welcome to europe, traveller
Life is a journey that must be traveled no matter how bad the roads and accommodations.
lépj be bátran
európa rád vár
Karakter neve:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
jelenlegi utazóink
európa szívében
Jelenleg 12 felhasználó van itt :: 8 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég :: 1 Bot

Alexius Mharaxia, Anaise Delacroix, Daisy Cornwell, Edward John Costello, Lara Olivier, Ned Vinter, Nikolina Mharaxia, Priya Irina Mharaxia

A legtöbb felhasználó (43 fő) Kedd Aug. 21, 2018 12:11 pm-kor volt itt.
friss bejegyzések
legújabb irományok
Today at 12:01 pm
Yesterday at 8:52 pm
európai lakosok
nyilvántartása
csoport
amerikai 1 4
angol 3 3
francia 4 4
görög 1 3
ír 3 2
külföldi 1 3
norvég 3 3
olasz 1 1
orosz 2 3
skót - 1
spanyol 1 1
svéd - -
összesen 20 28

Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun
TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a GunSzomb. Júl. 21, 2018 6:03 pm


Alaris & Henrik

cupid carries a gun


A kutya őrült módon pattant ki Alaris őt tartó kezei közül. Először azt hittem a bokámnak ugrik, hogy aztán még egy harapással is gazdagítson. Nem így történt. Vadul ugrált fel-le a lábam mellett, mint valami játék, amit fel kell húzni. Önkéntelenül is elmosolyodtam rajta. Persze közben éreztem, hogy ez a kifejezés sem a régi az arcomon. Sok minden történt mostanában, nyomot hagyott rajtam, én pedig akármennyire is szerettem volna lemosni magamról, képtelenség volt. Hálás voltam a sorsnak, hogy anyáék Stockholmba utaztak és elmaradt an napi nyaggatás, hogy: kisfiam, miért nem eszel, miért vagy ilyen sápadt. Hazudhattam volna azt, hogy kimerültem, mert estig olvastam, de még beszélni sem nagyon volt kedvem. Újra és újra Ida sorai kúsztak be az elmémben és ott villogott hatalmas neonfeliratként a gondolataimban: „Terhes vagyok.” Mintha mindezen szavakat Ida lágy hangja suttogta volna a fülemben minden pillanatban.
Nyeltem egyet most, hogy elűzzem a keserűséget. Alaris társasága túl szórakoztató volt ahhoz, hogy állandó önsajnálatommal elnyomjam. Ezért lehajoltam a kutyáért és a kezembe vettem. Hagytam, hogy az arcomat nyalja össze. A karomba véve, a bundáját cirógatva vezettem végig görög barátomat a szürke házon.
– Remélem a szüleim sem lesznek a kutya ellen… – mondtam. Csevegő hangon akartam beszélni, de nem sikerült. Ezért csak az állandó álmosoly maradt, amit annyiszor használtam fel a környezetemben lévők megnyugtatására. Persze tisztában voltam vele, hogy Alaris előtt a lehető legnagyobb baromság megjátszani magam. Ha valaki, hát akkor ő biztosan könnyedén ráérezhetett, ha valami igazán bántott.
Azonnal becsuktam magunk mögött a szobaajtót, még a kulcsot is elforgattam. Hangosan sóhajtottam, mikor kattant a zár… csak ezek között a falak között nem kellett megjátszanom magam, nem kellett tökéletesnek tűnnem vagy éppen hazudnom.
– Azért, ha a húgom csókjára vágysz, bármikor áthívhatom. – Erőltetve nevettem fel.
Kétlem, hogy Héloise-nak feltűnt volna bármi is. A csengőt valószínűleg az újabb fájdalmasan lassú szám durva üvöltetése miatt nem hallotta, akárcsak Alaris hangját.
Különös gondolat kúszott be a fejembe. Az, hogy ez a fickó csak az enyém, csak azért van itt, hogy engem jobb kedvre derítsen. Féltékenység töltött el attól is, hogy esetleg a húgomnak bármiféle köze legyen hozzá. Még csak beszélgetni sem szerettem volna látni őket. Éreztem, hogy zavarba jövök, de bolondhoz méltó pislogás helyett inkább letettem az állatot a földre. Már amúgy is őrülten kapálózott, képtelenség lett volna tovább lefogni.
Az aprócska tappancsok átszelték a szobát. A nedves orr mindenhová beszagolt, míg végül békére nem lelt a szőnyegen. Biztos voltam benne, hogy hamarosan elalszik… olvadozó szívvel bámultam egy pillanatig. Elhatároztam, anyámék akármit is mondanak, meg fogom tartani.
Alaris mosoly rángatott ki a kutya bámulásából és az elmélázásból. Ahogy tekintetem megtalálta a magas fickó arcát, megint jött a zavar. Éppen engem méregetett. Szóval kihúztam magam, megpróbáltam komoly képet vágni, hogy lássa, mennyit változtatott rajtam a tizennyolcadik születésnapom, na meg a sikeres egyetemi felvételi.
– Teljesen összetörtem a hiányodban – válaszoltam teljes komolysággal. Éppen csak egy pillanatra tört utat kifelé az a szokásos mosoly. Talán sejtette, hogy nem beszélek egészen komolyan… nem tudom. Kellett még egy kis idő, még kimondható szavakká formálhattam az elmúlt napok, hetek, hónapok eseményeit.
Már az meglepő volt, hogy azonnal kiszúrta: valami nincs rendben. Még a legjobb barátaimnak sem tűnt fel. Nyilván azt hitték, hogy megint egy lánnyal szórakozom és azért tűntem el egy időre. Bárcsak így lenne, bárcsak újabb meséket adhatnék elő arról, mennyire meghódítottam valakit.
Egy kis időhúzásnak használtam ki, hogy ledolgozzam a közöttünk lévő távolságot. Odaléptem elé, majd egy zavart mosolyt engedtem meg a padlón kuporgó kutya felé. Máris békésen aludt, mintha csak Alaris tényleg erre készítette volna fel… mármint hogy az enyém lesz.
– Sok minden történt… de valóban, talán tényleg a hiányod volt a legkomolyabb dolog ebből az egészből. Nem volt senki, aki megmondja, szexi vagyok-e borostásan. – Játékos vigyor ült ki az arcomra, miközben finoman oldalba böktem. Ez volt Niels-szel is a mi közös cukkolásunk, úgy gondoltam Alarisnál is beválhat, ha el akarom terelni a figyelmét. Tény, ami tény, szerettem volna neki színt vallani, legalább annyira, mint a testvéremnek, de tudtam: kell még idő.
– Nem ülsz le? – Kérdeztem, de gondolkodás nélkül megfogtam a csuklóját és magammal húztam az ágyhoz. Ott kényelmesebben elhelyezkedhettünk és talán ez a kis komfortos érzés elég lesz ahhoz, hogy kibökjem mi is az én nagy bajom. Az ember azért nem mond ki olyanokat, hogy hé, terhes tőlem egy csaj.

Szószám: 711 ~ Remélem tetszik~ dal neked ~ ♣️



diák
avatar
Korom :
18

Tartózkodási hely :
Lørenskog, Norvégia

keresett :
Legjobb haverok

Hozzászólások száma :
131

reagok :
76

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a GunPént. Júl. 20, 2018 9:15 pm



Henrik & Alaris
"Az érintés nélküli érintések, a szótlan tudás és érzés nagyon bonyolult táncát jártuk. Barátok voltunk, akik egy sziklapárkányon, egy nagyon keskeny párkányon egyensúlyoztak, és én nem vettem észre, milyen közel van ez a párkány ahhoz, hogy leszakadjon a talpam alatt."

Mostanság annyi dolgom volt, hogy kezdtem azt érezni, hogy a munka betemet. Behajtani pénzt itt, a szart is kiverni valakiből ott, ezt eltenni láb alól itt, azt védelmezni ott... Úgyhogy bemondtam az unalmast, s kértem a szervezet fejét, hogy adjon valami olyan melót, ami messze van Görögországtól. Nagyon messze. S amit nem egy nap alatt intézek el. Így lett hát célpontom az az üzletember, aki éppen itt Norvégiában tölti majd idejét. Le kell figyelnem, kikkel tárgyal, kikkel beszél, merre mászkál, s valahogy a közelébe kellene férkőznöm, hogy információt húzzak ki belőle. Igazából ez egy kémkedéses meló lenne, hiszen nem szabad megölnöm. Egyelőre legalábbis nem... Ám a tag csak pár nap múlva érkezik meg egyáltalán az országba, szóval addig van is egy kis idő, hogy ráhangolódjak az új környezetre, ami talán annyira nem is új. Arra ugyan nem emlékszek már, hány hónapja is jártam itt utoljára, de egy a biztos, ilyenkor mindig meglátogatom Henrit. Fura egy figura, meg kell hagyni, de szerencsétlent nem volt szívem magára hagyni két éve. Ha így tettem volna, valószínűleg már nem élne, de szerencsére eléggé ködösek az emlékei a sok pia miatt. Nem vagyok én hidegvérű, szívtelen gyilkos, és semmi értelmét nem láttam egy tizenhat éves, ártatlan fiú halálának. Arra ugyan nem számítottam, hogy ennyire jóban leszünk, de hát baj szüli a sokáig tartó barátságokat, nem igaz?
- Erre van melóm, és gondoltam beköszönök pár napra. Tudom, tudom, szólhattam volna előre, de a kutya szétrágta a telefonom. - röhögök fel, azzal a hónom alá csapom az ebet, másik kezembe pedig felkapom a holmimat. A szőrmók izgatottan ficánkol a kezeim alatt, s hangosan nyüszít, hogy valaki végre simogassa már meg.
- Hogy neked mennyi eszed van, haver! Egyes lányok úgyis a nyálas férfiakat szeretik, emellett a kutya mellett meg talán én sem tűnök annyira vadállatnak. - lépek beljebb, ám ekkor az eb kiugrik a kezemből, majd Henrikhez slisszol, s ugrálni kezd a lábára. Megkönnyebbülten sóhajtok, remélem nem lesz bajos az elválasztás, amennyit együtt töltöttem már ezzel a döggel, könnyen hiheti, hogy az anyja vagyok.
- Jobb, ha hozzászoksz, mert ezt a bundást neked hoztam! Az egész világot beutazta miattad, és határozottan állíthatom, totálisan levitt az ételről. Ha egyszer olyan hülyeség jutna az eszembe, hogy gyereket akarok, akkor kérlek ölj meg. De komolyan. - szabad kezem nyújtom felé, s egy kézfogást követően megindulok utána. Rég jártam már itt, kicsit halványultak az emlékek, de ahogy haladok beljebb a házban, egyre inkább idéződnek fel a dolgok. Nos igen, sokkal komolyabb, ridegebb mint Görögország, azonban sokkal letisztultabb is. Kellemes hangulat uralkodott itt mindig, s nem is titkoltam, hogy szerettem itt lenni. Ezért vagyok most is itt!
- Héloise, gyere, adj egy csókot Alaris bácsinak! - kiáltom be a leányzó szobájába, miközben végigzongorázom ujjam az ajtaján. Természetesen nem nyitok be hozzá, egyrészt mert sejtem, hogy a bajos tini éveiben van, másrészt a bátyához jöttem, aki nagyon úgy tűnik, hogy nincs túl jó passzban. Ezt pedig orvosolni kell, de sürgősen. A szobába érve leteszem a holmimat az ágy mellé, majd szigorú tekintettel lépek Henrik elé, s megszorítom mindkét vállát.
- Ennyire nem viselhetett meg a hiányom! - mosolyodom el, majd komolyabbra fordítom a szót, s végignézek a fiún. Sokat változott, nagyon megemberesedett, az arcvonásai is rengeteget komolyodtak, már tényleg egy kész férfi lett belőle, mióta utoljára találkoztunk. Én meg lassan egy vén fasznak érezhetem magam mellette.
- Mi történt veled, amíg távol voltam? Van valami baj? Nem túl őszinte a mosolyod. - kérdem érdeklődve, s mivel nem vagyok az a finomkodó típus, így ki is fogom belőle húzni. Úgyis tudja, hogy nekem bármit elmondhat, néha pedig nagyon is szükség van egy olyan bunkó alakra, mint amilyen én vagyok.
leszakadt
avatar
Korom :
26

Tartózkodási hely :
Talán pont ott, ahol te is

keresett :
A Mharaxia klán

Hozzászólások száma :
226

reagok :
69

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a GunCsüt. Júl. 19, 2018 10:26 am


Alaris & Henrik

cupid carries a gun


A tükör előtt ácsorogva simítottam végig az arcomon. Már kicsit borostás volt, éppen annyira, hogy már nem szúrt és látszott, hogy csak foltokban nő a szőröm. Sosem tudnék olyan szakállat növeszteni, mint apám vagy éppenséggel a legjobb barátaim egyike, Niels. Már a kezemben szorongattam a borotvát, de képtelen voltam a saját gondolataimra koncentrálni. Mondhatni belenyilallt a ház csendjében a húgom szobáját megtöltő zene… vagy legalábbis annak gúnyolt valami. Újra és újra kezdte ugyanazt azt a számot, amiben volt valami szívettépően fájdalmas. Mióta a szüleink elmentek azon a reggelen és még Arn is lelépett, Héloise-ra valami különös melankólia tört. Megállás nélkül bömböltette a kínzó szövegű, lassabbnál lassabb dalokat… annyira, hogy rám is átragasztotta a rossz érzést. Sosem álltunk annyira közel egymáshoz, hogy megértsük egymás gondjait. Ezért nem is próbálkoztam benyitni hozzá és megkérdezni, mi bántja… helyette tűrtem a szenvedést, amit ő maga okozott.
Úgysem megyek ma sehova – határoztam el és bedobtam a mosdóba a borotvát. Nem érdekelt, hogy nagyot csattant, az sem, hogy magával rántotta a fehér kerámián felejtett fogkefémet. Egy pillanatra néztem csak utánuk, aztán megdörzsöltem az arcomat. Tudtam, hogy miért feküdtem vissza a takaró alá reggel… tudtam, hogy miért keltem sokkal később, mint máskor és tudtam, miért nem zavart meg Héloise zenéje mindebben. Valójában nem csak a zene miatt szenvedtem, habár jobb lett volna ezt hinni. Még mindig Ida üzenete kínzott. Régóta nem foglalkoztam vele… azóta nem, hogy a bátyámnak is megmutattam. Próbáltam hagyni, hogy segítsen… hogy ő találjon ki valamit, de ehhez még ő is kevés volt. A szüleinknek pedig nem akartam csalódást okozni. Ők azt hitték jó gyerek vagyok, azt hitték tudok uralkodni magamon. Ezért is engedtek el már tizennyolc éves korom előtt minden buliba. Bíztak bennem. De ha bebizonyosodik, hogy Ida nem csak szórakozik velem, akkor felelőtlenné válhattam volna a szemükben. Azt pedig el akartam kerülni. Így hát meghúztam magam. Nem kerestem mások társaságát. Nik és Niels is hiába kerestek. Nem fogtam a hívásukat. Csak kuksoltam a szobámban, alig várva, hogy szeptember legyen és egyetemre kerüljek.
Héloise szobájának ajtaja előtt álltam meg kifelé menet. Az újabb szívszagattó nótára csak rácsaptam nyitott tenyérrel. – Halkítsd már le! – Hangosan beszéltem, de képtelen ség lett volna még ennek ellenére is, hogy meghallja.
Sóhajtva ráztam meg a fejem. Nyugi, nyugi… már napokkal ezelőtt kaptad azt az elcseszett üzenetet… Ilyesmikkel próbáltam nyugtatni magamat, de mintha nem nagyon akart volna sikerülni. Már azon voltam, hogy lenyomom a kilincset, mikor áthatolva a komor zenén meghallottam a csengő éles hangját.
Természetesen a húgom erre sem mozdította füle botját sem, így nekem kellett elvonszolni magam a bejárati ajtóig. Reméltem csak a postás, mert az már látott a pizsamának gúnyolt rövidnadrágomban és pólómban. De nem… valami egészen más fogadott. Az első, amit megláttam egy kis fehér kutya volt, kicsit magasabban mint én, de annak aki tartotta bizonyosan fejmagasságban volt. „Na ki van itt?” Hangzott a kérdés, én pedig hirtelen elvigyorodtam - nem, nem azért, mert nem az anyanyelvemen hangzott el. A hang, az akcentus azonnal egyetlen archoz kapcsolódott Alaris volt az. Bár nem örültem, hogy csak így idejött, hiszen akár a szüleink is itthon lehettek volna, akkor meg magyarázkodhatok… és hát őszintén szólva én sem nagyon emlékszem a megismerkedésünk körülményére. Ő valami rossz arcot emlegetett, de én annyira részeg voltam, hogy fel sem fogtam. A barátsága pedig hamarosan létfontosságú lett. Akárhányszor vele lógtam, csak úgy tapadtak rá a csajok és így rám is. Nem egy menőbb hódításomat köszönhettem neki.
– Te mit keresel itt? – kérdeztem nevetve. Aztán a tekintetem a fehér szőrpamacsra siklott. – Eddig nem tűntél annak a kutyás fickónak. Vagy most éppen vele hódítod meg a csajok szívét?
Hmm… na igen, egy újabb elleshető taktika talán – gondoltam és még bólintottam is hozzá. Félreálltam az ajtóból.
– Gyere be… csak a hülye húgom van itthon – magyaráztam meg. – Szóval meneküljünk a szobámba…
Természetesen már mutattam is az utat. Egyszer-kétszer már járt itt, tudta, milyen a házunk. Egyszerű, szürke, fehér… olyan északi. A szobám is ilyen volt, szürke falat, fehér, egyszerű bútorok. Talán az ágy foglalta belőle a legnagyobb helyet, amire anyám mindig makulátlan, hófehér ágyneműt terített. Én pedig próbáltam eltitkolni, hogy már másnap leöntöttem kávéval… mert hát, amikor nem volt otthon, kimostam magamnak, ő pedig sosem szerzett tudomást a dologról.
Mindegy. Az ágyneműnél amúgy is jobban érdekelt Alaris... vajon látja, hogy mennyire megváltoztam? Vajon felnőttnek lát így tizennyolc évesen... kicsit szőrösen?

Szószám: 711 ~ Megjegyzés: A következő jobb lesz ~ dal neked ~ ♣️



diák
avatar
Korom :
18

Tartózkodási hely :
Lørenskog, Norvégia

keresett :
Legjobb haverok

Hozzászólások száma :
131

reagok :
76

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a GunSzer. Júl. 18, 2018 8:56 pm



Henrik & Alaris
"Az érintés nélküli érintések, a szótlan tudás és érzés nagyon bonyolult táncát jártuk. Barátok voltunk, akik egy sziklapárkányon, egy nagyon keskeny párkányon egyensúlyoztak, és én nem vettem észre, milyen közel van ez a párkány ahhoz, hogy leszakadjon a talpam alatt."

A motelszoba ajtaja hangosat nyekereg, mikor végre megérkezem a koszos, útszéli kis pihenőbe. Pénzem ugyan lenne arra, hogy valami puccos helyen szálljak meg, de egyrészt számomra biztonságosabb, ha inkább az árnyak közt vegyülök el, mint a rivaldafényben, illetve egy ilyen kis hely sokkal hangulatosabb számomra a maga különös, ám mégis nyugodt atmoszférájával. Most igazából nincs is szükségem másra, csak egy ágyra, és csendre. Így hát mikor belépek, az ajtót azonnal egy jól irányzott mozdulattal rúgom be magam mögött, a holmimat lehajítom a földre, én pedig úgy terülök el az ágyon, mint valami tojás. Az álom alig két perc múlva már meg akar szállni, hogy édes bölcsőjébe ringasson, valami azonban felriaszt. Pontosabban én magamat zargatom fel, s szinte négykézláb sietek a bejárat felé, elérve pedig a kilincset kis híján kitépem a helyéről, mikor kinyitom az ajtót.
- Ohh, hát itt vagy... - az aprócska, fehér szőrű kutya hűségesen ücsörög az ajtó előtt, s mikor meglát, úgy kezdi el csóválni a farkát, hogy az mindjárt kitörik a helyéről. Még soha nem volt kutyám, s megmondom őszintén, túl sokszor nem is volt dolgom ebekkel. Ez a kis bundás sem az enyém lesz, de legalább ízelítőt kapok abból egy kis időre, milyen valaki másra is vigyázni magamon kívül. Hát, kiakasztó. De tényleg.
- Nem szarik, nem hugyozik, nem ugat! Marad! - adom ki utasításba, miután feltápászkodtam s beslisszolt a lábam mellett a szobába. Játékosan kiterül a földön, de én unottan, elnyomva egy ásítást újra visszamászok az ágyra, ám mikor megint végre el tudnék aludni így röpke hajlani egykor vagy nyolc órás kocsikázás után, valami nedveset kezdek érezni az arcomon.
- Nem! Hagyjál! Rossz kutya! - tolom el magamtól ezt a kis rosszaságot, aki ahelyett, hogy értene a szóból és tetszhalottba vágná magát, inkább beleharap a kezembe, és elkezdi cibálni a hajamat.
- Takarodj a helyedre! Fekszik! Fekszik!!! - lassan már kiabálom felé, ám a szőrmók felbátorodva a hangomon, egy jól irányzott mozdulattal az ágyékomra ugrik.
- Au... - nyüszítem összegörnyedve, azzal odébb tolom a kutyát, majd magamra húzom a takarót egészen a fejem búbjáig, hátha végre lenyugszik. Ám nem. Ahol csak tudja, befúrja magát a takaróm alá, és morogva próbál harapdálni, ugrálni, nyalogatni, a legvégén pedig elkezdi tépni magát a takarót is, ami végül a földön landol. A szemeim szerintem már vérben forognak a fáradtságtól, de végül taktikát váltok, és beadom a derekam.
- Legyen... Gyere ide. - az eb pedig ugrik is hozzám, befúrja magát a kezem alá, én pedig elkezdem simogatni, s láss csodát megnyugszik. Nem csak megnyugszik, de el is alszik, így végre talán egy háromnegyed órás gyötrődés után az én szememre is álom hull, s csupán akkor ébredek fel, mikor a napsugarak átszöknek a kis poros ablakon. Nyomottan nyitom ki szemeimet, s természetesen az első dolog, amit meglátok, ahogy a szőrmók vidáman falatozza a táskámba rejtett szendvicset. Erőtlenül ejtem vissza a fejem a párnára, végül egy nagy sóhaj kíséretében feltápászkodok, s elfutok zuhanyozni, amíg ez a dög megreggelizik. Mire visszaérek, már ott ül izgatottan az ágy előtt, s mikor meglát, azonnal ugrálni kezd. Újabb nagy sóhaj kíséretében végül kézbe kapom a holmimmal együtt, majd lesétálok, leadom a kulcsot, s a parkoló melletti reggeliző felé veszem az irányt, ami ebből a távlatból mintha megragadt volna a kilencvenes években. Nem is csalódok, hiszen mikor belépek, egyből megfog a hely kellemes légköre, egészen addig, míg a lepukkant pincérnő oda nem kiabál nekem. "Kutyát tilos behozni!" Az eb persze ugatni kezd, én meg unottan vonom meg a vállam.
- A kutya marad. Nekem pedig egy bőséges angol reggeli és egy hatalmas bögre kávé lesz. - egy kis ideig még hebeg a nőcske, de végül beadja a derekát, hiszen én faképnél hagyom, s lehuppanok az egyik vörös bőrüléses helyre, az ablak mellé, a kutyát pedig magam mellé helyezem, aki persze nem tud megülni a valagán, csupán akkor marad nyugton végre, amikor megérkezik a reggelim. Onnantól úgy ücsörög, mint egy angyal, s hatalmas, csillogó szemekkel csak a reggelimet fürkészni. Néha halkan nyüszít egyet, vagy orrával a kezemhez ér, s bár eleinte mérgesen sandítok felé, de végül szemforgatva mindenből adok neki egy falatot. Hogy Henrik megszívja majd ezzel a döggel, az is biztos!
A reggeli befejeztével tovább folytatjuk utunkat, s egy gyötrelmes háromszáz kilométer után végre megérkezünk Henrik háza elé. Igazából most tudatosul bennem, hogy mennyire rettentően ostoba voltam. Mégis mi a faszért hoztam ide egy kutyát Görögországból, mikor itt is tudtam volna venni egyet?! Hát ezek után ajánlom, hogy minimum egy könnycseppet elmorzsoljon örömében. Úgyhogy először kiszállok, körbenézek, de nincs kint senki az udvaron, így hát a hátamra pakolom a málhámat, a szőrmókot kézbe fogom, s megindulok a bejárati ajtó felé. Odaérve lehajítom magam mellé a cuccokat, majd benyomom a csengőt. Minden bizonnyal hatalmas meglepetés leszek, hiszen nem is jelentettem be, hogy jövök. Vagyis inkább elfelejtettem szólni, hogy errefelé van dolgom, és kéne egy szállás, Henrit pedig ismerem egy ideje, blabla... Mindenesetre ha nyitódik az ajtó, az ebet az arcom elé helyezem, és nyomorult, elnyújtott, vékony hangon szólalok fel, mint valami idióta.
- Na ki van itt?
leszakadt
avatar
Korom :
26

Tartózkodási hely :
Talán pont ott, ahol te is

keresett :
A Mharaxia klán

Hozzászólások száma :
226

reagok :
69

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a GunSzer. Júl. 18, 2018 8:53 pm
Helyszín: Henrik lakása és környéke
Játékosok: Henrik Morstad & Alaris Mharaxia
leszakadt
avatar
Korom :
26

Tartózkodási hely :
Talán pont ott, ahol te is

keresett :
A Mharaxia klán

Hozzászólások száma :
226

reagok :
69

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Henrik & Alaris ~~ Cupid Carries a Gun
4 / 4 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Heart of Europe :: Európa szíve :: norvégia-
Ugrás: