welcome to europe, traveller
Life is a journey that must be traveled no matter how bad the roads and accommodations.
lépj be bátran
európa rád vár
Karakter neve:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
friss bejegyzések
legújabb irományok
Hétf. Okt. 15, 2018 5:03 pm
Hétf. Okt. 15, 2018 4:32 pm
Hétf. Okt. 15, 2018 12:28 pm
jelenlegi utazóink
európa szívében
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (43 fő) Kedd Aug. 21, 2018 12:11 pm-kor volt itt.
történéseink
jó ha tudod
európai lakosok
nyilvántartása
csoport
amerikai 1 4
angol 4 6
ázsiai - -
francia 6 5
görög 1 2
ír 4 4
külföldi 2 4
norvég 3 4
olasz - 2
orosz 2 2
skót - 2
spanyol 3 -
svéd 1 2
összesen 27 37

Bizalmamba fogadva
TémanyitásTárgy: Re: Bizalmamba fogadva Yesterday at 10:37 pm

Roland & Lia
Bizalmamba fogadva


Abban a pillanatban, hogy megpillantottam a véres ingjében nem is foglalkoztatott más, csak az, hogy megtudjam, jól van-e. Láttam raja, hogy megijedt. Nem tudom, hogy én váltottam-e ki belőle ezt az érzést vagy maga az esemény, de azt tudtam, hogy nem tudott volna megakadályozni. Desmond se tudott volna csak a testén keresztül. Ha esetleg lefogott volna vagy odakötöz valahova. De akkor nagyon összevesztünk volna.
Viszont eljött az idő, mikor magamat is megleptem. Gondolkodás nélkül öleltem meg őt, és talán ez volt az a pont, ami olyan jót tett nekem. Több szempontból is. Nem tudtam, hogyan csináltam, csak az volt biztos, hogy az ölelés idejére nem hallottam, éreztem semmi mást csak őt. Igazából egyszerre több érzés lett úrrá rajtam. Egyrészt a megkönnyebbülés, hogy jól van. Másrészt most döbbentem rá, hogy mennyire hiányzott az ölelése és a közelsége. Harmadrészt, hogy mennyire ijesztő volt a helyzet. Még akkor is, hogy tudtam, bízhatok benne, kényelmetlenül éreztem magam, de túl kellett lépnem rajta. Nem magam miatt, hanem Rollo miatt. Nem akartam megbántani, ha már én voltam az, aki megölelte. Pont ezért a kettősség miatt élveztem ezt a helyzetet.
Már csak abban reménykedtem, hogy ért valamit abból, amit a nyakának mondtam. Nem tudom miért voltam ennyire naiv, de kész voltam elmondani a szemébe is, ha esetleg érdeklődött volna utána.
Megnyugodtam, mikor meghallottam, hogy jól van. Kicsit el is engedtem. Le akartam ellenőrizni, hogy tényleg így volt-e, de a véres részhez nem akartam hozzáérni. Ha nem az övé volt, akkor mi történhetett vele, hogy az odakerült?
Kicsit elengedtem, nem öleltem már, csak hozzáértem, fogtam a kezét, hogy tudja, továbbra is ott voltam mellette. Azt akartam, hogy rám figyeljen, de azt láttam rajta, hogy ő valami teljesen más helyen vagy gondolatok között volt. Féltem, hogy talán sokkal jobban a dolgok hatása alá került, mint elsőre ahogy látszódott. Féltem, hogy ebből baj lehet a későbbiekben, de aztán hamar megkaptam a választ ezekre az aggodalmaimra. Milyen aranyos volt, istenem ott helyben elolvadtam volna leginkább. Rám gondolt. Engem féltett, holott őt érték sokk hatások.
- Megyünk, azonnal elmegyünk innen.
Láttam a közeledő rendőrt. Más is volt a környékünkön, de ez az alak egyenesen felénk jött. Nem tudtam miért, de teljesíteni akartam Rollo kérését és azonnal elvinni erről a helyről. Innen, ahol csak a rémület és a halál volt. Nem tudtam még elképzelni sem, hogy ezek után hogyan lesz majd képes visszajönni ide. De ezen nem is akartam most gondolkodni.
- Ne aggódj, téged biztonságban és épségben látni mindent felülír. Nem ez fog álmatlan éjszakáimon kísérteni.
Igyekeztem elmosolyodni, hiszen pontosan tudta, hogy mire gondoltam. Azt semmilyen katasztrófa nem írhatja felül, hacsak nem velem történt meg. Elengedtem, megpróbáltam odamenni a rendőrhöz, de akkor előhozta a bátyámat. Erre viszont már ténylegesen elmosolyodtam, hiszen olyan információt tudtam, amit ő nem, és aminek hatására talán megváltozott az ő gondolkodása is. De előbb el akartam intézni a rendőrt.
- Maradj itt egy picit, mindjárt jövök…
Ki se tudtam mondani, mire hallottam megállni mögöttünk az érkezőt. Felé fordultam, igyekeztem nem lekiabálni a fejét, hogy mit akar tőlünk, hiszen pontosan tudtam, hogy mit akart. A kérdés már csak annyi volt, hogy mennyi mindent vethetek be, hiszen egy sima közrendőr nem biztos, hogy ismerte a nevemet vagy Rollóét, így ezeket felhasználni se lett volna értelme. Annyit pedig nem szerepeltem nyilvánosan érthető okokból, hogy arc alapján felismerhető legyek.
- Ms. Chevalier… - Felém nyújtotta a kezét, de én nem fogadtam el.
Ennek legnagyobb része az volt, hogy leesett az állam, és elfeledkeztem magamról. Honnan a fenéből ismert ez a férfi? Léptem egyet hátrébb, hogy kicsit távolabb kerüljek tőle, mert féltem, most először mióta itt vagyok megijedtem valami miatt, ami nem Rolanddal kapcsolatos. Komolyan, még a roncsok és az emberek sem tudtak ennyire megrémíteni.
- Ön valószínűleg nem ismer meg, de én ott voltam azon az összejövetelen, mikor az ön cége, a Rose Blanche felajánlott egy nagyobb összeget a kórháznak, ahol a fiam akkor éppen műtétre várt. Ennek köszönheti, hogy nem kellett tovább szenvednie, mert hamar kiengedték miután javult az állapota.
Ez még évekkel ezelőtt volt. Emlékeztem az eseményre. Desmond nem tudott eljönni, mert egy másik tárgyalásra kellett mennie, így kénytelen voltam beugrani helyette. Ha tudtam volna róla, hogy Roland itt van már akkor megkerestem volna.
- Örülök, hogy tudtunk segíteni. Hogy van a fia?
- Köszönjük jól. Azóta szerencsére semmi baja sincs. De nem ezért vagyok itt. Jól sejtem, hogy önök szemtanúk?
Kérdőn néztem Rollóra. Tudtam, hogy ő nem akart belekeveredni, most legalábbis nem akart, én pedig nem is voltam itt, de ha belementünk volna ebbe a beszélgetésbe, akkor nem tudtunk volna elmenni innen. Ráadásul a telefonom is csörögni kezdett. A kijelzőn elég világosan ott volt Desmond neve, és mivel nem takartam el, akár a rendőr és Roland is láthatta.
- Nézze, megadom a számomat, de nekünk most mennünk kell. Szeretném a férjem bevinni a kórházba, hogy kivizsgálják. Nagy szívességet tenne, ha elengedne most minket. Bármit megtennék cserébe.
Mostanában sokat használtam a bármit szót. Könnyen visszaélhetett vele akárki. Még akkor is, ha egy rendőrből nem néztem ki ezt. Ennek a férfinak mégis valami furcsa dolog csillant a szemében. Nem tetszett, egy kicsit meg is szorítottam a ’férjem’ kezét. Előkerestem egy névjegykártyát a táskámból és felé nyújtottam, hogy lássa, komolyan gondoltam.
Elvette. Megnézte.
- Valóban orvosi segítségre van szüksége? Mert van ott néhány mentő, aki ellátná. Amíg odamegyünk, addig pedig tudna válaszolni a kérdésemre is.
Reménykedtem benne, hogy nem azért kérdezte ezt, mert átlátott rajtam. Bíztam benne, hogy csak az volt az oka, mert kötelességből kénytelen volt megkérdezni. Végül persze elengedett azzal a feltétellel, hogy bemegyünk a lehető legrövidebb idő alatt vallomást tenni hozzá, ő is adott egy névjegykártyát, és igen… legnagyobb bánatomra nem mondta azt, hogy nem kér cserébe semmit, így a bármit elfelejthető lesz. Mindegy, nem ez foglalkoztatott a legjobban. Elindultunk a taxi felé, ami reméltem még ott van, ahol engem kitett. Közben Des már többször is hívott, talán ez volt az egyik oka, amiért meggondolta magát a rendőr.
- Nem válaszoltam egy felvetésedre.
Elengedtem a kezét, már kényelmetlen volt, legyűrt a félelmem, de örültem, hogy eddig bírtam, és ha arra kért volna, akkor újra megfogtam volna a kezét.
- Desmond tud róla, hogy itt vagyok. Arról is, hogy Edinburgh-ben és arról is, hogy idejöttem a székházhoz. Ő hívott, és láttam meg a tévében, hogy mi történt, utána telefonon keresztül nem volt hatalma ahhoz, hogy leállítson. De nem ezért keres ám most. A bátyám ismer, tudja, hogy nem keverem szándékosan bajba magam. Miattad hív. Aggódik érted, szóval hidd el, akármi is van köztetek nem lesz annyira nehéz megbeszélni, mint gondoltad.
Kacsintottam egyet, majd betereltem a taxi hátsó ülésére. Ez nem az volt, amelyikkel én idáig jöttem, de annyi volt csupán a lényeg, hogy elvigyen a célunkhoz. A cél most pedig Rollo lakása volt. Egy kicsit megint hozzá bújtam az út alatt, a fejem a vállának támasztottam, és nem szóltam, amíg oda nem értünk.


▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽

Egyszer megint bízni fogok.
lord
avatar
Korom :
23

Tartózkodási hely :
Waterford

keresett :
Bátyus
Lachie

Hozzászólások száma :
49

reagok :
33

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Bizalmamba fogadva Hétf. Okt. 15, 2018 10:27 pm

Lia & Rollo



Nem voltam biztos abban, hogy fel tudom fogni mi történt körülöttem. Hogy ez pont most történik meg. Ma. Gordon Lamb House előtt. Pontban fél ötkor vagy esetleg hamarabb. Nem figyeltem az időre. Nem gondoltam arra, hogy mi történik ezután. Hogy ez az egész még ijesztőbb és ijesztőbb lesz. Pedig lehet. Már csak az üvegszilánkok, a vér és a sérült emberek miatt. Ilyet az ember csak filmeken lát, azokon azonban kaszkadőrök helyettesítik a színészeket, nem sérülnek meg. Plusz művér helyettesíti az igazit. A sérülések meg csupa smink. Ez valódi volt. Ahogy az emberek arcára kiült érzések is. A félelmük. Az a bizonyos közeli vég érzete, amikor nem tudod, hogy meghalsz vagy életben maradsz. Amikor egy hajszálon múlik az életed. Abban a pillanatban kezdesz rájönni, hogy igenis szerencsés vagy. Hogy az életednek van értelme és értékes, nem most van vége. De ez motiválólag történt meg veled. Mert jobbnak kell lenned. Javítanod kell a hibáidon. Fel kell nyitnod a szemed.
Valami ilyesmit láttam a többiek szemén. Azokén akik a saját szemükkel látták és átélték ezt. Csak figyeltem őket, odakint is. Féltek. Lassacskán én is elkezdtem volna félni. Komolyan. Ám akkor abban a pillanatban amikor az ellenkező irányba figyeltem a káosz helyett, ami most már a hátam mögött volt, megpillantottam őt. Nem akartam, hogy itt legyen. Ha baja esne, azért biztosan a testvérével számolnék. Még dühösebb lenne rám. Nem tudnám megbékíteni sehogy sem. Féltem őt. Ezért kértem, hogy ne jöjjön ide. Mert nem akartam, hogy mindezt lássa. Legszívesebben megkíméltem volna ettől az egésztől. Elég az ő problémája. Elindultam felé. Nem tudom mit hittem. Aggódott. Ezt könnyen le lehetett olvasni az arcáról, mert…
Meglepődtem. Komolyan meglepődtem. Amikor mellém ért, nem állt egyszerűen meg, hanem megölelt. Engem. Megölelt. Olyan hirtelen, hogy alig tudtam mit gondoljak vagy tegyek. Beszélt. A nyakamba, alig értettem néhány szót, de a lényeg átjött. Belemászott a tudatomba. A saját anyám se féltene ennyire. Soha nem is féltett szerintem ennyire. Bár ki tudja. Sose adtam okot arra, hogy így érezzen. De amit Lia érzett most, az teljesen eltért az anyai féltéstől. Más volt. Teljesen más. Talán sokkal erősebb?
Nem tudtam nem visszaölelni őt csak egy kis pillanatra. Annyi idő után először. Tudom, hogy vigyáznom kell, mert nem akarom megsérteni őt. Nem akarom, hogy tőlem is félni kezdjen. Hogy azt higgye mindenki erőszakos. Hogy a világ összes szeglete tele van sötétséggel. Olyan sötétséggel, amit nem lehet eltüntetni egykönnyen, mert fényre van szükség. A lehető legtöbb fényre. Mindenféle formában. Ez a fény, sokak szerint a jóság is lehetne. Az emberek szíve mélyén megbújó jó akarat. Mit tehettem volna? Vagy mit kellett volna mondanom neki? Egyáltalán mondanom kellett volna valamit neki? Igen. Erőt vettem magamon. Félve ugyan, de megérintettem a haját. Emlékszem régen néha direkt bele húztam egy kicsit, hogy észre vegyen. Hogy rám figyeljen. Rám legyen mérges. Ne másra, hanem rám. Ijesztő vagy sem, de szomjaztam a figyelmére. Már akkor. Most nem az volt a célom, hogy felhergeljem, hanem eltereljem a figyelmét. Arról, hogy hozzá értem, hogy ő hozzám ért. Hogy megölelt és én visszaöleltem.
– Lia… Semmi bajom. Nem kell kórházba mennünk. Tényleg. – végigsimítottam a hátán, aztán amint egy kicsit elengedett a szemeibe néztem. Láttam rajta, azt a kétségbeesést és bizonytalanságot, ami mindenkin eluralkodott.
– Nem sérültem meg. – persze az ingen lévő odaszáradt vér másról árulkodott. Mégsem terveztem levenni magamról, hogy lássa tényleg nem történt semmi baleset velem és jól vagyok.
Hátra pillantottam. Tudtam, hogy nem mehetek csak úgy el és gondolom szívesen kihallgatnának, megkérdeznék, hogy mit láttam. De csak azt tudtam volna elmondani, amit kiderítettem. Amit kiszűretem az egészből, mert én teljesen máshol tartózkodtam éppen akkor. Csak az emberek rettegéséről tudnék mesélni, amint az életükért menekülnek.
– Nem akarok itt maradni. Nem tudok itt maradni. Nem akarom, hogy még többet láss. Hogy ez jusson eszedbe mindig. Féltelek Lia. – persze elmondhattam volna azt is, hogy szeretem. Hogy nem csak azért aggódom érte, ami történt, hanem mert nem tudnék tovább élni nélküle. Azonban még szembe kellett néznem a bátyjával és ettől a gondolattól hatalmas torok fojtogató érzés fogott el. Hiszen a bátya utál engem. Mindez meg csak azért mert szerintem nagyon jól sejti, hogy mi a helyzet velem. Hogy régen és minden bizonnyal most is szerelmes vagyok a testvérébe.
– Desmo kicsinál ha megtudja, hogy itt vagy. Egy ilyen veszélyes helyen.

words:ki számolja?music: the big bang note: remélem tetszik ♥



▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽

See you again?


politikus
avatar
Korom :
27

Tartózkodási hely :
✖️✖️ nem a Loch Ness-i tóban, az biztos


Hozzászólások száma :
19

reagok :
12

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Bizalmamba fogadva Hétf. Okt. 15, 2018 12:43 am

Roland & Lia
Bizalmamba fogadva


Éreztem, ahogy a pánik megbénítja a testemet. Miután megláttam a hírekben azokat a képeket már semmi sem tudott érdekelni. Az sem, hogy éppen nem volt rajtam smink, hogy a hajam olyan volt, mint egy szénaboglya, mivel még nem álltam kész arra a találkozóra, amit kettőkor el kellett volna kezdenünk. Nem, mindezek nem számítottak, csak megírtam azt a rövid üzenetet, és mikor nem kaptam rá választ még hosszú percekkel sem aztán, csapot-papot otthagytam. Nem érdekelt, hogy a ruháim, a törölközőm még szanaszét van a lakásban. Nem érdekelt, hogy talán ez nem fog tetszeni neki, és mennyire rossz képet festhet rólam.
Felrántottam az ajtót, és elrohantam az első taxi felé. Az utcán semmi sem látszódott abból, ami a város másik felén történt. Az emberek nem kaptak hírt róla. De az nem is érdekelt, hogy ők kaptak-e. Engem most csak az érdekelt, hogy én tudok róla. Tekintetemmel egy taxit kerestem, de sehol sem találtam. Remek, ilyenkor persze sehol sem volt egy sem.
A telefonom a kezemben volt, folyamatosan azt figyeltem, hogy mikor kapom meg a választ, de továbbra is süket volt. Ellenben Des nagyon is kitartóan keresett. Miután négyszer kinyomtam neki a telefont, ötödikre felvettem.
- Odamegyek!
- Nem, ne gyere. Azzal nem segítenél, és még én sem tudok semmit.
- Nem foglak egyedül otthagyni. Megmondtam, hogy…
- Nem, most én fogok vigyázni rád. Otthon maradsz és amint megtudok valamit, értesítelek. Desmond, még ha felülsz a magángépedre, akkor is órákba telik mire ideérsz. És ne mondd, hogy miattam jönnél, mert mióta tudsz róla, hogy Roland felbukkant, azóta nagyon furcsa vagy. Mintha nem tudnád eldönteni, hogy mit akarsz. Egyszerre haragszol rá, de aggódsz is érte a jelek szerint.
Csend volt a vonal másik felén. Most rajtam volt a sor, hogy megkérdezzem, mi van vele. Azonnal választ is kaptam.
- Igazad van, de azonnal szólj, ha bármire szükséged van.
Megígértem neki. Egyrészt azért, mert ezt akarta hallani, másrészt azért mert tudta, hogy megteszem. Legutóbb is megtettem, nem fogom cserben hagyni most sem, ha szükségem lesz rá. Ezzel legalább már tudtam az utamra koncentrálni, és sikerült is találnom egy taxit. Ahogy beültem, és elmondtam, hogy hova szeretnék menni, már közölte is velem, hogy nem tud majd odavinni a címre csak a közelébe. Nem lepett meg, sejtettem, hogy a taxisok körében gyorsabban fog terjedni a hír, de engem ez sem érdekelt. Megkértem, hogy vigyen minél közelebb, ahogy csak tudott. Közben a telefonom néztem. Még mindig nem volt semmi hír róla. Kezdtem nagyon ideges lenni, és ezt a sofőr is látta rajtam, de nem álltam le beszélgetni vele. Attól nem lett volna jobb nekem.
Végül három utcával odébb tudott megállni, addig le volt zárva minden. Készségesen elmondta, hogy merre kell mennem, majd meg is indultam. Láttam a menekülő embereket, azokat, akik sírtak, sokkosak voltak. A szívem egyre hevesebben vert, féltem attól, amit ott láthatok. Mindentől féltem, a lábaim elnehezedtek, de nem álltam meg. Nem addig, amíg meg nem láttam az épületet. Szörnyű állapotban volt. Mintha a telefonom ekkor kelt volna életre, csipogni kezdett. Csak egy rövid üzenet volt, de már ez is mosolyra fakasztott. Megkönnyebbültem. De legjobban akkor éreztem ezt, mikor a telefonomból felnézve, megláttam Rollót. Lassan, majd egyre gyorsabban indultam meg felé. Láttam, hogy véres az ingje, megsérült. A könnyeim már ekkor eleredtek. Még nem tudtam eldönteni, hogy a megkönnyebbülés miatt vagy mert még mindig aggódtam.
Nem veszíthettem el. Csak ez járt az eszemben. El kell vinnem egy orvoshoz. Szerencsére voltak kapcsolataink, a legjobb ellátást kapná. Nem tudom, hogy felfogott-e abból bármit is, hogy közeledem, de abból biztos, hogy megöleltem.
Igen, megöleltem.
Nem törődtem azzal, ami jön. Hogy talán kényelmetlen lesz, hogy utána mi történik. Semmivel sem törődtem csak azzal, hogy érezzem a karjaim között.
- Bolond, tényleg azt hitted, hogyha ennyi ideig hagysz kétségek között, akkor nyugton maradok? Rollo, nem akarlak elveszteni. Nem akarom, hogy még egyszer eltűnj az életemből.
Nem tudom, hogy értett-e ebből az egészből bármit is, mert a nyakába mondtam, és kicsit hüppögtem is a könnyektől, de nem is ez érdekelt a legjobban. El kellett vinnem egy orvoshoz.
- Elviszlek egy kórházba – elengedtem egy picit, és csak ekkor láttam meg azt, amitől talán óvni akart az üzenetében.
Azt hiszem, lesokkolódtam én is a látványtól. A mentők és a rendőrök valamint a tűzoltók is kinn voltak már. Volt, akin csak a fekete zsákot láttam, másért éppen küzdöttek még, vagy csak szimplán ellátták. A rendőrök pedig a szemtanúkat kérdezték ki éppen. Az egyik felénk tartott. Ledermedtem, el akartam menni onnan, de tudtam, hogy nem lehet. Felnéztem Rolandra, mintha arra vártam volna, most mondja meg mi legyen.


▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽

Egyszer megint bízni fogok.
lord
avatar
Korom :
23

Tartózkodási hely :
Waterford

keresett :
Bátyus
Lachie

Hozzászólások száma :
49

reagok :
33

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Bizalmamba fogadva Vas. Okt. 14, 2018 10:33 pm

Lia & Rollo



Kezdtem azt hinni, hogy jobb lett volna ha ma otthon maradok. Akkor kevesebb teher nyomná most a vállam, nem érezném pácban magam, nem lennék csalódott és talán jobb kedvem lenne, mert Lia jégkásáját ihatnám egész álló nap. Mert hiszem, hogy képes lennék rá, csak a vége fele már szégyellném magam, mert így rajongok valami nagyon egyszerű és gyerekes italért. Hiányzik a jelenléte. Nem tudom megmagyarázni miért, de egyszerűen hiányzik, hogy nincs itt mellettem. Hogy nem beszél hozzám, mesél az álmairól, a napi és heti teendőiről, a következő összejövetelről, amit éppen meg kell szerveznie vagy őt hívták meg egyre. Eddig őszintén megvallom teljesen hidegen hagyott az ilyesmi, gyerekként is csak azért jártam el, mert a szüleim elhurcoltak rá és persze Lia-ért meg Desmo-ért. Értük megérte elmenni. Nem unatkoztam. Annyit. Most ennyi idősen és talán Lia-nak hála kezdem megkedvelni azt a sok embert és az ilyen összejöveteleket. Nem puszta megjátszásnak látni mindazt amit tesznek. Hiszen sokan lehetnek olyan önzetlenek és elszántak, mint Lia és valóban tiszta szívből teszik mindezt, nem pedig azért, mert így akarnak bűntudat nélkül lepihenni nap, mint nap.
A baj az, hogy nem szeretem a kétszínű embereket, a párton belül sem tudok sokáig egy légtérbe lenni azokkal akiken látom, hogy ilyenek. A mond egyet és csinál mást dolgokról derül ki az ilyesmi. Most nem tagadom, én is közülük valónak éreztem magam. De ezt most tényleg nem szándékosan okoztam. Valóban legszívesebben siettem volna Lia-hoz vissza. Mert szomjaztam a szavaira és titkon talán a csókjára is, ám ilyesmit még nem merészeltem megosztani vele. Tudom, hogy engem is nehéz elviselnie és örülnöm kell, ha ennyit is megenged nekem.
– Ez csodás… – miután sikerült megtudni, hogy mi a helyzet és egy rakás ellenzéki fanatikus az ajtó előtt tüntetett az éppen aktuális téma – Skócia leválása az Egyesült Királyságtól – ellen. Néhányan nem osztják a skót nemzeti szellem akaratát, nem vágynak „szabadságra”. Így szokták meg, legyen ezután is tehát ez. Mert a párt jelenlegi elnöke újra felvetette egy lehetséges szavazás ötletét, aminek során eldőlhetne, hogy lesz Skócia különálló ország vagy sem. Ez a brexit miatt van. Meg a remények és a pártunk népszerűsége miatt van. Persze, hogy irigykednek a többiek. Azok akik visszahúznák az országot a kereteibe, akik nem örülnének egy teljesen szabad országnak, amit nem irányítanak a hőn imádott angolok.
Lemondtam annak a lehetőségéről, hogy egyhamar kijutok innen, ezért jobb ötlet hiányában úgy döntöttem visszamegyek az emeletre. Amíg ott vagyok elintézhetem a következő érvelést a legközelebbi tárgyalásra. Meg akarom győzni az elnököt, ennyi az egész. Szeretném ha látná, hogy egyre jobb és jobb vagyok, a korom meg ne ijessze már meg őt, hiszen politikusok neveltek. Természetesen más szavakkal, de szeretném ha tudná érek valamit. Sokkal többet mint hinné.
Szépen és lassan a környezetemnek sikerült bebizonyítani, hogy több rejlik bennem, mint gondolnák, mint amit kinéznek belőlem. Szeretek meglepni másokat. Komolyan. Az arcukon lévő furcsálló majd hirtelen elismerő kifejezést. Mindenért megéri. Fejlesztem magam. Nap, mint nap tanul az ember valami újat. Csak oda kell figyelnie a részletekre.
Odafent voltam az egyik irodában, amikor csattant valami. Az egész épület beleremegett. Tényleg. Azt hittem rám szakad a mennyezet, földrengés van, minden ilyen lehetséges természeti katasztrófa ami egy épület „mozgását” okozhatja. De ez más volt. Merőben más. Idegesen nyitottam ki ablakot, noha jó párszor a fedezékbe vonulást és az ablaktól való eltávolodást javasolják én pont az ellenkezőjét tettem.
Felnőtt férfi vagyok, tudom. Gondolkodhatnék. Ám kíváncsi vagyok. Mindig a kíváncsiságom vezérelt, mindig. A legrosszabb helyzetekben is. Tudni akartam mi történt. Kinéztem az ablakon. A látvány magáért beszélt. A földrengést ugyanis nem a természet okozta, hanem egy kamion. Egy irtózatosan nagy kamion. Az emberek odalent őrjöngtek. Törmelék és üvegszilánkok meg az a nagy kamion az épületnek ütközve, ijesztő volt. Főleg, hogy csak a masina hátulját láttam. Távolabb voltam a kijárattól, de innen is jól látható volt baj van, nagy baj van. Az épület másik oldalán. Direkt választottam ezt a helyet. Távol esett a kijárattól és nem hallatszott annyira a tiltakozók hangja sem. Tudom, hogy az épület jól szigetelt, de nyitott ablak mellett mindig jobb szeretek „dolgozni”. A friss levegő jobb. Energiát ad, nem érzem annyira fülledtnek a levegőt.
A mobilom után nyúltam. Lia már keresett és írt is, csak nem figyeltem fel rá. Mert rezgőre állítottam. Egy jó ideje így van, amikor ráuntam, hogy Jane folyton mindenért hív és furcsa dallamú rockzene szólt. Már nem. Most már csak az az ébresztőm.
Nem akartam Lia-ra ijeszteni. Ezért nem hívtam és nem is írtam vissza. Ki akartam deríteni, hogy mi történt odalent az épület bal oldalán. Kivételesen nem a lifthez siettem, hanem a lépcsőkhöz, ahhoz a hosszú és idegesítően kacskaringós lépcsőhöz. Ha most rossz kisgyerek lennék, akkor biztos felültem volna a korlátra és lecsúsztam volna rajta, de nem. Nem vagyok az. Inkább siettem. Szedtem a lábam amennyire csak lehetett. Le a földszintre. Hiszen a baj ott volt. Én meg épp a baj felé tartottam. Már az első két szinten tisztán lehetett hallani, hogy gond van. Nagy gond. Ezek nem a tüntetők voltak kivételesen, pedig simán csak lehettek volna ők is. Oh bár lettek volna csak ők. Épp az utolsó lépcsőfokról léptem le amikor az egyik munkatársam véresen nekem rohan. Nem az ő vér volt. Semmi horzsolás nem volt rajta, csak elég volt az, hogy engem is kétségbeesettségében összekent. Félt. Próbálta elmondani mi történt de csak szavakat értettem mindabból amit előadott.
A jelek szerint, innen jobban látható volt, hogy a kamion szándékosan hajtott ennek az épületnek. Nem feltétlenül az lehetett szerintem a cél, hogy csak úgy neki hajtson ennek az épületnek, hanem az emberek eltüntetése. Mindegy, hogy éppen tüntetnek és zajosak, a cél az volt, hogy megfélemlítsenek mindenkit. Minket is beleértve. Tehát a mészárlás. Ha nem lettek volna itt, ennyien akkor nem történt volna baj. Vagyis talán. Hiszen ha valaminek meg kell történnie az idővel úgy is meg fog történni. Hogyan hívhattam volna fel Lia-t ebben a zajban? Valakit vagy inkább valakiket baleset ért, ehhez semmi kétségem nem fér. Az életben maradottak meg kétségbe voltak esve. Mindenkin eluralkodott a káosz. Mert egyvalamit akart menteni és az az egyvalami az élete volt. A saját élete, nem a másé. A vészkijárat felé tódult meg a tömeg. Nem számított, hogy az illető éppen kin és min tapos át. Csak kijusson innen és szabad legyen. Ez az ijedelem tagadhatatlan, hogy rám is átragadt. Főleg miután egy biztonsági őr arra utasított, hogy mindenkinek el kell hagynia az épületet amilyen gyorsan csak lehet. A vértől összekenődött ingemtől gondolom azt gondolta, hogy én is megsérültem és most csak azért állok egy helyben olyan bizonytalanul bambán, mert vért veszítettem. De aztán valahogy elmutogattam neki, hogy ez nem az enyém. Semmi bajom. Tényleg.
Valahogy kijutottunk. Sok volt a sérült, talán a halott is, hiszen nem akárhányan álltak azon a helyen ahol a kamion volt utólag. Megpróbáltam újra elővenni a mobilomat. Felhívni Lia-t. Szirénáztak az autók, hogy rendőr, tűzoltó vagy mentőautó az jó kérdés. Ennyire nem tudtam megkülönböztetni a szirénájukat. Eddig nagyon nem is érdekelt, hogy milyen a hangjuk. Különböző persze. De ilyen részletekre még gyerekként sem figyeltem fel, nemhogy most felnőtt koromban. Pedig mennyivel jobb lett volna ha így teszek. Végül a hívás helyett az üzenetet választottam, ismételten.
„Maradj otthon! Nem akarom, hogy bajod essen. Kérlek.”

words:ki számolja?music: the big bang note: remélem tetszik ♥



▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽

See you again?


politikus
avatar
Korom :
27

Tartózkodási hely :
✖️✖️ nem a Loch Ness-i tóban, az biztos


Hozzászólások száma :
19

reagok :
12

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Bizalmamba fogadva Szomb. Okt. 13, 2018 6:48 pm

Roland & Lia
Bizalmamba fogadva


Bármit kérhet tőlem, ezt mondtam, és én igyekeztem teljesíteni. Így mikor meglepett azzal a vacsorával leesett az állam. Hirtelen nem tudtam, hogy mit kéne mondanom. Sokkal szerényebb körülményekre számítottam, de az a nap csodálatos volt. Még el sem váltunk, de már azt akartam, hogy újra találkozzunk. Azt gondoltam, hogy egyre jobban tudok támaszkodni rá, de ezt nem mertem bevallani neki. Nem akartam elárulni neki, hogy milyen nagy hatással volt rám, és talán megváltoztatta az életem az a találkozás a színházban.
Pont ezért gondolkodás nélkül fogadtam el a meghívását, és ha már eljöttem Edinburgh-be, akkor gondoltam útba ejtek egy-két dolgot. Főleg szervezeteket, hogy egy kis adományt gyűjtsek, vagy új kapcsolatokat építsek ki a Des legközelebbi remek ötletéig, mikor is meg kell szerveznem egyik pillanatról a másikra egy adományozó estét. Nagyon dühös voltam rá, de egy előnye volt legalább, ez pedig az, hogy pár napot a nagyiéknál tudtunk tölteni Franciaországban, és Rollót is kirángattam a komfortzónájából. Des persze pont akkor nem volt ott, hirtelen más dolga akadt, szóval mérges voltam.
De nagyon elkalandoztam. Még csak tegnap délután érkeztem Rolandhoz, repülővel alig egy óra volt az út, aminek örültem a nyolc-tíz órás autókázással szemben. Nagyon takaros kis lakás tárult elém. Olyan igazi agglegény lakás, de árasztotta a melegséget magából. El is foglaltam az egyik szobáját, majd átbeszélgettük az estét, egészen addig, amíg mind a ketten el nem pilledtünk. Csak annyit beszéltünk meg másnapra, hogy kettőkor találkozunk és elmegyünk valahova.
Végül úgy alakult, hogy én intéztem a saját dolgaimat, ő is a sajátját. Valami nagyon komoly megbeszélésről volt szó, szóval nem akartam zavarni. Szám viszont fülig ért, mikor megkaptam tőle az első üzenetet. Pont egy nagy cég várószobájában ültem, nem is volt időm azonnal válaszolni, de utána bepótoltam. Egy óra körül hagytam el az utolsó helyet, ahova menni akartam. Nagyon elment az idő, és igazából fogalmam se volt, hogy merre kéne mennem, ezért fogtam egy taxit. Mire átevickéltünk a városon már túl késő volt ahhoz, hogy átöltözzek meg le is zuhanyozzak, de azért belevágtam. A telefonomat mindig magamnál tartottam, de már bőven elmúlt kettő, mikor egy újabb üzenetet kaptam. Gyorsan bepötyögtem a válaszom: „Itthon várlak, ne aggódj, azt hiszem, innen nem rabolnak el. Smile” Nem akartam írni neki, hogy ráér még, mert még nem készültem el, így jobb volt. Tudtam, hogy ha úgy alakul, akkor úgyis beavatom.
A melltartómmal bajlódtam éppen, mikor kaptam Destől egy hívást.
- Mi az, végre hazaértél az üzleti utadról?
- Szép köszöntés, egy szia is megtette volna.
- Szia, nem érek rá, nem érsz te rá?
- Rollónál vagy, igaz?
- Igen, miért? Tudom, hogy nem tetszik, mert még nem rendeztétek a dolgokat köztetek, de hidd el….
- Nem erről van szó. Kapcsold be a tévét, ha van neki.
Csak megforgattam a szemeim. Nem értem mit gondolt, hogy barlangba jöttem? Mindegy. Leraktam a telefont, majd felvettem a ruhámat. Ezzel igazából már kész is voltam az öltözködés tekintetében, már csak cipőt és kabátot kellett húznom, amit ráértem akkor, mikor indulnom kellett.
- Miért kell bekapcsolnom? – nyúltam az irányító felé.
A kérdésre nem kaptam választ, nem is kellett. A helyi csatorna, és az országos is attól volt hangos, hogy ezúttal sokkal nagyobb tiltakozás alakult ki Gordon Lamb House előtt, mint szokott. A tömeg még az úttestet is elfoglalta, valamint az épületet is blokád alá vették így se ki, se be. A tiltakozás békés volt, maga az emberek sokasága volt az, ami feltűnt mindenkinek.
- Rollo ott van veled?
- Nincs, még nem tudott eljönni onnan.
Így már legalább tudtam, hogy miért nem. Mármint biztos voltam benne, hogy nem engedik el a kollégái csak úgy, de ez legalább a késésre okot adott. Leültem a tv elé a kanapéra.
- Lia, ott vagy még?
- Persze, miért, hol lennék?
Mire azonban válaszolhatott volna, addigra megváltozott a közvetítés. Hirtelen elsötétült a kép, és gyorsan visszakapcsoltak a stúdióba. Az ablakon hiába néztem ki, semmit sem láttam, és túl messze is voltam a helytől. A következő pillanatban pedig a bemondónő hirtelen elsápadó arcát láttam. Tudtam, történt valami. Szó nélkül kinyomtam a bátyám, majd tárcsáztam Rollo számát, de az süket volt. Fel sem fogtam, hogy felesleges írnom neki, de abban bíztam, hogy látni fogja és majd válaszol. Közben felkaptam a cipőm és a kabátom, és elindultam oda. Közben azért imádkoztam, hogy ne essen semmi baja, mert nem akartam elveszteni. Nem tudtam volna elveszteni. Azt nem bírtam volna ki.


▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽

Egyszer megint bízni fogok.
lord
avatar
Korom :
23

Tartózkodási hely :
Waterford

keresett :
Bátyus
Lachie

Hozzászólások száma :
49

reagok :
33

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Bizalmamba fogadva Hétf. Okt. 08, 2018 11:40 am

Lia & Rollo



Imádtam az előadás minden egyes percét. Megérte eljönni rá. De leginkább azért, hogy találkozhattam Lia-val. Jól lehet már nem volt egyikünk sem a régi. Történt velünk egy és más. Ha ott lettünk volna egymásnak talán mindez nem történik meg...vele. Leginkább vele. Én megtanultam, hogy ami nem megy azt nem kell erőltetni. Nem élhetünk egy olyan kapcsolatban ami csak tönkre tesz minket. Lelkileg. Jane iszonyat féltékeny volt, a saját barátnőjére is, mert az egyszer azt mondta neki, hogy milyen jól áll nekem a...valamelyik szín. Nem emlékszem rá. De az biztos, hogy a lány hiába próbálta kimagyarázni magát, nem tudta. Nem értette meg, hogy a barátnője nem szerelmes belém, csak elmondta a véleményét neki. Gondolom úgy hitte, hogy amit ő észrevett azt más is észre vette és szerelemnek titulálta.
– Egy ideje nincs senkim. Volt egy kedves és szeretni való, de egyben nagyon hisztérikus és ideges típus. Az elmúlt időben mindenbe belekötött, azt hitte megcsalom. Látott egy filmet, egy filmet ami kitaláció, de lehet a valóság is. A férfi a túl óra és későn megyek haza kifogások mögé burkolózva megcsalta az egyik munkatársával a nőt. Nekem is tovább kellett bent maradnom mint terveztem, többször is a szavazások miatt. Azt hihette, hogy minden férfi egyforma és nekem pont elég időm van arra, minden egyes percben félre lépjek ha ő nincs mellettem. Nem hitte el, hogy tényleg hűséges vagyok. – magyarázom. Végül is, ki hinné el, hogy létezik a világon olyan, hogy hűség. A családom megtanított már rá, hogy mit jelenthet ez. Hogy milyennek kell lennem. Egy példát adtak rá, hogy miként kell viselkednem. Tényleg. Így megtanultam, hogy ki az aki megérdemli, vele maradhatok.
Úgy éreztem, hogy szüksége van rám. Hogy nem azért hív el magához mert ahogy ő mondta „ringyó” lenne, hanem mert biztonságban akarja érezni magát. Rólam meg tudja, hogy gyerekként sem voltam erőszakoskodó, inkább vele voltam, mint ellene. Csak úgy mint most.

✖️✖️✖️

Egy héttel később találkoztunk csütörtökön, ahogy megbeszéltük érte mentem és vele voltam egész nap. Megannyi dolgot hoztunk fel, főleg azt, hogy jobb lenne többször találkozni, beszélgetni, meghallgatni egymást, csak úgy. Most is „csak úgy” elhívtam a fővárosba. Tudtam nagyon jól, hogy neki tanulnia kell. Az egyetem a legfontosabb most, hiszen utolsó éves, de látni szerettem volna. Látni, hozzá sem érni, de látni. Nem tudtam milyen az ő helyében lenni. Hogy mit érezhet. Ezért megtartottam a tisztes távolságot tőle. Ez tűnt a legjobbnak. Rá megéri várni. Őt azt hiszem ismerem és sokkal inkább megértő, mint a volt barátnőim valaha voltak. Tény, hogy egyiküknek sem beszéltem Lia-ról, hogy gyerekként mennyire szerelmes voltam – és még most is vagyok – belé, mert akkor biztos irigykedve arcon csaptak volna és reménytelen szerelmesnek tartottak volna. Nem hitték volna el, hogy esetleg őket is tudnám szeretni. Legalábbis Jane biztos nem értette volna meg. Ő alapjáraton ilyen kis hisztérika volt. Céltudatos kis hisztérika. Tudta hány gyereket szeretne, minek akarja elnevezni őket, hogy belőlük majd mi fog válni és hasonlók. Megijedtem volna ettől? Nem félek az apaságtól, de azt tudom, hogy a kapcsolatunk, a házasságunk nem lett volna kellemes egyikünk számára sem.
Az apám szerette volna, ha eljegyzem őt, utalt is rá, hogy mennyire szívesen tartaná már a karjaiban az első unokáját, aki biztosan a kedvencévé válna, főleg ha kislány lenne. Mások talán fiú unokákra vágytak, de ő nem. Sosem lett lánygyermeke, ezért arról áradozott, hogy majd a fiainak biztos lesz és elkényeztetheti. Hát ilyen álmai voltak, neki. Anyám a szöges ellentéte volt, ő azt vallotta, hogy a fiúkkal kevesebb a gond, inkább legyen fiú unokája, mert a fiúk nem lesznek terhesek és egyikünknek sem okoznak annyi gondot. Én meg azt vallottam, hogy teljesen mindegy, majd mi lesz a gyerekem neme, a lényeg azon lesz egészséges legyen, a többi nem számít.
Félek a beteg gyerekektől. Akik valami miatt úgy születtek ahogy. Nem a betegségüktől félek, hogy mások mint mi, hanem attól, hogy nem tudok velük megfelelően kommunikálni. Hogy sírni kezdenek a közelemben és nem tudom megnyugtatni őket, mert másak lehetnek a módszerek amivel megnyugtatják őket.
A Gordon Lamb House-ban tartózkodtam. Már rég úton kellett volna lennem. Lia-val azt beszéltük, hogy kettőkor találkozni fogunk, de az már régen elmúlt. Fel akarom hívni őt telefonon, de azt ráébredek, hogy mentegetőzésnek vennék, hogy nem akarok vele találkozni, ezért inkább nem teszek semmit. Helyette csak egy üzenetet írok. „Hamarosan indulok még a párt épületében vagyok. Csak még egy kis türelmet kérek.” Tudja, hogy én vagyok az. Ma is írtam neki nem egyszer és ő válaszolt rá. Most azonban…Kiszállok a liftből és mennék is ki az épületből amikor a biztonságiak visszafordítanak egytől egyig mindenkit. Jól látszik, hogy odakint nagy tömeg van. Táblákkal és a szokásos feliratokkal. Nem tudom mi történhetett odakint, legalábbis egyelőre. Mert szépen és lassan odamegyek az első olyan személyhez aki még nyugodt de tudja mi történhetett.

words:ki számolja?music: the big bang note: remélem tetszik ♥



▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽

See you again?


politikus
avatar
Korom :
27

Tartózkodási hely :
✖️✖️ nem a Loch Ness-i tóban, az biztos


Hozzászólások száma :
19

reagok :
12

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Bizalmamba fogadva Csüt. Okt. 04, 2018 9:19 pm
Edinburgh




626-ban alapították. Skócia fővárosa, és második legnépesebb városa.
A Dél-skót-felföld keleti partján található, a Forth folyó deltatorkolatának déli részén.
Az Óváros és az Újváros is a Világörökség részét képezi.

A képen a St. Giles Katedrális.

▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽

Egyszer megint bízni fogok.
lord
avatar
Korom :
23

Tartózkodási hely :
Waterford

keresett :
Bátyus
Lachie

Hozzászólások száma :
49

reagok :
33

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Bizalmamba fogadva
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Heart of Europe :: Európa szíve :: anglia-
Ugrás: