welcome to europe, traveller
Life is a journey that must be traveled no matter how bad the roads and accommodations.
lépj be bátran
európa rád vár
Karakter neve:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
jelenlegi utazóink
európa szívében
Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 1 rejtett és 5 vendég :: 1 Bot

Anaise Delacroix, Faye McWarren, Henrik Morstad, Lara Olivier

A legtöbb felhasználó (38 fő) Csüt. Márc. 01, 2018 9:25 pm-kor volt itt.
legújabb bejegyzések
friss irományok
Yesterday at 10:35 pm
Szer. Júl. 18, 2018 8:38 pm
Szer. Júl. 18, 2018 5:57 pm
Szer. Júl. 18, 2018 10:11 am
európai lakosok
nyilvántartása
csoport
angol 14 16
dán 2 2
francia 6 6
görög - 1
holland 2 -
ír 6 5
külföldi 5 8
norvég 6 5
olasz 1 2
orosz 2 2
spanyol 5 2
svéd 3 3

Bia & Naya
TémanyitásTárgy: Re: Bia & NayaSzomb. Júl. 07, 2018 12:27 pm



Naya & Bia


You are my other half. My better self.

1227// Tartalak //   //


Kislánykén még teljesen szőke voltam, enyhe vöröses árnyalattal, nagy kék szemeimet pedig sűrű szőke szempillák keretezték. Sokan azt mondják kiköpött anyám voltam, de én sosem láttam kettőnk között a hasonlóságot. Ő mindig is magas volt, sudár és komoly. Sosem láttam kócosan, vagy gyűrött arccal. Sosem láttam úgy nevetni hogy folyjon a könnye... sőt. Mosolyogni sem nagyon láttam. Nagyon kevés emlékemben szerepelt a mosolya.
Emlékszem hogy kislányként azt hittem hogy anyám nem tud mosolyogni. Sosem fordult felém mosollyal, vagy simogatással.
Az egyik legkorábbi emlékem is a baletthez köthető. Ahogy ültem az öltözőben, a többi kislánnyal együtt. Sokaknak bent volt az anyukája is, ők tűzték fel a puha kis selyemhajak alkotta kontyot a kislányok feje búbjára. Az én anyukám nem volt bent. Az én kontyom csálén állt a fejem tetején. Azalatt a fellépés alatt kibomlott a hajam és nem is láttam hol a színpad, hogy hol vannak a többiek.
Emlékszem utána anyám rettenetes módon leszidott hogy ahhoz képest hogy egy prímabalerina lánya vagyok, semmit nem tudok a balettről. Apám a hatalmas újságja mögött elbújva csak hallgatta ahogy anyám szid. Ahogy gyermekként azt hittem anyám nem tud mosolyogni, azt is hittem hogy apám arca mindig változik, ahogy az újság címlapján a hírek.
A táncom tökéletes volt akkor, de a konty... A kontyom szétbomlott. A hajam nem akarta hogy megkössem.
Soha nem is akarta. A próbákon is kibontott hajjal táncoltam. Ahogy azt, engem sem tudott senki megzabolázni.
Senkihez nem tudtam kötődni, legyen férfi vagy nő. Rokon, szerető vagy barát. Sokan mondták már hogy szeretnek de mikor az érzéseik nem találtak viszonzást eltűntek. Nem tanítottak meg szeretni. Nem tanítottak meg kötődni.
Kezdve a mosolytalan anyámmal és az újságarcú apámmal, végig a rengeteg barát és barátnő során... Senki nem volt aki harcolt volna azért hogy viszonozni tudjam a szeretetét.
Pedig én tudtam szeretni. Szerettem az életet. Szerettem Párizst. Szerettem a táncot, a jó bort. Szerettem Naya főztjét, szerettem a ködös reggeleket a konyhánkban, szerettem órákon keresztül lusta macskaként figyelni az aranyhalainkat. Szerettem Nayát. Ő volt az első akit igazán, teljes szívemből szeretni tudtam.
Mintha egy húg lett volna, akire egész életemben vágytam. Aki nem próbált zabolázni, nem próbált megkötni hanem boldogan figyelte, támogatott ahogy a szárnyaimat próbálgatom. Egy olyan testvér volt akihez bár nem kötött vér, sokkal fontosabb lett az életemben mint bárki akihez egy csepp közös is volt valaha.
Nem tudtunk egymásról sokat, csak amenynit muszáj volt, de minden egyes nap, minden egyes lopott hajnalon minden egyes együtt töltött estén többet tudtunk meg a másikról.
Pont ezért lepődöm meg mikor a szerelemről kérdez. Ez valami olyasmi amit egyikünk sem tapasztal meg. Nehéz megfogni egy ilyen dolgot amit csak másodkézből ismerek.
De tudom milyen valaki olyannak a csókja akinek minden vágya hogy veled legyen. Aki csak szeretne melletted ébredni minden reggel, hogy eltűrje kócos fürtjeidet és egy csókot leheljen a homlokodra. Aki nem akarna kimászni mellőled az ágyból hogy elmenjen zuhanyozni, lemosni a tegnap este bűneit, csak nézni téged miközben lehunyt szemmel fogadod magadba a regelt. Valahogy ilyennek képzeltem azt hogy milyen szerelmesnek lenni.
Vágytam arra hogy szerelmes legyek még ha tudtam is... Nincs olyan férfi vagy nő akibe így bele tudnék szeretni. Vagy csak még nem találkoztam vele.
Elhallgatok ahogy Naya megjegyzi hogy fél. Fél hogy megérintsék. Finoman oldalra biccentett fejjel figyelem ahogy sürög forog. Segítenék de tudom hogy csak útban lennék neki, gyorsabb ha kipakol.
A kis szedett vedett reggelink egy pillantás alatt válik lakomává. Mikor egyedül laktam itt, jó ha két falat sajt volt a hűtőben meg egy doboka tej. Naya segített abban hogy felnőjek. Hogy megtanuljak felnőttként élni. Úgy hogy van étel a hűtőmben, tiszta ruha a szekrényemben.
A kivétel említésére elmosolyodok, halványan, de apró nevetőráncok jelennek meg a szemem sarkában. Anyámnak sosem voltak ráncai. Olyan volt akár egy kőszobor.
Őt figyelem ahogy a szájához emeli a falatot. Még nem kezdek neki várom hogy még mondjon valamit mert látom hogy nyomja a szívét. A tekintete hamarosan megtalálja az enyémet .
Nehezen ejti ki a mondatot a száján. Soha nem érezte hogy szeretik.
Az ajkaim finoman elnyílnak és az asztalon pihenő keze után nyúlok. Mindkettőnknek pici keze van, vékony ujjakkal. Az enyém hűvös, hála a rossz vérkeringésnek az övé mégis jó meleg.
- Én ugyan nem szerelemmel... de szeretlek. Ezt tudod - mosolyogtam rá megsimogatva a kézfejét. Ritkán mondom ugyan el neki hogy szeretem de... szeretném ha érezné.
A beszélgetésük ezután fordulatot vesz. Elnéző mosollyal jegyzi meg hogy milyen keveset eszem, de ennek ellenére is szeret nekem főzni. Aztán a szerelmet a hétköznapi dolgok váltják fel, mint valami rossz házasságban, és az egércsapdákról kezd beszélni. Aprókat bólogatok miközben csipegetek néhány falatot a tonhalsalátából is az omlettem mellé.
Egy újabb lépés volt ez közelebb egymáshoz. Közelebb vagyunk mint bárkihez mégis.. kell még idő hogy középen találkozzunk.
Neki is és nekem is kell még idő hogy teljesen megnyíljunk. Ahogy ő sem így én sem beszéltem sokat a családomról. Nem beszéltem a múltamról. Ő a jelenem része. És a jövőmé... ha hagyja és nem tűnik el mellőlem ha rájön milyen romlott is vagyok valójában. Sok nehéz titkot őrizgetek.
- Holnap elmegyek a bankba... Veszek le pénzt és odaadom a részem neked... Hmm a lakbért is be kell fizetni jövőhéten - mondom inkább magamnak mint neki. Ő minig tud emlékezni az ilyenekre, nekem... akad ezzel gond. Szerencsére a főbérlőnk rugalmas ebben a helyzetben és tudja hogy bár szétszórt vagyok, de ki fogok fizetni a lakbér rám eső részét.
Naya feláll és pakolni kezd én pedig csatlakozom hozzá. Visszapakolok a hűtőbe, ledöntöm az utolsó kortyot a kihűlt kávémból.
Azt hittem itt véget ér a reggelünk. Míg ő elmosogat én elmegyek zuhanyozni hogy aztán bedőljek az ágyba. Még hallgatom ahogy neszez a fürdőben aztán ő is ledől aludni pár órát. De nem...
Naya halkan megszólal én pedig felegyenesdve csukom be a régi hűtőt ami egyből törögni kezd.
Nem szólok közben ahogy a lány elvörösödik. A vállam a gűtő fémjének nyomódik én pedig még pislogni is alig merek nehogy a korai tünemény, Naya, ahogy beszél, eltűnjön.
Külső szemlélő azt hiheti hogy össze vissza beszél zavarában de én tudom hogy fél... fél elmondani azt ami benne van és én nem tudom hogy bátoríthatnám.
Vallani akar, a szavak nehezen csúsznak le az ajkáról majd mintha mit sem mondott volna a szerelemről és a megrészegülésről, sőt mintha az egész reggel meg sem történt volna megfordul és a mosogatással kezd foglalkozni.
Egyből puha léptekkel indulok meg felé és mellé lépve határozottan de gyengéden veszem ki a kezéből a szivacsot és a mosandó tányért és teszem őket vissza a vízbe.
Összefonom az ujjainkat és hátralépek.
- Gyere. Ez most nem fontos - mondom a szemébe nézve és lassú léptekkel kezdem a kanapé felé húzni. Tudom hogy fél, és tudom hoyg bizonytalan. Most én veszem át a gondoskodó szerepét és ültetem le a kanapénk, puha, kiszöszösödött párnáira. A kezét továbbra sem engedem el, a hüvelykujamon viselt gyűrű fémje  langyosan simul a kézfejéhez. A szemem nem engedi az övét.
Nem hagyom hogy megint bezárkózzon: Ahogy mondta itt vagyok neki. És itt is leszek bármi történjék. Nem akarom hogy lebecsülje a fontosságát az életemben mert nála nekem nincsen fontosabb.
- Mesélj. Nekem... Nem kell félned tőlem Naya, ismersz...  - mosolygok rá bíztatóan a szemeim az övéit fürkészik. Remélem hogy meglátom azokban az eddig rejtegetett titkokat hogy megóvjam őt attól hogy ki kelljen mondania őket. A gyóntatója akarok lenni, az akinek az ölelése, biztonságot, a válla biztos támaszt nyújt. Sosem akartam ezt a szerepet betölteni senki életében. Az övében viszont annál jobban szeretném.
- Mesélj a Montmarte-ról – kérem ismét. Kíváncsi gyerekként pillantok rá, a kezem nem engedi az övét, mintha félek hogyha elengedem kizuhan az ujjaim közül.





▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽




Nobody dances sober

unless they happen to be insane



dolgozó

avatar
Hozzászólások száma :
31

reagok :
16

Csatlakoztam :
2018. Jun. 24.

Korom :
22

Tartózkodási hely :
Általában Párizs... de ez változik

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Bia & NayaPént. Júl. 06, 2018 10:37 pm



Bia&Naya
Túl keveset eszik. Túl vékony. Túl könnyű. Mégis amikor ételt készítek kettőnknek, valahogyan önkéntelenül is mosolyt csal az arcomra ahogyan a főztömet falatozza. Láthatóan ízlik neki és ez boldogsággal tölt el. Az életem, az egész kis világom arról szól, hogy másokat boldoggá tegyek.Ezért élek. Beleburkolózva a cigaretta kigyózó füstjébe szemeim vékonnyá húzva, egy szende mosolyba temetkezve azon jár az agyam, hogy milyen életem lenne ha egészen másképpen alakult volna. Talán főznék...bárkinek aki szereti, vagy bárkinek aki vágyik az ételeimre. Szívesen bíbelődöm vele, szeretem amikor az ízek összeolvadnak az ember szájában, szeretem ahogyan elégedetten hátradőlnek, talán mélyen morrannak is egyet jóllakottan….ám azt hiszem ez pusztán hobbi lenne nálam, és nem hivatás. Mielőtt...mielőtt az egész megtörtént velem a cirkusz világa bűvölt el. A csillogó varieté, amely mögött soha nem láttam mennyi munka van, de hiszen pont ez volt a lényege.Gyerekként elvarázsolódtam, kivált a légtornászok láttán. Apró, két loknis lánykaként csillogó szemekkel vágytam fel én is a magasba, szinte szájtátva figyeltem a lélegzetelállító mutatványokat, és perceken keresztül meredtem a kupola felé, figyelve a művészek minden mozdulatát. A kecsesség és az erő valami különös harmóniáját. Igen, azt hiszem, hogy ha az életem nem így alakult volna, ahogyan végül alakult, akkor légtornász lennék. Szabad és könnyű.Mintha belefeküdnék az éjjeli szélbe, mely a sátor ponyva alatt fut át a magasban, érezni a fűrészpor és a púder, az olcsó kölnik és a vattacukor illatát. Látni az elmosódó smink mögött a színes csupasz égők füzérszerű sorát, a lakókocsik egymásba kapaszkodó magányos kontúrját a legördülő függöny után. A cirkusz világa mindig is vonzott, és mégis, mióta Párizsban vagyok, csak vágyakozom, hogy egyszer majd felülök egy repülőjáratra és meg sem állok Montreálig a legendás Cirque du Soleil egyik előadásáig. Ha van valami, amire igazán vágyom egészen piciny korom óta az ez.
Néha hátra sandítok a tűzhely mellől, és úgy figyelem a lányt, aki fél éve meghatározó része az életemnek. Aki annyira szétszórt, számomra mégis a biztos pontot jelenti ebben az örökkön vibráló nagyvárosban. Elveszett voltam, szinte nem is tudtam mit fogok magammal kezdeni, mégis tudtam, hogy jönnöm kell. Magam mögött hagytam egy olyan múltat, amelyben csak tapasztalatot kaptam, csak tanítást arra nézvést mit nem akarok...mi az amire nem akarok emlékezni, mégis megteszem minden nap. Minden alkalommal, amikor a külvárosban magamra öltöm Tapette álcáját, a halovány lila és sárga flitteres ruhácskát, mintha egy új énem bontakozna ki. Így tudok csak megszabadulni mindentől ami bennem van, így tudom elűzni az emlékeket, és így kapaszkodom is kicsit beléjük. Vajon ha Bia tudná milyen is vagyok valójában, hogy mennyire képtelen vagyok kitörni abból a bezártságból amelybe a bácsikám taszított, ha látná mennyire elvesztem önmagam számára, akkor is akarná a barátságunkat? Jobbnak gondol magánál, ezt annyiszor elmondta már nekem, és mindannyiszor tiltakoznék sietve, de végül elnyelem a szavakat, az őszinte szavakat, és csak a fejem rázom némán. Nem vagyok nála jobb, sőt bizonyos tekintetben rosszabb vagyok. Megbecstelenített, nyomorult lélek, akinek fogalma sincs arról milyen együtt lenni egy férfival, aki Bia meséiből él, aki ebben leli meg gyönyörének forrását.Irigylem őt. Irigylem azért a fiúért, azért a balettáncos fiúért, aki szereti őt, aki mégis vissza fog utazni Marseilles-be, de addig is, az elől göndörödő fürtjei mögül szereti ezt a lányt. Az irigységem mégsem negatív. Nem azt irigylem, hogy neki kijutott, hanem azt, hogy nekem nem. És ennek oka csak másodsorban vagyok én.
Miközben a szerelemről beszél, szinte a levegőt is lábujjhegyen veszem. Az utolsó olajsistergésnek is csendes dallama lesz, az illatok közé fúrom a gondolataim, és hol a hajgumi táncát figyelem Bia ujjai között, hol az arcának megannyi apró rezdülését. Látni és hallani akarom azt az érzést, amit annyira meg akarok ismerni, és amelyet csak az ő történeteiből szemezhetek ki. Halkan szusszanok fel, szinte vágyakozva, amikor kezét a kulcscsontjára helyezi. Érthetetlen, mégis annyira ismerni vágyott érzés. Számomra csupán az jelenti az örömet, ha a testemet nézik, ha nem látnak meg a csillogó ruhák mögött. A táncom az amelyet akarok, hogy lássanak, azt szeressék, az tegye őket boldoggá. A tompa fények mögé bújok el, a füstös kis lokál mélységesen bűnös közegében, a színpad deszkáin halkan lépdelve….ott vagyok elveszve és nincs senki aki rám találjon.
- Én nem akarom, hogy megérintsenek, félek.- szúrom közbe kicsit talán félve, kicsit talán meg is ijedve attól, hogy hangosan kimondtam az első gondolatom. A tányért elé teszem, majd a magamét is az én oldalamra, és a kész omletteket kettőnk közé helyezem. A hűtőből húspástétomot halmozok oda, mézet, áfonya lekvárt és egy kis tonhal salátát is ami még tegnapról maradt. Szeretem variálni az ízeket étkezés közben.A mondatommal szinte egyszerre nyúl át az asztal felett Bia, és megérinti az arcom amikor kitűri a hajamat a fülem mögé.Nehezen hiszi el, hogy nem szerettek engem soha, pedig ettől igazabb állítás azt hiszem nem is létezik.Összerezzenek és kicsit zavarodottan mosolyodom el.
- Persze vannak helyzetek és kivételek.- jól esik a gondoskodása, a figyelme...törődik velem, úgy ahogyan előtte még senki. A saját anyám nem figyelt oda ennyire a kis érzéseimre ahogyan azt egy alig fél éve ismert lány teszi.
Megáll a kezemben az első omlett, és félbemarad a harapás is, amikor elérnek a szavai.Könnyű belém szeretni...ebben nem vagyok biztos.Az áfonya lekvár illata amit rákentem csiklandozza az orromat, mégis visszahelyezem a tányéromra, és Biára nézek.
- Én...még soha nem éreztem azt amiről az előbb beszéltél. Soha.- szinte koppan minden betű, súlyosan és telve megannyi keserűséggel, ahogyan ezt az egy szót kimondom.És még mondanék annyi minden mást is, szinte kívánkoznak azok a mondatok, az a vallomás amire olyan régen készülök, hogy beszélek magamról, hogy végre őszinte leszek vele, hogy elmesélem hova is járok hetente két alkalommal, hogy elmondom életem első tíz évének gyönyörűségét, és aztán a következő öt kegyetlen és fájdalmas lelki gyötrelmeit, hogy elmondok végre mindent. Hogy eddig tartoztam egy családba, de valójában senkié nem voltam, és már annyira akarok valakié lenni, tartozni valahova, valakihez, valakiért….miért, én miért vagyok képtelen mindarra amiről ő beszélt az előbb? Miért szorult össze apróra a gyomrom és a mellkasom, miért kaparta valami kegyetlen fájdalom a torkom, miért….miért...miért? Bia vidám hangja azonban másodpercek alatt űzi messze et az érzést belőlem, és már csak apró nyomai maradnak, amelyeket odább fúj a lágyuló vonások között megszülető, elégedett és gondoskodó mosoly.
- Én pedig szeretek neked főzni, még akkor is ha kevesebbet eszel mint egy kisegér, ami a csapdából cseni el a sajtot. Apropó egércsapda. Madame Tousson a főbérlő itt volt tegnap délután, és közölte, hogy kötelesek vagyunk minden három hónapban elvégeztetni a kötelező rovar és rágcsáló írtást saját költségen természetesen. Szóval mivel nem intéztünk senkit erre a feladatra, ezért ő intézkedett. Holnap jön valami szakember, aki megcsinálja.A pénzt már elrendeztem odatettem a rusnya porcelán váza alá a nappaliban.Ha esetleg te érnél haza előbb, mire jön.- a megszokott dolgok kerülnek előtérbe, és az lelki rezdülés, az az apró kitárulkozás, mintha nem is lett volna az előbb. Az omlettért nyúlok és csendesen beleharapok vagy kettőt. Fáradtan pislogok hosszúakat, miközben Biát nézem, és őrizgetem kettőnk között a csendet. Vele valahogyan ez is jó. Az ébredező világ tetején korán reggel omlettet falatozni, meleg kávé felett kicsit összeborulni, kicsit engedni közelebb a másikat, hogy aztán egy váratlan beálló csenddel újfent valami szokatlan távolságot vegyünk fel. Felállok az asztaltól és a mosogatóhoz lépek, háttal állok neki, megtámaszkodom apró kezeimmel a peremén, és lazán engedem le a vállaimat.
- Meséltem neked a Montmartre-ról. Hogy ott lépek fel hetente kétszer. És arról, hogy ez egy revü.- megfordulok, arcom rózsái vörösen égnek, zavarodottan bicsaklik meg a hangom a végén.Megrázom a fejem, összeszorult ajkaim között befelé préselem az őszinte szavakat, de jól tudom, hogy másodperceken belül kiszakadnak majd.
-Ez nem revü, Bia. Én….nekem önálló műsorszámom van ott.Én…-annyira össze akarom szedni magam, és fogalmam sincs miért félek ennyire elmondani, de a testem reszket, összefűzött kezeim egymáson morzsolom át.
-....egyszer azt mondtad jobb vagyok nálad. Én nem vagyok jobb.Te legalább képes vagy nem viszonozni egy szerelmet….én még csak felismerni sem vagyok képes. Azt sem tudom milyen úgy igazán elveszíteni a fejem, a józanságom, megrészegülni a szerelemtől.- nem vagyok kétségbeesve, csak egy kicsit, csak a félelem miatt, hogy mindezeket életemben először mondtam ki valakinek. Megijedek a saját hangomtól.
- Ne haragudj, nem akartam ezt így rád zúdítani, és...Ó Istenem, fogalmad sincs róla mennyire hálás vagyok azért mert itt vagy nekem.Csak néha, annyira nehéz, tudod.- hirtelen fordulok vissza a mosogató felé, és e másodpercben a koszos tányérok, és kávéspoharak lesznek a legfontosabbak. Elterelni a figyelmem mindarról amit kimondtam neki.

 


 

▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽




   
   
   
Find the color of your soul

   
Paint your world with it

   

diák

avatar
Hozzászólások száma :
10

reagok :
2

Csatlakoztam :
2018. Jun. 26.

Korom :
21

Tartózkodási hely :
Kerry-Párizs

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Bia & NayaCsüt. Júl. 05, 2018 1:13 pm



Naya & Bia


You are my other half. My better self.

1190// Tartalak //   //


AZt szokátk modnani hogy az ellentétek vonzzák egymást. Hogy a tűz és a víz nem kioltják hanem erősitík egymást. Ezzel sosem értetteme gyet. A tűz eltünteti a vizet, a víz pedig óhatatlanul eloltja a vizet. A szél elhordja a földet a föld pedig megállítja a szelet.
Az egyik győz a másik felett és a másik elveszíti a létezésének értelmét.
Az ellentétek nem vonzzák hanem kiölik egymást.
Viszont... Ha az ellentétek között van valami ami mégis egyformává teszi őket képesek megerősíteni egymást. Akkor képesek összetartozni. Képesek együtt élni, szeretni és segíteni egymást.
Mi is ilyenek voltunk Nayával. Míg én faltam az életet nem foglalkozva a holnappal sem a tegnappal, csak a mának éltem ő lassan megfontoltan élte a sajátját. Mindig olyan törékenynek láttam őt. Mindig féltettem pedig ha valaki akkor én aztán nem kötődöm másokhoz.
Mindig bűntudatom volt ha neki kellett rendet raknia utánam, vagy ha valamit elfelejtettem megcisnálni amire megkért.
Ő értem aggódott folyton, mégis szerette hallgatni ahogy arról mesélek merre csavarogtam az éjszaka. Ő alig alig járt el itthonról ha nem doglozni vagy suliba ment.
Mégis... annyi mindenben hasonlítottunk. Egyikünk sem tartotta a kapcsolatot a családjával. Egyikünk sem találta meg a szerelmet.
Mindkettőnk életében egy ember volt akihez igazán kötődött... A másik. Ragaszkodtam Nayához még ha csak alig egy fél éve is ismertük egymást. Ha hazaértem egy egy próbáról, fáradtan és elgyötörten az első dolgom volt hogy bemenjek hozzá, a szobájába és ledőlve mellé az ágyra pihenjek egy kicsit. Ő volt az aki segített kiropogtatni a hátam és a lábam mikor már nagyon fájt én pedig vigyáztam rá, ha együtt mentünk valahová.
A másik összes hülye kis szokását ismerütk már. Például hogy ki melyik öblítőt szereti vagy hogy issza a kávét.
Így lett tökéletes a most kezemben szorongatott kávé is a világos bézs színével, és a kesernyés ízével.
A szavaira bólogatok párat bár még ízlelgetem a kávémat.
- Most jön csak a nyári szezon a színházban... És még csak haza sem hozhatom a lábmelegítőimet... Meg lehet fagyni bent.. - csóváltam a fejem miközben a hajamhoz nyúlok hogy kiengedjem a kócos kontyomat, ami itt ott már szétesett a tánc és az... egyéb dolgok közben. A hajam a vállaimra és a hátamra omlik én pedig szórakozottan kezdek játszani a hajgumival és a csatokkal. Néha elmerülök az emlékeimben. Még érzem a nyakamban és az ajkaimon a csókjait. Forró volt és édes...
Egy pillanatra beharapom az alsóajkam mintha csak megint érezni akarnám az ízét de annak már nyoma sincs. Az itthon melege és a kávé keserű íze lemosta már az ajkaimról.
Csak a halovány, múló érzések emlékeztetnek.
Nayára pillantok ahogy megszólal majd berakja a bögréjét a mosogatóba. Én még kortoylgatom a sajátomat, több mint a fele megvan még.
- Igen... alig múlt húsz éves. De édes srác... gödröcskés mosolya van és ilyen... göndör tincsei - mutatom a homlokom előtt hogy kunkorodik elé a haja. Néha figyeltem ahogy az a tincse száll tánc közben. Volt benne valami játékosság ami tetszett.
Mert igen... Tetszett nekem a fiú. Hiába vonzódtam inkább az idősebb férfiak felé... Ő tetszett nekem.
Naya rákétdez hogy mi lesz ezután a fiúval. Nem érzek a hangjában rosszallást, vagy gúnyt. Egyszerűen kíváncsi mit fogok tenni. Hiszen ismer. Tudja hogy képtelen vagoyk lekötni magam. Tudja hogy nem vagyok szerelmes a fiúba.
- Hmm... nem tervezek - sóhajtom hátradőlve a székben és az asztal sarkára fektetem fájó lábaimat, emgmozgatva elgémberedett lábujjaim, a vastag, meleg zokni alatt. Még le vannak ragasztva, majd ha elmegyek zuhanyozni megszabadulok tőlük.
- Ezután az előadás után úgyis elutazik. Vissza Marseillesbe... Talán addig töltünk együtt még egy kis időt. Talán nem... - vonom meg a vállam miközben elmosolyodom és újra mélyet szívok a cigarettámból.
Ő közben tovább mozgolódik a konyhában. Látom a mozdulataiból hogy mire készül. Reggelit csinál nekünk, valószínűleg omlettet a hozzávalókból ítélve.
Ahogy kieresztem az ajkaim között a füstöt újra beszélni kezdek. Mesélni kezdek a balettról, a mostani szerepemről. A halált kell eltáncolnom. Nehéz szerep, de nagyon élvezem. Mesélek neki a jelmezemről ami elképeszően szép, az áttetsző szürke fátyolból varrt szoknyával és a lebegős ujjakkal. Olyan vagyok benne mintha repülnék. Mesélek neki a darabról, a többi balett táncosról, a rendezőről és a zenekarról.
Néha közbeszól, néha kérdez én pedig válaszolok neki.
Az otthon illatai megtöltik a konyhánkat, ahogy a beszélgetésünk megtölti a reggelt is. Mégis mintha kifordulna magából a nap. Miután megreggeliztünk mindketten elvonulunk majd a saját kis vackunkba hogy aludjunk. Aztán kezdődik minden előlről ahogy mindig.
A lakás kivilágosodik és míg ő főz én felkelek és könnyed léptekkel körbejárom a lakást hogy elhúzzam a függönyöket, hogy adjak enni a halaknak és hogy beengedjem a reggel csípősségét az otthonunkba a fénynel együtt.
Ahogy visszaülök a helyemre és újabb cigarettára gyújtok és mélyen beleszívok. Jólesően.
Naya ekkor fordul felém és kérdez. Meglepve billen oldalra a fejem ahogy végigmérem szép, lágy vonásait. Először nem si tudom mit mondjak csak puhán elnyílnak egymástól az ajkaim ahogy gondolkodom. Ő közben tovább készíti a reggelit majd magyarázkodni kezd. Ő belé még sosem volt szerelmes senki? Ezt lehetetlennek érzem...
Ő olyan ember akit nem lehet nem szeretni. Gyönyörű, kedves és törékeny. Ő valaki olyan aki megérdemli hogy nagoyn szeressék. Valaki oylan aki megérdemel egy rendes férfit maga mellé. Esküvővel, kisbabával. Ő egy olyan életet érdemel ami nekem sosem lesz. Legalábbis ha a világ nem fordul ki a sarkaiból nekem nem lesz ilyenem.
Hiába csak most gyújtottam meg a cigarettát a parazsát a hamusba pöckölöm és leteszem a hófehér koporsószeget.
Ez egy olyan beszélgetés amit komoylan meg akarok neki válaszolni. Felemelem az állam és egyik kezemmel még mindig a hajgumival játsszva gondolkodom el a válaszon.
- Mikor valaki szerelmes beléd... Újra és újra elkapod a pillantását. Szinte érzed hoyg néz... A szeme lassan mintha a bőröd alá kúszna de nem csak a testedet vagy az arcodat nézi... Hanem... itt belül is - teszem a kulcscsontomra a kezemet.- Mikor vele vagy érzed... hogy minden vágya az hogy megérinthessen. Hogy megnevettessen... Ha elengeded magad elveszel a karjai közt és... egy kiscit elveszel a szerelmében is. A csókjaiban és a simoagtásában... - a szemem elréved és egy tincsemmel kezdek játszani. Az omlettek lassan elkészülnek és leülhetünk reggelizni.
- Nehéz mikor egy szerelmet nem tudsz viszonozni. Bűnösnek érzed magad... Nem méltónak ahhoz aki szeret téged... Legalábbis én így érzek - teszem még hozzá aztán mintha csak álomból ébrednék nézek újra az immáron velem szemben ülő lányra - Nehezen tudom elhinni hogy beléd még nem volt szerelmes senki, Naya. Te olyan ember vagy akibe könnyű beleszeretni - mosolyodok el szélesen odanyúlva hogy kitűrjek egy tincset az arcából. Van valami olyan gondoskodás a mozdulatomban amit csak neki tartogatok. Mintha testvérek lennénk.
Lenézve az asztalra, gondosan egymáson, takaros kis omlettek figyelnek. Megvárom hogy Naya szedjen előbb mint mindig. Aztán magamnak is szedek párat, igaz félek így is túl sok lesz.
- Milyen kis helyesek! Ahh úgy szeretem a főztödet - váltok hangulatot egy pillanat alatt. Komoly, felnőtt nőből egyetlen perc alatt leszek újra kisgyerek aki a kedvenc ételének örül.
Naya mindig aggódik hogy túl keveset eszem de... Nem tudok többet. Nem véletlenül vagyok ennyire vékony...
Így is, mióta együtt élünk sokkal váltzatosabban és egészségesebben táplálkozom.
Most is élvezettel teszek egy darab omlettet a számba hogy aztán megdícsérjem a lányt. Olyan finomat főzött megint.




▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽




Nobody dances sober

unless they happen to be insane



dolgozó

avatar
Hozzászólások száma :
31

reagok :
16

Csatlakoztam :
2018. Jun. 24.

Korom :
22

Tartózkodási hely :
Általában Párizs... de ez változik

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Bia & NayaHétf. Júl. 02, 2018 11:47 pm



Bia&Naya
Szerettem, amikor a lakás csendjébe szinte észrevétlen lopakodott be Bia szöszmötölése, Bia kuncogása, Bia hangja...a jelenléte, az,hogy megtöltötte élettel ezt a helyet.Mikor először jöttem megnézni a lakást, emlékszem, hogy a félénkségemet megpróbálta mindenféle buta viccel feloldani, és én azon kaptam magam, hogy egyre többször nevetek. Már nem is a vicceken, hanem azon ahogyan ő meséli. Van benne valami, ami magával ragadja az embert, valami határozott életigenlés, valami olyan érzés, ami azokra jellemző, akik nem csupán szeretnek, de tudnak is élni.Én nem tudok. Nem azért mert nem akarok, hanem mert azt sem tudom hogyan kell. Mióta vele élek tudom, csak éppen még nincs meg bennem az elegendő kurázsi az első lendülethez.
Amikor belép az ajtón, hiába a korai, vagy inkább kései időpont(tulajdonképpen nézőpont kérdése, hiszen én is csak nemrég jöttem haza) valahogyan egyszeriben zizegő élet vesz körül minket. A kulcs csörgése, a vidám perlekedése, a ruháiból áradó borgőz és dohány illat, ami bohém ködként csavarog be vele együtt a konyhába. Írország esős zöld lankáit Párizs mámoros Bia által szivárványszínre festett világával cseréltem fel. Még nem döntöttem el néhanap, hogy hiányzik, hogy hazavágyom egy olyan családba ami tulajdonképpen csak vér szerint kötődik egymáshoz, vagy jó nekem itt, ezzel az időnként szétszórt bolondos lánnyal, aki nem csupán a lakótársam, hanem jelenleg az egyetlen akit szeretek, akihez kötődöm, akinek néha már meg is nyílok úgy, ahogyan azelőtt senkinek.
Figyelem ahogyan ujjai birtoklón fonódnak a csészére, ahogyan az első kortyokat megejti, és egy biccentéssel veszem tudomásul, hogy pontosan úgy készítettem ahogyan szereti.
- Életet, persze. Mindkettőnkét, ha már itt tartunk. Őszintén szólva amikor kijöttem a metrón, nem tudtam eldönteni, hogy már megérkezett az ősz, vagy még a nyár bolondozik velünk. Füst szagú volt az egész völgy ahogyan hazafelé tartottam.- miközben beszélek, Bia ujjai között már meg is jelenik az a bizonyos cigaretta, parazsa vidám sercenéssel izzik fel, és lehunyva szemeim temetem arcom láthatatlan is a füstjébe. Mintha az ajkai közül kiáramló, gomolygó karikák is rejtegetnék az éjjel történteket. Kíváncsi vagyok rá, akár egy mesét váró kisgyerek.
- Fiatal.- bólintok és lecsusszanok a pultról, majd az én üres csészémet a mosogatóba teszem. Bia még mindig a kávét kortyolgatja. Másképpen isszuk, nem csak ízvilág tekintetében hanem gyorsaságban is. Bia hevesen éli az életét, de lassan kortyolja a kávét. Én lassabban élek, ellenben a kávémat szinte pillanatok alatt tüntetem el. Nem mondok semmit arra, hogy ő nem szerelmes belé. Meg sem lep. Nem is tudom, hogy létezik e olyan férfi jelen pillanatban, akibe Bia bele tudna szeretni. Igazából ezt is általa értettem meg. A ragaszkodás, az, hogy görcsösen akarunk valakit, hogy mindennél jobban vágyunk a jelenlétére még nem feltétlen szerelem. Mesélte ezt ő nekem. Én pedig csak figyeltem rá, és próbáltam megérteni. Szeretni valakit akkor egyenlő azzal, hogy vágyak ébrednek bennünk? Nem. Az is valami más.Érteni akarom, de azt hiszem ezt nem értenem, hanem éreznem kellene. De hogyan?
A jobb vállam felett csupán a fejem fordítom hátra, ujjaimmal a mosogató peremén támaszkodom.
- És akkor most mi lesz ezzel a fiatal balett táncos fiúval? Lesz egy pár táncotok, aztán au revoir?- emelem meg egyik kezem csuklóból megforgatva, könnyedén, mintha éppen búcsút intenék, adok egy mozdulatnyi támasztékot utolsó szavamnak. Biát nehéz nem szeretni. Ő egyszerűen arra született, hogy szeressék….bár nem vagyok benne biztos, hogy ő képes ugyanezt viszonozni.Néha velem is különösen viselkedik, néha egyszerűen nem igazodom el rajta. Roppant hangulat ember, de arra mindig ügyel, hogy ne bántson meg. Nem is tudom, hogy volt e valaha az életemben bárki, aki ennyire figyelt volna rám, az érzéseimre, arra, hogy mi bánt, hogy mitől vagyok szomorú, vagy kedvetlen. Lehet, hogy nem pakolja el maga után a szennyest, hogy a ruhái időnként szanaszét hevernek, és én úgy szedegetem utána esténként, ahogyan az anya szedi a gyereke után a játékait, amikor az már elaludt.Hogy ritkán önti ki a hamust, hogy a kávés csésze még mindig ott lenne utána az asztalon, ha én nem pakolnám el, hogy gyakran összekeveri a törölközőket a fürdőben, és a ruhákat a gépben, hogy szinte mindig előkeveredik utána egy-egy páratlan zokni….szóval lehet megannyi apró, bosszantónak nevezhető tulajdonsága, de éppen ezek teszik őt eredetivé, varázslatossá.
Nem kérdezem meg, hogy kér e reggelit, látom rajta, hogy jól fog jönni egy kis kolbászos omlett. Miközben hallgatom őt a hűtőhöz lépek, előveszem a tojást, a szekrényből lisztet varázsolok elő. Csörren a tálka, csusszan a fakanál. Loccsan a tojás, puhán hullik alá a liszt, a víz lassan csordogál hozzá, és gyakorlott mozdulatokkal kezdem kavargatni a tésztát. Közben néha megállok, hogy figyeljem Biát, hogy bólogassak arra amiről éppen mesél, vagy közbeszúrjak egy-egy gondolatot. Olyan ez a reggel, mint szinte az összes számunkra. Ő mesél, én hallgatom. Én nem mesélek. Nem is tudom. Talán mert vannak dolgok, amelyeket nem lehet így, józanul elmondani. Vannak dolgok, amelyekhez segítséget kell hívni, és mióta csak itt élünk, még nem volt olyan alkalom, hogy egy kis borral feloldjam a feszültséget magamban.Azt sem tudom, hogy akarnám e feloldani.
Begyújtom a gázt, a gyufát a tartóba pöckölöm. Néhány szál már hever mellette, Bia próbálkozásai napokkal korábbról.Mosolygom a látványon, és egy halk koppanással helyezem a serpenyőt az égő rózsákra.
Körülöttünk mindent betölt a lakótársam cigarettájának kesernyés illata, a lassan kihülő kávé aromája, a sistergő olaj zamata, a füstös kolbász orrcsiklandozó szaga. Az ablakon túli világ szépen lassan ébredni kezd. Autók halk tülkölését hozza fel a szél, a színek egyre erőteljesebbé válnak, a függönyt, a bukóra nyitott ablakon meglibbenti a szél.
Hátat fordítva neki igyekszem összeszedni a bátorságom utolsó kis morzsáit is, hogy elmondjak valamit, amire már olyan régóta készülök, mégis a szavaim ellenségesen távolmaradnak. Őszinte akarok lenni ezzel a lánnyal, mert ő is az volt velem.
Hirtelen fordulva meg szegezek neki egy kérdés, ami őszintén érdekel, és amely az én történetemet szorítja háttérbe.
- Milyen….milyen az amikor valaki szerelmes beléd?- szinte szégyellem feltenni ezt a kérdést, mert jól tudom, hogy ennyi idősen már tisztában kellene lennem vele. Vajon valaha volt belém bárki szerelmes úgy, ahogyan az a fiú szereti Biát? Vajon milyen lehet elveszni ilyen éjjeleken hazudott szerelmek karjában, rágyújtani józanodva egy cigarettára, meg egy visszatérő dallamra a fejben? Milyen lehet a párna illata egy férfi mellett, milyen lehet még sötétben ruhák után kutatni, nem tudni ki mellett ébredünk….mind olyan dolog amit én csupán ennek a lánynak a meséi alapján ismerek, és amelyet szinte szájtátva hallgatok.
Az első kanál omlettet a serpenyőbe halmozom, és miközben arra várok, hogy megsüljön visszafordulok újra Bia felé.
- Tudom, hogy hülyén hangzik a kérdésem...csakhát...én...azt hiszem belém még sosem volt szerelmes senki. Úgy igazán. Mármint ahogyan...szóval úgy sehogy.- vonom meg a vállaim, és érezhető talán, hogy egy csöpp szomorúság terül szét a hangomban. Nem azt sajnálom, hogy mindez még nem történt meg velem. Hanem azt amiért nem történt meg. És erről neki még nem is meséltem. Pedig ha valakihez, Biához őszinte akarok lenni. Az első és az egyetlen emberhez, akit a barátomnak nevezhetek. Tisztán.

 


 

▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽




   
   
   
Find the color of your soul

   
Paint your world with it

   

diák

avatar
Hozzászólások száma :
10

reagok :
2

Csatlakoztam :
2018. Jun. 26.

Korom :
21

Tartózkodási hely :
Kerry-Párizs

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Bia & NayaSzomb. Jún. 30, 2018 10:43 pm



Naya & Bia


You are my other half. My better self.

682// Tartalak //   //


Szeretem az estéket Párizsban. Szeretek a lakásunk erkélyén üldögélni Nayával, egy egy pohár borral a kezünkben. Szeretem megnevettetni, miközben a cigarettám füstje lassan kigyózik az ég felé. A csillagok megszámlálhatatlan kis pöttyei vonnak fátyolt fölénk. A langymeleg szellő belekap a hajunkba és csak élvezzük hogy fiatalok vagyunk és legyőzhetetlenek. Szeretem megnevettetni Nayát. Olyankor úgy érzem igazán érek valamit.
Nayában mindig volt valami szomorú. Valami megfoghatatlan törékenység. Igaz csak pár évvel volt fiatalabb nálam mégis mindig ő volt az aki az idősebbet, az érettebbet játszotta mellettem, aki felelőtlenül egyik férfi karjából a másikéba futkosott. Tudtam hogy aggódik ahogy én is aggódtam érte. Igaz az én aggódásom másmilyen volt mint az övé.
Én csak szerettem volna ha nem szomorú.
Tudtam... dolgokat amiket senki más. Tudtam valamennyit arról hogy milyen élete volt még írországban és hogy hogy került Párizsba egy vadidegen lány mellé.
Egy vadidegen francia lány mellé, aki nappal a kecses, légies balerinát játszotta, este pedig úgy ivott mint egy mocskosszájú tengerész. Ez voltam én.
Ő pedig... hamar a testvérem lett. Egyikünknek sem volt már családja így befogadtuk egymást, a barátságunk pedig több lett egyszerű lakótársakénál.
Szerettem a reggeleket párizsban. Mikor kint ültünk a konyhában, a lábaim, vastag zokniba bújtatva pihentek a párás ablaküvegen. Ő kávét főzött, míg én a pirítósainkat kentem. Nekem be nem állt a szám és nevetve meséltem neki mindenkről ami csak eszembe jutott. A színházról, a következő nagy táncomról, egy férfiről vagy nőről akivel éppen összeakadtam vagy csak egy vicces figuráról akivel összesodort az élet. Ő pedig gyengéd mosollyal az arcán hallgatott. Ilyenek voltak a közös reggeleink. És én semmiért nem adtam volna őket.
Szerettem a délutánokat is párizsban. Mikor mindketten otthon voltunk, ő tanult én pedig nyújtottam vagy a balettcipőimet javítottam. Szerette nézni ahogy a lépéseimet gyakorlom. Néhányra őt is megtanítottam. A tánc neki is olyan fontos volt az életében mint nekem. Ez is egy olyan erős szál volt ami összekötött minket bár... sosem mesélt konkrétan arról hogy hol táncolt.Tudtam hogy egy revüműsor... vagy ilyesmi. De nem akart róla túl sokat beszélni én pedig nem erőltettem. Vannak olyan dolgok amikről jobb nem beszélni.
Szeretem a hajnalokat Párizsban. Szeretek egy egy hosszú éjszaka a macskaköves, girbegurba utcácskákon sétálni. Ki-kikémlelni az utcák végén hogy vajon látom-e az Eifel tornyot.
Ilyenkor a hajnalok olyanok mintha csak az enyémek lennének, a hajamba beletép a szél, kicsit a ruhám alá kap.
Ez is egy ilyen hajnal. Az ajkaimon még érzem a férfi ajkait akivel az éjszakát töltöttem, a fejemben pedig annak a sok bornak a szédítését amit megittam. Már nem vagyok részeg... De érzem hogy az voltam.
Ismerős léptekkel sétáltam végig a jól ismert úton. Most nem kell felébresztenem senkit, vigyáztam a kulcsaimra. Még megvannak mind.
A hatalmas fa kapu lustán nyikorog ahogy belépek a hűvös lépcsőházba. A lépteim ismerős ritmusban koppanak fel a negyedikig. Az ősrégi zárat szinte lehetetlen halkan kinyitni én mégis megpróbálkozom vele. Egy halk kattanás után bejutok a lakásba és becsukom magam után az ajtót.
A kulcsaim persze kiesnek a kezemből mikor felakasztanám őket én pedig suttogva nevetgélve szidom magam és a kulcsokat.
- Ne szökjetek kulcsocskák, úgyis felakasztalak titeket - mondom nekik játékosan. Megszabadulok a cipőimtől és a kabatomtól.
A hajam hátrarázva, puha léptekkel indulok meg a konyha felé. A kávé illata ekkor kúszik az orromba én pedig elmosolyodok. Naya ébren van.
Ahogy felém fordul és egy kávét rak az asztalra én is elmosolyodom.
- Éjszakai gyakorlásnak indult... aztán valahol máshol kötöttem ki - vallom be huncut mosollyal és kihűlt ujjaim a kávé köré fonom. Sok tejszín és egy icipici cukor. Pontosan ahogy szeretem.
Belekortyolok és lehunyt szemmel élvezem a bennem szétáramló meleget.
- Köszönöm... Ez életet mentett... - nézek a lányra hálásan, aztán törökülésbe húzom a lábaim és rágyújtok. A hajnali rutin. Mindennek van valami misztikája... Ennek is.
- A mai fiatal volt... Az egyik balettáncos a színházból - mondom Nayára nézve - Aranyos srác... Valószínűleg szerelmes belém... - mondom nagyot szívva a cigarettámba. A füst nehezen távozik az ajkaim közül akárcsak a sóhaj. Nem hiszem hogy én képes vagyok a szerelemre. Vagy a szeretetre egyáltalán.
Nayán kívül... soha nem szerettem senkit. És ezt még ő sem tudja.



▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽




Nobody dances sober

unless they happen to be insane



dolgozó

avatar
Hozzászólások száma :
31

reagok :
16

Csatlakoztam :
2018. Jun. 24.

Korom :
22

Tartózkodási hely :
Általában Párizs... de ez változik

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Bia & NayaSzomb. Jún. 30, 2018 9:31 pm



Bia&Naya
Hajnal három is elmúlt már mire hazaértem a Montmartre-ról. A ruhámon még érezni lehetett az alvó városban összeszedett sóhajok füstös páráját, az olcsó italok gőzét, a szivarok bűzét. Hajam lófarokba kötve, itt-ott kiszabadult szálak lengedeztek a feltámadó hajnali szélben. Kabátkámat szorosabbra fogva magamon tartottam kifelé a metróból, és apró lábaimmal egyre gyorsabb léptek ritmusát diktáltam.Kezem önkéntelenül is a mobilom után nyúlt a táskámban, hogy felhívjam Biát, de aztán úgy döntöttem, hogy mégsem teszem.Valószínű ma is bement a stúdióba, hogy éjszaka, csendben és egyedül próbáljon. Valami szerepálom...azt hiszem erről mesélt, már ha éppen nem csapongó gondolatai és az ujjai között egyensúlyozó cigaretta között nevetett ki, és beszélt két nappal ezelőtti lázas hajnalról, egy feledhető estéről, vagy egy rémesen ronda raccsoló figuráról, akit egy görög büfében szedett össze. Én meg csak ültem, kezeimet lazán összefűzve ejtve az ölemben és hallgattam őt. Irigyeltem.Mindenért.Azért mert élni mert úgy ahogyan én talán soha nem fogok.
Kattan a kulcs a zárban, szinte simogatja az arcomat, a lakásból hallatszó csendesség, melyet a hűtő rezgő kerregése, az akvárium motorjának állandó búgása, és valami ismeretlen falakból érkező percegés tör meg időnként. Miközben megszabadulok a kabátomtól, nyakam nyújtogatva kémlelem a sötétet, és veszem az irányt a lakótársam szobája felé. Kissé átfagyott ujjaim mégis határozottan nyomják le a kilincset, és fejemet már dugom is be a résen, egy suta, de őszinte mosoly kíséretében akarva megtudakolni, hogy még, vagy már ébren van. Ellenben meglepetten állok meg a mozdulattal, mert az ágy érintetlen.Apró vészcsengő szólal meg az agyamban, aggodalmam jeleként, és megint a mobilom után kutatok….de rájövök, hogy felesleges. Ha próbál még mindig, akkor úgysem hallja, ha pedig máshol van….nos azt hiszem akkor meg végképp felesleges felhívnom. Sóhajtva, és kissé letörve indulok meg a konyha irányába. A ruhámból ömlik a hely szaga, ahol mindig fellépek, szinte kimoshatatlan vonszolom ide is be, kettőnk birodalmába. Nem sokat mondtam arról Biának, hogy mégis mit csinálok én ott, csak annyit tud, hogy táncolok...valamiféle revü….amivel megkeresek annyit, hogy elég legyen a tandíjra és persze a lakás fenntartására. Nincsenek nagy igényeim, tulajdonképpen soha nem is voltak. A világ amúgy is csupán egy aprócska szelet számomra, mindig pont annyi, amennyiben éppen az életemet élem. Mint a nappalinkban az akváriumban a halak, amelyek szerintem nem is tudják, hogy van élet az üvegen túl is. Az ő világuk addig terjed. Különös, de én nem is merek többre vágyni...igaz, ez azért ebben a formában hazugság. Merek többre vágyni, inkább csak félek. Félek megtenni az első lépést a bizonytalanba, abba ami ott várna rám, a megszokott kis életritmusomon túl. Itt megvagyunk mi ketten. Bia az örök bohém, én pedig, aki igyekszik otthont varázsolni ebből az aprócska lakásból.Bárcsak örökké tarthatna, de tudom, hogy nem fog. Egy napon mindenki tovább áll, aki egy kicsit is merészebb nálam.
A konyhába belépve felkattintom a villanyt, a kockás kis függönyön túl a világ még az igazak álmát alussza, az égbolt aljára derengőn kívánkozik fel a reggel első reménysugara.Álmosan készítem be a kávét, és a konyha asztalhoz ülve, elgondolkodva támasztom meg a könyökemet, és a kézfejemre hajtom a fejemet. Nem vagyok álmos, csak kicsit talán elnyúzott. Azon kapom magam, hogy valami program után kutatok a fejemben a mai napra, aztán rájövök, hogy igazából szabad vagyok mint a madár. Jövő hétig legalábbis. Addig kezdeni kellene magammal valamit. A héten már kétszer takarítottam, új virágokkal pakoltam tele a lakást, elmentem a függönyökért a varrónőhöz, fel is raktam őket, kis híjján majdnem leborulva a létrával.Itthon nem lesz több teendőm. Talán meg kellene próbálnom felfedezni Párizst….kimenni a Szajna partra, és megtenni azt amit egy filmben láttam. Egy naplót kezdeni írni...kézzel, úgy igazi klasszikus formában. Ott a folyó partján kiírni magamból a gondolataimat, nem csupán belül emésztődni mindenen. Nem is tudom. Néha túl sokat gondolkodom, túl sokat tervezek, túlságosan látni akarok előre dolgokat. Mintha elvesztem volna önmagam számára, és nem tudom hol találom azt a lányt, aki igazán én vagyok.
Meglehet ezért szeretek ezzel a bolondos és szertelen lánnyal együtt lakni, mert egy olyan világot látok meg általa amiben akár én is élhetnék, ha nem lenne az életem első húsz éve, olyan fenemód elba….rontva.
Szépen lassan kotyogva indul meg a kávé az edénybe, az illata beszökik a konyha minden szegletébe, ott kavarog körülöttem még akkor is amikor előveszem a kedvenc csészémet, és alaposan megborítom cukorral. Édesszájú vagyok, sajnos vagy sem, ez a helyzet.A kávét pontosan öt teáskanál cukorral iszom, egy kissé emeltebb falú bögrében, minimális tejszínnel.Az ember néha képes belefeledkezni a csendbe, néha a kanál csörrenése sem billenti ki az egyensúlyából, monoton teszi tovább a dolgát, amit elkezdett.Csak ekkor hallom meg, hogy kattan a zár, és mintha lopakodna, hogy fel ne ébresszen lábujjhegyen oson be a kora reggel hűvösét vonszolva maga után Bia az ajtón. Jól ismerem már a mozdulatait, ahogyan ezredszer is eltéveszti a kulcsot felakasztani jobb oldalra és magában suttogva és nevetgélve szitkozódik. Egy mosollyal az arcomon nyúlok a szekrény felé, és veszek le még egy bögrét, hogy mire a konyhába settenkedik, abban a hiszemben, hogy még alszom, neki is elkészítsem a kávét, ahogyan szereti. Üres és tiszta hamust teszek az asztalhoz, mert tudom, hogy ha itt talál, könnyedén huppan majd le az ablak alá, és egy sóhajt követően a cigi után nyúl, kipattintja a tőlem kapott ezüst szín öngyújtót, közel húzza a bögrét, és mesélni kezd. Nem akarom félbeszakítani, mert ezekből töltődöm, ezekből élek. Az ő meséiben vagyok ott egy kicsit….az a lány, aki csak szeretnék lenni. Talán egyszer majd én is elég bátor leszek, hogy közelebb engedjek valakit magamhoz. Talán. Nem tudom, nem merem. Félek, hogy azzal elárulom saját magamat. Azt sem tudom hogyan kezdjek hozzá. Félek.
Puha léptek lassulón érnek a hátam mögé, és mikor a vállam felett hátrasandítok, ott látom Biát elgyötörten, álmosan, de ugyanazzal a töretlen vidám huncutsággal, ami mindig ott ragyog a szemeiben.
- Éjszakai gyakorlás, vagy valami egészen más?-kérdezem, miközben megfordulok és leteszem az asztalhoz a kész kávét, mellé tolva a kicsi porcelán hamutálat.A sajátommal a konyhapultnál maradok, miközben felcsüccsenek rá, és ujjaim a bögrémre kulcsolom, lábaim a szekrényen koppannak halkan, ahogyan keresztbe rakva harangozok vele.Várom, hogy meséljen….hogy meghallgassam, addig sem gondolok arra a különös alakra, aki az asztalok között foglal helyet, elbújva a gyér fényben, és minden alkalommal jelentős összeget hagy ott nekem a műsor végén, majd távozik.De most hallgatok, hiszen neki még azt sem mondtam el, hogy hol is táncolok én hetente kétszer. Szégyellem? Nem, csak fogalmam sincs miképpen kezdjek hozzá.Inkább figyelem őt, az könnyebb.


   


   

▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽




   
   
   
Find the color of your soul

   
Paint your world with it

   

diák

avatar
Hozzászólások száma :
10

reagok :
2

Csatlakoztam :
2018. Jun. 26.

Korom :
21

Tartózkodási hely :
Kerry-Párizs

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Bia & NayaSzomb. Jún. 30, 2018 8:44 pm
Szereplők:Bianca Fauvelle & Nayalia Connery
Helyszín: A lányok közös lakása


▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽




   
   
   
Find the color of your soul

   
Paint your world with it

   

diák

avatar
Hozzászólások száma :
10

reagok :
2

Csatlakoztam :
2018. Jun. 26.

Korom :
21

Tartózkodási hely :
Kerry-Párizs

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Bia & Naya
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Heart of Europe :: Európa szíve :: franciaország-
Ugrás: