welcome to europe, traveller
Life is a journey that must be traveled no matter how bad the roads and accommodations.
lépj be bátran
európa rád vár
Karakter neve:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
friss bejegyzések
legújabb irományok
Yesterday at 2:23 pm
Yesterday at 10:44 am
Yesterday at 10:24 am
Szer. Okt. 17, 2018 10:37 pm
Hétf. Okt. 15, 2018 5:03 pm
jelenlegi utazóink
európa szívében
Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég

Anaise Delacroix, Lorenzo Belbo

A legtöbb felhasználó (43 fő) Kedd Aug. 21, 2018 12:11 pm-kor volt itt.
történéseink
jó ha tudod
európai lakosok
nyilvántartása
csoport
amerikai 1 4
angol 4 6
ázsiai - -
francia 6 5
görög 1 2
ír 4 4
külföldi 2 4
norvég 3 4
olasz - 2
orosz 2 2
skót - 2
spanyol 3 -
svéd 1 2
összesen 27 37

Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun
TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun Kedd Okt. 16, 2018 9:40 am



Henrik & Alaris

"Nem mondom, hogy nem tudok nélküled élni, mert tudok, csakhogy nem akarok."


Bánt a nő hangja, kellemetlen a jelenléte, de a pillanatnyi zavarom hamar elillan, mikor akaratlanul is észreveszem Henri reakcióját. Oké, megértem, új meg minden, férfi vagyok, ő is, idősebb, másabb, görög, de arra nem számítottam, hogy ennyire el akarja takarni magát. Kicsit értetlenül is pillantok felé, de szavai után amolyan bocsánatkérő pillantást ejtek meg a nő felé, majd hamar megindulok vissza, s mikor csukódik az ajtó, igyekszek minden rossz érzést odakint hagyni, s felvenni a széles vigyort. Talán csak időt kell hagynom neki, hogy megszokja. Hogy megszokjon...
Nyelek egyet erőtlenül, majd kitörlöm az iménti perceket az emlékezetemből, s úgy indulok meg tovább vele a többi szobába. Bőven van mit még alakítani a bútorok helyzetén s úgy általánosságban mindenen, de ezt Henrivel együtt akarom megtenni. A berendezést talán egy nap alatt hoztam össze, s még nem is igazán alakult ki a fejemben, hogy minek hol kellene lennie pontosan. Csak azt tudom, hogy neki és nekem bizony itt, a falak közt a helyünk.
- Nem csak el akarlak, el is foglak! - mosolygok felé szélesen. Rikító kék szemeim vágyakozva pillantanak rajta végig, s egy halk sóhaj tör fel belőlem, mikor megfogom egyik kezét.
- Először is, nagyon magányos volt. Ha oldalra fordultam az ágyban, nem a te hajadba fúrtam az arcom, hanem egy idegen illatú párnába. Nem is tudom, melyik lehet a rosszabb. Egy idegen párna, vagy egy olyan, amit előzőleg én érintettem? - a szavaimat lassan ejtem ki, már majdnem érzékinek is mondható, különösen mikor óvatosan kibontom őt a kabátjából. Azt a földre csúsztatom, majd közelebb simulok hozzá, s lágyan megérintem arcát balommal, míg ajkaim közel húzódnak nyakához. Ám nem érintem, csupán halk beszédem omlik szét bőrén.
- Aztán igazán szomorú is. Mikor párszor félálomba kerültem, azt hittem ott fekszel mellettem, de mikor át akartalak ölelni, nem volt ott senki. Rossz volt, mikor tudatosult bennem, hogy nem vagy ott, és véget ért a mi kis éjszakánk, és hány száz kilométer választ el tőled. Remélem te azért el tudtad terelni a figyelmet rólam... - forró leheletem egyre feljebb szökik, füle alatt pedig egy nagyon apró, alig érezhető csókot hintek nyakára. Kezem lecsúszik arcáról, s végigsimítva karján, derekánál megállapodik, majd becsusszan a felsője alá. Talán azt hiheti elsőre, hogy túlzok kicsit, vagy direkt intézem ilyen érzelmesre a szavaim, hiszen nem látta még ezt az oldalam. Csak a nagyszájú csajozógépet, akiben annyi romantika lehet, mint egy korhadt fában. Ez Henri előtt így is volt. Képtelen voltam arra, hogy egy lánnyal érzelmesen beszéljek, vagy bármit kimutassak az ösztönök kielégítésén kívül. Nem érdekelt a lelkük, egyáltalán nem hoztak lázba, s talán az együttlétek után már pár perccel ki is töröltem őket az emlékezetemből. Henri viszont rádöbbentett, hogy igenis vannak érzéseim. Csak eddig senki sem volt képes arra, hogy előcsalogassa őket. Így a szavaim igazán mélyről szólnak, s ennél őszintébbek nem is lehetnének.
- Nagyon dühítő is volt. Mikor eszembe jutott a búskomor arcod, legszívesebben kimentem volna, és a falhoz csaptam volna valakit. Nagyon emésztett a bűntudat, hogy fájdalmat okoztam neked, és kétségek közt hagytalak itt. Kételkedtél bennem, igaz? - még mindig suttogok, de közben megragadom a felsőjét, s ha hagyja, akkor lassan le is húzom róla, s a kabát mellé csúsztatom. Homlokom az övének érintem, úgy simítok végig mellkasán, majd hasán, végül nadrágjába belekapaszkodok.
- Viszont igazán vadító is volt a gondolatod. Ha az suhant át a fejemen, hogy hogyan peregtek végig rajtad a vízcseppek a fürdőben, s hogy milyen vagy meztelenül, s milyen érzés volt benned lenni... - ezeket már ajkai közé súgom érzékien, s ezzel együtt hátulról benyúlok a nadrágjába, úgy tolom lejjebb, miközben apró csókokat hintek végig testén. Ezt követően az én kabátom és felsőm is a földre kerül, majd kibontom övem, s kigombolom a nadrágom. Újra megragadom Henri kezét, majd az ágy felé kezdem terelni, amire leülök, s magamra húzom őt. Két kezem hátát öleli, majd egyik beszökik alsónadrágjába.
- ...akkor igazán könnyen álomba tudtam ringatni magam, bár neked jobban ment volna... - lehelem nyakára, s az apró csókok ekkor szenvedélyessé válnak, de már sóhajaim is mélyről törnek fel. Rettentően nehéz türtőztetni magam a társaságában, ez tény, s azt hiszem ezt nem is most fogom gyakorolni...
leszakadt
avatar
Korom :
26

Tartózkodási hely :
Talán pont ott, ahol te is

Hozzászólások száma :
156

reagok :
57

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun Csüt. Okt. 11, 2018 3:49 pm

Alaris & Henrik

cupid carries a gun


Érintések, csókok, Alaris illata… annyira hiányzott. Nem is éreztem az arcomat cirógató hideg szellőt, miközben ő ölelt engem. Még jobban fúrtam magam a karjai közé, mintha csak azt kívánnám, bár eggyé válna a testünk. A csók nyoma még ott égett a nyakamon, mikor megéreztem a belém maró ujjakat és csak egy finom sóhajtás hagyta el az ajkaimat. Akartam azt a csókot és már majdnem le is hunytam a szememet, majdnem hozzá érhettem, mikor egy idegen hang törte meg a természet békés csendjét.
Éreztem, ahogy elfog a pánik. A szívem még vadabbul, egyenetlenül járta ritmusát. Hangosan kaptam levegőért, a kezemet is felemeltem, mintha az arcomat piszkálnám, valójában csak nem akartam, hogy bárki is rám ismerjen. Nyilvánvalóan nem ismertem azt a nőt, aki odaszólt hozzám, de mégis rettegtem… csak az járt a fejemben, hogy el fogja mondani a szüleimnek. Megint anyám és apám csalódott tekintete jelent meg a lelki szemeim előtt. Kezeim lesiklottak Alaris testéről, nem mertem tovább érinteni. Csak erőtlenül álltam ott, mint egy ostoba kölyök… vagyis az is voltam. Éreztem, hogy nem vagyok ehhez elég érett s már nem csak a családom elvesztésétől rettegtem. Féltem, hogy ezzel majd Alarisnak is csalódást okozok.
Milyen helyes pár! Gyerek is van? Olyan szívesen hallanék gyerek nevetést már a környéken!
Fájdalmasan mart a szívembe a gúny. Tudtam, hogy nem figyelt meg eléggé, egyébként észrevette volna, milyen fiatal vagyok… hogy nekem még nagy eséllyel nem lehet gyerekem… még ha ott is van az esély, hogy Ida terhes tőlem.
Zavartan hajtottam le a fejemet és takartam el jobban az arcomat. Nem tudtam, mit kéne mondanom vagy mondhatnék-e egyáltalán bármit is. Az üldözési mánia elhatalmasodott rajtam. Csak az járt a fejemben, hogy felismeri a hangomat és már hívja is anyámat. Rossz kölyöknek éreztem magam, aki csúnyán lebukott. Nem sokszor volt ilyenben részem, ezért egyáltalán nem tudtam kezelni a helyzetet. Azt hiszem, Alaris sem. Valamit mutogatott, meg magyarázott, de nem figyeltem rá. Túlságosan lefoglaltak a saját hülye gondolataim. Én csak bent akartam lenni és csókolni őt.
– Fázom… menjünk be… viszlát… – magyaráztam.
Szerencsére Alaris megindult be, én meg csak követtem. Aggodalmasan sóhajtottam egyet és ott kísért az az érzés egészen a következő helyiségig. Irigyeltem őt, amiért azonnal fel tudott oldódni. Elég volt neki, hogy a teraszajtó a hátunk mögött becsapódott és ismét a saját birodalmunkban voltunk. Azonnal elkönyveltem magamban, hogy nem sétálhatok csak úgy ki majd, ha a tóban akarok gyönyörködni… sőt az is biztos volt, hogy kapucniban fogok hazajárni vagy legalább egy napszemüveget fogok felvenni.
A pazar fürdőszoba, majd az azt követő dolgozószoba elvonta végre a figyelmemet. Visszatért a bátorságom, amivel közelebb húzódtam eddig is Alarishoz. Most is így tettem, hogy érezzem a teste melegét. Ahogy a hátam a falhoz préselte, elöntött a forróság… nem tudtam, hogy ő észrevette-e ezt, de nem számított. Csak a csók érdekelt, amiben annyi szenvedély, annyi érzés és akarás volt. Mindent beletettem, ami bennem dolgozott éppen. Megőrjített egészen, ujjaim a ruhájába martak és ha nem húzódik el, talán én magam kényszerítek ki még többet és még többet. Sóhajtottam egyet az apró harapásra. A testem megremegett.
– Ha így folytatod, nem sokszor lesz kedvem ide bejönni… – Suttogtam, majd elvigyorodtam. Igen, ez is az a mindent tudó kis gesztus volt, amit állandóan használok, de Alaris kedvéért sokkal természetesebben, sokkal könnyedebben villantottam fel, mint amikor a maszkomat viseltem. Talán előtte is volt egy, de csak azért, mert nem akartam, hogy tudja, mennyire rettegek ettől az egésztől. Nem, nem az érzésektől és nem is az összeköltözéstől, inkább az éretté válástól és az őszinteségtől.
Átsiettünk megint a nappalin, egy másik ajtóhoz. Ez a helyiség meghittebb volt… és furcsa mód úgy éreztem, mintha Alaris aprócska szentélyébe léptem volna be. Nem azért, mert ott volt hagyva egy-két cucc, hanem mert olyan volt, mint ő. Tudtam, hogy ebben a helyiségben igazán kellemesen érezném magam vele.
Válaszolni sem tudtam neki, amikor ajkai újra az enyémekre simultak. Megint beleremegtem, megint akartam, annyira kívántam. Még is hátrébb húzódtam picit, a szemeibe akartam nézni, hogy úgy beszélhessek hozzá.
– Ha állandóan csókolgatsz, szerintem nem nagyon kell majd főznünk… – Nevettem rá. – Elég nagyfalat vagy te magad is, talán beértem ennyivel. – Simultam hozzá egész testemmel. Most én csókoltam picit a nyakát, végig simítottam a mellkasán és a hasán, hogy érezzem az izmait, amiket legutóbb is annyira imádtam.
– Szóval, el akarsz csábítani? – Kérdeztem. – Milyen volt rám gondolni, amíg nem láttál? – Ó, igen, egy kicsit direkt csipkelődtem vele. Alig vártam, hogy megint öleljen és csókoljon és játsszon velem.
Szószám: 736 ~ Remélem tetszik ~ Hurricane ~ ♣️



diák
avatar
Korom :
18

Tartózkodási hely :
Lørenskog, Norvégia

keresett :
Legjobb haverok

Hozzászólások száma :
106

reagok :
58

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun Hétf. Okt. 08, 2018 6:47 pm



Henrik & Alaris

"Nem mondom, hogy nem tudok nélküled élni, mert tudok, csakhogy nem akarok."

Ahogy Henri felé pillantok az autóban, ami oly' sok mindent megélt velem együtt, attól félek, hogy hirtelen felébredek egy ájult állapotból, golyóval a testemben, s ráébredek, hogy ez az egész mind csak álom volt, s Henri arcra szertefoszlik. Ahogy mellettem halad a lakás felé, muszáj hozzáérnem a kezéhez, hiszen mintha bármelyik következő pillantásom vissza akarna rángatni a golyózáporral teli valóságba, melynek Ő nem lehet a része. Hányszor szöktek be ezek a nyomasztó képek az álmaimba az utóbbi napokban... Szinte egy perc sem telt el úgy, hogy ne Ő járt volna a fejemben. S ezerszer végigfutott az agyamon, hogy mekkora veszélynek teszem ki... Még nekem is veszélyes a saját bőrömben létezni, nem hogy másnak mellettem. Mégis, a szerelem annyira vakká tesz, hogy képtelen vagyok másra koncentrálni, mint a pillanatra, a mostra, amiben viszont tényleg itt van mellettem.
- Amit itt látsz, az az összes megtakarításom. És még annál is több. - vigyorgok felé enyhe hazugsággal. Valójában akad még pénzem, s a megbízásokból is egyértelműen fog majd befolyni zöldhasú, ám nálam hamar cserélődnek a dolgok. Egy új fegyver egyik héten, egy kocsi felújítás a másikon, hamis papírok a harmadikon, s még sorolhatnám. Ugyanakkor hogy Henrivel lehessek, nekem minden pénzt megér. S igen, ezt úgy mondom, hogy nem áll mögöttünk egy éveket átölelő kapcsolat, sőt, még hónapok sem. Viszont azon az egyetlen kis napon voltam talán életemben először boldog.
- Előbb is említhetted volna a faházat... - mosolygom felé szélesen, s közel húzom magamhoz. Arcom a nyakába fúrom teljesen, úgy ölelem szorosan hol derekát szorongatva, hol pedig hátát simítva. Érezheti halk és meleg lélegzetem a bőrén, s teljesen megbabonáz, mikor újra ajkaim alatt érezhetem őt. Szuszogásom közben finom csókokat lehelek rá, s vágyakozva fúrom az ujjaim a hajába.
- Te is nekem... Nehezen tudtam elaludni nélküled. Úgyhogy nagyon sokat kellett rád gondolnom, hogy sikerüljön... - érezheti, ahogy vigyorgok nyakának melegében, s kezem egy picit lejjebb csúszik hátsó felére. Erősen belemarkolok, s mikor hajolnék fel, hogy egy újabb szenvedélyes csókot lopjak tőle, váratlanul egy női hangot hallok meg tőlünk nem messze.
- Hahó! Csak nem az új szomszédok? - a talán a hatvanas éveiben járó nő a mellettünk levő erkélyen figyel mosolyogva és integetve, mire én kissé zavartan engedem el Henrit, és én is intek felé. Szerencsére az erkély egy része fallal van elválasztva, így nem kell mindig összetalálkoznunk valakivel, ha kijövünk. Bár most perpillanat ez sem hiányzott...
- Igen, Henrik és Alaris. - egy erőtlen köhögés hamar feltör belőlem, s már pillantok is Henri felé nagy szemekkel, jelezve, hogy ideje bent folytatnunk a romantikát, ám a nő csak nem tágít.
- Milyen helyes pár! Gyerek is van? Olyan szívesen hallanék gyerek nevetést már a környéken! - megmondom őszintén, hirtelen nem esik le, mire gondol. Gondolkozva kezdem ráncolni a homlokom, és értetlenül mutogatok.
- Mármint egy kis... - mutatok derék nagyságba, mintha csak a magasságát próbálnám illusztrálni egy gyereknek, s ekkor esik is le és koppan nagyot, hogy mire gondolt az asszony. Egyből újra Henri felé pillantok zavartan, hiszen a szavak hirtelen belém fagynak, s a nagy Alaris, a senkiházi bérgyilkos bizony rettentően zavarba jön... Remélhetőleg Ő már többet tud kezdeni a helyzettel, mert ha rajtam múlik, akkor csak szótlanul toporgok, mint valami idióta tini fiú.
Nem tudom, mikor sikerül elszakadnunk, de amint egy kis esélyt is látok a menekülésre, már indulok is meg az üvegajtó irányába, melyet jó erősen visszacsukok és bezárok, hogy ha Henri is követ.
- Ha költözni akarsz, még mondhatod. - tör fel belőlem egy megkönnyebbült kacagás, azzal már ragadom is kézen, s húzom tovább a fürdőbe vezető ajtó felé. Betolom azt, s egy igazán szép kis helyiség tárulhat a szeme elé. Szemben egy sarokkád van a márvány mintás, csempézett fal mellett, egy mosdó, WC, s minden, ami egy fürdőszobába szükséges.
- Este megmutatom, hogy működik... - súgom felé egy kacsintást kísérően, s ha nem akar itt időzni, úgy már húzom is tovább a következő ajtó felé, mely amolyan vendég- és dolgozószobaként funkcionál. Van itt egy kisebb ágy, íróasztal - leginkább Henri részére -, szekrények, pár apró dísz, de alapjába véve ez is kicsit üres, hiszen nekem nincs túl sok holmim itt Norvégiában, így leginkább csak azok vannak kint, amiket a napokban vettem.
- Nem mondom, hogy tudok segíteni az egyetemi dolgokban, de ide vissza tudsz vonulni, ha már unod a képem. - mosolygom, s váratlanul nekitolom a falnak, szorosan magamhoz ölelem, s nyelven már szökik is át szájába, hogy egy heves párbajjal ízlelhessem meg ajkait. Halkan belesóhajtok a csókba, s most érzem meg újra, milyen vad gondolatokat is képes bennem ébreszteni Henri... Mielőtt még megállnánk a lakás felénél, végül elengedem, aprót harapok alsó ajkába, s egy halk morranással lépek ki újra a nappaliba, hogy onnan az utolsó ajtót is felfedezzük. Belököm azt is, mire egy igazán hangulatos háló pislog vissza felénk. Bal oldalt egy széles ágy, négy sarkába vékonyabb, vöröses tartóoszlopokkal, melyek egy kisebb fából készült tetőt tartanak. Mellette két éjjeliszekrény egy-egy lámpával, a falak mentén pedig pár vitrin és szekrény, illetve két fotel a széles ablak előtt. Itt már több személyes holmit fedezhet fel, például a laptopomat a szekrényen, kulcsokat, papírokat... A fegyvereket pedig természetesen nagyon jól elrejtettem. S egyelőre elég, ha csak én tudok róluk...
- Mit gondolsz? Élhető? A főzőtudományomon lesz még mit csiszolni, ahogy sok mindenen, na meg te vagy az első, akit... - szeretek. Ám ez a szócska elhal ajkai közt, hiszen muszáj újra közelebb lépnem hozzá, s miután halványan megsimítom az arcát, egy igazán lassú és érzéki csókkal adom tudtára, mennyire eszméletlenül hiányzott a közelsége...
leszakadt
avatar
Korom :
26

Tartózkodási hely :
Talán pont ott, ahol te is

Hozzászólások száma :
156

reagok :
57

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun Vas. Okt. 07, 2018 9:51 am

Alaris & Henrik

cupid carries a gun


Alaris minden érintése egy aprócska súlyt emelt le a vállamról. Annyi álmatlan éjszakát okoztak azok, annyi kétes érzést és fájdalmat. Szinte remélni sem mertem, hogy újra találkozunk, hiába okoztak pillanatnyi megnyugvást azok az üzenetek. Egyrészem nem merte elhinni, hogy majd megint a karjaiba lehet, hogy érezhetem az erős karok ölelését a testem körül. Hiába volt ott az illata sokáig azon a párnán, lassacskán elszállt és ha magamhoz is szorítottam, már nem éreztem rajta őt… Nem éltem át korábban szívfájdalmat, nagyon új volt és nagyon furcsa. Jobban szenvedtem, mint Ida üzenetétől, amiben bejelentette, hogy terhes. Próbáltam persze magam az egyetemmel lefoglalni, olvasgatni. Akármit is tettem, mégis olyan volt, mintha nem lennék igazán jelen abban a pillanatban. Csak rá tudtam gondolni, csak az ő üzeneteit vártam újra és újra… s ha egy-egy órára eltűnt, pánikba estem.
Begomboltam a kabátomat, mikor kiléptem a ház ajtaján. Megszaporáztam a lépéseimet, mielőtt valaki kinézne az ablakon vagy utánam rohanna. Nem akartam, hogy lássák, beülök egy autóba. Nem tudtam volna még magyarázkodni, hiszen az annyi vallomással járt volna. Mégis hogyan mondtam volna el a mindig komoly apámnak, hogy egy nálam idősebb emberrel… férfivel akarom összekötni az életemet… ráadásul ennyire hirtelen. Csakhogy a belső kis érzés ott erőlködött bennem, ha megfordult a fejemben, hogy talán ez még sem a legjobb ötlet. Ugyanis az őszintén tudta: nem bírnék ki egyetlen napot sem Alaris nélkül. Nem akartam keserűséget, vele akartam lenni.
Behuppantam az autóba. A kellemes meleg megcirógatta az arcomat.
– Ó, tudom, melyik környékre gondolsz. – Bólintottam lassan. Nem egy olcsó része volt Lørenskog. Gyönyörű környezetben épültek ott a házak, így érthető is volt a magas ár. Anyámmal sokszor sétáltunk el arra, mikor kettesben jöttünk hazafelé, csakhogy gyönyörködjünk a tó látványában.
Észre sem vettem, milyen gyorsan és vadul vezet, talán csak mikor megérkeztünk az említett utcába. Addig csak vadul kalapált a szívem, mintha el sem merném hinni, hogy a nálam lapuló kulcs a közös életünk ajtaját nyitja ki. Talán tényleg kicsit hirtelen egyeztem bele ebbe az egészbe, ám én boldog voltam… még ha kicsit ezt is befeketítették a hazugságaim.
Ahogy megérintette a lábamat, megborzongtam. A cirógatásra pedig csak elmosolyodtam. Valami furcsa higgadtság fogott el, mintha a hátam mögött hagytam volna az otthoni kétségeket. Annyiszor fordult meg a fejemben, hogy vajon mennyire lesz könnyű magam mögött hagyni azt a kényelmet, azt a megszokott szobát, amit annyira szerettem. Ott volt saját kis birodalmam, egy új helyen viszont valakivel meg kell azt osztanom. Elmosolyodtam és kiszállva az autóból, csak követtem. Nem éreztem már kétséget. Vele akartam lenni, ott azon a helyen… nem engedve, hogy újra távol kerüljön tőlem.
Tetszett a sorházas elrendezés, a saját veranda a két székkel és a csend. Az a mi utcánkra nem volt jellemző, hiszen fogalmas út volt, sokan éltek ott. Ez egy újabb környék volt, kevesebb lakóval, talán kevesebb hangoskodó kisgyerekkel is.
Az ajtóhoz érve megint ujjaim közé vettem a kulcsot. A kocogtatásra felnéztem oda, ahol a névtábla díszelgett… megdöbbentett, hogy a saját nevem is ott díszelgett rajta. Nyeltem egyet, mert hirtelen nem a boldogság jutott eszembe, hanem hogy bárki megláthatja és akkor lebukok, hogy itt lakok vele. Hülye gondolatok voltak ezek, mert a következő pillanatban a kezem ösztönösen nyúlt a zár fel, ami kattanva adta meg magát. És jött az a csók… ami hirtelen elvette az eszemet. Akartam valamit mondani, hogy „nem baj, jó lesz így”, de csak átkaroltam magát és vadul élveztem az ajkait az enyémeken. A szívem úgy dobogott, hogy azt hittem megint kiszakad a mellkasomból. Nem akartam elhúzódni, nem akartam elengedni.
– Tökéletes a névtábla… – Suttogtam bele a csók végébe, miközben az ajkai közé leheltem. Egy apró forróság futott át a testemen, remegve vágytam még többre belőle.
Óvatosan húzódtam el, hogy végre átléphessem a küszöböt. Nem számítottam olyan komoly berendezésre, ami ott fogadott. Tudtam, hogy nem lehetett olcsó… hiszen miféle bérleti díja lehet egy ilyen lakásnak? Ráadásul egyértelműen minden új volt, még érezni lehetett azt a furcsa szagot, amivel a bútorboltokban találkozik az ember. Ahogy végig futtattam a tekintetem a konyhán, a nappalin és a kutyának kialakított helyen, elmosolyodtam.
–Ha neki nem is, nekem nagyon tetszik. – Pillantottam Alarisra ismét. Akármilyen szép is volt ez a lakás, engem az ő látványa vonzott leginkább. Bevillant lelki szemeim elé a közös éjszakák, amikor először láttam meztelenül a zuhanyzóban, mikor éreztem azt a kis fájdalmat odalent, ami képtelen volt elvonni a figyelmemet a vágyról, ami majd megőrjített. Még az is eszembe jutott, hogy az ő csajának nevezett… még szélesebbre húztam azt a vigyort a képemen.
– Nyertél a lottón? – Kérdeztem, miközben már haladtunk is tovább. Még egyszer végig pásztázta tekintetem a konyhát, majd kiléptünk egy üvegajtón, ismét a hűvösbe.
Csodálatos, széles erkély volt. Sosem láttam még hasonlót. Beleborzongtam a látványba. A tó felett ködfátyol húzódott… olyan volt, mint egy filmbéli táj. Furcsa volt, hogy mindez a valóság, méghozzá az én valóságom. Nem tudtam elképzelni, hogy ez az én életem lesz. Az eddigi középszerűség után hatalmas ugrásnak tűnt mindez.
– Ez gyönyörű… – Suttogtam, a hangomban ott csengett az áhítat.
Megtorpantam az ajtóban, onnan szívtam magamba mindezt a szépséget. Csak Alaris érintése térített magamhoz a csodálatból, hagytam, hogy a korláthoz húzzon. Hagytam, hogy megint rám találjon az a biztonságérzetet nyújtó illata, hogy szívem megint vadul kezdjen kalapálni az érzelmek viharában, hogy egy kicsit megint szerelembe essek vele.
– Egy aprócska faházban is együtt tudnék élni veled.
Közelebb húzódtam hozzá, magamfelé fordítottam, hogy megint átkarolhassam a nyakát és ajkaim az ajkaira találjanak. Még szenvedélyesebben csókoltam, mint korábban. Ujjaimmal a haját piszkáltam és hozzá simultam újra és újra. Érezni akartam őt, a forróságot, amit keltett bennem, hogy ne fázzak még ebben az ostoba északi hidegbe levegőben. Hosszú percekig nem akartam elengedni.
– Hiányoztál… mindenhogyan… – Halkan beszéltem az ajkai közé, egyik kezemmel végig simítottam a mellkasán, a hasán, egy kicsit övén és a derekán. – Nem is számítottam ekkor meglepetésre… mint ez a lakás…
Éreztem, hogy a szenvedély mellett a boldogság is szinte fájdalmas erővel ülepedik rám. Könnyek gyűltek megint a szememben, de nem akartam útjukra engedni őket. Inkább újra csókoltam Alarist, csak élvezve, hogy végre velem van.
Szószám: 1000 ~ Remélem tetszik ~ Hurricane ~ ♣️



diák
avatar
Korom :
18

Tartózkodási hely :
Lørenskog, Norvégia

keresett :
Legjobb haverok

Hozzászólások száma :
106

reagok :
58

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun Csüt. Okt. 04, 2018 9:19 pm



Henrik & Alaris

"Nem mondom, hogy nem tudok nélküled élni, mert tudok, csakhogy nem akarok."

Henri könnyei jóleső meglepettséget csalnak elő belőlem, hiszen érzem, hogy ezeknél a boldog könnyeknél semmi sem lehet most igazabb, őszintébb, s valóságosabb. Eddig teljesen más oldalát mutatta nekem, ám mikor néha találkoztunk, már akkor is láttam a szemeinek mélyén valami különleges csillogást, mely felett akkor még könnyedén siklottam át, hiszen én bolond nem is sejtettem, hogy mit jelenthet. Fura azon merengeni, hogy én most meleg vagyok, vagy sem. Nem, nem vagyok az, hiszen számomra egyetlen egy férfi vonzó minden értelemben, s az bizony Henri. Eddig sem néztem rá másra a saját nememből, ezután pedig végképp nem fogok. Vagy tán még mindig tagadnék...?
- Már sehova sem akarok nélküled menni. Ezt pedig vedd fenyegetésnek! - mosolyodom el szélesen, majd Henri kezére simítom a sajátom, mely az arcomon pihen, s pár pillanatig csak lehunyom a szemem, úgy élvezem az érintését, melytől libabőr fut végig a hátamon. Tényleg valóság lenne ez az egész? Tényleg létezhet számomra boldogság? Már rég eltemettem ezt valahova mélyre, de Henri képes volt kiásni bennem az érzéseket, melyek olyan erővel törnek elő, hogy minden mást elpusztítanak maguk körül, ami eddig számított. Azt hittem, hogy a sok gyilkossággal és szenvedéssel, amit okozok, pótolhatom a szeretet, ám ahogy peregtek az évek előttem, s egyre hidegvérűbb gyilkossá váltam, rá kellett jönnöm, hogy ezt bizony semmi sem helyettesítheti. Tíz évesen azt hittem, hogy az utolsó érzés is meghalt bennem a szüleim kegyetlen halálakor, s ki gondolta volna, hogy egy tizennyolc éves fiatal fiú fogja bennem mégis feléleszteni azt, amit akaratlanul is elnyomtam magamban? A kezét erősen megszorítom hát, s egy csókot lehelek tenyerébe.
- Igen, minden, amit írtam, őszinte volt. Tudom, nem tűnök olyan embernek, akibe túl sok romantika és érzelem szorult volna, de... - közelebb hajolok hozzá úgy, hogy arcunk összesimuljon. Ujjaim hátul hajába simulnak, s megérezheti leheletem a fülénél.
- ...ha én egyszer azt mondom valakinek, hogy szeretem, akkor azt úgy is gondolom. Nem dobálózok ilyen komoly szavakkal csak úgy. - mosolyodom el, majd ajkaim érzékien Henri arcára simulnak, s csak ezután húzódom el tőle. Magamra sem ismerek, hogy egyáltalán ilyen szavak elhagyhatják a számat, de hát ha ki akar kívánkozni, miért tartanám vissza őket? Henri megérdemli, hogy hallja, úgyis sok kétséget és biztosan több álmatlan éjszakát okoztam a hirtelen elrohanásommal, főleg egy ilyen különleges éjszaka után.
- A kocsiban leszek. - pillantok az ajtó felé, majd Henrire, majd újra a bejárat felé... Sok mindenről kell majd még beszélnünk, ez biztos. Ám nem itt, és nem most. Így viszonozom édes mosolyát, majd sarkon fordulok, kisétálok az utcára, s beülök az én kicsikémbe, aki miután elfordítom a kulcsot, halkan dorombolni kezd. Mire pedig Henri megérkezik, addigra kellemes meleget varázsolok az autó belsejébe.
- Nincs olyan messze, negyed óra nagyjából autóval. Hirtelen nem is emlékszek az utca nevére, de egy kis tóra néz az egész. - pillantok felé ábrándosan, aztán a kocsi gurulni kezd, s mi már száguldunk is a lakás felé. A vezetési stílusom nos, hagyni némi kivetni kivetnivalót maga után, hiszen pont olyan hevesen vezetek, mint amilyen én magam is vagyok. Rákaptam nagyon az autós üldözések ízére, bár most érezhetően visszafogom magam nem csak Henri, de a kezem miatt is.
- És itt vagyunk. - közlöm nemsoká, majd egy gombnyomásra oldalra csúszik a kerítés, behajtok az udvarra, s mikor leparkolok, kezem Henri combjára helyezem. Másikkal megsimítom arcát, de szólni még nem szólok semmit, hanem kiszállok, s megindulok a szemközti ajtó felé. Egy hosszabb társasház tárulhat a szeme elé, melynél a lakások kerítéssel vannak elválasztva. Egyelőre az udvaron túl sok minden még nincs, de majd ha meglátja a belsejét... Na, az lesz az igazi meglepetés! Felhaladva pár lépcsőfokot egy kisebb verandára érünk, ahol két szék pihen arra várva, hogy valakik hamarosan elfoglalja őket.
- Akkor hát... Rajta, próbáld ki! - biccentek izgatottan a kulcs felé, s ha esetleg nem vette volna észre, úgy megkocogatom az ajtó tetejét, ahol egy névtábla figyel felénk nem egy, hanem két névvel.
- Gondoltam, miért ne... - próbálok nem zavarba jönni, bár ez most annyira nem sikerül, így hát gyorsan inkább belököm az ajtót, de mielőtt belépnénk, szorosan magamhoz húzom, s egy érzéki csókot hintek ajkaira, ha hagyja. Fényes nappal van, tudom, de képtelen vagyok visszafogni magam, muszáj a közelemben éreznem őt...
Belépve egy igazán széles térbe lépünk, mely jobb oldalt nappaliként, és bal oldalt konyhaként funkcionál. Na de várjunk... Minden tökéletesen be van rendezve! Egy kanapé, tévé, szekrények, konyhai eszközök, hűtő, s minden más. Csupán a polcok és a falak kissé szegényesek, de csak azért, hogy azokat együtt töltsük meg. Beljebb lépve, jobb oldalt a fal mellett pedig ott pihen egy kis kutyafekhely, előtte két tálkával.
- Remélem Odinnak is majd tetszeni fog. - mosolygok ábrándosan, majd tovább lépek, s a konyhapult mögötti üvegajtóhoz sétálok, mely egy széles erkélyre vezet. Ez még három másik ajtó mellett van, de csak szép sorjában! A javát a végére tartogatom... Kilépvén ott egy hintaágy fekszik az ajtó mellett, s remek kilátás nyílik a tóra, és az azt körbeölelő sárguló fákra. Most egy halovány ködfátyol ül a víz fölött, s igazán kellemes a nyugalom. Kézen is ragadom Henrit, majd a korláthoz húzom, s szembefordulva vele ujjaimat az övéibe fúrom.
- Mit gondolsz, el tudsz viselni itt még egy jó ideig? - vigyorgom felé szélesen. Már régóta nem éltem egy fedél alatt senkivel. Néha ugyan hazalátogatok, hiszen nagy a rokonság, no meg bizonyos megbízásokat csak Theodore, a nagyapám ad ki, ekkor pedig sok Mharaxiával találkozom. Vajon mit szólnának, ha meg tudnák, hogy épp egy tizennyolc éves, egyetemista sráccal akarom összekötni az életem?
leszakadt
avatar
Korom :
26

Tartózkodási hely :
Talán pont ott, ahol te is

Hozzászólások száma :
156

reagok :
57

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun Szer. Okt. 03, 2018 12:02 pm

Alaris & Henrik

cupid carries a gun


Csendesen zokogtam Alaris mellkasába nyomva az arcomat. Egy hatalmas gát szakadt át, ami már hetek óta duzzasztotta a bennem gyülekező érzéseket. Mindegyik fájdalmas kis tüske volt, amit mintha most rántottak volna ki egyszerre belőlem… eddig tudtam viselni azt a maszkot megint. Eddig voltam képes visszatartani azt, aki igazán vagyok. Anyámék előtt a szokásos mosoly, a szokásos okos, megbízható gyerek voltam. Fogalmuk sem volt mennyire gyötör a szerelmi bánat és a félelem, hogy többé nem látom Alarist… hogy azok a kis üzenetek nem voltak többek álmodozásnál. Hiába olvastam őket újra és újra mindennap, rettegés fogott el.
Az illata megnyugtató szellőként ölelt körbe és hirtelen nem is éreztem, milyen hűvös van, pedig nem öltöztem fel rendesen. Aztán, mintha a szellő hurrikánná változott volna, megint felkavart bennem valamit bent. Egy kicsit haragudtam még, amiért úgy tűnt el, de aggódtam is az arcát látva. Vajon mi történt vele? Ki ártott neki ilyen csúnyán? Ahogy felemelte az arcomat és letörölte a könnyeimet, én is megérintettem őt. A szúrós, fekete borostát, az ajkait, lassan haladva a szeme alatt, puha bőrhöz.
– Többet nem mehetsz nélkülem utcára. – Válaszoltam félig komolyan, félig komolytalanul.
Mélyet szippantottam az illatából és átfutott a gondolataim között, hogy igen, anyám talán éppen most néz ki a konyhai ablakon. Akkor aztán megpillanthatna Alaris karjaiban és megúsznám azt a kínos beszélgetést a melegségről… és hogy egy nyolc-kilenc évvel idősebb férfival akarok lenni. Csakhogy aztán belém nyilallt a kép, milyen csalódott is lenne. Nem akartam remegő ajkakkal, sírva látni őt.
– Meglepetés? – kérdeztem talán túlságosan érdeklődő hangon.
Egy kicsit húzódott csak el. Éreztem, ahogy a zsebében keresgél. Figyeltem a mozdulat közben is az arcát, a hideg kék szemeket. Hagytam, hogy a testem újra megborzongjon a felismeréstől: velem akar lenni. Mintha eddig képtelen lettem volna felfogni és ez az érzés hirtelen mindent felülírt bennem.
Egy kisebb, fekete doboz került elő. Ösztönösen nyúltam is utána, de a mondandója közben még nem engedte el. Olyan volt, mint valami ékszerdoboz, amivel a filmekben lepik meg a nőket a férfiak… azok aztán mindig valami csillogó vackot rejtettek magukban, amiket én azt biztosan nem aggatnék magamra. Biztosan tudtam, hogy Alaris sem ilyesmit szánt nekem, ezért aztán csak még kíváncsibb voltam arra, mit rejthet.
Engedett végre, én pedig mind két kezemmel a dobozkát fogtam. Ujjaim kicsit remegve emelték fel a tetejét, mintha nehéz volna. Csendesen szipogni kezdtem megint, ahogy megláttam a kulcsot. A szívem kihagyott egy ritmust, aztán fájdalmasan nagyot dobbant. A könnyeim megint patakokba folytak, de aztán elmosolyodtam… mintha megint egy álom vált volna valóra. Nagyot nyeltem, mielőtt megszólaltam volna: – Igazak volt minden, amit az üzenetekben írtál…
Felnéztem rá megint. A kék szemekben ismét elmerültem, hagytam, hogy megbabonázzanak. Hiszen még nem is csókolt, mégis boldognak éreztem magam, elég volt, hogy az illatát éreztem magamon… hogy láttam arcának minden apró rezdülését. Végre nem csak betűk és szavak gyűltek a szemem előtt. Immár ő ébresztett bennem való reményt.
– Megnézném a lakást… – Lassan bólintottam.
Kellett még egy pillanat, hogy megint normálisan tudjak gondolkodni. Az a kellemes, szerelmes köd azonban úgy ellepte az agyamat, a simítások pedig ezt csak még tovább fokozták. Meg kellett törölnöm a szemeimet és egy nagyot szippantani.
– Ugyan már! Mi baj lehetett volna belőle? – Elmosolyodtam, aztán hirtelen a ház felé fordultam. Nem nézett ki éppen senki az ablakon, de azért ellenőriztem, majd egy könnyed mozdulattal az ajtó felé intettem. Nem akartam, hogy Alaris azt higgye még mindig rettegek a lebukástól, pedig így volt. A szüleimnek még csak a költözés lehetőségét sem említettem… a testvéreimnek megpróbáltam párszor elmondani, de nem mertem. Mégis nagyon szerettem volna menni, de maradni is és… és azt hiszem meg kell oldanom így, míg nem vagyok képes színt vallani.
– Bemegyek a kabátomért és szólok, hogy lelépek egy pár órára. Addig várj meg a kocsiban. – Elhúzódtam és rákacsintottam, aztán berontottam a házba.
Nem tudom, miért de reszkettem. Féltem, hogy anyám meglátott odakint és majd kérdőre von… apámtól ennyire nem tartottam. Ő szokás szerint csak az újságja fölött ücsörgött naphosszat, esetleg olvasott valami intellektuális könyvet, amit általában megdicsértem: „Igazán remek választás, apa. Többeknek kéne értékelni a klasszikusokat.” Valójában én sem értékeltem.
Felvettem a kabátomat és csak beszóltam a nappaliba, hogy el kell mennem a könyvtárba. Anyám éppen egy csésze kávét szürcsölgetett és csak bólintott, míg apám apró hümmögéssel fogadta az információt. A lehető leggyorsabban rohantam ki és ültem be a kocsiba Alaris mellé.
– Indulhatunk… – Mondtam és nagy büszkén a kulcsra pillantottam. Még mindig ott szorongattam a kezemben, a dobozt pedig a kabátom zsebébe csúsztattam. Izgatottan vártam, hogy végre a zárba dughassam és megnézzem, miféle helyen fogok mindennap Alarishoz bújni.
Szószám: 758 ~ Remélem tetszik ~ Hurricane ~ ♣️



diák
avatar
Korom :
18

Tartózkodási hely :
Lørenskog, Norvégia

keresett :
Legjobb haverok

Hozzászólások száma :
106

reagok :
58

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun Szomb. Szept. 29, 2018 10:15 pm



Henrik & Alaris

"Nem mondom, hogy nem tudok nélküled élni, mert tudok, csakhogy nem akarok."

Ide-oda toporgok, a tekintetem hol az ajtón, hol az égen, hol a betonon pihen, a kezeim pedig keresztben, vagy épp a zsebembe dugva. Ideges vagyok. A szívem vadul dübörög a mellkasomban, s érzem, hogy a hideg futkos rajtam. Vajon örülni fog nekem? Vajon tényleg őszinték voltak azok az SMS-ek? S minden, ami köztünk történt? Nem csak azért írt így, mert tudta, hogy nem jövök vissza? Képtelen vagyok csupán a boldog pillanatokra gondolni, hiszen annyira kusza minden, s félek, hogy a szép emlékek csupán emlékek maradnak...
Mikor a kilincs mozdul, tengerszín szemeim azonnal mereven erednek irányába, s mikor megpillantom Őt az ajtóban, talán enyhén még meg is szédülök. Egyből a tekintetét keresem, ám ekkor már képtelen vagyok gondolkozni. Nem tudok a kételyekre gondolni, hiszen azok abban a pillanatban eltűntek, mikor újra megpillantottam Henrit.
- Itt vagyok... - suttogom halkan, s már tárom is szét kezeim, mikor megindul felém, s úgy fonódik a karjaim közé, mintha mindig is ott lett volna a helye. Igen, így is van. Az Ő helye itt van, s mindig is itt volt mellettem. Olyan szorosan ölelem, amennyire csak tudom, s lehunyt szemmel fúrom arcom a hajába. Ez az illat... Most tudatosul bennem igazán, hogy mennyire rettentően is hiányzott Henri. Nem tudom meddig szorongathatom, de egy ponton megemelem a kezem, s arcát az épebb kezembe fonom, hogy letöröljek róla pár könnycseppet. A mosolyom oly' békés és nyugodt, hogy őszintén szólva ha nem lennék azon minden erőmmel, hogy visszafogjam magam, akkor teljesen biztosan a kéklő tenger is elejtene pár cseppet...
- Csak rosszkor voltam rossz helyen. Egy utcai balhé, semmi különös... - vonom meg a vállam, mintha tényleg nem számítana semmit az egész. Ugyanakkor most először nem esik jól hazudni. Neki nem...
- Van egy meglepetésem. - azzal elengedem arcát, majd a zsebemben kezdek kotorászni, a másikkal viszont még mindig ölelem. Hamarosan egy apró, fekete kis dobozkát húzok elő, amit a kezébe helyezek, ám még nem engedem el.
- Mielőtt ezt kinyitnád, tudnod kell, hogy nem vagyok az az ember, aki előtted. Rádöbbentettél sok dologra, és szeretném, ha ezt elfogadnád... - végül elengedem a dobozkát, s még hevesebb szívdobogással figyelem, ha kinyitja. Már ha egyáltalán lehetséges ennél jobban izgulni vagy épp idegesnek lenni. A belseje nem ékszert, vagy bármi hasonló dolgot rejt, hanem egy kulcsot. Igen, annak a lakásnak a kulcsát, ami már teljes mértékben az enyém. Pontosabban, ha elfogadja, akkor onnantól a Miénk...
- El sem tudom mondani, mennyire hiányoztál... - pillantok a könnyáztatta szemekbe ábrándosan, s ha nem húzódik el tőlem, no meg nincs senki épp körülöttünk, akkor bizony itt és most megcsókolom. Elmondhatatlanul vágytam már az ajkaira, az érintésére, a közelségére, s most egyszerűen megrészegít a jelenléte. Normális ez? Mármint biztosan az, de nálam? Szabad ilyet éreznem egyáltalán? Azt hiszem, ez már nem "szabad", vagy "nem szabad" kérdése, itt már nem tudok megálljt parancsolni semminek, hiszen a gát áttört, s mindent elárasztott idebent.
- Mit szólnál, ha megmutatnám most a lakást? - kérdem tőle csillogó szemekkel s tettre készen. Valójában albérletről lenne szó, de még nem tudom, hogy adagoljam be Henrinek, hogy teljes egészében megvettem a lakást. Mit mondok mégis, honnan lett hirtelen pár millám csak úgy? Ezt az "apró" hazugságot még át kell gondolnom, ám addig is újra átölelem őt, s szorosan magamhoz húzom. Többé nem engedhetem el csak úgy...
- Ugye nem volt gondod a váratlan kis... látogatásomból legutóbb? - célozgatok enyhén, majd egy utolsót szippantok hajkoronájából, s mikor elhajolok tőle, végigsimítok arcán, majd vállán, karján, s kezem az övében állapodik meg. Képtelen vagyok levarázsolni magamról a boldog mosolyt, s muszáj is kihúznom magam, hogy férfiasabb legyen a kiállásom, ne pedig olyan, mint valami szerelmes, rózsaszín ködben úszó bolondnak. Embereld meg magad, Alaris!  
leszakadt
avatar
Korom :
26

Tartózkodási hely :
Talán pont ott, ahol te is

Hozzászólások száma :
156

reagok :
57

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun Kedd Szept. 25, 2018 8:38 pm

Alaris & Henrik

cupid carries a gun


Magány. Az elmúlt napokban úgy telepedett rám ez az érzés, mintha nehéz súly volna, nyomta a mellkasom, a vállaimat… féltem, hogy összefog roppantani. Azt hittem, könnyebb lesz azután, hogy Alaris jelentkezett, hogy legalább egy-két sort ír majd nekem és megígéri, hogy még láthatom. Nem változtatott semmin, ha pedig még is, akkor talán csak rosszabb lett. Úgy éreztem, hogy már hozzá tartozom, ő mégsem volt mellettem. Ő volt az első, akinek a puszta gondolata is elég volt ahhoz, hogy felhevítse a testemet és gyorsabb ritmusra kényszerítse a szívemet. Éjszakánként csak feküdtem az ágyamban – hol itthon, hol a nagyiéknál – és arra vágytam, bár átölelnének újra azok az erős karok. Érezni akartam a testéből áradó forróságot, miközben felmelegít engem is. Nem gondoltam bele hány nap telt el, mióta utoljára láttam… hirtelen kezdett minden összegabalyodni a fejemben. Az egyetemi beiratkozás is megtörtént, kialakították az órarendemet és a nyakamon volt az évkezdés.
Csak bámultam a tankönyveket, amiket a tanárok javaslatára beszereztünk… és közben fogalmam sem volt, mi a fenét fogok mindezzel kezdeni. Nem érdekelt a tanulás, betegnek éreztem magamat. Hiába vigyorogtam anyámék előtt, hiába vettem elő azt az átkozott álarcot, amit mindig használtam, egyre nehezebb volt elrejteni a kétségeket, amik bennem uralkodtak. Hol Ida üzenete jutott eszembe, hol pedig Alaris hiánya gyötört. Úgy éreztem magam, mint aki hatalmas sötétségbe került, de nem volt mivel megvilágítania az utat, így csak kóválygott ide-oda. Zombi voltam, valaki aki csak ténfergett a házba, nem keresve senki társaságát. Néha-néha magamhoz öleltem a húgomat vagy egy hálás mosolyt eresztettem meg a bátyám felé. Mégsem volt semmi sem olyan, mint régen. Talán igaza volt a bátyónak, hogy szerelmesnek lenni fájdalmasabb mindennél…
Az asztalomnál ücsörögtem, az órarendem felett. Próbáltam felfogni, hogy hamarosan az a sorsom, hogy a felsorolt kurzusokat egyszerűen végig járjam… de undorodtam tőle. Azt akartam, amiről Alarisszal beszéltünk: összeköltözni vele, már azt az időt akartam élni, amikor odabújhattam hozzá bármikor vagy egyszerűen csak érezhettem az illatát az életterem minden pontján. Ebben a szobában már nem éreztem. Anya kimosta az ágyneműmet, a ruháimat, amik azon az éjjelen a szobámban voltak. Csalódottan öleltem a párnát, amin feküdt, de nem voltam már olyan, mint ő… az első pár napban ezer meg ezer könnyet ejtettem annak a huzatába, mintha attól visszatérne ide. Nem tért vissza és Odin – a fehér kutyus – kedvéért megpróbáltam erős lenni. Ki kellett vinnem néha sétálni, megetetni… és persze egy hülye történetet is kitaláltam, honnan szereztem. Nem mertem Alarisról beszélni. A melegséget sem említettem senkinek, amit valaki miatt végre képes voltam érezni… ahogyan azt sem böktem ki, hogy talán egész életemben a fiúkat szerettem. Tudtam, hogy elfogadó a családom, de valahogy még is féltem a csalódástól.
Nyeltem egyet, mert keserűség kínzott. Lehunytam egy pillanatra a szememet is, mintha nem akarnám látni az előttem heverő papírt. Volt benne valami, hiszen gyűlöltem az egyetem gondolatát. Ez is csak egy újabb mutogatni való volt, ami a családomnak szólt leginkább. Nem is tudtam igazán ki vagyok, nem tudtam, mikre vágyom… csak az volt biztos, hogy Alarist akarom magam mellett tudni. De hogyan mondhattam volna el itthon, hogy el akarok költözni? Még nekem is furcsa és idegen gondolat volt, hogy lesz olyan reggel, amikor nem ebben a szobában ébredek majd… nem anya kávéja vár a konyhában egy kis müzlivel, amit utálok, de egészséges szerinte… Talán nem is ez volt a legnehezebb, hanem elmondani, hogy mindezt egy nálam nyolc-kilenc évvel idősebb férfival tervem.
A telefonomhoz értem, pontosan akkor, mikor megrezdült. Éreztem az ujjaim alatt a rövid vibrálást, amiből mindjárt biztos is lehetem abban, hogy egy sms-t kaptam. Úgy csaptam rá, mint egy hiéna az oroszlánok maradékára. Vadul oldottam fel a képernyő zárat és a szívem kihagyott egy ritmust mikor megláttam az Ő nevét a képernyőn. „Henri, küldtem neked egy csomagot, azt hiszem épp most érkezett meg, szerintem nézd meg!”
A fene! Úgy pattantam fel a székből, mint valami őrült, hiszen a családom jó része otthon volt és nem akartam, hogy megtudják, valaki nekem küldött csomagot. Bizonyára be kellett volna róla számolnom, mindenki látni akarta volna… meg kellett előznöm, hogy a futár a kapucsengőhöz érjen. Pizsamában – egy koszos pólóban, melegítőben – és sportcipőben rohantam le az ajtóhoz. Senki sem kérdezett rá, hova sietek, így lényegében gondolkodás nélkül téptem fel azt.
Kiléptem a hűvös levegőre. Éreztem, ahogy végig simít az arcomon és a hajamon a szél. A hátam mögött becsapódott az ajtó, de én nem tudtam újra megmozdulni… nem ment, mikor megpillantottam a kék szempárt, az azzal kontrasztos sötét tincseket. Kiszáradta a szám és könnyek szöktek a szemembe.
– Te… – Nyögtem ki nagyon halkan, nagyon rekedten, majd mint az őrült, rohantam oda hozzá. Ölteltem, fülemet a mellkasára fektettem, hogy halljam a szívverését. Nem az számított, hogy azonnal megcsókol-e vagy cirógat. A melegsége kellett, hogy érezzem: már nem vagyok egyedül.
– Mi a franc történt az arcoddal? – Kérdeztem sírva, hiszen ezt azonnal észrevettem, de csak másodlagos volt. Az ölelés számított, a karjai, amik körbe ölelhetik végre a testemet.
Szószám: 807 ~ Remélem tetszik ~ Lost On You ~ ♣️



diák
avatar
Korom :
18

Tartózkodási hely :
Lørenskog, Norvégia

keresett :
Legjobb haverok

Hozzászólások száma :
106

reagok :
58

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun Hétf. Szept. 24, 2018 4:50 pm



Henrik & Alaris

"Nem mondom, hogy nem tudok nélküled élni, mert tudok, csakhogy nem akarok."

Az az utolsó pillantás... Bár tehetnék valamit, hogy ne a gyülekező, borús, haragos felhőket lássam visszatekinteni az ablak sötét üvegén keresztül. Most másra sem vágyom, csak egy biztató mosolyra, mely visszavár, mely reménykedik, mely nem ír le végleg. Ám tudom, hogy ez még az utolsó másodperc kicsiny töredékében sem fog bekövetkezni, s mikor már a szürke házfalakat bámulom, melyek felváltják Henrik alakját, akadozott sóhaj szökik ki ajkaimon. Hát ettől kíméltem meg magam huszonhat éven át? Soha életemben nem éreztem azt, hogy akár egy lány is hiányzott volna, sőt, rövid időn belül már nem is emlékeztem rá. Komoly kapcsolat? Mi az? Szeretet, szerelem? Számomra ezek idegen érzések, s nem csak azért, mert ez gyenge pontot jelentene, hanem mert sosem úgy hozta a sors, hogy én bárki iránt is fellángoljak. Most viszont azt érzem, hogy Henri minden gondolatomban ott ül, mintha a szemem sarkából is őt látnám magam mellett, miközben beszívom édes illatát. Ehelyett az üres ülésre nézek csupán rá, s az autó légfrissítőjének gyümölcsös illatát érzem. A szemem talán még csillogni is kezd, mire végre teljes egészében az útnak szentelem a figyelmem, ám mikor elhajtok a Lørenskog tábla mellett, olyan szomorúság telepedik rám, ami hosszú órákig bizony ott ül a szívemen...

"Ugye nincs baj..." Mikor az ujjam épp a kérdőjelre akarna rábökni, hirtelen lövések hangját hallom meg valahonnan az épületből. Így a telefont, ahogy van, gyorsan zsebre vágom, majd a hercegnőt hallgatásra intem, s kidugom a fejem halványan a folyosóra. A lépcsőnél látok már árnyékokat, így hamar visszalépek a szobába, mire a csöndet pillanatokon belül megtöri az ajtók berúgásának zaja. A pisztolyt egyből előkapom, a hölgyeményt pedig az ablak felé irányítom, így mire megérkeznek azok, akik keresnek minket, csak a hűlt helyünket találják, hiszen már robogunk is tovább a kocsival a következő menedék felé. Talán fél óra múlva folytathatom az SMS-t, de azt is csak azért, hogy Henri ne aggódjon. Pedig ha tudná, hogy ebben a pillanatban is rengetegen vannak a nyomomban, akik a halálomat kívánják...

"Viszont most mondanom kell neked valamit. Jobb, ha leülsz... Tudom, korai még ilyet mondani, főleg tőlem, de mindig is utáltam rejtegetni az érzéseimet, hiába is ment eddig nagyon jól. Már nem megy... Szóval azt akarom neked mondani, hogy sz"eretlek. Ám az utolsó betűket már csak fejben látom s hallom, hiszen egy golyó olyan váratlanul hasítja ketté a készüléket, hogy egyértelműen időm sincs reagálni, így a kezemben is igen csúnya nyomot hagy. Persze pánikba nem esek, az nem az én stílusom, így gyorsan beugrok a kocsi mögé, s ebben a pillanatban már kezdik is sorozni az én kicsikémet, de ő hűségesen védelmez, míg behúzódok a mögöttünk levő romos gyárépületbe. Kezdődjön hát a játék...

"Szeretlek. Csak ezt akartam mondani." Talán tizedjére sikerül végre bepötyögnöm az üzenetet másnap, immáron egy új telefonról. Ekkor adok hálát a sorsnak, hogy a fontos számokat hamar megjegyzem, így Henrit is gondolkodás nélkül ütöttem be. Egyik kezem szétlőve, másik gipszben, így egyelőre nehézkes a mozgás, de tudom jól, hogy még nincs vége. Lehet, hogy kijutottam az épületből s magam mögött hagytam jó pár hullát, de a hercegnő még mindig itt van velem, és még mindig keresnek. Ám már látom az út végét. Van egy tervem...

- Nem mondom többször, áruld el, hol van, különben kinyírom az egész kibaszott családod, és mindenkit, akit szeretsz! - egy újabb ütés, melynek nyomán most már kiserken a vér az államból. Ismerem jól ezt a fenyegetőzést, hiszen számtalanszor hallottam már, s alkalmaztam is. Most mégis... Összeszorul a gyomrom.
- Rábasztál... Én senkit sem szeretek. - vigyorgom szélesen csöpögő gúnnyal, megtörhetetlenül, mire köpök egy véreset az illető arcába. A jutalmam persze egy újabb ütés, de ez már kibillenti az elmémet is, és elájulok, egy fájó hazugság árnyékában.

Az események túlságosan is rohannak, de még mindig életben vagyok. Túl nagy falat vagyok ezeknek, s túl kiszámíthatatlan is egyben. A hercegnő immáron biztonságban, de ami engem illet, még közel sincs vége. A szétlőtt kezem már nem fáj annyira, s a gipsz is lekerült rólam, nem is tettem vissza, hiszen szerencsére nem tört el a karom, csak megrepedt a csontom. Megint. Már nem is tudom, hányadszor, hányadik... A fájdalommal viszont együtt tudok élni, hosszú évek óta kitölti a mindennapjaim. Csak az a bizonyos fájdalom ne létezne ott a szívemben... Nehéz írni Henrinek, nehéz úgy tenni, mintha minden rendben lenne. Lesz miről magyarázkodnom, ha meglátja a szétvert képem... Most azonban van egy szusszanásnyi időm, így azonnal tárcsázok.
- ... igen, ha kell, most azonnal utalok. Sőt, többet is adok érte, ha holnapután a nevemen lesz és költözhetek. - még egy tíz percig kell győzködnöm a tulajt, ám mikor bizonyítom szavam hitelességét, és átutalom a pénzt, már határozottabban közli: enyém a lørenskogi lakás...

- Mindent cserélj le, ami sérült. Még ma. - adom ki az utasítást az autószerelőnek immáron Osloban, majd megsimogatom a szétlyuggatott fekete szépséget, s tovább állok. Rengeteg dolgom van még, millió helyre kell mennem, száz emberrel kell még találkoznom. Ám ez már mit sem számít. A hercegnő hazafele tart épségben, s úgy tűnik, hogy pár pénzcsere s hamisítás után én is tiszta leszek hamarosan.

A fekete Cadillac lassan gurul be a Morstad ház elé, én azonban még képtelen vagyok kiszállni. Csak bámulok magam elé a kormányra, egyre csak azon vívódva, hogy helyes-e ez az egész. Jó ötlet-e közelebb engedni magamhoz Henrit, s ne kéne tényleg csak úgy szó nélkül odébb állnom... Ám mikor a motor megáll, az ajtó csukódik, s a lábaim a bejárat felé visznek, akkor tudatosul igazán, hogy itt már semmi sem számít. Csak Ő...
"Henri, küldtem neked egy csomagot, azt hiszem épp most érkezett meg, szerintem nézd meg!" Küldöm el az SMS-t neki, remélve, hogy hamarosan megjelenik az ajtóban. Természetesen most is váratlanul érkezem, ám sokkal idegesebb vagyok, mint legutóbb. A szívem hevesen kalapál, én meg úgy toporgok az ajtóban, mint valami fiatal kis szerelmes, kinek a bekötött keze, a pár kék és zöld folttal tarkított arca, s a felrepedt szája arra utalna, hogy bizony keményen megverekedett a választottja szívéért. Talán így is van... Most életemben először küzdöttem igazán azért, hogy életben maradjak. Nem miattam. Hanem miatta...
leszakadt
avatar
Korom :
26

Tartózkodási hely :
Talán pont ott, ahol te is

Hozzászólások száma :
156

reagok :
57

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun Pént. Szept. 21, 2018 9:18 pm

Alaris & Henrik

cupid carries a gun


Az az átkozott telefonhívás. Egyetlen pillanat alatt tette tönkre az édes idillt. Már-már elmertem hinni, hogy számomra is létezhet az a boldogság, amit addig csak a filmekből vagy mások elmondásából ismertem. Olyan jól esett, ahogy az ölelő karok körén fonódtak és érezhettem Alaris leheletét a bőrömön. Biztos voltam benne, álmomban is néha fészkelődtem, hogy még közelebb bújjak hozzá vagy éppen csak jobban akartam érezni őt. A szenvedély ugyan egyelőre csillapodott, de éreztem, hogy ennek ellenére újra akarom Alarist és nem csupán egy éjszaka volt az életemben. Fontos lett, fontosabb, mint azt valaha képzelni mertem volna éppen róla.
„Igen, nagyon hosszú…” Ismételtem meg a gondolataim között a mondandóját. A szívem vad ritmusra kezdett, ahogy elfordultam tőle. Közben pedig, egy furcsa keserű gombóc kezdett növekedni a torkomban, ami egyre fájdalmasabban feszített. Hiába akartam lenyelni, nem sikerült, csak a szemeim lettek könnyesek tőle. Minden erőmet be kellett vetnem, hogy ne sírjam el magam úgy, mint nem rég a bátyám szeme láttára. Nem akartam gyengének vagy túl érzelgősnek tűnni.
Úgy tettem, mintha nem érezném, ahogy mozgolódik az ágyon. Az érintésébe is csak egy pillanatra remegtem bele. Furcsa forróság futott át rajtam, ahogy a borostás arca a hajamhoz és a fülemhez simult. Nem akartam, hogy elmenjen minden porcikám küzdött ez ellen, hiszen képtelen voltam már elképzelni magamat az érintései nélkül. Idejött, felkavart a mindennapjaimat alig néhány óra alatt, most meg egyszerűen ki akart sétálni az ajtón. Még a gondolatba is beleremegtem, szinte észre sem véve, hogy a karok egyre erősebb béklyóként szorítják a testem.
A bocsánatkérés sem segített… ki ne tudna kinyögni egy ilyet? Én is lányok sokaságának súgtam oda, hogy: sajnálom, de el kell mennem. Pontosan tudtam, mit jelent ez. Talán egy szeretője hívta fel, akinél jelenése volt vagy aki fontosabb nálam. Nagyot szusszantam, éreztem, ahogy a könnyek egyre erőteljesebben próbálnak megostromolni, de nem akartam szabadjára engedni őket. Ki kellett tartanom, míg el nem ment.
– Csak… menj el… – rekedten válaszoltam, ahogy találkozott a tekintetünk.
Nem szerettem azokat az átható, világos szemeket, a különös kontrasztjukat a sötét tincsekkel és az egzotikus vonásokkal. Tudtam, hogy belém lát, tudtam, hogy érzi mennyire fáj az egész és ezért maradt itt vigasztalni. Ám egyszer ennek is vége fog szakadni. Ez pedig újra felkavart, vad ritmusra késztette ismét a szívemet. Szinte könyörögtem magamban a könnyeknek, hogy ne most törjenek ki belőlem. Ne éppen akkor, amikor azok a szemek engem kutatnak.
Vajon őszinte volt az az utolsó csók? Szenvedélyes volt, egy halk kis sóhaj kapcsolódott hozzá, ami az ő ajkaiból az enyémekbe vándorolt. Mégsem viszonoztam. Féltem, hogy csak még nagyobb fájdalmat okozna, mikor kilép az ajtón… és egy pár napon belül rájövök, nem láthatom több.
Talán igaza volt Arnnak abban, hogy nem jó érzés a szerelem… mi a francról elmélkedsz Henrik? Ez a kérdés fakadt ki belőlem a gondolatra. Hiszen még nem jelenthettem ki, hogy azt éreztem. Nem jelenthettem ki azt sem, hogy ez az igazi kötődés. Túl korai volt és túl megrázó. Csak azt tudtam biztosan, hogy iszonyatosan fáj, amiért elmegy és amiért nem fogom többé látni.
Hallottam, hogy miután elhúzódott még a kutyával beszél. Nem fordultam oda. Nem akartam látni, ahogy öltözködik, ahogy elmegy… de kénytelen voltam kiengedni. Kénytelen voltam kikísérni, mert a szívem igenis azt diktálta. Ezért felkeltem. Nehezen, egy kicsit szipogva.
A szekrény elé léptem, melegítőt húztam, púlóvert, mert tudtam, hogy odakint már éppen elég hideg lehet. Közben pedig végig hátat fordítottam neki. Nem akartam látni a meztelen testét, hogy az is az éjszakánkra emlékeztessen… ami már csak egy fejezet lesz a kalandjai naptárában. Tudtam, mit tesz, tudtam, hogy ez a vége és már csak az ágyban heverészve elmélkedhetek naphosszat azon is, mennyire elrontottam még egy fontos dolgot az életembe. Először az Ida-ügy, most meg ez a szerelem dolog…
Sóhajtottam, mikor végeztem. Nem számítottam arra, hogy felé fordulva egy homlokra lehet csók és újabb ígéret vár. Nem válaszoltam. Csupán lesütöttem a szememet és elindultam kifelé a szobámból. Gyűlöltem az álmosság és a kétségbeesettség kombinációját. Azért sem beszéltem, mert féltem, hogy elcsuklik a hangom és gyengének látszom előtte. A maszkomat akartam, amit miatta eresztettem le. Azt a vigyort, amivel mindenkinek beadom, hogy jól vagyok, hogy velem aztán minden rendben.
Már odakint voltunk, mikor megint észbe kaptam. Figyeltem, ahogy a csomagtartóba pakol. Toporogva próbáltam megfékezni a lábaimat, hogy odarohanjak az autóhoz és megragadjam a csuklóját. Könyörögjek, hogy ne hagyjon itt ez után. Nem tehettem. Nem volt helyén való és a legkevésbé férfias. Ezért kivártam, míg végez, és felém néz. Nem mozdultam onnan, ahol álltam – pontosan a kapuban – csak azokat az őrjítő kék szemeket, azt a helyes arcot fürkésztem. Neki kellett közelebb lépnie és én reméltem, magához ölel és megnyugtat. De csak ridegséget kaptam. Egy kézfogást. Vonakodva fogadtam el és szorítottam meg olyan erősen, ahogy a dühöm engedte. Már nem voltam kétségbeesve, már haragudtam, amiért képes így hátat fordítani nekem.
– Jó utat… – Léptem hátrébb.
Megvártam míg elmegy és szinte biztos voltam benne: nem látom többé. Elvette, amit azon az estén megkívánt, én pedig buta módon hagytam magamat felhasználni a szórakozásra. Nem is számítottam arra, hogy még egyszer hallok felőle.
Hosszan álltam még ott, bámulva az autó után. Bele-beleremgtem a hideg szellő cirógatásába és úgy éreztem, megszakad a szívem. Csak akkor ballagtam vissza, mikor jó pár perc eltelt és tudtam, nem fordul meg már.
Szószám: 867 ~ Remélem tetszik ~ Lost On You ~ ♣️



diák
avatar
Korom :
18

Tartózkodási hely :
Lørenskog, Norvégia

keresett :
Legjobb haverok

Hozzászólások száma :
106

reagok :
58

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun Vas. Szept. 16, 2018 7:02 pm



Henrik & Alaris

"Az érintés nélküli érintések, a szótlan tudás és érzés nagyon bonyolult táncát jártuk. Barátok voltunk, akik egy sziklapárkányon, egy nagyon keskeny párkányon egyensúlyoztak, és én nem vettem észre, milyen közel van ez a párkány ahhoz, hogy leszakadjon a talpam alatt."

Az ócska humorom sokszor kellemetlen tud lenni, de a vigyorom mögé rengeteg mindent tudok betuszkolni. Érzelmek és gondolatok, melyeknek sokszor nincs helye a világban, csak önmagamban. Az ajkaimra ugyanakkor majdnem komoly szavak szöknek. Majdnem olyat mondok, ami tőlem már annyira biztosnak tűnhetne, hogy épp már hihetetlenné is változna. Az utolsó pillanatban azonban megtorpanok, s a megszokott viccelődés mögé rejtek hirtelen mindent. S bár vigyorom ott ül szélesen arcomon, mégis mikor elfordulok tőle a zuhany felé menet, az hamar eltűnik rólam.
- Persze, az én csajom! - röhögök fel bentről, nem túl nagy őszinteséggel. Érezheti rajtam, hogy csak húzni akarom az agyát, de mégis mit mondhatnék? Henri, ez volt életem legcsodásabb éjjele, és megmagyarázhatatlan dolgokat indítottál el bennem? Olyanokat, amiket még sosem éreztem? Hogy amikor hozzád érek, valami olyan melegség tölt el, amit mindig érezni akarok? Hogy nélküled még pár másodperc is szörnyű? Dehogy. Ilyeneket nem mondhatok. Teljesen idiótának nézne, ha őszinte lennék vele. Lehet, hogy ő nem is gondolja komolyan az egészet. Csak egy futó kaland, új élmények... És ha pofára esnék? Az lenne életem legkellemetlenebb pillanata. Főleg, hogy én kezdek érezni iránta valamit...
- Ha itthon van a húgod, akkor szerintem sokat kell magyarázkodnod holnap. - mosolygom felé egy kacsintást kísérően, mikor kilép az ajtón. Nagy sóhajjal kezdem borzolni a kutyát, de közben egyre csak a bejáratot kémlelem, mikor jön már vissza Henrik. S mikor nyitódik ismét az ajtó, a szőrmók heves farokcsóválással szimatolja ki az ételt, én pedig csak ábrándosan nyúlok ez ágyon, úgy figyelem. Hol az ebet, hol pedig Henrit. Hirtelen olyan békés nyugalom tör rám, hogy legszívesebben megállítanám az időt. Így mikor mellém fekszik, én olyan szorosan ölelem magamhoz, amit már tényleg nem lehet csupán egy fellángolt kalanddal magyarázni...

A sors viszont úgy látszik, egy csepp boldogságot sem hagy nekem. Mindig mikor valami jóra fordulna, valami változás jönne, egy egyszerű tollvonással minden ugyanolyan lesz, mint régen. A tegnapi este után egyáltalán lehet bármi is ugyanolyan, mint azelőtt? Erőltetett, ám igen csak bús mosollyal pillantok Henri felé, majd kezét a sajátomba emelem.
- Igen, nagyon hosszú... - sóhajtom magam elé, halk és zavart köhintést víve mondatom végére. Ő elfordul, én elfordulok, s beáll a kínos csend. Igazából még megmozdulni is nehezen megy, csak ülök tétlenül, mintha arra várnék, hogy újra csörren a telefon s közlik, hogy mégsem kellek. Ám az csak némán fekszik a földön. Én pedig hátravetem magam az ágyon, majd közelebb húzom magamhoz Henrit, és átölelem. Szó azonban még nem szökik ki számon. Csupán arcomat akarom belefúrni kócos hajába, hogy még pár percig élvezhessem a közelségét. Az ölelésem most sem gyengéd, inkább erősen húzom magamhoz, hiszen tényleg nem akarom elengedni.
- Henri? Kérlek, ne haragudj... - súgom hajszálai közé, majd kicsit elhajolok úgy, hogy arcát is láthassam. Pár pillanatig csak tekintetében mélyedek el, majd újra megpróbálok felvenni egy mosolyt, ami ismét eléggé búsra sikeredik. Hiába, a dühöt, a zavartságot, a haragot, s minden hasonló érzést könnyedén tudok leplezni a vigyorommal. Az őszinte szomorúságot viszont még nem gyakoroltam...
- Visszajövök hozzád hamarosan, ezt megígérem. Rendben? - tekintem oly' komoly lesz hirtelen, mintha csak lelkének a mélyére akarnék lejutni, hogy ott ássam el az ígéretem. S hogy ezt megpecsételjem, egy gyengéd és érzéki csókot hintek ajkaira, melybe sóhajom is beszökik. Ám talán nem is ez az a mozdulat, mely igazán meghitté varázsolja az egészet, hanem mikor ajkaim homlokát érintik finoman. Ez az a pont, mikor biztosan tudom: történjék bármi, én visszajövök...
Ám hogy visszajöjjek, ahhoz el is kell mennem. Így bár nagyon nehezen, de kibontom Henrit az ölelésemből, majd végül felöltözök. A szokásos fekete öltözék, melyet egy lenge bőrkabáttal egészítek ki. A maradék ruhámat elpakolom a bőröndbe, végül azt felhelyezem az ágyra. A kis szőrgombóc mintha csak megérezné, hogy a légkör nem túl vidám, úgy araszol a lábamhoz halk nyüszítéssel, mire én felkapom, megborzolom a fejét, majd őt is megölelem.
- Vigyázz ám a gazdira... - súgom felé mosolyogva, majd leteszem, s végül Henri elé állok. Pár pillanatig ugyan hezitálok, hogy mit is kéne mondanom, de végül egy váratlan mozdulattal szorosan magamhoz húzom. Szemlehunyva élvezem ki az utolsó ölelést, hiszen tudom, hogy odakint ezt már nem nagyon tehetjük meg, hátha meglát valaki... Végül arcát mindkét kezembe fogom, s úgy adok neki egy búcsúcsókot, mely számomra rettentően fájó, és úgy érzem, mintha megmarná a lelkem. Érzem, ahogy a hideg végigfut rajtam, s olyan komorság jön hirtelen rám, hogy az karon fog egy nagy adag gyűlöletet. Gyűlöletet a világ ellen, mely elválaszt Henritől.
- Sietek vissza... - újra homlokának érintem ajkaim, életemben másodszor, s mindkettőt Ő tudhatja magáénak. Aztán hagyom, hogy ő menjen előre, én pedig felkapva a bőröndöt, követem ki az udvarra, át a kapun, egészen a kocsimig. Ott betömöm a holmimat a csomagtartóba, végül újra Henri elé lépek. Kezem nyújtom felé kézfogásra, bár szívem szerint újra megölelném, de ezt csillogó szemeimen is jól láthatja. Ám nem teszek ilyesmit. Nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni, s ha csak ő nem tesz ilyesmit, úgy egy kézfogás után szállok be az autóba. Nagy sóhajjal indítom be a motort, még egy utolsó pillantást vetek felé, majd szép lassan elhajtok. A sarkon befordulva tekintetem még találkozik az övével, de pillanatokon belül elnyelnek Norvégia számomra már komor és borús utcái...
leszakadt
avatar
Korom :
26

Tartózkodási hely :
Talán pont ott, ahol te is

Hozzászólások száma :
156

reagok :
57

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun Vas. Szept. 16, 2018 8:35 am

Alaris & Henrik

cupid carries a gun


Jó volt a csend. Jó volt, hogy nem történt más, csak ujjaink simultak egymásba és szapora légzésünk törte meg a csendet. Még nem éreztem ilyet, még nem remegett így a testem senki mellett. Szerettem volna kiélvezni minden pillanatát a vágyaim beteljesülésének, remélve, hogy talán nem is ér véget ez az éjszaka. Féltem belegondolni, hogy mik ezek az érzések és hogy majd talán megbánom mindet, mikor felébredek reggel.
A mosoly hirtelen eltűnt az arcáról, ahogy felém fordult és beszélni kezdett. Nem vártam ígéreteket, valamiért Alaris nem olyan ember volt, akitől ilyesmire számítottam volna. Ezért is akartam inkább csak élvezni a pillanatot, amíg tart ez az egész. Élvezni, hogy nem kell belegondolnom, mit hoz a reggel és hogy talán megint ezernyi üzenet vár a telefonomon arról, milyen szemét vagyok. Figyeltem, ahogy lehunyta a szemét és hosszan fújta ki a levegőt. Úgy szerettem volna végig cirógatni a borostás arcán és megcsókolni. Soha, senkit sem akartam ennyire őszintén érinteni.
– Hogy mi… – Kezdtem volna, ahogy a tenyerébe simult az arcom. Azonban a csók elhallgattatott. Nem hunytam le a szemem, hogy élvezzem, kellett egy pillanat, hogy felfogjam, csak viccelt. Nem a vigyorból jöttem rá, hanem a mondandójából. Rajtam még is egy csepp sértettség futott át.
– Ettől csaj lettem? – Kérdeztem elszomorodva, miközben én is felültem az ágyon. Ő addigra már a zuhany felé ment, de reméltem, hogy nem hagy válasz nélkül. Nem akartam lánnyá változni azért, mert engedtem neki… de hát élveztem minden percét, sokkal jobban, mint amikor igazi lánnyal voltam és tudtam, bármikor szívesen újra kezdeném az egészet. Valahol talán azt is sejtettem, hogy ez volt az, ami miatt egyetlen csajt sem tudtam igazán megkedvelni és amitől a szex inkább csak vágyak kielégítés semmint valami szenvedélyes, vad dolog volt.
Lassan keltem fel és már régen folyt a zuhanyzóban a víz, mire én magam is bemásztam Alaris mellé. Hagytam, hogy hozzám simuljon, hogy érintsen, ha akar, de közben vadul dörzsöltem át újra és újra nedves tenyérrel az arcomat. Túlságosan a felismerés hatása alatt voltam. A szívem mélyén sejtettem, hogy ilyesmi állhat mindennek a hátterében, de nem volt olyan fiú az osztályomban vagy az iskolámban, akit megbámulva kellemes érzések töltöttek el. Pedig feltettem magamnak párszor a kérdést, mikor magára hagytam az együtt létek után a lányokat: vajon meleg vagyok? Nem mertem soha jobban belegondolni, egyetlen fejrázással toltam félre a dolgot.
Szinte gépiesen követtem kifelé Alarist. Közben végig töröltem én is a testemen és mikor már a helyére akasztottam volna a törölközőt, meghallottam én is a nyüszítését. Egészen elfeledkeztem az alvó állatról.
– Dehogy fogsz éhen pusztulni… – Hajoltam le a kutyushoz és ujjaimat a puha szőréhez nyomtam. Óvatosan vakargattam meg a feje búbját. – Te maradj itt vele és próbáld meg csendben tartani, hátha itthon van a húgom… bár elég nagy a csend. – Nevetve tettem hozzá ezt a mondatot. Igazából megint csak zavaromban vigyorogtam… hiszen én nagyon élveztem minden percét a közöttünk lévő dolgoknak, a húgom előtt mégis titkolni akartam.
Gyorsan belebújtam egy alsógatyába és kisiettem a konyhába. Egy tálba vizet tettem, egy másikba meg egy kevés húst. Más nagyon nem volt otthon, amit adhattam volna neki. Így a két tállal egyensúlyozva mentem vissza a szobámba. Az egyik sarkot kineveztem kutyaetetőnek, odatettem le őket. Aztán finoman simítva végig az rajta odavezettem. Mohón falta be a húskockákat, amiket még anya készített elő nekünk a holnapi ebédhez. Ha el is utaztak mindig gondoskodtak rólunk jó előre és ez volt most a szerencséje a kis szőrmóknak.
Megvártam míg befejezi az evést és ivást, majd a szőnyegen, az ágy közelében elhelyezkedett megint. Kicsit rámosolyogtam, aztán visszasétáltam Alarishoz és óvatosan huppantam le mellé. Szorosan simultam hozzá, ő pedig mintha csak még szorosabban húzott volna magához. Nem tudom, hogy mennyi időbe került, de még egy darabig hallgattam Alaris egyenletes szuszogását. Aztán mély, álomnélküli alvásba merültem.


Zajra és mozgolódásra keltem… na meg káromkodásra. Morogva mocorogtam, közelebb akartam húzódni Alarishoz. Ahogy a hajamhoz értem és beletúrtam, éreztem, hogy nagyon-nagyon kócos. Kellett még egy pillanat, hogy felfogjam, mi is a zaj forrása, mi az, ami annyira megtörte a csendet, hogy felrázott. Meg akartam ütni valamit, éreztem, hogy morcos vagyok, mint kiskoromban, mikor anya beült az ágyam szélére és kedves szavakkal próbált felébreszteni.
– Hallgattasd el… – motyogtam még mindig csukott szemmel.
Csak akkor jöttem rá, hogy a telefon az, mikor beszélni kezdett. Éreztem, ahogy eltávolodik tőlem, ahogy fel kell az ágyból… és mikor kinyitottam a szememet, már csak azt láttam, ahogy az ablak felé sétál. Felé nyújtottam a kezemet, de túl fáradt voltam, így az erőtlenül hullott a matracra. Már csak azt fogtam fel, mikor kinyomja a telefont és visszasétál az ágyhoz. Egy percre megint csodáltam, hogy milyen magas és izmos hozzám képest. Irigyeltem ezért, de közben imádtam is minden porcikáját és csókolni akartam. Ő viszont egy kicsit komolyabban huppant le az ágyra – igen a magára erőltetett mosoly ellenére is annak látszott.
Csak akkor fogtam fel, mi is történik, mikor elkapta rólam a tekintetét. Olyan gondolatok futották át az agyamon, hogy le akar lépni, el akar hagyni… elhagyni, miközben semmiféle kapcsolati státuszt nem beszéltünk meg – habár mivel még életemben nem volt barátnőm, fogalmam sem volt ez hogyan megy.
– Értem… – Nyeltem egyet. Már egy cseppet sem éreztem magamat fáradtnak. Csak keserűséget és csalódottságot hagytam kavarogni magamban. Féltem, hogyha most elmegy többé nem látom… talán hónapok vagy évek múlva, mint korábban. Talán nem is jelentettem neki semmit. Hát ezért nem akartam, hogy véget érjen ez az este. – Akkor menj… az egy hosszú út... – Fordultam el tőle. Nem akartam rá nézni. A falat akartam bámulni, mert az legalább nem látta az arcomon a kétségbeesést.
Szószám: 923 ~ Remélem tetszik ~ Lost On You ~ ♣️



diák
avatar
Korom :
18

Tartózkodási hely :
Lørenskog, Norvégia

keresett :
Legjobb haverok

Hozzászólások száma :
106

reagok :
58

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun Pént. Szept. 14, 2018 9:13 pm



Henrik & Alaris

"Az érintés nélküli érintések, a szótlan tudás és érzés nagyon bonyolult táncát jártuk. Barátok voltunk, akik egy sziklapárkányon, egy nagyon keskeny párkányon egyensúlyoztak, és én nem vettem észre, milyen közel van ez a párkány ahhoz, hogy leszakadjon a talpam alatt."


Az elmém csendben tisztul a félhomály leple alatt, s szinte mozdulni sem bírok az ülepedő vágyaktól. Csak hallgatom Henrit és a saját szapora, majd egyre inkább enyhülő lélegzetem, miközben kalapáló szívem is lassacskán már nem akar kitépődni a helyéről. A viharos vágytenger halk morajlásba kezd, egyelőre visszahúzódva s elcsitulva, átengedve a tombolás utáni kielégült, békés csend meghitt nyugalmát. Halkan sóhajtok, mikor kezem az övébe süllyesztem, s finoman mosolyodok el, ahogy szemeim lecsukódnak. Persze nem alszok el, csupán kiélveznem Henrik közelségét. Próbálok magamban kifogásokat keresni, hogy miért nem kéne ebbe az egészbe belekeveredni, hogy miért nem lenne jó közelebb engedni őt magamhoz, de ekkor mindig beszívom édes illatát, s libabőr fut végig rajtam, ahogy megszorítom a kezét. Nagyon különös érzés növekedik bennem, s mintha halovány ragaszkodást is kezdenék érezni. Én, Alaris Mharaxia, a Mharaxia klán egyik feje, egy kegyetlen bérgyilkos, aki se nőt, se gyereket nem kímél. S aki most itt fekszik egy tizennyolc éves fiú ágyában, azon töprengve, hogy tölthetnének együtt több időt. Az élet néha igazán vicces tud lenni.
- Igen, és most kell tennem neked egy ígéretet. - ajkaimról lekúszik a mosoly, és olyan komolyan pillantok felé, mintha valami egetrengető vallomásra készülnék. Fejem kicsit hátrébb szegem, hogy teljes egészében magaménak tudhassam a figyelmét.
- Henrik, szeretném megígérni neked tiszta szívemből, hogy... - sóhajtok egy nagyot halkan megremegve. Egy másodpercre lehunyom szemeim, s mikor fújom ki a levegőt, akkor nyitom csak ki újra.
- ... hogy legközelebb én leszek a csaj. - vigyorodok el szélesen, majd tenyerembe simítom arcát, fölé hajolok, s egy igazán szenvedélyes csókot hintek ajkaira. Még mindig mosolygok, s miután homlokom az övéhez érintem, elhajolok tőle, feltápászkodok, s újra megindulok a fürdő felé.
- Téged már nem lesz olyan egyszerű lemosni magamról... - lököm magam mögé kivillantva fogsorom, azzal eltűnök újra az ajtó mögött. Már nem is tudom, hogy a mai napon hányadszor látogatom meg a fürdőt... Remélem Henri is velem tart, de most már próbálom türtőztetni magam, s azon kívül, hogy párszor érzékibben simulok hozzá, s gyengéden megcsókolom, igyekszek nem rámászni. A zuhany alól kilépve megtörölközök, s mikor indulnék tovább a szobába, halk nyüszítést hallok meg odalentről, mire a félhomályból kirajzolódik a kis fehér szőrmók alakja.
- Ó, hát téged teljesen elfelejtettünk... - csillogó szemekkel és szomorúan pislog felénk a kutya, mire én ölbe is kapom, majd egy pillanatra leteszem az ágyra, amíg felhúzok egy fekete alsógatyát. Közben erőtlenül emeli fel mancsát felém, úgyhogy hamar újra felemelem, mikor már nem vagyok anyaszült meztelen.
- Szerintem keresni kéne neki valami kaját és vizet. Nem lenne jó, hogy mellettünk pusztulna el úgy, hogy előtte egy hetet kibírt csak velem. - röhögök fel, s ha kell, Henrivel tartok a konyhába, de a szobában is megvárhatom. Bárhogy is legyen, ha a szőrmók végre ételhez jut, én magam elterülök az ágyon, s ha Henri is befeküdt mellém, úgy ölelem magamhoz, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Halk szuszogásom érezheti a bőrén, mely ahogy álomba merülök, egyre inkább elnyúlik...

Olyan mélyen és nyugodtan alszok, hogy mikor megcsörren a telefonom, ahhoz is kell pár pillanat, mire egyáltalán rájövök, hogy hol vagyok. Csak erőtlenül emelem fel a fejem a hangra, s bárhogy is ébredjünk, karom és lábam is Henrire pakolom, majd a párnát az arcomba tolom.
- Majd elhallgat... - morgom a párnába, s hamarosan valóban elcsendesül. Azonban pár pillanat múlva újra megszólal, s talán két kört várhatok még meg, mikor idegesen ülök fel, igen csak kócos hajjal és álmos arccal.
- A faszomba már! - csattanok fel, majd előkotrom a nadrágom zsebéből a telefont, s mérgesen veszem fel. Meg sem nézem, ki keres, s jelenleg egyáltalán nem érdekel.
- Mi van? - szólok bele, ám ezután hosszú csend következik. Férfi hang hallatszik a túloldalról, mire én felállok, s az ablak elé lépek. A szemeim megdörzsölöm, s nagyot sóhajtva pillantok kifelé.
- Most nagyon-nagyon nem alkalmas. Nem lehetne mást küldeni? - megint egy hosszabb csend, majd tőlem egy újabb elnyújtott, ingerült sóhaj.
- Nekem már nem is lehet magánéletem, vagy mi a fasz? - tárom szét értetlenül a bal kezem, s közben a kutya is mereven figyel a szoba végéből, mintha csak bajt szimatolna.
- Ott leszek... - közlöm dühösen, majd azonnal kinyomom a telefont, s a földön heverő nadrágomra hajítom. Ezután az ágyhoz sétálok, majd Henri mellé leülök, s igen csak bűntudatos ábrázattal fordulok felé.
- Van egy rossz hírem. Levangerbe kell mennem, északra... Munka ügyben. - próbálok némi mosolyt magamra erőltetni, de az nem igazán sikerül. Egyáltalán nem akarom itt hagyni őt...
- Estére ott kell lennem, és mivel hét-nyolc órás az út, így most kell indulnom. Egy, maximum másfél hét az egész... - kapom el róla a tekintetem, ne lássa rajtam, mennyire ideges vagyok az egész miatt. Azt pedig végképp, hogy milyen szomorúsággal tölt el, hogy már megint én vagyok az, aki odébb áll... Most azonban nem sokáig. Ahogy tudok, jövök vissza hozzá. Már, ha egyáltalán túlélem...
leszakadt
avatar
Korom :
26

Tartózkodási hely :
Talán pont ott, ahol te is

Hozzászólások száma :
156

reagok :
57

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun Szer. Szept. 12, 2018 4:00 pm

Alaris & Henrik

cupid carries a gun



+18

Sóhajtozva húzódtam közelebb hozzá… szinte fáztam nélküle. Tenyerem önkéntelenül simult a mellkasára, ahogy felém fordult és testünk megint összesimult. Lihegésemet szerettem volna értelmes szavakká formálni, szerettem volna azt kérni tőle, hogy megint váljunk egyetlen egésszé… hogy jöjjön már el az a végső remegés, amivel aztán tényleg megadom neki magamat. Alaris karjában eltűnt a maszkom, megszűnt létezni az a börtön, amibe magamat száműztem, csakhogy a családomat boldoggá tegyem. Talán egész életemben viseltem, talán ebbe nőttem fel. Sosem voltak anyáék követelőzők… egyszerűen csak éreztem a szívem mélyén, hogy túlságosan különbözöm a testvéreimtől ahhoz, hogy azt bátran mutassam meg. Büszkeséget akartam látniuk, azt hogy igen, Henrik az, aki lenyűgözte őket és nem Hell vagy Arn. Most még is szinte ösztönösen dobtam el magamtól az álruhám. Alaris nem csak a ruháimat vette le rólam, de a lelkemet is levetkőztetette. Vele igazán önmagam voltam. Szerettem azt az érzést és még többet akartam.
Felhúzta a lábamat, én pedig, hogy még közelebb préselhessem magam hozzá, egyszerűen átkulcsoltam. Tekintetem elveszett a ködös pillantásában. Megint átadtam magam a vágyaknak, az érintéseknek, a sóhajoknak. Nem érdekelt a külvilág, az sem ha valaki kileste, amit tettünk. Ujjai végig simítottak a homlokomon. Éreztem, ahogy egy odatapadt tincset húz félre, de még ez is annyira érzéki volt, hogy halkan felnyögtem. Az az érzésem támadt, mintha a testem valami tüzes tornádóba keveredett volna és az egyre csak kínoz, míg nem a földre dob kimerülten. Én pedig sóhajtozva keresném a megnyugvást. Hát hagytam, hogy felkapjon… hagytam, hogy Alaris megint fölém kerekedjen. Engedelmesen viszonozta a csókot, szenvedélyesebb ritmust vettem fel, miközben forró tenyere szinte megperzselte a bőrömet. Az újabb kényeztetésre megremegtem, csípőmet hirtelen nyomtam felé, jelezve, hogy még többet akarok… még többet… érezhette a gyönyör eredményét, amit ő váltott ki és ami folyamatos remegésre késztette a testemet. Újra az övé akartam lenni.
Halkan sóhajtottam fel, ahogy a nyakamra siklottak puha, érzéki ajkai. Aztán apró harapások jöttek, miközben testünk megint összesimult. Felhördültem, ahogy fogai erősebben martak a bőrömbe. Az egyik kezemmel a hajába túrtam, a másikkal megint hozzá simultam odalent egy csípő mozdulattal. Éreztem, ahogy egyre mélyebben, egyre szenvedélyesebben mozdul felém. A testem most még jobban remegett. Már amúgy is érzékeny volt, ettől az egésztől pedig csak még furcsább hangok szakadtak ki belőlem. Nem tudtam volna visszatartani őket, akkor sem ha nagyon koncentrálok. A gyönyör már maga alá temetett.
Megéreztem a forró leheletét az ajkaimon, a lágy érintést a nyelvével… és újra sóhajtottam egyet. Testem kimerülten hevert alatt és csak akkor izzott fel újra, mikor éreztem, már lassan mozog… akadozottabbá vált a ritmus. Ujjai a nyakamra siklott és finoman szorították rá. Egy pillanatra elakadt a lélegzetem, nem volt fájdalmas, egyszerűen csak azt is élveztem.
Egyetlen szenvedélyes csókkal, simítással az arcomon ért véget az egész.
Lehunytam a szemem és csak éreztem, ahogy eltávolodik a teste tőlem. Valahova mellém került a huppanás alapján. Sóhajtottam egy nagyot, hátha megnyugszik szenvedélytől hullámzó mellkasom. Csupán ezután fordultam felé. Láttam, hogy engem néz azokkal a szép kék szemekkel és azt kívántam bár megérintene, bár hozzám bújna… nekem nem volt még erőm mozdulni. Gyenge voltam és kimerült. De Alaris magától is tudta, mit akarok. Talán megérezte, nem tudom, mert odasimult hozzám. Fejét az én fejemnek támasztotta.
Úgy mozdulatam, hogy egész testem oldalra fordult. Így ujjaim a hajába túrhattak. Nem volt benne most szenvedély, csak valami olyan gyengédség, amiről fogalmam sem volt, hogy létezhet. Finoman cirógattam és közben a még mindig túl heves lélegzetem hallgattam.
– Ez jobb volt a bulinál… – Suttogtam.
Szószám: 569 ~ Remélem tetszik ~ Lost On You ~ ♣️



diák
avatar
Korom :
18

Tartózkodási hely :
Lørenskog, Norvégia

keresett :
Legjobb haverok

Hozzászólások száma :
106

reagok :
58

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun Vas. Szept. 09, 2018 9:15 pm



Henrik & Alaris

"Az érintés nélküli érintések, a szótlan tudás és érzés nagyon bonyolult táncát jártuk. Barátok voltunk, akik egy sziklapárkányon, egy nagyon keskeny párkányon egyensúlyoztak, és én nem vettem észre, milyen közel van ez a párkány ahhoz, hogy leszakadjon a talpam alatt."


+18

Az ágyon fekve próbálom csitítani elmém, de ez nem igazán sikerül. Minden pillanatban csak Henribe vágyom vissza, s még ez az apró távolság is rengetegnek tűnik, így mikor közelebb ér hozzám, én oldalra fordulok, majd egyik lábát magamra húzom, s derekát ölelve simulok hozzá közel. A hangja, a sóhajai, a közelsége, egyszerűen minden bódítóan hat rám, így nem véletlen a kissé ködös tekintetem, mellyel egyre csak őt fürkészem. Egy kósza tincset elsimítok homlokáról, ujjaim pedig ezen az úton fúródnak bele hajába, onnan pedig lágy cirógatással szöknek lejjebb, vissza oldalára. A tekintete és a halovány mosolya egyszerűen megbabonáz, s olyan áhítattal figyelem arcának minden apró rezdülését, hogy az újabb érzelmi hullámtól végigfut a hideg az egész testemen, s beleborzongok a felismerésbe. Nem akarom őt többet elengedni, mindig itt akarom tudni magam mellett, hiszen olyan mélyről törnek fel belőlem ezek a gondolatok és érzések, hogy biztosan tudom, ez nem holmi apró fellángolás, mely a reggel beköszöntével majd el fog múlni. Ez valami olyasmi tűz, mely belőlem és belőle táplálkozik, mely egy kiolthatatlan viharrá kész alakulni.
Én pedig ezt szabadjára is engedem, így ajkaim érzékien simulnak Henriéhez, majd egyre szenvedélyesebben kezdem őt csókolni. Halk lihegésem ismét erősödni kezd, s mikor enyhén megharapom alsó ajkát, kezem hasára csúszik, onnan pedig egyre lejjebb, míg nem újra megérzem őt ujjaim alatt. Forró mozdulatokkal kezdek játszadozni odalent, míg közben nyelvünk egyre hevesebb táncot lejt. Kénytelen vagyok halkan felnyögni egy ponton, hiszen már csak az is, hogy hozzáérhetek, s élvezhetem gyönyörének minden cseppjét, egyre jobban feltüzel, így pedig nem vagyok már képes többet várni. Ajkaim mohón csúsznak át nyakára, ahol talán kicsit erősebben szorítom fogaim közé bőrét, ezzel a mozdulattal pedig egész testemben simulok rá újra. Pillanatok alatt nedvesítem be ujjaim, így mikor újra behatolok, már könnyedén csusszanok mélyebbre. Az első pár lökés ismét csak igazán érzékire sikerül, így elnyújtott, mélyről jövő sóhajaim nyakán foszlanak szét, azonban már nem bírom tovább visszafogni magam. Érzem, hogy a gyönyör már nagyon közel van, ezért csípőm egyre hevesebben kezd táncolni, míg bal karomon támaszkodok feje mellett, jobbom pedig mellkasán pihen meg, néha egy aprót karmolva bőrén. Ajkaim visszasimulnak övére, de legtöbbször épp hogy csak összeérnek, vagy épp nyelvem hegyével érintem meg érzékien. Az erős vágyakból táplálkozó forró leheletem szenvedélyesen egyesül Henri sóhajaival, miközben olykor szemlehunyva élvezem ki a pillanatot. Nem is tudom, mennyi ideig maradhatunk így összeolvadva, hiszen az időérzékem teljesen elveszik, azonban az olykor megremegő testem és szapora lélegzetem bizony jelzi, hogy itt a vég. Kezem lágyan szökik nyakára, s mikor csípőm már akadozva kezd mozogni, érezheti, ahogy gyengén megszorítom. Ez pedig kicsit erősebbé válik, mikor átadom magam a beteljesült vágynak, átadom magam Henrinek, s mikor szabadjára engedem a gyönyört, egy igen csak hangos nyögés tör fel belőlem. Csípőm lassul, ujjaim szorítása enyhül, s egy utolsó, szenvedélyes csókot adok Henrinek, mielőtt még lemásznék róla. Finoman simítok végig arcán, majd végül elterülök mellette a paplanon.
Más esetben innentől kezdve nem sok minden érdekelne már, hiszen megkaptam, amit akartam... Ám most oldalra biccentem a fejem, s egyre csak a tekintetét keresem. Sőt, még mindig képtelen vagyok elviselni a távolságot, érezni akarom az illatát, a bőrét, így közelebb húzódok hozzá, oldalra fordulok, s fejem az övéhez érintem. Kell még egy kis idő, amíg lenyugszom, hiszen minden létező érzelem, ami bennem élhet, most felszínre került. Ezekről pedig mit sem tudtam... Talán akkor éreztem utoljára hasonlót, mikor még éltek a szüleim. Azóta csupán az ösztönöknek éltem, s nem létezett számomra olyan ember, aki fontos lenne. Se rokon, se barát, se szerelem... Azonban Henrik hirtelen mintha minden űrt kitöltene bennem. Létezhet egyáltalán ilyen? Hiszen annyira mások vagyunk. Nem csak a nyolc év, mely közöttünk van, de a tény, hogy én egy gátlástalan gyilkos vagyok, Ő pedig hamarosan egy tisztességes egyetemista lesz. Összeférhet egyáltalán két ennyire különböző élet? Ahogy beszívom illatát, s szívem nagyot dobban, mikor megérintem a kezét, hirtelen minden kérdés a homályba a veszik. Igen, létezhet ilyen. Hogy is hívják mostanság? Valami "sz" betűs szó lesz a megoldás...
leszakadt
avatar
Korom :
26

Tartózkodási hely :
Talán pont ott, ahol te is

Hozzászólások száma :
156

reagok :
57

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun Szomb. Szept. 08, 2018 3:42 pm

Alaris & Henrik

cupid carries a gun



+18

Nem gondolkodtam. Nem tettem fel kérdéseket, csak hagytam, hogy ajkaim finoman az ő ajkai közé simuljanak. Kicsit megkésre, de átkaroltam a nyakát, még közelebb húztam magamhoz, ujjaim finoman a tarkójára simultak. Egy egészen kicsit beletúrtam a sötét tincsekbe. Élveztem, hogy a haja végig cirógat a bőrömön, ez is csak forróságot hagyott maga után bennem. Egyre jobban és egyre többet akartam érezni belőle. S ez ösztönös volt, hiszen korábban nem tapasztaltam meg hasonlót. Csak egy kis félsz volt bennem, hogy megint megérzem azt a kis fájdalmat, amit korábban a zuhanyzóban. Nem tudom miért tartottam tőle… talán csak azért, mert nem akartam elrontani a közöttünk tomboló szenvedélyt. Imádtam, ahogy a nyelvünk vadtáncot járt… ahogy remegve simult össze a mellkasunk.
– Akkor mutass többet… – Sóhajtottam, ahogy odalent összedörgölőztünk. Nem tudom, miféle követelőzés váltotta ki belőlem azt a vad mozdulatot. Jelezni akartam, hogy várom a folytatást, de ő talán egy kicsit játszani akart velem… kicsit megváratni. Csakhogy már annyira izzott a testem, hogy másra sem váltam, mint az összeolvadásra… még arra a kis fájdalomra is – hiába féltem annyira többet. Az a halvány mosoly, amit még megengedtem magamnak is azt üzenete neki: itt vagyok, most megkaphatsz úgy igazán.
Ujjai finoman az ajkaim közé vándoroltak. Én pedig egy halk sóhajjal nyalogattam meg őket. Látni akartam az arcán, hogy ez is tetszik neki, hogy ez is úgy elveszi az eszét, mint minden mozdulatom. Nem voltam vak, láttam, hogy tetszik neki, ahogy újra és újra összesimult a testünk. Láttam, hogy imádja a mosolyomat és ahogy a tekintetünk találkozott. Én is ugyanúgy beleremegtem ezekbe a pillanatokba, mintha az élet azt akarná az arcomba dörgölni: ez az, amiről a bátyámmal beszéltünk. Az volt az a furcsa érzés a gyomromban, az a különös lüktetés a mellkasomban… amit egyetlen lány sem tudott kiváltani belőlem, csakis Alaris. Egyetlen másodpercre talán át is futott a félelem rajtam, hogy beleszeretek, a magaménak akarom, ő pedig egyszerűen elmegy Görögországba és megint egyedül maradok. Azonban minden kétely egy pillanat alatt vált semmissé. A forróság újabb, már-már elviselhetetlen hulláma elmosott megint minden gondolatot.
A simítása az oldalamon és a nyakamon hagyott nedves nyomot. A testem egy pillanatra megremegett és megfeszült. Csak sóhajtottam egyet, aztán tört fel egy hangosabb nyögés. Megéreztem azt az aprócska fájdalmat odalent. Önkéntelenül is, de megadtam neki magamat. Remegve tűrtem, míg teljesen el nem merül bennem. Ujjaim lecsúsztak a tarkójáról a matracra. A testem mellett tartottam őket, mintha hirtelen letaglózott volna a forróság örvény, ami magával ragadott. Lehunytam a szememet, hagytam, hogy ajkai megint az enyémhez simuljanak és meleg levegőt lehelve nyögjön közéjük. A fájdalom még tovább tompult, míg nem teljesen megszűnt. Éreztem, hogy már sokkal könnyebb, hogy a testem megszokta őt és még jobban vágyakozik utána, mint korábban. Olyan volt, mintha megtalálta volna egy rejtett gyengepontomat, amiről én nem is tudtam.
Elhúzódott tőlem, én pedig már alig bírtam magammal. Remegve sóhajtottam fel, mintha jelezni akarnám, hiányzik a forrósága… ami aztán egyetlen pillanat alatt vissza is talált hozzám. Előbb még ő maga simult belém, aztán kezei és ajkai kényeztetése alatt nyögtem. Éreztem, hogyha nem hagyja abba, akkor jön a gyönyör, megállíthatatlanul jön és én nem fogok tudni gátat szabni neki. Csakhogy már nem is szégyelltem volna úgy, mint a lányoknál, ha esetleg tíz perc alatt végeztem… Alaris túl sok volt, túl forró… elvette az eszemet. Egyszerűen abban a pillanatban nem ellenkeztem.
A parancsára a hasamra fordultam, kissé remegtek a tagjaim a bőrömre lehelt forró levegő nyomán. Ellenvetés nélkül fogadtam szót neki. Hagytam, hogy keze a testem alá simuljon és kicsit megemelje a csípőmet. Minden erőmet bevetettem, hogy segítsek neki, ezért amennyire tudtam, térdre húztam magam. Éreztem, ahogy megint belém simult. Éreztem a finom nedvességet, amitől könnyebbnek tűnt az egész. Az agyamat viszont, mintha valami homály szállta volna meg. Az ágyneműt markoltam, arcomat belenyomtam a paplanba és hangos nyögéseimet abba rejtve élveztem minden érintést. Ahogy végig nyalta gerincemen és fogai a bőrömbe martak, talán a csípőmet felé toltam. Attól kezdve minden egyes összesimulásba én magam is belemozdultam. Nem tudtam megálljt parancsolni a testemnek. Így hát gyönyör is meglepett, olyan hirtelenséggel, amire nem számítottam. Csak markoltam tovább az ágyneműt és lihegve nyomtam még mindig bele az arcomat, hátha megnyugszik a testem… hátha képes leszek koordinálni a mozdulataimat…
Alaris eltávolodott tőlem. Éreztem, hogy a forró teste után a hideg cirógat végig a bőrömön. Nem tetszett, nem szerettem. Csupán akkor simultam újra hozzá, mikor megéreztem az érintését. Testem megint a testéhez bújt, ajkaimat a fülére tapasztva hagytam, hogy hallja a sóhajaimat, amik még mindig miatta törtek elő. – Sosem éreztem még ilyet… te jó ég… te jó ég… – suttogtam hangos zihálások közepett. Tenyerem közben végig simított a mellkasán, a nyakán és a borostás arcon állapodott meg. Ujjaim a szőrszállakkal játszottak. Bátrabban értem hozzá, mint korábban.
Szószám: 772 ~ Remélem tetszik ~ Lost On You ~ ♣️



diák
avatar
Korom :
18

Tartózkodási hely :
Lørenskog, Norvégia

keresett :
Legjobb haverok

Hozzászólások száma :
106

reagok :
58

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun Csüt. Szept. 06, 2018 1:25 am



Henrik & Alaris

"Az érintés nélküli érintések, a szótlan tudás és érzés nagyon bonyolult táncát jártuk. Barátok voltunk, akik egy sziklapárkányon, egy nagyon keskeny párkányon egyensúlyoztak, és én nem vettem észre, milyen közel van ez a párkány ahhoz, hogy leszakadjon a talpam alatt."


+18

Ahogy egész testemmel Henrire simulok, magamon érzem szívének heves dübörgését, szapora lélegzetét, s minden feszülő kis porcikáját. Sokkal erősebben tartom magam alatt, mint a fürdőben, hiszen egész testét birtokba akarom venni, kisajátítani, kiélvezni a legapróbb pontot is rajta. Nem csupán a kielégülés vágya hajt, annál valami sokkal több és mélyebb vetette meg bennem a lábát, mely addig nem nyugszik, míg mindent meg nem szerez.
- Talán egy kicsit többet is tudok mutatni... - lihegem ajkai közé szenvedélyes mosollyal, de képtelen vagyok tartani a távolságot, így egy könnyed mozdulattal érnek véget szavaim egy csókban. Nyelvem egyre kuszább játéka bizony jól mutatja, hogy felesleges próbálkoznom a hergeléssel, hiszen én magam sem bírom húzni a játékot, sőt, Henri enyhén táncoló csípője még egy kéjes nyögést is kivált belőlem. Nincs mit tenni, adni kell az élvezeteknek... Jobb kezem arcára simít, egy rövid ideig csak élvezem tenyerem alatt bőrét, de végül két ujjam óvatosan ajkai közé kúszik pár pillanatra, hogy aztán lassan simítsanak végig velük immáron nedvesen nyakán, oldalán, hogy aztán megállapodjanak odalent. Kicsit még helyezkedek, egyik lábammal enyhén kijjebb tolom Henriét, majd magamon végighúzom két ujjam, ne legyen annyira kellemetlen, mikor újra összeolvadunk. Először csak finoman érintem hozzá, mintha játszadoznék, de a következő lökésnél még beljebb csusszanok, s talán az ötödik lassú és vontatott mozdulatnál már nincs tovább menni, hiszen elértem a maximumot, ami egy erős nyögést vált ki belőlem. Pár pillanatig így maradok kiélvezve a közelséget, szinte levegőt sem veszek közben, s lehunyt szemmel szívom magamba az élvezet minden kicsiny cseppjét. Aztán mozdulok... Erősebben szorítom meg jobbommal Henri lábát, miközben csípőm lassan távolodik el tőle, majd újra visszasimul rá. Arcom igen közel van az övéhez eleinte, ajkunk épp hogy csak összeér, de az erősödő sóhajok édes hidat építenek köztünk. Többször találkozik a tekintetünk, bár az enyém igazán ködös, kezdem teljesen elveszteni az eszem, ezt pedig a fokozatosan gyorsuló lökéseim is jól mutatják. Hamarosan egyre több nyögés zúg ki számon, néha pedig még a levegőt is fogaimon át szívom be, halk szisszenést hallatva. Nem is tudom, meddig tarthatjuk ezt a pózt, de egy váratlan ponton eltávolodok tőle, térdre ereszkedem, s mindkét kézzel erősen fogok rá csípőjére, hogy ugyanazt a szenvedélyesen gyors tempót vegyem fel, mint eddig. Nem kellenek ide már segítő kezek, odalent minden megtalálja már a helyét... Bőrömön halovány izzadságcseppek jelennek meg, melyek a bevilágító bágyadt holdfénynél még enyhén csillognak is. Olykor alul fognak rá kezeim combjára, ekkor kicsit mindig belassítok, nehogy túl korán érjen véget a kis játékunk, ám Henri annyira elveszi az eszem, s annyira erősen tombol bennem a vágy, hogy kénytelen vagyok elhúzódni tőle egy erősebb sóhaj kíséretében. Azonban nem állok le. Szám hasára tapad, enyhén megharapom pár ponton, de csak addig, míg kezem el nem kezdi kényeztetni, melybe ezután ajkaim is beszállnak. Már nem vagyok lassú, nem vagyok érzéki, egyre vadabb és szenvedélyesebb fordulatot vesz az egész. Néha enyhén belemarok oldalába, s egészen addig kényeztetem nyelvem és ajkaim édes játékával, míg egy kicsit lenyugszok odalent épp annyira, hogy folytatni tudjam.
- Fordulj... - lihegem hasára mikor újra felemelkedek, s ha megfordult, akkor erősen markolok rá hátsó felére egyik kezemmel, másikkal pedig alányúlok hasára, s egy kicsit megemelem magam felé. Ezúttal én adok némi nedvességet két ujjam segítségével, s megint csak az első pár lökés lassabb, aztán újra elborítja az agyam a vörös köd... Vadul csattanok hátsó felén, s minden mélyebb pillanatban még hangosabb nyögés tör fel belőlem, amit ugyan igyekszek visszafogni, de egyszerűen képtelen vagyok türtőztetni magam. Olykor gerincén simítok végig kiélvezve a látványt, olykor pedig balommal vállára fogok rá, hogy kicsit hátrébb húzzam magam felé. Néha egy-egy lassabb és visszafogottabb mozdulatnál végignyalom a hátát, vagy éppen oldalába mélyesztem fogaim. S érzem, hogy a gyönyör már nagyon-nagyon közel van, de még nem akarom elérni, még élvezni akarom őt legalább egy kicsit... Így szinte az utolsó pillanatban távolodok el tőle, hogy az ágyra vessem magam, hátam a paplannak szegezve. A pulzusom szerintem az egekben, a mellkasom pedig a lehető legszaporábban emelkedik és süllyed. Egy pillanatra lehunyom a szemeim, hogy koncentráljak, ám a kezem már nyúl is Henri után, hogy közelebb húzhassam magamhoz. Egészen eddig nem is hittem volna, hogy ilyen emberfeletti vágyak lapulnak meg bennem, melyek hamarosan elemi erővel fognak kirobbanni...
leszakadt
avatar
Korom :
26

Tartózkodási hely :
Talán pont ott, ahol te is

Hozzászólások száma :
156

reagok :
57

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun Kedd Szept. 04, 2018 11:55 am

Alaris & Henrik

cupid carries a gun



+18

Vajon mikor éreztem utoljára ilyen forróságot? És vajon voltam-e valaha zavarban szex közben? Nem hiszem. Általában ösztönösen tettem a dolgomat, élveztem az apró érintéseket és csak lehunytam a szemem, hogy ne kelljen az alattam vagy az ölemben nyögdécselő lány arcát néznem. Hagytam, hogy vadul csókolja az ajkaimat, a nyakamat… de nem akartam látni őket. Egyik sem fogott meg különösebben. Egyik sem váltott ki nagyobb érzéseket belőlem vagy olyan vad szenvedélyt, mint Alaris. Az ő közelében még is zavarba voltam. Úgy csókoltam a hasát, ahogy egy gondolattal korábban elképzeltem. A bőre ízét élveztem, ahogy az ajkaimról a nyelvemre került. Még nyeltem is egyet, hátha elárasztja kellemes meleggel az egész testemet. Nem így történt. Helyette vad forróság, erős szívverés és remegő tagok maradtak. Hozzá akartam érinteni újra az ajkaimat, kényeztetni akartam, hogy a fülemben hallassam a sóhajokat és a nyögéseket, amiket kiváltok belőle. Aztán, mikor elképzeltem csak mit is kéne tennem, olyan erővel töltött el a zavar, hogy inkább rá néztem. Egy újabb bájvigyor mögé rejtettem az érzést… hagyva hogy ujjai finoman az állam alá csusszanjanak. Egyenesen a szemeibe bámultam. Talán a mosoly is leolvadt az arcomról, hogy erős kezei belém kapaszkodva húztak fölfelé.
Hosszú perceknek tűnő pillanatokig néztem azokba az átható kék szemekbe. A mai napig nem is tűnt fel, hogy ennyire szépek, ennyire vonzzák a tekintetem és az a csillogás, ami benne dolgozott, egyszerűen elvették a józan eszem. Megint megszűntek a kétségek, a zavarodottság. Csak ő létezett. Ahogy magához húzott és kicsit hozzá simultam, éreztem, mennyire forró a bőre. Aztán összesimultak az ajkaink. Szenvedélyesen csókoltam és simítottam végig a felsőtestén. Némán hagytam, hogy vándorútra induljon a bőrömön, éppen csak egy-két sóhajtás szakadt ki belőlem. A simítás a hátamon, a csókok a mellkasomon olyan remegést váltottak ki belőlem, amivel nem tudtam felvenni a ritmust. Egyszerűen hagytam, hogy újra legyőzzön a szenvedély. A hajamon végig futó vízcseppek lefutottak a testemen egészen odáig, ahol Alaris kényeztetett.
Kéjes remegés futott át a testem, ahogyan belenyögött a mozdulatokba, ahogy a leheletét éreztem meg a bőrömön. Éreztem, ahogy megfeszülök és tudtam, ha nem húzódik el, ha nem szakítja el, akkor előcsalja a bennem egyre hevesebben tomboló gyönyört, ami már nagyon is kitörni vágyott onnan. Még is, mikor elvált tőlem, hideget éreztem. Hozzá akartam simulni, hogy megint elöntsön a forróság és az ő illata cirógassa az orromat. Még mielőtt bármit is tettem volna, újra csókolni kezdett. Vad szenvedéllyel mozdulatam ajkai felé, míg nem finom csókban forrtunk össze. Átkaroltam a derekát. Ujjaim kicsit a bőrébe martak. Szorítani akartam, hogy többé ne húzódjon el tőlem, de már nem volt erőm hozzá. Csakis arra vágytam, hogy igázzon le újra.
Akadozó szavait az ajkaimnak súgta. Erre megint rándultam egyet és még közelebb bújtam hozzá.
– Jó lenne az ágyban… – suttogtam válaszként, ahogy fejem a mellkasának ütközött egyetlen pillanatra. Míg ő elzárta a vizet, én a szívverését hallgattam. Ettől a testem nem csak a vágyakozást érezte, hanem valami furcsa, görcsös érzés, ami nem akarta, hogy elengedjem. Tagjaim még is ösztönösen húzódtak hátrébb. Csak akkor simultam megint a karjai közé, mikor a zuhanyból kilépve magához rántott. Örültem, hogy megint csókol. Olyan volt ez, mintha a szomjazónak egy csepp vizet juttatnak.
Finoman tolt a szobám felé, de nem is vettem volna észre, ha nem ütközik a vádlim az ágykeretnek. Ekkor sóhajtottam az ajkai közé, nem is készülve arra, hogy egyszerűen az ágyra löknek. Ilyenben sem volt részem, ezért egy halk nyögéssel huppantam a takaróra. Sejthettem volna a mosolyból, hogy valami ilyesmire készül. De nem is gondoltam bele. Egyszerűen csak hagytam, hogy végig mérjen. Talán egy kicsit megpróbáltam vonzóbb is lenni. A lábaim szinte önként nyíltak szét, ahogy fölém került és megpróbálta befészkelni magát közéjük. Az a simítás volt a kulcs talán, ami kitárt egy ajtót.
A kéjes nyalogatásra felnyögtem. Tekintetem a plafonra szegeződött és hirtelen felfogtam, hogy igen, ez velem történik. Az én szobámban, ahol annyi mindent átéltem, most ezt is át fogom. Megremegtem, ahogy megint szemtől szembe találtam magam vele. Lábaim ösztönösen kulcsolták át a testét, mintha közelebb akarnám húzni magamhoz. Megint az a kegyetlen vigyor ült az arcán, ami még vonzóbbá tett.
– Ennyi? – Suttogtam a kérdést és én is elővettem bájvigyoromat. Odalent kicsit szenvedélyesebben dörgölőztem hozzá. Meglepően könnyen ment ez a csípőmozdulat, holott korábban sosem próbáltam ki. Éreztem, hogy mennyire kíván és ő is érezhette ugyanezt rajtam. Nagyon akartam. Hajszolni vágytam a gyönyört, még ha gyorsan is jön el, de tudtam, hogy felszabadító lesz.
Szószám: 721 ~ Remélem tetszik ~ Lost On You ~ ♣️



diák
avatar
Korom :
18

Tartózkodási hely :
Lørenskog, Norvégia

keresett :
Legjobb haverok

Hozzászólások száma :
106

reagok :
58

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun Vas. Szept. 02, 2018 9:11 pm



Henrik & Alaris

"Az érintés nélküli érintések, a szótlan tudás és érzés nagyon bonyolult táncát jártuk. Barátok voltunk, akik egy sziklapárkányon, egy nagyon keskeny párkányon egyensúlyoztak, és én nem vettem észre, milyen közel van ez a párkány ahhoz, hogy leszakadjon a talpam alatt."


+18

Mikor Görögországban beindítottam a motort, és megígértem Odinnak, hogy hamar odaérünk Henrihez, halovány kis sejtésem sem volt arról, hogy ez a nap így fog véget érni. Ugyanakkor éreztem magamban némi izgalmat. Régebben találkoztunk, s már vártam, hogy újra lássam. Nem is teljesen értettem, hogy miért zakatolt a szívem annyira az ajtóban, mikor megjelentem a kutyával, s pár pillanatra talán még egy hülye kis tininek is éreztem magam, aki épp el akarja vinni a kiszemeltjét a bálba... Igen, valami mindig is volt közöttünk. Ezt most már biztosan tudom, ugyanakkor magyarázatot még most sem vagyok képes rá adni, csak annyit tudok, hogy miközben újra és újra elmerülök Henriben, ez az érzés egyre mélyebbre húzódik a gyökerek mentén. Ez pedig nem csak a gondolataimra, de a legapróbb sejtemre is kihat, mintha minden csak érte kiáltana. Mit kiáltana, üvöltene! A sóhajaink összeolvadva szállnak köztünk, s még a hangja is a húsomba akar marni.
Mikor eltávolodok tőle, szinte érzem a kegyetlen űrt, de édes csókja újra köddel önti el az elmém, s ahogy megérzem fogait a nyakamon, az őt ölelő kezeim befeszülnek, s egy kicsit talán erősebben karmolom meg a kelleténél, persze enyhítésképp édesen simítok végig rajta. A mellkasom hevesen kezd emelkedni és süllyedni, mikor lejjebb kúszik rajtam, még hajába is belekapaszkodok finoman. Ám ekkor találkozik a tekintetünk. Szinte belelátok csillogó lélektükreibe, ahonnan én magam nézek vissza. S valamit ismét érzek. Mintha az önzőségem megszűnt volna létezni, a helyébe pedig besétált Henri. Régebben a lányoknál egyáltalán nem érdekelt, ki mit akart, kinek mi a lenne a jó, csupán az számított, hogy én élvezzem úgy, ahogy akarom. Most viszont képtelen vagyok csak magamra gondolni, s mikor ez tudatosul bennem, hatalmasat robban odabent.
Így hát két ujjam óvatosan álla alá csúsztatom, s kicsit megemelem, majd megfogom a kezét, s felhúzom magamhoz. Csak egy halovány, sejtelmes félmosoly kúszik arcomra, s pár pillanatig csak a tekintetében merülök el. Még mindig az a gondolat kattog a fejemben, hogy hogyan lehetséges ez az egész, hogy lehetünk most együtt, Ő és én... A szívem pedig ilyenkor mindig hatalmasat dobban, s érzem, hogy a gyomrom is görcsbe rándul. Jelenleg úgy érzem, hogy órákig tudnám őt bámulni... Ám a vágy dolgozik bennem, iszonyatos tombolást végez odabent minden eltelt másodperccel. Így a tenyerem nyakára siklik, majd félig felkúszik arcára, s lassan húzom őt magamhoz közelebb. A mozdulataimban most nincs semmi vad, sőt, meglepő módon igazán gyengéden és érzékien lehelek csókot az ajkaira. A lélegzetünk halkan olvad eggyé, s ez az édes lassúság még jobban elveszi az eszem. Ajkam ezután arcára mászik át, onnan nyakára, ám most nem harapok. Sőt, nagyon lassan haladok lefelé mellkasára, miközben lágyan simítok végig egész testén, kiélvezve minden apró pontot rajta. Ezzel az érzékiséggel mintha amolyan biztosítékot adnak arra, hogy nem szórakozok vele. Hogy is lehetne ez az egész egy egyszerű szórakozás, ha ilyen sok érzelem van benne? Mindkét kezem hátára simít teljes egészében, miközben apró csókokat hagyok hasán, s ahogy haladok egyre lejjebb, úgy még inkább szorosabban húzom magamhoz. Én azonban nem nézek fel. Nem hezitálok, hanem határozottan ragadom meg odalent, s vontatott mozdulatokkal kezdem kényeztetni. Pár pillanat múlva már nyelvem is beszáll a játékba, s ajkaim közt elveszítve váltok egy kicsit gyorsabb tempóra. Soha nem voltak még ilyen tapasztalataim, sőt, ha nekem pár hónapja valaki azt mondta volna, hogy most a világ összes pénzéért sem lennék máshol, miközben épp egy másik férfi kéjléce van a számban... Teljesen biztosan kiröhögtem volna. Mégis most én magam is halkan belenyögök a mozdulatba, különösen akkor, mikor hirtelen olyan erős hullám jön rám, hogy haloványan még a fogaimat is megérezheti. Egy kis ideig még kényeztetem odalent, ám hamarosan ajkaim ugyanazon az úton visszamennek, hogy egy igazán szenvedélyes csókban érjenek véget.
- Nem megyünk inkább vissza a szobába? - súgom halkan, a vágytól kicsit talán akadozva, s ha nem ellenkezik, akkor elzárom a vizet, megragadom a kezét, majd kilépek a kőre. Ott magamhoz húzom őt, s egy újabb csókzápor után megint lépek hátra párat, s ilyen apró kilengések közepette érkezünk meg az ágyhoz. Én megállok előtte, s egyszerűen nem bírom ki, hogy ne húzzam sunyi mosolyra a szám, hiszen egy könnyed mozdulattal lelököm a paplanra ezután. Pár pillanatig csak állok, és vigyorogva figyelem őt, de végül egy sóhaj kíséretében rátérdelek az ágyra, végigsimítok lábain, melyek közé beférkőzök rögtön, combjába pedig haloványan beleharapok. Ahogy haladok felfelé, egy röpke mozdulattal nyelvem hegye végigszökik rajta odalent, majd hasán is, mellkasán, s a végén pedig érzékien állába harapok. Úgy mozdulok, hogy lábai átölelhessenek, odafent pedig mindkét alkarom a paplanra szegezem, közvetlenül a feje mellé. Ekkor azonban nem mozdulok, csupán megállok ajkaitól egy kis távolságra, pont úgy, hogy tekintetünk tökéletesen össze tudjon olvadni. Majd várok... A sunyi gonosz vigyorom újra kiül arcomra, sőt, még szemöldökömet is felvonom, mintha csak incselkedni akarnék azzal, hogy váratom. Talán így is van, talán egy kicsit még célom is felhergelni őt...
leszakadt
avatar
Korom :
26

Tartózkodási hely :
Talán pont ott, ahol te is

Hozzászólások száma :
156

reagok :
57

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun Csüt. Aug. 30, 2018 8:14 am

Alaris & Henrik

cupid carries a gun



+18

Alaris kezében meleg érintése alatt elakadt egy pillanatra a lélegzetem. Bele-belemozdultam a kellemes játékba, hagytam, hogy beleremegjen minden porcikám. Már nem volt bennem ellenállás, nem volt bennem gyávaság vagy félelem. Csak én voltam és ő, meg a zuhany, amiből a víz újra és újra végig folyt a testemen, aprón simítva a bőrömet. Ajkai hol finoman csókoltak, hol szenvedélyesen haraptak. Képtelenség lett volna elfojtani újabb és újabb sóhajokat, amiket ő váltott ki belőlem. Olyan voltam, mint egy hangszer, amin csak Alaris tudott rendesen játszani. Addig ismeretlen hangokat és rezdüléseket kicsalva belőle.
Gyengéden tolt el magától, elhúzva a kezét onnan. Én pedig remegve álltam, meg kellett támaszkodnom a falban, mert úgy tűnt, ilyen érzések alatt a térdem nem tudja megtartani a testem súlyát. Alaris meleg tenyere a csípőmön olyan volt, mint egy erős támaszték. Valami olyan, ami nem hagyna összerogyni semmilyen gyönyör súlya alatt. Aztán hirtelen elöntött a félelem. Tudtam, mit akar és tudtam, hogy ezek a dolgok így mennek… de mégis féltem, hiszen nem volt ilyesmiben részem korábban. Egyszerre volt kellemesen forró, cirógató az érintése, aztán jött az az enyhe fájdalom, majd egy kicsit erősebb… és végül a feloldozás. Nem, nem múlt el nyomtalanul a kellemetlenség, de bekapcsolódott valami addig ismeretlen, meleg érzés, amitől a testem a forró víz és Alaris érintése ellenére is libabőrös lett. A gondolatim már nem álltak másból, mint hogy „akarom, akarom, akarom” és mintha minden sóhajtással ezt mondogattam volna bele a fürdőszoba csendjébe. Szinten önkéntelenül vettem fel én magam is azt a ritmust, részt akartam benne venni, nem csak várni, hogy vége legyen. Ezt nem csak csináltam, hanem élveztem.
Jobban hozzám simult. Éreztem minden izmát a hátamnak feszülni. Imádtam az érzést, imádtam, ahogy hozzám bújt. A tarkómat cirógatta a kellemes, meleg lélegzete. Aztán jött az a csók, az a simítás a mellkasomon és ujjainak finom, ritmusos érintése. Olyan hangosan hördültem, hogyha a húgom otthon volt, akár meg is hallhatta volna. Ezúttal nem jöttek a gondolatok, hogy vajon mi lesz, ha Hell esetleg előkerül vagy később kérdezősködni kezd. Nem is igazán érdekelt, mert tudtam, hogy valamilyen formában úgyis kivágom magam egy olyan helyzetből… az elmémet elködösített az szenvedély. A testem már szinte önállóan mozgott és éreztem, hogy nem fogom sokáig tartani magam. Minden porcikám készen állt, hogy megadjam magam Alarisnak, mikor elengedett, elhúzódott tőlem. Meg akartam kérdezni, hogy: miért, de ajkaimat még mindig csak az egyenletes lihegés hagyta el.
Korábban nem éreztem ilyen szenvedélyt, nem volt, aki megmutassa, létezik ilyen is. Az összes alkalom, amikor lányokkal voltam, gépies volt. Bár akkor is sikerült a végére érnem, de nem éreztem ilyen erőteljesen, ilyen mindent elsöprő módon, hogy akarom. Remegve tettem a hátam a falnak, nem érdekelt, hogy egyenesen rám folyik a víz. Nem érdekelt semmi, csak az, hogy megpróbáljak uralkodni magamon, mert a gyönyör már ott várakozott a kapuban és még az érintés hiánya is alig tudta megfékezni. Résnyire nyitott szemmel néztem Alarisra, azon elmélkedve, hogy vajon ő is ilyen állapotban van-e.  Erőtlenül emeletem fel a karom, hogy megérintsem, hogy magamhoz húzzam… de ő gyorsabb volt és erősebb is. Hozzá simultam, miközben csókolt. Elsőre csak hagytam, megadón engedtem a nyelvét az ajkaim közé. Kellett egy pillanat, hogy újra felvegyem a ritmust, hogy viszonozzam a szenvedélyt. Egyik kezem a tarkójára siklott. A hajába fúrtam a ujjaimat, hogy még közelebb húzzam magamhoz. Hol csókoltam, hol az ajkait haraptam. Aztán a nyakától megindulva végig simítottam a hátán, a hasán, a mellkasán. Közben belenyögtem a csókba.  
Ujjaim finoman cirógattak végig a felsőtestén újra és újra, míg nem megint a kockás hasfalra tévedtek. Elhúzódtam az ajkaitól és a nyakába haraptam. Imádtam a bőre ízét, egésznap érezni szerettem volna a nyelvemen. Haladtam lejjebb is a mellkasára, de volt bennem némi félelem még mindig… vagy inkább bátortalanság, mert akármennyire is szerettem volna kényeztetni, a térdeim nagyon nehezen adták meg magukat. A hasát csókoltam, nyalogattam és harapdáltam, aztán felnéztem rá. Elővettem a Henrik-mosolyt, remélve, hogy ez elegendő lesz minden félelmem elfedésére és majd ő irányít, nem nekem kell.
Szószám: 653 ~ Bocsi hogy gagyi lett ~ Lost On You ~ ♣️



diák
avatar
Korom :
18

Tartózkodási hely :
Lørenskog, Norvégia

keresett :
Legjobb haverok

Hozzászólások száma :
106

reagok :
58

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun Kedd Aug. 28, 2018 3:59 pm



Henrik & Alaris

"Az érintés nélküli érintések, a szótlan tudás és érzés nagyon bonyolult táncát jártuk. Barátok voltunk, akik egy sziklapárkányon, egy nagyon keskeny párkányon egyensúlyoztak, és én nem vettem észre, milyen közel van ez a párkány ahhoz, hogy leszakadjon a talpam alatt."


+18

Még a víz halk csobogása sem képes elnyomni a sóhajokat, melyek közt Henri hangja úgy szökik át, mintha minden apró kis vízcseppről visszhang képében akarna visszapattanni felém. Teljesen megrészegít... Az érzéstől enyhén megszédülök, így még szorosabban húzom magamhoz, bár lassan ez már nem lesz lehetséges. Mindenem felett ő uralkodik, a gondolataimon, a vágyaimon, az érzéseimen, a testemen, s úgy érzem, hogy már semmit sem vagyok képes kordában tartani. Mintha a pillanat erejével teljesen megsemmisülnék, s elkapnám azt a bizonyos láthatatlan fonalat, mely mindig is ott élt közöttünk. Pont jókor voltam jó helyen? Pont véletlenül én sétáltam arra, aki el tudta intézni a tagot, aki meg akarta ölni Henrit? Ugyan már... Ilyenek nem léteznek, mindennek kell, hogy valami oka legyen. Ez az ok pedig igazán most kezd csak tudatosulni bennem. Nehéz szavakba önteni, hogy mi tombol most bennem, de az biztos, hogy ezernyi érzelem lejt vad táncot odabent. Ez már egyáltalán nem csak a testi vágyakról és örömökről szól. Ez pedig talán egy kicsit megrémít. Megrémít, hogy eddig vak voltam, és nem vettem észre ezt az egészet, s ilyen sokat voltam távol tőle. Pedig tudtam. Tudtam, hogy van valami a levegőben, hiszen mikor néha találkoztunk, minden más volt. Akkor még nem voltam képes megmagyarázni, hogy pontosan mi, de már tudom. Talán csak most értünk meg rá mindketten, hogy ezt beteljesítsük?
A kezeim engedelmeskednek, s a lélegzetem egy pillanatra újra elakad, mikor megérintem odalent. Már nem takarnak felesleges ruhák, már senki és semmi nem állhat közénk, ez a gondolat pedig teljesen elveszi az eszem. Ezért is érek hozzá először gyengéden és érzékien, miközben nyakát és vállait szórom tele lágy csókokkal. Csípőm is enyhe keringésbe kezd, mikor megérzem, hogy Henri még közelebb húzódik hozzám, s erre a mozdulatra talán kicsit türelmetlenné is válok, így kezem gyorsabb játékba kezd nála. Ajkaim finom érintését újabb harapások váltják fel, s minél tovább játszadozok odalent Henrivel, annál inkább nem bírok már magammal. Így hát muszáj lépnem.
Kicsit eltolom magam tőle, majd egyik kezem csípőjére siklik, azzal erősebben belekapaszkodok, a másik pedig valahol eltűnik a háta mögött, ám hamarosan megérezheti, mit is tervezek pontosan. Innen már nincs visszaút... Ha csak az utolsó pillanatban nem gondolja meg magát, akkor homlokom a vállának támasztom, ahol érezheti szapora, forró leheletem. Ám nem csak ez töltheti el melegséggel. Férfiasságom édesen simul hozzá hátulról s szökik egyre beljebb, mindezt pedig oly érzéki lassúsággal, hogy egy elnyújtott nyögés fel is szökik belőlem. Még nem akarok sietni. Még ki akarom élvezni a pillanatot, hogy elmerülhetek benne újra és újra. A hátán lefelé csordogáló csillogó kis vízcseppek csak még izgatóbbá teszik az egészet, így többször végigsimítok rajta. Egyik kezem általában csípőjét szorongatja, másik viszont hol vállába kapaszkodik bele, hol viszont becsatlakozik a másik mellé. Eleinte még tényleg azzal a vontatott szenvedéllyel lejtek lágy keringőt mögötte, de érezhetően egyre gyorsabb tempóra váltok hamarosan. Ekkor mellkasomat a hátának feszítem, áthajolok válla felett, majd oldalra fordítom fejét, hogy végre az oly távolinak tűnő ajkait is újra érezhessem magamon. Ujjaim ezután mellkasán szöknek végig, gyorsan áthaladva hasán, hogy aztán odalent ugyanabban a ritmusban essek neki, mint ahogy én magam is mozgok. Nem kell itt már gondolkozni, hogy mi legyen a következő lépés, hiszen annyira ösztönösen jönnek a vágytól terhes mozdulatok, mint még soha. Régebben tudatosan vetettem be pár trükköt az esemény közben, de most még ilyenen sem kell agyalnom, sőt, nem is tudnék, hiszen Henri teljes mértékben elködösítette már az elmém. Az viszont még mindig felettébb szokatlan számomta, hogy senkit és semmit nem élveztem még ennyire, mint most Henrit... Még a közelébe sem érhet semmilyen nő annak a pusztító lángtornádónak, ami bennem söpör most végig. Azok csupán... Apró lángocskák voltak ehhez képest.
Mielőtt még véletlenül túl hamar érne véget a románcunk, elengedem őt, majd kicsit hátrébb lépek tőle, s ha hagyja, akkor magam felé fordítom. Látni akarom az arcát, a szemeit, a testét, s minden pontot, ami immáron csak az enyém. Kezét megragadva közelebb is húzom magamhoz, hogy egy édes, nyelvjátékkal teli csókkal csak még több szenvedélyt öntsünk az első "találkozásunkba".
leszakadt
avatar
Korom :
26

Tartózkodási hely :
Talán pont ott, ahol te is

Hozzászólások száma :
156

reagok :
57

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun Hétf. Aug. 27, 2018 9:28 am

Alaris & Henrik

cupid carries a gun


Csak egy hümmögő félmosolyt engedtem Alaris felé, mikor a fogadásról beszélt. Aztán, egyszerűen mindenféle egyéb reakció nélkül, a két lányról szólva hátat fordítottam neki, hogy besétáljak a fürdőbe. Először az övemet hagytam el. Hallottam, ahogy a csat a padlón koppan. Aztán jött a nadrág és a zokni párosa és végül a zuhanykabin előtt siklott le az alsónadrág is. Nem gondoltam bele, hogy nem látott ennyire meztelenül. Nem mertem, mert féltem, hogy zavarba jövök és elutasítom… de talán, a forróság elviselhetetlenné tételében az a kevéske alkohol is segítette, ráadásul egy kis bátorságot is csepegtetett belém.
– Akkor gyere és tűntesd el Heddát onnan… – Válaszoltam halkan, egy sóhajjal, ahogy felé fordultam. Megint ugyanaz a meztelen látvány fogadott. Ugyanaz, amit korábban vizesen láttam. Tekintetem ismét végig futott az izmos testen, a tetoválásokon… rosszfiúnak tűnt és nekem ez valamiért tetszett. Éreztem, hogy megint úgy kalapál a szívem, mintha ki akarna szakadni a mellkasomból. Az ajtó egy halk kattanással becsukódott mögötte, hideg kék szemei pedig engem mértek végig. Koncentrálnom kellett, hogy ne piruljak el, mint egy szendeszűz… sőt megpróbáltam olyan csábító lenni, mint azokkal a lányokkal, akik „jókor voltak jóhelyen.”
Ahogy találkozott a tekintetünk, beleremegtem. Talán észre is vehetett, ahogy a vágy egy újabb, már-már elviselhetetlen hulláma halad végig a testemen. Még mindig ijesztő volt, hogy éppen iránt érzek ilyesmit. Féltem kicsit attól, ami történni fog… mert innentől kezdve megállíthatatlanul folytak az események. Már nem volt senki, aki olyan nyíltan megzavarhatott volna, mint a korábbi kis közjáték – sokkal inkább közjátékok – alkalmával.
Ahogy megindult felém én ösztönösen léptem hátra, míg egészen a zuhany alá nem kerültem. Remegtek a kezeim, ezért nem mertem megnyitni azt, nem mertem magamra engedni a vizet. Talán egy kicsit attól is tartottam, hogy felrázna a hűvösével… hogy megint előcsalná azokat a kételkedő, gyáva gondolatokat, amik nem mertek ebbe az egészbe belevágni. Ezt a hülye gondolatot az törölte el, amikor megállt előttem. Szinte éreztem a forróságot, ami belőle áradt… s ahogy megindult a víz egyenesen rá, már nem volt esélyem sem, megmásítani az éjszaka eseményeit. Ahogy végig folytak a cseppek a mellkasán, az egészen más érzéseket váltott ki belőlem, mint bármelyik korábbi együtt lét. Vágytam rá, hogy lecsókoljam, lenyalogassam őket onnan. Ezután néztem fel rá, mert éreztem, hogy engem figyel és én közelebb akartam lépni hozzá, ehelyett egyszerűen a zuhany felé léptem én is. Hagytam, hogy a hajamat áztassa, hogy a tincsek egy része az arcomra tapadjon. Egyetlen mozdulattal tűrtem el őket a szememből. Csak akkor néztem újra rá, mikor hozzám simult. Bizsergést éreztem, akartam őt, minden porcikám úgy vágyott rá, ahogy senki másra. Finoman pusziltam meg a kulcscsontján. Már nem éreztem Linnea bűzös parfümjét rajta – ami egyébként az én ruhámat is ugyanúgy bemocskolta.
Hallottam, hogy felsóhajt. Aztán, amint felpillantottam rá, finom csókot kaptam. Még jobban hozzám simult odalent vagy én hozzá, ki tudja. Csak azt a forróságot éreztem, ami egy sóhajt váltott ki belőlem. Harapás, apró harapások a nyakamon… és máris elveszítettem a józan eszem. Tényleg nem gondolkodtam tovább. Hagytam magam, hagytam, hogy ő – mint talál tapasztaltabb – tegyen vele, amit akar. Nem is tudom, hogyan került mögém, egyszer csak ott volt. Aztán éreztem a simításokat a bőrömön. Csukott szemmel sóhajtottam, majd nyögtem fel, mikor újra megéreztem a fogaimat a nyakamnál… nem talán a vállaimnál… fogalmam sem volt. Feladtam, hogy figyeljek bármire is. A testem már ösztönösen működött a vágyak fogságában. Csípővel hátra mozdultam, felé, mert egyre jobban akartam. Érezni akartam magamon minden érintését.
– Nagyon akarlak… – Nyögtem. Olyan halkan, hogy talán a zuhany zaja is elnyomta a hangomat. Megfogtam a hasamon végig simító kezét, még lejjebb nyomtam. Fel akartam gyorsítani az eseményeket, mert én már nem bírtam sokáig. Még néhány apró érintés kellett volna, hogy végképp megadjam neki magam. Ismét felé mozdultam csípőből, most már egészen összepréselve magunkat.
Szószám: 618 ~ Remélem tetszik~ dal neked ~ ♣️



diák
avatar
Korom :
18

Tartózkodási hely :
Lørenskog, Norvégia

keresett :
Legjobb haverok

Hozzászólások száma :
106

reagok :
58

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun Vas. Aug. 26, 2018 10:30 pm



Henrik & Alaris

"Az érintés nélküli érintések, a szótlan tudás és érzés nagyon bonyolult táncát jártuk. Barátok voltunk, akik egy sziklapárkányon, egy nagyon keskeny párkányon egyensúlyoztak, és én nem vettem észre, milyen közel van ez a párkány ahhoz, hogy leszakadjon a talpam alatt."

A motor halk morgása megszűnik, mikor a taxi befordul a sarkon, s magunkra hagy minket. Szívem szerint odalépnék Henrihez, hogy megint olyan közel húzzam magamhoz, amennyire csak tudom, de sajnos ez nem annyira egyszerű. Nekem semmi sem számítana, én az tenném, amit csak akarok, pontosan úgy, ahogy mindig is tettem. Az egyedüli vélemény, ami érdekelt eddig, az a sajátom volt. S néha még talán az sem... Most viszont más a helyzet. Lehet, hogy saját magamat félredobnám, de Henri annál sokkal többet jelent számomra, mint hogy kellemetlenséget okozzak neki akár csak egy érintéssel is, melyet egy kíváncsi szomszéd véletlenül felfedezhet. Így hát csak vágyakozva pillantok utána, s megmaradok odakint egy barátnak, egy havernak, mint a hozzánk hasonló "normális" embereknél. A szikrák persze köztünk oly' hevesen pattognak, hogy szinte látom őket a levegőben...
Odabent már nem tudom megállni, hogy ne kapaszkodjak bele hátulról az ingébe, egyre közelebb simulva hozzá minden lépéssel. S mikor végre újra a szobájában vagyunk, s meghallom kattanni a zárat, egyből felszabadulok. Itt most már senki és semmi nem fog az utunkba állni, ahhoz vagy be kell törnie az ajtót, vagy ránk gyújtani az egész házat. Ahogy haladok közelebb hozzá, már szinte a szemeimmel tüntetem el róla a ruhákat, s mikor ajkaink végre forrón simulnak össze, már tudom, hogy ma bizony Henri az enyém lesz! Bár egy furcsa érzés szökik keresztül rajtam e gondolat hatására, hogy Ő s én, mi együtt... Ám ez csak a múlt és a társadalmi normák lerakódása csupán, hiszen ahogy egész testében közelebb kerül hozzám, szívem olyan hevesen kezdi pumpálni a vért, hogy minden más gondolat eltűnik belőlem, csak Ő marad.
- Ha már itt tartunk, ne felejtsd el a fogadást. Ugyanis ha jól emlékszek, azt én nyertem... - suttogom fülébe a szavakat, miközben elkezdi kigombolni az ingem. Elhajolok tőle végül, s egyre szélesedő, gonoszkás mosollyal kezdem figyelni. Mélyen fúrom szemeim az övébe, egy kicsit oldalra biccentem a fejem, s egy halk sóhaj közben még alsó ajkam is enyhén beharapom, ahogy végignézek rajta. Ezt a lányok mindig imádták... Ahogy az ő csábító mosolyát is, melytől teljesen kiráz a hideg. Ajkai mintha forró pecsétet nyomnának mellkasomra, s keze  szinte felszakítja a bőröm, ahogy az övemig simít végig rajtam. A szavaira pedig csak halkan felmorranok.
- A te szádból is még el kell tüntetni Heddát... - vigyorodok el szélesen, de a vigyorom egy vágyakozó félmosollyá alakul át, miközben Henrit figyelem, ahogy vetkőzik. Minden egyes porcikáját felfalom a szemeimmel, s mire észbe kapok, már egyre mélyebbeket sóhajtok, s egyre kényelmetlenebb lesz már rajtam a ruha. Úgyhogy lassú léptekkel indulok meg utána, először csak az övem bontom ki, másik lépésnél már letolom a nadrágot, harmadiknál kilépek belőle, negyediknél a boxert hagyom magam mögött, míg szép lassan utol nem érem Henrit a fürdőben. Az ajtót becsukom magam mögött, s először csak nekidőlve pillantok végig rajta, mintha csak direkt húznám az időt. Ez persze saját magam rovására megy, hiszen az elvesztegetett másodpercek már most soknak tűnnek, így hát vontatottan kezdek el felé sétálni, mintha csak kényszeríteni akarnám a hátrálásra, s mikor a zuhany alá érünk, ha ő nem, én indítom meg a vizet. Ám megállok Henri előtt. S csak őt figyelem. Hagyom, hogy a víz lassan peregjen le arcomon, s mindeközben mosolyom szép lassan visszakúszik, helyette pedig valami teljesen mást láthat rajtam. Tomboló vágyat, s azt a határozott tekintetet, mellyel csak őt akarom. Nem szeretném, hanem akarom, mégpedig azonnal...
Lecsökkentem végül a köztünk levő távolságot, s úgy lépek elé, hogy mindenünk összesimuljon. Mindenünk... Még mindig őt nézem, ajkaim közben kicsit eltávolodnak egymástól, hiszen a sóhajaim egyre erősebben törnek fel belőlem, amiket már nehezen tudok kontrollálni. Lassan hajolok felé, s egy igazán érzéki és lassú csókot hintek ajkaira, mely annyira forróra sikeredik, hogy odalent is megérezheti a hatását. Finoman megharapom, majd oldalra biccentem fejem, s nyelven hegyével felszántom a nyakát. Ezután ellépek előle, s egy könnyed forgással mögé kerülök. Ujjaim derekára simulnak, s valami olyan elsöprő érzelmi hullám száguld át rajtam, amit még sosem éreztem. Jó, sok lánnyal voltam együtt, de Henri mellett visszagondolva rájuk, rettentően unalmas, szürke, és semmilyen emlékek jutnak eszembe, hiszen amit most érzek, az még a fantáziám legmélyebben rejtőző kis szegletét is megmozgatja. Szorosan húzom őt magamhoz, miközben egyik kezem belső combja felé szökik, másikkal pedig mellkasán simítok végig úgy, hogy aztán visszafelé mindkettő egyetlen pont felé kezdjen közelíteni odalent. Mindenét érezni akarom kezeim alatt, de olyan nehéz érzékinek maradni ilyen közelségből, hogy kénytelen vagyok vadul beleharapni csuklyás izmába, csak hogy egy kicsit enyhítsem a bennem tomboló, lángokból álló tornádót...
leszakadt
avatar
Korom :
26

Tartózkodási hely :
Talán pont ott, ahol te is

Hozzászólások száma :
156

reagok :
57

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun Vas. Aug. 26, 2018 3:26 pm

Alaris & Henrik

cupid carries a gun


Szinte arcon csapott a mosdóból kilépve a szokásos, hűvös norvég éjszaka. Azt hittem majd magamhoz is térít, kiszakít abból az esztelen forróságból, amivel csak még közelebb akartam húzódni Alarishoz. Nem ez történt Ahogy testünk megint meghitten simult össze, csak még jobban bújni szerettem volna, élvezni az illatát… s egy aprócska, ám erőteljes gondolat tovább toporzékolt bennem, hogy még több, még több kell belőle. Nem olyan volt, mint régen, amikor másokat próbáltam „szeretni.” Akkor nem dobogott vadul a szívem, nem akartam még jobban marni… csak hajszoltam a vágyaimat, néhány hazug szó mögé bújtatva őket. Mézesmázosságban ugyanis kiváló voltam, az az állandóan emlegetett mosoly pedig csak ezek megkoronázása volt. Alaris mellett nem számított az, ha esetleg elszomorodom vagy rám tör a hiszti, amiben annyira közösek voltunk Hellel. Nem kellett szerepelnem, nem kellett maszkot felvennem… hiába próbáltam csajozni, hiába akartam kiverni a fejemből, talán végig csak őt akartam féltékennyé tenni. Talán ezzel akartam tudta alatt kicsalni belőle, hogy tűnjünk el végre innen. Sem Hedda, sem Linnea nem érdekelt, csak Alaris. Mikor a lány a nyakamat csókolgatta a medencébe és az ujjaim az ő hajához értek… szinte elképzeltem, ahogy Alaris sötét tincsei közé túrok.
Ha nem érkezik a taxi, talán hosszú órákat is képes lettem volna összebújva ácsorogni az utcán vele. Imádtam az érintését, imádtam az illatát, a szívem pedig olyan vadul kalapált még mindig, hogy egész testem remegett. Már nem csak a vágytól, hanem addig ismeretlen, kusza érzésektől is. Talán ezek elegyétől éreztem azt, hogy bukfenceket vet a gyomrom odabent. Míg meg nem érintette a kezemet a hátsó ülésen, másra sem tudtam gondolni, minthogy újra érezzem bőre melegét magamon. Akkor aztán, egy sóhajtással pillantottam ki az ablakon. Figyeltem, ahogy épületek, fák suhannak el a szemeim előtt. Időnként felpillantottam a sápadt holdra is… és hangozzék akármilyen nyálasan, végre jól éreztem magam. A gondolataim sem próbáltak már ellenem fordulni, nem szajkózták azt a fejembe, hogy milyen szörnyű bűnt követek el. Már nem számított semmi sem.
Egy kicsit rászorítottam az ujjaira, ahogy megérkeztünk az utcánkba. A szemközti sárga faház ébresztett rá, milyen közel is járunk és mintha ez újabb adag forrósággal öntötte el a testem. Megint túl feszesnek tűnt a nadrágom és az eszembe sem jutott, hogy a húgom odahaza könnyedén meghallhat minket. Nem számított az egész. A ház előtt állva, kissé remegő kezekkel rángattam ki a kulcsot a zsebemből. A sötét ablakok arról árulkodtak, hogy senki sincs itthon, talán csak Hell gubbasztott a szobájában, a takarója alatt. Megpróbáltam beletalálni a lyukba, de nehezemre esett. Túlságosan vágytam már azokra az érintésekre újra.
Kattant a zár és hamarosan bent is találtuk magunkat. A telefonomat előrángatva próbáltam annyi fényt csiholni, amivel éppen annyit látunk, hogy ne bukjunk orra valamibe. A szobámig könnyen el is jutottunk, ahol már-már az a gyanúm volt, hogy kutyaugatás fogad. Elvégre étel nélkül hagytuk otthon. Ehhez képest egy békésen alvó jószágot találtunk oda bent. Éppen csak egy nagy szusszanással jelezte, hogy ő már pedig nem fog felébredni a kedvünkért sem.
– Végre… – Sóhajtottam én is, mikor már a szobám közepén állva lerúgtam a cipőmet.
Mintha egy kő esett volna le a szívemről. Megint ketten voltunk, biztonságban… és a szobámat nem alkohol vagy éppen a nyilvános vécékre jellemző fertőtlenítős bűz járta át. Alaris parfümjének megmaradt illatát éreztem. Ez pedig úgy felerősödött, mikor közelebb lépett és megcsókolt. Átkaroltam a nyakát, hogy közelebb húzzam magamhoz és viszonozzam azt a szenvedélyes csókot. Egész testemet hozzá nyomtam, hogy érezze, engem még mindig ugyanazok a vágyak fűtenek. Akartam. És akit én akartam valaha is, azt meg is szereztem, vagy így vagy úgy…
– Ma nem alszol – súgtam az ajkai közé, ahogy ujjai a gombjaimmal babráltak. Tetszett, ahogy hozzám simult újra a teste, miközben az ingem végig siklott a karjaimon és végül a padlón kötött ki, valahol mögöttem. Hagytam, hogy keze végig simítva a bőrömön megtalálja a kezemet. Erre is sóhajtottam egyet, mintha a vállamra lehelt csók perzselő lett volna.
– Még akad egy kis dolgod… – Elhúztam tőle a kezemet. Most az én ujjaim kutatták az ő ruhái gombját. Lassan vetkőztetni kezdtem. Már az ingénél jártam, minden egyes mozdulatnál a szemébe néztem, érdekelt jól csinálom-e, tetszik-e neki. Aztán, ahogy a mellkasa láthatóbbá vált lesütöttem a szemem és immár a csupasz bőrére nyomtam egy csókot.
– Sürgősen le kell zuhanyoznunk… Linnea szagod van… – Öltöttem aztán magamra szórakozottan azt a mindent tudó, szépfiúsan csábító vigyot. Közben végig simítottam a mellkastól az övéig. Most az én sorom volt a szórakozásba. Ő sejtelmes mosolyokkal próbált megőrjíteni, én viszont a magam maszkját vettem fel. Elléptem tőle egyet hátra, aztán kacsintva sétáltam át a fürdőbe. Útközben ledobáltam a többi ruhámat is a földre, remélve, hogy tetszik neki a látvány.
Szószám: 764 ~ Remélem tetszik~ dal neked ~ ♣️



diák
avatar
Korom :
18

Tartózkodási hely :
Lørenskog, Norvégia

keresett :
Legjobb haverok

Hozzászólások száma :
106

reagok :
58

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun Csüt. Aug. 23, 2018 8:06 pm



Henrik & Alaris
"Az érintés nélküli érintések, a szótlan tudás és érzés nagyon bonyolult táncát jártuk. Barátok voltunk, akik egy sziklapárkányon, egy nagyon keskeny párkányon egyensúlyoztak, és én nem vettem észre, milyen közel van ez a párkány ahhoz, hogy leszakadjon a talpam alatt."


Az éjszakai lágy szellő kellemesen lehűti felforrósodott bőröm, ám valójában jöhetne akár tomboló hóvihar is, mely magasan temetne be kettőnket, Henri jelenléte még azt is megolvasztaná. Hiába a könnyed séta, jelenleg sehol máshol nem lennék szívesebben. A kezem közben rásimítom az övére, mely oldalamat szorongatja, s mikor kiérünk a kapun túlra, s elhaladunk egy autó mellett, melynek ablakából halványan visszatekint a tükörképünk, muszáj szélesen elvigyorodnom. Sőt, meg is állok egy pillanatra, szembe az ablaküveggel.
- Vicces, hogy igazából bármit csinálhatnánk, akkor sem lennénk buzisak. - hiába vagyunk összeölelkezve, nyugodtan elsétálhat mellettünk bárki anélkül, hogy bármit sejtene. A jó karizma... Henri nagyon is férfias, remek kisugárzással, ellenállhatatlan mosollyal, az én rossz fiú beállítottságom és sunyi képem pedig ennek talán pont az ellentéte. Ezért is nézünk ki egymás mellett olyan jól. S bár a pia is rendesen dolgozik, mégsem érzem, hogy nélküle máshogy viselkednék. Jó, mondjuk a szervezetem igen csak hozzá van szokva az alkoholhoz, ez ugyanakkor nem látszik rajtam. Hogy miért? Ha úgy nézel ki, mint egy suttyó csöves, akkor alkoholista vagy. Ha olyan jól festesz, mint én, akkor viszont menő. Ez a különbség. S két kurva jó egyén egymás mellett... Mindent visz.
- Mindjárt hazaérünk, ne aggódj... - suttogom olyan halk nyugodtsággal, hogy még én magam is meglepődök az egészen. Mikor odaérünk a kis tábla mellé, ahova a taxi fog érkezni, képtelen vagyok elengedni Henrit. Sőt, kicsit szorosabban ölelem magamhoz, majd oldalra fordítom a fejem, s kitámasztom az állam rajta. Arcomat beborítja a hajkoronája, mire én nagyot szippantok belőle. Bent tartom a levegőt, s talán kicsit remegve fújom ki. Huhh... Mi volt ez az érzés? Az egész testemen libabőr szalad végig, s talán kicsit jobban belefúrom az arcom a hajába. Így pedig percek telhetnek el. Úgy érzem, most nem kellenek szavak. Csak a város tompa moraja, a távolról jövő halk zeneszó, s Henri halk szuszogása az, ami megtölti a levegőt. S nekem most... Ennél nem is kell több. Mikor meglátom a taxit a távolban, nehezen engedem el őt, de végül csak kicsusszan kezeim közül, én pedig a kis morgására csak elmosolyodom. Valójában még ez is tetszik benne, hiszen számomra ez is annyira... Őszinte. Nem kell ide csábítás, nem kell ide terv, fogadás, önmegtartóztatás, semmi erőltetett dologra nincs itt már szükség.
Az autó berobog, s ugyanúgy beülök hátulra, ahogy idefelé jövet is tettem. Annyi különbséggel, hogy most nem bámulom Henrit olyan feltűnően, hanem hagyom, hogy az alkohol kicsit leülepedjen és elkábítson. Most sem beszélek túl sokat, szemeim cikáznak az elhaladó lámpák között, viszont észrevétlenül akkor is lépek egy aprót. Ha nem húzza el a kezét, akkor most teljes egészében simítom rá a sajátom az övére, s így zötykölődünk hazafelé. Ha igen, abból sem csinálok gondot, hiszen még mindig emlékszem, mennyire bepánikolt, mikor azt hitte, hogy valaki meglátott minket.
Lassacskán megérkezünk a ház elé, s innentől egy kicsit befékezek, s átadom az irányítást Henrinek, már csak azért is, mert mégis csak ő lakik itt. Nem szívesen rúgnék bele egy antik vázába a sötétben, s a bolond húgába sem akarok belefutni. Így hát amíg el nem érjük a szobát, s nem kattan a zár, addig meglapulok. A lépteim is olyan halkak, hogy mikor beérünk a szobába, kiterülve találom a szőrgolyót, kinek hangos szuszogása egy pillanatra se csitul a jöttünkre sem.
- Végre... - suttogom az est félhomályába, s lassan megindulok Henri felé. Odaérvén megragadom oldalát, közelebb vonom őt magamhoz, s egy igazán érzéki s szenvedélyes csókot lehelek ajkainak mélyére. A szívem újra sámándobként kezdi verni az ütemet, s immáron sokadjára borzongok bele Henri közelségébe, s abba a különleges kisugárzásba, mely árad belőle.
- Mit szólnál hozzá, ha lezuhanyoznánk, ééés... Aludnánk egy nagyot? - vigyorodom el szélesen, kivillantva a félhomályban a fogaim. Kezem pedig már Henri ingének gombjára is kúszik, hogy egy lassú, és vontatott mozdulattal szabadítsa ki azt a helyéről, egészen addig míg végül hozzásimulva lökhetem le róla a ruhát a földre. Halk sóhajjal lehelek egy csókot vállára, miközben egész karját végigsimítom, s kezem az övében állapodik meg. Arcomra pedig kiül az a sejtelmes félmosoly, mellyel egyszer még úgy érzem, hogy az őrületbe fogom kergetni...
leszakadt
avatar
Korom :
26

Tartózkodási hely :
Talán pont ott, ahol te is

Hozzászólások száma :
156

reagok :
57

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun
1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Heart of Europe :: Európa szíve :: norvégia-
Ugrás: