welcome to europe, traveller
Life is a journey that must be traveled no matter how bad the roads and accommodations.
lépj be bátran
európa rád vár
Karakter neve:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
friss bejegyzések
legújabb irományok
Hétf. Okt. 15, 2018 5:03 pm
Hétf. Okt. 15, 2018 4:32 pm
Hétf. Okt. 15, 2018 12:28 pm
jelenlegi utazóink
európa szívében
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (43 fő) Kedd Aug. 21, 2018 12:11 pm-kor volt itt.
történéseink
jó ha tudod
európai lakosok
nyilvántartása
csoport
amerikai 1 4
angol 4 6
ázsiai - -
francia 6 5
görög 1 2
ír 4 4
külföldi 2 4
norvég 3 4
olasz - 2
orosz 2 2
skót - 2
spanyol 3 -
svéd 1 2
összesen 27 37

Jayson & Faye | a lost girl and her hero
TémanyitásTárgy: Re: Jayson & Faye | a lost girl and her hero Csüt. Szept. 27, 2018 9:31 pm

jays & faye
a lost girl and her hero
Amint a kocsi ajtaja rám csukódik, és sietve elhagyjuk a helyszínt, én azon kapom magam, hogy még mindig reszketek, az ujjaim tétlenül babrálnak az ölemben, miközben magunk mögé lesegetek, hol az oldalsó tükörben, hol féloldalasan hátra fordulva. Még képtelen vagyok megnyugodni, nem vagyok meggyőződve róla, hogy nem követhetnek bennünket, hogy tényleg vége van, hogy újra biztonságban vagyok... Biztonságban, Jayson mellett. Ki gondolta volna? A szemem sarkából rápillantok, ahogy feszült tekintettel az utat figyeli, észrevétlenül végigtekintek rajta, próbálom felmérni, mennyit is változott, mióta legutoljára láttam, mióta legutóbb lehetőségünk volt többet beszélni egy-két szónál. Próbálom felidézni, az pontosan mikor is volt, de az agyam még mindig csak félgőzzel működik, fáradt is vagyok, eléggé nyikorogva forognak azok a bizonyos fogaskerekek idebenn. Igazából már évek óta csak felszínesen tartjuk a kapcsolatot. Nem sokat látom őt, főleg csak családi összejöveteleken, amikor nagy ritkán meg kell jelennünk a szüleinknél valami ünnepre hivatkozva, de akkor is mindig igyekszem a legkevesebb szót váltani vele, és lehetőség szerint nem maradni vele kettesben. De hogy miért menekülök előle, néha már magam sem tudnám megmondani. Persze, tudom, a kapcsolatunk bonyolult, az érzéseim is azok, tettünk olyan dolgokat, amelyek szerintem egyáltalán nem voltak normálisak vagy egészségesek, amelyekre nem vagyok büszke, ám nyilvánvalóan az sem sokkal okosabb, hogy őt elkerülve belemenekültem egy ennél is toxikusabb és helytelenebb viszonyba.
Sóhajtok, majd ismét előre fordulok, az utat figyelem. Elkezdhetnék gondolkodni, hogy merre tartunk, de nem igazán ismerem Angliát, úgyhogy még csak tippelni sem tudnék, megszólalni egyelőre pedig még nincs kedvem. De kicsit legalább már kezdek megnyugodni, az érzés, hogy követhetnek vagy üldöznek bennünket, kezd lecsillapodni bennem. Ez a néhány nap, ami mögöttem van... Voltak pillanatok, amikor komolyan azt hittem, hogy nekem végem van. Hogy ebből már nem kerülhetek ki élve. Nem tudom, melyik volt a rosszabb, félelmetesebb vagy ijesztőbb: a négy fal, amelyet bámulhattam, ahol fogvatartottak, vagy azok a fenyegető ígéretek. Amikor ultimátumot kaptam: vagy behódolok, vagy akár meg is ölhetem magam. A kezeim újra remegni kezdenek az ölemben, és könny szökik a szemembe, amit egy kapkodó mozdulattal sietve letörlök. Úgy érzem, még nem érkezett el az ideje, hogy nyugodtan összeomolhassak, darabjaimra hullhassak egy kicsit, és kiengedjem magamból a mögöttem álló napok félelmét, fájdalmát, mocskát-szennyét. Elismerem, megfordult párszor a fejemben, hogy Jayson valószínűleg keresni kezdene, ha rájön, hogy eltűntem, hogy megpróbálna megtalálni, hogy eljönne értem. Hiszen tudom, vagy legalábbis remélem, hogy a köztünk levő hosszúra nyúlt, fagyos időszak ellenére is azért még fontos vagyok neki. Egyszer azt mondta, szeret. Bár akkor elküldtem őt, Peterre hivatkozva, magamat is abba a hitbe ringatva, hogy valami komoly és jó dolog alakul közöttünk a nős politikussal, de azóta elmúlt öt év, és még mindig csak a szerető vagyok, akit rejtegetni kell, akin a férfi kiélheti a legmocskosabb vágyait is. És én még mindennek ellenére is kapaszkodni akartam a Jayson Foley nevű szalmaszálba, aki eljön majd, és megment. De ahogy múlt az idő, fokozatosan kezdtem feladni a reményt. Elhitetni magammal, hogy teljesen naiv vagyok, hogy hónapok óta semmit nem beszéltünk, miért éppen most kezdene keresni? Hacsak a munkatársaim nem hívják fel a családomat, és nem próbálnak utánajárni, miért nem jelentem meg a munkában? A remény, valamint a teljes kétségbeesés és feladás szédületes módon váltakoztak bennem, míg egyre inkább kezdett elbillenni a mérleg az utóbbi irányba. És aztán hirtelen mégis itt volt ő, szinte a semmiből bukkanva fel, mint egy egyszemélyes hadsereg, hogy bármi áron kimenekítsen. Elképzelésem sincs, hogy találhatott rám, de abban a pillanatban úgy éreztem, én vagyok a világon a legszerencsésebb, amiért ő van nekem. Most azonban... kezdek kicsit izgulni, hogy hogyan tovább? Hogy mit is kéne mondanom? Akaratlanul is felötlik bennem egy emlék, amikor először ültem így a kocsijában, és szintén szökésben voltunk. Bár akkor nem veszélyes gengszterek elől, hanem csak a suliból. A tizenötödik születésnapomon elvitt engem ebédelni az iskolához közeli Maggie's-be, ahol aztán egy fura vita után életemben először elhívtam valakit randira, csak azért, hogy megmutassam neki, nincs hatalma felettem. Ha tudtam volna, milyen nagyon tévedek.

Tizenkét évvel korábban...
Alig észrevehetően, de idegesen harapok kissé az ajkamba, miután feltettem a nagy kérdést, és Eddie válaszát várom. Az egész arról szól, hogy megmutassam Jaysonnek, én döntök afelől, hogy kivel is múlatom az időmet, de ha Ed most kikosaraz, én menten a föld alá süllyedek szégyenemben. A srác szemében látok egy pillanatnyi bizonytalanságot, ahogy mögém pillant. Bizonyára nem érti, mit keres mögöttem a bátyám, miért így, itt és most kérdezem őt erről, de végül rábólint a randira, és még azt is felajánlja, hogy értem jön. Elönt a győzelem mámorító érzése, bátrabbnak és vagányabbnak érzem magam, mint valaha, és ráadásul még randim is lesz a hétvégén. Végre nem én leszek az egyetlen – a fogszabályzós Molly Kensingtont leszámítva – az évfolyamomból, akinek még sosem volt fiúja. Eddie ugyan nem egészen az esetem, de rendes srác, kedvelem, és ki tudja... talán tényleg jól érzem majd magamat vele. Remélem, Jays nem akarja beváltani a fenyegetését vele szemben.
Ahogy ez a gondolat végigfut az agyamon, a testvérem előrébb is lép, elkapja Ed karját, a gúnyos, majd fenyegető szavaitól pedig azonnal ismét aggódni kezdek, hogy ennek esetleg tényleg nem lesz jó vége. Közelebb lépek egy lépést, bár fogalmam sincs, mit is tehetnék, csak kitágult szemekkel figyelem, ahogy szorongatják egymás karját.
- Jays... - szólalok meg kissé aggodalmasan, de szinte ugyanabban a pillanatban el is engedi a srácot. A tekintetem azonban még több meglepettségről árulkodik, amikor közli, hogy mehetek vissza busszal.
- Öhm, bocs, Eddie. Később még benézek, és akkor beszélünk, de nekem sem kéne elkésnem – hadarom el neki, majd a mostohabátyó után szaladok.
- Jayson, várj! Ne hagyj itt! Nincs pénzem buszra, a szekrényemben maradt a tárcám. El fogok késni, ha itt hagysz – mondom, majd az egyik karjába csimpaszkodom, amint utolérem, és remélem, hogy tudok rá hatni.
- Most haragszol rám? - csúszik ki a félénk kérdés a számon.


Jelen
A jármű lelassít velünk, majd bekanyarodunk valahová, apró kövek csikorognak a kerekek alatt. Feljebb tornázom magam az ülésen, az arcomat dörzsölöm, próbálok rájönni, mi történik, hol is járunk. Azt hiszem, kicsit elszundítottam időközben, ami annyira talán nem meglepő. Úgy tűnik, mintha már valahol vidéken lennénk. Ez már nem London. Legfeljebb valami közeli, békésebb, csendesebb kisváros.
- Hol vagyunk? - kérdezem, miközben Jays épp leparkol egy ház elé. - Még Angliában azért, ugye? - félresimítom a kissé kócos tincseimet az arcomból. Mostanában nem volt lehetőségem fésülködni. Ami azt illeti, egy fürdő is nagyon jól esne. Kikászálódok a kocsiból, ám mielőtt jobban szemügyre vehetném a helyet, vagy kideríthetném, mi is történik, amint Jayson is az autón kívül kerül, odarontok hozzá, és szorosan megölelem.
- Köszönöm – mondom neki halkan. Menekülés közben minderre még nem volt lehetőségem.




▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽




média
avatar
Korom :
27

Tartózkodási hely :
Dublin ◂

keresett :
nope ◂

Hozzászólások száma :
27

reagok :
17

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Jayson & Faye | a lost girl and her hero Csüt. Szept. 27, 2018 9:24 pm
Játékosok: Jayson Foley és Faye McWarren
Helyszín: Egy London környéki vidéki ház
Szituáció: Menekülés és bújkálás

▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽




média
avatar
Korom :
27

Tartózkodási hely :
Dublin ◂

keresett :
nope ◂

Hozzászólások száma :
27

reagok :
17

Felhasználó profiljának megtekintése

1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Heart of Europe :: Európa szíve :: anglia-
Ugrás: