döntögeted meg a határaidat. A szüleinknek ehhez semmi köze, években már elég nagy vagy de… – mielőtt megbánthattam volna őt és úgy tűnhettem volna én már nagyon is érett vagyok és nincsenek hibáim abba hagytam. Ugyanúgy szeretek élni, ahogy ő, fiatalabb koromban talán ennél is jobban, ám amit megtanultam az az, hogy nem mocskolhatom be a nevem. Nem zenghet senki sehol rossz vagy jó ódákat rólam és a tetteimről, az később ártana a hírnevemnek. A nevünkben van a sorsunk, olyanná vállunk, amilyenné a nevünket is tesszük. Szennyesé. Én meg nem akartam, hogy az öcsém bemocskolja a nevét ilyesmivel. Ezután sem fogom.
– Különben mikor volt ez? Ami meg a legfontosabb, mit akar tőled? Pénzt? Beszéltél vele? – feltételezem azt a kérdést nem kell feltennem, amit eddig normális esetben tennének, mert biztosan nem a válasz, főleg, hogy Ida ilyet küld, az öcsémnek. Az az Ida. Az én öcsémnek.


•• Viselet: Itt •• Üzenet: Majd lesz jobb is  •• Zene: Sweet Dreams
••




kommer til deg.

Du liker ikke endring, men den

média
avatar
Korom :
21

Tartózkodási hely :
⬙ Lørenskog és Oslo hamarosan


Hozzászólások száma :
69

reagok :
40

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Arn & Henri ~ HonestySzomb. Jún. 30, 2018 11:44 am


Arn & Henri

Honesty…


Nagyot nyeltem, ahogy a bátyámat figyeltem az asztal mellett ücsörögve. Még mindig a kezembe szorongattam azt az átkozott telefont, benne az üzenettel, ami akár az egész életemet feldúlhatta. De ott szerepelt feketén-fehéren Ida néhány sora: „Terhes vagyok, te szemét!” Ez csupán a lényeg volt, az amiért keresett és amiért valószínűleg könnyek között vette kezébe a telefont. Emlékeztem rá, érzékeny lány volt, mégis örültem, hogy nincs a közelemben nem zúdítja rám ennél jobban a dolgokat. Kilométerek választottak el minket egymástól. Ez volt a mi szerencsénk… vagyis csak az enyém. Mert hát Ida mit várt volna tőlem? Vállaljak felelősséget? Mondjam, hogy az enyém és oldjuk meg közösen? Nem ment volna. Nem, nem és nem! Nem akartam apa lenni, nem akartam semmiféle felelősséget. Hiszen még csak tizennyolc vagyok… nem teheti tönkre az egész életemet.
Ezúttal mégis, néma csendben sétáltam az asztal mellé és ültem le a bátyámmal szemben. Nem tudom, mit csinált. Azt nem figyeltem meg, csupán az arcát vizsgálgattam, elképzelve hogyan változnak majd meg a vonásai, ha elmondom, mit tettem. Aztán apám jutott eszembe, akinek nem akartam csalódást okozni. Annyira felnéztem rá, most meg ott álltam egy igencsak komoly problémával, tizennyolc évesen.
– Arn… – nyögtem rekedten.
Remegő térdekkel léptem az asztal mellé és tettem le a telefonomat. Egy ideig magam előtt tartottam, de aztán megszületett az elhatározás: segítség kell. Ez már nem az a téma, amit elmismásolhatok vagy semmissé tehetem annyival, hogy ne kenjék rám. Túl sok volt, túl nehéz, amivel nem tudtam egyedül megküzdeni. A szüleimhez pedig egyszerűen nem fordulhattam. Ők nem értették volna meg a gondomat. Nem akartam, hogy sírjanak, hogy azt higgyék egy másik ember vagyok… mert én jó is tudtam lenni.
Arn elé toltam a készüléket, úgy hogy tökéletesen láthassa az üzenetet. Közben lehajtottam a fejemet és csendesen nyeltem egyet. Éreztem, hogy még mindig remegek, közben pedig könnyek gyűltek a szememben.
– Én… – Ennyit tudtam kipréselni magamból. A szavak nem akartak jönni, egészen olyan volt, mintha a gondolataim is lelassultak volna, képtelen voltam bármi is mondani… de nem akartam a tekintetemet megint a bátyámra emelni. Nem akartam látni, ahogy a csalódott csillogás átveszi a hatalmat a szemei felett.
Ő sem ilyennek ismert. Tudott egy-két hülyeségemről, de az őszemében is inkább voltam jó, mint rossz. Most pedig egy ilyenen kap rajta… ráadásul azért, mert én magam vallottam színt. Talán vissza kellett volna inkább írnom Idának, hogy nem hiszek neki. De nem tettem. Csak bámultam, újra és újra az üzenetet, összeszorult szívvel. Próbáltam végig gondolni, mi történt ott… védekeztünk-e… de csak arra emlékeztem, hogy minden áron meg kellett szereznem a melltartóját bizonyíték gyanánt.
– Kérlek, ne mondd el anyáéknak… – suttogtam.
Közben az asztal szélét piszkáltam, mintha a koszt akarnám ledörzsölgetni róla. Valójában nem volt semmi… csak még mindig nem akartam a szemeibe nézni. Féltem szembesülni azzal, amit okoztam… már nem csak Idának, hanem a bátyámnak is. Csak sóhajtottam egyet. Szerettem volna hozzá tenni, hogy nem biztos az egész és lehet, hogy csak szívat a csaj. De nem tudhattam igazából. Semmiben sem lehettem biztos, hiszen nem ismertem Idát. Ott akkor úgy tűnt ő sem akar többet nálam, de nőknél valójában sosem tudni. Hol ezt mondják, hol azt és a végén nem lehet kiigazodni rajtuk. Mindegyik furcsa és általában nem is érdekelnek, csak a szórakozás kedvéért vállalok be fogadásokat.


Szószám: 540 ~ Megjegyzés: Lesz ez jobb is. ~ dal neked ~ ♣️



diák
avatar
Korom :
18

Tartózkodási hely :
Lørenskog, Norvégia

keresett :
Legjobb haverok

Hozzászólások száma :
131

reagok :
76

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Arn & Henri ~ HonestySzomb. Jún. 30, 2018 10:57 am
Játékosok: Arnfrød & Henrik Morstad
Helyszín: Lørenskog, Morstad ház
Téma: Pánik és bla, bla, bla
diák
avatar
Korom :
18

Tartózkodási hely :
Lørenskog, Norvégia

keresett :
Legjobb haverok

Hozzászólások száma :
131

reagok :
76

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Arn & Henri ~ Honesty
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Heart of Europe :: Európa szíve :: norvégia-
Ugrás: