welcome to europe, traveller
Life is a journey that must be traveled no matter how bad the roads and accommodations.
lépj be bátran
európa rád vár
Karakter neve:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
jelenlegi utazóink
európa szívében
Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 1 rejtett és 5 vendég :: 1 Bot

Anaise Delacroix, Faye McWarren, Henrik Morstad, Lara Olivier

A legtöbb felhasználó (38 fő) Csüt. Márc. 01, 2018 9:25 pm-kor volt itt.
legújabb bejegyzések
friss irományok
Yesterday at 10:35 pm
Szer. Júl. 18, 2018 8:38 pm
Szer. Júl. 18, 2018 5:57 pm
Szer. Júl. 18, 2018 10:11 am
európai lakosok
nyilvántartása
csoport
angol 14 16
dán 2 2
francia 6 6
görög - 1
holland 2 -
ír 6 5
külföldi 5 8
norvég 6 5
olasz 1 2
orosz 2 2
spanyol 5 2
svéd 3 3

Bianca és Cahal
TémanyitásTárgy: Re: Bianca és CahalSzer. Júl. 18, 2018 8:38 pm
Mikor tudatosítja bennem, hogy jól eltévedtem, akkor én csupán hallgatok továbbra is. Úgy érzem, hogy menten elsüllyedek a szégyentől, mert olyan helyre tévedtem, ahová nem kellett volna. Elindul az öltözőjébe, tehát követem, hogy ne a folyosón szerencsétlenkedjek és égessem le magam. Azonban Biancának van egy olyan fegyvere, amit érdemes nézni és elraktározni későbbre. Ez nem más, mint az édes nevetése. Mikor odabent vagyunk, akkor én rögtön felmérem a terepet, de hamar visszatalál a figyelmem a kellemes partneremre. Bókolok neki egyet, amire természetesen reagál. Felmerül pár másodperc erejére, hogy vajon hány embertől hallotta már ezeket a szavakat? Vagy ha pontosan nem ezt, akkor miként kifejezve.  Úgy vélem, hogy a kezem, sem pedig a lábam ujjai nem lennének rá elegendőek.  Próbálok nem arra gondolni, hogy ezzel nem értem el nála rossz pontot. Tovább lépek, s inkább másról érdeklődöm. Megkapom rá a választ, aztán ő elkezd engem biztatni, hogy bátran kérdezzek. Tanácstalan vagyok, s egy ilyen bájos nővel szemben nem tudok mit mondani. Úgy vélem, hogy nem támadhatom le őt csupán annyival, hogy kaphatok tőled egy randi napot? Hisz csupán alig pár perce ismertük meg egymást. Túlságosan nyomulnék, amit pedig a nők egyenesen utálnak. Egy sóhaj szökken ki ajkaim közül, s csupán a Denizes szavaira összpontosítok.
- Szóval mindenképpen madárrá változtatna, ami után jól megfáznék – arcom pár pillanat erejéig lehangolttá válik, hiszen ki szeret beteg lenni? Senki. Én sem szeretem, főleg ha a torkommal van a gond. Ügyelni próbálok a hangszálaimra. Segítek azért neki, hogy én honnan lehetek neki ismerős, így én nem tartom titoknak, s felfedem magam. Fogalmam sincs még, hogy miként áll hozzá az olyan művészekhez, mint én vagyok.
- Igazán? - csillannak fel a szemeim, hiszen a bandáról hallgatni kritikát az sosem rossz. Tán azok által csiszolódhatunk tovább, s egyre feljebb.
- S mi a véleményed rólunk? - csapok le rögtön ezzel a kérdéssel, de aztán hallgatom, hogy a lakótársa szintén ír. Kezd beindulni a beszélgetés közöttünk, ami kezd megnyugtatni a kezdeti izgalmak miatt, de most egyenesben érzem magam. Érdeklődöm a felől, hogy esetleg nem-e kell neki segítség a cipő felhúzásával, ám ehelyett zavarba ejtő mozdulatokat kapok, amit ráadásul Bianca nagyon élvez. De ki tudna ellenállni a késztetésnek, hogy ne nézze meg a partnere adottságait, de jelen esetben a szép combokat és derekat. Arcom elmélyült, s cseppet sem a balettcipőjére összpontosítok.
- Nem, nem értek – vallom be őszintén, mert érzem, hogy semmi jó nem kerekedne ki a hazugságból. Következő ténykedésem, hogy őt nézem, ahogy babrál az elég említett lábbeliknél. Próbálom megjegyezni a fogásokat, s olyannyira összpontosítok, hogy a végén gyengéden megfogom a lábát. Mikor észreveszem magam, akkor újfent az igazságot állítom elé.
- Bocsáss meg a bárdolatlanságomért, azt hiszem elvarázsoltál – somolygok rá, aztán ha elengedem őt, akkor feláll, hogy kipróbálja a saját művét. Mi válik az egyik pillanatról a másikra utálatossá? A rohadt csengő! A következő szavai hallatán elhúzom a szám, hiszen ezen percek nem elegendőek arra, hogy közelebb kerüljek hozzá.
- Valóban – ezzel egyetemben érzek késztetést arra, hogy odalépek hozzá. Nincs sok gondolat a fejemben, így ha nem tiltakozik a fejem közeledése miatt, akkor kap bal arcára egy puszit. Semmi többet, mert én utána ellépek tőle, s dobogó szívem próbálom lenyugtatni. Ilyet még sosem csináltam, ez az első. S hogy mennyire vágyom egy nő társaságára? Nagyon. Kinyúlok a jobb kacsójáért, s erőt véve magamon megtoldom a tetteim a következő szavakkal.
- Szabad lennél előadás után egy randira? Másik részről, elmagyaráznád, hogy miként jutok ki innen vissza a nézőtérre? A harmadik sor közepén ülök. - s a nagy bátorságom eddig tartott, hogy aztán átvegye az izgulás a terepet. Félek az elutasítástól, sőt nagyon nagy esélyt látok arra, hogy így a semmiből érkező randi kérést el fogja utasítani Bianca. Megtalálom a szemét, s azt kezdem nézni a sajátjaimmal. Érzem, hogy az arcomon megjelennek azon jelek, ami jelen pillanatban érzek. Tán pár pillanatra szomorúvá is válik, de igyekszek felülkerekedni rajta.
newbie

avatar
Hozzászólások száma :
11

reagok :
2

Csatlakoztam :
2018. Jul. 07.

Korom :
26

Tartózkodási hely :
Itt is és ott is

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Bianca és CahalSzomb. Júl. 14, 2018 2:18 pm

Cahal & Bianca
'Cause guys like you
Run around with girls like me

- Így történt - mosolyogtam szélesen - Üdv a színpad alatt - nvettem rá és elindultam befelé. Olyan kis suta volt. Annyira meg volt szeppenve. Mint egy kisgyerek aki betévedt a felsősők közé, és most fél hogy valaki elveszi az ebédpénzét. Aranyos...
- Köszönöm, kedves tőled - pukedlizek előtte egy aprót. Folyamatosan kapom a táncomra való bókokat így a nagyrészüket már egyszerűen le tudom reagálni. "Köszönöm nagyon kedves". Sokszor nem érzem őszintének ezeket a bókokat, túl sokszor érzek hibát a táncomban. Huszonhárom évesen, kicsi híján húsz éves táncos múlttal magam mögött még mindig érzek olyan hibákat a mozdulataimban amiknek nem kéne ott lenniük. Remegések, plusz mozdulatok amik azt jelzik hoyg nem tartom eléggé a testemet. Nem szabadna ott lenniük. Ki kéne írtanom őket a táncomból hogy tökéletes lehessen.
- Így van, én vagyok Giselle - bólintok a fülem mögé tűrve félig kiengedett hajam. A tarkomon képzett kis kontyba még bele van rögzítve a hajdísz ami a szereplőt képviseli. A kis tiara szerűség ami annyi hullámcsattal van odarögzítva hogy félek lassan fogom a fejemmel az HBO-t.
Követ az öltözőmbe én pedig leülök az öltözőasztal elé, míg ő kíváncsian körbenéz. A benti próbababán ott az előző felvonás ruhája amiben táncoltam, a polcokon töménytelen mennyiségű kapocs, szalag, ibztosítőtű. Minden ami kellhet.
Újra a cipőmmel kezdek babrálni miközben beszélni kezd én pedig kíváncsian nézek fel rá.
Rám kíváncsi? Nahát nahát. Lehet hogy mégiscsak egy perverz kukkoló? Istenem ha ezt Nayának elmesélem. Sírni fog a nevetéstől...
- Hát... itt vagyunk, kérdezz bátran - mondom mosolyogva.
A viccére halkan felnevetek és megcsóválom a fejem.
- Ha Deniz kidob innen, nem állsz meg a lépcsőn. Sokkal inkább az út túloldalán a szökőkútban ami azért... hűvös ilyenkor - viszonzom a viccelődését. Ha már perverz kukkoló már úgyis mindegy. Bejutott az öltözőmbe. Mostmár kukkolhat, ha meg többet akar... Csak egy sikoltásomba kerül hogy megállítsák.
Igaz amilyen kis szerencsétlennek tűnik... nem tudna túl sok mindent tenni.
Hamar kiderül honnan ismerhetem mire felcsillannak a szemeim és széles mosolyra húzódik a szám.
- Oh hát persze! A lakótársam nagyon szereti a bandátokat! Mutatott pár klippet - bólogattam - Ő is ír, Kerryből származik - mondom bár nem számítok rá hogy ismerhetik egymást. Írország hatalmas.
Mosolyogva hallgatom ahogy az álmairól beszél. Oké ez a srác tényleg aranyos. Kicsit szerencsétlen, és tényleg nem hiszem hogy direkt akart megkukkolni, de van benne valami kis... finom aranyosság ami tetszik. Ártatlan.
Hirtelen feltesz egy kérdést mire felé kapom a szemem. Látom ahogy a szeme végigsiklik a combomon és a derekamon mire, sokat sejtető mosoly húzódik az ajkaimra. Lassan kinyújtom a lábam, csak hogy húzzam egy kicsit.
Ejnye Bia, olyan kis gonosz vagy.
- Értesz a balettcipőkhöz? - kérdezem miközben elkezdem a lábszáramra csavarni a cipőm szalagját, gyakorlott mozdulatokkal, jó szorosan hogy ne szökjön le a lábamról tánc közben - De nem tudsz, köszönöm. Lassan húsz év után fel tudom venni egyedül is a cipőmet.
Felkelek a székről és kipróbálom a cipőm tartását. Tökéletes. A szünet végét jelző csengő halkan végigvisszhangzik az öltözőkön is.
- Azt hiszem ideje menned. Kezdődik a második felvonás - biccentem oldalra a fejem ahogy ránézek. Gondolom látni akarja az előadás második felét is...

 ~  Te kukkoló ~ 519~ ~

▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽




Nobody dances sober

unless they happen to be insane



dolgozó

avatar
Hozzászólások száma :
31

reagok :
16

Csatlakoztam :
2018. Jun. 24.

Korom :
22

Tartózkodási hely :
Általában Párizs... de ez változik

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Bianca és CahalSzomb. Júl. 07, 2018 11:42 pm
- Művész bejáróba tévedtem? - hitetlenkedek, mert nem hittem volna, hogy itt kötök ki. Semmi sem mutatta, hogy rossz helyen járok, emellett senki sem szólt nekem, hogy ide belépni tilos. A másik félmosolya tetszik, ami rögtön arra késztet, hogy viszonozzam a gesztusát. Ugyan egy kicsit sutának érzem, hiszen meg vagyok szeppenve. Hamarosan elneveti magát, amitől egy picit feszengek, ám ettől függetlenül valami elégedettség is van bennem. Nem utasított el.
Bemutatkozik nekem, ami rögtön visszahozza az önbizalmam, hiszen így közelebbről nézve látom csak, hogy ő az a lány, akit mindvégig néztem, oly csendben és némán. Akinek minden mozdulata egyfajta művészet, amit én sosem érnék el, akármennyire próbálnám. Nem mintha balerina szeretnék lenni. A széles mosolyától egyszerűen elolvadok ott helyben, mert tetszik és arra készteti férfi lényem, hogy jobban megismerjem. Persze, ha erre valaki rákérdezne, akkor rögtön tagadnék mindent.
- Gyönyörű név a Bianca, s a színpadon ragyogóan mozogsz – bókolok neki, hiszen amit gondolok, azt e pillanatban ki is mondok. Nem törődök azzal, hogy esetleg milyen hatást váltok ki belőle. S még mielőtt még túlságosan komolytalannak tűnnék, akkor rögtön hozzáteszem, miközben a kezemmel lágyan tapsolni kezdek.
- Az első felvonásban úgy tűnik te voltál a főszereplő, ugye? - kérdezek rá, nem is tudom miért. Még sosem láttam ilyen színházi előadást, csupán most az egyszer életemben. S az ő személye magával ragadott. Mikor rákérdezek, hogy bemegyünk e az öltözőjébe, vagy sem, akkor ő bólint mosolyogva. Ez szintén egy pozitív visszajelzés. A nevetésének csilingelése megbabonáz, sőt csak most jövök rá, s érzékelem magamon, hogy nem igazán görcsölök az egészen.
- Nem, nem vagyok kíváncsi a szobádra, inkább rád vagyok kíváncsi – szökik ki a számon, ezzel megerősítve a szándékomban, hogy szeretném megismerni.
- Igen, az előadásra jöttem, de nem hittem, hogy a szünetben nálad fogok kikötni, véletlenül. Emellett köszönöm, hogy megmentettél a medvétől. Ha te nem vagy, akkor én bizony a színház lépcsőjén ücsörögnék sajgó hátsóval. - viccelődök egy picit, hogy a kettőnk közti legapróbb feszültséget is feloszlassam. A következő kérdése hallatán végül bevallom kerek perec, hogy ki vagyok és honnan ismerhet.
- Én az Érzéki Felhő front énekese vagyok, van 1-2 számunk, ami a francia toplistán benne van az első húszban. Néhányszor szerepeltünk a tévében. - hadarom el ír-francia akcentussal. Nem tudom, hogy mennyire beszélek tisztán, de reménykedek abban, ha eddig nem vágott képen, akkor eddig érhető voltam.
- Tudom nem nagy siker, de álmaim között van, hogy egyszer világ körüli turnéra menjek. Nem biztos, hogy a jelenlegi bandámmal. - fontosnak találom, hogy ezt megemlítsem, mert sosem tudhatom, hogy mit hoz a holnap. Van megtakarított pénzem, s abból kell gazdálkodjak. Egyelőre zenészként egyelőre jól keresek. Ha már a szobájában vagyunk, akkor én a következő kérdéssel huzakodok elő.
- Segíthetek neked a cipőddel kapcsolatban? - nézek le a lábára, s tán egy darabig elidőzők a szép combjain, s egy picit a derekán. Férfi vagyok, s nem fogok másképp viselkedni. Tán bóknak veszi, vagy éppen tolakodásnak. Sóhajtok egyet újból, mert hihetetlennek találom ezt a találkozást, szinte sorsszerűnek érzem. Pont oda tévedtem, akit esetleg el tudnék képzelni magam mellett. Várjunk csak! Mióta vannak nekem ilyen másféle gondolataim? Azóta, amióta érzem, hogy nem jó egyedül.
newbie

avatar
Hozzászólások száma :
11

reagok :
2

Csatlakoztam :
2018. Jul. 07.

Korom :
26

Tartózkodási hely :
Itt is és ott is

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Bianca és CahalSzomb. Júl. 07, 2018 10:32 pm

Cahal & Bianca
'Cause guys like you
Run around with girls like me

Szerencsére a srácnak van annyi esze hogy velem játsszon. Deniz így haar elhiszi hogy tényleg egy ismerősről van szó nem holmi percerz kukkolóról (amit nagyon remélek ha már megvédtem a kis hátsóját Deniz méretes öklétől). A nagydarab férfi megfordul én pedig aprót szusszanva figyelem a hátát mielőtt eltűnne a sarkon aztán újra a férfihoz fordulok aki meglehetősen megszeppenve áll mellettem.
Szép kék szemeiben hála csillog ahogy átnyújtja nekem a szalagomat amit eddig szorongatott én pedig elveszem tőle. Édes arca van, az állát borosta borítja a kék szemeit sűrű sötét szempilla veszi körül. Nagyon tetszik a szeme.
Miután elveszem a szalagot zavartan vakarja meg a tarkóját és csak sóhajt egy nagyot.
Végre megszólal és bocsánatot kér amiért berontott én pedig összefonva a karjaimat pillantok fel rá.
- Jól etévedhettél ha lejöttél a művészbejáron - jegyeztem meg félmosollyal. A hangjában és a kiejtésében, ugyan nem olyan erősen mint Nayáéban de érzem az akcentust. Valószínűleg ő is ír, mint kedvenc lakótársam. Az ahogy a szavakat formálja, és az hogy milyen szókincset használ hamar rámutat hogy nem anyanyelvi beszélő. Mégis szépen beszél. Van valami bájos benne.
Hirtelen, mintha valóban csak ismerkednénk bemutatkozik nekem. Nem bírom tovább tényleg elnevetem magam a helyzet abszurditásán. Mégis... Valahogy tetszik ez az őrült, totál spontán eset. És ahogy bocsánatot kér az illetlenségéért amiért nem mutatkozott be.
- Bianca Fauvelle, nagyon örülök Cahal - mutatkozom be én is széles mosollyal. Valahonnan halványan ismerős a neve, akárcsak az arca mégsem mondok semmit. Talán ő is a színházban dolgozik? Vagy valami híresség lehet? Egy ismerős ismerőse? Olyan sok a lehetőség...
Egy pillanatra elgondolkodom rajta hogy behívjam, ha már ebben a furcsa helyzetben megismerkedtünk de mielőtt feltehetném a kérdést ő teszi meg én pedig elmosolyodom és bólintok.
- Hogye, Gyere csak utánam - nevetek a helyzet abszurditásán megint és visszatérve az öltözőmbe becsukom mögötte az ajtót. Finoman megérintette a karom. Jó meleg a keze hűvös bőrömhöz képest.
- Ha már úgyis kíváncsi voltál rá, nézz körbe bátran - ajánlom fel neki széttárva a karom miközben visszaülök az öltözőasztal előtti székre hogy befejezzem a cipőm újraszalagozását.
- Az előadásra jöttél? - kérdezem mintegy mellékesen - Vagy itt dolgozol és én bunkó nem is emlékszem rád? - kérdezem halvány mosollyal - Olyan ismerős vagy valahonnan de nem tudom hol láthattalak korábban... - vallom be kissé behúzva a nyakam hogy meg ne bántsam. Nem szeretek bántani embereket, főleg nem ok nélkül. És ha ismertem is korábban... nem tehetett rám túl nagy benyomást, ha nem is emlékszem rá de ez szintén elég bántó...
 ~  Te kukkoló~ ~ 406~ ~

▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽




Nobody dances sober

unless they happen to be insane



dolgozó

avatar
Hozzászólások száma :
31

reagok :
16

Csatlakoztam :
2018. Jun. 24.

Korom :
22

Tartózkodási hely :
Általában Párizs... de ez változik

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Bianca és CahalSzomb. Júl. 07, 2018 9:11 pm
Próbálnám magamban feldolgozni az eseményt, mikor tőlem nem messze egy férfihang szólít meg. Rögtön odanézek, sőt a másik felé indulok pár lépéssel. Egy kezem megálljt mutat, míg a másik hátul marad a hátam mögött. Felmérem a másik felépítését, s rögtön feltűnik, hogy testesebb és magasabb nálam. Erőszakkal biztosan nem oldanék meg semmit. Mikor odaér hozzám, akkor szólok hozzá.
- Én..Én csupán..el...- fejezném be a mondandóm, de nem tudom mert az ajtó nyílik a közelembe, ahová olyan gyorsan betörtem, aztán kijöttem. Odafordulnék, de annyira sincs időm. A női hang megelőz, s magyarázatot ad a helyzetre, egyben úgy tűnik, hogy engem megment attól, hogy végérvényesen kitiltsanak a színházból. A kezemben landol egy szalag, amit rögtön megnézek, hiszen ha hátam mögött van, akkor nem vehetem szemügyre.
- Feltartottak – lehelem ki gyorsan, hogy ne tűnjön hezitálásnak, egyben próbálom játszani a saját szerepem. Azután, hogy felém intézte szavait a nő, leszereli a biztonsági őrt a szavaival, aki úgy tűnik jól ismerheti a művésznőt, mert nem vitatkozik és faggatózik tovább. Csupán tudomásul veszi, hogy én egy fontos feladattal megbízott személy vagyok. Távozik tőlünk, s én pedig lassan odafordulok a megmentőmhöz. Az első dolog, hogy a kezemmel kinyúlok és elé tartom a szalagot, amivel megmentett. Hálásan tekintek rá. Sosem voltam az a férfi, aki pókerarcú. Teljesen összhangban van a belső világom rezdüléseivel, mondhatni egyfajta kifejező eszközöm. Ha elveszi, akkor én a balommal megtapogatom a tarkóm, s egy nagy sóhajtás után szólalok meg.
- Bocsáss meg, amiért ennyire rád rontottam, csak csupán arról van szó, hogy eltévedtem ebben a létesítményben. - vallom be ezt a ciki dolgot. Azt remélem, hogy jól kinevet, vagy elkönyvel hülyének, aki nem igazán a figyelmesebbik fajtából való. Nem tudom miért, de úgy automatikusan újra nyílnak az ajkaim, s megtisztelem azzal, hogy bemutatkozom. Ennyit megérdemel, ha már ebből a bajból kimentett. Fogalmam sincs, hogy ismerni fogja a nevem.
- Milyen illetlen vagyok! Még be sem mutatkoztam. Cahal Byrne vagyok. - próbálok egy kedves mosolyt küldeni felé, aztán meglátom, hogy miként reagál erre a finom gesztusra. Továbbra is kíváncsian fog méregetni, vagy inkább behív az öltözőjébe, s végül kettesben lehetünk. Várjunk csak?! Még sosem voltam nővel kettesben! Ezen élmény teljesen kiesett az életemből. Lázasan dobogni kezd a szívem, s én félve nézem, hogy mi lesz a nő reakciója. Elküld, vagy éppenséggel a szünetet kihasználva kap az alkalmon, hogy megismerjen engem? A hosszúra nyúló csendet én töröm meg újra, hogy lovagiasan kinyissam az ajtó.
- Befáradnánk az öltöződbe? - s ha már olyan szerepben vagyok, hogy régi ismerősök vagyunk, akkor én lágyan érintem meg a karját. Ez az első testi kontaktus közöttünk. Nem vagyok bárdolatlan, erre figyelek.
newbie

avatar
Hozzászólások száma :
11

reagok :
2

Csatlakoztam :
2018. Jul. 07.

Korom :
26

Tartózkodási hely :
Itt is és ott is

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Bianca és CahalSzomb. Júl. 07, 2018 7:28 pm

Cahal & Bianca
'Cause guys like you
Run around with girls like me

Hiszek abban hogy ha valamit csinálunk akkor azt teljes szívvel, teljes lélekkel teljes erőbedobással kell csinálni. Legyen szó művészetről, sportról vagy bármilyen tudományról... Ha teljes szívvel csinálod, nem csinálhatod rosszul.
Nincs ez máshogy a tánccal sem.
Nemsokára húsz éve lesz hogy táncolok. Négy évesen léptem be először a balettiskola ajtaján, és azóta életem első és látszólag utolsó igaz szerelmes volt a balett.
Szerettem a mozdulatokat, a zenét, a szabadságot ami megvolt még a legapróbb részletekig megkoreografált táncban is.
Szerettem átadni a mozgás szépségét. Ezért lettem hivatásos balerina. Azt mondják anyám miatt van meg bennem az a tehetség ami a színpadon is tündököl bennem de én tudom hoyg teljesen másként táncolok mint anyám. Én szabadon mozgok a színpadon nem oylan berögzött tökéletességgel mint ő. Ő a zenére táncol én a zenével táncolok.
Nagy a különbség.
Nincs ez másként ma este sem. A Gisellet adjuk elő, az van már hetek óta a színház terítékén. Szeretem ezt a darabot. Van benne valami szomorú mégis szép. Szeretem a lebegős ruhákat, szeretem hogy a hajam félig ki van engedve tánc közben.
És a közönség is szereti a darabot. Nagy tapsot kapunk mindig, én pedig pihegve tartom ki az utolsó pózt és csak utána eresztem le a sarkaimat és a karomat és a színpad elejére sétálva a karjaim széttárva pukedlizek a közönségnek akik megtapsolnak. Aztán lehullik a függöny, sötét felkapcsolódnak a lámpák és megkezdődik a felvonások közti szünet. Azonnal szaladok átöltözni, mint minden szünetben. Elszívnék egy cigit, de nincs rá idő... Fel kell vennem a másik ruhámat, újra kell fűznöm a szalagomat, díszt kell raknom a hajamba...
A futkározó táncosok közt vágok át a nevemmel ellátott öltözőig és azonnal öltözködni kezdek. A ruhát hamar átveszem de a cípőm szalagjával elszórakozom egy sort. Ekkor hallok egy halk kopogást de mielőtt bármit is válaszolhatnék kinyílik az ajtó. Egy fiatal férfi, ijedt, égszínkék szempárja mélyed az enyémbe. Láthatólag meglepődik hogy itt talál.
Meg se bírok szólalni és ő is csak egy elnyújtott köszönést bír kinyögni aztán már ki is fordul az ajtón becsapva azt.
Nagyokat pislogok az ajtó felé és a fél cipőmben az ajtóhoz sietek.
Magam sem tudom miért de ahogy odalépek meghallok egy ismerős hangot.
Deniz, a biztonsági őr, akinek a mérete egy jóllakot medvére hasonlít leginkább közelít. Emelt hangon szól oda valószínűleg a férfinek.
- Hé?! A művésznő éppen öltözik! - mindünket müvésznőnek vagy művészúrnak hív. És azt is tudom hogyha a srác nem takarodik el innen hamar bizony rövid úton repülni fog a színhából. Gondolkodás nélkül rántom ki az ajtót és a kezemben tartott szalagot az előttem álló férfi kezébe nyomom, Deniz számára észrevétlenül.
- Jaj végre itt vagy. Már azt hittem sosem érsz ide! Mondtam hogy az első felvonás végére kelleni fog a szalagom - dorgáltam az ismeretlen férfit mintha régi barátok lennénk és mosolyogva fordulok Denizhez - Semmi gond, drága, csak a cípőszalagomat hozta. Ismerem - legyintek mire a medve összezavarodik egy pillanatra de bólint. Már nem is zaklat minket tovább, hanem megfordul és elmegy ellenőrizni a többi öltözőt.
Én pedig felvont szemöldökkel, valamiféle magyarázatot várva fordulok a férfi felé. Valahonnan ismerős nekem, de meg nem modnanám hogy honnan.
 ~   ~ 516~ ~

▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽




Nobody dances sober

unless they happen to be insane



dolgozó

avatar
Hozzászólások száma :
31

reagok :
16

Csatlakoztam :
2018. Jun. 24.

Korom :
22

Tartózkodási hely :
Általában Párizs... de ez változik

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Bianca és CahalSzomb. Júl. 07, 2018 3:48 pm
Mit csinál egy olyan kisvárosi fiú a nagyvárosban? Kalandokat keres, kikapcsolódik és próbálja felfedezni a nagyvilágot. Velem sincs másként jelen pillanatban, mert jelenleg egy színházi előadáson vagyok, de nem otthon, hanem Párizsban. Jólesik nézni, ahogy a másfajta művészek a színpadon mutatják meg tehetségüket, egyben én meg tudom mondani, hogy milyen sokszor elgyakorolták már, hogy szinte tökéletes legyen. Elől ülök, azt hiszem a harmadik sorban.
Mit nézek jelenleg? Egy balerinát, ahogy mozog a színpadon. Már az első mozdulatai magával ragadnak, le sem tudom venni a szemem róla. Mögöttem egy sorral két nő próbál halkan beszélgetni egymással. Mellettem ülő férfi pedig folyton rám néz, franc sem tudja, hogy milyen okból. Vajon így hány alak ismer fel engem? Igen, én vagyok az Érzéki Felhő énekese. Az utóbbi időben volt már rá példa, hogy odajöttek hozzám a nyílt utcán, hogy autogramot kérjenek tőlem, vagy egy közös fotót készítsenek velem. Egyelőre nem vagyok világhírű énekes, de tán évek múltán és kemény munkával az lehetek. Lényeg, hogy nem tudom levenni a szemem az egyik balerináról, mert jó abban, amit csinál. Nevelőim egyike azt mondta, hogy semmit sem lehet fél szívvel csinálni, s szerintem igaza van. Én sem lehettem volna énekes, de itt vagyok. Több felvonásos az előadás, s lassan a végéhez ér az első rész. Egy kisebb szünet megadatik a nézőknek. Természetesen tapsolok a két kezemmel, mikor befejezi édes táncát a balerina. Hosszúra nyújtom az elismerést, de aztán a testem rögtön jelez, hogy éppenséggel máshova kell mennem. Megvárom, hogy a tömeg egy része távozzon, aztán én szintén kimegyek. Ismeretlen számomra az épület, így fogalmam sincs, hogy merre találom a mellékhelyiséget. Bőszen nézem a kiírásokat, miközben egyre inkább jobb lenne, ha megtalálnám a célomat. Végül sikerül kisebb segítséggel. A feszítő érzés elmúlása, s kézmosás után indulok visszafelé, hogy az előadás többi részét is megnézhessem, azonban csak most tűnik fel, hogy valójában eltévedtem.
Merre menjek? Hol van a visszafelé vezető út? Pár alak sietve elhalad mellettem, de jól látszik rajtuk, hogy nincs idejük arra, hogy leálljanak velem beszélgetni. Megállok tanácstalanul, miközben pár balerina, meg egy stylisthoz hasonló férfi megy el mellettem. Csak most tűnik fel nekem, hogy azon bizonyos ajtók mögött valószínűleg öltözök és kisebb szobák lehetnek. Szóval valami csodával határos módon én lejöttem ide a fellépőkhöz.
Belesimítok a hajamba, aztán erőt véve magamon elindulok az egyik ilyen öltözőhöz, aztán bekopogok rajta. Pár pillanatig várok, aztán határozottan lenyomom a kilincset és benyitok.
- Sszi..ii..iaa – tekintetem találkozik a bent levő személyével, de csupán pár pillanat erejéig, mert a vészcsengő rögtön jelez, hogy nem éppen abban az időben zavartam, amikor kellett volna. Még elnézést sem kérek tőle, csupán, amilyen határozottan jöttem, úgy olyan gyorsan távozok és az ajtót kellően becsapva mögöttem. A folyóson rögtön pár érdeklődő szempár néz az irányomba. Szégyenkezve nézek a föld felé, s megvakarom a borostám. Földbe van gyökerezve a lábam. Következő pillanatban újra leforgatom a fejemben az előbbit, aztán jövök rá, hogy még nem kértem bocsánatot a tettemért.
newbie

avatar
Hozzászólások száma :
11

reagok :
2

Csatlakoztam :
2018. Jul. 07.

Korom :
26

Tartózkodási hely :
Itt is és ott is

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Bianca és Cahal
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Heart of Europe :: Európa szíve :: franciaország-
Ugrás: