welcome to europe, traveller
Life is a journey that must be traveled no matter how bad the roads and accommodations.
lépj be bátran
európa rád vár
Karakter neve:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
friss bejegyzések
legújabb irományok
Vas. Nov. 11, 2018 11:30 pm
Vas. Nov. 11, 2018 6:16 pm
jelenlegi utazóink
európa szívében
Jelenleg 8 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég

Anaise Delacroix

A legtöbb felhasználó (43 fő) Kedd Aug. 21, 2018 12:11 pm-kor volt itt.
történéseink
jó ha tudod
európai lakosok
nyilvántartása
csoport
amerikai 2 5
angol 3 6
ázsiai - -
francia 6 5
görög 1 2
ír 4 4
külföldi 2 5
norvég 3 4
olasz - 2
orosz 3 3
skót 1 2
spanyol 4 2
svéd 1 2
összesen 30 42

Magic Shop
TémanyitásTárgy: Magic Shop Szer. Aug. 22, 2018 10:06 pm
Abbey Theatre



Dublin Lower Abbey Street 26 szám alatt található színház 1904-ben nyitotta meg kapuit, majd 1966-ban lett felújítva és ezzel elérte mai pompáját.
492 férőhelyes terem színpadán sokféle műfajú előadást mutattak már be.
Ezen a napon egy komédiát mutat be a színház, a címe: Magic Shop.
lord
avatar
Korom :
23

Tartózkodási hely :
Waterford

keresett :
Bátyus
Lachie

Hozzászólások száma :
51

reagok :
36

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Magic Shop Csüt. Aug. 23, 2018 12:33 am

Lia & Roland
Magic Shop


Úgy éreztem, ez a kis kiruccanás már járt nekem. Sok dolgon mentem keresztül, amiket szerettem volna lerázni magamról, de legalább egy kicsit elfelejteni. Szóval jó előre foglaltam magamnak egy helyet az Abbey színházba egy komédiára. Régen nevettem igazán jót, és szükségem volt rá. Főleg, hogy az életem talán elkezdett megtelni rettegéssel. Mert így, hogy nem ítélték börtönre Connort, ki tudta megmondani mikor fog felbukkanni majd legközelebb? Beültem a kocsiba, és elindultam Dublin felé. Egy nem túl hosszú, de mégis út várt rám, ami idő alatt tovább növeltem az új banda iránti imádatomat, és hangosan énekeltem halandzsa nyelven a dalaikat. Ki a fene érti meg a koreai nyelvet, most komolyan? Persze, az biztos, aki ott él, de kérem, én ezt egy európai nyelvekhez szokott füllel lehetetlen feladatnak találtam.
Sikerült leparkolnom a színháztól nem messze, de hogy ne legyen olyan nagyon könnyű a dolgom, elkezdett szakadni az eső. Esernyőt persze nem hoztam magammal, de ki a fene gondolta volna, hogy így megszívat majd? Sóhajtottam egy nagyot, majd kinéztem magamnak egy fedett részt, ahova odarohantam, majd onnan zártam be a kocsit, és haladtam tovább a bejárat felé. A táskámat a fejem felé tartottam, bár ebben az esőben nem sokat ért.
Szerencsére nem kellett olyan sokat rohannom, és így nem áztam el teljesen. Az előcsarnokba léptem, majd egy gyors körbetekintés után megnyugodtam, hogy ez nem lesz több, mint egy átlagos szórakozással eltöltött éjszaka. Mégis volt bennem valami különösen fura érzés, ami azt mondatta velem, hogy nem lesz ez egy olyan egyszerű éjszaka, mint aminek terveztem. De ezúttal elhessegettem a megérzésem. Nem akartam hagyni neki, hogy már az elején elvegye a kedvem mindentől.
Amíg levettem magamról a blézerem, addig ismét körbenéztem, és meg is akadt a tekintetem egy arcon, de nem igazán voltam biztos benne, hogy ismerem. Ismerősnek tűnt, de ha az életem múlt volna rajta, akkor sem tudtam volna megmondani honnan. Az előadás pedig hamarosan kezdődött, ezért mennem kellett a helyem felé. Az egyik páholyba foglaltam helyet, ahol tudtam, hogy nem fognak olyan sokan körbe venni. Férfiak legalább is, mert nem bírtam volna ki két órát körülölelve velük. A fogam pedig nem akarta összeszorítani két órán keresztül.
Gyakorlott színház látogató révén pontosan tudtam hova kell kérnem a jegyem, hogy mindent tökéletesen lássak, majd el is foglaltam. A blézerem a szék támlájára helyeztem, és előkészítettem a szemüveget is. Nem mintha szükség lett volna rá, de a szokást, amit még gyerekkoromban neveltek belém, valahogy nem tudtam elhagyni. Nem ez volt az egyetlen ilyen szokásom.
Hallottam a lépteket magam mögött, ezért felálltam és megfordultam. Illedelmesen köszöntem annak, aki bejött. Szerencsére maximum öten lehettünk ebben a kis helyiségben, de a kezdés előtt pár perccel még mindig csak ketten voltunk egy hölggyel. Már éppen kezdtem örülni a helyzetnek, mikor megint hallottam egy léptet. Ez erőteljesebb volt, még akkor is ha szinte hozzá sem ért a talajhoz. Tudtam, hogy egy férfihoz tartozik. A zsigereimben éreztem, és csak reménykedtem benne, hogy nem a mellettem lévő székre szól a jegye. Újfent felálltam, de ezúttal meg is kellett igazítanom a ruhámat, így kicsit illetlenül, de nem néztem rá, mikor köszöntem.
- Szép estét!
Egy mosolyt erőltettem magamra, de arra nem gondoltam, hogy az a férfi áll majd velem szemben, akiről korábban nem tudtam eldönteni honnan ismerős. Nem mintha most így közelebbről eszembe jutna, de talán csak tévében vagy valami hasonló helyen láttam. Egy reklámban mondjuk.
Visszaültem a helyemre, de csak nem hagyott nyugton ez a távoli emlék, így a mellettem ülőhöz fordultam. Mert hova máshova szólt volna a helye, mint a mellettem lévő székre.
- Elnézést, de nem találkoztunk valahol korábban? Amélia Chevalier vagyok.
Gondoltam legalább a nevem megmondom, talán arról beugrik az illetőnek valami. De mire ezt elmondtam már eszembe is jutott a kérdésemre a válasz. Még évekkel korábban találkoztunk, de azóta sok minden történt. A bátyám visszaköltözése után pedig nem is találkoztam vele, nem is hallottam róla, hogy mi lehet vele.
- Roland? – kérdeztem egyszerre félve és mégis határozottan. Biztos voltam benne, hogy ő az.
lord
avatar
Korom :
23

Tartózkodási hely :
Waterford

keresett :
Bátyus
Lachie

Hozzászólások száma :
51

reagok :
36

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Magic Shop Vas. Aug. 26, 2018 8:22 pm

Lia & Rollo



Hosszasan tervezgettem a dublini utazásomat, volt olyan időszak, amikor azt gondoltam nem lesz belőle semmi sem. Mintha a fejem felett az összes felhő gomolyogni kezdett volna és arra vártak, hogy lecsaphassanak rám. Mert valami nagyon rosszat műveltem, ennél fogva nem érdemlek békés időtöltést. Pedig ugyanúgy mint máskor is, most ismételten tüntettek és elleneztek valamit, ami mellett én sem álltam ki. Ugyanakkor néhány ember szava a többség ellen, semmit sem ér. De honnan is tudhatnák azok akik tüntetnek, hogy ennek az egésznek ki áll a háta mögött? Persze mint mindig most is kerestek egy bűnbakot. Szerencsére nem én voltam az, de közvetlen figyelni, hogy mi történik és miként érinti a résztvevőket, az cseppet sem volt kellemes. Egyrészt mert tudtam, a krízis és a pánik engem is utolérhet, mégis reménykedve hittem abban, hogy az utazásomig nem lesz semmi gond.
Nem akartam, hogy mindenki azt higgye csak menekülök a gondok elől, azok a problémák elől, amiket nem tudtam megakadályozni, hogy bekövetkezzenek. Egyedül valóban kevés voltam hozzá. Az embereket meg nem olyan könnyű meggyőzni, még akkor sem a médián keresztül próbál üzenni nekik az ember. Elég ha „egy újabb korrupt politikus” jelzőbe még engem is beskatulyáznak és már megvan a gyűlöltség oka.
Miből gondolhatnak ilyesmire? Egyrészt ott van az apám, aki szintén halálosan szerelmes ebbe a „szakmába” akárcsak én, de velem ellentétben ő tönkre is teszi a tanulók béketűrési fokát, én kevésbé. Másrészről ott az anyám, akit senkinek sem kell bemutatnom. Bár lehet, hogy mégis, az ő feladatköre kevésbé igényel olyan irtózatosan nagy hírnevet, mint az apámé. Talán őt még szeretik is. Főleg mert olyan barátságos és kedves.
Őszintén, én egyikükre sem hasonlítok teljesen, úgy tiszta igazán ha a jellemünket vesszük figyelembe. Én valaki egészen más vagyok. A hibáikat és a helyességüket egyaránt örököltem, de mind közül, talán a tisztánlátás és a humor az, ami jobban kiemelkedik mint kellene. Ez azt jelenti, hogy amikor komolynak kell lennem, akkor az vagyok, de tisztában vagyok azzal is, mikor jött el a nevetés időszaka. Talán pont ezért vagy csak úgy kedvtelésből és mert nem volt jobb ötletem, döntöttem úgy, hogy eljövök a dublini színházba. Nem tudtam mire számíthatok. Csak az érdekelt, hogy ne egy dráma legyen, az élet úgyis tele van drámai jelenetekkel, nem kell tovább fokozni ezt. Valami tréfás kellett. Úgy gondoltam talán a mostani előadás pont megfelel erre a szerepre. Hiszen ki mondta, hogy a politikusok nem mennek színházba? Mi is járunk, csak van aki nem szereti a komédiát, hiszen gyakran megeshet, hogy pont minket parodizálnak, gúnyolnak ki. De őszintén megvallom, már nem is csodálom.
A lehető legnagyobb kőszikla gördült le a szívemről, amikor végre-valahára megérkeztem az épülethez. Bár hiába gondoltam azt, hogy miután leparkolok és kiszállok az autóból itt senki sem fog felismerni. Mert bizony felismertek. Anyám itteni ismerősei. Egy vele egykorú nő és a férje. Szóba elegyedtem velük. Rendesen kifaggattak, én meg készségesen válaszoltam azokra a kérdésekre, amik inkább az anyám hogyléte felől szóltak, az apáméról és az öcséméről. Ami engem illetett, megpróbáltam a lehető legkitérőbb választ adni. Nagyon jól tudtam, hogy van egy majdnem velem egyidős lányuk. Akit csak képről láttam, azt, hogy valójában milyen nem tudtam. De az igazat megvallva, anyám rábeszélése ellenére sem vettem a fáradtságot, hogy esetleg megismerjem. Gondolom mivel tudta, hogy ide jövök szólt az ír ismerőseinek és lám csodák csodájára „véletlenül” pont itt találkozunk. Oh én ezért mi imát fogok az anyámhoz intézni, majd otthon és ha még emlékezni fogok a cselére.
– Nagyon örülök, hogy találkozhattam önökkel, viszont az én helyem odafent van. – természetesen kezdtem el mosolyogni, hiszen hamarosan elkezdődik az előadás és én azért jöttem, hogy azt nézhessem, nem pedig az anyám ismerőseit. Talán a szerencse az, ami őket a lehető legtávolabb sodorta tőlem el. Nem mintha nem örülök az ismerős arcoknak, csak jobb kedvelem azokat a személyeket akiket én ismerek meg egymagam, nem a szüleimen keresztül a saját akaratom ellenére. Persze akadnak kivételek a szüleim ismerősei között is. Olyanok akiket még kedvelek, valamilyen felettébb érdekes módon. Megérkeztem a páholyba, ahová elvileg a jegyem is szólt. Miután becsuktam magam mögött az ajtót illedelmesen – meg amúgy is – köszöntem – volna – és helyet foglaltam abban a székben amiről lerítt, hogy az bizony az enyém.
Teletöltődve azzal a csalódottságenergiával amit az anyámnak sikerült közvetve generálnia nem is igazán figyeltem, hogy kik vesznek körül. Csak leültem abba a székbe és meg se moccantam volna egész végig hacsak a mellettem ülő hölgy hozzám nem szól.
Felé pillantottam, akarom mondani az egész figyelmem neki szentelve felé fordultam, csak hogy láthassam azt is akivel beszélek ne csak halljam. Persze mintha villám csapott volna belém, ha képes lettem volna most homlokon csapni magam, biztos megteszem. De közönség előtt soha, előtte meg végképp nem.
– Mindenki másnak Roland Wright vagyok, de a Chevalier testvéreknek mindig Rollo maradok. – elmosolyodtam, most tényleg határozottan szívből jött ez a mosoly, semmi kényszert nem éreztem benne. Sőt igazából örültem, hogy ő ül közvetlen mellettem és persze a találkozásnak.
– Nagyon rég találkoztunk. Jól megnőttél, amióta nem láttalak. – meg igazából meg is szépült, de azt különösebben nem tettem hozzá.
– Nem gondoltam volna, hogy itt találkozunk. – persze az itt szót nem feltétlenül csak a színházra értettem, hanem egész Írországra. Vajon mi járatban lehet itt?

words:ki számolja?music: the big bang note: bocsi a késésért, de remélem tetszik ♥



▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽

See you again?


politikus
avatar
Korom :
27

Tartózkodási hely :
✖️✖️ nem a Loch Ness-i tóban, az biztos


Hozzászólások száma :
22

reagok :
15

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Magic Shop Kedd Aug. 28, 2018 10:42 pm

Lia & Roland
Magic Shop


Ha érheti valaha az embert megleptés, akkor azt valószínűleg nem egy színházban várja. Pedig egy régi ismerőssel összefutni, akit már régóta nem láttál, pont ilyen volt számomra. Igazából Roland nem is nekem volt közeli ismerősöm, hanem a bátyámnak, de ha jól tudtam, márpedig jól tudtam, akkor ők sem találkoztak már egy ideje. Mondjuk a baráti köréről sohasem kérdeztem, és gyerekként örültem neki, ha a nagyok velem is foglalkoztak egy kicsit, de ez az idő elmúlt. Ennek több oka is volt, de leginkább az, hogy költöztünk és sok barátunkat hagytuk magunk mögött.
Most azért örültem neki, hogy egy vígjátékra váltottam jegyet, mert nem szerettem volna egy drámán sírni és úgy bemutatkozni lényegében újra egy régi ismerősnek. Így utólag visszagondolva nem is értettem, hogy miért nem vettem fel vele korábban a kapcsolatot. Biztos jó lett volna a főiskolás időszak alatt, ha egy ismerőst látok. Feltéve, ha ugyanarra a főiskolára jártunk volna.
- Rollo?
A hangom tele volt kétséggel és érdeklődéssel, mert nem igazán emlékeztem ennek a névnek a használatára, de ahogy kutattam az elmémben, úgy rá is jöttem. Rollo, tényleg. Elmosolyodtam, ahogy eszembe jutott néhány jelenet a múltunkból.
- Köszi, te sem panaszkodhatsz. Magasabb lettél, érettebb és felettébb jóképűbb. Bár, ha jól emlékszem, akkor már gyerekként is buktak rád a lányok.
A bátyám és ő bizonyos szempontból sakkban tartották a környékünket. A lányok már akkor odáig voltak értük, pedig még nem is tudták mit jelent a szerelem. Elkuncogom magam, de mire el is árultam volna, miről van szó, addigra jött a következő megjegyzés, és igazából tudtam, hogy erre nem tudok röviden válaszolni.
- Nos, miután apa meghalt, anyával Írországba költöztünk, hogy ő közelebb legyen a szüleihez és azokhoz, akik szeretik. Egyelőre nem akarok visszamenni Franciaországba, bár Desmond csalogat a történtek után, és hajlok is rá, hogy visszamennék. Legalább egy kis időre. – Aztán hirtelen eszembe jutott, hogy talán nem is erre gondolt, ezért folytattam. – Mostanában sok szomorú dolog történt velem, és régen voltam már színházban is, ezért gondoltam eljövök erre a komédiára.
Mivel nem helyben laktam, nem is fordult meg a fejemben, hogy talán egyértelmű lehetne a színház választása. Pont ezért inkább hozzá is tettem gyorsan a kiegészítésem.
- Waterfordban lakom, de Dublinban járok iskolába. Utolsó éves leszek. És veled mi van? Olyan régen hallottam felőled, és annyira hirtelen tűntél el. Desmond meg soha nem mondta el mi lett veled.
Leültem a helyemre, amíg a válaszára vártam. A lábam lassan úgyis kezdett fájni a magas sarkúban. Nem voltam hozzászokva ezekhez a cipőkhöz, a vezetés miatt jobban szerettem a laposabb talpúakat.
- És a színházba mi hozott ide? És remélem nem felejtetted el, hogy Liának hívtál mindig.
Ő ragasztotta rám a bátyámmal ezt a becenevet, és azóta is nagyon tetszet. Nem véletlenül mindenhol így mutatkoztam be.
lord
avatar
Korom :
23

Tartózkodási hely :
Waterford

keresett :
Bátyus
Lachie

Hozzászólások száma :
51

reagok :
36

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Magic Shop Pént. Aug. 31, 2018 9:35 pm

Lia & Rollo



Számtalan elfoglaltság közül választhattam volna, amivel elüthetem a szabad időmet. Nekem azonban mégis itt kellett kikötnöm, mintha a Sors maga akarta volna így, hogy a régi ismerősök újra találkozzanak. Mókás. Tekintve, hogy sose gondoltam volna egy nap viszont láthatom Lia-t vagy a bátyját Desmond-ot, akit mindig magunk között Dezzy-nek vagy Desmo-nak szólítottam. Bár többnyire az előbbit, mert arról tudtam, hogy mennyire nem szereti. Az ilyeneknek köszönhetően lettem én Roly Poly. Csipkelődtünk egymással. Az öcsém akkor még nagyon pöttöm volt és azzal viccelődött, hogy át fogja venni a helyem, tönkre teszi a játékaimat és könyveimet. De persze idővel kiderült, hogy csak sokat sír és gügyög vagy ahogy cseperedett beszélt és eléggé szeretetreméltóvá nőt. Legalábbis eddig az volt, amíg figyelhettem őt. Most már nem.
Viszont örülök annak, hogy a számomra kedves emlékek, amikről úgy hittem sosem kerülnek újra a felszínre, mert nincs egy kiváltó ok vagy személy, örökre feledésbe merülnek. Lássunk hát csodát, mégsem ez lett belőle. Aminek felettébb örülök. Mert szerettem gyerek lenni, aztán apránként felnőttesen viselkedni és elérni oda addig a pontig ahol most vagyok. Ám nem mondom azt, egy szóval sem, hogy nem fejlődök nap, mint nap és nem tanulok valami szokatlanul újat a körülöttem lévőktől. Ettől vagy okosabb vagy elbotránkozóbb leszek. Hogy mik vannak ugyebár…De ez most más. Szinte látom magam előtt hármunkat. Egy nagy ebédnél, ahol kint a szabadban terítették meg az asztalokat, körülvéve akkor még hatalmas székekkel, amik körül mi vidáman szaladgáltunk. Én voltam a fogó, aztán Desmo-t elfogva már ketten voltunk és mire elkaphattuk volna Lia-t addigra az apám leteremtett, hogy viselkedjek. Általában gondolom ilyenkor hihette azt, hogy ő a leggyorsabb szaladó és ezért nem sikerült sose őt elsőre elkapni. Holott már akkor megvolt bennem az a kicsi csöppnyi turpisság, ami arra késztetett, hogy futni hagyjam őt, hadd legyen boldog és vidám.
Csak ugye az apám egy csodabogár, már akkor tudta, hogy hozzá hasonlóan politikust akar faragni belőlem. Mert mégis csak én voltam a „nagy fia”, akinek nem lehet akármilyen szakmája ha felnő.
– Hát azért nem mindegyik bukott rám. – bár lehet, hogy csak nekem tűnt úgy, hogy nem. – Tudod voltak akik a bátyádat is szerették. – a mentőmondatom igen, nem akartam, hogy tudja mire gondolok vagy céloztam éppen. De éppen így volt ez rendjén. Ki tudja mi történt volna ha lépten-nyomon velük maradok!?
Talán nem is engedek apám ráhatásának, nem ismerem meg Jane-t sem és kevésbé savanyodik meg a lelkem abban a befőttben, amibe tették. Minden mégis kellett ahhoz, hogy azzá váljak aki most vagyok.
Kíváncsian hallgatom őt, csak úgy mint régen most is szívesen bámulok rá ha mesél. Volt benne valami ami nem csak a szemeimet hanem a teljes figyelmemet is vonzotta magához. Persze elhúztam a számat amikor a tragédiáról, a bátyja elköltözéséről és a sok szomorú dolgot említette meg. Legszívesebben… Nem tettem volna semmit. Már nem egy kisfiú vagyok, akinek mindent elnéznek, legyen szó akármilyen kis gesztusról is. Különben sem vagyunk egyedül.
– Sajnálom, ha tudtam, hogy rossz érzéseket juttatok az eszedbe, lehet, hogy nem kérdezem. De a lényeg, hogy most itt vagy és próbálsz tenni valamit a szomorúságod ellen. Különben is, csak pozitívan előre kell tekinteni, sok rossz után mindig jön valami jó és aztán megint rossz, de sose marad a negatív örökkön-örökké az életünk része. – ezt már csak onnan is tudom, hogy szakítottam Jane-el, az én életemben meg ha azt vesszük ő volt a negatív tényező, de már nem az. Tehát érthető, hogy már miért nem az életem része.
– A szüleim nyomdokaiba léptem, pontosabban az apáméba. Desmond meg sosem szerette az apámat, így érthető, hogy miért nem mesélt rólam neked ha tudta is. – igazából sosem jöttek ki, ahogy meg cseperedett egyre nyilvánvalóvá vált, hogy apám szerint ő nem hozzám illő barát. Az apjuk halála meg, mintha éppen elég ürügy lett volna az enyémnek ahhoz, hogy szét válaszon minket hármunkat.
– Politikus vagyok Lia, a Skót Nemzeti Párt tagja. Ettől függetlenül simán lehetnék az alelnöke is, de egyelőre „fiatal, mindenbe belekontárkodó, zöldfülűnek” hívnak, mintha nem látnék át ennyi idősen a hibáikon. – a mondatom végére szemet forgatok, de hát végtére is, ez van. Lehet, hogy hízelgéssel többre mennék, de az ugye nem én vagyok.
– Csak egy kis nyugalom kellett, némi tréfával megfűszerezve. Az apám még mindig halál komoly. Megöli a körülötte lévők jó kedvét, tehát el kellett „menekülnöm” előle is. De ettől függetlenül minden rendben. Az anyám boldog, az öcsém meg Párizsban tanul, ragaszkodott ahhoz, hogy egy bizonyos iskolába mehessen. – aminek semmi köze a politikához, még nem is sugallja azt a diákjainak, hogy márpedig nekik politológiára kell járni. Ettől függetlenül, tudtam róla, hogy az öcsém ügyes, csak nem akartam erről éppen most dicsekedni.
– Mit kezdtél el tanulni? Mi lesz a végzettséged Lia?

words:ki számolja?music: the big bang note: bocsi a késésért, de remélem tetszik ♥



▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽

See you again?


politikus
avatar
Korom :
27

Tartózkodási hely :
✖️✖️ nem a Loch Ness-i tóban, az biztos


Hozzászólások száma :
22

reagok :
15

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Magic Shop Szomb. Szept. 01, 2018 7:55 pm

Lia & Roland
Magic Shop


Még mindig nehezen hittem el, hogy Rollo állt majd pedig ült velem szemben. Olyan régen láttam, és olyan jó érzés volt újra látni. Meg is öleltem volna, de egyszerűen nem voltam képes rá, hogy egy kézfogás erejéig hozzáérjek. Nagyon bántott és reménykedtem benne, hogy nem tart valamiféle bunkónak. Egy eléggé elkényeztetett kislánynak, mint aminek egyébként régen gondolhatott. Belegondolni is rossz volt, hogy mi várhatott rám ezzel. Bár, megfogadtam Jay tanácsát, és nem törődtem azzal, amit mások gondolnak, de a velem szemben álló más volt.
- De biztos vagyok benne, hogy mindenki.
Mondjuk, ha a mindenkiben én is benne voltam, akkor tény, hogy neki volt igaza. De akkor még nem tudtam mi is az a szerelem. Szerettem játszani velük, jó volt együtt tölteni az időnket, de ahogy idősödtem, úgy távolodtam el tőlük.  Már nem volt érdekes a fogócska, vagy a bújócska. Inkább anyára akartam hasonlítani. Apa halála után meg úgyis minden megváltozott. Eszembe jutott egy ötlet, ezért előkaptam a telefonomat, majd kerestem egy képet a bátyámról.
- Láttad mostanában Dest? Ő most is a nők bálványa, de néha kételkedek benne, hogy tényleg őket szereti.
Kuncogtam egyet, mert azért biztos voltam benne. Az nem lehetett elég bizonyíték, hogy még nem házasodott meg. A régi ismerősöm felé tartottam a telefonomat, hogy lássa ő is a képet. Nem a legjobban sikerült, de így is mindent elmondott az a kép. Én már nem álltam közel hozzá, nem hagytam, hogy hozzám érjen, ezért leginkább két szoborként vagy két ismeretlenként pózoltunk. De mint mondtam, nem éppen a legjobban sikerült képek közé tartozott.
- Ugyan már, ne sajnáld. Nem posztolok ki minden történést velem kapcsolatban, még ha követnél is valamelyik felületen, akkor sem tudtál volna róla.
Felé nyújtottam a kezem, hogy kicsit megnyugtassam, de aztán visszahúztam, és az ölembe ejtettem. Tudtam, hogy nem olyan, mint Connor, valahogy mégsem tudtam megtenni. De miért is lett volna ez meglepő, ha még egy kézfogást sem tudtam eszközölni vele? De legalább Rollo is megerősítette bennem azt, amit már egy ideje próbáltam elhitetni magammal, és ami bizonyítást is nyert. Hiszen a rossz dolgok után visszakaptam valamennyire a bátyám, és újra összefutottunk a velem szemben ülővel is.
Nem jutott eszembe, hogy mi is volt Roland apukájának a foglalkozása, de Des nem sok olyan embert utál, akit a foglalkozása miatt ítélne el. Csak néhány ilyen foglalkozás van, többek között a politikusok, a jogászok, a bankárok és fodrászok. Ez utóbbiakkal nem tudom mi a problémája, de tudom, hogy van valami. Ezért van neki egy privát ember, akit ő választott ki valamilyen különleges kérdőív vagy minek a segítségével. Néha azt gondoltam, hogy rajta sokkal jobban kijött a rangunkhoz tartozó különcség, mint rajtam. Máskor viszont pont az ellenkezője volt. Ebből viszont lassan kezdtem már sejteni, hogy mi is lehet a probléma közöttük.
- A bátyámmal ellentétben engem nem érdekel, hogy politikus lettél. Bár… - sandítottam rá egy kicsit. – Nem, tényleg nem érdekel, hogy politikus lettél. Te ezt szereted csinálni, ehhez értesz. Remélem, sikerül majd sikereket is elérned.
Érdekesnek hangzott a válasz, amit Rollo mondott. Megértem, hogy ki akart szakadni abból a környezetből. De furcsa volt, hogy őt is az hozta ide, ami engem is. Úgy tűnik a világ különös sorsot szánt nekünk, és így akarta a tudtunkra adni.
- Egyszer szívesen találkoznék majd az öcséddel. Én meg megpróbálnálak összehozni Deszel. Mondjuk Franciaországban.
Ha már mi vagyunk az összeesküvők, akkor állítsuk úgy fel a csapdánkat, hogy ők ne is sejtsenek semmit. Bár, a bátyám még Írországban volt, az ítélet hozatalra visszajött, de biztos voltam benne, hogy nem tart sokáig. És abban is biztos voltam, hogy nagy vita kell majd ahhoz, hogy megakadályozzam, elvigyen magával vissza.
- Nem igazán tudtam eldönteni sokáig, de végül a környezetvédelmet választottam. Idén végzek majd, mellette pedig modellkedek. Bár, ez utóbbit csak alkalmanként, mert felbukkantak már olyan újságírók, akik majdnem mindent kiderítettek rólam, és nem akarnám, hogy a világ többet tudjon rólam, mint amit én megosztok velük.
Azt hiszem, ez mindenki részéről megérthető volt. Főleg, mert miután besasszéztam a támadás után a kórházba, sikerült egy kis feltűnést keltenem. Nem tudom, volt-e azóta is olyan újságíró, aki nyomon követte az ügyem alakulását, de remélem nem.
- Tudod, nem szorulok rá, hogy elhelyezkedjek valahol, de úgy gondoltam mindig is, hogy végszükség esetén jól jöhet egy szakma. És olyan készségeket is el tudtam az iskolában sajátítani, ami egyébként a gyermekek és az állatok védelménél fontos volt. Több alapítványnak is gyűjtök rendszeresen.
Tudom, most igazán álszentnek tűnhetek ezzel a sok karitatív munkával, illetve talán nem tükrözte rendesen a személyiségem, de Rollo volt az, aki igazán tudta milyen vagyok. Apa kis hercegnője, ahogy hívott mindig engem, és olyan sokszor hallottam ezt tőle, hogy már el is hittem.
- Van hol aludnod az előadás után vagy mész mindjárt haza? Mert ha a Skót Nemzeti Pártnak vagy a tagja, akkor biztos nem Írországban laksz. Jól sejtem? – mosolyodtam el.
lord
avatar
Korom :
23

Tartózkodási hely :
Waterford

keresett :
Bátyus
Lachie

Hozzászólások száma :
51

reagok :
36

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Magic Shop Csüt. Szept. 06, 2018 9:34 pm

Lia & Rollo



Számtalan olyan hibát követünk el, amire nem vagyunk büszkék. Mintha minden egyes tevékenység csak azért az egy néhány döntés miatt lenne. Mintha csak és kizárólag azért kell szenvednünk egész életünkben. Mindenkinek megvan a saját köve, amit fel kell görgetnie a hegyen, majd a másikon le. De ez persze sose történik meg. Mert a vég előtt, mindig elfogy az erő és a kő újra legurul. Valahogy így képzeltem el, az életünkben jelenlévő Sziszüphoszt, aki mindegy árnyékként ránk telepszik és tönkre tesz mindent amiért naponta megküzdünk. Ilyen volt az az álmom is, hogy kilépjek apám árnyékából és valami teljesen más irányba elvonatkoztatva folytassam az életem. De mintegy szempillantás alatt, ráébredtem, hogy szinte ebben nőttem fel, ha én nem, akkor más hogyan is érthetné meg az elfajzott... politikát? Ezért is kellett egyrészt lemondani olyan álmokról, amiket amúgy sem értem volna el, vagy ha igen, akkor a családomnak nem lenne semmi öröme benne, sőt még büszkék sem lennének rám és természetellenesen én lennék a család fekete báránya. Így lehet, hogy csak egy álszent fehér vagyok, de még mindig jobb, mint tüske lenni a szemükben. Az öcsém esete persze más. Ő gyerekként sem volt olyan, mint én. Ebből kifolyólag rá kevesebb súlyt tettek, nem is voltak olyanok az elvárások, mint tőlem.
Elsőszülöttnek lenni, nem aranyálom. Mi vagyunk azok akik példát kell mutatnunk az utánunk következőknek. Ha a példánk rossz, akkor a kisebb nem okul belőle és ugyanazokat a baklövéseket követi el, amiket mi is. Bár ez persze függ attól is, hogy miként vélekedünk az engedelmességről. Sehogy. Már nem tudnak térdre kényszeríteni. Nem adom meg magam, úgy, mint azelőtt. Mert most tisztában vagyok a céljaimmal. Egyedül is eltudom – szerencsére – dönteni, hogy mit akarok és szerintem mi a helyes. Hogy szerintem mi a helyes? Pusztán nézőpont kérdése. Egyrészt azért mert, nem vagyunk egyformák, tényleg nem vagyunk azok. Másrészt nem valószínű, hogy mindenki ugyanazt látja valamiben amit mi is látunk.
Ezért vagyok, most itt. Hogy megmutassam – inkább magamnak – nem vagyok a négy fal rabja, nekem is megvannak a kötelezettségeim mellett azok a tevékenységek is, amiket szabadon választok. Ez is egy ilyen. Az meg egy másik öröm, hogy itt futok össze egy kedves régi ismerőssel. Szinte meg is elevenedik előttem a gyerekkori énem, aki a felnőtthöz hasonlóan tett mások véleményére, de azért őt még lehetett irányítani, terelgetni a „jó útra”. Most már én is el tudom dönteni egyedül, hogy mi a helyes és mi nem. Kíváncsian figyelem persze a képet is, amit Lia mutat a mobilján, a testvéréről Desmo-ról és önmagáról. Már ő sem mai gyerek, az biztos. Ám ott csüng a szája szélén az a… Bár furcsálltam, hogy csak úgy szobroznak egymás mellett, mégsem tettem szóvá. Lehet, hogy nem pont a legjobb pillanatban készült.
– Oh, ő is megváltozott. – próbáltam egy kicsit nem arra összpontosítani, hogy a kép valójában mit is mutat. Ennyire megváltozott volna a kapcsolatuk?
– Igaz. Végül is, vannak olyan dolgok amiket én sem osztok meg a nagyvilággal. – végső soron, ez az egész csak egy eszköz, amivel befolyásolnám mások rólam alkotott képét. Hogy itt meg ott vagyok, miközben más, egy eléggé elhagyatott és elhanyagolt országban szenved a víz és ételhiány miatt. Nem vagyok tökéletes, ezt tudom. De az már kezd megijeszteni, hogy Lia alig mer hozzám érni. Elkapnám a kezét, tényleg csak… Csak azért, hogy megnyugtassam valahol mélyen legbelül ott van bennem a kis Rollo is, nem kell tartania semmitől, de aztán mégsem teszek így. Pusztán figyelem őt, próbálok rájönni, hogy mi lehet a gond. Régen megbántottam volna valamivel? Amire nem emlékszem most rögvest vissza? Esetleg meghúztam a haját és ezért a sérelemért most ennyire tartana tőlem? Végső soron nem fektetek erre nagy figyelmet, lehet, hogy csak beképzelem az egészet, nemde?
– Köszönöm. Mellesleg ez egy egész jó hozzáállás, adhatnál ebből a meglátásodból egy kicsit a bátyádnak is. Valahányszor próbáltam a tudtára adni én nem a szüleim vagyok, látom a hibáikat, azokat a dolgokat amiket helyesen tesznek, le tudom vonni a jó következtetéseket, meg hasonlók, csak ő… Makacs. Azt hiszem makacsul fújja az övét, hogy márpedig a politikusok milyen sötét alakok. – persze ő más szavakat használt, a lényeg nagy léptékben úgyis ez. Rendesen kiosztott. Amikor legutóbb találkoztunk.
– Franciaországban? Az öcsém is ott tanul. Meglátogathatnánk őket, csak félő, hogy a bátyád nem örülne nekem, ha egyedül mennék, miközben téged vár. – próbáltam egy enyhe mosolyt varázsolni az arcomra. Nem mintha félnék Desmo-tól, csak legutóbb sem úgy váltunk el egymástól, mint a puszipajtások. Feleslegesen meg nem szeretnék az agyára menni, főleg nem egyedül.
– Ha kerülöd az újságírókat az csak rosszabb. Egyszer-kétszer ne adj nekik interjút és máris valami gyanúsat szimatolnak a levegőben. Ha rád akaszkodnak az őrületbe kergethetnek. De ne aggódj, most már én is itt vagyok, ha segítség kell akármikor szólhatsz. – ezt úgy mondtam, mint régi gyerekkori barát, nem pedig mint haszonleső politikus ahogy a bátya illette a szakmám bélieket.
– Mindenki azt teszi amit szeret, ami boldoggá teszi. Ha téged ez tesz azzá, akkor tedd továbbra is. Különben, nincs olyan gyerek aki ne érdemelné meg a törődést, ha nem is pont a szüleitől, talán azoktól akik valamilyen szinten pótolhatják őket. – én persze még nem voltam apa, talán ezért sem éreztem soha olyan valódinak és szívből jövőnek azt a szeretetet amit esetleg a gyerekek felé mutatnék. Nem volt benne sok tapasztalatom. Kétlem, hogy elvesznék közöttük, de azért nem zárkóznék be velük egy légtérbe egy óránál tovább ez biztos. Félnének tőlem, mint minden egyes felnőttől akit nem ismernek még.
Lia kérdésére megrázom a fejem először nemlegesen.
– Nem, nem élek Írországban. A műsor után nem megyek még haza. Inverness megvár, a KingsWood Hotelben szerettem volna megszállni. Azt mondják kedvesek és hozzáértőek az alkalmazottak. Kíváncsi vagyok, mi az igaz ebből. – biztos nem a legfényesebb hotel Dublinban, de nem is aszerint néztem ki ezt a hotelt. Tényleg utána néztem mások véleményének. Jó persze a név is érdekesen hangzott. Tehát érthető, hogy miért választanám azt a hotelt a többi helyett.
– Te hazamész Waterfordba?

words:ki számolja?music: the big bang note: bocsi a késésért, de remélem tetszik ♥



▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽

See you again?


politikus
avatar
Korom :
27

Tartózkodási hely :
✖️✖️ nem a Loch Ness-i tóban, az biztos


Hozzászólások száma :
22

reagok :
15

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Magic Shop Kedd Szept. 11, 2018 9:08 pm

Lia & Roland
Magic Shop


Annyi lehetőség és annyi véletlen közül pont ezen a helyen kellett találkoznunk? És még mondja valaki, hogy nem kicsi a világ. Annyi év után, amit külön töltöttünk, és annyi változás után, amiken mind a ketten keresztül mentünk pont itt és pont most. Talán az eltelt évek azok, amik óvatosságra intettek mind a kettőnket. Lehet, hogy Rollo nem is volt olyan, mint gyerekként, és ki tudja ő milyen emlékeket tárolt rólam. Talán már nem is olyan voltam, mint régen. Én mondjuk tényleg nem voltam olyan, mint régen.
Mindenesetre szerettem volna nem azokra az időkre terelni egyelőre a témát. Mármint volt kérdésem néhány dologban, amit kíváncsi voltam politikusként hogyan véleményezne, és mit tenne az ügy érdekében, de nem gondoltam, hogy a viszontlátásunk első perceiben kellett volna ezekkel foglalkoznunk. Ezért is örültem neki, hogy a bátyámra terelődött kicsit a szó.
- Elég makacs, csak nagyon ritka esetben tudod megváltoztatni a véleményét. De én tudnék neked segíteni ebben, ha magadtól nem megy.
Elsőre bele se gondoltam, hogy mennyire félreérthetően mondtam ki a véleményem. De akkor is így volt, végül is. Ha ő maga nem tudta meggyőzni semmivel, hogy nem hasonlít a családjára, akkor nekem volt néhány adu a paklimban. Még akkor is, ha esetleg egy kicsit füllenteni kellett hozzá.
- Igen, Franciaországban. Igazából végzős vagyok, mesterszakot járom most az egyetemen, és ha kihagynék egy kis időt, nem lenne olyan nagy baj. – Kicsit elkomorodtam. Azt hittem korábban, elég erős voltam ahhoz, hogy végigcsináljam a pert, de a végére elfáradtam és elegem is lett belőle, hogy az anyám szemében én lettem az áruló kurva. – Pont ezért, akár ott is meglephetnénk. Akkor nem mennél egyedül. Azt mondanánk, hogy nem mertem gépre szállni, ezért megkértelek, hogy gyere velem.
Nem lett volna beleszólása. A ház elég nagy volt ahhoz, hogy mind elférjünk benne, ahhoz pedig a bátyámnak nem volt köze, hogy kit viszek bárhova is magammal. A problémámról pedig ő sem tudott. Azért is volt olyan szomorú azon a képen. Régen nagyon sokat ölelkeztünk, akár hárman is, de ő is megváltozott, főleg Franciaországban.
- Igazából azon is gondolkodtam, hogyan tudnék segíteni a családi vállalkozásunkban, és ez egy jó irány lehet. Valahol már régóta benne volt a levegőben, hogy ezzel fogok foglalkozni, de inkább háttér emberként. A cég arca a bátyám, ő ért az üzleti részhez, ez nem kérdés.
Kicsit elszontyolodok, mert egy pillanatig bíztam benne, hogy lesz majd hazafelé útitársam, de akkor ez kimaradt. Ebben az idényben pedig túl sok volt a turista, így esélytelen volt, hogy abban a szállodában kapjak magamnak egy szobát. De mivel nem is volt nálam semmilyen más ruha, nem is mentem volna bele, hogy maradjak. Ez az este akkor a színház ajtajában ért véget számunkra. Legalábbis előre láthatólag.
- Igen, nem terveztem, hogy itt maradok. Kicsit hosszú az út, de nem vészes. Holnap úgyse kell mennem sehova szerencsére, addig aludhatok, ameddig akarok.
Elmosolyodtam, hiszen ez tényleg ritka pillanat volt, és nem számítottam semmi meglepetésre. És jó időt jósoltak, ezért sem féltem tőle, hogy majd feleslegesen maradok otthon. Tudtam használni a medencét.
- Mi lenne, ha eljönnél hozzám? Hagyd a szállodát.
Tudtam, hogy az utolsó utáni pillanatban lemondani nem éri meg, mert minden befizetett pénzt elveszít. De talán ha már bejelentkezett és ki is jelentkezne, akkor nem fenyegetné ez a veszély.
Részletesebben megbeszélni egyelőre nem tudtuk, mert elkezdődött az előadás. Az első felvonás sokkal jobb volt, mint gondoltam. Hatalmasakat nevettem, és végre igazán jóízűen. Úgy vettem észre, hogy a mellettem ülő Rollo is így van vele. Elmosolyodtam mindig mikor sandítva rá néztem. Annyira hiányzott az ölelése, de most féltem, ha megtennénk, akkor soha többé nem vágynék rá, és elrontanám a jövőnket is. A szünetben felé fordultam.
- Gyere, meghívlak a büfébe egy italra.
Felálltam a helyemről és elindultam a büfé felé. Kicsit meg akartam mozgatni a lábaim. Nem voltam ugyan hozzászokva a magassarkúakhoz, de ezt a rövidke kis szünetet kibírtam. Kértem magamnak egy gyümölcslevet és kifizettem Rollo rendelését is, majd kihasználva a pillanatnyi helyzetet végül megkérdeztem, ami azért ott motoszkált bennem.
- Mint magánemberként és mint politikusként mi a véleményed az erőszakról? Főleg a nők ellen elkövetett vagy akár férfiak ellen is… - Mert mostanában egyre többet lehetett hallani erről is. – elkövetettekről?
Bevallom volt a kérdéssel egy kisebb hátsó szándékom is. Tudni akartam, hogy nagyjából hogyan fog reagálni, ha elmondom mi történt velem. Korábban Jaynél jól sült el, de talán szerencsém volt, hogy gondolkodás nélkül elkezdtem mesélni egy ennyire bensőséges dologról. Hisz az előzmények alapján nem az ő példája volt túlnyomó többségben.

▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽

Egyszer megint bízni fogok.
lord
avatar
Korom :
23

Tartózkodási hely :
Waterford

keresett :
Bátyus
Lachie

Hozzászólások száma :
51

reagok :
36

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Magic Shop Szomb. Szept. 15, 2018 9:45 pm

Lia & Rollo



Az anyám azt tanította, hogy ne higgyek a véletlenekben. Hiszen mindennek kell, hogy legyen valami oka. Csak lehet akkor abban a pillanatban még meglepetten állunk és csodálkozunk azon ami történt velünk. De túl kell lépni a kezdeti stádiumon, uralni kell a helyzetet és persze vigyázni mennyi érzést engedünk meg az arcunknak kifejezni. Már megtanultam, hogy nem feltétlenül kell mindig komornak lenni, de nem engedhetem meg magamnak azt sem minden egyes percben csillogjanak a szemeim az örömtől. Valahol a kettő között helyezkedhetett el az ábrázatom miközben hallgattam őt. Kíváncsi voltam. Ugyan kételkedtem abban, hogy mindez lehetséges. Hogy ez velem történik meg. Ám be kellett látnom, hogy csodák igenis vannak. Én meg boldog lehetek attól, hogy ez a csoda egy olyan személy akibe még fiatalabb koromban szerelmes voltam. Mert az voltam. Sajnos vagy sem. Ezt mindenki döntse el saját maga.
Hiszen kereshettem volna az ő társaságát is, éppen ugyanúgy, mint Desmo-ét de nem tettem. Mintha tudtam volna mélyen legbelül, hogy a távolság talán meghozza a gyümölcsét. Meg is hozta. Jane Stuart-ot. Akit lehet, hogy szerettem, beismerem és könnyedén elvonta a gondolataimat Lia-ról de egy idő után már van amit én sem tudok értékelni na meg persze szeretni.
A gyerekkori szerelem mégis más, felnőttként talán kacagunk rajta, hogy milyenek voltunk már akkoriban, de ha ez kitart az idők múlásával is, akkor ott komoly baj van. Mert eszerint a minta szerint kezdünk el kutakodni. Valaki hozzá hasonlót akarunk, aki emlékeztet rá és ezért csalódunk. Mert nem hasonlít az eredeti és egyetlen igazi személyre, akit a legeslegelején csodáltunk. Tetszett ahogy kiállt magáért már akkoriban. Az, hogy valójában milyen erős is ő, csak szerintem ezt sosem sejtette. Ettől függetlenül mindenféle kertelés nélkül kijelenthetem, hogy már nem az erős nők érdekelnek. Hanem a gyöngék, akikről tudom, hogy meg kell védeni, mert maguktól képtelenek lennének rá. Esetleg a családjuk nem elég már és egy kívülállóra van szükségük. Egy olyan kívülállóra mint én. Na de ugyebár ez mindegy. Hiszen Lia hozza a jól ismert formáját. Ám valami nagyon, de nagyon nem hagy nyugodni.
– Ne aggódj, megpróbálok boldogulni vele. De ha gubanc van a bátyáddal szólni fogok. Azt hiszem neked több időd volt kiismerni őt, mint nekem. – mosolyodom el halványan. Szerettem volna azt hinni, hogy ennyivel megoldhatnám az ügyemet a testvérével. Bár ő tényleg makacs és megvan a saját véleménye a politikusokról. Ki nem állhatja őket. Az apámat sem. Őt mondjuk ki szereti az anyámon kívül? Merő komorság és komolyság minden egyes szava. Számára kihaló félben van a mosolygás.
Szerintem amióta szakítottam a Stuart lánnyal, azóta még inkább savanyúbb lett. Azt hiszem szót értett vele. Valahol nagyon mélyen még kedvelhette is, mert a jámbor oldalát ismerte, azt amit mindenkinek mutatni szokott. Az apám meg szereti a csendes és engedelmes embereket, akik azt teszik látszólag amit ő mond. De Jane nem csendes, engedelmesnek meg pláne nem írnám le. Sokkal inkább...sznobnak. Ez a szó pontosan jól illik rá. Aminek a megléte tudom, hogy Lia életében is benne van, de ő más. Teljesen más. Jane-t és őt nem lehet egy kalap alá venni. Nem egészen egyformák.
– Hmmm akár mondhatnánk ezt is nekik. – úgy tettem mintha fontolóra venném az ötletet, hogy esetleg hazudhatnánk, vagy eltitkolnánk előlük az igazat. De mivel megszólalt a lelkiismeretem hangja inkább elvettettem az ötletet. Hazudhatnánk esetleg igen, ám miért? Megérné?
– De elmondhatjuk az igazat. Nem minden részletét, csak azt, hogy összefutottunk, nem kell tudniuk hol. Beszélgettünk róluk és elhatároztuk a régi szokást felelevenítve megkerestük a másikat. Sejtem, hogy Desmo keserű szájízzel fog rám reagálni, bár tudod mit? Ha te ott leszel, akkor nem fog érdekelni, hogy mit gondol rólam és a szakmámról. – különben sem érdekelt volna, hiszen már hozzá szoktam ehhez. A normál ember, aki a politikán kívülre esik, elvetemültségnek tartja az egészet. Sok agyatlan diplomás papol a semmiről, ugyebár.
– Minden egyes segítség hasznos, sose feledd. Nem számít, hogy a bátyád a cégetek arca és te csak egy háttérembernek tartod magad. – hisz valóban szerintem midig minden segítség igenis számít. Néha meg elég éppen csak a szándék. Van aki azt is értékelni tudja.
– Nem szeretnék a terhedre lenni. – pedig biztos jókat nevetnénk, főleg ha elmondanám mennyire mindenre emlékszem, amire talán ő nem és olyasmikre amire esetleg ő emlékszik, de én nem annyira.
A színpadot kezdtem el figyelni, kíváncsian az odalent mozgolódókra összpontosítottam. Elkezdődött az előadás és én már nem akartam elvonni Lia figyelmét. Minden egyes mókás jelenet jól megmosolyogtatott, vagy nevetettet ha az jobban tetszik. Nem tudtam visszatartani vagy komolyságot erőltetni magamra.
A szünetben rögvest Lia felé pillatok és mire szóra nyitnám az ajkaimat ő már meg is előzött. Vele megyek, de nem akarom, hogy fizessen. Hogy ő fizessen. Nekem. Valami italt. Egy kávét, mert az a napszak akármelyik részében mindig jól jön és én különben is, függetlenül attól mikor iszom meg ugyanolyan jól tudok aludni. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem adnám neki oda az előadás után a pénzt amivel „tartozom” neki. Egyszerűen nem szeretek tartozni.
Felvonom a szemöldököm a kérdése hallatán. Csak azért mert nem számítottam ilyesmire. Mármint ilyen témával kapcsolatban. De mint akinek mindig mindenre megvan a helyes válasza, most is szinte gondolkodás nélkül válaszoltam a kérdésére.
– Nézd, azokról akik elkövetik az erőszakot szerintem mindenkinek megvan a negatív véleménye, én nem is sajnálom ha olyanokat ítélnek el akik megérdemlik. Csak néha azt bánom, hogy az ilyen emberek nem kapják meg a méltó büntetésüket. Az erőszak nem jó, akármelyik fajtájáról is legyen szó. De amíg az ember közvetlenül nem éli meg az ilyesmit addig nem tudhatja, hogy milyen érzés az áldozat szerepében lenni. Különben miért kérdezed? Az egyik ismerősödnek segítségre van szüksége? Esetleg egy jó ügyvéd kell?

words:ki számolja?music: the big bang note: bocsi a késésért, de remélem tetszik ♥



▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽

See you again?


politikus
avatar
Korom :
27

Tartózkodási hely :
✖️✖️ nem a Loch Ness-i tóban, az biztos


Hozzászólások száma :
22

reagok :
15

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Magic Shop Vas. Szept. 16, 2018 1:36 pm

Lia & Roland
Magic Shop


Az egész annyira fura volt. Olyan, mintha valamit éreztem volna, de az a valami nem is volt ott. Aztán meg inkább bűntudatom volt, mert nem bíztam meg valakiben, akit már gyerekkorom óta ismertem. Igen, ez határozottan bűntudat volt, de akkor sem tudtam volna másként cselekedni. Oké, azt azért nem mondom, hogy ha az életem múlt volna rajta, mert azért nem akkora titokról volt szó, de nem akartam, hogy az emberek sajnáljanak vagy éppen megvessenek. Főleg nem akkor, ha esetlegesen lehetőségem volt egy régi ismertség és barátság újra felmelegítésére.
Igen, ott volt bennem, hogy legszívesebben megölelném, de féltem, hogy az utána lévő reakciómmal esetleg elijesztem őt. De mindemellett meg akartam érteni őt és magamat is. Mindent meg akartam tudni róla, hogy mi történt vele, amíg nem találkoztunk.
Elmosolyodtam és rá hagytam, hogy birkózzon meg a bátyámmal. Tudtam, hogy képes lesz rá, lehet ész érvekkel hatni a fivéremre, de való igaz, hogy a makacssága hatalmasra tudott felcsapni. Néha már csak azért is képes volt nemet mondani mindenkinek, hogy ne mondjon igent. Erre a legjobb példa az volt, mikor gyerekként találtunk a birtokon egy fura gyümölcsöt, amiről nem tudtuk mi az. Vittünk belőle haza, de otthon senki sem volt, ezért mi ketten Rolanddal megkóstoltuk. Nagyon finom édes íze volt, és mint utólag kiderült füge volt az a gyümölcs. Des bezzeg le akart beszélni róla. Úgy megmakacsolta magát, hogy egyenesen kijelentette, ha megkóstoljuk, akkor ő bizony soha többé nem játszik velünk. Láttam mekkorákat nyelt, mikor jóízűen falatoztunk a gyümölcsből, de akkor sem evett. Utána mikor mi már befejeztük és elterültünk a jóllakottságtól, kiosont a házból és megkóstolta a gyümölcsöt. Akkor csak jót mosolyogtunk rajta Rollóval, és szerintem a bátyám azóta se tudja, hogy mi láttuk mit tett.
- Oké, igazad van. Talán nem kéne hazugsággal kezdeni a találkozót, és jobban megbékélne veled. Az igazság és az őszinteség sokkal fontosabb, mint az, hogy bármilyen eszközt megragadva próbáljunk bevágódni.
A jövőmmel kapcsolatban még semmit sem tudtam, egyelőre csak az életet akartam élvezni, aztán majd úgy esni, ahogy puffant. De az élvezettel voltak kis gondjaim, amit igyekeztem mindenki elől eltakarni, több-kevesebb sikerrel.
- Ugyan, nem lennél a terhemre. Ha így lenne, akkor nem hívtalak volna meg. Ez nem egy udvariassági kör volt, hanem tényleg örülnék neki, ha hazajönnél velem.
Persze az utat nem tudtam, hogyan oldanánk meg, mert férfi még nem ült mellettem a kocsiban, de egyszer ennek is el kellett jönnie. A bátyám szerint pocsékul vezettem, és féltette az életét, de szerintem az volt az oka annak, hogy nem ült be mellém a kocsiba, hogy nem ő vezetett. Fura volt néha, de én már legalább megszoktam. Még úgy is, hogy az utóbbi időben egyre furább volt.
Az előadás elterelte kicsit a gondolataim a sötét fellegek körül, és sikerült igazán kikapcsolódnom, de ez hamar meg is szűnt akkor, mikor eljött a szünet ideje. Elejét akartam venni sok mindennek, ezért sikerült elsőként felajánlani a büfét és egy újabb adag ismerkedéses beszélgetést. Az italok kikérése után nem is húztam sokáig az időt, azonnal belefogtam a folytatásba. A téma viszont nem éppen a legjobb volt, amivel kezdtem. A válasz, amit adott mégis meggyőzött azzal kapcsolatban, hogy érdemes őszintének lenni vele, és nem titkolózni. A legrosszabb eseteken már úgyis túl voltam mindenféle módon.
- Nos, ami az illeti…
Sóhajtottam egyet, majd még egy kicsit odébb léptem. Nem akartam, hogy más hallja, amiről szó volt. Főleg úgy, hogy még mindig nem voltam teljesen biztos benne, mennyire kellene beavatnom Rollót. De ha már belekezdtem, akkor nem fogok megállni. Minél előbb túl volt ennek az információnak a megtudásán és megemésztésén, annál hamarabb tudott elmenni, ha akart.
- Nem az egyik ismerősömről van szó, hanem…
A tekintetemmel a poháron időztem, amíg bele nem mertem fogni abba az egy szóba. Ezt az egy szót igazából akár már ki is találhatta.
- …rólam. Velem történt ilyen eset. És ügyvédem is volt, azt mondták, hogy jó is, de… de mégsem sikerült nyernie.
A végére a szemébe nézek. Nem tudom mit látott benne, de azt tudtam, hogy nem vidámságot. Igazából egyelőre nem féltem annak ellenére, hogy Connor határozottan kijelentette, bármit tehetek ellene, amíg börtönbe nem kerül, mindent felkutat majd értem. Ezért költöztem el az eredeti lakásomból és kezdtem el kocsival járni annak ellenére, hogy környezetvédőnek tartom magam és mindig is előnyben részesítettem a tömegközlekedést. Franciaországban ezt úgysem tehettem volna meg.
- Sajnálom nem kellett volna ezzel letámadjalak mindjárt a viszontlátásunk estéjén.

▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽

Egyszer megint bízni fogok.
lord
avatar
Korom :
23

Tartózkodási hely :
Waterford

keresett :
Bátyus
Lachie

Hozzászólások száma :
51

reagok :
36

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Magic Shop Vas. Szept. 16, 2018 5:50 pm

Lia & Rollo



Néha hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy semmit sem érünk és egyedül sokra nem jutunk. Én nem azt mondom, hogy nem kell elfogadni mások segítségét. De ettől függetlenül ha egy kicsit is növelni akarjuk az önbizalmunkat, akkor be kell bizonyítanunk mindenkinek, legfőképpen azért mégis saját magunknak, hogy képesek vagyunk ezt vagy azt megtenni. Még ha éppenséggel pont az emberek megnyeréséről és bizalmáról is volt szó. Tudtam mit kell tennem. Mi lehet egy makacs ember gyenge pontja. Hiszen naponta meg kell tennem ezt. Rá világítani akár az időseket is arra, hogy igenis van eszem és nem vezethetnek az orromnál fogva, vagy bárki más velem egykorút, hogy amit javaslok azt azért javaslom, mert helyes. Nem pedig rosszallásból és azért, mert mindenkinek parancsolni akarok. Szeretnék, persze, de nem tudok. Ezért is gondolkodtam el azon, hogy esetleg támogatót keresek. Aki ugyanúgy gondolkodhat ahogyan én. Megnyerem a párton belüli szavazást és…
Nem történne semmi, mert az apámra hasonlítanak vagy az anyámra. Attól függ kinek melyik felmenőm tetszik éppen jobban meg és máris azt hiszik olyan vagyok, mint az anyám vagy az apám. Hát nem. Erre persze csak akkor jönnek rá, amikor én magam nyitom fel a szemük. Hogy bár az ő vérük vagyok, még nem biztos, hogy minden mocskos vagy tiszta dologban benne vagyok, vagy én irányítom az egészet rosszabb esetben. Ezért is döntöttem el, hogy ki fogok lépni a családom árnyékából. Hogy az embereknek akiknek lehet és esélyem nyílik rá bebizonyítom, tényleg más vagyok és nincs belőlem még egy a világon. Nem skatulyázhatnak be a korrupcióba azért mert néhányan azok.
– Pontosan! Ezt próbálom sokaknak bebizonyítani. Hogy nem mindig a hazugság árán érjük el a sikereinket és ritka bár néha mások eltiprása nélkül is eljuthatunk oda ahová éppen szeretnék. Csak ugye sok ellenséget szerez az ember ilyenkor. Az irigység ugyebár mindenkiben ott rejlik. Na már most azt nekünk kell eldöntenünk, hogy ez motivál minket és azt mondjuk ha többet tettem volna akkor én is sikeres lehetnék vagy a másik ami az ellenkező rossz irányba viszi az emberiséget. Amikor megrongáljuk az illető kocsiját mondjuk mert az szebb és jobb. Jó bevallom én sem vagyok szent, de próbálok helyesen cselekedni. Desmo meg akármilyen makacs is, nála derekabb barátom utána sem volt. – mert elég nyilvánvaló volt, hogy mindenki az érdekbarátom akar lenni. Akivel mindent meg lehet vetetni, akitől kölcsön kérhetünk ha éppen pont otthon felejtettük a pénztárcánkat és hasonló dolgok.
Sosem akartam arra gondolni, hogy bárki aki bekerült az életembe vagy abba a társaságba amiben éppen voltam csak azért tartózkodik ott, mert a kapzsiság irányítja őket és csak a pénz érdekli mindegyiküket. Tény, hogy Jane esetleg más volt. Talán látszólag ugyanolyan esetlen, mint én, aki fuldokolt mindig is az álszent emberek társaságában, de ki kellett tartania vagy mert eleve azt hittem, hogy hasonlítunk. Egyszerű volt. Tényleg. Egyszerű. Csak túl sokat engedtem meg neki és meglett a következménye.
Nem szerettem volna pont ilyesmire gondolni, de ez jött elő azzal, hogy egy nőnél aludjak esetleg megint. Noha tudtam, hogy Lia nem Jane volt, mégis nehezen birkóztam meg a gondolattal mennyivel másabb lenne ha Lia-val maradnék.
– Rendben viszont… Autóval vagyok. Nem szívesen hagynám hátra, de majd egy biztos parkolóba viszem ahol kevésbé törhetik fel a zárat azt remélve, hogy aranyat tartok a kocsimban. – vagy ami még rosszabb az az, hogy be is indítják és elviszik egy-két körre, visszaadni meg teljesen elfelejtik.
Szerintem megérte kiadni a pénzt ezért az előadásért, már most nagyot dobott a hangulatomon az, hogy egy keveset nevethettem. Nézőnek lenni egy dolog, na de ennek az egésznek a részese lenni...Megint más.
A szünet persze adott egy kis megnyugvást. Hogy megemészthessem a látottakat és újra minden figyelmemet csak és kizárólag Lia-nak szentelhessem. Persze ahogy a mondás tartja néha rossz dolgok történnek meg jó emberekkel és jó dolgok rossz emberekkel azért, hogy… Igazából fogalmam sincs miért. Nem tudtam mit kellene most tennem vagy éreznem. Helyette most mintha minden világossá vált volna, attól amit eddig mondott, hogy például egy közösségi oldalra feltöltött képekből még semmi sem derül ki az illető igazi életéről és mivoltjáról. Tehát nem csak azért mondta, mert mindez igaz, hanem mert történt emögött még valami. Láttam a szemében, hogy csöppet sem boldog és nem azért mondta el rögvest megsajnáljam őt vagy szánakozni kezdjek. Azt biztosan megkapta már mástól. Ahogy az egésznek a rossz oldalát bemutató személyek megjegyzéseit is.
– Soha ne add fel. Egy nap minden bűntett elnyeri méltó jutalmát, talán rossz volt a bíró vagy az ügyvéd aki téged képviselt. Talán az elkövető ügyvédje minden szavadat kiforgatta és neki adtak igazat. Nem tudom. Mégis tudod mi számít igazán? Az amit te akarsz. Ha lezárták a tárgyalást attól még nem kell elkeseredned. De ha még nem, akkor nincs minden veszve. – tudom, hogy ha valaki megnyílik és beavat egy titkába, akkor csak annyit szabad kérdezni tőle, amennyit ő elárul. Én mégis kíváncsi voltam. Tudni akartam mi bántja őt igazán ezzel az üggyel kapcsolatban. Mégis ott volt a szörnyű lehetősége annak, hogy ezért megutál. Tehát nem kérdezősködtem feleslegesen. Ha akar ő majd úgyis mesél magától. Azt gondolom.
– Nem történt semmi baj. Nem támadtál le ezzel. Sőt… Azt hiszem ezt most vehetem a bizalom jelének, nem? Tudod néhány ilyen rossz dolog ami megtörténik velünk, az formál miket úgy a rossz mint a jó irányba. Én már csak tudom.

words:ki számolja?music: the big bang note: remélem tetszik ♥



▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽

See you again?


politikus
avatar
Korom :
27

Tartózkodási hely :
✖️✖️ nem a Loch Ness-i tóban, az biztos


Hozzászólások száma :
22

reagok :
15

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Magic Shop Vas. Szept. 16, 2018 10:34 pm

Lia & Roland
Magic Shop


Hatalmas megkönnyebbülés volt, mikor végre kimondtam azokat a szavakat. Mikor végre elárultam, ha nem is teljesen, de valamennyire, hogy mi történt velem. Ekkor azonban egy másik problémával találtam szembe magam. Ha már ennyit elmondtam, akkor megérdemelné, hogy mindenbe beavassam.  De volt még egy kis időm eldönteni, amíg emésztgettem a szavait. Nem vártam igazából semmit, mert mindent megkaptam már. Ha csak meghallgatott, nekem már az is elég volt.
És ezt legfőképp azok után tudtam nagyon értékelni, miután alaposan kibeszéltük az őszinteséget és a következményeit. Látszólag mind a kettőnknek volt tapasztalata ezzel kapcsolatban bőven. Én már megtanultam, hogy kivel tudok az lenni és kivel nem. Volt olyan is, hogy hamis információt csepegtettem el. Így akartam lemérni annak a lehetőségét, hogyan fog valaki az igazságra reagálni. A többségében felesleges volt a félelmem, de előfordult olyan is, hogy ezek után nem mondtam magamról semmit. Talán már túlságosan is félős voltam, nem tudom. Az volt a biztos, hogy minden személynél másként kellett viselkednem, hiszen mindenki más is volt.
Elmosolyodtam, mert azt hittem, többet kell majd győzködnöm, de szerencsére nem. Így végre egy idő után nem voltam egyedül éjszaka abban a nagy házban. Egy picit megbántam már, hogy megvettem, de a biztonságom érdekében ez volt a helyes döntés. Nem is volt más választásom igazából.
- Rendben, akkor a városon kívül találkozunk majd, hogy együtt tudjunk menni. Vagy most itt van a parkolóban a kocsid?
Nem szándékosan hallgattam el előle, hogy nem szükséges parkolóban hagynia a kocsit, csak elkezdődött az előadás, és nem akartam belerondítani a suttogással. Főleg azért nem, mert nem voltunk egyedül a páholyban. Az előadás alatt nem is jutott eszembe semmi, ami ezzel kapcsolatos. Csak arra tudtam koncentrálni, ami a színpadon zajlott. Utána már viszont más volt a helyzet.
- Ne merd kifizetni a kávédat később sem! Megértettél? Nem azért hívtalak meg, hogy utána kifizesd. Így akartam és kész. Egy kávéba nem omlik össze a költségvetésem.
Egyszerre mondtam kicsit dorgálva és természetesen poénból is. Nem tartozott sohasem a természetemhez az, hogy ha valamit meg akartak tenni, akkor megakadályozzam benne. A többségében pénzzel kapcsolatos dolgokról volt szó. Viszont nem szerettem, ha többször kellett megismételnem magam. Akkor hajlamos voltam hamar kiborulni, és ezt már gyerekként is műveltem, tehát Rolló emlékezhetett rá.
- Sajnos pont a héten záródott le a tárgyalás, és felmentették azt a rohadékot. Azt mondta, hogy továbbra is üldözni fog, ha… hmm… - Vettem egy mély levegőt.
Nem zúdíthattam rá így ezt a történetet. Mármint nem kezdhettem a végével, de nem is kezdhettem teljesen az elejéről. Mármint onnan kellett, ha mindent meg akart érteni, mert biztos voltam benne, hogy sok kérdése lesz, de a szünet nem tartott olyan sokáig. Szóval számoltam vele, hogy néhány kérdés későbbre csúszik majd.
- Miután apa meghalt és visszaköltöztünk ide, egy idő után anya újra randizni kezdett és összeismerkedett Connorral. – Kezdtem bele kicsit elnagyolva az elejét, de mégis ismertetve, hogy ne teljesen a homály fedje azokat az eseményeket. – Se Des, se én nem kedveltük, de anya teljesen odáig van érte. Des amint tehette elköltözött vissza Franciaországba. Ez volt az egyik oka neki, a másik valóban a cég. Én viszont ott maradtam a nagykorúságomig, de aztán azonnal költöztem én is. Az egyetem miatt nem tudtam messzire, és nem is akartam visszamenni a bátyámhoz.
Vettem egy mély levegőt pont mielőtt belekezdtem volna a lényegbe. Már nem volt sok vissza az italomból, így időhúzásként abba már nem tudtam belefojtani magam. Végül csak rávettem magam a folytatásra.
- Egy idő után észrevettem, hogy Connor egyre többször látogat meg, kíváncsi volt mikor nincs otthon a lakótársam. Aztán eljött értem az egyetemre kocsival. Arra gyanakodtam, hogy anyával baj van, csak nem tudta hogyan megmondani. Egyik nap már sötét volt mikor kijutottam az egyetemről és elkapott az egyik parknál. Nem tudtam védekezni, jóval erősebb nálam. Mikor végzett, akkor csak annyit mondott, hogy találkozunk még mert nagyon jó volt neki. Bementem a kórházba és feljelentettem. A bíróságon egyáltalán nem bánta meg, amit tett, és felmentették. Anya pedig azt hiszi, hogy én másztam rá, és azt vágta a fejemhez, hogy tönkretettem az életét.
A könnyeimmel küszködtem, ezt talán a hangomból is lehetett hallani. Nem akartam gyengének mutatni magam, de Rollo jobban ismert engem, mint bárki más a jelenlegi emberek közül, aki a környezetemben lakott vagy legalábbis ismert.
- Des hazajött, mikor meghallotta anyától, hogy mi történt, és szerencsére ő inkább nekem hitt, nem nekik. Most mind a ketten nem kívánatos személyek vagyunk. És így már érted talán azt is, hogy miért akarja, hogy vele menjek, és miért akarok én is utána menni egy kis időre.
Azt hiszem, semmit sem hagytam ki. Röviden, tömören mindent elmondtam, amit akartam, és ami ehhez a témához tartozott. És igen, ez nagyon is formált engem. Csak sajnos nem a jó irányba.
- Igen, bízom benned. Tudom, hogy nem bántanál. – Legalábbis reméltem, hogy egy ilyen kitárulkozás után nem fog. De úgy éreztem ideje bedobni a fekete levest. – Azóta nem tudom elviselni, ha egy férfi hozzám ér. A saját bátyám ölelésében is félek.
A szemébe néztem, mert úgy éreztem, hogy eljött a pillanat, mikor megint hagyjam had eméssze meg a szavaimat.
- Jaj, és majdnem elfelejtettem. Azóta elköltöztem, Des tudja csak a családomból, hogy hova. És nem lehet csak úgy odajutni egykönnyen. Szóval a parkolás miatt nem kell aggódnod, majd meglátod – mosolyodtam el. – Így már szerintem érthető is, hogy miért nem osztok meg semmit magamról.

▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽

Egyszer megint bízni fogok.
lord
avatar
Korom :
23

Tartózkodási hely :
Waterford

keresett :
Bátyus
Lachie

Hozzászólások száma :
51

reagok :
36

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Magic Shop Kedd Szept. 18, 2018 10:29 pm

Lia & Rollo



A kérdésére, hogy most is itt van-e a parkolóban a kocsim, csak bólintottam. Mert való igaz, azon kezdtem agyalni miként járjak túl az eszén és fizethessem vissza a kávé árát. De ugye, csak úgy mint gyerekként most is megvan a bennem lévő agyafúrtizmus. Már azt is tudom miként fogok kedveskedni neki vagy visszavágni, hiszen ő cseppet sem veszített a gyerekkori határozottságából semmit. Ettől meg is elevenedett előttem az a Lia akit én megismerhettem kisebb korában. Akit úgy imádtam mintha a saját testvérem lenne, meg talán egy kicsit mégis több, mert amit iránta éreztem, az nem pusztán testvéri szeretet volt. Talán valami keverék -féle, amit a gyerekek érezhetnek és idővel átalakul szerelemmé. Azt állítják a gyerekkori szerelmeink megbélyegzik az egész életünket. Hogy rájuk hasonlító párt keresünk magunknak és ha valami nem úgy alakul ahogy tervezzük, akkor a másik félt okoljuk amiért nem olyan, amilyennek mi elképzeltük, amilyennek szerettük volna látni. Ennyit arról, hogy nem mindig ugyanazt kerestem minden egyes nőben akivel akár csak néhány szót váltottam.
Mintha újra gyerekek lennénk és Lia azzal a markáns viselkedésével újra diadalmaskodik minden felett. A nagyobbak felett, leginkább. Csodálkozom is, hogy nem került nagyobb bajba akkoriban. Ja igen, tudom. Ott volt a bátyja, meg talán én. Hiszen Lachlan kicsi volt, túl kicsi ahhoz, hogy az én törődésemre szoruljon. Egy részem még akkor is mintha egykének érezte volna magát, a korkülönbség miatt meg, hogy ugyebár türelmetlen voltam az öcsémmel szemben. Egy kisbaba növekedését és fejlődését nem lehet siettetni. Pedig néhányan mennyire szívesen túl lennének az első két éven.
– Jó Lia. De el kell jönnöd velem minimum egy alkalommal mondjuk… egy étterembe? – mert hova máshova mehetnénk. Tudom azt, hogy az ízvilágunk nem igen egyezik, de ettől függetlenül nem jelenti azt, nem lephetem vagy hívhatom őt meg esetleg egy vacsorára.
Ott ugyanis nyugodtan tudnék vele beszélgetni, nem vonná el a figyelmemet semmiféle szerep. Csak és kizárólag ő létezne és én újra az a boldog ember lehetnék aki Jane megismerése előtt voltam. Ám vannak dolgok, amik mélyen a bőrünkbe ívódnak s, ezen keresztül a lelkünk sem marad védve. Van egy olyan érzésem, hogy soha nem leszek a régi. Mert ott lesz bennem az a bizonyos bizonytalanság, kételkedés az imádott személy irányába. Ki tudja, hogy éppen pont miért. Mert sokan abba a csapdába esünk, hogy megismerkedünk egy személlyel a másik nemből és máris mindenkit egyenlővé teszünk azzal az illetővel. Tipikus minden nő, minden férfi ugyanolyan egyforma. Ez szerintem csak elhatározottság kérdése. Ki milyen körülmények között nőt fel, mit tanítottak neki, mi az ami az életében érte, úgy a jó és a rossz dolgok.
Én meg hittem abban, hogy minden rosszat valami jó követ és minden jót valami rossz, de ez örökös körforgásban van és nem szabad csüggedni. Sose szomorkodtam, hogy éppenséggel nem én vagyok a világ legszerencsésebbje, mert tudtam, egyszer az én időm is eljön. Eljött.
– Akkor úgy tűnik későn találkoztunk. – elhúztam a szám, mégis valahol mélyen legbelül bennem élt a remény, hogy nincs minden veszve. Hiszen a gonosz mindig megbűnhődik, előbb vagy utóbb.
Figyeltem ahogy beszél, a testbeszédére, hogy ez valójában nem is olyan könnyű neki, mint azt sokan gondolják. Vannak „dolgok” amiket nem felejtünk el és visszafognak minket, ez válik a legnagyobb félelmünké és hátrányunkká, egyaránt. Én meg nem akartam, hogy Lia átélje ezt, megkeseredett legyen örök életére mert...előtte az igazi élet, nem a háta mögött.
Magamra voltam dühös, amiért nem kerestem fel őket hamarabb, amiért nem ütöttem ki a biztosítékot azért, hogy láthassam az arcát, arcukat megint. Mert akkor esetleg, a felnőtteknek nem lesz elég idejük másra, önmagukra és azon agyalni, hogy ki mennyivel érdekesebb jelenség, a volt pár helyett. Az anyám rávilágíthatott volna a férfi nem a családba illéséről, hogy esetleg más érdekli, pénzhajhász, erőszaktevő és társai.
De ugye semmit sem tekerhetünk vissza a múltba, nem változtathatjuk meg a jelenünket és jövőnket se. Ám arról tehetünk, hogy a múltbéli hibáinkat ne kövessük el még egyszer és még egyszer. Végighallgattam Lia történetét, közben persze, hogy ne zavarjam őt meg ittam az elkészült kávéból is egy kicsit. Az első korty elég volt ahhoz, hogy rájöjjek itt bizony spórolnak a cukorral. Mondjuk teljesen megértem mert váltság van, de szerintem az élet elég keserű, nem kell a kávénak is annak lennie. Ezzel az első korttyal együtt egy elég érdekes „mi a fene” grimaszt engedtem meg magamnak, pont akkor amikor ahhoz a részhez ért, amikor közölte a puszta tényt: nem viseli el a férfiak érintését azóta az eset óta. Nem hibáztathatok igazából ezért senkit, valószínűleg az ő helyében én ugyanezt éreztem volna és így is reagálnék mindenki érintésére aki nem nő.
Ez végül is megmagyarázná, hogy miért szobroznak egymás mellett ahelyett, hogy meg is ölelhetnék egymást. Jó lesz ezután figyelnem saját magamra, hogy ne lépjem át a magánszférájának tisztes határát.
– Így minden más, sokkal tisztább. De ne aggódj, nem lesz több baj. Akármivel is fenyegetőzzön az édesanyátok újdonsült párja, ha jól védett helyen vagy, amiről csak Desmo tud, nem lesz baj. Egy idő után lehet, hogy az anyukád is rájön, hogy neked volt igazad, nem pedig ennek a Connor-nak, csak akkor bizonyára késő lesz. Ennyire kihasználja őt ez az alak? Hogy nem veszi észre? – költői kérdésnek szántam, valójában tudtam, hogy a szerelem vakká tesz és olyanokat kérdőjelezünk meg, mint a saját vérünk, a gyerekeink.

words:ki számolja?music: the big bang note: remélem tetszik ♥



▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽

See you again?


politikus
avatar
Korom :
27

Tartózkodási hely :
✖️✖️ nem a Loch Ness-i tóban, az biztos


Hozzászólások száma :
22

reagok :
15

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Magic Shop Szer. Szept. 19, 2018 5:23 pm

Lia & Roland
Magic Shop


Tudtam, ha engedek Rolandnak a kávéval kapcsolatban, akkor később is engednem kellett volna, de nem tudtam volna elviselni a gondolatot, hogy mindent ő fizet, ha ketten vagyunk. És igazán jól esett úgy viselkedni kicsit, ahogy gyerekként megszokhatta tőlem. Igazán meglepett, hogy képes voltam kipréselni magamból ezt a viselkedést. De jó volt olyan kis határozottnak lenni. Jobb, mint az, amire készültem, mert az visszalökött volna a sötétségbe.
- Minimum? – felhúztam a szemöldököm. – Nem gondolod, hogy egy kávéért cserébe kicsit sok a minimum egy alkalom?
Arról nem beszélve, hogy ez még hangozhatott is akár randinak. Áh, nem, biztos csak elnéztem, valami olyasmire gondolhattam feleslegesen, amire nem kellett volna. Rollo bárkit megkaphatott, nem értem, miért pont én kellenék neki. Gyerekkori barátok voltunk, semmi több, igaz?
- Nem, szerintem pont jókor érkeztél. Most nagyobb szük… - Hirtelen hallgattam el, mert valami olyasmit készültem kimondani, amire nem voltam felkészülve. – Nem tudtál volna segíteni. Az ügyvédem jó volt, de az én szavam volt szemben anyáméval és Connoréval. Oké, ott volt még az orvosszakértő, de valahogy mégsem jött össze.
Ezen már nem volt mit tovább beszélni. Nem voltam elég meggyőző, nem állt mellettem más nő, nem volt elég meggyőző a bizonyíték, vagy csak anyám pénze sokkal szebb volt és hatásosabb, mint bármi más. Figyeltem, és nem tudtam mire vélni azt a grimaszt, de ráírtam a kávénak a számlájára. Nem tudom milyen lehet, de az ehhez hasonló helyeken híresen rosszak voltak a kávék. Azt gondoltam, ha a minimum egynél maradunk majd, kárpótolnom kell emiatt a kávé miatt.
- Anya vakon szereti, semmit sem tudtam tenni. Az akkori barátom sem, pedig figyelmeztette ő is Connort, mikor egyszer meglátta, hogy eljött ő is értem. Mindent elmondtam Zacknek, de az az éjszaka tönkretett mindent. A kapcsolatunkat is, de megértette. Csak azt kérte, hogy ne legyek ettől még leszbikus.
Elmosolyodtam, mert bár soha nem vetettem meg egy nő társaságát semmilyen módon, és ezt Zack is tudta, biztos voltam benne, hogy nem ettől fogok majd a saját nemem felé fordulni. Tényleg, Rollo vajon tudta ezt? Már akkor is látszott rajtam, hogy talán nem csak a férfiakat szeretem majd? Nem biztos, ahhoz még túlságosan korán volt.
- Connor… ő anyám kapcsolataira és rangjára hajt nem a pénzére, mert mostanra van már neki elég. De a ranggal az a baj, hogy elsősorban Franciaországban ér valamit, itthon nem. Anyám kapcsolatai pedig halványultak az évek alatt. Nem mondom volt még néhány, de a többség ott is francia. A sors fintora, hogy Des pedig nem engedi egyiküket sem a közelükbe, és még egy figyelmeztetést is körbeküldött a régi ismerősök között az eset után, hogy ne álljanak többé szóba Connorral.
Természetesen nem mondta meg, hogy miért, egyszerűen ő megbízhatatlan partnerként írta le, és ennyi már elég is volt. Megittam a gyümölcslevem maradékát, aztán igyekeztem nem egy nagyon magatehetetlen és összezuhant nő képet mutatni, ezért elmosolyodtam, tiszta szívemből, hiszen volt egy sokkal jobb dolog a mai napban, mint ezen búslakodni.
- Köszönöm – mondtam egyszerűen. – Köszönöm, hogy nem nézel ringyónak.
Legalábbis úgy láttam rajta, hogy nem néz annak. Tudtam, hogy bízhatok benne, és örültem annak is, hogy most futottunk össze. Így nem ért csalódásként azoknak a véleménye, akik így vélekedtek rólam. De hogy kicsit tereljem a témát inkább elővettem egy vidám emléket.
- Emlékszel rá, mikor elmászkáltunk a piacon és felültünk arra a körhintára? Des majdnem idegbajt kapott, mert azt hitte megszöktetted a húgát.
Elnevetem magam, mert azt az arckifejezést máig nem tudtam elfelejteni. Pedig én voltam olyan hét éves, ők pedig tizenkettő. És bár nem emlékeztem tisztán rá, hogy mi történt a szökés előtt, de az biztos, hogy nagy volt bennem a kalandvágy, ezért a körhinta látványa megszédített.
- Hogy is sikerült belerángassalak abba a szituációba? Erre már nem emlékszem. Biztos nem a két szép szemem tehetett róla.
Kicsit változott a testtartásom is ettől. Nyíltabb lett és sokkal befogadóbb. Hirtelen megint eltűnt az a kellemetlen és nyomasztó érzés, ami az előbb rám telepedett. Legalább már ezzel a titokkal kevesebb nyomta a vállam. De még bőven volt olyan, amivel elijeszthettem. De ezt nem akartam, csak még nem tudtam miért nem. Vagy csak nem mertem bevallani magamnak?

▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽

Egyszer megint bízni fogok.
lord
avatar
Korom :
23

Tartózkodási hely :
Waterford

keresett :
Bátyus
Lachie

Hozzászólások száma :
51

reagok :
36

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Magic Shop Vas. Szept. 23, 2018 8:30 pm

Lia & Rollo



Mintha a Sors akarta volna, hogy ő meg én újra találkozzunk és eszmecserét folytassunk. Felidézve a régmúlt emlékeit, mintha az az elfedett érzés újra itt motoszkálna bennem. De már nem olyan élénken, nem akar kitörni belőlem ahogy a vulkánból kitörő láva. Inkább belülről emészt fel, ami sokkal békésebb, mert csak én érzem. Egyedül én. Ahogy beszél valóban eszembe jut a kis Lia, aki kiharcolta magának azt, hogy érvényesüljön és mások elfogadják azt amit ő szeretne. Mint már mondtam, túl tudok járni az eszén. Hiszen nem hagyom magam. Nem akarok mindent rá hagyni, elvégre én vagyok a férfi. Sokan azonban úgy hiszik, hogy a férfiak buták és befolyásolhatóak. Nos nem vagyunk azok! Csak sokszor szeretjük annak tetetni magunk, mert azután nem kell majd szembe néznünk az esetleges hisztériával ami fogadhat, ha tovább ellenkezünk.
Ezért hagyom most rá látszólag a fizetést. Ki nem állhatom a nézeteltérést, még ha a munkahelyemen látszólag rengetegszer kell szembe néznem a párton belüli és kívüli rivalizálással is. Sokakat elfog a sárga irigység, a zöld féltékenység és az ébenfekete gonoszság. De mindent mégis minden egyes alkalommal túl kell szárnyalni, ezt sem olyan nehéz. Csak a kávétól ne grimaszolnék ennyit, miközben ő mesél. Nem tehetek róla, hogy édesen szeretem. Komolyan mondom azt a két cukrot simán bele tehették volna, minimum.
– Most miért ne? Talán valami más elfoglaltságod lenne? – jó persze talán nem kellene erőltetnem, de akkor meg élősködőnek érezném magam.
Akár meglephetném valamivel. Vagy le is mondhatnék erről, tekintve, hogy mindketten változtunk egy kicsit az idők múlásával. De az igazság az, hogy ismerni akarom a felnőtt Lia-t is. Mert miért ne? Van abban valami rossz, hogy kíváncsi vagyok? Hiszen ez vezet, vezetett mindig is előre. Ez volt az ami segített elérni a céljaimat, a szüleim céljait és talán a testvéremét is ez fogja, ha megérik rá. Ő azonban sokkal álmodozóbb típus. A céljai csak addig érvényesek, amíg újat és vagányabbat nem talál. Amit tényleg komolyan lehet venni az ő elhatározásában az a zene és talán az informatika utáni érdeklődése. Tőle megtanulva ezért sem veszem komolyan néha az embereket és arra várok, hogy komolytalanul benyögjék: na jó csak vicceltem. Lia azonban tényleg halál komolyan beszél. Ez az egész megtörtént vele, valóban és az anyja is nagyon bolond – bocsásson meg nekem ezért a megjegyzésért – ha nem a saját lányát védi, hanem egy idegent. Hiszen aki csak úgy belép az életünkbe valamilyen szinten az. Mert addig valami újat képviselt amiről mi nem tudtunk és ezért hihetjük azt, hogy szeretjük és megveszünk érte? Lelki szemeim előtt sajnos sikerült elképzelnem Lia édesanyját amint ezt a Connor-t üldözi a szeretetével, szerelmével. Ez még rémesebb, mint a valóságban. Sajnálom Lia-t érte, de nem teszem szóvá. Nem tehetem. Azt hinné csak egy újabb sajnálkozó vagyok a listán, aki ennyivel annyiban is hagyja a dolgot és másnap mintha mi sem történt volna tovább lép, éli az életét ugyanúgy.
Szörnyű mik vannak ugyebár. Az ember nem gondol bele, hogy azok a dolgok amiket a tévében hall az akár az egyik ismerősével is megtörténhet. Végtére is miért ne történne meg? Miért ne történne meg olyanokkal is akiket szeretünk? Végighallgatom mindazt amit mond, hogy nem tudtam volna segíteni, az anyja mennyire vak és Desmo milyen lépéseket tett annak érdekében, hogy hátrányba hozza ezt a Connor-t. Meg, hogy a barátja mennyire… Alamuszi. Nemhogy mellette állt volna, támogatta volna őt, inkább felhúzta a nyúlcipőket és egyedül hagyta őt ezzel a gonddal együtt. Persze nem vagyunk mind egyformák. Van aki fél az ilyesmitől, menekül a felelősségtől, sokkal inkább mossa kezeit csak ne legyen része ennek az egésznek. Elhúzom a szám. Nem tehetem szóvá, hogy mennyire gyenge alak lehetett a barátja, ha így feladta a kapcsolatukat. Egyrészt nem tudom mennyire szerethette őt és szeretheti még, másrészt nem ismertem az illetőt. Ismeretlenekről meg nagyon ritkán szoktam véleményt nyilvánítani.
– Nem vagyunk egyformák Lia. Ez talán jó, néha rossz. Különben is, miért kellene annak néznem téged? Te gyerekként is ügyes kislány voltál, miért ne lennél felnőttként is ügyes nagylány? Jó erre nem kell válaszolnod, de én hiszek abban, hogy valahol mélyen legbelül ott van benned még az akit én ismertem. - mert igazán sosem változunk meg, csak rájövünk, hogy kik vagyunk igazán és mi mindent rejtünk még legbelül. Mikre vagyunk képesek ha odatesszük magunk és harcolunk a céljainkért. Én amondója vagyok, hogy el lehetne valahogy csípni ezt az alakot is. Csak egy alkalmas eszköz és esetleg egy terv. Ismeretlennek szerintem én is éppen jó lennék. Mondjuk… Még ki kell találnom a részleteket. De ha Lia elmondása szerint ezt az embert a rang adta lehetőségek érdeklik és semmi más, azt hiszem át tudok járni az eszén. Főleg mert néhol ismernek, néhol meg szerencsére pont nem.
Ravaszkás mosoly jelent meg az arcomon amikor felhozta a gyerekkori emlékünket. Persze, hogy emlékeztem rá. Arra is ahogyan a testvére reagált az egészre. Jóval az esett előtt valami olyasmiről hadováltam szegény Desmo-nak hogy feleségül veszem a testvérét, ha elég idős leszek hozzá. Gyerekeink lesznek, akik az ő gyerekeivel fognak majd játszani, összevesznek, kibékülnek és egy csomó sületlenséget amit szegény bevett. Talán azt hitte, hogy elraboltam a testvérét, mert ő nem nagyon osztotta ezt az elképzelést. Szerintem most sem lenne mellette, főleg mert általa nem kedvelt hivatásom van.
– Oh igen. Azt a kétségbeesett arcot sosem felejtem el. Most is előttem van, amint utána kerek egy óráig szapul, hogy milyen felelőtlen vagyok, meggondolatlan, bajkeverő és ki tudja már mi vagyok. Másnapra rá meg ismét velem játszik, mert jobb választása nincs. Sajnálatára. Persze sokat piszmogott miatta, az orrom alá dörgölte, de sose vettem komolyan a fenyegetőzését. A barátomnak tartottam. – most is annak tartanám, ha itt lenne szemtől szembe velem. Mert nem tudnék haragudni rá, hogy ő rám esetleg igen, az bizony az ő baja. Nem zavarna. Nem, mert ami igazán érdekel az itt ül velem szembe és figyel.
– Őszintén? Láttam mennyire lelkes vagy, nekem meg elegem volt a családomból és úgy gondoltam mindketten megérdemeljük, hogy magunk legyünk. Vagy legalábbis valami hasonló. – ebbe az aprócska valami hasonlóba tartozott bele még a ténye annak, hogy szerettem őt. Ezt persze már nem kötöttem az orrára. Miért is tettem volna, nem igaz?
Sajnos a szünet lejárt, de nem keseredtem el. Azért mert egy ismerős mellettem volt, egy igazán kedves régi ismerős, ami még inkább dobott a hangulatomon, a hab a tortán meg az előadás volt.
– Örülök, hogy találkoztam veled. – jegyzem meg mellékesen, mintegy pontosan akkor amikor csend van és azt várnánk történjen valami a színpadon.

words:ki számolja?music: the big bang note: remélem tetszik ♥



▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽

See you again?


politikus
avatar
Korom :
27

Tartózkodási hely :
✖️✖️ nem a Loch Ness-i tóban, az biztos


Hozzászólások száma :
22

reagok :
15

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Magic Shop Hétf. Szept. 24, 2018 4:25 pm

Lia & Roland
Magic Shop


Akartam. Nem tudtam megmagyarázni, de ott abban a pillanatban mindent akartam. Mindent és bármit. Hihetetlen volt, hogy ennyi idő után, ennyi megmérettetés után találtam valakit, aki nem rögtön azzal támadott le, hogy én tehettem róla vagy mennyire sajnálja, de amúgy már úgyis mindegy. Hát nem volt mindegy. Rohadtul nem, és ezt Rollo bizonyította be. Odabújtam volna hozzá, csak átöleltem volna, hogy tudja, minden rendben van. Nem, ez nem volt igaz. Én akartam tudni, hogy minden rendben van, de nem ezen a módon. Így még nem lehetett, nem lettem volna képes rá, és elszúrni sem akartam. Ezúttal nem.
- Elfoglaltságom? Tudod, valami mindig van, de a kedvedért bármikor szabaddá teszem magam.
Elmosolyodtam, és csak hagytam, hogy a történtek, hogy a mesém magával ragadjon és tegyem azt, amit akartam. Mert muszáj volt, ha nem akartam teljes mértékig azt elhitetni vele, hogy minden rendben, miközben semmi sem volt rendben. De ez megint egy másik történet volt. Mert talán volt még valami, amit nem mondtam el, és bár én nem tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget, valójában nagyon is az volt. A számára.
De ahogy biztos voltam benne, hogy a mi kapcsolatunk majd hagymahéjként fog lebontani minden egyes körénk épített téglát, úgy voltam abban is biztos, hogy amint ez megtörténik soha nem fogom tudni elengedni. Már így is ragaszkodtam hozzá, pedig csak pár órája találkoztunk újra. Mondja még valaki, hogy a múlt emlékei ne befolyásolhatnak egy kapcsolatot. Most nagyon is úgy éreztem, hogy mindenféle kapcsolat befolyással lehetett bármire.
- Nagylány? – Elnevettem magam, mert valamiért ez az egy szó ragadta meg a fantáziám a mondandójából. – Hát… Oké, akkor nem válaszolok.
Igazából nem is tudtam volna nagyon mit. Amit pedig igen, az túlságosan is mesterkélt lett volna, nem ideillő. De legalább ettől a kislány-nagylány vonaltól eszembe jutott egy régi emlék, ami igazán bebizonyította, hogy mennyire igaza volt. Des még mindig felhozta néha, legutóbb mikor megtudta, hogy mi történt és azt hitte elszökök majd, elbújok és nem fogom hagyni, hogy megtaláljon. Tévedett, én nem voltam ilyen. Igaz volt, hogy néhány napra bezárkóztam a lakásomra, és ha nagyon magam alatt voltam, akkor még most is képes voltam erre, de egyre ritkábban fordult elő. Főleg, mert meg kellett szerveznem egy jótékonysági eseményt, és nem volt könnyű Írországból végrehajtani. Mert az esemény Párizsban volt.
De annak örültem, hogy sikerült egy kis mosolyt csalnom Roland arcára, még akkor is, ha az emlék nem volt feltétlenül olyan szórakoztató, mint nekem. A családjával kapcsolatos problémát viszont megértettem. Sok időt töltöttünk együtt, és láttam, hogyan bántak vele, az öccsével is. Bár az utóbbira annyira nem emlékeztem, és ezért cseppet sem voltam meglepve, hogy a mi társaságunkat kereste.
- Tudod, egy jó vidámparkért most is lelkes tudok lenni. Ilyen téren tényleg nem változtam semmit.
Mondjuk megválogattam, hogy mire ültem fel, mert nem mindenhez volt bátorságom, de szívesen elmentem volna vele egy körhintára megint. Kötöttségek és kíváncsi szemek nélkül. Nagyon jó lett volna, és ha nem lett volna a hölgy a páholyunkban, akkor ez a hely is jó lett volna. Mert csak azt akartam, hogy őt lássam, és őt érezzem, és ugyanígy megnyugtasson. De a szünetnek vége volt, és minket várt még egy jónak ígérkező második felvonás. Visszaültem a helyemre, de igazság szerint nem nagyon tudott lekötni az előadás. Folyamatosan azon járt az agyam, hogy mi van, ha nem véletlen a mai találkozásunk? Miért is hívtam el magamhoz? A bátyámon kívül egy férfi sem lépte át a házam küszöbét. Ha lehetett mindenkivel inkább máshol találkoztam és béreltem egy szobát.
Kérdőn és értetlenül néztem rá, hirtelen megzavarodtam, ahogy ránéztem valamiféle forróság öntött el. Örültem, hogy a sötétség miatt annyira nem látszott rajtam. Fürkésztem a tekintetét, percekig. Még akkor is, mikor ő az előadást figyelte. Végül kicsit közelebb hajoltam hozzá, mert ekkor az előadás már elkezdődött. Nem akartam megzavarni másnak a nyugalmát.
- Én jobban örülök neki, hogy találkoztunk.
Ennek a közelhajolásnak lett az az eredménye, hogy megéreztem az illatát. Bódító volt, és azt hittem, nem is enged majd el. Csalogatott magához, azt mondta, hogy bízhatsz bennem, de nem tudtam, hogyan lennék képes erre. Végül elhajoltam, és hogy ne essek kísértésbe valamilyen óvatlan és oda nem illő gondolatnak köszönhetően, inkább picivel távolabb ültem. Reménykedtem benne, hogy nem veszi majd rossz néven. Így is maradtam a felvonás feléig, amikor egy poénnak köszönhetően felolvadtam.
Innentől mintha a világ ismét helyrerázódott volna bennem. Újra nevettem a poénokon, és még könnyeztem is néha. Összességében nagyon élveztem az előadást. A végével pedig nem álltam fel azonnal. Tudtam, hogy az emberek tülekedni kezdtek azért, hogy kijussanak onnan. Ráadásul azt sem tudtam, hol parkol Rollo a kocsival. Meg kellett még beszélnünk néhány dolgot, mielőtt belevágtunk volna az éjszakába. Meg az éjszakához vezető útba.
- Hol parkolsz? – kérdeztem még a helyemen ülve. – El akarsz még intézni valamit indulás előtt?
Nem lettem volna meglepődve rajta, és mivel nem siettünk haza, a legfontosabbnak a biztonságot találtam. Nagyjából két óra alatt ott leszünk attól függően mekkora a forgalom, és hányadik próbálkozásra sikerül megtalálnom a haza vezető utat. Mert sötétben még nem nagyon jött össze.
- Nagyjából két óra az út, szóval hamar odaérünk majd tényleg. Nagyban függ attól mennyi idő alatt sikerül kiérnünk a városból. Van egy kis út melletti fogadó, akár ott is találkozhatnánk.
Lassan elfogytak az emberek és ideje volt nekünk is indulni. Nem akartam, hogy ránk zárják a színházat, még akkor sem, ha egyébként érdekes kaland lett volna.


▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽

Egyszer megint bízni fogok.
lord
avatar
Korom :
23

Tartózkodási hely :
Waterford

keresett :
Bátyus
Lachie

Hozzászólások száma :
51

reagok :
36

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Magic Shop Csüt. Szept. 27, 2018 9:38 am

Lia & Rollo



Olyan csilingelően és bársonyosan hatott a hangja, mintha meg tudna érinteni vele, de nem a testem, hanem a lelkem legeslegmélyét. Ahová titkon minden egyes apró és mégis érzéssel bíró részecskémet zárom el, a világ elől. Ijesztő, mintegy villámként csap belém a szava. Hogy az én kedvemért szabaddá teszi magát. Bármikor. Bármikor? Valóban bármikor? Mintha tehetnék valamit, mintha ki akarna bukni belőlem az igazság. De visszafogom magam. Tudom mivel kell alapjaiban elhessegetni azt a bizonyos érzést, egyszerűen valami lehangolóra gondolok. A közelmúlt eseményeire, amikor úgy hittem minden amiben hiszek az örök. Ez persze nem így történt. Minden változáson megy át, én is. Mégis valahogy kiül a szám szélére a vigyor és nem tudom levakarni onnan. Mert önállósult, gyerekként vigyorogtam ennyit, amikor velük voltam és azt gondoltam miénk a világ. Akkor a szüleinké volt, most már a miénk. Csak el kell döntenünk milyenre formáljuk és ami legfontosabb, soha ne hagyjuk vezetni magunk az orrunknál és mi se tegyünk így mással. A manipulálás ugyanis nem vezet jóhoz, ezért kíváncsiskodom, ezért kérdezek meg valamit, ha nem elég egyszer akkor többször is. Most persze nincs kit, mert a magam ura vagyok. Nem függők senkitől és én talán mindig is erre vágytam. Amit sosem kaphattam meg, amiért mindig is küzdeni akartam. A szeretet. A szeretetet ugyanis örök. Ha haragot érzel már egyre kevesebb benned az amit másoknak is átadhatsz, a szeretet lángját. Hát ezért is ritkán figyelek arra amivel engem a mélybe ránthatnának, amivel lelomboznának, amiért haragot kellene éreznem egy másik személy irányába, akárkiről is legyen éppen szó.
De nem vagyok tiszta. Próbálok az lenni. De nem vagyok. Néha olyannak látnak ami nem is én vagyok. Nem lehetek az, egyszerűen túlságosan mesterkélté válok egy illető szemében, főleg akkor ha nem ismer. Ha nem tudja mik a szokásaim, mit szeretek, mi tesz boldoggá, mitől válok idegessé és társai.
– Egy hét múlva csütörtökön? – kíváncsiskodtam. Az egy hét azért, mert addigra kiderülhet, hogy képes vagyok mindent ugyanúgy tenni, mint előtte. Mintha az évekkel ezelőtti énem nem is létezett volna, nem szerettem volna őt és ez az egész látszólag lehetetlen. De szeretem a kihívásokat. Tudom, hogy képes vagyok… Nem, sajnos nem. Egyetlen egy dolog van aminek még én magam sem tudok parancsolni. Azok az érzéseim, pontosabban az a szeretettömkeleg amit iránta érezhetek. Ha le tudok mondani róla, akkor vállalom a vele járó érzéketlenséget minden és mindenki másra. Mert akkor tudni fogom, hogy rajta kívül nem szerettem igazán senki mást. Nem akarnék senkit sem úgy szeretni, mint őt vagy nála is jobban, mert képtelen lennék rá.
Elmosolyodtam amikor ő is nevetett a megjegyzésemen, hogy ő „nagylány” és szerintem sokat nem változhatott azóta. De talán igen. Ehhez talán semmi kétségem sem férhet, azonban ez nem jelenti azt, hogy nem ismerhetem meg azt a Lia-t aki azután „keletkezett”, hogy a szüleink és mi már kevesebbszer találkoztunk.
– A jégkásáról valamiért én sem nagyon tudtam leszokni. Van benne valami ami mindig is viccesen hatott rám, míg más a csokoládés fagyit vagy a vattacukrot választotta, emlékszem én a jégkásának ugrándoztam sokat. – míg a szüleim vették meg főleg, utána már sokkal normálisabban és civilizáltabban álltam az eladó előtt. Tény, hogy most már nem kell zsebpénzt kikönyörögnöm a szüleimtől, de akkoriban igen. Ezért mondtam azt, hogy valami másra kell a pénz, nem jégkására vagy egyéb dologra amit éppen akkor nagyon de nagyon szerettem. Tény, hogy most is, ám kevesebb pénzt költök rá, mint akkoriban. Már nem vagyok túlzottan édességmániás.
Odafent a páholyban, mintha újra visszaállt volna minden a normális kerékvágásába, kivéve addig a pillanatig amíg el nem mondtam neki, hogy örülök a találkozásunknak. Nem gondoltam volna, hogy ő is ugyanúgy érezhet, mint én. Hogy ő még jobban örül. Még inkább szélesebb lett tőle a mosolyom, amikor szinte magam mellett érezhettem őt. Jól lehet ez annak köszönhető, hogy közelebb hajolt hozzám és tudva milyen problémás lehet neki egy férfi közelében lenni, nem fordultam felé. Túlságosan is közel volt hozzám, nem akartam sem őt sem önmagam zavarba hozni.  A székemben már-már izgultan vártam az előadás végét. Ezért lehet, hogy csak néztem az előadást de a gondolataim valahol máshol jártak. Néztem, de nem láttam és hallottam. Ennél fogva talán a legnagyobb poénok nem jutottak el a tudatomig. Nem nevettem mindig akkor mint mindenki más. Mintha Lia története komorrá tett volna, hogy azon rágódjak el egy darabig. De nem. Nem teljesen ezért, inkább csak elgondolkodtam. A múltunkon. Hogy összetalálkoztunk. Hogy újra láthatom őt és ismételten azon izgulhatok, mikor láthatnám őt viszont.
Az előadás jelárt, az emberek megindultak és ha nem állok fel, talán nem is értem meg, hogy Lia miért ül még mindig. Mert ő észnél van és tudja, hogy az emberek ilyenkor túl sokan vannak, mind kijutni próbál. Hiszen ez a dolguk és a rendje mindennek. Megálltam. A szemeimmel az ajtót vizslattam, majd lenéztem rá.
– Csak a legközelebbi parkolóban van. Nem akartam nagyon messze hagyni. Két percre van innen. – körülbelül, nem szoktam számolni, hogy mennyi ideig kell elsétálnom az autómig. Most meg aztán végképp nem tudnám.
Hátra pillantottam, a tömeg oszolni kezdett, lassan senki sem volt az épületben. Amikor úgy véltem, hogy egy kisebb csend van végre, úgy éreztem elindulhatunk.
– Találkozhatunk ott. Megvárjuk majd egymást és utána folytathatjuk az utat. De két óra… Neked kell irányítani, ugye tudod? Szóval te mész elől.

words:ki számolja?music: the big bang note: remélem tetszik ♥



▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽

See you again?


politikus
avatar
Korom :
27

Tartózkodási hely :
✖️✖️ nem a Loch Ness-i tóban, az biztos


Hozzászólások száma :
22

reagok :
15

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Magic Shop Pént. Szept. 28, 2018 9:08 pm

Lia & Roland
Magic Shop


Szinte beleremegtem a gondolatba, mikor megkérdezte, hogy következő csütörtökön ráérek-e. Főleg, mert addig meggondolatlanul azt ígértem bármikor, holott tudtam, hogy nem tudok majd csak úgy elszakadni akármikor. Reménykedtem benne viszont, hogy ha mégis olyan időpontot talál, akkor tudok egyezkedni vele. Ugyan, egy óra ide vagy oda, már igazán nem számított, igaz? Igaz?
Nem igaz. Tudtam, hogy azzal már megszegtem a szavam. De most elsősorban azt kellett átgondolnom, hogy mi is volt betervezve következő hétre nekem. Az iskola nem akadályozott az biztos. Konferencia sem volt, a bátyám sem jött, a többiek meg nem érdekeltek. Ez volt a fontosabb, főleg, hogy ez már meg lett beszélve. Senkinek nem kellett tudnia, hogy milyen programom van, ha azt mondtam, nem érek rá.
- Hol?
Végül csak ennyit kérdeztem vissza, hiszen úgy nehezen vihetett el vacsorázni vagy ebédelni. Nem tudom, mire volt éppen kedve, vagy mit tervezgetett. Mert biztos voltam benne, hogy tervez valamit, és ezúttal nem akadékoskodtam. Hagytam magam sodródni az árral. Rollo mellett nem veszthettem semmit. Tudtam, hogy ha csak töredékében hasonlított a gyerekkori énjére, akkor nem fog bántani. Sőt, megvéd majd, ahogy mindig is tette.
Elvégre ahogy én már nagylány voltam, ő már nagyfiú volt.
Még akkor is, ha a jégkása iránti lelkesedése cseppet sem hagyott alább. Még szerencse, hogy az idők során sikerült elsajátítanom hogyan kell elkészíteni. Még ha nem is pont olyan volt, mint amit egy vidámparkban lehetett kapni például, de azért hasonlított rá az íze.
- Nos, nagyon nagy szerencséd van, mert itt áll előtted az, aki képes jégkása utánzatot készíteni.
Nagyon büszke voltam, ennek megfelelően ki is húztam magamat kicsit. Ennek persze az lett a következménye, hogy nevetni kezdtem. Örültem neki, ha boldognak láttam, attól olyan volt, mintha pillangók repkedtek volna a gyomromban. De tudtam, hogy ez nem lehetett a valóság, és inkább arra fogtam, hogy most találkoztunk sok év után újból.
Az előadás érdekes volt, miután magamhoz tértem kicsit. Pont ezért biztos voltam benne, hogy talán el kéne jönnöm másodszor is megnézni. A poénok feléről lemaradtam, ami végül is nem volt akkora nagy probléma, hiszen a műsor végét értettem. És a lényeg szerintem ez volt. Hogy nem maradtam le semmiről. A végeztével viszont nem mozdultam. Láttam a tömeget a szünetben is, akkor nem indult mindenki a büfé felé, de nagy volt a tülekedés így is, ezt pedig el akartam kerülni most.
- Akkor mehetünk együtt is. Én is itt állok nem messze. Valószínűleg mire mi innen kimegyünk, már csak az autóink fognak állni a parkolóban.
Eddig a pontig viszont nem gondoltam bele, hogy ezt a két órát nekem kell majd úgy levezetnem, hogy folyamatosan mögöttem jön. Nyeltem egy nagyot majd felálltam a helyemről. A kihívást így is elfogadtam, nem volt ez nagy dolog, hiszen ha arról volt szó, akkor neki kellett követnie. Figyelnem csak az előzéseknél kellhet, a többit biztos meg tudtuk oldani. Sok elágazót nem nagyon volt az úton, így eltévedni sem igazán lehetett.
- Rendben, de remélem tudod tartani a tempót – kacsintottam.
Nem akartam semmilyen őrült dologba bevinni, de szerettem volna hamar otthon lenni, és bebújni a takarómba. Sok volt ez a nap, és tudtam, hogy még nincs vége, de a hazafelé utat beleszámoltam. Azt viszont nem, hogy házigazdának is kell még lennem. Mert ha már meghívtam magamhoz, akkor legalább egy jégkását biztos csinálok neki. Valamikor.
Megindultam a helyemről a blézeremmel a kezemben, ami eddig a székem háttámlájára volt felakasztva. Talán túl sokat is vártunk a távozással, de biztos nem akarták ránk zárni az ajtót, és nem is tévedtem. még voltak néhányan, akik éppen akkor mentek ki az ajtón. Megfordultam, és amennyire a cipőm engedte, rohanni kezdtem.
- Nem érsz utol – incselkedtem.
Az ajtóhoz érve, elköszöntem a személyzettől és örömmel konstatáltam, hogy az eső szerencsére elállt, így nem kellett attól félnem, hogy megint bőrig ázok. A blézerem viszont fel kellett venni. Az ír éjszakák nem arról voltak híresek, hogy egy ingben lehetett mászkálni. A parkoló felé menet lehetett látni, hogy nem csak a mi kocsink van ott, gondolom mások sem siették el a dolgot.
- Hogyan tetszett az előadás? Megérte eljönni idáig?
Nekem mindenképpen megérte, hogy eljött idáig. Tényleg nagyon örültem neki, hogy újra láthattam, még akkor is, ha kicsit megrémisztett az utazás. Két óra elég fárasztónak tűnt egymást követve, de csak túlélem majd. Végül megálltam a saját autóm mellett.
- Én ezzel megyek. Hol a tiéd?
Kíváncsian néztem körbe, mert lassan elfogytak a kocsik, de lehetett éppen egy fal másik oldalán is az övé. Aztán eszembe jutott még valami, amivel talán kibújhatnék a vezető szerepkörből, és megadhatnám neki a címemet is.
- Mit szólnál hozzá, ha beütném a GPS-edbe a címem és te mennél elől?
Azt biztos nem akartam volna, hogy ott találkozzunk, mert az utolsó kanyarnál tényleg nekem kellett menni elől, de addig legalább a saját tempóban közlekedtünk volna.


▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽

Egyszer megint bízni fogok.
lord
avatar
Korom :
23

Tartózkodási hely :
Waterford

keresett :
Bátyus
Lachie

Hozzászólások száma :
51

reagok :
36

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Magic Shop Szer. Okt. 03, 2018 11:05 am

Lia & Rollo



A szívem azt súgta boldog lehetek, hogy ne törődjek semmi egyébbel ma. Hogy nyugodtan tervezgessek, mert előre tervezni, ha arra kerül sor néha nagyon is szeretek. Ezt próbálom mindenkire ráhúzni. Azokra akiket irányítani tudok, a szüleimet meg valahogy meggyőzöm, hogy nekem van igazam. Persze nem egyenesen, hanem a jól bevált nyakatekert útvonalon, ami az eszükhöz vezet és kiderül, hogy gyakran két zsenit is átlehet vágni. Ha arról van szó. Én ezer örömmel megcáfolom, hogy az ő kijárt útjuk a jó, a helyes. Szántalan másik út van, amire ráléphetünk, amire rá kell lépnünk, hogy önmagunk lehessünk. Látszólag persze követem a lábnyomukat, de azért igazából mégsem. Egyrészt mert már a magam ura vagyok, néhány dolgot jól lehet egyeztetek velük, de az nem sok. Nem. Hiszen még mindig így is próbálkoznak. Rávezetni olyasmire, ami sajnos nem én vagyok, nem lehetek én. Miért is lennék én? Nekem látszólag nincsenek saját álmaim, ezt ők szépen el is hiszik. Miért ne hinnék el? Hiszen olyan nyilvánvalónak tűnik az ő akaratuk az enyém is, az álmaink közösek, nekem meg eszemben sincs elköltözni Inverness-ből Edinburgh-be. Pedig titokban már megtettem. Nem díszből tartózkodók sokat ott, nem csak a párt ügyeit intézem, nem azért ácsorgok egy látszólag ismeretlen ház előtt és bámulom, mintha a hatalmába tudna keríteni, hanem azért mert az enyém. A szabadság záloga. De még rengetek átépíteni való van rajta. Amibe nem kezdhetek csak úgy bele. Túl észrevehető volna, ahogy az építőmérnökökkel beszélnék. Az anyám elátkozott falai meg túl sokat hallanának, ő meg tudna róla. Mert mindenhol ott van és valójában sehol, ha az Inverness-i családi házunkra gondolok.
– Meglepetés, érted megyek. – zártam le ennyivel ezt a témát. Hiszen még számomra is valóban meglepetés volt. Mert el kellett döntenem, hogy hol szeretnék vele lenni. Ezért is mondtam, hogy érte megyek. Ha nem is éppen akkor amikor számít rám, de érte bárhová elmegyek. Olyan, mint a… ő sajnos nem egy soha meg nem kapott lánytestvér, sokkal több annál és ezt én is érzem. Hiszen annyi idő után, amiről úgy hittem soha nem fog megtörténni, újra szeretem őt. Vagy még mindig. Hiszen vannak dolgok amiket nem tudok újra kezdni, megváltoztatni. De már nem bánom. Az élet eseményei formálnak minket, azzá aki most vagy akár holnap leszünk. Mégis mindenképp tanulhatunk a hibáinkból, a szüleink, a környezetünk hibáiból egyaránt.
– Jégkása… – csak ennyit tudtam kipréselni magamból, az arckifejezésem szerintem beszédesebb volt nálam. Amiről az volt leolvasható, hogy sajnos régen mennyire mániákusan rajongtam egy adag kásás jéghez. Tudom, hogy rögvest, gondolkodás nélkül megkértem volna a kezét, csak azért, mert egész életemben jégkása szerűséget akartam inni vagy legalább magamhoz húzni egy kicsit, de nem tettem semmi ilyet. Távol tartottam magam tőle. Egyrészt azért mert nem tudtam milyen érzés az ő helyében lenni, reszketni attól, hogy egy nő hozzám érjen és felidézze bennem azt a rosszat amit velem tettek. Mert velem semmi rosszat nem tettek. Inkább én voltam az aki rosszat tehetett volna. Persze egy fordított világban, ahol én lennék nő és ő férfi már más lenne a helyzet, akkor tudnám miről beszélne. De most még nem. Így nem.
– Akkor mehetünk is. – mert már úgy gondoltam, hogy nincsenek olyan sokan, gyorsan kijuthatunk és… Majdnem elnevettem magam, amikor Lia elindult, rohant és azt mondta nem érem utol. A régi énje jutott az eszembe. Az a kislány akivel imádtam, imádtunk fogócskázni, bújócskázni. Most megint azt érzem, hogy újra gyerek vagyok és valóban őszintén vidám. Mit tehetem volna? Utána eredetem. Helyes a mondás, hogy egy bolond százat csinál. De persze Lia nem volt az, én voltam az aki megbolondult érte. A kijárat előtt azonban lelassítottam. Nem akartam, hogy azt higgyék ténylegesen elment az eszem. Ezért persze, hogy nem értem utol. Mert én meg akartam őrizni a látszatát annak, hogy igenis komoly ember vagyok, aki néha komolytalanul viselkedik ha olyan személy kerül a közelébe, akit szeret és aki előtt nem akarja megjátszani magát. Illedelmesen elköszöntem az ajtó előtt állóktól, majd szedtem a lábam Lia után a parkolóba. Voltak még azért itt néhányan, az autókból ítélve.
– Megérte eljönni. Már csak azért is, mert találkozhattam veled Lia. – széles mosolyra húztam a számat, pont úgy mint gyerekként amikor szájra puszit akartam adni neki, de Desmo rendszerint megjelent és csak az arcára nyomtam egy halvány alig érezhető valamit. Most nem történt semmi ilyen.
– Érdekes előadás volt. A színészek előtt le a kalappal. Én biztosan végigröhögtem volna ha az ő helyükben lettem volna a szereplést. – sokan úgy hiszik, hogy néhány politikus megjátssza magát és valójában színésznek kellett volna állniuk. Én ezzel nem vagyok így.
– Ott áll annál a fánál. – tudom, hogy nem illik de a jobb kezemmel a hátam mögötti fára mutattam, ahol az autóm is volt.
– Rendben. Legyen így. De ne lepődj meg ha bizonytalanul lassan fogok menni, nem ismerem ezt a helyet annyira, mint szeretném. Bár rá se ránts. Túl élem. – elkísértem az autóhoz, hagytam, hogy bepötyögje a címet ahová mennünk kell, majd ha sor kerülhetett rá akkor el is indultunk hozzá.

words:ki számolja?music: the big bang note: remélem tetszik ♥



▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽

See you again?


politikus
avatar
Korom :
27

Tartózkodási hely :
✖️✖️ nem a Loch Ness-i tóban, az biztos


Hozzászólások száma :
22

reagok :
15

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Magic Shop Pént. Okt. 05, 2018 10:17 pm

Lia & Roland
Magic Shop


Meglepetés. Szerettem a meglepetéseket, ha nem egy jól megtervezett poénnak voltam éppen a szenvedő alanya. Szerencsére olyanban még nem volt részem, de láttam eleget, hogy néhány komolyabb igen durván is el tudott fajulni. Biztos voltam benne, hogy ezúttal ennek nem lesz itt a helye, szóval boldogan bólintottam egyet, és már alig vártam a napot, mikor ez bekövetkezhet.
Mintha a kirohanásommal is ezt akartam volna siettetni. Hiszen, Rollo nálam aludt. Végre egyszer nem kellett attól félnem, hogy valaki… Connor mégis rám talál és majd bejön, és… még a hideg is kirázott a gondolattól. Nem akartam erre gondolni, attól csak rosszakat álmodtam, és általában nem aludtam fél éjszaka, a másik felében pedig a nappaliban összegömbölyödve a tv előtt. Szóval az volt a minimum, hogy összedobok majd legalább egy jégkását, és annyit amennyit akar. Bármennyit, amennyit meg tudott enni vagy elvinni magával.
Elpirultam, ennyi bókot már rég hallottam egyetlen este folyamán. Ha tudta volna, hogy mennyire örültem én a viszontlátásnak, akkor a végén még versenyezni kezdtünk volna egymás túllicitálásában. Pedig az nem ránk vallott volna. Még csak szerelmesek sem voltunk, pedig olyat akkor csináltam, mikor szerelmes voltam. Majdnem mindig, és mennyire ciki volt. Így utólag visszagondolva rá, biztos nem csináltam volna meg még egyszer. De a jövőről tudjuk, hogy soha nem lehet tudni róla, mit hoz.
Teljesen egyetértettem a színészekkel kapcsolatban. Én se bírtam volna ki röhögés nélkül, és biztos voltam benne, hogy eleinte ők sem, csak már annyiszor játszották el, annyiszor hallották, hogy inkább unták. Kicsit összefogtam magamon a blézeremet, majd abba az irányba fordultam, ahol a kocsira mutatott. Nagyon jól nézett ki, pont olyan, mint amilyen Rollo is volt.
- Csinos. A barátnőd?
Elmosolyodtam, majd követtem a kocsihoz, ahol bepötyögtem a koordinátákat. Tudtam, hogy az utolsó szakaszon helyet kell majd cserélnünk, ezért erre külön kitértem.
- Óh, ne aggódj. Mentem én már nagyanyók mögött, és kibírtam. Ha meg mégsem, akkor megelőzlek majd – kacsintottam egyet, majd megindultam a saját autóm felé.
Levettem a cipőmet, már alig vártam, hogy kibújjak belőle, majd miután elment mellettem, kikanyarodtam mögé és meg sem álltunk a lakásomig a megbeszélt egy megállót leszámítva.



Köszönöm a játékot.

▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽

Egyszer megint bízni fogok.
lord
avatar
Korom :
23

Tartózkodási hely :
Waterford

keresett :
Bátyus
Lachie

Hozzászólások száma :
51

reagok :
36

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Magic Shop
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Heart of Europe :: Európa szíve :: írország :: írország temetõje-
Ugrás: