Welcome to Europe, traveller
Life is a journey that must be traveled no matter how bad the roads and accommodations.


 
belépés
a végtelen univerzumba
Felhasználónév
Jelszó
Automatikus bejelentkezés
Chatbox
közhírré tétetik
jelenléti ív
erre sündörgünk
Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 1 Bot

Nincs


A legtöbb felhasználó (43 fő) Kedd Aug. 21, 2018 12:11 pm-kor volt itt.
friss emlékek
életünk állomásai
Yesterday at 5:18 pm

Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun
TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a GunHenrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun - Page 2 EmptySzomb. Feb. 16, 2019 8:50 am

Alaris & Henrik

cupid carries a gun


Már biztos volt, hogy nem kellett volna belemennem a mozizásba. Túl feltűnőek voltunk, ráadásul mivel nem egy világvárosban laktunk, szinte azonnal belebotlottam néhány ismerősbe. Nem akartam volna ennek kitenni a kapcsolatunkat egyelőre, addig semmiképpen, amíg otthon sem mertem elmondani. Persze Nils el fogja mondani a bátyjának a pletyka pedig szép lassan megindul, míg el nem ér az egyik testvéreimig, onnantól pedig már nem lesz kérdéses, hogy hamarosan elvőszenek otthon. Szinte rettegtem a gondolattól is, ahogy apám lassan, halkan formálja meg a szavakat: „Akkor te most hol is élsz, Henrik?” Anyám talán még sírna is, ha kiderülne, micsoda hazugságba keveredtem és végig átvertem őket. Talán soha többé nem bíznának meg bennem.
Nem, nem volt szükségem arra, hogy a családról beszéljünk. Egyszerűen túl sok volt éppen akkor, mikor ennyi idióta keserűség futott át rajtam. Nem akartam már filmet nézni sem, mert éreztem, hogy figyelnek. Kellemetlenül éreztem magam és ezzel megbántottam Alarist is. Minden tervem pillanatok alatt borult meg. Én bevállaltam ezt, csak azért, hogy ő jól érezze magát.
– Furcsa, azt hittem ismeritek egymást. Egész hosszan elbeszélgettetek ahhoz képest. – Mondtam. Valahol örültem persze, hogy Alaris ennyire nyitott, talán ez azt jelentett, hogy nem gondolja meg magát és nem megy vissza Görögországba. Fogalmam sem volt hogyan képes elviselni a norvég hideget egy olyan meleg és egzotikus vidék után. Sosem kérdeztem meg tőle, hogy nincs-e honvágya és nem vágyik-e a családja társaságára. Mellettem egyre inkább csak csalódás érhette… legalábbis kezdtem úgy érezni. Talán ezért is örültem volna, ha gyorsan összebarátkozik valami helyivel, aki nem csak fájdalmat okoz neki.
Én csak akkor lettem figyelmes a röhögésre, mikor Alaris felhívta rá a figyelmem. Addig magamba roskadva ültem, a kezemet visszahúztam és az ölembe ejtettem… szörnyetegnek éreztem magam, aki tönkre tette az egész napot. A családját is bemutatta nekem és még csak kedves sem tudtam lenni. Alarisnak fogalma sem lehetett persze arról, hogy mennyire rettegek. Minden embertől óvtam volna azt szívem szerint, ami a miénk volt. Azok az ölelések, azok a heves érzések és az a picike fájdalom is messze kerülhetett volna tőlünk, ha a szüleim megpróbálnak elszakítani minket egymástól. Tizennyolc évesen mégis hogy a fenébe mondhatnék nemet az apámnak vagy az anyámnak?
– Nem kell semmit tenned… – Suttogtam, de ahogy ránéztem, láttam, milyen arccal néz a vihogás irányába. Tudtam, hogy sejti, mi történhetett és most persze a büszkeségét sérti, amiért mi vagyunk a vidámság tárgya. Őszintén szólva sejtettem, hogy ez lesz. Zaklatottan süppedtem bele a székembe, mintha el akarnék tűnni mindenki más szeme elől. – Alaris… nyugi… – Súgtam oda neki.
Szerencsére a fények kialudtak és már meg is kezdődött a vetítés. Egyelőre úgy tettem, mintha nem hallottam volna meg azt, amit mond. Szívem szerint én is azonnal hazamentem volna a lakásba, a menedékünkbe, ahol nem láthat meg senki sem minket, ahol nem ítélkeznek az emberek és ahol nem találhatnak meg a szüleim, hogy hazarángassanak. A hazugságommal mindent elrontottam, azt amit tizennyolc éves korom óta felépítettem magam körült.
Éreztem, hogy a mozi vásznat bámulva megindulnak a könnyeim. Nem tudtam visszafogni a feszültséget, ami bennem tombolt. Talán, ha nem lett volna olyan jó a hangosítás, hallatszott volna a zokogásom is. Megtámaszkodtam a karfán a könyökömmel, hogy arcomat a tenyerembe tudjam temetni egy pillanatra. Mély levegőt vettem, hogy megnyugodjak, de egyre jobban és jobban rettegtem, hogy mi lesz velem.
– Nem bírom tovább nézni… – súgtam oda Alarisnak, mintha rosszul lennék. Remegtem is, de nem a látványtól vagy attól, amire elhozott. Nem érdekelt a film. Én elsősorban miatta ültem be rá… fogalmam sem volt, hogy majd ennyire zaklatott leszek a történtek miatt.
Fel kellett kelnem a film közepén, hogy kimenjek a mosdóba és megmossam hideg vízzel az arcomat, borzalmasan éreztem magam. Hiába kapkodtam a mély levegőket, mintha megfulladni készültem volna. Nem vártam, hogy esetleg utánam jöjjön, inkább újabb adag vízzel nedvesítettem be az arcomat, remélve, hogy attól majd összeszedem magam.

Szószám: nem számoltam ~ Remélem tetszik ~ Hurricane ~ ♣️



Henrik Morstad
Korom :
19

Tartózkodási hely :
Lørenskog, Norvégia


Hozzászólások száma :
175

reagok :
92

Felhasználó profiljának megtekintése

Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a GunHenrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun - Page 2 EmptyPént. Feb. 08, 2019 5:54 pm



Henrik & Alaris

"Nem mondom, hogy nem tudok nélküled élni, mert tudok, csakhogy nem akarok."


Már nem igazán emlékszek, hogy mikor voltam utoljára moziban. Talán még tizenévesen valamelyik családtaggal, esetleg Alexivel, mikor még megpróbálkoztam azzal, hogy normális életet éljek a sok gyilkosság mellett. Azonban hamar be kellett látnom, hogy ez mind felesleges erőfeszítés, és semmi sem lesz normális. Így lassacskán rájöttem, hogy ahelyett, hogy küzdenék, inkább elfogadom az életem. Azt hittem, hogy nehéz lesz, de furcsa módon könnyű volt átadnom magam annak a sötét világnak, amibe beleszülettem. Mára már el sem tudnék képzelni ennél normálisabb életet, s ha valaki arra kényszerítene, hogy a halálom napjáig ücsörögjek egy békés, városszéli házban, s ott tengessem a mindennapjaim, mint az átlag emberek... Akkor inkább választanám a halált. Tudom jól, hogy Henrivel sem lesz minden tökéletes. Hiába ő számomra a legfontosabb ember ezen a földön, mi ketten annyira különböző életet élünk, hogy ezek a különbségek biztosan ki fognak jönni a későbbiekben. Tudom jól, hogy nem titkolózhatok örökké...
Azt hiszem, rossz felé tereltem a témát, hiszen feltűnik a riadt tekintete. Nagyon sokszor figyelem a reakcióját, s ha hasonló témát boncolgatok, akkor valamiért mindig megtorpan. Az sem kerüli el a figyelmem, amikor elhúzódik.
- Hát jó... - ennyit ejtek el a levegőbe halkan, azzal visszahúzom a kezem. Fogalmam sincs, hogy mi játszódhat le a fejében, de érzem, hogy valami nincs rendben. Valami egyre jobban elhatalmasodik rajta... Talán megváltozhattak az érzései? Vagy nem akar belemenni ilyen komolyan ebbe az egész kapcsolatba? Vagy sok lehetek neki? Számtalanszor átfutottak ezek a gondolatok a fejemen, és sosem lett jó vége.
- De, lehetne. - jegyzem meg egy erőtlen sóhajjal, majd kitámasztom a könyököm a karfán, a kezemmel pedig az állam. Azt hittem, hogy úgy működik egy kapcsolat, hogy szülőknek bemutatás, közös ebéd, közös programok, meg minden ilyesmi. Úgy látszik, hogy tévedtem, mert Henri mintha kicsit sem hajlana az ilyen dolgok felé. Számomra pedig az a kifogás, hogy "legyünk még kettesben" nem kifogás, hiszen pár órácska az életünkből semmi egy családi ismerkedéshez. Legalábbis én eddig ezt hittem. Kezdem azt hinni, hogy talán nem mondott igazat, mikor rákérdeztem, hogy tudnak-e rólam otthon. Sok mindent megmagyarázna.
Aztán a labda visszakerül hozzám, mikor Hansról kérdez. Egy pillanatra elkerekedik a szemem, s köhintek egyet zavartan, majd csak megrántom a vállam.
- Csak valami gyökér, aki aprót akart. - hazudom neki. A kezét nem fogom most meg, az enyém ugyanúgy ott pihen a karfán. Valószínűleg szarul esne, ha megint véletlenül akkor húzná el, úgyhogy inkább megkímélem magam most az ilyen pillanatoktól. Megint csak azt a régi küzdést kezdem magamban érezni, melynek során a normális életre próbálok törekedni. Lehet hagynom kéne az erőlködést, és csak úsznom az árral arra, amerre Henri tereli?
Akarnék még valamit mondani, hogy ne higgye azt, hogy megint berágtam rá. Mert ez nincs így... Csupán visszaveszek egy kicsit a tempóból, mert lehet, hogy túl sokat akarok, ezáltal pedig túlreagálom a dolgokat. Próbálom mantrázni magamban, hogy semmi sem ronthatja el az esténket, ám a heves röhögés elölről megint megakaszt. Ráncolni kezdem a szemöldököm, amint jobban megnézem, honnan érkezik a hang.
- Ezek nem a haverjaid? Min röhögnek? Lemaradtam valamiről...? - némelyik olykor hátrapillant, majd újra vissza előre. Nem leszek dühös. Nem leszek mérges. Csak ingerülten fújok egyet, majd hátam a széknek vetem.
- Talán meg kellene kérdeznem tőlük, hogy mi olyan vicces... - húzom összébb a szemeim gyilkosan, persze miután kimondom ezt, hamar megbánom.
- Persze, csak szórakozok! - próbálok mosolyogni Henri felé, de helyette inkább egy grimasz ül ki az arcomra. Egy pillanatra a tenyerembe temetem az arcom, s ekkor szerencsére teljesen elsötétül minden, s elkezdődik a film.
- Na végre... Szerintem inkább menjünk haza a film után rögtön. - mondom kiábrándult sóhajjal. Rossz ötlet volt az egész. Ez most már biztos. Henrinek igaza volt... Jobb kettesben. A világ talán még nem áll készen arra, hogy minket befogadjon. Az én idegrendszerem pedig arra, hogy ezt elviselje. Fogalmam sincs, mit mondhatott nekik Henri, de őszintén, szívből örülök, hogy végre elkezdődik ez az ócska akciófilm, ami rohadtul nem érdekel...
Alaris Mharaxia
leszakadt
Korom :
26

Tartózkodási hely :
Talán pont ott, ahol te is

keresett :
A Mharaxia klán

Hozzászólások száma :
370

reagok :
133

Felhasználó profiljának megtekintése

Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a GunHenrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun - Page 2 EmptySzomb. Feb. 02, 2019 7:36 pm

Alaris & Henrik

cupid carries a gun


A szívem kicsit lassabban kezdett el verni a mellkasomban, ahogy hátat fordítottam Nilsnek. Valószínűleg már amúgy is mindegy volt, hiszen lebuktam. Nem volt ezen mit szépíteni, tud valamit vagy legalábbis sejt és hamarosan újra keresni fog. Remélhetőleg még azelőtt, hogy a bátyjának elmondja, mit látott. Nik olyan típus, aki a megkérdezésem előtt elterjesztené rólam, hogy meleg vagyok és még valami körítést is kitalálna hozzá. Neki nem olyan egy barátság, mint nekem vagy a normális embereknek. Hátba szúr, majd pontosan ugyanúgy elhív sörözni, mint korábban.
Alaris valami pasassal beszélt, mikor megindultam felé, ám ezt szinte fel sem fogtam. Csak jó volt a társaságában lenni, érezni az illatát, még úgyis, hogy ez tovább növelte a zaklatottságomat. Mindig féltem, hogy már akkor észrevesz valaki, amikor nem teszek semmit, csak mellette ácsorgom. Éreztem, hogy a szemeimben ült még mindig az a szerelmes csillogás és talán ezzel az egész hazugsághullámmal ezt akartam védeni. Most még csak a miénk volt, nem rontották meg a szüleim szavai vagy a testvéreim véleménye, a barátokéról nem is beszélve.
– Hmmm… – Elmosolyodtam. – Ha megetetsz, akkor mostantól megint csak az ágyadat fogom választani a haverok helyett… jó ajánlat? – Kacsintottam rá.
Hamarosan szerencsére be lehetett ülni a terembe. Körülbelül eddigre esett le, hogy Alaris egy számára teljesen idegen városban, országban beszélgetett valakivel. Ez azért nem annyira hétköznapi dolog. Már majdnem rá is kérdeztem, hogy ki volt az, az, amikor azt a kérdést feltett. Éppen beültünk a helyünkre, de én egy pillanatra megakadtam az egyik szék előtt. Csak akkor léptem közelebb, mikor ő már helyet foglalt. Lassan, vonatottan ültem, mintha én is csak a filmvászonról léptem volna ki.
– Szerintem a testvéremék még nincsenek erre… – Kezdtem, de szerencsére éppen elég halkan ahhoz, hogy ne hallja meg a zajban. Felé fordultam, talán kicsit riadt, túlzottan tágra nyílt szemekkel néztem rá.
Nem is értettem hogyan jutottunk el hirtelen egy családi látogatásig. Fogalmam sem volt, mit mondjak… annyira összezavarodtam és annyi őrült gondolat keringett bennem arról, hogy inkább összepakolok és elmenekülök. Nem tudtam mit mondhatnék, hogyan hazudjak. Nem akartam ezt az egészet már. Az érintéstől elhúzódtam azonnal, úgy tettem, mintha szomjas lennék és gyorsan ittam két nagy kortyot a kólából. Sóhajtottam egyet, ahogy a karfán lévő pohártartóba csúsztattam az italt. Nem mertem egy pillanatig Alarisra nézni, tudtam, hogy mondanom kéne valamit, mert már két perc legalább eltelt azóta, hogy felvetette a dolgot és ez egyre gyanúsabb.
– Szeretném, hogy megismerd őket. De nem lehetne hogy egyelőre még csak kettesben legyünk? Úgy élvezem, hogy bármikor rád vethetem magam… – Vigyorodtam el. Legalább ez nem volt hazugság. Tényleg imádtam az életünket kettesben. Minden pillanatban rajongva tudtam volna csókolni az ajkait vagy simítani a testét. Tudom, hogy erről beszélt a bátyám… akármilyen szép ember vagy nő is megy el mellettem az utcán, mintha vak lennék. Nekem csak Alaris létezik, rá vágyom mindig, még akkor is, ha hülyén viselkedem vagy zavart vagyok a sok hazugság miatt. Féltem, hogy emiatt érzéketlennek tart és majd nem fog szeretni.
– Alaris… – kezdtem, hogy eltereljem a figyelmét. A kezem a combján pihent, amilyen buta voltam, önkéntelenül nyúltam oda, csak megszokásból. Még nem szoktunk hozzá a kinti élethez.
– Ki volt az a pasas, akivel dumáltál? – kérdeztem rá aztán.

Szószám: nem számoltam ~ Remélem tetszik ~ Hurricane ~ ♣️



Henrik Morstad
Korom :
19

Tartózkodási hely :
Lørenskog, Norvégia


Hozzászólások száma :
175

reagok :
92

Felhasználó profiljának megtekintése

Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a GunHenrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun - Page 2 EmptyHétf. Jan. 28, 2019 3:34 pm



Henrik & Alaris

"Nem mondom, hogy nem tudok nélküled élni, mert tudok, csakhogy nem akarok."

Szívesen közbevágtam volna, hogy mi ez a gyászos hangulat, majd megveregettem volna Henri hátát amolyan "haverságból", de a zavara annyira kizökkentett, hogy ez a cselekedetem nem lett volna őszinte. Így szó nélkül lépkedek el tőlük. A sarkon szívem szerint hátrafordulnék, hogy küldjek neki egy biztató mosolyt, de nem teszem. Inkább veszek egy nagy levegőt, bent tartom pár pillanatra, s mikor kifújom, reménykedek benne, hogy azzal minden kellemetlen érzésem távozik. Sosem szoktak érdekelni a részletek még a munkában se. Miért kapaszkodnék meg hát bennük pont most? Ez az. Idióta vagy, Alaris.
A sorban ácsorogva megpróbálok ráhangolódni a filmre, s a közös esténkre Henrivel, de be kell látnom, hogy az én életem olyan fekete foltokat tartalmaz, melyek a halálom pillanatáig követni fognak. Hiába reménykedek abban, hogy normális életet élhetek legalább pár órácskára, ez valószínűleg sosem fog megtörténni. Üdítővel és popcornnal a kezemben lépek el a pulttól, mikor egy túlságosan ismerős arc lép be az aurámba.
- Nem, nem, nem! Kurvára nem érek most rá, úgyhogy húzz innen a büdös picsába! - sziszegem visszafojtott dühvel. Hans, a norvég kapcsolatunk az. Ha én rossz arcnak tűnök, ő még engem is lepipál. Magas, nagydarab, tetovált fejű kopasz. A nézése inkább őrült, mint gyilkos. A külsejével ellentétben azonban eszes. Nagyon is.
- Gáz van, seggfej, van egy szemtanú a múltheti kis melód után. Nem takarítottál el rendesen... És nem csak ez az egy probléma van. - felvonom egyik szemöldököm, s értetlenül pislogok felé.
- Senki sem volt ott. Ez teljesen biztos. - gyanúsan kezdem méregetni, de az előhúz a zsebéből egy apró pendriveot, s lévén, hogy egyik kezem se szabad, becsúsztatja azt a kabátzsebembe.
- Jobb, ha ezt meghallgatod. Valaki a nyomodban van. Egy ideje... Húzd meg magad pár napig, amíg kiderítjük, ki az. A nagyapáddal már felvettük a kapcsolatot. - biccent egyet, aztán mintha mi sem történt volna, elsétál mellettem. Lehunyt szemmel veszek egy újabb levegőt, hogy visszanyeljem az idegességem, ám ekkor hirtelen megszólal mellettem Henri. Most én ugrok egy aprót, s enyhén lefehéredek.
- Á, Henri a barátaid elhúztak? - vágok szinte közbe a szavaiba zavartan. Gyorsan magamra varázsolok egy mosolyt, s mintha nem történt volna meg az iménti kis közjáték, meglököm őt játékosan.
- Vagy amióta inkább töltöd az én ágyamban az időt, mint a haverokkal. - vigyorgom felé, azzal ha ő sem akar már másfele menni, akkor megindulok a terem felé. Alaris Mharaxiát kurvára senki sem fogja lefigyelni és követni. Aki eddig megpróbálkozott vele véletlenül, az nem sokáig húzta. Vagy én kaptam el, vagy más, de az mára már ott rohad a föld alatt. Az ilyenektől mocskosul dühbe gurulok, főleg most, hogy Henri is beúszott a képbe.
- Ha megengeded, hogy én etesselek végig, akkor minden egyes falat a tiéd. - villantok felé egy kacér mosolyt, azzal egy nagy pohár kólát a kezébe nyomok. Remélem még véletlenül sem látta, hogy Hansszal beszéltem, hirtelen nincs agyam egy újabb hazugsággal előállni.
- Nem hívjuk el legközelebb valamelyik tesódat magunkkal? Vagy mindkettőt! - kérdem lelkesen, ahogy belépünk, s bemászok a hátsó sor egy középső székére. Mellettünk még nem ül senki szerencsére, inkább lejjebb van a tömeg.
- Szívesen megismerném őket jobban is. Nem vagyok olyan rossz party arc, hidd el! - s ezt a lehető legtermészetesebben és legnaivabban mondom, hiszen nem sokat sejtek, vagy tudok arról, hogy mi a helyzet otthon Henrivel. Sosem beszél igazából a családjáról. Néha megemlít ezt-azt, de valójában semmit sem tudok senkiről. Még azt sem, hogy pontosan a szüleit hogy hívják...
- És ha már itt tartunk... Majd valamikor meghívhatnánk a szüleidet is hozzánk. Összegyűjtök pár receptet a családtól, aztán majd ketten elszerencsétlenkedünk a konyhában. Mit szólsz? - nem is tudom, miért beszélek hirtelen ezekről a dolgokról. Talán csak próbálom Henri felé terelni a témákat és a gondolatokat, hogy lecsillapítsam a saját indulataim. Megmondom őszintén, rohadt nehéz, főleg így, hogy az a cseszett pendrive ott ücsörög a zsebemben, arra várva, hogy meghallgassam. Mégis ki az isten követne? Pont most? Miért pont most? Nyitva kell tartanom a szemem. S most már Henrire is jobban kell figyelnem. Ha a múltheti kis akciómról tud ez az illető, akkor teljesen biztos vagyok benne, hogy Henriről is tud. Gondterhelt sóhaj szökik ki ajkaimon, ahogy fejem a szék támlájának vetem. Oldalra biccentem a fejem, s ábrándosan nézek felé, miközben enyhén megsimogatom az arcát, teljesen elfelejtve, hogy nem otthon vagyunk. Jobbat érdemel nálam. Sokkal jobbat...
Alaris Mharaxia
leszakadt
Korom :
26

Tartózkodási hely :
Talán pont ott, ahol te is

keresett :
A Mharaxia klán

Hozzászólások száma :
370

reagok :
133

Felhasználó profiljának megtekintése

Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a GunHenrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun - Page 2 EmptyVas. Jan. 27, 2019 9:04 am

Alaris & Henrik

cupid carries a gun

Jól esett, hogy Alaris a kedvemért kikapcsolta a telefonját. A készülékre nézve ugyanis, szinte állandóan azt vártam, hogy na majd most megszólal és elszakítja tőlem őt. Nem akartam, hogy elmenjen és valaki mással legyen – még ha az csak üzlet is volna. Még mindig ott volt bennem az a furcsa érzés, amit az első lelépése után éreztem. Féltem, hogy lényegében bármkor meggondolhatja magát és mást választ majd helyettem. Nem voltam rá felkészülve, hogy elveszítsem. Ő volt az első szerelmem… bár talán fel sem fogta ezt. Nem, mintha olyan sokszor mondtam volna. Kicsit úgy éreztem, meg kell válogatnom a szavaimat, nehogy egy rosszul megfogalmazott mondattal ijesszem el végleg magamtól.
A moziba érve, követtem őt a legrövidebb sor felé. Közben a szívem vadul zakatolt. Talán tényleg igazán szeret engem… hiszen még a telefonját is kikapcsolta a kedvemért. Ilyen gondolatok táncoltak a fejemben. Az a csepp melegség, ami abban a pillanatban olyan boldoggá tett, szinte azonnal elszállt, mikor meghallottam Nils hangját. Ijedtemben ráadásul beugrottam Alaris háta mögé, hogy rejtsen el előle… hogy ne ismerjenek fel, de addigra már késő volt.
– Igen, hétre jöttünk. – Bólintott Nils. Láttam, hogy a tekintete Alarisra vándorol és alaposan végig méri őt. Nem tudta hová tenni, nem tudta ki is ő nekem, de láttam a szemében azt a gyanakvó csillogást. Még szerencse, hogy Nik nem volt vele. Ő aztán nem rejtette volna véka alá a legelső gondolatait. Nils volt mindig is a tapintatosabb, aki nem esett azonnal az ember torkának, ha valami furcsát feltételezett róla. Mégis tudtam, hogy ebből akár egy pletyka is elindulhat… ami előbb-utóbb a húgom és a bátyám fülébe is eljut. Onnantól pedig nem kell majd sok, hogy a szüleim is értesüljenek arról, hogy „Henrinek pasija van.”
Nem akartam azokat a nézéseket kapni, amik arról árulkodtak, hogy rosszat tettem. Ráadásul még nem vagyok olyan idős, hogy ne tilthatnának el Alaristól. Lényegében még olyan könnyen szólhatnak bele az életembe, ahogyan csak akarnak. Tudom, hogy apám azt mondaná, hogy ez csak egy fiatalkori butaság, amit a kíváncsiság vezérel. Anyám meg talán zokogna is, mint annyiszor, ha valami baj történt. Nem voltam erre felkészülve.
Míg Alaris fizetett a jegyekért. Én csak álltam és bámultam Nilsre, anélkül, hogy meg tudtam volna szólalni. Tudtam, hogy kellett volna valamit mondanom. Valami olyasmit, hogy igen, barátokkal a legjobb mozizni… vagy valamit, amiből nem az jön le, hogy sikerült beletiporniuk a randimba. Ráadásul Nils sem volt éppen tapintatos. Nem állt tovább. Magyarázatot várt, amiből sejtettem, hogy lebuktam.
– Remek… – Suttogtam, mikor megpillantottam a jegyeket. Hirtelen nem igazán tett boldoggá, hogy jó helyünk volt… ahogy az sem, hogy egyedül hagyott Nilsszel és a barátaival – akiket amúgy nem is nagyon ismertem, csak látásból. Nem előttük akartam kibeszélni a szerelmi életem.
Sóhajtottam egyet és mondani akartam valami. Csakhogy a barátom akkor belém karolt és kicsit félre húzott. Ott is tömeg volt persze. Talán csak az volt a szerencse, hogy ott senki sem velünk foglalkozott. Így a sok ember inkább menedéknek tűnt, semmint zavaró tényezőnek, akik meghallhatják, mekkora fertőben élek.
– Ez meg ki? – Bökött a fejével a hátam mögé, gondolom Alaris felé. – Miatta vagy ilyen furcsa mostanában? Nikkel hetek óta nem hallottunk rólad.
Zavart pislogással sütöttem le a szememet. Egyelőre elégedettség töltött el attól is, hogy nem az arcát, hanem a cipőm orrát bámulhatom. Furcsa, azt hittem, legalább egy estét tölthetünk a városban anélkül, hogy bárkivel is összefuthassak… erre pont az egyik legjobb barátomba botlottunk be. Láttam az arcán a csalódottságot és ez nagyon fájt.
– Mondj valamit, Henrik! – Szólt rám kicsit határozottabban.
Megpróbáltam mély levegőt venni, hátha az megnyugtat majd. Nem így történt, csak még idegesebb lettem. Remegve simítottam végig a hajamon, mintha azzal húzhatnám az időt.
– Egy külföldi barátom és igen, azért vagyok eltűnve, mert segítek neki ismerkedni a várossal… – Gyenge kis hazugság volt. Ráadásul a meggyőző arcomat sem tudtam elővenni. Nem tudtam mosolyogni és jókedvűnek látszani.
– Értem. Hát jó szórakozást. – Vetette oda gúnyosan és egyszerűen visszasétált a barátaival.
Tudtam, hogy szarul döntöttem azzal, hogy neki hazudtam. Átlátott rajtam, attól a perctől kezdve, hogy megpillantott Alaris társaságában. Éreztem, hogy gombóc nő a torkomban, mégis elindultam, hogy megkeressem őt. Már mindegy volt, hamarosan az egész város tudni fogja, hogy meleg lettem. Bíztam Nilsben, de azt is tudtam, hogy képtelen lesz tartani a száját. Ha másnak nem is, a bátyának elmondja, ő pedig a testvéreimnek és akkor beindul az a bizonyos folyamat, amitől mindennél jobban tartottam.
– Középiskolában ő volt az egyik legjobb barátom. – Meséltem Alarisnak, ahogy megálltam mellette. – De mióta egyetemre mentünk, nem igazán tartjuk a kapcsolatot.
Közelebb léptem hozzá, hogy hozzá érjen a vállam a karjához. Nem akartam, hogy megérezzen bármit is abból, ami bennem dolgozik. Éppen elég volt az az otthoni vita, csak azért, mert rosszul viselkedtem a családjával… Nem szerettem volna megismételni, főleg nem egy nyilvános helyen, ahol Nils is figyel.
– Miket szereztél? – kérdeztem. – Csak mert a film alatt végig popcornnal kell etetned… – Vigyorodtam el, hátha egy kis játékosság legalább vele elfeledteti a közjátékot.

Szószám: nem számoltam ~ Remélem tetszik ~ Hurricane ~ ♣️



Henrik Morstad
Korom :
19

Tartózkodási hely :
Lørenskog, Norvégia


Hozzászólások száma :
175

reagok :
92

Felhasználó profiljának megtekintése

Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a GunHenrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun - Page 2 EmptyHétf. Jan. 21, 2019 5:14 pm



Henrik & Alaris

"Nem mondom, hogy nem tudok nélküled élni, mert tudok, csakhogy nem akarok."

Még mindig beleremegek a gondolatba, ha a pár héttel ezelőtti események eszembe jutnak, mikor még Henrivel próbáltuk állva tartani azt a töretlen maszkot, melyet magunkra tuszkoltunk az első csókunk után, s melyet nem hogy erősített, de sokkal jobban lerombolt az a két a lány, akikkel próbáltuk elrejteni az igazi érzéseinket. Hogy gondoltam volna-e abban a pillanatban, hogy pár hét múlva idáig jutunk? A szívem mélyén reméltem, hiszen ő az első az életemben, aki iránt így érzek, s akinél elgondolkoztam azon, hogy talán ki kellene tálalnom neki egyszer arról, hogy ki az az Alaris Mharaxia, aki mindig eltűnik egy fontos telefonhívás után.
- Remélem, hogy "csak" ennyi az egész. Nem viselném jól, ha valamin emésztenéd magad, és nem tudnék segíteni, mert nem mondod el... - húzom közelebb magamhoz, de nem tudok megkönnyebbülni a szavai hallatán. Valami különöset még mindig érzek a mélyükön, amit nem tudok megmagyarázni, de felettébb aggaszt. Valamiféle megérzés. Faggatózni azonban nem szeretnék, azzal lehet, hogy pont az ellenkezőjét érném el.
- Tudod mit? Ma kikapcsolom a telefonom. Senki sem fog minket zavarni, megígérem... Csak a tiéd leszek. - vonom fel sejtelmesen a szemöldököm, s hogy nyomatékot adjak a szavaimnak, tenyerembe süllyesztem arcát, s egy igazán szenvedélyes csókot hintek ajkaira. Ha nekem tíz évvel ezelőtt azt mondta volna valaki, hogy egy ilyen fiatal srác gerjeszt majd bennem ilyen vad vágyakat, minden bizonnyal kiröhögtem volna. S tessék, ha nem vagyunk épp együtt, másra sem tudok gondolni, csak rá. Ha pedig ilyen közel vagyunk egymáshoz, mint most, nos, úgy nagyon hamar fellobbannak bennem a vágyak... De most randizunk végre, addig valahogy megpróbálom visszafogni minden őrült vágyamat. Egyelőre...
- Pedig nekem tetszene, csak meg kéne szakítanunk a filmet azzal, hogy elkísérsz a mosdóba... - lehelem felé kacéran, s egy utolsót rávágok a hátsójára, mielőtt befejezzük a készülődést, s bepattanunk az autóba. Tényleg izgatott vagyok, ha a mai estére gondolok, ezt már tényleg senki és semmi nem ronthatja el.
Ahogy sétálunk a mozi felé, meglengetem a telefonom a levegőben, hogy ő is lássa, ahogy kikapcsolom. A kocsiban nem akarom hagyni, hiszen ki tudja, mikor lesz szükségünk rá véletlenül, de engem senki sem fog innentől elérni.
- Csak te és én. - súgom halkan, s kicsit közelebb lépek hozzá úgy, hogy a vállaink összesimuljanak. Maga a film nem igazán érdekel, csak az, hogy vele lehessek a négy falon túl is, s hogy közös emlékeket gyűjtsünk. Nekem tökéletes úgy, hogy elzárva vagyunk mindentől s mindenkitől, de az új élményekért már most epedezek. Majd ha eljön egyszer haza velem Görögországba, na az lesz a felejthetetlen!
Az épületbe érve egyből a pénztárhoz sétálok, s becélzom a legkisebb sort. Henri valahol mögöttem lépked, ám mikor ugrik egyet, ijedtem pillantok magam mögé, s megfordulok.
- Jesszusom, mi van? Ne ijesztgess, mert még a végén elájulok és neked kell engem... - már kezdenék el sunyin vigyorogni, már mozdulnak ajkaim, de ekkor tudatosul bennem, hogy mi is volt Henri zavarának az oka. Visszanyelem gyorsan a mondatom végét, hiszen nem tudom, hogy ez a srác tud-e rólunk. Igazából az ilyen dolgokról még nem beszéltünk. Hogy ki tud pontosan rólunk. Rólam...
- Szevasz. - pillantok a Nilsre hallgató tag felé mosolyogva, s nyújtom a kezem felé, majd a többiek felé is. Nem szimpi. Ez már most biztos.
- Ti is a hétkor kezdődő filmre jöttetek? - kérdem tőlük, ekkor azonban ránk kerül a sor, így kifizetem a két jegyet, majd Henri felé meglengetem vidáman a levegőben.
- Most már biztos helyünk van a leghátsó sorba. - vigyorgom, azzal zsebre dugom őket, s biccentek Henri felé, hogy megyek, szerzek valami rágnivalót a büféből. Megérintem a vállát gyengéden, majd egy mosoly után eltűnök az egyik sarkon. Igazából direkt akartam lelépni egyedül. Hadd beszélgessen csak. Úgyis felfedeztem megint valami fura zavart a levegőben, amit lehet csak az ijedtsége váltott ki, nem tudom. Jobb nem szítani a tüzet egyelőre, hiszen még mindig tartom magam ahhoz, hogy ezt az estét senki és semmi nem ronthatja el...
Alaris Mharaxia
leszakadt
Korom :
26

Tartózkodási hely :
Talán pont ott, ahol te is

keresett :
A Mharaxia klán

Hozzászólások száma :
370

reagok :
133

Felhasználó profiljának megtekintése

Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a GunHenrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun - Page 2 EmptyPént. Jan. 18, 2019 6:41 pm

Alaris & Henrik

cupid carries a gun

Nem akartam elveszíteni Alarist. Nem akartam semmi rosszat mondani a családjára, de valójában fogalma sem volt arról, hogy mik játszódnak le bennem. Arról sem lehetett fogalma persze, hogy mennyit hazudtam nem csak neki, de a családomnak is, és hogy ez a teher egyre jobban feszít szét belülről. Túl sok volt az egész és túl nehéz. Nem is nehéz, inkább vad és elszabadult, mint egy lavina, amibe én magam is benne voltam. Nem lehetett megállítani, csak gurult és gurult lefelé, egyre nagyobbá nőve. Én pedig beleszédültem és nem tudtam szabadulni. Azt kellett várnom, hogy mikor áll meg a hegy lábánál, beleütközve egy fába, ezer meg ezer darabra törve a csontjaimat.
Csak akkor nyugodtam meg újra, mikor visszatért és magához ölelt. Imádtam az illatát, a szívverésének a hangját, a csókját a hajamba lehelve. Ő volt az, aki igazán meg tudott nyugtatni… kicsit olyan volt ez, mint Hellel, csak ez itt szerelem volt, az meg valami furcsa ikerdolog, amit kívülállók nem érhettek. Megállt bennem az ütő egy pillanatra, mikor őszinteséget kért. Tudtam, hogy még nem lehetek őszinte, először az anyámékkal kell annak lennem. Először otthon kell színt vallanom.
– Semmi baj, nyugi, csak furcsa egyetemistának lenni. Ez az első ilyen évem és nem ehhez vagyok szokva… de az, hogy velem vagy sokat segít, még akkor is, amikor nagyon fáradt vagyok. – válaszoltam.
Semmi pénzért nem vallottam volna be neki, hogy napok óta nem alszom rendesen, mert felváltva vagyok ebben a lakásban meg otthon. Inkább csak egy nagyot szippantottam az imádott illatából, hagyva, hogy egy picit megnyugtasson megint.
Nem tudom eddig miért nem kérdeztem konkrétan a munkájáról. Mármint azt persze tudtam, hogy valami családi üzlet meg mit tudom én, de semmi konkrétumot. Alaris sem tudta, hogy én mit akarok tanulni, csak nem rég tisztáztuk le. Persze a diploma csak egy papír, nem is biztos, hogy az ember azzal helyezkedik el.
– Nem lenne feszültség, ha éjszakáként nem kereshetnének. – Céloztam finoman az első együttlétünk utáni távozására. Nem akartam persze okoskodni, nem értek én a nagyok dolgához, de valóban örültem volna, ha ez még egyszer nem ismétlődne meg. Már kétszer is le kellett lépnie, pontosan azután, hogy hozzá bújtam.
Öltözködés közben persze szándékosan húztam kicsit az agyát. Eleinte félelmetesnek tűnt, amikor nekem esett harapott meg szorított, de aztán egyre inkább megkedveltem. Tetszett, hogy olyan szenvedélyes és vad. Az a kis fájdalom pedig aztán végképp megérte. Ezért hajoltam le.
– Szerintem, ha a „mást” fogom a moziban, akkor előbb-utóbb ki fognak minket dobani… – Nevettem el magam, ahogy megéreztem az érintését a hátsómon. Közben felegyenesedtem és úgy tettem, mint aki éppen csak az ingét igazítja meg. Valójában élveztem azt a kis érintést ott. A csókokra a nyakamon csak egy halk sóhajt hallattam, majd elindultam a fürdőszoba felé.
– Nem is csináltam semmit! – Vigyorodtam el és csak legyintettem egyet.
Az ajtóban persze megint hirtelen forróság öntött el. Na nem azért, mert olyan közel álltunk egymáshoz… de amikor Alaris ajkai megint az enyémekre simultak, majdnem elkapott a szenvedély. Mégsem karoltam át a nyakát és húztam magamhoz, hogy vadabbul csókoljam. Sőt szíven vad kalapálásnak is ellenálltam. Randizni akart velem, nem csak simán ágyba bújni és az előzmények alapján tudtam, hogy most a kedvére kell tennem. Kénytelen voltam, mert féltme, hogy elveszítem őt is a sok hazugság és furcsaság nyomában. Ezért kellett a maszk, amit előtte használtam. Ezzel talán neki is meg tudtam úgy felelni, mint a szüleimnek.
– Hmmm, ezt a virág dolgot még pótolnod kell valamikor. – Simítottam végig a mellkasán.
Az egyik szebbik, sötétkép kabátomat akasztottam le a fogasról. Aztán lassan gombolni kezdtem. Ezen nem volt kapucni, ami tudtam, hogy akár még baj is lehet, hiszen nem tudom majd úgy elrejteni az arcomat, ahogyan kellene. A sállal is éppen csak az államat tudtam elrejteni, ami édes kevés volt.
Elmosolyodtam, ahogy elégedetten végig nézett rajtunk, aztán kilépve az ajtón, megvártam, míg mindent bezár mögöttünk. Csak ezután indultam meg az autó felé. Körbe néztem persze, mielőtt beszálltam volna, ezúttal nem volt egyetlen bámészkodó szomszéd sem a közelben. Ezért nem úgy ugrottam be az anyósülésre, mint akit üldöznek. Szépen, komótosan szálltam be. Aztán bekötöttem magam.
Odafelé menet végig néztem a város ismerős épületein. Az arcokat figyeltem, de egyetlen ismerőst sem láttam, még akkor sem, amikor Alaris már leparkolt. Igaz egy félreesőbb helyen álltunk meg, de azért reménykedtem benne, hogy ma már nem futunk össze senkivel sem. Nem akartam volna például a szüleim vagy valamelyik családi barát előtt magyarázkodni.
Kiszállás előtt még a nyakamba csókolt. Kirázott tőle a hideg, persze jó értelemben. Őt követve én is kipattantam az autóból és nem tudtam levakarni magamról azt a vigyort, amit a puszi okozott. Egy pillanatra még azt is elfelejtettem, hogy nem kéne senkinek sem meglátnia minket együtt.
– Ó, persze. Szigorúan egy kávéra. – Bólintottam és mentem is a bejárat felé. Nem siettem, lassan haladtam, mint aki tényleg csak élvezi az estét a párjával. Ez így is ment, míg be nem értünk az épület előcsarnokába. Ott kellett megvenni a jegyet, így azonnal a sor felé vettem az irányt, persze bevárva Alaris.
– Henri! Haver! – ütögetett hátba valaki. Annyira megijedtem, hogy egy hatalmasat ugrottam, egyenesen Alaris mögé. Nem szokásom ennyire megrettenni egy érintéstől, de az Ida ügy óta sokkal bátortalanabb vagyok… és hát nem ez volt az első ilyen alkalom.
Csak ekkor vettem észre, hogy Nils az. Ezúttal a testvére nélkül volt, néhány kosaras sráccal a volt giminkből. Hirtelen nem tudtam mit csináljak, csak nagyokat pislogtam.
– Öhm, szia… – köszöntem. Aztán megpróbáltam normálisabban viselkedni. – Ő Alaris. Alaris, ő Nils, az egyik volt osztálytársam.
Idegességemben az alsó ajkamba haraptam, ami szinte azonnal vérezni kezdett. Éreztem, ahogy a fémes íz megtölti a számat. Undorodtam tőle, de hiába törölgettem meg a kabátom ujjával, ugyanúgy vérzett tovább.
Szószám: nem számoltam ~ Remélem tetszik ~ Hurricane ~ ♣️



Henrik Morstad
Korom :
19

Tartózkodási hely :
Lørenskog, Norvégia


Hozzászólások száma :
175

reagok :
92

Felhasználó profiljának megtekintése

Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a GunHenrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun - Page 2 EmptyHétf. Jan. 07, 2019 12:21 pm



Henrik & Alaris

"Nem mondom, hogy nem tudok nélküled élni, mert tudok, csakhogy nem akarok."

A szívembe vadul mar bele a fájdalom, ahogy szorosan magamhoz húzom Henrit. Egy idióta vagyok... Soha többet nem viselkedhetek így vele! Nehezen viselem el a szomorú tekintetét, azt pedig még inkább, ha arra gondolok, hogy megbántottam, és rosszul érezheti magát. Még mindig rettentően furcsa ez az egész. Az egész életem arról szólt, hogy szép lassan egy hidegvérű gyilkossá váltam, akinek nem számított senki és semmi. Érzelmek? Azok sosem léteztek. Sosem sajnáltam senkit, s a bűntudat hiánya egy igazi gyilkológépet varázsolt belőlem. Nem véletlenül voltam annyira hatásos. Nem lehetett fenyegetni a családommal, hiszen hiába élt millió rokonom, ők nem jelentettek annyit, mint a szüleim. Az ő halálukkal én is meghaltam. S a hamvakból egy sokkal rosszabb Alaris bújt elő.
- Te nem csináltál semmi rosszat. - súgom halkan, majd a fejem az övének döntöm. Mélyen beszívom az illatát, s egy csókot lehelek a kócos tincsei közé.
- Még én is nehezen értem, amit mondanak... - mosolyodok el, majd egy kicsit eltávolodok, de csak azért, hogy lássam a szemeit. Tenyerembe süllyesztem az arcát, majd egy lágy csókot hintek ajkaira.
- Csak egy valamit kérek tőled. Azt, hogy legyél velem őszinte. Mindenben. Hidd el, én megértő vagyok, még ha nem is igazán tűnök annak. De az vagyok... - simítok végig arcán. A szavaim nagyon biztosan csengenek. Azt akarom, hogy higgyen nekem, s hogy egy pillanatra se kételkedjen.
- Látom, hogy valami nincs rendben veled. Már egy ideje látom rajtad, de ha nem mondod el nekem, akkor nem fogok tudni segíteni. Bízz bennem, kérlek, együtt megoldjuk, legyen bármiről is szó... - a kék szemeim határozottan pislognak felé, de a szavaimat egy csókkal megpecsételem. Felmerül bennem, hogy mégis hogy kérhetek őszinteséget tőle, ha nekem közben van egy teljesen más életem, amiről ő nem tud. Fáj belegondolni a hazugságokba, de ezzel csak őt védem. Még egyszerűen a családomra sem volt felkészülve, hogy fogadná mégis a tényt, hogy egy bűnszervezet bérgyilkosa vagyok, aki hamarosan átveszi a vezető szerepet? Ebbe bele sem merek gondolni...
- Áhh, tudod, hogy megy ez. Nem lehet kiszámolni pontosan, mikor akar épp valaki üzletet kötni. Sokszor gyorsan kell dönteni, szinte még gondolkodásra sincs idő. Vagy ha van, akkor nagyon rövid idő alatt egy konkrét tervvel kell előállni. Sok felelősség, aztán néha... Felgyülemlik a feszültség. - lényegében pár mondatban leírtam, hogy mit dolgozok. Vannak az alaposan kitervelt gyilkosságok, amik egyáltalán nem csak arról szólnak, hogy odamegyek az illetőhöz, aztán fejbe lövöm, felszedem a pénzt, és ellovagolok a naplementébe. Sokakból információt kell kihúznom még a halála előtt, ehhez pedig pontosan kell lennem azon a bizonyos helyen, hiszen minden másodperceken is múlhat akár. Rendőrség, erősítés, testőrök... Sokszor magasabb rangúak a célpontjaim. Ám ott van a fordítottja, amikor gazdagok kérnek meg, hogy távolítsak el diszkréten egy zaklatót, vagy egy zsarolót. Az ilyen azért egyszerűbb, ehhez nem kell túl sokat agyalni, inkább csak észnél kell lennem, ha akció van. De hát itt vagyok, még most is élek s virulok. Biztos vagyok a dolgomban, a kezem egy percre sem remeg meg a pisztoly vagy a penge végén.
- Pár napig nyugalom lesz, ha minden jól megy. Úgyhogy kicsit többet együtt tudunk majd lenni, ha neked sem kell sokat bent lenned. - simítok végig a kezén, mikor ellép tőlem. Egyből követem őt a szobába, hogy én is átöltözzek. Egy fekete, szakadt farmert kapok elő, s egy fekete, vékony, hosszú ujjú felsőt, mely kicsit jobban feszül rajtam, így jól kihangsúlyoz minden kis izmot rajtam. Alsónadrágig ugyan levetek magamról mindent, ám többször találkozik a tekintetem Henri sunyi kis szemeivel, s nem tudom megállni, hogy ne mosolyodjak el aljasan, s ne lépjek oda hozzá.
- Az akciófilm alatt "mást" kell majd fognod... - vigyorgom felé, s mikor lehajol, végigsimítok hátán, majd a hátsó felén megállapodik a kezem, jól belemarkolok, s ahogy felemelkedik, úgy közelebb húzom magamhoz.
- Ha ilyeneket csinálsz, sosem fogunk sehova sem eljutni... - hajolok nyakához, s pár mohó csókot hintek a bőrére, de végül egy morgó sóhajjal elhajolok, s hagyom, hogy átmenjen a fürdőbe. Bár ahogy lépked kifelé, végig úgy figyelem őt, mint egy vad a prédáját. Nehezen tudom megállni, hogy ne legyek mindig a nyomában, s ne öleljem és csókoljam minden egyes pillanatban. Ám most megpróbálom tartani magam, úgyhogy mielőtt túlságosan is rákattanok Henrire, gyorsan felöltözök, s megfésülöm a hajam. A fekete tincsek jelenleg felül hosszabbak, s hátrafésülöm őket, oldalt pedig egészen kicsire van nyírva. Van egy olyan "rossz" tulajdonságom, hogy még öltönyben is rossz fiúnak tűnök, így teljesen mindegy, mit húzok fel, vagy milyen a hajam, a vonásaimon akkor is látszik, hogy nem vagyok egy ma született bárány.
- Sajnos virággal nem készültem, de majd kiengesztellek... - mosolygom felé, majd közel hajolok hozzá, s ajkam érzékien érinti az övét. Lágyan simítok végig a mellkasán, s egy halk sóhaj után végül ellépek, s felhúzom a bőrkabátom. Ám az ajtóban újra végig kell néznem Henrin, mielőtt kilépünk, s elismerően kezdek bólogatni.
- Azt hiszem, rohadt jól nézünk ki egymás mellett... - ejtem ki átszellemülten a szavakat, s a szívem megint nagyokat dobban. Még mindig hihetetlen, hogy mindezt egy tizennyolc éves fiú váltotta ki belőlem... Kilépve bezárom az ajtót, majd bepattanok a második szerelmembe, s ha Henri is beszállt, akkor meg sem állok a moziig. Keresek egy távolabb eső parkolót, de mielőtt kiszállunk, muszáj belecsókolnom még utoljára a nyakába. Már sötét van, illetve az ablakon sem lehet belátni odakintről biztonsági okokból.
- Mozi után meghívlak egy kávéra magamhoz, mit szólsz? - vigyorgom felé, azzal kiszállok, s ha ő is kész van, akkor megindulok a bejárat felé. Ott ül bennem valami gyermeki izgatottság, ha a mai estére gondolok, hiszen már most imádom, hogy végre együtt mozdulunk ki valahova.
Alaris Mharaxia
leszakadt
Korom :
26

Tartózkodási hely :
Talán pont ott, ahol te is

keresett :
A Mharaxia klán

Hozzászólások száma :
370

reagok :
133

Felhasználó profiljának megtekintése

Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a GunHenrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun - Page 2 EmptyPént. Jan. 04, 2019 10:41 pm

Alaris & Henrik

cupid carries a gun

Valami megváltozott. Alaris hangján éreztem. Nagyokat pislogtam felé, ahogy közölte: „... leszarom.” Hirtelen nem értettem mi történt, mivel mondtam rosszat. A cukrot is csak viccnek szántam, de ő mintha nem értette volna azt. Másképp tenne el láb alól. Ezt a kijelentést is emésztgetnem kellett egy darabig. Lehajtottam a fejem és belebámultam a tésztakupacba, ami addig egészen finomnak tűnt, nekem viszont elment az étvágyam. Éppen csak megbökdöstem a villámmal.
Tudtam, hogy nem lelkesedtem eléggé a családja iránt. Őszintén szólva nem tudom, hogy valaha fogok-e bárki iránt, aki előtt felvállaljuk ezt az egészet. Szerettem a kapcsolatunkat, meghitt volt és szenvedélyes. Ugyanakkor egy titok is, ami csak a miénk volt. Azt hiszem ez rázott meg igazán. A maszkot már nem viseltem annyiszor ennek a lakásnak a falai között, még ha részben hazudtam is Alarisnak a szüleimmel kapcsolatban. Ez egy menedék volt, ahol én én lehettem. Nem voltam még kész ennek a felvállalására. Hiába volt tele minden film és sorozat melegekkel, nekem nem tűnt természetesnek még ezt mások előtt villogtatni. Erre hirtelen negyvenen nézték végig, ahogy megcsókol ő. Furcsa volt és persze észrevette. Talán azért, mert ő az egyetlen, aki igazán figyel rám. Minden apró rezdülést kiszúrt.
- Alaris! – Pattantam fel a székből. Sőt már nyúltam is utána, hogy megfogjam a kezét és visszahúzzam. Bocsánatot akartam kérni, csókolni és ölelni. Még mindig rettegtem, hogy elmegy és nélküle kell majd folytatnom az életemet, az iskolát, a szürke mindennapokat.
Az ajtó azonban becsapódott, mielőtt még hozzá érhettem volna. A hangja hosszú percekig visszhangzott, én pedig megremegtem. Éreztem, amint pillanatok alatt könnyek gyűlnek a szemebe. Szipognom kellett, ahogy magam elé tátogtam egy néma „ne!”-t. Sajnos utána kiáltani nem tudtam, nem volt erőm.
Sosem volt rendes kapcsolatom. Fogalmam sem volt, hogy ennyire nehéz egy vita, hogy ilyen érzéseket vált ki. Jobban szorongtam, mint amikor Ida egyszerűen bejelentette, hogy a gyerekemet várja. Olyan volt, mintha belülről feszítene valami fájdalom, amit nem tudok legyűrni. Mégis ösztönösen mozdultam, hogy elpakoljam a maradék ételt, hogy bepakoljak a mosogatógépbe. Nem tudom, miért de úgy éreztem, ezzel törlesztek valamit talán, mert nem vagyok olyan jó, mint amilyennek lennem kéne.
Végtelen hosszúnak tűnt, mire kattant a zár, meghallottam a léptei hangját, s hamarosan elért az illata is. Erős karjai átöleltek, közelebb húztak hozzá. Én pedig csak simultam. Tudtam, hogy kell egy új maszk, egy olyan, amivel Alarisnak felelek majd meg és akkor talán nem hagy el. Ettől rettegtem még mindig.
- Én sajnálom... – suttogtam és becsuktam a szemeimet. Koncentrálnom kellett, hogy ne sírjam el magam. Nagyon megijedtem. Nagyon megijedtem, hogy kisétál az ajtón és soha többé nem látom. - Nem viccelek többé a főztöddel... és nagyon tetszett a családod is, csak olyan nehezen értettem, amit mondanak. Rossz az angolom.
Még egy ideig bújtam hozzá, érezni akartam a szívverését a testemen. Mélyet szippantottam az illatából is. Szerettem őt a közelembe tudni, ezért is lett egyre égetőbb, hogy odahaza is megtegyem a nagy bejelentést. De hogyan mond ilyet el az ember? Anya, apa, meleg vagyok és egy nálam öregebb pasassal élek. Nem! Ezt szigorúan tilos így közölni. Biztos voltam benne, hogy valamelyik testvérem tanácsát kell majd kikérnem ez ügyben.
- De mi ez a sok munka? – kérdeztem aggódva. Elléptem tőle ugyan, de még egyszer végig cirógattam a borostás arcot.
Nem akartam, hogy ennyit dolgozzon, ha ez rossz állapotba hozza. Valójában fogalmam sem volt, ténylegesen mivel foglalkozik. Talán valami családi vállakozást említett legutóbb. Nem voltam benne biztos. Túlzottan lefoglalt a mámor, hogy vele vagyok. Olyan volt ez, mint egy valóra vált álom.
Már mentem is öltözni egy rövid bólintás után. Előkapartam a fekete nadrágom, fekete ingem és bújtam is bele. Közben, néha Alaris felé lestem, úgy állva, hogy lássa a vetkőzésem. Azt akartam, hogy örüljön a látványnak, hogy kicsit felejtsen el minden terhet, amit ma okoztam neki.
- Sosem hagynék ki egy randit veled. – Utaltam vissza a korábbi kérdésére, miközben bebújtam a nadrágomba. Kicsit igazgattam, majd gombolni kezdtem. Jó feszes volt, így mikor oldalra hajoltam az ingért, tökéletesen láthatta a hátsófelemet.
- Akciófilm alatt is fognom kell a kezdet? – érdeklődtem, ahogy tekintetem megint rászegeztem. Az inget gombolva haladtak ujjaim egyre feljebb a testemen. A felsővel már nem babráltam.
Gyorsan átsiettem a fürdőbe és Alaris parfüméből fújtam magamra. Szerettem az illatát, magaménak akartam azt is. Még egyszer beletúrtam a hajamba, hogy tökéletes legyen az összkép. Így léptem ki elé.
- Nos, uram, készen áll a randipartnere.
Szószám: 739 ~ Remélem tetszik ~ Hurricane ~ ♣️



Henrik Morstad
Korom :
19

Tartózkodási hely :
Lørenskog, Norvégia


Hozzászólások száma :
175

reagok :
92

Felhasználó profiljának megtekintése

Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a GunHenrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun - Page 2 EmptySzer. Jan. 02, 2019 3:17 pm



Henrik & Alaris

"Nem mondom, hogy nem tudok nélküled élni, mert tudok, csakhogy nem akarok."

Mit is gondoltam, én idióta... Amit leolvasok Henri arcáról, az minden, csak nem jó. Sőt, kifejezetten rossz. Próbálok normálisan viselkedni, mintha ez egy rendes kapcsolat lenne, olyan, amihez még sosem volt szerencsém, de úgy tűnik, hogy valamit nagyon rosszul csinálok. Nem akarok olyan ostobaságokra gondolni, hogy talán szégyell engem épp úgy, ahogy a kapcsolatunkat, de napról napra egyre inkább ezen töprengek. Furcsák a reakciói, s mintha titkolna valamit. Jó orrom van az ilyesmihez, bár tény, hogy a rózsaszín köd sok mindent elrejt előlem.
- Csak meg akartak ismerni, de azt hiszem, ez most rossz ötlet volt. Ne haragudj. - én nem igazán tudok nevetni, a hangom is enyhén hűvösre sikeredik. Sőt, egyből az az ötlet is kérdéses lesz bennem, hogy pár hét múlva elviszem őt magammal Görögországba. Azért, hogy rosszul érezze magát? Hogy ne szólaljon meg egy percre sem? Nem ér annyit az egész...
Nagy levegőt veszek, ahogy hátrafordulok a hűtőhöz, s mikor visszafordulok, már mosolygok felé. Legalább ez a meglepetés ne legyen elcseszve, úgyhogy inkább visszafogom azt a rossz érzést, ami megkörnyékez. Megint.
- Cuki? Asszony? Na, tudod mikor csinálok neked bármit is legközelebb! - közlöm színpadiasan sértődötten, de végül muszáj elvigyorodnom. Viszont valami szokatlan ott ül a vonásaim mögött. Talán ez a hülye főzögetés sem volt jó ötlet. Lehet, hogy Henri nem vágyik a nagy családi ismerkedésre, nem vágyik el a négy fal közül, nem kell neki ennyi... érzelem? Mert hogy ezt a szart csak azért csináltam, hogy a kedvében járjak, és hogy megpróbáljak kedves lenni vele. Most mégis úgy érzem, hogy ez is rossz ötlet volt.
- Miért, inkább romantikusra akarsz velem beülni? Ez esetben fognod kell a kezem, jól vigyázz! - próbálok leplezni mindent a hülye stílusommal, ami talán sikerül is egy pillanatra, hiszen most őszintébben vigyorgom, mint előtte. Aztán hirtelen átzúg az agyamon az egész helyzet, melyben már látom Henrit, ahogy pánikol, én meg felhúzom magam, és inkább hazajövök.
- Ha el akarlak tenni láb alól, akkor azt nem úgy fogom tenni, hogy só helyett cukrot teszek az ételbe... - unottan megragadok egy villát, majd beletúrok az edény közepébe, és bekapok egy falatot. Megvonom a vállam végül, s a villát a mosogatóba hajítom.
- Egy kicsit talán ízesebb, mint kellene, de annyira nem rossz, mint amilyennek kinéz. Ha nem kell, akkor dobd ki, leszarom. - azzal már lépek is tovább a kanapé felé, aminek a széléről felszedem a nadrágom és felhúzom, majd a bejárati ajtó előtt magamra kapok egy kabátot, és egy cipőt.
- Elmentem cigiért, mindjárt jövök. - közlöm visszafojtott idegességgel, s becsapom magam mögött az ajtót. A kezem enyhén megremeg, ahogy kilépek a kapun, s az utolsó szál cigit ajkaim közé emelem. Nem tudom, miért húztam fel magam ennyire... De jobbnak láttam, ha most inkább kiszellőztetem a fejem, és lenyugszok, mielőtt tényleg meggondolatlanul őszinte leszek vele. Sok kérdésem lenne, amit neki tudnék szegezni, de még mindig nem akarom megbántani. Pofátlanul őszinte vagyok, mindig is az voltam, de Henri annyira más. Előle inkább elhallgatom a dolgokat és a rossz érzéseimet, mint hogy fájdalmat okozzak neki, vagy kellemetlenséget. A baj csak az, hogy így meg engem emészt belülről. Normális kapcsolat, az nem való neked, Alaris...
A dohánybolt két saroknyira van csupán, így tíz perc múlva már újra kattan a zár, s belépek. Immáron nyugodtabban. A kabátomat felakasztom, s ha csak nem ment el, úgy megkeresem Henrit, bárhol legyen. Közel lépek hozzá, majd átölelem szorosan.
- Ne haragudj, hogy így beszéltem veled. Sok a meló mostanság, és kicsit be van feszülve az agyam... - hazudom neki őszintén. Szerencsére könnyű mindent a munkára fogni, holott ez már régóta egybe forrt a magánéletemmel. Nem vagyok ingerült a meló miatt, nem stresszelem magam, és semmi hasonló. A nagy őszinteségi hullámomat nagyon nem most kéne rázúdítanom.
- Van még kedved akkor moziba menni? Két óra múlva kezdődik egy jó kis akciófilm, előtte beülhetnénk egy... - kis híján kimondom, hogy cukrászdába, de előtte már sikerül beleképzelnem magam a helyzetbe, és megint beúszik lelki szemeim elé Henrik arca, mennyire nem tetszik neki az egész.
- Áhh, mindegy. Ha összekészültél, indulhatnánk hamarosan. - legyintek kissé talán lemondóan, de mégis mosolygok felé, azzal nyomok egy csókot ajkainak. Nem tudom, hogy ez a mozi mennyire jó ötlet, de próbálok bizakodóan tekinteni rá. Lehet, csak arra van szükségünk - arra van szüksége -, hogy kicsit kimozduljunk, ne csak a négy fal között éldegéljünk. Szívből remélem. Jó lenne őszintén boldognak látni őt úgy, hogy tényleg élvezi, hogy velem lehet.
Alaris Mharaxia
leszakadt
Korom :
26

Tartózkodási hely :
Talán pont ott, ahol te is

keresett :
A Mharaxia klán

Hozzászólások száma :
370

reagok :
133

Felhasználó profiljának megtekintése

Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a GunHenrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun - Page 2 EmptySzomb. Dec. 29, 2018 12:09 pm

Alaris & Henrik

cupid carries a gun

Hallottam a beszéd hangját, ahogy beléptem a lakás ajtaján. Először abban a hitben voltam persze, hogy Alaris filmet néz… kicsit meglepett, hogy amikor ajkunk összeforrt abban a hosszú csókban, egy kislány hangja csendült fel a laptop hangszóróiból. Ráadásul ez a gyerek tudta a nevemet, hiszen úgy köszöntött, mintha régóta ismernénk egymást. Akaratlanul is arra fordultam, éppen csak tenyerem maradt Alaris oldalához simulva. Az is persze szép lassan lekúszott, mikor rájöttem, hogy nem csak egy gyerek, de egy egész família szemtanúja volt a csókolózásunknak.
– Hello… – motyogtam, mikor karom a testem mellé ért. Éreztem persze, hogy Alaris megérinti az ujjaimat, de olyan zavarban voltam, hogy a fülem hegye is égni kezdet. Nem akartam másnak mutogatni mi van közöttünk… holott ezek az emberek biztosan nem ismerik a szüleimet és nem fognak nekik bemártani – már csak azért sem, mert én sem értettem, amit beszélnek.
Végig néztem a társaságon, miközben Alaris felsorolt egy halom nevet, amiből egyet sem tudtam megjegyezni. Igazság szerint az arcokat sem ismerném fel, ha személyesen kéne találkoznom velük. Túlságosan zavarban voltam, hogy rendesen koncentráljak… mert megint az járt a fejemben, hogy valaki meg tudta a titkainkat, hogy lebuktam… hogy már nem vagyok jófiú. Csak hallgattam, ahogy beszéltek, nem is figyeltem, hogy egyáltalán angolra váltottak-e a kedvemért, de ha nem az sem baj. Semmit sem fogtam fel, csakhogy próbálnak velem valamiféle kapcsolatot teremteni, de én álltam, mint egy szerencsétlen. Talán valamiféle félelem is kiült az arcomra.
Akkor ocsúdtam fel mélázásomból, amikor Alaris végre lecsukta a laptopot. Nem tudtam eldönteni, miféle reakciót vár… de ahogy rám nézett abból akár arra is következtethettem, hogy leolvasta az ijedtség minden szikráját az arcomról. Megpróbáltam vigyorogni, de nem sikerült tökéletesen. Még mindig kicsit zavarban voltam.
– Sokan vannak… – Mondtam életem „nagy” megállapítását.
Ahogy a hűtőhöz lépett, én is követtem. Nem tudtam, mit akar ott, hiszen nem nagyon szoktuk megkörnyékezni. Általában inkább rendelünk. Közben kibújtam a kabátomból is, hogy azt az egyik szék támlájára csúsztassam.
– Nem volt vészes, de azt hiszem fel kell vennem a ritmusukat. – Nevettem el magam őszintén. – Iszonyatosan sokat beszélnek.
Valami edényfélét vett elő a hűtőből. Hasonlót otthon is láttam, de nem volt szerencsém használni és nem is terveztem. Féltem, hogy egy „remekül” sikerült vacsorával tenném el lábalól Alarist, az pedig végképp nem lett volna szerencsés. Azonban a saját szerencsétlenségemet egy újabb őszinte vigyor mosta el. Nem hittem el, hogy komolyan nekiállt főzni nekem. Ezelőtt nem igazán tudtam éppen őt elképzelni a konyhában.
– Most nagyon cuki vagy – mondtam vihogva. Nem sértésnek szántam a kifejezést, inkább csak egy kis csipkelődésnek. Idegen volt tőle, hogy így mozogjon a konyhában, de nem mondom, hogy nem tetszett. Végül is előbb-utóbb be kell laknunk rendesen ezt a lakást, megteremteni a saját életünket… leginkább akkor, ha végre kibököm otthon, hogy már hónapok óta valaki mással élek és csak színészkedni járok haza.
– Jó kis asszony lesz belőled Alaris… – Léptem mögé és játékosan a fenekére ütöttem. Reméltem, hogy nem veszi sértésnek, mert tényleg csak viccnek szántam. Ez volt az én kis feszültség levezetőm a mai napon megéltek után. Azt hiszem nem is igazán a családja zaklatott fel, ez már korábban kezdődött, mikor kibontottam azt a levelet és anyám szemébe hazudtam.
Valószínűleg sosem mutattam ki eléggé, milyen hálás vagyok Alarisnak, amiért visszajött és nem rázott le, miután megkapott. Sokat jelentett, hogy megvette ezt a lakást és normális otthont biztosított, csak az az állandó lelkiismeretfurdalásom miatt aligha tudtam rendesen kiélvezni. Folyamatosan gyötört, hogy hazudok, hogy rosszat csinálok. De akárhányszor el akartam mondani otthon vagy éppen csak Alarisnak az igazat, nem ment. Berezeltem, mint valami idióta és csak remegve bámultam rá. Biztosan feltűnt neki, hogy nincs valami rendben.
– Elfelejtettem szólni, hogy elengedtek, bocsi. – Motyogtam és közben figyeltem, hogy mit kezd az előkerülő tányérokkal. – Örültem, hogy végre nem csak este találkozunk.
Ahogy a konyhapultra könyökölt és mosolyogva figyelt, az én ajkaim szegletében is megjelent egy kis vigyor. Mindig zavarba jöttem, ha így nézett… még ha én is ugyanazzal a rajongással tekintettem rá. Hihetetlen volt, hogy van egy kapcsolatom.
Kicsit az étel fölé hajoltam, hogy szemügyre vegyem. Spagetti tészta volt benne, odáig biztos, de amúgy fogalmam sem volt, mivel szemezek. Mindenestre Alaris kedvéért ezt is szívesen megettem… nem véletlenül kalapál úgy a szívem a közelében, hogy az majdnem kiszakadt a mellkasomból. Tudtam, hogy ez az az érzés, amit a bátyám szerelemnek nevezett a közös beszélgetésünk során.
– Jól hangzik a mozi. – Bólintottam.
Igazából nem szívesen jártam be a városba kettesben, mert ott megint csak túl sok embert ismertek a szüleim és féltem, hogy valaki elkotyog valamit. Meg aztán, amilyen sokszor egymáson kötöttünk ki, jobb volt otthoni filmezéseket szervezni. Most még is kénytelen voltam belemenni, hiszen csak este találkoztunk rendszerint, én pedig a hazugságaim miatt állandóan öt-hat órákat aludtam, így kimerült is voltam. Meg akartam neki adni azt, ami után vágyakozik és végül is egy randi belefér.
– Remélem nem csak horror filmeket adnak… – tettem hozzá halkabban és a kezembe vettem a villát. – Biztosan nem cukroztad meg? – kérdeztem kicsit bátortalanul. Tekintetem az ételre siklott és elvigyorodtam.
Szószám: 835 ~ Remélem tetszik ~ Hurricane ~ ♣️



[/b]

Henrik Morstad
Korom :
19

Tartózkodási hely :
Lørenskog, Norvégia


Hozzászólások száma :
175

reagok :
92

Felhasználó profiljának megtekintése

Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a GunHenrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun - Page 2 EmptyKedd Dec. 18, 2018 6:23 pm



Henrik & Alaris

"Nem mondom, hogy nem tudok nélküled élni, mert tudok, csakhogy nem akarok."


Hiába is szeretném, nem beszélhetünk felhőtlen, gondmentes kapcsolatról. Pedig egész életemben Henrik az első, akit ennyire, mindennél jobban szeretek... Viszont annyira különböző életet éltünk eddig, hogy a gonosz különbségek ott bújnak a háttérben, s próbálnak mérgezni. Már nem az iránta érzett szeretetem, hanem a mindennapokat akarják kicsit megkeseríteni. Hova kell már megint mennem az éjjel közepén, mi ez az újabb sérülés, s olyan dolgok, melyeket tudom, hogy az örök életig nem lehet hazugsággal leplezni. Márpedig én nem csak egy futó kalandot akarok, s nem úgy állok az egészhez, hogy "majd meglátjuk, mi lesz". Számomra most Ő a legfontosabb ember ezen a mocskos világon, és nem eresztem el soha...
A családom is tisztában van vele, milyen nehéz dolog egy külsőssel együtt lenni. Az én esetem viszont különösen kényes, hiszen a nagyapám például meg volt róla győződve, hogy képtelen vagyok mélyebb érzéseket táplálni bárki iránt is, hiszen a szüleim tragédiája begyógyíthatatlan sebet hagyott bennem, mely kiölt minden mást. Mint egy pompás lombkoronájú fa, mely éltette a környezetét, ám miután villám csapott belé, az ő halálával a környezete is megszűnt létezni, s minden elpusztult, ami előtte csodásan tündökölt. Ezt a szép metaforát még a nagyapám mondogatta sokszor. Hogy olyan vagyok, mint egy villámsújtotta fa. Próbálta erőltetni mindig, hogy beszéljek arról, amit érzek, beszéljek a fájdalmamról, és sírjak, sírjak akár éjjel s nappal. Ám nem. Azóta az este óta nem hullajtottam könnyeket, s azóta nem beszéltem a belső dolgaimról senkivel. Pedig emlékszem, anyámmal és apámmal rengeteget beszélgettünk. Ha bántott valami az iskolában, akkor egy sütit majszolva elpanaszoltam mindent, és ők könnyedén megvigasztaltak. Azoknak az időknek azonban vége szakadt. S nem is tudom, hogy Henrit egyáltalán képes lennék-e beavatni mindenbe. Nem tudom, hogy előtte meg tudnék-e nyílni úgy, mint senki más előtt még soha. Talán titkon félek, hogy felszakadna az a sok minden, amit azon az éjjelen végleg elástam magamban... Tán még Henri sem tudja, mennyit agyalok rajta s ezen az egészen.
- Hogy van a kezed, fiacskám? - zökkent vissza Theodore, a nagyapám, s egyből visszaszállok a valós világba, s elmúlik a pillanatnyi keserűség, amit csak magamnak gerjesztettem.
- Kutya baja, volt már rosszabb is. Már lassan kezdem megszokni! - vigyorgom a képernyőre, mire Castor meglengeti előttem a kezét.
- Háhá, nekem is van egy! Pacsi! - pontosan ugyanaz a keze van neki is bekötve, mint nekem. Meg sem lepődök, de tényleg. Mi ketten nagyon hasonítunk, őt is temérdek heg és seb fedi állandóan. Hiába, a görögök hevessége határtalan...
Épp a kis Mia kezdi ecsetelni, hogy mi volt a suliban, és hogy milyen ügyesen megvert egy nála nagyobb fiút, mikor is meghallom, hogy a kulcs elfordul a zárban. Egyből vérszemet kapva mereven kezdem figyelni az ajtót, mire a többiek is azonnal elcsendesülnek. A mi családunkban egy ilyen nézésnek nagy jelentősége van, így csak feszülten figyelnek tovább. Ám mikor megjelenik Henri, csak nagyot sóhajtok.
- Hé, a frászt hoztad rám! - vigyorgom felé, azzal kibontom magam a takaróból, majd odasétálva hozzá szorosan magamhoz húzom, s úgy csókolom meg, mintha hetek óta nem láttam volna.
- Szia, Henrik! - hallatszik fel váratlanul Mia hangja a laptopból jó hangosan, és olyan vidámsággal, mintha csak itt lenne a szobában ő is. Én bocsánatkérően pillantok felé, majd megfogom a kezét.
- Úgy terveztem, hogy majd személyesen mutatlak be a többieknek, de azt hiszem, ez most elkerülhetetlen. Készen állsz? - suttogom felé csillogó szemekkel, s ha beleegyezik, akkor kézenfogva visszalépek vele a laptop elé, majd leülök a kanapéra.
- Hát akkor mindenki, ő itt Henrik. Henrik, ez itt Theodore, a nagyapám, Mia, az unokahúgom, Castor, az unokabátyám... - felsorolok még vagy hat nevet, akik a háttérben ténferegnek, s akik egyből a képernyőre tapadnak, mikor meglátják őt mellettem. Mindenki arcán széles mosoly ül, s már most szinte családtagként fogadják.
- Tényleg építészetet tanulsz? Alaris mesélte. Képzeld, nekem is ez a végzettségem! Bár én kicsit idősebb voltam, mint te, amikor elkezdtem, de ez volt minden álmom! - úszik be oldalról egy nő feje, a nagynénémé, aki már bőven negyven felett mozog, s bizony tényleg építészként tevékenykedik a családban. Illegális földterületek, birtokhamisítások, s hasonló dolgok az ő területe.
- Tessék, még egy építész a családban! Végre! - pörög fel teljesen, viszont megcsörren a telefonja, s hamar kimegy a képből. Ellenben Castor odatolakodik, s így közelről látszik, mennyire hasonlítunk.
- Na és hogy tetszik a lakás? Van nekem is hely benne pár napra? - vigyorodik el, de én már fogom a fejem. Sejtettem, hogy páran szállásnak akarják majd használni, de igazából én magam nem bánom... Henrik viszont más kérdés.
- Alariiiis, mikor jössz haza már végre? Nagyon hiányzol már... - közli vinnyogva Mia, aki még bele is hajol a kamerába, így a kéklő szemei is bájosan tündökölnek. Nyolc éves létére igen csak éles a nyelve, sokszor én magam is nehezen bírok vele.
- Hamarosan... - csak ennyit mondok, s próbálom jelezni a szememmel, hogy hallgasson, mert meglepetésnek tervezem Henrinek, hogy év elején, amikor le tudja a vizsgáit, elviszem magammal haza, a jó öreg Görögországba. A nagyapám egyből oldalba is böki, hogy csituljon, de ő csak sunyin kuncogni kezd.
- Na jól van, majd holnap beszélünk. Most megyünk, ti pedig jók legyetek! - mindenki hevesen integet, azzal lecsukom a laptopot, s kérdőn pillantok Henri felé. Figyelem a reakcióját, s próbálok valamit kiolvasni a vonásaiból.
- Ugye nem volt olyan vészes? Biztosíthatlak róla, hogy nem beszélnek ám ennyit élőben. Hanem sokkal többet! - mosolygom felé, azzal lelkesen felpattanok az ágyról, s ugrok a hűtő elé. Nagy büszkén tárom ki ajtaját, s kiveszek onnan egy tepsit. Tepsi... Így hívják, ugye?
- Ahogy mondtam, még sosem nyúltam fakanálhoz. De ma gondoltam, megleplek... Spagetti, sütőben megsütve, álá Alaris! És nem, én nem raktam bele cukrot... - mosolydok el, azzal leszedem a tetejéről a fóliát. Az illata remek, s az íze sem rossz. Talán egy picit sótlan, de inkább ilyen legyen, mint az ellenkezője.
- Tettem bele egy különleges összetevőt, kíváncsi vagyok, kitalálod-e, mi az! - mondom sejtelmesen, majd előveszek két tányért. Persze, csak a harmadik szekrényben találom meg őket. Még kell szoknom a helyet erősen.
- Még meg is terítettem volna, mire jössz! Ám valaki elfelejtett szólni, hogy előbb végez, így oda a meglepetés! - fordítom oldalra a fejem tettetett sértettséggel. Remélem azért értékeli, és nem tart egy nyálas idiótának...
- Amúgy... Nincs kedved elmenni este valahova? Nézhetnénk valami filmet a moziban... - könyökölök a pultra ábrándosan, miközben egyre csak Henrit fürkészem, s párszor hangosan felsóhajtok. Szedd össze magad, Alaris! Nem viselkedhetek úgy, mint valami bolond, szerelmes kölyök! De hát ha egyszer annak érzem magam...
Alaris Mharaxia
leszakadt
Korom :
26

Tartózkodási hely :
Talán pont ott, ahol te is

keresett :
A Mharaxia klán

Hozzászólások száma :
370

reagok :
133

Felhasználó profiljának megtekintése

Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a GunHenrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun - Page 2 EmptyPént. Dec. 14, 2018 1:16 pm

Alaris & Henrik

cupid carries a gun

Megrántottam a vállamat. Nem vallottam volna be Alarisnak szívem szerint, hogy engem annyira nem villanyoznak fel az autók, mint őt… Emlékeztem már régről, hogy micsoda rajongással bánt az ő „kicsikéjével.” Ezért nem igazán reagáltam le a kérdést, inkább csak figyeltem csillogó szemekkel, ahogyan beszél. Nem tudtam elképzelni, hogy valaha a bátyámat követve én is volán mögé ülök vagy megkérem apát, esetleg Alarist, hogy tanítson meg. Egyszerűen jobban szerettem sétálni, vagy a busz ablakán kibámulni hazafelé jövet. Akkor aztán mindenféle dolgokon elgondolkodhatott az ember, anélkül, hogy arra az átkozott maszkra kellett koncentrálnia, amit az otthona küszöbét átlépve majd fel kell vennie.
Nem egyszer a buszúton írtam meg a házimat, mikor elfelejtettem vagy ott dumáltam le a következő randimat. Sok minden kötött ehhez a szokásomhoz és egyelőre nem terveztem rajta változtatni. Éppen elég furcsa volt, hogy el készülök költözni otthonról, túl sok lett volna egy másik újdonságba is belevágni. Azon gondolkodtam, hogy miként oldjam meg ezt az egészet. Ez pedig jó formán minden energiámat lefoglalta… sokkal jobban, mint az egyetem. Talán látszott is rajtam, hogy azt az egészet félgőzzel csinálom, mintha nem érdekelne az egész.
– Négyig. De ne aggódj, majd átjövök a lábamon. – Legyintettem. Aztán felvettem azt az átkozott maszkot, de még így sem tudtam elfedni, hogy kicsit csalódott vagyok… Én ugyanis igenis azt hittem, hogy miattam képes lesz egy munkára nemet mondani. Kegyetlen szar volt szembesülni vele, hogy nem.
Meg kérdeztem volna, hogy egyáltalán mi ez a veszettül fontos munka. Hiszen eddig semmi olyasmiről nem beszéltünk, hogy mivel foglalkozik… bár egy ilyen lakással és azzal az autóval biztosra vettem, hogy üzletember. Azok szoktak ilyen luxusban élni, meg utazgatni állandóan a világba. Mármint az amerikai filmekben rendszerint így van. Én még nem sok üzletemberrel találkoztam Alarison kívül.
Megköszörültem a torkomat, hogy a sértettség helyett némi magyarázatot is adjak a döntésemre: – Gondolom, hoznom kéne néhány ruhát. Szóval jobb lesz az órám után rögtön hazamenni.
Nem tudom, miért tettem hozzá. Közel sem voltam biztos benne, hogy tényleg látni akar engem és ez az egész nem csak valami lerázás féle. Miért éppen akkor kell mindig dolgoznia, mikor ágyba bújok vele? Gyanús volt és őszintén elvette az önbizalmamat. Képtelen voltam megbarátkozni a gondolattal, hogy annyira még sem gondolja komolyan… én ugyanis készen álltam, hogy tényleg vele legyek örökre, még akkor is ha nehezemre esett otthon színt vallani. De még is mi akkor bűn abban, hogy egy kicsit húzom? Majd elmondom, ha el akarom… meg ha úgy érezem, hogy kész rá a családom is. Addig viszont ott van a lehetőség, hogy alkalmazzam a tervem. Itt töltöm az estéket, de korán lelépek és otthon is megmutatom a képemet.
Keserűség töltött el, ahogy beszálltam az autóba. Nem tudtam, mit mondjak, ezért inkább nem is beszéltem. Csak néztem ki az ablakon, szinte éreztem, ahogy belefájdul a szívem a megannyi szomorú gondolatba. Mi lesz, ha nem akar mégsem látni többé? Fogalmam sem volt, hogy Alaris, mit érez irántam. Mármint írtál pár dolgot az üzeneteiben, de megint csak az az átkozott szenvedély kapott el minket, amikor együtt voltunk… időm sem volt megnézni a szeme csillogását vagy észre venni rajta a jeleket.
A sálamat még szorosabban kötöttem meg, mielőtt kinyitottam az ajtót. Ahogy megfogta a kezemet és közelebb húzott magához, a szívem nagyot dobbant. Nem tudtam eldönteni, hogy vajon ő is így érez-e, de már fel is adtam, hogy bármit leolvassak az arcáról.
– Találkozunk… – Suttogtam, aztán elhúzódtam a karjai közül, hogy kiszálljak az autóból. Tekintetem a házunkra tévedt, remélve, hogy senki sem les ki éppen az ablakból. Csakhogy Alaris hangja visszafordított az autó felé.
– Oké. Te is – bólintottam. Némi sértettséggel a hangomban hangzott el a választ, aztán berohantam a házba. Írni akartam neki egy üzenetet, hogy kicsaljak belőle valamit. Tudni akartam, hogy komolyan gondolja-e… de nem tettem így. Csak csendesen ültem a füzetem felett, de bele sem olvastam.

*
Két órával korábban végeztem. Kész csoda volt, hogy ilyen gyorsan szabadultam az egyetemről. Annyira rohantam haza, hogy Alarisnak még üzenetet is elfelejtettem írni. Az első dolgom az volt, hogy egy adag papírért és némi ruháért a szüleimhez mentem. Természetesen ők még mindig nem jöttek rá, hogy elköltöztem vagy legalábbis félig-meddig egy fickóval lakom. Egészen könnyen bevették, hogy esténként mindenféle programokra járok, na meg a könyvtárban ücsörgöm… holott csoda lesz, ha nem dobnak ki az egyetemről a félév végén, hiszen még mindig döbbenetesen alul teljesítek. Az eszem egészen máshol jár.
– Henrik… de jó, hogy itt vagy. Ez neked jött az egyetemtől. – Nyomott anyám a kezembe egy levelet. – Nem bontottam ki, de biztosan valami jó hír, mert nagyon vastag.
Azonnal feltéptem a borítékot, már ott az ajtóban. Anyám közben az autó kulcsát vette ki a kis kosárból, amiben tartotta.
– Mész valahova?
– Csak a boltba, ne vigyelek el a könyvtárba?
Közben előkerült a levél is. Benne egy leírás arról, hogy miféle módokon lehet kikerülni az ösztöndíjas programból. Ebben benne volt a rossz jegyek szerzése és minden ehhez hasonló. Egy pillanatra megfeledkeztem a maszkról és egy gondterhelt sóhaj szökött ki az ajkaimon.
– Mi a baj?
Megráztam a fejem, sőt még legyintettem is.
– Semmi, csak egy tájékoztató a havi programokról. – Magyaráztam és kibújtam a cipőmből. – Menj csak nyugodtan boltba, nekem még össze kell pakolnom és jó lesz kicsit sétálni.
Felrohantam a szobámba. A ruhákat úgy gyűrtem be a táskámba, aztán lezuhanyoztam és már siettem is át Alarishoz… vagyis a közös otthonunkba… vagy valami ilyesmi. Még nem szoktam meg igazán hogyan szólítsam. A kulcsomat azonnal bedugtam a zárba és gyorsan fordítottam el, nehogy valaki meg lásson. Aztán beslisszoltam az ajtón.
– Megjöttem!
Szószám: 924 ~ Remélem tetszik ~ Hurricane ~ ♣️



[/b]
Henrik Morstad
Korom :
19

Tartózkodási hely :
Lørenskog, Norvégia


Hozzászólások száma :
175

reagok :
92

Felhasználó profiljának megtekintése

Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a GunHenrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun - Page 2 EmptyVas. Nov. 25, 2018 7:00 pm



Henrik & Alaris

"Nem mondom, hogy nem tudok nélküled élni, mert tudok, csakhogy nem akarok."


Néha eszembe jut, hogy mennyire szánalmas, hogy huszonhat évesen még nem volt komoly kapcsolatom. Egy éjszakás kalandok bővítik az életem, s nem egy olyan hely van bizonyos országokban, ahova visszajáró vendég vagyok. Pontosabban, voltam. Eddig egyáltalán nem érdekelt ez az egész, de most Henrik mellett feltűnik, hogy annyira nem megy egyszerűen a dolog. Nagyon nem akarom elcseszni, hiszen számomra most ő a legfontosabb. Ezt pedig bátran és büszkén ki merem jelenteni. Mégis tartok tőle a lelkem legmélyén, hogy merre fog vezetni ez a kapcsolat. Nem tudom, hogy leszek képes két életet élni úgy, hogy egyik ne legyen befolyással a másikra... Mi lesz, ha megint összeverve, szétlyuggatva térek vissza? Vajon hányszor fogja elhinni, hogy megint rosszkor voltam csak rossz helyen véletlenül? Annyira sokszor gondolok erre, hogy néha teljesen lelomboz, ha egyedül vagyok. Most viszont ő is itt van, s ahogy tekintetem az övébe fúródik, minden bánatom elszáll.
- Na és szeretnél megtanulni vezetni? - mosolygom felé, s ahogy kimondom a szavakat, rögtön felvillannak lelki szemeim előtt a képek, ahogy bénázik, lefullad, rossz állásba rakja a váltót, s hogy én ezeken milyen jót fogok röhögni. Aztán jön a következő képkocka, ahol már ő vezeti egyedül az én kicsikémet félelmek nélkül, úgy, hogy én tanítottam meg őt rá. Elönti hirtelen valami kellemes békesség a szívemet, pedig aztán tényleg apróság, és talán őt nem is érdekli úgy, mint engem. Szóval igyekszek nem egy nyálgépnek tűnni, úgyhogy hamar szélesebbre húzom a vigyort a képemen.
- Majd ülhetsz az ölembe, és fogom a kezed. - vajon mit szólna, ha azon a napon, mikor kézbe veheti a jogsiját, meglepném egy saját autóval? Hogy neki is legyen egy saját kicsikéje, mint nekem? Maximum pár komolyabb melóval többet kell elvállalnom. Az én kezem alatt úgyis hamar repkednek a milliók, hiszen nem csak azzal foglalkozom, hogy elvegyem pénzért mások életét. Sokkal tágabb a listám, hiszen én vagyok a nagyapám jobb keze. Ő a Mharaxia klán vezére, s az a célja, hogy ha majd egyszer meghal, én vegyem át a helyét. Beleborzongok sokszor a gondolatba, hogy lényegében az lesz az örökségem, hogy a görög maffia feje legyek. Henri, mibe csöppentél... Elloptad a világ egyik legkegyetlenebb tagjának a szívét.
- Én is segítek majd, aztán együtt bénázunk. Úgyis talán kicsit unom már ezt a sok norvég szart, amit mostanság összeettem itt... Szóval készülj, mert behozzuk ide a mediterrán görög ízeket! - nem, valójában egyáltalán nem unom, de azért jól hangzott. Így, hogy az egész életem lényegében a vándorlásról szólt, volt lehetőségem nagyon sokféle változatos ételt megkóstolni. A norvég konyha talán egy cseppet íztelen számomra, de valószínűleg azért, mert a görögöknek eleve az ereikben is fűszer folyik.
- Hát akkor hivatalosan is te vagy az ész, én csak a fegyverekhez értek. - röhögök fel, ami őszintére sikerül ugyan, de belül teljesen lefagyok. Annyira ösztönösen jött az elszólás, hogy még engem is meglepett a dolog, de úgy teszek, mintha csak viccelnék. Ezt sürgősen be kell fejeznem, úgyhogy inkább lefojtom az egészet egy édes csókban, mikor Henrire simulok.
- Én is azt hittem. Sajnos nem mondhatok nemet, ha meló van... Nem gyakoriak az ilyen váratlan helyzetek, esküszöm. Bár a legutóbbi és a mostani helyzet sem épp ezt mutatja... - mosolygok szélesen, hiszen tényleg ritka, ha váratlan meló van. Általában mindent a saját és az ügyfelek ütemtervei szerint szervezek, persze az én szakmámban olykor beüt a baj, amit hamar meg kell oldanom.
- Meddig leszel holnap suliban? Ha gondolod, érted mehetek... - kérdem tőle öltözködés közben. Reggelre már végezni fogok mindennel, s pár óra alvás úgyis elég szokott lenni. Mikor megindul kifelé Henri, én gyorsan bedobom a szekrény aljában levő pisztolyom a táskámba, s ezután indulok meg utána. Az ajtó zárja kattan, majd az autóé is, végül a motor berregni kezd, s megindulunk a Morstad kuckó felé. Kicsit talán szótlan vagyok, s olykor egy borús sóhaj tör fel belőlem akaratlanul is. Jó lett volna a mai estét együtt tölteni. Jó lenne már úgy együtt aludni, hogy senkinek nincs semmi dolga másnap, hanem együtt ébredünk fel akkor, amikor akarunk, és csak átfetrengjük az egész napot...
Hamarosan megérkezünk a jól ismert utcába, s mikor megállunk, újra csak sóhajtok egy nagyot. Csillogó és bűnbánó szemekkel pillantok Henri felé, majd megragadom a kezét, közelebb húzom magamhoz, s átölelem őt szorosan.
- Holnap akkor találkozunk. - lágyan megcsókolom, s utolsó lélegzettemmel még beszívom az illatát. Végigfut rajtam egy kellemes bizsergés, de mikor elkezd kiszállni, ezt felváltja egy maró hűvösség.
- Henri? Csak azt akarom mondani, hogy... - szólok még utána tétován, mikor lábai már a betonon vannak. Kicsit megköszörülöm a torkom, mintha nagy szavakat akarnék mondani.
- Vigyázz magadra... - ez az, remek, Alaris, még valami szánalmas szöveg? Képtelen voltam kimondani, hogy szeretem, pedig itt volt a nyelvem hegyén. Nem azért, mert nem így érzem, hanem azért, mert túlságosan is...

***

- Alaris, utálom, hogy olyan messze vagy! - csendül fel egy kislány sértődött hangja a laptopról, melyet kiegészít még pár helyeslés.
- Tudom, szerelmem, de még egy kicsit bírjatok ki! December végén találkozunk... - felelem az anyanyelvünkön, majd kibújok a takaró öleléséből, s kézbe veszem a bögre kávét, amit odakészítettem magamnak a dohányzóasztalra. Én magam a kanapén kuporgok bebugyolálva, az asztalon ott fekszik a laptop, melynek képernyőjén ott figyel vissza a rokonság.
- Hol van Henrik? - kérdi az unokatestvérem, Castor, kinek az arcra eléggé hasonlít az enyémre, annyi a különbség, hogy én magasabb vagyok nála, s mivel egy tíz év biztosan van köztünk, így pár apróbb ősz hajszál kikandikál a fekete, lófarokban összekötött hajából.
- Suliban, majd csak estefelé jön valamikor. - beletörődő sóhaj jön ki a gépből kórusban, hiszen mindenki már meg akarja ismerni végre. Többször húztam a dolgot, s eddig mindig sikerült úgy időzítenem, hogy ő ne legyen itt, mikor beszélek velük. Sokat szoktunk csevegni, e téren eléggé összetartóak vagyunk, még ha nem is érzem azt a hatalmas, elsöprő szeretetet irántuk. Sajnos ott van bennem az a gát, amit a szüleim halála épített belém. S ami a többi Mharaxiát illeti, ez valószínűleg ott is fog maradni...
Alaris Mharaxia
leszakadt
Korom :
26

Tartózkodási hely :
Talán pont ott, ahol te is

keresett :
A Mharaxia klán

Hozzászólások száma :
370

reagok :
133

Felhasználó profiljának megtekintése

Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a GunHenrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun - Page 2 EmptyKedd Nov. 20, 2018 11:20 am

Alaris & Henrik

cupid carries a gun


Az ujjbegyeim egészen átfagytak, ahogy tartottam a jeget a nyakamon lévő sérülés felett. Titkon reméltem, hogy ez elég lesz... ugyanakkor józan ésszel tudtam: nem ilyen egyszerű ez. Az ilyen fájdalmas kis foltok nehezen halványultak el. Valahol elhagytam a sálam, amit alig vártam, hogy a nyakam köré tekerjek. Közben persze, ahogy végignéztem Alaris tetovált testén, megborzongtam. Nem azért, mert ő tette ezt. Egyszerűen nem értettem hogyan lehet valami ennyire jó, amit a szüleim elől titkolnom kell?
Újra végignéztem rajta, ahogy révedt a távolba. Vajon mi lesz, ha kiderül minden, amit titkolni próbálok előle? Mi lesz, ha rájön, hogy nem mondtam el otthon és, mennyi mindent terveztem el, hogy még egy ideig ne is kelljen? Volt ebben az egészben valami borzasztó és félelmetes, ahogy a testemen lévő nyomokra gondoltam. Megint megborzongtam... de próbáltam a szavaimra koncentrálni. Akármilyen kétséges is gyötörtek, a szívem vadul kalapált a látványától, a hangjától, az érintéseitől.
- Nem, nem tudok vezetni... – válaszoltam. A családban mindig is én voltam az, aki tanulásban elöljárt, letette a nyelvvizsgát, részt vett szakkörökön. Csupán az autóvezetés maradt ki mindebből. Arn elvitt mindenhova és nem nekem kellett bajlódni a piszkos dolgokkal, ha esetleg lerobbantunk – pont, mint amikor a nagyiékhoz tartottunk a nyáron.
Talán éppen erről ugrott be a főzés, mint probléma és a testvéremmel történt, édeskés rántotta esete. Csendesen meg is mosolyogtam a dolgot, főleg Alaris reakcióját látva. Még ki is húztam magam nagy büszkén, hogy milyen félelmetes konyhai képességekkel bírok.
- Bevallom, eddig bátrabbnak hittelek. Hmm, kész csalódás. – Elvigyorodtam a mondat végére s csupán akkor tűnt el az arcomról, amikor az étellel kapcsolatos élményeit osztotta meg. Nem tudtam elképzelni az éltem anya egészséges főztje nélkül. Szinte éreztem a számban a nagyanyám házias kosztjainak az ízét. Rajongtam a fahéjas csigáért, a halért, bármiért, amit csak elém tettek. Nagyétvágyú persze sosem voltam, ez pedig az alkatomon is látszott. Annyit csipegettem, mint a húgom, képtelen voltam legyűrni férfias adagokat. Mégis az ízeket úgy élveztem, ahogyan voltak.
- Azért lehet, hogy megtanulok főzni. – A megjegyzés szinte akaratlanul hagyta el az ajkaimat. Nem is tudom igazán miért, de élményt akartam adni Alarisnak. Azt kívántam bár közös kis hagyományaink lennének, akár egészen mások, mint odahaza. Valami „miénkféle” dolog, amit nem kell megosztani senkivel... Ragaszkodtam Alarishoz ugyanakkor ott is volt még mindig a félelem a családomtól. A közelében akartam lenni, ideköltözni, hogy többé ne menjen el.
Hallottam, hogy megint rezeg a telefonja. Ez volt a második alkalom, de az elsőn könnyedén átsiklottam beszélgetés közbe. Figyeltem, ahogy előveszi a nadrágja zsebéből, közben elmotyogtam: - Építészetet. Sok méregetés, számolgatás...
Valamiért rossz érzés kapott el, ahogy ránéztem. Nem tudom miért, de a szívverésem lelassult. Ujjaim sem szorították már olyan hevesen a jeget a nyakamra, ami időközben egészen felolvadt. Munkát emlegetett, engem pedig ösztönösen elkapott a rettegés, ahogy tekintetem saját ruháim kupacára vándoroltak. Biztosan észrevette, milyen arcot vágok, mert közelebb lépett, testünk újra egymáshoz simult, ahogyan ajkaink is.
- Azt hittem, ma nincs programod. – sóhajtottam, alig elrejtve az érzéseimet. Egyenesen rettegtem, hogy nem látom többé.
Megvártam, hogy elhúzódjon. Csak azután álltam fel és kezdtem el öltözködni. Alsónadrágot húztam, farmert, végül pólót. Beletúrtam a hajamba, hátha attól jobban fognak állni majd a túl hosszúra nőtt tincsek.
- Semmi baj, én megértem, hogy dolgozol. – nyugtatni próbáltam. Nem csak őt, hanem magamat is, de nehezemre esett volna most azt mondani, hogy hiányzik vagy szeretem. Féltem, hogyha kiejtem ezeket a szavakat, még könnyebben illan el a szemeim elől és hiába kapok után, többé nem lesz az enyém.
Azzal nyugtattam magam, miközben már a sálamat kötöttem, hogy tanulnom kell. Jobb lesz hazamenni, távolt ettől az érzelmi hullámvasúttól. A vágy csak elvonta volna a figyelmen a leckéről. Mégis rossz érzés volt már csak belegondolni is abba, mi lehet ezután. Bizonytalanabb voltam, mint valaha.
- Úgyis tanulnom kell. Holnap az egyik tanársegéd tartja a heti megbeszélést, ahol segítenek, ha nem értek valamit. – Magyaráztam öltözés közben. - Az egyik számolás nem megy.
Zsebre dugtam a kezeimet. Azonnal hátat fordítottam Alarisnak, hogy ne lássa az elmorzsolt könnycseppeket, amiket egy pillanat alatt letöröltem az arcomról. Remegve indultam el kirelé, nem szólva többet. Már nem akartam beszélgetni, csak felvettem a maszkot, ami nem árul el valódi érzéseket... vagy épp a rettegést, hogy nem látom többé.
Készen álltam beszállni az autóba. Egy utolsó csókot venni és csak besétálni az ajtón, mint aki valóban könyvtárból jött haza. Odahaza ugyanis a családom Henrikje voltam, nem Alarisé és ők nem tudhatták meg, mik kavarognak bennem.
Szószám: 831 ~ Remélem tetszik ~ Hurricane ~ ♣️



Henrik Morstad
Korom :
19

Tartózkodási hely :
Lørenskog, Norvégia


Hozzászólások száma :
175

reagok :
92

Felhasználó profiljának megtekintése

Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a GunHenrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun - Page 2 EmptyPént. Nov. 16, 2018 7:05 pm



Henrik & Alaris

"Nem mondom, hogy nem tudok nélküled élni, mert tudok, csakhogy nem akarok."

Különös gyengédség költözik ujjaimba, ahogy hozzáérintem ahhoz a ronda folthoz a jeget. Túl heves voltam... És igen, ez az ő hibája! Ő ébresztette fel bennem ezt a szenvedélyes vadállatot, ami legszívesebben széttépte volna. Ahogy végigpillantok rajta, hát... Ez majdnem sikerült. Mégsem vagyok rá túl büszke, mert látok valami különöset Henri tekintetében, ami kissé aggaszt. Fogalmam sincs, hogy mit, de a mosolya kicsiny szegletében is ugyanazt látom. Lágyan simítok végig arcán, s erőtlenül érintem homlokom a vállához.
- Akkor mondd el, hogy én voltam... - súgom a bőrére, ám ahogy felpillantok, egy mosoly ül ki arcomra, mely azt sugallhatja, hogy nem gondoltam komolyan a szavaim. Pedig valahol ott mélyen, a szavak rejtekében ott cseng a vágyakozó őszinteség. Pont az, amit én nem adhatok meg neki. Sokszor átfut az agyamon, hogy milyen nehéz dolgunk lesz együtt, hiszen a valós énemet el kell rejtenem előle. Ő egy olyan jó és tisztességes lélek, kétlem, hogy el tudná viselni, hogy ekkora szar alak vagyok. Egy bérgyilkos? Henri mellett? Ahogy beúszik lelki szemeim elé az arca, mikor meg tudja, még a hideg is kiráz az egésztől.
- Egy vadállattal jobban jártál volna. - felülök az ágyon, majd vigyorogva magam mögé pillantok, mielőtt előveszem a cigit. A borús gondolatok pillanatokon belül elszállnak, ahogy a füst megtölti a tüdőm, s látom a mosolyát. Csak az a rossz érzés ne lenne bennem, az tűnne el végre! A tétova válaszára csak ráncolni kezdem a homlokom, s nem is válaszolok neki azonnal. Tekintetem valahova a távolba réved, s csak pár szívás után eresztem ki a hangom.
- Az jó... - mondom kissé rekedten, de nem nézek rá. Lehunyom a szemeim, azzal egy halk sóhajt követően mosolyt varázsolok az arcomra. Fejemet az ablaknak döntöm, úgy nézek végig rajta.
- Bármikor jöhetsz és pakolhatsz, ha nem vagyok itt, akkor is. Feljogosít a belépésre az a kulcs. - vigyorgom, mikor váratlanul meghallom a telefonom halk rezgését a földről. Úgy teszek, mintha észre sem venném, így hamar ismét beszélni kezdek.
- Van amúgy jogsid? Mert ha szükséged van az autóra, és épp nem kell nekem, akkor miattam azzal is mehetsz, ahova akarsz. Persze, ha egy karcolás is lesz rajta... Akkor megeszlek. - mondom fenyegetően, még össze is szűkítem a szemem, csak hogy hatásosabb legyen. Mit fog szólni az én kis szerelmem, ha meg tudja, hogy a második helyre kell szorulnia?
Közben a telefon újra halkan rezegni kezd, de én csak fújok egy újabb gomolygó felhőt odakintre, ám ahogy hallgatom Henrit, az egyik mondatánál majdnem megfulladok. Párszor megütögetem a tüdőm köhögve, végül elpöccintem valahova messzire a csikket.
- Őőő nem ettem még, de mivel élni akarok, így szerintem a konyha közelébe se menj, jó? - na még az lenne a szép, ha pont ő mérgezne meg úgy, hogy közben nem is tud róla. Igazán szánalmas halál lenne, az már biztos. Bár az utolsó pillanatomban jót röhögnék.
- Komolyra fordítva a szót, nem kell ilyesmit csinálnod, ha nem akarsz. Nincsenek ilyen igényeim. Tíz éves korom óta úgysem ettem házi kosztot. - idióta, idióta, idióta... Nyelek egyet zavartan, megköszörülöm a torkom, majd gyorsan megpróbálok korrigálni, mielőtt még kérdezősködni kezdene véletlenül.
- Mármint a sok utazás, tudod. - valójában számomra az otthon és a család konkrét fogalma a szüleim halálával megszűnt. Nekem ők voltak a mindenem, hiszen melyik gyereknek nem a szülei jelentik azt ennyi idősen? S mikor éreztem kihűlt bőrüket, láttam, hogy a tüdejük nem emelkedik meg többé, s összepiszkoltam magam a vérükkel... Ott, azokban a percekben halt meg bennem minden, velük együtt. Anyám főztjét semmi sem helyettesítheti. Hiába próbált Theodore, a nagyapám is a kedvemben járni pont úgy, ahogy a többi rokon, ez sosem sikerült. Lehet, hogy apróság az egész, de jobb szeretem a személytelen ételeket, ezért is rendelek mindig, vagy valami étteremből, büféből hozok magamnak kaját. Talán még sosem nyúltam fakanálhoz, maximum amikor valami zacskós, száraz kaját melegítettem fel. Az ilyen tipikus családi dolgok, mint a főzőcskézés... Eddig nagyon kimaradtak az életemből.
- Jut is eszembe, te mit tanulsz pontosan? Rendben indult az egyetem? - terelem el erőteljesen a témát, majd beljebb lépek, s becsukom az ablakot. A föld pedig megint halkan rezegni kezd, ami nem sejtet túl jót, de mintha jelentéktelen lenne az egész, úgy lépek oda, s kotrom elő a nadrágom zsebéből. A homlokom megint ráncolni kezdem enyhén akaratlanul is - jó jele annak, ha valami nem tetszik.
- Te figyelj, tudom, hogy most jöttél, meg minden, de nekem muszáj elmennem dolgozni. Hazadoblak, rendben? Aztán holnap találkozunk. Ha gondolod, érted megyek a suliba is. - hadarom el, miközben fel sem nézek, csak rögzítem magamban az üzenetben levő címet. Igen, ez a "norvég terv". Egy cím, egy név, egy élet. Ami a mai estén az én kezemben lesz.
- Ne aggódj, nem tűnök el, ígérem. - vigyorgom felé, azzal visszalépek az ágyhoz, befurakodok a lábai közé, s szenvedélyesen megcsókolom. Óvatosan simulok hozzá, ne okozzak neki nagyobb fájdalmat, de sóhajom jól tükrözi, hogy mennyire ott tombol bennem még mindig a vágy töretlenül.
- Nagyon hiányoztál... - súgom ajkai közé, majd egy apró, ám hosszas puszit lehelek homlokára. Remélem nem fog megharagudni rám, hogy megint a romantikus kis együttlétünk után kell lelépnem. Hülyén jött ki megint az egész, mintha a világ is ellenünk dolgozna... Vagy inkább ellenem?
Alaris Mharaxia
leszakadt
Korom :
26

Tartózkodási hely :
Talán pont ott, ahol te is

keresett :
A Mharaxia klán

Hozzászólások száma :
370

reagok :
133

Felhasználó profiljának megtekintése

Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a GunHenrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun - Page 2 EmptySzomb. Nov. 10, 2018 1:35 pm

Alaris & Henrik

cupid carries a gun


Nem akartam éppen Alarisnak beszélni arról, ami kínoz. Tudtam, hogy nem esne neki jól, ha kiderülne, neki is hazudtam. Abban a hitben hozott a közösnek szánt lakásunkba, hogy megbeszéltem otthon. Gyengének tartott volna, olyannak, aki nem illik hozzá, ha bevallom, mennyire félek a szüleimtől. Mert féltem, igenis reszkettem, ha csak eszembe jutott, apám milyen képes vágna a nagy hírre. Anyám talán zokogásban is kitörne, ha megtudná, a férfiakat szeretem és eggyel máris összeköltöznék. Rettegés fogott el, ahogy a csalódott arcokat idéztem fel magam előtt.
Elmerültem egy röpke pillanatra a gondolataimba és arra eszméltem fel, hogy Alaris a homlokom simít végig. Egyetlen tincsem simította félre. Csak annyit tudtam kinyögni hirtelen, hogy nem is fájt annyira és szavaim máris a szexre terelődtek. „Felavattuk a hálónkat.” Ki mond ilyen hülyeséget? Csak is az, aki valamit sumákol. Alaris előtt nehezebb volt maszkot tartani a valódi arcom elé. Előtte nem tudtam tökéletes lenni, hiszen látott a legkiszolgáltatottabb állapotban, alig néhány pillanattal korábban. Ő letudta verni azokat a láncokat, amikkel magamat kötöztem ki. Elég volt hozzá csókolnia, ölelnie.
– Ó, szóval az én hibám? – kérdeztem, egy kicsit még szisszentem a nyakamon lévő foltot érintve. Kellemetlen kis sérülés volt, a szenvedély nyoma. Ha anyám rákérdezne, mit mondanék? Nekem ugrott valaki, meg akart verni és beleharapott a nyakamba? Vajon az így nézne ki? Igazából én magam sem tudtam, hogyan fest… de az érzésből sejtettem, hogy ez nem múlik el néhány órácska alatt.
Míg Alaris kiment, előtúrtam a nadrágom zsebéből a telefonomat, hogy a selfie-kamera segítéségével megvizsgáljam a testem. Nem csak a nyakam, a mellkasom is tele volt mindenféle nyomokkal. Ezeket csak a van nem szúrja ki! – Hisztérikus kis gondolat futott át rajtam, láttam a képernyőn, ahogy az arcomra kiül a pánik. Ezért gyorsan megnyomtam a lekapcsoló gombot. Eltűnt a kép. Csak feketeség maradt utána… aztán jött a hideg.
Ahogy megfogtam a kis csomag jeget, lágyan érintettem Alaris ujjait. Még mindig erős volt, férfias… ezeket az emlékeket idéztem fel róla újra és újra, mikor nem voltunk együtt és amikor féltem, nem látom többé.
Mosolygó hangjára én is elvigyorodtam. Ez volt a legőszintébb gesztus ma – leszámítva azokat a nagyon is valódi könnyeket –, ami kiült az arcomra.
– És mégis milyen vadállat volt az itt a civilizáció közepén? – Kérdeztem vissza és kicsit erősebben szorítottam a jeget a bőrömre. Nem, mintha ettől gyorsabban meggyógyult volna a sérült felület és kevésbé lett volna ciki, mikor odahaza magyarázkodnom kell majd. Mégis ki kellett találnom valamit... addig megteszi éppenséggel a sál is.
Figyeltem, ahogy az ablak mellett ácsorogva dohányzik. Ebben is volt valami vonzó, ami miatt nem tudtam a tekintetem elvonni róla. Újra és újra végig néztem a testén, imádtam a látványát, imádtam még a be-bejutó kis dohányszagot is. Az is az ő része volt. S az én szívem hosszú idő után végre megnyugodhatott, hiszen visszakaptam a leginkább vágyott kincsemet: Alarist.
Válaszoltam volna azonnal a kérdésére, talán hebegve-habogva… de esélyem sem volt rá. Ő kezdett szabadkozni, hogy nem akarja rám kényszeríteni, hogy megérti, ha otthon akarok lenni. Aztán megint beleszippantott a cigibe… bennem meg ott tombolt az a rengeteg gondolat. Nem, nem akartam azt mondani, hogy nem jövök ide, habár kényelmesebb lett volna, mert így neki is és a szüleimnek is hazudnom kell. Csakhogy féltem a nemtől. Féltem, hogyha kimondom az igazat és bevallok mindent és gyávaságból nem élek vele, akkor majd megint elmegy és akkor már örökre. Hiszen kimondta, ő sokat utazik, neki furcsa egy helyben.
– Én… – Tátogtam. Hang nem jött ki a torkomon, mintha nehezemre esne megszólalni.
Újabb kérdés, ami megakasztott a válaszadásban. Nyelnem kellett, majd megköszörülnöm a torkomat, hátha akkor végre utat tudok engedni a szavaknak… amik sok őszinteséget nem tartalmaztak. Bűntudatom volt, nem akartam máris hazugsággal kezdeni ezt a kapcsolatot. Szükségem volt Alarisra és nem bírtam volna ki, ha elveszítem. Csakhogy magamat sem tudtam meghazudtolni.
– Tudnak rólad, meg erről. – Bólintottam. Arcomra a szokásos maszk ült ki, azzal az átkozott vigyorra. – Holnap már itt alszom, de ma még hazamegyek, hogy összeszedjek pár dolgot, amiket idővel követ a többi.
A fejemben meg is született a terv. Alarisnak majd azt mondom, hogy fél nyolcra járok az egyetemre, mert egy klub tagja vagyok, odahaza meg azt mondom, hogy későn érek csak haza, mert tanulókör van. Éreztem, hogy már a gondolatba is belezavarodok… de valahogy meg kellett oldanom, míg összeszedem a bátorságom.
– De ugye nem nekem kell majd főzni? – Tereltem el a témát. Ez a kérdés még valahol ezer meg ezer csókkal korábban merült fel és a vágyak kielégítésével igazából elég fontos kérdésnek is tűnt. Nem, mintha sok közöm lett volna a konyhához, sőt, kifejezetten kevés… egyszer Arnt akartam meglepni egy finom reggelivel. Nagyon beteg volt, talán éppen az influenzát kapta el, anyám pedig a lelkemre kötötte, hogy figyeljek rá. Hát megsütöttem a tojást és fel is vittem. Csak éppen arra nem számítottam, hogy só helyett egy jó adag cukrot sikerült beleadagolnom a menübe. Az volt az első és utolsó konyhai tevékenységem – leszámítva a kávéfőzést.
– Egyszer majdnem megöltem egy bátyámat. – Meséltem lelkesen. Erről sokkal kellemesebb volt beszélgetni, mint az otthoni dolgokról, na meg a költözésről. – Ettől már cukros-papírikás-paradicsomos rántottát?
Szószám: 831 ~ Remélem tetszik ~ Hurricane ~ ♣️




Henrik Morstad
Korom :
19

Tartózkodási hely :
Lørenskog, Norvégia


Hozzászólások száma :
175

reagok :
92

Felhasználó profiljának megtekintése

Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a GunHenrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun - Page 2 EmptySzer. Nov. 07, 2018 11:40 am



Henrik & Alaris

"Nem mondom, hogy nem tudok nélküled élni, mert tudok, csakhogy nem akarok."

A szívem mélyeket dobbanva csillapodik meg, s bár még lüktet minden porcikám a gyönyörtől, szép lassan mégis megnyugszik a testem. Henri hatása alól viszont nem tudok kikerülni, egyre csak ott tombol bennem az a mélyben gyökerező érzés, az a különös vágy, mely egyre erősebben él bennem. Nem csak arra vágyom, hogy a szenvedélyünk elsöpörjön mindent, hanem egyszerűen csak arra is, hogy a közelemben legyen. Hogy halljam a hangját, érezzem az illatát, s lássam a mosolyát. Furcsa érzés valaki után ennyire vágyakozni, különösen ha az illető a létező legtöbb dologban különbözik tőlem - vagy épp hasonlít. Nem is tudom, minek nevezhetném magam. Meleg lennék? Nem érzem magam annak... Henrik miatt egyáltalán nem tetszik a többi férfi, ugyanolyannak érzem magam, mint előtte. Én csak őt szeretem... És soha senki más iránt nem éreztem még ilyet.
- Biztos? - simítok rá az arcán pihenő kezére, majd kicsit közelebb húzódok hozzá, s oldalasan felkönyökölök. Valami különös csillogást látok a szemében, amit talán akkor érzékeltem így, mikor azt hittük, hogy kopognak. Láttam a rémületet a szemében, s bár ez most nem ugyanolyan, mint akkor volt, mégis feltűnik.
- Valami baj van? - tenyerembe simítom arcát, majd egy kósza tincset elsöprök a homlokáról. Érezhetően a vonásait fürkészem, de egy lágy mosoly azért felkúszik arcomra. Teljesen biztosan máshogy éljük meg ezt az egészet, de ettől függetlenül akkor is érzem azt a forróságot, ami belőle árad. Az érintései, a pillantásai, és pár órája azok az apró könnyek... Ezek nem hazudnak.
- Igen, felavattuk. Hamarabb, mint terveztem, de hát... Ez a te hibád. Végig riszáltad nekem a hátsód, szóval magadnak köszönd. - vigyorgok szélesen, de kicsit összébb húzódik, mikor érzékelem a fájdalmát. Bűnbánóan pillantok a nyaka a felé, ami tényleg eléggé csúnya. Most nem tudtam visszafogni magam... Sosem voltam ennyire agresszív, de régen nem is kellett azon agyalnom, hogy visszafogjam-e magam, mert senki sem érdekelt saját szükségleteimen kívül. Viszont nem szeretném, ha a hülye hevességemnek ilyen csúnya következményei lennének. Egy apró csókot végül nyomok arcára, majd felpattanok szótlanul, s eltűnök az ajtó mögött. Egyből a hűtőhöz lépek, majd a fagyasztóból jó pár jégkockát beletömök egy zacskóba, amit belebugyolálok egy kisebb rongyba, s ezzel a kupaccal térek vissza perceken belül. Odalépve hozzá óvatosan a nyakához érintem, majd szép lassan egyre jobban rátolom.
- Ezt tartsd itt egy kicsit, hátha jobb lesz tőle. Ha bárki kérdezi, majd mondd azt, hogy megharapott egy vadállat. - mosolygom felé, majd egy érzéki csókot lehelek ajkaira, melybe hosszasan sóhajtok bele. Megint végigfut rajtam a borzongás, és a felismerés, hogy tényleg, igazán azt akarom, hogy velem legyen, és már most utálom azokat a perceket, amiket távol tölt tőlem. Lassan simítok végig vállán, majd végül felállok, s a földön heverő kabátom egyik zsebében kezdek kotorászni, hogy előhúzzak egy cigarettát, melynek társaságában megindulok az ablak felé. Idebent a szobában eléggé meleg van, de azért épp hogy csak annyira nyitom azt ki, hogy a kezem és a fejem kiférjen rajta. Kattan az öngyújtó, s a párás ablakon túl megjelenik az első kicsiny füstfelhő.
- Itt alszol ma? Vagy még kihasználod egy kicsit az otthoni légkört, mielőtt elrabollak végleg? - kacsintok felé, mikor visszafordulva végignézek rajta. Majd magamon is... Ő olyan tiszta, rajtam meg számtalan heg, seb, és tetoválás pihen. Ruhában is rossz arcnak tűnök, ám anélkül még bizonyíték is van arra, hogy nem épp egy jó lelkű úriember vagyok. Henri mégis itt van. Pont Ő...
- Amúgy nem szeretném, ha ezt az egészet kényszernek éreznéd. Szóval ne vedd annyira hivatalosnak és komolynak, hogy neked most azonnal ide kell költöznöd, rendben? Én itt lakom, és egy jó ideig itt is maradok, te pedig akkor jössz ide, amikor csak akarsz. Ha az otthoni légkörre van szükséged, azt is teljesen megértem. Nekem könnyebb dolgom van, nagyon sokat utazgatok, így talán még az a fura, hogy egy helyben maradok. - felelem neki őszintén, miközben újabbat szívok a cigiből, s kicsit jobban kihajolva fújom ki a füstjét. Talán engem is megrémiszt ez az egész, de lehet csak azért, mert még sosem volt komoly kapcsolatom. Ennyire komoly meg főleg nem, hogy valakiért hosszabb időre megvessem a lábam egy helyen. Az újdonság ereje még mindig megdobogtatja a szívem, s némi idegességet is szül ugyan, de ezen könnyedén átsiklok.
- Na és... Elmondtad már otthon ezt az... egészet? - kérdem tőle váratlanul, kicsit félve, de muszáj rákérdeznem. Tudom, hogy neki is új ez az egész, ahogy azt is, hogy nem ugyanúgy "dolgozzuk fel". Viszont ha még nem igazán adagolta volna be az otthoniaknak, én valószínűleg akkor sem orrolnék meg rá. Én ugyan megemlítettem a családnak, hogy leginkább miatta maradok még egy ideig, de ők hogy is fogalmazzak... Kicsit mások. A görög mentalitás híres a hevességéről, és ha ötvenszer nem hallottam még az örömujjongást, hogy mutassam be Henrit mindenkinek, akkor egyszer sem. Erről azonban egyelőre még inkább nem teszek említést...
Alaris Mharaxia
leszakadt
Korom :
26

Tartózkodási hely :
Talán pont ott, ahol te is

keresett :
A Mharaxia klán

Hozzászólások száma :
370

reagok :
133

Felhasználó profiljának megtekintése

Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a GunHenrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun - Page 2 EmptyHétf. Nov. 05, 2018 8:40 am

Alaris & Henrik

cupid carries a gun



+18

Nem is volt időm megijedni a fájdalomtól, amit Alaris vad érintései okoztak… pedig nagyon is fájtak. A testem beleremegett a harapásokba, erősebbek voltak, mint a korábbiak, mégis szinte beleolvadtak a vad ritmusba. Már régen nem én diktáltam a szabályokat, hanem ő. Úgy játszhatott a testemmel, ahogy neki tetszett. Minden apró sóhajt, minden hangos nyögés, minden kis suttogást ő váltott ki belőlem. Éreztem, ahogy a szívem vad ritmust jár. Nem akartam, hogy elváljon tőlem… nem akartam, hogy vége legyen, de nem lassult le. Nem enyhített a kényeztetéseken sem. Ezért a testem olyan heves forróságra váltott, hogy már nem tudtam megállítani. A gyönyör nyögések és remegések hálójaként szőtte át a testemet és szabadult ki belőlem.
Egy pillanatra megéreztem a bőrömön szerzett sérüléseket. Nem lehetettek vészesek, mégis éreztem, ahogy égnek… és ez is furcsa szenvedélyt váltott ki belőlem. Tekintetemmel azonban nem a felszíni sérüléseket vizsgálgattam, hanem Alarist figyeltem. Egy sóhajt is kiszökött az ajkaimon, ahogy az ujjain nyalt végig. Az újabb csókba annyira beleremegtem, hogy elernyedt testem kicsit nagyobbat rándult, mint kellett volna. Bizonyára ő is érezte… de engem ez nem foglalkoztatott. Lágyan viszonoztam a csókot, habár vadabbul szerettem volna. Testem azonban nem bírta, a vágyak egészen letaglóztak – igen, azok, amik túl hosszú idő után teljesültek be. A gyönyör olyan hatással volt rám, amire nem is számítottam. Mintha egyenesen elszállt volna belőlem az erő. Nem bántam, mert Alarisnak adtam át az.
Nem tudtam, mi történik… alig fogtam fel azt is, hogy ujjai a nyakamra szorulnak. Talán csak akkor tisztult ki egy pillanatra az elmém, mikor magához húzott és belém harapott. Ellenkeznem kellett volna, eltolni, mert azt a nyomot biztosan észre fogják venni. Csakhogy képtelen voltam. Bennem is ismeretlen szenvedély tombolt… olyan, amihez nem volt hozzászokva egyszerűen… olyan, aminek nem tudtam nemet mondani. Akartam, hogy érintsen, hiába hagyott már elég régen a gyönyör, az aprócska láng ott lobogott bennem, amit ő újra tudott volna táplálni. Nem érdekelt, hogy vad, nem érdekelt, hogy fájdalmat okoz. Túlságosan hiányzott ahhoz, hogy bármilyen közeledést elutasítsak, de valószínűleg amúgy sem tudtam volna leállítani. Éreztem, hogy benne is ugyanaz a vágy lüktet, ami bennem… az övé még vad volt, elborult, mint a gát átszakadása előtt az enyém is.
Beleszédültam a hirtelen mozdulatba. Hátam az ágy matracára simult. Csuklóimat olyan erősen szorította, hogy talán annak is nyoma marad majd. Újabb aprócska fájdalommal hagytam, hogy belém férkőzzön. Hangosan nyögtem fel, de nem csak az érzés nyomán. A szenvedély is fellángolt bennem egyetlen pillanatba, majd testem visszazuhant ugyanabba a bágyadtságba. Csak figyeltem őt, ahogy élvezi a testemet. Furcsa elégedettség töltött el. Végre biztos lettem benne, hogy nem arra az egy éjszakára kellettem, mikor nem talált magának megfelelő csajt. Hát ezt akartam érezni! Meg akartam bizonyosodni róla és éppen a szemem láttára sikerült bebizonyítani a dolgot. Finoman nyögtem az ajkai közé, ahogy sóhajai is megérkeztek. Nem olyan volt ez, mint a gyönyör előtt… inkább csak azért tettem, hogy még jobban élvezze.
Ahogy átadta magát a gyönyörnek, még én is picit megremegtem. Vadul viszonoztam a csókot, amivel a hangját próbálta elfojtani. Imádtam, imádtam, hogy a teste forrón simul az enyémre. Lassult ugyan a csípőmozgása, de egy kis égő érzés még maradt odalent. Ez csupán a második alkalom volt, hogy így ért hozzám. Nem szoktam meg. A vadság talán apró nyomot hagyott rajtam és kell egy pillanat, hogy megnyugodjon minden porcikám.
A testünk szétvált. Furcsa hideget éreztem, hamarosan megjelent a libabőr is. Remegve maradtam ott egyetlen pillanatra, mielőtt megérintette a mellkasomat. Akkor éreztem meg az enyhe kis fájdalmat ott is, a hátamon… és a nyakamon. Megint átfutott rajtam az ijedtség, hogy ezeket megláthatják otthon. A szüleim biztosan teljesen kiborulnának.
– Semmi baj… – Ennyit tudtam kinyögni hirtelen a kérdésére.
Nyelnem kellett egyet, hogy összeszedjem a gondolataimat. Csakhogy már nem a vágy dolgozott bennem, hanem a félelem. Félelem, hogy mi lesz otthon… vagyis már ez az otthonom… vagyis nem tudom… Összezavarodottan hevertem és csak bámultam fölfelé.
– Nem fájt annyira, nyugi. – Megérintettem az arcát. Finoman cirógattam végig rajta, de közben fogalmam sem volt, hogy mit láthat rajtam. Éreztem, ahogy a kétségbeesés kiül az arcomra, talán ott csillogott a szememben. Persze nem tőle féltem, meg nem is attól, ami még közöttünk történhet… ez csak fizikai fájdalom.
– Ööö… felavattuk a hálónkat. – Próbáltam felvenni a hülye vigyoromat, hátha akkor lenyugsznak a bennem tomboló kételyek. Ugyanis sejtettem, hogy anyám mit fog szólni a nyakamon éktelenkedő csodás harapásnyom láttán. Tudtam, hogy ronda, mert ahogy finoman megérintettem a bőrt a kezemmel, felszisszentem a csípős fájdalomtól.
Szószám: 733 ~ Remélem tetszik ~ Hurricane ~ ♣️




Henrik Morstad
Korom :
19

Tartózkodási hely :
Lørenskog, Norvégia


Hozzászólások száma :
175

reagok :
92

Felhasználó profiljának megtekintése

Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a GunHenrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun - Page 2 EmptyPént. Nov. 02, 2018 8:52 pm



Henrik & Alaris

"Nem mondom, hogy nem tudok nélküled élni, mert tudok, csakhogy nem akarok."


+18

Volt bennem némi remény, miután ott hagytam Henriket, hogy talán belőle is pontosan ugyanúgy kiábrándulok, mint mindenki másból, s az ő neve mellé is húzhatok egy vonalat. Reméltem, hogy nem fogok többet érezni iránta, s hogy mehet minden úgy, ahogy a kis kalandunk előtt. Ám férfiasan be kell vallanom, hogy megőrjített a hiánya. Valami megmagyarázhatatlan fájdalmat éreztem legbelül, ami majdnem felemésztett. Álmatlanul forgolódtam, s talán a fájdalomcsillapítók ringattak egyedül álomba. Hiába adtam neki elő olyan szenvedélyesen, mennyire hiányzott, ez valójában sokkal rosszabb volt, mint bármi más. Sokszor úszott elém a könnyektől áztatott arcra, s a kétségbeesetten elhaló hangja, talán egyszer még azt is álmodtam, ahogy engem szólongat. Jó lett volna mellette lenni, jó lett volna ölelni, s jó lett volna még nagyobb támaszt nyújtani így, hogy egy mocskos kis kurva pont Őt próbálja kikezdeni. A védelmező ösztönöm pedig egyre csak erősödik, s ma mikor újra megpillantottam, úgy éreztem magam, mint valami kegyetlen vadállat, egy töretlen őr, akinek a legnagyobb kincset kell őriznie a világon, mégpedig Henrit...
Hihetetlen számomra, miket képes kiváltani belőlem. Tényleg nagyon úgy tűnik, hogy eddig rossz ajtókon kopogtattam, hiszen az egyszerű ösztönök kielégítésénél nem volt mélyebb kalandom senkivel. Én voltam a férfi, én irányítottam a dolgokat úgy, ahogy akartam, pont. Henrinél viszont valahol mélyen azt érzem, mikor a kezem alatt lüktet odalent, hogy uralkodni akarok felette. Hogy le akarom igázni, és teljes mértékben én akarom irányítani Őt... Mégis elég csak kiejtenie egy apró szócskát azon a vadító hangon, s már én érzem úgy, hogy valójában az ő kezében van minden, s bármikor le tudnék feküdni a lábai elé... Talán ezért is hatolok belé kicsit türelmetlenebbül, kicsit vadabban, kicsit mohóbban. A hangosabb sóhajaim szenvedélyes táncot járnak Henri nyögéseivel, s mikor a nevemet mondja újra, kicsit az agyam is elborul. Szokatlan agressziót érzek magamban, aminek nem tudok ellenállni, így sokkal erősebben húzom magamra, hogy még mélyebbre és még kegyetlenebbül hatoljak belé, s ha ez nem lenne elég, még fogaim is vadul harapnak mellkasába, aminek biztosan nyoma marad, nem is kicsi... Érezheti, ahogy ujjaim is gyorsabban játszanak rajta, tartva azt a kellemes ritmust, amit együtt diktálunk. S általában nem igazán szokott érdekelni, meddig tart egy együttlét, de most megdöbbenve tapasztalom, hogy alig bírok magammal. Muszáj lassítanom még a tempón is, mielőtt még teljesen idiótának néz, ha véletlenül idő előtt érek fel a csúcsra. De olyan nehéz mellette irányítanom az érzéseimet! Mintha minden titkos vágyam kiszabadult volna a kalitkából, s most megrészegülve a szabadságtól ott cikáznak mindenfelé. Hiába próbálom elkapni őket, egyszerűen kicsúsznak a kezeim közül. Ezt pedig Ő is láthatja, hiszen eddig mellkasát csókoltam, vagy éppen nyakát faltam, de most, hogy közelebb húz magához s újra egyesül a tekintetünk, valami különös ködfátyolt pillanthat meg a nézésemben. Már amennyire ő is magánál van, hiszen jól érzem a remegő végtagjait, s tudom, hogy őt is teljesen megbolondítja az együttlétünk. Nyelvem kacéran simít végig az övén, s mindvégig a szemeibe olvadok, miközben forró lehelete és sóhajai az ajkaimon omlanak szét. Egy pillanatra elengedem, de csak azért, hogy mindkét kezem a hátára simítsam, hogy erősen kapaszkodjak belé, s hogy újra még mélyebbre hatolhassak. Akaratlanul is megfeszülnek az ujjaim, így a fájdalom újabb kis szikráját érezheti meg a hátán, ahogy végigszántom. Pedig én tényleg próbálom visszafogni magam, de ez egyáltalán nem sikerül... S csak hogy ne okozzak még több fájdalmat, egyik kézzel újra csípőjét ragadom meg, másikkal pedig édes játékba kezdek odalent. Érzem, ahogy lüktet, érzem, ahogy közel jár már, s még átszellemülten fel is szisszenek, mikor megérkezik a gyönyör. Ahogy teste megfeszül, majd kiszáll belőle az erő... Újra csak elborítja valami az elmém, s az eddig lent játszó kezem az édes gyönyörrel felsiklik mellkasára, mire én közelebb hajolok arcához, s egy szenvedélyes mozdulattal végignyalok az ujjaimon, hogy az egész egy csókban érjen véget... Talán túl sok vagyok, talán túl vad, de ezt csak is magának köszönheti, hiszen felébresztette bennem a vadállatot, ami egészen idáig szunnyadt mélyen, de most megérezte a vér szagát... A csípőm ez idő alatt pihent egy kicsit, de már nincs hova húznom, s ez az utolsó csók, melyben megint ott csengett a nevem, felkapcsol bennem egy vészvillogót, mely hevesen kezd pislákolni. "Alaris, túl messzire mész!" Szólal meg bennem egy hang, mikor kezem feljebb szökik, s erősebben fonódnak ujjaim Henri nyaka köré. "Alaris, le kéne állni!" Hallom megint, mikor közel húzom magamhoz, s erősen harapok bele a nyakába, mely újabb nyomot fog hagyni rajta. "Alaris, fejezd be!" Ó, igen, be fogom fejezni... Egy váratlan mozdulattal döntöm le Henrit az ágyra, majd lábai közé furakodva minden finomkodást mellőzve türelmetlenül hatolok belé. Testem az övére simul végül, kezeit pedig az ágyra szegezem. A csípőm heves és szenvedélyes táncba kezd, az én erősödő sóhajaim pedig most az Ő ajkaira szöknek. Keresem a tekintetét, hiszen teljesen megvadít, ha láthatom a szemeit... A mozdulataim akadozni kezdenek, mire szemeimet is összeszorítom.
- Ahh! - bukik fel belőlem hangosan, mikor teljesen átadom magam neki, s a gyönyörnek. A szívem olyan hevesen kalapál, hogy szinte már idekint hallom gyors zörgését. A csípőm lassul, s most már szemeimet is kinyitom, melyek ajkaira szöknek, hogy egy utolsó, lassú csókkal fojtsam le ezt a hatalmas vihart. Gyengéden simítom végig ujjaimmal nyakát, majd óvatosan lemászok róla, és melléfekszem. Egyik karom a fejem alá helyezem, úgy kémlelem őt. Meg akarok szólalni, de nem megy... Csupán lágyan érintem meg a mellkasát, melyen ott éktelenkedik a fogaimnak a nyoma épp úgy, ahogy a nyakán is, vagy a hátán a karmolás. Talán valami bűntudatot is felfedezhet a tekintetemben, ha felém pillant, így közelebb húzódok hozzá, ha ő még nem tette meg, majd megsimogatom az arcát.
- Sok voltam egy kicsit, igaz? - kérdem bűnbánóan, remélve, hogy nem okoztam neki túl nagy fájdalmat. Nem is tudtam, hogy ilyen agresszív tudok lenni... Furán élem meg a szerelmet, az már biztos...
Alaris Mharaxia
leszakadt
Korom :
26

Tartózkodási hely :
Talán pont ott, ahol te is

keresett :
A Mharaxia klán

Hozzászólások száma :
370

reagok :
133

Felhasználó profiljának megtekintése

Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a GunHenrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun - Page 2 EmptyPént. Nov. 02, 2018 9:55 am

Alaris & Henrik

cupid carries a gun



+18

Az egész testem remegett Alaris érintései nyomán. Persze nem csak a testi vágyak dolgoztak bennem olyan vadul és nem azért kalapált a szívem egyre hevesebben, mert a gyönyört követe volna minden porcikám. Ott volt mindezek mögött az az átkozottul jó érzés, hogy végre megint együtt vagyunk. A hiányérzetből tudtam, mennyire szeretem és milyen nehezen bírtam volna, ha valóban nem látom soha többé. Hiszen már éppen kezdett is beszippantani az az őrült magány, amit valamikor Ida üzenete környékén fedeztem fel. Kényelmes volt az önsajnálat tengerében úszni ahelyett, hogy szembe néztem volna a gondjaimmal. Így ugrottam bele a hatalmas hullámokba akkor is, mikor Alaris elment. Azt hittem majd könnyebb lesz, ha kicsit nyalogatom a sebeimet… de még az iskolában sem tudtam figyelni. Folyton csak rá gondoltam, folyton azon agyaltam, hogy vajon talált-e magának valaki mást. Féltem, hogy elveszítem, ezért is sóhajtottam a nevét, imádtam minden porcikáját megint. A testem, a szívem, mintha éppen csak olvadozni kezdett volna valami hatalmas jégtömbben, amibe azért zártam, hogy legalább a szüleim előtt fel tudjam venni az ostoba álarcomat.
A nedves ujjak simítása a gerincemen furcsa érzést keltett bennem. Mintha egyszerre futkosna a hideg a hátamon és csiklandozna egy másik érzés, ami kellemes és forró volt. Újabb hangos sóhaj szakadt ki belőlem, megfeszült egy pillanatra a testem, aztán elernyedt. Azt kívántam, hogy érintsen még jobban, még tovább, még vadabbul. Át akartam adni magam teljesen neki, megremegni újra és újra a karjai között. Imádtam az illatát és ahogy a bőrünk egymáshoz simult. Sokkal érzékibb sóhajt hagyta el az ajkaimat, mikor ujjai elvesztek bennem, majd újra, mikor ezt kicsit szenvedélyesebben ismételte meg. Képtelenség volt befogni a számat, visszafogni magamat… átszakadt megint ugyanaz a gát, mint azon a bizonyos nyári estén, amikor először engedtem neki. Ezúttal talán még könnyebben táncoltam a karjai közé s talán, hangok nélkül is megsúgta neki a tekintetem: a tiéd vagyok.
A kényeztetés következő foka érkezett el, mikor a másik keze előre vándorolt. Éreztem magamon a forró érintést, de mintha a tagjaim megbénultak volna. Csak feküdtem, remegtek a karjaim, a lábaim. Egyedül a tekintetemet tudtam rajta tartani, ahogy résnyire nyílt ajkaim között újabb sóhaj szökött ki. Tudtam, hogy nem fogom sokáig tartani magam. Alarisnak talán több a tapasztalata, talán türelmesebb, de a gyönyör belőlem már vadul kiakart törni. Ököllel verte a vastag ajtó falát, ami az utolsó gát volt még a kijutása előtt. A szívem már elképzelhetetlenül vad ritmust járt, annyira, hogy minden tagomban éreztem a lüktetését. Csókok, simítások kusza rengetege kényeztette a testemet… de már jó formán fel sem fogtam mi történik.
– Akarom… – Suttogtam, mintha jelezni akarnám neki, hogy mindjárt végem. Nagyon akartam, vadul, szenvedélyesen, imádva érezni őt a testemen és a testemben.
Megéreztem a nyelvét a mellkasomon, ahogy megmozdít egy picit. Lehunytam a szememet, hogy csak élvezzem az érintését. Aztán megéreztem a vad lüktetését, ahogy testünk eggyé vált. Megint halkan suttogtam közénk a nevét. Hagytam, hogy ő mozgasson, mert már nem volt erőm újra és újra felé mozdulni a csípőmmel. Túlságosan át adtam magam a remegésnek, amit ő váltott ki belőlem. Talán csak akkor tértem magamhoz egy kicsit, amikor magamhoz húztam. Finoman haraptam bele az ajkaiba, nyaltam végig rajtuk, aztán megint elmerültem a hullámokba. Megpróbáltam közel maradni hozzá, forró levegőt lehelni ajkai közé minden halkan nyögéssel.
Túl gyorsan öntött el a vad forróság. A gyönyör olyan sebességgel tört ki belőlem, hogy már nem tudtam visszatartani, nem tudtam elnyújtani. Hagynom kellett a maga útját járni és csak vártam, hogy Alarist elérje ugyanaz ez az érzés… miközben sóhajtva nyögtem ki a nevét ismét. Olyan volt, mintha a szenvedély fogalmaznám meg. Nekem ugyanis ő jelentette azt. Pocikáim ernyedten hagyták magukat tartani az erős kezeknek. Olyan volt, mintha minden erő kiszökött volna belőlem… de ezzel egy időben a feszültség is megszűnt létezni.
Szószám: 618 ~ Remélem tetszik ~ Hurricane ~ ♣️



Henrik Morstad
Korom :
19

Tartózkodási hely :
Lørenskog, Norvégia


Hozzászólások száma :
175

reagok :
92

Felhasználó profiljának megtekintése

Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a GunHenrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun - Page 2 EmptyHétf. Okt. 22, 2018 5:07 pm



Henrik & Alaris

"Nem mondom, hogy nem tudok nélküled élni, mert tudok, csakhogy nem akarok."


+18

Henrinek nem csak az egész megjelenése, az illata, a bőrének tapintása, de még a hangja is teljesen kikapcsol. Mintha átugrottam volna egy másik világba, ahol minden az Ő arcát viseli, s minden belőle táplálkozik. Vajon sejtheti, mekkora hatással van rám? Vajon én tisztában vagyok vele, hogy egyre mélyebbre fúrja magát bennem, mígnem egyszer csak minden megszűnik majd létezni, ami nem Ő? Tudom, hogy ki fog lökni minden mást belőlem, és akkor már tényleg semmi sem fog számítani rajta kívül...
- Nálam is van valami, amit csillapítani kéne, majd összetesszük őket, hogy kioltsák egymást... - vigyorgom sóhajtva ajkai közé. Mikor nem választ el már minket semmi ócska szövet, úgy érzem, hogy érintései felperzselik a bőröm, hogy mélyebbre másszanak a lángnyelvek, s egy pokoli katlanná varázsolják egész testem. Ez most nem is igazán rózsaszín köd, hanem valami gomolygó vérvörös felhő, mely az ép ész utolsó maradékát is kiszorítja belőlem, s mely egyre csak duzzad, ahogy Henri táplálja a halk sóhajaival és buja mozdulataival.
Nem tudok betelni vele, hiszen minden porcikám verseng azért, hogy érinthesse, hogy csókolhassa, s talán ezért is harapom meg kicsit erősebben a mellkasát, mert a vágy úgy repdes bennem, hogy amit megérint, az egyre türelmetlenebbé válik. Oldalához hajolok, ahol újabbat harapok bőrébe, de sóhaja hallatán egy pillanatra megállok, s egy aprót fújtatok vágyakozva, mint valami felbőszült vad, ki csak hergeli magát, mielőtt tombolni kezdene. Ekkor emelem fel újra a tekintetem, hogy találkozzon Henriével, s lássam, ahogy ujjaim elmerülnek a szájában. Igazán vadító a látvány, de nyögésére a hátsó felén pihenő kezem még jobban megfeszül. Egy pillanatra le is kell hunynom a szemem, hogy próbáljak visszajönni a valóságba, s ne viselkedjek úgy, mint egy eszement vadállat, így csillapításképp másik ujjaim lecsúsznak arcán, s megállapodnak hátul másik kezem mellett, miközben homlokom kissé zihálva a mellkasának döntöm. Érezheti, mennyire lüktetek odalent, de mikor megszólal... Na, akkor kattan át bennem bennem valami.
Pár szempillantásra még a levegő is bennem ragad, ahogy a nevem az Ő hangján visszhangzik a fejemben, s egy rövid ideig csak mozdulatlanul feszül homlokom a mellkasának. Ám egy ponton mintha valamiféle halk, sóhajtással táncoló morgás törne ki ajkaim közül, s megérezheti, ahogy nedves ujjaim lassan simítanak végig gerincén, egyre lejjebb haladva, mígnem kettő pillanatokon belül elveszik Henriben. Próbálom finoman érinteni, ami ugyan pár pillanatig sikerül is, ám a második fordulónál, mikor újra kijjebb kúsznak, majd újra beljebb... Akkor kicsit gyorsabbá és vadabbá változnak, mire a homlokom is eltávolodik Henritől, s úgy kezdem el falni ajkait, mint egy kiéhezett vadállat, aki végre húshoz juthat. Másik kezem előre teszem, s erősen markolom meg őt odalent, hogy heves mozdulatokkal kényeztessem. Néha kicsit gyorsabban, olykor kicsit lassabban, követve a sóhajaink ritmusát. Az időérzékem közben elveszik vágyaink tengerében, így nem is tudom, hogy meddig lehetünk ebben a helyzetben, viszont egy ponton csókom abbamarad, kicsit elhajolok tőle amíg kezeim helyet cserélnek, s mi eddig közöttünk játszadozott, annak ujjai az én ajkaim közt vesznek el. Nyelvem vadul csusszan át köztünk, végig Henrit figyelve, hogy aztán a mozdulat után újra vadul csókolhassam őt, míg ujjam hátra csúsznak, s a másik kezemmel nedvesen simítok rajta végig odalent. Én azonban már úgy lüktetek, hogy hamarosan felrobbanok, így alig pár perc után elengedem férfiasságát, rámarkolok a sajátomra, s kicsit rásegítek, hogy Henri felemelkedjen. E mozdulat közepette nyelvem végigsiklik köldökétől mellkasáig, de hamarosan megérezheti, ahogy elengedem, s lassan kezdek egyre beljebb és beljebb hatolni... Próbálom lassabban és kevésbé fájdalmasan csinálni, mindig egy kicsit tovább megyek, majd vissza, majd újra beljebb, újra vissza, mígnem teljes egészében megmártózok benne. Ekkor azonban már nem tudok az óvatosságra koncentrálni, hanem mindkét kézzel erősen kapaszkodok bele hátsó felébe - ahol a tenyeremen levő heg enyhén karcolhatja is bőrét -, s egyre gyorsuló mozdulatokkal kezdem őt magamra húzni, majd az ég felé tolni. Pár lökés után már erősebb szisszenés szökik ki fogaim közt, s az "ahh" szócska is egyre többször, egyre hangosabban, s egyre mélyebbről tör fel belőlem. Innen nincs visszaút, azt hiszem, teljesen el fogom veszteni az eszem...
Alaris Mharaxia
leszakadt
Korom :
26

Tartózkodási hely :
Talán pont ott, ahol te is

keresett :
A Mharaxia klán

Hozzászólások száma :
370

reagok :
133

Felhasználó profiljának megtekintése

Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a GunHenrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun - Page 2 EmptyHétf. Okt. 22, 2018 9:22 am

Alaris & Henrik

cupid carries a gun



+18

Elmosolyodtam a magabiztosságán. Imádtam, ahogy kijelentett: „Nem, valójában tudom, hogy nem tudsz nélkülem élni.” Az önelégültség kiült az arcára, miközben megrántotta a vállát… de nem tagadhattam. Valahol igaza volt, hiszen néhány órával korábban nem voltam több egy magába roskadt, idiótának, aki remegő kézzel bámult a telefonra.
Ahogy testünk egymásnak feszült, aprót sóhajtottam. Tenyerem finoman simított végig a még ruha alá rejtett, de úgy is vonzó izmokon. Éreztem minden apró dombot és völgyet, aztán azt az eszeveszett forróságot, amint lassan kényeztetve, cirógatni kezdtem. Nem gondolkodtam, nem volt fontos semmi… és valahogy mintha a bátorság is megtalált volna azokban a külön töltött napokban. Tudtam, hogy miért: mert Arn szavai a szerelemről újra és újra felcsendültek a fülemben. Felismertem a tüneteket és életemben először nem veszni akartam hagyni valamit, amibe belekezdtem, hanem minden pillanatát ki akartam élvezni.
– És hogyan akarod csillapítani? – Sóhajtottam a szavakat az ajkainak. Tenyerem közben tovább kényeztetett őt odalent. Éreztem, ahogy teste egyre forróbb és forróbb. Én magam is belevesztem abba a melegségbe, én magam is nyögtem egyet halkan. Tetszett, hogy jól csinálom, hogy a vágyait felkorbácsolja minden apró érintés. Korábban nem érdekelt annyira a partnereim kényeztetése. Nem érdekelt, hogy jól érzik-e magukat – habár feltételezhetően így volt –, csak túl akartam esni. Az egész életemet fogadások és a nagyzolás tette ki. Ez más volt. Alaris nélkül beteg voltam, vele viszont olyan oldalamat ismertem meg, amiről korábban nem is sejtettem, hogy létezik. Sosem gondoltam magam szenvedélyesnek vagy olyannak, aki felett az érzések ennyire átveszik a hatalmat.
– Kíváncsian vár… – Nem tudtam befejezni a mondatot. Vadul kezdett csókolni, én pedig annyira a hatása alá kerültem, hogy még ujjaim finom, kényeztető mozdulatai is abba maradtak. Újra és újra a puha ajakak közé sóhajtottam. Szinte elvesztem a hatalmas vágytengerben. Hagytam, hogy egészen bekebelezzen, hogy magához öleljen, hogy élvezetet hozzon. Az én testem is forróságban fürdött. Talán egy hatalmas hullám terített be, de olyan erővel gyűrt maga alá, hogy az irányítás megint Alaris kezébe csúszott.
Csak csókoltam, sóhajtottam, csókoltam. Éreztem, hogy megindul benne valami, mintha az ő tekintetét is elvakítaná az a rengeteg vágy… mintha ő is beleremegne a rengeteg érzésbe, ami felszakít aztán minden gátat. Hagytam, hogy úgy mozgassa a testemet, ahogyan csak akarja, ujjaim közben a szakállába és a hajába fúródtak. Halkan sóhajtottam az ajkai közé. Úgy éreztem, mintha a már is nagyon közel lennék oda, ahol minden szakad, ahol elönt a gyönyör, pedig addig nem volt több puszta érintéseknél és markolászásoknál az egész. Hát ennyire hiányzott, hát ennyire vágytam az ölelésére és a csókjaira.
Beleremegtem, ahogy testünk összesimult. A nyögésére talán kicsit meg is feszült a testem. Arra végtelen szenvedélyre, arra az őrült forróságra vágytam, ami mögött legutóbb ott vibrált az az apró fájdalom. Azt akartam újra érezni. Beleremegtem minden mozdulatba ismét, minden apró érzésbe, ami rátalált a testemen.
Érintései nyomán, libabőrös lett a bőröm. Ujjaim újra és újra elvesztek a sötét tincsek között.
Kicsit felé mozdultam, hogy még jobban élvezhessem testünk összesimulását. Tetszett, ahogy végig nyalt az ajkaimon, beleremegtem és ezúttal egész testem lett libabőrös ettől az egyetlen mozdulattól. Aprócsak sóhaj szakadt ki belőlem. A fájdalomra sem kiáltottam fel, csak hangosan sóhajtottam, mind apró harapásra. Tőle ezek is a vágy velejárói voltak, izgatók és természetesek. Ujjai megtalálták az utat ajkaimhoz, finoman simítottam végig rajtuk a nyelvemmel. Imádtam még a bőre ízét is. Testem egyre vadabbul, megállíthatatlanul remegett.
Vártam, míg kiélvezi a pillanatot. Meg kellett erőltetnem magam, hogy gondolkodjak, hogy összpontosítsak. Tudni akartam mekkora hatással vagyok rá… ezért, mikor azok a csodás, kék szemek megint belemerültek az én fakóbb tekintetembe, hangosabban nyögtem. Saját ajkaimon nyaltam végig. Vajon tetszett neki, hogy ennyire élvezem az érintéseit? Nem tudtam a választ, de még megtetéztem azzal a dolgot, hogy megfeszülve kissé a nevét is a szoba forróságában súgtam: – Alaris…
Szószám: 618 ~ Remélem tetszik ~ Hurricane ~ ♣️




Henrik Morstad
Korom :
19

Tartózkodási hely :
Lørenskog, Norvégia


Hozzászólások száma :
175

reagok :
92

Felhasználó profiljának megtekintése

Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a GunHenrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun - Page 2 EmptyVas. Okt. 21, 2018 10:44 pm



Henrik & Alaris

"Nem mondom, hogy nem tudok nélküled élni, mert tudok, csakhogy nem akarok."


+18

Mikor beléptünk a bejárati ajtón, talán már az első pillanatban kész lettem volna ledönteni Henrit a lábáról, de nem akartam, hogy azt higgye, hogy én valami állat vagyok, akinek a szexen kívül nem számít semmi. Hiába volt ez így eddig, hiszen érzelmeket képtelen voltam bárki iránt is táplálni, most mégsem csak a testi vágyak vezérelnek. Viszont ez a nagy érzelmi hullám, ami végigsöpör rajtam, sokkal erősebben és vadabbul perzseli fel a fantáziám, hogy biztosan állíthatom, Ő az első, aki után csak még jobban vágyakozom az első alkalom után, s úgy sóvárgok utána, mintha csak ő lenne az én éltető erőm.
- Hé! Én itt épp romantikus próbálok lenni, te meg egy mondattal elcseszed? Most meg kéne, hogy sértődjek... - vonom fel duzzogva egyik szemöldököm, de Henri előtt nehezen megy a színjátszás, úgyhogy hamar elröhögöm magam. Ezt persze kamatostul vissza fogja kapni, csak várja ki a végét!
- Nem, valójában tudom, hogy nem tudsz nélkülem élni. - vonom meg a vállam önelégülten, s beharapom az alsó ajkam, mikor végre lekerül róla a felső is. Most tényleg nehezen tudok másra koncentrálni így, hogy egyre kevesebb minden választ el tőle. Kicsit az agyam is kikapcsol, s nem tudok felelni a válaszára, csupán két ujjammal végigsimítok arcán, érintve édes ajkait, s begyűjtve az apró puszit. Nem felejtettem el a könnyeit, sőt, minden egyes értem hullajtott csepp mélyen a tudatomba égett, s talán még most is fáj, ha visszagondolok rájuk. Ez egy igazán őszinte reakció volt tőle, amit nem is tudom, hogy megérdemlek-e... Ő olyan jó, én pedig olyan rossz vagyok...
Az ölembe húzva őt elveszek nyakának melegén, s úgy szívom be illatát, mintha csak ez éltetne, nem is az oxigén. Barna tincsei közé kúszik jobbom, míg balom beszökik az utolsó kis szövet alá, ami elválasztja tőlem. Nem is kell mondanom, szinte még az érzésbe is beleremegek. Nyelvem lágyan simít végig arcának élén, hogy elvegyem az apró csókot. Ám kérdésén muszáj elvigyorodnom sunyi módon. Henrik, te kis pimasz...
- Ma nagyon elemében van a nyelved, nem gondolod, hogy csillapítani kéne? - mosolygom felé sejtelmesen, s egy halk nyögés tör fel belőlem, mikor keze lejjebb siklik. Neki túl sok mindent nem kell tennie, hogy izgalomba jöjjek, elég csak rám néznie, különösen ilyen hosszú, egymás nélkül töltött napok után...
- Inkább megmutatom, min is járt annyira az eszem esténként... - finoman harapom meg alsó ajkát, majd nyelven átszökik a szájába, s vad táncba kezd az övével. Igyekszek nem túl heves lenni, talán kicsit érződik is, hogy próbálom visszafogni magam, de ez rettentően nehéz. Annyira kívánom Őt, mint még soha senkit, s legszívesebben most azonnal széttépném... Mindig is vadabb voltam, ha szexről volt szó, de itt most bizony nem csak az ösztönök, de az érzelmek is tombolnak. Ez pedig tán még "rosszabb", hiszen nem csupán magamévá akarom tenni, de birtokolni is akarom Henrit.
Csókjának édes íze érzem, hogy kezdi elvenni az eszem, s helyébe egy mélyre nyúló vágytenger úszik, mely egyre hevesebben kezd morajlani bennem. Úgyhogy kezem hátsó felére teszem, megmarkolom, s enyhén megemelem, miközben másikkal leerőszakolom magamról a fekete nadrágot és az alsót is, s egy könnyed mozdulattal rúgom le a földre őket. Henri utolsó kis ruhadarabjába is mohón kapaszkodok bele, s úgy szedem le róla, hogy kis híján elszakítom. Csak nyugalom, Alaris, mély lélegzet... Sikerül is nagyot sóhajtanom, ám mikor odalent összesimulunk, egy erősen vágyakozó "ahh" szócska tör fel belőlem, mely ajkai közt tűnik el, miközben az alsót enyhén megharapom. Könnyedén tudna játszadozni velem, ha akarna, hiszen nagyon úgy tűnik, hogy a gyenge pontomra tapint rá, ami bizony az ő személyében testesül meg. Mindkét kezem közben a hátsójára fog rá erősen, úgy próbálom magamhoz még közelebb húzni, már ha ilyen egyáltalán lehetséges. Arcom ekkor kicsit eltávolodik, de épp csak annyira, hogy egy pillanatra találkozhasson tekintetünk. A rikító íriszeimben ott ül az a sötét szenvedély, melyet Henri ébresztett fel bennem, s mely hamarosan nem csak engem, de őt is le fogja igázni... Lassan nyalok hát végig száján, csókolom állát, simítok végig nyakán, hogy aztán mellkasán haraphassam meg kicsit vadabbul, fogaim közé csippentve bőrét. Két ujjam közben lassan szökik felfelé, hogy elvesszenek ajkai közt. Lehet vad vagyok, de túlzott fájdalmat nem akarok neki sehol sem okozni... Csak egy kicsit, az még belefér...
Alaris Mharaxia
leszakadt
Korom :
26

Tartózkodási hely :
Talán pont ott, ahol te is

keresett :
A Mharaxia klán

Hozzászólások száma :
370

reagok :
133

Felhasználó profiljának megtekintése

Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a GunHenrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun - Page 2 EmptyPént. Okt. 19, 2018 11:13 am

Alaris & Henrik

cupid carries a gun



+18

Még odabent is átfutott rajtam egyszer a félelem… mintha csak érezném magamon annak a nőnek a tekintetén. Sőt, a lelki szemeim előtt még fel is villant a kép, ahogy a telefonhoz lép és leadja anyámnak az infókat. Persze, hogy kevés volt az a takarás, amit a kezem nyújtott, nem rejthette el az egész lényemet. Nem szégyelltem magam, nem szégyelltem ezt, ami Alarisszal van… inkább csak időre volt szükségem, kettesben töltött időre, míg megszokom és aztán, a saját ritmusomba tárulkozzak ki. Tudtam, hogy nem vagyok érett, hogy egy hülye gyerek vagyok, aki még eltakarítani sem tud maga után… és talán ezzel fogom majd az őrületbe kergetni őt… és kirak innen… túl sok volt bennem a kétség és az aggodalom. Megint az a hülye gyerek voltam, aki egy álarcot tart a világ felé.
Ha nem jön az a végtelen szenvedély, az a sok csók, akkor talán tovább kínoztak volna azok a gondolatok. De Alaris tudta a módját a figyelem terelésnek. Ahogy testünk egymásnak simult a szívem vad játékba kezdett. Sóhajtás hagyta el az ajkaimat, ahogy lesiklott a vállamon a kabát. Közben hallgattam a „magányos” és „szomorú” történetét annak, milyen volt távol tőlem.
– Hát… őszintén szólva igen, eltereltem rólad a figyelmem… – Hazudtam, méghozzá olyan szemtelenül, ahogyan azt csak lehetett. Egy kicsit húzni akartam az agyát, hagyni, hogy féltékenykedjen vagy csak bosszankodjon kicsit. S mindezt megkoronáztam egy széles vigyorral is.
Vajon ő tudja mikor nem mondok igazat? Tisztában van azzal, hogy mikor viselek állarcot és mikor vagyok felszabadult? Eddig senki sem tudta, még a családom sem. Anyámat és apámat könnyedén csavartam az ujjaim köré, nem kellett nekik megmutatni a valódi, néha megtört, néha fáradt, néha hazug énemet. Még legalábbis nem… de tudtam, hogy közeledik már az az idő.
– De örülök, hogy sokszor eszbe jutottam… – Vigyorogtam még mindig. Közben hagytam, hogy húzni kezdje lefelé a pólómat, összekócolva kicsit a hajamat azzal a mozdulattal. Nem érdekelt, hogy a padlón kötött ki a ruhadarab. Azt akartam, hogy ő is lekapja azt az átkozott kabátot és minden anyagot ami elválaszt engem a testétől. Látni akartam a szép izmokat, amik a legutóbb egészen magukkal ragadtak. Annyiszor álmodtam arról, hogy csak összebújunk ruhátlanul és csak hallgatom a szíve dobogását. Tökéletesen értettem mi ezt, hiszen Arnfrød erről mesélt. Furcsa érzés, mikor a közelében vagyok… furcsán kellemes. Ha nincs velem állandóan hiányzik és betegnek érezem magam. Ez ott dolgozott bennem megállás nélkül.
Elszomorodtam egy kicsit a kérdésére. Éreztem, hogy ott van még a magány emléke bennem, de próbáltam elnyomni. Csak élvezni akartam a pillanatot, ahogy a homloka az én homlokomnak támaszkodott… a leheltét az arcomon.
– Féltem, hogy nem látlak többé. Bele akartam nyugodni, de nem ment… ezért inkább az üzeneteidet olvastam, reménykedtem. – Próbáltam szavakba önteni az érzéseimet, de nem nagyon sikerült. – Azért sírtam, mikor megláttalak, mert nagyon megkönnyebbültem.– Tettem hozzá halkan és megpusziltam.
Azt akartam, hogy beszéljen hozzám, hogy mondjon valamit, csakhogy ne kelljen ezekkel az érzésekkel foglalkoznom már. Hiszen ott volt velem, visszatért és nem kellett többé kételkednem. Talán, ha újra el kell mennie, akkor én megint hazajön, oda, abba a közösnek szánt lakásba.
Ahogy az ölébe húzott és odalent érintett, a ruha anyaga alatt, csak sóhajtottam egyet. Olyan régen voltunk ilyen közel egymáshoz, olyan régen éreztem magamon a teste melegét, hogy még egy jó adag súly hullott le a vállamról. Ugyanazt a vonzalmat és szenvedélyt éreztem, mint legutóbb. Mintha egy aprócska hang súgná a fülembe: hát ennyire szereted őt. Átkaroltam a nyakát, lágy puszit nyomtam az ajkaira.
– A nedves álmaidat nem is meséld el? – Mosolyodtam el, kicsit elhúzódva, de közben a tenyereim végig simítottak a mellkasán, a hasán. Az egyiket a testünk közé nyomtam, hogy finoman kényeztessem őt. Ebben még nem voltam jó, de sokkal bátrabb és felszabadultabb voltam, mint a legutóbb. Örömet akartam neki okozni.
Szószám: 624 ~ Remélem tetszik ~ Hurricane ~ ♣️



Henrik Morstad
Korom :
19

Tartózkodási hely :
Lørenskog, Norvégia


Hozzászólások száma :
175

reagok :
92

Felhasználó profiljának megtekintése

Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a GunHenrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun - Page 2 Empty
2 / 5 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Heart of Europe :: Európa szíve :: norvégia-
Ugrás: