welcome to europe, traveller
Life is a journey that must be traveled no matter how bad the roads and accommodations.
lépj be bátran
európa rád vár
Karakter neve:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
friss bejegyzések
legújabb irományok
Yesterday at 11:44 pm
Yesterday at 11:07 pm
Yesterday at 10:10 pm
Yesterday at 9:04 pm
jelenlegi utazóink
európa szívében
Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (38 fő) Csüt. Márc. 01, 2018 9:25 pm-kor volt itt.
történéseink
jó ha tudod
európai lakosok
nyilvántartása
csoport
angol 6 13
dán - 1
francia 6 5
görög 1 1
holland 1 -
ír 5 5
külföldi 3 6
norvég 3 4
olasz 2 2
orosz 2 3
spanyol 4 2
svéd 2 2
összesen 35 44

Lara & Adam
TémanyitásTárgy: Re: Lara & Adam Hétf. Aug. 13, 2018 12:45 pm

Adam && Lara
Az élet pillanatok gyűjteménye. Az a lényeg, hogy minél több jó pillanatod legyen.
Úgy érzem, valahogy az összehangolódás nem megy nekünk, mindketten mást akarunk, és mégis ugyanazt, kijutni innen, ebből a francos liftből, viszont mindketten másban látjuk a megoldást.
Szavai arról árulkodnak, hogy nem igazán van oda az ötletemért, miszerint feltöröm a rendőrség rendszerét, viszont én egyedül így tudom megoldani ezt a kényes helyzetet.
Sok mindenre gondoltam, mikor ma reggel munkába indultam, de az semmiképp se jutott a eszembe, hogy majd beragadok a liftbe valakivel, pláne nem a  rendőrfőnökkel. Így kicsit nehezebb dolgom van, de még így sincs minden veszve.
Talán, ha bárki más van most itt velem, nem érdekelnek a szavai, amik erkölcsileg számomra nem sokat mondanak. Probléma van, hát meg kell oldani, és én úgy oldom meg, ahogyan tudom, ehhez értek.
Most mondjam meg neki, hogy ezeket az apró betűs részeket, amiket ő fejből ledarált, mg csak el se olvastam, amikor csatlakoztam a rendőrséghez? Azt hiszem, nem e legjobb ötlet, hiszen láthatóan neki ezek mindennél fontosabbak.
Sosem érdekeltek a szabályok, legalább is nem ilyesformán. Mindig is jobban érdekelt, hogy megbirkózzak az élet rám rótt feladatival, hogy azt tegyem, amiben jó vagyok. Midig csak magamra számíthattam.
Gyűlölöm a tétlenséget, az nem az én aszatlom, így most is gondolkodás nélkül a kezembe próbáltam venni a dolgokat, még ha talán, most belegondolva, ez nem a legjobb ötlet volt.
Csak komoly arccal bólintok párat, amikor rákérdez arra, hogy rácsatlakozni akarok e. Nem is értem, mire fel a közhelyes kérdés, hiszen ez a munkám, ezért nem ülök most valamelyik lepukkant francia börtön rácsai között.
Már egy ideje tejesen más dimenziókban járok, mint ő, csak a számsorozatokat látom és az ezernyi megoldást, amit valójában még nem találtam meg, de tudom, hogy ott van.
Fel-felpillantva rá a táblagépről hallgatom szavait, amik jelen helyzetben talán el se jutnak az agyamig, vagyis ahhoz hogy felfogjam őket, foglalkozzam velük.
Kit érdekel, hogy milyen cég foglalkozik a rendőrség biztonsági rendszerével, ha szar kódot írtak? Az emberek hajlamosak túlbonyolítani a legapróbb dolgokat is z életben és pontosan ezért tart ott a világ, ahol most. Hiszem, hogy ezért van az a sok háború, éhínség, gazdasági válság, globális felmelegedés, mert az emberek nem arra koncentrálnak, hogy megtegyék, amit tudnak. Valaki mindig többet akar, hasznot akar húzni, azok pedig kik tehetnének ez ellen, szabályok s korlátok közé vannak szorítva, ahogyan én most.
- Tudja, ha sokáig itt leszünk még, akkor talán már elmondhatjuk, hogy életveszélyes helyzetben leszünk, ugyanis egy idő után el fog fognyi a levegő idebent. – állapítom meg halkan jogi kitöréseit megcáfolva, de csak úgy, mintha a mai időjárási eshetőségeket állapítanám meg.
Nem vagyok az a pánikos típus és mindig az utolsó pillanatig harcolok, de amit mondtam, azok a tények voltak, jobb, ha ezt mindketten belátjuk.
Gúnyos megjegyzésére csak elmélyedek komor arcában, de nem felelek rá. Ha bárki másról lenne szó, elküldeném valami szebb helyre vagy szépen visszaszúrnék neki sajátos szarkasztikus stílusomban, de jelenleg nem tehetem, hiszen ő a többi ember fellett áll, vagy valami olyasmi.
Azonban az ezt követő bocsánatkérése, amit ugyan nem tudom, mennyire őszinte, igazán meglep és talán egy kissé ki is zökkent saját ritmusomból és még a kódolással is leállok egy perc erejéig.
- Nem, meg se fordult a fejemben. – szólalok csak meg halkan, amikor hozzáteszi, hogy reméli, nem szándékozom panaszt tenni ellene a munkaügyön. Na, tudom, hogy ezt nem azért mondja, mert netalán félne tőlem és a következményektől, csupán van benne valamiféle becsületesség az emberekkel szemben, amit én életem folyamán ritkán tapasztaltam meg.
Ezután, mintha mi se történt volna, folytatom a lázasan a munkát, amibe belekezdtem megoldásért kiáltva.
Ujjaim egyre gyorsabban kopogtatják az érintőképernyős billentyűzetet, az agyam pedig ide-oda kattog, de sajnos tudom, hogy a végeredmény még odébb van.
Újabb kérdése, mely türelmetlenül hat, zökkent ki ismét a kódfejtés világból, amiben otthonosan mozgok, amire én pedig megpróbálok egy őszinte választ adni.
- Mondhatnám, hogy jól. – rázom meg a fejem elgondolkodva. – De ha nem akarja, hogy belenyúljak ebbe a kódba és makacsul ragaszkodik, az előírt szabályokhoz, akkor van még egy szükséges lépés, amihez magár is szükség van. – ismét csak tényszerűen beszélek, közlöm az információt, majd tekintetem ismét csak a főnökre vetem és elgondolkodva, kissé ráncolt homlokkal nézek végig rajta.
- A helyet a következő: le kellene mászni a lifaknába, ott van egy doboz egy piros gombbal – jó esetben-, ami újraindítja az egész lift működési rendszerét. Innen már csak pár lépés a gépemről, és már újra is működésbe lép ez a vasbörtön. – magyarázom lazán miközben felvonom  szemöldököm, hogy Mr. Szabályokhoz Ragadt, hogyan is reagál a dologra, avagy leordítja a fejem, hogy mennyi sületlenséget hordok össze.
- Így nem kellene aztán kirúgni az egész IT-szakosztályt miattam. - teszem még hozzá most először elővéve humoros stílusomat és megeresztek magamnak egy alig látható vigyort is felé.
Végül is mi vesztenivalóm van? Csak a munkám vagy az életem. Ki tudja nála?




× MEGJEGYZÉS × 785

▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽





When you want something you've never had,

you have to do something you've never done.


törvény embere
avatar
Korom :
25

Tartózkodási hely :
Franciaország, Párizs

Hozzászólások száma :
11

reagok :
4

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Lara & Adam Pént. Aug. 10, 2018 6:47 pm

á; Mlle Olivier

Nem nehéz elkapni lopott pillantását; azt már komolabb feladat eldönteni, minek köszönhetem. További választ várt? Aligha, lévén nem igyekszik feltétlenül folytatni a smalltalkot, legnagyobb meglepetésemre. Ha hihetek Annie, a túlbuzgó személyi asszisztensem szavainak, akkor nem magának való, legalábbis az IT-s titkárnők elit köreiben így hírlik. Kissé nyomasztó, hogy Annie nem csak évek óta traktál hasonló, teljességében felesleges információmorzsákkal, de még meg is jegyzem őket. Igaz, jelen esetben már majdnem hasznosnak tűnik, ám ezt sosem kötném az orrára, már így is túlzottan el van bizakodva, ami jelenléte szükségességét illeti. Meg van győződve arról is, hogy mikor azt állítom, csak azért nem cserélem le másra, mert nincs humorom megint betanítani valakit arra, hogy és mikor szeretem a kávét, csak érzelmileg visszahúzódom.
Csak méregetne? Nem hiszem, hogy egy súlycsoport lennénk; az ő férfiegójára egészen biztosan nem vagyok veszélyes. Azt sem hiszem, hogy titkolnivalója lenne; a liftfalat kitöltő tükörben figyelem a testtartását, és cseppet sem tűnik feszültnek. Túlzás lenne azt állítani, hogy bízom benne, de semmi személyes; magamban sem bízom teljesen.
Eszembe jut, hogy talán egyszerűen csak néz. Mélyen gyökeredző ösztön váltja ezt ki, hogy kortól, nemtől és kapcsolati státusztól függetlenül mérünk fel mindenkit magunk körül, vagy nemi vetélytársi vagy potenciális partneri szerepét eldöntve. Kétségtelen, hogy a nők sokkal kevésbé feltűnően végzik mindezt, de nem láthatatlanul. Nem vagyok se ostoba, se önáltató vagy álszerény, és tudom, feltűnőbb és jóképűbb vagyok az átlagos férfitársadalomnál, épp ennek okán megszoktam, hogy a férfiak méregetése mögött általában versengés lapul (nem egyszer megkaptam már, hogy csak azért lehetek a pozíciómban, mert könnyű mutogatni a tévében), a nőké mögött pedig érdeklődés.
Olivier viszont nem hiszem, hogy a jegygyűrűt kereste az ujjamon. Valami mást. Ennek megfejtését nem kedvem hiánya gátolja meg végül (habár valószínűleg mély lelki sebek nélkül túlélném, ha örök rejtély marad), hanem a hirtelen, nem számított megállás.
Rácsatlakozni? – Nem tudom palástolni az értetlenséget a hangomban, sem azt a hunyorgást, ami arcomra kívánkozik. Valószínűleg nem látja; pont úgy, ahogy én sem értem, hol lehetne rácsatlakozni bárhol erre az átkozott, holtfénnyel kivilágított fémkalitkára. Nem vagyok túl öreg, ám a világ előrehaladása, s méginkább az emberek technika köré csavarodása felfoghatatlan és egészen szomorú, sőt, dühítő számomra. Érzékletes példaként, a mobil, praktikus okokból, rendkívül hasznos. Ha valakinél selfie-botot látok, páros lábbal rúgom ki, úgy, hogy a forgóajtó adja a másikat.
Egykedvűen kapok el valami pici tubust vagy flakont, ami a turkálás hatására veszélyesen kipördült Olivier táskájából. Nem nézem meg, mi az; rég megtanultam, hogy a női táskák olyan rejtélyeket foglalhatnak magukban, amikről sosem akarok tudni. Bár, a mellékelt ábra szerint, valami mégsincs ott, aminek kéne. Semmi sem jut eszembe, ami legjobb tudomásom szerint egy női táska tartalmát képezhetné, és segítene jelenlegi helyzetünkön.
Hogy a mije van a minek a mijében? Ha húsz évvel ezelőtt tesz nekem fel hasonlatos kérdést, talán engedek a rám törő értetlenségnek, és valóban kimondom a kérdést. Jelenlegi pozíciómban távolról sem engedhetem meg, hogy úgy nézzek ki, mint aki nincs tisztában mindennel. Ez a politika és a nagykutyák valósága; akkor is teljes bizonyossággal kell ismételnünk, hogy kezünkben az irányítás, ha rég fékfolyadék nélkül száguldunk lefelé egy hegyi szerpentinen, és hirtelen feltűnik a szalagkorlát. – Bizonyára Ön is tisztában van vele, hogy az IT részlegünk a legjobb az országban, és jelentős kormánypénzeket fordítottak az elmúlt időszakban a kapitányság rendszereinek korszerűsítésére. Minden elvárható és biztonságos összekapcsolást elvégeztek. – Valóban külön művészetnek számít sokat mondani a semmiről; úgy csűrni-csavarni a mondatokat, hogy még ha kellemetlen, valós pontra tapintott is egy makrancos újságíró a kérdésével, csakis azt válaszold, amit elmondhatsz, ráadásul úgy, hogy panasz ne lehessen a szóterelésre.
Valahol már majdnem lenyűgöz a tény, hogy jóformán számon kérte rajtam a lift dolgait. Mintha értenem kéne hozzá; mintha az efféle technikai gondok nem más feladatkörébe tartoznának, aki nemhogy nincs egy emeleten velem, de még egy épületben sem. Figyelem ügyködését, bár csupán a tényt, magát; akkor sem nézném a képernyőt, ha feltétlenül szeretné. – Remélem tudja, hogy egy magánkézben lévő szervezet, jelenesetben a liftkezelő Scheimbert France szellemi és jogi tulajdonát képző programkód módosítása sérti az Alkotmányban és az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában foglalt tulajdonjog elidegeníthetetlenségét és háborítatlanságát, melyhez bírói ítélet nélkül sem önnek, de még nekem sincs jogom? – fonom össze a karom, rápillantva a karórámra. – Hacsak nem áll fenn közvetlen életveszély. Amiben, megegyezhetünk, nem állunk. Persze… – folytatom, miközben hátat fordítok a lánynak – Az Alkotmány azt is kimondja, hogy a tulajdonost terheli a tulajdonjog megsértésének bizonyítása. Tanú nélkül ingatag lábú kezdeményezés volna egy per. De ne beszéljen róla túl sokat. Nem szeretek hazudni. – Ami nem jelenti, hogy nem is tudok. Sőt. Tudom, hogy tehetséges, máskülönben nem vettem volna fel, de azt nem, hogy mennyivel jobb azoknál, akik a liftet vagy a rendőrségi rendszert programozták. Ha elront valamit, az Ő sara.
Ismét türelmetlenül pillantottam az órára; mintha elég mérges pillantással megállásra tudnám kényszeríteni az időt odakint. Hallom, ahogy Olivier ujjai lázasan kopognak a táblagépen, és már majdnem közel álltam ahhoz, hogy elmosolyodjak a megjegyzésén. Gúnyosan. – Remek ötlet. Arra gondoltam, ma ráállítom a technikusokat, hogy próbálják megszerezni egy bűncselekményből szerzett, szénné égett telefon szervezettbűnözés-gyanús híváslistáját, a liftre pedig kirakunk egy „Lépcsőzz, te lusta disznó” feliratot. De lehet, hogy egy felvonó programjának kódolása prioritást fog élvezni, valahol két gyilkosság, egy lefülelt terrorakció és egy elnöki merénylet előtt. – A kéretlen válasz még az én fülemnek is túlzottan rosszmájúan cseng. Habár makacsul úgy gondolom, hogy bocsánatkérésre nincs szükség, elvégre, a főnöke vagyok, még ha nem is egyenesen, a plafonra pillantok és megadóan emelem meg a kezeim, mindegy, mit mond vagy reagál. – Elnézést, Olivier. A tétlenség és késés hajlamos a rosszabbik felemet előhozni. Remélem, nem szándékszik a HR-re rohanni panasszal.
Kezd egészen nyomasztóvá válni ez a szűkös tér, amiben háttal állok az egyetlen másik lélegző-mozgó személynek. Sóhajtva nézek hátra a vállam felett. – Hogy halad? – Épp csak egy pillanatra látom felvillanni a kódsorokat a lift tükröződésében. Természetesen nem értem őket, de ezt aligha vallhatom be. – Maga annyiszor töri fel a rendőrkapitányság rendszerét, hogy már rutint szerzett benne… Vagy ki kell rúgnom az egész IT-részleget az óvatlanság miatt?
törvény embere
avatar
Korom :
40

Tartózkodási hely :
Párizs, Franciaország

Hozzászólások száma :
6

reagok :
3

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Lara & Adam Szomb. Júl. 28, 2018 3:12 pm

Adam && Lara
Az élet pillanatok gyűjteménye. Az a lényeg, hogy minél több jó pillanatod legyen.
A helyzet a kellemetlenebbnél kellemetlenebbé válik számomra, de a legrosszabb az egészben, hogy pontosan nem is tudom az okát.
Talán a tisztelet és a hála – e két fogalom, mellyel sokat dobálóznak, de mégsem minden esetben használják őket megfelelő helyzetben -, melyek miatt van bennem ez a kényszeres zavar a jenlétében.
Még most is fülembe csengenek szavai, amikor már azt hittem, hogy számomra minden elveszett. Ő mégis kiragadott a mocsokból és adott egy újabb esélyt az életre, hogy most azt tegyem, amit kell, amire anyám is nevelt.
Nem vagyok naiv, tudatában vagyok annak, hogy ő, Adam Bernard nem a két szép zöld szememért, sem pedig jóindulatból adta meg ezt a lehetőséget, csupán felmérte a helyzetet, hogy miben is válok hasznára. Ettől függetlenül, én egy új életet kaptam tőle akkor, egy évvel ezelőtt, amikor bűnözőből hirtelen én magam is rendőr lettem és a bűnüldözés lett létem hivatása.
Életem során annyi mindenen keresztülmentem és az idő múlásával engem egyre kevésbé érdekelt, hogy megfeleljek bárkinek is, most mégis jelentkezik bennem ez a megfelelési kényszer a főnököm felé.
Minden bizonnyal egyáltalán nem szeretném elveszíteni az állásomat, amihez érzésem szerint rendkívül közel állok, aztán lehet, hogy mégsem?
Érzékelem azt is, hogy kifejtő válaszom nem igazán kelti fel érdeklődését a nagyfőnöknek, ami ebben az esetben talán még hasznomra is válik.
Az biztos, hogy ő nem a szavak embere, azonban abban is biztos vagyok, hogy pár odavetett szó erejével is képes letaglózni az alatta tevékenykedő embereket, s másokat is. Meg van hozzá a képessége, hogy csak a puszta jelenlétével félelmet, de legalább is zavart vagy bizonytalanságot keltsen a közelében lévő emberekben.
Ismét csak nem éppen tündérmeseszerű életutamnak köszönhetően egyre nehezebben engedek közel magamhoz bárkit is, egyre kevesebb lett az a személy, akivel szívesen cseverészem, avagy megbízom valakiben, de ha munkáról van szó, az teljesen más tészta, akkor, mint az említettem, mániákussá vagyok képes válni, teljesen megfeledkezem önmagamról.
Meglepetésként ér, mikor szinte tudomásul se veszi, amit az imént akaratlanul úgymond bevallok neki munkaszokásaimról.
Szinte már hallom, ahogy elküld valami szebb helyre, ami nem a rendőrőrsön van, vagy szépen egy zárkába küld hűsebb levegőt szívni, de végül ezek közül egyik sem történik meg.
Habár azzal is Tiszában vagyok, hogy mennyire jó vagyok abban, amit teszek, és hogy a rendőrség hasznára vagyok, csakis ezért vagyok itt.
Feltételezéseim szerint, Bernard rendőrfőnök ezért is huny szemet apró bakijaim felett, mert tudja, hogy mire van szüksége a rendőrség berkein belül.
Sokféle sztorit hallottam már róla, de egyikben sem az engedékenységéről, barátságosságáról vagy emberközelségéről volt híres. Most is tökéletesen azt a képet jeleníti meg megáról, amit egybekent is gondolnak róla az emberek, már ha mernek vele kapcsolatban bárkire is gondolni. Ki tudja, talán még azt is kiszúrja.
Most is érzem, hogy egyáltalán nem áll szándékában bájcseverészésbe folyni velem, amit én pedig jelen esetben díjazok is.
Két darab tőmondattal nyugtázza, amit elkotyogok neki lányos zavaromban – ami egyéként egyáltalán nem én vagyok -, persze arcvonásai semmit nem árulnak el arról, ami valójában a fejében járhat. Hiszen biztos voltam benne, hogy valamit gondol ezzel kapcsolatban.
Azután csak szemébe nézve bólintok egyet, amikor megtudakolja, hogy melyik szintre szeretnék eljutni a lifttel, hiszen mindketten tudjuk, hol helyezkedik el az IT-szakosztály.
Nem, még veetlenül se akarom rabolni a drága idejét, amit szemmel láthatóan olyan nagyra tart, habár még elejt egy-két mondatot nekem célozva, amiről őszintén megvallva fogalmam sincs, hogy komolyan mond, vagy csak gúnyolódik velem. Minden esetre, én kiérzek a szavaiból némi iróniát, amit persze nem veszek magamra.
- Majd igyekszem észben tartani. – jegyzem meg azért én is halkan miközben mindig komoly arcát méregetem, de aztán elkapom tekintetem és inkább a lift hívógombjait kezdem el nézegetni.
Részéről ennyi volt a kommunikáció, ezt rögtön látom rajta, így tehát én sem állok az útjába, csak várom, hogy végre megnyomja a megfelelő gombokat, majd a felsőbb szintekre jussunk a lift segítségével.
Közben gondolataim ismét csak azon számsorok közt cikáznak, amit az előző álmatlan éjszaka alatt „láttam meg”.
Azonban, mielőtt célba érnék, a lift csendes terében valami ismeretlen kattanás üti meg a fülemet, majd a helyiség fényei is arról árulkodnak, hogy nem minden úgy működik, ahogyan kellene.
Egyikünknek sem kell hangosan kimondani, azonnal tudjuk, hogy mi a helyet, pontosabban az elevátor meghibásodott, mi pedig bent ragadtunk. Nem első eset ez nagyobb városokban, sőt, ebben az épületben sem, mégsem hittem, hogy ez velem is megtörténhet egyszer.
Kérdésére, vagy inkább kijelentésére, csak felnézek ismét arcába, majd alig láthatóan elvigyorodok.
- Mindennek a szereléséhez értek, ha rá tudok csatlakozni. – szólalok meg talán kissé nagyképűen, de mégis őszintén, egy alig látható, mégis megjelenő pajkos mosollyal ajkam egyik szegletében, majd automatikusan a táskámba nyúlok tálgépemért. Mint másik rendőr nyúl azonnal az aktuális fegyveréhet, úgy veszem én kézbe a saját szerkezetem, nekem ez általában mindenre megoldást jelent.
Nem csak a munkám imádom, hanem a vele járó kihívásokat is, melyeket meg kell oldani, úgyhogy ez számomra egyelőre nem tehernek, inkább egy jó mókának bizonyul. Viszont, miután újra és újra a táskámba nyúlok, pontosabban már túrni kezdek benne, ez a mosoly legördül arcomról és helybe pillanatnyi bosszúság lép. De csak éppen pillanatnyi.
- A francba! – adok is némi hangot nem tetszésemnek, amikor rájövők, hogy a csatlakozó kábeleket, melyekkel fel tudtam volna csatlakozni a lift digitális számtáblájára és percek alatt újra indítottam volna ezt a fémtömeget, otthon felejtettem a nagy rohanásban.
Azt hiszem, ez még sosem fordult elő velem, miért is ne éppen most, igaz?
- Viszont semmi gond, így is meg tudom oldani, ha a lift működési rendszere is rajta van a rendőrségi szerveren. Mondja, hogy a lift benne van a rendszerben! – pillantok most felvont szemöldökkel a főnökre, de közben már neki is állok a táblagépen kipróbálni a lehetőségeket.
- Úgy néz ki, hogy így be tudok jutni, viszont ez nem lesz egy gyors menet. – jegyzem meg továbbra is a gépen bambulva és a billentyűgombokat nyomkodva elhúzott szájjal, miközben fejemben a fogaskerekek ezerrel munkánk látnak.
Mondanom sem kell, hogy a rendőrségi programok valami ósdi, elavult rendszeren alapulnak, aminek se füle, se farka.
- Mégis ki programozta ezt a szart? Akarom mondani, ez a program szörnyen rosszul van megírva, de tényleg. Ha egyszer kijutunk innen, ezzel kezdeni kell valamit. – rázom meg fejemet, miközben ontom magamból a szavakat, de közben még mindig dolgozom.




× MEGJEGYZÉS × 1019

▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽





When you want something you've never had,

you have to do something you've never done.


törvény embere
avatar
Korom :
25

Tartózkodási hely :
Franciaország, Párizs

Hozzászólások száma :
11

reagok :
4

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Lara & Adam Csüt. Júl. 26, 2018 1:00 pm

á; Mlle Olivier

Egyszer elcsíptem egy beszélgetésfoszlányt két nyomozó szájából; az egy éve itt lévő Wellis a teljesen újonc Giroux-t igyekezett beavatni az itteni rendszer s annak fogaskerekeinek titkaiba. Az egyik ilyen mérhetetlenül fontos titok az volt, hogy Fánkos Péntekeken (melyre természetesen a munkaidőn túl kerül sor, a részvételem nélkül) néhányan zsebből fogadásokat kötnek, melyik ügyet veszem elő jövő hétfőn, s szállok „a nyakukba”, mint egy morgolódó tojóstyúk; az ő szavai. A fickónak mindig jár valami a fejében, ezt is mondta, már amellett, hogy néha fenyegetőzöm mosolygással, s bár mindezidáig nem tettem meg, a fenyegetés maga riasztóbb, mint kilátásba helyezni valakinek a forgalomirányítói munkakört. Valami nyilván mindig midenkinek jár a fejében, képtelenség a semmire gondolni, mindegy, azok a pelenkás jógik mit mondanak a hegy tetején, elvégre, a Semmi is Valami. Az emberi agy nem úgy van kondícionálva, hogy éber állapotban képes legyen elméjének totális kiürítésére, még ha sokszor ennek ellenkezőjét igyekeznek is bizonygatni. Wellis valamije azonban specifikusabb volt ennél, valami, amivel pokollá tehetem az életüket, valami, amivel túlórára kényszeríthetem, valami, amitől minden nyomozó idebent a haját tépi, mégis, sosem kerül be a hírekbe. És innen tudod, hogy az a valami sikeres lett; hogy a média nem beszél róla, mert senkit sem érdekel, ha valami a rend szerint működik, csakis a hibát és a káoszt dívik mások elé tárni, épp, mint valami szaftos pletykát egy tyúkpartin.
A nagy valami mellett azonban számtalan másik is torlódott elmémben jelen pillanatban; a tény, hogy ki kellene cserélni a mosdókagyló vízcsöveit, mert éjszaka hallom, hogy csöpög; hogy Elodie kivételesen péntektől vasárnapig nálam lesz, és valahogy rá kell jönnöm, épp melyik rajzfilmes hősért rajong. Hogy újra kell festeni a parkolóban a szegélyeket, mert Langlois rendszeresen a helyemre próbál beállni, ha később érkezem. Hogy a hatodikon lévő irodám melletti konyhában cserélni kell a filtert, mert rendszeresen zaccos marad a kávé.
Hogy őszintén nem értem azon embereket, akik törvényt szegnek. Mikor még nyomozó voltam, rendszeresen megkérdeztem, miért?, ám egyik válasz, egyik elhebegett élettörténet sem adott kielégítő okot. Olivier egyike azon keveseknek, akiknek rendőrkapitányi rangom ellenére ismét feltettem ezt a kérdést. Vajon minden próbálkozásom ellenére mégis hatott rám valamelyest a hasonló életkörülmény, az apafigura hiánya? Nem, nem valószínű; szükségünk volt rá, hát használtuk. Most nem okoz gondot, hát marad. Ennyire egyszerű. – Igen? – kérdezek vissza. Nem várok kifejtő választ, sőt; a tárgyilagosságot szeretem, és azt, ha nem használunk felesleges szavakat professzionális körökben. Nehéz persze professzionálisan figyelnem, ha a egyszer inkább tűnik saját lakása helyett véletlenül betévedt egyetemista bulizónak, mint rendőrnek. Ehhez nincs sok köze a korának; ahogy öregszik az ember, úgy lát mindenkit egyre fiatalabbnak, s kezdi megérteni, miért nem vették komolyan régen. Olivier ráadásul nem is tartozik azon koravének közé, akik könnyen feledtetik el az évtizedeket, hiszen tulajdonképpen már tíz éves koruk óta a zsémbes öregember posztra gyúrnak – nem, benne nincs meg ez a visszafogott marconaság. Valószínűleg most is csak utógondolatként érkezik a felismerés szavait követően. A szemöldököm, úgy tűnik, ma nem pihenhet. – Soha. Nyilvánvalóan. – Ha nem tanultam volna meg uralkodni az arcomon, talán még egy kaján görbület is kunkorodna a szám szélére, ahogy a gombok világító oszlopához fordulok. – A négyesre? – kérdem, bár feleslegesen; az IT-szakosztály egésze ott kapott helyet, a gazdasági- és csalási alosztállyal együtt. Már majdnem mulatságos a gondolat, hogy Olivier-hez hasonló szószátyárokat párosítottak olyanok mellé, akiknek a tej is megalszik a szájában. Megnyomom az ő szintjének hívógombját is, az ajtók pedig ismét záródni kezdenek; imáim meghallgatásra találnak, mikor nem érkezik újabb utastárs.
Ez igazán megnyugtató és dicséretes. Ezek szerint már ketten vagyunk. Ha nem vigyáz, a végén kinevezik a Hónap Dolgozójának. Csak így tovább. – Szerettem volna bevezetni a csekkolós rendszert, ám úgy tűnik, az igazgatótanács tetszését nem nyerte el az ötlet, talán pont azért, mert ők is csesznek időre beérni vagy időben elmenni. Az öregedés másik átka; az ember megtanul mindent csak úgy elengedni és elfogadni, kihuny az ifjonti hév lángja, hogy úgy mondjam, s helyére a realitás szürke mocsara kerül.
Nem valami szürke póni van Elodie meséjében…?
Részemről igen gyorsan lezártnak tekintem a beszélgetést, és az órámra pillantok; még hét másodperc, és nyílik az ajtó a negyediken, további kettő, és a hatodikon, ami azt jelenti, tizenkét másodperc csúszásban leszek, de talán még túlélem. Az idő telik, egy, kettő, három… A várt enyhe megakadás azonban jóval hamarabb érkezik, mint kellene; a lift műfényei pislákolni kezdenek, néhány pillanatra ki is alszanak; a panelen vörösen villan fel a vészjelző gombja.
Összeráncolom a szemöldököm, és szinte reflexből nyúlok az emeleti gomb után, habár hiú remény, hogy valamelyikőnk véletlenül megnyomta volna a stop-gombot. – Fenébe – pillantok a tetőre. Nem a bezártságot nem kedvelem; a késést. Hiába nyomom meg a vészhívót, a vonal másik felén senki sem felel. Aztán eszembe jut, hogy az egyik csodálatos újítás az igazgatótanács részéről a házon belüli vészhívó beüzemelése volt; minden liftből érkező a recepcióhoz fut be. A lány talán nincs ott, vagy nem veszi észre a hívást, de az sem lepne meg, ha pont most ment volna el kávéért. – Remélem, jó a memóriája, annak a kódnak várnia kell. Hacsak véletlenül nem ért a liftszereléshez.
törvény embere
avatar
Korom :
40

Tartózkodási hely :
Párizs, Franciaország

Hozzászólások száma :
6

reagok :
3

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Lara & Adam Vas. Júl. 22, 2018 11:46 pm

Adam && Lara
Az élet pillanatok gyűjteménye. Az a lényeg, hogy minél több jó pillanatod legyen.
Mániákus. Sokan használják a mindennapi életben annak kifejezésére, ha valaki valamiért mérhetetlenül rajong, valamit megállás nélkül és ösztönszerűen végez, ha valamivel nem tud leállni, odavan bizonyos dolgokért, tevékenységekért.
A nagykönyv szerint a mánia abszolút orvosi probléma, mely kezelésre szorul.” Mániának nevezünk minden pozitív dolog iránti, feltűnően erős fizikai aktivitást és örömöt.”
Mániákus. Mégis ennek neveznek azok az emberek, akik ismernek, és azon kevesek is, akik kicsit jobban. Mégsem gondolnám magam orvosi esetnek.
Amíg anyám élt, teljesen normális gyereknek voltam mondható, viszont a halála után az árvaházban valamivel el kellett terelnem  figyelmemet, el kell nyomnom a hiányt és a fájdalmat, így váltak mániámmá a könyvek, amelyeket nap mint nap bújtam, ha tehettem. A nevelő szüleimnél így kezdtem el mániákusan nyomkodni a számítógép billentyűzetét, egyre mélyebbre ásva magam a programozás világába, majd ugyanilyen hévvel ittam a tudást az egyetemi éveim alatt, amikor csak annak éltem, hogy az egyik legjobb diák legyek.
Utána következtek a sötét éveim, amiket manapság legszívesebben kitörölnék az emlékezetemből, de a hackelésben is megszállott voltam és sajnos ez lett vesztem is, minek folytán azt hittem, elindulok egy még sötétebb és végeláthatatlan lejtőn, de most mégis a rendőrség egyik embere vagyok én magam is.
Most a munka lett az a dolog, aminek szentelem az életem, de maradtam a számítógépek világában, és azt hiszem, maradok is. Az emberek nem éppen az én asztalom, valahogy nagy részük idegesítő egyed számomra.
Munkamániás vagyok, maximalista, ez meglátszik abban is, hogy az egyik nem megtalált algoritmuson, egy nem feltört kódon zakatol az agyam, ahelyett, hogy aludni tudnék.
Aztán meg sem várva a hajnali óracsengést, ami jelzi, hogy ideje lenne a reggeli futásnak, majd munkába menetelnek.
Most azonban, hogy végre beugrik az a fránya kód, felpattanok a kellemesen puha ágyamból és egy gyors reggeli készülődés után munkába indulok, az edzés kárára jelenleg persze. Hosszú hajamat csak úgy szétterülve hagyom a vállaimon, ehhez farmert és bőrdzsekit veszek fel, nem sokat gondolkodva most külsőségeken.
Talán nem éppen rendőrhöz méltó tempóban vezetem a fekete Peugeot-t, ami a sebességkorlátozásokat illeti, de most mindennél előbb ez irodában akartam lenni, ahol a terveim végre megvalósíthatom.
A kapitányság épületébe érvén, szinte fel sem tűnik az a pár kolléga, akivel esetleg összefutok ezekben a korai órákban. Bár igazából jelenleg fogalmam sincs arról, hogy mennyi az idő, de feltételezem, hogy még nincs itt a munkaidőm kezdete.
Lábaim gyors léptek segítségével közelítik meg a liftajtót, ami a kívánt helyre vinne, viszont az már majdnem bezáródik előttem.
Na, nem fog ki rajtam egy nyamvadt ajtó, ezért hirtelen, erősem megmarkolom az összetolódó ajtó egyik végét, de akkor az újra kinyílik a szemem előtt, én meg majd beesek rajta.
Azonban időm sincs azon gondolkodni, hogy hogyan is lépjek befelé, mert meglátom magammal szemben teljes, fölém tornyosuló valójában azt az embert, akivel nagyon nem szerettem volna most találkozni.
- Főnök….akarom mondani, Monsieur Bernard. – hebegek kissé zavartam a meglepő találkozás hatására, hiszen most is épp az történik, amire számítok vele kapcsolatban. Lekezelő, átható pillantás, amiből tudom, hogy azonnal a múltam alapján ítél meg, még akkor is, ha neki köszönhetem, hogy nem éppen a dutyiban csücsülök. Még most sem tart többnek egy bűnözőnél, csak azt látja, ami a felszínen van, pont, mint a legtöbb ember.
Nem mintha bárkinek is meg akarnék felelni, nem, erről szó sincs. Az évek alatt már megtanultam, hogy csak saját magamnak és magamért felelek, de valamiért jelen helyzetben mégis zavar ez a néma véleménynyilvánítása.
Az évek elég kemény lánnyá kovácsoltak, aki nem fél senkitől, aki meg tudja védeni magát, mint verbálisan, úgy fizikálisan is, mégis, azt hiszem, Ő, Adam Bernad az egyetlen személy, akitől jelen időben tartok.
Nem ismerem az okát, hogy miért, csak azt tudom, hogy a jelenlétében kevésbé akarok az lenni, aki vagyok, és kevésbé akarok most ebben a bizonyos liftben is lenni.
Tartásom azért mégis van, így ez a csupán pillanatnyi bizonytalanság nem látszik rajtam, így be is lépek mellé, de azért nem túl közel hozzá az elevátor szűkös helyiségébe.
Közben még mindig engem figyel ugyanazzal a tekintettel, habár szerintem ő mindenkit így méreget. Vajon tud ez az ember mosolyogni egyáltalán? Nem mernék rá fogadni, hogy igen.
- Jó reggelt. – viszonozom végül én is a köszönését a belépés után, de a következő szavait, a feltételezését hallva, apró ráncba szökik szemöldököm.
Most komolyan azt hiszi, hogy a plusz pénz reményében vagyok bent ilyen korán? Hát igen, mit is gondolhatna egy megtért bűnbanda tagról?
Ó, igazán? Akkor vissza is fordulok! – ontanám ki szenvedélyesen a szavakat magamból, ha bárki mással állnék szemben, de nem, neki nem így felelek.
- Igen, uram, tisztában. – felelek komoly arccal, miközben azért fenntartom vele a szemkontaktust.
- Igazából csak valami beugrott az egyik „hackerkolléga” kódjával kapcsolatban – tudja, az internetes rabló, azt akarom mielőbb kipróbálni. – mondom most már nagyobb beleéléssel mondanivalómat, hiszen valóban égek a vágytól, hogy megtegyem és elkapjam a kismadarat.
- Viszont a program, amit használok, nincs meg a saját gépemen. – kezdek bele, de aztán rájövök, hogy neki nem biztos, hogy tudnia kell arról, hogy otthon is dolgozok, pontosabban be tudok lépni a rendőrség szerverébe, az ugyanis szabályellenes.
- Mármint...én….soha nem lépek be a rendszerbe házon kívül. – javítom ki magam egy enyhe kis grimasz keretben, habár nagyon jól tudom, hogy lebuktam. Sosem voltam jó hazudozó. Talán most azonnal kirúg engem és elküld melegebb éghajlatra, de talán meg is érdemlem.
- A lényeg, hogy nem a plusz bérért vagyok itt munkaidő előtt. – fejezem be végre zavarodott monológomat, miközben újra farkasszemet nézek a komor nagyfőnökkel, majd egy kicsit hátrébb lépek és a lift falának támaszkodom.




× MEGJEGYZÉS × 901

▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽





When you want something you've never had,

you have to do something you've never done.


törvény embere
avatar
Korom :
25

Tartózkodási hely :
Franciaország, Párizs

Hozzászólások száma :
11

reagok :
4

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Lara & Adam Vas. Júl. 22, 2018 2:30 pm

á; Mlle Olivier

Lendületesen haladok végig a rendőrkapitányság kihaltnak ható folyosóján; most egyetlen csörgő, elavult vezetékes telefon vagy nyomtató zörgése sem nyomja el lépteim hangját, ahogy a liftek felé török. Szinte oda sem figyelve pillantok a fali órára a recepció felett, miközben köszönök az ügyetlenkedve papírokat rendező lánynak a pultban. Azt hiszem, még csak gyakornok, nem csoda, hogy rásózták a korai műszakot; az óramutató majdnem pontosan félúton járt hét és nyolc között. Innen huszonöt másodperc a liftekig, a benti út pedig további tíz. Éppen félre fogok az irodámba érni, ha minden jól megy.
A lány alig vesz észre, és szinte bárgyú mosollyal viszonozza a köszönést; mindig így reagál. Még nem sikerült rájönnöm, vajon Ő is épp úgy a hormonjai rabja, mint a legtöbb korabeli, és a bódult görbület nekem szól, vagy valóban bárgyú. A papírok rendezéséhez és a telefon átirányításához tulajdonképpen nem kell túl sok ész, így egyik eset sem zavar különösképpen. Az én ízlésemnek túl… barna. Biztosan szoláriumba jár, természetellenesnek tűnik.
Alig néhány kolléga lézeng bent az irodák üvegajtajai mögött, az épp ügyeletes szerencsétlenek; én magamtól jöttem be ilyen korán. Rég Nem aludtam már ötnél tovább, egyszerűen képtelen vagyok, és akkortájt az edzőtermek, uszodák és parkok is kihaltabbak, nem áll fenn az ismerősbe botlás esélye. Párizs nyolcig alszik; és ha azt mondja, kilenckor kezdődik a munkaideje, az azt jelenti, kilenckor botladozik le az autójához, majd meglepődik, amiért megint dugóba kerül és elkésik. Az emberek őszintén megdöbbentenek néha; látják a problémát, kezük ügyében a megoldás, és mégis ugyanúgy folytatják az életüket, azt várva, majd más eredményt kapnak.
Einstein ezt nevezte őrületnek.
Mélyen beszívom a levegőt, mikor már a sápasztó neonfénnyel megvilágított liftben állok; a padlótól-plafonig tükörben végignézek magamon, láthatatlan ráncot simítok le az öltönyömről. Csak a saját arcszeszem illatát érzem, még nem érkezett meg a seregnyi rendőr, akik egész nap odakint rohadnak a melegben, hogy kellemetlen testszag-kavalkádot hagyjanak maguk után. Nem az ő hibájuk, persze, de ez nem teszi kevésbé kellemetlenné. Talán be kéne építeni egy szagtalanító rendszert, a nem létező támogatási erőforrásokból.
Már kezdem érezni az enyhe utó-savasodást a végtagjaimban a leúszott hosszoknak köszönhetően. Kevés kellemesebb érzés van a világon, mint a jóleső fáradtság. Legfeljebb az egyedüllét csendje egy fárasztó nap után, vagy épp előtt; a mai is annak ígérkezett, ahogy újabban az összes, ám egy cseppet sem bánom. A liftajtók már majdnem bezáródnak, mikor hangot hallok a folyosón; nem vagyok biztos benne, de mintha valaki, hangfekvés alapján egy nő, épp a lift felé sietne. Nem ismerem fel, de ösztönösen nyomom meg a nyitó-gombot, még épp időben. Arra azonban nem számítok, aki végül fogad. – Olivier…? – vonom fel egyik szemöldököm. A lány, akit azóta nem igen láttam, hogy megtettem neki az ajánlatot, aminek köszönhetően most épp nem börtönéveit tölti. Nem altruista filantróp tendenciáim vezették atyai ösztöneimet kézenfogva, természetesen; megesik, hogy a szabályszegők is hasznosak lehetnek a társadalomnak, a megfelelő körülmények között. Annyiban azonban biztos vagyok, hogy nem hétkor kezdődik a munkaideje. – Jó reggelt – köszönök végül semleges hangnemben, arrébb állva, hogy elférjen mellettem a liftben, ám ne érjen bele feltétlenül a személyes terembe. Azt bárkitől nehezen viselem; az öltönyömet ráadásul csak gőzzel lehet ránctalanítani. – Ugye tisztában van azzal, hogy az önkéntes korai kezdés ellenére nem fizetünk túlórabért…? – Más okát ugyanis nem igen látom az ittlétének. Hacsak nem utólag törleszt, késések vagy korai elmenések, esetleg hiányzó óraszámok miatt. Vagy fogalma sincs, hány óra.
törvény embere
avatar
Korom :
40

Tartózkodási hely :
Párizs, Franciaország

Hozzászólások száma :
6

reagok :
3

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Lara & Adam Vas. Júl. 22, 2018 2:30 pm
Szereplők: Lara Olivier és Adam Bernard
Helyszín: Párizsi Rendőrkapitányság
törvény embere
avatar
Korom :
40

Tartózkodási hely :
Párizs, Franciaország

Hozzászólások száma :
6

reagok :
3

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Lara & Adam
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Heart of Europe :: Európa szíve :: franciaország-
Ugrás: