welcome to europe, traveller
Life is a journey that must be traveled no matter how bad the roads and accommodations.
lépj be bátran
európa rád vár
Karakter neve:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
jelenlegi utazóink
európa szívében
Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 7 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég :: 1 Bot

Alexius Mharaxia, Daisy Cornwell, Edward John Costello, Lara Olivier, Lauren Stanton, Ned Vinter, Nikolina Mharaxia

A legtöbb felhasználó (43 fő) Kedd Aug. 21, 2018 12:11 pm-kor volt itt.
friss bejegyzések
legújabb irományok
Today at 12:01 pm
Yesterday at 8:52 pm
európai lakosok
nyilvántartása
csoport
amerikai 1 4
angol 3 3
francia 4 4
görög 1 3
ír 3 2
külföldi 1 3
norvég 3 3
olasz 1 1
orosz 2 3
skót - 1
spanyol 1 1
svéd - -
összesen 20 28

Arian & Jeremiah :: Secrets and Lies
TémanyitásTárgy: Re: Arian & Jeremiah :: Secrets and LiesYesterday at 3:43 pm



Jeremiah & Arian

He got blood cold as ice
And a heart made of stone
But he keeps me alive
He's the beast in my bones


Egyáltalán nem akarom bevallani magamnak, hogy mennyire heves érzéseim vannak Jeremiah iránt. A kezdeti kis szikra, mely akkor keletkezett, mikor először megpillantottam élőben a sátor alatt azzal a különösen hideg és tiszteletet parancsoló jelleméve, hamar lángra lobbantott bennem mindent. Nem csak egy kis érdeklődésről van szó, s nem csak arról, hogy milyen vonzónak találom, hanem itt már sokkal több lappang a háttérben, mint azt gondolni merném. Nem csak a közelében érzem azt a bizsergető vágyat, hanem akkor is, mikor nincs közelemben. Akkor még inkább sóvárgok utána, s keresem a kis kapukat, hogy a közelébe férkőzhessek. Még ha annak egy kiadós veszekedés is az ára. Nem könnyű a közelébe jutni, de az ilyen pillanatokért, mikor ennyire egymásba fonódhatunk, minden küzdés megéri. A szívem vad zörgése nem csillapodik, s minden egyes ütemmel mintha lángra kapnának a testemben azok a bizonyos ide-oda cikázó pillangók...
Egy erős érzelmi hullám söpör végig rajtam, mely enyhén csillapítja a vágyaimat. Nem is igazán csillapítja, inkább egy új érzést ültet a mélyükre, mely feltörni készül, mikor magához húz. Libabőrös leszek egyből, ahogy végigsimít az arcomon, hiszen ebben az egy kis érintésben minden benne van. Nem hűvös, nem rideg, hanem olyan érzéki, hogy még a szívem is kihagy pár ütemet. Mi van, ha egyszerűen csak őszintének kellene lennem vele? Mi van, ha nála pont ezzel tudnám kinyitni azt a bizonyos kaput? Ez az. El kell mondanom neki, mit érzek...
- Jer... Mondanom kell... Valamit... - suttogom ajkai közé kissé akadozva, miközben csípőm lassabban simul hozzá újra és újra. Szorosan magamhoz ölelem, hogy még a felsőtestünk közt se legyen egy apró rés sem. Érezhetően valami nagyon fontosat akarok mondani, de nehezen jönnek a szavak a számra.
- Én... - már itt van a nyelvem hegyén, már venném a levegőt, hogy végre megmondjam, a tüdőm is emelkedik... Ám a levegő bent ragad, mikor meghallom az ajtó zörgését. Pár másodperc eltelik, mire eltűnik a rózsaszín köd, s tudatosul bennem, hogy valaki be fog nyitni. Újabb, immáron nyomasztó másodpercek következnek, hiszen végigfut rajtam a gondolat, ahogy pörgetem a híreket, melyek rólunk zengnek. A fiatal, feltörekvő színészről, aki talán már tini kora óta a testével szerezte meg a szerepeket, s az alkoholista rendezőről, aki fiatalokat ront meg - mert megteheti. Ám ezek a képek is tovaúsznak, mikor riadtan tekintek magam mögé. Nincs szükség arra, hogy eltoljon magától Jeremiah, hiszen magamtól is ellépek tőle, s azonnal magamra rángatom a nadrágot. Ami nem megy túl könnyen... Az övemet már dühösen csatolom be, s a mozdulat végén pedig Jer felé mutatok.
- Utállak!!! - hörgöm ingerülten, mintha nyoma sem lenne az egy perccel ezelőtti őszinte vonásaimnak. Nálam nagyobb idióta nincs ezen a kurva világon!
- Tudtam! Sejthettem volna, hogy ezzel a bunkóval találkozgatsz! Mégis mit képzelsz magadról?! Behajolsz előttem, és közben meg ezt várod?! - mutatok a testőre felé. Egy pillanatra tenyerembe temetem az arcom, és egyre jobban kezdek fújtatni. Undorom tőlük. Undorodom mindkettőtől!
- És mégis mit akartál?! Velem szexelsz, aztán meg ezzel?! Normális vagy??? - már kiabálok, s magasról leszarom, hogy kit fogok idecsődíteni. Tudja meg mindenki, mekkora egy büdös bunkó ez a Jeremiah Hill! Hogy mehettem egy ilyen ember után... Hogy fordulhatott meg a fejemben, hogy bevallok neki mindent...
- Undorodom tőled. - s ebbe a kijelentésbe minden hidegséget beleviszek. Már teljesen kapkodom a levegőt, s olyan gyűlölettel cikáznak a szemeim közöttük, hogy még a fejem is belefájdul ebbe az érzelmi kavalkádba. Egyből Jer szavai ismétlődnek bennem: "Tényleg találkozok valakivel."
- Miért kell ezt csinálnod velem... - ezt már halkan súgom, s nem is várok választ. Azonnal megfordulok, s az ajtó felé viharzok, s ha még ott van az a szánalmas seggfej, akkor megállok előtte.
- Azt is megbánod, hogy megszülettél... - sziszegem felé, majd oldalra lépek, s nekimenve a vállának távozok a szobából. A lépteim kegyetlenül csattannak a padlón, s mondhat bármit Jer, vagy az a faszkalap, nem fogok visszafordulni. Utálom ezt az egészet! Még a szemem is csillogni kezd, s az idegesség, a csalódottság, a sértettség, a megbántódás, és minden más összegyűlik egy apró könnycsepp formájában, mely búsan gurul le az arcomon. Persze azonnal letörlöm, mintha mi sem történt volna, s egy halk szipogás után eltűnök a lépcsőknél, hogy mára végleg visszavonuljak a szobámba. Ostoba vagyok, hogy akár egy percre is azt hittem, hogy számítok valamit neki...

média
avatar
Korom :
22

Tartózkodási hely :
London

Hozzászólások száma :
45

reagok :
37

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Arian & Jeremiah :: Secrets and LiesYesterday at 9:20 am


Jeremiah & Arian
One misstep, you're mine
And you better stay clever if you wanna survive
Once you cross the line
You'll be wishing you would listen when you meet your demise

+18

Győzött. Már megint győzött. A teste az enyémre simult, én pedig nem tudtam ellenállni. Könnyedén szétbonthatta az övemet, hiszen nem tettem ellene semmit. Csak hozzá préselődtem még inkább az asztal falapjához, azon keresztül hallgatva a szívem vad ritmusát. Hangosan sóhajtottam egyet, ahogy nyelve egy kört írt le a nyakamon. A libabőr végig futott az egész testemen, még a szemeimet is elhunytam egy pillanatra az élvezettől. Talán ezt akartam végig, hogy szorítson le így az asztalra, hogy irányítson, mert a kezdetektől erre volt szükségem… valakire aki igazán férfi, nem csak egy féreg, mint Karl. Ő is rám mászott, rám erőszakolta magát, de csak azért, mert megbántott. Arian viszont tényleg akart engem, éreztem, ahogy odalent hozzám simult. Meglehet, hogy csak testiség volt részéről ez az egész vagy éppen a saját érdekeit akart érvényre juttatni, de igazán küzdött, igazán akart. Nem érdekelt az indíték, egyszerűen hagytam, hogy kiélvezze a győzelmét… nem álltam ellen neki, csak szavakat vágtam a fejéhez, nem húzódoztam.
Megint megborzongtam, ahogy a fülembe harapott. Nem érdekelt, hogy egy kicsit fáj vagy, hogy esetleg nyomot hagynak majd a testemen a fogai. Sóhajtás szakadt fel belőlem megint, nem is gondolva bele, hogy ezt bárki meghallhatta.
– Ne hidd magad fontosabbnak annál, amilyen vagy… – suttogtam, miközben ujjai a gombommal voltak elfoglalva. – Csak egy drága kellék vagy, mint mindenki más.
Nem tudom, miért próbáltam meg megint megsérteni, úgy kezelni, mint egy tárgyat. Nagyon jól tudtam, hogy a közelében az a düh, nem pusztán indulatok sokasága volt… inkább valami lepel, amivel el akartam fedni, hogy máris mennyire fontos volt. Nem akartam felfogni, nem akartam megérteni az érzéseimet.
A nadrág szépen lesiklott rólam, ahogyan azt akartam is a szívem mélyén – csak hát még magamnak sem vallottam be. Éreztem, ahogy a következő mozdulattal Arian még közelebb simult hozzám. Habár neki nem mutattam meg, de nem csak a szex érdekelt. Szerettem, hogy a közelemben van, hacsak hozzám ért valamelyik testrésze. Talán ezért is vetett úgy szét az az átkozott féltékenység, mikor Annabell közelében láttam. Elég, Jeremiah! Elég! Nem lehetsz ilyen átkozottul érzelgős! A gondolataim szinte ösztönösen parancsoltak rám, nem volt ebben semmiféle tudatosság… ez volt az én pajzsom a világgal szemben. Szükségem is volt rá, hogy ne kelljen megint fájdalmakat átélnem.
Ahogy ajkai a nyakamra siklottak, megint megborzongtam. Azt hiszem, képtelen voltam elrejteni az érzéseimet, akármennyire is szerettem volna. Éreztem, ahogy egy pillanatra elenged a kölyök s tudtam, mi fog következni. Próbáltam felkészülni, hogy ne adjak ki semmilyen túl kéjes hangot vagy éppenséggel ne remegjen túlzottan meg a testem. Csakhogy ezt képtelenség volt kiszűrni. Amint a testünk teljesen összeolvadt, megint elöntött az a vadforróság, ami legutóbb is és már nem volt visszaút. Az érzések és a düh furcsa keveréke dolgozott bennem, nem gondoltam semmire, semmi olyanra, ami addig gátat szabott volna a helyzet kiélvezésének. Forró levegőt leheltem az asztalra egy halk nyögés kíséretében. A vadabb tempó miatt az egyik kezemmel meg kellett kapaszkodnom az asztalba. Az ujjaim is elfehéredhettek, annyira szorítottam. Ott akartam minden izzó feszültséget levezetni, ahelyett, hogy a nyögéseim töltenék meg a helyiséget és ezzel együtt a kastélyt. Éppen csak annyira voltam még józan eszemnél, hogy tudjam: nem kéne, hogy valaki ránk nyisson.
Arian viszont másképp gondolkodott. Elhúzódott és a következő mozdulatával már az asztalon is találtam magam. Az addig rajta lévő váza és képkeret, csörömpölve esett a földre. Úgy hallottam, hogy nem tört el semmi, de ki tudja. Újra vadul egymásnak feszült a testünk, ajkai az enyémeken pihentek, hol szenvedélyesen csókolva, hol forró levegőt lehelve felém. Megfeszült a hátam az őrült vágyaktól időről időre. Akartam őt, nagyon akartam és már képtelenség lett volna tagadni is. Kariam átkarolták a nyakát, finoman túrtam a hajába, simítottam a borostás arcot. Annyira más érzéseket váltott ki belőlem, mint Karl.
Valami matatást hallottam. Elsőre fel sem fogtam, annyira benne voltam a forró örvényben, ami vadul ragadott magával. Nem is igazán akartam kiszabadulni belőle. Aztán valami kopogásszerű hang: – Mr. Hill!
Charles hangja volt az persze… ki másé is? Megparancsoltam neki, hogy pihenjen le, az az idióta meg persze a nyomomba eredt. A következő pillanatban meg már a kilinccsel szenvedett. Igen, mikor kinyitottam az ajtót, én is éreztem, hogy kicsit szorul. Nem volt olyan egyszerű csak úgy besétálni ide.
– Elég, kölyök! Szállj le rólam! – Szóltam Arianra és a mellkasának feszítettem a tenyerem, hogy ellökjem magamtól. Minden erőmet megpróbáltam bevetni, hogy eltoljam a testem befeszült. Elmúlt a jól eső érzés, már csak a pánik maradt. Nem akartam, hogy Charles meglásson minket így… de hát a következő pillanatban sikerült erőből lenyomni a kilincset és belökni az ajtót. Sokkal erősebb volt nálam, nem csoda, hogy ilyen könnyedén bejutatott.
– Bassza meg… – motyogtam. Nagyot nyeltem, a fogaskerek vadul forogtak. Tudtam, hogy ezt valahogy ki kell magyaráznom.... csak éppen semmi sem jutott az eszembe. Ettől persze dühös lettem és ellöktem Ariant magamtól. Lemásztam az asztalról, hogy felhúzzam a nadrágomat – nekik szigorúan hátat fordítva.

 ~ outfit ~ Nem számoltam ~  ❋ ~
média
avatar
Korom :
32

Tartózkodási hely :
London

Hozzászólások száma :
44

reagok :
37

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Arian & Jeremiah :: Secrets and LiesSzomb. Jan. 19, 2019 3:18 pm



Jeremiah & Arian

He got blood cold as ice
And a heart made of stone
But he keeps me alive
He's the beast in my bones



18+

A suttogásában már nem érzem azt a nagy ellenállást, mint eddig. Talán soha nem is létezett ellenállás, ő egyszerűen rohadtul különbözik a többi embertől. Azoktól, akik már egy apró pillantástól szétteszik a lábukat, teljesen mindegy, hogy nők, vagy férfiak. Én mindig versengő típus voltam, s szerettem, ha valamit küzdés árán szerezhettem meg. Ám amivé formálódtam, ez a török szépfiú, ez mintha mindenkinek azonnal leomlasztaná azt a gyenge lábakon álló falat, amin könnyedén sétálhatok át. Szörnyen unalmas. Jer előtt egyetlen egy személyt sem tudnék megnevezni, akinek udvarolnom kellett volna, s akin láttam, hogy nem adja magát könnyen. A hírnév még inkább szétnyitja a lábakat előttem, hiszen ki ne akarna összefeküdni egy híres színésszel, aki még "tökéletes" is pár szennylap szerint? Ez az. S mi marad nekem? Semmi. Unalom. Kiábrándultság. Én sosem használtam ki ezt az egészet. Eleinte, mikor kezdtem belekóstolni ebbe az életbe, akkor volt pár ilyen alkalom, de nagyon hamar rájöttem, hogy nekem erre nincs szükségem. Így váltam egy kissé elérhetetlenné. Bájologtam, mosolyogtam, bókoltam, egy kicsit érintettem, de tovább nem mentem. Nem zengték a lapok, hogy Arian Saglamnak megint új nője van, sőt, megkockáztatom, hogy még olyan kép sem volt fent rólam a neten, ahol épp szenvedélyesen megcsókolok valakit. Egészen az utóbbi napokig... Legalább akkor lett volna őszinte! Hülye kurva...
Jernek nem csupán udvarolnom kell, hanem kőkeményen meg kell küzdenem érte. S vele. Ő nem az a személy, akire elég megvillantanom a rikítóan kék szemeimet, vagy behódol pár szép szótól. Ő dühös, ingerült, s annyi romantika van benne, mint egy tuskóban. Nála egy egészen új taktikát kell alkalmaznom, de még én magam sem tudom, hogy milyet. Próbálkozom folyamatosan, s hiába engedett magához nagyon közel testileg, érzem, hogy azt a vastag és rideg falat még talán megközelíteni sem sikerült. Mégis biztos vagyok benne, hogy tovább jutottam, mint bárki. Kivéve Karl. Ő egy bunkó, nyálas fasz, és fogalmam sincs, hogy tudta közel engedni magához őt a rendező úr. Teljesen mindegy, hogy hűvös, vagy nem, az a seggfej nem illik hozzá. ÉN illek hozzá. Senki más. Erre pedig remélem hamarosan ő is rá fog jönni.
Forró bizsergés fut végig rajtam, ahogy lágyan végigcirógatok a hátán. Hiába van hűvösebb ebben a sötét kis szobában, az érintésem mégis igazán meleg. Nem csak attól, hogy egyre jobban tombol bennem a vágy megint, hanem mert ott pezseg bennem az a szenvedélyes török vér, mely nem hagyja egy pillanatra sem kihűlni a testem. Az ujjaim előrecsúsznak félig a nadrág takarásában, a másik kezem pedig átsiklik oldalánál, le a hasán, s onnan szökik lejjebb az övhöz.
- Akkor bizony le fogunk bukni... - suttogom halkan, miközben ráhajolok, s óvatosan szétszedem az övet. Nyelvem hegye egy apró ösvényt ír le a nyakán, s füléhez érve óvatosan összecsippentem a fogaimmal. Eléggé élesek, s büszke is vagyok arra, hogy a sok korombelivel ellentétben nekem még nem volt szükségem szépészeti beavatkozásra még e téren sem.  
- Megmondtam, hogy velem kell találkoznod. Nem érdekel más... Legalább az a valaki meg tudja, hogy esélye sincs velem szemben. - sziszegem felé enyhe ingerült féltékenységgel, bár egy új érzés is megveti a lábát bennem. Hogy azt a valakit a földbe tiporjam egy életre. Jer az enyém. Arian Saglamé. Más pedig bassza meg!
A gomb pillanatokon belül kibújik a helyéről, s az alsónadrággal együtt körülbelül a combjának a középig letolom, visszafelé pedig szenvedélyesen végigsimítok a belső oldalán. Egyik tenyerem ott marad, a másik viszont mellkasán állapodik meg, s még inkább közelebb simulok hozzá.
- Ezért már megérte végigszenvedni a napot... - suttogom érzékien, mintha eltűnt volna a nemrégi dühös Arian, s végre előbukkant volna az a vágyokozó "kölyök", aki annyira sóvárog a rendező úr után. Néha nem egyszerű leplezni magam, különösen az ilyen helyzetekben, amikor tudom, hogy ő sem képes ellenkezni. Ajkaim csókra formálódnak, s először nyakát csókolom meg, majd az eddig combján pihenő kezemmel megragadom az állát, s enyhén magam felé fordítom, hogy összefonódhassanak ajkaink. Forró, lüktető sóhaj szökik közénk, mely nagyon hamar arra ösztönöz, hogy cselekedjek végre, mielőtt teljesen beleőrülök az egyre feszítőbb vágyakba. Elengedem hát, s pillanatokon belül az én nadrágom is lejjebb csusszan. Egyik kezemmel végigsimítok derekán, másikkal pedig megragadom saját magam odalent, s lassan, vontatottan csusszanok egyre beljebb. Mikor már mindenünk teljesen összesimul, s nem tudok ennél közelebb kerülni hozzá, egy erős nyögés tör fel belőlem, s a kellemes érzés azonnal eltünteti a külvilágot. Teljesen mindegy, hol vagyunk, milyen körülmények közt, a tűz akkor is vadul tombol bennem. Enyhén megkarmolom a derekát, ahogy kicsit rátámaszkodok, s pár lassabb mozdulat után a csípőm elég gyorsan kapcsol egy vadabb, mohóbb tempóra. Nagyon látszik, hogy nem bírok magammal, de most valahogy ez nem az a póz, amire igazán vágyom. Látni akarom az arcát a hold félhomályában, érezni akarom az ajkait, s a forró sóhajait magamon... Úgyhogy enyhén eltávolodok tőle, s ha csak nem tesz semmit, úgy megragadom a karját, megfordítom, rásimítok hátsó felére, s egy könnyed mozdulattal felteszem az asztalra. A nadrágját lejjebb tolom, hogy közelebb húzódhassak hozzá, s mire egyáltalán észbe kapnék, már újra igazán közel kerülünk egymáshoz... Hátán simítok végig, s csípőjében kapaszkodok meg, miközben egyre hevesebb keringőt járok előtte. A csók pedig nem maradhat el, s ha nem is mindig mozognak ajkaim, de az átszellemült, forró, halk lihegésem mindig közénk férkőzik. Most is érzem, hogy ennyi nem elég. Még többet és többet akarok belőle...

média
avatar
Korom :
22

Tartózkodási hely :
London

Hozzászólások száma :
45

reagok :
37

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Arian & Jeremiah :: Secrets and LiesPént. Jan. 18, 2019 3:39 pm


Jeremiah & Arian
One misstep, you're mine
And you better stay clever if you wanna survive
Once you cross the line
You'll be wishing you would listen when you meet your demise
Percről percre jobban gyűlöltem a szituációt. Nem tudom, miért. Talán azért, mert rám akart kenni mindent vagy mert állítása szerint egy cseppet sem tehet arról, hogy Annabell megragadja a kínálkozó alkalmakat és rátapad, mint egy pióca. A szívem mélyén már befészkelt magát a sejtés: élvezi, hogy a lány ennyire oda van érte. Az emberek gusztustalanok, szeretnek egymás érzéseivel játszani és Arian is egyre inkább ilyennek látszott. Csakhogy Jeremiah Hillel senki sem foglalkozhat, még ő sem. El kellett érnem, hogy belém bolonduljon, hogy a kezemben szorongathassam azt a bizonyos gyeplőt, amit csak a szenvedély rángathatott ki a kezemből.
Nyugalmat, hidegséget kellett színlelnem. Lehettek akármilyen bántók is azok a szavak, én minden erőmmel azon voltam, hogy a maszkom fent maradjon. Egy pillanatra sem kérettem magam, csak ő nem akart igazán megszerezni. Mit várt, hogy a karjába omlok, mint valami elcseszett tinilány? Igaz, akkor talán nem hagyta volna magát Annabellnek, még csak dörgölőzni sem. Csakhogy ő ehelyett kiélvezte a dolgot. Gyűlöltem, hogy féltékeny vagyok, holott neki kéne ezt éreznie, amiért én „mással találkozom.”
– Nem érdekel, mit mondtál! Tűnj el!
Csend állt be a szobában. Éreztem, hogy nem mozdul és bár háttal álltam neki, tudtam, hogy engem néznek azok a kék szemek. A testem talán bele is remegett a gondolatba, hogy ott van, de nem adhattam be a derekam. Azt akartam, hogy tanuljon, hogy tudja: értem nem elég csak letolnia a gatyáját és jóvátenni az éjszakámat. Akartam Ariant, sőt megkockáztatom szerettem is az első esténktől kezdve, de ezt nem mutathattam ki. Féltem, hogy törékenynek látszanék és pontosan úgy kihasználna, mint Karl. Már nem voltam törékeny, naiv kölyök, aki nem értettem az élet rendjét. Beletanultam a világ dolgaiba s tudtam, hogy mindenki mocskos és csak akar valamit.
A teste hozzám simult hamarosan. Tudtam, hogy közeledik. A léptei zaja ugyanis nem távolodtak, hanem egyre hangosabbá váltak. Nem mozdultam, nem tettem ellene semmit, csak bámultam ki az ablakon a sápatag fénytől éppen csak kirajzolódó tájat szemlélve. Minden erőmet be kellett vetnem, hogy ne szakadjon ki belőlem egy sóhaj az érintésére. Addig sikerült is visszatartanom, míg el nem kapta a csuklóimat és rájuk nem szorított. Ajkai finoman cirógattak a nyakamon. Ekkor halk sóhaj és egy még halkabb morgás tört fel belőlem, mintha nem tudnám eldönteni, dühös vagyok-e vagy inkább tetszik a helyzet.
– Te már nem csinálsz velem semmit… – Suttogva válaszoltam, de olyan határozottsággal, hogy azt komolyan kellett volna vennie. Nem így történt. Talán már túlzottan át látott a maszkomon, már nem tudtam elrejteni a vágyaimat. Ki tudja?
Sokkal erősebb volt nálam, könnyedén szorította egymáshoz a csuklóimat egyetlen kézzel. Nem tudtam ellenállni, hiába nem akartam az asztalra dőlni vagy hagyni, hogy elszórakozzon velem. Valójában az első napi hisztijét leszámítva már többször bebizonyította, hogy úgy bánik el velem, ahogy csak akar… s ilyenkor, mintha belátott volna a maszkom alá, sőt egyenesen leszaggatta rólam. Talán tudta, mi a gyenge pontom. Az erejével megbénított.
Megpróbáltam ugyan ellenkezni egy pillanatra, de esélyem sem volt. Így hagytam, hogy csináljon, amit akar. Néha Karlnak is hagytam, de benne még akkor sem volt annyi szenvedély, mint Arianban. Ő nem igazán engem akart, inkább csak bizonygatni próbálta, hogy akármi is történt engem szeret. Az egész mese volt habbal, ki tudja. Volt, hogy be szerette volna fogni a számat, amikor rajta kaptam egy fiatal kölyökkel. Letepert, ugyanabba az ágyba és rám mászott, én pedig megbénultam az undortól. Arian más volt. Még abban a helyzetben sem undorodtam tőle, valójában nagyon is akartam őt… csak ezt nem mondhattam ki.
Éreztem, hogy őt is szétveti a vágy. Az dolgozott bennem is és csak még jobban felizzott, ahogy tenyerét megéreztem a csupasz bőrömön. Szinte észre sem vettem, ahogy ujjai besiklanak a fekete ing alá.
– Ne tegyél semmit…
Fogalmam sem volt, miért ezt mondom. Talán a testem, akarta és még mindig nevelni akartam, de már nem voltam benne biztos. Meglehet csak a megszokás volt az, az állandó ellenállás, amivel iránta viseltettem. Egy kicsit persze féltem is. Féltem, hogy valaki benyit és hamarosan minden pletyka kiszivárog. Pont elég volt az is, hogy Arian talpnyalója tudott az egészről. Ez egy titok volt, egy olyan titok, amit csak nekünk kellett volna tudni. Azonban, ahogy ujjai a nadrágomra siklottak és éreztem, hogy belekapaszkodik ez az egész eltűnt. Mintha a félelem sosem létezett volna, kicsit hozzá simultam és talán egy sóhaj is elhagyta az ajkaimat. Mindent be kellett vetnem, hogy még ellen tudjak állni.
– Be fognak nyitni… – motyogtam magam elé, a testem már teljesen az asztalra simult. – Értsd meg, hogy tényleg találkozok valakivel. Nem vicc volt.

 ~ outfit ~ Nem számoltam ~  ❋ ~
média
avatar
Korom :
32

Tartózkodási hely :
London

Hozzászólások száma :
44

reagok :
37

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Arian & Jeremiah :: Secrets and LiesKedd Jan. 15, 2019 9:54 pm



Jeremiah & Arian

He got blood cold as ice
And a heart made of stone
But he keeps me alive
He's the beast in my bones


Ez az, Jeremiah, legyél csak dühös! Minél tovább beszélek, s ő minél inkább ideges lesz, annál jobban hatalmába keríti a szavaimat egy önelégült dallam. Ha csak egy egyszerű játékszernek tekintene, aki olyan, mint bárki más, teljesen biztosan hidegen hagyta volna a kis történetem, ám ő úgy liheg, mintha egy hatalmas lávafolyam akarna kitörni belőle. Győzelem! Mégsem tudom igazán kiélvezni, mert még mindig dacol. S ha tényleg mással akart itt találkozgatni, azt is valószínűleg bosszúból csinálta volna. Miért nem lenne egyszerűbb, ha inkább őszintén kimutatna valamit? Akkor nem kéne ilyen aljas módon kikényszerítenem belőle az érzelmeket.
- Miért vagy annyira ideges, Jer? Hát nem beszélheti meg két férfi egymást közt, ha valamelyik megdugott egy csajt? - kérdem gúnyos vigyorral a képemen, mintha nem jelentene semmit az egész. Annabell biztosan élvezné, ha tudná, milyen nagy veszekedés folyik miatta. Ezt az örömöt persze nem adhatom meg neki, s bármennyire élvezem, hogy féltékennyé tehetem Jert, valójában a szívem mélyén még nekem sem esik túlságosan jól, hogy azután a kép után még jobban szítom azt a tüzet. Lehet azt gondolja rólam a nagyságos úr, hogy küzdenem kell magammal, hogy ellenálljak a szőkeségnek, de valójában ilyenről egyáltalán nincs szó. Nem küzdök, hiszen nem érzek semmit. Cseppet sem keltette fel az érdeklődésem még úgy sem, hogy csipkés bugyiban dörgölőzött hozzám. Sőt, megkockáztatnám, hogy talán mégis éreztem valamit, az a valami pedig az undor volt.
- Ez mind a te hibád volt! Egyedül a tiéd! Ha mondjuk adtál volna egy apró jelet, hogy érdekellek, akkor egész este a te nyomodban lettem volna, és nem bólintottam volna rá unalmamban arra, hogy segítsek Annabellnek! De nem, te csak játszod itt folyamatosan a rideg főnököt, akinek semmi és senki nem számít... - a vigyor hamar lemászik az arcomról, és felváltja egy ideges grimasz. Úgy beszélek, mint egy sértődött gyerek, aki nem kap elég figyelmet. Ami így is van, hiszen mikor megmondtam neki, hogy köztünk mindennek vége, még a szeme sem rebbent. Ki ne húzná fel magát ezen?
- Nem az én hibám, hogy így gerjed rám! Ő legalább konkrét, nem úgy, mint egyesek! - mikor nekiütközik az asztalnak, még szorosabban húzódok hozzá közel, apró jelét sem mutatva annak, hogy távozni akarnék.
- Különben is, akár el is titkolhattam volna előtted. Sőt, leszarhatnám az egészet, téged is, meg ezt az egész baszakodást, és azt csinálhatnám, mint a többi normális huszonkét éves férfi. De nem, mert itt vagyok veled, és te folyamatosan kéreted magad, és ebből most már kezd elegem lenni! - lökök rajta dühösen egyet, bár nagynak nem mondható, s valószínűleg csak a felsőteste mozdulhat. Megint keveredik bennem mindenféle érzés, s újra testet akar ölteni az a dühös szenvedély, ami igazából az egész kapcsolatunkra jellemző. Még inkább vágyom csak rá, bármilyen elérhetetlennek is mutatja magát, s bármilyen rideg. Akkor is van benne valami megmagyarázhatatlan, mely annyira magához vonzott, hogy teljesen a bűvkörébe kerültem. Nem véletlenül vagyok megint, még mindig itt.
- Tudod, mi van? Az, hogy neked rohadtul nincs szíved. Nem tudom, mit csinált veled az a bunkó Karl az utóbbi időkben, de hogy valamit nagyon elbaszott benned, az biztos. Mi lenne, ha megpróbálnál normálisan viselkedni, és mondjuk közel engednél magadhoz egy kicsit? Komolyan beszélek! -  még mindig sértődötten vágom hozzá a szavakat, és ha nem borítja el annyira az ideg Jert, még a szavaim mögé is láthat, s észreveheti, hogy én bizony nem csak egy játékszerként tekintek rá. Én igen is imádom ezt a morgós öregembert, csak ő nem veszi észre...
- Megmondtam, hogy nem találkozhatsz mással! - mikor megfordul, a tekintetem egyből végiglegel rajta a szoba félhomályában. Pár pillanatra síri csend áll be, csupán a dühös lihegések és fújtatások töltik meg az éjjelt. Az éjjelünket... Talán tényleg el kéne mennem, és hagynom, hogy főjön csak a saját levében. A lábaim meg is mozdulnak, ám nem az ajtó felé... Megérezheti pillanatokon belül, ahogy hátulról hozzásimulok egész testemben. Mindkét kezem végigsimítom a hátán, majd a karján, azonban mikor elérem a csuklóját, váratlanul megszorítom mindkettőt eléggé erősen. Ajkaimmal megérintem a nyakát, s megérezheti magán a forró, vágytól fűtött sóhajom.
- Tudod mit? Jöjjön csak a te kis hódolód... Nagyon pofára fog esni, ha meglátja, mit fogok veled csinálni... - ekkor váratlanul az asztalon levő kezét magam felé húzom, s ha nem fészkelődik erősen, akkor mindkettőt összekulcsolom a háta mögött. Ha sikerül a mozdulat, úgy egyik kézzel megtudom tartani mindkettőt, másikat viszont a hátára feszítem, majd egy erőteljesebb mozdulattal az asztalra tolom. A csípőm hullámzik mögötte egy aprót egy újabb kéjes sóhajjal, s ha nem érzek már túl nagy ellenkezést, úgy elengedem a kezeit, s megragadom a csípőjét, hogy szorosabban magamhoz húzzam. Hamar megérezheti, megint mennyire fellángoltam iránta... Egyik tenyerem végül beszökik a felsője alá, ujjaim pedig belekapaszkodnak a nadrágjába, erős jelét adva annak, hogy mik a terveim vele. Bár még nem húzom le róla, hagyom egy kicsit feszülni a helyzetet... Na meg az én elmém most rettentően ködös, így egy pillanatra sem gondolok arra, hogy itt tényleg bárki ránk nyithat. Szinte tíz percen belül már elmentek az ajtó előtt, így nincs kizárva, hogy most is valakinek pont itt van dolga. Ez azonban engem most nem érdekel... Teljesen elvesztem az eszem tőle, már megint...

média
avatar
Korom :
22

Tartózkodási hely :
London

Hozzászólások száma :
45

reagok :
37

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Arian & Jeremiah :: Secrets and LiesHétf. Jan. 14, 2019 11:33 am


Jeremiah & Arian
One misstep, you're mine
And you better stay clever if you wanna survive
Once you cross the line
You'll be wishing you would listen when you meet your demise
Hát megint rám talált a forróság, ami korábban is olyan hévvel ragadott el Arian közelében. Ahogy ujjam elveszett ajkai nedves melegségébe, megborzongtam. Egy pillanatra még azt is elfelejtettem, hogy úgy markolász, mintha máris megbocsátottam volna neki. Csakhogy ez az én játékom volt, az én szabályaimmal. Ezért simítottam végig rajta, ezért mondtam azokat a szavakat, amiket mondtam. Az én testem is megremegett a közös kis éjszakánk emlékére, de közben meg ott tombolt bennem valami ismeretlen ellenállás, ami nem akarta engedni, hogy fölém kereskedjen… még ha valójában már meg is tett. Átadtam magam Ariannak egy éjszakával korábban, csak újra el kellett volna vennie, amit akart. Mégis mindent megtettem, hogy elrejtsem mindezeket, hogy ne mutassam meg neki, milyen gyenge is vagyok valójában.
Hagytam, hogy eltaszítsa magától a kezemet. Nem álltam ellen, sőt némán néztem végig, ahogy elteszi a telefonját. Ezután talált rám ugyanis megint az a dühös tekintet, ami nem volt több egy dacos kölyök ostoba arckifejezésénél. Mégsem szólaltam meg, hiába közölte, hogy szánalmas vagyok. Csak vártam, mi lesz a következő lépése. A testem megint megremegett, pontosan úgy, mint az előbb… mintha csak arra vártam volna, hogy ismét találjon rám, érintsen meg, vegyen el.
Már azt is gyűlöltem, ahogy kimondja Annabell nevét. A forróság hirtelen fagyos hideggé vált bennem. Nem akartam hallani, ahogy ajkai formázzák azokat a szavakat. Utáltam, utáltam még a puszta tudatát is annak a lánynak. Őrülten féltékeny voltam, mintha nem is az a Jeremiah Hill lennék, aki egy pillanattal ezelőtt még elszórakozott volna Ariannal. Olyan voltam, mint egy vadállat, aki bárkivel képes megküzdeni a legszebb fajtársáért… igen volt ebben valami állatias valóban, még ha nem is puszta kézzel rontottam Annabellre.
Hiába volt ajkaink között egy leheletnyi távoság. Hiába éreztem magamon a forró leheletét s formázta úgy a szavakat, mintha menten nekem akarna esni. Én csak azt értettem, amit mondott. Fehérnemű, fekete csipke…
– Elég! Nem érdekel! – vágtam közben. Csakhogy Arian beszélt tovább, még ha nem is voltam kíváncsi a részletekre.
Ajkain kishíján összeértek, ahogy a szavakat formázta. Az én szívem viszont heves féltékenységtől kalapált… azt kívántam, bárcsak ő lenne még mindig dühös inkább, mert más emberrel találkozgatok. Ehelyett persze engem vetett szét az ideg. Meg akartam csókolni, hogy befogjam a száját valahogy, de mikor már közelebb hajoltam, mutatóujját egyenesen a mellkasomnak szegezte, majd taszított rajtam egyet. Éreztem, ahogy megtántorodok. Hátrébb kellett lépnem, hogy enyhén ittas állapotomban ne vágja hanyatt magam az öreg fadeszkákon.
– Nem érdekel, hogyan dugtad meg! – Jelentettem ki dühös.
Lihegve bámultam rá, mintha kilométereket futottam volna. Valójában őrült módon zakatolni kezdett a szívem. Nem akartam még véletlenül sem az az érzést kelteni, hogy kihozott a sodromból. De hát egyértelmű volt. Tenyerei a mellkasomra tapadtak, úgy tolt el egészen addig a szélesebb faasztalig, ami az ablak alatt kapott helyett. Nem volt rajta sok minden: egy ódivatú, dohos szagú terítő, egy váza meg egy öreg képecske. Éreztem, ahogy beleütközök és ezen a ponton nem tudtam tovább többet taszítani rajtam.
Éreztem, hogy úrrá kezd rajtam lenni az az átkozott pánik és a hiszti, amit Karl váltott ki belőlem. Hiába nem kellett végig néznem, ahogy Arian valaki mással hempereg a párnák között, még jobban idegesített, mint az. Szívem szerint még egyet behúztam volna neki, de hát még mindig be voltak kötve az ujjaim a jobb kezemen, amivel olyan öklöst adtam neki, hogy azt öröm volt nézni. A másik kezemmel legfeljebb egy pofont tudtam volna lekeverni neki, azt is jó lányosan, amit nem kockáztathattam meg. Így is éppen eleget gúnyolt már.
Furcsa módon, amikor nekem tetsző magyarázatot adott, sem csillapodott a dühöm. Elég volt a tudat, hogy egy szobában volt azzal a ribanccal, pedig szándékosan rakattam jó messze őket egymásról. Két folyosó egy ekkora kastélyban nem kis távolság… ők mégis találkozgattak. Hát ezek után már végképp nem tudtam visszafogni magam. Még mindig hangosan kapkodtam a levegőt.
Hiába lökött meg, éppen csak visszaestem, neki ütközve a kisasztalnak.
– Milyen jogon mondasz nekem ilyet, te kis seggfej? – löktem meg ezúttal én. – Mégis miért utálsz? Nem én voltam kettesben egy aprócska bugyiba bugyolált nővel!
Túl hangosan, túl sértetten beszéltem. A gombóc már ott nőtt a torkomban, amit annyiszor éreztem Karlnál. A szememre is könnyfátyol borult, de nem engedhettem meg, hogy lássa. Ezért hátat fordítottam. Az egyik kezemmel megtámaszkodtam a kisasztalon és közben kibámultam a kinti sötétbe. Az udvar füvét éppen csak megpillanthattam a hold halvány, ezüstös fényében.
– Húzz el, mással találkozom! – Mordultam rá, habár nem akartam, hogy elmenjen. Csak a düh és a sértettség beszélt belőlem, mint általában. Lehunytam a szememet, hátha attól megnyugszom, de hát majd szétvetett az ideg. Nem engedhettem meg, hogy szórakozzon velem, habár nagyon jól csinálta.
 ~ outfit ~ Nem számoltam ~  ❋ ~
média
avatar
Korom :
32

Tartózkodási hely :
London

Hozzászólások száma :
44

reagok :
37

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Arian & Jeremiah :: Secrets and LiesSzomb. Jan. 12, 2019 12:51 am



Jeremiah & Arian

He got blood cold as ice
And a heart made of stone
But he keeps me alive
He's the beast in my bones


Vajon Jeremiah tudja magáról, hogy ilyen ellenállhatatlan? Biztosan nem. Ha tudná, akkor már minden bizonnyal kihasználta volna az adottságait, s azért hevernének a lábai előtt férfiak s nők ezrei, mert azt akarnák, hogy kegyetlenül megrontsa őket. Jelenleg is ezrek hevernek a lábai előtt, ám ahogy tanulmányoztam azokat, akik vele beszéltek, mindegyik szemében láttam a félelmet, s a rettegést attól, hogy nehogy valami gúnyos és aljas dologgal illesse őket a rendező úr mindenki füle hallatára. Mégis ő az egyik legmagasabb rangú köztünk, s minden ember vágyik az elismerésére. Köztük én magam is. Csak egyszer hallanék tőle valami pozitívat... Úgy érzem, arra még várhatok bőven. Nem mintha én annyira elárasztanám őt dicséretekkel, ám az egészben mégis az a legszebb, hogy vele őszinte lehetek. Annabell és a többiek felé elhintek bókokat, ám ezek mind csupán jól begyakorolt, üres, hamis szavak. Velük nem veszekedhetek, nem kiabálhatok, hiszen hamar híre menne, és a sajtó elkezdené gyártani a pletykákat, és eltörnék azt a csodás maszkot, melyért epekedik a világ. Ketté tudom még választani a munkát, és a magánéletet, de olykor mégis azt érzem egy-egy hosszabb nap után, hogy teljesen kiürültem. Túlságosan beleélem magam abba a férfibe, akit meg kell elevenítenem a vásznakon, hogy szép lassan a valódi énem vagy elássa magát a tudatom mélyére, vagy teljesen felszívódik, s tíz év múlva nem is fogok emlékezni arra, hogy ki voltam egykor. Az a hisztis, nagy pofájú, akaratos Arian, akit már jó ideje csupán Jernek mutattam meg. S annak ellenére, hogy milyen rideg, s milyen megalázóan tud beszélni, azt érzem, hogy nem él vissza vele. Sőt, mintha a saját, szintén elcseszett jellemével még inkább felkorbácsolná a valódi énem. Ezzel együtt pedig azt a mindent felemésztő tüzet, mely eddig szintén csak pislákolt. Érdekes, hogy Jer hidegsége milyen forróságot ébreszt bennem minden egyes pillanatban, amikor a közelemben van. Most sem vagyok képes eltolni magamtól, pedig esküszöm, én megpróbáltam. A mozdulat egészen a csípőjének vadító éléig sikerül is, ám mikor megérzem, ahogy halk sóhaja finoman omlik szét a bőrömön, még inkább hevesebb tempóra kapcsol a szívem. Tudom, hogy nem fog ellenkezni... Még a szoba homálya sem képes elrejteni a szemében rejlő vágyakat, így mikor ajkaink összeforrnak végre, megszűnik minden létezni. Egyik kezem a hátára simul, úgy húzom magamhoz minél közelebb, míg a másik lekúszik a hátsó felére. Ekkor egy vágyakozó sóhaj beszökik a csókunkba, s szinte követi Jert, mikor aztán ellép tőlem. Próbálok visszatérni a valóságba, melyben talán csak a szavai húznak vissza.
- Szerinted rajtam kívül van még egy olyan idióta, aki ezek után is menne utánad? Mert szerintem nincs. - súgom vissza felé halkan, majd tenyerem a kézfejére simul egészen addig, míg ujjai az ajkaimat nem érintik. Ekkor mindkét kezem átsiklik vállain, majd le oldalán, végül megállapodnak a hátsó felénél. A nyelvem hegyével megérintem egyik ujját, s egy váratlan pillanatban az teljesen elveszik a számban. Ajkaim lassan csúsznak végig rajta, miközben nyelvemmel is végigjátszadozok rajta, ahogy végül enyhén eltávolodok.
- Csodálkozol, hogy lemondtam rólad? Egy kis jelét sem adod annak, hogy érdekellek a szexen kívül. És ahogy mondtam, én nem vagyok játékszer... - ejtem ki jól tagolva a szavakat, s egy kicsit erősebben belemarkolok a hátsójába. Még mindig mocskosul felhúz, ha arra gondolok, hogy beszélt velem. Hogy mennyire nem érdekelte az érzelmi zsarolásom...
- Mégis milyen következményei lehetnek? Ennél is hidegebben fogsz viselkedni? - kérdem, s közben gúnyosan elmosolyodom. Na jó, egy kicsit talán tetszik, hogy így fenyegetőzik, és kikéri magának, hogy lemondtam róla. Mint egy sértődött öreg, akinek már nincs semmi örömre az életben, csak hogy megkeserítse mások életét. Hát, az én esetben nagyon jó úton jár... Elengedem végül, s tenyerem a falnak szegezem, mikor megérzem odalent a kezét. Pár pillanatra lehunyom a szemem egy sóhaj kíséretében, azon töprengve, hogyan szedem le róla a ruháit hamarosan, ha így folytatja. Ám mikor megszólal, akkor hirtelen minden elszáll.
- Szánalmas vagy! - megragadom a csuklóját, majd erőteljesen eltolom magamtól, én pedig odébb lépek a földön heverő telefonom után úgy, hogy enyhén meglökjem Jert. A mobilt felveszem, majd a nadrágzsebembe csúsztatom, s visszalépek hozzá immáron eléggé dühösen.
- Ha már kérdezted, de, próbálkozott. Tudod mit? Elmesélem neked az egészet, mert úgy tűnik, minden második mondatod Annabellről szól! - sziszegem ingerülten felé. Rosszul vagyok attól, ha ilyen helyzetben azt a némbert emlegeti...
- Hát, képzeld, a vacsoránál áthívott magához, hogy segítsek neki valami szarban. S mivel én ennyire úriember vagyok, így rábólintottam, és átmentem hozzá. Tudod, hogy találtam rá? - közelebb lépek hozzá, egészen közel úgy, hogy ajkaink közt talán csak egy ujjnyi távolság legyen. Az ingerült hangnem kiegészül egy aljas vigyorral, mely csak fokozódik, ahogy mesélem az izgalmas kis történetet.
- Egy fekete csipkés bugyiban és melltartóban hajolgatott éppen. Aztán tudod, mit csinált, mikor bementem a szobába? - csökkentem a távolságot, s ha csak nem húzódik el, úgy már ajkainak suttogom a szavakat. Érzékien formázom őket, hogy még hatásosabb legyen az egész.
- Pontosan úgy tolt neki a falnak, ahogy te is az előbb... - lassan ejtem ki, remélve, hogy elérem a kellő hatást. Sőt, fokozom még azzal, hogy várok pár pillanatot, hogy eljusson a tudatáig. Végül mutatóujjam a mellkasának szegezem, s egy kicsit lökök rajta.
- Tudod, mit csináltam ezután? Csak egyet tippelhetsz... - az aljas vigyor hamarosan átvált megint ingerült grimasszá, mikor tenyereimet a mellkasának feszítem, s egy újabbat lökök rajta hátrafelé. Ezt képes vagyok addig csinálni, míg valami felületnek nem ütközik. Persze, csak ha hagyja magát a nagyságos úr taszigálni.
- Megfogtam a csuklóját... Jó erősen megszorítottam, hadd fájjon csak... Hadd érezze, kivel van dolga... - egy szenvedélyes élt belecsempészek a dühös betűkbe, de ez csak annak tudható be, hogy ezt mind Jerről képzelem épp. Hiába történt eddig pontosan az, amit elmondtam, azért a helyzet kicsit más volt.
- Aztán ellöktem erősen... Majd fogtam magam, és mint egy idióta, kisétáltam a szobából. Miért? Hogy egy seggfejre várjak majdnem háromnegyed órát abban a kurva képtárban, és hogy ez a seggfej közben ebben a rohadt szobában találkozgasson az új szeretőjével! Tényleg egy idióta vagyok, hogy még ezek után sem hagytalak itt... - s erre bizony tényleg nincs logikus magyarázat, csupán azok a bizonyos érzések, melyek csak akkor jönnek elő, ha ő a közelemben van. Ez az, a nagy Arian Sağlam behódol egy ilyen bunkónak. Még mit nem! Sosem fogom neki megadni azt örömöt, hogy lásson rajtam bármi mélyebb dolgot... Egy ilyen hűvös jellem nem érdemli meg az én melegségem. Pedig megérdemelhetné. Lehetne ő az az egy, akinek tényleg beadom a derekam. Ám így, ezzel a stílussal csak még jobban magára haragít. S még inkább növeli a vágyaim iránta... Megmagyarázhatatlan, logikátlan szarság az egész. Úgyhogy újabbat taszítok rajta, csak hogy érezze, hogy átvettem az irányító szerepét.
- Tiszta szívemből utállak, csak hogy tudd... - súgom felé halkan, sértődötten, mégis mérhetetlen vágyat érezve arra, hogy újra csókolhassam. De nem, nem törhetek meg, most biztosan nem...

média
avatar
Korom :
22

Tartózkodási hely :
London

Hozzászólások száma :
45

reagok :
37

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Arian & Jeremiah :: Secrets and LiesSzer. Jan. 09, 2019 7:45 am


Jeremiah & Arian
One misstep, you're mine
And you better stay clever if you wanna survive
Once you cross the line
You'll be wishing you would listen when you meet your demise
Az az átkozott ital olyan hevesen dolgozott bennem, hogy időről időre megszédültem. Talán egy kicsit nehezebben formáztam a szavakat is, belülről nézve azonban minden érthetőnek tűnt. Nem akartam gyengének tűnni vagy éppen olyannak, mint Karllal szemben. Nem engedhettem meg, hogy olyan nagy hatással legyen rám, mint ő, hogy a porba tiporhassa az önérzetemet. Hiába martak az ujjai az ingembe és rángattak közelebb… hiába zavart meg azonnal az illata és az átható kék tekintet: tartanom kellett magamat.
„… nem találkozhatsz bárkivel!” Gyűlöltem a hangot, amin beszélt hozzám. Túl parancsoló volt, mégis mintha az indulatokkal együtt, a szívem valami mástól is hevesebben vert volna. Talán a szenvedély talált meg megint és cirógatott végig az arcomon, elbódítva minden érzékemet. Nem akartam így érezni magam a közelében… mint egy ostoba tinilány, aki életében először szerelmes igazán. Szánalmas volt. Legalább annyira szánalmas, mint amilyen könnyedén adtam át magam Karl irányításának. Szép lassan Arian is győzelmet aratott felettem a maga huszonkét éves kölyök fejével.
Alig tudtam lerángatni az ingemről a kezét. Azt akartam, hogy tűnjön el a közelemből, hogy ne érjen többé hozzám… hogy ne dobogjon olyan hevesen a szívem. Gyűlöltem, hogy ilyen könnyen gyűr maga alá, mintha minden erőm elszállt volna a közelében. Minden maradék józanságom be kellett vetnem, hogy erősnek mutassam magam. Még abban a pillanatban is, ahogy háta a falnak ütközött.
Lélegzetvisszafojtva koncentráltam a léptekre és a beszédhangokra, amik megtöltötték a folyosót. Nem lett volna szerencsés, ha valaki ránk nyit… holnap reggelre minden újság tele lett volna azzal, hogy vajon mit kerestünk mi kettesben egy sötétszobában. Ugyan az én múltamról semmit sem tud a sajtó, hiszen nem nyilatkoztam szerelmi ügyekben. Egyszerűen magánügynek kezeltem az egészet és ezt ki is mondtam, ha valaki zaklatni próbált. A nyilvánosság előtt Karl csupán egy öreg barát, egy mentor volt. Azt persze nem állítom, hogy nem voltak találgatások. Akadtak. Nem is egy… sőt, olyan is volt, amelyik egészen ügyesen megtippelte, hogyan is állnak a dolgaink. Én még sem erősítettem meg a híreszteléseket, annak ellenére sem, hogy Karl időnként egészen nyílt célozgatást tett arra, hogy ez így igaz.
Ariannal valószínűleg kockázatosabb lett volna a lebukás. Még túl fiatal volt, túl népszerű, ami rám nézve végzetes is lehet. Melyik hisztis tinédzser fogadná örömmel, hogy a „jövendőbeli férje” egy kivénhedt rendezőt választott? Egyik sem. Valószínűleg az ügynököm is azonnal zaklatni kezdene, hogy fejezzük be, amit elkezdtünk… és feltételezem, hogy Arian oldaláról sem lenne más helyzet, legfeljebb annyiban, hogy az apja beverné a képemet.
Hamarosan halkulni kezdtek a léptek. Egy sóhajtás szakadt ki belőlem, iszonyatos megkönnyebbülést éreztem… már éppen elég ember tud erről az egészről. Először Charles, aztán Arian pincsje.
A tenyerem még mindig a mellkasán pihent. Éreztem, hogy az ő szíve is olyan heves ritmust jár, mint az enyém. Ahhoz képest, hogy néhány órával korábban még azt közölte, hogy mindennek vége, igazán heves reakció volt. Egy gúnyos kis mosoly ült ki az arcomra, de nem mondtam semmit. Ahogy ujjai a csípőmre szorítottak, csak egy sóhajra futott tőlem, mintha a szavaim egyszerűen elakadtak volna.
Valamit oda akartam súgni az arcába, hogy elbizonytalanítsam. Győznöm kellett… habár ez félig meddig sikerült. Azt kívántam bárcsak annyira akarna, hogy az fájjon. Az bizonyos volt, hogy még mindig ott dolgozik benne a vágy, így ezt győzelemként könyvelhettem el. Csakhogy én is alig bírtam magammal. Ahogy ujjai a tincseim közé simultak és ajkaink ismét találkoztak, mintha megszűnt volna a kastély ridegsége. Elviselhetetlen forróság szaladt végig a testemen. Szenvedélyes csókban forrtunk össze. Képtelen voltam elhúzódni tőle hosszú percekig és akkor is csak azért tettem meg, mert valami azt súgta mélyen bennem, hogy nem szabad ilyen könnyen megadnom magam neki.
Elhúzódtam és megpróbáltam tenni hátra egy lépést, akkor is ha nem akart elengedni. Kék szemeit kerestem a szoba sötétjébe. Azok ugyanis meg-megcsillantak a kintről betörő, sápatag holdfényben.
– Bárkivel találkozhatok… – suttogtam. Tenyerem végig cirógatott a mellkasán, a nyakán és az arcán, de nem akartam már hozzá simulni, úgy mint korábban. Az én játékom volt ez, én kellett, hogy irányítsak. Korábban elképesztően szemtelen volt. Meg akart alázni azzal, hogy Annabellt választotta helyettem és ez bizony bosszút kívánt, vagy legalábbis meg akartam mutatni nekik, hogy most az én szabályaim szerint játszunk.
– Lemondtál rólam. – folytattam. Ujjaim közben végig simítottak az ajkain, amik már talán tényleg megjárták Annabell száját… vagy egyéb részeit… Beleborzongtam a puszta gondolatba is. Gyűlöltem azt a lányt és egy ilyen feltételezés után, csak még jobban meg akartam keseríteni az életét.– Ennek következményei vannak, amit jobb lesz, ha elviselsz.
Ujjaim visszasiklottak a nyakára, a mellkasára. Óvatosan haladtam lejjebb a hasára, a nadrágjára. Ott lassan simítottam végig. Tudni akartam, mennyire akar engem, mintha kéne a biztosíték még a győzelmemre… pedig annál a szenvedélyes csóknál jobbat nem is kaphattam volna.
– Annabell nem játszadozott el veled eléggé? – kérdeztem gúnyosan, de közben tovább simítottam odalent.
 ~ outfit ~ Nem számoltam ~  ❋ ~
média
avatar
Korom :
32

Tartózkodási hely :
London

Hozzászólások száma :
44

reagok :
37

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Arian & Jeremiah :: Secrets and LiesVas. Jan. 06, 2019 6:18 pm



Jeremiah & Arian

He got blood cold as ice
And a heart made of stone
But he keeps me alive
He's the beast in my bones


Nem vagyok féltékeny típus semmilyen téren, bár valószínűleg azért, mert eddig nem volt rá lehetőségem. A magánéleten kívüli vidéken sosem foglalkoztatott, ha másnak több volt, mint nekem, persze ha tényleg egy senki lennék nulla hírnévvel s olyan munkával, amivel alig jut a napi betevőre, biztosan máshogy gondolkoznék. Ám nekem volt akkora szerencsém, hogy a Sağlam családba születtem. A szüleim, s jó pár rokonom is híres és elismert színész. Kegyetlenül hangzik, de sokat dolgoztak helyettem, hiszen átlag emberként aligha sikerült volna ilyen könnyedén és hamar szerepekhez jutnom. Még kis tiniként sem érdekelt, ha esetleg valahol a harmadik lettem. Mindig volt bennem egy bizonyos tudat, egy bizonyítási vágy, mely nem hagyott rágódni, ha valaki elém került. Tudtam mindig, hogy eljön majd az én időm... Amikor már nem fog számítani semmilyen idióta verseny, hiszen nem lesz rá szükségem, hogy többet bizonyítsak. Hát, most úgy érzem, nagyon jó úton haladok... Mindig lesznek nálam sokkal magasabb rangban emberek, de vagyok olyan nagyszerű helyzetben, hogy ez engem ne érdekeljen. Ami pedig a kapcsolatokat illeti, ott még silányabb a helyzet. Eddig egyetlen ember sem fogott meg annyira, hogy kialakuljon bennem az a bizonyos birtoklási vagy, vagy ösztön, nem is tudom, minek nevezzem. Sosem érdekelt annyira senki, hogy teljes egészében magamnak akarjam. Valószínűleg ezért nem volt még komoly kapcsolatom, a közhiedelmekkel ellentétben. S mivel eddig nem tapasztaltam, hogy milyen kegyetlenül maró és dühítő tud lenni az érzés, így hát hamar a saját képemre formálom. Magamat is meglepem azzal, hogy ennyire idegesít a dolog, s ennyire nem bírom elviselni a gondolatát annak, hogy talán Jeremiah mással akar enyelegni. Úgy, hogy tegnap még velem volt, s annak a lehetősége, hogy ilyen könnyedén átlép rajtam, mint egy szánalmas rongyon, még inkább csak elborítja az agyam.
- Szerintem meg rohadtul nem volt köztünk semmi, ha te ilyen könnyedén váltasz! - közlöm sértődötten, s ahogy meginog, és ahogy formálja a szavakat, hamar leesik, hogy bizony valaki megint többet ivott a kelleténél. Ez mit sem számít már, akkor is ugyanolyan erővel ragadom meg az ingét, s húzom magamhoz közelebb.
- Tévedsz, nem találkozhatsz bárkivel! - vicsorgom idegesen, mintha a legféltettebb kincsem valaki el akarná lopni tőlem. Egyre csak hergelem magam, ahogy beszél, így egy erősebbet rántok rajta.
- Ha annyira mással akarsz lenni, akkor miért tetted szét a lábad? - s ő csak vigyorog és gúnyolódik, s kezdem lassan azt érezni, hogy direkt csinálja. A szívem érthetetlen ütemen zakatol, mintha csak ki akarna szakadni a mellkasomból, hogy átugorjon Jerhez, és jól megpofozza. Nem is kéne itt lennem, el kellene felejtenem a francba, hadd találkozgasson csak a kis szeretőjével... Mondja az agyam. Viszont megérezve az illatát, elmerülve a tekintetében, s újra megérintve őt a szívem teljesen mást diktál. Képtelen vagyok legyűrni a bennem tomboló vágyakat, melyek egy kicsit sem csillapodtak, sőt, a külön töltött idővel még inkább utána sóvárognak.
- Nem megyek sehova, amíg meg nem mondod, hogy kire vártál itt... - súgom felé halkabban, ajkaira emelve a kéklő tekintetem vágyakozóan. Eleinte nem hagyom, hogy leszedje magáról a kezem, de végül engedek, s ujjaim lecsusszannak ingéről. Azonban nem lépek hátrébb kicsit sem. A lábaim nem mozdulnak, hiszen azok is, mint minden egyes porcikám, hozzá akarnak simulni.
Még nem beszéltem ki magamból mindent, még bőven lenne mit mondanom, de ekkor meghallom én is a hangokat. Ám mielőtt újra kérdőre vonnám, váratlanul nekitol a falnak, s elcsitít. Őszinte ijedtséget fedezek fel rajta, de az én szememben is láthatja, ahogy megrémülök. A helyzet elég kényes, s hirtelen nem is tudom, mivel lehetne kimagyarázni ezt az egészet, ha valaki rajtakapna, hiába sodort minket össze most a véletlen.
Nem szólalok meg, még a fújtatásom is igyekszek visszafogni. Azonban én magam nem tudok lecsillapodni. Érezheti a tenyere alatt, milyen hevesen dobog a szívem, de ez megint túlmegy a düh és az indulatok tengerén, s megérkezik oda, ahol a szirének édes dallamokat szőnek. Mindkét kezem lassan simul a derekára, hogy még közelebb húzhassam magamhoz.
- Nem érdekel... - suttogom felé halkan, egyre csak ajkait bámulva átszellemülten, ahogy formálja a szavakat, s ahogy édesen megremeg. Apró sóhajom elveszik a levegőben, s minél tovább tartanak a kemény másodpercek, annál jobban érzem, hogy nem fogom tudni tartani magam.
- Nem találkozhatsz senkivel... - súgom ajkainak, ahogy közelebb hajolok hozzá. Már nem hallok semmit odakintről, a beszéd és a lépések zaja valahol távol jár már. Kicsit szaporábban kezdem venni a levegőt, s erősebben szorítok rá csípőjére, majd összeszedem az erőm, de... Nem tudom eltolni magamtól, s ha esetleg ő akarna elhúzódni, azt sem engedném neki.
- Csak velem... - ezen a ponton szakad el bennem minden önuralom, s ha nem lök el magától, úgy egyik kezem beletúr hátulról a hajába, hogy közelebb húzva magamhoz szenvedélyesen megcsókolhassam. Tudom, össze-vissza beszélek, hol ezt mondom, hol azt... De ez mind betudható annak, hogy Jeremiah teljesen összezavart bennem mindent. Beszivárgott az elmémbe, s nem tudom őt kiűzni onnan. Úgy sóvárgok a csókja után, hogy ezért képes vagyok még a büszkeségem is a háttérbe helyezni, hiszen tegnap este óta másra sem vágyom, csak hogy újra érezhessem őt.

média
avatar
Korom :
22

Tartózkodási hely :
London

Hozzászólások száma :
45

reagok :
37

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Arian & Jeremiah :: Secrets and LiesVas. Jan. 06, 2019 4:04 pm


Jeremiah & Arian
One misstep, you're mine
And you better stay clever if you wanna survive
Once you cross the line
You'll be wishing you would listen when you meet your demise
Kellemes melegség dolgozott a mellkasomban, mintha még a szívemet is felolvasztottan volna az a három pohárka vörös bor. Csak a lábaim nem tudták egyenesen venni azokat az átkozott lépéseket, mintha táncra készülnék perdülni minden egyes mozdulattal. Mégsem gondoltam bele, milyen nevetségesen festek – ez volt az alkohol áldásos mellékhatása és ezt imádtam én annyira. Nem egyszer azért vettem italt odahaza, hogy elfelejtsem, milyen idiótát csináltam magamból, hol Karl, hol a munka miatt. Persze az előbbi jóval többször előfordult, hiszen másképp képtelen voltam elnyomni a keserűséget, amit éppen ő okozott nekem… ő akiben annyira megbíztam kölyökként. Az utolsó alkalommál már nem nyúltam a boros üveg nyaka után. Egyszerűen mindent rázúdítottam Karlra, ahogy legutóbb a lakókocsiban is. Azt hiszem, ez volt az a pont, amikor már gondolkodás nélkül képes voltam az üvölteni az arcába, hogy: Elég! Éreztem, hogy mennyi sebet ejtett már rajtam és nem engedhettem meg ezt többé senkinek sem.
A telefon sápadt fényében úgy tűnt jó folyosón járok. Ugyanazok a kőszobrok bámultak vissza rám és ugyanaz a mintázatos szőnyeg volt a talpam alatt. Lassan haladtam itt is, belekapaszkodva a kilincsekbe és neki támaszkodva falnak, hogy legalább azok egyenesen tartsák egyre inkább dülöngélő testemet.
– Meg is vagy… – súgtam magam elé a következő ajtóhoz érve.
Nem is tudom, miért voltam meggyőződve arról, hogy ez vezet a képtárba, ahol korábban azt a rengeteg olajfestményt láttuk régi idők szereplőivel. Igazából fogalmam sem volt, hogy jó helyen járok-e, mégis úgy nyomtam le a kilincset, mintha otthon lennék és engedély nélkül aztán bárhová besétálhatnék. Hát lenyomtam azt és belöktem az ajtót.
A szemem elég egy egészen más helyiség tárult, egy halom régi bútordarabbal. Volt ott egy kandalló, talán kicsit nagyobb, mint a többi szobában – azok közül, amiket addig láttam – egy kerevet, a színét a beszűrődő fényben sem tudtam kivenni. A közelben volt asztal, szőnyeg, virág, minden, ami kellett egy kastély szalonjához.
Éppen csak a hold világított be az ablakon, láttatva a falon sorakozó képeket vagy éppen a kandalló párkányán pihenő kis dísztárgyakat. Volt valami kísértetes abban a helyiségben, ami miatt nem igazán akartam átlépni a küszöböt. Mégis, mintha nem lennék egyedül, ennek igyekeztem semmilyen jelét nem adni. Úgy tettem, mintha csak egy normális szobába pillantanék be. Karommal megtámaszkodtam az ajtófélfán.
Nem, Jeremiah, nem hallasz lépteket a folyosó másik vége felelül! Ezt próbáltam bizonygatni magamnak. Sőt egyenesen az alkoholra akartam fogni a dolgot, csakhogy akkor jött a taszítás. Ettől összerezzentem, a szívem olyan vad ritmusra kapcsolt, hogy majdnem kiszakadt a mellkasomból. Éreztem, ahogy minden porcikám remegni kezd a lüktetésétől. Kellett egy pillanat, míg arra néztem, ahonnan a „támadás” ért és felfogtam, hogy ki a franc is lök egy újabbat rajtam. A szavak még lassabban jutottak el a tudatomig, mikor már becsukódott mögöttünk az ajtó.
– Te idióta… – morogtam rá és felé böktem a mutatóujjammal. Ez az aprócska mozdulat elég volt ahhoz, hogy lassan elveszítsem az egyensúlyomat és meg kellett kapaszkodnom a kerevet támlájában.
Valamikor ezek után fogtam fel, hogy ő azt hiszi, valaki mással készültem találkozni. Talán a kis vitánk váltotta ki belőle ezt a féltékenységet, mindenesetre úgy gondoltam ezt most éppenséggel lehetne a javamra is fordítani. Végül is Arian kereste magának a bajt, miután elkezdett hisztériázni, majd dacoskodni – tenném hozzá, egy olyan helyzetben, amikor éppen semmi rosszat nem tettem ellene. Ő akarta lényegében megdugni Annabellt, azért mert megmondtam neki, hogy milyen gyerekes. Kettőnk közül nekem lenne jogom jelenetet rendezni.
– Hát… – Megrántottam a vállamat. Ujjaim erőteljesen markolták a kerevetet, még akkor is, mikor az ingembe kapaszkodott. Nem hagytam neki, hogy olyan könnyen magához rángasson. Ez nem az a helyzet volt.
– Tudod, az a találkozó akkora szólt, mikor még volt közöttünk valami. – Válaszoltam szándékosan kioktatónak szánt hangnemben, habár lehet érződött a beszédemen, hogy ittam. Nem tudtam megállapítani, belülről pontosan ugyanolyan határozottnak és szigorúnak hangzott, mint bármikor máskor. – Szóval, még ha találkozóm is lenne itt, akkor is azzal lenne, akivel csak én akarnám.
Aztán még el is vigyorodtam, ahogy erősködött, hogy milyen rossz lesz annak, aki idejön majd. Nehezen hittem volna el, hogy éppen neki sikerülne bárkit is megütni, miközben legutóbb is én húztam be neki és nem fordítva. Mindenesetre megnéztem volna az arcát, ha tényleg jönne ide valaki. A szívem mélyén még reménykedtem is, hogy legalább Charles utánam jön, hadd legyen csak féltékeny a kölyök.
– Mit vártál, hogy éltem végéig sírtani foglak? – kérdeztem gúnyosan és megfogtam a felsőmbe kapaszkodó ujjakat. Kicsit megszorítottam őket. – Te mondtad ki. Így végül is bárkivel találkozhatok…
A vigyor furcsa grimasszá változott az arcomon, de nem érdekelt. Csak azokat a szavakat vágtam az arcába, amiket amúgy megérdemelt. Lerángattam magamról a kezét.
– És most, ha megbocsátasz… – mutattam az ajtó felé, hogy ideje lenne távoznia. Csakhogy abban a percben tényleg valami hangok jöttek kintről. Még én is megijedtem, nem akartam, hogy valaki itt nyisson ránk, sötétben, kettesben, egy távol eső szobában. Arian mellkasára tenyereltem és minden erőmet bevetve nekitoltam az ajtó melletti falnak. Egészen hozzá simultam és mutatóujjamat ajkaim elé helyezve mutattam: fogja be.
– Ha lebukunk, neked annyi… – suttogtam, ám a lépések és a beszéd hangja egyre csak távolodott.

 ~ outfit ~ Nem számoltam ~  ❋ ~
média
avatar
Korom :
32

Tartózkodási hely :
London

Hozzászólások száma :
44

reagok :
37

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Arian & Jeremiah :: Secrets and LiesSzomb. Jan. 05, 2019 11:09 pm



Jeremiah & Arian

He got blood cold as ice
And a heart made of stone
But he keeps me alive
He's the beast in my bones


Megint hamis ábrándokba kergetem magam, mikor azt hiszem, hogy képes vagyok hatni az érzelmi zsarolással a nagyságos úrra. Azon kívül, hogy egy pillanatra lesüti a szemeit, semmit sem látok rajta. Vagy vak vagyok, és a nagy indulatok közepette az orromig sem látok el, melyen túl bizony ott lebeg a vörös köd, vagy tényleg semmi sincs, amit észre kellene vennem. Pedig aztán határozottan tartom rajta a tekintetem, alig akarva elengedni, de ő olyan könnyen löki ezeket a rideg szavakat felém, mintha tényleg semmit sem jelentett volna neki a tegnapi éjjel. Egy pillanatra átfut az agyamon mindenkinek az intelme, sőt, az előbb még én magam is kimondtam azt, amit gondolnom kellene. Még én is figyelmeztetem saját magam! A múlt éjjel akkor is megtörtént, azt nem lehet semmissé tenni, s ha egy pillanatra is felidézem magamban, hogy testünk milyen mélyről jövő szenvedéllyel simult össze újra és újra... Hát igen, megint elönti minden porcikám a vágyakozó, telhetetlen bizsergés. Lehet, hogy ott rontottam el az egészet, hogy belementem ebbe a játékba, hiszen már képtelen vagyok kiszállni belőle. Talán ez a bunkó volt az első, aki ennyire meg tudta dobogtatni a szívem. Tényleg annyira bolond lennék, hogy ezt nem akarom annyiban hagyni? Senki más nem értheti ezt rajtam kívül, hiszen mindenki egy álomvilágban él. Hát én nem, rohadtul két lábbal a földön járok, s nem pazarlom el az időm olyan kapcsolatokra, amiknek már az elején látszik a végük. S most tulajdonképpen fogalmam sincs, hogy miről próbálom magam győzködni, hiszen egyszer dühösen lökném félre az ajtóból, hogy minden sérelmemet rázúdítsam, másszor pedig azért lökném félre, hogy aztán letépjek róla mindent, és rávessem magam. Ki érti ezt...
Összehúzom a szemeim idegesen, s nagyon nehezen állom meg, hogy ne kezdjek el vele ordibálni. Pedig érzem, hogy itt lángolnak a szavak a torkomban, és lávaként akarnak kitörni onnan, de ezt most nem hagyhatom, mert akkor bukna minden. Ha csak egy kicsit is elgondolkodik, vagy nő benne a féltékenység, akkor már megérte minden. Szóval az ajtót kitárom, s a végszó után megindulok a nyugati szárny felé anélkül, hogy hátranéznék. Hiába remegnek már a végtagjaim, s hiába szorulnak össze az ujjaim az idegességtől, akkor sem fogok hátranézni. Kezeimet inkább becsúsztatom a zsebem mélyére, s Dwayne-nel a nyomomban eltűnök az egyik fordulóban.
- Hallottam mindent, amit az ajtóban beszéltetek. Tudod, örülök, hogy végre észhez tértél. Hidd el, illik hozzád az a kislány, majd te is meglátod. - halkan sóhajtok, de nem felelek. Annyira felesleges már magyarázkodni bárkinek is, főleg úgy, hogy már én magam sem tudom, mit gondoljak.

***

Mintha a tegnapi nap akarna újra megismétlődni, annyi különbséggel, hogy mára sokkal több érzelem, sokkal több szenvedély és düh jutott. Ezek keveréke pedig fel akar emészteni belülről, s érzem, ahogy marják a húsom. Nem mostanság ért ennyi impulzus, így nem is igazán vagyok hozzászokva az ilyen érzelmi hullámvasutakhoz. Az egyik oldalon ott a világ, mely elvárná s kényszerítené, hogy szűrjem össze a levet Annabellel, hogy végre mindenki boldog legyen. A másikon pedig ott van Jer, akit talán még egy kicsiny percre sem tudok kiverni a fejemből még ezek után sem, s aki mellett egyetlen érv sem szól. Az eszem azt diktálja, hogy próbálkozzak meg a szőkeséggel. Talán ha közelebbről megismerem, máshogy fogok róla vélekedni. A szívem viszont olyan, mintha kiolvadt volna az elmúlt huszonkét év dermedtségéből, s végre feléledt volna. Kár, hogy pont Jer után sóvárog...
- Az elmúlt napokban indokolatlanul sokszor kellett megkérdeznem, hogy minden rendben van-e veled Arian, de azt hiszem megint meg kell kérdeznem. Minden oké? Olyan szótlan vagy. Meg olyan semmilyen. - az étkezőben ücsörögve támasztom az arcom, a villámmal pedig ide-oda gurítgatok egy borsószemet már vagy öt perce. Érzem magamon Dwayne és Larry tekintetét, akik lassan végeznek a vacsorával, de én még hozzá sem tudtam nyúlni.
- Igen, minden oké. Csak fáradt vagyok, és nem tetszik ez a hely. Ennyi. - vonom meg a vállam, s a lehangolt bágyadtságból egy ismerős, erős parfüm zökkent ki, s egy kéz, mely a hátamon siklik végig.
- Nem gond, ha csatlakozunk, ugye? - unottan emelem a tekintetem Annabell - ki más? - felé, s mire válaszolhatnék, hogy felesleges, mert úgyis menni készültem, addigra Larry beelőz.
- Gyertek nyugodtan! Nahát, milyen csinos vagy! Ugye, Arian? - szorítom meg a villát dühösen, s egy gyilkos pillantást vetek Larry felé, de ő határozottan mosolyog. Ismerem ezt a vigyort. Forral valamit, de ahhoz nekem is lesz pár szavam.
- Persze, mint mindig. - emelem felé a tekintetem egy apró mosollyal, de végül újra visszaemelem a szemeim a tányéromra, míg a lány és az ő testőrje helyet foglalnak az asztalunknál. Egyből felcsillannak a pillái, s pár perc elteltével már ott pihen a keze a karomon. Ha nem tudná moderálni magát, valószínűleg nyálcsorgatva markolászná az izmaim reggeltől estig.
- Tudnál segíteni nekem majd egy kicsit? - teszi fel váratlanul a kérdést, mire én gyorsan elkezdek enni, csak hogy elszabadulhassak minél előbb.
- Az attól függ miben. Most van egy kis dolgom, de később talán ráérek. - hangsúlyozom ki a "talán" szócskát, mikor is megérzek egy gyenge rúgást a bokámnál, s hamar szembesülök Dwayne szúrós tekintetével.
- Á, igazán semmiség, csak egy kis apróság. Két folyosónyira vagyok tőled, szóval majd gyere át hozzám légyszíves, oké? - kicsit hezitálok a válasszal. Hirtelen zúdul rám minden érzés és gondolat, melyek egy vad folyón kezdenek el lezúdulni bennem, melynek a végén ott csücsül a dacos és sértődött Arian, aki most győzedelmeskedik.
- Rendben, legyen... Most viszont mennem kell, szóval... - felállok, biccentek mindenki felé, majd sietős léptekkel távozok azzal a két kis falattal, amit nagy nehezen legyűrtem. A két seggfej szerencsére marad még bájologni, úgyhogy én egy időre visszavonulok a szobám mélyére. Egyedül. Már késő délután van, túl vagyok egy nagyobb megbeszélésen, s egy újabb körbevezetésen, immáron Jer nélkül. Konkrétan elpróbáltunk pár jelenetet, hogy majd élesben ne kelljen annyit foglalkozni a megvalósítással. Jobb szeretem még a felvétel előtt a magaménak tudni a jelenetet, amihez idő kell, hogy leülepedjen. Általában alszok egyet rá, s már a saját képemre is tudtam formálni az álmok útján. Valószínűleg ma is ez lesz, de jelenleg nem érzem magaménak azt a felettébb romantikus helyzetet, melynek során Annabellt tartva a karjaimban kell érzelgősen beszélnem, s kimutatnom, mennyire szeretem.
- Arian, szedd össze magad, ideje indulni futni! - nyit be Dwayne egy rövid kopogás után. Nem is vettem észre, hogy elrepült ez az egy óra, melyet azzal töltöttem, hogy nyomkodtam az újdonsült telefonom. Na meg persze megosztottam a nagyközönséggel egy igazán kedves képet magamról, amint fekszek az ágyon, és épp bemutatok. Igen, ezt Jernek címeztem... A következő másfél óra azzal telik, hogy odakint a sötétben, a pislákoló és fakó lámpák fényénél rohangálunk fel-alá a fekete mackómmal, s elvégzünk jó pár gyakorlatot a hidegben. Be kell valljam, ez most nagyon jól esik, sikerül egy kicsit levezetnem a feszültséget, bár édeskevés volt ahhoz, hogy minden felgyülemlett érzés kimenjen belőlem. A zuhany alatt is csak támasztom a fejem a fehér csempének, azon töprengve, hogy mégis hol csesztem el ezt az egészet. Aztán kimászva a fürdőből megcsinálom a hajam, felhúzok egy szakadt farmert alulra, felülre egy fehér izompólót, mely fölé egy fekete, hetykén begombolt inget rángatok. Már tizenegy óra... Ahogy közeleg az éjfél, egyre hevesebben zakatol a szívem, hiszen fogalmam sincs, hogy mit csináljak. Ezen azonban nem töprengek sokat, hiszen megrezeg a telefon a zsebemben. Annabell az... Teljesen elfelejtettem. Unott sóhajjal lépek hát ki az ajtómon, s keresem meg a szobáját. Dwayne és Larry számára kiadtam, hogy húzzanak aludni, ma már nincs kedvem egyikükhöz sem. S úgy látszik, hogy ez hatásos volt, hiszen most az üres folyosókon lépkedek. Zajok nem szűrődnek ki sehonnan, úgy látszik, hogy mindenkinek hosszú volt ez a nap, s be kell valljam, hogy még nekem is kényelmesebb ez a hatalmas francia ágy, ami itt van, mint az a szűkös "fekhely" a lakókocsiban. Sokat nem kell keresgélnem, hiszen a neve ott virít az ajtón, így halkan bekopogok.
- Nyitva van, gyere csak! - azzal belépek, ám mielőtt még mondhatnék bármit is, hirtelen meghökkenek a látványtól, ahogy Annabell épp egy csipkés, fekete fehérneműben vesz fel valamit a földről. Hogy valaki így behajoljon, ahhoz már tehetség kell, komolyan...
- Azt hiszem rosszkor jöttem, szóval én most inkább... - lépek hátra egyet, ám a szőkeség hirtelen ott terem előttem, s enyhén nekitol az ajtónak.
- Te sosem jössz rosszkor, Arian. Már nagyon vártalak... - simít végig a mellkasomon, s közelebb húzódik hozzám. Én egy pillanatra hunyom le a szemeim. Megjelenik előttem szinte azonnal Jeremiah arcra, s az érzés, mely akkor kerített hatalmába, mikor vele voltam ugyanilyen helyzetben. Minden porcikám lángolt, ám most... Semmit sem érzek. A vágynak egy apró szikrája sem gyullad fel bennem, sőt, inkább ideges leszek. Ám még ez is más, hiszen nem úgy, mint Jeremiah oldalán.
- Azt hittem, hogy érthető voltam tegnap. Csak hülyét csinálsz magadból... - megragadom mindkét csukóját, majd ellököm magamtól, de ő még mindig vigyorog. Én értetlenül megrázom a fejem, majd kiviharzok a szobából. Nem normális egyszerűen. Vagy éppen pont, hogy eszes, és hátsó szándékai vannak. Nem tudom, és nem is akarom meg tudni. Egy valamiben vagyok biztos, hogy most azonnal a képtárhoz kell mennem. Fél óra múlva lesz csak éjfél, de nem érdekel. Bele kell vernem a rendező úr fejébe, hogy ő bizony akkor is engem akar... A szívem a torkomban, mikor pár elvétett kanyar és rossz ajtó után megérkezek. A lépteim halkak, s a telefonnal sem világítok folyamatosan. Annyi bennem most az indulat, hogy még a hely kísértetiessége sem tűnik fel elsőre. Felhuppanok hát az asztalra, félretolok pár díszt, majd a hátam a falnak vetem, s csendben várok a sötétben. Csak a lélegzetem hallom. S negyed óra múlva már kezdek paranoiás lenni, s mindenféle alakot látok a sötétben. Mindenfélét, kivéve Jerét. Újra a telefonomra pillantok, s szívem szerint elhajítanám megint, mikor meglátom, hogy tíz perccel múlt éjfél. Nem fog eljönni. Csak szórakozott velem... Tényleg csak szórakozott... Dühösen mászok hát le az asztalról, s az indulatok hevében jó pár díszt direkt leverek, melyek ripityára törnek a padlón. Leszarom. Most már tényleg nem érdekel semmi! Bassza meg a sorozat, és bassza meg Jer is!
A cipőm vadul koppan a padlón, s annyira elborítja a fejem a vörös köd, hogy észre sem veszem, hogy egy sarokkal később fordulok be a kelleténél. Mikor tudatosul bennem, valahogy akkor sem érdekel. Csak megyek, mint valami felbőszült bika, aki elborult aggyal követi a telefon fényét. Azt a bágyadt fényt, mely megvilágítja az egyik nyitott ajtót. S mégis ki a francot fedezek fel?! Hát persze, ki mást?!
- Ó, te szemétláda! - a dühtől vezérelve abban a pillanatban lökök rajta egy erőset hátulról, mikor meglátom. Ha sikerült beljebb tolnom, úgy becsukom - inkább becsapom - magam mögött az ajtót, s egy újabbat lökök rajta.
- Te mocskos, aljas dög! Mégis kivel találkozgatsz itt, mi?! - szegezem felé a kérdést, teljesen belemászva az aurájába. A mobil közben kicsúszik a zsebemből, és a földön landol.
- "Találkozzunk éjfélkor"... Legalább lenne benned annyi gerinc, hogy megmondod konkrétan, ha nem akarsz tőlem semmit, nem pedig húzod az agyam, miközben mással találkozol! - eléggé sötét van odabent, csupán a hold fakó tükre az, mely odakintről némi fényt juttat be. Annyit látok, hogy hol van Jer, s ha nem lép messzebb, akkor megragadom a felsőjét, majd közel húzom magamhoz.
- Ki az?! Kit hívtál ide?! Megfogom várni, azt elhiheted, de annak kurvára szar vége lesz! - féltékeny, sértett, dacos, megbántott, ideges, s minden más újra elkezd forrni bennem, még talán a tegnapinál is kegyetlenebbül. A gyomrom felfordul, ha arra gondolok, hogy tényleg csak szórakozott velem... De abban biztos lehet, hogy bárkit is csábított ide, az ép arccal nem fog innen távozni...

média
avatar
Korom :
22

Tartózkodási hely :
London

Hozzászólások száma :
45

reagok :
37

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Arian & Jeremiah :: Secrets and LiesSzomb. Jan. 05, 2019 8:38 pm


Jeremiah & Arian
One misstep, you're mine
And you better stay clever if you wanna survive
Once you cross the line
You'll be wishing you would listen when you meet your demise
Igen, azt vártam, hogy megállít és visszafordít… hogy befejezi a hisztit. Ezért álltam meg egy pillanatra az ajtóban, csak szorítva a kilincset. Vissza is néztem volna rá, ha nem kezd el magyarázni. A szavaiban, mintha egyre több és több gyűlölet csengett volna vissza. Talán nem kellett volna kioktatnom, de ha nem teszem meg még mindig ott állna nyafogva, ahelyett, hogy csókolna. Csupán akkor fordultam felé igazán, amikor elindult felém. Le sem tagadhatta, mennyire dühös… furcsa elegy volt a látványhoz az egyre erősebb rózsaillat, ami már amúgy is egészen bejárta a szobát. Az összetaposott szirmokból azonban még erőteljesebben tört fel az aroma, annyira, hogy képes lett volna az ember eszét is elvinni, belecsábítani a szenvedélybe, csakhogy nem ezzel a dacos Ariannal.
A szemeire próbáltam fókuszálni, ahogy közeledett felém. Nem akartam belőlük semmit kiolvasni, mert amúgy sem tudtam volna, másrészt a hangjából sejtettem, hogy ez nem több ostoba sértettségnél. Aligha van olyan ember, aki örömmel hallja az igazságot, ő sem az a típus. Valójában az előző estén gondolkodtam, ami hirtelen nem is tűnt valóságosnak, mintha csak álmodtam volna… nem érdemlek én olyat és nagy valószínűséggel ez a kölyök sem. Mindketten éppen eleget tettünk a világ ellen. Én például elszöktem a családomtól, és amikor lett valamim, akkor letagadtam a nevemet. Olyanra cseréltem, ami jobban illik ahhoz, a világhoz, amihez tartozni akarok, és ami csupa hazugság. Az én bűneimért Karl volt a büntetés, meg talán az, hogy egy ilyen kölyök kezdett el érdekelni, aki hol dacos gyerek, hol sértett „felnőttszerűség.”
Hiába vágott hozzám ezer sértést, nem mutattam érzéseket. Ridegen bámultam rá, tekintetemből nem olvashatott le, mint zárkózottságot. Én ugyan nem fogok neki könyörögni semmiért a világon… de ha kisétál így az ajtón, akkor megkeserítem az életét, az már biztos. Vagy még azt sem. Meglehet nem is érdekelt annyira, hogy megtegyem. A szívem mélyén persze tudtam, hogy ez hazugság, de jó lett volna hinni benne.
„Ugyanis te és én itt most végeztünk.” Közel hajolt, úgy hogy ha többen lettek volna itt, talán akkor is csak én hallom meg. Beleborzongtam, de nem reagáltam egy pillanatig semmit, aztán csak lesütöttem a szememet. Pontosan úgy, ahogyan Karl előtt szoktam, mikor leszid és közli velem, hogy pszichológusra van szükségem – mintha legalábbis annyira értett volna az ilyesmihez. Észre sem vette mi mindent tett meg velem.
– Rendben, akkor végeztünk. – Halkan válaszoltam, de még így is ott csengett a hangomban a határozottság, ami mindig. Nem adtam meg neki azt az örömöt, hogy engem szomorúan lásson.
Az ujjai a kézfejemre siklottak, aztán közelebb hajolt hozzám. Ezúttal ránéztem, szándékosan nem kerültem a tekintetét. Azt akartam, hogy tökéletesen lássa: nem ráz meg ennyivel, nem hagy mély nyomot. Csak valahol a gondolataim mögött kezdett el kavarogni az a furcsa kétes érzés… mi lesz, ha nekem ezeket együtt kell látnom? Mi lesz, ha a szemem láttára fogja meg annak a picsának a kezét? Azt biztosan nem élné túl… nem, nem Arian, a lány.
– Értem. Nos akkor jó szórakozást neked azzal a… disznóval. – Gúnyosan félre húztam a számat és vártam, hogy húzzon a fenébe.
Mit akart még is, hogy vessem térdre magam? Persze, hogy ezt. Láttam a képén, hogy erre vágyna, hogy majd Jeremaih Hill megkéri, legyen a fiúja és boldogan élünk, míg meg nem halunk… mint egy elcseszett mesébe – ha már ennyire szereti az ilyen hasonlatokat. Csakhogy az nem én vagyok, akinél ezt elérheti. Keményebb vagyok, mint egy átkozott dió, nem tör meg ennyivel. Sokat vesztettem már, többek között azt az embert, akit életem szerelmének tituláltam volna pár nappal ezelőtt… miatta még is félre dobtam. Ha nagyon akarom, hát bizonyára találok egy másikat, aki majd elfeledteti velem Ariant.
– Reggel. – Bólintottam.
Hagytam, hogy lenyomja a kilincset a kezemmel együtt és egyszerűen kilépjen rajta. Nem érdekelt, hogy megjelenik-e, én akkor is elterveztem menni éjszaka a képtárba, hogy megnézzem magamnak az épületet a legnyugodtabb órákban. Talán egyedül még jobban is élvezném, ha megnézhetem magamnak.
Nem féltem az egyedülléttől, az olyantól sem, amiről Arian beszélt. A meleg fickók nagyrészt egyedül várják ki a véget, hiába nyitottabb a világ, mint évekkel ezelőtt, ez a közösség arra rendezkedett be, hogy titokban meg legyen oldva minden testi vágya, aztán éli a világát mindenki a maga függetlenségében. Én is így voltam vele, még ha Karl nem is csak egy futókaland volt. Sosem életünk együtt egy évet leszámítva, amíg talpra álltam. Aztán időnként átmentem hozzá, persze az engedélyét nem kellett kérnem soha… de a magány ennek ellenére is az életem állandó része volt.
Nem szóltam többet, nem vártam, hogy kimenjen, kiléptem én a folyosóra és elindultam a keleti szárnyba, ahol a mi szállásunk volt.

***

Nem jelentem meg többet azon a napon a többiek között. Nem is igazán vacsoráztam, csak egy kis sós mogyorót rágcsáltam el a három pohár bor mellé, amit éhgyomorra döntöttem le. Nem volt valami jó kedvem és őszintén szólva már egyre nehezebb volt letagadnom. Charles persze eldöntöttem, hogy lefekvésig ott ücsörög a szobámba, mert nem akarja, hogy: „… részegen, meztelenül rohangáljon, Mr. Hill.” Hülye egy szöveg volt, előbb ütném ki magam, minthogy ilyesmibe bele kezdjek. Talán csak érezte, hogy bajom van és mellettem akart maradni.
– Menjen el aludni, Charles, semmi bajom. Egyszerűen csak nincs kedvem a társasághoz. Az elmúlt napok nagyon fárasztóak voltak és ez az utazás is ide… – Sóhajtottam egyet, ahogy a harmadik pohár borral, illetve annak a pohárnak az alján ringó vörös kis löttyel huppantam le az ágyamra.
– Nagyon sápadt, Mr. Hill, nem hagyhatom magára.
Sóhajtottam megint. Még a szemeimet is forgattam, ahogy ismét felkeltem és közelebb léptem hozzá. Lehúztam a bort és a kezébe nyomtam az üres poharat, aztán jelentőség teljes pillantással az ajtó felé biccentettem.
– Tudja, itt én vagyok a főnök, Charles, és most egyedül akarok lenni. – Olyan hangon beszéltem, mintha tényleg annak hinném magam, aminek mondtam. Csakhogy ez a kapcsolat odavissza működött. Charlest nem én fizettem, hanem az ügynököm, aki meg volt róla győződve, hogy védelemre volt szükségem.
Szerencsére a testőröm még is megértette, mit akarok. Pár percen belül távozott, én meg egyszerűen csak elterültem az ágyon. Nem ittam ugyan sokat, a plafonra bámulva még is szédelegni kezdtem a különös mintáktól. Mély levegőt véve túrtam a zsebembe, hogy kirángassam a telefonomat. Már fél tizenkettő volt, ideje volt hát elindulni a kastély kísértetes sötétjében, vissza a főépületbe, ahol holnap reggel megkezdik majd a munkát.
Kicsit bénán indultam meg kifelé. A szédelgés miatt újra és újra meg kellett kapaszkodnom a falban, ráadásul ahogy kiértem a számunkra fenntartó folyosóról, csak a sötétség fogadott. A komor folyosókat a telefonom elemlámpájával világítottam meg… valahogy tetszett az a furcsa, hátborzongató érzés, ami elvezetett egészen a képtárig. Nem, nem a képtárig. Benyitottam a helyiségre, amiről meg voltam győződve, hogy az, amit kerestem, de egészen más volt. Öregbútorok sorakoztak benne, mégis más fajták. Hirtelen megilletődve álltam meg, fogalmam sem volt hol vagyok és, hogy elérem-e valaha azt a szobát.
~ outfit ~ Nem számoltam ~ ~


média
avatar
Korom :
32

Tartózkodási hely :
London

Hozzászólások száma :
44

reagok :
37

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Arian & Jeremiah :: Secrets and LiesSzomb. Jan. 05, 2019 2:56 pm



Jeremiah & Arian

He got blood cold as ice
And a heart made of stone
But he keeps me alive
He's the beast in my bones


Eddig nem igazán figyeltem arra, amit mondtak nekem a többiek. Annabell bájosnak tetsző hangja és a rejtett kis ajánlatai egyik fülemen beszálltak, a másikon ki. Dwayne intelmei, melyek nem csak Jerre, de az egész helyre vonatkoztak, megint csak nem értek célt nálam. Ahogy egyre idősebb leszek, egyre jobban unom, hogy úgy kezelnek, mint valami rohadt gyereket, akinek meg kell mondani, hogy nehogy véletlenül rálépjen arra a mozgó kavicsra, mert kitörheti a nyakát. Azt sem hallottam meg, ahogy a jelenetekről fecsegtek. Itt kell ezt csinálni, ott kell enyelegni a szőkeséggel, amott pedig az egyik vámpír riválisnak kell behúznom egy hatalmasat. Mind felesleges szövegelés, hiszen a gondolataim teljesen máshol járnak. Leginkább a kastély ridegsége telepedik rám, mely furcsa mód kezd összeforrni Jeremiah aurájával, ezáltal pedig mintha a két negatív enyhén kioltaná egymást. Már csak a mozgásából is látszik, hogy ő mennyire ideillik. Mint valami magányos, komor remete...
- Most is a szobámban vagyok, nem? Most inkább ennek a hangulatát élvezném ki, ha már ilyen szépen összehoztad nekem... - nem érdekel, hogy megint azzal a lánnyal jön, bár el kell ismernem, hogy tud valamit, hiszen még így is bele tud rondítani a dolgokba, hogy nincs itt. Az a kép nagy port kavart, s kell még egy kis idő, mire leülepedik. Hiába lett letörölve az illető által, aki felrakta, hamar lementette jó pár ember. Elvégre ha valami egyszer felkerül az internetre, azt soha nem lehet eltüntetni... Halkan sóhajtok ajkainak nem érintve őket, s csak hagyom, hogy messze ússzak azokban a méregben ázott szemekben. Tényleg különös kisugárzása van. Nem véletlenül rezzen össze mindenki már akkor, mikor csak elsétál mellettük. Hatással van az emberekre, s bár én egyáltalán nem vagyok befogadó személyiség, mégis a büszkeségem fátylán túli vidéken bizony megvetette Jeremiah a lábát. Rátelepedett a gondolataimra, amik érzem, hogy kezdik megfertőzni az egész testem. Ez azonban hála megint csak a rendező úrnak, nehezen bontakozik ki, hiszen mikor enged egy kicsit, mikor már mutatna valamit, akkor hirtelen mindent elront és nagyot lép vissza. Akkorát, hogy a szavai megint utálatot váltanak ki belőlem. Az iménti közelségünk melegsége azonnal eltűnik. Én hülye egy percig még azt hittem, hogy mögém lép, átölel, s valami olyasmit fog a fülembe súgni, hogy igen, tényleg direkt csinálja, de csak azért, mert ő meg attól őrül meg, hogy Annabellt a közelemben látja, és nem tudja elviselni, hogy úgy néz rám az a lány, ahogy... Egy idióta vagyok. Hogy keríthetett a hatalmába akár csak egy pillanatra is ez az ócska ábránd? Talán jobb is ez így. Legalább most már tényleg tudom, hogy egy ilyen embernek soha nem szabad semmit sem megmutatnom magamból. Érzések? Azok rohadtul nem nekem valók.
A szavaiba meglepő módon nem szólok bele. Hagyom, hadd beszéljen. Csupán azt az átkozott rózsát szorongatom egyre erősebben, melyen egy apró tüske ott éktelenkedik, ami hamar felsérti az ujjam. Jelenleg még az sem érdekel. Érzem, hogy az indulataim szép lassan lángra lobbannak, s ami helyre jött az utóbbi éjjelen, azt megint porrá égetik. Mikor mellém lép, akkor ugyan rá emelem a tekintetem, de még mindig nem szólalok meg. A rózsa darabjai szép lassan a földön landolnak, s mire az utolsó szánalmas kis szirmot is összegyűröm, végre abbahagyja.
- Egyéb mondandó? - kérdem tőle kiábrándultan, ahogy az ajtó felé indul. Én lépek ugyan egyet felé a pillanat hevében, de végül megállok.
- Igazad van. - felelek váratlanul. A hangomban ugyan ott ül a düh, ott zubognak az indulatok, de egy szokatlan hidegséget is felfedezhet.
- Bár nem gondoltam volna, hogy pont te fogsz rádöbbenteni erre az egészre. Tudod, tényleg hülyén viselkedtem. Gyerekesen, kölyökként... lépek felé egy újabbat, széttaposva pár ép szirmot a földön. Az illatuk így még erősebben tölti meg a szobát, mintha csak könyörögnének, hogy alakuljon át minden azzá a heves szenvedéllyé.
- Idióta voltam, hogy egy olyan ember után futottam, mint te. Pedig hányan figyelmeztettek! De nem, én csak mentem utánad, mint egy gyerek, aki követi a cukorkákat, amiknek a végén csak egy gonosz boszorkány van, aki meg akarja ölni. - direkt használok ilyen mesebeli hasonlatot, csak hogy még jobban aláadjak a szavainak. A kéklő tengerkék szemeim most nem idéznek mást, csak a végtelen jégmezőket.
- Téged soha, senki sem fog őszintén szeretni. Nem azért, mert nem akarja, hanem mert te nem hagyod. Mikor majd negyven év múlva, már ha megéred, ott fogsz egyedül ücsörögni a karosszékedben, és azon fogsz töprengeni, hogy miért maradtál egyedül... Hát, pontosan ezért. - mutatok végig rajta, miközben ismét egy kicsit közelebb kerülök hozzá. A szám enyhén megremeg a dühtől, s a tüdőm is egyre nagyobbakat emelkedik.
- Nem tudom, mit lát benned Karl, miért ragaszkodik ennyire hozzád, de azt hiszem, kár volt elküldened. Ugyanis te és én itt most végeztünk. - megérkezem az ajtóhoz, s szúrósan lököm az arcába. A hangerőre persze figyelek, ezek között az öreg falak közt nem célszerű hangoskodni.
- Csak hogy tudd, én nem fekszek össze senkivel sem szórakozásból. Nem úgy, mint te. - pillantok végig rajta gúnyosan, teljesen elfelejtve, hogy e mögött a mondatom mögött bizony sok őszinteség lapul. Ahogyan én kihasználhatnám a magasabb pozícióját, ő könnyedén levezethetné rajtam a feszültséget. Szórakozásból. Márpedig velem senki sem fog szórakozni.
- Többet nem leszek a játékszered. Úgyhogy hallgatok rád. Felnőtt módjára fogok viselkedni, és nem fogok olyan dolgokat kergetni, amik csak megkeserítik az életem. Szóval fogom magam, és mint egy normális huszonkét éves férfi, megyek, és megkeresem Annabellt. Talán csak vak voltam, ezért nem vettem őt észre eddig. Örülök, hogy felnyitottad a szemem. - az én kezem is a kilincsre siklik, pontosabban Jeremiah kezére simul rá lágyan. Kicsit közelebb hajolok hozzá, mikor is ajkaim leheletnyire mosolyra rándulnak. Remélem olyan állapotban van, hogy ez nem tűnik fel neki, nem lenne jó leleplezni magam a végén...
- Akkor reggel találkozunk, Mr. Hill. - ha csak nem húzza el a kezét, úgy rámarkolok kézfejére, s ha nem tesz semmit, akkor kinyitom az ajtót. S hogy hogy nevezik ezt az egészet? Ó, igen, ez a jó öreg érzelmi zsarolás! Volt igazság a szavaimban, nagyon sok, annyi különbséggel, hogy Arian Saglam nem hátrál meg holmi rideg, hideg, megalázó beszédtől. Egész egyszerűen stratégiát vált...

média
avatar
Korom :
22

Tartózkodási hely :
London

Hozzászólások száma :
45

reagok :
37

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Arian & Jeremiah :: Secrets and LiesPént. Jan. 04, 2019 12:24 pm


Jeremiah & Arian
One misstep, you're mine
And you better stay clever if you wanna survive
Once you cross the line
You'll be wishing you would listen when you meet your demise
Ahogy kinéztem az ablakon, magamba szívtam egy mély lélegzettel a csodálatos angol tájat, mert valljuk be nagyon is az volt. A köd megtelepedett a zöld mező felett s a napfény alig hatolt át rajta. Volt ebben az egészben valami varázslatos, ami tökéletesen illet az általam megalkotott történethez. Mintha még ez a kastély is az én elmémből pattant volna ki. Ennek ellenére gyűlöltem ezt az országot. Túl hideg volt, túl esős és leginkább unalmas. Valójában nagyon is hiányzott a nagyvárosi forgatag, a saját ágyam, a saját otthonom, amiket mind-mind ott hagytam Los Angelesben magam mögött. Ez a táj idegen volt, nem az, amihez szoktam, pedig laktam én aztán vidéken, még teheneket is tartottak a szüleim… igaz mára már az is idegennek hatott.
Hallgattam, ahogy a hátam mögött még nézelődnek egy ideig. Beszélgettek, jeleneteket magyaráztak el… aztán szép lassan ürülni kezdett a hálószoba. Beleborzongtam, ahogy meghallottam a hátam mögött nyikorduló ajtót, mert tudtam: nem vagyok egyedül. Éreztem, Arian parfümének illatát, meg az apró kis mozdulatokat, amik csak akkor váltak erőteljessé, mikor közeledni kezdett. Hagytam, hogy maga felé húzzon és találkozzon a tekintetünk.
– Mégsem mész Annabellel megnézni a szobát? – kérdeztem meglehetősen halkan. Gúnyosnak szántam volna ezt a mondatot, hogy kifejezzem a sértettségem, mégsem sikerült úgy. Talán azok a „titokzatos” szemek engem is úgy elbűvöltek, mint a pletykalapok olvasóit vagy éppenséggel a tinilányok ezreit, akik feleségül akarnak menni hozzá, nem tudom. Persze még ott dolgozott bennem a féltékeny düh. Utáltam, ahogy belé karolt vagy beszélgetett vele az a hisztis picsa.
Az egyik tenyere a csípőmre simult, én finoman közelebb mozdultam hozzá és úgy néztem továbbra is a szemeibe. Még mindig nem tudtam eldönteni, miről szól ez az egész. Az éjszaka voltak érzések és egyre nehezebben ment a komoly, kemény álca fenntartása a közelében… ott ácsorogva is csak nagy erőlködések árán sikerült fenntartanom a szigorú maszkot. Talán csak az a gondolat segített, hogy az Annabelles képre gondoltam. Nem akartam érzelmesnek tűnni, olyannak, akit elragad a hév. Ariannak ez nem szólhat többről puszta hírnévnél. Nem ő lenne az első, aki általam akarná befúrni magát a jobb társaságba, de másnak nem is engedtem ennyit.
Aztán hirtelen ellépett és megfordult, mintha nem is ért volna hozzám, mintha nem is vágyott volna egy csókra… én meg csak bámultam a sötét tincseket, mint egy hülye szerelmes kislány. Meg kellett ráznom a fejem, hogy összeszedjem magamé. Energiára és határozottságra volt szükségem ahhoz, h-ogy a kezembe tartsam az irányítást minden téren. Ariannál nem követhettem el azt a hibát, amit Karlnál már megtettem. Nem engedhettem meg magamnak, hogy teljesen alárendeljem magam valaki másnak.
Nem értettem a dühösnek indult szavakat. Képtelen voltam elviselni, hogy ilyen indulattal szólt hozzám, egyszerre idegesített és hozta azt az őrült szenvedélyt, amibe néhány napja belekevertük saját magunkat.
– Most miért hisztizel, kölyök? – értetlenül bámultam rá még mindig. Nem léptem közelebb, dacosan zsebre vágtam a kezeimet. – Nem csináltam semmit. Az, hogy zavarba jössz tőlem csak is az önuralom teljes hiányának köszönhető, amiről te tehetsz. – Jelentettem ki komoly hangon, nem engedve a dühnek, amit kiváltott belőlem. Nem vágtam hozzá a szavakat, egyszerűen formáztam őket.
Lassan léptem mellé. Ez is kimért volt és komoly, amilyennek napok óta lennem kellett volna, csakhogy az egész stáb, a szereplőgárda jó része, de leginkább Arian a legrosszabbat hozta ki belőlem. Azt az állandó hisztit és követelőzést, ami már annyira részem volt, én mégis úgy küzdöttem ellene, mintha nem is a saját részem volna.
Megálltam mellett, oldalról néztem rá. Nem érdekelt, hogyha nem viszonozza a pillantást, most én voltam fölényben.
– Ideje lenne felnőni. – tettem hozzá. – Ugyanis ez nem egy gyerekmegőrző, hanem egy forgatás. Jobb lesz, ha hozzá szoksz ehhez, szóval a hangulatingadozásaidat legyél szíves otthagyni a szobádban holnap reggelre.
Megköszörültem a torkomat, majd nemes egyszerűséggel elindultam az ajtófelé. Ketten voltunk, túl nagy lett a csend. Minden lépésem alatt hallatszott, ahogy nyikorog a padló, de nem zavart. Valahogy ez adta meg az egész hely báját. Tökéletesen illett a vámpír Arianhoz… a valósághoz viszont cseppet sem.
– Menj Annabellhez, majd ő megvigasztal…
A kezem a kilincsre siklott. Az is szép volt, míves, olyan amilyen tökéletesen passzolt az egész építményhez. Lenyomtam lassan, ám az is furcsa, éles hangot adott ki. Készen álltam rá, hogy magam mögött hagyjam a kölyköt, ha csak nem szedi össze magát és rohan utánam. Igaz, akkor sem jobb a helyzete, hiszen csak éjszaka fog tudni következőnek kiengesztelni. Addig még lesz egy ebéd, nekik egy próba – nekem pihenő –, egy vacsora és alvás.
 ~ outfit ~ Nem számoltam ~  ❋ ~
média
avatar
Korom :
32

Tartózkodási hely :
London

Hozzászólások száma :
44

reagok :
37

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Arian & Jeremiah :: Secrets and LiesHétf. Dec. 31, 2018 9:48 pm



Jeremiah & Arian

He got blood cold as ice
And a heart made of stone
But he keeps me alive
He's the beast in my bones


Hiába próbálom magamba szívni a helynek a misztikus varázsát, ez egyáltalán nem sikerül, sőt, minél hosszabban figyelem ezeket a különös hangulatú festményeket, annál inkább nem tudom magaménak érezni. Az eddigi életem nagy részét Törökországban töltöttem, talán az utóbbi öt évben jártam be a világ számos országát a sok felkérés miatt. Én a nagy, napos, nyitott terekhez vagyok hozzászokva, mikor a meleg édesen csiklandozza a bőröm, és a langyos szellők üdítően zúgnak keresztül a poros utcákon. Ehhez szoktam hozzá, ezért is fogadom be nehezen Angliát. Elismerem, hogy szép hely, mint ez a kastély is. Viszont ezt inkább képről gondoltam így, de a folyosókon lépkedve, s átélve e falak komorságát, már egyáltalán nem látom szépnek. Misztikus, ijesztő, hátborzongató, minden olyasmi, mely otthon nem volt jellemző. Persze, nem válogathatok... Miért is tenném? Ez nem az a szakma, ahol nekem szavam lenne. Nekem csak alkalmazkodnom kell, s eljátszani a szerepem. Ennyi. Ettől függetlenül úgyse tudom magamban tartani a nemtetszésem. Sosem tudtam.
- De, de, itt leszek! Ki nem hagynám a lehetőséget, hogy még többet lássak Mr. Hillből... - hiába nyomasztó az egész hely, és hiába vannak ostoba képzelgéseim, még ezek sem tudnak elriasztani egy titkos kis találkától a nagyságos úrral. Sőt, az enyhén riadt vonásaimba némi önelégült vigyor is beszökik, hiszen ezek szerint többet akar belőlem ő is! Azért azok a sóhajok és pillantások nagyon őszinték voltak!
- Ó, tényleg? - mosolyodom el sejtelmesen. - Jobban belegondolva, lenne pár eszköz, amit szívesen letesztelnék rajtad... - tekintetem megint csak ajkaira téved, s a színészi tehetségem mit sem számít jelenleg, hiszen nem tudom eltüntetni arcomról az érzést, hogy mennyire is vágyakozom Jeremiah után. Rikító szemeim buján játszadoznak végig rajta, s most nincs is több vágyam annál, hogy közelebb léphessek hozzá. Jó lenne érezni az illatát, s bőrének melegségét, de sajnos olyan világban élünk, ahol még egy közelebbi társalgás is pletykákat szülhet, különösen közte és köztem. Vajon mit szólna a díszes társaság, ha hirtelen a mogorva rendező úr és én éjjel s nappal csak egymás társaságában lennénk? Jól biztos nem sülne el az egész, így csak távolról ábrándozok róla, de a vonásaimról mindent leolvashat. Nehezemre esik ellépni tőle, hiszen ez a pár órácska is hosszú volt, amit nélküle töltöttem. Fujj, mikor lettem ennyire érzelgős?! Hülye Jer, és az ő hülye stílusa... Az ajtóban még muszáj megejtenem felé egy szúrós pillantást, hogy lecsillapítsam a gondolataim, s csak ezután lépek oda a többiekhez. Az egyik segédrendező elmutogat pár jelenetet, mit, hogy és hol kell majd csinálnom. Leginkább a múlt felidézése áll a középpontban, de azért végre valahára lesz némi akció is. Hánynom kell az érzelgős jelenetektől, persze aláírom, hogy az érzelmekkel lehet leginkább megvenni a közönséget. Ezért is várom a harc jelenetet, legalább végre sikerül kizökkennem Annabell nyáltól csöpögő szárnyai alól. Nem igazán figyelek arra, amit az alacsony, szemüveges, kissé pia szagú férfi mondd nekem, csupán akkor kapom fel a fejem, mikor újra Jeremiah beszél. Figyelmesen hallgatom, talán túlságosan is figyelmesen, hiszen ahogy enyhén elveszek a hangjában, egy különös mosoly ül ki az arcomra.
- Mi lenne, ha nem bámulnád így? - bök oldalba Dwayne, mire gyorsan komoly ábrázatot veszek fel, s haragos pillantást vetek felé. Egy idióta vagyok, ez most már biztos. Igaza van mindkét segédemnek, nem kéne a rendező úr körül lennem, mert teljesen meghülyülök a társaságában.
- Muszáj bámulnom... Olyan tekintélyt parancsoló! Az a kisugárzás... Téged nem ráz ki tőle a hideg? - pillantok a fekete mackó felé ábrándosan, de csak egy felettébb unott és megvető pillantást kapok.
- Nem, rohadtul nem. - mondanék valami sértőt, de ekkor Annabell jelenik meg a másik oldalamon, épp, mikor a segédrendező végre lelépett. A parfümje már most is beteríti az orrom, s csak most veszem észre, mennyire kicsípte magát. Jelzem, feleslegesen. Nem vagyok vak, tudom jól, mire megy ki a játék, de az én szívemet nem olyan könnyű meghódítani... Hiába áll túl közel, hiába mosolyog, és hiába fújja magára a világ legdrágább parfümjét. Azonban szerencsére az önbizalma Mr. Hillnek köszönhetően megint jól megcsappan.
- Hú, baszki... - a kellemetlen szavaira muszáj a tenyerembe temetnem az arcom. Elsőre úgy tűnhet, hogy én szégyellem magam emiatt a szánalmas, lealacsonyító szövegelése miatt, amivel a szőkeséget illeti folyamatosan, de valójában... egy feltörni készülő röhögést próbálok visszafojtani. Imádom egyszerűen, hogy ilyen könnyedén alázza az embereket, azt pedig különösen, hogy már teljesen biztos vagyok benne, hogy Annabellt kinézte magának, amit nem csak a szavaiból szűrök le, hanem az enyhén remegő vonásaiból is. Igen, most ideges... Az a fránya féltékenység! Az ujjaim köré csavartam, és nem képes elviselni, hogy ez a leányzó körülöttem legyeskedik. Gyerünk, Arian, fogd vissza magad! Nagy levegőt veszek, bent tartom, s mikor elővarázsolom újra az arcom, már igazán komoly ábrázattal pislogok Jer felé. Bár még mindig csak egy hajszál választ el attól, hogy ne röhögjek fel hangosan.
- Most ez miért cseszeget mindig? Mit csináltam? - súgja oda halkan a szőkeség, de én unottan megvonom a vállam.
- Kérdezd meg tőle. - válaszolom közömbösen, aztán hagyom, hogy mindenki elsétáljon mellettem a szobába. Nagy sóhajjal lépek be én magam is, s szinte a szám is tátva marad, mikor meglátom a berendezést és a rózsákat. Meg kell hagyni, eddig nem tetszett ez a hely, de ezzel most nagyon meglepett a... rendező úr? A vigyorát muszáj viszonoznom, s kicsit közelebb is lépek hozzá, amíg a stáb féltékenyen áhítozik, hogy nekem milyen jó lesz, nekik meg milyen szar.
- El kell ismernem, hogy ezzel nagyon betaláltál... Már megint csalódást okozott, Mr. Hill. - nyomom meg szenvedélyesen a nevében a "H" betűt. Lehet, hogy viccel, sőt. több, mint valószínű. És hiába nem vagyok nő, és nem vagyok buzis, sem érzelgős, sem romantikus, sem semmi ilyesmi... De legbelül mélyen azért elhiszem, hogy tényleg nekem rendezte ide ezt a sok mesés rózsát, mint valami titkos üzenetet. Egy halk, ábrándozó sóhaj hamar felszökik belőlem, ahogy én is elveszek ebben a szín összeállításban.
- Remélem a nyugati szárnyban is hasonló meglepetés vár majd... - súgom oda megint csak egy apró kacsintással, végül ellépek mellőle, mert nekem is körbe "kell" néznem, és látványosan rácsodálkoznom pár dologra.
- Egyszerűen imádom! Olyan jó lesz itt felvenni a jeleneteket... - vigyorogja felém Annabell kicsit hangosabban, mint kellene.
- Mi lenne, ha elhalkulnál inkább? Jó lenne, ha a tegnapi után nem célozgatnál! - suttogom kicsit ingerültebben, s szemforgatva inkább ellépek mellőle is. A mosoly azonban még mindig ott ül az arcán... Kezdem lassan azt gondolni, hogy nem csak egy ribanc, de még őrült is. Helyette inkább a kezembe fogok egy gyönyörű szál rózsát, s szememet lehunyva beletemetkezek az illatába.
- Arian, kérlek, jól figyelj rám. Rohadtul rezeg alattad a léc, légyszíves moderáld magad addig, amíg itt leszünk. Ugyanis... - a rózsát váratlanul összenyomom a tenyeremben, s ingerülten a földre hajítom, majd haragosan pillantok Larry felé, aki megint jön az ócska hegyi beszédével.
- Azt csinálok, amit akarok! Jó lenne, ha mindketten befejeznétek most már a baszakodást, és leszállnátok rólam, különben repültök innen a picsába! Miért néz mindenki hülyének? Nem fogok rámászni mindenki előtt... - feljebb tolja a szemüvegét zavartan, s nyel egyet erőtlenül.
- Remélem is. Egy meggondolatlan lépéssel mindent elcseszhetsz. Nem ér annyit, hidd el... - fújtatok idegesen, de végre megtöri a szövegelését Jer. Intek az alattvalóimnak, hogy mehetnek innen, majd én is megyek.
- Megnézzük a szobánkat? - lép vissza mellém Annabell, de én egyre idegesebben megrázom a fejem. Miért kell mindenkinek ilyen ostobán viselkednie?!
- Te most megnézed a tiéd, én pedig később a sajátom, mert beszélnem kell a rendező úrral. Oké? - "oké". S ezt mind bájosnak tetsző mosollyal. Vajon ha elhordanám mindennek, akkor is ugyanígy viselkedne? Van egy olyan sejtésem, hogy igen. Kár, hogy nekem nincs olyan rideg megjelenésem, mint egyeseknek...
Kezembe veszek egy újabb rózsát, s kicsit még toporgok a szobában, mintha körülnéznék, de a célom csupán megvárni, amíg mindenki szép lassan elszivárog. Egy sunyi pillantást vetek még Dwayne felé, aki egy halvány bólintás után behajtja maga mögött az ajtót, mely egy halk nyikorgással zárul be. Végre... Egyből nagyokat lépve száguldok át a szobán, majd Jerhez érve megragadom a vállát a vörös szirmokkal a kezemben, kicsit beljebb húzom az ablaktól, míg másik kezem a csípőjére simul, s szorosan magamhoz húzom.
- Ez így nem lesz jó, Jeremiah... - suttogom ajkainak, hacsak nem húzódik el egy újabb pánikroham kíséretében. Nem csókolom még meg, csak beszívom az illatát, s hagyom, hogy a szívem újra egy vad ritmust vegyen fel.
- Megőrülök, ha körülötted vagyok... - épp hogy csak megérintem ajkaimmal az övéit egy forró sóhajt engedve a mélyükre, de a nagy őszinteségi hullámból hamar észhez térek, úgyhogy ellépek tőle, megfordulok, s inkább beszívom a virág illatát.
- Valld be, hogy csak arra megy ki a játék, hogy lejárass mindenki előtt azzal, hogy kizökkentesz a szerepemből! Nem fog menni, most szólok, kár is próbálkoznod... - dühösnek indult a mondandóm, de végül erőtlenül foszlik szerte a szoba csendjében. Idióta Jeremiah! Bárcsak ne imádnám így ezeket az átkozott rózsákat... Mondom a rózsákat, nem őt... Egyáltalán nem őt...

média
avatar
Korom :
22

Tartózkodási hely :
London

Hozzászólások száma :
45

reagok :
37

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Arian & Jeremiah :: Secrets and LiesHétf. Dec. 31, 2018 9:48 am


Jeremiah & Arian
One misstep, you're mine
And you better stay clever if you wanna survive
Once you cross the line
You'll be wishing you would listen when you meet your demise
Végig nézve a szoba képeim, ezen a helyen is valami misztikus érzés kerített hatalmában. A képek, mintha mind minket bámultak volna – akárcsak a rémisztő filmekben –, én pedig szenvtelenül bámultam vissza rájuk. Hát ezért fogott meg ez a kastély már a helyszín kiválasztásánál is, amikor csupán képeket láttam róla. Ilyesmit aligha találhat az ember Amerikában, odahaza szinte minden új volt és fényes, történelem nélkül. Ezeknek a falaknak viszont múltja volt, akárcsak a szereplőknek a sorozatomban.
Még hosszú ideig csodáltam volna az olajfestmények komorságát, ám Arian picsogása félbe szakított. Nem értettem, miért nem tudott örülni, hogy egyáltalán felajánlottam az esti találkozót. Normál esetbe valószínűleg fel sem vetettem volna, de most bosszantott, hogy Annabell ott legyeskedett körülötte és be akartam biztosítani a helyemet. Engem kellett akarnia, nem azt a szőke cicababát, aki percenként karolt bele és húzta magához, hogy a fülébe búgjon valamit. Biztosra vettem, hogy becézgette, kedves és érzéki szavakat mondott neki. Olyanokat, amikre én képtelen voltam… túl hideg voltam ahhoz, hogy lágy és finom legyek. Talán régen volt bennem ilyen, talán nem. Nem emlékszem, milyen volt régen Karllal, de bizonyára több volt a szenvedély, hiszen folyamatosan az ágyban voltunk, vagy éppen meztelenül iszogattuk a méregdrága bort a nappalijában. Emlékszem, hogy egy-egy képet is csinált rólam, mondván, gyönyörű vagyok. Aztán megszűnt a forróság, ami a kapcsolatunkat jellemezte és eltűntek azzal együtt az édes becézések.
– A kínzókamrát holnapra tartogatom. Ma érd be ezzel, kölyök. – Válaszoltam gúnyosan. Még egy lenéző pillantást is mellékeltem a cseppet sem kedves mondatokhoz. Ha cicázgatásra vágyik, akkor majd Annabelltől megkapja. Én biztosan nem fogom a füle tövét vakargatni, hogy megszeressen. Nem vagyok kutyaidomár.– De ha nem jössz el, akkor persze mindegy…
Nem értettem, mit nyafog. Nem történhet semmi, ez a kastély fel van újítva, nem fog a nyakába szakadni a vakolat vagy megrepedni a padló, hogy a mélybe zuhanjon. Ráadásul senki más nincs itt rajtunk kívül, tehát, ha nem feltűnősködik – ami valószínűleg nehéz feladat lesz –, akkor még lebukni sem fogunk.
Szerencsére hangnemet váltott. Így az asztal felé néztem és már el is képzeltem a jelenetet, amiről beszélt. Ajkaim résnyire nyíltak, egy halk sóhaj szökött ki közöttük, jelezve, hogy nagyon is élvezném azt… de persze ebbe is bele kellett rondítania annak a hülye csajnak.
Én is Annabell felé fordultam és figyeltem, ahogy azokat a szavakat Ariannak intézi. Mintha direkt csinálná, hogy engem bosszantson. Persze fogalma sem lehetett, mik kavarognak bennem, hiszen minden megtettem, hogy ne olvashassa le az érzéseimet csak úgy. A szívem mélyén örültem, hogy legalább azt sikerült elintéznem, hogy Annabell szobája két folyosóval távolabb kerüljön Arianétól… csak azt sajnáltam, hogy lemaradok róla, mikor erre rádöbben. Megnéztem volna a hisztérikus kis arcát abban a pillanatban. Ezért csak egy erőltetett mosolyt engedtem meg felé, egy gúnyos kis hümmögéssel.
Ahogy Arian tekintete megint találkozott az enyémmel, még őszintébbre húzódott a vigyor a képemen, minden gúnyt beleadva. Ha összefekszik Annabellel, kitekerem a nyakát, a csajt meg kicsinálom… ezt könnyedén leolvashatta az arcomról, de a szemeim csillogásából mindenképpen.
– Jobban fogom élvezni, mint te Annabellét. – Válaszoltam hidegen… csakhogy jött az a kacsintás, amitől zavart pislogás lett úrrá rajtam. Olyan voltam, mint egy tizenéves kislány, akire végre ránézett az iskola leghelyesebb fiúja. Kapd már össze magad Jeremiah! Parancsoltam ugyan magamra, de minek.
Megköszörültem a torkomat, és hátat fordítottam neki, hogy tovább haladjunk a következő helyiségbe. Tudtam, lényegében ez a két szoba volt a legfontosabb, ahol a kulcsjelenetek játszódnak majd, ám ezúttal megálltam a folyosón, mielőtt benyitottam volna az öreg, díszesre faragott ajtón.
– A forgatás ebben a két szobában fog zajlani az első pár napban, illetve ezen a folyosón. – mutattam végig a kék szőnyeggel borított padlón. – Aztán természetesen lesz pár jelenet a pincében és a padláson, ahol a főszereplőnk múltját fogjuk kutatni. Az is néhány napba fog kerülni. Ezen kívül, ha szerencsénkre leszáll a köd, akkor odakint is lesz egy pár jelenet. – magyaráztam. Ujjaim még mindig a díszes kilincset szorongatták.
Tekintetem végig futott a színészeken, először Arian arcán állapodtam meg, csakhogy aztán megláttam Annabell mellette és ez annyira bosszantott, hogy megint fújtatni és remegni kezdtem, mint valami idióta. Tudtam, hogy megint ki fog belőlem törni a kegyetlenség, mert aligha tudtam ilyesmit szó nélkül hagyni.
– A holnapi forgatásra tehát ide kell jönni. Reggel hétkor kezdünk Arian és Annabell. – Mutattam rájuk az ujjam is megremegett a levegőben. – A smink és a jelmezpróba az egyik szalonban lesz. Elvárom, hogy ne késsetek… ja és Annabell, ma ne zabálj be nagyon. Örülnék, ha kivételesen nem kéne rád igazítani a jelmezt. – tettem hozzá csak azért is bunkó hangon.
Aztán lenyomtam a kilincset és beléptünk a hálószobába. Pontosan úgy rendezték el, ahogyan kértem. Vörös ágytakaró, vörös rózsák sokasága. Pompásan festett a beszűrődő, sápatag angol fényben.
Megálltam az ajtó mellett, hagyva, hogy végig nézzenek a helyszínen.
– Tetszik a hálód? – kérdeztem Ariant, mikor végre ő lépett be a szobába. – Direkt neked rendeztettem be ilyen szenvedélyes színekkel… na és a rózsák… kaptál valaha mástól háromszáz szálat?
Elvigyorodtam. Már korábban is láttam rajta, hogy nem igazán élvezi ezt a kastélyosdit, holott aztán végképp semmi sem volt benne. Sosem vittem volna a stábomat olyan helyre, ahol az életüket veszély fenyegeti s valljuk be, azért az ilyen régi házaknak megvan a maga hangulata.
Megvártam, hogy alaposan körbe nézzenek. Nem volt több negyedóránál.
– Mára ennyi, a következő helyszínt később járjuk körbe. Addig is megkérnék mindenkit, hogy ne kószáljon el, nagy a kastély és nem fogjuk megmenteni, ha eltévedne. Csak a hálóktól idáig vezető utat kell megjegyezni. Az ebédlő a bejárat mellett van, a szokásos időben van reggeli, ebéd és vacsora. – Mondtam és mutattam, hogy mehetnek ki. A tekintetem megint Arianra tévedt, gondoltam majd elsétál Annabellel megnézni a szaros hálójukat, így inkább elfordítottam a fejemet és az ablakhoz léptem. A tájat akartam látni, azt amiért Angliát választottam helyszínnek.
 ~ outfit ~ Nem számoltam ~  ❋ ~
média
avatar
Korom :
32

Tartózkodási hely :
London

Hozzászólások száma :
44

reagok :
37

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Arian & Jeremiah :: Secrets and LiesSzomb. Dec. 29, 2018 6:09 pm



Jeremiah & Arian

He got blood cold as ice
And a heart made of stone
But he keeps me alive
He's the beast in my bones


Már megint ideges, már megint remeg, már megint ökölben van a keze. Én is idegbajos vagyok, de azért nem ennyire. Valami itt nagyon nincs rendjén, s ahogy figyelem a tekintetét, megint azt látom, hogy kész elveszteni az eszét. Erre azonban nem hagyok lehetőséget, hiszen most nem csak a levezetésre, de még az indulatainak a kibontására sincs időnk. Ráncolni kezdem ugyanakkor a homlokom, s mivel még alig ébredtem fel, így a haragos hangom sem sikerül túl hitelesre.
- Ha már itt tartunk, mindkét talpnyalóm tudja, hogy itt vagyok. De a te testőröd is tudja, hogy itt jártam tegnap este... Csak tudod, kettőnk között annyi a különbség, hogy én bízok bennük. Még kis szaros voltam, amikor ezek ketten már mellettem voltak jóban, rosszban. Ők lennének az utolsók, akik elpletykálnának ilyesmit. Különösen, hogy ugyan nem érdekel, de mindketten ellenzik ezt az... Egészet. - legyintek körbe, de hamar el kell morzsolnom egy ásítást. Talán ha lenne bennem alkohol, és épp most mennénk bele az éjszakába, valószínűleg sokkal többet és sokkal ingerültebben beszélnék, de most jobb, ha nem húzom fel magam. Bár Jer ökölbe szorult keze nem tetszik. Nagyon nem tetszik...
- Én sem vagyok hülye. Ha kiderülne, hogy összeszűrtem veled a levet, akkor egy ócska ribancnak tartanának, aki azért kapja a szerepeket, mert mindig szexel az egyik nagy kutyával. Ha ilyen hírek szárnyra kapnának, baszhatnám az egészet, mert nem kapnék semmi felkérést. Szóval nekem te ne magyarázz, tudom, hogy mit csinálok. - engem még sosem kaptak le férfivel semmilyen félreérthető helyzetben, hiába bújtam már ágyba nem is eggyel. Figyelek arra, hogy megtartsam a rólam kialakult, megalkotott képet, hiszen erre építve tudok feljebb lépkedni a ranglétrán. Persze, szárnyra kaptak olyan szóbeszédek, hogy nem csak a nőkhöz vonzódok, de ezekre konkrét bizonyíték sosem volt, illetve mindig tereltem a témát, s kijöttem jól a dologból, ha épp valamelyik tahó riporter erről kérdezősködött. Jeremiah és az én stílusom - pontosabban amit világ lát -, annyira különböző, hogy minket nem lehetne egy lapon említeni. Ő a rideg férfi, akinek mosolyt szinte senki sem tud az arcára varázsolni, én meg a fiatal, sármos szépfiú, akinek meg azt a mosolyt nem lehet eltüntetni a képéről. Aztán tessék, tegnap este nagyon egymásra hangolódtunk...
- És különben is, ha emlékszel, rólam épp egy másik pletyka kering a levegőben... - jegyzem meg gúnyosan, bár valójában már kezdek lenyugodni. Tegnap elég jól kidühöngtem magam, és le is vezettem a dolgokat. Bár még mindig ott motoszkál bennem az undor, ha a szőkeségre gondolok, mégis valahogy nem tud érdekelni. Valószínűleg Jeremiah miatt, hiszen most leginkább ő tölti ki a gondolataimat, nem pedig ez a cafka. Az arca azonnal kiúszik a gondolataimból, mikor ajkaim finoman érintik Jer nyakát, s hamarosan a búcsúcsók szenvedélye újra felperzsel. Nehéz lenyomni a kilincset és elmenni, de el kell fogadnom, hogy nem olyan világban élünk, ami elfogadó lenne. Hiába az a sok liberális maszlag, a kettőnk kapcsolata mindkettőnk jövőjét elásná. Kinek hiányzik ez... Halk sóhajjal lépkedek hát tovább a lakókocsi felé, s mielőtt belépek, még egyszer hátrapillantok. Hátha utánam jön... De hát miért is jönne? Jobb lenne, ha kiverném inkább a fejemből, és a szerepre koncentrálnék inkább...
Az út eléggé unalmasan telt. Leginkább Annabell szövegelése volt az, amitől még a fejem is megfájdult. Igen, ő és én, no meg a talpnyalóink egy kis buszban mentünk a kastély felé. Mikor meglátott a szőkeség, újra elkezdett záporozni a nagy bocsánatkérő szövegével, amit annyira untam már, hogy inkább legyintettem, hogy hagyjuk az egészet. Túl sokat kell még együtt dolgoznunk ahhoz, hogy ennyire rosszban legyünk, és őszintén szólva ő még annyit sem ér, hogy dühös legyek rá. Úgyhogy "kibékültünk", ami azért erős túlzás részemről, de végülis átbeszélgettük az utat. Vagy inkább átbeszélte... Az én tekintetem leginkább az ablakon túlra révedt, s a halk sóhajaimban elveszett Jeremiah arcra, s az a különös érzés, mely mindig bizsergést váltott ki belőlem, ha rá gondoltam. Ezért sem emlékszek a felére sem annak, amit a lány magyarázott. A végére már teljesen kiestem a beszélgetésből, és inkább Larry vette át a helyem. Ő és Dwayne sem felejt, ahogy én sem. Viszont ők is belátták, hogy jelenleg ennek a haragos viszonynak nincs semmi értelme. Még sok romantikus jelenetünk lesz, és a közömbösségből könnyebben építkezek, mint a gyűlöletből...
Annabell után én magam szállok ki a buszból, de már rögtön az első lépésnél megtorpanok, ahogy szemeim elé tárulnak a monumentális, és kísérteties tornyok, falak. Halkan elkezdek törökül mormolni valamit, de Dwayne és Larry már röhög mögöttem. Bolondok! Anyám mindig arra tanított, hogy az ilyen helyek gonoszak, és átok ül rajtuk. A mi hiedelemvilágunkba nem férnek bele a sötét, komor, ködös, kísértetjárta helyek. Ezek mindig valami bajt hordoznak magukban, és én köszönöm szépen, de nem kérek ezekből.
- Ugye tudod, hogy az ilyen öreg kastélyokban mindig észlelnek fura dolgokat? Erről is írtak már az újságok. Szokatlan hangok éjjel a folyosókon, megmozdult tárgyak, különös fények... Barátom, kösd fel a gatyád! - veregeti meg a vállam gusztustalan, széles vigyorral Dwayne, de én valahogy nem tudok röhögni. A seggfej tudja, hogy én elhiszem az ilyen szarságokat - ezúton is köszi anyu -, és előszeretettel cseszeget is, ha épp egy ijesztő helyen kell forgatnunk.
- Minden oké? Olyan sápadt vagy. - érinti meg a vállam a másik oldalról a szőkeség, mire hirtelen össze is rezzenek magamban, s a szívem heves ütemet kezd járni, de csak hevesen bólogatok a kérdésre. Anyám régen telebeszélte a fejem minden hülyeséggel, de olyan alapot adott az egész történetnek és a vallásunk világának, hogy nem tudom az ellenkezőjét gondolni. Szinte érzem a végtagjaimban, hogy ez a hely sötét, és messze van a török paradicsomtól...
- A nyugati?! Ne már... - közlöm kissé hangosabban, s egy hűvös pillantással viszonozom a rendező úr hideg tekintetét. Remek, ennyi erővel a pincébe is rakhatott volna, hátha sikerül pár óra alatt kikeverednem onnan! Megállom ugyan, hogy ne szóljak semmit, viszont karba teszem a kezeim, s kissé durcásan lépkedek tovább az épület felé. Mikor már belépek, akkor megcsap az a különös és kellemetlen szag, mely árad a falakból. Az az enyhén dohos, régies szag, mely még ijesztőbbé teszi az egészet. Hála az angliai időjárásnak, a ködös, borús idő sem ad épp szép külsőt a tájnak. Mintha minden azért kiáltana, hogy húzzak innen, de nagyon gyorsan...
Annabell így, hogy kibékültünk, megint a nyomomban lépked. Párszor magyaráz valamit, de nem igazán hallom, s nem is nagyon érdekel. Egyelőre próbálom szoktatni magam a kastélyhoz, ami nem igazán sikeredik. Egyedül akkor lélegzek fel kicsit, mikor az egyik szalonban a festményeket kezdi nézegetni, s Jeremiah ott terem mellettem. Tekintetem egy halk sóhajjal vándorol ajkaira, s szívem szerint sokkal közelebb lépnék hozzá, egészen addig, hogy testünk összesimuljon, de nem teszem. Egy aprót lépek csupán, mintha épp bizalmasabb információt közölne.
- Itt? Pont itt?! Miért nem a padláson, vagy a kínzó kamrában?! - hisztizem neki halkan, de mikor megérzem az illatát, s fellobbannak bennem a vágyak újra, ahogy lelki szemeim elé úszik a tegnap este, egyből enyhülnek a vonásaim. Vajon ha hirtelen megcsókolnám, le tudná kapni bárki is?
- Hmm, nézd csak azt az asztalt... - mutatok egy nagyobb festmény alatt levő asztal felé. - Már most szívesen letolnálak rá, hogy aztán hátulról... - lehelem felé a szavakat a szenvedélyesen, de befejezni nem tudom, hiszen belém ragadnak a betűk, ahogy meghallom oldalról a nevem. Unottan fordítom a hang irányába a fejem, s csak egy sóhajjal nyugtázom, hogy az újdonsült pincsim megunta a képnézegetést.
- Arian, megnézzük majd együtt a szobánkat? Úgy örülnék, ha közel lennénk egymáshoz... - s ezt mind olyan bájjal mondja, hogyha egy átlagos férfi lennék, biztosan a lábai előtt csúsznék. Csak hogy rohadtul nem vagyok átlagos, és rám nem hatnak az ilyen szar kis játékok. Egyelőre még nem válaszolok, hanem tekintetem visszafúrom Jeremiah zöldellő szemeibe, mely úgy hat rám, mint a méreg.
- Remélem majd élvezni fogod a többi stáb tag társaságát... - jegyzem meg végül gúnyosan és szemrehányóan, na meg sértődötten. Igazán elintézhette volna, hogy máshogy legyenek a szobák. Ugyanis így nem lesz egyszerű kilógnom, főleg ha tényleg közel leszek a többiekhez, akik kétlem, hogy éjfélkor már aludnának, lévén, hogy egy korosztály vagyunk nagyjából.
- Ó és Mr. Hill, nagyon élveztem a tegnap estét... - kacsintok felé halványan, alig feltűnően, majd végül odébb lépek, mert páran már ott toporognak mögöttem várva arra, hogy tovább menjünk, s hogy a következő forgatásról adjanak némi infót. Párszor el kell majd maszkírozni, és a legtöbb felvételen bent lesznek a hegyes fogaim. Hmm, meg kéne őket tartanom estére is...

média
avatar
Korom :
22

Tartózkodási hely :
London

Hozzászólások száma :
45

reagok :
37

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Arian & Jeremiah :: Secrets and LiesPént. Dec. 28, 2018 6:17 pm


Jeremiah & Arian
One misstep, you're mine
And you better stay clever if you wanna survive
Once you cross the line
You'll be wishing you would listen when you meet your demise
Arian beletúrt a hajába és pontosan olyan arcot vágott, mint aki nagy felismerést tett. Aztán hamarosan jött a név, valami idegen név, ami biztosan nem Charles-t és nem is egy olyan stábtagot jelölt, akit jobban ismertem. Hirtelen átfutott az agyamon a kérdés: Vajon ki a jó büdös franc tudhatta, hogy éppen itt kell keresnie a kölyköt? Bár választ nem találtam, de nem örültem neki, hogy bárkibe is felmerült ez a lehetőség. A kelleténél tehát máris többen tudtak arról, ami történt. Bosszúsan fújtam ki a levegőt, ahogy ép kezem ökölbe szorult.
– Remek! – kiáltottam fel, nem tudtam visszatartani az érzéseket, amiktől máris remegni kezdtek volna a tagjaim. – De az egyik talpnyalód tudja, hogy itt vagy! Miért nem tudtad kivárni, míg elküldöm a francba?!
Megint remegtem az indulatoktól, mintha tegnap este még nem is olyan készségesen ringott volna testünk ugyanazon ritmusra. Bosszantott, sőt egyenesen kiidegelt, hogy bele sem gondolt az egészbe. Ha egy ember tud valamit az érintetteken kívül, akkor nem kell sok, hogy mindenki más is megtudja. Jelenleg egy zárt közösséget alkot a stáb, ahol ha valami pletyka szárnyra kél, akkor arra mindenki gusztustalan módon rácuppan és addig csámcsognak rajta, amíg csak lehet.
– És még legyek nyugodt? – Még mindig ott volt ideges reszketés a hangomban, csakhogy suttogássá halkult. Ilyen hatással volt rám, ahogy tenyere melegét, ujjai cirógatást megéreztem tincseim között. Vajon látta, hogy milyen ősz szálak vegyülnek már a barnák közé? Hogy már a szakállam is ezüstös itt-ott? Ahogy szemeit szűkebbre húzta és éppen csak láttatni engedte a sötét pillarengeteg azt a hideg kékséget, azt hittem: na most bök ki valamit. Nem így történt. Arcát a nyakamhoz fúrta, míg meg nem éreztem a leheletét a bőrömön és megint elfogott a bizsergés. Nem lesz ez így jó, Jer! Szóltam magamra, de szívem már régen hevesen dobogott.
– A színészek másik szinten vannak. De elég ügyes kölyök vagy, hogy megtalálj. – Vigyorodtam el, ám a hosszú, érzéki csókot a nyakamon, még mindig lehunyt szemekkel élveztem. Eszem ágában sem volt közelebb rakatni magamhoz, hogy még jobb táptalajt adjak azoknak az átkozott pletykáknak. Azonban minden kétségemet félre sodort a pillanatnyi melegség, ami egészen uralma alá vontam a testemet, az elmémet… míg meg nem szakította az az idegesítő kopogás.
Lassan nyitottam ki a szememet, de Arian addigra már az ajtóban volt. Csak megragadta a táskát, amiben a ruhákat hozták neki. Hamarosan már öltözött is és ezzel biztos lehettem benne: a tegnap este tényleg véget ért. Inkább el is fordultam tőle és megpróbáltam magamat rendbe hozni. Megigazítottam magamon a ruhát, amit igencsak gyűrötten sikerült felvennem. Közben belebújtam egy pár cipőbe, meg beletúrtam a hajamba is. Nem volt már idő zuhanyzással húzni az indulást… tudtam, hogy mindenki rám vár és én nem is bántam annyira, hogy Arian illatát érezhetem még magamon egy darabig. Te jó ég, Jer, kezdesz belezúgni… Tudtam, hogy ez az igazság, még is bosszantott a gondolat.
Nem néztem fel rá, mikor visszalépett hozzám. Még egy utolsó szúrást bevitt a búcsúcsók előtt, amitől persze a szívem még hevesebb kalapálásba kezdett. Tudtam: ezért a kellemetlen kis megjegyzésért megint Annabell fog majd rosszul járni.
Mielőtt még bármit is kinyöghettem volna, ő a lakókocsin kívülre került. Én meg ott maradttam azzal az átkozott féltékenységgel, amivel aligha tudtam bármit is kezdeni. Csak remegtem tőle, mindent, ami a kezembe került elejtettem és a kabátom gombjaival is hosszú percekig babráltam, mielőtt kiléptem volna a fagyos angol táj kopárságába.
Mélyet szippantottam a hűvös levegőből és megindultam a stáb tagokat szállító busz felé. Kiadtam az utasítást a sofőrnek, hogy induljanak előre, én pedig Dalton méregdrága autójába ültem be. Már aközben is a szövegelését hallgattam – természetesen arról, hogy miként kéne bánnom Annabellel –, hogy az övet kötöttem be. Az út innentől kezdve meglepően unalmasan telt, nem reagáltam semmire sem, amit mondott. Tökéletesen biztos voltam benne, miként kell bánnom azzal a kis ribanccal. Nem kellett az útmutatása.

***

Jó pár órába telt, mire elérkeztünk egy még északabbi pontjára az amúgy is túlzottan hűvös országnak. Anglia szép volt, ha az ember csak képeslapokon bámulja a romos várakat, az öreg parasztházakat vagy a végtelen mezőkön legelésző bárányokat… csakhogy a valóság nem volt ilyen szép. Vagy szakadt az eső vagy olyan átkozott jeges szél fújt, mint éppen akkor, amikor kiszálltam Dalton fekete autójából. Az ajtót szándékosan úgy csaptam be, mintha kárt akarnék tenni benne. Elegem volt egy életre a szövegléséből.
– Jeremiah, nem véletlenül jeleztem, hogy bánj rendesebben azzal a lánnyal. Pont olyan fontos nekünk, mint Saglam. – Magyarázta Dalton, mikor ő is kikászálódott az autó kényelmes, meleg belsejéből.
– Pont leszarom. – Morogtam megjegyzésként és intettem a színészeknek, akik éppen kiszálltak az autóból, hogy jöjjenek oda körénk. Nem voltam hajlandó több szót pazarolni arra a témára, hogy nekem miként kéne viselkednem. Ha Annabellnek lenne egy csepp esze máris a lábaim elé vetné magát és könyörögne, hogy bocsássak meg, amiért egyáltalán létezik.
Azonnal meg is kerestem a tekintetemmel a lányt, könnyedén siklottam át Arian szokás szerint túl szépfiús arca felett.
– Nos, mint már korábban ígértem, a mai napon bejárjuk a helyszínt közösen. Megnézzük a forgatási helyszíneket, addig minden csomag helyére kerül, a névre szóló szobákba. – Magyaráztam erőteljesen gesztikulálva. Végül a kastély felé mutattam. – A keleti szárnyban alszom én és a stáb többi tagja, a színészek a nyugati szárnyban kapnak helyet.
Még egyszer végig néztem rajtuk. Ariannak csak egy rideg pillantást küldtem és el is indultam befelé, intve, hogy kövessenek minket.
Lassan haladtam a jellegtelen, régi folyosókon, egészen az egyik központi szalonig, melynek falának minden pontját festmények fedték. Ott aztán megálltam, míg ők körbe néztek és ekkor húzódtam Arianhoz: – Itt találkozunk éjfélkor. Csak a telefonoddal világíthatsz, világos? – Suttogtam.
 ~ outfit ~ Nem számoltam ~  ❋ ~
média
avatar
Korom :
32

Tartózkodási hely :
London

Hozzászólások száma :
44

reagok :
37

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Arian & Jeremiah :: Secrets and LiesSzer. Dec. 26, 2018 3:55 pm



Jeremiah & Arian

He got blood cold as ice
And a heart made of stone
But he keeps me alive
He's the beast in my bones


Kellemes szédelgés telepedik rám, ahogy úszunk a szoba tompa csendjében. Még mindig mélyebb sóhajok szöknek olykor ajkaimra, de ezek már inkább elégedettek és nyugodtak, akárcsak én magam. Jeremiah szavain mindig mosolyognom kell, hiszen a hülye stílusát úgy tűnik lehetetlenség eltüntetni. S ez talán nem is baj. Ha olyan lenne, mint az a sok száz másik ember, akik nap mint nap körbevesznek, valószínűleg fel sem figyeltem volna rá. Igen, Arian és az ő remek ízlése... Az Annabelles megjegyzésére csak vicsorgok, de még véletlenül sem akarom elképzelni a dolgot magamban, mert attól csak idegbeteg lennék. Egy féltékeny idióta.
- Nálam jobban senki sem érdemel meg téged. Majd egyszer te is belátod... - szólal meg a marha nagy egóm, bár ezek a szavak nem is igazán a fejemből szóltak, hanem inkább a mellkasom mélyéről. Nem vagyok tökéletes, sőt, messze állok tőle, de azért be kell látni, köztünk működik a kémia. Nagyon durván működik. Már csak ha azt vesszük, hogy bunkó Karllal hogy viselkedett, akivel nem mellesleg még egy párt is alkotnak - vagy alkottak... Már nem is tudom. A motyogására még én is válaszolok valamit, aztán végleg rám telepedik a kellemes nyugalom. Párszor az éjjel folyamán megébredek, de ez inkább csak az agyam értetlensége, hiszen nem szoktam más ágyában aludni. Még véletlenül se. Az számomra túlságosan "komoly". Most viszont itt vagyok, s valahogy mindig úgy férkőzök, hogy hozzáérjek. Vagy a hátam simul az övének, vagy a kezem érinti, egyszer pedig mintha át is ölelném hátulról, de az annyira félálomban történt, hogy az is lehet, hogy csak képzeltem. Bárhogy is volt, határozottan állíthatom, ilyen nyugodtan már rég tudtam pihenni...

***

Érzékelem a kopogást, a dörömbölést, a beszűrődő hangokat, de... Valahogy nem tud érdekelni. Csak morgok párat a paplanba, de nem mozdulok meg. Túlságosan kényelmes, és nincs kedvem elmenni innen sehova. Még annyira kába vagyok, hogy fel sem fogom a helyzet súlyát. Akkor moccanok meg egy kicsit, amikor Jer megrázza a vállam, de ekkor is csak egyik szememet kinyitva pislogok felé unottan, meggyűrt képpel és álmosan.
- Mi van már? - rácsapok erőtlenül a kezére, s miután átmászott felettem, én visszasüllyesztem a párnába az arcom, majd a fejemre húzom a takarót, és újra valamit érthetetlenül motyogok az anyagba. Pár pillanat alatt szinte félálomba kerülök, aztán megint felzargat a rendező úr.
- Hagyjál már békén, nem megyek sehova... - zúg ki a paplan alól a halk morgás, mire magzatpózba csapva magam még inkább bebugyolálom magam a takaró melegébe. Aztán Mr. Hill megint azt hiszi, hogy ő itt a főnök, és elkezd kirángatni az ágyból. Én persze még alig látok, s pár nagy ásítás hamar elhagyja a szám, ahogy elvonszol valahova. A szekrényhez, persze, hova máshova?
- Most komolyan ebbe a szarba akarsz benyomorgatni? Inkább magamra húzom a takarót, és nem engedsz be senkit... - próbálom betolni a hátsó felem, de ez már most látszik, hogy esélytelen. Egy átlagos testalkatú férfi lehet beférne, de én magas is vagyok, széles is, na meg... Arian Saglam senki szekrényében nem fog bujkálni!
Mikor Jer hangja megakad, én is követem a tekintetét a falon lógó órára, ami felettébb szarul jár. Mondjuk mit is vártam...
- Hú, baszki. - túrok bele a hajamba megint csak morogva, mikor meghallom jobban az odakintről beszűrődő hangokat. Kicsit eltolom magamtól Jeremiaht, majd megindulok az ajtó felé.
- Dwayne, hozz nekem valami ruhát, és kussolj. - nem nyitom ki az ajtót, de hamar meghallom a testőröm mérges sóhaját, s a távoldó lépteit. Lassan, kissé akadozva lépek hát oda az alsógatyámhoz, és egyedül azt húzom magamra.
- Csak nyugi. Minek úgy izgulni? Húzok valami váltó ruhát, és senkinek sem fog feltűnni, hogy te és én egész éjszaka szexeltünk. - vigyorgom felé, s közelebb lépek hozzá, majd tenyerem hátulról a hajába fúrom. A tekintetem ugyan kissé álmos, de akkor is ott benne valami szenvedély, mely a tegnap este óta nem tud eltűnni. Szemeimet kicsit összehúzom, mintha valami sértést akarnék épp hozzávágni, azonban ez elmarad, helyette közelebb húzom magamhoz, s arcomat belefúrom a nyakába.
- Te vagy a főnök, intézd el, hogy közel legyen a szobám a tiédhez, nincs kedvem átszelni az egész rohadt kastélyt, hogy megtaláljalak... - motyogom halkan, majd hosszasan belecsókolok a nyakába, s a pillanatot ekkor újra megszakítja a kopogás. Kiábrándult sóhajjal lépek hát az ajtóhoz, kinyitom azt, de épp csak résnyire, amin kidugom a kezem, Dwayne pedig rögtön belecsúsztatja a táskám fogantyúját - ha csak őnagysága nem akadályoz meg ebben. Kiszedek belőle egy szürke, kapucnis felsőt, illetve egy melegítő nadrágot, mintha csak a reggeli kocogásból jönnék. A tegnapi ruhámat összeszedem, beletömöm a táskába, majd újra visszalépek Jerhez.
- Megyek, megnézem, mi van Annabellel... - vigyorgom felé aljasan, majd ajkaim szenvedélyesen csattannak az övéin. Mélyet sóhajtok a búcsúcsókba, mintha magamba akarnám szívni újra az érzést, az illatát, s mindent, hogy kitartson a mai napra. Végül a fejemre húzom a kapucnit, s egy sejtelmes kacsintás után kilépek a lakókocsiból.
- Arian, nálad idiótábbal még nem találkoztam. - kapom egyből a lecseszést a fekete mackótól, mikor kiteszem a lábam.
- Én is szeretlek! - vigyorgom önelégülten, azzal a lábaim megindulnak a saját kis lakrészem felé, ahol nekem már semmi dolgom, hiszen Larry mindent összepakolt már. Igazából mindenki csak ránk vár, több, mint a fele társaság elindult. Kíváncsi leszek én arra a kastélyra... Bár már most érzem, hogy nem lesz a szívem csücske. De hát a szexi vámpíroknak szükségük van egy komor, sötét és szexi kastélyra is, nem igaz?

média
avatar
Korom :
22

Tartózkodási hely :
London

Hozzászólások száma :
45

reagok :
37

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Arian & Jeremiah :: Secrets and LiesSzer. Dec. 26, 2018 9:38 am


Jeremiah & Arian
I know all your secrets
One misstep, you're mine
And you better stay clever if you wanna survive
Once you cross the line
You'll be wishing you would listen when you meet your demise

+18
A gyönyör egyetlen, erős hullámként szaladt át a testemen. Izmaim engedtek, amik addig megfeszülve, vadul táncolva próbálták előcsalni belőlem s Arianból is a forróság maradék cseppjeit. Amint kinyitottam a szememet láttam, hogy vigyorog. Kitisztult elmével volt ebben valami bosszantó, még sem löktem el, mikor megint alá kerültem és ő még csak azért is lökött rajtam párat. Igaz lassú, szenvedélyes lezáró mozdulatok voltak… de nem tetszett, hogy olyan fene elégedett magával. A csók az ajkaimon, az a halk sóhaj mégis arra engedett következtetni, hogy én győztem. Hiába engedtem magam neki, én irányítottam és magamhoz láncoltam talán kellőképpen ahhoz, hogy ne akarjon mással lenni… főleg nem egy nálam fiatalabbal. Az lett volna az igazi arculcsapás, ha pontosan az lenne ennek a vége, ami Karllal.
– Csak azért juthattál be Mr. Hill ágyába, mert Mr. Hill megengedte… – sóhajtottam és a takaró felét magamra húztam. Az oldalamra fordultam és úgy figyeltem őt az ágy másik végében.
Nem gondoltam volna, hogy egyszer ilyen közel leszünk egymáshoz. Tekintetem kék szemeire tévedt, hosszasan elemezve azok különleges csillogását… nem tudtam megérteni, hogy a fenébe képes olyan heves zakatolásra késztetni a szívemet, ami még ott, pihenve is ott tombolt a mellkasomban. Azt hittem addig, hogy ez a bosszankodás és a düh gyümölcse, amihez éppen csak hozzátapadt egy szemernyi vágy. Féltem. Féltem, hogy ezek érzések és azokat olyan könnyű a porba tiporni. Nem voltam felkészülve még egy csalódásra. Talán ezért is zavart annyira az a hülye kép vagy ahogyan Annabellel csevegtek.
– Igen. Holnap ő alszik velem! – válaszoltam gúnyosan. Még egy kegyetlen kis mosoly is kiült az arcomra, hogy azt higgye, komolyan gondolom. Egészen fiatalon persze voltak lányok az életemben, én is kipróbáltam azt, amit minden kamaszgyerek. Valahogy azok mégsem voltak az igaziak. Megtörténtek, de nem fogott el olyan végtelen vágy, mint Karllal… vagy éppen most Ariannal.
Közelebb húzódtam hozzá, miközben mellkasig húzta a takarót. Őszintén megtudtam érteni. Los Angelesben sem volt szinte soha ennyire szutykos, mocskos időjárás, mint Angliának ezen az északi kis szegletén. Nem szoktam hozzá ehhez, még ha kívülről úgyis tűnt, otthonosan mozgok ebben a környezetben. Valójában egyáltalán nem így volt. Csak aggattam magamra újra és újra a vastagabbnál vastagabb ruhákat, amit az otthoni húszon fokokban sosem kellett.
– Csalódást okoztam ezzel? Akkor nem is tudom, hogy megérdemled-e, hogy itt fekhess mellettem… – Furcsa módon alig tudtam undok lenni. Nem is tudom, hogy a akartam-e. Még túlságosan az előző pillanatok forró hatása alatt voltam. Közelebb is húzódtam hozzá megint, hogy érezzem az illatát.
Már egészen betakarózott, ezzel a mozdulattal persze rajtam is felhúzta a paplan másik végét, amit magamra ráncigáltam. De nem bántam, így jobb volt. Éreztem a testéből áradó hőt, amit a takaró csak még jobban felhívtett.
Ahogy megérintett, a testem is mintha megnyugodott volna. Talán motyogtam valamit kávékról meg italokról, de ajkaim nem mozogtak már olyan könnedén. Mintha engem is elfogott volna valami kellemes kábulat, amit lassan sötétség és álmok követtek. Bolond álmok, arról, hogy Karl felbukkan, hogy Ariannal talál itt és dühös lesz… ám nem engem kért számon. Nem én érdekeltem, hanem a kölyök. Azt kérdezgette tőle, miért engem választott. Bizonygatta, hogy hisztérika vagyok, hogy kezelésre van szükségem. Lényegében azt ecsetelte ki, amit annyiszor a fejemhez vágott már.

***

Bamm… bamm…
A szemeim hirtelen pattantak ki, de ki tudja, milyen régóta dübörgött már valaki… vagy valaki az ajtón. Hirtelen ültem fel és megráztam a fejemet. Éreztem, hogy a szívem megint vadul kalapálni kezd. Csakhogy nem az előző éjszakai szenvedélytől fűtött ritmus volt az. Pánikba estem megint. Nem akartam, hogy a meztelen Arian mellett találjanak. Ezért azonnal hozzá fordultam és őrült módon rázni kezdtem a vállait.
– Kelj fel, te gyerek! – Mordutlam rá, majd kikászálódtam az ágyból. Nem érdekelt, ha ő még aludna, én átmásztam akár felette is, csakhogy valami ruhát húzzak. Nem akartam még véletlenül sem félreérthető helyzetbe kerülni, de már nagyon feszegették az ajtót.
– Kelj már fel és öltözz, bassza meg! – Magyaráztam tovább, miközben egy tiszta garbót rángattam magamra és egy sötétszínű nadrágot. – Mindjárt megyek, ne püffölj már azt az ajtót!   – szóltam ki.  
Ezután fordultam csak megint a kölyök felé. Nem érdekelt, hogy fekszik-e még vagy rángatja magára a ruhákat. Megfogtam a karját és oda rángattam a szekrény elé, hogy megnézzem belefér-e egyáltalán. Nem akartam, hogy itt találják… de hát persze csak nekem lehet olyan szerencsém, hogy egy túl izmos, túl magas valaki rángat ágyba.
– A francba! Téged még eldugni sem lehet… – Sóhajtottam, de akkor valami beszédhang jött kívülről. Nem Charles öblös, erőszakos hangja volt az. Abszolút nem volt ismerős. – Ez ki a… – A hangom elcsuklott, ahogy tekintetem a falon lógó órára téved. Bőven nyolc után voltunk, a tervezett induláshoz képest is egy órára. A buli ellenére is reggel hétre beszéltük meg, hiszen innen jó két óra az út a kastélyig, ahol még ma helyszínfelmérést terveztem tartani a színészekkel együtt.
 ~ [url= outfit] outfit[/url] ~ Nem számoltam ~  ❋ ~
média
avatar
Korom :
32

Tartózkodási hely :
London

Hozzászólások száma :
44

reagok :
37

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Arian & Jeremiah :: Secrets and LiesHétf. Dec. 24, 2018 8:05 pm



Jeremiah & Arian

He got blood cold as ice
And a heart made of stone
But he keeps me alive
He's the beast in my bones



+18

Olykor megkörnyékez pár keserű gondolat, melyek be akarnak szökni a szenvedélyes pillanatokba, mégis különös módon képes vagyok mindent kizárni. Abban a pillanatban, ahogy egyesülünk, nem csak a testem hangolódik teljes egészében Jerre, hanem az elmémet is teljes mértékben ő tölti meg. Ezért is törnek fel belőlem olyan mélyről a sóhajok, hiszen ez nem csupán szex - még ha annak is indult, s még ha próbálom ezt bebeszélni magamnak. Ha egy egyszerű játék lenne, akkor már rég máshol járna az eszem, de ahogy megérintem, s végigsimítok rajta, egyre csak azt érzem, hogy még többet akarok belőle. Hogy nekem nem elég ez az egy éjszaka, még rengeteg ilyet akarok, sőt, jelenleg nincs nagyobb kívánságom annál, hogy megállíthassam az időt, és soha ne kelljen elhagynunk ezt a lakókocsit.
Még az a szusszanásnyi idő is sok, ami azzal telik, hogy hátamat az ágyra feszítem. Átszellemülten figyelem, ahogy fölém kerekedik. Izmainak apró rezdüléseit, bőrének finom húzódását, vonásainak kéjes játékát... Minden egyre jobban pumpálja bennem azokat a bizonyos elsöprő vágyakat. Egyedül akkor kapom el róla a tekintetem, mikor a kellemes lassúság átvált egy gyorsabb és vadabb tempóba, amit pár pillanatig csak lehunyt szemmel élvezek. Kezeim végigsimítanak mellkasán, enyhén megkarcolom a bőrét a körmeimmel, aztán ujjaink újra édesen fonódnak össze. A szorításom egyre erősebb, s már a csípőnk is annyira egymásra hangolódott, hogy ennél tökéletesebb táncot aligha lejthetnénk. Forró sóhajoktól terhes a levegő, s szinte érzem a gyönyör szikráit, ahogy beteljesülni készülnek. Jer keze érzékien feszül az enyémre, s már csak a mozgásából is következtetek, hogy itt a vég... Nem csak számára, de számomra is. A testem megfeszül, a levegőt kapkodni kezdem, s szinte már fájdalmasan szorulnak össze ujjaim.
- Jeremiah... - lehelem ki két sóhaj között a nevét oly' kéjesen, hogy az érzésbe az egész testem beleremeg. Kell egy kis idő, amíg magamhoz térek a kábulatból, s felfogom, hogy talán most követtük el életünk legnagyobb hibáját. Vagy éppen most hoztuk meg életünk legjobb döntését...
Mire kinyitja a szemeit, én már vigyorogva figyelem őt. Ám még nem húzódok el, hanem felülök, átölelem, majd váratlanul oldalra döntöm az ágyra, s lábai közé furakodva megengedek magamnak még pár lassú lökést amolyan levezetésnek. Csak ezután távolodok el, viszont nem egész testemben, hiszen olyan nehéz véget vetni ezeknek a kellemes pillanatoknak! Muszáj még egy utolsó, szenvedélyes csókot lehelnem ajkaira, mielőtt lecsillapodnak a vágyak. Halkan sóhajtok felé, majd lesiklok nyakára, ahova egy igazán cuppanós csókot hintek, s csak ezután mászok le róla oldalra az ágyra. A jól összegyűrt takaróját derékig magamra húzom, majd a kezeimet beteszem a fejem alá, s lehunyom a szemeim.
- Na kérem, így kell bejutni Mr. Hill ágyába! - mosolyodok el, közben enyhén oldalra biccentem fejem, s kacsintok egyet a rendező úr felé. A szívem még mindig nagyokat dobban, de az ütem már kezd felvenni egy lassabb tempót.
- Ennyi elég volt ahhoz, hogy ne rúgj ki? Vagy Annabellel is teszel egy próbát, hátha jobb, mint én? - vigyorodom el, s mellkasig felhúzom magamon a takarót. Hiába fűtött be Jer, s hiába ég még mindig bennem a vágy, nem tudom megszokni ezt a ködös, nyirkos, és hideg vidéket, így eléggé gyakran fázom. A napbarnított bőröm nem ettől a szutykos időtől ilyen szép...
- Csalódtam benned, Jeremiah. - váratlanul lekúszik arcomról a mosoly, s valamiféle kiábrándult grimasz lesz úrrá vonásaimon. Sőt, még a fejemet is csóválni kezdem, hogy hatásosabb legyen.
- Azt hittem, hogy az ágyban is olyan rideg leszel, mint amilyennek volt szerencsém megismerni. De hát, kellemesen csalódtam... - sóhajtom újra vigyorogva felé, de még mindig végigfut rajtam a hideg, ha az előző pillanatokat idézem fel magamban, hogy milyen érzékien keringett a csípője rajtam. Szinte biztos vagyok benne, hogy ezt az énjét nem sokan látták eddig.
- Jössz még nekem egy reggeli kávéval. Azt lehet, hogy megvárom még... - immáron nyakig húzom fel a takarót, s szemeim még mindig a sötétségbe borulnak. Egyre jobban eltompulok, s egy apró ásítás is elhagyja a szám.
- Kár, hogy eltöretted velem azt az üveget. Most jól esne inni valamit. - motyogom halkan, hiszen már a számat is eltakartam a paplannal. Nagyon nincs kedvem megmozdulni, túlságosan jó most itt feküdni. Vele... S csak remélni merem, hogy nem lesz olyan tapló, hogy megint kidobat ezek után. Mert akkor bizony meztelenül kell innen kirángatni a testőrének, mert hogy én reggelig nem megyek innen sehova, az is biztos! Holnap már úgyis utazunk tovább, s most minden olyan... Nyugodt. Dühös, és egyben nyugodt. Ez az édes paradoxon pedig megint csak kellemes bizsergést vált ki belőlem, így ha még mellettem van ő is, akkor egyik kezem kiszedem a fejem alól, s hozzáérintem. A vállához, a kezéhez, az oldalához, bárhova, csak hadd érezzem újra a bőröm alatt. Hiába, telhetetlen vagyok, s ezzel az estével bizony sikerült magához láncolnia. Amiről persze neki még sejteni sem kell semmit...

média
avatar
Korom :
22

Tartózkodási hely :
London

Hozzászólások száma :
45

reagok :
37

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Arian & Jeremiah :: Secrets and LiesVas. Dec. 23, 2018 11:09 pm



Jeremiah & Arian
I know all your secrets
I know all your lies
I know where  you keep 'em
Buried deep inside
No you can't hide

+18

Miképpen jutott ez az éjszaka erre a pontra? Bizonyára ezen elmélkedtem volna, ha nem vakított volna el teljesen a szenvedély. Választ nem találtam volna rá. Tudom, mi lett volna: értetlenkedés és némi düh, ha elkezdek agyalni. Eszembe jutott Karl és az erős, mégis kifinomult kölni illat, amivel pillanatok alatt megtöltötte a lakókocsit. Bekebelezte, magáévá tette azt a kis teret, pontosan annyira, mint amennyire Ariant is szerette volna. S ebbe megint csak nem akartam belegondolni újra, hogy aztán felfogjam: a kölyköt már a magaménak éreztem. Egyszerűen nem akartam róla lemondani... talán ezért is ért arculcsapásként az a kép, amin Annabell áll a közelében. Ezért hangzott el bennem annyiszor a kérdés: miért választaná a lányt, ha előtte velem akart kikezdeni? Igen, az jött volna, ami annyira sok emberre ráfogható: kihasznált, fel akart kapaszkodni a hátamon. Zavart, hogy miatta kell esetleg keserűséget éreznem.
Ahogy ujjai az ujjaim közé kulcsolódtak, nagyot dobbant a szívem. Csak valami apró kis érzés súgta: Jeremiah, csak szexin, érzelemmentesen, hogy magadhoz láncold. Nem tudtam persze miféle ösztön ez, nem volt ismerős... mintha Karl után arra vágytam volna, hogy én legyek a domináns a kapcsolatba, akihez a másik igazodik és akiért teper. Hangosan nyögtem bele minden mozdulatába, azok között pedig szenvedélyes sóhajok szakadtak fel belőlem. Remegve élveztem testének forróságát, ahogy össze-összesimult a bőrünk. Volt valami változás a szemei csillogásában, de nem tudtam elég-e ahhoz, hogy másnap ne Annabellel tegye ugyanezt.
A gyengéd csók csak még inkább meglepett. Éreztem, hogy a forróság úgy kavarodik fel bennem, hogy mindjárt kitör. Régen ért a gyönyör igazán el. Karlt nem érdekelte, mással meg nem voltam hosszú évek óta. Most viszont éreztem, ahogy ott lüktet bennem, éppen csak jelezve: mindjárt itt az idő. Szerencsére Arian elhúzódott. Feltornázott maga elé, hogy ujjai megint végig simítsanak. Ezúttal a mellkasomon. Kihúztam magam, hogy engem vizslató szemei lássák még az egykori izmok nyomát... csakhogy nem tudtam koncentrálni. Túlságosan lekötött a látvány. Ám én mégsem a kívánatos fiatal testet bámultam, tekintetem ugyanis a csillogó szemekre vándorolt. A csillogást akartam látni. Ahogy közelebb hajoltam ujjai a nyakamra siklottak és elvakított a csók hevessége. Nyelvünk vad, érzéki táncot járt. A szívem egyre hevesebb kalapálásba kezdett. Aztán mögém került s minden, ami addig feszített hangos nyögésként szakadt ki belőlem.
Csípőm együtt mozgott vele, szinte észre sem véve, hogy összekulcsolt kezeink pont a mellkasomra kerülnek. Érezhette, milyen durván lüktet odabent is a vágy. S ahogy ujjai finoman lesiklottak és kényeztetni kezdtek, elvesztettem az irányítást. Gyűlöltem, mégis annyira élveztem, hogy képtelen voltam a testemet bárhogyan is mozgatni. Csak lihegtem, kissé megtámaszkodva benne.
- Ahh... – leheltem forrón magam elé.
Vissza kellett volna fognom a hangom, de nem ment. A combjaim remegtek, érezrem, milyen durván éget belül a gyönyör. Valamiféle gátat szakított át bennem Arian... és féltem, hogy már nehéz lesz ezután erősnek látszani előtte – de természetesen meg fogom próbálni. Hagytam, hogy a vágyak irányítsák a testem. Csak még őrjítőbb volt, mikor a lehelete siklott végig a nyakamon.
Azt kívántam, bár ne látná, hogy élvezem. Szégyelltem, még ha nem is kellett volna... hiszen Karl már elhitette velem, hogy nem érdemlem ezt meg. Hát ezért voltam keserű és ellenséges mindem boldognak látszó emberi lénnyel. Ha Jeremiah Hill szenved, hát szenvedjen az egész világ. Ez volt az elvem és remek pajzsnak bizonyult addig a napig, míg Arian elő nem került. Már tudtam, hogy veszélyes.
Hagytam, hogy magára húzzon, hogy megint a szemébe nézve éljem át a vágyakat. Elmosolyodtam, mielőtt még mozdultam volna. Ez is gúnyos volt és kicsit talán lehűtött a folytatás előtt.
Ujjaim végig simítottak a mellkasán, mielőtt ujjaink megint egymásba kulcsolódhattak. Hangosan hördültem fel az első mozdulatra, aztán szép lassan egy erősebben mozgott a csípőm. Lelki szemeim előtt megjelent Karl képe. Tudtam mennyire undorodna, ha most látna és ezt felháborodottan az orrom alá is dörgölné. Talán ezért is fokoztam tovább ritmusomat, egyre vadabbá és ellenállhatatlanná téve a forróságot. Egy picit hátra hajtottam a fejemet. Szemeimet lehunytam, megpróbálva visszafogni a hangokat, amik már szinte csak hangos sóhajként távoztak belőlem.
Éreztem, hogy hamarosan vége, hogy belőlem a gyönyör utolsó cseppjei is távoznak. Az izmaim újra és újra megfeszültek. Nem állhattam meg. Tartottam a ritmust, még ha egyre jobban remegtem is. Az agyam megszűnt működni, ahogy egyre mélyebben és mélyebben éreztem őt magamban. Aztán hirtelen, hosszabb időre, erősebben feszült meg a testem. Ajkaimat egyetlen erőteljesebb sóhaj hagyta el. Ujjaim görcsösen szorították a kezét, hiszen már csak így tudtam megtartani magam.
Fogalmam sem volt, éreztem-e valaha hasonlót. Ha Karllal igen, hát akkor régen lehetett, mert nem emlékeztem rá, de még csak a testem sem. A szívverésem, mintha egész testemre kihatott volna. Durva lüktetést éreztem, miközben nyeltem és egy halkabb sóhaj hagyta el ajkaim. Még kellett egy pillanat, hogy kinyissam a szemem és felfogjam, mit műveltünk mi.
 ~ party outfit ~ Nem számoltam ~  ❋ ~
média
avatar
Korom :
32

Tartózkodási hely :
London

Hozzászólások száma :
44

reagok :
37

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Arian & Jeremiah :: Secrets and LiesPént. Dec. 21, 2018 4:58 pm



Jeremiah & Arian

He got blood cold as ice
And a heart made of stone
But he keeps me alive
He's the beast in my bones



+18

Ha erősen koncentrálok, akkor még hallom a zene halk dübörgését a sóhajaink közt, de mégis olyan, mintha az egész világ megszűnne létezni. Most nincs forgatás, nincs Annabell, nincs Karl, nincs semmi, csak mi ketten. Sejtettem, hogy igazán forró éjszakánk lesz, ha egyszer végre beadja a derekát, de arra nem számítottam, hogy ennyire... Még csak gondolni sem mertem volna, hogy a dühvel átitatott szenvedély mögött sokkal mélyebb dolgok rejtőznek, mint azt elsőre hittem. S van egy olyan különös érzésem, hogy ezt nem csak én érzem így, hiszen mikor keze arcomra úszik, az annyira meglep, hogy egy pillanatra még a lélegzetem is elakad, a tengerkék íriszeim kikerekednek, de végül hallgatok a belső sugallatra, mely arra ösztönöz, hogy simuljak bele tenyerébe. Lehunyt szemmel enyhén oldalra fordítom a fejem, s egyre csak azt mondogatom magamnak, hogy "Ne fogd meg a kezét..." Az már túl érzéki lenne. Az már túl sok lenne. Hiszen ez csak szex. Mi más lenne? Mégis az a furcsa bizsergés, mely a hatalmába kerít, arra ösztönöz, hogy cirógassak végig karján, s a homlokánál levő kezébe kulcsoljam a sajátom, hogy aztán az ágyra szoríthassam a másikkal együtt, melybe épp ugyanolyan szenvedéllyel fonódnak ujjaim. Nem fogom túlságosan erősen, így igazán érzékire sikerül a mozdulat, melyet egy kissé lágyabb csókkal pecsételek meg. Tényleg szokatlan dolgokat hoz fel belőlem, hiszen a "csak szexben" én nem simogatok, s nem teszek semmi olyat, ami akár csak egy kicsit is mélyebb vágyat mutatna. Most viszont azt érzem, hogy minden porcikáját magamnak akarom tudni, minden apró kis pontján érinteni akarom. Így ajkaim elválnak az övétől, majd tovább siklanak állára, onnan pedig nyakára, ahova apró csókokat lehelek, mégis olyan forróra sikerednek, hogy egész testemben beleremegek az érzésbe. Sőt, a csípőm is megáll a táncban, mielőtt még túlságosan hamar érném el a mennyei magaslatokat. Így kicsit eltávolodok, feltérdelek, ám a kezeit még mindig nem eresztem, hanem felhúzom őt magamhoz, lehetőleg úgy, hogy ő is térdeljen. Újra csak a tenyereim alatt akarom érezni a bőrét, így végigsimítok mellkasán, közben alsó ajkam beharapva nézek végig rajta. Vajon tisztában van vele, mennyire megdobogtatja a szívem? Remélem nem... Ujjaim a nyakára fonódnak finoman, s nyelvem úgy szökik a szájába, mintha csak hazatérne. A csók után azonban pár mozdulattal mögé kerülök, megkapaszkodok a vállában, s hamarosan újra megérezheti magában, milyen hevesen lüktetek odalent. A vállán levő kezem lejjebb kúszik lassan, lágyan végigcirógatva a testét, míg meg nem érzem őt ujjaim alatt odalent. Olyan tökéletes ritmusban kezdek játszadozni vele, mint ahogy az én csípőm mozog. Másik kezem azonban megint nem bír magával, hiszen ha csak nem húzza el a sajátját, úgy újra ujjaimat az övéibe kulcsolom, majd átölve a mellkasára szorítom. Forró leheletem a nyakán omlik szét, s olykor meleg bőrére hintek egy csókot, olykor pedig erősen sóhajtozok, már-már kissé akadozva. Nem igazán sikerül az a vad, érzelmek nélküli szex, melyet annyira ígérgettem... Az első percekben ugyan próbálkoztam félretenni minden mást magamban, de mikor először egyesültünk, hamar felborult minden. Arian, egy idióta vagy... Nem csak a külvilág tiltja ezt az egészet, nem csak a köztünk levő különbségek bélyegeznek meg minket, de még én is tudom, hogy ezt nem lenne szabad művelnünk. Mégis az eszem teljesen elvesztem, s már csak azt érzem, hogy a szívem milyen hatalmasakat dobban. Olyan mélyeket, melyeket talán még soha. Minden pillanatban egy kéjes sugallat ráz végig, különösen mikor erősebben koncentrálok Jeremiah sóhajaira, melyek még inkább feltüzelnek. Olyannyira, hogy a vad a keringő újra abbamarad, s pár lassúbb mozdulat után ismét eltávolodok tőle Elé kerülök, ám most egy apró csók után megragadom kezeit, én hátraülök, sőt, elfekszek az ágyon, s ha csak nem ellenkezik - mert bizony nemrég még nem igazán tetszett neki a hasonló pozíció, csak fordítva -, úgy magamra húzom őt. Így akarom látni, teljesen egészében, ahogy élvezi a vad játékunkat, ahogy mozog felettem, s ahogy hamarosan átadhatjuk magunkat a mindent elsöprő végjátéknak...

média
avatar
Korom :
22

Tartózkodási hely :
London

Hozzászólások száma :
45

reagok :
37

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Arian & Jeremiah :: Secrets and LiesSzer. Dec. 19, 2018 5:44 pm



Jeremiah & Arian
I know all your secrets
I know all your lies
I know where you keep 'em
Buried deep inside
No you can't hide

+18
Jer szívből gyűlöltem ezt a becenevet. Hiába nem Karl hangján hallottam, ösztönösen beleborzongtam. Éreztem, ahogy végig szalad a testemen a libabőr és egy cseppnyi düh, amit végül még is csak később engedtem a szabadjára. Nem kellett volna rám ülni és vonaglania, mint valami szűzfiúnak, aki először ül „apuci” ölébe. Szinte láttam magam előtt azt a mocskot, amint éppen valamelyik kis szeretőjével ölelkezik a közös ágyunkban. Hányszor, de hányszor kaptam rajta és kellett ezt látnom! Hány meg hány kölyök osont ki mellettem leszegett fejjel, holott nem volt nyílt titok a kapcsolatunk… talán csak Karl avatta be őket… és talán ki is gúnyolt előttük, mintha az én hibám lenne, hogy más társaságot választott.
Keserűség gyűlt bennem, de mégsem akartam elűzni őt. Vele akartam maradni, csak a zaklatottság egy pillanat alatt rám talált és lerohant. Utáltam ezt az érzést, szabadulni akartam tőle, de Karl puszta gondolata is ezt váltotta ki belőlem. Tudtam, hogy már csak egy hajszál választ el attól, hogy kiszakadjon belőlem a hisztéria. Ne akar elrontani, mert a végén tényleg Annabell ágyában köt majd ki! Próbáltam magam kordában tartani, nem hagyni hogy a keserű emlékek mindent elrontsanak. De nem véletlenül hagytak mély nyomot bennem Karl tettei. Ő volt az egyetlen komoly dolog az életembe, fiatalon adtam neki magamat és az évekkel egyre inkább úgy tűnt, hogy egy pár maradunk majd. Aztán jöttek a megcsalások, én pedig reméltem, hogyha sírok, csapkodok és üvöltök, akkor majd megváltozik. A végén még is egyedül találtam magam.
Mondhattam volna, hogy nem tekintem szexjátéknak, de már túl feszült voltam. Egyszerre akartam őt és szabadulni minden kíntól, ami bennem van. Csak érezni akartam a vad forróságot, ami talán elnyom minden kételyt. Ezért simítottam végig rajta, hogy tudja, vágyom rá. Ő még is idegesen taszította el magától a kezemet.
– Ez az, hisztizz csak, mert attól jobb… – morogtam rá.
Dühösen dőltem el az ágyon, hagyva, hogy egész testemet körbe ölelje az alattam egyre gyűröttebbé váló paplan. Egy pillanatra a plafon fehérjét néztem, mintha nem akarnám látni, ahogy kimegy a lakókocsiból vagy éppen csak elkezdi felvenni a ruháját. Nem így történt.
A sziszegésére megint rá pillantottam. Érzékeltem, hogy felém nyúlt, megint lekerült rólam az utolsó ruhadarab és hamarosan róla is. Beharaptam egy pillanatra alsóajkamat, ahogy végignéztem rajta, aztán jött a szorítás és az az érzés, amit már annyiszor éreztem. Éppen csak egy kicsit volt kellemetlen ahhoz képest, amiket Karl csinált velem. Élveztem, hogy keményebb ér hozzám, hogy ennyire akar… hiszen az volt a célom, amit már annyiszor pörgettem le fejben: annyira vágyon rám, hogy az fájjon.
Sóhajtottam minden aprócska mozdulatba. Úgy éreztem a vágytól hirtelen elviselhetetlenül forró a levegő, pedig egyetlen ruhadarab sem volt már rajtam. S mikor testünk tökéletesen egyesül, megremegtem. Nem úgy, mint mikor az ember kevés ruhában áll ki a hidegbe, ez más volt. Intenzívebb. Szívem is vad ritmusra kapcsolt, még tovább fokozva a reszketést, aminek nem tudtam gátat szabni. Hirtelen már nem volt Karl, nem volt stáb, nem volt a lakókocsi sem, csak Arian és én. Nem is érdekelt volna, ha valaki vad dörömbölésbe kezd az ajtón, csak azt akartam, hogy ne hagyja abba.
Kellett egy pillanat, míg visszaszereztem a józan eszem. Talán segített, hogy egy újabb vad mozdulat helyet végig simított rajtam, a combomtól a csípőmig. Hangosan vettem egy nagy levegőt. Megpróbáltam rideg arcot felvenni, de a sóhajt ugyanúgy kitört belőlem, mint Arianból a nyögés. Csábítóan… csábítóan… mantráztam magamban ilyen és ehhez hasonló gondolatokat, ahogy tekintetemet egzotikusan kék szemén pihentettem.
A lassabb ritmustól mintha kicsit kellemesebb lett volna az egész helyzet, a kezdeti fájdalom tovább tompult. Ép kezemmel a csípőmre simuló ujjaihoz értem. Tudtam, hogy dühös és furcsamódon tetszett. Talán, mert nem az az álszent nyugalom ült az arcán, amit annyiszor láttam a fotósomon. Jobban tetszett az ilyen fajta szenvedély.
Ahogy gyorsult a tempó, én is egyre erőteljesebben lihegtem. Próbáltam a lehető legcsábítóbban élvezni minden mozdulatot, úgy hogy végképp megtörjem minden ellenállását, ezért finoman vonaglottam is mellé. Csak akkor nyugodtam meg és váltottam természetesebbre, mikor mellkasa az enyémre simult és megéreztem a ritmust, ami ugyanazt járta, mint az én szívem. Aztán jött az a csók… nem tudtam rideg maradni, szenvedélyesen viszonoztam. Nem akartam, hogy eltávolodjon, de ahogy ismét mozogni kezdett én is ajkai közé leheltem a bennem tomboló forró szenvedély páráját.
Remegve simítottam az arcára ép kezemmel. Cirógattam meg a borostát, aztán a fülét és az egyre kuszábban álló tincseket. Éreztem magamon, hogy túlsok érzelmet mutatok s már talán tekintetem sem csillogott elég ridegen. Azt akartam, hogy ez csak szexnek tűnjön, valami olyannak, ami nem jelent többet egyetlen éjszakánál… de valójában a féltékenységtől kezdve tudtam, ez nem játék és nem szabad elvesznem benne, ha nem akarok megint fájdalmat. Csakhogy a testem nem tudott ellenállni és elmém hiába szórakozott volna egyet a kölyökkel, a szenvedélyt én sem tudtam legyűrni magamban.
Belemozdultam én is a ritmusba, hogy ne csak szívünk járjon egy ütemet, de a testünk is. Csípőm vadul hullámzott, egyre erősebben élvezve a forróság minden percét. El kellett végül húznom tőle a cirógató kezemet, hogy félresodorjak a homlokomból pár tincset, amik már benedvesedtek az izzadtságtól.
– Ahh… – Szakadt fel belőlem egy nagyobb nyögés, mintha egy újabb gát szakadt volna át bennem.
~ party outfit ~ 847 szó ~ ~
média
avatar
Korom :
32

Tartózkodási hely :
London

Hozzászólások száma :
44

reagok :
37

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Arian & Jeremiah :: Secrets and LiesHétf. Dec. 17, 2018 10:02 pm



Jeremiah & Arian

He got blood cold as ice
And a heart made of stone
But he keeps me alive
He's the beast in my bones



+18

Ilyen különös játékban határozottan állíthatom, hogy még sosem volt részem. Sőt, ahogy végigpillantok Jeren, s megérzem megint, ahogy ezernyi, lángoló, dühös pillangó cikázik a gyomromban, rá kell jönnöm, hogy felettébb unalmas kapcsolataim voltak eddig. Vagy inkább az átlagos a legjobb szó rájuk. Sima, egyszerű együttlétek némi szenvedéllyel karöltve, egy kis tűzzel megfűszerezve, de semmi extra. Túl fiatal vagyok még egy komoly kapcsolathoz, legalábbis próbálom magam ezzel hitegetni. Hiába van körülöttem több olyan korombeli, aki már több éves kapcsolatot ápol maga mögött. Hiába, rettentően válogatós vagyok, és ha valaki nem mozgat meg bennem nagy dolgokat az első alkalommal - legyen az akár egy együttlét, vagy egy randi -, akkor részemről nincs több alkalom. Nem, nem vagyok aljas, de ami nem megy, azt sosem szerettem erőltetni. Még ha jelenlegi helyzet pont az ellenkezőjét is mutatja. Nagyon is megy ez, csak Mr. Rendező Úr olyan kategória, akit nem egyszerű meghódítani. Aki nem esik hanyatt a szép szavaktól, a csábító nézésektől, és hasonló trükköktől. Vagy legalábbis jól leplezi.
- Szerinted én nem tudnálak kikezdeni? Úgyis mindig olyan morgós vagy, de elnézem neked, Jer... - nyálasan és idegesítően nyújtom el az utolsó mondatot. Igen, nagyon jól emlékszek, mennyire utálta, amikor így hívtam, amit nem mellesleg meg is értek. Én is utálnám, ha egy ilyen Karlhoz hasonló nyálas képű bunkó ilyen szánalmas módon venné a szájára a nevem. Annyiban jó az egész, hogy ez legalább felhúzhatja Jert, már ha nem szívja fel magát még ennél is jobban. Kinézem belőle. Belőle már bármit kinézek.
- Ugye tudod, hogy amit hallok és látok, az nem ugyanolyan? A sóhajaid sok mindent elárulnak... - egyik ujjammal lassan cirógatom végig mellkasát, a hasánál pedig leírok egy apró kört. Nagyon is jól érzékelem a mélyről feltörő sóhajait, s azok az igéző zöld szemek is sok mindent elárulnak. Sok minden őszintét... A szavai mégis teljesen mást tükröznek, bár alá kell írnom, hogy amellett, hogy mennyire idegesítő, valójában nagyon is izgató. Mikor pedig megérzem odalent ujjainak erős szorítását, halkan, ám annál kéjesebben szisszenek fel.
- Tegyem a dolgom? Mégis minek nézel, valami szexjátéknak? - kérdem enyhe ingerültséggel a hangomban, amit eléggé elnyomnak a sóhajok, amik belőlem is ugyanolyan forrón törnek fel, mint Jerből. Nem tetszik a hangneme, nagyon nem tetszik, s tudom, hogy hamarosan megint el fog pattanni bennem a húr, ha így folytatja. Épp, mint tegnap, most is kezdem érezni az alkohol bátorító hatását, így csak szemforgatva csusszanok lejjebb, hogy újra lábai közé kerüljek. Lassan simítom végig combját, arcomon jól látszik, mennyire feszült lettem hirtelen. A szavai pedig... Azok ráteszik az i-re pontot.
- Hát persze, tudhattam volna. A vad, érzelemmentes seggfej. Igen, az kell mindenkinek... Miért lennél te más? - erősen kiérződik a hangomból a sértettség, amit egy hisztis pillantással is tetőzők. Az emberek általában nem jutnak tovább annál, hogy milyen jó lenne egy ilyen "testtel" ágyba bújni. Lassan már nem érzem magam többnek egy lélek nélküli testnél, aki arra jó, hogy megvalósítsa az írók álmait, és róla képzelegjenek az emberek. Talán csak nekem túl magasak az igényeim, és be kellene érnem ennyivel. Jeremiah esetén azonban ez jobban dühít a kelleténél, így mikor végigsimít rajtam, hiába leszek megint libabőrös, és fut végig rajtam a borzongás egy nyögés kíséretében, mégis erősen megragadom a csuklóját, s valahova eltaszítom az ágy felé.
- Hát legyen. Megkapod... - sziszegem felé kissé ingerülten, mire megragadom az alsónadrágját, s lerángatom róla épp úgy, ahogy magamról is. Valahova elhajítom őket a földre, majd újra visszamászok lábai közé. Egyik kezemmel megszorítom a combját erősen, másikkal pedig magamat odalent, s anélkül, hogy bármit játszadoznék - mert a rendező úr azt nem szereti -, lassan megérezhet magában, ahogy vadul töröm az utat. Hadd fájjon csak, megérdemli! Mégsem tudok teljesen dühből cselekedni, s ahogy teljesen bejutva egyesülünk, lehunyt szemmel sóhajtok egyet, mely egy kéjes nyögésbe fullad. Az eddig combján levő kezem szorítása enyhül, s végigsimítok rajta egészen a csípőjéig. Látszik az arcomon, mennyire szenvedélyesen és dühösen akarom őt, s hogy talán részemről ez nem csak szex. Végigpillantok rajta, a végén pedig megállapodok zöldellő szemeinél, melyeket összefonok a saját kékségemmel, s nem is akarom onnantól ereszteni. Másik kézzel is megkapaszkodok csípőjében, majd kissé eltávolodok tőle, aztán újra vissza. Az első pár mozdulat még lassabb, hiszen végre minden pillanatát ki akarom élvezni az együttlétünknek, ám annyi érzés kavarog bennem megint, hogy tényleg képtelen vagyok nyugodt maradni, így egyre erősebben és gyorsabban mozgok benne. Minden mozdulat végén egyre erősödő lihegés szakad fel belőlem, s ahogy ajkaira pillantok, nem tudom megállni, hogy ne simuljak rá teljes egészében, s ne csókoljam meg. A szívem kegyetlenül zakatol, s mikor mellkasunk összeér, akkor megérzem, hogy bizony Jeremiah szíve is ugyanilyen hevesen dübörög. Mindkét alkaromat az ágyra szorítom Jer feje mellé, úgy csókolom meg őt szenvedélyesen. Talán kicsit több érzelem szorul ebbe, mint terveztem... S ahogy csípőm újra gyorsabb tempóra vált, megállok a csókkal, ám nem húzódok el, ajkaink ugyanúgy összeérnek, csupán a forró sóhajok azok, melyek közéjük szökhetnek.

média
avatar
Korom :
22

Tartózkodási hely :
London

Hozzászólások száma :
45

reagok :
37

Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Arian & Jeremiah :: Secrets and Lies
1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Heart of Europe :: Európa szíve :: anglia-
Ugrás: