welcome to europe, traveller
Life is a journey that must be traveled no matter how bad the roads and accommodations.
lépj be bátran
európa rád vár
Karakter neve:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
friss bejegyzések
legújabb irományok
Today at 11:24 am
Yesterday at 8:27 pm
Yesterday at 6:05 pm
jelenlegi utazóink
európa szívében
Jelenleg 11 felhasználó van itt :: 5 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég

Amélia R. Chevalier, Anaise Delacroix, Dina Vincent, Faye McWarren, Heart Of Europe

A legtöbb felhasználó (43 fő) Kedd Aug. 21, 2018 12:11 pm-kor volt itt.
történéseink
jó ha tudod
európai lakosok
nyilvántartása
csoport
amerikai - 3
angol 4 6
ázsiai - -
francia 5 4
görög 1 1
ír 4 4
külföldi 2 4
norvég 3 4
olasz - 2
orosz 2 2
skót - 1
spanyol 3 -
svéd 1 2
összesen 25 33

Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun
TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun Szer. Aug. 15, 2018 10:04 am

Alaris & Henrik

cupid carries a gun


Hedda undorító ízét éreztem a számban… nem tudom, miért voltam tőle rosszul, máskor felvillanyozott a sikeres csábítás. Mostanra azonban csak az lüktetett a fejemben, hogy „Alaris… Alaris” és közben megállás nélkül az ő csókjára gondoltam, az ő illatát éreztem az orromban. Az érintésére gondolva, pedig valamiféle forróság járt át, ami hevesebb volt minden addig ismertnél. Inkább magamhoz vettem egy újabb poharat – már fel sem fogtam mit iszok – és csak döntöttem magamba a tartalmát. Tudtam, hogy egy barom vagyok, mert már az előbbi kettő is túl sok volt. Miközben a pohár az ajkaimnál volt, Hedda a fülemhez hajolt és suttogott bele mindenféle becézéseket.
Még mindig nem esett jól semmi. A történtek után nem akartam itt lenni, nem akartam azokkal a nőkkel lenni, akik már biztosan megfordultak Alarisszal egy ágyban. Csak valami gyerekes bosszúvágy hajtott, nem mintha esélyem lett volna őt felbosszantani egy kicsit is. Sejthető volt, hogy az a csók és fogdosódás nem volt több egy elcseszett viccnél, én még sem tudtam kiverni a fejemből. Talán ez volt mindig is a baj… az hiányzott a lányokból, amik benne megvoltak… mert Alaris ott maradt minden gondolatom mögött. A csajok csak addig érdekeltek, míg meg nem kaptam őket, míg a közelembe nem férkőztek. Alaris a közelemben volt már… mégha csak egy csókra is. Máskor, ha nincs folytatás, nem agyaltam rajta. Annyira senki sem kötött le és jól tudtam, hogy egy másik lányt bármikor megszerezhetek. De ebben az esetben nem akartam mást. Hát ez volt olyan különös. Nem vagyok meleg… az lehetetlen… – magyarázkodtam magamnak gondolatban, ahogy magam elé vettem Hedda italát is.
Már majdnem az ajkaimhoz emeltem a poharat, mikor egy roppanó hang hallatszott. Linnea aggodalmas nyikkanására azonnal a másik páros felé fordultam. Láttam, ahogy szilánkok hullanak a földre és a pultos máris magyarázkodni kezdett. Alaris vérez kézzel indult el a mosdó felé, csak később fogtam fel, hogy bugyikat is emlegetett. Talán túlságosan aggódtam, mert kicsit félre löktem Heddát és halkan utána szóltam: – Ne segítsek?
Valószínűleg ezt már nem hallhatta meg, mert nem fordult vissza, én pedig csak bámultam a hátát, míg el nem tűnt valahol. Hedda persze megint a fülembe súgott, hogy Alaris már nagyfiú és ne foglalkozzak vele. Egy kis karcolással persze nyilván elbírt egyedül is… de én szívesebben lettem volna vele kettesben a mosdóba, semmint ezzel a két csajjal.
Hagytam, hogy hol az egyik, hol a másik simuljon hozzám. Én arra felé bámultam, amerre korábban Alaris eltűnt. Hosszú óráknak tűnő percek múlva került csak elő, pont akkor, mikor Linnea megharapta a fülemet. Egy sóhajtás szakadt ki belőlem, de nem azért, mert így érintett, hanem mert eszembe juttatta az otthoni kis játékunkat. A lány a fülembe nevetett, közölte, hogy édes vagyok.
– Ó, nagyon is tudom, milyen vagyok… – Rákacsintottam, majd engedtem, hogy ismét Alarishoz simuljon. Végig cirógatott a sérült kezén, úgy ahogyan leginkább én szerettem volna. Inkább megráztam a fejemet. Koncentrálj! Most csajozol! Parancsolgatnom kellett megint magamnak, hogy egy kicsit észhez térjek.
A medencés ötletre nem is reagált, csak követtem Alarist, mikor eltűntek. Igaz ez a nyár sokkal forróbb volt itt Norvégiában, mint a megszokott, de azért a medencéket még így is melegebb vizekkel töltötték fel, mert az ember könnyen megfázhatott a hűvösebb estéken. Ennek a környezete is egészen csinosra volt kialakítva, mintha hatalmas sziklák között készülne fürdeni az ember… mintha csak az izlandi Blue Lagoonba keveredtünk volna.
A tekintetem a vízről a vetkőző Alarisra vándorolt. Beleharaptam az ajkaimba és zavartan pislogtam, ahogy megláttam a felső testét. Ujjaim kicsit remegve babráltak a saját gombjaimmal. Megvártam, míg beül a vízbe, csak utána vetkőztem le és követtem. Nem húzódtam egészen közel hozzá, de annyira igen, hogy érezhessem már az illatát.
– Remélem jól van a kezed, mert… – kezdtem volna, de elő került a két lány. Ezúttal megint Linnea került hozzám, úgy hogy ő és Hedda is eltakarták már előlem Alarist. Miközben ő a nyakamat harapdálta, én a tekintetemmel a férfit kerestem. Sóhajtottam egyet, ahogy a lány keze az alsógatyámra tévedt. Azóta kellemetlen volt ott a hangulat, hogy eljöttünk otthonról.
Már majdnem lehunytam volna a szemem, hogy koncentráljak arra, ami van. Mert azt akartam, mégha nem is örültem, hogy megkaptam. Csakhogy Alaris hangja megzavart.
A lányok egy kicsit felnevetne, mintha ezzel akarnák levezetni a helyzetben nagyon is kitapintható volt. Hedda pattant fel elsőnek és távozott. Linnea nagyokat pislogott rám, mintha tőlem várná a megoldást: – Menj csak… – Bólintottam. Erre ő is felpattant és követte a barátnőjét.
Valami megjegyzést bizonyára ő is tett rám, de nem érdekelt. Közelebb húzódtam Alarishoz és a tekintetét kerestem: – Mégsem jön be Hedda?
A víz alatt megérintettem egy kicsit a kezét. Nem tudom mi ütött be, leginkább ösztönös mozdulat volt mindez. Nem akartam én még egy „buzi poénba” keveredni vele, hogy aztán jól kigúnyoljon egy újabb lány karjaiba lökve.

Szószám: 783 ~ Remélem tetszik~ dal neked ~ ♣️



diák
avatar
Korom :
18

Tartózkodási hely :
Lørenskog, Norvégia

keresett :
Legjobb haverok

Hozzászólások száma :
89

reagok :
47

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun Kedd Aug. 14, 2018 11:47 pm



Henrik & Alaris
"Az érintés nélküli érintések, a szótlan tudás és érzés nagyon bonyolult táncát jártuk. Barátok voltunk, akik egy sziklapárkányon, egy nagyon keskeny párkányon egyensúlyoztak, és én nem vettem észre, milyen közel van ez a párkány ahhoz, hogy leszakadjon a talpam alatt."


Számomra most az alkohol jelenti a béke szigetét. Bízok jótékony hatásában, abban, hogy kicsit felszakítja belőlem azt a gátat, ami egyre vastagabb lesz, ahogy szép lassan nyúlunk bele az éjszakába. Reménykedek benne, hogy kölcsönöz valami hazug jó kedvet, hogy képes legyek tartani magam, hiszen tudom jól, hogy ha nem innék, akkor bizony nagy balhét csapnék. Ismerem magam, mint a rossz pénzt. Ha valami, vagy valaki böki a csőröm, akkor megszüntetem a haragom forrását. Persze, ne vegyük olyan szigorúan, annyira hidegvérű gyilkos nem vagyok, hiszen csak akkor ölök, mikor arra megbíznak, viszont sokszor keveredek ökölharcba, s nem feltétlenül a másik fél miatt. Nem bírom elviselni, ha provokálnak, vagy idegesítenek. Ilyenkor gyakran ütök. S most ezt jó lenne elkerülni, ezért döntöm magamba egymás után a piákat, s általában jól is bírom, de most a negyedik pohárka után egy pillanatra megszédülök, de szerencsére hamar elmúlik.
- Aha, nincs mit. - mikor Henri megköszöni, inkább nem is emelem rá a tekintetem, hanem bambulok befelé az üvegekre, csak hogy ne lássa meg azt a dühöt, amit már egyre nehezebben leplezek. Tombolni van kedvem. Szétrúgni, ütni, s lőni mindent és mindenkit. Szerencse, hogy hamar lelépek Vladdal, s talán a mai estén ő zsebelheti be az első őszinte mosolyom. Sokszor üzleteltünk már a taggal, aki ahhoz képest, hogy szintén mélyen benne van az alvilág dolgaiban, valójában tisztességes ember, s ezt másoktól is elvárja. Úgyhogy széles vigyorral tűnök el vele, s legalább nem kell tovább hallgatnom ezt az erőltetett színjátékot. Az én elemem úgyis lassan kezd lemerülni... Reménykedek benne, hogy mikor visszatérek, akkor képes leszek magamra erőltetni valami önuralmat, de mit látok? Hogy mindkettő rátapad. Próbálnék benyögni valami ócska szöveget, hátha a színészkedéssel megnyugszom kicsit, ami majdnem sikerül is, aztán minden elbaszódik...
Linnea közelebb lép hozzám, mintha csak hirtelen cserélni akarnának párt, s már látom, hogy hunyja le szemeit, ajkai mozdulnak, de ekkor pillantom meg Henrit is. Heddával. S azt, hogy nem ellenkezik. Most már tudom. Csak szórakozott. Én is bedőltem neki, ahogy az a sok lány. Igaz lehetett egyáltalán Ida? Vagy az is csak valami kamu szöveg volt, hogy megsajnáljam? Mindenféle kérdés záporozik bennem, miközben végig csak Henri szemeibe nézek. Linnea csókja is majdnem csattan rajtam, ám az újabb kör piát már kikértem, ezennel vodkát, így megragadom a poharat, s ajkamhoz emelve húzom le azt, így meggátolva a csókot. S még mindig csak Őt nézem. Linneának persze semmi sem esik le, így csak tovább simogatja a karom újabb alkalmat lesve a csókra, s még cseszteti a hajamat is. Én pedig ezt szinte meg sem érzem. Valami felgyulladt bennem odabent, a tűz pedig egyre csak terjed, s miután lehúztam a vodkát, a kis pohárka úgy csattan szét ujjaim alatt, hogy apró darabjai még a földre is hullanak. De még mindig Őt nézem. Arcomon a mosolynak már apró jelét sem lehet felfedezni. Kicsit be is tompul a külvilág, csupán Linnea kellemetlen közelsége zökkent vissza, aki egyből felnyikkan, és már lép is közel hozzám gondoskodóan, hogy leápolja a kezem. A pultos is jön bocsánatkérően, s közli, hogy rettentően sajnálja, de egyes poharakon volt egy kis hajszálrepedés, és ha valaki erősebben megfogja, megeshet, hogy eltörik. Még a végén én jövök ki belőle jól... Persze, egy kurva repedés nem volt azon a kurva poháron. Minden esetre meghív minket a pultos egy körre, de én elhúzom a kezem a lánytól, s magamra erőltetek egy mosolyt.
- Na mindjárt jövök, lemosom a vért, mielőtt összekenném a bugyitokat. - a dühöm enyhült egy kicsit, úgyhogy tudom tovább hozni azt a szar szerepet, amibe én magam kényszerítettem bele saját magam. Mikor elmegyek, utolsó pillantásom még Henrinek intézem, ám ekkor már nem ül mosoly az arcomon. Bemegyek a közeli mosdóba, s magamra zárom az ajtót. Beállok a tükör elé, s talán egy percig csak magamat bámulom. Ostoba voltam... Ostoba voltam, hogy azt hittem, hogy ez az egész otthoni kis kaland két oldalú. E gondolat hatására pedig megint annyira felhúzom magam, hogy egy hatalmasat csapok a tükörbe, melynek darabjai erőtlenül hullnak a mosdókagylóba. Nem akarom magamat látni. Nem akarom ezt az arcot látni. Remegő sóhajjal próbálom magam észhez téríteni, miközben a szintén remegő öklömből kihúzom a szilánkokat. A vizet megengedem, hogy lemossam a vért, s kicsit alá tartom a kezem. Jól esik az egyre hidegebb csapvíz, s néha elemelem alóla, hogy WC papírral megtöröljem, de öt perc elteltével szerencsére eláll, helyette csak a vágások maradnak az öklömön és a tenyeremen. Az egyik keretben maradt tükörszilánkról még visszafigyel a fél arcom, de lesütöm szemeim, s egy erőtlen, még mindig kissé remegő sóhajjal kilépek a fürdőből, s istenesen becsapom magam mögött az ajtót. Mire visszaérek már nyoma sincs a pohárdarabkáknak, s az aggódó pillantásokat is könnyedén állom. Sikerült kicsit lenyugodnom talán. Megint. Bár a tény, hogy ezt mind Henri váltotta ki belőlem, egyáltalán nem lelkesít. Főleg azért, mert ha nem éreznék semmit, akkor nem is viselkedtem volna így... Ez pedig még aggasztóbb.
- Mit szólnátok, ha kimennénk a kinti kis medencébe? Távolabb van, fák vannak körülötte, úgyhogy... - széles vigyor telepedik a két leányzó arcára, s egyik megsimogatja a kezem, erősen bámulva a nadrágomat, mire ajkait is beharapja.
- Ti menjetek előre, mi addig átöltözünk! - már épp mondanám, hogy szerintem ez annyira talán nem jó ötlet, de mire észbe kapok, a két lány eltűnik. Hezitálva állok még egy kicsit a pult előtt, de nem szólok semmit. Képtelen vagyok rá. Csupán egy pillanat erejéig emelem Henrire a tekintetem, de ha az elkövetkezendő órára gondolok, megint felhúzom magam. Valójában le is léphetnék, és baszhatnék mindenre. De képtelen vagyok Őt velük itt hagyni... Úgyhogy szó nélkül megindulok kifelé a medence felé, remélve - vagy nem remélve -, hogy Henri is követ, s mikor kicsit beljebb vagyunk a fák takarásában, kigombolom az ingem, majd ráhajítom valahova az egyik kisebb fa ágára. Járásom kissé akadozott már, de hamarosan odaérünk a medencéhez, ami inkább hasonlít valami kis sziklás forrásra, hiszen úgy van kialakítva, hogy körben nagyobb kövek pihennek, illetve maga a medence is ebből van kialakítva. Félhomály uralkodik, apró kis lámpák vannak felerősítve a sziklákra, s ha nem lennék tele éppen fortyogó dühvel, s nem jönne utánunk a két lány, még tetszene is az egész... A cipőmet lerúgom, a nadrágomat leveszem s elhajítom, majd beszállok alsónadrágban a vízbe. Henrire pedig még mindig nem nézek. Letelepedek az ülő részen, amely körbe van rakva a vízbe, így pedig nagyjából mellkasig érhet az. Talán erőt is veszek magamon, hogy mondjak valamit, de ekkor meghallom Hedda hangját, s hamarosan felbukkannak mindketten az ösvényen. Az egyik egy sárga fürdőruhában, a másik pirosban. Végignézek rajtuk ugyan, de ez inkább csak megszokásból történik, hiszen valójában egyáltalán nem vagyok rájuk kíváncsi. Pontosabban, nem rájuk vagyok kíváncsi, hanem valaki másra... Ám ezt a gondolatot azonnal elhessegetem.
- Na fiúkák, ugye rosszak voltatok? - bemászik mindkettő kettőnk közé, Hedda az én felemre, az idősebb leányzó pedig Henrihez. Kis ideig csak csevegnek valamit, amit igazából meg sem hallok, mert megint érzem, hogy kezdek ideges lenni. Aztán egyszer csak megint minden elbaszódik...
Megérzem a vállamon Hedda ajkait, aztán fogait, mire egy pillanatra le is hunyom a szemem, és sóhajtok egy nagyot. Ő azt hiszi azért, mert élvezem, de valójában próbálom visszafogni magam, hogy ne könyököljek bele az arcába. Ekkor kicsit erősebben beleharap a vállamba, miközben halad felfelé a nyakamig, ekkor viszont a kezét is megérzem a combomon, ami egyre feljebb siklik. S azt hiszem, itt telt be a pohár. Erősen ragadom meg csuklóját, majd kiemelem kezét a vízből, s odébb lököm azt.
- Húzz innen a picsába. És te is. - szólok mindkettőnek, mire a lányok először csak zavartan nevetgélnek, ám én nem. Az ábrázatom igen csak komoly és gyilkos, mire Hedda sértődötten pattan fel mellőlem egy "seggfej" felszólalással, én meg ugyanezzel a mozdulattal nyújtom el szélesen mindkét kezem a medence szélén, fejem pedig hátradöntöm, szemem a csillagokra szegezem, mintha ezzel le is zártam volna a dolgot, s számomra nem léteznének többé a lányok. Linnea még ugyan hezitál, hogy menjen, ne menjen, s innentől csak is Henrin múlik, hogy megállítja őt, vagy sem. Ha nem állítja meg, akkor Heddával karöltve, vérig sértődve futnak el, ha viszont igen... Annak a következményeit még én magam sem vagyok képes előrelátni...
leszakadt
avatar
Korom :
26

Tartózkodási hely :
Talán pont ott, ahol te is

Hozzászólások száma :
135

reagok :
52

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun Kedd Aug. 14, 2018 10:26 am

Alaris & Henrik

cupid carries a gun


– Hát akkor eltaláltad az ízlésem… – Nevettem fel egy kicsit Alaris szövegére.
Ez persze még mindig színészkedés volt. Odabent még mindig mart a keserűség és az értetlenség. Sejtettem, hogy ami a fürdőben történt az nem volt több egy hülye poénnál, amit én voltam olyan szerencsétlen, hogy félreértettem. Nyeltem egyet, ahogy a sértettség végig futott minden porcikámon. Talán csak szégyeltem magam, amiért tetszett az a helyzet, amiért a testem forrósággal reagált a csókokra, a simításokra… arra, ahogy az ujjai már az övemnél babráltak. Sóhajtottam egyet az emlékbe, megint Linnea fülébe. Bizonyára azt hitte, neki szól ez az aprócska kis lehelet, mert a karja finoman a derekam köré siklott. Közelebb húzott magához és mosolyogva pillantott rám.
Szerettem volna magam átadni a szokásos, hódításszerű érzésnek. Nem is nagyon néztem körbe, csak beleszagoltam a lány hajába, mikor a szemem sarkából megpillantottam Alarist és Heddát. Nem tetszett, ahogy fogdosta, zavart… annyira, hogy a szívem heves kalapálásba kezdett. Ezért hát magamra erőltettem a szokásos bájvigyort – igen azt a „mindent tudót”, amit a bátyám annyira sokszor emlegetett. Még mindig égett bennem a vágy, hogy bebizonyítsam neki, nem rázott meg az az egész. Én a nőkhöz vonzódok. Unalmasak, nem érdekelnek sokáig, de talán csak nem találtam még meg azt aki nekem kell.
Csupán akkor engedtem el Linneát és húzódtam közelebb Alarishoz, mikor ivásra került a sor. Whiskyt rendelt, amit nem szerettem, mégis megfogtam a poharam és magamhoz húztam. Hallottam, ahogy a két lány sutyorog mögöttünk és nevetgélnek. Én pedig, mintha ösztönösen még jobban vigyorogni kezdtem volna.
Az első pohárka alkoholt lassan kortyoltam. Nem akartam mohón benyakalni, hogy aztán félórán belül szédelegve próbáljak magamhoz térni. Figyeltem, ahogy Alaris és Hedda poharat emeltek egymásnak… hát én nem vártam meg, hogy engem is elérjen az üdvözlés. Egy pillanat alatt ledöntöttem a whisky végét. Éreztem, ahogy végig mar a torkomon és égő érzést hagy a gyomromban. Persze napok óta nem ettem rendesen, nem csoda, hogy ilyen hatással volt rám.
– Köszi, hogy elhoztál ide, máris jobban érzem magam. Tetszik a csinos társaság. – Húzódtam még közelebb hozzá.
Borzasztó egy hazugság volt. Inkább le is sütöttem a szememet, hogy ne láthassa, ha esetleg nem tudom eltitkolni az érzéseimet. Nem szívesen bújtam volna senkivel sem ágyba, mert még mindig ott dolgozott bennem az érzés: talán apa leszek… talán tönkre ment az egész életem. Szinte gondolkodás nélkül húztam le a whiskyt. Az arcomra kiülhetett mennyire utálom, mert egy pillanatra még a szemeimet is lehunytam. Mély levegőt véve próbáltam leküzdeni azt a kellemetlen ízt a torkomból. A legutóbb sem lett éppen jó vége annak, hogy ittam… bár az nem volt minőségi alkohol és a legkevésbé sem ütött gyorsan.
Persze a tempót tartanom kellett, hiszen Alaris is sűrűn váltogatta a poharakat. Csakhogy neki nyolc év előnye volt hozzám képest és biztosra vettem, hogy jártasabb az ivásban, mint én. Nem győzhet le… – határoztam el magamban.
Szerencsére valaki megszólította őt és nem, az tuti nem valami nőcske volt. Örültem, hogy eltűnt, még éppen azelőtt, hogy az illata bódító hatást gyakorol rám. A forróság már megint ott lüktetett bennem… a nadrág, mintha megint túl szűknek tűnt volna. A francba… a francba… – ismételgettem magamban.
Ráadásul, amint Alaris eltűnt a két lány két oldalról simult hozzám és megállás nélkül faggattak. Olyanokról, hogy hány éves vagyok és mit tanulok. A szokásos szövegekkel bombáztak. Hedda belesimított a hajamba, a másik lány pedig a fülembe puszilt. Talán éppen erre a jelenetre térhetett vissza ő is… mert mindjárt megjegyezte, hogy ne csapjam le a nagydarab szőkét a kezéről.  
– Igen, nagyon cuki vagyok. – mosolyogtam Heddára, mikor mindkettőnk karján végig simított. Már tudtam, hogy milyen játék ez… de abba nem akartam belemenni. Inkább ki akartam hagyni Alarist a dologból, mert annak csakis rossz vége lett volna.
– Hát ellen lehet állni ilyen szépségeknek? – kérdeztem és a szabad kezemmel elsimítottam Hedda arcából egy szőke tincset. Ilyen apró finomságokkal vettem le a lányokat a lábukról… és bár most ügyetlen voltam, láttam, hogy hatásos. Megváltozott a szeme csillogása szinte egy pillanat alatt. Csakhogy bennem még mindig ott volt a keserűség és a vágy, amit nem ezek a csajok váltottak ki, hanem Alaris.
Hedda közelebb hajolt hozzám, annyira, hogy éreztem a leheletét az ajkaimon. Ujjaim inkább az újabb pohár whiskyt kutatták volna… de akkor már rám is tapadt. Éreztem, ahogy erőszakosan a számba nyomja a nyelvét. Próbáltam én viszonozni azt a csókot, csakhogy láthassa Alaris is elég béna viccet űzött velem. Egy cseppet sem élveztem. Nem olyan volt, mint az otthon kapott, ezért igencsak gyorsan elhúzódtam. Azonnal az ajkaimhoz emeltem a poharat. Remegő kézzel próbáltam tartani, míg iszok.

Szószám: 748 ~ Remélem tetszik~ dal neked ~ ♣️



diák
avatar
Korom :
18

Tartózkodási hely :
Lørenskog, Norvégia

keresett :
Legjobb haverok

Hozzászólások száma :
89

reagok :
47

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun Hétf. Aug. 13, 2018 11:10 am



Henrik & Alaris
"Az érintés nélküli érintések, a szótlan tudás és érzés nagyon bonyolult táncát jártuk. Barátok voltunk, akik egy sziklapárkányon, egy nagyon keskeny párkányon egyensúlyoztak, és én nem vettem észre, milyen közel van ez a párkány ahhoz, hogy leszakadjon a talpam alatt."


Bármennyire is úgy tűnhet, hogy Hedda és a kis barátnője tudhatták, hogy itt leszek, mégsem így van. Sőt, igazán nagy pofoncsapásként ér a társaságuk, főleg mert tavaly valóban leléptem egy szó nélkül. Azonban még azelőtt, hogy megtörténtek volna a dolgok... Én teljesen el is felejtettem már az esetet, s most reménykedtem a nők annyira híres sértődékenységében, hátha inkább jól leteremt, de persze nem így történik. Úgy kezd rám akaszkodni, mint tavaly, s lassan tényleg kezdenek feljönni az emlékek, hogy mégis miért hagytam ott. Henri felé pillantok kicsit együtt érzően, ő azonban teljesen máshogy viselkedik, mint vártam. Látom, ahogy a fülébe suttog, én pedig egyből felhúzom magam a jelenet láttán. De nagyon. Velem is csak szórakozott volna, és ennyire ráérzett volna az én gyengémre is? E gondolatra csak még jobban bepipulok, úgyhogy Heddát kicsit erősebben húzom magamhoz, aki fel is nyög örömében, én pedig Henri felé villantok egy igazán széles mosolyt.
- Igen, Henri, ez volt a "meglepetés"... - egy kicsit talán a gyomrom is felfordul, de igyekszem visszafogni a hevességem, úgyhogy oldalra fordulok, s beleszagolok Hedda hajába, aki talán egy fejjel is kisebb nálam. Hátha megérzem jó illatát, ami egy kicsit eltereli a figyelmem, de nem. Vattacukor illatú a haja, ami alap esetben annyira talán nem rossz, de most mindenre vágyom, csak erre nem. Nem baj, a pia majd segít. A sárga földig fogom magam inni, az biztos...
Ahogy átsétálunk a kapun, a kikövezett járda szélén ott áll két nagy darab kopasz fickó ugyanolyan ruhában, ugyanolyan hordó nyakkal. Mikor melléjük érünk, mindkettő nyújtja felém a kezét, kezet fogunk, s célzóan bólintanak, ahogy én is feléjük. Akkor a főnökük itt van, nagyon helyes. Tovább sétálva hamar elérjük a bejáratot, amin átlépve egy igazán puccos kis hely tárul a szemünk elé. Egy nagy tér, bal oldalt széles bárral, jobb oldalt pedig jó pár asztallal, ami meg van pakolva mindenféle kajával. Én gondolkodás nélkül a bár felé sétálok, s kezdetnek kérek mindenkinek egy kör whiskyt. S bár én nem akartam köszöntőt mondani, hanem csak gyorsan legurítani, Hedda mégis megemeli a poharat, így hát akkor én is.
- Igyunk erre a mai nagyon szuper kis szenvedélyes estére! - mosolyodik el szélesen felém, de én egyre csak Henri szemeit fürkészem. Próbálom megfejteni, hogy mégis mit gondolhat, de ez egyelőre nem igazán sikerül. Ahogy legurítjuk a piát, a két leányzó kicsit összesúg mögöttünk, addig én rendelek egy újabb kört, amit talán kicsit idegesen húzok le, s hangosan csapom le az asztalra a poharat. Hogy mit csinálnék most? Mindenkit fejbe lőnék, és csírájában fojtanám el ezt a kibaszott bulit. Erre a gondolatra megint csak ingerült leszek, úgyhogy pár másodperc alatt Hedda és Linnea piáját is lehúzom. Az utolsó már nem esett olyan jól, de nem érdekel. Semmire sem akarok emlékezni...
- Álárisz! - hallom meg ismét a nevem oldalról igen csak erős akcentussal, de most szerencsére nem nőtől érkezik, hanem egy a kinti kopaszokhoz hasonló tagtól. Egyből felpattanok, kérek egy pillanatot mindenkitől, azzal odasétálok az orosz származású Vladislawhoz, kezet fogunk, s mintha csak várta volna, hogy jövök, eltűnünk a hátsó folyosón. Valójában miatta vagyok itt. Fegyverbiznisz... Hosszú történet, de tőle a Mharaxia klán nagyon sokszor rendelt már fasza kis fegyvereket, s most is egy ilyen kis bizniszt intézünk. Tíz percnél azonban nem lehetek el tovább, hiszen a nagy része már le van beszélve, csupán a végső simításokat tettük meg most. Hamar visszasétálok, Vladislaw széles vigyorral újra kezet fog velem, azzal egy szivart tesz a szájába, majd elsétál.
- Remélem nem kezdtétek el nélkülem a partit! Henri, nehogy lecsapd a kezemről Heddát, ma még terveim vannak vele! - röhögök fel, s direkt ráteszek még egy lapáttal az egészre. Viszont ezt egyáltalán nem a lányoknak címeztem, mégis közénk áll Hedda, s Henri karján és az enyémen is végigsimít.
- Pedig a barátod is nagyon cuki, és te is az vagy... Mindketten nagyon édesek vagytok, ugye Linny? - ezt a mozdulatot a másik leányzó is megteszi, aki igen csak nagy szemekkel mér végig minket. Ismerem ezt a nézést, nagyon is jól tudom, hogy mi a tervük, mindkettőnket egyszerre akarnak bezsebelni. A gondolattól megint felfordul a gyomrom, úgyhogy újabb kör piát kérek, az én részem pedig megint csak egyből lehúzom. Hogy féltékeny vagyok-e? Hát rohadtul nem... De ha esetleg valamelyikük megcsókolná Henrit a jelenlétemben, félő, hogy kitépném a nyelvét. És nem azért, mert féltékeny lennék, hanem mert... Csak.
leszakadt
avatar
Korom :
26

Tartózkodási hely :
Talán pont ott, ahol te is

Hozzászólások száma :
135

reagok :
52

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun Hétf. Aug. 13, 2018 9:23 am

Alaris & Henrik

cupid carries a gun


Ismét közelebb kerültem Alarishoz, ismét éreztem az ajkai ízét a számban és nem tudtam elhúzódni. Mintha ösztönösen simultam volna az érintésében, közben mély levegőt vettem, hogy érezzem az illatát. Nem tudom, milyen parfümöt használt, de talán nem is attól borzongtam meg, hanem a saját illatától. A lányok illata gyakran nem tetszett, túl édes volt, túl virágos, túl bódító… ez viszont egészen más. Meg akartam ragadni, hogy magamhoz húzzam és egésznap érezzem, amint az orromon cirógat végig.  
Ahogy kilépett az ajtón, éreztem, hogy a forróság az arcomat is eléri. A fülem hegye bizonyára égő vörös szint öltött, én pedig zavartan, kissé remegő kézzel próbáltam elfordítani a kulcsot az ajtón. Közben a sápadt napfény alig érezhető melegét próbáltam nyugtatásként használni, ahogy arcomat úgy fordítottam, hogy jobban érje az. A hűvös szellő pedig, ami kísérte, mintha egy lágy pofonként csattant volna az arcomon… magamhoz akart téríteni abból a furcsa érzéshalmazból, ami már egy jó pár perce a hatalmába kerített. Ezért is folytattam a csajozásról való csevegést, habár már a gondolattól is elborzadtam, hogy Alarist egy nővel kell látnom. Nem érdekel, hát akkor szedjen össze egy tizennyolc éves csajt! – morgolódtam magamban, egészen addig, míg el nem értünk a taxihoz.
Nem néztem rá. Nem fordultam az illata irányába, hogy azzal láncoljon magamhoz. Éreztem az érintését egy pillanatra a kezemen, de nem néztem rá. Csak bámultam ki az ablakon. Néztem a letisztult tájba belesimuló házak sokaságát. Nem ismertem azt a környéket, ahová mentünk… hiába itt nőttem fel, voltak a városnak olyan részei, amit nem jártam be. Egyszerűen nem volt arra semmi dolgom, nem volt arra semmi dolgom. Inkább kávézókba, kocsmákba jártam a haverokkal, nem pedig luxus házakhoz.
Ahogy kiszálltam a taxiból egy pillanatra el is képedtem. Talán csak az rángatott ki a bámészkodásból, amikor Alaris elindult, át az úttesten a másik oldalra. Én is leléptem a járdáról és már mondtam is volna valamit válaszként a kérdésre, mikor valaki a nevét mondta. Egészen pontosan egy lány. Szinte azonnal féltékeny lettem. Nekem akkor kiáltanak így, ha valamit akarnak… ha valaki csak engem várt a bulijára… hogy aztán meztelenül ébredjünk együtt, totál másnaposra. Nem, Henrik, nem vagy féltékeny! – parancsoltam magamra, miközben végig mértem a csajt.
– Linnea… örülök, hogy megismerhetlek – mondtam. Elővettem a „mindent tudó” mosolyt és rávillantottam a mindig tökéletesen fehér fogsoromat. Szinte láttam, ahogy megcsillan a szeme… pontosan, mint mások esetében szokott. Tudtam, hogy nyert ügyem van és így legalább bebizonyíthatom, hogy nem lettem meleg egyetlen órácska alatt…
A szőke, magasabb lány – feltételeztem, hogy ő lett volna az emlegetett Hedda – Alarisba karolt. Én közben a szemem sarkából végig mértem ezt a Linnea nevű csajt. Nem volt csúnya, sőt kifejezetten szép, de volt a buzgóságán kívül valami más irritáló is benne. Szinte a zsigereimben éreztem, hogy lefeküdt vele és ettől dühösnek éreztem magam. Nem értettem magam, de bosszút akartam állni… mintha legalábbis egy pillanattal korábban történt volna a dolog és a szemem láttára.
Átkaroltam a csaj nyakát és közelebb húztam magamhoz.
– Alaris, mondhattad volna, hogy ilyen szép barátokkal fogunk bulizni… – jegyeztem meg szurkálódva.
Linnea füléhez hajoltam és halkan belesúgtam – nem foglalkozva egyébéként azzal, hogy korábban még fel sem fogott hülye kérdésekkel bombázott – egy rövidke mondatot: – Jó kis esténk lesz nekünk…
Szándékosan egy kis meleg levegőt is fújtam a bőrére. A legtöbb csaj ebbe beleborzongott és félórával később megszabadultak a bugyijuktól. Csakhogy én ezt most nem azért tettem, mert tényleg akartam… nem akartam vele szórakozni… Alarist akartam bosszantani. Hiába éreztem magam zavarban a közelében, inkább maradtam volna vele otthon a szobámba zárva, semmint hogy az egyik szeretőjével bulizzak. Úgy éreztem direkt csinálta ezt az egészet, én pedig bizonyítani akartam.  

Szószám: 589 ~ Remélem tetszik~ dal neked ~ ♣️



diák
avatar
Korom :
18

Tartózkodási hely :
Lørenskog, Norvégia

keresett :
Legjobb haverok

Hozzászólások száma :
89

reagok :
47

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun Vas. Aug. 12, 2018 10:52 pm



Henrik & Alaris
"Az érintés nélküli érintések, a szótlan tudás és érzés nagyon bonyolult táncát jártuk. Barátok voltunk, akik egy sziklapárkányon, egy nagyon keskeny párkányon egyensúlyoztak, és én nem vettem észre, milyen közel van ez a párkány ahhoz, hogy leszakadjon a talpam alatt."


Henri reakciói láttán muszáj gyakran mosolyognom. Már nem azért, mert ezzel kigúnyolni akarom, hanem egyszerűen annyira őszinték és imponálóak számomra a reakciói, hogy jelen helyzetben egyáltalán nem tudom leplezni az érzéseimet. Amiben amúgy nagyon is jó vagyok. Azonban így látni Henrit, akit eddig teljesen máshogy ismertem... Valójában nagyon tetszik a viselkedése, hiszen tudom, hogy igen csak sok dolgot elfojt jelenleg magában, én viszont késztetést érzek arra, hogy ezeket felszabadítsam. Felszabadítsam, hogy az én vágyaim is szárnyalhassanak. Ehhez persze idő kell, szépen ki kell építeni mindent, hogy aztán a végén a lehető legnagyobbat üssön. Mikor azok a fránya ruhadarabok egyre inkább eltakarnak, én csak nagy sóhajjal pillantok felé, s magamban akaratlanul is visszajátszom az egész jelenetet, de abban viszont már Henrit sem takar semmi. Újabb nagy sóhaj következik, el is kapom róla a tekintetem, kicsit megdörzsölöm kéklő szemeim, hogy összeszedjem magam, majd mintha mi sem történt volna az elmúlt órácskákban, megindulok utána. Természetesen az említett fürdőnadrág részemről is felejtős, s ahogy kimondtam azt a mondatot, szinte azonnal el is felejtettem az egészet, mert egyszerűen képtelen vagyok másra összpontosítani.
Egészen az ajtóig hűségesen és csendben követem, ám mikor akarja kinyitni, én váratlanul elé állok, bal kézzel becsapom azt, másikkal pedig megragadom csuklóját, s egy hirtelen mozdulattal húzom magamhoz közelebb. Pár pillanat az egész, de a mozdulat végén ajkam szinte azonnal az övén csattan. Őszintén szólva még én magam is meglepődök az egészen, de nem bírtam volna elviselni, ha e nélkül megyünk... Csajozni... Újra elönt a forróság, ám mielőtt még véletlenül valahol felbukkanna Hell, gyorsan elengedem, ajkaim eltávolodnak tőle ugyan, de a közelségéből még nem vagyok hajlandó engedni.
- Fogadhatunk. De tudd, hogy én sem szoktam veszíteni... Ha nyerek, pár dolgot meg kell csinálnod. - mosolyodom el sejtelmesen, azzal kilépek az ajtón. Kicsit beletúrok a hajamba, s bár eléggé süt a nap, ez a fekete öltözék nagyon is tökéletes lesz mára.
- Én meg azt hiszem, beújítok egy te korodbelit. - arcomra ugyan kiül a vigyor, de az nem igazán őszinte. Egyre csak arra tudok gondolni, hogy Henrivel milyen jól fogunk szórakozni. Nem pedig arra, hogy velünk melyik csaj fog jól szórakozni. Sőt, e gondolatra talán még halványan ideges is leszek, de ez hamar elszáll, mikor elhaladunk a kocsim mellett, amit óvatosan megpaskolok. Egy fekete Cadillac a kicsike, és ha lehetne férfi-autó közti házasság, gondolkodás nélkül elvenném. Sok mindent átélt már velem, temérdek golyót kapott, az ablaka számtalanszor betört már a lámpákkal együtt, leszakadt az ajtaja, tiszta vér volt az ülés... Mégis hűségesen kitart mellettem. Mi ez, ha nem szerelem?! Amúgy direkt úgy parkoltam vele, hogy a két ház közé nagyjából. A Morstad família hiheti, hogy a szomszédé, ahogy azok is ugyanezt. A taxit pedig közben felfedezem a sarkon, így arra veszem az irányt, s beülök hátra. A címet megadom, így nagyjából fél órás autókázás következik. Sokszor pillantok Henri felé közben, de szólni egyszerűen alig tudok, már nem miatta, hanem mert a taxisofőr jelenléte zavar kissé. Egyszer talán halványan megérintem a kezét az ülésen, ám mikor meglátom a férfi tekintetét a visszapillantóban, szinte azonnal elengedem. Így bár kissé nehézkesen, de végül letelik az út, s megérkezünk egy igazán csak luxus lakás elé. A zene dübörgését már messziről lehet hallani, s mikor kiszállunk előtte, egy igazán pofás kis ház tárul a szemünk elé. Eléggé hatalmas, több szintes, számtalan erkély, hátul medence, odébb jacuzzi, s ki-be mászkáló vendégsereg.
- Na mehet a buli? - vigyorodom el, azzal lelépek a járdáról, hogy átmenjünk a másik oldalra a bejárathoz, ám ekkor meghallom a nevem. Kicsit értetlenül pillantok körbe, ám ekkor meglátom a hang forrását...
- Alariiiiiiiiiiis úristen! - én hirtelen úgy csinálok, mintha nem hallottam volna meg, s kérlelően Henri felé pillantok, hogy beszélgessen velem, de a leányzó nem tágít, s a barátnőjével karöltve rögtön lerohannak minket, amikor megérkezünk a túloldalra.
- Alaris, de örülök neked, úgy eltűntél tavaly! Na mindegy, az a lényeg, hogy most itt vagy! Rohadt jó esténk lesz! Ki a barátod? - s ezt mind egy levegővel darálja le, én pedig nagy sóhajjal próbálok magamra erőltetni egy mosolyt.
- Ő itt Henrik, az én... - értetlenül és zavartan mutogatok, ami kurvára kínos. Mit mondhatnék? A barátom? Az olyan buzis... A haverom? Az meg olyan izé... Mindegy is, ezeknek nem esik le, sőt, a szöszi leányzó hamar be is pártol mellé, nekem meg szerencsére nem kell többet beszélnem.
- A barátod? Az én nevem Linnea, Svédországban lakok, ott járok egyetemre már lassan nyolc éve, most meg kicsit kiruccantunk Heddával nyaralni... - hogy azt kikérdezte, nem tudom, de láthatóan van már bennük pia, s el is döntötték, hogy a mai napot velünk töltik, hiszen a szöszi belekarol Henribe, a barna magas, Hedda névre hallgató pedig belém. Kínos, mert ő tavaly csak tizenhét éves volt, de hát ezeknél a mai lányoknál sosem lehet tudni!
- Engem pedig felvettek oda az egyetemre, ahova Linnea is jár, rohadt jó lesz együtt odajárni! Na és veled mi a helyzet? Merre vagy mostanság? Ugye nincs barátnőd? Hol szálltál meg pontosan? Vagy ideköltöztél? Talán ma még együtt is hazamehetünk... - fel sem fogom hirtelen a sok kérdést, amit nekem intéz, hiszen ezzel párhuzamos a másik leányzó is minden szarral kezdi ostromolni Henrit, így én csak elmorzsolok egy alig hallható "hű bazdmeg"-et, azzal egy újabb, immáron sokadik sóhajjal lépem át a bejáratot oldalamon egy lánnyal, akit legszívesebben a legközelebbi kukába hajítanék bele...
leszakadt
avatar
Korom :
26

Tartózkodási hely :
Talán pont ott, ahol te is

Hozzászólások száma :
135

reagok :
52

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun Vas. Aug. 12, 2018 9:05 pm

Alaris & Henrik

cupid carries a gun


Nincs baj… nincs baj… – ezt a két szót ismételgettem magamban még egy rövid pillanatig. A szívem zakatolt, mintha még mindig félne, hogy valaki meglátott minket. Nem tudom, miért de a kopogás hangja szinte csak fokozta azt a pánikot, amit korábban éreztem. Hangosan vettem a levegőt. Éppen csak felfogtam azt is, ahogy Alaris kilépett a szekrényből. Csak fél füllel hallottam, ahogy a kutyát neveli… talán akkor értettem meg igazán, mi történt, mikor a kezembe nyomta az állatot. Éreztem, ahogy csóválja a farkát és az újra meg újra az oldalamnak csapódik. Aztán az arcomat kezdte el nyalni, amire elmosolyodtam.
– Jól van, jól van… – simítottam végig a bundáján.
Letettem volna magam elé a szőnyegre… de akkor megláttam… megláttam Alarist törölközés közben. Nyeltem egyet, ahogy tekintetem végig pásztázott a testének minden apró szegletén. Olyan izmos volt és olyan nagy… és azok a tetoválások… nem mintha egy pillanattal korábban nem láttam volna a fürdőszobában, de most, mintha még egyszer megragadtak volna. Nem tudtam menekülni előle. Talán a szám sarkát is megnyaltam, szinte fel sem fogtam, elöntötte az agyamat valami forróság, amitől egyszerűen lezsibbadt minden tagom.
Nagy nehezen letettem a kutyát, de csak azért, mert a forróság már nagyon zavaró volt. A kis bundás pedig csak még jobban menekült. Lassan tettem hozzá, szinte sóhajtva: – Rossz kutya…
Megpróbáltam az arcára koncentrálni, de az a mosoly, mintha egy újabb hadjárat indult volna ellenem. A forró vágy egyszerűen elöntött. A testem előtt összekulcsoltam a karjaimat, mintha ezzel is védekezni próbáltam volna, de esélyem sem volt. Tagjaim engedtek, kezeim lehullottak a combjaim mellé és csak álltam, mint egy rakás szerencsétlenség. Bámultam… csak bámultam, míg meg nem illetődtem a felém nyomott törölközőtől és a hozzám közeledő, ajkaktól. Már majdnem lehunytam a szememet, várva az újabb szenvedély csókot. A sóhajtására megremegtem.
– Öltözz… – Nyeltem egyet megint, mintha a vágyaimat is le tudnám tuszkolni a torkomon, hogy aztán megfeledkezzek róluk.
Közben persze ott volt az idegesség és a kérdés, meglátott-e valaki minket? Na meg persze ott volt az értetlenség, mi váltja ki ez belőlem? Talán csak régen voltam együtt csajokkal. Hiszen korábban hetente jutott a kedvemre való teremtés… még csak válogatnom sem kellett, ha akartam minden jelentkezőt megkaptam. De egyiknél sem éreztem magam annyira szerencsétlennek, mint most… és soha nem is vert ennyire a szívem. Törölközőt tartó kezem a mellkasom felé mozdult. Attól féltem, hogy menten infarktust kapok. Öltözködés közben is volt annyira vonzó, mint meztelenül… és az a parfüm… mint egy mágnes úgy vonzott magához.
– Nem akarok nudizni… – Gépiesen válaszoltam, de nem nyúltam az említett ruhadarabért. Nem fogtam fel igazán, miről beszél, mert még mindig a korábban látottak és tapasztaltak hatása alatt voltam. A nadrágom elé húztam a kezemet, hogy ne lássa ennek semmiféle jelét.
Míg ő a telefonját piszkálta, én ledobtam a padlóra a törölközőt és az ajtóhoz sétáltam. Meg kellett támaszkodnom az ajtófélfában. A fejemet kicsit előre hajtottam és mély levegőt próbáltam venni lehunyt szemekkel. Nyugodj már meg, Henrik! – próbáltam észhez téríteni magam. Erőlködve ugyan, de a heves forróság ellenére is magamra erőltettem egy vigyort.
– Akkor indulhatunk csajozni. Az ajtón keresztül, ha lehet – fordultam felé. A hangom magabiztosan csengett ugyan, de közel sem voltam az.
Feltéptem az ajtót, nem szólva, míg eljutottunk a bejáratig. Ott pedig éppen csak egy pillanatra álltam meg, Alaris felé fordultam. Talán, ha nem lett volna már kellemesen hűvös odakint, akkor megint hangosan felsóhajtok… de a friss levegő alaposan kitisztította a fejemet.
– Valami idősebb nő kéne… akarsz fogadni, hogy sikerül-e csábítás? – kérdeztem. Talán valamiféle védekezési ösztön kezdett el bennem munkálkodni, ahogy magunk után kulcsra zártam a bejárati ajtót. A tudatom nem akarta megadni magát a vágynak, amit Alaris keltett bennem… talán bűnösnek éreztem. Nem tudtam volna megállapítani, mert ahogy rátévedt megint a tekintetem, egyetlen nő sem létezett.
Minden koncentrációmat be kellett vetnem, hogy kimondjam: – Eddig senki sem nyert velem szemben.

Szószám: 634 ~ Remélem tetszik~ dal neked ~ ♣️



diák
avatar
Korom :
18

Tartózkodási hely :
Lørenskog, Norvégia

keresett :
Legjobb haverok

Hozzászólások száma :
89

reagok :
47

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun Szomb. Aug. 11, 2018 10:38 pm



Henrik & Alaris
"Az érintés nélküli érintések, a szótlan tudás és érzés nagyon bonyolult táncát jártuk. Barátok voltunk, akik egy sziklapárkányon, egy nagyon keskeny párkányon egyensúlyoztak, és én nem vettem észre, milyen közel van ez a párkány ahhoz, hogy leszakadjon a talpam alatt."


Nem állt ellen. Most sem. Sőt, mintha azt venném észre rajta, hogy minden egyes következő pillanatot egyre jobban élvez, s lassan bár, de átadja magát annak a belső hangnak, ami valószínűleg bennem is ott él, csupán annyi különbséggel, hogy ordítása minden porcikámban visszhangzik. Kaparja belülről a bőröm, csak hogy még közelebb kerüljek Henrikhez, s ki vagyok én, hogy ellenkezzek? Az egész testem lángokban ég ahogy ajkunk összesimul, s az újdonság ereje olyan erővel söpör végig rajtam, hogy minden pillanatba beleborzongok, mikor Henrit érzem a kezeim alatt. Mi lehet ez a különös vonzalom, ami mindkettőnkben felébredt? Mindig is tudtam, hogy a spontán cselekedeteimnek mélyebb értelme van, tudtam, hogy a sors suttogta szavait a kezemnek, mikor megmentettem Őt, melynek valójában a nyomait még a mai napig magamon viselem... Erről azonban nem kell tudnia. S kinél érzem azt a mindent elsöprő vágyat, melyet eddig egy nőnél sem? Nála. Ez minden, csak nem véletlen. Persze a dolgok egyáltalán nem olyan egyszerűek, mint ahogy elsőre kinéznek, hiszen az egyre forróbb kis románcunkat megzavarják. Magamban én is elmormolok minden létező káromkodást, de mikor végignézek Henrin, akin mintha újra a pánik jeleit látnám, elszáll azonnal minden dühöm. Nem tehetek róla, de úgy tűnik, hogy engem ez a kisfiús báj hoz rettentően lázba, márpedig ez a zavartság pontosan ehhez kapcsolódik.
A szekrény ajtaja becsukódik, én pedig levegőt is alig veszek, miközben hallgatózok. Hallom, ahogy nyitódik az ajtó, hallom, hogy szólongatja a hülye húgát, de válasz nem érkezik. Ellenben a kutya újra felébred, és azt hiszi, hogy játékidő van, így elkezd morgolódni. Odakintről viszont még mindig semmi. A szőrmók egyre vadabbul kezd el kapálózni, s bár én megpróbálom felvenni a játék fonalát, amaz úgy tűnik, nagyon is kialudta magát. Épp, mikor Henri közli, hogy nincs ott senki szerencsére, ez a kis büdös dög jól beleharap a kezembe.
. Áu baszd meg! - tárom ki az ajtót, azzal rakom is le a földre, majd lerázom kicsit a kezem, de nem tágít a kutya, hangos morgással, heves farokcsóválással kezd ugrálni rám. Úgyhogy felkapom a kezembe, közel húzom az arcomhoz, s igazán mérgesen szólok felé.
- Rossz kutya! - azon kívül, hogy végignyalja az arcom, nem igazán hatja meg a magyarázásom, így hát mivel nem akar leszállni rólam, odanyom Henri kezébe. Utána köhintek kissé zavartan, azzal megragadom a törölközőt, majd szembe fordulok Henrivel. Bár majdnem megszáradtam itt a nagy igyekezetben, mégis akad még rajtam pár csepp víz. Először a nyakamról törlöm le, aztán haladok egyre lejjebb, miközben végig a szemébe nézek rendületlenül, sőt, ajkaimra az a kacér mosoly fel is kúszik. Mintha csak direkt csinálnám... Ami nos, így is van. Miután végeztem, lassan kezdek felé sétálni, s mikor odaérek, odanyomom a szabad kezébe a törölközőt, közel hajolok hozzá, hogy szinte ajkai közé suttogjak.
- Akkor én azt hiszem... Felöltözöm. - sóhajtok felé vágyakozva, majd megfordulok, visszasétálok az ágyhoz, előkotrom a holmimat alóla, felhúzok egy fekete alsónadrágot egy vörös "Fuck you" felirattal az elején, arra ráhúzok egy fekete, kicsit szűkebb nadrágot, felülre pedig egy hasonló színű inget. Talán kicsit összeöltöztünk, de hát régebben is nagy sikert aratott a nők terén. Ma is biztosan sikerünk lesz... Utolsó simításként még nyomok egy kis zselét a hajamra, hátrafésülöm, cipőt húzok, parfümöt cseppentek a csuklómra, amit összedörzsölök a másikkal, s rásimítom a nyakamra.
- Fürdőgatyát rakj el, szükség lesz rá, ha csak nem vállalsz be egy nudizást este. - vigyorodom el szélesen, majd visszatolom az ágy alá a táskám, s kicsit hátrébb lépve megnézem, hogy nem látszik-e az ajtóból. Ám semmi. Mintha itt sem lettem volna. Leszámítva a morgó szőrgombócot persze.
- Részemről mehetünk. Másszak ki az ablakon, mint a titkos szeretőd? - lépek hozzá közelebb vigyorogva, majd ajkaira pillantok egy sóhaj kíséretében, de elkapom onnan a tekintetem. Még mindig égek legbelül, egy percre sem csillapodtak a vágyaim. Egyre inkább érzem, hogy remek este elé nézünk...
Végezetül előhúzom a telefonom, ami nem hajlandó egyből bekapcsolni, így kiveszem az aksit, visszarakom, megütögetem, s csak ekkor tér újra magához, így rögtön tárcsázok egy taxi után, ami tíz perc múlva itt lesz a sarkon.
leszakadt
avatar
Korom :
26

Tartózkodási hely :
Talán pont ott, ahol te is

Hozzászólások száma :
135

reagok :
52

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun Pént. Aug. 10, 2018 7:55 pm

Alaris & Henrik

cupid carries a gun


Csak bámultam, félve, hogy a húgom áll esetleg ott, ahonnan valamiféle zajt véltem hallani. Aztán meghallottam Alaris hangját, ami úgy hatott rám, mint egy kellemes nyugtató tea a viharos éjszakákon… gyerekként nagyon nehezen aludtam el, ha odakint vihar tombolt. Az égzengésben anyámhoz bújtam, lassan kortyolgattam a teákat, ő meg a homlokomat simogatva suttogott esti mesét a fülembe. Ez volt a mi titkunk, nem mondta el apának, sem a bátyámnak… tőlünk féltem a legjobban, hogy kigúnyolnak, mert gyengébb vagyok nálunk. Persze az öregnek amúgy is meg akartam felelni, az ő csodálatáért tettem mindent. Arn pedig egy példakép volt a szememben. Valaki, akinek szívesen követettem a szavát már kisfiúként is.
Az ujjait a hajamba fúrta, amire lehunytam egy pillanatra a szememet. Sóhajtva vettem tudomásul, ahogy tenyerének melege legyőzött… és nem tudtam többé ellenállni. Valahogy már nem számítottak a gondolatok, amik egy pillanattal korábban ellenkezni akartak, amik el akarták volna lökni. Csak a testem remegése maradt, csak a vágy dolgozott hevesen bennem.
– Ha meglát, nekem végem… – Jelentettem be cseppet sem drámai hangon, ugyanis a helyzethez nem illően sóhajtottam egyet. A tenyerét ezúttal a nyakamon éreztem meg, olyan volt, mintha felperzselné a bőrömet minden érintése. Csakhogy én vágytam azt a fájdalmat, nem tudtam akaratoskodni vele szemben. Egyszerűen sodródtam a forróság hullámával.
Újra ajkaimon éreztem a finom csókokat, nyelvemen cirógattak végig a sóhajai. Önkéntelenül is végig simítottam az izmos karon. Átadtam magam a csóknak, nem gondolkodtam. Nem létezett már a külvilág, csak a simítás a hasamon, a nyelvünk vad tánca, ami nem akaródzott még véget érni.
Elfogott a pánik, ahogy az övem felett éreztem meg az érintését. Nem, nem amiatt, hogy hozzám ért, hanem mert valami zajt hallottam. A jelek szerint persze ő is fültanúja volt a dolognak, így nem csak képzelgés volt. Hosszú pillanatokba telt, mire felfogtam, hogy a zaj inkább kopogás volt. Rövid volt, mintha csak figyelmeztetni akarna: „Mi a francot csinálsz te itt, Henrik?” Én pedig beleborzongtam utólag. Addigra már Alaris elrohant mellettem a szobába… mintha ő gyorsabban kapcsolt volna nálam.
– A francba, a francba… – magyaráztam, ahogy utánamentem.
A táskát éppen akkor tolta be az ágy alá. Már rohant is, hogy a kutyát kapja a karjai közé… én pedig csak álltam, mint valami töketlen hülye. Két sóhajtás között próbáltam az agyamat a fáradtság tompultságából kirángatni. A káromkodásom sem igazán a kopogásnak szólt, hanem annak, hogy ilyen kegyetlenül megzavartak egy tökéletes csókot. Ó te jó ég! – átkoztam magam, hiszen utoljára akkor volt ilyen gondolatom, mikor egy lányt próbáltam meg levenni a lábairól.
Egy tétova mozdulattal becsuktam Alaris mögött a szekrényajtót, nem is nézve a szemébe… csak éreztem, hogy a zavartól ég az arcom. Megpróbáltam újfent összeszedni magam, hátha akkor minden rendben lesz… hátha akkor normális emberként téphetem fel azt az átkozott ajtót.
– A franc… – Ismételgettem még mindig, ahogy a hajamba túrtam. Közben lábaim ösztönösen mozdultak az ajtó felé. Mély levegőket vettem, hátha megnyugszik kicsit a testem és egy egészen kicsit összeszedjem magam.
Ujjaim a kilincsre simultak. Hirtelen mozdulattal nyitottam ki az ajtót, de nem találtam ott senkit. Nem volt ott senki, sem Hell, sem más családtag, de még csak nem is egy aggódó szomszédasszony. Nem volt persze kizárt, hogy volt ott valaki eredetileg, csakhogy elég lassan jutottam el odáig, hogy beengedjem az illetőt.
– Hell? – Hajoltam ki kicsit jobban. Válaszként csak a bánatos zene érkezett újra és én, a küszöböt átlépve pillantottam az ajtaja felé. Még talán tettem is egy bátortalan lépést arra, de láttam, hogy szorosan csukva van még mindig a szobaajtó. Talán megint egy jó adag depresszió döntötte le a lábáról vagy csak az én letargiámat akarta növelni ezzel a remek dallammal… minden estre jó után járt ahhoz. Ez volt az egyetlen dolog, ami abban a helyzetben ki tudott rángatni a forróságtól teli remegéstől.
A francért kellett ilyen szűk gatyát húznom… – morogtam magamban, ahogy ismét a szoba küszöbén belülre kerültem és becsuktam magam mögött az ajtót. A biztonság kedvéért az alig használt kulcsot is elfordítottam a zárba. Azért a szívem mélyén hálát adta az égnek, hogy a szülei most ruccantak ki Svédországba. Így legalább nem kellett bekommandózni a szobámba egy görög pasast, aki pillanatok alatt lemeztelenedett.
– Nincs itt senki… – Jegyeztem meg, hátha Alaris magától bújik elő a szekrényből és nem nekem kell előrángatnom.

Szószám: 699 ~ Remélem tetszik~ dal neked ~ ♣️



diák
avatar
Korom :
18

Tartózkodási hely :
Lørenskog, Norvégia

keresett :
Legjobb haverok

Hozzászólások száma :
89

reagok :
47

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun Pént. Aug. 10, 2018 8:32 am



Henrik & Alaris
"Az érintés nélküli érintések, a szótlan tudás és érzés nagyon bonyolult táncát jártuk. Barátok voltunk, akik egy sziklapárkányon, egy nagyon keskeny párkányon egyensúlyoztak, és én nem vettem észre, milyen közel van ez a párkány ahhoz, hogy leszakadjon a talpam alatt."


Nehéz nem észrevenni Henrik gyötrődését, hiszen az arckifejezése mindent elárul. Valószínűleg hasonlóan érezhetünk, de én magam kicsit jobban tudom leplezni a zavartságom. A plusz nyolc év és a temérdek gyilkosság, vér és kegyetlenség a számlámra írható, ezek tökéletesen megedzettek arra, hogy elrejtsem az érzéseim. Legyen az bánat, öröm, vagy akár harag. Ez a mostani helyzet azért annyira más számomra, mert ez teljesen új. Nem kerültem közel még soha egyetlen férfihez sem, nem hogy egy nálam nyolc évvel fiatalabbhoz... Valójában nem tudnék jelenleg olyan dolgot mondani, mely mellettünk szólna. Semmi. A társadalmi különbségek, a jellembeli különbségek, az azonos nem; hatalmas paradoxon az egész, hiszen ennek ellenére akkor is képtelen vagyok magamnak parancsolni, s hiába is sorolom magamban egymás után a kifogásokat, mégis odáig jutok mindig, hogy az ellenérvek halványulnak, mögöttünk pedig ott marad Henri. Nem csak a képzeletemben, de előttem is. Miért nem megy el? Miért nem hagy magamra? S én miért vagyok még mindig itt? E kérdések záporoznak egyre csak bennem, de mikor mélyen a szemembe néz, úgy érzem, mintha minden porcikám elzsibbadna, én magam pedig azonnal elolvadnék. Azt hiszem értem, mit értett a kisfiús bájon és azon, hogy ez mennyire tetszik a lányoknak. Nem tudom nem méregetni őt folyamatosan, mintha egyre csak az eszembe akarnám vésni minden kis porcikáját, hogy megőrizzem ezt az emléket, hiszen ki tudja, mit hoz még számunkra a sors. A pillantások azonban már nem elégítenek ki. Érzem magamban ezt a különös és új érzést, mely átjárja az egész testem, s mivel sosem tudtam parancsolni a vágyaimnak, így ez most sem sikerül. Eléggé gátlástalan vagyok, s nem tudom mi lenne, ha elfojtanám magamban ezt az egészet. Valószínűleg megbánnék minden egyes pillanatot, melyet elszalasztottam...
A vágyaim testet öltenek, s kezem úgy simul rá Henrire, mintha Ő egy érintetlen szobor lenne, akit én érinthetek meg először. Érzem a bőrét ujjaim alatt, s mikor hajába túrok bele lágyan, szinte az egész testemen libabőr fut végig, hiszen tudom, hogy nem fog elhajolni. Érzem, tudom, látom, hogy Ő is ugyanúgy akarja, ahogy én. Lassan húzom magamhoz közelebb, s mikor ajkunk újra összeér, olyan, mintha minden eltűnne körülöttünk, s mi ketten csak lebegnénk egy színtelen, élettelen, hangtalan térben. Csak ketten, mindentől s mindenkitől védve. Ilyen közelségből még az illata is bódítóbb, hát még az ajkai... Talán már ráuntam a nőkre. Mindegyik ugyanolyan, a fantáziámnak mostanság nagyon nem nyújtottak újat. De most... Valójában még semmi sem történt, mégis úgy érzem, hogy a gyomrom ennél nagyobb görcsben nem is lehetne, s ha a szívem ennél gyorsabban zakatolna, akkor kiszakadna a mellkasomból.
Hatalmas űr keletkezik, mikor ijedten elhúzódik, ám én képtelen vagyok levenni róla a szemem, s a vágytól kissé bódultan szöknek ki a szavak a számon.
- Csss, nincs ott senki... - egyik kezem még mindig hajába kapaszkodik, másikkal viszont arcára simítok, mutatóujjamat ajkaira helyezem, s az utolsó szavakat szinte az ujjam mögül suttogom felé. Azonban amaz pillanatokon belül lekúszik megállapodva nyakánál, hiszen egyre nehezebben viselem a távolságot, így mikor újra megcsókolom, talán már kicsit hevesebben teszem, szorosan magamhoz húzva őt. Egyre szaporább sóhajaim a csókba fulladnak, s mikor kicsit nekitolom a mögötte levő szekrénynek, újra fokozatot váltok, s már nyelvem vad játéka is belekeveredik a fülledt kis románcunkba. Nem is tudom, hogy egyáltalán képes leszek-e megálljt parancsolni magamnak. Vagy inkább úgy fogalmaznék, hogy... Nem is akarok. Kezem lassan kúszik egyre lejjebb, s mikor enyhén megharapom alsó ajkát, ujjaim átszöknek hasán, de az övénél megállok, ugyanis meghallom a jelen helyzetben legkellemetlenebb hangot.
Kopp-kopp...
Szemeim azonnal kipattannak, s egy röpke pillanatig csak megfagyva kémlelem Henrit, de talán ez pár másodpercet ölelhet csak át, hiszen hamar észbe kapok és feldolgozom az eseményeket. Szétszórt ruhák, egy vizes, meztelen, kócos férfi, most használt fürdő, ajándék kutya... Ez mind-mind igazán kellemetlen találgatásokra ad okot, amit nem csak én, de Henri is teljesen biztosan el akar kerülni, elvégre az Ő háza, az Ő rokonai, az Ő szomszédai. Így hát gyorsan eltolom magamtól, majd kifutok a szobába, a táskámat betolom az ágy alá, utána nyomorgatom az ágyra kipakolt ruháimat is, s ha nem ér le odáig az ágynemű, akkor lehúzom, hogy eltakarja a holmikat. Végül pedig gyorsan kézbe kapom a kutyát, s úgy ahogy vagyok meztelenül, bebújok a legközelebbi szekrénybe, vagy éppen abba, ahova Henri irányít. Remélhetőleg gyorsan rám csukja az ajtaját, hiszen a holmiktól esélyes, hogy kiesek, ami csak még kellemetlenebb lenne, ahogy az is, ha valami nyöszörgés szökne ki a szekrényből. Ezt megelőzvén pedig elkezdem borzolni a kutya fejét, simogatni a hátát, minek hatására a hirtelen felrángatott álomba újra visszazuhan. Én pedig bárki is legyen az - ha csak nem képzeltem a kopogást -, valójában rettentően élvezem az egész helyzetet. Akaratlanul is egy mosoly kúszik az arcomra, ahogy lélegzetvisszafojtva hallgatom az odakinti eseményeket.
leszakadt
avatar
Korom :
26

Tartózkodási hely :
Talán pont ott, ahol te is

Hozzászólások száma :
135

reagok :
52

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun Szer. Aug. 08, 2018 5:41 pm

Alaris & Henrik

cupid carries a gun


Mi a franc ütött belém? Mi a jó büdös franc? Ezeket a kérdéseket vágtam a saját fejemhez, ahogy ott álltam előtte. Teljesen meztelen volt és persze úgy mértem végig, mintha egy csábító sütemény lenne, amibe az ember csak beleharapni szeretne. Nagyon nem kellett volna ilyenekre gondolnom. Nagyon nem kellett volna úgy állnom előtte… de képtelen voltam elmozdulni. Keménynek akartam tűnni, olyan határozottnak, mint az iskolában, mikor fogadásokat kötöttem és lányokat csábítottam el. Ott ácsorogva a fürdőben, a meztelen Alarisszal szemben védtelen voltam. Egy törékeny kisfiú, akit úgy rángathatott, ahogy neki tetszett. Talán azért, mert már korábban meggyengítettek a történtek Ida miatt. Vajon az ő hibája miatt volt, hogy a világ összes nőjéből kiábrándultam?
Ösztönösen is az apró csók jutott eszembe. Halk sóhajt hagyta el az ajkaimat, ahogy erőszakos hunytam le a szemeimet. Szinte fájt, ahogy összepréseltem a szemhéjaimat… de minden erőmmel másra akartam gondolni. Az a Bianca jutott eszembe az egyetemi buliról. Formás volt, idősebb nálam és éppen csak egy kóstolót kaptam belőle. Rá akartam koncentrálni, a tőle kapott csókokra, de hiába a lányt képzeltem oda, Alaris nyelvének gyengédségét éreztem az ajkaimon. Azonnal kipattantak a szemeim, mintha egy rémálmot akarnék elűzni. Már-már kiáltozni is kezdtem volna, hogy: Nem, nem, nem! Csakhogy meghallottam Hell szobájából a bánatos zenét és inkább csendben maradtam. Nem kellett volna a nyakamra hozni őt is… nem akartam magyarázkodni, hogy miért állok egy pucér pasival a fürdőben.
– Ő volt az egyetlen aki ilyen… – Próbáltam meggyőzni.
Nem volt igaz. Más lányok is hülyék voltak, más lányok is ki akarták kényszeríteni, hogy járjak és posztoljuk tele az instagramot csókolózó képekkel. Nem vágytam ilyesmire, meg akartam maradni a jófiú álarcom mögött. A szüleimnek sosem reklámoztam volna, miket tettem meg másokkal… de ha ez az Ida dolog kiderül, akkor sok mindenről le fog hullani a lepel. Talán csak azért, mert megsértettem azt a lányt és ő elmondaná, hogy egy fogadás volt, ő elmondaná, hogy nem csak vele szórakoztam. Biztosan hallott pletykákat és amilyen okos, könnyedén kitalálna még ezt-azt, ami rontana a helyzetemen.
Csakhogy ezek a dolgok már rég nem érdekeltek. Alaris illata egyszerűen megőrjített, olyan volt, mint egy erős kéz, ami megragadott a galléromnál fogva és magához húzott. Nem akartam engedni neki, de nem bírtam ki. Nem bírtam kis és megkérdeztem, hogy mégis mit művel velem. Ez csak egy trükk, egy vicc… nem lehet más. Én nem vagyok meleg és az eddig ismeretségünk alapján ő sem.
– Én… én… – Dadogtam, ahogy ránéztem. Láttam hogyan mért végig és tudtam nagyon jól, én is így bámultam azt Biancát. Felmértem, mintha csak egy árú lenne, amit el kellett vennem valakitől. És mindezt miért? Hogy pénzt nyerjek el a barátaimtól. Persze elnyertem, már régen megvettem az a videójátékot, amivel játszani akartam… csakhogy kipróbálni már nem tudtam. Jött ez a keserűség, amit Ida okozott és az a rengeteg gondolat: gyerektartás, apaság, lelepleződés…
Éreztem, ahogy a keze a vállamhoz ér, ahogy végig simít a nyakamig. Ujjai a tarkómon is elidőztek, én pedig csak nyeltem egyet. Nem tudtam elhúzódni, sőt, hagytam, hogy mozgasson, tegyen velem, amit akar. A testemben nem volt ellenállás, csak az elmém akart szabadulni, mintha valami ketrecben volna. Csak akkor nyugodott meg és hallgatott el, ahogy megint összeértek az ajkaink. Lágyan csókolt meg, érzékien és voltam olyan buta, hogy lecsuktam a szememet. Hagytam, hogy a testemet átjárja a forróság, bele sem gondolva hol vagyok és mit művelek. Ösztönösen viszonoztam a csókot és simultam a meztelen testéhez. Minden porcikáját éreztem, hiába voltam felöltözve. Halkan belenyögtem a csókba. Beleéltem magam, annyira, hogy csak akkor toltam el magamtól, mikor eszembe jutott, talán Heloise ott áll mögöttem, talán látja és elmondja anyáéknak… ezért csak a fejemet húztam el és annyira hátra néztem, amennyire tudtam. Ujjaim közben, még mindig kapaszkodtak Alaris erős karjaiba.
– Ugye nem látott meg? – Kérdeztem lihegve még mindig a vágytól, amit testünk összesimulása váltott ki.

Szószám: 632 ~ Remélem tetszik~ dal neked ~ ♣️



diák
avatar
Korom :
18

Tartózkodási hely :
Lørenskog, Norvégia

keresett :
Legjobb haverok

Hozzászólások száma :
89

reagok :
47

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun Kedd Aug. 07, 2018 6:26 pm



Henrik & Alaris
"Az érintés nélküli érintések, a szótlan tudás és érzés nagyon bonyolult táncát jártuk. Barátok voltunk, akik egy sziklapárkányon, egy nagyon keskeny párkányon egyensúlyoztak, és én nem vettem észre, milyen közel van ez a párkány ahhoz, hogy leszakadjon a talpam alatt."


Talán már nem is bánom annyira, hogy nem szóltam előre a látogatásomról, hiszen akkor lehet, hogy Henri jobban fel tudott volna arra készülni lelkileg, hogy leplezze az érzéseit. Könnyen lehet, hogy ki se tudtam volna belőle húzni, hogy mi nyomja a lelkét, így pedig, hogy jöttöm váratlan erővel söpört végig a lakáson, nehezen tudta volna elrejteni. Arra viszont nem számítottam, hogy újbóli találkozásunk egy kicsit más irányokba fog evezni. Hiába töröm a fejem a zuhany alatt, hogy történhetett ez az egész, egyszerűen képtelen vagyok rá logikus magyarázatot találni. Henri felnőtt. Pont. Már nem az a kis kamasz, aki egykor, hanem egy igazi férfi. A kötelék részemről pár éve már kialakult, de akkor még eszembe sem jutott olyasmi, hogy esetleg a barátságon felül máshogy nézzek rá. S mégis. Egyre csak az apró csók körül keringenek a gondolataim, s bár tudom, hogy nem lett volna szabad ezt tennem, hiszen talán csak a megtörtsége és zavarodottsága miatt nem húzódott el, mégis az a nagy helyzet, hogy szívesen átélném újra. Akár ezerszer is! Ez a gondolat pedig megrémiszt, hiszen eddig nem igazán volt ilyesmire példa. Vagy talán csak visszafojtottam eddig mindent? Ezen úgy érzem jobb, ha nem most töprengek el, hiszen akkor az utolsó csepp meleg vizet is kifürdeném...
A jellemem egyszerűen képtelen a felejtésre és a továbblépésre, s érzem, hogy a tudatalattim egyre csak lök előre, hogy tapasztaljak még, szerezzek új élményéket, járjak ennek az egésznek a végére. Ezért is történik az, hogy én meztelenül jelenek meg az ajtóban, holott nagyon is jól tudom, hogy fog reagálni. Nem mondanám, hogy zavarba akarom hozni, még ha egy kicsit így is van, inkább a reakciójára vagyok kíváncsi. Hogy az előbbi csak egy meggondolatlan lefagyás volt részéről, vagy esetleg több is. Bár azt is be kell vallanom férfiasan, hogy imádom ezeket a zavartan pislogó szemeket, ahogy engem fürkésznek...
Áldom a sorsot, hogy nem pakoltam be mindent, bár ha el is hoztam volna a törölközőmet, lehet, hogy az ott is maradt volna a táska mélyén. Így viszont bűntudat nélkül, teljesen ártatlanul kérhetek egy újat, Henri pedig azonnal ugrik is. Viszont nem megy ki a fürdőből. A lélegzetem egy pillanatra megakad, mikor megáll előttem, s én ugyan ráhelyezem egyik kezem a törölközőre, mégsem lépek hátrébb. Kicsit magasabb vagyok nála, így fentebbről pislogok le felé, akaratlanul is cikázva szemei és ajkai között.
- Megvigasztallak, hogy ne pocsékold az időd és az energiád ostoba nőkre. - ez alatt értem a lányt, aki elmondása szerint terhes, bár jelen helyzetben nagyon is úgy hangozhat, mintha az egész női társadalomra érteném. Talán direkt is szántam többértelműre a mondatot.
- Ugyanezt én is kérdezhetném. A fogadtatás igazán letargikus, de annyira azért... Nem rossz. - mondatom végén újra végigpillantok Henrin immáron sokadszor, s bár arcomon nem ül mosoly, sokkal inkább valami vágyakozó, ábrándokkal teli kifejezés. Lassan már kezdek megszáradni, de nem is ezért ragadom meg a törölközőt, hogy aztán a földre ejtsem, hanem hogy még ez se válasszon el kettőnket. Tényleg csak az ő reakciójára vagyok kíváncsi? Hát nem. S most már jobban teszem, ha ezt végre belátom. Így hát bal kezem óvatosan a vállára csusszan, át nyakán, majd megállapodik hátul a fejénél, ahol is érezheti, hogy kezdem kicsit közelebb húzni magamhoz. Természetesen erre is rá lehet fogni egy buzis poént, ha a végén meggondolná magát, s persze én sem jönnék ki rosszul a helyzetből, hiszen csak egy "buzis poén" lett volna az egész. Szóval azért a kis kapu megmarad, de ha most sem húzódik el, akkor bizony ajkunk újra forrón összeér. Itt viszont már képtelen vagyok megállni, nem tudom csak egy apró érintés mögé rejteni az egészet, így részemről egy kicsit lassabb, érzékibb csók következik, melynek minden apró kis pillanatát lehunyt szemmel, s hevesen zakatoló szívvel élvezek ki.
leszakadt
avatar
Korom :
26

Tartózkodási hely :
Talán pont ott, ahol te is

Hozzászólások száma :
135

reagok :
52

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun Vas. Aug. 05, 2018 2:27 pm

Alaris & Henrik

cupid carries a gun


Még a zuhany alatt is éreztem az ajkait az ajkaimon. Nem értettem, mi ütött belém… és miért nem löktem el azzal az indokkal, hogy én nem szeretem az ilyen poénokat. Fogalmam sem volt, ő mit gondolt, de abban a pillanatban olyan őszintének tűnt az egész, hogy még ellenkezni is elfelejtettem. A szívem pedig hevesen kalapált, mintha azt akarná a fülembe súgni azzal is, hogy „élvezed te ezt, miért is ellenkeznél?” Talán igaza is lett volna, ha ezeket a szavakat formálja meg. Hirtelen betegesnek éreztem magam és csak ott a zuhany alatt jutott el a tudatomig a beszélgetésünk minden korábbi lényege. Vele lehetek őszinte, vele megoszthatom a bántataimat és van valami nála, ami jobb kedvre derít – erre mindennél jobban vágytam.
Gondosan becsomagoltam magam a feszes nadrágba és a fekete ingbe. Direkt úgy gomboltam, hogy a testemből semmi se látszon. Nem akartam még jobban magamra hozni a bajt. Elég volt az, ami Idával történt. Azért is éppen elég paprikás lesz a hangulat itthon, ha egyszer kibukik… de mi lett volna, ha Héloise pont a lágy csók közben nyit be a szobámba? Akkor aztán világra szóló hisztit csapott volna és nyilván beárult volna a szüleinknek. Én is sokat tettem ellene, annyiszor kevertem őt bajba, ha én csináltam valójában hülyeséget. Tudtam, hogy ez egy bosszú lehetőség lenne neki. Féltem, hogy mi lesz, ha anya, apa és Arn megtudják. Hármuk szemében nem akartam látni a csalódottságot… pedig a testem nem érezte szégyennek. Nem érzett semmi ilyesmit. Valahogy olyan természetes volt az egész.
Alsógatyában volt, mikor visszamentem. Minden izom és minden tetoválás nyers valóságként vágott a képembe: tetszett ugyanis a látvány. Nem értettem miért tetszik, nem értettem, miért érzek teljesen mást, mint a lányokkal. Ők éppen csak kellemes csiklandozást váltottak ki belőlem és a meghódítás reménye keltett bennem vágyat. Itt viszont csak a látványtól levert a víz. Éreztem, hogy megremeg a kezem, hogy ajkaimat egyetlen halk sóhajtás hagyja el. Mekkora egy rakás szerencsétlenségnek tűnhettem, ahogy ott ácsorogtam!
Nyeltem egyet, ahogy megint végig mért. Csak megköszörültem a torkom, egyetlen hang sem jött ki az ajkaimon, pedig legalább meg kellett volna próbálnom őszintén elmosolyodni, hát nem nagyon sikerült.
– Menj csak. Tudod hol a fürdő… – mondtam egy bólintás kíséretébe. Kissé remegő kézzel az ajtó felé is mutattam.
Megvártam míg kimegy és meghallom a zuhany hangját. Persze, hogy nem csukta be az ajtót maga után. Akkor aztán, mint egy idióta elkezdtem le-feljárkálni és gondolkodni. Most mi lesz? Mit tegyek? Ilyen gondolatok fordultak meg a fejemben. A lábaim biztosan maguktól mozogtak, biztosan azért tévedtek a fürdő közelébe, hogy még azzal a látvánnyal is magamat kínozzam. Már csak arra eszméltem fel, hogy ott állok szemben a vizes, csupasz testével… és kissé tátott szájjal, sóhajtva nézek végig rajta. Talán egy kis kétségbeesés is kiült az arcomra.
– Itt van… itt van törölköző… – Léptem oda a szekrényhez. A fürdőben tartottuk ugyanis az ilyesmit, egy alacsonyabb komód fiókjaiban. Ujjaim erőszakosan rángattak ki egyet, majd tartották felé.
Próbáltam nem rá nézni, de nem tudtam megállni a dolgot. Végig akartam futtatni a tekintetem újra és újra rajta, mintha az az elcseszett forróság, amit okozott a testemben legalább kellemes lett volna. Nem tudom miért, de a lábaim megint önkéntelenül mozogtak. Közelebb léptem hozzá, annyira, hogy a testünk majdnem egymáshoz simult. Csak a törölközőt tartó kezem maradt közöttünk.
– Mit csinálsz te velem? – csúszott ki a számon, ahogy felnéztem a világos szemekbe. Azt kívántam, bár megint odahajolna és megcsókolna…  A francba, a francba, a francba! Ez ki kell vernem a fejemből! – próbáltam ellenkezni a vágyakkal, amik eddig ismeretlenek voltak előttem.

Szószám: 584 ~ Remélem tetszik~ dal neked ~ ♣️



diák
avatar
Korom :
18

Tartózkodási hely :
Lørenskog, Norvégia

keresett :
Legjobb haverok

Hozzászólások száma :
89

reagok :
47

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun Szer. Aug. 01, 2018 8:15 pm



Henrik & Alaris
"Az érintés nélküli érintések, a szótlan tudás és érzés nagyon bonyolult táncát jártuk. Barátok voltunk, akik egy sziklapárkányon, egy nagyon keskeny párkányon egyensúlyoztak, és én nem vettem észre, milyen közel van ez a párkány ahhoz, hogy leszakadjon a talpam alatt."


- A szekrényed palota lenne azokhoz a helyekhez képest, ahol eddig el kellett rejtőznöm. Miért hiszi azt minden szülő, hogy meg akarom rontani a gyerekét? Még ha ez így is van... Ennyire rossz arcnak tűnök? - simítok végig borostás államon. Jó, ez igazából egy költői kérdés volt, mindig is nehezen játszottam a jó fiút, egyszerűen sem a vonásaim, sem az adottságaim nincsenek meg ahhoz, hogy egy kedves, romantikus úriember legyek.
- Te figyelj, Henri, az én jelenlétemben nem kell semmit sem magadra erőltetned. Ha nem esik jól a mosolygás, ne mosolyogj. Hidd el, tudom jól, hogy így csak még rosszabb. - próbálom biztatni arra, hogy őszintén viselkedjen, hiszen nekem úgy tűnik, hogy ezt az arcot mutatja mindenki felé. A családjának, a barátainak, nekem viszont nem kell. Ha szomorú, élje meg a pillanatot, feledkezzen bele a bánatba s ne fojtsa el egy álmosoly mögé, hiszen itt a négy fal közt erre semmi szükség. Lehet nem úgy tűnik, de valójában eléggé megértő tudok lenni. A szakmámból adódóan sok mindent láttam s tapasztaltam már, így mondhatni a határaim eléggé ki vannak tolva. Azt viszont nem gondoltam, hogy ennyire... Talán túlságosan is élveztem ezt az apró csókot, s megmondom őszintén, nagyon meglepett, hogy Henrik nem húzódott el. Sőt, a lélegzete, s ahogy keze az enyémre siklott, még azt is megmerném kockáztatni, hogy neki is legalább annyira kellemes volt, mint nekem. Furcsa ez az egész, ilyet még nem igazán éreztem vagy tapasztaltam, bár be kell valljam, a szívem még mindig hevesen kalapál. Ki gondolta volna, hogy a sok nő és véres áldozat nem, de Henri képes arra, hogy zavarba hozzon? Tud valamit a srác, az biztos.
- Luxus piákat inni egy nagyon puccos helyen, ahol dübörög a jó zene és nem mehet be minden jöttment kis hülyegyerek. És csak hogy tetőzzük még az estét, van nálam egy kis hangulatjavító, ami hamar elűzi majd a bánatod... - kacsintok felé sejtelmesen, utalva a táskámban pihenő tablettákra, amik bár nem kifejezetten hallucinogén szerek - eltekintve attól, hogy olyannal is szolgálhatok -, hanem igen csak felszabadítják az ember tudatát, vágyait, érzéseit. Ez az, ami Henrinek kell, s ha annyira ellenkezik, úgy hát majd belekeverem az italába! Csak az ő érdekében, persze...
Miközben eltűnik, én majdnem végig a szemem sarkából őt figyelem, s talán titkon arra vágyom, hogy inkább itt szabaduljon meg a ruhájától, hogy kicsit jobban megfigyelhessem, de végül újra csak elkapom a tekintetem, s az ebet kezdem fürkészni. Mikor az ajtó bezárul, én nagyot sóhajtva ülök le az ágyra, s terülök el rajta. Tán tíz perc is eltelhet, mire magamhoz térek a nagy gondolatáradatból, ám mivel még mindig hallom a zuhanyt, úgy tényleg elkezdek én is kipakolni. Pár tiszta ruhát az ágyra terítek, dezodort és parfümöt pedig melléjük. Ezt követően levetkőzök alsógatyára, majd újra elterülök az ágyon. A testemet számos tetoválás díszíti, talán ezek is kölcsönöznek nekem némi rossz arc beütést. A zuhany végül megáll, hallok mozgolódást odabentről, s hamarosan újra megjelenik Henri. Én fel is pattanok az ágyról, majd elé lépve elismerően bólintok.
- Már csak egy őszinte mosolyt kell kicsikarnom belőled, és tökéletes is vagy! - mondom felé biztatóan, s egyszerűen nem tehetek róla, de megint végig kell néznem rajta sejtelmes mosolyom mögé bújva, hiszen igazán remekül áll neki ez a szerelés. Halványan a levegőbe is beleszagolok, s el kell ismernem, remek parfümöt fújt magára.
- Ha nem bánod, én is beugrok gyorsan a zuhany alá, hosszú napom volt. - eléggé otthonosan mozgok itt, úgyhogy ha nincs ellenvetése, én is eltűnök a fürdőben, viszont én már nem zárom be magam mögött az ajtót. Elhúzom a függönyt, avagy az ajtót, hogy ne áztassak el mindent, s egy lassú, tíz perces fürdőt veszek. Kicsit magamra engedem a hideget az elején, hátha észhez térít, de nem, az érzéseim nem akarnak csitulni, sőt... A csobogás végül abbamarad, ám a fürdő ajtaja talán túlságosan is gyorsan nyílik ki, én pedig ott állok egy szál semmiben, nedvesen, vizes hajjal.
. Henri, tudnál adni valami törölközőt? Úgy tűnik, ezt otthon felejtettem... - próbálok valami ártatlanságot magamra erőltetni, hátha nem tűnök saját magam számára olyan idiótának, hogy direkt próbálom feszegetni a határokat... Pedig nagyon is így van, szenvedélyesen túrok bele a hajamba, s arcomra kiül egy felettébb sejtelmes mosoly, miközben őt figyelem.
leszakadt
avatar
Korom :
26

Tartózkodási hely :
Talán pont ott, ahol te is

Hozzászólások száma :
135

reagok :
52

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun Kedd Júl. 31, 2018 8:10 am

Alaris & Henrik

cupid carries a gun


– Ha hajlandó vagy a szekrényben bujkálni, felőlem maradhatsz tovább… – Nevettem rá. Azon gondolkodtam, hogy vajon az a mosoly elég-e, elrejteni a gondjaimat? Elég-e arra, hogy Alaris jól érezze magát és ne vegye észre, mennyi hülye bajom van mostanában. Meglehet az egész arckifejezés inkább grimasznak tűnt… kicsit talán fájdalmasnak is. Éreztem, ahogy az arcomban minden izom megfeszül, csakhogy fenntartsa a lehető legkevésbé őszinte mosolyt… nem is számítva arra, milyen gyorsan fog az is leolvadni a képemről.
Alaris kérdései ott kavarogtak a fejemben. „Szereted azt a lányt, vagy nem érzel iránta semmit?” Nem tudtam kibökni a válasz, habár nagyon is ott volt a nyelvem hegyén. Sosem szerettem senki, sosem érdekelt senki igazán saját magamon kívül. Önző voltam, beképzelt és olyan, aki tudomást sem akart venni másokról. Csak elvettem, ami kellett, aztán gondolkodás nélkül eljátszottam, hogy én nem tettem semmi rosszat. Holott egész életemben csak rosszat tettem: hazudtam, átvertem, szórakoztam másokkal. Sosem volt bennem igazán bűntudat mindezek ellenére, még most sem, hogy Idával megtörténhetett tényleg a baj. A saját bőrömet akartam menteni, sem ő, sem a gyerek nem foglalkoztatott. Ott álltam egy szakadék szélén, amibe belezuhanva könnyedén tönkre mehetett volna az egész életem. Ezért is próbáltam megtartani az egyensúlyom, segítséget kérni a bátyámtól, hátha megfogja a kezemet.
Már sokszor gondolkodtam el azon, hogy talán nem is vagyok képes szeretni. Körülöttem mindenki szerelmes volt a középiskolában, én viszont csak játszottam. Nik és Niels is könnyedén megtalálták a maguk lánytársaságát. Még az egyetemre is együtt jelentkeztek a barátnőikkel. Bár Nik azóta egyedülálló lett, mégis állandóan randikra járt és tudtam, hogy előbb-utóbb megtalálja a párját. Nekem sosem volt barátnőm. Nem volt szerencsém tartós kapcsolatokhoz, de valahogy nem is hiányoztak. A lányok, akikkel „barátkoztam” mind-mind érdekesek voltak úgy egy fél napig, aztán már nem akartam keresni a társaságukat.
Ahogy az ujjaim Alaris kézfejére csúsztak, hogy elvegyék onnan, egészen elhagyott az erőm. A gyomrom remegett… talán a fájdalomtól, talán mástól. Olyan érzés volt, mint amikor az ember izgul és a hányinger keveredik valami furcsa szédüléssel. Csakhogy ez kicsit más is volt, kellemesebb. Mély levegőt vettem, hátha összekaparom magam, de csak Alaris illata töltötte meg az orromat. Ismertem ezt az aromát már egy ideje, most mintha mégis hevesebben vert volna a szívem. A vad ritmus ott lüktetett a nyakamban, hallottam a fülemben. Rongybaba módjára tarthatott a karjai között.
Ajkai éppen csak az enyémre tapadtak. Nem hunytam le a szemem, illetve nem egészen. Csak lesütöttem őket, mintha szégyellném magam. Nem így volt. Nem az az érzés dolgozott bennem, hanem valami kellemes, furcsa, de kellemes. Hirtelen fel sem fogtam mi történt. Belesóhajtottam a rövidke csókba, amikor megéreztem a nyelve hegyét az ajkaim között. Viszonoztam volna a dolgot talán, de akkor felpattantant az ágyról. A köhintés és a kis zavar, ami átfutott rajta engem is pofonként ért.
A szívem őrülten zakatolni kezdett. A francba, a francba, a francba… – megráztam a fejem a gondolatra, mintha megpróbálnék észhez térni. Sosem csókoltam meg férfi, még csak meg sem puszilt és ezt már a lehető legkevésbé lehetett volna poénnak gondolni. Henrik, mi a franc van veled? – veszekedtem magammal. A kezem remegett, ahogy visszahullott az ölembe.
– És… öhm… mit akarsz ma csinálni? – kérdeztem. Reméltem, hogy ezzel majd elterelem a figyelmet a történtekről és kevésbé tűnök egy nyomorultnak, akit aztán már tényleg mindenki megkaphat.
Ahogy végig nézett rajtam, még azt is elfelejtettem, amit mondott. Pedig értettem, hogy megalapozzuk az estét és zuhanyozzak le… de valahogy a testem nem akart azonnal mozogni. Hiába gondoltam végig, hogy a szekrényhez lépek, tiszta ruháért és aztán belépek a fürdőbe, magamra zárom az ajtót – mintha félnék, hogy utánam jön… és beállok a zuhany alá. Valójában nem is féltem, hogy utánam jön, sőt azt akartam, hogy kövessen. Ettől még jobban zavarba jöttem. Éreztem, hogy a vér az arcomba szökik. Mi a franc ez? Mi a franc ez? – ismételgettem magamban.
– Rendben… – Remegő térdekkel álltam fel az ágyról és indultam el a szekrényem felé. Pontosan ugyanúgy, ahogy a gondolataimban játszódott le. Fekete inget vettem elő, szűkfarmert, alsógatyát és elindultam a fürdőbe.
Talán harminc percig zuhanyoztam. Hideg vizet folyattam a fejemre, hátha attól összeszedem magam és visszatér a normális Henri… és nem fogok úgy viselkedni, mint egy szűzlány, amikor váratlanul lesmárolják. Csakhogy ez nem volt ilyen egyszerű. Furcsa dolgok játszódtak le bennem, olyanok, amiket azelőtt nem éreztem. Tudtam, hogy helytelen minden, amit érzek, de közben meg mégis valahogy érdekelt, mi lesz ennek a vége. Alaposan befújva magam parfümmel mentem vissza. A borostát meghagytam… mert úgy éreztem tetszik neki… és szerettem volna, ha megint végig mér olyan sejtelmesen.
Csak akkor jöttem megint zavarba, mikor lenyomtam a szobámba vezető ajtó kilincsét. Izgultam, hogy mit találok ott. Még az is megfordult a fejemben, hogy esetleg ledobja a ruháit és már az ágyban vár.
– Kész vagyok…

Szószám: 781 ~ Remélem tetszik~ dal neked ~ ♣️



diák
avatar
Korom :
18

Tartózkodási hely :
Lørenskog, Norvégia

keresett :
Legjobb haverok

Hozzászólások száma :
89

reagok :
47

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun Vas. Júl. 29, 2018 5:49 pm



Henrik & Alaris
"Az érintés nélküli érintések, a szótlan tudás és érzés nagyon bonyolult táncát jártuk. Barátok voltunk, akik egy sziklapárkányon, egy nagyon keskeny párkányon egyensúlyoztak, és én nem vettem észre, milyen közel van ez a párkány ahhoz, hogy leszakadjon a talpam alatt."

- Ne aggódj, mire visszajönnek, lelépek. Hosszabb időre maradok az országban úgyis, úgyhogy gondoltam kiveszek valahol egy motelszobát, miután kicsit zaklattalak, ott viszont majd én várlak sok szeretettel, ha meguntad az itthonlétet. - vigyorodok el szélesen, sejtelmesen vonva fel szemöldököm, mintha csak tervezgetnék valamit. Ami igaz is. Jó lenne kicsit kizökkenteni Henriket a mókuskerékből, bár nem tudom pontosan, eddig hogy alakult az élete, abban viszont biztos vagyok, hogy tudnék neki sok újat mutatni. Sok olyat, mely elfeledteti vele ezt a kellemetlen eseményt, amit szerencsétlen igen nagy tragédiaként él meg. Az ő világában valóban az, ezt elismerem, az enyémben viszont nem. Lehet már több száz gyerekem játszik az utcákon a világ minden pontján, csak én vagyok olyan előnyös helyzetben, hogy általában álnevet használok, s a leányzó többet nem is lát. Henriknél viszont kicsit bonyolultabbak a dolgok, de nem megoldhatatlan. Semmi sem megoldhatatlan.
- A közömbösség még jó taktika lehet. Ha tényleg benne van a pakliban, hogy rá akar szedni, akkor úgy kell viselkedned, mint akit nem érdekel a dolog, mint akit teljesen hidegen hagy ez a gyerek téma. Ha hazudik, és látja rajtad, hogy úgysem fog tudni összetörni, akkor talán bevallja. Viszont az éremnek ott van a másik oldala is. - hangom keményen csattan fel, a szőrmók is egy pillanatra kinyitja szemeit, ám végül újra halk szuszogásba kezd. A legfőbb dolog most az, hogy higgadtan kezeljük a helyzetet, s ne hagyjunk bizonytalan kiskapukat.
- Szereted azt a lányt, vagy nem érzel iránta semmit? - pillantok felé kételkedve, bár valószínűleg tudom a választ, hiszen a könnyek sok mindent elárulnak, viszont a további mondandómhoz biztos választ kell kapnom tőle. Nem jó így látni, valójában eléggé hiányzik az az életvidám srác, akit egykoron megismertem. Úgyhogy ezt a problémát sürgősen meg kell oldani.
- Igen, ezt négyszemközt kell megtárgyalnotok, de addig is majd rákészülünk az egészre együtt, rendben? Persze, ha szükséged van valakire, aki rárúgja az ajtót, csak szólj. - próbálom kicsit oldani a hangulatot, hátha egy annyira vágyott mosolyt végre megkaphatok tőle. Ezektől a kisfiús, csillogó szemektől viszont kicsit görcsbe rándul a gyomrom. Talán önzőség lenne részemről, ha imponálna, hogy így örül nekem és megnyílik? Bennem még mindig nagyon él az a védelmező ösztön, mint egykor, s ez az évek múlásával egyre csak erősödik. Eddig ugyan egy élettel teli, vidám kamaszfiúnak tartottam, de most már tényleg látom rajta, hogy felnőtt. Hiába is hiszi azt, hogy talán a könnyeiből mást szűrök le, én nagyon is jól tudom, mit látok.
- Akkor a mai napon szépen rám bízod magad, rendben? Ellenvéleményt pedig hallani sem akarok. - adom ki a "parancsot" ellentmondást nem tűrően, s széles vigyor ül ki arcomra. Ez azonban lassan kúszik vissza helyére, mikor közelebb hajolok Henrikhez. Egy teszt. Csak egy teszt. Semmi több. Biztosan elhajol majd, s egy egyszerű buzis poénként fogunk visszaemlékezni az egészre. Keze ugyan az enyémre simul, viszont ezt annak tudom be, hogy elkapta ő is a fonalat. Én ugyan érzek valami különös bizsergést, mikor szavait ajkamra suttogja, azonban hagyom, hogy ő tegye meg a végső lépést, és változtassa az egészet egy nagy poénná. Ez azonban úgy tűnik, elmarad... Ajkaim haloványan tapadnak az övére, s a lélegzetem is egy pillanatra megáll, szinte hallom, ahogy szívem úgy kalapál odabent, mintha ki akarna ugrani. Lehunyt szemmel élvezem ki a pillanatot, ami talán tovább is tart, mint terveztem, s mely csóknak ugyan nem nevezhető, csupán egy érzéki érintésnek, melyet nyelvem hegyével pecsételek meg. Mikor tudatosul bennem, hogy mennyire nagyon élvezem az egészet... Akkor zavartan, köhintve kapom el a fejem és a kezem, s mintha mi sem történt volna, úgy pattanok fel az ágyról, s csapom össze tenyerem.
- Szerintem kezdjük megalapozni az estét. Te fürödj le nyugodtan, öltözz át, nyugodj le egy kicsit, én addig kipakolok pár cuccot. Utána pedig beülünk valahova kajálni, és elmesélem, hogy hova foglak vinni a mai estén. - vonom fel sejtelmesen szemöldököm egy mosollyal kísérve, s akaratlanul is végigpillantok Henrin. Nem szeretek gátat szabni a vágyaimnak, ez tény. Ugyanakkor azt sem akarom, hogy azt érezze, hogy kihasználom a szomorúságát s megtörtségét. Viszont kár is tagadni, valami megmozdult bennem nemrég, ennek pedig hamarosan utána fogok járni...
leszakadt
avatar
Korom :
26

Tartózkodási hely :
Talán pont ott, ahol te is

Hozzászólások száma :
135

reagok :
52

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun Szomb. Júl. 28, 2018 11:24 am

Alaris & Henrik

cupid carries a gun


Egy vállrándítással böktem oda Alarisnak, hogy körülbelül két napra mentek el a szüleim, de náluk sosem lehet tudni. Volt, hogy a nagy eső vagy havazás miatt ott ragadtak még egy napot a szállodában vagy éppen a kiszolgálás miatt jöttek el korábban. Tudtam, hogy nem kellett volna még egy felnőtt férfival az ágyamban vágni magam alatt a fát… bár mindig ott a lehetőség, hogy bebújjon a ruhásszekrénybe. Igaz elég magas, de biztosra vettem, hogy be tudnám tuszkolni valahogy. Nos, a kisebb termetnek is van előnye. Meg nem tudnám mondani, hányszor kellett bemásznom ágyak alá vagy éppenséggel ruhák között elbújnom egy beépített szekrénybe.
Tudtam, hogy nem kellett volna sírnom előtt. Talán nem vagyok olyan felnőtt még, mint ő… vagy az apám. Egyiküket sem láttam még könnyek között vergődni. Én viszont nagyon is vergődtem, mintha a világ minden fájdalma éppen rajtam lenne… és semmi sem lehetne már jó. Az életemet rúghatja csak fel egy ilyen dolog. Nem akartam az egyetemet feladni azért, mert gyereket kell nevelnem és esetleg el kell mennem emiatt dolgozni. Vajon anyám és apám reakciója mi lenne? Hogy elmúltam tizennyolc, tehát elvehetem feleségül? Biztos voltam benne, hogy egy alapos fejmosás után idáig jutottunk volna. Erre persze újabb adag könny szökött ki a szememből. Alaris meleg tenyerei az arcomra siklottak. Hagytam, hogy letörölje a könnyeimet. Megint csak egy hülye gyereknek érzetem magam, akit meg kell vigasztalni.
Talán volt igazság abban, amit mondott. Azt kívántam bár hazudna Ida, bárcsak bosszantani akarna… de ő nem olyan lány. Mindig kedves volt, még akkor is, amikor nem kértem többé a társaságából. Mert én nem állapodok meg, olyan vagyok, mint a méh, ami elidőzik az egyik virágon, aztán megunja és tovább száll. A hódítás kaland volt, szerettem, élveztem minden pillanatát és aztán mikor megszereztem a trófeát, unottan dobtam félre.
– Ha igazad is van… kétlem, hogy a letámadás lenne a legjobb taktika. – Halkan beszéltem. Tudtam persze, hogy Alaris a jóval drasztikusabb megoldásokat kedvelte, mint én… nem véletlenül rángatott ki engem is a szarból. A mostani oldala egészen új volt, ismertem a humorát, de most komolyabb volt. Sosem érintett meg így korábban, ráadásul hozott egy kutyát is. Valamiért úgy éreztem az a nap sokkal jobb attól, hogy ott volt velem. Nem éreztem különösnek a viselkedését, pedig máshoz voltam szokva.
– Abban igaza volt a bátyámnak, hogy nekem kell beszélnem vele. Leginkább egyedül gondolom. – Szipogtam egy kicsit. – Viszont nem mehetek oda ilyen állapotban.
Nyeltem egyet és a szemeibe néztem. A kék, csillogó íriszek különös kontrasztot mutattak a fekete hajával. Ezt mindig különlegesnek találtam benne, olyan egzotikusnak, amikre a nők buknak. Nekem nem voltak ilyen adottságaim. Valójában teljesen egyszerű srác voltam és a kisfiús sármom volt mindössze, amivel szolgálhattam. Persze ez is bevált, főleg, ahogy egyre idősebb lettem. A lányok vevők lettek rám és hamarosan olyan listát írhattam volna a megszerzett szívekből, hogy Arn álla is leesett volna. Nagyrészt természetesen az orra alá dörgöltem az eredményeimet…
– Gyűjtsünk erőt… – bólintottam kissé erőtlenül. Éreztem, hogy gyenge vagyok, talán ha nincsenek az arcomon azok az erős kezek, eldőlök és csak hagyom, hogy a szenvedés átvegye felettem a hatalmat. Az elmúlt napok is úgy teltek és már nagyon elegem volt a bizonytalanság érzésből.
Ahogy közelebb hajolt a tekintetem az ajkaira csúszott. Figyeltem, ahogy formálja a szavakat. Furcsa érzés futott végig a testemen, mintha a gyomrom remegett volna meg, közben nagyon melegem lett. A szívem zakatolni kezdett és nem tudtam válaszolni. Fel kellett volna pattannom az ágyról, mert sejtettem, hogy ez neki csak egy hülye buzis vicc, mint a korábbi kézfogás… de képtelen voltam megmozdulni is. Csak sóhajtottam egyet az ajkainak. Szinte éreztem, milyen forró levegő hagyja el a testemet.
– A jelenléted is felvidít… – Suttogtam, mintha fel sem fognám azt, amit mondok. Távolinak tűnt a saját hangom. Erőszakosan kellett elszakítanom a tekintetem az ajkairól, hogy inkább megint a szemébe nézzek. Kapd össze magad, Henrik – parancsoltam magamra, hátha az hatásos lesz. Nem akartam még nagyobb hülyét csinálni magamból. Kezem az arcomon lévő kézfejére siklott. Meg akartam ragadni, hogy elhúzzam, de mintha azzal tartott volna megkötözve. Képtelen voltam. Csak ott pihentettem az ujjaimat, érezve bőre melegét.

Szószám: 676 ~ Remélem tetszik~ dal neked ~ ♣️



diák
avatar
Korom :
18

Tartózkodási hely :
Lørenskog, Norvégia

keresett :
Legjobb haverok

Hozzászólások száma :
89

reagok :
47

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun Pént. Júl. 27, 2018 6:31 pm



Henrik & Alaris
"Az érintés nélküli érintések, a szótlan tudás és érzés nagyon bonyolult táncát jártuk. Barátok voltunk, akik egy sziklapárkányon, egy nagyon keskeny párkányon egyensúlyoztak, és én nem vettem észre, milyen közel van ez a párkány ahhoz, hogy leszakadjon a talpam alatt."

- Stockholm igen csak messze van. Mikor jönnek vissza? - jobb tudni előre, meddig ronthatom itt a levegőt, hiszen Henriknek nem szeretnék rosszat, s még a szülei visszatérte előtt le kell lépnem. Könnyedén csalódás lehet a vége, ha meglátnák velem, viszont lassan ők is beláthatnák, hogy bizony fiúk nagyon is felnőtt, ezzel együtt pedig hamarosan jönnek a felnőtt gondok is. Úgy tűnik, korábban is, mint kellene... Szavait csendben hallgatom, s bár közben megveregetném a vállát egy "ez igen" felszólalással, ám nem teszem. Félrerakom egy kicsit ezt az oldalamat, hiszen érzem, hogy most másra van szüksége, főleg, hogy a történet vége már nem is annyira szép, mint amilyennek indult. Nagyot sóhajtok a végén, majd szorosan átkarolom a vállát, közelebb húzom magamhoz, s hagyom, hadd eredjenek meg azok a könnyek addig, amíg csak jól esik neki. Az én szememben nem lesz kisebb, sőt, inkább nő is, hiszen nem rejti el az érzelmeit, nem próbálja magára erőltetni a kemény, érzelmek nélküli férfit, aki mit sem törődik semmivel. Nagyon összetört, s megmondom őszintén, eléggé sajnálom őt. Egy olyan világban, ahol ő él, egy ilyen "hiba" súlyos következményeket vonhat maga után, én mégis higgadtan emelem le a válláról a kezem, majd jobbomat álla alá csúsztatom, s bizalmasan közelebb hajolok hozzá.
- Veled az ég világon nincs semmi baj, ezt hidd el nekem. Egy fiatal srác vagy vágyakkal, álmokkal, csak talán eddig rossz helyen kerested őket. Ezzel pedig nincs semmi baj. Nem a tökéletes útra születünk, azt mindig meg kell keresnünk. - hiába vagyok alapból egy alpári bunkó, némi bölcsesség azért szorult belém az évek során. Közben óvatosan egyik kezembe fogom arcát, majd ujjammal letörlöm a könnyeket róla. Csillogó szemeivel megmondom őszintén kicsit elbájol, ami számomra igazán furcsa, ám egyáltalán nem rossz értelemben.
- Arra még nem gondoltál, hogy ez a lány meg tudta, hogy fogadásból feküdtél csak le vele, és ezzel próbál visszavágni? Aljas dolog, de hidd el, sok mindenre képesek a nők, csak hogy visszavágjanak. - mosolygok felé biztatóan, s egy pillanatra akaratlanul is ajkaira szökik tekintetem, de hamar visszaemelem Henrik íriszeire. Különös érzéseim vannak vele kapcsolatosan, hiszen a szárnyaim alá akarom venni, s egyáltalán nem esik jól, hogy most szomorú.
- Ha szeretnéd, segíthetek utána járni a dolgoknak. Hogy igazat beszél-e ez a lány, vagy csak hazudik. Lehet, hogy te most is feleslegesen itatod az egereket. Nem lenne könnyebb elmenni hozzá úgy és tisztázni a dolgokat, ha én is ott lennék? - eléggé heves tudok lenni, s ez valószínűleg most sem lenne másképp, ha kiderülne, hogy a kisasszony valójában egy gerinctelen ribanc. Ennek pedig azelőtt kell utána járni, mielőtt elmegy az egésznek a híre...
- Addig is mit szólnál hozzá, ha gyűjtenénk egy kis erőt, megpróbálnánk egy kicsit elfelejteni ezt az egészet, és kirúgnánk a hámból? - vigyorodom el szélesen, kivillantva fehér fogaim, majd újra vállára simítok, ám ezúttal a kezem a nyakánál állapodik meg, négy ujjamat pedig tarkójára simítom, s hüvelykujjammal kicsit megemelem az állát. Jól esik a közelsége, tényleg ennyire régen találkoztunk volna már?
- Mit tehetnék azért, hogy felvidítsalak? - hajolok közelebb hozzá, igen csak közel, hiszen folyamatosan az jár a fejemben, hogy nem érdeklik a nők. Unja őket... Nem siklottam át szavai felett, nagyon is figyelek a részletekre, így hát mondhatjuk, hogy kicsit letesztelem. Nem csak őt, de talán saját magamat is. Már annyira közel van ajkunk, hogy szinte érezheti magán halk sóhajom, persze ha nem válik be a teszt, még mindig könnyedén el lehet viccelni egy buzis poénnal, ám ha igen, úgy nagyon is kíváncsi vagyok reakciójára. Ilyen közelségben még nem voltunk, s megmondom őszintén, talán nem is annyira rossz. Legalábbis nekem biztosan...
leszakadt
avatar
Korom :
26

Tartózkodási hely :
Talán pont ott, ahol te is

Hozzászólások száma :
135

reagok :
52

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun Pént. Júl. 27, 2018 4:22 pm

Alaris & Henrik

cupid carries a gun


Még mindig nem dolgoztam fel, hogy ott láttam a házunkban. Kicsit furcsa volt az egész, mert rajongtam a társaságáért, ez kétségtelen és tényleg felvidított a látványa, meg a különös szófordulatai… sőt, valahogy egy kis szabadságot is jelentett, hogy nem az anyanyelvemen kell beszélni. Mintha valami furcsa köteléket szakított volna fel Alaris a puszta tekintetével, beszédével és látványával.
– Stockholmba utaztak… – válaszoltam halkan.
Nem nagyon akartam a szüleimről beszélni. Nekik kicsit nehéz lenne a torkukon lenyomni Alarist, meg hogy itt maradna estére. Velem szemben mindig nagyon engedékenyek voltak, mindig mindenhova elengedtek… de a legritkább esetben engedték meg, hogy valaki nálunk aludjon. Ezért volt, hogy lányokat is úgy csempésztem be a szobámba, de egy felnőtt férfit még nehezebb lenne kimagyarázni. Héloise miatt nem féltem, tudtam, hogy ő most pár napig a szobájában fog kuksolni és csak éjszaka oson ki valami édességgel tömni a fejét két bőgés között. Ő és a depressziója mondhatni az egész családunk rákfenéje lett. Jobbnak láttam nem belekeveredni már, nem megkérdezni mi a baj… hiszen megvolt a magam gondja.
Beleborzongtam, ahogy megveregette a vállamat. Nem tudom miért, de különös érzés futott át a testemen. Hirtelen szólni is alig tudtam. Persze könnyebb volt azt mondani, hogy őt hiányoltam, minthogy kijelentsem „felcsináltam Idát.” Főleg, mert azt sem tudná ki az az Ida és még hosszabb magyarázatot követelne az egész történet… én pedig nem akartam beszélni róla. Nem azért, mert nem voltam büszke a hódításomra, mégis csak egy idősebb csajról van szó. Igazából az, ami a legnagyobb baj volt az a végeredmény.
Tenyerébe vette az arcomat, én pedig talán kissé meglepetten néztem rá. A könnyektől persze biztosan csillogott a szemem, merthát azok folyamatosan ott gyűltek. A kis simogatás jobban esett mint anyám aggódó tekintete, ami végig mért újra és újra. Hiába kérdezte, mi a bajom, hiába kérte, hogy mondjak el neki mindent. Az nem ilyen volt. Alarisnak könnyű volt megnyílni, ő egy haver volt.
Inkább az ágy felé léptem, nem is számítva arra, hogy majd úgy fogja meg a kezem ahogy. Némán pillantottam le az összekulcsolt ujjakra és nyeltem egyet, ahogy különös érzés jelent meg a gyomromban. Egy halk kis sóhaj is elhagyta az ajkaimat… de nem olyan, mi a franc ez szintű. Ahogy lehuppantunk az ágyra, még mindig azt néztem, csak akkor tértem kicsit magamhoz, mikor elhúzta a kezét tőlem. Meglepett a komolyabb hang, de tudtam: most már tényleg választ vár, nem csak egy játék ez az egész.
– Én… azt hiszem hülye vagyok… – nyögtem rekedten. Kezem kicsit bátortalanul nyomtam az övé felé. Szükségem volt a biztonságérzetre, amit nyújtani tudott. Nem tudom honnan fakadt ez belőle, de valamiért a közelében akartam lenni.
– Nagyon hülye. Fogadásból lefeküdtem egy lánnyal… megszereztem a melltartóját bizonyítéknak. Szóval megnyertem és nagyon büszke voltam magamra. – Magyaráztam, keserű íz gyűlt a számba. Tudtam, mit kell kimondani, hiszen Arn már tudott róla… tehát formálták már az ajkaim azok a szavakat. – Olyan jó érzés volt, hogy még a bátyámat is lenyűgöztem. Egy egyetemista lány volt, nagyon szép, szőke, magas… akkora, mint én. Akár modell is lehetne.
Sóhajtottam egyet a mondat végén. Odahúzódtam mellé egészen.
– Terhes lett állítólag. – Szinte fájt kimondani, ezért lehunytam a szemem. – Miközben nem is érdekelt… valójában nem érdekelnek a nők. Mindegyiket unom. Nem találkoztam még olyannal, aki képes lenne fenntartani az érdeklődésem. – Könnyezve hajtottam a vállára a fejem. – Valami baj van velem. Elcsesztem az egész életem.

Szószám: 553 ~ Remélem tetszik~ dal neked ~ ♣️



diák
avatar
Korom :
18

Tartózkodási hely :
Lørenskog, Norvégia

keresett :
Legjobb haverok

Hozzászólások száma :
89

reagok :
47

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun Csüt. Júl. 26, 2018 11:24 am



Henrik & Alaris
"Az érintés nélküli érintések, a szótlan tudás és érzés nagyon bonyolult táncát jártuk. Barátok voltunk, akik egy sziklapárkányon, egy nagyon keskeny párkányon egyensúlyoztak, és én nem vettem észre, milyen közel van ez a párkány ahhoz, hogy leszakadjon a talpam alatt."

Talán az évek múlása, vagy a tinikor vége okozhatja, de nagyon is látom, hogy Henrinél nincs valami rendben. Eddig akárhányszor találkoztunk, a mosolya kellemesen őszinte és élettel teli volt, most azonban mintha valami nyomasztaná, s ez teljesen magába szippantja az egész jellemét. Én tudok rajta segíteni. Ebben biztos vagyok. Hiába van mögötte egy biztos család, azért vannak olyan dolgok, amiket az ember nem szívesen osztana meg a szeretteivel.
- Ha húzzák a szájukat, majd hozok egy szép csokor rózsát édesanyádnak, egy minőségi bort édesapádnak, és majd kicsit megpuhítom őket. Aztán randira is hívhatlak! - vigyorodom el, s mielőtt bekanyarodnék a szobába, megállok egy festmény előtt. Pár pillanatig figyelem csupán, azzal tovább lépek. Tetszik ez a komoly letisztultság, ami az egész házon és abban élőkön uralkodik, bár valószínűleg azért, mert ez számomra nagyon új és más. Én eléggé balhés vagyok, s az életemre minden mondható, csak a letisztultság és a rendszer nem.
- Hol vannak amúgy a szüleid? - kérdem tőle, várva arra a válaszra, hogy rohadtul messze, hogy este kitehessük innen a húgát és szétcsaphassuk az egész kócerájt. Nem, persze nem akarok neki rosszat, tudom, hogy kicsit keményfejűek tudnak lenni a szülők, ha a gyermekük a felnőtté válás küszöbén áll, de azért... Nem kártyázással fogjuk tölteni az estét, az is biztos! Kivéve ha az egy vetkőzős, pénzremenős póker party...
- Fújj nem, kösz. - fintorodtam el egy pillanatra, hiszen azért a hisztis tinilányokra még nem bukok.  Ahogy hallottam, úgyis épp világfájdalma van, jobb ilyenkor nem zargatni, mert úgyis én szívom meg. Egy hangulatingadozásos lány haragjánál nincs rosszabb.
- Tudtam! Megmondom őszintén, már kezdtem én is depressziós lenni, hogy ilyen távol vagy, úgyhogy miattad átutaztam egész Európát. - vigyorodom el szélesen, s egy kacsintást kísérően megveregetem a vállát. Tényleg jó látni végre, mindig is szerettem a társaságát, függetlenül attól, hogy nyolc évvel fiatalabb, mint én. Érdekes személyiség számomra, s talán valamiféle védelmező ösztön is bennem van azóta az este óta, mikor megakadályoztam egy tragédiát. Talán a szívemen viselem a sorsát? Meglehet. Az öröm az arcomon nagyon őszinte, s ezt Henrik is láthatja.
- Jajj hát, ezért vagy ilyen szomorú! Biztosíthatlak, nagyon szexi a borosta, de majd este le is teszteljük! - mosolyodom el szélesen, azzal egyik tenyerembe fogom az arcát, kicsit megsimogatom, majd színpadias, elismerő bólintással nyugtázom, hogy tényleg milyen sokat változott, mióta nem találkoztunk. Mintha eltűnt volna a gyermeki láng a szemeiből, s felváltotta volna a férfias tűz. Ez tetszik. Nagyon is tetszik.
- Hú, tényleg régen találkoztunk, ha már most rám akarod vetni magad! Ám legyen! - azzal buzisan összekulcsolom a kezét az enyémmel, s így ülök le az ágyra. Azonban a szar humorom abbamarad, hiszen látom rajta, hogy valami tényleg nincs rendben. Pár pillanatig csak figyelem íriszeit, végül elengedem a kezét, s a sajátomat a vállára helyezem. Komoly is tudok lenni, ha akarok, bár humorral nagyon sok kellemetlen helyzetet meg lehet oldani, ez tény.
- Mi nyomja a lelked? Mi történt? Tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz, legyen az akármennyire kellemetlen is. Én nem ítélkezek. Hidd el, bármit is tettél, vagy bármi is történt veled, én annál sokkal rosszabbakat tettem. Mégis itt vagyok, mégis mosolygok, mégis túlléptem. Szóval, bökd ki, csak bátran! - remélhetőleg a biztató szövegelésem célt ér, hiszen nem csak azért látogattam meg Henrit, hogy szállásom legyen, hanem akartam is vele találkozni. Kivehettem volna bárhol egy szobát, de nem akartam. S mennyire jól tettem!
leszakadt
avatar
Korom :
26

Tartózkodási hely :
Talán pont ott, ahol te is

Hozzászólások száma :
135

reagok :
52

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun Szomb. Júl. 21, 2018 6:03 pm


Alaris & Henrik

cupid carries a gun


A kutya őrült módon pattant ki Alaris őt tartó kezei közül. Először azt hittem a bokámnak ugrik, hogy aztán még egy harapással is gazdagítson. Nem így történt. Vadul ugrált fel-le a lábam mellett, mint valami játék, amit fel kell húzni. Önkéntelenül is elmosolyodtam rajta. Persze közben éreztem, hogy ez a kifejezés sem a régi az arcomon. Sok minden történt mostanában, nyomot hagyott rajtam, én pedig akármennyire is szerettem volna lemosni magamról, képtelenség volt. Hálás voltam a sorsnak, hogy anyáék Stockholmba utaztak és elmaradt an napi nyaggatás, hogy: kisfiam, miért nem eszel, miért vagy ilyen sápadt. Hazudhattam volna azt, hogy kimerültem, mert estig olvastam, de még beszélni sem nagyon volt kedvem. Újra és újra Ida sorai kúsztak be az elmémben és ott villogott hatalmas neonfeliratként a gondolataimban: „Terhes vagyok.” Mintha mindezen szavakat Ida lágy hangja suttogta volna a fülemben minden pillanatban.
Nyeltem egyet most, hogy elűzzem a keserűséget. Alaris társasága túl szórakoztató volt ahhoz, hogy állandó önsajnálatommal elnyomjam. Ezért lehajoltam a kutyáért és a kezembe vettem. Hagytam, hogy az arcomat nyalja össze. A karomba véve, a bundáját cirógatva vezettem végig görög barátomat a szürke házon.
– Remélem a szüleim sem lesznek a kutya ellen… – mondtam. Csevegő hangon akartam beszélni, de nem sikerült. Ezért csak az állandó álmosoly maradt, amit annyiszor használtam fel a környezetemben lévők megnyugtatására. Persze tisztában voltam vele, hogy Alaris előtt a lehető legnagyobb baromság megjátszani magam. Ha valaki, hát akkor ő biztosan könnyedén ráérezhetett, ha valami igazán bántott.
Azonnal becsuktam magunk mögött a szobaajtót, még a kulcsot is elforgattam. Hangosan sóhajtottam, mikor kattant a zár… csak ezek között a falak között nem kellett megjátszanom magam, nem kellett tökéletesnek tűnnem vagy éppen hazudnom.
– Azért, ha a húgom csókjára vágysz, bármikor áthívhatom. – Erőltetve nevettem fel.
Kétlem, hogy Héloise-nak feltűnt volna bármi is. A csengőt valószínűleg az újabb fájdalmasan lassú szám durva üvöltetése miatt nem hallotta, akárcsak Alaris hangját.
Különös gondolat kúszott be a fejembe. Az, hogy ez a fickó csak az enyém, csak azért van itt, hogy engem jobb kedvre derítsen. Féltékenység töltött el attól is, hogy esetleg a húgomnak bármiféle köze legyen hozzá. Még csak beszélgetni sem szerettem volna látni őket. Éreztem, hogy zavarba jövök, de bolondhoz méltó pislogás helyett inkább letettem az állatot a földre. Már amúgy is őrülten kapálózott, képtelenség lett volna tovább lefogni.
Az aprócska tappancsok átszelték a szobát. A nedves orr mindenhová beszagolt, míg végül békére nem lelt a szőnyegen. Biztos voltam benne, hogy hamarosan elalszik… olvadozó szívvel bámultam egy pillanatig. Elhatároztam, anyámék akármit is mondanak, meg fogom tartani.
Alaris mosoly rángatott ki a kutya bámulásából és az elmélázásból. Ahogy tekintetem megtalálta a magas fickó arcát, megint jött a zavar. Éppen engem méregetett. Szóval kihúztam magam, megpróbáltam komoly képet vágni, hogy lássa, mennyit változtatott rajtam a tizennyolcadik születésnapom, na meg a sikeres egyetemi felvételi.
– Teljesen összetörtem a hiányodban – válaszoltam teljes komolysággal. Éppen csak egy pillanatra tört utat kifelé az a szokásos mosoly. Talán sejtette, hogy nem beszélek egészen komolyan… nem tudom. Kellett még egy kis idő, még kimondható szavakká formálhattam az elmúlt napok, hetek, hónapok eseményeit.
Már az meglepő volt, hogy azonnal kiszúrta: valami nincs rendben. Még a legjobb barátaimnak sem tűnt fel. Nyilván azt hitték, hogy megint egy lánnyal szórakozom és azért tűntem el egy időre. Bárcsak így lenne, bárcsak újabb meséket adhatnék elő arról, mennyire meghódítottam valakit.
Egy kis időhúzásnak használtam ki, hogy ledolgozzam a közöttünk lévő távolságot. Odaléptem elé, majd egy zavart mosolyt engedtem meg a padlón kuporgó kutya felé. Máris békésen aludt, mintha csak Alaris tényleg erre készítette volna fel… mármint hogy az enyém lesz.
– Sok minden történt… de valóban, talán tényleg a hiányod volt a legkomolyabb dolog ebből az egészből. Nem volt senki, aki megmondja, szexi vagyok-e borostásan. – Játékos vigyor ült ki az arcomra, miközben finoman oldalba böktem. Ez volt Niels-szel is a mi közös cukkolásunk, úgy gondoltam Alarisnál is beválhat, ha el akarom terelni a figyelmét. Tény, ami tény, szerettem volna neki színt vallani, legalább annyira, mint a testvéremnek, de tudtam: kell még idő.
– Nem ülsz le? – Kérdeztem, de gondolkodás nélkül megfogtam a csuklóját és magammal húztam az ágyhoz. Ott kényelmesebben elhelyezkedhettünk és talán ez a kis komfortos érzés elég lesz ahhoz, hogy kibökjem mi is az én nagy bajom. Az ember azért nem mond ki olyanokat, hogy hé, terhes tőlem egy csaj.

Szószám: 711 ~ Remélem tetszik~ dal neked ~ ♣️



diák
avatar
Korom :
18

Tartózkodási hely :
Lørenskog, Norvégia

keresett :
Legjobb haverok

Hozzászólások száma :
89

reagok :
47

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun Pént. Júl. 20, 2018 9:15 pm



Henrik & Alaris
"Az érintés nélküli érintések, a szótlan tudás és érzés nagyon bonyolult táncát jártuk. Barátok voltunk, akik egy sziklapárkányon, egy nagyon keskeny párkányon egyensúlyoztak, és én nem vettem észre, milyen közel van ez a párkány ahhoz, hogy leszakadjon a talpam alatt."

Mostanság annyi dolgom volt, hogy kezdtem azt érezni, hogy a munka betemet. Behajtani pénzt itt, a szart is kiverni valakiből ott, ezt eltenni láb alól itt, azt védelmezni ott... Úgyhogy bemondtam az unalmast, s kértem a szervezet fejét, hogy adjon valami olyan melót, ami messze van Görögországtól. Nagyon messze. S amit nem egy nap alatt intézek el. Így lett hát célpontom az az üzletember, aki éppen itt Norvégiában tölti majd idejét. Le kell figyelnem, kikkel tárgyal, kikkel beszél, merre mászkál, s valahogy a közelébe kellene férkőznöm, hogy információt húzzak ki belőle. Igazából ez egy kémkedéses meló lenne, hiszen nem szabad megölnöm. Egyelőre legalábbis nem... Ám a tag csak pár nap múlva érkezik meg egyáltalán az országba, szóval addig van is egy kis idő, hogy ráhangolódjak az új környezetre, ami talán annyira nem is új. Arra ugyan nem emlékszek már, hány hónapja is jártam itt utoljára, de egy a biztos, ilyenkor mindig meglátogatom Henrit. Fura egy figura, meg kell hagyni, de szerencsétlent nem volt szívem magára hagyni két éve. Ha így tettem volna, valószínűleg már nem élne, de szerencsére eléggé ködösek az emlékei a sok pia miatt. Nem vagyok én hidegvérű, szívtelen gyilkos, és semmi értelmét nem láttam egy tizenhat éves, ártatlan fiú halálának. Arra ugyan nem számítottam, hogy ennyire jóban leszünk, de hát baj szüli a sokáig tartó barátságokat, nem igaz?
- Erre van melóm, és gondoltam beköszönök pár napra. Tudom, tudom, szólhattam volna előre, de a kutya szétrágta a telefonom. - röhögök fel, azzal a hónom alá csapom az ebet, másik kezembe pedig felkapom a holmimat. A szőrmók izgatottan ficánkol a kezeim alatt, s hangosan nyüszít, hogy valaki végre simogassa már meg.
- Hogy neked mennyi eszed van, haver! Egyes lányok úgyis a nyálas férfiakat szeretik, emellett a kutya mellett meg talán én sem tűnök annyira vadállatnak. - lépek beljebb, ám ekkor az eb kiugrik a kezemből, majd Henrikhez slisszol, s ugrálni kezd a lábára. Megkönnyebbülten sóhajtok, remélem nem lesz bajos az elválasztás, amennyit együtt töltöttem már ezzel a döggel, könnyen hiheti, hogy az anyja vagyok.
- Jobb, ha hozzászoksz, mert ezt a bundást neked hoztam! Az egész világot beutazta miattad, és határozottan állíthatom, totálisan levitt az ételről. Ha egyszer olyan hülyeség jutna az eszembe, hogy gyereket akarok, akkor kérlek ölj meg. De komolyan. - szabad kezem nyújtom felé, s egy kézfogást követően megindulok utána. Rég jártam már itt, kicsit halványultak az emlékek, de ahogy haladok beljebb a házban, egyre inkább idéződnek fel a dolgok. Nos igen, sokkal komolyabb, ridegebb mint Görögország, azonban sokkal letisztultabb is. Kellemes hangulat uralkodott itt mindig, s nem is titkoltam, hogy szerettem itt lenni. Ezért vagyok most is itt!
- Héloise, gyere, adj egy csókot Alaris bácsinak! - kiáltom be a leányzó szobájába, miközben végigzongorázom ujjam az ajtaján. Természetesen nem nyitok be hozzá, egyrészt mert sejtem, hogy a bajos tini éveiben van, másrészt a bátyához jöttem, aki nagyon úgy tűnik, hogy nincs túl jó passzban. Ezt pedig orvosolni kell, de sürgősen. A szobába érve leteszem a holmimat az ágy mellé, majd szigorú tekintettel lépek Henrik elé, s megszorítom mindkét vállát.
- Ennyire nem viselhetett meg a hiányom! - mosolyodom el, majd komolyabbra fordítom a szót, s végignézek a fiún. Sokat változott, nagyon megemberesedett, az arcvonásai is rengeteget komolyodtak, már tényleg egy kész férfi lett belőle, mióta utoljára találkoztunk. Én meg lassan egy vén fasznak érezhetem magam mellette.
- Mi történt veled, amíg távol voltam? Van valami baj? Nem túl őszinte a mosolyod. - kérdem érdeklődve, s mivel nem vagyok az a finomkodó típus, így ki is fogom belőle húzni. Úgyis tudja, hogy nekem bármit elmondhat, néha pedig nagyon is szükség van egy olyan bunkó alakra, mint amilyen én vagyok.
leszakadt
avatar
Korom :
26

Tartózkodási hely :
Talán pont ott, ahol te is

Hozzászólások száma :
135

reagok :
52

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun Csüt. Júl. 19, 2018 10:26 am


Alaris & Henrik

cupid carries a gun


A tükör előtt ácsorogva simítottam végig az arcomon. Már kicsit borostás volt, éppen annyira, hogy már nem szúrt és látszott, hogy csak foltokban nő a szőröm. Sosem tudnék olyan szakállat növeszteni, mint apám vagy éppenséggel a legjobb barátaim egyike, Niels. Már a kezemben szorongattam a borotvát, de képtelen voltam a saját gondolataimra koncentrálni. Mondhatni belenyilallt a ház csendjében a húgom szobáját megtöltő zene… vagy legalábbis annak gúnyolt valami. Újra és újra kezdte ugyanazt azt a számot, amiben volt valami szívettépően fájdalmas. Mióta a szüleink elmentek azon a reggelen és még Arn is lelépett, Héloise-ra valami különös melankólia tört. Megállás nélkül bömböltette a kínzó szövegű, lassabbnál lassabb dalokat… annyira, hogy rám is átragasztotta a rossz érzést. Sosem álltunk annyira közel egymáshoz, hogy megértsük egymás gondjait. Ezért nem is próbálkoztam benyitni hozzá és megkérdezni, mi bántja… helyette tűrtem a szenvedést, amit ő maga okozott.
Úgysem megyek ma sehova – határoztam el és bedobtam a mosdóba a borotvát. Nem érdekelt, hogy nagyot csattant, az sem, hogy magával rántotta a fehér kerámián felejtett fogkefémet. Egy pillanatra néztem csak utánuk, aztán megdörzsöltem az arcomat. Tudtam, hogy miért feküdtem vissza a takaró alá reggel… tudtam, hogy miért keltem sokkal később, mint máskor és tudtam, miért nem zavart meg Héloise zenéje mindebben. Valójában nem csak a zene miatt szenvedtem, habár jobb lett volna ezt hinni. Még mindig Ida üzenete kínzott. Régóta nem foglalkoztam vele… azóta nem, hogy a bátyámnak is megmutattam. Próbáltam hagyni, hogy segítsen… hogy ő találjon ki valamit, de ehhez még ő is kevés volt. A szüleinknek pedig nem akartam csalódást okozni. Ők azt hitték jó gyerek vagyok, azt hitték tudok uralkodni magamon. Ezért is engedtek el már tizennyolc éves korom előtt minden buliba. Bíztak bennem. De ha bebizonyosodik, hogy Ida nem csak szórakozik velem, akkor felelőtlenné válhattam volna a szemükben. Azt pedig el akartam kerülni. Így hát meghúztam magam. Nem kerestem mások társaságát. Nik és Niels is hiába kerestek. Nem fogtam a hívásukat. Csak kuksoltam a szobámban, alig várva, hogy szeptember legyen és egyetemre kerüljek.
Héloise szobájának ajtaja előtt álltam meg kifelé menet. Az újabb szívszagattó nótára csak rácsaptam nyitott tenyérrel. – Halkítsd már le! – Hangosan beszéltem, de képtelen ség lett volna még ennek ellenére is, hogy meghallja.
Sóhajtva ráztam meg a fejem. Nyugi, nyugi… már napokkal ezelőtt kaptad azt az elcseszett üzenetet… Ilyesmikkel próbáltam nyugtatni magamat, de mintha nem nagyon akart volna sikerülni. Már azon voltam, hogy lenyomom a kilincset, mikor áthatolva a komor zenén meghallottam a csengő éles hangját.
Természetesen a húgom erre sem mozdította füle botját sem, így nekem kellett elvonszolni magam a bejárati ajtóig. Reméltem csak a postás, mert az már látott a pizsamának gúnyolt rövidnadrágomban és pólómban. De nem… valami egészen más fogadott. Az első, amit megláttam egy kis fehér kutya volt, kicsit magasabban mint én, de annak aki tartotta bizonyosan fejmagasságban volt. „Na ki van itt?” Hangzott a kérdés, én pedig hirtelen elvigyorodtam - nem, nem azért, mert nem az anyanyelvemen hangzott el. A hang, az akcentus azonnal egyetlen archoz kapcsolódott Alaris volt az. Bár nem örültem, hogy csak így idejött, hiszen akár a szüleink is itthon lehettek volna, akkor meg magyarázkodhatok… és hát őszintén szólva én sem nagyon emlékszem a megismerkedésünk körülményére. Ő valami rossz arcot emlegetett, de én annyira részeg voltam, hogy fel sem fogtam. A barátsága pedig hamarosan létfontosságú lett. Akárhányszor vele lógtam, csak úgy tapadtak rá a csajok és így rám is. Nem egy menőbb hódításomat köszönhettem neki.
– Te mit keresel itt? – kérdeztem nevetve. Aztán a tekintetem a fehér szőrpamacsra siklott. – Eddig nem tűntél annak a kutyás fickónak. Vagy most éppen vele hódítod meg a csajok szívét?
Hmm… na igen, egy újabb elleshető taktika talán – gondoltam és még bólintottam is hozzá. Félreálltam az ajtóból.
– Gyere be… csak a hülye húgom van itthon – magyaráztam meg. – Szóval meneküljünk a szobámba…
Természetesen már mutattam is az utat. Egyszer-kétszer már járt itt, tudta, milyen a házunk. Egyszerű, szürke, fehér… olyan északi. A szobám is ilyen volt, szürke falat, fehér, egyszerű bútorok. Talán az ágy foglalta belőle a legnagyobb helyet, amire anyám mindig makulátlan, hófehér ágyneműt terített. Én pedig próbáltam eltitkolni, hogy már másnap leöntöttem kávéval… mert hát, amikor nem volt otthon, kimostam magamnak, ő pedig sosem szerzett tudomást a dologról.
Mindegy. Az ágyneműnél amúgy is jobban érdekelt Alaris... vajon látja, hogy mennyire megváltoztam? Vajon felnőttnek lát így tizennyolc évesen... kicsit szőrösen?

Szószám: 711 ~ Megjegyzés: A következő jobb lesz ~ dal neked ~ ♣️



diák
avatar
Korom :
18

Tartózkodási hely :
Lørenskog, Norvégia

keresett :
Legjobb haverok

Hozzászólások száma :
89

reagok :
47

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun Szer. Júl. 18, 2018 8:56 pm



Henrik & Alaris
"Az érintés nélküli érintések, a szótlan tudás és érzés nagyon bonyolult táncát jártuk. Barátok voltunk, akik egy sziklapárkányon, egy nagyon keskeny párkányon egyensúlyoztak, és én nem vettem észre, milyen közel van ez a párkány ahhoz, hogy leszakadjon a talpam alatt."

A motelszoba ajtaja hangosat nyekereg, mikor végre megérkezem a koszos, útszéli kis pihenőbe. Pénzem ugyan lenne arra, hogy valami puccos helyen szálljak meg, de egyrészt számomra biztonságosabb, ha inkább az árnyak közt vegyülök el, mint a rivaldafényben, illetve egy ilyen kis hely sokkal hangulatosabb számomra a maga különös, ám mégis nyugodt atmoszférájával. Most igazából nincs is szükségem másra, csak egy ágyra, és csendre. Így hát mikor belépek, az ajtót azonnal egy jól irányzott mozdulattal rúgom be magam mögött, a holmimat lehajítom a földre, én pedig úgy terülök el az ágyon, mint valami tojás. Az álom alig két perc múlva már meg akar szállni, hogy édes bölcsőjébe ringasson, valami azonban felriaszt. Pontosabban én magamat zargatom fel, s szinte négykézláb sietek a bejárat felé, elérve pedig a kilincset kis híján kitépem a helyéről, mikor kinyitom az ajtót.
- Ohh, hát itt vagy... - az aprócska, fehér szőrű kutya hűségesen ücsörög az ajtó előtt, s mikor meglát, úgy kezdi el csóválni a farkát, hogy az mindjárt kitörik a helyéről. Még soha nem volt kutyám, s megmondom őszintén, túl sokszor nem is volt dolgom ebekkel. Ez a kis bundás sem az enyém lesz, de legalább ízelítőt kapok abból egy kis időre, milyen valaki másra is vigyázni magamon kívül. Hát, kiakasztó. De tényleg.
- Nem szarik, nem hugyozik, nem ugat! Marad! - adom ki utasításba, miután feltápászkodtam s beslisszolt a lábam mellett a szobába. Játékosan kiterül a földön, de én unottan, elnyomva egy ásítást újra visszamászok az ágyra, ám mikor megint végre el tudnék aludni így röpke hajlani egykor vagy nyolc órás kocsikázás után, valami nedveset kezdek érezni az arcomon.
- Nem! Hagyjál! Rossz kutya! - tolom el magamtól ezt a kis rosszaságot, aki ahelyett, hogy értene a szóból és tetszhalottba vágná magát, inkább beleharap a kezembe, és elkezdi cibálni a hajamat.
- Takarodj a helyedre! Fekszik! Fekszik!!! - lassan már kiabálom felé, ám a szőrmók felbátorodva a hangomon, egy jól irányzott mozdulattal az ágyékomra ugrik.
- Au... - nyüszítem összegörnyedve, azzal odébb tolom a kutyát, majd magamra húzom a takarót egészen a fejem búbjáig, hátha végre lenyugszik. Ám nem. Ahol csak tudja, befúrja magát a takaróm alá, és morogva próbál harapdálni, ugrálni, nyalogatni, a legvégén pedig elkezdi tépni magát a takarót is, ami végül a földön landol. A szemeim szerintem már vérben forognak a fáradtságtól, de végül taktikát váltok, és beadom a derekam.
- Legyen... Gyere ide. - az eb pedig ugrik is hozzám, befúrja magát a kezem alá, én pedig elkezdem simogatni, s láss csodát megnyugszik. Nem csak megnyugszik, de el is alszik, így végre talán egy háromnegyed órás gyötrődés után az én szememre is álom hull, s csupán akkor ébredek fel, mikor a napsugarak átszöknek a kis poros ablakon. Nyomottan nyitom ki szemeimet, s természetesen az első dolog, amit meglátok, ahogy a szőrmók vidáman falatozza a táskámba rejtett szendvicset. Erőtlenül ejtem vissza a fejem a párnára, végül egy nagy sóhaj kíséretében feltápászkodok, s elfutok zuhanyozni, amíg ez a dög megreggelizik. Mire visszaérek, már ott ül izgatottan az ágy előtt, s mikor meglát, azonnal ugrálni kezd. Újabb nagy sóhaj kíséretében végül kézbe kapom a holmimmal együtt, majd lesétálok, leadom a kulcsot, s a parkoló melletti reggeliző felé veszem az irányt, ami ebből a távlatból mintha megragadt volna a kilencvenes években. Nem is csalódok, hiszen mikor belépek, egyből megfog a hely kellemes légköre, egészen addig, míg a lepukkant pincérnő oda nem kiabál nekem. "Kutyát tilos behozni!" Az eb persze ugatni kezd, én meg unottan vonom meg a vállam.
- A kutya marad. Nekem pedig egy bőséges angol reggeli és egy hatalmas bögre kávé lesz. - egy kis ideig még hebeg a nőcske, de végül beadja a derekát, hiszen én faképnél hagyom, s lehuppanok az egyik vörös bőrüléses helyre, az ablak mellé, a kutyát pedig magam mellé helyezem, aki persze nem tud megülni a valagán, csupán akkor marad nyugton végre, amikor megérkezik a reggelim. Onnantól úgy ücsörög, mint egy angyal, s hatalmas, csillogó szemekkel csak a reggelimet fürkészni. Néha halkan nyüszít egyet, vagy orrával a kezemhez ér, s bár eleinte mérgesen sandítok felé, de végül szemforgatva mindenből adok neki egy falatot. Hogy Henrik megszívja majd ezzel a döggel, az is biztos!
A reggeli befejeztével tovább folytatjuk utunkat, s egy gyötrelmes háromszáz kilométer után végre megérkezünk Henrik háza elé. Igazából most tudatosul bennem, hogy mennyire rettentően ostoba voltam. Mégis mi a faszért hoztam ide egy kutyát Görögországból, mikor itt is tudtam volna venni egyet?! Hát ezek után ajánlom, hogy minimum egy könnycseppet elmorzsoljon örömében. Úgyhogy először kiszállok, körbenézek, de nincs kint senki az udvaron, így hát a hátamra pakolom a málhámat, a szőrmókot kézbe fogom, s megindulok a bejárati ajtó felé. Odaérve lehajítom magam mellé a cuccokat, majd benyomom a csengőt. Minden bizonnyal hatalmas meglepetés leszek, hiszen nem is jelentettem be, hogy jövök. Vagyis inkább elfelejtettem szólni, hogy errefelé van dolgom, és kéne egy szállás, Henrit pedig ismerem egy ideje, blabla... Mindenesetre ha nyitódik az ajtó, az ebet az arcom elé helyezem, és nyomorult, elnyújtott, vékony hangon szólalok fel, mint valami idióta.
- Na ki van itt?
leszakadt
avatar
Korom :
26

Tartózkodási hely :
Talán pont ott, ahol te is

Hozzászólások száma :
135

reagok :
52

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun Szer. Júl. 18, 2018 8:53 pm
Helyszín: Henrik lakása és környéke
Játékosok: Henrik Morstad & Alaris Mharaxia
leszakadt
avatar
Korom :
26

Tartózkodási hely :
Talán pont ott, ahol te is

Hozzászólások száma :
135

reagok :
52

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Heart of Europe :: Európa szíve :: norvégia-
Ugrás: