welcome to europe, traveller
Life is a journey that must be traveled no matter how bad the roads and accommodations.
lépj be bátran
európa rád vár
Karakter neve:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
friss bejegyzések
legújabb irományok
Vas. Nov. 11, 2018 11:30 pm
Vas. Nov. 11, 2018 6:16 pm
jelenlegi utazóink
európa szívében
Jelenleg 9 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 1 Bot

Amélia R. Chevalier, Anaise Delacroix, Faye McWarren

A legtöbb felhasználó (43 fő) Kedd Aug. 21, 2018 12:11 pm-kor volt itt.
történéseink
jó ha tudod
európai lakosok
nyilvántartása
csoport
amerikai 2 5
angol 3 6
ázsiai - -
francia 6 5
görög 1 2
ír 4 4
külföldi 2 5
norvég 3 4
olasz - 2
orosz 3 3
skót 1 2
spanyol 4 2
svéd 1 2
összesen 30 42

Jay & Bree - Helló Amsterdam!
TémanyitásTárgy: Re: Jay & Bree - Helló Amsterdam! Szomb. Okt. 20, 2018 7:52 pm



jayden&bree
Minél több időt töltünk el távol az akadályt képező ismerősöktől és a vele együtt már annyiszor átjárt közegtől, úgy válunk mi is idegenekké azoktól a személyektől, akiket eddig önmagunkként tartottunk számon. Biztos nem normális ez. Mármint az egész, hogy normálisan viselkedünk egymással, közösen programokat szervezünk meg miegyéb, de ha összevetem mindazzal, ami ebben a pár napban történt, akkor talán ez még földhözragadtabb, mint az összes többi esemény. És ez valahol felettébb rémisztő és nyomasztó egyben. Én nem vágyom barátkozni Vele. A mi ellenségeskedésünk annyira hosszú évekre nyúlik vissza, hogy már hozzászoktam ehhez. Jók vagyunk ebben, szeretjük a másik vérét szívni és tönkretenni az életét, miért most változtassunk ezen?! Adjuk fel évek keményen küzdött munkáját pár kósza és megmagyarázhatatlan pillantásért és a velejáró bizalmaskodó érintésekért?! Én sem gondolnám ezt, mégis most túl közel vagyunk ezen és bármennyire is keserű pirulaként marja végig torkomat a vallomás, érezhetően változtunk.
A biciklitúra egészen jól ment, azt a kis bökkenőt leszámítva, hogy én az elején akadályba ütköztem. Ahogyan most a személyiségünk, úgy az én életem is hatalmas fordulatot vett gyerekkorunk óta és a biciklizés pont, hogy nem játszott szerepet a hétköznapjaim során. Így amikor arra kerül a sor, hogy uraljam a kétkerekű szörnyeteget, inába száll a bátorságom és kénytelen vagyok Higgins háta mögé felkászálódni, hogy aztán minden bizalmamat a legbizonytalanabb személybe fektetve kapaszkodjak meg benne utunk során. És itt még nem ér véget a furcsaságok menete, mert annyira a hatása alatt állok – bizonyára a sokk miatt -, az egész közösen megtett utazásnak, hogy hagyom magamat majdnem elsodorni a kifelé tóduló tömeg által, ő meg felölti képzeletbeli Superman köpenyét és ösztönből csökkenti a közöttünk lévő távolságot, hogy aztán még kínosabbá varázsolja az amúgy is abban az érzésrengetegben ragadt pillanataink összességét. Pompás. Én meg úgy hálálkodok meg mélyülök el a szemeiben vagy ebben a hirtelen jött változásban, mintha semmi ellenérzésem nem lenne a másik iránt, egyszerűen csak élvezném a spontán ötleteit, meg tetteit egyaránt. Ami lássuk be, baromi nagy őrültség, de még így is ott tündököl a mosoly az arcomon, a csillogás a szemeimben meg a torkomban köszöntött ütemes szívverésem, melyhez bizonyára semmi köze sincsen Jaydennek, pusztán a testem egyéb pontjai úgy döntöttek, hogy leállíthatatlan zavart rendeznek bennem. Noha én tovább élvezném ezt az egymáshoz simulós játékot, mégis a megmaradt józan eszem veszélyt érzékel, és egyből cselekszik helyettem is, ami úgy látszik jó döntésnek bizonyul. Ne keverjük össze, amink van, amink volt azzal, amink sosem lesz. Többek ennél úgysem leszünk, hiszen az egymás iránt táplált romantikus utálat már olyannyira heves és megmásíthatatlan, mint az égvilágon semmi más. Ezeket az apró szösszeneteket meg fogjuk a levegőváltozásra vagy a környezetre, mert mi jót nem teszünk a másikkal. Azért határozottan tetszenek azok a kék szemek.
- Pont ettől féltem. – jegyzem meg többnyire aggódóan, mégis valamiért szórakozottabb vagyok a kelleténél. Nem a megsértésére játszok, mellesleg néha olyan kis duzzogós tud lenni, hogy fogalmam sincsen mikor léphetek rá egy Higgins-aknára, ami miatt úgy dönt magamra hagy valahol a város közepén. Befelé vezető utunk közben a nézelődéssel ütöm el az időmet, a látvány elraktározásával és egy-egy elkapott információ megjegyzésével, amelyet a közelünkben lévő csoportvezető regél el a csoportjának. Emlékek rohamozzák meg gondolataimat a fiatalabb időszakomból, és a következő szavaimat is ennek fényében adom tudtára, a kezét viszont eközben sem engedem el. Ezt is egyfajta védekező lépésnek tudom be, amiért az előbb majdnem elkeveredtem az ismeretlenek rengetegében. Mint gyerekként, amikor sétálni indultunk a tanárnővel és még kicsik voltunk, ezért párba állva egymás kezét kellett fognunk, hogy senki se maradjon le. Jayden most az én párom, én meg az övé, és a helyzet fényében ez így teljesen rendben van. Már csak akkor állunk le, amikor úgymond biztonságosabb közegbe kerülünk, én pedig feltekintek arcvonásaira ahogyan az érettségivel hozakodik elő.
- Valami biztosan ragadt volna, de én úgy gondolom a biztonsági őr keze a karodra. Nem bírtad volna ki, hogy ne művelj valami oltári nagy hülyeséget, ami miatt az egy órás kirándulásunk lecsökkent volna negyed órára.  – mosolyodok el, és most én is az előttünk elbarikádozott a történelem egy részét fürkészem. – Egyébként én is úgy gondolom, hogy könnyebb lett volna megjegyezni, ha ilyen módon elevenednek meg előtted dolgok, mint a száraz tananyagot bemagolni. – értek vele azért egyet, hiszen jómagam is nagyobb előnyben részesítettem azt, amikor gyakorlati szinten tanultunk meg valamit ahelyett, hogy szószerint a könyvet írtuk volna újra. – Emlékszel Mr. Monoghan földrajz óráira? Szinte bent sem voltunk a teremben, mert mindig tudott mutatni valamit, amit ott bent nem lett volna lehetősége. De jobban emlékezett mindenki úgy egy-két tanóra erejéig, viszont segített. – érdeklődök tőle, miközben komótosan tovább haladunk, egyik részletét sem elveszítve szem elől programunknak. Ki gondolta volna akkor, hogy évekkel később kéz a kézben sétálgatok majd Higginssel és egyáltalán nem érzem azt, hogy menekülnöm kellene? Gondolom, egyikünk sem.


▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽


Do we need somebody
just to feel like we're alright?
Is the only reason you're holding me tonight
'Cause we're scared to be lonely?
dolgozó
avatar
Korom :
28

Tartózkodási hely :
● london ●

Hozzászólások száma :
79

reagok :
45

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Jay & Bree - Helló Amsterdam! Vas. Szept. 30, 2018 5:54 pm



jayden&bree

Fura helyzetet szül az, hogy nem viselkedhetem ellenségesen a mögöttem ülő vöröskével. Briana Doherty nem az a lány, akiket ágyba viszek, akiknek hazudok, ha úgy tartja kedvem. Ő egy másik csoportba sorolandó, aki már gyerekkorom óta jelen van, és nem is mászott ki onnan. Nem voltunk sosem felhőtlen kapcsolatban. Én voltam a menő, ő meg az áldozat. A haját húztam, megdobáltam sárral, elvettem tőle az ebédjét, és még sorolhatnám napesti a csínytevéseket, de ezek a múlt árnyait képezik, és felnőtt fejjel talán túl kellene lépni a gyerekes sértődöttségen. Nem tudom, hogy mennyit változott azóta, igazából nem is ismerem, de jól esik, hogy valamit visszaidézhetek általa a boldog békeidőkből. Az önállóság sokkal bonyolultabb, na meg az, ha neked kell megoldanod egy családot érintő krízist. A szüleim nem beszéltek a csődről, nem akartak bajba sodorni bennünket, de mégis sejtettem, hogy akkor a kocsmában nem hazudtak az ikrek. Az apám képes hitelhez folyamodni, de az már más kérdés, hogy nem tudja visszafizetni azt. A születésünk óta élünk Belfastban, az egyik legfelkapottabb pub vezetőiként mindenki ismeri a családunkat, ahogyan a Doherty klánt is. A famíliák régi barátságot ápolnak, csak mi viselkedünk úgy, mint két gyermek. A karját megigazítom a derekamon, és feljebb húzom, nehogy lecsússzon, és kellemetlen perceket okozzon nekem, mert álló farokkal nem fogok tudni a közlekedésre koncentrálni. A meleg kacsóitól elmosolyodom, ahogyan a hasfalamba, és az oldalamba marnak, mert érzem, hogy fél. A biciklizés nem a kedvenc utazási módja, de nekem roppantul tetszik, hogy nem vágunk fel, és úgy fedezzük fel a várost, ahogyan a helyiek tennék. Elgondolkodtam, hogy hova vigyem először, talán a Piros lámpás negyedbe, vagy egy legális füves piacra, de eddig úgy tűnik, hogy a művészet lesz a nyerő. A múzeum már nincs is messze, igaz nagy a sor, és alig találunk egy szabad tárolót, de megoldom, és le is zárom a kétkerekűnket. A jegypénztárnál keverednek az európai nyelvek, több a kívülálló, mint az itt lakó, szerintem azt sem ismerném fel, ha szembejönne velünk egy ír társaság. A kedvem sokkal jobb, és nyugodtabb is vagyok, mióta elhagytuk az előadás helyszínét. Az ő nevében nem nyilatkozhatom, de sejtem, hogy nincs ellenére, hogy elhoztam ide.
- Ennek örülök. – felelek neki, mikor felemlegetem a történelem órákat, és azt az anyagot, melyről mindenki inkább hallgatna. Egyesek szerint meg sem történt, de én nem szeretem, ha hazugságra alapozunk.
- Hát én se. – egyet tudok vele érteni, hogy az iskola óta a kötelező művelődési programom elhaltak, és a színház, meg a múzeumok világa is kiesett a látókörömből. Az alkalmi munkákból, és a biliárdból élek, ez az én világom. Drágábbra számítottam a jegyek árát tekintve, de azt hiszem, hogy ez nem az a hely, ahova valóban az érdeklődés miatt térnek be az emberek. A tömeg majdnem elsodorja a kis Boszorkát, ezért utána kapok, és magamhoz szorítom védelmezően, hogy ne vesszen el. A tekintetünk összeforr, és hirtelen melegebb lesz, mint a Bahamákon.
- Legyen így. – köszörülöm meg a torkomat, és úgy döntök, hogy ideje elengedni. A lépcső mellett ismételten várakozni kell, amikor váratlanul megköszöni az előbbi tettemet.
- Nem kell. – hárítok, és idegesen túrok bele a barna üstökömbe. A nyakamat nyújtogatom, hogy lássak valamit, de nem mond le az estéről, mármint a kíváncsisága elég nagy.
- Szerintem nagyon, mert messze áll tőled az a világ, ahova bele fogunk cseppenni. Gyere. – jobb ötlet híján utat török magunknak, és magammal vonszolom, az ujjait erősen szorítom, hogy felmehessünk az első emeletre.
- Rengeteg kép, és sajtóanyag lesz, még ez a humánosabb megoldás, ha már ez a téma. – fintorodom el, és az egyik kisebb helyiségbe állunk meg az egyik üvegvitrin előtt.
- Mennyivel másabb lett volna az érettségim is, ha eljövünk ide…valami ragadt volna rám a közegből. – közelebb hajolok, és elolvasom a felvezetőt, és fel sem tűnik, hogy az összekulcsolt ujjainkat az üveg tetejére fektettem.






dolgozó
avatar
Korom :
30

Tartózkodási hely :
London

Hozzászólások száma :
50

reagok :
44

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Jay & Bree - Helló Amsterdam! Szomb. Szept. 29, 2018 4:22 pm



jayden&bree
Sokszor hangoztatták életem során, hogy eltaszítok magamtól embereket. Megvetem a kötődést, a ragaszkodást egy olyan személyhez, aki kívülállót képez önmagammal szemben. Ezzel együtt következtek azok a kérdések, amik a munkámat foglalták magukba; Hogyan tudhatnék én bármit a kapcsolatokról, ha én sem vagyok részese egynek sem? Hozzáteszem, jogosan. Ezek a szavak mégsem törték le sohasem a lelkesedésemet vagy akadályoztak meg abban, amit a hétköznapjaim során tettem. Sokkal több sikert könyvelhettünk el a nővéremmel, mintsem rosszakarókat és ez azért arányaiban egészen jól mutatott. Mégis mélyen belül tudtam, hogy igazuk volt. A kötődés számomra olyan mumus volt, amivel nem tudtam mit kezdeni. Bizonytalan volt, ismeretlen terep és bár sokszor az izgalom éltetett, ha a szívemről volt szó, jeges páncéllal védtem meg minden káros dologtól, ami veszélyeztethette. Szükségem volt arra, hogy az eszemnél legyek és minden más csak figyelemelterelésnek számított, ami érzelmi hatással volt rám, így egy idő után úgy véltem, nem engedhetem meg ezt magamnak. Ahhoz, hogy a világom romokba heverését elkerüljem, a másik nem képviselőihez való ragaszkodását is félre kellett tennem. Megesett, hogy gyenge pillanataimban szükségem lett volna egy társra, de ez túl vékonyka hang volt ahhoz, hogy komolyabban felfigyeljek rá. Jayden másfajta veszélyforrás volt. Több szempontból is képes volt felbolygatni mindazt, amire eddig gondosan ügyeltem és felépítettem. Tagadhatatlan, hogy akkoriban minden egyes szemétsége ellenére is vonzónak találtam őt. Egy részem kedvelte és arra vágyott, hogy mihelyst a gyerekes viselkedései lecsengenek, ő is másképp áll majd hozzám. Ez a pillanat azonban sosem érkezett el, így nekem is változtatnom kellett a gondolkozásmódomon. Nem szimpatizálhattam vele, amikor neki minden egyes lépése arra ment ki, hogy megkeserítse az életemet. Jobbnak tűnt megvetni őt, gyűlölni és visszatámadni, még ha roppantul is zavart az, hogy egy másik lánnyal képes volt beszédbe elegyedni, míg rám a poklot szabadította. Most, évekkel később a helyzetünk ugyanaz, csak más köntösbe csomagolva. Még mindig belülről azok a gyerekek vagyunk, akik akkoriban voltunk, de lett az egésznek egyfajta távolságtartása is, és ez mindkettőnknek új érzéseket ad. Jelenleg eljutottunk odáig, hogy képesek vagyunk némiképp elviselni a másikat, és bár nehézségeket okoz ezt még elsajátítani, de sután igyekszünk megbarátkozni ezekkel a változásokkal.
A biciklizésből már kijöttem, és ezt csodálatosan be is mutatom. Mérgelődök is magamban ezért, hogy pont Higgins előtt bénázok. Nem tudom, egyszerűen úgy érzem bizonyítanom kell neki, hogy megváltoztam. Azt, hogy már nem tehet velem azt, amit akar vagy beszélhetem velem olyan ocsmány módon, mint amikor még kislány voltam. Ez az egész szenvedés, amit a kétkerekű járművemmel művelek pedig pont az ellenkezőjét váltja ki, mégsem úgy reagálja le, ahogyan azt ő tőle elvártam volna.
- Azért annyira nem volt rossz. - felelek enyhén sértődötten, de nem sokáig tartom magamat ehhez az állapothoz, mert bár még mindig hitetlenkedve állok a helyzet alakulásához, mégis belementem, így most már nincs visszaút. Karjaim őt ölelik át, és úgy kapaszkodok meg benne, mintha ő képezné az egyetlen biztos pontot az életemben, és most ebben a szituban valahogy így is van. Apró bólintással veszem figyelembe a kérését, és ugyan semmit nem fűzök hozzá, de ha arra kerül a sor, bebizonyítom, hogy felfogtam. Miközben egyrészről arra figyelek, hogy ne essünk el ebben az állapotban, másrészről azokat az utcákat figyelem meg jobban, melyek mellett elbiciklizünk úti célunk felé haladva. Az egyik tábla már jelzésértékűnek hat, és lassan én is lekászálódok a bicikliről, ahogyan megállunk az épület előtt.
- Igen, emlékszem. - igazítom el a rajtam lévő szerelést és egyik lábamról a másikra helyezem az egyensúlyomat, mert nem éppen a kényelem, amiképp jellemezném ezt a fajta utazási fajtát. - Utoljára nem is tudom mikor jártam bármilyen olyan helyen, ahol normálisan művelődni lehetett volna. - teszem hozzá felfedezve tekintetemmel az épület impozáns valóját, de azért figyelek a magával sodró eseményekre. Lassan haladunk a sorba, de még ez is elég ahhoz, hogy majdnem magával rántson a kifelé tóduló embermassza, melytől Jayden ment meg, okozva ezzel egy kis késést a reagálásomban. A közelsége újra kizökkent, ahogyan a szemeinek kéksége sem teszi ezt másképp, ahogyan egy lélegzetvételnyi időre a rabjaivá válok.
- Megpróbálok nem elveszni. - zavaromban még a mellkasát is enyhén megpaskolom, ahogyan teszek egy lépést hátra tőle, hogy kósza tincsemet a fülem mögé igazítva most már összeszedjem zavaros viselkedésem atomjaira hullott darabkáit. - Köszönöm egyébként. - fűzöm azért hozzá, mert nem lett volna kellemes a másikokkal haladni ki tudja hova. Vissza is állok a sorba, és miután megváltjuk a jegyünket, be is léphetünk egy olyan valóságba, ami merőben különbözik attól, amit ismerünk. Ugyan már csak egy-két óra maradt zárásig, de még így is sokan jutottunk be előttünk és mögöttünk is azért voltak jó páran, akik bejutásra vártak. Így ennek okán igyekszem közel maradni Jaydenhez és nem elkeveredni vagy elveszíteni őt bent sem.
- Sokkal több mindenkinek maradt volna meg, ha akkoriban eljöttünk volna ide. - jegyzem meg, figyelve minden egyes részletre, de azért óvatosan érdeklődővé is válok a korábban említett ígéretével kapcsolatban.
- Mennyire készüljek fel lelkileg az estére? - pillantok fel rá, mielőtt ismét a történelem részévé válhatnék.



▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽


Do we need somebody
just to feel like we're alright?
Is the only reason you're holding me tonight
'Cause we're scared to be lonely?
dolgozó
avatar
Korom :
28

Tartózkodási hely :
● london ●

Hozzászólások száma :
79

reagok :
45

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Jay & Bree - Helló Amsterdam! Szomb. Szept. 29, 2018 3:36 pm



jayden&bree

Általában szót értek a nőkkel, és nem okoz gondot, hogy megfejtsem az észjárásukat, mégis, ha erre az előttem állóra pillantok, úgy érzem, hogy egy egész lexikontudás sem lenne elegendő ahhoz, hogy kiigazodjak rajta. Régebben könnyebben ment, mert akkor csak sírva fakadt, és elküldött a bús picsába, de mára megváltoztak a szabályok is. A felnőtt lét új és izgalmas értelmezéseket hordozott magában, és meg kell hagyni, de amellett, hogy nagy lett a szája, sokkal magabiztosabb is lett. Nem tetszett ugyan, hogy követelőzik, de azzal meglepett, hogy csatlakozni akar a kis kirándulási javaslatomra. Megértettem, hogy mennyire fontos a munkája, még a párterapeuta is azt mondta, hogy egy kicsit képzeljük bele magunkat a másik helyzetébe, és én ezt maximálisan ki is aknáztam. Beültem vele az előadásokra, még érdemben hozzá is tettem valamit, nehogy elakadjunk a régi rendszer útvesztőiben. A társkeresés nem könnyű, mindenki ezt tűzi ki céljául, vagy ott szerepel a top háromban. Nem szeretünk magányosak lenni, és erre már annyi bombasztikus megoldást kínál az internet, és a modern egyesülés, hogy győzze követni azt, aki bírja. Nem mondom, hogy nincsenek hátulütői a témának, de azért jó is az, ha már nem várunk heteket egy-egy levélre. Régebben megvolt ennek is a varázsa, mondjuk a háborúk alatt, mikor nem lehetett telefonálni, és találkozni sem, anyáéknak biztosan akadnak kézzel írt szerelmes leveleik, de a mostani nemzet, és generáció már más cipőben jár. A tinder és társai alkalmazások gyors választást tesznek lehetővé, és ezzel felgyorsítják az udvarlási időszakot is. A lányok már nem igénylik, hogy puccos étterembe vigyék őket, nem epekednek azért, hogy csokrot kapjanak, lassan ők lesznek azok, akik előbb szétteszik a lábukat, majd utána kérdezik meg, hogy eszünk-e valamit. Elmosolyodom, hogy mennyire magába szippantott a dolog, mégis valahol egy egészséges határt kellett szabnom, mert elvégre Hollandiában voltunk, és én azt akartam, hogy ennek szórakozási faktora is legyen. Bree tüzes, de most alkalmazkodó is. Az előbbi vitát el is engedem a fülem mellett, és ha nem hadakozik velem, akkor a biciklitárolóig már el sem engedem a kis kacsóját. Puha, és meleg az érintése, szerintem az elején meg is szeppent tőle, de nem mutatta felém az undorát. Alig teszünk pár lépést, máris választhatunk, én meg nem vagyok rest cselekedni, ha már az előbb azért replikázott, hogy nem tudok felmutatni egy épkézláb ötletet sem. Az enyém hamar gazdára talál, de nem tudom, hogy mi az, ami ennyire tanácstalanná teszi. Nem tetszik a kerékpár színe, vagy fáj a lába…végül leesik a tantusz. A folyamattól fél, és nem a járműtől. Szépen várakozom, mire meg is győzi magát, hogy ez menni fog. Ki kellene nevetnem, vagy hasonló, mégsem teszem meg. Elindulok a kellő időben, egyszer nézek hátra a vállam felett, és már megyek is, hajtva a bringát. Az út elkanyarodik, a kezemmel jelzem a szándékot is, mikor szembejönnek velünk, és hálásan viszonzom a köszöntéseket. Meg akarom kérdezni tőle, hogy tud-e hollandul, de mikor megfordulok, csak a kacskaringós szambázást látom. Mi lesz ebből? A talpamat a földre helyezem, és megállok én is, hogy közöljem vele, ez így nem fog menni. Mit kellene tennünk? Jobb ötlet híján egy biciklivel megyünk, de mikor ezt kijelentem, akkor megijed.
- A kezdesz belejönnitől egy kicsit messze álltál, és jól hallottad. Mögém fogsz felülni, mert nem akarok holnap a kórházban ülni az ágyad mellett, mert feltartottad a közlekedést a bénázásoddal. – újabb sokk ér, mikor nem ellenségeskedik, hanem visszatolja a helyére az övét, aztán visszabandukol hozzám. A pedálra állítom a talpamat, és ha megvan a felszállással, akkor a kezeit is megigazítom a csípőmön.
- Próbálj egyenesben maradni, és ne dőlj ki oldalra, csak ha kanyarodunk. – pillantok rá, és ha minden stabil, akkor kezdetét veheti a móka. A kérdésére direkt nem felelek, mert sejtem, hogy valami rosszat vár tőlem…lebujt, kurvákat, és a többit. Az egyik tábla alapján már nincs is messze a múzeum, és a gyér délutáni forgalomban még az utolsó akadályokat is sikeresen vesszük be. Az Anna Frank ház előtt fékezek le, és úgy állok meg, hogy ne essen le.
- Mit szólsz…művelődünk? Remélem még emlékszel a gimiből rá, meg a Holokausztra. – közlöm vele, és lezárom a brinyót, és feltekintek az épület elejére.
- Még nyitva van…gyere. – intek neki, és magam elé húzva beállunk a sorba.
- Majd este jön a ráadás. – kacsintok rá, és még időben simítom a derekára a kezemet, mielőtt elsodorná a kifelé jövő tömeg. A mellkasomnak ütközik, és úgy nézhetek le a zöld szembogaraiba.
- Vigyázz. – suttogom közénk.





dolgozó
avatar
Korom :
30

Tartózkodási hely :
London

Hozzászólások száma :
50

reagok :
44

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Jay & Bree - Helló Amsterdam! Szomb. Szept. 29, 2018 2:13 pm



jayden&bree
Messze állok én attól, hogy mélyebben belevesszek a férfi agy rejtelmeibe, de ha beadnám a derekamat ebből a szempontból, Jayden még itt is kitűnne a többi közül. Jóllehet én sem könnyítem meg a dolgát, de ő sem az a személy, aki azon töri magát, hogy szebbé varázsolja a hétköznapjaimat. Meglehetősen komolyan veszem a munkámat és nem feltétlenül vagyok oda érte, hogy erre az utazásra őt is magammal kellett cipelnem, mégis egy részem ragaszkodni kezd hozzá, amikor úgy dönt, nélkülem töltené el a nap többi részét. Eltudnám foglalni magamat, semmi kétség. Biztosan találnék egy programot, egy helyet ahol élvezhetném az utazást, mégis valamiért úgy döntök, hogy rábólintok az ötletére, de ahogyan az ránk jellemző, ez sem indul könnyen.
- Senki sem állított be annak. - jelentem ki elejét véve ennek a feltételezésnek. Egyszerűen nem vágyom ugyanazokat a köröket újra meg újra lefutni, ettől viszont még nem tartom őt kevésbé értelmesnek. Hihetetlen, hogy mindig talál valamit, amin pöröghet, és amit felhozhat ellenem. Azt viszont már nem szeretném megjegyzéssel illetni, amikor felhozza a játékszabályaimat. Ez nem holmi játék, ez az életem, a jövőm egy igazán meghatározó szelete, így ha egy kicsit is mélyebben merülök el a témában, az még teljesen elfogadható. - Ha már ennyire szívjuk egymás vérét, te sem voltál éppenséggel kezdeményező személy. Tudod, attól függetlenül még nem némultam meg. - teszem azért hozzá, hogy ne csak én legyek mindig aki a bűnbak szerepét viszi el a sztoriban, hiszen ha már játékról beszélünk, nekem ez eléggé kétoldalúnak tűnik.
- Eléggé elszomorító, hogy neked pusztán csak ennyiben merül ki a szórakozás. - égnek emelem a tekintetemet a folytatás előtt. - Te vagy az, akinek be nem állt a szája az előadástól jobb programokról, így gondoltam elő is tudsz rukkolni velük, ha már itt a lehetőség rá. - tisztázom vele, mert rettenetesen el van tévedve szegénykém. - Nem érzek égető szükséget arra, hogy az említett módon élvezzem az utazásomat, szóval ne aggódj, magadon tarthatod a ruhádat. És szerencsére én is. - bájos mosolyt ejtek felé véleményem kifejtése után. Őszintén, tényleg nem szórakoztató egy helyben toporogni, még ha a kikészítése meg is dobja ezt egy kicsit, egy idő után ebbe is beleunok, ahogy a megszólalását követő elindulását tekintve ő is.
Mondanám, hogy belegondoltam miképpen fogunk ennek nekivágni, de csak akkor tudatosulnak bennem képességeim hiányai, amikor bizonytalan lépekkel megindulok a biciklik felé, hogy kiválasszak egyet. A színek elválasztása még egy dolog, és habár határozottan állítom, hogy gyerekjáték lesz ez, mégis az első akadály megcáfolja ezt. Mindezek ellenére összeszedem magamat, és nagy kísérletezések és ésszerű gondolatok felsorakoztatása árán veszem birtokba a biciklit, ami már egy félsikernek bizonyul. Rámosolygok Jaydenre, ezzel is jelezve, hogy nincsen gond és most őszintén irigylem a helyzetét, mert az enyém nem feltétlenül tűnik rózsásnak. Noha tekerek párat, követem a kirándulópartneremet, mégis egy idő után, már mikor kezdem úgy érezni, hogy a lehetőségeim kétesélyesek lettek - esek vagy rajta maradok a biciklin -, ő az aki dönt helyettem és megállít szegényes próbálkozásaimban.
- Most mi az? Kezdek már belejönni. - tanácstalanul kérdezek vissza, megspékelve mindezt egy oltári nagy hazugsággal, és már fel vagyok készülve mindenre. Leharapja a fejemet, röhögésben tör ki vagy egyszerűen itt hagy, ő mégis egy egészen más verzióval áll elő, amire nem mondhatnám azt, hogy nem lepett meg.
- Tessék? - kérdezek vissza, és most tekintetem közte meg a választott biciklije között cikázik. Én értem a logikáját, mégis a helyzet kivitelezése, hogy a háta mögött ülve vegyük nyakunkba a várost, nem kevésbé tűnik abszurdnak. Meg az is lehet, hogy a közelsége is némiképp feszélyez, habár mindezt az évek óta felhalmozódó ellenségeskedésnek tudom be, mintsem bármi másnak. Hagyok magamnak annyi időt a helyzetünk alakulásának felfogására, míg visszatolom a biciklit, ezzel egyértelmű választ adva számára azzal kapcsolatban miképpen is döntöttem. Semmi ellenkezés, csak az elfogadás. Lehet, hogy tényleg komolyan gondolom ezt az 'adjunk egy esélyt Higginsnek' elvet?
- Akkor.. - hangom egyben zavart, másrészről várakozó is és amikor felül a biciklijére, nekem sem akad más választásom, mintsem mögé felügyeskedni magamat. Nem tudom miért, de szórakoztat ez a helyzet a kezdeti kiakadjak vagy sem állapotom után, habár a kis helynek köszönhetően az általában közénk húzódott elfogadható távolságot minimálisra kellett csökkentenünk.
- Hova megyünk először? - érdeklődök tőle, kezemmel kapaszkodónak használva őt, és a válasz most tényleg érdeklődést vált ki belőlem. Megígértem, hogy rábízom ma magamat és nem akarom ezt megvétózni. Semmi Bree-féle közbeavatkozás, semmi játékszabály vagy hátsószándék, egyszerűen csak egy nap, amit úgy töltök el, hogy más irányítása alatt állok.  



▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽


Do we need somebody
just to feel like we're alright?
Is the only reason you're holding me tonight
'Cause we're scared to be lonely?
dolgozó
avatar
Korom :
28

Tartózkodási hely :
● london ●

Hozzászólások száma :
79

reagok :
45

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Jay & Bree - Helló Amsterdam! Pént. Szept. 28, 2018 5:36 pm



jayden&bree

Az egész hollandiai partraszállás, ja hogy az nem is ez volt, hanem egy másik esemény, de mindenesetre nem úgy alakul, ahogyan a fejemben élt. Nem szívesen merülök bele, hogy milyen okból kifolyólag nem jutottunk el még arra a pontra, hogy élvezzem is a kiruccanásunkat, de nagy részben Bree a felelős érte. Ki mondta, hogy Amszterdamot egy ablakon keresztül fogom csodálni, és arra várni, hogy történjen valami eget rengető változás? Gyűlöltem magamat, hogy belementem a kényszer dolgokba, mert nem vallott rám, hogy szót fogadtam volna egy lánynak, ha az nem az anyám, vagy a húgom lett volna. A pszichomókus összezavarta a fejemet, és nem is nagyon tágított belőle. Miért tenne nekünk jót, ha én most elutaznék vele közösen egy helyre? Nem alkottunk egy párt a valóságban, még az is nehezemre esett, hogy hazudjak, ha feltűnt egy csinos arcocska. A legutolsó löketet akkor adja meg nekem, mikor határozott nemmel felel a menekülésemre. Nem fogom én győzködni, ha mindenáron strébert akar játszani. A saját kezembe veszem az irányítást, és faképnél is hagyom, amikor megszólal a csengő. Ez az, most jött el az én időm, és ha kell, akkor a világ másik végére rohanok előle úgy, hogy ne is érjen utol! A kezemet a zsebembe süllyesztem, és kitervelem, hogy biciklivel fedezem fel ezt a helyet. Szeretnék eggyé válni a lakókkal, és úgy látni a várost, ahogyan ők látják. Már éppen bekanyarodnék a következő útkereszteződésnél, mikor utánam kiált, de az első felszólításra nem állok meg. Nem vagyok én őrült, hogy eleget tegyek a kérésének! Aztán megszaporázza a lépteit, és be is vág elém, mintegy jelezve, hogy a szándéka komoly, és csatlakozna hozzám. Nem hiszek neki, az előbb küldött el egy melegebb éghajlatra, aztán átkattan nála valami, és hirtelen a pártomat fogja. Az ördöggel is hamarabb jutok nevezőre, mint vele, így hagyom, hogy hülyét csináljon belőlem, de nem tántorodik el az álláspontjától. Kénytelen vagyok visszakérdezni, mert a vöröske pattogó, és levakarhatatlan üzemmódba csap át.
- Pedig nem ártana, ha velem akarsz tartani. Tudod, hogy nem szeretem, ha ostobának állítasz be, mert nem azért jöttem el ide, hogy a te játékszabályaid szerint játsszak. Az utazás alatt sem kommunikáltunk túl sokat, mert elfoglaltad magadat ezekkel a fránya előadás anyagokkal. – sóhajtok egyet, a vigyor ott ül az ajkaimon, de ha ismer, akkor tudja, hogy most nem halandzsázok, mert több az igazságalapja a mondadómnak, mint kellene, hogy legyen.
- Még te követelőzöl? – újabb árok, amit meg kellene ugranunk. – Vegyél vissza kislány, mert nem leszek az idegenvezetőd. Mit gondoltál, hogy egyből meztelen vetkőzzünk, és kinyallak? – rebegtetem meg a szempillámat, hogy vegye a lapot, de nem igazán van toppon, és még a szája is nagy.
- Elég legyen Bree. – szólok rá, és lerázva az úti célom felé tartok. A biciklitároló már nincs is messze, és ha mákunk van, akkor lesz két jármű, hogy bevegyük a korántsem unalmas holland városkát.
- Rendben. – egyezek bele, miután még egy fordulatot tettünk a felesleges beszélgetésben. Abban igaza van, hogy nem vagyunk bajnokok ebben, és nem is jó, ha mi ketten belebonyolódunk a lelkivilágunk elemzésébe. A kezét megragadva táncolok vissza az előbbi helyzetemből, és húzom magammal a zárt területhez. Én hamar lényegülök át, és kezdek nagy válogatásba, amikor különválunk. Szerintem összesen, ha szükségeltetik két perc, és máris az egyik kétkerekűn nyomom, ellenben vele, aki tanácstalanul méricskéli a kerékpárokat. A kérdésem tökre egyértelmű, de túlságosan hamar vágja rá, hogy tud. Mi van, ha én vállaltam túl magam azzal, hogy egy ilyenfajta ötlettel álltam elő?
- Persze… - teszek egy próbakört a sajátommal, és a váltókart is meghúzom, miközben a tekintetem rajta időzik el. Na, mit fog csinálni kislány? Elszórakozik még egy kicsit a felüléssel, de ha már egyenesben bírja tartani, akkor csak nem fog leesni róla, vagy igen?
- Örülök neki, akkor gyere utánam, és ha lehet, akkor ne üss el senkit, mert az életbiztosításod nem fedezné. – szólok a hátam mögé, és kihajtok a jobbommal jelezve a mi sávunkba. A sárgával jelölt útburkolat kiváló, máris jönnek szembe ketten is, és mosolyogva köszönnek. Nem tudok hollandul, így elregélek valamit, de az nem hasonlít az igazi nyelvre. A vállam felett pillantok hátra, de ami fogad. Bree kacskaringózva közlekedik, mint egy részeg sofőr.
- Állj meg. – utasítom, és ha megteszi, akkor én is lepattanok a sajátomról.
- Ez így nem fog menni. – tolom oda az enyémet, és ránézek.
- Vidd vissza, és az lesz a legjobb, ha felülsz mögém. – közlöm vele, és ha vitatkozni akar, akkor tuti itt fogom hagyni őt.



dolgozó
avatar
Korom :
30

Tartózkodási hely :
London

Hozzászólások száma :
50

reagok :
44

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Jay & Bree - Helló Amsterdam! Vas. Szept. 16, 2018 11:12 am



jayden&bree
Ha arra kérne valaki, hogy összefoglaló jellemzést adjak a személyiségemről, az önzőség valahol a top 3-ban foglalna helyet és bár ez közel sem biztató másokra nézve, valahogy engem ez sosem hatott meg. Mindenki boldogsága előtt a saját magamét tartottam a legfontosabbnak. Úgy voltam vele, hogyha én elégedett vagyok, akkor mások sem fognak szenvedni aznap, így mondhatni egészen emberbarát felfogásom is van. Szerettem a kívülállókat büntetni a rossz hangulatomért és rajtuk levezetni a felesleges feszültséget, mintsem magamat ostorozzam. Tudtam jól, hogy a jó nagy részük semmiről sem tehet, csak szegények egyszerűen rosszkor voltak, rossz helyen. Meglehet, hogy tíz perccel később már hasonlítottam egy édes kiscicára, aki csak kedveskedni akar és ugyanazon személyhez akit korábban leteremtettem már sokkal nyugodtabb hangnemben szólok. Igazából egészen egyszerű is vagyok összetettségem ellenére, csak kissé rögös az út eljutni az engem körüllengő megoldásig. Jayden esetében viszont mindezek a szálak összekuszálódnak, és az egyik pillanatban azon kapom magamat, hogy elképzelem milyen érzés lehetne kicsit megszorongatni a nyakát, a másikban meg rábízom az életemet. Sosem voltam az a személy, aki az ellenkező nem kedvében szeretett volna járni. Nem öltöztem ki, hogy lenyűgözzem a kiszemeltemet vagy különösen nem csináltam olyan dolgokat, melyekkel azért küzdöttem, hogy magamra vonzzam a figyelmüket. Valakinek a figyelme csak akkor őszinte, hogyha az saját magából fakad és nem kényszer hatására történik. Mihelyst én is hozzásegítek ehhez, már úgy érzem kiharcoltam azt. Most mégis engedtem ennek. Minden egyes tiltakozásom ellenére is helyesnek véltem belemenni a felvázolt lehetőségeibe, amik jócskán szöges ellentétét képezik annak, amiért egyáltalán itt vagyunk. Nem tudnám megmagyarázni miért, de a gondolat, hogy amíg ő felfedezi a várost, én ugyanazokat a megoldásra váró köröket hallgatom meg újra és újra, megrémisztett. Jóllehet a munkámhoz kell; a céghez, a jövőmhöz...de mégsem bizonyult elég erősnek ahhoz, hogy maradásra bírjon. Talán az volt a baj, hogy nélkülem teszi és bár túl bonyolult lenne belemenni mélyebben is ebbe a gondolatmenetbe, valahol ezt az egyet tudnám felhozni értelmesnek tűnő magyarázatnak.
Látom rajta a hitetlenkedést, amely valószínű ugyanúgy az én arcvonásaimat is uralja. Ne aggódj Higgins, én sem értem mi üthetett belém! A visszakérdezésének hatására égnek emelem a tekintetemet és elhatározom, hogyha még egy kicsit közelebb hajol, tarkón vágom. Gyere csak közelebb édes, élvezni fogod a következményeit...
- Nem fogom ismételgetni magamat. - válaszolok dacosan, de csak nem hagyja abba. Tényleg jó ötlet ez? Ennek a két lábon járó meggondolatlanságnak a kezébe adni az irányítást? Kezdek elbizonytalanodni. - Jól hallottad, de túlléphetnénk már ezen? Mert eddig a kezdés nagyon gyengének bizonyul. - célzok itt arra, hogy egyáltalán nem szórakozok jól amiatt, hogy némiképp magyarázatot követel a viselkedésemben beállt változásokra. Nem tudnám összefoglalni. Egyszerűen káosz az egész.
- Nagy kő esett le a szívemről emiatt. - érintem meg az említett területet, és még el is mosolyodok mellé szinte már túlságosan is aranyosan. - Már kezdtem aggódni, hogy milyen változásokon megyek majd keresztül. Rémisztő. - folytatom tovább egy fintort is bevetve, mert ha már ő is húzza az agyamat, én miért ne adnám neki vissza?
Egy kis zavar támad bennem, ahogyan a keze a vállamra téved és oda is pillantok egy lopott másodpercre, mielőtt újra a kék szempár közönségévé válnék. A hangulatom viszont kezd egyre borúsabbá válni, amiatt a folytonos szövegelés miatt, ami most rájött. Furán is nézek rá, ahogyan a fájdalmakról beszél, meg a tanácsokról és a végén csak egyszerűen kifújom a levegőt, mert már most kezd az agyamra menni ez a pasi. Bár ez közel sem különleges esetnek bizonyul, mert állandóan eljutunk ide. Már amikor azt hittem minden simán megy...
- Akkor fogadd meg az én tanácsomat is; kevesebb beszéd, több tett. Mindketten jobban járunk. - paskolom meg a mellkasát, noha eszem ágában sincs bevallani, hogy az ötlete közel sem annyira rossz. Okos volt a maga módján, csak jött ez az elviselhetetlen természete és minden pozitívumát kegyetlenül a földbe tiporta. Elég nagy a kísértés, hogy magam induljak el valamerre, ha már vissza nem mehetek, de még tűröm a dolgot és várok. Kíváncsi vagyok most az egyszer mit nyújthat ő nekem, hiszen szavakban mindig azon van, hogy bebizonyítsa mennyire jó buli ő valójában, de a tettek mezejére lépve is ugyanez a helyzet?
Hagyom magamat sodródni az eseményekkel és arra sem teszek megjegyzést, amikor megfogja a kezemet. Fiatalabb énem biztosan megőrült volna egy ilyen pillanatért, most viszont egyszerűen a helyzet velejárójának fogom fel, így külön ügyet nem csinálok belőle. Mindenesetre nem engedem el még akkor sem, amikor lehetőségem adódna rá.
Jayden nagyon belelendül a bicikli megszerzésébe, az én határozottságom viszont csak addig a pillanatig van jelen, amíg el nem indulok a két kerekű járművünk felé.
- Már hogyne tudnék! - vágom rá talán túlságosan is gyorsan és még magam is elhiszem ezt. Utoljára talán 6 évesen ültem biciklin, de az ilyet nem lehet elfelejteni. Ugye?! Ki is választok egy lilás színűt, mégis eléggé bizonytalanul állok hozzá. Eléggé rossz lenni pont Higgins előtt felsülni ezzel, márpedig az abba az irányba tartó járatom követhetetlen sebességet vett fel.
- Menni fog ez! - zavartan felnevetek, de még mindig azon morfondírozok, hogyan szálljak fel rá, amiből nem származik majd esés. Nem hiszem el, hogy ebbe én eddig bele sem gondoltam, ahogyan azt sem, hogy már semmi sem maradt meg abból a gyerekkori nem érzek félelmet érzésből, amit akkoriban birtokolhattam. Körültekintek, mielőtt újra nekiugranék, nehogy szemtanúkat hagyjak magam után. Annyira nem lehet nehéz, nemde? Abba viszont már bele sem merek gondolni Jayden milyen szórakoztatónak találhatja azt a szitut, ahogyan éppen csatát vívok a biciklire felszállással.
- Bele kell még ebbe jönni. - szólok oda neki, és nagy nehezen össze is jön a dolog. - Én készen állok! - koncentrálok inkább a biciklire, mint arra, hogy társaságomat keressem. Már csak az a kérdés, hogy a továbbiak is ilyen gördülékenyen mennek majd?!



▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽


Do we need somebody
just to feel like we're alright?
Is the only reason you're holding me tonight
'Cause we're scared to be lonely?
dolgozó
avatar
Korom :
28

Tartózkodási hely :
● london ●

Hozzászólások száma :
79

reagok :
45

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Jay & Bree - Helló Amsterdam! Hétf. Szept. 10, 2018 5:52 pm



jayden&bree

Bree és én teljesen mások vagyunk, sosem foglalkoztatott az, hogy milyen lenne az ő helyében lenni, nem érdekelt, hányszor bántottam meg. Nekem egy lány volt, akit lehetett nyúzni. Az elemiben a stréberek táborát erősítette, most sem változott sokat, ha abból indulok ki, hogy mennyire odaadóan figyelt az előadáson. Ketten vezetik azt a céget, és tudtommal a mostohanővére is elvégezte az üzleti főiskolát, nem úgy, mint én. Az egyetem sosem jutott eszembe, nem remekeltem a reáltárgyakban, amolyan életre való kölyök vagyok, aki a munkával keresi a kenyerét…a fizikaira értettem, és nem a szellemire. Briana egészen más, mint én, de valahogyan mégis akadtak közös pontok. A gimiben én voltam a népszerű, aztán a gazdag „új rokonoknak” hála ő is belekóstolt, hogy milyen az élet habos oldala, na és ez kellett nekem, ha meg akartam menteni a családi üzletet. A szája nagy, már nem ijed meg egykönnyen, és ha kell, akkor alám is tesz. A legjobban a Tom és Jerry mese jellemezné a kettőnk kapcsolatát. Mindenen össze tudunk veszni, a tűzszünetet nem ismerjük, másképpen látjuk a világ dolgait, és idegesít, ha az ajkait harapdálja, mert totálisan elkalandoznak tőle a gondolataim. Úgy álltam ehhez a naphoz, hogy egy-két okosításon megjelenünk, aztán megmutatom neki Amszterdam igazi oldalát, de erre nem keresztülhúzza a számításaimat? A folyosóról úgy kellett kihoznom, és ha már nem mondtam el legalább négyszer, hogy nem fogunk visszamenni, akkor egyszer sem. A végén feladom a harcot, és úgy döntök, ha nem tart velem, akkor egyedül bérelek biciklit, és fedezem fel a csatornás régiót. A cicázásnak hamar véget vetek, közlöm vele, hogy ennyi volt, és ha nem tetszik, akkor nyugodtan megtarthatja a saját véleményét, mert én ugyan nem vagyok rá kíváncsi. A csengetés is mellettem szól, a zsebembe süllyesztem a két kezemet, és kereket oldok, mielőtt valaki hiányolna odabentről. Nem nézek hátra, tudja mi a feladata, de én nem vagyok köteles alávetni magamat az ő elvárásainak. A nevem említésére eleinte nem reagálok, úgy teszek, mint aki nem hallotta, hogy mi a helyzet, mert ha ismételten belém akar rúgni, akkor nem leszek élő céltábla. A telefonomon nézném meg az időt, mikor bevág elém a kis vöröske, és úgy tekint fel a kékjeimbe, mintha az évszázad titkát szeretné elárulni.
- Tessék? Mit mondtál? – kérdezek vissza, és a fülem elé tartom a kezemet, hogy megbizonyosodjak a halláskárosodás kizárásáról.
- Na, most már totálisan úgy érzem, hogy megbolondultam. Te az én kezembe adod az irányítást? – emelem a magasba a két kezemet, és széttárom előtte, mert olyan nincs, hogy Briana Doherty belemenjen az én javaslatomba, még akkor sem, ha tudja, hogy nekem van igazam.
- Te sosem leszel Higgins, de próbálkozhatsz vele. – még mindig nem fogom fel, és muszáj megérintenem a vállát is.
- Tudod, hogy már elkéstél, és nem fognak visszaengedni a terembe? Nem lesz lelkiismeret furdalásod, ha kimaradsz ebből? – mosolyodom el játékosan, és direkt cukkolom, de már szerintem neki is leesett a tantusz.
- Figyelj, ha fizikai fájdalmat okoz kislány, akkor nyugodtan menj vissza, de én nem fogok még egy órát arra pazarolni, amit eddig is tudtam. Az online marketingnek nagy jövője van, áttérhetnétek félig arra, ha engem kérdezel, de csak egy tanács. – legyintek egyet, mint akit nem izgat, hogy adnak-e a véleményére, de az igazság az, hogy igenis számít. Most is sokkal jobb lesz a kedvem, hogy az én ötletem után megyünk, tehát már nincs visszaút.
- Rendben… - csapom össze a két tenyeremet, és körülnézek, hogy merre menjünk. – Már az előadás alatt megnéztem, és a közelben van egy bicikli stand. Errefelé igazából nem is nagyon kell bérelni, mert felveszed, és a következő pontnál leteszed. – magyarázom neki, és a kis híd felé bökök.
- Ott lesz, menjünk. – nem kapok frászt, hogy meg kell fognom a kezét, és az ujjainkat összekulcsolva vonszolom magammal. A lépteimet lelassítom, mikor elérjük a helyet, és a fedett tárolót is.
- Ó, nekem egy kék kell. – csillan fel a szemem, és elengedve őt, máris megyek, hogy válasszak egyet.
- Mindenképpen feltűnőt válassz…várj. – torpanok meg, és végigmérem. - ..tudsz biciklizni? – vonom fel kérdőn a szemöldökömet.

dolgozó
avatar
Korom :
30

Tartózkodási hely :
London

Hozzászólások száma :
50

reagok :
44

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Jay & Bree - Helló Amsterdam! Hétf. Szept. 03, 2018 9:54 pm



jayden&bree
Az életemnek volt egy megszokott ritmusa. Berögzült szokások, szigorúan betartott tervek és a vele járó többnyire kellemesnek bizonyuló utazások. Ezeket viszont vagy Jasmine társaságában vagy egyedül szerettem megtenni, hiszen nincs is annál rosszabb, mikor egy szép helyhez fűződő élményeket beszennyezi valami nem odaillő. Olyankor eléggé neheztelve tekintünk vagy megyünk vissza ugyanoda, hiszen a tapasztalat vészjelzőként figyelmeztet minket az esetlegesen felmerülő problémákra. Arra viszont, amibe jelenleg találom magamat és amin nem tudok csak úgy átlendülni olyan hibának számít, amire egy élet se lett volna elég, hogy felkészüljek. Nem elég, hogy egy párként vagyunk elkönyvelve a barátaim előtt, de még közösen is kell eltöltenem vele az utazásomat csak azért, mert valamilyen nőcske ezt javasolta. Fantasztikus. És bár a félelmeim nem bizonyultak alaptalanoknak, mégis élesben végigmenni mindazokon, melyekre csak félve mersz gondolni, sokkal dühítőbb, mint ami ellen felfegyverkezhetünk.
Szögezzünk le valamit; mi sosem voltunk jóban. Ott rúgtunk a másikba, ahol a legjobban fájt, a segítségnyújtás pedig többnyire elmaradt. Jóllehet ő többször vált ellenségemmé az elmúlt évek során, mint fordítva, de ettől függetlenül tagadhatatlan unszimpátiát ébresztettünk egymásban. Mintha bármilyen közeledés a részünkről világméretű katasztrófát eredményezhetne, így nem kockáztatjuk meg ennek meglépését, nehogy a lelkünkön száradjanak a felpörgetett események. Nincs magyarázat, egyszerűen így indultunk, ezen az úton is haladunk tovább. Kitapostuk már, ismerjük az irányt, a változókat, az érzelmeket. Megengedni magunknak, hogy letérjünk erről kizökkentene abból a ritmusból, amit az egymás iránt érzett utálatunk diktál, ezt pedig nem érhetjük el. Ő továbbra is az a fiú marad, aki szeretett nevetség tárgyát faragni belőlem, míg én? Valahol kellemetlen bevallani, de belül ugyanaz a kislány vagyok, ki még mindig a hatása alatt áll, csak a csomagolás lett új.
Őszintén, az előadáson történő színjátékától képes lettem volna megfojtani. Nem új ez az érzés, olyan, mintha szinte otthon lennék benne, mégsem tehettem. Ebben a világban nekem nem megengedett, hogy felelőtlenül cselekedjek, hiszen a jövőm múlik rajta, ő pedig ezzel zsonglőrködik. Így mihelyst kiszabadulunk a terem fogságából, többnyire ellenségessé, sőt mi több távolságtartóvá válok vele szemben, mert a haragom, amit művelt és amiért jelen van, túl sok mindennel keveredik ahhoz, hogy egy részét ne rajta vezessem le.
- Áltasd csak magad ezzel, ha könnyebb a lelkednek. - fűzöm azért hozzá véleményemet ahhoz a témához, amikor is felhívja a figyelmemet a rajongóira. Ha léteznek is, nem akarok tudomást venni róluk, mert ismerem már Higginst, mint a rossz pénzt, és nincs kedvem végigkövetni azt az eseménysorozatot, amikor is kihasználja őket, majd egyszerűen továbblendül rajtuk. Nem, valahogy az már túl sok lenne az összerakott történések után.
Felháborodásomat az épület elé érkezésünk után sem vagyok hajlandó leplezni és mivel már mehetnéke van, így úgy döntök, amíg csak lehetséges, megakadályozom őt ebben. Szívem szerint minél kevesebb időt szeretnék a társaságában lenni, így minden módon kifejezem tiltakozásomat az irányába és ha kell, nem túl kedves megjegyzéseket is mellékelek hozzá.
Érdekesen ülhet ki arckifejezésemre az az érzelem, ami a szavainak hatására játszódik le bennem, melyekről nem feltétlenül tudom eldönteni, hogy sértésnek szánt vagy útbaigazításnak.
- Jól hangzik. Talán még találok neked is egy-két fejezetet arról, hogy hogyan ne legyél ekkora szemétláda. - fordítom el róla a tekintetemet, addig a felajánlásig, ami a biciklikölcsönzésről és a városfelfedezésről szól. Bevallom, egy részem vágyik arra, hogy megismerje a helyet, míg a másik felem a terem felé húz vissza és bármennyire is hajlok az első felé, az az aprócska, de igazán befolyásoló tény, hogy vele kellene bármit is csinálnom, eléggé a maradás javára billenti a mérleget.
- Nem tudom megmagyarázni..egyszerűen csak ezt váltod ki belőlem. - fintorodok el a kérdését megmagyarázva, hogy miért szeretném újra tenyeremet az arcára fektetni egy kicsit erősebben, mint ahogyan azt illik. Mindez viszont elmarad és csak szavakban formálódik meg tettek helyett.
A csengetés ver éket kettőnk közé, amely elég ösztönző neki arra, hogy egyszerűen úgy döntsön kihagy ebből az egészből. Márpedig ez nem tetszik, nagyon nem, így belül éppen erősen hadakozok magammal, hogy mégis mitévő legyek jelen pillanatban. Kockáztassam mindazt, ami odabent zajlik Ő érte meg pár kósza, együtt töltött pillanatért? Kifújom a levegőt, de nem moccanok. Megadom magamat, és meglepődök mennyire könnyedén teszek le arról, hogy visszasétáljak a terembe. Később megejtek egy telefonhívást, kitalálok valami magyarázatot, fogalmam sincs, de egyelőre szeretnék kimászni a megszokottság hajtotta mókuskerékből.
- Jayden. - szólok utána, többnyire normálisan, kihagyva minden egyes sértő becézgetést a dologból. Meggyorsítom a lépteimet és elé sétálok, majd abban a pillanatban meg is torpanok, hogy felnézhessek a szemeibe. - Benne vagyok. - kezdetben ennyit mondok csak, de tudom magyarázatra szorulok. - Ma hivatalosan a te kezedbe adom az irányítást, ha már annyi terved lett hirtelen. - sóhajtok egyet, mintha nehezemre esne kedvesnek lenni és szinte a levegő elvétellel lenne egyenlő az, hogy normálisan lépek fel vele szemben. - Egyébként is jól fog jönni a kikapott feladatunkhoz, ha egy kicsit Higginses leszek. - a fejemet csóválom ízlelgetve ezt a szót. - Borzalmasan hangzik, de oké, lássuk. Mi a terved? Mivel is kezdjük? - forgok körbe, teljesen rábízva magamat erre a nagy majomra. Most már csak abban reménykedhetek, hogy nem lesz az egész egy nagy csalódás.  


▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽


Do we need somebody
just to feel like we're alright?
Is the only reason you're holding me tonight
'Cause we're scared to be lonely?
dolgozó
avatar
Korom :
28

Tartózkodási hely :
● london ●

Hozzászólások száma :
79

reagok :
45

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Jay & Bree - Helló Amsterdam! Szomb. Aug. 25, 2018 8:55 am



jayden&bree
Ez a pszichoanalízis nem az én világom, és nem is szeretném, ha az lenne hosszútávon, ezért minél hamarabb szabadulni szerettem volna attól a fojtogató érzéstől, ami a rendelő óta kínzott. Mi nem voltunk sosem jóban, nem kerestem Bree társaságát azért, hogy jól érezzem magam, vagyis pontosítok, mert kerestem, de akkor tettem meg, ha nekem is az volt, és belé rúghattam egyet, mert akkor sírva fakadt, és nekem azonnal jobb lett a kedvem tőle. Élő céltáblának használtam az elemiben, de még a gimiben is, most viszont mintha elmosták volna ezt az ellenszenvet, és megpróbálunk jó fejek lenni egymással. Persze, valljuk be, hogy ez nem én vagyok, de akkor megzavarta a fejemet a szép szavakkal, és megláttam, hogy tud kedves is lenni. Furán érintett a terápia, meg az ötlet is, hogy kettesben utazzunk el, de hát ki mondana nemet egy legális drogutazásra? Még a haverjaim is eljöttek volna, ha tudnának az egészről, de a fogadásról sem beszéltem nekik, és nem is fogok, mert nem tartozik rájuk. A teremben üldögélve az unalom szorítja el a torkomat, mert ez a szerelem keresés biztosan lehetne érdekesebb is, ha a pasas egy fokkal lelkesebb lenne, és nem fárasztó statisztikákkal jönne. Beismerem, hogy még gyakorolnom kell, hogy ne mondjam el mindenről a véleményemet, de ilyen ember vagyok, és ebben azt hiszem, nem sokat fogok változni. Az online felület kezelésénél felszólalok, és fel is állok, mert itt ez már meg sem közelíti a valóságot. A faszinak nem tetszik, amit mondok, de a közönség zabálja, és a mögöttünk ülők fiúknak is adok egy kis útravalót Bree profiljával kapcsolatban. A végén sajnos azonban, mint egy rossz diákot visszaültetnek a kispadra, és végig kell hallgatnom a baromságokat, de már nem sokáig bírom. A szünetet jelző csengőt úgy veszem, mint egy égi jelet, és amint tudok máris menekülök, de a társamat is húzom magammal, hogy elmagyarázzam neki, nem erre gondoltam pontosan az alatt, hogy szórakozunk.
- Nem ment bele semmi a szemébe, csak te látod annak…van, akinek bejövök. – ingatom a fejemet, és rá is kacsintok a csajra, mert nem egy utolsó parti, de igazából nem az a célom, hogy nőt találjak éjszakára, hanem, hogy kiélvezzem a város adta lehetőségeket. Trev most valószínűleg fejbe verne, hogy ne gondoljak ilyeneket, mert a nőkre mindig időt kell szakítani, de nem akkor, ha más áll a csapdám középpontjában, ő meg túl intenzív élmény, hogy mellette másra is legyen egy szabad percem is.
- Neked akkor meg a pápaszemes igazolványodra lenne szükséged, mert a stréberképző nem itt van, hanem pár házzal lejjebb. A könyvtár ugyan estig nem lesz nyitva, de ha annyira szomjaznál a tudásra, akkor talán a nemzetközi kártyáddal ma éjszakára még ki is kölcsönözhetsz egy regényt, vagy egy szerelmes drámát. Nem tudom, hogy éppen melyikhez lenne kedved, de nekem mindegy. – vonom meg a vállamat, és még teszek egy utolsó próbát, hogy a magam oldalára csábítsam, de tartok attól, hogy ez nem fog bekövetkezni, mert így már fenyegetőzik, és feléled benne a boszorkány, és a bosszúálló nő.
- Most megint azzal jössz, hogy felpofoznál? – pillantok le rá, de még nem nőtt nagyobbra, és a magasított sarkak sem segítenek abban, hogy felérjen, de meghagyom abban a hitben, hogy egy kis félelmet kelt bennem. A mellkasom előtt fűzöm össze a két karomat, és várakozom, de nem történik semmi. Szokás szerint csak a szája volt nagy, de hát mi is képzeltem? Odabent megszólal a csengő, én meg mosolyogva konstatálom, hogy elérkezett a búcsú ideje.
- Rendben Boszorka, én nem fogom kétszer mondani. Irány a terem, mert nem bírják ki nélküled az előadást, de én ehhez nem fogok asszisztálni. Este találkozunk a hotelben, és vigyázz nehogy a papírok megsértsék a kis ujjacskádat, miközben halálra unod magad. – a magasba tartom mindkét kezemet, és hátat fordítva neki úgy döntök, hogy valóban bérelek egy biciklit. Nekem látnom kell Amszterdamot, és ha neki fontosabb az a szar, akkor menjen. Zsebre dugom a kezemet, és lehet meglepődött, hogy még több vita nélkül hagytam függve, de ideje, hogy vegye a lapot. Nem vagyunk összenőve, és ha ez kell…akkor a magam módján fedezem fel Hollandiát.
dolgozó
avatar
Korom :
30

Tartózkodási hely :
London

Hozzászólások száma :
50

reagok :
44

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Jay & Bree - Helló Amsterdam! Szomb. Aug. 11, 2018 11:44 pm



jayden&bree
Az utazások mindig is kellemesebb részét képezték a munkámnak. Világot látni, embereket megismerni, ötleteket gyűjteni, fejleszteni mindazt, ami hozzánk tartozik, amit felépítettünk. Itt viszont megállnék egy másodpercre, hogy megnézhesse mindenki ezt a csodálatos képet és nyugodtan elidőzhessen rajta a hibát keresve. Segíthetek? Képzeletbeli filctollam segítségével éppen bekarikáztam Higginst, aki nem csak a baj forrása, hanem maga a nagy betűs probléma, két lábon járva. A társasággal nincsen probléma, mert egy kellemes utas jó élményeket hozhat magával, ő viszont túlságosan felkavaró számomra. Legutóbb volt egy kis pillanatunk. Nekünk. Még a hideg is kiráz, ha belegondolok, hogy bármilyen közös dologban is Jaydennel kell együtt lennem, mégis megtörtént. Ahogyan ott ültünk, egymást kényszer hatására fényezve valami elromlott bennem és azóta sem javul. És mi volt az a puszi a végén? Mintha megőrültünk volna. Biztos vagyok benne, hogy valami hipnotizálás hatása alá kerültünk, mert ez amit műveltünk közel sem volt normális, az pedig még annyira sem az, hogy emiatt nem tudom őt szívből kínozni. Mintha visszatartana valami. Márpedig ő ad rá okot, óóó, de még mennyi okot! Napokig tudnám sorolni minden egyes idegesítő kis mozzanatát, azt a mosolyát vagy ahogyan hozzám szól. Mintha egy senki lennék, holott nélkülem itt se lehetne, és ezt azért ne felejtsük el. Ő tartozik nekem, nem én neki, bár amiatt a fogadás miatt részben nekem is szenvednem kell a következményekkel. De könyörgöm, ne ennyit! Eljátszottam egy órát a barátnőjét, és ez bőven elég volt úgy hiszem mindkettőnknek, most meg élvezzük Amszterdam városát, mintha nem is tudom...összetartoznánk. Ehw. És ha még ez nem lenne önmagában elég nagy kicseszés a nagybetűs élet részéről, akkor elég csak tovább figyelni, mert Jayden Higgins nem az az ember, aki képes befogni. Ő nem húzza meg magát és viselkedik kis angyal módjára olyan témákon belül, amikhez semmi köze, hanem elmondja a véleményét, noha az égvilágon senki nem kérdezte. És még van pofája engem is belekeverni..
- Én sem különösebben élvezem a tiédet, ha már azt hitted, hogy annyira szórakoztató vagy számomra. - szúrom oda mellékesen, de a falra tudnék mászni tőle. Vagy a hajamat kitépni, esetleg az ő haját. Igen, az övé jobban letudná vezetni bennem a felgyülemlett feszültséget.
- Tényleg ennyire gyenge a felfogásod, hogy maradj csendbe?! - tekintek fel rá, de természetesen mi kerülünk mindennek a középpontjába, én meg inkább úgy teszek, mintha itt sem lennék. Elképzelem, ahogyan kiosonok az ajtón és vissza se nézek. Soha többé. Mert amit most át kell élnie a többieknek, az biztos kihatással lesz az egész életemre, a cégre és csak amiatt, mert a nagyságos úr unatkozik. Az meg csak hab a tortán, hogy kínálatra is tesz a hátunk mögött ülő gyagyásoknak, akik úgy lihegnek egy kis figyelemért, hogy az egyszerűen kiábrándító. Megforgatom a szemeimet, karjaimat pedig összefűzöm a melleim előtt és az előadásra figyelek, amiért eljöttem. A továbbiakban néha egy-két lopott pillantást teszek felé, de elfoglalja magát valami játékkal, de már nem számít, mert legalább nem tesz értelmetlen megjegyzéseket. Tudom, hogy ez az áldásos pillanat csak egy átmeneti időszakot foglal magába, de addig piszkosul kiélvezem minden percét, amely ahogyan sejtettem, addig tart, amíg lehetőségem nem nyílik a hátunk mögött hagyni a termet.  Megszaporázva lépteimet hagynám őt magam mögött, de ez túl egyszerűnek és szépnek tűnne a mi helyzetünkben.
- Nem lehet, hogy csak belement valami a szemébe? Orvosra lenne szüksége, nem rád.. - tekintgetek hátra aggódóan a csaj felé, de kiszakítani karomat az ő karjának fogáságából szinte lehetetlenségnek tűnik, ezért beletörődően sétálok ki vele a szabadba.
- Valóban, Higgins? Az irataidat azért halászd elő, mert a viselkedésedből ítélve úgy a hat év körül saccolnák be az életkorodat. - futtatom végig a tekintetemet rajta, még mielőtt megállapodhatnék a szemein. - A kezedet esetleg ne kérjem meg itt rögtön? Nem bérelek én semmit sem veled! - acélozom meg makacsságomat és akaratomat egyaránt, és még el is fordítom róla a tekintetemet.
- Szeretnéd újra megtapasztalni? Kár lenne az agyadat megerőltetni visszaemlékezésért, ha most egyszerűen kaphatsz még többet belőle. Nem jó ötlet? - lelkesedek fel most már én is, és még bájosan rá is mosolygok mellé, miközben kihívóan teszek egy lépést felé. - Akarod édesem? - mélyedek el a szemeibe, mintha éppenséggel arról beszéltünk volna, hogy egymásnak essünk-e az utca közepén vagy sem.  

▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽


Do we need somebody
just to feel like we're alright?
Is the only reason you're holding me tonight
'Cause we're scared to be lonely?
dolgozó
avatar
Korom :
28

Tartózkodási hely :
● london ●

Hozzászólások száma :
79

reagok :
45

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Jay & Bree - Helló Amsterdam! Hétf. Júl. 30, 2018 10:44 pm



jayden&bree
Élveznem kellene, hogy itt vagyok, és nem azon rágódni, hogy mikor szabadulunk ki a városba, de Bree mellettem egy igazi stréber. Az iskolában is már azon tábort erősítette, ahol az ész dominált, és megpróbált kitűnni a tömegből, de ma még bosszant is vele, hogy ennyire meg akar felelni a nem várt elvárásoknak. Most komolyan azt hiszi, ha ezen a konferencián részt veszünk, akkor jobb lesz az arány arra nézve, hogy több ügyfelet csábítsanak be a cégükhöz? Bevallom, hogy egy kicsit imponál, hogy az üzleti szférában helyezkedett el, és nem valami világhírű orvos, vagy ügyvéd lett belőle…nem illett volna hozzá. A divatmániája meg azt diktálja, hogy járja a világot, bár a kapcsolatokhoz nem sokat konyít, de a gazdasági része talán megy neki, és nem kell külön számológépet venni ahhoz, hogy két számot összeadjon. Az unalom egy ádáz ellenség, főleg egy ekkora teremben, ahol a hőség a tetőfokára hág, és nem szabadulhatok. Megígértem magamnak, hogy nem járatom le, de már kezdek a határaim szélére sodródni. A rendelőben elhangzott pozitív szarságok megzavarták a fejemet, és ki tudja miért, de egy kicsit sajnáltam, hogy nem értékeli eléggé magát ahhoz, hogy jobbat kapjon, mint egy sofőr, vagy én…de tőlem meg az alku értelmében nem fog megszabadulni. Ördögi kör, de ez van, ha két ír egyezséget köt. Nem szegheti meg az ígéretét, mert bemártom, és tényleg lejáratom. Abban nem hazudtam neki, ha meghátrál, akkor viselni fogja a döntése következményeit is. Manapság azonban Amsterdam friss levegőjét kellene szagolnom, és emiatt húzom is az agyát, hogy menjünk már, és felhívom magamra a figyelmét, de annyira immunis, mint valami hülye. Haha, nagyon tudom értékelni, hogy most akar még helyeselni a vendégelőadó ostobaságaira.
- Nem tudom befogni, de ez miért lep meg téged? Annyira nem tűnt fel, hogy unatkozom? Szerinted ez az arc ilyen lenne, ha élvezném a társaságodat? – mutatok a fejemre, és a műmájer mosoly nem arról tanúskodik, hogy nekem bejönne ez a konferencia, pedig erősen próbálkozom, és azt sem sikerül értékelnie neki.
- Megígértem a párterapeutának, hogy kipróbálom az életed, de nagyon kedves vagy, hogy neked én vagyok az. Egy óra nagyon kevés, hogy megismerd a holland szokásokat, és nem hiszem el, hogy még nem éledt fel benned a vásárlási láz…de most komolyan? – döbbenten merülök el a zöld íriszek világában. Persze ugratom egy részről, és szívom is rendesen a vérét, de nem gond, mert veszi a lapot, és most nem játszotta el a hattyú halálát. A hab a tortán az egészben, hogy megzavarjuk az előadót, és egy kisebb vitába bonyolódom vele. Nem fogom vissza magam, és kifejtem a véleményemet az online piacról is, aminek nagyobb jövője van, mint a személyes kontaktnak. Vegyenek elő, vagy húzzanak karóba, de még a hülye is látja, hogy mit művel a fiatal generáció. Nem divat a randizás, inkább megy a tinder és társai, mert egy gép mögött ülve nagyobb önbizalmat generálnak, mint szemtől szemben. Szomorú valóság, de nem állhatunk ellen a fejlődésnek.
- Drágám nem vagyok a kutyád, és valóban fent van skacok. – kacsintok rájuk, mert érzem, hogy ezzel felhergeltem, és képes lesz kimozdulni a kis komfortzónájából. A lényeg azon van, hogy elhagyjuk a süllyedő hajót. Megérzem a szék takarásában, hogy a lábamat eléri a drága Jimmy Choe mániájának ékes bizonyítéka. Feljajdulnék, de fontosabb, hogy az öreg folytathassa a megkezdett monológját. Helyet foglalok, mert kidagad az ér a nyakán, meg a homlokán is, és nem akarok mentőt hívni, vagy a rendőröknek magyarázkodni, hogy valaki miattam lett rosszul.
- Igazán nagy lett a szád, de sebaj, már megszoktam. – legyintek egyet, és összefűzöm a karjaimat a mellkasom előtt, ha már így alakult. Az egy óra még annyira távolinak tűnik, de addig a telefonommal szórakozok, és egy zombis játékkal ütöm el az időt, mire felhangzik a szabadulás hangja. Mosolyogva intek egyet a pasi felé, és felállok, majd kiengedek egy másik hölgyet is, aki rám kacsint.
- Na látod…ez az érdeklődés…valaki élvezné a társaságomat…hova sietsz? Most fogunk lelépni… - negédes mosollyal karolok belé, és kifelé vezetem a sorok között, hogy véletlenül se higgye azt, hogy megúszhatja a menekülést.
- Megmutatom,hogyan szórakoznak a nagyok… - mosolyogva kerülöm meg a tömeget, és kifelé irányítom őt a napra.
- Látod ez a levegő, meg a város…üdvözöld te is Bree, mert borzalmas színed van. Bérelünk két biciklit, aztán lépünk. – fújom ki a levegőt, és csípőre téve a kezemet mérem végig őt.
- Képes voltál belém rúgni…most jut eszembe… - sóhajtok egyet, és már most szívem szerint megválnék ettől a gönctől, ami rajtam van.


dolgozó
avatar
Korom :
30

Tartózkodási hely :
London

Hozzászólások száma :
50

reagok :
44

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Jay & Bree - Helló Amsterdam! Vas. Júl. 29, 2018 3:15 pm



jayden&bree
Miért történik az, hogy mikor egy kellemetlen szituációból próbálnád kiverekedni magadat, akkor valahogy még inkább a közepe felé evezel?! Kérdések, amikre a válasz sosem érkezik meg. Vagyis olyan válasz biztos nem, ami még segítséget is nyújtana ezekben a cseppet sem élvezhető időszakokban, melyet Jayden Higgins partnereként kell töltenem. Partner, társ a hazugságok végeláthatatlan hálójában és még sok minden más, amelyet a gyomrom lassan már nem bír el. Sejteni lehetett, hogy a párterapeuta felkeresése katasztrófába torkollik. Az ilyen személyek heppje, hogy segítséggel szolgáljanak azoknak a pároknak, akik még vágynak a folytatásra. Akiknek van annyira fontos a párkapcsolatban lévő szenvedés, hogy újra megpróbálják, de most külső hatások kezdeményezésére. A mi esetünk eléggé kacifántos ehhez, hogy az emberek csak úgy próbálkozzanak, javítsanak rajta, mégis mi ott kötöttünk ki. Noha részben az én hibám is volt, de szerettem volna lényegében belekóstolni, hogy mi löki előre Henriette és Evan kapcsolatát, nem utolsó sorban pedig a görény Higgins kedvére akartam tenni. Megmutatni, hogy milyen élete lesz, ha azt az én oldalamon szeretné véghezvinni, márpedig ez a terve. Könnyen lehet, hogy többször is fejre ejtették őt vagy akkora sokkot kaphatott, hogy már csak a józan eszének utolsó szálaiba kapaszkodik, de valamiért engem nyüstöl és ez közel sincsen a kedvemre. Már azért sem, mert amióta vallomásokat tettünk egymás felé, mintha én is beleestem volna ebbe az állapotba és egyszerűen képtelenek vagyunk kommunikálni. Még fel sem tudnám pofozni anélkül, hogy a kezem lendülése közben ne jussanak eszembe az elhangzottak és ne támadjon fel bennem valami mélyről jövő bűntudatféleség, amiért bántani vágyom őt. És ez fáj. Irtóan szenvedek, mert nem bírom őt elviselni, mégsem tudnám elküldeni még melegebb éghajlatra sem. Az emberek el sem tudják képzelni milyen tragédia tombol bennem, amiért ez történik körülöttem, én viszont erősen tapasztalom és ha rajtam múlik, újra visszatérek régi önmagamhoz. Remélhetőleg. 
Amsterdam. A katasztrófába torkollott napok után Ryleigh Perin tanácsára megejtettük azt a közös utazást, leginkább kellemeset a hasznossal alapon. Kár, hogy a kellemes otthon maradt és jött helyette Higgins. Lényegében élvezem, hogy kiszabadulhatok a hétköznapok ragadozószerű fogságából, még ha ezt a pasimnak álcázott utánfutómmal is kell tennem, akit örömmel akasztok ki idegileg, amikor nem számít rá. Nem mintha ő ne lenne kiélezve erre a stratégiára, de mi ilyenek vagyunk. Ott rúgunk bele a másikba, ahol a legjobban fáj. És ha már ennél az elvnél tartunk, Jayden most sem hazudtolja meg önmagát. Amíg én elbűvölve bámulom ittlétem okának teljes kialakulását és a cégünk terveibe szerelmesedek bele újra és újra, addig a mellettem ülő be nem fogja a száját. Csak beszél és beszél, mintha most akarná azt az évek során elnyomott hülyeséget kiadni magából. Ebben a szűk és vele együtt zsúfolt teremben, aminek a levegője egyre nyomasztóbb lesz az idő elteltével.
- Nem tudnád befogni már végre? - visszafojtott hangon fordulok felé egy röpke időre, de úgy tűnik ez nem megy neki. Még egy pont, amit feljegyezhetek, amiben bukásra van ítélve. Valahogy mindig is éreztem, hogy egy kapcsolat macerás, de a megjátszott kapcsolatok azoknál sokallta elviselhetetlenebbek. Az ilyen rendeléseket nem lehet esetleg visszaküldeni? Hahó! A megérkezett csomag hibás. Szeretném visszatéríteni és soha nem látni többé. Valaki? Bárki? Segítség!
- Ki is mehetnél akár és akkor egy egész szabad életed lenne, nem csak egy órád. Nem jól hangzik édesem? - hangsúlyozom ki a megnevezését egy megjátszott mosollyal egybekötve, végül visszafordulok az előadás felé, azonban ennyire gyorsan nem lendülhetünk túl mindezen, mert Jaydenre terelődik a figyelem, ő meg nagyon is élvezi mindezt.
- Édes Istenem.. - gyűröm meg két ujjammal homlokomat és egy gondterhelt sóhajt hallatok, miközben jobban leköt a cipőm tanulmányozása és a szégyenemben elsüllyedésem, mint minden egyéb más, mint ami körülöttem zajlik. Ő persze ezt fokozza és bár szívesen felrúgnám a székkel mindenki előtt, némileg muszáj professzionálisabban kezelnem elviselhetetlen lényét, mint amilyen módon szeretném őt elbűvölni. Már csak akkor tekintek fel rá, ahogyan az egy éjszakás kalandokat ecseteli és az én nevemmel köti össze. Arckifejezésem értetlenségbe burkolózik és most érkezett el az a pont, amikor úgy érzem, muszáj közbeszólnom.
- Ne figyeljenek rá. Ma még nem lett megsétáltatva, ezért ennyire neveletlen. - kényszeredett mosollyal és megjátszott szórakozottsággal jegyzem meg a többieknek is véleményemet, de azért az asztal alatt belerúgok egyet Jayden lábába.
- Kedves partnerem úgy gondolta, hogy valakinek ez a fajta verzió működik, valakinek egészen más. Mindenesetre személyesen jobban kiderült volna, hogy ennyit tud beszélni. - nevetgélek, hogy oldjam a feszültséget, ami a teremben és bennem is felrobbanni készülődik. A pasas homlokán lévő ráncok elmélyülnek és csak sóhajt egyet.
- Folytathatnánk? - nem is várja meg a választ, egyszerűen belekezd, én pedig közelebb hajolok Jayden füléhez, hogy így adjam tudtára véleményemet.
- Abban az egy szabad órában megtapasztalhatod hányféleképpen tudlak megfojtani amiatt, amit most műveltél. Csak, hogy érezd mennyire szeretlek. - mondandómat befejezvén hajolok el tőle és őszintén szólva most már én is várom azt az egy órát, amikor is távolságot tarthatok tőle.

▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽


Do we need somebody
just to feel like we're alright?
Is the only reason you're holding me tonight
'Cause we're scared to be lonely?
dolgozó
avatar
Korom :
28

Tartózkodási hely :
● london ●

Hozzászólások száma :
79

reagok :
45

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Jay & Bree - Helló Amsterdam! Kedd Júl. 24, 2018 2:10 pm



jayden&bree
A tulipánok, a fapapucs, a biciklik, és a csatornák országa ez, ahol az ember szabadnak érzi magát, szinte már szárnyal a ki nem mondott függetlenséggel, és mégis…hiába landoltunk két napja Amsterdamban, még a repülőtéren meg a konferenciatermen nem jutottam tovább. A terapeutánál tett kis látogatásunk után nem maradt más választásom. Őrlődhettem abban a kis csapdában, amibe száműzött a Keleti Boszorka, vagy felállhattam újra, és bokszkesztyűt húzhattam a kezemre, hogy ringbe szálljak. A győzelemnek sok formája létezik, de én egyet sem ismertem volna el, ami Bree-hez kötődik. A szerepcserés napot eltoltuk, és hogy egészen pontos legyek, én vállaltam fel először, hogy a kisasszony bőrébe bújjak, mikor igent mondtam erre az üzleti utazásra. Szépíthettük volna azzal, hogy ebben benne lesz a kettesben töltött idő, egymás megismerésének elmélyítése, és az ömlengés a szerelemről, de sajnos nem így történt. Három napomba tellett, mire feldolgoztam, hogy valaki a lelkivilágomba mászott bele, és azt hitte, hogy vonzódom a vöröskéhez. Nem is értem, hogy minek mondtam ki, hogy kedvelem, meg szépnek tartom, mert azóta, mintha elpuhultunk volna mindketten, és nem találtuk a megfelelő csatornát a beszélgetéshez. Nem szitkozódtunk, nem ugrattuk a másikat, de még nem is bántottam az út alatt sem, pedig kihúzta a gyufát…ó de még mennyire. Feltűnően könyökölök rá a térdeimre, és bámulok előre, mert ez a sok diagram, és szöveg elálmosít. Hiába kapcsolták be a légkondit is, egy pusztulat az időjárás odakint. Nekem valamelyik kávézó teraszán kellene ülnöm, és sütit ennem, vagy vízipipáznom, de csak bólogatok, jegyzetelek, mint egy ökör. A tengerészkék ing, a fekete nyakkendő, és ez a fekete öltönynadrág…rohadás, de a kódex megköveteli.
- Te komolyan diplomát szereztél, és csináltál üzleti tervet? – forgatom meg a szemeimet, mikor oldalra pillantok a szeszélyes vöröskére, és az áhítat ott csillog a szemében.
- Hahó..ez nem bolt, nem kapsz cipőt. – lököm meg oldalt a vállát, és talán a kelleténél egy kicsit hangosabb vagyok, mert az előadó morcosan néz rám. A nők esetében más hatást váltanék ki, de egy középkorú pasival nem tudok mit kezdeni, hacsak nem buzi, mert akkor segíthetek rajta.
- Elnézést. – szólalok meg, és lejjebb csúszok ezen a kényelmetlen széken. A mellkasomra tapadt az ing, révén nyár van, nem a legjobb megoldás a formális öltözet. A kisasszony az elején még tiltakozott a társaság ellen, mert azt hangsúlyozta, hogy ez mennyire fontos a cég jövőjét illetően, de aztán szépen elmagyaráztam neki, hogy ő rángatott el a pszichomókushoz, hát jár nekem annyival, hogy elhoz egy ingyen útra. Kis naivan azt hittem, hogy magángéppel jövünk majd, de helyette a turistaosztályra váltott jegyet, mondván túl közel vagyunk Dániához, ezért nem akar feltűnést kelteni, mert a fotósok mindenhol ott vannak. Kis anyám, ha tudnád, hogy egy éppen egyenesen iderepül, de amiről nem tud, az nem fáj alapon működik. Az elképzelésem nem ez volt a kettesben töltött időről, de kezdek rájönni, ha a munkája nemcsak móka és kacagás, mint az elején hittem volna.
- A szerelemhez ennyi szám kell? Mekkora az esélye, hogy így találnak egymásra a párok? – sóhajtok egyet színpadiasan, és megnézem a délutáni programtervezetet.
- Itt van egy óra lyukasunk…legalább kimehetnénk a városba, és úgy tehetnénk, mint egy normális pár, akik nem beszűkült punival, meg farokkal érkeztek ide. – forgatom meg a szemeimet, de sikerül ismét megzavarnom az előadást, és így már szót is kapunk.
- Megkérdezhetném, hogy mi a tárgya a beszélgetésüknek, amivel már másodjára zavarták meg az előadásomat? – a férfi nem repes az örömtől, én meg unatkozom, úgyhogy valahol a kettő között kellene dűlőre jutunk. Mi az, ami miatt jelen is vagyunk? Megvakarom az államat, majd megszólalok.
- Elnézést, de azon vitatkoztam a kedves partneremmel, hogy ennek mennyi köze van egy online értékesítő oldalhoz…ó én megértem, hogy manapság még divat személyesen értekezni az ügyfelekkel, de az online világ már kikerülhetetlen. A fiatalok háromnegyede a tinderen ismerkedik, vagy más társkeresőn. A kattintás számlálja a pénzt. Mit gondolnak, hogy mi hol jöttünk össze? A kiscsaj rám kattintott… - mutatok a mellettem ülőre.
- Nyitott az egy éjszakás kalandokra. – kacsintok a mögöttem ülő srácokra, akik egyből megnyitják az alkalmazást.
- Elnézést, de miből gondolja, hogy maradi a személyes kontakt? – veti fel az előadó a kérdést.
- Nem az, csak manapság az internet az elsődleges forrás két ember között, és nem a személyes varázs. Több profit kell? Csináljanak honlapot, vagy mobilos alkalmazást a cégüknek. A neve egyébként vörös díva, így hamarabb megtalálják. – fordulok a két srác felé, egy kicsit háttal a vöröskének. Na, végre történik valami.  


dolgozó
avatar
Korom :
30

Tartózkodási hely :
London

Hozzászólások száma :
50

reagok :
44

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Jay & Bree - Helló Amsterdam!
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Heart of Europe :: Európa szíve :: hollandia-
Ugrás: