welcome to europe, traveller
Life is a journey that must be traveled no matter how bad the roads and accommodations.
lépj be bátran
európa rád vár
Karakter neve:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
friss bejegyzések
legújabb irományok
Yesterday at 11:44 pm
Yesterday at 11:07 pm
Yesterday at 10:10 pm
Yesterday at 9:04 pm
jelenlegi utazóink
európa szívében
Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (38 fő) Csüt. Márc. 01, 2018 9:25 pm-kor volt itt.
történéseink
jó ha tudod
európai lakosok
nyilvántartása
csoport
angol 6 13
dán - 1
francia 6 5
görög 1 1
holland 1 -
ír 5 5
külföldi 3 6
norvég 3 4
olasz 2 2
orosz 2 3
spanyol 4 2
svéd 2 2
összesen 35 44

Max & Bianca - Few glasses of Wine
TémanyitásTárgy: Re: Max & Bianca - Few glasses of Wine Vas. Aug. 12, 2018 7:39 am



Max & Bianca


Help! I need somebody
Help! Not just anybody
Help! You know I need someone

640// oubliez donc tous vos clichés //nagyon nagyon nagyon köszönöm a türelmet //


A bor illatára ismét felelevenítődött bennem az otthonom. Láttam magam előtt a francia riviéra fehér homokos parjait. A ligeteket, a dimbes dombos mediterrán tájat. Újra láttam magam előtt a házunkat. Mennyivel másabb volt mint Párizs. Melegebb, barátságosabb, nyitottabb.
Egy kis városban nőttem fel, szinte kettesben apámmal mert anyám, aki balerina volt akárcsak én folyton turnézott. Igaz belőle sem láttam többet, mint ami kilógott az újságja mögül.
Csak néztem ahogy egyre őszül míg én balettozni járok és szép lassan felnövök.
Emlékszem hogy ott volt ugyanilyen illatú a levegő mikor eljött az ősz a közeli birtokokon elkezdték beszüretelni a szőlőt. Nehéz, balzsamos ilaltú, meleg levegő terítette be az egész várost. Ezek voltak a tinédzseréveim.
Mikor elég idős lettem ahhoz hogy igyak, ez az íz áradt szét a nyelvemen.
És msot ahogy elnéztem a poaramban vöröslő italt egy pillanatra megint tinédzsernek éreztem magam.
Elszakítottam a szemeim a bortól és a velem szemben ülő magas, jóképű férfire néztem. Mennyivel másabb volt a ködös esős anglia mint a mediterrán völgyes vidék ahol felnőttem. Mennyivel másabbak voltak ott a férfiak akik érdekeltek.
És most mégis... Itt ültem egy komoly, idősebb férfivel szemben. Aki azt hazudta hogy a férjem hogy megvédjen. Láttam hogy valami rejtőzik még a nyugodt mosolya és az alkoholtől kipirult arca alatt. Tudni akartam mi az. Túlságosan izgatta a fantáziámat.
Nem is hallottam ahogy megmozdul a lába csak a finom érintést éreztem meg a sajátomon ahogy az enyémhez simult. Direkt mozdulat volt. Hozzám akart érni én pedig csak halványan elmosolyodtam. Még mindig engem fürkészett.
Vajon azon gondolkodik hány éves lehetek?
Bőven elég ahhoz hogy olyan dolgokat csináljak amilyeneket csak akarok..
Érdeklődve, az asztalra támaszkodva hallgattam miközben beszélt. Szóval nem szereti a tiszteletlen diákokat. Sosem tudtam volna tanár lenni... Túlságosan hamar felbosszantottam magam azon ha valaki nem tette amit kellett volna neki.
És én nagyon odafigyeltem hiába vonta el a figyelmemet a lába ami az enyémhez simult és a gondolat hogy micsoda domináns férfival kerültem össze.
Tudta hogy mit akar és én is egyre biztosabb voltam benne hogy mit akarok. Őt.
- Fizika és matematika...? Hmm... micsoda intelligens férfihez mentem hozzá... Szeretem az intelligens férfiakat- mosolyodtam el szélesen. Láttam ahogy tetszett neki hogy végignyaltam az ajkamon. Nekem az tetszett hogy ennyire erős hatással volt rá.
Szorosabban simult a lába az enyémhez. Nem mozdultam. Élveztem az érintését.
Éreztem a lábszárát a harisnyámon és az öltönynadrágját túl. Forró volt a ruharéteg alatt.
Aztán a lába mégis eltűnt az enyém mellől. Nagyon igyekeztem nem csalódott arcot vágni. Élvezni akartam még az érintését...
Megjegyezte hogy a munkája közel sem lehet olyan izgalmas mint az enyém. Rekedtre üvölthetem magát mégsem lesz semmi hatása.
- Ohh ugyan... Néhány balerina szörnyen fegyelmezetlen. És a prímabalerinának kell őket fegyelmeznie... Kellene... De sajnos én sem szeretem a szabályokat - vontam meg a vállam finoman. Még mindig zavart hogy elhúzta a lábát az enyémtől. Érezni akartam mgé az érintését.
És ha ő nem ér hozzám... akkor majd én fogok hozzá.
Lassan mozdulva fontam keresztbe a lábaim az asztal alatt és a felül pihenő lábamat kinyújtva kerestem meg az övét. A lábfejem lassan végigsimított a lábszárán és a térdhajlatán. A combja belső felénél állt meg és finom mozdulatokkal simult hozzá.
Mintha mi sem történt volna hallgattam amit mond és ahogy kibökte a végét elnevettem magam. Az a zavart arckifejezés a végén... Imádnivaló volt...
- Perverz szadista? - kérdeztem vissza derűsen - Tudják egyáltalán hogy mit jelent ez a szó? Nem tűnsz annak... így kettőnk között szólva - mosolyogtam jókedvűen és lehajtottam az utólsó korty boromat. A pohár halkan koppant az asztalon ahogy visszaraktam rá.
- Szegény autód jobbat érdemelne mint holmi rózsaszín festék.... legalább kék lenne vagy valami férfias.... - csóváltam a fejem mosolyogva és egy laza mozdulattal hátradobtam a hajam.
Elgondolkodva néztem rá aztán mindkettőnk kiürült poharára és a borosüvegre kettőnk között. Egy új ötlet fogalmazódott meg a fejemben.
- Nincs kedved sétálni? Valamerre... kettesben? - ajánlottam fel. A lábfejem még mindig a combját simogatta.




▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽




Nobody dances sober

unless they happen to be insane



dolgozó
avatar
Korom :
22

Tartózkodási hely :
Általában Párizs... de ez változik

Hozzászólások száma :
33

reagok :
20

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Max & Bianca - Few glasses of Wine Kedd Júl. 17, 2018 9:24 am
Bianca & Max
Tekintetem újra a pohárban vöröslő borra vándorolt. Hagytam, hogy egy pillanatra magával ragadjon és megint felidézze az otthonom egyetlen színes darabját: a vérszínű vázát. Anyám persze nyilván nem azzal a szándékkal vette, hogy én valamiféle brutalitást kapcsoljak hozzá. Mégis… szinte alig vártam, hogy egyszer lesújtsak rá imádott ütőmmel. Különleges alkalomra tartogattam, például a nagyanyámnak, ha éppen ő húz fel annyira… valójában nem tudom miért, de soha nem vertem szét a berendezést rá gondolva. Inkább azok a férfiak, akik befolyásosságuk révén mutatták be a lányaikat nekem, remélve, hogy ezzel családjukat még komolyabb vagyonhoz juttathatják. Néha egy-egy fiatal nő is ilyen sorsra jutott, akik megpróbáltak „elcsábítani” vagy „,meggyőzni” a házasságról. Bosszantottak, őrültek voltak mind, akik a pénz nevében annyi mindenre képesek voltak… talán kicsit magamra emlékeztettek. Én is sokat áldoztam azért, hogy Armani zakóban, a legjobb autóval érkezzem ebbe a kocsmába. A nagyanyám ugyanis könnyű szívvel költött rám, tudta, hogy ezzel sakkban tarthat, mintha tudná milyen hiú vagyok… hogy a külsőségeket előrébb tartom, mint az érzéseket. Ebben valahol igaza volt. Egészen addig be is hódoltam neki, míg rám nem akarta kényszeríteni Annie-t. Talán az a dühkitörés volt az első igazi Max, akit látott.
Megforgattam a bort a poharamban, miközben lenyeltem az előző kortyot. Valahol sajnáltam a szemközt ülő „nejemet.” Neki valaki mást mutattam, valaki kellemesebbet, ahogyan megállapította. Tetszett, hogy tetszik neki a helyzet… ettől én is kissé felszabadultam. Persze a túlzott beszédességemből és a mogorvaság mindenféle eltűnéséből egyértelműen kiszűrhető volt: sokat ittam ma már. Lábam az asztal alatt finoman előre csúszott. Meg sem nyikordult a drága cipő talpa. Térdemet kissé befelé mozdítottam, hogy alig észrevehetően érjek a lányhoz az asztal alatt. Még mindig azon tanakodtam, hogy vajon mennyi idős lehet.
– Úgy van… tanár vagyok… – bólintottam és egy újabb kortyot vettem magamhoz a kellemesen hűvös, édes italból. Éreztem, ahogy kellemes melegével végig siklik a torkomon. – Sokszor nem készült az órámra. Flegma is volt. Nem szeretem, ha nem adják meg a tiszteletet.
Az irányító Max ismét előkerült, amint egy vállrándítás közben kimondta ezeket a szavakat. Talán nem kellett volna ennyire őszintének lennem… de ahogy már említettem, régen túl voltam a józanság határán és minél többet ittam, a viselkedésem annál szürreálisabbnak hatott – ha még egyáltalán lehetett fokozni az addigiakat. Hiszen egy Barbie-ra mázolt terepjáróval jöttem ide, egy hangos, füstös kocsmába, kis híján verekedésbe keveredtem és akkor még erről a kis flörtölésről nem is tettem említést. Egyik sem volt kifejezetten jellemző rám… de talán ez egy olyan nap volt, mikor az ember nem választhatja meg mi történjen vele, csak sodródik az árral. S ez határozottan kellemesebb volt, semmint azon rágódni, hogy vajon mikor vessem ki magam az ablakon.
– Fizika a főszakom, de matekot is tanítok – válaszoltam. Kicsit megremegett a hangom, mert még ott lebegett annak a képe, ahogy végig nyalt az alsó ajkain.
Közben lábam finoman simított végig az övén, most még közelebb nyomtam. Már fel akartam tenni magamnak a kérdést, hogy mikor lettem én ennyire nyomulós? Az esetek nagyrészében hagytam, hogy a nők próbáljanak meg harcolni a figyelmemért, ez egy másik helyzet volt. Embereld meg magad, Max! Próbálkoztam ilyen parancsokkal, amik elsőre nem tűntek hatásosnak, aztán… nagy nehezen visszahúztam a lábam.
Egy kicsit meg is köszörültem a torkomat, mintha Biancának is jelezni szerettem volna: nyugi, visszatérek az úriemberhez, akinek látszani próbálok évek óta.
– Közel sem olyan izgalmas, mint egy táncosnő munkája – kérdeztem.– Az ember rekedtre üvöltheti a torkát, teljesen felesleges. Nem veszik komolyan.
Megrántottam a vállamat.
– Talán ezért is írták rá az autómra rózsaszín festékkel, hogy perverz szadista… – motyogtam. Aztán zavartan pislogtam kettőt, mert észbe kaptam az utolsó két szó hallatán. Hát ezt nagyon nem kellett volna kiböknöm így a végére.




▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽

Max Enfield

lord
avatar
Korom :
32

Tartózkodási hely :
London

Hozzászólások száma :
32

reagok :
23

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Max & Bianca - Few glasses of Wine Szomb. Júl. 14, 2018 11:45 am



Max & Bianca


Help! I need somebody
Help! Not just anybody
Help! You know I need someone

470// oubliez donc tous vos clichés //az fizikatanár és a balerina bemennek a kocsmába... //


A bor igézően vörösen köröz a poharamban ahogy megmozdítom azt. Az illata könnyed és gyümölcsösen kúszik az orromba. Szinte érzem a nyelvemen az ízét. Otthon is gyakran iszom ilyesfajta bort. Szeretem az ízét. Édes, könnyed. És könnyen az ember fejébe száll. Ez tapasztalat.
A férfi kósza mosollyal nyugtázza francia szavaimat mire én is elmosolyodok. Valószínűleg nagyon is jól sejtette hogy melyik nemzethez tartozom. Intelligens férfi kétlem hogy ne ismerné fel.
A poharaink halk koccanással érnek össze és belekortyolok a vörös nedűbe. Az íze pont olyan erős és édes amilyenre emlékszem. Amilyennek szeretem a francia borokat.
- Finom - jegyzem meg a férfire mosolyogva mielőtt elmondtam volna neki hogy hogy is kerültem ide pontosan. Az arcán n nem sok kifejezés futott át, csak egy enyhe mosoly mire én is elmosolyodtam.
- Tetszik az őszinteséged - emeltem meg a poharamat felé játékos mosollyal. A szemeim újra elidőznek az arcán, a széles vállain, a kezén. Annyival nagyobb keze van mint nekem...  Erős, férfias kéz. Tetszik nekem...
Ki tudja.. talán a végére én is örülni fogok hogy nem vártak meg a többiek. Talán valami új kalandba csöppenek amit alig várok hogy elmeséljek Nayának. Ki tudja hol kötök ki az este végére.
A kérdésemre ő is viccelődni kezdett hogy a feleségével találkozik mire lassú széles mosoly terült el az arcomon. A nevetésében volt valami kifejezetten sármos és édes egyszerre. Tetszett ahogy nevet. Mintha egy másik embert látnék benne. Valakit aki nagyon ritkán nevet.
Elszakította rólam a tekintetét és a párás ablakot kezdte fürkészni de én még mindig őt figyelem. Ahogy lassan beszélni kezd és visszafordul felém előre dőlök és keresztbe rakom a lábaim. Így egy fokkal közelebb vagyok hozzá, az alkohol illatán túl érzem az arcvíz kesernyés, hűvös illatát.
Az ujjammal a borospohár szélén kezdtem el játszani miközben a férfit figyeltem.
A bókjára elmosolyodom.
- Én örülök hogy beültél egy ilyen kocsmába és hogy.... ilyen kellemes társasága lehet egy ilyen férfinek mint te, Max - mosolyogtam rá finoman összehunyorítva a szemem. Ha már ő is bókol nekem én sem hagyhatom hogy azt higgye nem érdeklődöm irányába... Mert ohh nagyon is érdekelt hogy ki ő. Hogy milyen férfi... hogy... hogy alakul a kettőnk kapcsolata az este folyamán. Voltak ötleteim.
Figyeltem ahogy újra beleiszik a poharába aztán folytatja a gondolatát.
- Oh tanár vagy? - vontam le a következtetést - Mit csinált hogy így felidegesített? - azt akartam hogy kiönthesse nekem a lelkét. Abból ítélve hogy egyedül jött el inni... Lenne mit kiöntenie. Talán jó társaság lehetek ebben.
Lassan kortyoltam a boromat, finom mozdulattal lenyalva azt az alsóajkamról. Az édességét még éreztem ott is.
- Mit tanítasz? – érdeklődtem őt figyelve. Az alkatából ítélve valamilyen humán tárgy tanárának néztem volna. De ne legyünk túl sztereotipikusak… Lehet hogy matek tanár… A szigorúsága megvan hozzá. Vagy lehet csak én vagyok túl rossz emberismerő.




▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽




Nobody dances sober

unless they happen to be insane



dolgozó
avatar
Korom :
22

Tartózkodási hely :
Általában Párizs... de ez változik

Hozzászólások száma :
33

reagok :
20

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Max & Bianca - Few glasses of Wine Vas. Júl. 08, 2018 8:02 pm
Bianca & Max
Talán csak egy megérzés volt, de általában a fiatal és viszonylag törékeny külsejű nők a lágyabb, édesebb borokat szeretik… na meg én is. Persze a száraz vörösborokban is ott van az erő, aminek a fogyasztásától dekadensnek érzi magát az ember, most erre még sem volt szükség. Nem akartam felvágni, nem akartam a helyi leggazdagabb embernek tűnni, aki olyan merev, mintha lenyelt volna egy karót. Az elég volt az iskolában, hiszen ott is csak addig tartott, míg képen nem dobtam a kölyköt a krétacsonkkal és rá nem került a már hírhedt felirat az autómra. Felteszem holnapra egymás között is elterjesztik, milyen remek kis bosszú volt rózsaszín festékkel elcsúfítani egy méregdrága autót, aminek az újra fényeztetését, bizonyára nem fizettethetem ki a nagyanyámmal… hogy aztán bevalljam, mi is történt. Már régen nem vagyok úriember, ez csak egy szerep, ami mögé elbújok időnként. Valójában egy görcsös, merev, ugyanakkor végtelenül agresszív alak bujkáltak az öltönyök és nyakkendők alatt.
Ahogy megjött a csapos a borral és a csillogóra sikált talpas pohárral, nem fordultam felé. Én a lányt néztem. Furcsa módon hálát éreztem, amiért a hirtelen felbukkanásával kizökkentett a melankóliából, ami minden este megtalál. A „Merci beaucoup”-ra persze csak elmosolyodtam, már az akcentusából sejtettem, hogy francia lehet. Tetszett, ahogy beszélt… abban is volt valami más, mint amihez szoktam. Már nem érdekelt, miként vetem ki magamat a hálószobaablakból vagy ugrok a Temzébe valamelyik hídról.
Magamhoz húztam a poharam. Felemeltem és finoman az övéhez érintettem, miközben újra elmosolyodtam. Sosem tudtam magamat férjnek elképzelni… talán ezért is tetszett ez a különös játék és talán ezért is fizettem ki olyan szívesen az italt… habár nem akartam kőgazdagnak tűnni… csak le akartam venni a lábáról. Nem merült fel bennem a kérdés, hogy minek. Hiszen tudtam, ott ült előttem az élő indíték.
– Szerintem jó, hogy itt hagytak – válaszoltam teljesen őszintén. Most először nem jöttem zavarba az ilyesmitől, talán azért, mert már éppen eleget ittam… és igen, igen, ittasan fogok hazavezetni a Barbie-ra pingált autómban.
Belekortyoltam az italba, mielőtt válaszoltam volna a kérdésére. Ezek szerint ő is látta az álcát, amit mások is észrevesznek. Kimért és úriember. Ez mindig is csak a külső volt, ami alá azt a gyáva embert rejtettem, aki még egy ablakon sem képes pánikolás nélkül kivetni magát… vagy aki már szétverte minden laptopját, vázáját, poharát… és nincs már más a házában, csak műanyag étkészlet, műanyag pohár, műanyag villa és kés… semmi valódi. Nem, csupán az a véres színű váza díszelgett még az asztal közepén, amit különleges alkalmakra tartogattam… valaki olyannak az arcára, aki talán a szívemet töri össze… már ha akad rá jelentkező.
– A feleségemmel találkozom… – Ezúttal én nevettem rá.
Újabb kortyot vettem magamhoz a kellemes borból. Aztán a hatalmas ablak felé kiáltottam, amin át nem lehetett látni senkit és semmit, annyira bepárásodott. Csak az autóm körvonalait láttam az utcalámpa fényébe. Nagy volt és fekete… nagy és kopár, pont mint én.
– Mondjuk, hogy nehéz napom volt… – válaszoltam. A mondat végére fordultam csupán vissza a lány felé, aki még mindig ugyanolyan szépen ücsörgött velem szemben. – Általában nem ülök be ilyen kocsmákba. Egyedül szoktam inni… de most muszáj volt innom valamit. Akkor még nem is reménykedtem kellemes társaságban.
Megforgattam a bort a pohárban. Piros színe egy pillanatra befogta az üveget, aztán szépen lesiklott a helyére, tisztaságot és csillogó felületet hagyva maga után. Ekkor kortyoltam megint bele.
– Fejbe dobtam egy gyereket a krétámmal… felidegesített… – vallottam be, ezúttal egészen érhetően hangzott még az ivás ellenére is, amit megpróbáltam egyetlen normális mondattá összeilleszteni.



▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽

Max Enfield

lord
avatar
Korom :
32

Tartózkodási hely :
London

Hozzászólások száma :
32

reagok :
23

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Max & Bianca - Few glasses of Wine Szomb. Júl. 07, 2018 8:10 pm



Max & Bianca


Help! I need somebody
Help! Not just anybody
Help! You know I need someone

600// oubliez donc tous vos clichés //az fizikatanár és a balerina bemennek a kocsmába... //


Egyből nagyon szimpatikussá válik a férfi ahogy leül és  drágámnak szólítva engem azt mondja hogy orvosolni kéne a problémát miszerint egyikünknek sincs itala.
Egy kósza mosollyal bólintok és persze... Mostmár igazán megnézem magam újdonsült megmentőmet.
Sötét haj, öltöny, határozott vonások, széles vállak. Midnen megvan benne ami az esetem és van benne még valami plusz ami nagyon tetszik. Persze én aztán... Nem válogatok mondhatni.
De valahogy mindig olyan érdekes alakokkal sodor össze az élet.
Van benne valami furcsa nyersesség, ami valahogy mégis tetszik. Ahogy az is hogy ennyivel idősebb nálam. Talán én vagyok túl apakomplexusos amiért az apám sosem foglalkozott velem, kiskoromban azt hittem hogy az arca annak megfelelően változik hogy milyen hírek vannak az újságban.
Egy újságnak hittem apámat. Ez azért sokat elárul a családunkról.
Nem is csoda hogy elmenekültem Agdeból Párizsba amint betöltöttem a tizennyolcat. Előbb is jöttem volna ha nem vittek volna haza a rendőrök. Bár hányszor volt olyan...
El is merülök egy pár másidpercig a gondolataimban de hamar újra magamra találok ahogy bemutatkozom a férfinek. Még nem tudom mi lesz az este végkimenetele. Ha más nem... borozok vele egy kicsit és hazamegyek. Úgyis szeretek új barátokat szerezni. Ez sosem változik.
A férfi elfogadja a kézfogásom és finoman megszorítja az enyémet. Az ujjaim szinte eltűnnik a kezében, de legalább meleg a bőre. Az én kezem még hideg a kinti széltől. Maxként mutatkozik be mire elmosolyodva biccentek egyet és visszahúzom a kezem.
- Az asszony nem tetszik - ráztam meg a fejem, kicsit összeráncolva az orrom. Tetszik ez a közvetlen hangnem még ha idegenek is vagyunk egymásnak. Végülis... Az este hátralevő részében házast is játszhatunk hogy az előbbi jelenet ne vegye ki magát furcsán.
Én nem leszek semmi jónak az elrontója.
Max felemeli a karját és rendel nekem egy egész üveg drága, édes vörösbort. Erre újra felszalad a szemöldököm de nem mondok semmit. Értékelem a gesztust, főleg hogy pont eltalálta milyen bort szeretek.
Na meg... van valami aranyos abban hogy a nejének nevez még mindig. Van benne valami védelmező. Mintha én valaha is eljutnék az életem olyan szakaszában hogy férjhez menjek.
A férfi felém fordítja a tekintetét és összehúzott szemmel méreget mintha valami furcsát keresne rajtam. Hogy talán csak egy kósza ábránd vagyok. Ki tudja... Tuti hogy Naya lenne a koszorúslányom. De az én oldalamon erősen foghíjas lenne a templom. Nincs senki más akit meghívnék az esküvőmre, a lakótársamon kívül.
Az álmodozásból a férfi hangja szakít ki. A brit akcentus a fülem cirógatja ahogy megkérdezi hogy egy ilyen fiatal, csinos nő mit keres egy ilyen helyen. Nem bírom ki hogy el ne mosolyodjak.
Mielőtt válaszolnék megjelenik a pincér egy nagy talpas vörösborospohárral és egy számomra jól ismert francia borral. Megmutatja nekem hogy megfelel-e mire bólintok és figyelem ahogy a vörös folyadékot kitölti a poharamba, majd tölt Max poharába is. Az üveget az asztalra rakja.
- Merci beaucoup - köszönöm meg neki az anyanyelvemen majd újra a férfi felé fordulok és koccintásra emelem a poharamat.
- A férjemmel jöttem találkozni - vetek rá egy szelíd mosolyt majd ha koccintott velem belekortyolok a borba. Az édesen, jóleső gyümölcsösséggel árad szét a nyelvemen.
- Amúgy csak a véletlenek sorozata sodort ide. Innen nem messze a színházban táncoltam úgy egy fél órája. Úgy volt hogy a többi táncossal elmegyünk megünnepelni az előadást, de mikor én beszaladtam ide hogy használjam a mosdót eltűntek... A többit pedig már láttad - mosolyogtam széttárva a karjaim majd az asztalra könyökölök hogy közelebb hajoljak hozzá -  És egy ilyen kimért, angol úriember mit keres egy ilyen füstös kocsmában? - dobom vissza a kérdést játékos mosollyal.
A helyzet szülte a közvetlenségemet. És eddig úgy festett ő sem bánja igazán.



▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽




Nobody dances sober

unless they happen to be insane



dolgozó
avatar
Korom :
22

Tartózkodási hely :
Általában Párizs... de ez változik

Hozzászólások száma :
33

reagok :
20

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Max & Bianca - Few glasses of Wine Szomb. Júl. 07, 2018 6:27 pm
Bianca & Max
A kis jelent hirtelen, mintha mindent a helyére zökkentett volna. Nem éreztem már az alkohol okozta kis szédelgést, ami enyhe émelygéssel párosult, sőt mintha nagydarab testem is könnyebben mozgattam volna. Talán ilyen érzés, mikor az ember jeges vízzel öntik nyakon: éber lettem és olyan józan, mintha nem is az imént döntöttem volna le azt az öt valamit. Nyeltem egyet, ahogy a poharamra néztem, az én torkom is kiszáradt a harcias szerepben.
– Nos drágám, akkor ez orvosolnunk kéne. Elvégre az én poharam is üres már lassan – válaszoltam.
Nem érdekelt hányan hallják, sőt… mint mindig, most is büszke voltam a vagyonomra – nem úgy, mint a kocsim oldalát díszítő „perverz szadista” feliratra. Az persze csak a helyzet keserű pikantériája volt, hogy valójában soha sem volt semmiféle pénzem. A nagyanyámé volt, amit azért adott, mert még mindig hitt benne, hogy feleségül fogom venni Annie-t. Hát nem fogom, csak éppen fogalmam sincs, hogy mindezt miként közöljem és hogyan oldjam meg utána a létezésemet. Nem akartam megint egy csóró fizikatanár lenni, aki valaha voltam. Élveztem, hogy dekadens vagyok, hogy az emberek megbámulnak és érdeklődnek irántam. Csupán az bosszantott, mikor lehullott a lepel arról, milyen gyenge is vagyok. Még mindig jobban szerettem megmaradni az erő álarca mögött… mert sokszor érzem, hiába ez a nagy test. Hányszor próbáltam véget vetni a szenvedéseimnek? Hányszor próbáltam nemet mondani az életre? De gyáva voltam. Azért ültem most is a kis büdösben egy pohár alkohol felett… és még azt sem tudtam, szerencsés vagyok-e, amiért ezzel a lánnyal egymáshoz sodort minket az élet.
– Max – nyögtem halkan a nevem, ahogy megérintettem a kezét. Kicsit megszorítottam, hogy erősnek higgyen ő is. – Szóval akkor inkább szólítsalak Mrs. Enfieldnek vagy asszonynak?
Nem tudom, miért váltottam ilyen közvetlen hangnemre. Talán azért, mert egy komikus jeleneten vagyunk túl vagy mert elképesztően fiatalnak tűnt… sokkal fiatalabbnak, mint én. Felemeltem a kezemet, hogy a pult mögött ácsorgó alak észre vegyen. Persze ebben a homályos fényben nem láttam el odáig, de gondoltam, ha odaszólok neki, hogy mi kéne, akkor hajlandó is lesz kihozni: – Hozzon a nejemnek egy üveg édes vörösbort. A legdrágábbat.
Hát, a kezdeti józanság érzés után, ez megint eléggé kacifántosan hangzott… bár szerencsére érthető maradt azért. Inkább a lányra pillantottam, ahogy megittam a pohár alján maradt alkoholt, végig mértem. Szűkre húzott szemekkel néztem meg magamnak, mintha valami különös jelet keresnék rajta.
– Szóval Bianca, mit keres egyedül egy csinos fiatal nő ezen ahelyen? – Érdeklődtem. Tény, hogy népszerű kocsma és kevésbé lepukkantak közé tartozik, de valahogy mintha most csak rossz arcú emberek ültek volna be ide… na meg én. Vajon én is veszélyesnek tűnök kívülről nézve? Nem hiszem, talán csak ha felállok és az emberek szembesülnek a méreteimmel… vagy mint múltkor az a kölyök, mikor az ütőmmel fenyegettem meg. Ó, mennyire hiányzik is az az ütő!
Megköszörültem a torkomat. Valójában nem kellett volna hozzátennem, hogy csinos… mint azt a támadó is említette öregembernek hatok hozzá képest. Na meg nem is akartam tolakodó lenni. Ez talán csak az alkohol hatása volt, máskor a legkevésbé sem buktak ki belőlem csak így a szavak. Nem voltam ilyen nyílt. Nem szerettem udvarolni sem. Egyre kevesebb olyan nő akadt az elmúlt években, akiknek szívesen mondtam szép szavakat… mintha Max Enfield ezen a téren sem érdemelne boldogságot. Sok barátnőm volt, mielőtt a nagyanyám szép lassan visszacsordogált az életembe. Eggyel még össze is költöztem az egyetem után, de mintha akkor ment volna tönkre minden. Ő sem tudta megolvasztani a jeget, ami a szívemet zárta körül… pedig már úgy vágytam rá.



▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽

Max Enfield

lord
avatar
Korom :
32

Tartózkodási hely :
London

Hozzászólások száma :
32

reagok :
23

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Max & Bianca - Few glasses of Wine Szomb. Júl. 07, 2018 10:48 am



Max & Bianca


Help! I need somebody
Help! Not just anybody
Help! You know I need someone

440// oubliez donc tous vos clichés // a kezdés még mindig nem az erősségem //


Nagyon régen láttam már olyan meglepetten pislogni rám bárkit mint ahogy a férfi tette. Így közelről láttam már rajta az alkohol jótékony (vagy kevésbé jótékony) hatását. Az arca kipirult a sötét szemek kissé homályosan pillogtak rám.
Ahogy visszakérdezett kissé összegabalyodtak a szavak a nyelvében én pedig azt hittem itt vége a mesémnek mára. Itthagytak és most egész éjjel ez az otromba idióta fog zaklatni. Lehet jobb lenne ha inkább hazaszaladnék a hotelbe. Bár ne lennék ennyire elveszve itt... Bár még nem ittam, lehet hogy egészen könnyedén el tudnék csavarogni valami ismerős útvonalon.
Istenem ha ezt Nayának elmesélem...
Láttam hogy a velem szemben ülő férfi bizonytalan tekintetét hogy talán összekeverhettem valakivel én pedig már éppen kivágtam volna magam valmivel hogy elmenekülhessek mikor baltaarcú barátunk megfogta a karomat.
Eressz el vagy esküszöm az égre összetörök valamit a fejeden...
A férfire vetett könyörgő pillantás után valami védekező fegyver után kezdtem kutatni, de mivel a szék illetve az asztal közepén díszelgő otromba gyertyatartó kivételével semmit nem találtam úgy nézett ki a helyzetem kilátástalan.
Aztán... A velem szemben ülő férfi felállt és közénk lépett.
Ülve nem gondoltam volna hogy ennyire magas. A zaklatóm sem lehetett alacsony, bár őt könnyebb lett volna átugrani mint megkerülni, amilyen széles volt, a hősöm mégis úgy magasodott fölé mint apa a rosszcsont gyermeke fölé.
Az arca ami eddig borvörös derűvel méregetett engem egy csapásra vált rideggé és ijesztővé. Hűha micsoda váltás.... És egészen tetszetős is.
Éreztem ahogy a pasi keze elengedi a felkaromat, és hallottam a fájdalmas nyikkanást.
A feleség szóra felszaladt egy kicsit a szemöldököm de igyekeztem továbbra is nagyon ijedtnek és gyámoltalannak tűnni, mint akit most véd meg a férje egy csúnya zaklatótól.
A védelmezőm hangja mélyen és erőteljesen csengett, így a zaklató egy pillanat múlva már hátralépett és bár morgott valamit arról hogy biztos én is csak a pénzre megyek hogy ilyen fiatalon hozzámentem egy öregemberhez (ugyan, maximum tíz év lehetett köztünk) de eltűnt.
A magas férfi visszaült az asztalhoz, az arcán sármos, kissé gúnyos mosoly ült mire én is elmosolyodtam. Tetszett az arca.
Aztán rám nézett és újra drágámnak szólított mire halkan elnevettem magam.
- Oh igen... ezek után jól esne köszönöm - mosolyogtam aprókat bólogatva.
A szemem akaratlanul is a kezére villant, egészen pontosan a gyűrűsujjára, karikagyűrűt keresve. Nem akartam még egy házasember megrontója lenni de szerencsére az aranyos csillanás nem köszönt vissza.
Végül, mielőtt a férfi rendelt volna nekem egy  pohár bort, kinyújtottam felé a kezem és elmosolyodtam.
- A nevem Bianca - mutatkoztam be - Bár már tulajdonképpen házasok vagyunk... - nevettem rá halkan. Reméltem nem bánja ha még egy pohár bort elfogyasztok vele mielőtt újra útnak indulok hogy megkeressem drága táncostársaim. Bár ki tudja mit hoz még a mai nap… fiatal még az éjszaka.





▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽




Nobody dances sober

unless they happen to be insane



dolgozó
avatar
Korom :
22

Tartózkodási hely :
Általában Párizs... de ez változik

Hozzászólások száma :
33

reagok :
20

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Max & Bianca - Few glasses of Wine Szomb. Júl. 07, 2018 10:16 am
Bianca & Max
Újra megértettem, miért utálom a munkámat. Újra megértettem, milyen borzalmas kölyköket pesztrálni ahelyett, hogy a saját irodámban ücsörögve végezném a kísérleteket egy gárda fizikus társaságában. Mintha megint régi vágyakat űznék – hiába – úgy ücsörögtem a poharam felett a kocsma hangulatos félhomályában. Éppen csak akkor pillantottam ki a párás ablakon, a kocsim sziluettjét bámulva, mikor végig futott lelki szemeim előtt a nap minden eseménye.
Kezdhetnék azzal, hogy a legkorábbi órámon leszidtam egy gyereket. Nem volt különösebben nagy esemény, hiszen mindennap előfordul. Ez a fiú persze már évek óta nem készült az óráimra, nem írt leckét és a makogása a táblánál kifejezetten bosszantó volt. Így hát nem volt meglepő, hogy egy krétacsonkkal dobtam egyenesen képen és küldtem a helyére. Láttam persze, hogy dühös és minimum az igazgatóhoz fog rohanni, hacsak nem otthon sírja el anyucinak, mit tett a csúnya tanár bácsi. De nem. Nem ez történt. A fekete autóm, állandóan fényesre sikált ajtajára sikerült felírnia valami rikító rózsaszín festékkel, hogy: „Perverz szadista.” Ha nem a saját autómról lett volna szó, amit a nagyanyám fizetett és nyilvánvalóan figyeltet is, egy vállrándítással lezártam volna… most azonban ideges voltam. Ezért is ültem be egy büdös, közel sem nekem való kocsmába. Normális esetben egyedül iszogattam volna otthon, azon elmélkedve, miként vessem ki magam az ablakon.
Ehhez képest egy hangos helyen ültem és azt vártam, mikor dobnak már ki. A harmadik… nem is… az ötödik pohár ital volt előttem. Éreztem, ahogy felpezsdült a véremben az alkohol, talán kicsit ki is pirult az arcom tőle, mint fiatalabb koromban – ebből is látszik régen voltam részeg igazán. A pohárral játszottak az ujjaim. Az italt figyeltem, nem a körülöttem mászkálok beszélgetését vagy küllemét. Már régen nem érdekeltek más emberek. Magamnak való voltam, olyan akire könnyedén rásüthetné bárki: „magányos farkas.”
Hát ekkor történt meg az, amire az ember nem számít éppenséggel egy ilyen nehéz nap végén. Valami szőke energia bomba huppant le elém és „drágámnak” nevezett. A karomon is végig simított… én pedig hirtelen csak pislogni tudtam. Vajon mennyire tűnhettem idiótának első ránézésre?
– Ööö… drágám? – Kérdeztem vissza. A betűk kissé összefolytak, nem hangozhatott értelemesebben egy „dgám”-nál. Aj, Max, kapard össze magad! Minden idegszálammal magamra parancsoltam, hogy legyűrjem a részegség első jeleit. Még a fejemet is megráztam, amibe bár beleszédültem, de kétségkívül hatásosnak bizonyult. Közben kinyílt az ajtó is, így egy jó adag hűvös levegő is képen talált. Jótékony hatásként már-már alig kerülgetett a különös szédelgés.
A velem szemben ülő csinos teremtés küllemét is sikeresen magamba szívtam. Épp csak egy pillanatra futott át az agyamon, hogy vajon létezik-e olyan ember, aki pontosan úgy fest, mint én… vagy ez csak valami hülye vicc… aztán előkerült az a fickó. Valami vörösképű idióta volt, aki a kezében szorongatott egy poharat és úgy tűnt, alig áll a lábán.
– Ugyanmár, igyá' má' velem valamit.
Megfogta a nő karját, aki láthatóan ennek nem örült. Hirtelen minden érthetővé vált… és bár elmosolyodtam volna, inkább felpattantam és megragadva a férfi csuklóját, elhúztam tőle. Olyan erősen szoríthattam, hogy láttam rajta mennyire fáj. Ó, bár csak itt lenne a baseball-ütőm! – gondoltam kissé talán még mindig kótyagosan, de kihúztam magamat, hogy a majd’ kétméteremmel is fölé magasodjak. Az arcomra rideg kifejezést erőltetettem – ami részegen sem volt nehezebb, mint máskor.
– Ne molesztálja a feleségemet! – Komoly hangon beszéltem, erőteljesen, mélyen csengett a hangom.
Közelebb hajoltam a fickóhoz, hogy ijesztőbbnek hassak és megláttam a szemében azt a csillogást, amit azelőtt soha. Szerettem törni-zúzni, ez volt az én természetem alapvető eleme, de embereket általában nem bántottam. Nem verekedtem túl sűrűn… főleg nem részegen.
– Van egy baseball-ütő az autómban. Ha nem fejezi be, nem állok jót magamért!
Láttam, hogy a zaklató nyel egyet.
A csuklóját kitépte a szorításomból és hátrálni kezdett. Így gúnyos vigyort erőltetve a képemre, várva, míg eltűnik. Sőt, ugyanezzel a kifejezéssel az arcomon ültem le a helyemre és pillantottam ezúttal a szőkeségre: – Na drágám, akkor jöhet a bor?




▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽

Max Enfield

lord
avatar
Korom :
32

Tartózkodási hely :
London

Hozzászólások száma :
32

reagok :
23

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Max & Bianca - Few glasses of Wine Vas. Júl. 01, 2018 5:26 pm



Max & Bianca


Help! I need somebody
Help! Not just anybody
Help! You know I need someone

540// oubliez donc tous vos clichés // a kezdés még mindig nem az erősségem //


A világ ringlispílként forog körülöttem ahogy a táncom utolsó pár lépését táncolom. A hajam elszabadult apró tincsei a tüllszoknyámmal és a szalagaimmal együtt lebegnek aztán hirtelen megállok és, feszes, kecses pózban tartva a testem, aprókat pihegve csapom le a zene utolsó ütemét. Egy pillanatig még elvakít a fény aztán, sötét lesz. A pillanatnyi csendet taps és ujjongás váltja fel. Nem az anyanyelvemen hangzanak a dícsérő szavak de értem őket. Olyan kedvesek...
Szeretek angliában táncolni.
Lassan leeresztem a karjaim és a színpad elejére sétálva hajolok meg. Fütyülés, taps a jussom. Nem tudom eltüntetni a mosolyt az arcomról.
Ezért élek. Hogy elismerjék a táncom. Hogy miután a szívem lelkem beleadtam a mozdulataimba, megkapjam a tiszteletük.
A többi táncos is mellém lép és együtt hajolunk meg.
Háromszor tapsolnak vissza minket csak utána mentünk az öltözőbe. Az odabenti sürgés forgás az életem része. Az első dolgom felhívni Nayát hogy elújságoljam neki milyen volt az előadás. Olyan büszke rám, és velem együtt örül. Nevetve beszélünk pár percet, aztán elzavar hogy érezzem jól magam. Bulizzak, táncoljak, pasizzak. És kér hogy vigyázzak magamra. Megígértm neki hogy fogok és neki... neki mindig komolyan si gondolom ezt. Miatta vigyázok magamra. Pedig tudtam én sokkal durvább dolgokat is csinálni mint amiket az ismerettségünk alatt csináltam.
Ahogy lerakom a telefont újra az öltöző zsivaja vesz körbe. Az angol balerinák vidáman zsonganak körbe, együtt szabadulunk meg a nehéz tüllöktől és a testhezsimuló jelmezektől. A hajam boldogan szabadul ki a konty fogságából és omlott a vállaimra, az arcomon már csak halvány folt volt a smink nyoma és mind kiszabadultunk az éjszakába.
Lassan szakadoztak le rólunk csoportok, ahogy beültek egy egy kocsmába.
Én nem tudtam hova tartunk, de nem bántam. Szerettem spontánul belevetni magam az éjszakába. Míg a többiek rágyújtottak én beugrottam az egyik kocsmába hogy használhassam a mosdót. Akkor jött szembe velem először az az alak. Nagydarab, vörös, tepsiképű alak, az a fajta akinek a vonásait baltával faragta ki az öreg kaporszakállú az anyagból amiből formált minket.
Az erős skót akcentusról egy pillanatig nem is értettem mit akar. Italt kínált nekem, de nekem... semmi kedvem nem volt vele inni. Pláne hogy már erőst a részeg irányába hajlott a kellemesen becsiccsentett felől. A nagy kezei, követelőzőn nyúltak az irányomba, belekapaszkodtak fekete ruhámba.
- Én... Engem várnak. Sajnálom - nézelődtem a párás ablak irányába. De a lámpaoszlop ahol eddig a többiek álltak üres volt. Továbbmentek nélkülem. Fene egye a szájukat.
Mindenesetre semmi kedvem nem volt a figurához így a színjátékot folytattam, körbejáratva a szemem a társaságon, valaki olyat keresve akihez odacsapódhatok.
Akkor pillantottam meg a magas, öltönyös férfit. Idősebb volt nálam, sármos, sötét hajjal és szemekkel. Egyből megragadta a figyelmem.
- Bocsánat... bocsánat... - kerültem ki a fazont aki nem is értette mit akarok és határozott léptekkel indultam el a férfi felé.
- Drágám... Nem láttam hogy ide ültél - huppantam le mellé édes mosollyal, a kezem a karjára simítva mintha a párom lenne - Kértél nekem is egy pohár bort?
Úgy simultam az oldalához mintha csak a szeretőmhöz simulnék akihez több köztünk mint a puszta testiség.... Bár lenne ilyenem...
De a vörös fazon nem adta fel követett az asztalhoz.
- Ugyanmár, igyá' má' velem valamit - fogta meg a karom a részeg pasi mire ijedten pislogtam a sötét hajú férfire hogy segítsen nekem. Könyörgöm...





▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽




Nobody dances sober

unless they happen to be insane



dolgozó
avatar
Korom :
22

Tartózkodási hely :
Általában Párizs... de ez változik

Hozzászólások száma :
33

reagok :
20

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Max & Bianca - Few glasses of Wine Vas. Júl. 01, 2018 4:17 pm
szereplők: Max Enfield & Bianca Fauvelle
helyszín: Egy ködös angol kocsma
téma: be my hero~

▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽




Nobody dances sober

unless they happen to be insane



dolgozó
avatar
Korom :
22

Tartózkodási hely :
Általában Párizs... de ez változik

Hozzászólások száma :
33

reagok :
20

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Max & Bianca - Few glasses of Wine
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Heart of Europe :: Európa szíve :: anglia-
Ugrás: