welcome to europe, traveller
Life is a journey that must be traveled no matter how bad the roads and accommodations.
lépj be bátran
európa rád vár
Karakter neve:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
friss bejegyzések
legújabb irományok
Yesterday at 2:23 pm
Yesterday at 10:44 am
Yesterday at 10:24 am
Szer. Okt. 17, 2018 10:37 pm
Hétf. Okt. 15, 2018 5:03 pm
jelenlegi utazóink
európa szívében
Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég

Anaise Delacroix, Lorenzo Belbo

A legtöbb felhasználó (43 fő) Kedd Aug. 21, 2018 12:11 pm-kor volt itt.
történéseink
jó ha tudod
európai lakosok
nyilvántartása
csoport
amerikai 1 4
angol 4 6
ázsiai - -
francia 6 5
görög 1 2
ír 4 4
külföldi 2 4
norvég 3 4
olasz - 2
orosz 2 2
skót - 2
spanyol 3 -
svéd 1 2
összesen 27 37

Matteo x Dina - Bonjour voisin!
TémanyitásTárgy: Re: Matteo x Dina - Bonjour voisin! Szomb. Aug. 25, 2018 9:14 am



dina & matteo
Awkward morning…


Az emlékekhez nagyon is ragaszkodunk, hiszen ezekből élünk, ezek adják a kapcsolatot a múltunkhoz, olyan dolgok ezek, melyeket nem lehet elvenni az embertől. Matteo kanapéján hasonló gondolatok emésztenek, miközben már érzem, hogy nem sok választ el egy újabb ájulástól. A szoba forog velem, és nem tudok egyértelmű választ adni a feltett kérdéseire. Nem ismerem a válaszokat, és ez roppantul idegesít, mert nem történhetett akkora baj, hogy egy egész időszak essen ki. A berúgások alkalmával se ittam annyit, hogy képszakadás legyen belőle, erre tessék elegendő egy kisebb szédülés, és átok kerül a fejemre. A szobában lévő berendezést figyelem az utolsó pillanataimban, mielőtt még elnyelne a sötétség. A kanapétól nem messze van egy könyvespolc, és azon egy kép. Az alakokat nem tudom kivenni, de mintha három férfi, és két nő lenne rajta. Arra szeretnék mutatni, hogy rákérdezhessek, de az események nem úgy alakulnak, és amint felemelném a karomat, azonnal a mélybe hull, és megszakad a kapcsolatom a kék szempárral. Az örvény beszippant, és ismételten egy utazáson veszek részt. A kavargás után kikötök egy buszmegállóban. A helyszín nem ismerős, biztosan nem jártam még erre, különben emlékeznék rá. Az emberek egymást fellökve száguldanak végig, aztán észreveszem az utat, és a megannyi motorost…de itt már jártam. Veszek egy mély levegőt, és mikor meglátom a Colosseumot, akkor felrémlik, hogy ez Olaszország lesz. Nem értem, hogy mit keresek itt, aztán hirtelen kiszúrok egy ismerős alakot…na ne, ez Matteo? Hunyorogva követem, és most az egyszer nincs egyedül. Egy sokkal fiatalabb lánnyal van, aki nagyon magyaráz neki, de nem lehet érteni, hogy mit, de azért csendben a nyomukban maradok. Nagyon hasonlítanak egymásra, mint két tojás, mégis az idősebbik fél…nem tudom, de megvan benne az a szomorúság, az életből való kiábrándulás, melyet eddig csak egyetlen emberen láttam…az anyukáméban, mikor egy bizonyos eseményről kérdeztem, de nem akart felelni rá. Követem őket, de a végén már futnom kell, és el is tűnnek valahol az éterben. Vajon ez az előző barátnője volt, vagy csak egy rokon? Mit kerestünk egy időben Rómában, és miért most jött ez fel? A fejem nagyon nehéz, szinte vattát köpök, mikor elkezdek ébredezni. A hasam üres, a kezeimet alig bírom megemelni. A légzésem szaggatott, és igyekszem felvenni a tempót, de az érzékszerveim gyorsabban reagálnak, mint az agyam. Kell egy kis idő, hogy a hallásomon kívül, ami semmi veszélyt nem jelez, a szemem is hozzászokjon a világossághoz. Párat hunyorgok, és megdörzsölöm a szemhéjamat is, de amint behajlítom a jobb kezemet…éles fájdalom nyilall belé. A zöldjeim bejárják az ismerős falakat, aztán a szekrény vonalát. Otthon vagyok, ez már egy jó jel. Nem történt semmi rossz, és visszafordíthatatlan. Az előbbi egy rossz álom emléke, de mikor meglátom a letapasztott alkaromat, már sejtem, hogy nem minden a fejemben játszódott csak le. A szédülés nincs jelen, de erőtlen vagyok. A fejem alatt megigazítom a párnát, és megpróbálok felülni. Néhány széthagyott ruhadarab, a könyveim…és egy másik táska. Még valaki itt van, és nem is tudtam róla? Kezdek megijedni, mert ha egy betörő kószál itt, akkor esélyem sem lesz menekülni, de hamar választ kapok a fel sem tett kérdésemre. A szomszédom nyit be a hálóba, és néz körül, kicsit meg is szeppen, mikor találkozik a tekintetünk.
- Maga…mit keres itt? – érdeklődöm egy kicsit rekedtes hangon, és kiszáradt ajkakkal. A halántékomat megtapogatom, de nincs rajta semmi kötés, mégis úgy fáj, mintha késeket döfnének bele. Feltornázom magam ülésbe, és ekkor tűnik fel egy kis szerkezet is a sarokban.
- Az meg mi? Na jó…ez valami vicc…mit csinált? Lemaradtam valamiről? – az agyam most kezdi feldolgozni az eseményeket, és beugrik a reggeli készülődésem, és az összeszólalkozásom vele.
- Maga…nem akart dolgozni engedni, és berángatott a lakásába. Hogy jutott be hozzám? – értetlenkedek, de nem mozdulok az ágyról.



▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽



where there is desire there is gonna be a flame
where there is a flame someone's bound to get burned
dolgozó
avatar
Korom :
26

Tartózkodási hely :
Annecy

Hozzászólások száma :
38

reagok :
33

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Matteo x Dina - Bonjour voisin! Kedd Aug. 14, 2018 12:27 am



Dina&Matteo


Minden egyes dolognak megvannak a maga hátulütői, következményei. Semmi sem történik meg úgy, hogy az ne legyen kihatással a jövőnkre való tekintettel, azonban az csak később derül ki, hogy ez pozitív avagy negatív irányba billenti azt a képletesen felvázolt mérleget. A mi esetünkben sok irányt nem tudnék felmutatni a negatívon kívül, hiszen Dina tesz róla, hogy csak ilyen végkifejletben legyen része. Meglehetősen összetett személyiséget birtokol, amit még nem sikerült kiismernem, így néha - sőt mindig -, sikerül belegázolnom a kis törékeny lelkivilágába. A virágszál természetesen ezekben a percekben faképnél hagy és ezzel újabb löketet ad az amúgy is robbanásra kész idegrendszeremnek. Aki jól ismer, az tudja, hogy teszek rá mások véleményére, mert tudják, hogy enyémnek kell lennie az utolsó szónak, máskülönben képes vagyok addig pörögni egy témán, amíg nem érem el ezt. Teljen bele percekbe, órákba vagy napokba, azt nem engedem, hogy valaki tiszteletlenül bánjon velem. Most mégis itt állok, szinte már könyörögve neki, hogy segíthessek, mert másképpen nem megy. Ő elutasít, én is őt és ebből a kettő összetevőből kellene mi nekünk valamit összehoznunk, ami a hasznára válhatna. Az állapota súlyosbodott a kezdetiekhez képest, amelyhez ő örömmel hozzájárult minden egyes meghozott döntésével.
Miután félreteszem fene nagy büszkeségemet, visszakényszerítem őt a lakásom kényelmébe amely most túlságosan fullasztóvá válik. Részben Ines miatt, részben pedig miatta. Ahhoz képest, hogy egyetlen nővel sem szerettem volna kapcsolatba bonyolódni, mert a munka szerelmese vagyok, ennek ellenére most kettővel kell megküzdenem, és egyik sem olyan, aki megkönnyíti a dolgomat.  A helyzetünk lassan feszegeti annak a határát, ahonnan már nincs visszaút, hanem egyenesen irány a kórház. Valami rajtam is túlmutat, pontosabban az otthoni szereléseket tekintve, így eléggé szegényesen tudnám csak őt azok után ellátni, hogy az állapota már rég nem itthoni körülmények között kezelhetővé válik. Ez a pillanat viszont akkor kezd elérkezni, mikor beáll nála a teljes memóriazavar és az emlékezete kezdi el gúnyos játékait. Ugyan kérdéseket teszek fel, kipuhatolózom merre is állt be a teljes képzavar, de tudom, hogy ehhez már kevés vagyok. Itt és most biztosan. Ezért abban a pillanatban, hogy a helyzet komollyá válik, egy hívást kezdeményezek egy régi és meglehetősen kedves ismerősöm felé. Trevornak magánrendelője van a városban és sokszor futottunk össze az étteremben. Megbízható pasas, a szaktudása pedig kiváló. Apámnak ugyan lennének megjegyzései irányába, de hát neki kihez nincsenek?!
Nem túl jókedvűen tekintek Dina felé, közben pedig a telefonhívást intézem. Pár kicsörgés után hallom meg csak az ismerős hangot, amelyet az én szinte már kérésnek induló követelőzésem követ. Eleinte csak felvázolom neki mire számíthat, majd sarokba szorítom, hogy a választási lehetőségei lecsökkenjenek. Végül pedig utolsó tőrdöfésként felhozakodok neki azzal az elfelejthetetlen információval, hogy tartozik nekem, ez pedig elég okot ad neki arra, hogy még a nemleges válasz gondolatát is elűzze a fejéből.
Óvatosan bánva a lánnyal hagyjuk el a lakást és igazítom el őt a kocsiban úgy, hogy az utazás közben ez ne okozzon gondot számára. Vigyázok rá, figyelek minden egyes lélegzetvételre, mintha összekapcsolódnánk, és bármikor az utolsó rúgás lenne mindkettőnknek. Közel sem vagyok nyugodt. Őrjöngeni tudnék, üvölteni, bármit amivel kiadhatom magamból a fáradtságot, a feszültséget és mindazt, ami felhalmozódott bennem az elmúlt két napban. A fejem lüktet a koponyámat feszítő fájdalomtól, a kávé meg annyit ért, mint halottnak a csók. Szinte már a város végén járunk mire leállítom az autót, Trevor pedig egyből megindul az autó felé.
- Aljas rohadék vagy, ugye tudod? - morog valamit a doki, én viszont elengedem a fülem mellett a sértését. Mindketten tudjuk, hogy ez az igazság, minek ezt a kört még egyszer  végigfutni? Teszem hozzá, feleslegesen.
- Alváshiány, az étkezésével sincsen minden rendben és erősen kimerült. B12-es vitamint kapott tegnap, az adagja eléggé bizonytalan még, hiszen magam állítottam be, de valahogy sikerült besaccolnom. Átmeneti amnéziával küzd, úgy cirka a mai nap sötét neki. Agyrázkódása van a kapott ütéstől, de mindketten tudjuk, hogy ez most már több annál. - vázolom fel a dolgokat enyhe felmérést végezve az egésszel kapcsolatban, és miután beviszem őt a rendelőbe, Trevor bezárja az ajtót, hogy előre vegye azt az esetet, aki nem is volt neki betáblázva.
A felvételeket közösen nézzük, Trevor pedig magyaráz. Egyeztetünk, mérlegelünk, hogy a legkevesebb kellemetlenséggel ússza meg Dina az egészet. Én nem hagynám itt és biztos vagyok benne, hogy ő sem maradna, ezért is hoztam közeli ismerőshöz, hogy elkerüljük a további civódásokat. Trevornak nem tetszik a dolog, de mindenesetre az érzelmei sosem azok közé tartoztak, amik befolyásolták a munkáját. Amíg mi mérlegelünk, Dina infúziót kap és felváltva végezzük el a vizsgálatokat. Én kevésbé veszem ki a részemet, de jelen vagyok. Mind orvosként, mind a pillanatban. Már csak azért is, mert ez Trevor terepe és ahogyan én is, úgy ő sem szereti ha belemásznak a dolgaiba és okoskodnak felette, így ezt tiszteletben tartom. A probléma viszont az, hogy én meg nem szeretek tehetetlenül állni a dolgokkal szemben.
- Látod ezt itt? - mutat a felvétel egy pontjára, és úgy tartja, hogy én is jól láthassam mire is céloz. - Ez a duzzanat okozza nála az emlékezetkiesést is. - magyarázza, végül pedig elővesz egy tollat meg egy papírt. - Átnéztem a B12-es adagját és egy leheletnyi csökkentés nem ártana. Írok neki fájdalomcsillapítót, hányáscsillapítót és nyugtatót is, a gyengébb fajtából. - fűzi hozzá, én pedig csendben várok miképpen is dönt. Tudom, hogy amit mondani fog, azt nem teljesen őszintén teszi, de úgy hozza meg, ahogyan azt kell. - Ágynyugalomra van szüksége, szigorúan betartva. Nincs munka, egyéb melléktevékenységek, mert csak súlyosbodhat a helyzete. A délelőttöt be tudom vállalni, akkor csak pár magánpáciensem van, a délután viszont a te reszortod a megfigyelésére. Magától betartani nem fogja, így kellünk mellé. - jegyzi meg, miközben a lányt nézi. - Az infúziót nem hanyagolhatjuk el, viszont ha felébred, mindezt rendezd le vele. Most hazaengedem, holnap viszont első dolgom lesz megcsörgetni, hogy a címet átdobhasd. - folytatja tovább, és miután mindenben megegyezünk, órákkal később hagyjuk el csak a rendelőt. Dina kulcsa nálam van, így mihelyst azt megszerzem, most már a saját lakásának kényelmét választom pihenőhelyéül. Arról még fogalmam sincsen mindezt miképpen adagolom be neki, de ha törik, ha szakad, ez az egyetlen lehetősége, hogy javuljon az állapota.
 
dolgozó
avatar
Korom :
32

Tartózkodási hely :
« Annecy

Hozzászólások száma :
28

reagok :
23

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Matteo x Dina - Bonjour voisin! Vas. Aug. 12, 2018 8:40 pm



dina & matteo
Awkward morning…


Sosem szerettem a sötétben tapogatózni, sőt kifejezetten utáltam, ha nem tudom, hogy mi következik. Most itt fekszem, és azt sem tudom, hogy miképpen kerültem ide, és sejtem, hogy ez csak idegesebbé fogja tenni a másik felet is. Matteoval nem indult jól a kapcsolatom, és mióta kiderült, hogy szomszédok vagyunk, még tetőztük is azzal, hogy egymás agyára megyünk. Az időérzékemet is elveszítem, miközben fekszem, és azon jártatom a kis agytekervényeimet, hogy rájöjjek, mitől lettem ennyire rosszul, hogy egy kanapén feküdve várjam az ítéletet, meg különböző tesztek eredményét. A pillantásom eleinte a mellizmait fogadja be, arra sem emlékszem, hogy mikor vetkőzött le. Talán a folyosón akadt rám, leestem valahonnan, és ő mentett meg? Kutatok lázasan az emlékek útvesztőjében, de a válaszokat nem lelem. Az egyetlen kiindulási pontom, hogy Matteo lakásán vagyok, és ő az, aki őrködik mellettem. A bizonytalanságomból fakadó emóciók összegyűlnek, és eljutok arra a pontra, hogy kiboruljak. Nem sírhatok, az nem lehetséges, hogy ne emlékezzek, hiszen nem történt nagyobb bajom. Össze-vissza beszélek, talán még érzelme sincsen, de haladok vele, és ott tartok, hogy a combomba marnak az ujjaim, mert nem bírom kezelni ezt a sok stresszt. A velem szemben helyet foglaló végül elrántja a karomat, és kényszerrel vesz rá, hogy a szemébe mélyedjek.
- Magára? Én nem emlékszem, és nem tudom, hogyan segíthetnék. – nyögöm ki az alsó ajkamba marva, mikor nem kerülhetem el a kéklő szivárványhártyák kereszttüzét.
- Milyen kérdésekre kellene reagálnom? – szipogok, mert az összeomlás szélén állok, és a fejfájásom nem múlik. A pillantásom elsiklik a konyhapultra, ahol étkezésre utaló jelek vannak. Megzavartam volna egy készülődést, vagy esetleg már munkába indult volna? Az öltözéke és a kinti fény alapján csak saccolhatok, hogy hajnalodik.
- Mire emlékszem? Nem tudom…csak itt feküdtem, és maga fölöttem van. Miről beszélgettünk előtte? – kérdezek vissza, hátha ezzel elérhetek valamit, de az a sejtésem, hogy most a megnyugtatásomra játszik.
- Kérek egy kis időt. – lehunyom a szemhéjamat, és kizárom a zavaró tényezőket. A meleg hőhullámmal nem törődöm, és engedem, hogy a gondolataim átvegyék az uralmat. Első körben jönnek az otthoni képek, aztán egy ágy. Nem értem az összefüggéseket, de nem állok messze a megoldástól.
- Rémlik a lakásom…és a föld. – nyöszörögve tartom le hunyva a szememet, és megerőltetem magam, így újabb képek villannak be.
- Az előszobában aludtam el, és ott tértem magamhoz…a kaméleon, Pascal rajtam feküdt. Nem tudom, hogy hova indultam…de felöltöztem. Ez rémlik. – nagy nehezen felnyílnak a zöldjeimet rejtő redők, és a homályos alakja lassan bontakozik ki előttem. Ő sem tűnik túlzottan kipihentnek, és az a gyanúm, hogy ebben én is szerepet játszok.
- Árulja el nekem, hogy mi történt. Reggel van…nagyon korán, ugye? Biztosan készülődtem valahova, ha felkeltem, de nem értem, hogy miért aludtam volna az előszobában. A táskámat is magammal hoztam. Gyengének érzem magam, és fáj a fejem…hadd feküdjek vissza. – kérlelem, mert megerőltettem magam, és a szédülés ismételten felerősödik, de nem ez a legnagyobb bajom.
- Nagyon meleg van idebent. Nem tudja, hogy mitől? – legyezem meg az arcomat, de a hő kiterjed az arcomra is. – Mitől van ennyire meleg idebent? – eldőlök oldalasan, és nyűgösen húzom fel a spagetti pántos felsőmet. Kisebb piros pettyek vannak a derekam környékén.
- Csalánkiütés…a B12 vitamin…úristen mióta nem vettem be. Anya meg fog ölni. Emiatt vagyok rosszul, ugye? Magának nem az étteremben lenne a helye? Jesszusom, fel kell hívnom a mamámat, még egy orvosom sincs. – gyengülök el, és még mondok valamit, de az motyogásba hajlik át, mert innentől kezdve csak a szörnyű álmosság tör rám.
- Sajnálom, ha bármit is mondtam…ne vegyen… azt hiszem…én… - elhal bármilyen kezdeményezést is folytattam volna le, mert szépen feladja a szervezetem a harcot, és lehanyatlik a kezem. A szívverésem is lelassul, talán túlságosan is, mint szabadna…



▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽



where there is desire there is gonna be a flame
where there is a flame someone's bound to get burned
dolgozó
avatar
Korom :
26

Tartózkodási hely :
Annecy

Hozzászólások száma :
38

reagok :
33

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Matteo x Dina - Bonjour voisin! Vas. Aug. 12, 2018 7:18 pm



Dina&Matteo


Annyira kiestem már életem ezen szakaszából, az orvoslás összes szerteágazó valóságából. Éltem a világomat nélküle és felépítettem egyet, amibe nem fért bele az, hogy az a bizonyos két betű ott szerepeljen a nevem előtt. Család, hagyományok ide vagy oda, nem számított. Rossz dolgok történtek, visszafordíthatatlanok és mikor egy emberi élet veszik oda, az felettébb megtör egy embert annyira, hogy akár a feladás is megforduljon a fejébe. Magam sem döntöttem másképp. Abban a pillanatban, hogy az esélyeim lecsökkentek, a családi fészekben pedig már nem sok keresnivalóm maradt - a húgomon és anyámon kívül -, továbbléptem. Éttermet nyitottam, és időmet/pénzemet szenteltem a családom másik nagy szerelmének, a főzésnek. Minden annyira olajozottan működött. Könnyen bukkantam beszállítókra, kapcsolatokra és hűséges emberekre is, akik körülvettek. Menő környéken nyitottunk meg, így a forgalommal sem akadt probléma, ahogyan az ételek is kiemelkedőnek számítottak a környéken. Konkurencia vagy éppen rosszakaró mindig akadt - az ember így tudja meg, hogy jól csinál valamit -, de mit sem számított. Egyelőre én vezettem az éttermet és amíg naponta özönlöttek be az emberek, a bevételünk pedig egészen borsos volt ahhoz, hogy még sokáig fent tudjuk tartani magunkat belőle, addig minden szép és csodás volt. Aztán megjelent ő. A makacs nőszemély, gondokat hozva magával, amelyekből közel sem kellett volna kérnem, mégis kaptam. Tipikus esete annak, hogy mikor kerülni akarsz egy embert, biztos veled jön szembe perceken belül. Másszor pedig ha éppen keresel valakit, sose találod meg. Valahogy mi is így voltunk. Megtaláltuk mi is egymást, amivel ugyan önmagában nem is lenne probléma, de az hogy a múltamnak kellett szentelnem lassan már két napot, rendkívül kiborítóan hatott rám. Felidéződtek azok a pillanatok, mikor már nem tehettem semmit. Amikor a tudásom nem volt elegendő és vesztettem. Azokban a percekben hiábavalónak számított a szakértelmem, mert valami nálam nagyobb hatalom győzedelmeskedett. Dina viselkedése pedig minduntalan ezt hossza vissza. Ő testesíti meg azokat a nehézségekkel töltött perceket, amikor tehetetlennek éreztem magamat, mert bármit is műveltem volna, a helyzet ugyanabban a valójában állt volna tovább, ahogyan ezzel a nővel is. Bármit teszek, bármit mondok, valami sosem változik. Rossz hatással vagyunk egymásra, ennek ellenére mihelyst lelép a lakásomból, hogy meggondolatlanul a saját útját járja, én leszek az a nagy marha, aki utánamegy és visszacipeli a kanapéra. Mintha nem lenne elég problémám vagy ne érezném magamat kegyetlenül üresnek, amikor elő kell vennem a múltam darabkáit és azokból segítenem valaki jövőjét. A mi esetünkben Dináét, aki közel sincsen jól. Felötlik bennem a kórház gondolata és egyre nagyobb a valószínűsége, hogy ott fog kikötni. Vannak olyan vizsgálatok, amelyeket másképp lehetetlen lenne elvégezni, házon belül biztosan nem, így a lehetőségeim addig a pillanatig adottak, amíg nem válik szorosabbá.
- Biztos benne? - kérdezek vissza, a válaszra viszont nem feltétlenül várnék. Mindketten tudjuk, hogy egyikünk se viselkedett felnőtt módjára, azonban mindig kellemesebb a másikon leverni a port, mint önmagukat ostorozni.
- Közel sem voltam hozzá, Dina. Az még nem szemétség, ha az embernek őszinte véleménye van. Márpedig inkább elmondom mit gondolok, mintsem hazudjak. - vallom be, de azért megpróbálok a közelében maradni. Figyelni rá, segíteni, ahogy csak tőlem kitelik, noha úgy érzem belül felrobbanok. Mindezek ellenére még mindig azon vagyok, hogy ő neki tegyem könnyebbé a dolgokat, most leginkább azzal, hogy megmondom mire is számíthat a továbbiakban. Nem szépítem, nem fogom körülírni, hanem a lényegre térek, hogy hátha most az egyszer célt is érnek a szavaim és nemcsak elhaladnak mellette.
- A cukor önmagában nem ludas. Az csak a kezdőlökés volt, maga adta hozzá azt a pluszt, amivel a helyzet rosszabbodott. Ágynyugalomra lett ítélve, amely azt jelenti, hogy egy hétig kutya kötelessége betartani és nem másnap dolgozni menni, ha törik, ha szakad. - teszem azért hozzá, az viszont cseppet sem tetszik, hogy ő már a saját mondandóját nem tudja befejezni, a következő pillanatban pedig nem kevésbé válik zavarttá. Az emlékezetének hiányára panaszkodik, ami egy újabb szintre sodorta a kezdeti problémát.
- Fantasztikus... - szusszanok egyet inkább magamnak elmormolva ezt a közel sem örömteli kifejezést, végül pedig közelebb merészkedek hozzá.
- Dina, figyeljen rám! Rám koncentráljon most csak.. - nyugodtnak tűnő hangom erélyességgel keveredik, és addig nem is mondok le erről, amíg meg nem történik az a bizonyos szemkontaktus. - Mindent elmagyarázok, ha engedi, azonban előtte felelnie kell egy-két egyszerű kérdésre, rendben van? - nyújtom felé a kezemet, mintha csak nyugtatásképp tenném, holott szándékomban áll megnézni a vizsgálatok egyikét, megijeszteni viszont nem akarom. Egyelőre fogalmam sincsen mire emlékszik és mire nem, így minél több információt mondok el magamtól, annál nyugtalanabbá válik majd. - Kezdjük először is az alappal. Mire emlékszik pontosan? Mi az utolsó emléke? - fontos, hogy ezt tudjam, enélkül viszont nem tudnám bevezetni őt a dolgokba. - Most egy percre tegye félre a jelent, és csak arra fókuszáljon, amit beszélünk. Szóval, mire emlékszik? - teszem fel újra a kérdést kissé könnyebben megfogalmazva, de amíg a válaszára várok, nem mozdulok el egy percre sem mellőle. Fontosnak tartom, hogy minden oldalról felmérjem az állapotát, hogy a későbbiekben ezek szerint járjak el.  

dolgozó
avatar
Korom :
32

Tartózkodási hely :
« Annecy

Hozzászólások száma :
28

reagok :
23

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Matteo x Dina - Bonjour voisin! Vas. Aug. 12, 2018 5:25 pm



dina & matteo
Awkward morning…


Dühösen caplatok lefelé a lépcsőn, és már az sem érdekel, hogy fejbe kólint a valóság, miszerint a tünetek felerősödtek, és lehet mégsem ártott volna, ha két percig nyugton maradok. A méltóságomat vágtam volna sutba, ha egy fedél alatt tartózkodom továbbra is a szomszédommal, aki elég erélyesen kifejtette, hogy közöttünk semmilyen bájcsevej nem lehet, de még arról is mondjak le, hogy normális kommunikáció jöhessen létre. Isten lássa lelkemet, de megpróbáltam kedvesnek lenni, miután legyőzött, és berángatott a nappalijába, de azt nem tűröm el, hogy szavakkal ócsároljanak, ha nem szolgáltam rá. A főnökömet megoldom egyedül, ahogyan azt is meg kell, hogy egyben maradjak. Jerome talán nem szúrós kisfiú, és észérvekkel a gyógyulásom is kivitelezhető, és a munkám is megtartható, ha több együttérzés szorult belé, mint Matteoba. Két forduló után azonban a saját szervezetem fordul ellenem, és ha az öregúr nem jön éppen errefelé, akkor egy szép zuhanásnak lettek volna a fültanúi a házban lakók, de ez nem következik be, mert az utolsó pillanatban nyúl a hónom alá, és állít fel. A hangok össze-vissza járnak bennem, értem, amit mond, és arra még tudok is válaszolni, hogy nem érzem jól magam, de ennél komplexebb érdeklődés ne hagyja el az ajkait. Egy ideig a rongybabára hajazok ezzel a koordinálatlansággal, majd szépen megjelenik a semmiből az olasz. Szívesen káromkodnék, de alig állok a lábamon, és szó nélkül hagyom, hogy mennyire otrombán viselkedik a megmentőmmel, aki csak segíteni akart. Átveszi a helyét, és mire felfognám, hogy tulajdonképpen mire készül, már a karjaiban kötök ki, és a csupasz mellkasának döntöm az arcomat. Lángolok, azt érzem, hogy a bőröm felforrósodott, és kis villámok cikáznak át rajta. Rettentően melegem van, de kapaszkodó híján csakis Matteora vagyok utalva, aki még a táskámat is visszaigazítja a hátamra, mire felérünk az emeletre, és oldalasan bekanyarodva lefektet a kanapéra. Az ajtó csukódik, a szemhéjam szintén…és megpróbálok az émelygésen túllendülni, de a reggelim kikívánkozik. A vizet nem tudom elfogadni, nem sikerül megértetnem vele, hogy nem bírok felülni sem, de aztán magától is rájön, mert nem erőlteti. Forog velem a szoba, a falak helyet cserélnek, de most csak a sötétségbe vegyülő színes pettyeket látom, és azokat számolom, miközben egy mérgezett egérre emlékeztető magánszámot nyomhat le az úriember, ugyan ezt a látásommal nem tudom alátámasztani, csak a hallásommal.
- Úgy…úgy…viselkedtem. – emelkedik nehezebben a mellkasom, és a meddő vitát most elkerülném, mert ha megint belemerülünk, akkor inkább választom az eszméletvesztést, csak ne kelljen ismételten védőbeszédet tartanom. Erőtlenül simítom a hasamra az egyik kezemet, a másik vállamról meg lecsúszik a táskám, és a földre hull. Ökör módjára indultam meg újból a világnak, és nem készültem fel arra, hogy a rosszullét a tegnap estinél fokozottabban térjen vissza.
- Szemét volt velem, nem a lelkivilágom érzékeny. – préselem ki az ajkaim közül, és elengedem a fülem mellett az érdeklődését. Láthatóan az erős felé húzok, és ha felültet, akkor számolnia kell az előbb elfogyasztott szendviccsel is, így újabb percek kínzása vár rá, hogy lehűtse a természetét, de addig sem áll le, mert jön a könyörtelen felvezetőjének a második felvonása.
- Kezdem felfogni, hogy ez komolyabb, mint a B12 vitaminhiányom. Belehalni…remek, egy cukor okozza a vesztemet. Felfogtam elsőre is, csak mérlegelnem kellett…hogy… - itt egy kis képszakadás következik be, és elveszítem a fonalat. Egyetlen értelmes mondat sem jut eszembe, és hirtelen, mint a rövidzárlat….elfelejtek mindent. A légzés automatikus, de a fejemben éppen áramkimaradás zajlik, és erősen hasogat is mellé. A kérését még kihagyom, és egérutat kérek, hogy rendszerezzem magamban a tüneteket. Tegnap…Dina emlékezz…mi történt…milyen napszak van. Mi az isten történt…és miért nem bírok visszanyúlni…ne. Kipattannak a szemeim, mikor arra kérdez rá, hogy készen állok-e. Nagy nehezen felülök, de bár ne tenném, mert egyből a halántékomhoz kell kapnom. Őrültség, hogy új színezetet kap az ittlétem, és a percekkel ezelőtti dolgok vakvágányra vezetnek.
- Teszt…milyen teszt? – zavarodottan pislogok rá, és a kékjeibe merülök bele. – Mi történt…nem emlékszem…hogy kerültem ide? Matteo… - tanácstalanul mérem végig az arcvonásait, a felsőruházatának a hiányát. – Milyen napot írunk? Vizsgálatok…mi van velem? – belemarok a combomba, és egy kisebb vörös csíkot hagyok rajta.


▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽



where there is desire there is gonna be a flame
where there is a flame someone's bound to get burned
dolgozó
avatar
Korom :
26

Tartózkodási hely :
Annecy

Hozzászólások száma :
38

reagok :
33

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Matteo x Dina - Bonjour voisin! Szomb. Aug. 11, 2018 11:15 pm



Dina&Matteo


Nem tudnám megmondani mivel vágott tönkre Dina. Mi volt az a pont, amikor úgy döntöttem jobban érdekel a semminél és törődni kezdtem azzal, hogy mire lehet szüksége vagy mivel lehetek a segítségére. Még mindig címeres ökörnek tartom magamat miatta, mert a hála amivel megörvendeztetett, közelében sem volt annak, amit az ember elvárna ellenkező esetben, ha már volt annyi gerinc benne, hogy nem hagyta magára a rosszabb időszakjaiban. Mégis itt tartunk. Újra egymás torkának esve, mintha élveznénk mindezt, holott a közelébe se szeretnék lenni. Társalogni, mintha jelentenénk egymásnak valamit vagy jól érezni magamat vele, közös témákat dobálgatva kettőnk közé. Mi nem ezek vagyunk és sosem leszünk. Két idegen, aki túl sokszor gabalyodott össze és került olyan helyzetbe, ami sehogyan sem normális. Amire más épeszű rég legyintett volna egyet és hagyta volna a fenébe, én meg emiatt nem alszok, nem eszek, pörgök, mintha nem lennék magamnál, mert ő totálisan a gondolataimba mászott.
A meghívás már csak vész esetén szükséges intézkedés a részemről. A reggeli készítésnek sincsenek más szándékai, de ahogyan elkezd csicseregni elborul az agyam. Lehet már túl fáradt vagyok, könnyen lehet túl soknak tartom, hogy ennyit foglalkozok vele, de megtörténik. Véleményem őszinte, több ízben sértő és mégis olyan könnyedén lendülök át ezen, mintha ne tudnám biztosra, hogy ennek következményei lesznek. A konyhát aligha érintem, és már kezdődik. Egyfolytában az övének kell lennie az utolsó szónak? Nem bírja ki, hogy ne szóljon vissza vagy húzzon fel még ennél is jobban, de mielőtt bármit is kinyöghetnék, egyszerűen elhúzza a csíkot. Se puszi, se pá, itt állok a konyha közepén és nézem a becsukodó ajtót, mintha attól várnám a választ, hogy mi volt ez megint?! Az ember azt hinné, hogy aki ekkora pofával rendelkezik, az kevésbé veszi a lelkére a dolgokat, de még engem is érhetnek meglepetések. Megtámaszkodok a konyhapulton, arcomat  a két tenyerem közé temetem és magamban morgok valamit. Hogy szitkozódok vagy éppen nyugtató mantrákat mormolok, az már nem számít, mert összefolynak a fejemben a szövegek. Kifújom a levegőt és újra az ajtót bámulom, mielőtt átvághatnék a nappalin és elhagyva a lakásomat rongyolok le a lépcsőn, sietősebben hátha még elkaphatom. Ez viszont könnyebben megy, mint ahogyan én azt elgondoltam, mert lent találok rá, egy kis segítséggel.
- Innentől átveszem. - szólok a férfinek, és a fejemmel intek, hogy ideje lelépni, mert ez nem az esti mese. Valamit morog, már nem is érdekel, mert helyette a gyenge lábakon álló nővel foglalkozok.
- Szégyen a futás, de maga esetében még hasznos se. - sóhajtok egyet, mielőtt felkaphatnám őt a karjaimba, hogy így előbb eljuthassunk a lakásomig. Ott viszont marad a kanapé kényelem szempontjából, meg én, mint társasága a kisasszonynak, plusz egy pohár víz melyet felé nyújtok.
- Feküdjön le és hunyja le a szemeit. Koncentráljon a légzésére! - utasítom, hogy ne legyünk bajban. - Nem tudom milyen taktika ez a maga részéről, hogy mikor forrósodik a lába alatt a talaj, akkor egyszerűen fogja magát és lelép, de nekem nem jön be ez az argentin szappanopera stílus. Elvileg felnőtt emberek vagyunk, könyörgöm, viselkedjünk is úgy. - kezdek bele de leülni képtelen vagyok, végül valamennyire nyugodtabb hangnemben folytatom tovább.
- Világos, megsértettem az érzékeny kis lelkivilágát, de másképp kevésbé érti meg, hogy milyen helyzetet teremtett vagy éppen milyen állapotban is van. A helyzet komolyságának felfogása nem az erőssége, mi? - kérdezek rá, végül sóhajtok egyet, félig az idegeimnek hangot adva, félig pedig figyelemmel követve minden egyes mozzanatát.
- Az agyrázkódás nem játék, ha még ezt nem említették. Vagánykodhat vele, elmehet dolgozni, de csak rosszabbat tesz és tudja ami apró problémából indul, az szépen olyan méreteket ölthet, amibe akár bele is halhat. Még most se érdekli, amit mondani akarok? - kérdezek rá, mindeközben figyelve a hogylétére. Utálom, hogy a segítésre való hajlam még mindig bennem van, holott egyszerűen csak hagynom kellene, útjára engedni, ahogyan azt eddig is szerette volna. - Mennyire tenné a szédülését? Erős, gyenge, közepes? - állok fel a helyemről és odasétálok hozzá, hogy szükség esetében vizsgálatot alkalmazhassak rajta, melyeknek kezdőlökéseibe bele is vágok.
- Hogyha úgy érzi a szédülés csillapodott, szeretném, hogyha kinyitná a szemeit és rám figyelne. - nem veszekedek, még csak követelőzni sem követelőzök, egyszerűen csak kérem. Szépen, türelmesen, egyáltalán nem rám jellemzően. - Pár vizsgálatot és tesztet elvégzünk. A szervezete nem jól reagált azokra az akadályokra, amelyeket az útjába állított. - magyarázom el egészen gyerekesen neki a dolgot, noha nem feltétlenül azért, mintha ne értené meg. Egyszerűen egyikünknek sincsen már se kedve, se türelme orvosi szakszavakkal dobálózni és még nagyobb fejfájást okozni a másiknak. Én érteném, ő lehet kevésbé vagy egyáltalán nem. - Készen áll, Dina? - kérdezek rá, és nagy meglepetésemre még a nevét is helyesen ejtem ki. Mindeközben fejben éppen ott járok, ahol képes leszek ébren tartani magamat a nap hátralévő részében.

dolgozó
avatar
Korom :
32

Tartózkodási hely :
« Annecy

Hozzászólások száma :
28

reagok :
23

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Matteo x Dina - Bonjour voisin! Szer. Aug. 01, 2018 1:35 pm



dina & matteo
Awkward morning…


Veszekedhetünk, és csinálhatunk úgy, mint két idegen, de valami alapvető kommunikációs probléma van közöttünk. A legtöbb emberrel kedves vagyok, és nyílt…szeretek ismerkedni, és új helyeken lenni, de Matteo és én egyszerűen egy másik univerzumban létezünk. A lakásában esélyem sincs menekülőre fogni, és kezdek beletörődni, hogy ma ő lesz a társaságom. A reggeli nincs ellenemre, és le is ülepszem a szófára, de mikor elkészül az étellel, és kifakad első körben, akkor még elengedem a fülem mellett. Ez most milyen őrület? A szendvics finom, a narancslé hűsíti a gyomromat, és ki is tölti. Adok neki még egy lehetőséget, hogy javítsunk az egymáshoz fűződő viszonyunkon, de mikor előrehajol, és a felénél járok a kajámnak, akkor bennem ragad a szó. Egy közös témát kerestem, hogy ne legyen ennyire feszült a légkör, hiszen korán reggel van, és nem érdemli meg senki, hogy felverjük az álmából.
- Tessék? – ártatlanul meredek rá, és nem akarok faragatlan lenni, sem mellébeszélő. A hálámat nem tudtam az irányába kifejezni, de olyan durván vágja hozzám, hogy gyűlöl, hogy a torkomon akad egy olíva is. Leteszem a poharat, és befejezem a kajálást is. Körülnézek, hogy felszereltek-e valahol egy kamerát, vagy csak szimplán ennyire kifordult önmagából. Most már nem látom szexinek sem, kívánatosnak meg főleg nem, mert elrontja az összhatást, ahogyan az emberekhez áll, de legfőképpen hozzám.
- Milyen megbeszélnivalónk? – kérdezek vissza csendesen, és türtőztetem magam, hogy ne akadjak ki még ennél is jobban. Nem hiszem el, hogy az előbbi kijelentése után egy nagyon hosszú csevegésre vágyna velem.
- Az előbb mondta, hogy nem vagyunk puszipajtások, holott csak egy témát dobtam fel. Nem helyezem magam kényelembe, de ne haragudjon meg érte. – a táskámat az ölembe veszem, és eligazgatom benne a pénztárcámat, mert világos, hogy be kell mennem az étterembe. A szendvicstől erőre kaptam, most már nem érzem a szédülést olyan mértékben, mondjuk a gyomrom még mindig üres, de már nem olyan mértékben, mint az ébredéskor volt. Megvárom, hogy visszajöjjön, addig a telefonon utánanézek a következő busznak is. Van még fél órám, és ha nem is nyitásra érek oda, de meg tudom magyarázni Jerome-nak, hogy mi miatt csúsztam el. A szerencsémben még bízhatok, ha már másban nem. Matteo hamarosan visszatér, és érdeklődve tekint rám. A vállamra helyezem az egyik pántot, és veszek egy mély levegőt, mielőtt belekezdenék, mert nem akarok tiszteletlen lenni vele.
- Elnézést, de akkor összefoglalom a mostani eseményeket. Tegnap rosszul lettem, és maga kisegített. Nem mondom, hogy nem voltam bunkó, de nem állt szándékomban folytatni a vitát. Hálával tartozom, de nem többel. Erre várt…akkor kimondom köszönöm, de… - itt feltartom a kezemet, hogy vegye a lapot, és ne közelítsen egy métert sem. - … ez most nekem nem fér bele. Szarik arra, hogy nekem fontos a munkám. Felfogtam, hogy nem érdekli, de akkor ne tegyen szívességet nekem, és ne hívja fel a főnökömet, ha annyira rosszban van vele. Másodszor el fogok menni a kórházba is, de mi…nem fogunk együtt tölteni több időt, mert kibaszottul megbántott. Minek szalad utánam, ha alkalmazni sem akart? Nem kell a jó szomszédot játszania, és tegnap én tettem szívességet magának, hogy nem maradtam a barátnője miatt. Semmi közöm hozzá, de emiatt léptem le. Világos voltam Matteo? Nem kell köszönnie sem, ha találkozunk az utcán. Viszlát. – vetem a vállamra a másik pántot is, és elindulok az ajtó felé. A könnyeim nem fognak kibuggyanni, de megalázva érzem magam. Minek akart marasztalni, ha ennyire gyűlöl? A lépcsőt választom a lift helyett, és kettesével szedem a fokokat is, nem foglalkozva a bizonytalan lépésekkel sem, pedig iszonyúan szédülök, de menni akarok. A következő fordulóban nekimegyek valakinek, és automatikusan veszítem el az egyensúlyomat, így hiába kapaszkodnék meg…csakis a kezemmel védekezem a zuhanás ellen, mikor utánam kap valaki.
- Jól van? – egy középkorú férfi nyúl a hónom alá, hogy ne zuhanjak le.
- Nem… - nyögöm ki émelyegve, és ismételten a hullámvasutazáson veszek részt.


▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽



where there is desire there is gonna be a flame
where there is a flame someone's bound to get burned
dolgozó
avatar
Korom :
26

Tartózkodási hely :
Annecy

Hozzászólások száma :
38

reagok :
33

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Matteo x Dina - Bonjour voisin! Kedd Júl. 31, 2018 11:27 pm



Dina&Matteo


Mindig is olyan életre vágytam, ami az emberektől távol eső helyen található. Egy ház a hegyekben, ahova a feljutás lehetősége sincs megkönnyítve, és ahogyan a reggelem alakul, kezdem megérteni miért is tiltakoztam eddig is a szomszédok ellen. Dina eddig sem az én kedvemre játszott és inkább keresztbe tett, mintsem segített. Nem mintha nagyon viszonoztam volna az egészet vagy olyan kedvesen bántam volna vele, de összességében megmentettem a makacs seggét, erre ő fogja magát és meglép, azt se mondva, hogy kösz! Általában ráhagyom az emberekre a hülyeségeiket és nem foglalkozok annál többet egy személlyel, mint amennyit megérdemel, de nála valahogy ezek a határok elmosódtak és most így utólag tapasztalva közel sem kellemes utóhatásait jövök rá mekkora hiba volt az egész. Ines lelépése után kettesben maradunk, én viszont továbbra sem érzem, hogy mosolyt kellene festenem az arcomra és adnom neki a kedves férfit, amikor megint az idegeimen játszadozik. Kezdjük azzal, hogy újra lelépne, de mivel annyit szerencsétlenkedik, hogy a felsője megakadályozza mindebben, így ez a szokásos és valahol bevált módszer elmarad. Aztán ott van az a másik nagy kérdés, hogy mégis hova a francba készül ilyenkor? Egy: ki se mozdulhatna még a lakásból, kettő: biztos vagyok benne, hogy valami baj van a fejével. Veszek egy mély levegőt és a gondolataimat szedem össze, mert azért még jócskán benne vagyunk a korai időpontba, így nem szívesen lennék én az, aki felver mindenkit aki a környéken él, ezért valahol higgadtan, mégis úgy szólalok meg, hogy az ő tudatához is elérjenek a szavak. Jól tudom, hosszas folyamat lesz, de egy próbát azért megér.
- Hogyne! Mert nem elég abban a pár percben elviselni az ilyen kibírhatatlan személyiségeket, még a többi időmet is az ő gondolatukkal töltöm el. Valahogy így gondolta? Nehogy azt higgye, hogy ennyi időt elpazarolnék magára még külön is.. - azt azért nem teszem hozzá, hogy átkozódni nem fogok, de egy egész éjszakát eltöltök a gondolatának kivesézésével. Még a végén abba a tudatba ringatja magát, hogy érdeklődök iránta, az meg csak még inkább bonyolítaná ezt az amúgy sem szerencsés helyzetet.
Azért én szívesen fejtem ki az őszinte véleményemet számára, mert aki képes ilyen állapotban elmenni dolgozni, arra mást nem lehet mondani. Egyszerűen elvesztette az irányítást vagy tudjam is én mi történt vele, hogy nem méri fel állapotának súlyát, jelentőségét. Az meg még rátesz egy lapáttal, hogy a szervezete elárulja őt és kegyetlenül vágja kettőnk közé az igazságot, ami az étkezés hiányát fedi le. Mindezek után ez az utolsó csepp abban a bizonyos pohárban, már csak azért is, mert az éjszakai gondolatmenetek után a közelsége valahol kellemetlenné tesz mindent. Elegem van már most ebből a helyzetből, mégis fogom magamat és újabba cibálom bele kettőnket. Mert a fordított pszichológia eddig is kurvára segített.
Könnyed mozdulattal segítem le őt a kanapéra és már megyek is a konyha felé, noha a szövegelést továbbra sem hagyom abba. Lenne neki mondanivalóm, ó de még mennyi, de minél kevesebbet beszélek, annál jobb esélyem van arra, hogy ma még nem küldöm a vérnyomásomat a plafonra.
- Maga biztosan nem. Az előbbi kis agymenésével bebizonyította, hogy nem feltétlenül az erőssége. - szúrom oda neki, de közben a reggeli készítés folyamatát nem hagyom félbe. Én is éhes vagyok már, bár reggelről nem szokásom enni. Leginkább az étkezést valahol a déli, korai délelőtti időtájba saccolom be, mert addig más köti le a figyelmemet. Most viszont úgy érzem az idegesség miatt is vinnem kell be valami táplálékot. - Ezen ne fájjon a feje, én majd elintézem azt a telefont. Bár amilyen kapcsolatban állunk egymással a főnökével, lehet jobb lett volna a betegen megjelenés. Majd kiderül. Őszintén nem az én problémám. - folytatom tovább, majd csak azután hagyom el a konyhát, miután a reggelinek szánt étel elkészül. Először a két tányért, majd hozzá valami frissítő italt is viszek be, de csak a megszokás irányítja tetteimet, egyébként nem feltétlenül a kedveskedés a célom. Le is ülök a tőle távolabb eső fotelbe és nekiállok a reggelimnek, miközben ő felesleges csacsogásba kezd bele. Megemelkedik a szemöldököm ennek hatására, arcom vonásai pedig enyhe értetlenkedésről árulkodnak, de csak pár másodperc az egész, mire sikerül megacéloznom őket. Sóhajtva teszem le a tányért az asztalra és hátamat a fotel támlájának hajtom, hogy ezután neki szenteljem a figyelmemet.
- Mit művel? - kérdezek rá, de mivel ez a kérdés önmagában nem sokat mond, így tovább folytatom. - Azt hiszi most, hogy reggelit készítettem, hirtelen hosszasan bájcsevegni fogunk egymással fogásokról meg a napsütésről odakint? - érdeklődök, és előrehajolok, majd így kulcsolom egybe kezeimet. - Veheti ezt mondjuk úgy követendő példának is akár. Tudja dolgok, amiket normális emberek csinálnak, normális körülmények között. Nem vagyunk puszipajtások Dina, ezt azért ne felejtsük el, és úgy vélem rengeteg megbeszélnivalónk van a tegnapi miatt. - folytatom tovább, majd felállok a helyemről. - Szóval helyezze magát kényelembe, mert hosszú nap áll előttünk. - mutatok rá figyelmeztetően a konyhába menet, és fejben felkészítem magamat mindarra, amivel egyáltalán nem vágyom szembesülni.

dolgozó
avatar
Korom :
32

Tartózkodási hely :
« Annecy

Hozzászólások száma :
28

reagok :
23

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Matteo x Dina - Bonjour voisin! Hétf. Júl. 30, 2018 11:25 pm



dina & matteo
Awkward morning…


Na, az igazság, hogy lényegében szeretek itt lakni, és élvezem is a kelet-francia vidéket, mégis mikor reggel felkeltem a padlón, és rájöttem, hogy úgy nézek ki, mint akit kifordítottak a belsejéből, és körülbelül lehánytak, akkor arra a következtetésre jutottam, hogy most nem rajongok a városért. Még sötét van, a normális emberek most fordulnak át a másik felükre, és vesznek egy mély sóhajt, hogy lassan munkába kell indulniuk. Nekem az is gondot jelent a mostani állapotomban, hogy talpon maradjak, de megküzdök a hányingerrel, és a szédüléssel is, majd nekilátok a készülődésnek. Az elszántság ott csillog a tekintetemben, mert akarom a munkát, és mi bizonyítja jobban, mint a tettrekészségem. Felöltözök, igazából a ruha nem tetszik, és hajt az éhségem, mikor kilépek a folyosóra, és egy Rómeó és Júlia jelenet közepére csöppenek. Borzalmas a szám íze, ez a csaj meg úgy néz ki, mint aki most lépett ki egy magazin címoldaláról, és akkor ott van még a drága szomszédom. Matteo nem a pizsamás alkat, egyszerűen nem ismeri a póló fogalmát sem. Irritál, hogy mindig félmeztelenül látom, és ebből versenyt csinál, így amilyen gyorsan csak tudok, köddé szeretnék válni, de ebben ketten is megakadályoznak. A felsőm, és ő maga a love story végén. Az ébrenléttel harcolok, mint egy hős, mikor a kulcsom előkerül, és sikerül a zárba betennem, de felakadok, és kezdetét veheti az ősi veszekedés, ami tegnap félbe maradt.
- Nem kívánom szórakoztatni, és inkább én kérdezhetném magától, hogy ez az új trendi? Megátkozza azokat, akik nem fogadnak szót? – még nagy a szám, mert bízom a menekülésben, de ez hamar válik egyértelművé, hogy ma reggel elveszítettem a szavahihetőségemet is. A felsőmet ráköti a kilincsre, és magyarázatot vár az indulásomra. Görcsben van a gyomrom, és nagyon ennék valamit, de amit vettem az is nála van, és olyan nehezen ismerném be, hogy kidőltem az előszobában tegnap éjjel, mert neki volt igaza, és addig nem értem el, hogy beessek az ágyamba.
- Sokan, de nem várhatom el, hogy megértsen. Nem akarok… - kár erőltetni a beszélgetést, mert fel van dúlva, és tuti, hogy bal lábbal kelt ki az ágyból. Esküszöm, hogy nem óhajtottam kihúzni a gyufát, de már egy erdőt is felgyújtottam vele. Eldarálom neki, hogy mennyire fontos a jó benyomás, és az új munkahelyem, mert én is pénzből élek, mint mások, de minden lepereg róla, akár egy maszlag. Nem értem, hogyan képes valaki ennyire érzéketlen lenni. Az előbb még a hősszerelmes típus volt, most meg? Hogyan készítsem ki a szomszédot párbajt vívunk?
- Nem kell, hogy érdekelje. Nem mondtam, hogy jól vagyok, de talán képes vagyok dolgozni menni… - erősködöm, és a felsőmet igyekszem elhúzni, ha már itt a busz, ő meg még mindig félmeztelen, és nem változott semmi a tegnapi kapcsolatunkhoz képest, sőt visszafejlődtünk. A hasam elkezd korogni, és elérkezünk oda, hogy totál megszégyenülök előtte. Íme, a kislány, aki nem képes gondoskodni magáról.
- Nem volt időm enni. – füllentem, de a kísérletem sikerrel jár, és bumm nekilököm az ajtónak, és ő lesz a támasztékom is.
- Nem..én… - ha hagyna időt, de megragadja a felkaromat, és a lakása felé tol el. Ijedten nézek körül a folyosón, de forog velem a világ, és tudom, hogy össze fogok esni, de leültet a kanapéra, és ott is tart.
- Nem is akarok… - suttogom, és leveszem a vállamról a táskámat, hogy magam mellé tegyem, a kulcsomat meg a zsebébe süllyesszem. Nem fogom elveszíteni a munkát, ha…és már hallom a hűtő nyitódását. Lehunyom a szemhéjamat, és mérsékelem a hasam korgását.
- Ki gondolta volna, hogy ismeri a főnökömet… - sóhajtok egyet, és a fejemet nekidöntöm a támlának, aztán továbbhallgatom a szabályokról. – Maga és a szabályok…micsoda? – pattannak ki a szemhéjaim, de már szinte összefolynak előttem a dolgok. – Mindenképpen szólnom kell neki, nem késhetek el, és nekem fontos, hogy… - magyarázkodom, de összefut a nyál a számban, mikor odalép elém egy toasttal, benne pármai sonka, olíva, és sajt…ó, ne. Könny szökik a szemembe, és úgy vetem rá magam a szendvicsre, mint egy éhező. Nem veszem észre, hogy időközben kapok egy pohár narancslevet is, és ő meg leül a másik fotelba velem szemben.
- Ez isteni. – nyögöm ki két falat között, és hamar elpusztítom a felét. – Ez a krém benne… - nyúlok a pohárért, de zavarba jövök, és rápillantok. – Köszönöm…nagyon finom. – dőlök hátra, és visszafogottabban lapátolom befelé, és kortyolgatok is mellé a juiceból.
- Próbálta már a tojásrántottás töltelékkel a bagettet? – érdeklődöm, mert tudom, hogy már esélyem sincs menekülni…miközben több, mint jólesik, hogy valaki törődik velem.


▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽



where there is desire there is gonna be a flame
where there is a flame someone's bound to get burned
dolgozó
avatar
Korom :
26

Tartózkodási hely :
Annecy

Hozzászólások száma :
38

reagok :
33

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Matteo x Dina - Bonjour voisin! Hétf. Júl. 30, 2018 12:39 am



Dina&Matteo


Sosem nevezném magamat nyíltan elviselhető személynek. Sok olyan remek értéket örököltem a szüleimtől, amelyet az évek során sem tudtam magamról levetkőzni és a mások által használt fegyveremmé vált. Érezhetően csekély az a tulajdonság, amelynek pozitív töltete van és ami róluk szállt rám, mert leginkább a makacs természetet, a kiállhatatlan viselkedést és a tűrhetetlen féltékenységet kaptam ajándékba tőlük. Ezért sem vagyok képes elviselni, ha éppenséggel mások belekötnek a terveimbe avagy keresztülhúzzák azt. Megvan a fejemben a következő lépéseim száma és mértéke, amik szerint alakítom a tetteimet. Tervezek, mert így tudok képben lenni a zavaros valóságommal, de amikor valaki jön és egyszerűen így viselkedik, ahogyan Dina is, azt nem tudom tolerálni. Bármennyire is próbáltam idomulni ehhez a habitushoz, nem jött össze, most pedig itt vagyok, álmosan és dühösen, és arra várok, hogy ez a nap egyszerűen véget érjen vagy csak rövidebb legyen, mint a tegnapi. Márpedig az indulását tekintve erre vajmi kevés esélyt látok. Inessel való búcsúzkodásunk csak a maszlag volt, mert mindketten tudjuk, hogy nem végeztünk ennyivel. Vagyis én tudom, ő meg mindig abban a tudatban lézeng, hogy minden a legnagyobb rendben van. Aztán mikor hirtelen fordul a kocka és ő van a jó dalban, akkor nem tetszik neki a végkifejlet, amelyet kezdetben ő kreált. A fejem lüktet a fáradtságtól és tudom jól, hogy hiába öntenék le egy vödör kávét a torkomon, nem segítene semmit sem, csak sebtapaszként működne a nyílt sebre. Az meg nekem most teljesen felesleges. Ezért tűrök, visszatartom kikívánkozó és veszekedést szító véleményemet a barátnőm felé, mert amit ő leműsorozik egy veszekedést során, azt nem lehet kibírni sem 12 óra alvással, nullával meg főleg nem. Ennek ellenére én keresem a bajt, és ha lehet ilyet mondani, az saját maga jelenik meg egyenesen a szomszédságban. Eléggé gyanúsan méregetem a tegnap elég sok fejtörést okozó lányt és az újabb baklövését, amivel már reggelről megörvendeztet.
- Ezeket nekem csinálja egyébként? A cukrot, a felsőjét? Nem tudtam, hogy külön szórakoztató egységet kapok. - jegyzem meg csak úgy mellékesen, de most jobban leköt, hogy kifaggassam arról, mégis az ő állapotában hova készül?! Az őszinte válasznak más esetben örülnék, most viszont egyszerűen üvölteni tudnék miatta.
- Maga nem normális, mondták már? - érdeklődök, mert a tegnap történtek eléggé megforgatták a szervezetét ahhoz, hogy most csak úgy egyszerűen beálljon a munkába és lenyomjon 10-12 órát. Még a gyerekek is megértik, hogy mit szabad és mit nem, azonban egyre inkább bebizonyosodik, hogy a felnőttként kinéző emberektől ezt kevésbé várhatom el.
Néha közbeszúrva egy hümmögést vagy egy aha-ra hajazó véleményt hallgatom meg a nagy dilemmáját a munkájával kapcsolatban, meg az első napjával és a hétköznapi problémáival egybekötve.
- Gondolja ez engem érdekel? Javítson ki ha tévedek álcázott Dr. Szöszi, de nem éppen úgy néz ki, mint aki kicsattan az egészségtől vagy a hatalmas önérzete ezt is megsúgta magának? Mert azzal lehetetlen szembeszállni! - két kezem a magasba lendül védekezésem jeléül és még egy lépést is hátrébb teszek, hogy van amivel nem éri meg packázni. Mindez viszont csak gúnyos megjegyzéssorozat a részemről, mert egyikünk jobban tudja állapotának körülményeit, és az biztosan nem ő. Világos, hogy neki azt kell éreznie mindent tud és mindenben a legjobban dönt, de itt most nem sok választása lesz, ha rajta múlik.
Gyomrának jelzése újabb problémát vet fel és csak sóhajtok egyet mielőtt folytatnám. - Gondolom az étkezést is kihagyta. Micsoda felnőtt viselkedés! - élek véleménnyel a körülmények iránt, de hát nem is ő lenne, aki ne a menekülést választaná, ha éppen nem neki kedvez a szerencse. Meg is lesz ennek a böjtje amikor elszakad a rajta lévő felső, mely eddig tartotta őt az ajtóhoz és a következő pillanatban az én karjaim között köt ki.
- Micsoda energia! Csak nem szédül egy kicsit vagy az lehetetlen? - folytatom vele tovább a szurkálódást, de most ehhez nincsen türelmem. - Na jó, kiszórakozta magát. Induljunk befelé! - segítem be őt a lakásomba és a kanapéhoz vezetem. - Készítek valami reggelit, addig viszont tartalékoljon az energiájával. Egyikünk sem akar a kórházba kikötni. - vetítem ki elé a lehetséges változókat, és a konyha irányába lépkedek.
- És csak hogy tudja, ismerem a főnökét. Jerome nem tűri a gyengeséget, így egy köszönömmel ki leszek békülve a maga részéről, amiért megmentettem a kirúgástól. Munkaerő kell neki, nem félig kábult lézengés és lássuk be, maga eléggé az utóbbira hajaz. - kedveskedek vele tovább, de már pakolok is ki, hogy legyőzzem a bennem is felmerült éhséget. - De hogy motiváljam, mit szólna ahhoz, hogyha ma az én szabályaim szerint működnénk? Én nem tűröm a feleselést, az ellenkezést, így ha ezektől megkímél, talán kihagyom a főnökével való telefonbeszélgetést a képből. Jól döntsön. - megengedek magamnak futólag egy mosolyt, de egy cseppnyi őszinteség sincs benne.

dolgozó
avatar
Korom :
32

Tartózkodási hely :
« Annecy

Hozzászólások száma :
28

reagok :
23

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Matteo x Dina - Bonjour voisin! Vas. Júl. 29, 2018 10:42 pm



dina & matteo
Awkward morning…

Nem aludtam túl sokat, és már abban sem vagyok biztos, hogy jó ötlet volt felöltözni, és nekilátni ennek a napnak. A tegnapi cukros eset jól mutatja, hogy mennyire a határaimat feszegetem azzal, hogy nem pihenek eleget, és nem is eszek. Biztosan el kellett volna lopnom egy kis kaját a szomszédtól, mert mostanra már kopognak a szemeim az éhségtől, és afelé sodródom, hogy hallucináljak az üres gyomrom miatt. Az indulásom egybeesik a másik nő távozásával a lakásból, és bármennyire is díjaznám, hogy ne konfrontálódjunk, sajnos van egy sejtésem, hogy a kisasszony nem örült annak, hogy a pasijának az otthonában talált. Megmagyarázhatnánk a véletlenek sorozatával, de elég csak ránk nézni, és egyértelmű, hogy nem csípjük a másikat. Gyáva nyuszi vagyok, mert egyből befelé fordulok, és úgy lefoglal a kulcsom előbányászása, hogy észre se veszem a másik egyed surranását. Magamban mantrázok, hogy amint beérek az első dolgom lesz enni valamit, vagy útközben beugrom az egyik pékségbe, de mindenképpen szilárd táplálékot veszek magamhoz, mert a kis hasam már összeszűkült, és haragszik rám. A kulcs előkerül, és a zárba tenném be, miközben a táskámmal a vállamon egyensúlyozok, mikor megérzem a hátam mögött álló férfit. Nem szabad ránéznem, mert előbb is elkövettem azt a hibát, és majdnem leesett az állam. A zuhany alatt is megjegyeztem, hogy izmos, és bekúsztak a tegnapi képek, meg az esetleges merevedése is, de most zavarban vagyok, szédelgek is, és le fogom késni az első helyi járatot, ha nem sietek. A közlekedés errefelé pocsék, és ha lenne felesleges megtakarításom, akkor már beszereztem volna egy autót is…egyelőre az is gondot jelent, hogy a hűtőm tele legyen, és a tegnap vásárolt holmik Matteonál maradtak. A felsőm természetesen most akad be, esélyem sincs szabadulni, és rám tör a pánik, miszerint itt helyben leszedi a fejemet, ha nem menekülök el.
- A tegnapi egy csúnya véletlen volt, hogy a fejemre borult a cukor. – sóhajtom, és el is vörösödöm, mert a perifériámról kiszúrom a vizes haját, meg a vállán végigszáguldó kis cseppet. Miért nem lehet felöltözni, akkora kérés? A barátnőjét tuti még meghúzta indulás előtt, ha ennyire sziruposan váltak el egymástól. Borzalom, hogy ennyire béna vagyok. Lassan kezdem elhinni, hogy valami átok ül rajtam. A falnak dőlve nézi, hogy mit szenvedek, aztán elindul, és megáll közvetlenül mellettem. Nagy macskaszemeimmel pillantok fel rá, amikor elkapja a spagetti pántos végét, és szépen a kilincsre köti, hogy még eszem ágában se legyen lelépni.
- Természetesen dolgozni… - itt lehet, hogy nem az őszinteség a legjobb válasz, de úgy felemeli a következő percben a hangját, hogy attól félek még a szomszéd néni is felébred rá, vagy ránk nyitja az ajtaját, és elküld melegebb éghajlatra.
- Elindulnék dolgozni, mert ma van az első munkanapom… - jegyzem meg normálisabb hangnemben, de amint találkozik a tekintetünk, még a szó is belém fagy. Mi az istentől ennyire mérges rám, és viselkedik úgy, mintha az áldozat lennék? Mindjárt felfal, vagy megesz reggelire, így csendben veszem a levegőt is, és csak mellékesen rángatom a felsőm végét, de úgy rácsavarta, hogy nekem befellegzett.
- Kérem…ez az első munkanapom…tényleg nem lóghatom el. A kaucióra ráment minden pénzem, és ennem is kell valamiből. Magának van egy étterme, de nekem ez az első kísérletem rá, hogy elszakadjak a szüleimtől. Megígértem, hogy nem keveredem bajba…és maga nem vett fel, én meg máshoz jelenleg nem értek. – nyelek egy nagyot, mert még mindig fapofával néz, és szerintem egyáltalán nem vesz komolyan, pedig most aztán valóban nem hazudok neki, és arra törekszem, hogy kompromisszumra jussunk.
- Egy cukortól nem lehet akkora bajom, hogy három napig az ágyat nyomjam. Jerome nem fog kivételt tenni velem még egyszer, és magának is be kell látnia… - annyit beszélek már, hogy totálisan kimelegedek, de a zöldjeim a mellkasát vizslatják, mert nem merek a szemébe nézni, mióta felemelte a hangját. Kezdek félni tőle, mint a többiek. A legjobb pillanatban tetézzük még azzal a kínos szituációmat, hogy korogva szólal meg a gyomrom, és kénytelen vagyok a csillapíthatatlan hang ellen rávezetni az egyik kezemet.
- Bocsánat… - szégyellem el magam, és most egyet erősebben rántok a felsőmön, de az anyag megadja magát, én meg a lendülettől megszédülök, és az alkarjába kapaszkodva meg, szinte neki préselem az ajtómnak, így élő akadályt képez közém, és a lakásom szentélye közé.
- Sajnálom…én… - mit kellene mondanom, mikor lassan kúszik felfelé a tekintetem, és megállapodik az álla és az ajka találkozásánál? A másik karom meg a mellkasára tapad.


▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽



where there is desire there is gonna be a flame
where there is a flame someone's bound to get burned
dolgozó
avatar
Korom :
26

Tartózkodási hely :
Annecy

Hozzászólások száma :
38

reagok :
33

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Matteo x Dina - Bonjour voisin! Vas. Júl. 29, 2018 8:55 pm



Dina&Matteo


Az esetek többségében, ha egy nap kezdése hosszúnak ígérkezik, akkor az a befejezéséig tartja magát ezen a szinten. Az enyémet meg kellett volna örökíteni, keretbe foglalni, majd felgyújtani, hogy az emlékezetesnek és valahol ígéretesnek tűnő órákat soha többet ne lehessen felidézni. Én őszintén igyekeztem, hogy jó ember legyek. Próbáltam mások kedvébe járni, önmagamat meghazudtolva segíteni, kedvesnek lenni, de most már belátom, hogy mindezek semmit se érnek. Rettenetesen sokat nyom az egészbe az, hogy a másik miképpen reagál, milyen módon veszi figyelembe a tetteidet vagy annak következményeit. Az emberi kapcsolatok sosem egy oldalúak voltak és itt legyen szó barátságról vagy akár két ember ismeretségének megerősítéséről, mindenhez két ember kell. Ha az egyik fél a jó szándékot nyújtja, attól a másik elutasíthatja és így tovább. Ezért a tegnapi este után megfogadtam, hogy soha, ismétlem soha a büdös életbe nem fogok olyan embereknek segítséget nyújtani, akik semmibe veszik a próbálkozást.
Dina lelépése és Ines megjelenése csak egy pont volt arra a bizonyos és sokat emlegetett i-re. Már az első miatt idegesnek éreztem magamat, de aztán még jött a folyamatos magyarázkodás, hogy nem azért volt egy nő a lakásban, mert én a megcsalására készültem. Persze ez határozottan úgy ment, mintha a falnak beszéltem volna és amikor egy kicsit felemeltem a hangomat, mert ha nyugodtan adtam a tudtára, egyszerűen túlkiabálta a saját igazát hajtogatva az egészet, akkor elsírta magát. Szóval ott volt a vigasztalás, veszekedés, majd vigasztalás és megint veszekedés. Mire számtalanodik alkalommal is megértettem vele, hogy nem történt semmi, totálisan kimerültem, a hangulatom miatt pedig embereket tudtam volna irtani. Mégis lefekvés előtt pár perccel Ines jött a szokásos bocsánatkérő cicázós viselkedésével, aminek ugyan az eredménye meglett, a bennem tomboló feszültséget csak felszínesen csillapította. Valami nem volt rendben, és bár biztosra megtudtam volna mondani, hogy mi rontotta el ennyire a napot, mindezt könnyebb volt félretenni. Érdektelenségem kulcsfontosságúvá vált másokkal szemben, a törődésemet pedig csak a hozzám közel állok ismerik, míg mások csak hírből. Nem nyílok meg ennyire vagy teszem kockára életem eddig felépített alapjait, hogy aztán más kegyetlenül a sarokba vágja, mintha eddig is ott porosodott volna, és úgysem számítana. Ahogyan az sejthető volt, sok álom nem jött a szememre az éjszaka folyamán és az idő múlását is többnyire úgy érzékeltem, hogyha az óra lapjára tekintettem, ami úgy rajzolta ki világító mivoltában a számokat, mintha csak gúnyolódni szeretett volna rajtam. A plafont bámulom vagy a konyhában ütöm el az időmet, és a holnapi napon gondolkozom. Pontosabban az étterem jár a fejemben, melyet nem tudom miképpen fogok így kivitelezni, hogy egyszerűen egy percet sem vagyok képes aludni. Szeretem a beosztottakon leverni a port, de csak akkor ha élvezem is a dolgot. Nem így, hogy magam is ideges vagyok, ezáltal ők is azok lesznek, a munka meg nem halad. Remek. És mindezt köszönhetem a szomszédomnak, aki belemászott a gondolataimba és nem akar onnan eltűnni!
Hajnali 5 körül jár az idő, mire valamelyest képes vagyok átesni azon a ponton, ahol már nem számít alszok vagy sem. Ines munkába készülődik, jókedvű és elégedett. Bárcsak én is az lehetnék, de amíg rajta nyoma sincs a tegnapi harcunknak - mintha kurvára nem számított volna semmit - addig én szenvedek mint a kutya az álmosságtól. Mosolyogva csicsereg, kávét csinál, én meg néha közbeszúrok egy aha-t, hogy észrevegye a jelenlétemet, ami csak darabosan létezik ott, egyébként valahol az ágyban alussza az igazak álmát. Még beszél valamit a munkájáról, én meg kikísérem őt mikor elérkezik az ideje és legjobb verziómban fogadom a búcsúzását, melynek Dina is szemtanúja.
- Jól hangzik. - ennyit szólok utána, mert úgyis tudom, hogy lemondja. Mindig ezt teszi, most mégis mi lenne más? Leginkább most az köt le, hogy a tegnap elmaradt beszélgetésünket most megvitassuk Dinával, de előtte a szenvedésének végignézésre kényszerülök.
- Teljesen nem meglepő, hogy balesetek történnek magával. - jegyzem meg lezseren a falnak dőlve és őt figyelve, majd elrugaszkodva onnan lépek oda, hogy a segítségnyújtás helyett még inkább ráakasszam az ajtó szorult részére az anyagot. - Gondolhattam volna erre előbb is. Könnyen lehet csak a lekötözés működik magánál. Mégis mit gondolt hova készül? - nézek végig rajta, és nagyon remélem, hogy nem a munka lesz a válasza.
- Jól gondolom nem igazán fogta fel amiről tegnap beszéltünk, máskülönben nem állnánk itt egymás mellett. Kérdem én, mi a fenét művel idekint? - újra felteszem a kérdést, csak egészen másképpen, plusz erélyesebben, hogy tisztában legyen vele mennyire közel van ahhoz, hogy az utolsókat táncolja az idegeimen.

dolgozó
avatar
Korom :
32

Tartózkodási hely :
« Annecy

Hozzászólások száma :
28

reagok :
23

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Matteo x Dina - Bonjour voisin! Kedd Júl. 24, 2018 10:24 pm



dina & matteo
Awkward morning…

Az előszoba és a kényelmetlen fekvőhely nem az a reggeli ébresztő, amire vágytam volna. A hajam az arcomra tapad, a fejem a tarkómnál hasogat, meg a halántékomnál, amikor tüsszentenem kell. Az első delikvens, akit meglátok nem más, mint a kaméleon a mellkasomon.
- Pascal ne most… - sóhajtok fel, és megadnám magam, de alig bírok mozdulni, és a csípőm is fáj. Az este képei még rémlenek, ahogyan leléptem Matteo lakásáról, és bejutottam a sajátomba. Több állítást kellene felhúznom mára, és ezen igazságok alapján cselekedni. A közérzetem pokoli, majdnem biztos, ha innen felkelek, akkor az első utam a mosdóba fog vezetni, onnan meg a zuhanyzómba. A kajám odaát maradt, a ruhákat szabadítottam meg az olasztól. A barátnője hirtelen bukkant fel a semmiből, így gondolom Matteo sem számított rá. Mi lett volna, ha ott talál? Kitört volna a harmadik világháború, és ma reggelre hajam sem marad, pedig rajongok érte. A póló szegélyét felrántom, ezzel repül egy négylábú állat is, és a félelemtől színt vált. Ásítanom kell, mikor megérzem az orromba felkúszó illatot. Ennek olaszos kaja szaga van, és újabb hullámokban tör rám az emlékáradat. Megvizsgált, magához vitt, és…a harmadikot szerintem álmodtam. A karjaiban feküdve, mintha feszített volna valami a nadrágja környékén, de kizártnak tartom, hogy felizgult volna tőlem. Nem bírjuk egymást, ez még csak a valóság negyede. Gyűlöl, én is őt. Mi lenne a legjobb a mai napban? Ja, igen…hogy MUNKÁBA KELL MENNEM.
- Hahó… - a mozdulat lassú, és darabos, miután felülök, és kettőt látok a szekrényből. A felizgatott WC kefe is jobb, mint az én frizurám, de nem panaszkodhatom, mert cselekednem kell. A fürdőszobaajtó kilincsébe csimpaszkodom, és állok fel nagy nehezen. A szagom már egy büdös halra emlékeztet, ezért besomfordálok a zuhanyzóba, és ott válok meg a felesleges ruhadaraboktól. A szédülés nem múlik, de amikor magamra nyitom a vizet, már egyértelmű, hogy jól döntöttem. A csempének nyomom a fejemet, és csak létezem, mert ez a legkönnyebb tevékenység az egész napomból. Nincs kedvem tizenkét órán át sütögetni, állni, és rohangálni. Nem a munkával van a bajom, hanem ezzel a nyamvadt balesettel, de megígértem Jerome-nak, és tartom is a szavamat. A B12 vitamin, meg a felírt mennyiség is bekúszik valahogyan az elmémbe, és ekkor rájövök, hogy annak az adagolása is odaát van. Matteo lakása egy misztikus hellyé avanzsálódik, miközben csak a szomszédom, és a legnagyobb mumusom is. Képes voltam előtte sírni, és arra kérni, hogy had haljak meg? Menten elszáll az agyam, és a gondolkodás helyett a mosakodást választom. A melleimnél alaposabb vagyok, de valamiért le is ragadok. Itt matatott, és néha elcsúszott az a sztetoszkóp. A melltartóm…kipattannak a szemeim. Ha nem tüntette el, akkor nekem végem. Nem kopogtak…ugye nem? A fejem játszik velem, úgy döntök, hogy befejezem az önostorozást, és a törölközőmért nyúlok. A melleimnél kötöm meg, és a tükörről is leszedem a foltot, hogy lássam magamat. Tüzetesebben vizsgálom meg a kis puklimat, de érzékeny mikor hozzáérek.
- Az anyja…még hogy kis agyrázkódás. – erősebb émelygés tör rám, emiatt a víz mellett teszem le a voksomat. A két kezemből tölcsért formálok, és mint a vályúnál a lovak, nyelem le a folyadékot. Ki vagyok száradva, a gyomrom össze van szűkülve. Miért kell, hogy megszerezzem az ételeket? Nincs semmi a hűtőmben, belehalok, ha ez így folytatódik. Munka Dina…úgy kell felhívom a figyelmemet rá. Nincs időm ilyesmivel foglalkozni. A hálóban felkapok egy fekete szettet, meg egy rövidnadrágot, és egy spagettis pántos fehér topot. A táskámat összekészítem, és kaját is teszek ki Pascalnak, ha előkerülne. A fogmosás majdnem elmarad, de arra még van időm, hogy szájvízzel öblögessek, és lófarokba kössem a hajamat. A balerinámba bújok bele, mikor hangok szűrödnek ki a folyosóról.
- Szia Szívem…akkor ma este bepótoljuk, rendben? Mármint randizunk. Szeretlek… - miért pont most? Várok egy keveset, aztán kitárom, de ekkor a félmeztelen, frissen zuhanyozott szomszéddal nézek farkasszemet.
- Helló. – köszönök, kerülve a tekintetét, és a vállamra kapva a táskát iszkolnék el, de nincs ekkora szerencsém. A felsőm széle beakad a kulcsba, és rám tör a szédülés is. Rángatnám, de ezzel csak azt érem el, hogy elszakítom a felsőmet.
- Ugye itt áll mögöttem? – suttogom, de sejtem, hogy ebből nem lesz rövid beszélgetés. Védőbeszédre kellett volna készülnöm, és majdnem letegeztem.

▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽



where there is desire there is gonna be a flame
where there is a flame someone's bound to get burned
dolgozó
avatar
Korom :
26

Tartózkodási hely :
Annecy

Hozzászólások száma :
38

reagok :
33

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Matteo x Dina - Bonjour voisin! Kedd Júl. 24, 2018 10:18 pm
Résztvevők: Dina és Matteo
Helyszín: Annecy városa, lépcsőház
Szituáció: Kínos reggel

▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽



where there is desire there is gonna be a flame
where there is a flame someone's bound to get burned
dolgozó
avatar
Korom :
26

Tartózkodási hely :
Annecy

Hozzászólások száma :
38

reagok :
33

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Matteo x Dina - Bonjour voisin!
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Heart of Europe :: Európa szíve :: franciaország-
Ugrás: