welcome to europe, traveller
Life is a journey that must be traveled no matter how bad the roads and accommodations.
lépj be bátran
európa rád vár
Karakter neve:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
friss bejegyzések
legújabb irományok
Vas. Nov. 11, 2018 11:30 pm
Vas. Nov. 11, 2018 6:16 pm
jelenlegi utazóink
európa szívében
Jelenleg 8 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég

Anaise Delacroix

A legtöbb felhasználó (43 fő) Kedd Aug. 21, 2018 12:11 pm-kor volt itt.
történéseink
jó ha tudod
európai lakosok
nyilvántartása
csoport
amerikai 2 5
angol 3 6
ázsiai - -
francia 6 5
görög 1 2
ír 4 4
külföldi 2 5
norvég 3 4
olasz - 2
orosz 3 3
skót 1 2
spanyol 4 2
svéd 1 2
összesen 30 42

Adam & Lara - New job, new beginning
TémanyitásTárgy: Re: Adam & Lara - New job, new beginning Kedd Nov. 13, 2018 8:22 pm

á; Mlle Olivier

… Nem, teljesen igazad van. Sajnálom. – Fáradtan dörgölöm meg az orrnyergem s hátrébb lököm magam a bőrrel varrt, guruló főnöki székben. Figyelem, ahogy a rendőrkapitányság robosztus tömegének árnyéka a szomszédos épületekre vetül. Tipikus párizsi eklektikus sorházak, a 19. század végéről, amikor az emberek még gyűlölték az Eiffel-tornyot. Azt hitték, elrontja a város látképét, és gúnyt tárgyává válnak világszerte; kíváncsi lennék, mit szólnának az olyan hatalmas üveg- és betonkalitkákhoz, amelyek ma a business negyedet határozzák meg.
A kapitányság épületkomplexuma is a kortárs átláthatóság jegyében lett felújítva néhány éve; az utcai homlokzatokon végig padlótól plafonig háromrétegű üveg húzódott, gondolom azt az érzetet keltve az utcai járókelőkben, hogy beleláthatnak a rendszer dolgaiba. Ha tudnák, mi mindent nem tudnak…
De az emberek nem tudják. Nem tudnak semmit, ami igazán fontos, veszélyes értelemben, nem tudják az olyanokat, amik még éjszakánként is kísértenek, s csak altatóval engednek elaludni, és ez így van rendjén. A tömegnek megvan az az igazán negatív tulajdonsága, hogy hajlamos vakon pánikolni. Az átlátszó falak hamis biztonságérzetet keltenek, ezért sétálgat olyan nyugodtan az az idős pár a pékség előtt, ezért tapsikol önfeledten kisbabájának az a babakocsis nő, ezért az a taxisofőr legnagyobb problémája, hogy morzsát hagyott valaki az ülésen, és ezért olyan mérges Léonie hangja a telefonban.
A „sajnálom” már nem elég, Adam! – Valami tompán puffan, egy ajtó pedig vehemensen nyílik ki. Szinte látom magam előtt, ahogy mérgében szinte bevágja a mélyhűtőbe a frissen vett mirelitborsót. Valamiért mindig izgatott, ha mérges; olyankor is gyönyörű, bár inkább amolyan halálos valóban. – Nagyon várta már, hogy veled legyen. Egész héten erről beszélt.
Tudom.
Nem tudod. Még le is rajzolt titeket a parkban.
Biztosan nagyon szép.
Borzalmasan ronda.
Szórakozottan elmosolyodom, kissé fel is kacagok.  Elodie nagyon lelkes művész volt, épp csak a tehetség hiányzik belőle. Már majdnem mondok valamit, amikor belép a titkárnőm, sokat sejtetően hajtja le a fejét és néz rám nyolcvanas évekből szalasztott szemüvege fölül. Ha esetleg nem vettem volna a lapot, még a karóráját is megkocogtatja; a mutatóként funkcionáló macska mancsai messziről is jól látszanak.
Mennem kell, megbeszélésem lesz.
Hát persze.
Nehéz nem kihallani hangjából a gúnyt. Nem is akarja máshogy. – Utána felhívlak, és akkor beszélek vele, jó? Addigra visszaér a különóráról?
Személyesen is elmondhatnád neki.
Szia, Léonie.
Egyesek szerint nincs borzalmasabb, mintha valaki közömbös irántad. Szerintem azonban sokkal fájdalmasabb, ha csalódást okozol annak, akit szeretsz.
Nincs időm az önutálat mocsarában fürdőzni, Annie az ajtóban vár, úgyhogy lecsukom a laptopom, amin a személyes ügyeimet intézem, és kifelé menet átveszem tőle a tablet, amit felém tart.
Minden rajta van, ugye? – kérdezem a lift felé tartva, tekintetem a képernyőn függ, ahogy gyorsan átlapozom a megnyitott mappa tartalmát, felidézve a szükséges információkat.
Igen, minden. Megnyitottam a jegyzetet és a diavetítőt is, csak kapcsolja át a tálcán, és próbáljon úgy tenni, mintha nem lenne teljesen életidegen magától a technológia. – Annie gond nélkül tartja velem a tempót, bár majdnem két fejjel alacsonyabb nálam, ráadásul kifejezetten hosszú léptekkel haladok, céltudatosan, hogy véletlenül se állítson meg senki.
Nem teljesen életidegen. Csak nem szeretem. Öreg vagyok én már hozzá…
Idősebb vagyok magánál.
És sokkal csodálatosabb is! – küldök felé egy széles mosolyt. Megcsóválja a fejét, és mond még valamit, de már a liftben állok, gondolataim pedig az ügy körül járnak, úgyhogy csak bólogatok és intek neki. Aztán már egyedül vagyok a liftben. Három emeletet megyek lejjebb a tanácsteremhez, ahová a megbeszélést hívtam össze – valójában eligazítást, ám olyan kevés embert igyekeztem beavatni, amennyire csak lehetséges. Felsőbb utasításra. Becsukom a tablet bőr tokját, szemeim a lift kijelzőjére tapadnak. Akaratlanul is eszembe jut, mikor néhány hónappal ezelőtt beragadtam, épp ezen két emelet között, csak épp a másik irányból jövet. Az is mellékes gondolatként veti fel bennem a fejét, hogy egyedül valószínűleg jóval kevésbé tudnám megőrizni a nyugodt hangulatom; minden ember másként viselkedik, ha nincs mellette senki, akinek bármit is bizonyítania kellene.
Nem mintha Olivier bármit elvárt volna tőlem, gondolom; ez inkább belülről fakadó késztetés, a bizonyítási vágy, hogy megmutassam: nem csak azért kaptam a pozíciómat, mert éppen jól mutatok a tévében, szimpatikus és komoly fejem van a sajtótájékoztatón, vagy épp a jó emberekkel mentem vacsorázni. Többek között ezért is vállalom magamra az ehhez hasonló ügyeket; igaz, mióta öt éve betöltöm a pozíciómat, csupán egyszer történt hasonló.
Kiropogtatom a nyakam, jól kiszámítottan épp akkor véve fel ismét a a nyugodt, ám magabiztos testtartásom, mikor csilingelve nyílik a lift ajtaja. A folyosó végén már látom az üvegfalú termet, s a benne ülő-álló embereket. Az egyikük felfigyel rám; épp az ilyenekért kell mindig készen állni arra, hogy láthatnak.
A szokás rabjaként igazítom meg a nyakkendőmet, személyre készült cipőm sarkai kopognak a fényesre polírozott hajópadlón, a terem ajtajának hidraulikus hangja pedig arra a borzasztó sci-fire emlékeztet, amit tegnap-ma hajnalban néztem. – Uraim. Hölgyeim – biccentek udvarias távolságtartással. Látom, hogy még nem érkezett meg mindenki, így nem szólok külön senkinek semmit; a megérkezettek közül néhányan halk beszélgetésbe is kezdenek egymással, míg én az asztalhoz lépek, hogy a tabletet rá tudjam csatlakoztatni a kivetítőre.
Ami természetesen nem sikerül elég gyorsan, így néhány másodperc után nyugodtan szólítom meg Oliviert. – Lara, ide tudna jönni? – Nem beszéltünk azóta, hogy sikerült elkapnunk azt a virtuális bankrablót, és még a folyosón is talán csak egyszer vagy kétszer futottunk össze; nem hiába, előre megmondtam, hogy az új feladatkör nagyobb megterhelést jelent. Az eddigi jelentések alapján ezzel nem is akadt gondja, és a várt kielégítettségben teljesített.
Rámutatok a tabletre és a kivetítőre, némán jelezve a szándékomat. A széket is kihúzom számára a fő asztal mögött; ha nem utasítja vissza, szívesebben hagynám rá, hogy megnyissa a kellő dolgokat, minthogy én viaskodjam a technikával. Miközben a csatlakoztatást végzi, kicsit közelebb hajolok hozzá, hogy csak ő hallja, amit mondok. – Az efféle megbeszélésekre a nem hivatalos dresscode a nők számára nadrágkosztüm. Ha azt szeretné, hogy komolyan vegyék a magasabb körökben. – Egyáltalán nem rosszból jegyzem meg, elvégre, ha szakadt utcai viseletben lépett volna be, eleve  nem is kértem volna fel hasonló ügyekre. Az ilyesféle dolgok egyébként sem egyértelműek; csupán jó tanáccsal kívánok szolgálni számára, szinte már baráti felhanggal – vagy mint tapasztaltabb a kezdőnek. Még egy biztosító, halvány mosolyt is megejtek felé.
Aztán az utolsó két kolléga is megérkezik, ők már a mi különleges nyomozási osztályunkról. A legjobb kollégáink, Beaumont és Nilla; utóbbi igencsak szigorúan figyelt sminktelen arcával, láthatóan nem tetszett neki, hogy elhívtam a korábbi, sorozatgyilkos-gyanús ügye mellől. Ez azonban nagyobb falat.
Nos, üdvözlök mindenkit, és köszönöm, hogy ide fáradtak. Azt, hogy az új ügy bizalmas kezelést igényel, nem hiszem, hogy hangsúlyoznom kellene – lépek oda a fal menti panelhez, hogy egy gombot megnyomva rajta a korábban teljesen átlátszó üvegfal hirtelen fehérre váltson; a szomszédos irodákban dolgozó emberek sziluettjei sem látszanak már. – Ez az ügy azonban kiemelt fontossággal bír. Muszáj vagyok megkérni mindenkit, hogy vegyen egyet az asztalon található papírokból… – visszalépek Lara mellé, és odacsúsztatok neki egyet, hogy ne kelljen felállnia – A szokásos titoktartási nyilatkozat. Nem szükséges átolvasni, bár ha valaki ragaszkodik hozzá, természetesen várunk.
Biztos, hogy nem rejtették el valahol a szövegben, hogy eladom a fél vesémet? – szólal meg az ázsiai kolléga, aki még Laránál is fiatalabbnak látszik. A viccet csak egy rejtélyes mosollyal reagálom le, és megvárom, amíg mindenki átfutja és aláírja a dokumentumot. A fiatal férfi még megjegyzi: – Szolgálati titok? Szép.
Szolgálati és állami – javítom ki, miközben összegyűjtöm a papírokat, hogy az asztalon pihenő, számzáras táskába tehessem. – A biztonságtechnikai osztály volt szakértőjeként nyilvánvalóan Feng kolléga is tisztában van a különbséggel. Hadd mutassam be gyorsan a leendő összedolgozó csapat magját. Frederic Beaumont és Nilla Eidelberg nyomozó kollégák a szervezett bűnözési és a kiemelt nyomozási osztályok képviselői, Feng őrmester, az adatelemző osztály feje, Dr. Amy Bonette, a rendőrkapitányság szervezett bűnözésre szakosodott kriminológusa, és Lara Olivier tizedes, a számítástechnikai és informatikai különleges szakértőnk.  A rendőrség közvetlen hatáskörén kívülről érkezett Ronald Martin százados, a terrorelhárítás taktikai elemzője és felelőse, Tomas Lambert, a katonai rendészet főfelügyelője, valamint Julius Girard főtiszt, a Nemzetbiztonsági Szolgálat képviselője.
Tudod, hogy gyűlölöm a keresztnevem, Adam – szólal meg a mindaddig teljes csendben, a filmbéli Men in Blackekre hajazó nyugalommal ücsörgő férfi, és még el is mosolyodik. Régen kollégák voltunk. Széttárom a kezeim, megadóan, és hátrébb lépek.
Ha valaki nem ismerne, Adam Bernard százados vagyok, a Párizsi Rendőrfőkapitányság főnöke, és a jelenlegi nyomozás megbízott vezetője. Mint láthatják, ez az ügy több szervezet együttműködését követeli meg, úgyhogy ha ez valakinek gondot okoz, legyen szíves, vonszolja ki a hátsóját a teremből.
Félszívű megjegyzésem nevetést vált ki a többiekből, elégedetten fordulok meg, hogy a legkevésbé takarjam ki a vetítőt, amin máris megjelenik egy kép, ami hetekig újra meg újra feltűnt a nyomtatott és netes sajtóban a vezető hírek között; pánikot és terrort mutatott, nem sokkal egy felrobbanó pokolgépet követően. – Össze szeretné valaki foglalni, milyen események jutottak eddig napvilágra az egyik francia bűnszervezet által fundált szélsőséges iszlamista zászló alatt zajló cselekményekből?
törvény embere
avatar
Korom :
40

Tartózkodási hely :
Párizs, Franciaország

Hozzászólások száma :
11

reagok :
7

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Adam & Lara - New job, new beginning Hétf. Okt. 22, 2018 9:32 am


Adam & & Lara
A new job is not a new beginning, it!s a path to create a new ending

Időnk vesztegetése hamarosan megoldódni látszott, amikor is az egyik recepción lévő lány ráeszmélt arra, hogy a liftrendszere leállt, majd már ennek tudatában közvetve segítségünkre volt, hogy kijussunk börtönünkből.
Igen, az idő annyira fontos tényező lett a mai társadalomban élő emberek életében, szinte mindent az irányít, kapkodunk, sietünk, nem érünk rá semmire, ami valójában lényeges lenne. Ráadásul az én esetemben, a rendőrségében és azokéban, akiket talán éppen most, ebben a percben szándékozik megrövidíteni az „internetes rabló”, akit azonban én éppen most AKAROK lefülelni.
Szóval valóban talán túl sokat foglalkozunk az idővel és túl keveset élünk a pillantnak, mégis számomra sokat számított, hogy mikor jutunk ki a liftből.
Ezen kívül olyan típusú ember vagyok, aki nyomás alatt csak kap egy kis adrenalin löketett, amitől még jobban beindulnak elmémben a fogaskerekek és még hamarabb megoldom az adott helyzetet.
Ez nem történt másként azon a napon sem, mikor Bernard rendőrkapitánnyal a liftben ragadunk, hiszen amikor mindenféle könnyes búcsú nélkül elváltunk egymástól, én azonnal az IT-szekcióba érvén munkának láttam, és mit ad Isten, a kódom számításaimnak megfelelően bevált, pár órára rá a gazfickó kezén pedig már egy szépen csillogó karperec díszelgett.
Nem vagyok az az öntelt és nagyképű típus – talán egy ici-picit olykor -, de meg kell, mondjam, igazán elégedett voltam magammal és büszkeséggel töltött el, hogy egyedül kaptam el.
Persze, kellettek ehhez a rendőrség kommandósai és más munkatársak is, de abban is biztos voltam, hogy a kódom nélkül a rabló már valahol a Bahamákon süttetné a hasát.
Természetesen csak apró porszemnek tűntem a párizsi rendőrség gépezetében, legalább is a nagyvilág szeme előtt, hiszen csak kevesek tudták, mekkora szerepem volt az ügy lezárásában, de mikor már kezünkben volt a bűnöző, nem is igazán ez számított.
Helyette az újságok, a televíziók és egyéb média eszközök amolyan szenzációként tekintettek az ügyre, mintsem arra gondoltak volna, hogy mennyivel jobb hely lesz az a társadalom egy ilyen hacker nélkül.
A kollégák is ezerrel ünnepelték ezt a végleg lezárt esetüket. Léteztek azért olyan személyek, akik tisztában voltak vele, milyen szerepem is volt ebben az egészben, és még gratulálni is odajöttek hozzám olyanok, akik eddig észre se vettek – hiszen tudták, honnan jöttem.
Én viszont nem voltam olyan ünneplős kedvemben, hiszen azért múltamnak köszönhetően nehezen nyíltam meg, nehezen engedtem közel magamhoz embereket szabadszájúságom ellenére is.
Azonban nem vagyok semmi rossznak az elrontója, így egy pohár pezsgő társaságában vonulok be álldogálni az egyik sarokba, amikor is az megjelenik előttem Bernard rendőrfőnök.
Annak ellenére, hogy rendőrfőnökünk talán az egyik legtávolságtartóbb ember, akit valaha „megismertem”, érdekes mód a láttán mintha megkönnyebbülnék. Bizonyára, ha ezt bárkinek is megemlíteném, sírva nevetne rajtam, de engem valamiért mégis megnyugtat tekintélyparancsoló jelenlétével.
- Szóval csak úgy tett a liftes randink közben, mintha valóban bízna bennem? – vágok vissza szavaimmal némi csípős éllel megfűszerezett kijelentésére, de szavamiban nincs semmi ellenséges, csupán egy kicsit tréfálkozni próbálkozok. Vagyis inkább azt mondhatom, hogy magamat adom, ami nála nem biztos, hogy mindig jó ötlet. Ráadásul látom, hogy a randi szónál ráncokba szökik a szemöldöke, de én úgy teszek, mintha semmi különöset nem mondtam volna. Hiszen nem is mndtam.
Hülye vagy, Lara! Fogd be azt a nagy szád, mert különben éppen most baltázod el életed lehetőségét. Talán már meg is történt.
- Szerintem egyáltalán nem véletlen. Én azt mondom, hogy mindig is a városban volt, csak az ellenkezőjét akarta elhitetni velünk. – jegyzem meg már egy kicsit visszavéve előbbi stílusomból és visszaváltok kockára, hiszen a munka mindenekfelett, ugyebár.
- De a lényeg, hogy megvan, és nem okoz további fejtörést a rendőrségnek. – teszem még hozzá, majd egy jó nagyon kortyolok a pezsgőmből, aminek be kell, valljam, lassan kezdem érezni a hatását is.
Természetesen nem felejtettem el azt az ajánlatot sem, ami akkor érvényes, ha a kódommal lefülelem ezt a netes rablót. Azonban szerencsére ezt a főnököm se felejtette el, és már fel is hozza a témát.
- Eszem ágában sincs meggondolni magam. – vágom rá a kérdésére most is szinte azonnal, majd szememmel követem Bernard tekintetét, aki a szervezett bűnözési osztály fején állapodik meg.
- Már alig várom. – mondom már kicsit halkabban, majd el is mosolyodom, hiszen valóban izgatott voltam a munka miatt.
Hamarosan újabb érdeklődők veszik körül Bernard rendőrfőnököt, én pedig hagyva, hagy beszéljen, le is lépek a köreikből az est folyamán.
Igazából már nem tartózkodok sokáig a kollégák körében, ugyanis az este még egy karate edzést is kell tartanom a lányoknak, ami sokkalta jobban foglalkoztat az ünneplésnél.

Az elkövetkező napokban az életemet újabb változás követi, hiszen, ahogy azt Adam Bernard ígérte, meg is kaptam azt a bizonyos állást  szervezett bűnözési osztályon, ahol a három IT-szakember egyike voltam.
Úgy látszik valóban igaz a mondás, hogy egy ember minél feljebb kerül a ranglétrán, egyre kevésbé számit hogy milyen ember, hogy kicsoda ő, hogy milyen múlttal rendelkezik, és hogy milyen bűnei vannak esetleg. Míg a negyediken, az IT-részlegen mindig érzetem, hogy kinéznek, amiért másképp jutottam be a rendőrség közegébe, mint a többi rendőr, itt már csak az számított, hogy mit tudok, mihez értek és hogy milyen sebességgel oldom meg az adott helyzeteket.
Itt már senkit sem érdekelt, ki is az a Lara Olivier, annál inkább, hogy mire tudják használni, Lara-t, a rendőrségi informatikust.
A rendőrkapitány nem mondott valótlant akkor sem, amikor finoman ecsetelte, hogy egy-egy előreléptetés nem csak nagyobb fizetést, de bizonyos kiskapukat, bizonyos szabálytalanságok felőli eltekintést és szabadabb kezet ad. Szavakkal kifejezni se tudtam, mennyivel könnyebb volt egy ilyen személynek így dolgozni, mint én.
Mindig is imádtam a technológiát és tökéletesen megértettem az adatáramlás lényegét, egyesek szerint az egyik legjobb voltam abban, amit csinálok, de ez mellett imádtam újat tanulni, és mint most kiderült, remek csapjátékos is vagyok, ha hagynak egy kicsit érvényesülni kocka körökben.
Azt hittem, mindent tudok, de most jöttem rá, hogy ezekben a körökben folyamatosan újat tanulhatok s tudtam, hogy ennek itt még nincs vége. A legszebb az volt az egészben, hogy nem mástól, hanem saját magamtól tanultam, saját magam fejlesztettem nap, mint nap.
Visszatérve a nagyobb fizetésre: hát igen, megkaptam azt is. Ekkor viszont fülemben visszacsengtek a szőke főnököm szavai, miszerint eladományozhatom egy részét. Nekem sem kellett több, meg is tettem, méghozzá nem más, mint az árvaház kapott egy nagyobb összeget, ahol életem keserves három évét töltöttem.

Komolyabbnál komolyabb ügyekbe nyertem betekintést, és az elkövetkező hónapokban, úgy nézett ki, hogy a rendőrség elég jól beletenyerelt valami hatalmasba.
Szervezett bűnözés, pénzmosás, fegyver-és drogkereskedelem, embercsempészet, emberrablás, gyíkosság és egyéb nyalánkságok sorozatát próbáljuk megoldani, és idővel rá kellett jönnünk arra, hogy ez bizony egyetlen egy szervezet műve, méghozzá nem is kell sokat agyalnunk a dolgon, kézenfekvően a francia maffia keze áll mindezek mögött.
Kissé klisésen hangzik, hogy már megint a maffia, de mégis a rendőrség felügyelete alatt sikerült a városban annyira elburjánzaniuk,, hogy itt most már kötelező a közbeavatkozás.
A maffia mindig is egy olyan dolog volt, hogy mindenki tudott a létezéséről, de mégse tettek ellene semmit, hiszen a rendőrség általában bizonyíték híján nem sokat ért el velük szemben, főleg, hogy szinte mindenkit le tudtak fizetni.
Most azonban már akkora bűnlajstromuk volt, hogy tenni kellett ellene valamit.
Talán, ha nem Adam Bernard lenne a rendőrfőnökünk, a francia szervek sosem jutnak el odáig, hogy létrehozzanak egy különleges, titkos csoportot, amit maga Bernard írnyit, de mivel ő itt van, így megalakult az a csapat hamarosan, amiről még nekem is beszélt.
Ismét csak valósággá vlt az ígérete, mert ebbe a csapatba is bekerültem, immáron egyetlen informatikai szakemberként. Nos, abban nem vagyok biztos, hogy ez a tudásomnak köszönhető vagy Bernard keze van benne, de ismervén őt, ezt csakis képességeimnek köszönhetem. Még meg merném azt is kockáztatni, hogy igazából egyáltalán nem kedvel. Jó, mondjuk, ő kit kedvel?

Már a régi csapatomtól elköszönve érkezek meg a kijelölt helyre, azaz az egyik konferencia terembe, ahol állítólag majd megkapom az új feladatimat szintén újonnan szerzett kollégáimmal együtt.
- Helló! A nevem Lara és úgy néz ki, hogy ezentúl együtt fogunk dolgozni. – köszöntöm a többieket, majd lazán helyet foglalok az egyik kényelmes bőrszékben.
Érdekes módon olyan emberek vannak itt, akikkel eddig még nem is találkoztam a rendőrség épületében: egy izompacsirta, egy ázsiainak tűnő fickó, egy alacsony barna hajú lány, egy terepruhába öltözött magas, szőke pasas és még egy fickó, aki ez idáig hallgatásba temetkezik.
- Ki fogja tartani az eligazítást? – fordulok is azonnal a többiekhez egy újabb kérdéssel, de kérdésemre szinte azonnal meg is kapom a választ, mert a terem ajtaja kivágódik és belép rajta mostani főnököm…


megjegyzés • 1369 •

▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽




törvény embere
avatar
Korom :
25

Tartózkodási hely :
Franciaország, Párizs

Hozzászólások száma :
17

reagok :
7

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Adam & Lara - New job, new beginning Hétf. Okt. 22, 2018 9:11 am
Játékosok »» Adam Bernard és Lara Olivier
Helyszín és szitu »» A párizsi renndőrőrs egyik konferencia terme/ Eligazítás

▽▲▽▽▲▽▽▲▽▽▲▽




törvény embere
avatar
Korom :
25

Tartózkodási hely :
Franciaország, Párizs

Hozzászólások száma :
17

reagok :
7

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Adam & Lara - New job, new beginning
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Heart of Europe :: Európa szíve :: franciaország-
Ugrás: