welcome to europe, traveller
Life is a journey that must be traveled no matter how bad the roads and accommodations.
lépj be bátran
európa rád vár
Karakter neve:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
jelenlegi utazóink
európa szívében
Jelenleg 9 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 1 rejtett és 4 vendég :: 1 Bot

Anaise Delacroix, Faye McWarren, Henrik Morstad, Lara Olivier

A legtöbb felhasználó (38 fő) Csüt. Márc. 01, 2018 9:25 pm-kor volt itt.
legújabb bejegyzések
friss irományok
Yesterday at 10:35 pm
Szer. Júl. 18, 2018 8:38 pm
Szer. Júl. 18, 2018 5:57 pm
Szer. Júl. 18, 2018 10:11 am
európai lakosok
nyilvántartása
csoport
angol 14 16
dán 2 2
francia 6 6
görög - 1
holland 2 -
ír 6 5
külföldi 5 8
norvég 6 5
olasz 1 2
orosz 2 2
spanyol 5 2
svéd 3 3

Cameron Cox
TémanyitásTárgy: Cameron CoxSzomb. Márc. 03, 2018 4:59 am
Cameron Cox
A szabadságunk azon alapszik, amit mások nem tudnak rólunk.
Ian Somerhalder
33
Dán
Média
London
1984.11.01.
hetero
keresi a nagy ő-t

A szerkesztőség, akár egy hangyaboly, úgy zsong. Klaviatúrák kattognak, telefonok csengnek egyfolytában, valaki mindig ordít, és zúg a légszűrő berendezés, amitől Cameronnak már zsinórban hatodik hete beszakad a háta. Mióta átrakták az asztalát a sarokba pont rá megy a légszűrőből a levegő, amitől folyton fázik és fáj a háta. De nem szól érte. Nem szólhat. Kegyvesztett lett. Már egy éve is megvan talán, hogy valami igazán nagyot alkotott. Akkor megtudta a szakma Cameron Cox nevét. Lebuktatta azt a bírót és a bűntársait, akik kamu perekkel csapolták meg az állam bankszámláját. Egy rendőrkapitány, tizenegy nyomozó, egy főügyész és négy ügyvéd lett perbe fogva azután, hogy kinyomozta az egész ügyet, az alapoktól kezdve. A nyomozóknak mikor átadta az összegyűjtött információkat, leesett az álla. Európa szerte híre ment, hogy egy dán oknyomozó riporter milyen dolgokra derített fényt. Baromi büszke volt magára, bár csupán újságok hasábjain nyilatkozott és rádiókban, kifejezetten kérve, hogy az arcát ne mutassák. Nem akart meghalni azért, amit tett, és szégyen-nem szégyen, féltette az életét akkoriban. De az igazságnak ki kell derülnie, bármi áron, ez volt a mottója már akkoriban is. És a mostani tervének, amin elkezdett dolgozni, már muszáj lesz beválnia. Ez nagyot fog szólni, az alapok már megvannak. Csak bólintsanak rá, mert ha nem, akkor az is lehet, hogy kirúgják. Pedig hogy dicsérték, hajbókoltak neki amikor megjelent az a cikk. A nép zabálta, özönlöttek a szerkeszőtségbe az állásajánlatok, tucatnyian ígértek neki vezetői széket, céges kocsit, nemzetközi szereplést, sőt, az egyik kiadó még a regényét is megvette volna. Ám ő hűséges maradt. Lám, mennyire megérte.
De ha az ember fia ilyen tettet hajt végre, ezután sok-sok szempár figyeli minden mozdulatát. S a büszkesége nem tarthatott tovább néhány hétnél, mert mikor nem tudott előállni bármilyen igazán lebilincselő témával, jött egy újabb ifjú titán...és hirtelen cipőkről kezdett írni, meg celebek életéről, és mire észbe kapott, a sarokba került az íróasztala, és már kávét is magának kell hoznia. Ha igazán őszinte akar lenni magával, akkor be kell látnia, azért ehhez nagyban hozzájárult az is, hogy a modora hagy maga után némi kívánnivalót, ha lehet ilyen finoman fogalmazni. Persze magyarázatot tud rá találni, mikor miért olyan durva, akár a lópokróc, és egy jó pszichológus hosszú listát vezethetne arról, ami a külhonban született dán férfiből kihozza a faragatlan tuskót, aki arroganciával és nyers őszinteséggel, na meg módszeres ellenszegüléssel próbál meg beférkőzni mások szívébe...de Cameron - mily fájó -, nem jár pszichológushoz. Pedig talán nem ártana.
- Ú, bassza meg - eszmél fel amikor hirtelen feltűnik neki a baljós csend néhány perccel később, majd felkapja a jegyzettömbjét és sietve elhagyja az asztalát. A meeting már öt perce elkezdődött. Neki miért nem szólt senki? metsző kék tekintete ridegen siklik át a megközelítőleg üres irodán, ahol tucatnyi íróasztal mellett ülnek a kreatív osztály szivárvány agyú kollégái beleértve önmagát is. A terem végében van a vezető szerkesztő irodája, de most csak tovább siet előtte, elfordul balra, majd jobbra, és egy hosszú folyosó végénél benyit az üvegajtón.
- ... és az a tervem, hogy írhatnánk egy összegzést a tavalyi piackutatási eredmények összehasonlításával...
A teremben elhal a szó. Minden szem rá szegeződik. Nők, férfiak, idősebbek és fiatalabbak. Ádámcsutkája megugrik, ahogy nyel egyet, majd belép.
- Elnézést - mondja felszegett fejjel, és csak azért is megmakacsolja magát. Nem, nem adja meg nekik azt az örömet, hogy látják meghunyászkodni. Kol Ristir gúnyos vigyorral hajol Esterhez, a fényképészeti részleg vezetőjéhez. Biztos róla beszélnek, mert mindketten egyszerre néznek ide. Vajon már megbeszélték azt is, ki kerüljön majd a helyére, ha kirúgták? Mert akkor számíthatnak rá, hogy garnélát fog dugdosni a szellőző rendszerbe, hogy mielőtt még éhen hal, az legyen az utolsó hír, amit olvas róluk, hogy mind belepusztult a bűzös, rothadó levegő szagába.
- Cameron, igazán örülünk, hogy csatlakoztál hozzánk. Reméljük nem zavartuk meg a reggeli sziesztádat - ironizál a főnöke, és őszes bajszát végigsimítja. Apró, bogárszerű barna szeme kezd már zöldhályogosodni, és még mindig azt a szarukeretes szemüveget hordja, mint amit annak idején a hetvenes években csináltatott, és nem zavarja az sem, hogy már alig lát vele. Mikor kell, akkor felvesz rá egy másikat, így kiegyenlítve az időközben tovább romlott szeme segítésére szolgáló ezeréves lencse hatékonyságát. Cameron fintorog egyet, majd szó nélkül leül a helyére, és közben arra gondol, milyen rendesek, hogy még a székét nem dobták ki az ablakon. Igaz, hogy minden hétre minőségileg kifogástalan cikkekkel rukkol elő, bármiről is kelljen írnia, de ez persze nekik nem elég. Nem. Nekik újra meg újra Pulitzer-díjas irományok kellenek. Olyanok, amikkel megverhetik a többi heti és havi magazint, lekörözhetik az eladási versenyben a vetélytársakat. Mit számít, igaz-e amit írunk? Mit számít, mennyi időbe és munkába kerültek azok a gyöngybetűk? A lényeg, hogy mi nyerjünk.
Az értekezlet tovább folytatódik, és Cameront egyre inkább elfogja az izgatottság. Az ötlete annyira jó, hogy az már szinte arcátlanság. Nem is érti, eddig hogy nem tűnt fel senkinek a dolog. Alig bír figyelni arra, amikkel előállnak a különböző rovatok szerkesztői.
- Akkor Cameron megírja az új táskatrendeket az expo látogatás után, és Danisa a norvég...
A neve hallatán Cameron felkapja a fejét, és észbe kap. Mi? Neki most nincs ideje arra, hogy táskákról hadováljon. Azt, amit meg akar írni, azonnal el kell kezdenie, utána kell járnia, már melegszik a gépezet.
- Igen? - akad meg a további beszédben a főnök, és ismét minden szem rá figyel. Utálja ezt az érzést. Ezért nem lett riporter. Nem azt akarja, hogy nézzék. Hanem azt, hogy olvassák.
- Én...
- Mi az? Talán mondanivalód van, Cameron? - kérdezi a főnöke türelmetlenül, és dobolni kezd az ujjaival a hosszú, fehér asztalon. A férfi szíve nagyot ugrik a mellkasában, és egy nagy sóhajjal kell megálljt parancsolnia neki, mielőtt a várakozás perceit elvágja a hangjával.
- Én nem tudok az expora menni, főnök.
A levegő megmerevedik. Nem csak úgy csend lesz, vagy épp csak halk neszezés. Hanem megfagy. Mintha egy pillanat alatt az iroda a világűrben termett volna és csak a kozmikus zaj venné körül az itt ülőket. Egy rózsaszín hajú, orrpiercinges lány macskaszem formájú szemüvegét leveszi és a szájába véve a szárát kíváncsi tekintettel rágcsálni kezdi a műanyagot. Irritáló a nézése, főleg, mivel kicsit kancsal, így Cameron tudatosan nem pillant rá.
- Nocsak, nocsak. Csak nem valami igazán fontos dolgod akadt?
- Talán esküvőd lesz? - teszi hozzá Kol, mit sem törődve azzal, hogy Cameronnak mennyire elevenébe talált. Hogyisne törődne vele, hisz amikor még barátok voltak, beavatta a legféltettebb titkába, és Kol ezt nem rest a megszakadt barátságuk emlékére újra és újra felhasználni ellene.
- Baszódj meg, Rigstir! - emeli fel elegánsan a középső ujját a férfi és fintorog hozzá egyet. Már úgy megszokta a grimaszolást, hogy fel sem tűnik neki, hogy ezer éve egyfolytában ilyen savanyú képet vág mindenhez. De a főnök ráförmed.
- Cox, ne...ezt, hagyd abba! Miért kell neked mindig ekkora tuskónak lenni?
Nagyot sóhajt és gúnyos arckifejezéssel méri végig őket.
- Most úgy teszek, mintha elgondolkoznék a kérdésen - mélázik a plafonra emelve kék szemeit, majd visszafordulva maró gúnnyal, higgadtan folytatja - Már majdnem megvolt, hogy érdekel, de...nem. Őszintén leszarom a véleményét a viselkedésemmel kapcsolatban.
- De nem értelek, van tehetséged, megvan az eszed, még a kinézeted is jó, miért kell ilyen rohadtul lekezelően bánnod mindenkivel? - kérdi kétségbeesetten a főnök mellett ülő kissé szelídebb titkárnője.
- És neki miért kell pöcsfejnek lennie? - kérdezi felcsattanva, majd hozzáteszi - Ja, tényleg. Én tudatosan vagyok bunkó. De ő zsigerből egy farokcibáló pöcsláda gennyzsák.
A terem felhördül. Nem szokták, még mindig nem bírják elviselni. A híres dán hidegvér...ő angol. Na és? Ettől mindenki azt hiszi, elegáns, udvarias, kifinomult. Tud az lenni, szó se róla. Csak épp nem akar, és ennek egyszerű oka van. Az baromi fárasztó. És nem is mókás. Cseppet sem. A főnök a homlokát a tenyerébe temeti, fel sem néz, mikor megszólal.
- Na jól van, akkor megosztanád velünk, miért nem tudsz az expora menni, amit csupán két hónapja szervezünk? Nem, mintha annyira fontos lenne ez az aprócska tény, hogy úgy kellett farkakat kivernem azért a kurva stage pass-ért, ugyan, kinek is érdekes ez, mikor Cameron Cox újabb zseniális ötlettel rukkol elő számunkra csodás elméjéből! Lássátok emberek, lássátok! - int körbe teátrálisan, mire Cameron felkapja a vizet és felpattan.
- Baszódj meg, te köcsög - durrogja, majd kirúgja maga alól a széket, és elindul kifelé - Ha nektek nem kell a cikkem, amiben lebuktatom a politikust, hogy a gyerekei cégén keresztül lopja az állami pénzeket, és esetleg kiderül pluszban, hogy prostikat hoznak be külföldről, és eladják őket jó pénzért, akkor menjetek a picsába, majd eladom másnak.
Az ajtónál jár, amikor a főnöke utána szól.
- Várj!
Cameron megtorpan, és bár indulatai még fortyognak, hosszú ujjai megpihennek az üvegajtó hideg lapján. Nem néz fel, nehogy diadalmas tekintete elárulja, hagyja, hogy fodrászt rég látott fekete tincsei az arcába hulljanak. Érzi magán a kollégái tekintetét, és most úgy érzi magát, mint a grincs, mikor sikeresen ellopta a karácsonyt a kifalivaktól. Röpke öröm volt, de micsoda diadal! Ez ahhoz hasonló érzés lehet.
- Meddig jutott ezzel? Van valóság alapja? - kérdezi a főnök, mire Cameron lassan felemeli a fejét, és átles az üvegjatón túl a szemközti ablakon át nyíló világra. Eső lesz, és nagy szél.
- A pasas számlái tiszták. De a felesége milliókat utalgat át mindenféle jótékonysági szervezeteknek, és az egyik feltűnő érdeklődést mutat a lányai céga iránt. Több olyan esetről is tudomást szereztem, ahol rövid ideje ide települt külföldi állampolgárságú lányok mentek férjhez a cégükön keresztül. Már csak néhány biztos infó kéne. Egy beépített ember néhány héten belül felgöngyölíthetné az ügyet...
Cameron nem fejezi be a mondatot, de a kollégái zizegve zúgolódnak az asztal körül. Lám, lám, nem csak véletlen volt az, hogy akkor rátapintott egy fontos ütőérre a korrupció és becsületesség mezsgyéjén. A főnök néhány másodpercig mérlegre teszi a hallottakat magában. Cameron a szájában érzi a győzelem ízét. Hazafelé már tudja is, mit fog tenni. Vesz pár igazán jó macskaeledelt a lakótársainak, és persze beugrik abba az étterembe, ahol azt a pazar gyros tálat vette múlt héten. Talán még bort is vesz hozzá. Ez ünnepnap lesz. Olyan régóta érezte már hiábavalónak a lelkében forrongó tüzet. A szerelem messzire elkerüli érdes modora és olykor túlbuzgó szókimondósága folytán, és a pénz sem igazán veti fel, hogy azon vásárolhasson magának érdek-nőcskéket. Az egy éjszakás kalandokat pedig már annyira unja, hogy inkább cölibátust fogadott, semmint agyatlan, kiégett válófélben lévő sótlan libákat vigyen fel félrészegen magához egy-egy rossz menetre. De most végre alakul valami, amiért ismét érdemes lesz élnie. Csak bólintson rá.
A főnök felnéz rá, így megacélozza a vonásait. Nem láthatják rajta, hogy már tudja, nyert ügye van.
- Holnapra legyen az asztalomon az előzetes jelentés. Az alapoktól tudni akarok mindent, minden forrást, minden apróságot. Sőt, tudod mit? Délután kettőig. Még ma át akarom olvasni. Ha ez igaz...
Cameron elvigyorodik.
- Akkor visszakapom az asztalomat? - kérdezi, és reflexszerűen húzza hátra fájó vállait, gyötrően édes fájdalmat okozva önmagának a lapockáinál. A főnök fáradtan és elgyötörten bólint.
- Igen, bassza meg, akkor visszakapod az asztalodat. Ha az előzetesed jól sikerül, előterjesztem, és megkapod a keretet, hogy beépülhess a rendszerükbe. Kapsz támogatást, mindent ami kell. De ha elszúrod, én esküszöm neked...hé, most meg...Cameron! Hé! Még nincs vége az értekezletnek!
Egyre halkulnak mögötte a szavak, ahogy kilép.
- Kapjátok be, lúzerek! Nekem dolgom van - kiált vissza, és ismét felemeli a középső ujját, ezúttal hátrafelé mutatva fel váll magasságban. Nem, ő nem az a fajta, akinek megálljt lehet parancsolni, még egy olyan rohadtul szabályszerető országban sem, mint Dánia. Angol hidegvér? Ő ezt hírből sem ismeri, csak ha érdeke fűződik hozzá. És most nem fűződik. Már megkapta, amit akart. Na, kérem. Így kell visszaülni a lóra, ha az ledobott.
foglalkozás ❖ újságíró (nem publikát regényíró)  

hobbi ❖ fotózás, macskák, regények  

becenév❖ Cam

Család ❖ Apja Robert Cox, londoni séf volt, mielőtt Cameron két éves korában meghalt volna egy váratlan szívrohamban. Édesanya Carla Birk férje halála után költözött haza szülőhazájába Cameron nagyszüleihez, akiket Cameron nagyon szeretett, de már sajnos nem élnek. nagyapja szerettette meg vele az olvasást, és a tudósítást, a papa a háborúban haditudósító volt. Apai nagyszülei Amerikában élnek egy tengerpari kisvárosban mióta eladták méretes birtokaikat Cambridge környékén és egy nagyobb földet Walesben. Cameron apai részről semmit nem kapott az öröksége gyanánt, a nagyszülei mindent kivittek magukkal az államokba, és nem tartják a kapcsolatot az unokájukkal. Testvére nincs, csak unokatestvérei, de nem tartja velük sem a kapcsolatot. Négy cicát fogadott örökbe nemrég, mikor hazafelé bicajozva észrevett egy döglött macskát a csatorna szélén, és a körülötte nyávogó kölykeit. Egy kiscica már elpusztult, de ezt a négyet nem tudta magára hagyni, így elhozta őket és magához vette. Hermione, Ron, Harry és Draco Malfoy azóta képezik a mindennapjai részét. Általuk kicsit oldódott a szorongása, és javult a rend iránti vágya is, bár ahogy ez egy művészléleknél lenni szokott...nem véletlenül nem hívja át az anyját sosem látogatóba.
Z. ❖ 30+ ❖ -
média

avatar
Hozzászólások száma :
30

reagok :
16

Csatlakoztam :
2018. Mar. 02.

Korom :
33

Tartózkodási hely :
Dánia

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Cameron CoxSzomb. Márc. 03, 2018 1:59 pm
gratulálunk, elfogadva!

welcome aboard

Üdvözöllek az oldalon Cameron!  

Örömmel köszöntelek az oldalon, mint az első dán férfi karakter. :31: Nagyon tetszik a karakter, amit felépítettél és elhoztál közünk. Az avatar alany is hihetetlenül jól passzol hozzá. Szépen, összetetten fogalmazol, szinte olvastatják magukat a soraid, úgyhogy nem is tartanálak fel tovább, hiszen így sikerült megvárakoztatnom téged pár órácskával. Foglalózz utána pedig hódítsd meg a játékteret!

PS.: A rangnak médiába tettelek, ha tévedtem besorolásodban, akkor kérlek jelezd, de máskor inkább töltsd ki, köszi!  
média

avatar
Hozzászólások száma :
75

reagok :
2

Csatlakoztam :
2017. Nov. 24.

Korom :
22

Tartózkodási hely :
♡ europe

Felhasználó profiljának megtekintése

1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Heart of Europe :: utazás Európába :: elkészült karakterlapok-
Ugrás: