welcome to europe, traveller
Life is a journey that must be traveled no matter how bad the roads and accommodations.
lépj be bátran
európa rád vár
Karakter neve:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
friss bejegyzések
legújabb irományok
Vas. Nov. 11, 2018 11:30 pm
Vas. Nov. 11, 2018 6:16 pm
jelenlegi utazóink
európa szívében
Jelenleg 8 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég

Anaise Delacroix

A legtöbb felhasználó (43 fő) Kedd Aug. 21, 2018 12:11 pm-kor volt itt.
történéseink
jó ha tudod
európai lakosok
nyilvántartása
csoport
amerikai 2 5
angol 3 6
ázsiai - -
francia 6 5
görög 1 2
ír 4 4
külföldi 2 5
norvég 3 4
olasz - 2
orosz 3 3
skót 1 2
spanyol 4 2
svéd 1 2
összesen 30 42

Pascal & Hell - Excuse me
TémanyitásTárgy: Re: Pascal & Hell - Excuse me Hétf. Szept. 24, 2018 8:00 pm



to: Hell

Eltörpülő szószám// Remélem tetszik  // Erőteljes // ♣️


A tükröd leszek, hogy lásd, ki vagy, ha nem látnád.


Ettem, ittam és a válaszától annyira fel lelkesültem, hogy nem akartam mást, csak bemenni abba a terembe s, áldozni a muzsika oltárán. Megismerni az ittenieket, a stílusukat, eszmecserét folytatni velük. Barátkozni. Megihletődni. De nem lemásolni semmiféle szavuk, gondolom norvégul énekelnének nem angolul. Miért is tennék ugyebár? Ettől függetlenül biztos beszélik a közös nyelve. Eligazodhatok rajtuk. Megfejthetem őket, technikákat tanulhatok tőlük. Vagy esetleg mutathatok nekik.
Szó szerint csillogni kezdett a szemem már a gondolattól is, hiszen azt tehettem volna amit szeretek, amivel életem végéig foglalkozni szeretnék ha megérem az öregkort. Amire az unokáimat is meg akarom tanítani, hogy ha dobolni nem is, de valamilyen hangszeren játszhassanak. Vagy a húgom unokáit. Akiket sajátomként imádhatok. Bár ez igazából a jövő zenéje, ahogy mondani szokás. Hiszen nem tudom mit érek meg, igazából. Lesznek-e unokáim egyáltalán? Látni fogom őket? Kit érdekel ez most igazán? Fiatal vagyok, nem kell ilyesmin agyalnom.
– Komolyan? Tényleg be jönnél velem oda? – muszáj volt visszakérdeznem és ahogy ő felállt úgy én is rögvest mellé pattantam. Nem akartam egy pillanatra se megtántorodni. Végtére is a zenéről volt szó! Lelkes voltam. Önfeledt mosolyogtam Hell mellett, mintha épp azt mondta volna, hogy… Inkább hagyjuk. Szóval vigyorogtam ezerrel, még akkor is amikor rákérdezett, hogy van-e közöm a zenéhez. Hogy ne lenne közöm? Hevesen bólogattam, aztán abba hagytam amint kiejtette a gitár szót az ajkain.
– Nos, azon csak meg akarok tanulni. Igazából dobos vagyok Hell. Van egy zenekarom is, Four Little Blackbirds a neve, azért mert négyen vagyunk, a többi meg… Nem tudom, hogy találtuk ki már. Mindenki máshogy meséli, attól függ ki kérdezi. A lényeg, hogy nagyon apránként kezdődött az egész. Először csak, mint „játék”, viccelődös összeülések, zagyvaság tömkelege. De kiderült, hogy ez a zagyvaság mindannyiunknak tetszik. Van egy bizonyos hangja, értelme az egésznek. Egy ideje komolyan veszem, a gyakorlást, a próbákat, a zenét, a dalszövegeket amiket írunk, a dallamot magát. Hogy értelmes üzenete legyen a dolognak. Ne csak egy újabb tini bandának gondoljanak minket. Szeretnék híres lenni. Nem nagyon, csak egy kicsit. Ám a tehetségkutatón igazából még agyalok. Tudod miért? Mert ott csak a szólósok érvényesülnek leginkább. Megfigyeltem, hogy a csapatok néhány középdöntőt menetelnek, ha meg nem tetszik a közönségnek az amit előadnak akkor kiszavazzák őket és elfeledi mindenki mindazt amit letettek. – magyarázok, teljes beleéléssel. Látszik, hogy olyan téma hozódott elő amit a sajátomnak érzek, amiről megvan a véleményem. De talán ez tenne minket még híresebbé, ám mindig arra gondolok, hogy sok olyan előadó van akinek nem volt szüksége a tehetségkutatókra, akik saját erőből érték el az álmaikat és az emberek mint kiderült szerették, szeretik őket mai napig is.
Tagadhatatlan, hogy az olyanok közé akarok tartozni a többiekkel együtt. Nem akarom, hogy elfeledjenek minket, a Four Little Blackbirds-t, mert tudom igenis van értelme az egésznek. Csak rendbe kell tennem a dolgaimat velük. Ami tudom, hogy nehéz lesz, de legalább tiszta lappal állhatok majd előttük. Legalábbis remélem.
– Ismered őket ugye? – fejemmel az aktuális színpad felé biccentettem amikor beléptünk a terembe, ahol a több zenész gyerekek is voltak.
– Nem akarok egyedül oda menni hozzájuk. Velem tartanál? Gondolj csak bele, eldicsekedhetsz nekik, hogy te már szereztél egy francia barátot, de ők még nem. – tekintve, hogy egyetlen szerencsétlen francia diákot sem láttam a közelükben erre következtettem. Különben sem hiszem, hogy nálam lelkesebb francia pont itt tartózkodna a teremben. Maximum azok akiket megfertőztünk a zene imádatunkkal még odahaza. De ők csak leülnének és figyelnék az eseményeket, pontosan úgy ahogy az a két piszmogó teszi ott a padokon. Timothée és Hugo. Évfolyamtársak vagyunk, ismerem őket. De nem kezdek el integetni nekik, inkább Hell-re figyelek. Aki szintén nagy figyelmet szentel nekem, szóval nem mondok le róla. Hiszen itt ő az egyetlen akit ismerek, azt a hisztérikát leszámítva aki arról a fránya papírról beszélt, de őt inkább utálom, komolyan.
– Ám ha nincs hozzájuk kedved, az sem baj. Veled is jól megvagyok. – mert ugye lazíthatok, tehetek egy kis szünetet, nem kell minden egyes percben ezzel foglalkoznom. Mi van akkor ha Hell nem akar oda menni? Semmi. A nap megy tovább, én hálálkodok egy darabig, aztán abba hagyom és rám un mert… Szerintem elég érdekes vagyok ahhoz, hogy ez ne történjen meg és ezt nem nagyképűségből mondom, hanem minimális és éppen elég önbizalomból.




▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽



Be a voice, not an echo.

diák
avatar
Korom :
18

Tartózkodási hely :
✦ Párizs

keresett :
✦ Ambrosine

Hozzászólások száma :
44

reagok :
12

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Pascal & Hell - Excuse me Csüt. Szept. 20, 2018 5:00 pm
Pascal & Hell


Végignézve az iskolán azon töprengtem, hogy annyira nem is gáz ez a hely, de mégis szeptembertől minden felfordul, s nem lesz ilyen ideális, pezsgő élet a falak között. Vagy legalábbis az embernek nincs ideje élvezkedni benne. Nem mintha hiányozna a nagyvilági életem azzal a társasággal, mert hiába adott pillanatnyi boldogságot, türhetetlen volt, amit tettek. Akkor az egész egy buli volt, a folyosót röhögve szeltük át, a padunk felé, amire ha bárki más rá merte magát vetni, akkor nem túl sok lehetősége volt szegénynek. Ezért sem volt nagyon jellemző az eset, az első pár alkalom után, mindenki megértette a helyzetet. Mi voltunk azok, akikre félve pillantottak, néha kicsit megbotránkozva, de ezt kinyilvánítani sosem volt merszük. Visszagondolva, szívesen odalépnék a régi énemhez és a fülem közé csapnék.
Miután végighallgattam a lány hisztijét, rádöbbentem, hogy azóta sem sokat változhattak a körülmények, csupán annyi, hogy már inkább lehunyom a szemem és szándékosan figyelmenkívül hagyom az iskolai rivalizálást. Hihetetlenül felhúzott az értetlenkedés, és ennél még jobban az, hogy kilépve a burkomból felhívtam magamra a figyelmet, pontosabban az övékét. Ezekután fohászkodtam, hogy ne kezdjék előről majd a kis játékukat idén is. Néha mit meg nem adnék Harry Potter láthatatlanná tévő köpenyéért…
Hevesen haraptam bele a szendvicsembe, és elfoglalva a helyemet pásztáztam a falakat. Mindenféle oklevél, kupa, teletűzdelt parafatábla volt dísze a falnak. A zeneterem közelében természetesen az ilyesféle eredményekre helyezték a hangsúlyt, de azonkívül ki lehetett szúrni néhány sport és művészettel kapcsolatos kiírást is. A suli csillagai többnyire testmozgás terén eredményesek, a zenei része is sikeres, azonban ott kizárólag két banda létezik, és a kórus, mások nem vállalták a versengést.
Csendben hallgattam őt, olykor biccentéssel egyetértettem vagy elvigyorodtam, szóval próbáltam emberien viselkedni, s nem úgy, mint aki egyébként titokban két hete sorozatokon és filmeken élt. Be kell vallani, hogy vissza kell szoknia az embernek, ha egy ideig kerüli a szocializálódást, egészen rettegtem, hogy kínos helyzetbe hozom magam.
- Benézhetünk. – Értettem egyet, azzal a lendülettel pedig fel is pattantam, mielőtt viszont újból megszólaltam volna egy friss kétely ötlött fel bennem. Vajon Ron még dobol? Talán a zene miatt eljött erre a programra? Nem, nem, valószínűleg valamiféle szigeten nyaral a legújabb barátnőjével a szülei pénzéből… ugye?
Nem tehettem mást, mint előretessékeltem Pascalt, és görcsösen reménykedtem a szerencsémben, már nem volt kiút, láttam a francia szemeiben az érdeklődést, és nem vonhattam volna vissza, amibe épphogy beleegyeztem. Valahogy úgy éreztem, hogy hosszú nap elé nézek…
- Úgy sejtem, hogy van közöd a zenéhez. – Kezdtem bele egy újabb témába még a csönd bekövetkezte előtt. – Hadd találjam ki… Gitár? – Szememet összehunyorítva koncentráltam, mintha bele tudtam volna látni a fejébe, de valójában a kisugárzása miatt tippeltem erre. Illetve volt egy kis tapasztalatom, hogy milyenek a dobosok, azaz a folytonos dobolás még hangszer nélkül is, remegő kéz, ilyesmik. Nem ezt sugallta Pascal.
Nem mintha nagyon értettem volna hozzá, Ron nem engedte, hogy többet tudjak. Inkább csak el akart kápráztatni, anélkül, hogy más zenészekre ránézhetnék, persze ez könnyen meg volt, nyálcsorgatva követtem bárhová. Bleh.
Az ajtón sikeresen betereltem a fiút, igazából időt akartam vele nyerni, mivel legalább egy fejjel magasabb volt, ha nem több, s így még véletlenül sem engem szúrt volna ki Ő először, aztán másodjára -, ha meg látna – már előnyben lennék, tudnám, hogy ott van.
Hangoltak éppen, megkönnyebbülten léptem a francia mellé, miután dobhangot nem hallottam egyelőre. Szememmel azért még próbáltam kiszúrni, de végül inkább Pascal felé fordultam.
- Azt hiszem, van lehetőség játszani is… de ha csak inspirálódni akarsz, akkor le is ülhetünk. Vagy, ha akarsz velük beszélni... – Úgy csináltam, mintha ezek a tevékenységek engem kizártak volna, mert tulajdonképpen ezt ültette régen a fejembe, mintha nem akarta volna, hogy közel kerüljek valamihez, ami őt nagyon érintette. Kicsit fájt, hiszen oda voltam, és vagyok is a zongora hangjáért, egyszer meg akartam kérni, hogy tanítson… nos, nem úgy sült el, ahogy terveztem. Pedig romantikusan hangzik, nem? Ő nem egy herceg típus.
Elnézve a fiút mosoly ült ki az arcomra, igazi mosoly, sugárzott róla, hogy milyen kapcsolatban áll a zenével, és mindig jó látni valakit, akinek így felcsillannak a szemei. Talán egyszer én is megtalálhatom azt, amiért élek, ami boldoggá tesz. Azt hiszem, hogy a legnagyobb félelmem muszájból, élvezet nélkül leélni az életemet.

§ Szószám: 689 § Zene: user kedvence § Megjegyzés: Remélem tetszik
copyright
diák
avatar
Korom :
18

Tartózkodási hely :
☼Lørenskog


Hozzászólások száma :
23

reagok :
9

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Pascal & Hell - Excuse me Szomb. Szept. 08, 2018 8:22 pm



to: Hell

Eltörpülő szószám// Remélem tetszik  // Erőteljes // ♣️


A tükröd leszek, hogy lásd, ki vagy, ha nem látnád.


Csak azért jöttem el, mert tudtam, hogy mindenkinek szüksége van egy kis Pascal mentes időre. Jól lehet, hogy tudtam nagyon jól ezt G. és Ré nem fogja díjazni. De nem érdekelt. Előbbi véleménye azért nem, mert mindent ráfog arra, hogy én csak le akarok feküdni vele és nem gondolok semmi másra, az utóbbi meg eléggé betépett rám, szóval hozzá meg azért nem szólhatnék. Viszont teszek rá, letehet arról, hogy nem szólok hozzá. Még azért is, hadd idegeskedjen, egye a méreg, fortyogjon benne a düh, amit irántam érez. Addig biztos vagyok abban, hogy csak rám gondol, nem pedig másra. Mégis be kell vallanom, egy részemnek hiányzott mindkettő. Itt maximum csak Skype-on vagy Facebook-on tudtam velük beszélni, már ha nagyon megerőltetem magam és veszem a fáradtságot és kérdezgetek. Nos ez egyszerre lehet idegesítő és a várva várt pillanatok egyike. Attól függ kinek keserítem meg az életét éppen. Most ebben a kevésbé szent órában egy norvég diákét, aki nem hajlandó ideadni nekem a kaját amit kérek. Komolyan, szánalmas ami itt folyik azért, hogy megkaphasd amit csak szeretnél. Minek kell ez a cetli? Nem lehetne egyszerűen csak odaadni és kész? Nem értettem semmit abból a bugyuta kifogásból, hogy neki ezzel el kell számolnia és nem akarja, hogy az legyen ő ette meg.
Én elhiszem, hogy hozzám hasonlóan ő is éhes, meg minden, de ne kötözködjön már. Hiszen szemmel láthatóan ezeknek a cetliknek semmi értelme. Ettől függetlenül jó volt kiadni a felesleges gőzt, megnyugodtam. Egy kicsit. Talán ezért is volt akkora nagy bátorságom megkeresni és odasétálni ahhoz a lányhoz aki valamilyen szinten segített nekem. Hálás voltam neki. Ezt valamilyen szinten ki is szerettem volna mutatni felé. Lehet, hogy nem normális dolog és most ha G. vagy Ré látna biztos kinyírna és/vagy féltékenységi rohamban törnének ki, bár utóbbiban nem vagyok annyira biztos, de az tuti fix, hogy G. egy egész litvániját előadna arról milyen szemét alak vagyok.
Leülök mellé, viszonozva a mosolygását. Ez eddig elég jól megy nem? Csak elő ne törjön az a lényem amelyik mindenkit felhergel. Na jó itt maximum az iskolatársaimat meg a szobatársaimat tudnám teljesen kikészíteni, mert ők értik amikor franciául duruzsolok és erősen gesztikulálok, hogy márpedig nekem van ebben és abban igazam. De most még ehhez sincs kedvem. Az éhség lefárasztott, meg az út és a szócsata azzal a lánnyal ott az étel standnál.
– Mintha az ilyenekből mindenhová kijutna egy csapatra való. – jegyeztem meg, azzal bele is haraptam a szendvicsembe. Végtére is, szeretek enni. Meg mindenhez van étvágyam ami szem-szájnak ingere. Megrágcsáltam az éppen aktuális falatot, majd rendesen nyeltem is egy nagyot amikor „Hell”-ként mutatkozott be. Mi a Pokol? Előhúztam azt a bizonyos vigyoromat, amit Ré nem bír, de simán elmenne egy fogkrém reklámba, mert olyan hű de sejtelmes.
– Szóval Hell… Az én nevem Pascal. – mutatkoztam be végül én is, bár mondhattam volna én is valami frappáns becenevet, de az a baj, semmi sem írja olyan jól le a keresztnevem, mintha teljes valójában ki nem mondanám, ezért maradt a szép és sima Pascal. Ami igazából néha csak P. Nagy P. Vagy tényleg simán csak Pé, de ezt ugye hogy is lehetne elmondani egy idegen nyelven? Most megkímélem szegény lányt ettől a bonyodalomtól.
– Persze, hogy jól érzem itt magam. Ne aggódj, sok kell ahhoz, hogy elmenjen a kedvem ettől a helytől. Jó volt levezetni a felesleges feszültséget azon a lányon! Most már nem izgulok annyira ettől az egésztől. – mert már kiveszekedtem magam valakivel ugyebár, előadtam a szívek harcát és most már szerencsénkre nyugodt vagyok. Kíváncsian pillantok Hell felé, amikor a városi látogatást említi.
– Még nem. Egyelőre elvannak az iskolai programokkal. A sporttal, az étkezéssel, a zenével. – utóbbi persze, hogy sokkal jobban érdekelt, különben meg sem említettem volna most.
– Ez persze nem jelenti azt, hogy nem lenne kedvem megnézni, csak nem beszélek a nyelveden. Félő, hogy a sok norvég között elvesznék. – azzal újabb falatot haraptam a szendvicsből és így tovább.
– Van kedved megnézni mi folyik odabent? – zenebona, végtére is mi más, amit innen kintről ne látnék. Mégis mintha a rabja lennék, még itt is vonz magához és nem ereszt a hangkavalkád.




▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽



Be a voice, not an echo.

diák
avatar
Korom :
18

Tartózkodási hely :
✦ Párizs

keresett :
✦ Ambrosine

Hozzászólások száma :
44

reagok :
12

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Pascal & Hell - Excuse me Vas. Szept. 02, 2018 6:51 pm
Pascal & Hell

Az egész esemény azért vonzott igazán, mert egy remek alkalom a nyelv gyakorlására. Mit ér a sok könyvből tanulás, ha nem alkalmazhatjuk? Ez a része a legizgalmasabb, amikor észre sem veszed, hogy percek óta úgy beszélgetsz valakivel, hogy nyelvi szakadék áll köztetek, de a közös tudással egy híd épül fel és szinte fel sem tűnik, hogy mennyire természetes. Hála a modern technológiának számos lehetőség van például youtube videókkal elcseszni az időt fejleszteni magunkat, de személy szerint a zenékből is sokat tanultam. Már évek óta egy aféle hobbinak számít, hogy angolról norvégra fordítsak dalszövegeket, és különösen élvezem is. Szóval van tapasztalatom, ezért akár év közben is szívesen segítettem cserediákoknak, mert nem csak a nyílt hét által érkeztek diákok az iskolába, voltak fiatalok, akik egy félévet vagy évet is bevállaltak.
Néha én is elgondolkoztam, hogy beadom a jelentkezésemet és az országig meg sem állok, de jól tudtam, hogy nem bírnám a családom nélkül, mégha erről sosem esett szó. Folyton kitaláltam valamit, minthogy az itteni tanulmányaimra akarom a hangsúlyt fektetni, miközben Henriék azt takargatták, hogy nem tudnának utamra engedni. Mindenki nagyon is jól tudta, hogy mit gondol a másik valójában.
Így ki nem ragadná meg az alkalmat, ha ingyen és bérmentve találkozhat külföldiekkel a saját korosztályából? Csupán a bátorságomat kellett összeszednem, hogy bemerjek jelentkezni egy programra vagy megszólítani valakit, de olyan érzésem volt, hogy képtelen vagyok, és inkább lehúznám magamat a vécén.
A vágyott beszélgetés viszont magától kopogtatott, bár először nem fogtam fel, hogy valaki hozzám beszél, méghozzá az egyik pillanatban norvég köszöntéssel, majd angolul. Miután felpillantva az idegenre megismertem benne az előbb látott francia fiút, átváltottam egy picivel barátságosabb Hell-re és próbáltam nem az előbb mutatott unalmas arcommal választ adni neki.
- Szia, semmiség. Hidd el, van benne tapasztalatom. Van még pár hozzá hasonló idióta lány és fiú. Ez még a szebb arca volt, talán szerencsés is vagy. – Kezemmel kissé zavartan mutatom, hogy nyugodtan üljön le mellém, bár fogalmam sem volt, hogy miért tettem ezt pontosan, meginvitáltam a pokolba. Ha megint meglátják őt, méghozzá velem, akkor lehet, hogy nemcsak enni nem kap. Egyébként sem olyan típusnak tűnt, aki velem tartana, inkább olyan… Ronos. Akinek millió barátja van, mindenki ismeri, a lányok elalélnak tőle és valószínűleg van valami menő hobbija, de mégis sejtelmes és bőven vannak titkai. Ja, persze, semmi előítélet. Plusz pont a köszönetért.
- Amúgy Hell vagyok. – Váltottam át illedelmesre és egy halvány mosolyt is megvillantottam, mielőtt reagálhatna a nevem jelentésére. Általában, ha norvégul mutatkozom be, akkor nincsen semmi probléma, de angolul mégis másképp hangzik, amit mindig is jól tudtam és Arn is, aki rám aggatta a becenevet. Büszkén viselem, és nagyon jó drámai hatást kelt, ha például valakire a frászt akarom hozni. Ezt nem volt szándékomban eljátszani a francia idegennel, és reménykedtem, hogy nem hagy ott abban a pillanatban vagy nevet fel, azt képzelve, hogy csak viccelődtem.
- Remélem, a kis incidenstől függetlenül jól érzed magad. – Nem szerettem volna unalmas beszélgetést az időjárásról, és úgy sejtettem, hogy ő sem az a fajta, de ez volt, ami azonnal beugrott és nem volt drasztikus témaváltás.
- Egyébként voltatok már a városban? Van egy olyan sejtésem, hogy mindenki elráncigált titeket ezekre a dolgokra. – Biccentettem a fejemmel a terem felé, ahová még mindig belátást nyertünk és épp szünetet tartott az aktuális banda. Elég gáz lenne, ha semmit nem látnának a városból, s mikor visszatérnének Franciaországba, annyi kép élne bennük az országól, mint amit a földrajzkönyvekben láttak. Nem tudom, hogy pontosan mire épül a terve a tanároknak, de biztos vagyok benne, hogy egy idő után azt fogják a diákok csinálni, amit ők szeretnének és a norvégok a franciákkal keveredve majd maguknak megszervezik a kötelezőn kívüli programokat.


§ Szószám: 601§ Zene: user kedvence § Megjegyzés: Remélem tetszik
copyright
diák
avatar
Korom :
18

Tartózkodási hely :
☼Lørenskog


Hozzászólások száma :
23

reagok :
9

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Pascal & Hell - Excuse me Hétf. Aug. 27, 2018 7:21 pm



to: Hell

Eltörpülő szószám// Remélem tetszik  // Erőteljes // ♣️


A tükröd leszek, hogy lásd, ki vagy, ha nem látnád.

Éreztem, hogy a többieknek egy kis nyugalomra és pihenésre van szüksége, lehetőleg nélkülem. Ezért is csak az utolsó pillanatban szóltam, hogy én megyek erre a csodálatos kirándulásra és ne búsuljanak, amiért ők nem jöttek mert úgyis készítek majd egy rakás képet és videót amit megmutatok nekik. Magammal szerettem volna hozni viszont a húgomat, de ő sajnos lebetegedett és egyedül kellett szembe néznem a testvériskolánk diákjaival. Nagyából itt is ugyanazok az unalmas szakok lehettek, mint nálunk. Csak itt minden bizonnyal volt még valami egyéb ami nálunk nem volt és fordítva. A felügyelő tanáraink próbáltak felkészíteni arra, hogy itt mi vár ránk. Mi a program, lehetőleg maradjunk együtt és ne csavarogjunk el, mert az holtbiztos, hogy egyikünk sem tud norvégül. Az utóbbi felvetéssel sajnos egyet kellett értenem, de ugyebár nem dísznek tanuljuk az angolt sem, mint idegen nyelvet. Az angoltanárunk annyira erőszakoskodó, hogy az már fáj. Ennél fogva érthető, hogy ha akarja ha nem az ember megtanulja ezt az idegen nyelvet. Főleg, hogy néhány sorozatot eredeti nyelven és felirattal nézek. Ott több olyan kifejezés van, amit el lehet sajátítani s, ha álmomból felébresztenek is azt fújom. Ilyen volt a sokak által nagyra becsült Trónok harca vagy az Amerikai horror sztori. Mindkét sorozat esetében mániákusan vártam az új évadot, minden egyes évben, amióta rájuk találtam az interneten és az osztályban is elkezdtek beszélni róla. Ez volt a két nagy kedvencem, amiből „tanulni” szoktam, de ez nem jelentette azt, hogy másra nem találtam közben rá. Mintegy kitöltő elemet azokra az időszakokra, amikor épp nincs Trónok harca vagy Amerikai horror sztori szezon.
Igen, sajnos rosszabb napjaimon, amikor nem próbálunk a többiekkel és nem tanulok akkor a sorozatfüggőt játszom. Akit ki kell rángatni a laptopjától, mert ha nem a végén ottfelejti magát és abból csak baj lesz. Ezért is örülhettek szerintem a szüleim amikor előálltam ezzel az ötlettel. Hogy én márpedig el akarok menni erre a „kirándulásra” és jól akarom érezni magam. Csak abban reménykedtem, hogy esetleg itt is lesznek olyan zeneszerető gyerekpalánták, mint én és elbeszélgethetek velük. Esetleg megihlethetnek és a többiek nagy örömére egy új szöveggel térek haza. Persze ehhez sok reményt nem fűztem, a tanáraink gondoskodtak arról, hogy egy pillanatra se unatkozzunk, minden időnket jól kitáblázták időtöltéssel. Akarom mondani nem is a mi tanáraink, hanem a vendéglátók, a mi tanáraink csak átadták az információt nekünk.
Az iskola bentlakásában szállásoltak el minket, amivel semmi bajom nem volt. Hiszen ugyanúgy, mint a miénkben itt is emeletes ágyak voltak, amiért ölni tudtam volna, csak én legyek felül. Akikkel összekerültem a sulimból szerencsére nem kötözködtek és megértették, hogy én halálosan szerelmes vagyok az emeletes ágy fenti részébe. Gondolom ennél fogva nem igen akartak kötözködni velem és egy vállvonással beleegyeztek, hogy felőlük nyugodtan lehetek felül, csak éjjel ne bucskázzak onnan le. Egyszerűen csak feldobtam oda a cuccaimat, mintegy jelezve, hogy az az én helyem és ne foglalják el. Azzal a lendülettel azonban nem maradtam tovább ott. Egyrészt azért mert az éhségem nagy úr volt és tényleg korogni kezdett a gyomrom. Másrészt emlékeztem, hogy a tanáraim említettek valamit két étel standról és arról, hogy onnan ingyen lehet kedvünkre válogatni. Be is álltam az egyik szimpatikusabbhoz, ahol kevesebben voltak és nem kellett annyit várni. Csakhogy, minden jóban van valami rossz, ez meg most sem alakult máshogy. Elmondtam, hogy mit szeretnék. Először vétlenül franciául, majd látva, hogy nem ért a szép szóból elmondtam neki angolul is. Furán meg is nézet, majd elmondta, hogy ahhoz szükség van egy cetlire is, amit a hallból szerezhettem volna magamnak. Gondolom a tanáraim ezt is megemlítették, csak ki figyelt erre? Különben is, honnan tudjam én, hogy itt az ingyen kaját is papíros igazolásra adják? Most komolyan! Rosszabb, mint a börtönben. Az elején azt hittem, csak viccel. Még egyszer szépen és tagoltam elmondtam angolul, hogy mit kérek. De megint a cetlivel jött, hogy értsem meg nem adhat anélkül nekem semmit. Ám a sor is elég jól felgyűlt, én meg egyre éhesebb és éhesebb lettem. Ugye nem hiszi, hogy megint ki fogom állni és várni a soromat?
Közöltem vele, hogy éhes vagyok már és hagyjuk ezt a formaságot, még elég normális hangnemben. De aztán azzal jött, hogy neki ezekkel a cetlikkel kell elszámolna az ételt tényleg nekünk adta ide és nem ő ette meg. Szemet forgattam. Közöltem vele, angolul, hogy nem érdekel ez a hülyeség csak adja ide azt amit kértem. Mégsem történt semmi. Ez a körforgás így mehetett egy darabig. Mert sem én sem a lány nem engedett a huszonegyből. Mondtam neki, hogy ha ideadja amit kérek és megettem azután idehozom neki azt a fránya cetlit. Továbbra sem akart engedelmeskedni nekem, elutasító volt és hajthatatlan, makacs kis öszvér mint én. Belekötött, hogy ezt nem teheti meg, mert akkor mindenki ugyanezzel jönne és egy ilyen cetlivel többször jönnének hozzá. Most komolyan? Nem az a lényeg, hogy ez a rengeteg étel ne romoljon meg? Akkor mi értelme van ennek a cetlis dolognak? Nem igazán értettem. Csak az étel érdekelt, hogy legyen valami a gyomromban és ne a kínzó éhség gyötörjön. Ez egész nap így ment volna, hacsak a hátam mögött lévő lány meg nem szólal. Norvégül. Amit sajnos a nyelvtudásom hiányának köszönhetően nem értettem. De biztos nem valami szépet, már csak azért is, mert nem hallottam több kifogást a pult mögött álló lánytól. A jelenetet elnézve azonban, amikor a norvég lány felém fordult és a pult felé biccentet meg melléje még mosolygott is, arra gondoltam így próbál jelezni, hogy szabad az asztal. Elvehetem magamnak végre azt az átkozott üdítőt, ami első ránézésre valamilyen kóla fajta lehetett. A szendvicset amibe a saláta és paprika meg sajt mellett még csirkemell is szépen be volt passzírozva. Meg muffint, azt a csokoládédarabkásat, amit úgy imádtam, hogy ölni tudtam volna érte, ha arra került volna a sor. Na jó, lehet, hogy nem. De határozottan örültem annak, hogy elvehettem végre azt amit kértem. Lehet, hogy ettől most nagyon pofátlannak tűnhetek a vendéglátóink szemében, de kit érdekel ez most? A megszerzett zsákmánnyal odébb álltam.
Ám mégsem akartam hálátlan lenni ezért a „megmentőmnek” köszönetet szerettem volna mondani. Kíváncsian keresni kezdtem a tekintetemmel, míg szegényt ki nem szúrtam egy padon egyedül ücsörögni. Hát persze, hogy lecsaptam rá! Úgy mint sólyom a mezei pócokra, egyszerűen csak odahuppantam mellé. Mielőtt azonban elkezdett volna valami zaklatónak vagy egyéb problémás esetnek titulálni, beszédre nyitottam a számat.
Hei!* Nagyon szépen köszönöm a segítséget. Az a csaj ott egy idióta volt. – köszönni persze tudtam, bár azt kétlem, hogy helyesen is ejtettem ki. A lényeg, persze mindig a szándékon van, nem?

Spoiler:
 





▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽



Be a voice, not an echo.

diák
avatar
Korom :
18

Tartózkodási hely :
✦ Párizs

keresett :
✦ Ambrosine

Hozzászólások száma :
44

reagok :
12

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Pascal & Hell - Excuse me Hétf. Aug. 27, 2018 1:36 pm
Pascal & Hell

Mehettem volna moziba, a parkba vagy kisállatkereskedésbe, sőt maradhattam volna is otthon újabb sorozat után kutatva, tényleg bármit tehettem volna, de ehelyett az iskolát választottam. Az utolsó héten szó szerint minden ki volt plakátolva, hogy a nyáron nyílt hetet szervez az iskola, ahol külföldi diákokat vendéglünk meg és fényezzük az iskolát mindenféle hamis és olykor valós programmal. Valljuk be, hogy az iskola rádió nem ad mindig ilyen jó zenéket és az igazgató sem mosolyog mindenegyes tanulóra, sőt még a büfés néni is drágábban adja a szendvicseket, de ekkor minden megtörténhetett.
Nem mintha annyira bántam volna a dolgot, hiszen végre kiszabadultam kicsit a ház falai közül, és bár tűrnöm kellett egy ideig Arn-ék beszólásait, hogy milyen szorgalmasan keresem fel az iskolát még szünidőben is, de már volt benne tapasztalatom, hogy kizárjam őket. Mármint ez egyáltalán nem a tanulásról szólt, és kicsit legalább visszazökkenhettem, merthogy még jócskán van egy évem a börtönben. Henrivel ellentétben én előkészítős osztályba jelentkeztem anno, így míg ő már a következő tanulmányain rágódhatott, addig nekem bőven volt időm, amit nem is bántám, miután kissé elveszetten tengődtem a történtek után. Ezzel kapcsolatban pedig… Reménykedtem, hogy Ron vagy bárki a társaságból nem tervezett megjelenni, valahogy úgy gondoltam az elejétől kezdve, hogy ők biztos kerülik távolról a helyszínt, de az utolsó pillanatban, már az iskola ajtajában állva megtorpantam. Mi van, ha mégis? És vajon mi történne, ha összetalálkoznánk?
- Nocsak, nocsak, tanul valamit az ifjú Henriktől? – A megjegyzést nagy sóhajjal fogadtam, hihetetlen, hogy még a tanárok sem látnak át Henrin, és még elképesztőbb, hogy összehasonlítanak vele, pedig egyszerűen letagadhatnánk egymást… azt hiszem.
- Jó napot… - Morogtam az orrom alatt és határozottabban indultam el a folyosón, hogy a tanár megértse, egyáltalán nem volt szándékomban vele cseverészni vagy még rosszabb, ha el akart volna csalni segíteni. Önkéntesnek lehetett jelentkezni, vagy ötletbörzének a feladatokkal kapcsolatban, így ez a vállalható játékokon kívül szintén munkát adhatott. Én azonban egy veritéknyit sem szerettem volna küzdeni, még akkor sem, ha egyes rendezvények csalógatóan hangzottak. A futópályát messziről kerültem, tudtam, hogy azonnal kiszúrna Mr. Sandvik és azzal győzködött volna, hogy ezen a különleges napon csatlakozzak hozzájuk. A legrosszabb mindközül, hogy titokban nagyon is élveztem volna a lehetőséget, a testmozgás egészen gyerekkoromtól kezdve fontos volt számomra, de sosem vált számomra kötelező jellegűvé, ezért inkább nem is kezdtem bele komolyabban.
És mi lehet fontosabb a sportnál? Kaja. Ingyen kaja. I-n-gy-e-n. Oké, lehetséges, hogy ez többnyire a külföldieknek szólt, hiszen két stand volt, az egyik hagyományos norvég ételekkel megpakolva, a másik pedig egyszerű, elterjedtebb ételekkel, viszont nem hagyhattam ki. Egy apró bökkenő volt csupán, és nagy "szerencsémre" akkor vettem észre, mikor már lehetetlen volt szabadulni a kígyózó sorból, plusz az sokkal feltűnőbb lett volna, ha átverekszem magam a tömegen, szépen felkeltve magamra a figyelmet.
Eldöntöttem, hogy úgy teszek, mintha nem is hallanék, egyszerűen elveszek valamit, kifizetem a kis papírcetlimmel, amit egy parafatábláról kellett a hallból letépni és kész. Mintha ott sem lenne a társaságból egy szeplős, vörös hajú leányzó, aki természetesen pont annál a büfénél dolgozott, ahová én tartottam. Egyáltalán miért játsszák még meg, hogy mennyire adakozóak és kedvesek? Mindenki tisztában vele, hogy ők testesítik meg a poklot. Ironikus, nem?
Ígéretem addig a percig élt, míg nem hallgattam végig, ahogy ez a bizonyos hölgyemény szócsatát vív egy francia sráccal, aki háttal állt nekem, de minden bizonnyal felhúzhatta magát a lassan tíz perce zajló csatán. Igazság szerint először a hanglejtésükből gondoltam, hogy miről lehet szó, mert franciául vitáztak, majd átváltottak kicsit angolra, majd franciára, de mire végra angolul is kikerekedett a sztori idegesen előreléptem és át sem gondolva lecsaptam két jegyet az asztalra.
- Figyelj, szerintem erre senkinek sincs ideje, add oda neki azt a szart és mindenki elmehet. – Természetesen kedves természete miatt hevesen artikulálva nekem állt, hogy az idegennek akkor sem volt jegye, de nem ezzel húzott fel, hanem, hogy a Loise névvel illetett meg, amit köztudottan Ron használt. – Elhiszem, hogy szeretnéd, ha fontos lenne a munkád, de szívem, bárki szakíthat arról a nyamvadt tábláról egyet magának. Tudod mit jelent ez? Hogy ez ennyit ér! – Jelentettem ki végül és a kezemben maradt maradék papírt összetéptem és elédobtam. Talán kicsit felment bennem a pumpa, de láthatóan jót szórakozott a kis incidensen, így bosszúként magamhoz vettem két poharat, egy szendvicset és valami tacohoz hasonló ételt, majd a fiú felé fordultam, akivel eddig egyáltalán nem foglalkoztam, a fejemmel a pulthoz biccentettem és barátságosan mosolyogtam. Tényleg bármit elvehetett volna, felőlem az egész asztalt akár, innentől az ő döntése számított.
Reménykedve, hogy az egész iskola újból pezsegni kezd az események után, faképnél hagytam mindenkit, s inkább leültem egy távolabb eső padra, ahonnan be lehetett látni a zenei terembe. Egészen kellemes dallam keringett a folyosón, bár fogalmam sem volt, hogy éppen mi a céljuk, esetleg verseny-e vagy csupán előadás, hátradőlve élveztem az étel és az ének által képződött boldogsághormonokat.

§ Szószám: 793 § Zene: user kedvence § Megjegyzés: Remélem tetszik
copyright
diák
avatar
Korom :
18

Tartózkodási hely :
☼Lørenskog


Hozzászólások száma :
23

reagok :
9

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Pascal & Hell - Excuse me Hétf. Aug. 27, 2018 1:25 pm
Szereplők: Pascal és Hell
Helyszín: Iskola (Lorenskog)
diák
avatar
Korom :
18

Tartózkodási hely :
☼Lørenskog


Hozzászólások száma :
23

reagok :
9

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Pascal & Hell - Excuse me
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Heart of Europe :: Európa szíve :: norvégia-
Ugrás: