Welcome to Europe, traveller
Life is a journey that must be traveled no matter how bad the roads and accommodations.


 
belépés
a végtelen univerzumba
Felhasználónév
Jelszó
Automatikus bejelentkezés
Chatbox
közhírré tétetik
jelenléti ív
erre sündörgünk
Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 1 rejtett és 5 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (43 fő) Kedd Aug. 21, 2018 12:11 pm-kor volt itt.
friss emlékek
életünk állomásai
Yesterday at 5:18 pm

Arian & Jeremiah :: Secrets and Lies
TémanyitásTárgy: Re: Arian & Jeremiah :: Secrets and LiesArian & Jeremiah :: Secrets and Lies - Page 3 EmptyPént. Márc. 15, 2019 7:48 pm


Jeremiah & Arian
"When a heart finds another, what's a cloud more or less in the sky?"
Most sem válaszolok Jer idegbeteg viselkedésére, mintha meg sem hallanám azokat a gusztustalan szavakat, amiktől felfordul a gyomrom. Ha tehetném, most még egy adagot kiadnék magamból, egyenesen őnagysága ölébe, hogy érezze a törődést. És ilyen mocskos szájjal fogja megcsókolni az anyját... Még a vállamat sem rándítom, csak egyenesen bámulok ki az ablakon, azon töprengve, hogy most szálljak-e ki azonnal ebből a rohadt kocsiból, vagy még várjak egy kicsit, hátha történik valami csoda. A kezem már simul a kilincsre, s csak keresem a megfelelő pillanatot, hogy kinyissam, és faképnél hagyjam. Erre a viselkedésre nem vagyok kíváncsi. Én nem vagyok Karl, sem más, hogy ilyen hangnemet megengedhet magának ez a bunkó. Másik kezem már a biztonsági övre csúszik, de én barom még mindig hezitálok, ahelyett, hogy lelépnék a francba, és csatlakoznék a többiekhez. Szépen faképnél hagytam mindenkit. Miért? Hát érte... Minden ostobaságot csak miatta csinálok. Meg sem érdemli, hogy mellette legyek... Ő pont az az ember, aki nem érdemel meg egy másikat sem.
Aztán persze muszáj hozzámérnie. Miért nem hagy inkább békén a francba, hogy végre erőt vegyek magamon, hogy elmehessek? Nem, neki simogatnia kell, és megcsókolnia, mintha ezzel mindent rendbe hozhatna. Szemforgva hagyom, hogy magához húzzon, s alig csókolok vissza. Ajkaim épp hogy rándulnak, s csak egy halk sóhaj omlik szét Jer borostáján. Úgy imádom a borostáját, amikor csiklandozza az arcomat... Na és azok az ajkak! Legszívesebben egész nap csókolnám! S az illata... Még mindig hogy imádom az illatát! Mire elhajol tőlem, már vagy ötször végigfutott rajtam a hideg. Kösz, Jer, tényleg kösz, hogy megint átbillentesz a másik oldalra. Unom már ezt. Rohadtul unom! Most szívesen a fejedhez vágnék valami sértést, hogy én is odaszúrjak neked, mert egy szemét vagy, de annyira a hatása alá kerülök az ajkaidnak, hogy muszáj elmosolyodnom, persze próbálom visszafojtani. Hát, ez nem sikerül.
- Hát jó... - sandítok felé megadóan, s a kezeim visszavonulót fújnak. Hihetetlen, hogy egy békítő csók elég nekem ahhoz, hogy megint máshogy gondolkodjak. Egy szánalmas hülye vagyok. Ennyire vágyom az szeretetre, hogy képes vagyok ilyen idiótán viselkedni? Ezt sürgősen ki kell irtanom magamból. Nem ingadozhatok ennyire érzelmileg, mert ebbe bele fogok bolondulni teljesen.
- Jó lenne, ha én vezetnék, mert ezzel a tempóval szerintem egy év múlva sem érünk oda. Elindultunk már egyáltalán? - pillantok értetlenül magam köré, aztán hamar elröhögöm magam. Ez még nem jelenti azt, hogy nem haragszok rá még mindig. Csupán értékelem a próbálkozást, de ahhoz még sokat kell tennie, hogy visszahódítson. Kezdetnek mondjuk az sem rossz, hogy a keze a combomra simul. Meg is fogom hát, majd kicsit feljebb csúsztatom magamon. Mintha mi sem történt volna, úgy kémlelek ki továbbra is az ablakon, egy igen csak széles vigyorral.
Szerencsére nem telik túl sok időbe, mire megérkezünk az étteremhez. Azt hittem, valami egyszerű kis zugba megyünk majd, ami mellőz minden pompát és csillogást, ám mikor kiszállok, egy igen csak fényűző hely tárul a szemem elé. Elismerően bólintok, majd hátrafésülöm ujjaimmal a hajam, s megindulok Jeremiah után. Eléggé hamar elvezetnek minket egy asztalhoz, pedig nem tűnik olyan helynek, ahova könnyedén be lehet jutni foglalás nélkül. Hiába, Jer is ismert, én is, minimum felugrasztanak valaki egy asztaltól, ha mi megjelenünk. A kezembe nyomják az étlapot, s mivel Mr. Nemvagyokalkoholista nem sokáig bírja pia nélkül, én kénytelen vagyok valami szánalmas löttyöt kérni.
- Egy gyömbéres gyógytea jó lesz. - húzom el a szám. Unom a teát. Alkoholt akarok. Minél hamarabb. Miután elmegy a pincér, én kitámasztom az állam a kézfejemen, úgy kezdem el fürkészni a nagyságos urat. Párszor kacéran végigtekintek rajta, mintha fel akarnám falni a rikító szemeimmel. Mert talán így is van...
- Most akkor ez egy randi? - vonom fel a szemöldököm buján. Párszor belepillantok az étlapba, de elég gyorsan kitalálom, hogy mit akarok enni, így hamar becsukom azt. Tekintetem újra Jerre vetül, s az asztal középig becsúsztatom a kezem.
- Nem akarunk valami virágot kérni? Vagy gyertyafényt, hogy romantikusabb legyen? - csillannak fel a szemeim szenvedélyesen, s még közelebb tolom hozzá a kezem. Közben megérezheti, ahogy asztal alatt finoman hozzásimul a lábam.
- Nem akarod megfogni a kezem? - pillantok felé úgy, mintha el akarnám csábítani. Azért értékelem, hogy ilyen puccos helyre hozott, és talán estére már elfelejtem azt a sok szart, amit a fejemhez vágott. Talán még egy puszit is kap majd. Valahova...
Arian Saglam
Korom :
22

Tartózkodási hely :
USA

Hozzászólások száma :
101

reagok :
81

Felhasználó profiljának megtekintése

Arian & Jeremiah :: Secrets and Lies - Page 3 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Arian & Jeremiah :: Secrets and LiesArian & Jeremiah :: Secrets and Lies - Page 3 EmptyPént. Márc. 15, 2019 9:31 am


Jeremiah & Arian
I can't help but love you
Even though I try not to
I can't help but want you
I know that I'd die without you


Már megint én voltam a gonosz. Arian le sem tagadhatta volna, hogy ezúttal is megsértődött. Értem én, hogy ő rosszul van, mert megevett egy olyan szendvicset, amihez a kényes gyomra nincs hozzászokva, de ettől még nincsen vesztegetni való időnk. A reptérről ki akartam keveredni nem csak a saját, de az ő érdekében is. Bár gondolom ezt képtelenség lett volna felfogni, ha ő Ariansága éppen bújós kedvében van. Aztán persze jön is a duzzogás, mintha a gonosz Jeremiah elvette volna a kedvenc játékmackóját. Értem én, hogy eddig mindenki mindent a segge alá tolt és a szomorú képével ki tudott harcolni magának mindent… de azért huszonkét éves fejjel már el kéne fogadnia, hogy valamikor nem alkalmas a hely és az idő arra, amit akar.
Aztán még a képembe is dörgölte, hogy: „Annyira jó lesz legalább, hogy kiderül, hányadán is állunk. Ha másra nem is lesz jó...” Mindezt azért, mert nem fogtam meg a kicsi kezét, hogy elkísérjem a mosdóba. Igen, én vagyok a szemétláda, amiért a csomagokat próbálom összeszedni, mielőtt azok eltűnnének. Nem értettem és már feltettem magamban a kérdést, hogy vajon végig ilyen baromságokkal fog kínozni vagy esetleg sikerül majd ebben a pár napban felnőnie.
Az autóig lényegében alig beszélgettünk. Ott sem kértem meg, hogy segítsen, csak lendítettem a kezem, hogy üljön be. Aztán bepakoltam egyedül a csomagtartóba. Tudtam, hogy még mindig én vagyok a helyi rohadék, aki elrontotta a kis Arian kedvét és őszintén szólva ettől csak dühösebb voltam, mint korábban. Úgy vágtam be az egyik bőröndöt hátra, hogy az egész autó beleremegett, pedig nem volt aprócska példány. Jól van, Jeremiah, nyugodj le, így nem szabad vezetned! Ne akadj ki, nem szabad! Nem, nem, nem!
Mély levegőt vettem. Egy kis időhúzás gyanánt megigazgattam a ruhámat is, miközben az autó mellett elindultam a vezetőülés felőli ajtóhoz. Természetesen megint nem sikerült szurkálódás nélkül hozzá szólnom, de hát ő kereste magának ezt… miért nem tudja felnőttként viselni ezt a helyzetet? Aki színész akar lenni, annak tudnia kell bizonyos szabályokat.
– Na jó, akkor most fejezd be ezt a kibaszott dacoskodást. – Jelentettem ki és ingerülten ragadtam meg a biztonsági övet. Úgy rángattam a mellkasom elé, mintha az tehetne mindenről, majd egy kattanással a helyére is került. – Miért nem érted meg, hogy a világ nem körülötted forog? Igen, sajnálom, hogy rosszul vagy, de ettől még a bőröndöket össze kellett szedni, hogy kijussunk a reptérről! Kár neked magyaráznom… – Adtam fel inkább a dolgot és beindítottam a motort.
Sóhajtottam egyet, hátha attól megnyugszom és nem török össze mindent abban a rohadt parkolóban. Általában lassan, komótosan vezettem, ám ezúttal túl ideges voltam ehhez, kellett egy kis idő, hogy elnyugodjak, így nem is kezdtem bele a tolatásba még pár percig.
– Elmegyünk ebédelni. – Átnyúltam az ülésére, ujjaimat finoman a tarkójára simítottam. Óvatosan masszírozgattam egy kicsit, aztán odahúztam egy csókra. Nem tudtam, hogy ez az apró gesztus elég-e arra, hogy lehiggadjon… nekem nem volt. Nem számít, a lényeg, hogy Arianka megnyugodjon. Őszintén, már reménykedni sem mertem benne, hogy valaha férfiként fog viselkedni, habár az illúziója már párszor megvolt a dolognak.
– Van egy étterem arra, ahol ruhát veszünk. Állítólag egészséges ételek vannak ott.
Elhúzódtam tőle és óvatosan tolattam ki a szűkösnek tűnő parkolóból. Gyorsan kijutottunk az autópályára, ami bevitt a városba. Addigra a GPS-en is belőttem a megfelelő címet. Nem ismertem ki magam túlságosan itt, nem töltöttem sosem egy-egy napnál többet ugyanis errefelé. Csak egy átszállás volt LA felé is, mikor megszöktem otthonról. Azóta egyszer-kétszer ugyan találkoztam apámmal Philadelphiában, amikor a közössége engedélyt adott neki az utazásra… de azok nem voltak túl hosszú alkalmak.
– Ha ettünk te vezetsz. Muszáj innom egy kis bort. – Magyaráztam, reméltem, hogy ettől az ajánlattól majd nyeregben érzi magát. – Az ételtől biztosan jobban leszel. – A combjára siklott a kezem és finoman megpaskolgattam. Szinte éreztem minden porcikámban, hogy majd megint összeveszünk és elhagy tényleg. Fájna, de sosem mutattam volna ki. Azt is elviselném, mint annyi minden mást. Talán már nincs is olyan fájdalom, ami le tudna dönteni a lábamról. Megtanultam erős maradni és kemény.
Hamar megérkeztünk az Estia nevű görög és mediterrán étterem elé. Valójában le akartam kicsit nyűgözni Ariant, hogy egy ilyen drága helyre hozom. Próbálok én gondoskodni róla, de nem tudom, mit akar még kicsikarni belőlem. Én is szeretném, hogy ő férfi legyen, mégsem vágom be a durcát mindent baromságára… habár még mindig gyűlöltem, hogy leribancozta magát. Reméltem, hogy csak vicc volt és nem gondolta komolyan, mert az ilyen viselkedésre cseppet sem vagyok vevő.
– Na gyere! – Kapcsoltam ki a biztonsági övemet és már nyitottam is volna az ajtót. Épp csak egy pillantást vetettem Arianra, mielőtt kiszálltunk. Reméltem, hogy követ, ugyanis hamarosan bezártam az autót és megindultam a bejárt felé. Talán felismertek, talán nem, mindenesetre azonnal elvittek minket egy külön helyisége, ahol két személyes asztal várt.
– Milyen italt hozhatok? – kérdezte a pincér, miközben a kezeinkbe nyomta a letisztult étlapot.
– A Nero d'Avolából kérnék egy pohárral… meg egy üveggel… – válaszoltam. – Arian, mit szeretnél inni?

 ~ outfit ~ Nem számoltam ~  ❋ ~
Jeremiah Hill
Korom :
32

Tartózkodási hely :
Lancaster, Pennsylvania

Hozzászólások száma :
92

reagok :
81

Felhasználó profiljának megtekintése

Arian & Jeremiah :: Secrets and Lies - Page 3 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Arian & Jeremiah :: Secrets and LiesArian & Jeremiah :: Secrets and Lies - Page 3 EmptyCsüt. Márc. 14, 2019 11:06 pm


Jeremiah & Arian
"When a heart finds another, what's a cloud more or less in the sky?"
Nagyon furcsának tűnik első hallásra Jeremiah családja, szinte a tökéletes ellentéte az enyémnek. Nálunk mindenről kötetlenül lehet beszélni, legyen az apám reggeli nagydolga, anyám piti üzletei, a húgom meztelen fotói, vagy az én férfi s nő ügyeim, teljesen mindegy, hiszen mindenki megért mindenkit, s elfogad a hibáival együtt. Nálam például eléggé korán kiderült, hogy a saját nememhez is vonzódom, s erre talán a szüleim hamarabb rájöttek, mint én. Erőltették, hogy beszéljek az érzéseimről, s rengetegszer mondták, hogy ők mindenhogyan szeretni fognak. Így hát önmagam voltam, olyannyira, hogy a szüzességem is egy nálam pár évvel idősebb egyetemista srác vette el. Ezt pedig büszkén újságoltam otthon, még ha kissé meg is dorgáltak érte, hiszen eléggé fiatal voltam. Nem tudom elképzelni, hogy Jer miken mehetett keresztül fiatalként, gyerekként, de szinte biztos vagyok benne, hogy a mostani személyiségét is javarészt a régi emlékeknek köszönheti. Én próbálom megérteni, próbálom elfogadni, de hogy tehetném, mikor egyetlen szavával képes a legmélyebb gödörbe taszítani, s a következővel már kivirágoztatni a szívem? Még én sem tudom, miért ragaszkodok ennyire hozzá, pedig sokszor annyira utálom! Nem igazodok ki magamon, s ez nagyon frusztráló és dühítő egyben.
Halk sóhajjal hallgatom végig a mondandóját, de csak a szemeimet tudom forgatni a végén.
- Miről lehet egyáltalán akkor beszélnem? Hazudjak nekik arról, hogy ki vagyok valójában? Mert így elhallgatva, téged még oké, hogy beengednek, de engem? És ha mondjuk egy másik közösségből jött amish lennék, aki egyszer valahogy véletlen találkozott veled? - millió kérdésem lenne még, de egyelőre nem akarom belé fojtani a szót. Már ha egyáltalán hajlandó válaszolni a nagyságos úr.
- Az baj... Amikor nincsen mellettem valaki, aki visszafog, hajlamos vagyok túl sokat, és túl összevissza enni. Úgyhogy jó lenne, ha majd te próbálnál visszafogni. A tablettáim is Dwayne táskájában maradtak... - ez pedig akkor tudatosul bennem, amikor kimondom. Az étvágycsökkentő bogyók eléggé hasznosak tudnak lenni, főleg nálam. Van némi evés zavarom, ezt pedig ezek eddig jól visszafogták. Úgyhogy szükségem lesz Jeremiah segítségére, nem is kevés.
- Kár, hogy még a levesem se segített. Ahogy más sem... - ezt pedig már lehunyt szemmel, majdnem félálomban közlöm. Talán nem is sejti, hogy az utolsó mondatommal az órára célozgattam, amit meg sem említett, mintha nem számítana semmit az egész gesztus. Mintha azt napot eltörölték volna. Tényleg annyira bújt hozzám? Tényleg annyira vágyta az ölelésem, mint még talán soha senki? Tényleg kimondta, hogy szeret? Már nem is tudom, hogy ezek megtörténtek-e igazán, vagy csak annyira vágytam a szeretetére, hogy ezt mind csak beképzeltem magamnak...
Szörnyen ébredek, s most legszívesebben inkább vízszintesen feküdnék egy sötét szobában. Próbálok Jerben keresni némi kapaszkodót, de tőle nem kapok mást, csak elutasítást. Megint...
- Nem jönnél velem? - semmi. Ő inkább a csomagokért megy... Pár pillanatig figyelem csupán, ahogy távolodik tőlem, mintha azt várnám, hogy visszafordul, és elkísér. Ám ő csak távolodik, egyre jobban... Talán tényleg nem létezett az a nap, amikor ő beteg volt. Hátat fordítok végül, s elbotorkálok a mosdóig, ahol kiadom magamból minden bajom. Mikor pedig visszaérek sápadtan, és meggyötörten, akkor sem kapok mást, csak elutasítást, és aljasságot. Mert hogy benne most nincs más. Szinte látom a szemében a gyűlöletet, ahogy rám néz. Miért utál ennyire? Miért nem maradt akkor inkább Karl mellett, ahelyett, hogy engem hülyít? Kiábrándultan nézek oldalra, teljesen figyelmen kívül hagyva a kérdését. Csupán a következő szavaira pillantok felé fakón, mintha meghalt volna a tengerkék szemeimben a vágyakozó csillogás.
- Talán tényleg rossz ötlet volt. - válaszolom hidegen. Megérte feldobni mindent miatta? Emiatt a ridegség miatt? Szükségem van nekem egyáltalán erre az egészre...?
- Annyira jó lesz legalább, hogy kiderül, hányadán is állunk. Ha másra nem is lesz jó... - aztán te balra, Jer, én pedig jobbra. Ebben a pillanatban határozom el magam, mikor beszállok a kocsiba. Pár hét múlva mérlegelni fogok, és dönteni. Dönteni, hogy megéri-e nekem ez az egész... Bárcsak egyszer a fejembe látnál, Jer! Akkor mindent megértenél végre, mennyire te töltesz ki már bennem mindent, és mennyire vágyom arra, hogy szeress. Nem csak vágyom, szinte sóvárgok érte. Igen, még a saját gondolataimban is hozzád beszélek, ahol meghallgatsz, átölelsz, s kimondod azt a vágyott szót. Pedig itt vagy mellettem, meg tudlak érinteni, mégis a több milliárd ember közül most talán te vagy a legtávolabb tőlem... Szerinted hány szúrást bírok még elviselni? Szúrj csak, sokat és mélyre, legalább könnyebben el tudlak majd ereszteni, ha eljön az ideje. Mikor a szép emlékek szinte már elenyésznek a rosszak mellett...
- Már nem vagyok éhes. - a szavai hirtelen térítenek magamhoz az önvallomásból. Közömbösen válaszolok, megvont vállal, mintha nem érzékelném az újabb szúrást. Hányadik is volt már az utóbbi fél órában? Ki számolja már? A szervezetem még nem állt helyre, a színem is lassan tér csak vissza, de ettől függetlenül farkaséhes vagyok. Mégsincs étvágyam... Őrült paradoxon ez. Miattad nincs étvágyam, Jer, s látod, megint hozzád beszélek magamban. Ostoba voltam, hogy egy percre is olyan ábrándokba ringattam magam, hogy te és én együtt reggelizünk, kávézunk, jó hangulatban, hogy végre kettesben lehetünk, s talán még egy őszinte mosolyt is kicsikarnék belőled... Ám ehelyett mi maradt? Keserűség.
- Csak essünk túl a ruhavásárláson, és menjünk a szállásra. - ha egy hang lehet fakó, akkor az enyém most biztosan az. Inkább alszok, vagy nyomkodom a telefonomat, mint hogy tovább álljam mr. Hill szúrásait. Belefáradtam, rosszul vagyok, s undorodom magamtól, hogy miatta képes voltam így cserben hagyni a húgom...
Arian Saglam
Korom :
22

Tartózkodási hely :
USA

Hozzászólások száma :
101

reagok :
81

Felhasználó profiljának megtekintése

Arian & Jeremiah :: Secrets and Lies - Page 3 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Arian & Jeremiah :: Secrets and LiesArian & Jeremiah :: Secrets and Lies - Page 3 EmptyCsüt. Márc. 14, 2019 7:58 am


Jeremiah & Arian
I can't help but love you
Even though I try not to
I can't help but want you
I know that I'd die without you


Nehezen tudtam visszafogni magam megint. Csak egy morgás szakadt ki belőlem, mikor az apró az ölemben landolt Arian hisztérikus féltékenységi jelenete után. Igen, örültem volna, ha kicsit észbe kap és a fene nagy elégedettsége is a helyére kerül. Már az felbosszantott, hogy a ribancomnak nevezte magát… nem is értettem mit gondolt. Szerinte ez imponáló, esetleg szexi? Közel sem volt az. Egyetlen okból fizettem neki mindent: azért, mert valami furcsa, értetlen indíttatásnál fogva megszerettem. Az ilyen pillanatokban persze még kevésbé érti meg az ember, hogy mit is eszik éppen rajta, mert hogy meg nem érdemli, az is biztos.
– Jó lesz, ha befejezed ezt a hisztit. – Jelentettem ki a lehető legridegebb hangon és ismét előrángattam a kabátzsebembe tuszkolt pénztárcát. Finom bőrdarab volt, olyan, amilyet szívesen mutogat az ember odahaza LA-ben. Cseppet sem illett egy amish fiúhoz, akinek egy fillérje sem volt.
Döbbenetes volt, milyen hirtelen változott meg az életem. Egyik nap még Lancasterben játszottam a jó fiút, bólogattam apám minden szavára – aki még csak nem is sejtette, mire készülök –, két napba sem telt bele s már Los Angeles napsütötte utcáin bóklásztam, szinte meggyőződve, hogy éhen fogok halni. Nem számított ez, csak a tény, hogy végre szabad vagyok, elbújhatok az elől, akinek születtem. Csodálkozva bámultam egy drága üzlet kirakatát, nem is sejtve, hogy léteznek ilyen csillogó, csodálatos ruhák… de amint megpillantottam magam a tükröződésbe egyértelmű volt: nem illettem abba a pompába. Nem volt semmim. Se pénzem, se ruhám azon a kék pamut ingen és a hozzá tartozó fekete nadrágon kívül. A hajam kócos volt, a körmeim mocskosak. Mindenki megbámult.
Egyedül Karl autója húzódott le mellettem, mikor már harmadik napja nem ettem semmit. Még emlékeztem rá, miként húzta le az ablakot, ahogyan mellém ért. A hangja kedves volt és még mosolygott is, mikor megkérdezte jól vagyok-e. Nem csak az én életem változott meg döbbenetesen, hanem az övé is. Elfelejtett az a kedves ember lenni, aki akkor volt. Talán azért, mert túl gyorsan engedtem át magam neki.
Nem tudom jó döntés volt-e egyáltalán tényleg beavatnom Ariant az életembe, magammal vinni Philadelphiába… meghívni Lancasterbe. Egyszerűen csak annyit tudtam, hogy akarom, akarom, hogy velem legyen.
– Ne szaladj ennyire előre! – Emeltem fel a kezem egy pillanatra, hogy elhallgattassam.
Étvágytalanul bámultam le a műanyag tálkába szuszakolt gyümölcsökre. El tudtam volna hányni magam a puszta látványuktól is, de végül csak nyeltem egy nagyot, hátha akkor jobb lesz. Az édes illat azonban az orromba férkőzött és nem akart onnan távozni.
– Egyrészt, vallási témákról nem beszélhetsz. Az lesz a legjobb mindkettőnknek azt hiszem. – Sóhajtottam egy nagyot a folytatás előtt. – Másrészt nem biztos, hogy engedik az orvostémát. Az egyik nagy hátránya az amish létnek, hogy azt hiszik az ima gyógyít.
Igen, én Jeremiah Hill, engedném, hogy az amish szabályok érvényesüljenek. Szívem szerint persze becsempésztem volna egy halom orvosságot a kis faluba, hogy legalább a lázát segítsek valamilyen formán levinni, de nem tehettem. Nem tehettem, mert anyámnak ígéretet kell majd tennem, hogy betartom a helyi törvényeket és nem rondíthatok bele az életükbe, mert ők ott maradnak, én pedig nem. Dühös voltam, utáltam a helyi vezetőket, amiért inkább nézik végig valaki halálát, minthogy angol orvos engedjenek maguk közé.
– Egyébként jó a kaja, már ha az embernek van étvágya… ami nekem nem tudom, mikor volt utoljára… – Ráztam meg végül a fejemet.
Az út hátralévő részében, ha faggatott volna sem szólalok meg. Azt a nyolc órát, amíg Londonbon Philadelphiába értünk jobbnak láttam pihenéssel tölteni. Nem aludtam sokat, inkább csak néztem ki a felhőkre, az óceánra és a hamarosan felbukkanó szárazföldre, hallgatva Arian szuszogását. A leszállásnál persze már érzékeltem, hogy a kölyökkel nehezebb dolgom lesz, mint addig. Hisztis kép, morgás, ásítás… mintha egy ötévessel utaztam volna át a félvilágot és ezt a nap hátralévő részében el kell majd viselnem.
– Fejezd be ezt a viselkedést! – Sziszegtem rá, mikor övemmel szórakoztam.
Hamarosan földetért a gép, én pedig alig vártam, hogy kiszuszakolhassam magam a kényelmetlen ülésből. Túl kicsi volt ez a hely az én hosszú lábaimnak, hiába próbáltam tornáztatni útközben, még így is elgémberedett minden tagom. Éreztem, ahogy a derekam is megfájdul, miközben kifelé sétáltunk a gépről.
Arian súlya persze hamarosan rajtam landolt, mert ő „rosszul van” és ezért persze engem kell összeroppantania. Nos, valóban egy ötévessel utaztam, abból is egy sértett hisztigéppel, aki óránként lesz éhes és ha felébresztik, akkor aztán összeomlik a világ. Szerencsére a belépés gyorsan megtörtént, ezután már csak pár pillanat volt a csomagfelvételhez jutni.
– Megszerzem a holmim, addig menj a mosdóba! – Mutattam a wc felirat irányába.
Azt inkább nem is kommentáltam, hogy rosszul van. Ezért nem kell összeenni minden szart… de feltételeztem eddig, hogy egy felnőtt embernek ezt nem feltétlenül muszáj a szájába rágni. Hát tévedtem. Így már érthető volt, miért kell neki két kísérő is egy forgatásra. Kicsit ingerülten kaptam le a táskát a szalagról. Szerencsére pontosan akkor jelent meg újra, ugyanis odabent nem lehet sokáig ácsorogni. Manapság már minden csomagos embert fenyegetésnek tekintenek.
– Most már befejezted a duzzogást, ugye? – kérdeztem cseppet sem kedves hangon, mikor már az autóbérlést intéztem. Éppen nagy betűkkel töltöttem ki egy nyomtatványt. A pénztárcám ott hevert a pulton arra várva, hogy kifizessem a megfelelő összeget – ám ehhez előbb még szükség volt az aláírásomra.
– Mert, ha úgy viselkedsz, mint egy kétéves, akkor valóban felesleges volt velem jönnöd. – Igen, ezt direkt szúrtam oda, majd mosolyogva nyújtottam át a hölgynek a papírt és a hitelkártyámat.
Két lépést sem kellett tennünk onnan, máris odakint voltunk annál a szép fekete terepjárónál, amit kiválasztottam. Gyorsan bedobáltam mindent a csomagtartóba, Ariannak csak intettem, hogy inkább üljön be. Aztán, sóhajtva indultam meg az autó mellett. Ujjaim a kilincsre siklottak.
– Mit akarsz enni? – kérdeztem és már ültem is be a helyemre. – Már előre szólok, hogy gyerekmenüt nem vagyok hajlandó fizetni… – Még egy kis szúrás.


 ~ outfit ~ Nem számoltam ~  ❋ ~
Jeremiah Hill
Korom :
32

Tartózkodási hely :
Lancaster, Pennsylvania

Hozzászólások száma :
92

reagok :
81

Felhasználó profiljának megtekintése

Arian & Jeremiah :: Secrets and Lies - Page 3 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Arian & Jeremiah :: Secrets and LiesArian & Jeremiah :: Secrets and Lies - Page 3 EmptyVas. Márc. 10, 2019 6:26 pm


Jeremiah & Arian
"When a heart finds another, what's a cloud more or less in the sky?"
Jer feléledt a hamvaiból! Tessék, csak egy kis lökés kellett neki hátulról, s már is olyan morgós bunkó, mint eddig volt. Lassan már el kellene fogadnom, hogy ő ilyen. Hogy neki minden baj, minden idegesíti, s mindenen morog. Lehet ugyan, hogy ez meg engem bosszant fel, de ha mélyen magamba nézek, imádom, hogy ilyen. Imádom, hogy annyi érzést vált ki belőlem, mint még soha senki. Ez nem csak szeretet, szerelem, vagy szenvedély, hiszen itt van a düh, a harag, s annyi indulat, hogy egy tengert tölthetnénk meg velük.  De hát ez az élet... Ezt akarom én, nem pedig hagyni, hogy az unalmas percek elrepítsék felettem az időt. Jeremiah ugyan tíz évvel idősebb nálam, de nem hiszem, hogy menthetetlen. Már most több élet van benne, mint az első órácskákban, mikor megismertem.
Ahogy kikapom a szendvicset, egyből harapok belőle egy nagyot, ám a szám megáll a rágásban, mikor meghallom a szavait. Értetlenül pislogok a nőre, majd vissza erre a taplóra, majd újra a ribancra, aztán Jerre már igen csak lassan emelem vissza a rikító szemeim, melyekből kiolvashatja könnyedén, hogy legszívesebben belefojtanám a szendvicsembe. Nagyot nyelek, még a falatot sem rágom meg teljesen, s nagy levegőt véve remegve fújom azt ki.
- Ez most komoly, Jer? "Drágám"? Mit kacsintgatsz te mégis? Mit képzelsz magadról? Normális vagy? - förmedek rá, s próbálom lejjebb venni a hangerőt, mielőtt még magamra vonom a figyelmet. Amúgy meg kurvára leszarom, hogy ki mit gondol. Hirtelen pattanok hát fel, mielőtt még reagálhatna a nagyságos úr. Ha megpróbál visszatartani, úgy a kezem kitépem az övéből, s bokán is rúgom, ha kell. Nem éri meg visszatartania, mert rohadtul jelenetet fogok rendezni. Egyből megindulok hát a ribanc után, s határozottan a tudtára adom, hogy de, Mr. Hill kurvára kéri vissza az aprót. Szinte kirángatom a kezéből, s mikor visszaülök, Jeremiah ölébe szórom.
- Te csak ne adogass senkinek sem borravalót, seggfej. - duzzogva kezdem tovább rágni a szendvicset, s eleinte még fújtatok is párat, míg le nem csillapodnak az idegeim. Drágám... Meg az a jó édes...
- Már megtaláltam azt a perverz vénembert... - mosolyodok el enyhén, ahol felé emelem a tekintetem. Nagyjából a kaja végére lenyugszok, de melegen ajánlom, hogy az ilyen szar kis játékaiból ne csináljon rendszert, ha nem akarja, hogy kilökjem majd egy autó elé. Mert megteszem, esküszöm!
- Tényleg nem fogják rólam tudni, mivel nem vagyok meleg. Több nőt dugtam eddig meg, mint férfit, ha érdekel. Emlékszel arra a szőke kis leányzóra a forgatásról, Annabellre? Na, például ő is majdnem megvolt! - vigyorgok gúnyosan, remélve, hogy ezzel rendesen odaszúrok neki. Megérdemelné, nagyon is! Azonban nem vagyok ostoba. Tisztában vagyok a szavainak a súlyával, s miután kiveszek a tálkájából egy darab gyümölcsöt, megértően pillantok felé.
- Nem lehetett könnyű így élni. Én el sem tudnám képzelni, milyen lenne, ha anyám, apám, vagy a húgom előtt titkolnom kellene, hogy más vagyok. Jó, mondjuk így a nap huszonnégy órájában aljas módon cseszegetnek, és viccet csinálnak belőlem, de hát inkább ez, mint hogy magamban kelljen tartanom az érzéseim. - pislogok felé a rikító pilláimmal, s egy apró mosolyt megeresztek felé, miközben egy újabb darabkát szedek ki a tálkájából. Már el is felejtettem, milyen az íze... Ritka, amikor gyümölcsöt ehetek...
A következő szavai teljesen kibillentenek, s olyan hirtelenséggel tudatosul bennem minden, hogy alig jutok szóhoz. Hitetlenül döntöm hátra a fejem az ülésen, mintha nem tudnám feldolgozni az információt. Hát itt van a kutya elásva! Már értem, miért lett ilyen mogorva... Melegként egy ilyen közösségben élni maga lehetett a pokol. Biztosan magába fordult szegény nagyon sokszor. Talán Karllal is ezért tartott ilyen sokáig a kapcsolata? Mert ő volt az első, akivel úgymond végre kicsit felszabadulhatott? Nahát... Micsoda dolgok vannak itt a háttérben!
- Jeremiah... Nem fogok rád szégyent hozni, ígérem. - mondom biztatóan, s ráemelem a csillogó szemeim, sőt, ha nem húzza el a kezét, akkor enyhén megérintem a kézfejét. Néha még nekem is rossz, hogy el kell rejtenem magam a világ elől, de azt el sem tudom képzelni, milyen lehetett számára, hogy egyetlen ember sem volt, akivel őszintén beszélhetett... Szegény...
- Akkor szerzünk a húgodnak egy orvost. - szerzünk, ő és én, közösen. Nyomatékosítani akarom, hogy mellette állok, s nem vagyok az az ostoba kölyök, akinek gondol. Én nagyon komolyan veszem a családot, s ilyenből nem csinálnék viccet, főleg ha ilyen kényes a helyzet.
- Majd én leszek a te fiatal társad, aki úgy issza a bibliát, mint a vizet! Csak anyámék meg ne tudják... - vigyorodom el, s egy utolsó falatot még kiveszek magamnak. Úgyis csak piszkálja, nem kell neki az!
A repülőút valamiért mindig szörnyen lefáraszt. Teljesen mindegy, hogy alszok a gépen, vagy sem, utána olyan vagyok, mint egy rongy, amit ötször kimostak. Nyomottan nyitom ki végül a szemeim, mikor megérkezünk végre, s egy hatalmas ásítással jutalmazom a világot.
- Van ám jogsim, én is tudok vezetni. - jegyzem meg kissé morogva, mikor én magam is bekötöm az övet. Eléggé rosszul ébredek, sokkal rosszabban, mielőtt elaludtam. És még hol a nap vége?!
- Előtte nekem kell egy kávé, és éhes vagyok, megint. Úgyhogy ha nem akarod egész nap a hisztimet hallgatni, akkor jobban teszed, ha elviszel valahova még a vásárlás előtt. És amúgy is, tartalékolnom kell. Mit eszik a családod mégis, füvet, vagy fényt? - kérdem sértődötten, bár nem tudom, miért vagyok megsértődve. Egyszerűen csak utálok repülni, elfeküdtem mindenem, és irritál ez a sok ember, mivel bújni akarok, most azonnal, és azt akarom, hogy Jer megvigasztaljon. Egészen amíg le nem szállunk, mérgesen fürkészek mindenkit, s még a gyomrom is felfordul, mikor már egyenesbe érünk. Kissé sápadtan támolygok ki az ülések között, s mikor már kilépünk a levegőre, kénytelen vagyok megkapaszkodni Jerben egy pillanatra.
- Jer, rosszul vagyok... Hol van itt a mosdó? - azt hiszem, nem volt jó ötlet az a pár szem hülye sárga lófasz. Ha sikerül eljutnunk a mosdóba, úgy szinte azonnal kiadok magamból mindent, mikor bejutok az egyik fülkébe. Még az ajtót sem csukom be magam után, csak erőtlenül rogyok le a vécé elé.
Arian Saglam
Korom :
22

Tartózkodási hely :
USA

Hozzászólások száma :
101

reagok :
81

Felhasználó profiljának megtekintése

Arian & Jeremiah :: Secrets and Lies - Page 3 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Arian & Jeremiah :: Secrets and LiesArian & Jeremiah :: Secrets and Lies - Page 3 EmptyVas. Márc. 10, 2019 9:51 am


Jeremiah & Arian
I can't help but love you
Even though I try not to
I can't help but want you
I know that I'd die without you


Dühösen bámultam a saját, kócos fejemet a tükörben. Ezért utálom ezt… ezért utálom, hogy Arian mindig a lehető legszörnyűbb helyzetekben hoz zavarba. Nincs az az isten, aki ezeket a tincseket rendbe hozza és még a ruhámon is ott éktelenkedett a szenvedélyes pillanatok nyoma. Nem elég, hogy elől, de még hátul is. Hiába töröltem le, a folt ott maradt némileg halványabban.
– Ne fogdosd a seggem! – Förmedtem rá, illetve csak förmedtem volna, mert a következő pillanatban máris pánik ült ki az arcomra. A kopogástól összerezzentem és csak álltam tétován, hogy most mit is kéne csinálni. Pontosan olyan volt, mint mikor legutóbb Charles ránk nyitott és én egyszerűen képtelen voltam egyetlen szót is kinyögni.
Arian valahogy könnyebben tudta kezelni az egészet. Nem csoda, hogy színész lett, olyan könnyen dőltek belőle a hazugságok, mintha csak a világ legtermészetesebb dolga volna, hogy bekísért a vécébe, mert rosszul lettem. Sosem engedtem volna meg neki alapvetően, de ezt persze a légiutaskísérő nem tudhatta.
Átkaroltam a nyakát és csak egy morgással jeleztem, hogy a beszólása igencsak sértő volt és ezt még meg fogja bánni. Innentől azonban inkább nem tettem semmit, hagytam Ariannak irányítani a helyzetet. Még csak ránézni sem mertem a fiatal nőre, aki odakint várt minket. Már egy ember is éppen elég ciki, de amint visszatértünk az ülések közé, többen megbámultak. Nem tudtam, hogy azért-e mert felismertek vagy mert egyszerűen csak hallottak mindent. Egy idő után ugyanis nem lehetett eltitkolni a dolgot.
Még azt is hagytam, hogy segítsen bepréselődni az ülésemre. Nagy szerencséje van, hogy ő kapott helyett kívül, így a valamivel hosszabb lábai elfértek… míg én nyomoroghattam azon a húsz centin, ami a két ülés között volt. Már biztos, hogy nem érdemelte meg a kedvességemet… főleg a rohadék beszólásai után.
– Senki sem hódolt be neked.
Mordultam persze megint, de éppen akkor érkezett meg mellénk az kajás kocsi. Arian persze bedőlt a „mindenmentes” feliratnak a csomagoláson. Én csak a gyümölcssaláta néven futó, apró darabokra vágott sárgadinnye mellett döntöttem. Azt hamarosan kézbe is kaptam és már adtam is a pénzt a légiutaskísérő kezébe.
– Köszönöm, drágám, nem kérem az aprót. – Még rá is kacsintottam, csak azért, hogy felidegesítsem Ariant. Eddig a legértelmesebb reakciója az volt, amikor féltékenységében dühös lett, a nem is létező szeretőmre.
A kis csomagból kivettem egy darab gyümölcsöt, finoman felszúrva a műanyag villára. Csak időkérdése volt, mikor törik bele egy falatba. Őszintén szóval, nem is nagyon volt étvágyam, ezért nem tettem mást, mint megnéztem magamnak az élénk színű, cseppet sem organikus sárgadinnye darabot. Hát ilyen szemetekkel etetik a turistaosztályon az embert. Az első osztályon még alkoholt is lehet inni… itt mi van? Cukros, szar kóla meg mindenféle műtea.
– Kösz, de nem kell ribanc. Ha az akarsz lenni, keress valami perverz vénembert. – Közöltem nyersen és enyhén hisztérikusan persze.
Aztán persze, hogy a családomról kezdett el faggatni. Én pedig gyűlöltem erről beszélni. Az igazat megvallva csak Karl tudott valamit róluk, de ő sem az egészet. Nem akartam, hogy megpróbáljon rávenni a találkozóra vagy, hogy segítsek jobban nekik. Eddig egyszer adtam nekik pénzt, akkor is gyógykezelésre kellett… ami ráadásul titokban zajlott.
Bedugtam a villát a kis tálba.
– Nem tudják, hogy meleg vagyok és rólad sem fogják tudni. – Magyaráztam, de a tekintetem ezúttal nem vándorolt Arian arcára. A sárga gyümölcsdarabokat bámultam inkább, hogy időt nyerjek a válaszadással. Muszáj voltam elmondani neki, mi a helyzet, hiszen oda fog jönni velem és valószínűleg észre fogja venni azt is, ha rá próbálok erőltetni valami kétszáz évvel ezelőtt ruhát.
– Azért kell visszamennem, mert a húgom nagyon beteg lett. Nagyon beteg és ott nincs orvos. – Nyeltem egyet. – A szüleim amishok. Vagyis nem mehetsz ilyen ruhában, semmiféle kütyüt nem vihetünk magunkkal. Én is csak azzal a feltétellel térhetek vissza, hogy amíg ott vagyok, addig a közösség szabályainak megfelelően viselkedem.
Sóhajtottam egy nagyot.
– Ezt pedig senkinek sem mondhatod el. – Hűvösen közöltem a szavakat, de még ezek mögött is érezhette, hogy azért ez nekem elég rossz emlék. Melyik meleg kölyöknek ne telne szörnyen az élete amishok között? Ott csak egy elfogadott kapcsolat létezett: férfi és nő házassága. Ráadásul a szex is csak akkor létezik, ha abból gyereknek kell születnie. Ezen kívül az ember nem is érhet a másikhoz.
Örültem, hogy elálmosodott és nem kellett többé erről beszélnünk. A combja az enyémhez ért, a kisujja pedig átfonta az enyémet. Nem húzódtam el, jól esett kicsit a közelében lennem ilyen formán… még ha én nem is tudtam elaludni. Talán egy pár órát bóbiskolhattam, e rendesen aludni képtelenség volt. Állandóan az járt a fejemben, mi lesz odahaza.
Philadelphiába érve, a landolás környékén fordultam csak Arian felé.
– Most bérelni fogunk egy autót, amit én vezetek. – Jelentettem ki, miközben a kabátomat igazgattam, immár bekötött biztonsági övvel. – A szállodai szobánkat egytől foglalhatjuk el. Van még pár óránk odaérni, szóval lehet, hogy ma megyünk el amish ruhát szerezni.

 ~ outfit ~ Nem számoltam ~  ❋ ~
Jeremiah Hill
Korom :
32

Tartózkodási hely :
Lancaster, Pennsylvania

Hozzászólások száma :
92

reagok :
81

Felhasználó profiljának megtekintése

Arian & Jeremiah :: Secrets and Lies - Page 3 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Arian & Jeremiah :: Secrets and LiesArian & Jeremiah :: Secrets and Lies - Page 3 EmptyCsüt. Márc. 07, 2019 3:48 pm


Jeremiah & Arian
"When a heart finds another, what's a cloud more or less in the sky?"

18+

Senki másnál nem éreztem még ilyen vad vágyakat, mint amit Jeremiah vált ki belőlem már az elejétől fogva. Teljesen megbolondít, elveszi a józan eszem, s olyan cselekedetekre ösztönöz, amiket előtte teljesen biztosan nem csináltam volna meg. Tudom, hogy nagyon közrejátszik az, hogy megszoktam már, hogy szinte senkiért sem kell megmozdítanom a kisujjam se. Sokakra elég csak ránézni ahhoz, hogy már széttegyék a lábukat előttem. Híres vagyok, rengetegen ismerik az életemet, s számtalan fantáziában én vagyok a főszereplő. Azonban férfi vagyok, versengő típus, s szeretem a kihívásokat. Hiába szép egy nő, vagy jóképű egy férfi, ha túl könnyen kapható, abban nincs semmi élvezet. Valószínűleg ezért nem jutottam még el odáig, hogy rendes kapcsolatba bonyolódjak, hiszen a hírnevem általában megelőz, s ez elegendő szokott lenni ahhoz, hogy valakit megszerezzek. Ez a morgós vénember azonban jócskán okoz fejfájást, hiszen nem hagyja magát. Küzd ellenem, küzd a vágyaim ellen, de közben tudom, s érzem, hogy mennyire akar engem. Olykor azért sikerül megtörnöm, s bizony annak fenséges a jutalma.
Próbálom megtartani Jert magam előtt, nehogy megmozduljon, hiszen vagyok annyira telhetetlen, hogy még ennél is jobban akarom őt élvezni. Ám most ő nem bír magával, s csak azért is hátrébb simul. A kezeim enyhén megremegve az élvezetektől engedik közelebb, s alig bírom visszafogni az erősebb nyögést, ami fel akar szakadni a torkomból. Eleve hangosabban szeretem kifejezni, ha épp élvezek valakit, de ha a nagyságos úrral vagyok, mindig be kell fognom a számat, s visszafogni a hangom, hiszen igen csak tilosban járunk. Remélem a családjánál lesz egy eldugott hely, ahol már tényleg semmit sem kell visszafojtanunk...
Az erős hullámok hamarosan a végéhez érnek, ezt pedig az erős lihegésem is remekül jelzi. Kezeim felcsúsznak a hátán, majd megkapaszkodok a vállaiban felül, s átadva magam a teste nyújtotta örömöknek, hagyom, hogy a lüktetés kiteljesedjen. Az ujjaim enyhén megfeszülnek, a térdeim megremegnek, s erre a pár pillanatra tényleg úgy érzem, hogy miénk a világ, bassza meg mindenki, én csak őt akarom! Lassan húzom hátrébb a csípőm, majd újra vissza, s ezt párszor még elismétlem végjátékként, közben észre sem véve, hogy nem csak Jer öröme landolt a pólóján, hanem ahogy elengedem hátul, úgy enyhén közénk csusszan a felső.
- "A fenébe", ennyire szar volt? - súgom felé vigyorogva, majd eltávolodok - ami már most nem tetszik, hiszen órákig ott tudnék benne mozogni -, s lekapok én is egy vécépapírt, majd mögé lépve letörlöm a ruháját, mielőtt még tényleg túl feltűnő lesz minden. A gatyámat végül egy sóhajjal felhúzom, s tudatosítom magamban, hogy ez nem volt elég, még többet akarok Jerből, nem csak tíz percet...
- Na mi van, talán akarsz még egy menetet? - csapok a hátsójára, mikor beleüt a mosdóba idegesen. Talán ebben a pillanatban törheti meg a kis románcunkat egy gyenge kopogás.
- Minden rendben odabent? - szól az egyik légiutas kísérő nőcske bátortalanul. Én csupán egy pillanatig hezitálok, hiszen ennyi elegendő ahhoz, hogy rögtönözzek.
- Persze, minden rendben, csak a főnök úr elrontotta a gyomrát a reggelivel, és nem bírja amúgy sem a repülőutat. - közlöm oly' természetességgel, hogy még szinte magam is elhiszem.
- Ó, szükségük van elsősegély csomagra? Mindjárt idehozom! - hogy egy elsősegély csomag mit segíthet egy gyomorrontáson, azt magam sem tudom, de egyből visszaszólok.
- Nem, nincs szükség ilyesmire, már jobban van, csak pihennie kell. - ekkor átkarolom Jer oldalát, s a vállam felé biccentek, hogy karoljon át. Nem, nem ilyen romantikusan akarok kimenni...
- Vágj nyomorult fejet. Tudod, olyat, amilyet mindig is szoktál! - súgom felé egy aljas vigyorral, s majdnem felröhögök a saját taplóságomon. Jelenleg nincs jobb ötletem, hogy menthetnénk a helyzetet, s biztos vagyok benne, hogy a kisasszonyka addig ott marad a mosdó előtt, amíg mi ki nem megyünk. Nem tudom, hogy Jernek van-e jobb ötlete, de ha nincs, és azt teszi, amit mondok, akkor miután felvettük a pozíciót, kinyitom az ajtót.
- Már minden oké, túléli. - mosolygok biztatóan a lányra, aki úgy tűnik, hogy felismer, hiszen nagyon felcsillan a szeme. Szerencsére csak ő van a vécé előtt, így nem kell harminc embernek beadni ezt a kamu szöveget. Ha Jer sem csinál hülyeséget, akkor úgy néz ki a helyzet, hogy beveszi a lányka a rosszullétet. Biztosan nem őnagysága az első, akire rájön a hányás egy repülőgépen, s biztosan nem én vagyok az első, aki segít egy utastársának. Visszaérve a székekhez, besegítem Jeremiaht, majd lehuppanok mellé az ülésre, s a képemről alig bírom levarázsolni a kielégült vigyort.
- Remélem, nem bántad meg, hogy behódoltál... - harapom be alsó ajkam, ahogy felé sandítok buján. Megint elröhögöm magam - érezhetően ledobtam magamról némi feszültséget -, majd kortyolok párat a cukormentes teából. Ekkor érhet mellénk egy kocsi, tele mindenféle étellel, úgyhogy én hamar lekapok róla egy mindenmentesnek tűnő szendvicset.
- Mr. Hill fizet! - biccentek a főnök úr felé, mikor kérik az árát. Meg sem várom, hogy lebonyolítsák, kibontom a szendvicset, s jó nagyot harapok belőle.
- Te fizetsz mindent, úgyhogy vehetjük úgy, hogy erre a kis kiruccanásunkra én vagyok a ribancod. - mosolygok felé kekeckedve. - Amúgy miért kell ilyen hirtelen meglátogatnod a húgod? Nem épp olyannak ismertelek, aki csak úgy hátra hagyja a munkát. - kérdem tőle két falat között. - Na és mit takar az, hogy szigorú vallásos élet? Nem is jelenhetek meg ebben a ruhában, vagy mi? - újabb falat, amit leöblítek pár korty teával. Ekkor azonban kis híján megfulladok, mikor tudatosul bennem egy lényeges dolog.
- Jer... Nem is tudják, hogy te meleg vagy, igaz? - pillantok felé elkerekedett szemekkel, s olyan ártatlanul pislogok a kékséggel, mint egy kutyakölyök.
Szívesen koptatnám még a szavakat egy ideig, ám így, hogy kielégültem, jól laktam, s még a repülő is ringat, hamarosan álomba szenderülök. A fejem szép lassan Jer vállára csúszik, s ha nem tol vissza, akkor bizony egy ideig ott is marad. Lábam kicsit jobban simul az övéhez, s ha a combján pihen a keze, akkor közelebb teszem hozzá az enyém, s a kisujjammal átfonom az övét. Igen, Arian bújós kedvében van...
Arian Saglam
Korom :
22

Tartózkodási hely :
USA

Hozzászólások száma :
101

reagok :
81

Felhasználó profiljának megtekintése

Arian & Jeremiah :: Secrets and Lies - Page 3 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Arian & Jeremiah :: Secrets and LiesArian & Jeremiah :: Secrets and Lies - Page 3 EmptySzer. Márc. 06, 2019 10:29 am


Jeremiah & Arian
I can't help but love you
Even though I try not to
I can't help but want you
I know that I'd die without you

+18

Egy idióta barom vagy, Jeremiah Hill… Miller… Úgy üvöltött bennem a józan ész, hogy a dobhártyámat is ki tudta volna szakítani ha ez nem csupán odabent történik. Mégsem löktem el. Hagytam magam csókolni, éreztem, ahogy forró levegő lehel az ajkaim közé. A testünk összesimult a szűk kis helyen odalent. Ettől pedig, mintha csak távolabb került tőlem és a valóságtól az, ami helyes volt és ami őrült módon próbált felszabadulni bennem, hogy kijussak ebből a mosdóból, ebből a később nagyon is kellemetlen helyzetből. Csakhogy a forróság már erősebb volt… meg az a sok érzés, ami azt az egészet irányította.
– Ahh… – Szakadt ki belőlem egy nyögés, ahogy ujjai a csípőmet szorították és finoman mozdítottak a vécé irányába. Ellen kellett volna állnom, de akármennyire is akartam volna, a vágyak sokkal erősebbek voltak. Érezte rajtam, hogy mennyire kívánom és kitapintva minden gyenge pontom, könnyen győzedelmeskedett felettem. Hogy lehet, hogy éppen ő… ez a kölyök képes volt erre? Karlnak sosem sikerült, azért kellett rám erőszakolnia magát saját lelkiismeretének nyugtatására. Az is fájdalmas volt, akárcsak veszíteni Ariannal szembe, de ez valahogy mégsem ugyanaz volt.
Hozzám simult újra és újra. Éreztem, mennyire lüktetően, vadul vágyakozik utánam… ezért én is felé mozdulatam közben. Nem bántam, hogy nem töltött ki azonnal vadul, akaratosan – még ha titkon azaz oldala is nyűgöz le a legjobban. Meglehet ezért volt ellenállás részemről, mert valami beteges énem, akit általában elnyomok jó mélyre, győzni akarta látni őt. Már nem igazodtam ki saját magamon sem… megőrültem, mint egy idióta tini, aki belezúgott a fiatal, jóképű színészbe.
Az oldalamba fúródó fogaktól végig futott rajtam a libabőr. Meg kellett kapaszkodnom a vécé feletti, kiálló részben, annyira remegtek a térdeim. A nyögéseket és sóhajokat azonban megpróbáltam halkra fogni, ami igencsak nehezen ment, mikor megéreztem a nyelvét végig simítani ott hátul.
– Halkan… –Lihegtem, miközben testünk mind jobban és jobban összeolvadt. Remegő térdekkel kapaszkodtam még mindig. Nem volt már visszaút vagy menekvés, hogy most mondjak nemet. Ha elhúzódtam volna lehet még le is ver… vagy ki tudja. Éreztem eddig is, hogy vágyik rám, de most valahogy még jobban akart.
A hajamba túrt, úgy húzta hátra a fejem annyira, hogy meg tudjon csókolni. Nem volt erőm viszonozni, ezért csak az ajkai közé leheltem. A térdem még vadabbul remegtek, mint korábban. Én is vágytam rá… pont ugyanannyira, mint ő. Csak nekem volt annyi akarterőm, hogy még elviseltem volna egy napig, amíg megkapjuk a helyünket a szállodába. Arian olyan volt, mint egy vad bika, akit az indulatai könnyen kibillentenek a normális – időnként meglepően szerelmes – viselkedéséből és olyankor letarolva mindet csak akar és akar.
– Nem kell hosszúnak lennie… basszus, már vagy tíz perce itt vagyunk… – Leheltem bele a szavakat a mosdó csendjébe. Hirtelen úgy éreztem, mintha ezer meg ezer fül hallgatózna odakint, azt várva, mi lesz ennek a vége. Nem szerettem volna még valami nevetséges reptéri büntetést benyelni szeméremsértésért… mert gondolom azt is nekem kellett volna kifizetni, holott nem én kaptam kangörcsöt, amint megláttam a másikat.
Azt kívántam bárcsak tudnék rá igazán mérges lenni. Csakhogy, míg testünk összeolvadt én sem tudtam a forróságtól normálisan gondolkodni. Ezért akármilyen szorosan is tartott, felé mozdultam. Ha ő nem is akarta elsietni, hát az én testem iszonyatosan kívánta őt és űzte volna végig magunkat. Csak élveztem, ahogy minden mozdulatra újabb és újabb forró hullám önt el és már nagyon is akartam érezni magamban azt a teljességet, amit eddig csak egyszer sikerült megszakítás nélkül.
Éreztem, ahogy a gyönyör néhány perc elteltével átjár. Körmeim belemélyedtek a falba, az izmaim megfeszültek és egy apró nyögés hagyta el az ajkaimat. Ennyire tudtam visszafogni magam. Közben már azon imádkoztam, hogy ne várjon kint minket egy utaskísérő valami fenyítő eszközzel…
– A fenébe… – motyogtam halkan és ügyetlenül, egy darab vécépapírral próbáltam letörölni a pólómat és a kabátom alját, amit sikerült alaposan összekennem. – Ez a te hibád…
Elhúzódtam tőle, hogy felrángassam magamra a nadrágot. Úgy préselődtem oda a tükörhöz, de hiába túrtam bele a hajamba, csak nem akart kevésbé kócosnak tűnni. Ettől persze dühös lettem és ököllel beleütöttem a mosdótálba, amitől csak megfájdultak a korábban lesérült ujjaim.

 ~ outfit ~ Nem számoltam ~  ❋ ~
Jeremiah Hill
Korom :
32

Tartózkodási hely :
Lancaster, Pennsylvania

Hozzászólások száma :
92

reagok :
81

Felhasználó profiljának megtekintése

Arian & Jeremiah :: Secrets and Lies - Page 3 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Arian & Jeremiah :: Secrets and LiesArian & Jeremiah :: Secrets and Lies - Page 3 EmptyVas. Márc. 03, 2019 3:26 pm


Jeremiah & Arian
"When a heart finds another, what's a cloud more or less in the sky?"

18+

Mondjuk sejthettem volna, hogy nem lesz olyan egyszerű minden, mint ahogy a pillanat hevében elképzeltem nem is olyan rég. Jerért minden egyes pillanatban küzdenem kell, de nem csak a testéért, hanem a lelkéért is. Egy apró figyelemért vért kell izzadnom, bár mikor sikerül kicsikarnom belőle, amit akarok, akkor aztán dicső a győzelmem. Persze, addig vagy ötvenszer kapok dührohamot, s legszívesebben párszor behúznék neki egy hatalmasat, ám én nem vagyok olyan ideggyenge, mint egyesek. Mindenkit összevetve sem küzdöttem ennyit, mint most érte. De megéri. Minden percért megéri.
- Azért, mert izgalmas! - súgom felé szenvedélyesen, hosszasan elnyújtva a szavakat, s csak hogy tegyek még rá egy lapáttal, enyhén beharapom az alsó ajkam. Ennél igazából nem is kell több magyarázat. Akarom őt, és mocskosul izgalmas tilosban járni. Tisztában vagyok vele, hogy sok minden múlik az idióta akaratosságomon, s hogy minden szarba belerángatom Jert, de azért remélem valamennyire ő is elgondolkozik azon, milyen unalmas lenne az élete nélkülem. Munka, idegeskedés, gyökér Karl, pia. Ugyanez a következő napra, s azutániakra is. Velem is dühös és ingerült, azonban ott van a szenvedély is, ami mindent a keblére ölel, s egy egészen más tartalommal tölti meg az indulatos szavakat. Nálam is ez a helyzet, s hiába tartom magam izgalmasnak, magamat nem tudom kellően elszórakoztatni... Azt viszont nagyon is élvezem, hogy Mr. Nagyságos Hill körül lebzselhetek, s levehetem a lábáról. Tudom jól, hogy mindenével azon van, hogy ellent mondjon nekem, de csak azért, mert nincs hozzászokva a jóhoz. Majd én megtanítom neki, hogy működnek a dolgok!
- Tartsam vissza? Mi vagyok én, valami kurva csap?! Jesszus, Jer... - forgatom meg a szemeimet értetlenül. Nálam nem úgy működnek a dolgok, hogy egyik pillanatban akarom őt, a másikban meg átkapcsolok magamban egy kapcsolót, s már nem.
- Egy felnőtt ember lehet, de mivel te úgyis csak egy hülye kölyöknek tartasz, így feljogosítasz minden ilyen cselekedetemre. - vigyorgok felé önelégülten és nagyképűen, mintha én győztem volna ezt a csatát. Olykor saját maga ellen tudom fordítani a szavait, s hogy nyomatékosítsam a beszédem, még vadabbul markolok rá odalent.
Próbál eltolni, próbál ellenkezni, de én nem hagyom magam. Miután szétszedem a nadrágját, ellököm magamtól a kezét, sőt, még egy kicsit rá is szorítok a csuklójára. Ajkaim ugyan enyhén eltávolodnak, ám mikor újra közel kerülök hozzá, akkor pár pillanatig teljes egészében érezhetem őt magamban.
- De igen, akarod, érzem... - lehelem rá, s egy utolsó nyelvsimítás után állok csak fel. S még mindig ellenkezik, még mindig el akar lökni magától, de ezt már nagyon kezdem unni. Úgyis elveszem, amit akarok, maximum kicsit durvábban, ha így viselkedik.
- Leszarom a karriered! Az ott kint van, én meg itt bent vagyok! És most már fejezd be ezt a szart! - érezheti, mennyire kalapál a szívem, hiszen még mindig azt hiszi, hogy a karja el tud választani tőle. Hát, nagyon rosszul hiszi. Így mielőtt még közelebb lépne, erősen megragadom a kezét, s oldalra tolom azt. Ingerülten pislogok felé, ám mikor végre megpillantom a tekintetében a megadást, egyből önelégültté válik az ábrázatom.
- Így mindjárt jobb... - ahogy kimondom ezt, szinte azonnal letámadom a vad csókommal, mely ennél mohóbb már alig lehetne. Nem húzom az időt, s nem is tudnám, mert már a nadrágom annyira feszül, hogyha nem bontom ki hamarosan, akkor teljesen biztosan leszakad rólam. Őrülten lihegek ajkai közé, ahogy pillanatok alatt letolom a nadrágot, s még közelebb húzódok hozzá úgy, hogy odalent szenvedélyesen simulhassunk össze. A csókjaim ekkor már nyakát ostromolják, s hamarosan ráfogok erősen csípőjére, majd megfordítom őt. Ám ez így nem lesz jó, nagyon nem lesz jó. A hely annyira szűkös ebben a pózban, hogy lehetetlenség lenne megmozdulni. Úgyhogy egy erélyesebb lökéssel a wc felé terelem, hogy hosszában egyszerűbb legyen a dolgom. Majd deréktájon előrébb tolom, s érzékien hozzásimulok párszor hátulról. Mintha ezzel csillapítani próbálnám a felgyülemlett vágyakat, ám ezek a kis mozdulatok még inkább arra ösztönöznek, hogy azonnal hatoljak beljebb Jer forró kéjbarlangjába. Nem tudom elképzelni, hogy bírják az emberek évekig szex nélkül...
Kicsit oldalra hajolok, s eközben enyhén beleharapok az oldalába, a végén azonban a nyelvem hátul szökik rajta végig, hogy még véletlenül se legyen kellemetlen egyikőnknek se a kezdeti élvezet. Ezután újra kiegyenesedek, s lassan megérezheti a forró, vad lüktetést, mely már annyira vágyakozott utána.
- Ahh... Végre... - nyögöm a levegőbe, ahogy egyre fokozottabb tempóban simulunk össze. Úgy érzem, megbolondulnék, ha nem érezhetném őt minden nap, de hát a fantáziám is nagyon sokat rátesz az egészre. Olyan képzelgéseim vannak róla mindig, hogy ha meg tudná őket, akkor szerintem nem csak a családja, de ő is megpróbálna ördögöt űzni... Majdnem egész testemmel ráhajolok, s belemarkolok a hajába. Persze nem fájón, épp annyira, hogy kicsit hátrébb tudjam húzni magamhoz, hogy oldalra fordítva lophassak egy csókot. Ám mikor elhajolok, már érzem, hogy ennek nem lesz jó vége.
- Baszki... Ez nem lesz hosszú... - megáll a csípőm a kéjes keringővel, s erősebben belemarkolok Jer oldalába, nehogy véletlenül megmozduljon. Érezheti, milyen erősen lüktetek, de még egy kicsit ki akarom élvezni, hogy végre együtt lehetünk - tök mindegy, hogy épp egy repülőgép mosdójában csináljuk...
Arian Saglam
Korom :
22

Tartózkodási hely :
USA

Hozzászólások száma :
101

reagok :
81

Felhasználó profiljának megtekintése

Arian & Jeremiah :: Secrets and Lies - Page 3 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Arian & Jeremiah :: Secrets and LiesArian & Jeremiah :: Secrets and Lies - Page 3 EmptySzomb. Márc. 02, 2019 1:39 pm


Jeremiah & Arian
I can't help but love you
Even though I try not to
I can't help but want you
I know that I'd die without you
+18

Túl szűk volt a hely ahhoz, hogy megszabadulhassak tőle. Hiába is taszítottam el, hiába próbáltam nem érezni az illatát, már túlságosan az orromba férkőzött. Ráadásul a teste melegét is intenzíven éreztem, a szívem egyre vadabb és vadabb ritmust járt, minden porcikám kívánta és ettől bosszús voltam. Nem akartam ilyen megalázó helyzetbe kerülni. Egy ágyban, párnák között elvagyok, de a különleges helyszínek sosem voltak a kedvenceim. Szerencsétlennek éreztem magam és már tudtam is, hogy odakint valaki a mosdó előtt toporogva várja, hogy kimenjünk… s ha meglátja, hogy ketten vagyunk, akkor az egész hír be fogja járni a gépet, onnantól meg majd jól megbámulnak. Másnap természetesen a már az újságok címlapján lesz az egész történet. Éppen elég volt már persze ehhez az is, ahogy a reptéren megölelt mindenki szeme láttára.
– Nem viselkednék sehogy, ha nem ezt váltanád ki belőlem… – Dühösen mordultam rá, ahogy hátam egészen nekifeszült a mosdónak. Esélyem sem volt átgázolni rajta, mert ha félre is löktem volna is túl kevés volt a hely ahhoz, hogy csak úgy kipréseljem magam.
Mérgesen néztem rá, ahogy háta az ajtónak feszült. Pontosan azt éreztem, mint az első éjszaka ott a lakókocsiban. Rengeteg dolog kavargott bennem, amitől a vérnyomásom pillanatok alatt az egekbe szökött. Nem volt elég az az átkozott düh, bekapcsolódott az az átkozott, kavargó düh.
– Miért hiszed azt, hogy szükségem van arra, hogy egy mosdóban szexeljek, ami ráadásul kisebb, mint a fehérneműs szekrényem… – Megint mordultam, de most csendesebben, figyelve, hogy odakint senki se halljon meg minket. Nem akartam bajba kerülni, nem akartam megint a címlapra kerülni… ezúttal alkoholista, perverz vénemberként. Az előbbi még talán igaz is lehetne, hiszen indulástól kezdve arra vágytam, hogy egy jó nagy korty whiskeyt nyakaljak be.
Nem tudom, miért hagytam, hogy a kezemet a hátsójára húzta. Bár valószínűleg ez a korábban is tapasztalt, „fogd csak, mert ilyet nem fogtál” mániájának a következménye. Régen edzettem már komolyan, de az én hátsóm is volt annyira jó, mint az övé… csak éppen nem kell ezt az egész világnak szavakkal bizonygatnom. Éreztem persze, hogy mennyire vágyakozik utánam, hogy még jobban hozzám simult a teste.
A szavai és az újabb csókok hatására már majdnem megsajnáltam, de ahogy megéreztem magamon is azok hatását, megint elöntött a düh. Nem akartam éppen egy mosdóban ilyen vadul, ilyen szenvedélyesen vágyni rá.
– Ezt nem lehet… tartsd vissza… egy felnőtt ember képes rá… – Magyaráztam sóhajok közepette. A kezei vadul simítottak odalent, aztán megéreztem a póló alatt ujjai meleg érintését.
Ahogy letérdelt, elfogott a pánik. Megremegtem és a félelem csak tovább táplált a dühömet. Minden erőmet be kellett vetnem. Ajkai a hasamhoz értek, belemarkoltam a hajába, hogy hátrébb toljam a fejét, de a nadrágot lehúzó kezeit már nem tudtam elütni.
– Nem akarom… nem… – sóhajtottam.
Nyelve nedvesen, lágyan siklott végig odalent. Idegesen remegtem meg, élvezve az egész helyzet. Közben tenyeremmel eltakartam az arcomat, mutató- és hüvelykujjaim a szemhéjamra siklottak. Éreztem, hogy engem néz eközben, de csak akkor pillantottam rá újra, amikor hevesebb lett az egész.
– Nem! Arian, nem! – Határozottan tenyereltem a homlokára és toltam el, mert már éreztem, hogy ennek jó vége nem lehet. Legutóbb az én élveztem is legalább annyira durván, kegyetlenül szakadt félbe, csúcspont nélkül, mint az övé s ez az én testem is megviselte. Könnyedén kicsalta volna belőlem a gyönyört de nem akartam. S azt sem akartam, hogy odakint bárki is halljon minket. Bár erősen csengtek szavaim, mégis olyan halkan, hogy azt csak mi hallhassuk odabent a fülkében.
Ismét felállt ugyan, de a csók után magunk közé emeltem a karom – persze csak annyira kinyújtva, amennyire a hely engedte, hogy távol tartsam magamtól. Nem engedhettem meg neki egy ilyen botlást, ez egy egész karriert tehetett volna tönkre. Leginkább az enyémet… az övének még talán jót is tesz, hiszen fiatal, ártatlan és „cuki!” – ahogy a hülye tinilányok sikoltozzák azt.
– Elég! – Sziszegtem felé idegesen.– Arian, tönkreteszed a karrierem, miért nem érted már meg?! – Persze voltam olyan hülye, hogy közelebb léptem hozzá, megéreztem az illatát, azt, hogy mennyire vágyakozik rám. Nem tudtam tovább ellenállni, valahol ezen a ponton tört meg a védekezés… nagyjából bármit megtehetett velem. Talán igaza volt, Karltól sosem kaptam igazán semmit. Eleinte élvezte, hogy fiatal vagyok, hogy bármit megadok neki… idióta voltam, amiért hagytam magam elcsábítani.
– A francba… – Nyögtem beismerve a vereségem.

 ~ outfit ~ Nem számoltam ~  ❋ ~
Jeremiah Hill
Korom :
32

Tartózkodási hely :
Lancaster, Pennsylvania

Hozzászólások száma :
92

reagok :
81

Felhasználó profiljának megtekintése

Arian & Jeremiah :: Secrets and Lies - Page 3 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Arian & Jeremiah :: Secrets and LiesArian & Jeremiah :: Secrets and Lies - Page 3 EmptyHétf. Feb. 25, 2019 10:34 pm


Jeremiah & Arian
"When a heart finds another, what's a cloud more or less in the sky?"

18+

Ahogy hallgatom Jeremiah morgolódását, egy pillanatra eszembe jut, milyen bújós volt egy napja betegen, és milyen nagyon vágyott az ölelésemre - s hogy én ezt mennyire élveztem. Hogy még az a fránya "sz" betűs szó is előjött belőle kábult állapotában, most pedig megint úgy viselkedik, mint egy hatalmas seggfej. Nem is tudom, hogy gondolhattam akár egy percre is, hogy majd viszonozni fogja az ölelésem a reptéren, s újra elmondja, hogy szeret. Talán egykor Karlnak sikerült még megszelídítenie, s kicsikarni belőle érzelmeket, de én nem az az ember vagyok, aki e téren betörhetné. Már csak azért sem, mert tegyek bármit, az ő szemében mindig ugyanaz az a hülye, fiatal kölyök maradok. Ám ezen kár is töprengeni. Azzal, hogy ellökött magától a reptéren, minden érzelmességet visszataszított bennem jó mélyre. Hiszen nála éreztem először, még ha csak egy pillanatra is, hogy bassza meg a világ, bassza meg mindenki, én őt akarom! Csak egy apró sugallat, egy heves lángolás, egy forró szikra volt csupán. Aztán ahogy jött, úgy múlt el nagyon hamar. Köszönhetően neki.
A vágy persze sosem múlhat el. Az mindig ott ül a testem mélyén, hiába vagyok haragos, bús, vagy épp vidám. Ez olyan dolog, amit egyszerű gondolatokkal vagy érzésekkel nem tudok eltüntetni magamból. Legyen bármilyen bunkó Jer, akkor is iszonyatosan vágyakozok utána, s lassan kezdem azt érezni, hogy ez az éhség alig csillapítható.
- Akkor ne viselkedj úgy, mint egy hülye, hisztis Hercegnő! Néha rosszabb vagy, mint egy nő! - válaszolom vissza, de mit sem érnek ezek a szavak. Egyre jobban lüktet bennem az akaratosság, különösen úgy, hogy tudatosul bennem, hogy össze vagyunk zárva kettesben. Aláírom, lehetne annyi józan eszem, hogy elkerülöm az ilyen helyzeteket, s még véletlenül se sodrom magunkat olyanba, melyből könnyedén pletyka robbanhat ki. Azonban a józan eszem már rég szunnyad. Egészen Jer előtt mindig higgadtan, s ésszel kezeltem az ilyesmit, nem véletlenül nem talált fogást rajtam semmilyen szennylap. Most azonban teljesen más a helyzet. Nem tudok parancsolni az érzéseimnek, sem az ösztöneimnek, sem a vágyaimnak.
Megpróbál ellökni, ami annyira sikerül is, hogy nekifeszülök az ajtónak, de semmi több. Túl szűkös a hely ahhoz, hogy eltaszítson magától teljesen. Nem is hagyom magam, újra szorosan hozzásimulok.
- Mi lenne, ha egyszer megpróbálnád csak egy kicsit élvezni az életet? Elhiszem, hogy Karl mellett rohadt unalmas lehetett... De én izgalmas vagyok! Valld be, hogy sosem szexeltél még egy repülőnek a wc-jében! - súgom felé érzékien, mintha csak rá akarnám döbbenteni, hogy eddig mennyire szar és unalmas volt az élete. Ha jó lett volna, akkor nem lenne mára ilyen ideggyenge, megcsömörlött vénember. Azt hiszem, vissza kell rántanom a valóságba, mielőtt még túlságosan elmerül a saját maga ásta sírgödörben.
- Nem látott meg senki... - súgom még halkabban, szinte a nyakára lehelve szavakat. A csókja még ott ég ajkaimon, egyre nagyobb lángra lobbantva az egész testem. A mellkasomon pihenő kezét megragadom, majd hátratolom a hátsó felemre, s még szorosabban simulok hozzá.
- De én nem tudok addig várni! Nem bírom már, Jer... Megőrülök! - szinte könyörgöm felé a szavakat. A csípőm hullámzik előtte egy aprót, s már így is megérezheti, hogy miről beszélek. Ajkaim sem bírják már a szárazságot, így szenvedélyesen csattannak a nagyságos úr száján. Megpróbálhat ellökni, vagy eltolni, de nem igazán fogom hagyni magam.
- A szoba jó ötlet, ott majd mindent bepótolunk, de addig is... - hevesen kúszok le nyakához, miközben mindkét kezemmel ott simítom őt vadul, ahol csak tudom. A tenyerem egy ponton becsúszik a felsője alá, hogy érezzem a bőrének melegét, mely még inkább felkorbácsolja a vágyaim. Közben lassan guggolok lefelé, s bár elég nehézkes a mozdulat, de végül sikerül úgy helyezkednem, hogy teljes háttal az ajtónak feszülve térdelhessek Jeremiah előtt. Ha még mindig nem ellenkezik túlságosan, akkor kicsit felhúzom a felsőjét, hogy a hasán csókolhassak végig. A kezeim ekkor már a nadrágjával babrálnak, s egészen addig nem nyugodnak, míg lejjebb nem tudom húzni rajta.
- Csak mondd ki őszintén, hogy nem akarsz engem... És akkor békén hagylak... - itt a hangsúly az őszinte szócskán van. Látom rajta, hogy mennyire vágyik utánam, s ezt még a haragos szavai sem tudják elrejteni előlem. Tudom jól, hogy őszintén úgysem fogja tudni kimondani, hogy takarodjak, s ne érjek hozzá. S ezt kihasználva rámarkolok odalent, majd egy szenvedélyes mozdulattal végigsimítom rajta a nyelvem, persze közben végig úgy, hogy lássam a tekintetét. Látni akarom, ahogy küzd magával, s azt is, ahogy végül majd megtörik a súly alatt. Tudom még tetőzni a helyzetet, így egy sóhajjal veszik el a számban váratlanul, jó mélyen, hogy érezze a törődést... Az újabb és újabb mozdulatba belenyögök, s a sóhajaim egyre szaporábbak lesznek, ahogy egyre jobban eluralkodik rajtam a szenvedély. Vajon sejti Jeremiah, mennyire akarom őt? Hogy amit mutatok ebből az egészből, az még semmi ahhoz képest, mint ami bennem tombol? Egy ideig még élvezheti ajkaim áldásos gyönyörét, ám túl sokáig nem bírok már ebben a helyzetben maradni. Még mélyebben akarom őt érezni, még vadabbul, csak hogy megalapozzuk az esti kis játékunkat - ha már így felhozta az ötletet... Lassan állok fel, s mikor kiegyenesedek, egyből egy mohó csókban fojtom el a mozdulat végét. Én már készen állok, hogy végre újra kiélvezhessem a testének minden édes szegletét. Azt, ami már csak az enyém...
Arian Saglam
Korom :
22

Tartózkodási hely :
USA

Hozzászólások száma :
101

reagok :
81

Felhasználó profiljának megtekintése

Arian & Jeremiah :: Secrets and Lies - Page 3 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Arian & Jeremiah :: Secrets and LiesArian & Jeremiah :: Secrets and Lies - Page 3 EmptyVas. Feb. 24, 2019 12:46 pm


Jeremiah & Arian
I can't help but love you
Even though I try not to
I can't help but want you
I know that I'd die without you

Ez Arian, még akkor sem tud komolyan viselkedni, mikor meg kéne húznunk magunkat. Már az is éppen elég feltűnő volt, hogy kettesben utaztunk és megölelgetett a reptéren – arról nem is beszélve, hogyan bámult rám. Még el sem araszoltunk rendesen a helyünkig, neki a szűkös folyosón a hátsómba kellett markolva. Erőteljesen, követelezően és ez bosszantott annyira. Azonban egyelőre nem kezdtem el vele vitatkozni, hátra fordultam, hogy érezze: ez nem jó vicc. Nem érdekelt, hogy ártatlan képet vágott. Engem ezzel nem vesz meg.
A gyerekes viselkedését még persze megtetézte azzal, hogy közölte, ez a hely „szar.” Igen, nem is kicsit szar, ezzel mindketten egyet értettünk, esetemben főleg az után csúcsosodott ki az ellenérzés, mikor a lábaimat nem tudtam rendesen kinyújtani és úgy éreztem, egészen bepréseltek egy aprócska ülésbe. Gyűlöltem a turistaosztályt, egyszer utaztam rajta összesen, amikor megszöktem otthonról. Akkor pedig minden létező pénzemet egyetlen repülőjegyre szántam és bármire képes voltam, hogy távolra kerüljek a Lancaster mellett fekvő amish teleptől.
Éreztem, hogy egyre idegesebb leszek. Ezt pedig Arianon kellett levezetnem, mert hát kimáson. Hiába érintette finoman a combomat és simított végig, az csak tovább növelte a dühömet. Nem azért, mert hazaviszem. Valószínűleg a szüleim is csak egy bájos kisfiút látnak benne, akit alaposan meg kell majd tömni és ha megfelelően létezik a közösség szabályainak, akkor a vezetők sem teszik ki. Ő olyan, aki bárkit lehengerel egy mosollyal. Egyszóval nem emiatt aggódtam. Sokkal inkább az zavart, hogy nem félek el, még egy átkozott whiskeyt sem ihatok és bizonyára a vacsora sem lesz valami jó, amit kapunk. Itt csóró emberek utaznak, akiknek nincs pénzük kifizetni a diétás salátát és a natúr csirkemellet.
– Semmi bajuk nem lesz a bőrszíneddel. Nem amiatt szoktak ördögöt űzni… – Sóhajtottam és megráztam a fejemet.
Ajkaimhoz emeltem a kólás üveget, nagyot kortyoltam belőle. Ez persze nem nyugtatott meg annyira, mintha mondjuk a legnemesebb whiskeyt vagy egy remek bort kortyolgatnék. A buborékok talán csak még jobban idegesítettek. Indulatosan túrtam be a hajamba, ahogy Arian csak tovább tetézte a dolgokat és persze hallottam, hogy seggfejnek nevezett, mikor magára hagytam az üléseinknél. A lábába is megbotlottam, de a szűkös helynek köszönhetően éppen meg tudtam kapaszkodni egy támlába.
– Fejezd be ezt a viselkedést! – Mordultam rá, aztán bementem a mosdóba.
Megmostam az arcom egy jó adag hideg vízben, hátha az egy kicsit megnyugtat. Tudtam nagyon jól, milyen vagyok a kényelmetlen helyzetekben. Feszült, ideges és bunkó… mégis úgy gondoltam, hogy már éppen eleget tettem le az asztalra, hogy a legjobbat érdemeljem. Hiszen, míg mások otthon lazítanak a családjukkal, én dolgozom vagy éppen Karl agymenését viseltem el. Ez mostanra annyiban változott, hogy Arian táncol az idegeimen.
Belenézve a tükörbe láttam, milyen sápadt vagyok. Talán az egyenetlen étkezés, a reggeli ébredés tette. Nem tudtam, de nem is számított. Jobbnak láttam, minél gyorsabban visszatérni, mielőtt valakinek Arian elkezdi könnyes kiskutya szemekkel mesélni, milyen boldog. Az ajtó ugyan nyílt, de hirtelen csak azt éreztem, hogy tolnak befelé és mikor a hátam a mosdónak ütközött és az ajtó becsukódott, akkor fogtam fel, hogy a kölyök bolondult meg.
– Elment az eszed?! – Förmedtem rá fojtott hangon.
Ahogy kitámasztotta a kezeit a két oldalamon csak még szúrósabban néztem rá. Egyszerűen nem tudtam felfogni, mi a jó ebben az egészben. Az ilyen nagyobb gépeken persze nem egy vécé van, de még a hülyéknek is feltűnik, ha az ember már lassan tíz perce trónol odabent és akkor a személyzet is bekopog általában. Nem én akartam lenni az, aki miatt majd kitör a pánik, ne adj’ isten még az újságoknak is eladja valaki a nagy hírt, hogy Ariannal bezárkóztunk.
– Ne hívj Hercegnőnek! – Sziszegtem.
Csak szórakozott velem. Még tovább akart idegesíteni, hogy aztán majd jól leüvöltsem a fejét és megint megsértődhessen. Egyre biztosabb volt, hogy ilyen módon akart némi gyengédséget kicsikarni belőlem és ezt éppen ezen a ponton cseszte el. Ugyanis megmakacsoltam magam, így hiába simult egymáshoz a testünk csak morogtam egyet. Egy halk nyögés csak akkor szakadt ki belőlem, mikor kettőnk közé préselve a kezét rám markolt. Éreztem, hogy libabőrös leszek, ahogy végig nyal a nyakamon. Élveztem, de közben megint dühös voltam. Ellöktem, amennyire lehetett.
– Nem felnőttes! Kifelé! – Böktem az ajtóra, mintha egy szülő lennék, akinek meg kell nevelnie a gyerekét. – Nem fogom miattad leégetni magam. Éppen elég undorító pletyka terjeng rólam!
Azonban, nem történt semmi sem úgy, ahogy akartam. Jött az a csók, amit ugyan nem viszonoztam, még is túl szenvedélyesre és érzékire sikerült. Megint megremegtem. Én is pont akkor és pont olyan kielégítetlenül szexeltem, mint Arian és pont ugyanannyira hiányzott az érintése. Csupán jobban örültem volna, ha megvárja, míg szerzünk egy helyet magunknak Philadelphiában.
– Nem szexelhetünk itt… – Leheltem vissza, de közben már végig simítottam a mellkasán. Nem erőszakosan toltam el, csak lágyan. – Ki kell bírnod, míg meg nem érkezünk. Majd bérelünk egy szobát éjszakára… ahol csak mi vagyunk…
Sóhajtottam egyet közben és elfordítottam az arcomat. Nem akartam, hogy újra próbálkozzon.
– Ne viselkedj akaratos gyerekként! – Tettem hozzá némileg indulatossabban.

 ~ outfit ~ Nem számoltam ~  ❋ ~
Jeremiah Hill
Korom :
32

Tartózkodási hely :
Lancaster, Pennsylvania

Hozzászólások száma :
92

reagok :
81

Felhasználó profiljának megtekintése

Arian & Jeremiah :: Secrets and Lies - Page 3 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Arian & Jeremiah :: Secrets and LiesArian & Jeremiah :: Secrets and Lies - Page 3 EmptySzer. Feb. 20, 2019 11:00 am


Jeremiah & Arian
"When a heart finds another, what's a cloud more or less in the sky?"
Jeremiah biztosan nem látja, de csillogó szemekkel pislogok utána, mikor elkezdi szervezni a jegyem, s még az asztalra is csap értem. Egy pillanatra a szívemhez kapom a kezem, s kis híján annyira elérzékenyülök a jeleneten, s az ajánlatán, hogy bár tíz perccel ezelőtt a szomorúság hozta volna elő a könnyeim, most viszont a boldogság. Tudom jól, hogy nehezen fejezi ki magát... De az, hogy hazavinne engem magával a családjához, hát az több, mint szép gesztus. Mikor lettem ilyen érzelgős? Borzalom... S csak hogy elfojtsam az érzelmeket, s ne lásson meg rajtam újra semmi gyengeséget, ezért kezdek papolni a tüzes véremről. Holott szívem szerint azt mondanám neki újra, őszintén, hogy mennyire szeretem. Ám ezt nem lehet. Egyelőre még biztosan nem.
Sikerül ugyan feljutnunk mindkettőnknek a gépre, ám a turista osztály rohadtul kiábrándító. És büdös. Nem elég, hogy alig bírjuk átverekedni magunkat a szűk helyeken, még "véletlenül" Jer hátsójába is belemarkolok, ahogy az egyik nagy darab fickó mögött mászunk át. Jó erősen feszítenek rá az ujjaim, csak hogy érezze a törődést. Persze, ha morcosan hátranéz, akkor a világ legártatlanabb ábrázatával találhatja szembe magát. Muszáj kihasználnom a káoszt, na!
- Ez a hely szar. - nyögök egyet, ahogy én is bemászok a székre, s kellemetlenül szélesre kell tárnom a lábaimat, hogy egyáltalán beférjek. Magasabb vagyok, mint az átlag ember, s ezeket az üléseket rohadtul nem olyanokra tervezték, mint Jeremiah, vagy én. A hangom azonban egyáltalán nem dühös. Más esetben biztosan jobban kiakadtam volna, de így, hogy a nagyságos úrral kettesben utazunk távol a kötelességektől, igazából rajta kívül semmi sem tud felmérgesíteni. Annyira nem, hogy még arra is alig figyelek oda, hogy egy hátsó landol kis híján a vállamon. Az idegesség helyett inkább egy pillanatra ráhelyezem a kezem Jer combjára, s leírok egy apró kört.
- Komolyan? Engem meg odaviszel? - a szemeim megint felcsillannak, ahogy őt fürkészem, de muszáj elfordítanom a tekintetem, mielőtt még kiolvashatna belőle bármit. Pedig azzal a bunkóval sok ideig együtt volt... Velem meg csak alig pár napja szűrte össze a levet. És felajánlotta, hogy elvisz magával... Gyerünk, Arian, szedd össze magad! Veszek egy nagy levegőt, kifújom, s megpróbálom visszafogni a késztetést, hogy ne ugorjak azonnal a nyakába, és fojtsam meg az ölelésemmel s a csókjaimmal.
- Ördögűzőt? Csak nem maradi a Hill família? - vigyorodok el, bár nem sejtet túl sok jót, hogy Karlt nem akarta odavinni. Amit láttam belőle, abból nem tűnt túlságosan vészesnek, de ha Jer szerint kiakadtak volna... Hát, érdekes, az biztos.
- Remélem az én bőrszínem nem fog gondot okozni. Bár a te jellemedből kiindulva, simán elképzelem róluk, hogy rasszisták. Még szerencse, hogy rád tudok hatni bizonyos testrészeimmel... - vonom fel a szemöldököm kacéran, ahogy oldalra billentem a fejem, s végignézek rajta. Nem tehetek róla, hogy folyamatosan gerjedek rá! Minden gondolatomat ő teszi ki, s nehéz másra koncentrálni, főleg, ha ilyen közel vagyunk egymáshoz.
- Vasvilla?! Meg visszahúzódó, vallásos élet?! Figyelj, ha valami szektás vagy, és épp most viszel oda hozzájuk, hogy feláldozzanak... Akkor kérlek, mielőtt kinyírnátok, először erőszakolj meg, hogy boldogan haljak meg. - próbálok komoly ábrázatot ölteni, de nem igazán megy, majdnem elröhögöm magam. Nem tudom megállni, hogy ne gúnyoljam ki, hiszen nagyon nem így képzeltem a családját. Viszont az elhangzottak alapján tényleg moderálnom kéne majd magam, ha nem akarok éles tárgyat a hátsómba. Bár mondjuk Jer éles tárgyát elviselném szívesen, jó mélyen...
Hamarosan minden és mindenki a helyére kerül, én pedig Jer után kérek egy cukormentes teát, melybe azonnal belekortyolok. Ezek az ócska szarok természetesen a közelébe sem érhetnek azoknak a török teáknak, amiket régen ittam mindig. Sokszor hiányzik a hazai koszt, bár azok nem éppen az egészségükről híresek. Iszok még pár nagy kortyot, csak hogy lefojtsam a mérgem, hiszen a nagyságos úr megint kezdi a drámát... Mantrázom magamban, hogy nem húzom fel magam, csak az útra koncentrálok, s erre a szép gesztusra, de egyszerűen nem tudok ellenkezni a saját belsőmmel. Ha az robbanni akar, akkor bizony robbanni is fog.
- Seggfej... - lököm felé, mikor átmászik rajtam, s ha tehetem, akkor még a lábam is kirakom, hogy jól elbotoljon benne. Most ezt a megjegyzést miért kellett? Az őrületbe kerget az ilyen elszólásaival, melyekben kölyöknek titulál. Hát majd én megmutatom, ki a kölyök... Felpattanok rögtön a helyemről, majd a mosdó elé lépek. A tekintetem persze közben jár fel s alá, mindvégig a többi embert figyelve. Nem olyan rég szálltunk fel, s mivel még nem ült el a kezdeti izgatottság, így mindenki nyugalomban ücsörög a helyén. A mellettünk levő sorban ülő idős házaspárt már el is ringatta a repülő. Nekem pedig nem kell sokat várnom, hogy végre kinyíljon az a rohadt ajtó, így mikor már résnyire van, én azonnal betolom azt, befurakodok, s mikor bent vagyok, a hátsó felemmel betolom azt. Sőt, még be is zárom.
- Mi lenne, ha inkább te próbálnád meg moderálni magad, és nem viselkednél ilyen idiótán? Megértem, hogy a Hercegnő klimaxol épp, de jó lenne, ha nem rajtam vezetné le... - szórom felé a gúnyáradatot, majd lépek egy nagyon aprót felé - többet már nem is tudnék, így is össze vagyunk préselve. Két kezem kitámasztom a mosdón, közvetlenül az oldala mellett, majd erősen hozzásimulok.
- És ha én akkor is édesre vágyom? Mondjuk arra, ami a nadrágodban van? - egyik kezem kettőnk közé kúszik, majd rámarkolok odalent a nadrágjára. Eddigre már egészen közel hajolok hozzá úgy, hogy ajkaim lágyan tapadjanak a nyakára, ahol érzékien végignyalok egy forró sóhajjal.
- Ez elég felnőttes? Tudom még fokozni, ha akarod... - súgom halkan, majd nyelvem feljebb szökik, át arcélén, megállapodva ajkainál, s a mozdulat egy mohó, szenvedélyes, vágytól fűtött csókban ér véget, persze csak ha nem tol el magától. Jelen helyzetben mondjuk az sem segítene túl sokat, hiszen csak rajtam keresztül tudna kimenni innen. Azt meg nem engedem! Na jó, nem pont így terveztem azt a részt, hogy most jól megmondom neki a magamét... És különben is, ő tehet mindenről! Minden érzelmi hullámzásomnak egyedül ő az oka, s annak is, hogy alig telik úgy el fél óra, hogy ne gondolnék arra, milyen vadul fonódunk egymásba.
- Szexelni akarok! Most! - lehelem a csókunk közé akaratosan.
Arian Saglam
Korom :
22

Tartózkodási hely :
USA

Hozzászólások száma :
101

reagok :
81

Felhasználó profiljának megtekintése

Arian & Jeremiah :: Secrets and Lies - Page 3 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Arian & Jeremiah :: Secrets and LiesArian & Jeremiah :: Secrets and Lies - Page 3 EmptyHétf. Feb. 18, 2019 11:30 am


Jeremiah & Arian
I can't help but love you
Even though I try not to
I can't help but want you
I know that I'd die without you
Ez az, Jeremiah! Add csak a hősszerelmes idiótát, aki szerelmesen a másik után rohan egy reptéren! Undorodtam magamtól és rettegtem, hogy Arian megragadja az alkalmat egy kis gúnyolódásra. Bolond vénembernek látszottam, aki egészen a nyakára csimpaszkodott, de valamit muszáj voltam tenni… tűnjek akármilyen érzéketlennek is, nem akartam, hogy két hét múlva lássuk viszont egymást morogva, mérgesen, egyetlen szó nélkül. Oda haza nekem nem sok lehetőségem volt arra, hogy telefonáljak vagy az instagramot lessem percenként, ellenőrizve, hogy vajon éppen megcsalnak-e. Megcsalás… ez is egy jó nagy ostobaság volt. Még az sem biztos, hogy együtt vagyunk. Fogalmam sem volt Arian, mit gondolt. Talán csak én gondolkodtam úgy kettőnkről, mintha máris összetartoznánk, holott alig ismertük egymás pár napja.
Ahogy a hangja elcsuklott, éreztem, hogy ezt a menetet most megnyertem. Láttam rajta, hogy elérzékenyül és ez volt az én baromi nagy szerencsém, ugyanis ilyenkor sokkal könnyebb volt a magam malmára hajtani a vizet. Csak bólintottam a kérdésére, aztán otthagytam, hogy megszerezzem a jegyet neki. Ha kell a gépről is kidobattam volna valakit, hogy jöhessen.
A pulthoz lépve elmagyaráztam a problémámat a kedves nőnek, aki szoros kontyba fogott hajjal máris gépelni kezdte befelé a megadott paramétereket: Philadelphia, egy óra múlva indul, első osztályos jegyek.
– Értse meg, akár többet is fizetek, de a társamnak fel kell jutnia a gépre. – Magyaráztam, mert már jó pár perce nem szólalt meg, csak hümmögött valamit az orra alatt. – Életbe vágóan fontos, hogy ezzel a járattal eljussunk az Államokba. – Tettem hozzá és kihúztam magam, hogy érezze, milyen komolyan beszélek.
– A turistaosztályon tudok két helyet biztosítani maguknak, Mr. Hill – mondta és úgy pislogott rám, mintha éppen most váltotta volna meg a világot. Hát rohadtul nem így volt, ugyanis engem pillanatok alatt elöntött a düh, még a kezem is ökölbe szorult. Úgy csaptam a pultra, hogy a nő még hátrébb is húzódott.
– Most szórakozik velem? Én a turistaosztályon? – Nem üvöltöttem egyelőre, csak fojtott hangon beszéltem. Nem kellett volna jelenetet rendeznem, hogy elvezessenek a rendőrök, ugyanis ez könnyedén megtörténhetett volna ilyen veszélyes időkben. Nem egy utazásomat törölték már terrorfenyegetettség vagy fenyegetőnek ható utasok miatt.
– Két helyünk van leghátul. Az első osztály tele van. – Magyarázta meg a helyzetet. – Higgye el, én roppantul sajnálom, de más megoldást nem látok, ha mindenképpen ezzel a járattal kíván menni. Ha ez segít, akkor az első osztályú jegyét visszavesszük és olcsóbban kapják meg az újakat.
Mordultam egyet. Tekintetemmel Ariant kutattam, remélve, hogy addigra már megbeszélte a bolond embereivel, hogy mi fog történni. Azokkal már végképp nem lett volna időm elkezdeni vitatkozni. Hamarosan indult a gép, így is rohannunk kellett, hogy elérhessük.
– Jól van, nem kell a kedvezménye, csak adja a jegyeket. – Válaszoltam végül és már készítettem is elő a bankkártyámat. Innentől már gyorsabban ment minden, visszaértem Arianhoz és már indultam is a megfelelő irányba. Sietnünk kellett befelé, hogy még időben elérjük a megfelelő kaput és pillanatok alatt a helyünkön legyünk. Azt még nem tudtam hogyan közöljem vele, hogy a lábunkat tutira nem fogjuk tudni kinyújtani és a fejünk mellett húzzák majd le állandóan a vécét. Túl jó volt a kedve és egyelőre nem akartam elrontani.
– Sietnünk kell! Szóval most ne magyarázz a forró véredről egy percre! – jegyeztem meg, nem is válaszolva a kérdésére.
Igazából viszonylag jó időt futva el is jutottunk a kapuig. Még volt öt percünk a gép felszállásáig így is, de odabent már fejetlenség uralkodott. A legtöbb utas még helyezkedett, így nekünk is nagyon nehezen sikerült eljutni a hátsó két ülésig. Én úgy estem be az ablakhoz, mert a szűk helyen alig fértek el a lábaim, de végre leültem.
– Mi van? – kérdeztem vissza értetlenül. Valójában annyira dühös voltam a rohadt kicsi ülések miatt, hogy nem értettem Arian mégis mi a fenéről beszél éppen ilyenkor. – Nem vittem soha oda, Karlt. Előadták volna az ördögűzőt, ha meglátják a szoláriumozott fejét.
Nem tudom, miért mondtam ezt ilyen gúnyos hangnemben. Az mindenesetre jó volt, hogy az „ördögűzőt” említettem, így legalább Arian nagyjából felkészülhetett mi várja ott. Azt nem mertem neki elmondani, hogy sem a telefonját, sem a szépfiú öltözékét nem hozhatja magával.
– A szüleim… visszahúzódó, vallásos életet élnek, szóval jó lenne, ha te sem adnád elő a „forróvérű szeretőt”, ha csak nem akarsz vasvillával a hátsódban menekülni. Világos?
Hamarosan megmutatták, hogy hogyan kell használni a különböző cuccokat, ha esetleg lezuhannánk vagy ilyesmi. Nem figyeltem szokás szerint, tudván, hogy nem úszom meg ezt a találkozást a családdal. Nincs nekem olyan nagy szerencsém. Így hát, amint a gép egyenesben volt, kértem egy kólát, ha már whiskeyt nem szolgának fel a turista osztályon.
– Kérhetsz bármit, én fizetek. De gyerekes édességekért nem vagyok hajlandó pénzt kiadni, már most szólok. – Sóhajtottam egyet. – És légy szíves, ha megérkeztünk Lancasterhez, akkor is próbálj meg felnőttként viselkedni.
Mozgolódni kezdtem és Arianon átmászva, kimentem a mosdóba. Legalább ott egy pillanatra egyedül lehettem. A turistaosztály ugyanis hangos, zsúfolt és lábszagú. Közel sem olyan kényelmes és tágas, mint amihez szoktam. Egy rövidke kéz- és arcmosás után már mentem is volna kifelé…
 ~ outfit ~ Nem számoltam ~  ❋ ~
Jeremiah Hill
Korom :
32

Tartózkodási hely :
Lancaster, Pennsylvania

Hozzászólások száma :
92

reagok :
81

Felhasználó profiljának megtekintése

Arian & Jeremiah :: Secrets and Lies - Page 3 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Arian & Jeremiah :: Secrets and LiesArian & Jeremiah :: Secrets and Lies - Page 3 EmptySzomb. Feb. 16, 2019 11:33 pm


Jeremiah & Arian
"When a heart finds another, what's a cloud more or less in the sky?"
Olyan gyorsan történik megint ez a kegyetlen érzelmi hullámzás, hogy nehezen térek magamhoz a megsemmisült kábulatból. Ezért fordítok olyan könnyedén és kiábrándultan hátat, s ezért nem nézek vissza többet. Mikor kimondta azokat a szavakat, melyek beletapostak a lelkembe, akkor úgy éreztem, hogy ezt a reptéri szakaszt minél hamarabb le kell zárnom. Pedig kitartó vagyok, s eddig is úgy mentem Jeremiah után, mintha egy lánc szorongatná a nyakam, s azon húzna maga után. Ám így, hogy már sokkal mélyebb dolgok mozognak bennem a háttérben, s nem csupán szórakozás az egész - hiába próbáltam bizonygatni magamban az elejétől fogva -, sokkal nehezebb félredobnom minden negatív érzésem. Szívből örülnék, ha dühös tudnék rá lenni megint, de nem vagyok az. Túl őszintének tűntek most a szavai, s nem éreztem bennük azt az indulatot, ami eddig korbácsolhatta fel odabent, s mondatott ki vele olyan aljas sértéseket. Még azoknak is jobban örültem volna.
A lábaim pedig csak visznek, meg sem állva egy pillanatra sem. Keserű sóhaj tör fel belőlem már pár lépés után, s olyan kiábrándult hidegség telepedik rám, hogy legszívesebben elásnám magam valahova jó mélyre a földbe, hogy ne halljak s lássak senkit. Ám hiába a vágyott gondolatok, a nevem akkor is meghallom magam mögül. Azonban nem állok meg, sőt, inkább gyorsítok a lépteimen, mintha mi sem történt volna. Azt kívánom magamban, hogy bár fordulna inkább meg, és hagyná a francba az egészet. Hagyjon engem békében elrepülni a gondolataimmal együtt, és ne rontson már a helyzeten. Épp így is rohadtul kellemetlen helyzetbe hoztam magam miatta, hogy egy percre is azt hittem, hogy úgy érez, ahogy én. Ilyen hibát soha többet nem véthetek. Egyedül az érintésére torpanok meg, ám pár pillanatnyi hatásszünet után fordulok csak meg.
- Csak hagyj elmenni! Te balra, én jobbra. Úgyis ezt akartad, nem? - nem vagyok ingerült, inkább némi számonkérés vegyül a hangomba. Szerintem jogosan. Nem fognak meghatni a szavai, hiszen az iménti kis jelenet úgy arcon csapott, hogy rendesen felébredtem a rózsaszín köd mámorából.
- "Hogy"? Elköszöntünk, pont. Mit akarsz még? - kérdem úgy, mintha semmit sem számítana az egész. Mintha rohadtul nem érdekelne, hogy szinte búcsú nélkül váltunk el, vagy az, hogy úgy tolt el magától, mintha egy idegen lennék. Már felesleges számomra a magyarázkodás, hiszen már kimondta azokat a rideg szavakat nemrég, azokat nem csinálhatja vissza. Mégis meglep ez a fura őszinteség, s gyanakvóan kezdem őt fürkészni.
- Ez igaz. - vonom fel az egyik szemöldököm. - És ez is igaz. - karba teszem kezeim, úgy figyelem őt tovább. Valójában az utolsó nem teljesen igaz. Előtte tényleg nem vágytam olyan emberre, mint ő. Meg sem fordult a fejemben, hogy hasonló kaliberű férfivel bonyolódjak össze. S ezért volt olyan unalmas eddig a "szerelmi" életem. Hiszen fogalmam sem volt róla, hogy valaki után ennyire vágyakozhatok, mint utána. Jelenleg fogalmam sincs, hogy mit akar kihozni az egészből, de kezd nagyon nem tetszeni a dolog. Hátrálok is egy lépést, jelezve, hogy nekem nincs időm hallgatni az önvallomását, mert megy a gépem. Ezeket előbb kellett volna mondani, amikor még számítottak volna valamit. Mert most már egyáltalán nem érdekelnek.
Aztán jönnek az újabb szavak... A kéklő szemeim elkerekednek, s kis híján a szívroham kezd kerülgetni, mikor felfogom, hogy mit mond. Persze, először értetlenül pislogok felé, mintha a tekintetemmel azt sugallnám, hogy "te most szórakozol velem?!". Hirtelen nem igazán tudom eldönteni. Groteszk, abszurd, szürreális, ironikus, meg minden más az egész helyzet. Jeremiah ilyennel nem szórakozna... Sejtheti, hogy vagyok olyan őrült, hogy addig nem szállnék le róla, amíg el nem érem a célom. Meg amúgy is... A családjával miért viccelődne? Ez még tőle is sok lenne. Viszont ha komolyan gondolja...
- Menjek veled... Haza? Kettesben? - a hangom elcsuklik. Ahogy ezeket kimondom, hirtelen mintha a fagyott szívem kiolvadna. Szerintem hamarosan rosszul leszek ettől a hullámzástól, muszáj lesz megemberelnem magam, s nem ennyire hevesen reagálnom legbelül Jer szavaira és cselekedeteire. Mikor ellép mellőlem intézkedni, akkor tudatosul bennem igazán, hogy tényleg nem viccelődött. Csillogó szemekkel lesek utána, s valamiféle mosoly szerűség jelenik meg az arcomon. Valójában egy önelégült vigyort próbálok visszafojtani. El sem hiszem... Eddig annyira ridegen viselkedett, most meg mintha valami érzelmet fedeznék fel a hangjában. És a tény, hogy képes lenne engem hazavinni... Még a víz is lever pillanatokon belül, émelyegni kezdek, s a szívem kis híján kiszakad a helyéről. A válaszom persze egyértelmű. Egy pillanatra nem fordul meg a fejemben, hogy nemet mondjak. Nem érdekel a fotózás, sem a foglalás a gépen, sem pedig más. Hogy szalasztanék el egy ilyen alkalmat?! Kettesben lenni vele... Távol a kötelességektől... Sehol nem olvastam Jer családjáról, de valahogy úgy tudom elképzelni őket, hogy egy hatalmas, fehér házban laknak a város szélén, csodálatosan letisztult és komoly környezetben. Luxus terepjárók mindenhol, néhol egy-egy veterán autó, mesés szoborkert, szolgálók, mindenféle. Kissé komor és szigorú szülők, s arrogáns testvérek, már ha vannak. Olyan izgatott leszek, hogy megperdülök a tengelyem körül, s a többiekhez sietek.
- Nem, Arian, nem! Nem mehetsz sehova! - Dwayne egyből dühös lesz, s Jer felé kezd mutogatni. Aztán csak magyaráz, s magyaráz, Larryvel az oldalán.
- Mégis mi a célod ezzel az egésszel?! - förmed rám, de én nem vagyok ideges. Sőt, egy széles, melankolikus mosoly húzódik az arcomra.
- Nincs célom. Egyszerűen csak szeretem... - ez pedig annyira meglepi őket, hogy köpni-nyelni nem tudnak. Viszont lassacskán Dwayne vonásai megenyhülnek, majd magához húz, s megveregeti a vállam.
- Vigyázz magadra, és ne csinálj hülyeséget. Két nap múlva mi is megyünk utánad, és megszállunk az egyik hotelben. Nem lesz egyszerű lemondani mindent, különösen a húgodat... De majd őt én kezelésbe veszem. - vigyorog szélesen, majd belebokszol a vállamba, aztán szépen lassan elszivárognak. Még intek nekik, majd végleg eltűnnek az egyik sarkon. Én pedig ott maradok. Veszek egy nagy levegőt, majd megfordulok, s megvárom, hogy Jer végezzen. Ha már lépked felém, akkor aztán már tényleg nem bírom visszatartani a vigyorom.
- És hogy mutatsz be? Én vagyok a szexi, forró vérű szeretőd? - villannak ki fehér fogaim. A szomorúságom pedig amennyire rám telepedett nemrég, olyan gyorsan szívódik fel. Még bennem van ugyan az utóérzés, amikor lépkedünk befelé a csekkolás után, de ezzel a cselekedetével sok mindent felülírt. S jóvá tett... Talán...
Még nehezen jutok a szóhoz, s egészen addig, míg fel nem szállunk a repülőre, alig beszélek. Nem azért, mert nem akarok, hanem mert lassan rendeződnek a fejemben a dolgok. Az, hogy most nem Los Angelesbe megyek, hanem oda, ahol Mr. Nagyságos Mindenkifelettálló Jeremiah Hill felnőtt. Biztosan pompás hely! Alig várom, hogy betegyem oda a lábam...
- Nem fognak furán nézni, hogy egyik héten Karlt viszed haza, a másik héten engem? - húzom kicsit összébb a szemeim, amikor már végre helyet foglaltunk mindketten. Igen, visszatért a régi Arian, már érzem... Nem lesz itt már semmi szomorúság, életcélommá vált megbosszulni Jer hidegségét. Hogy mivel? Hát az én tüzes, forró, török véremmel!
Arian Saglam
Korom :
22

Tartózkodási hely :
USA

Hozzászólások száma :
101

reagok :
81

Felhasználó profiljának megtekintése

Arian & Jeremiah :: Secrets and Lies - Page 3 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Arian & Jeremiah :: Secrets and LiesArian & Jeremiah :: Secrets and Lies - Page 3 EmptySzomb. Feb. 16, 2019 8:25 am


Jeremiah & Arian
I can't help but love you
Even though I try not to
I can't help but want you
I know that I'd die without you
Láttam Arian mosolyán, hogy rosszat tettem, hogy megint elszúrtam. A csalódottság úgy ült ki az arcára, hogy legyen bármilyen jó színész is, velem nem hitetett el semmit. Nagyon is tisztában voltam vele, hogy a lelkesedése őszinte volt, de nem engedhettem többet ennyire nyilvánosan s ha elgondolkodott volna, talán neki is eszébe jut. A tinirajongói ott nyüzsögtek a háttérben és ők bizonyára inkább tépték volna le a fejemet elevenen, semmint, hogy a szent Arian közelében lássanak. Nem akartam botrányt. Aligha lett volna ilyesmire szükségem azok után, hogy alkoholistának állítottak be a nagyközönség előtt. A zseni rendező és forgatókönyvíró, aki nem tud nemet mondani az italra. Micsoda művészi elképzelés, de valójában nagyon nem volt igaz. Minden írásom mögött komoly logika és hosszas gondolkodás húzódott. Sosem voltam olyan ember, akit csak úgy megszállt az ihlet, mégis ugyanolyan természetességgel jelentek meg írásom képei lelki szemeim előtt. Gyerekként szabadabb voltam, akkor erősebben éltek bennem a kitalált kis történeteim, írni viszont még nem tudtam jól. Az élénk jeleneteket nem tudtam úgy visszaadni, mint most, mikor a szavakat már jól forgatom.
Talán enyhíteni akartam azon, hogy eltoltam. Tudtam ugyanis, hogy fájdalmat okoztam neki, ezért húztam oda a kávézó pultjához és mondtam neki, hogy válasszon. Nem akartam haraggal elválni, hiszen Karllal megtettem s annak bizony vége is lett. Egy ideig még szorítottam a csuklóját, óvatosan cirógattam meg a bőrét a hüvely ujjammal, aztán elengedtem. Csak a válaszát vártam, hogy mit is akarna inni… de akkor megjelent az egyik tahó embere.
Köszönés helyett csak egy morgást engedtem meg felé. Legalább olyan jól időzített, mint Charles azon az éjszakán a kastélyban.
Hirtelen történt minden. A testőr ugyan tovább állt, de a következő pillanatban Arian szemében is megláttam a csillogást, mely jelezte: most el fog menni és két hétig biztosan nem látjuk egymást. Nyeltem egyet, fogalmam sem volt, mit kéne tennem, hogy megakadályozzam ezt az egészet. „Viszlát Jeremiah.” Megint az a csalódott csillogás következett, majd egyszerűen hátat fordított nekem.
Álltam ott a pultnál, még egy percig, amíg kifizettem a kávémat, de el már nem vettem. Ugyanis én is hátra arcot vágva, sietős léptekkel indultam meg Arian felé. Nem juthatott még messze s mivel ő normálisan tempóban haladt hamar behoztam a közöttünk lévő távolságot.
– Arian! – szóltam utána. – Nem válhatunk el így két hétre.
Reméltem, hogy erre legalább megáll, mert az én lábaim nem bírták volna olyan sokáig a rohanást. Azt kívántam bár megfordulna és hideg kék szemeit rám vetné, még ha nem is csillog benne ott a szokásos szenvedély. Szerettem volna felsorolni egy csomó dolgot, hogy sajnálom, amiért rideg vagyok és érzéketlen, amiért nem tudok kimutatni egyetlen érzést és amiért nem vagyok olyan érzéki és forró vérű, mint ő. Sejthette, hogy fontos nekem, egyébként nem űznénk ezt a kis játékot, hanem már régen lekoptattam volna – s hát valljuk be, én meg is próbáltam, csak volt valami, ami miatt nem tudtam rendesen végig csinálni.
– Kérlek! – Nyúltam a karja után, hogy magam felé fordítsam. Ehhez persze az is kellett, hogy hagyja. Sokkal nagyobb és erősebb volt nálam. Azonnal megéreztem az illatát, ami furcsa biztonságérzetet adott… talán ez lett annak a következménye, hogy betegen ő ápolt. Nem akartam érzelgős lenni vagy gyenge, mégis ezt jelentette számomra. Már túl voltunk azon a ponton, hogy csak úgy el tudjam engedni.
– Tudom, hogy egy morgós hülye vagyok, aki az agyadra megy. – Halkan beszéltem, úgy hogy csak ő hallhassa. Nem kellett senki másnak tudnia, mennyire leégetem magam éppen. – Tudom, hogy közel sem adom azt, amire vágysz.
Letettem a kis bőröndömet, mert nehéznek bizonyult egyszerre érzelmesnek lenni és még azt is tartani. Mindennel küzdöttem, ami én voltam valójában, az összes átkozott gáttal és fallal, amivel csak magam védtem. Nagyrészük persze Karl miatt épült meg, de az alapjai már megvoltak gyerekként is. Féltem érzelmeket mutatni, féltem, hogy gyengének és legyőzhetőnek tűnök… de Arian már régen diadalt aratott felettem. Ő nem hátrált meg egy nemtől vagy egy kis ellenkezéstől.
– Gyere velem Philadelphiába. – Még mindig csendes voltam. – Gyere velem és oldjuk meg ezt kettesben, közönség nélkül. – A testőre után mutattam. – Megveszem a jegyed.
Valójában nem vártam meg a válaszát. Már fordultam is meg, felkapva ismét a csomagomat, hogy a pultnál intézkedjek. Nem engedhettem meg, hogy így távozzon, hogy a két hét alatt találjon egy nálam fiatalabbat… Karlnak egy délutánjába került. Arian viszont fiatal és jó adottságokkal rendelkezik, bárkit megkaphatnak pillanatok alatt.

~ outfit ~ Nem számoltam ~ ~

Jeremiah Hill
Korom :
32

Tartózkodási hely :
Lancaster, Pennsylvania

Hozzászólások száma :
92

reagok :
81

Felhasználó profiljának megtekintése

Arian & Jeremiah :: Secrets and Lies - Page 3 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Arian & Jeremiah :: Secrets and LiesArian & Jeremiah :: Secrets and Lies - Page 3 EmptySzer. Feb. 13, 2019 3:51 pm


Jeremiah & Arian
"When a heart finds another, what's a cloud more or less in the sky?"
Különös melegség járja át a testem minden apró kis szegletét, mikor átölelem őt. Nem olyan, mint mikor a családomat látom újra hosszú idő után. Ez bizsergető; az elmém ködös lesz tőle, s a szívemet olyan heves ritmusra készteti, hogy az kezd uralkodni felettem, kiszorítva a józan gondolatokat. Hirtelen tényleg azt érzem, hogy most senki és semmi nem számít, csak mi ketten. Hogy nem érdekelnek a rajongók, sem Dalton, sem a rosszindulatú pletykák, hiszen mit számít mindez, ha mi őszintén szeretjük egymást? Ennél nem lehet fontosabb, hogy ki mit gondol rólunk, s ha valaki a tehetségemért akar szerződtetni, akkor nem fog számítani neki, hogy egy tíz évvel idősebb férfi a párom. Ezért is fut át rajtam a kellemes gondolatfoszlány, hogy lépnem kell. Meg kell őt csókolnom, hogy lássa, hogy szeretem... Hogy nem szórakozok, hanem őszinték az érzéseim, és még az sem érdekel, hogy ezzel rengeteg rajongót veszítek el... Aztán eloszlik az édes, rózsaszín köd, s megmarad az alatta rejtőző hűvös sötétség.
Azt hittem, hogy majd ő is átölel. Hogy ő is azt mondja, hogy szeret, és velem akar lenni... Ehelyett eltol magától, s még hátrál is. Én csak értetlenül pislogok felé nagyokat, s először talán fel sem fogom igazán, hogy mit mond. Nehezen térek magamhoz a kábulatból, hiszen a félhomályba borult, magányos völgyből hirtelen törtem fel a legmagasabb, legmesésebb csúcsra - hogy onnan ismét visszazuhanjak. Aztán ahogy egyre jobban eljut a tudatomig, amit mond, s érzékelem a hangnemét, úgy szép lassan eltűnik belőlem az a vágyott a melegség. Zavartan pillantok a földre, láthatótan keresem a szavakat, hogy mit mondhatnék, de azok csak pár pillanatnyi hatásszünet után érkeznek; pedig aztán ha valaki tud rögtönözni, az én vagyok.
- Tudtam én! Csak szórakoztam! Vicc volt az egész, egy szavát se vedd komolyan... - próbálok magamra erőltetni egy vigyort, ami ugyan sikerül, s a nagy közönség még talán el is hinné. Ám az a legkevésbé sem őszinte, s olyan rideg keserűség árad belőle, melyet képtelen vagyok elnyomni. Ennél jobban le sem járathattam volna magam. Nem csak az emberek előtt, nem csak Jer előtt, hanem magam előtt is. Sosem viselkedtem ilyen ostobán senkivel, még akkor sem, mikor kezdtem öntudatra ébredni, és egyre jobban érdekeltek a lányok és a fiúk. Mindig volt bennem egy különleges büszkeség - ami nem mellesleg mindegyik Saglamra jellemző -, ami sosem engedte meg, hogy mélyebb érzelmeket mutassak ki. Persze, ide nem sorolom azokat a szenvedélyes pillanatokat, amikkel megajándékozom a nagy közönséget. Még talán mostanság is összefutottam azzal a majdnem meztelen fotóval, amit egy éve készítettek rólam a lakókocsim előtt... A mi családunk már nagyon régóta színészkedéssel foglakozik, vagy azzal, hogy szórakoztassa az embereket. Tudom, hogy az őseink között volt olyan, aki egy egész cirkuszt vezetett. Egyszóval, ez a tulajdonság már régóta mélyül a génjeinkben. Én pedig mint egy idióta, meggondolatlan kölyök, az érzelmeket hoztam előtérbe. Ami súlyos hiba. Mindig az volt, mindenkinek. Talán egy családtagom, vagy rokonom szerelmi élete sem volt felhőtlen. Anyáméknak is sok időbe telt, mire minden akadályt át tudtak lépni, és ez sok keserves percet okozott nekik. Mégis kitartottak, mert szerették egymást. Én viszont már nem tudom eldönteni, hogy ez az egész Jerrel megér-e ennyi szenvedést. Hogy ő is azt érzi-e, amit én, olyan hevesen és mindent felemésztően... Ahogy nagy nehezen felnézek a rideg szemekbe, melyek most nem az édesen zöldellő mezőket idézik bennem, hanem egy kegyetlen mérget, hirtelen minden reményem elszáll. A csillogó tengerkék szemeim kiábrándult, fagyos jégvidékké változnak, s muszáj újra elkapnom róla a tekintetem, mert megfagyok a nézésétől. Már nagyon nehezen viselem ezt az érzelmi hullámvölgyet, s most olyat taszított rajtam, hogy minden lelkesedésem, érzelmem, s melegségem visszahúzódott mélyre a barlangjába. Nem, nem vágom be a durcát, nem játszom a sértődöttet, mert nem vagyok az. Egyszerűen csak csalódott. Csalódtam benne, és csalódtam magamban. Próbálom tartani magam, s ki akarok kényszeríteni valami beszédet, hogy még jobban rájátsszak arra, hogy tényleg csak poénból mondtam mindent. Viszont nem tudok megszólalni, s hagyom, hogy szinte magához rángasson a pulthoz. Nem akarok vele kávézgatni, sem semmi mást csinálni. Menjen csak haza egyedül, ahova indult is. Amennyire megörültem neki pár perccel ezelőtt, úgy tűnt el egy karcsapásra az összes lelkesedésem.
Ekkor egy kéz szorítja meg a vállam, mielőtt válaszolhatnék Jernek, s mikor oldalra pillantok, szinte áldom az eget, hogy Dwayne szigorú tekintetét pillantom meg. Az enyémben azt láthatja, mintha hálálkodnék neki azért, hogy megjelent.
- Mr. Hill. - biccent Jer felé, de sokat nem törődik vele, csupán egy szúrós pillantást ereszt meg felé. Ő az egyik nagy ellenzőnk, s nem is igazán azért, mert Jeremiah férfi, s idősebb nálam. Hanem mert látja jól rajtam, mennyire ki tud készíteni, s utálja, ha valami bajom van.
- Egyre többen lesznek, ideje indulnunk, mert hamarosan megy a gép. Jó lenne még a tömeg előtt felszállni, úgyhogy elintéztem, hogy előttük juthassunk be. Szóval indulunk Arian, most. - a "most" szócska közben pedig egy szigorú pillantást megereszt Jer felé, azzal hátat fordít nekünk, s megindul vissza Larryhez, arra várva, hogy követem. Ő nem csak testőr számomra, hanem amolyan családi védelmező. Születésem óta ismerem, s már kialakult valamiféle ragaszkodás köztünk. Ezért hagyom neki többször, hogy parancsolgasson. Bár most tényleg áldom az eget, hogy megjelent, s kihúzott ebből a kellemetlen helyzetből.
- Akkor megyek... Viszlát, Jeremiah. - apró, csalódott pillantást ejtek meg felé, s ha még mindig a csuklómat szorongatja, akkor elhúzom tőle a kezem. S ennyi. Csupán egy kicsiny, kósza pillantás, mintha valami távoli ismerős lenne. Végül megfordulok, s megindulok a többiek felé. Kár volt odajönnie hozzám. Kár volt odaadnom neki azt az átkozott órát, s kár volt törődnöm vele, amikor beteg volt. Kár volt minden percért, amit rá pazaroltam az életemből. Nem érdemli meg, hogy szeressem, s ez egyre jobban tudatosul bennem is...
Arian Saglam
Korom :
22

Tartózkodási hely :
USA

Hozzászólások száma :
101

reagok :
81

Felhasználó profiljának megtekintése

Arian & Jeremiah :: Secrets and Lies - Page 3 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Arian & Jeremiah :: Secrets and LiesArian & Jeremiah :: Secrets and Lies - Page 3 EmptyKedd Feb. 12, 2019 4:19 pm


Jeremiah & Arian
I can't help but love you
Even though I try not to
I can't help but want you
I know that I'd die without you
A kávé más kor olyan finoman rám találó aromáját ezúttal elnyomta Arian parfümjének jellegzetes illata. A szívem vadul kalapált, annak ellenére is szenvedélyesen, hogy éreztem, mennyien bámulnak minket. Természetesen leginkább őt, a fiatal, egyre feljebb és feljebb törekvő sztárt. Talán az én nevemhez arcot sem nagyon tud kapcsolni olyan valaki, aki nem bennfentes a filmek és sorozatok bonyolult világában. Egyszóval valaki olyan, aki csupán néző volt, nem őszinte és lelkes rajongó. Egyenesen a kék szemekbe néztem, amik éppen csak engem kezdtek el szemlélni.
– Na, most ott fogsz ácsorogni és bámulni vagy választasz végre egy kávét? Most az egyszer meghívlak.
Hirtelen történt minden, az ölelés. A leheletét megéreztem a nyakamon, a szívem pedig még mindig vadul kalapált. Ezúttal egy csepp düh is vegyült a ritmusba, hiszen jól tudtam, közönségünk van. Arian pedig megint meggondolatlanul viselkedett, mint valami bolond gyerek, aki azt hitte az egész világ az ő játszótere. Csakhogy nem így volt. Ebben a szakmában mi vagyunk a nézők játékszerei és azt kell nekik mutatnunk, amit a leginkább látni szeretnének. Az pedig bizonyára nem az volt, hogy Arian Saglam szenvedélyesen öleli magához a középkorú rendezőt, akivel éppen együtt dolgozik.
Meg akartam szólalni, le akartam szidni, hogy szedje már össze magát. Csakhogy mielőtt még bármit is tehettem volna megláttam a szemében egy többet mondó, lelkes, sőt egyenesen meghatott csillogást. Aztán még beszélni is kezdett. Akkor esett le, hogy azért a nagy könnyes tekintet, mert azt hiszi miatta vagyok ott. Na igen, én nem is számítottam rá, hogy éppen ott lesz a reptéren és együtt várjuk, hogy megindulhassunk Amerika felé.
Tekintete egyre többször tévedt az ajkaimra. Így is túl közel voltunk egymáshoz, nem kellett volna még jobban egymáshoz simulnunk, így minden erőmet bevetve eltoltam magamtól, mikor a rövidke monológ végére ért. A szívem még mindig iszonyúan kalapált, egyszerre voltam elképesztően dühös és vágyakozó. Én is szerettem volna csókolni, de nem ott és nem akkor. Egyszerűen nem volt alkalmas rá az egész helyzet, főleg, hogy a hátam mögül egyre többször hallottam meg Arian nevét. Komolyan kezdtem félni, hogy valami tini rajongó sereg vesz körbe minket és ha nem fejezzük be sürgősen a gyanús viselkedést, akkor letépik a fejemet, amiért hozzá mertem érni egyáltalán.
Én ugyan nem lesem életem minden pillanatában az internetet, de biztos voltam benne, hogy már vannak Arianról és Annabellről pletykák és sok rajongó álompárként tekint rájuk. Ezért, miután elég messze toltam magamtól, még tettem egy lépést hátra.
– Nagyon örülök, hogy ennyire feldob a társaságom, de nem elbúcsúzni jöttem ki. – Mondtam és a mellettem lévő kisebb bőröndre mutattam. – És nem, ez nem is annak a jele, hogy elmegyek veled Los Angelesbe.
Éreztem, hogy a hangom visszatért a megszokott szigorúságához. Csak akkor enyhültem meg egyetlen pillanatra, mikor a kezem a zsebembe vándorolt, hogy elővegyem a pénztárcát és megéreztem a zsebóra hideg, fémes felületét az ujjaimmal. Megdobbant a szívem, már csak azért is, mert ő volt az egyetlen, aki gondolt rám a születésnapom alkalmából… nem, ne nyálaskodj, Jeremiah, még a végén veszélyes helyzetbe hozod magad!
– El kell mennem Pennsylvaniába, hogy meglátogassam a testvéremet. A levelet azután olvastam, hogy te már eljöttél a helyszínről és… minél előbb oda kell mennem. – Magyarázás közben elfordítottam róla a tekintetem. Nem én akartam az lenni, aki Arian kis lelki világát tönkre teszi, de nem engedhettem meg egyszerűen magamnak egy ilyen pletykát. Éppen elég volt, hogy én vagyok az alkoholista, hisztérikus szörnyeteg, aki minden forgatást tönkretesz és még Karlra is rá van akaszkodva. Nem kellett volna újabb botrány, mielőtt a nézők elé kerül a sorozat.
A tekintetem a kávézó választékára vándorolt, de a szívem még mindig őrült módon kalapált. A szenvedély pedig pont úgy tombolt bennem, mint a betegség előtt. Dühös voltam, amiért nem tudom elnyomni és úgy remeg a kezem, mint egy drogosé, aki nem kapta meg ideje az adagját. Valójában le sem tagadhattam, mennyire hiányzott… ráadásul tudtam, hogy megint megsértettem és én leszek a gonosz, a szemét, aki ellöki őt és nem mutat érzelmeket, holott csak azt védem, ami egyelőre a miénk.
– Meghívlak valamire – jegyeztem meg újra. Reméltem, hogy kiválaszt valamit, mert én közelebb léptem a pulthoz. – Jó reggelt! – Köszöntem kicsit morcos hangon a pult mögött ácsorgó lánynak. – Egy Flat White lesz cukor nélkül… és… Arian? – Fordultam felé. Biztos voltam, hogy addigra már rég bevágta a durcát, de nem érdekelt, addig el nem megy innen, míg nem választ magának valamit és le nem ülünk megbeszélni a dolgokat. Odanyúltam a csuklójáért, hogy magam mellé húzzam szorosan. Jobban már le sem égethettük volna magunkat.

 ~ outfit ~ Nem számoltam ~  ❋ ~
Jeremiah Hill
Korom :
32

Tartózkodási hely :
Lancaster, Pennsylvania

Hozzászólások száma :
92

reagok :
81

Felhasználó profiljának megtekintése

Arian & Jeremiah :: Secrets and Lies - Page 3 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Arian & Jeremiah :: Secrets and LiesArian & Jeremiah :: Secrets and Lies - Page 3 EmptyHétf. Feb. 11, 2019 4:30 pm


Jeremiah & Arian
"When a heart finds another, what's a cloud more or less in the sky?"
Nem tudom, mikor éreztem magam utoljára ennyire üresnek és keserűnek. Mintha az a fránya óra csak egy egyszerű születésnapi ajándék lett volna, amit úgy hozzávágott Jerhez valami idegen. Nekem sokkal többet számít, mint azt bárki is gondolná, nem véletlenül fizettem rá egy vagyont, hogy minél előbb elkészüljön. Azt akartam ezzel az aprósággal éreztetni, hogy gondolok rá. Hogy nem csak veszekedni tudok minden szaron, hanem hogy talán én komolyabb érzelmeket táplálok iránta, még úgy is, hogy ő általában ridegen viselkedik. Azóta pedig eltűnt, s még nem is írt. Nekem pedig fogalmam sincs, hogy miért bánt ez ennyire. Általában ha gyötör a stressz, azt könnyedén el tudom rejteni a világ elől, most azonban még ha akarnám se tudnám felerőltetni a sok maszkom közül az egyiket.
Halk sóhaj száll ki ajkaim közül, miközben próbálom felfogni a kínálatot. A tudatomig azonban semmi sem jut el, s ez kezd egyre jobban dühíteni, hogy ilyen mocskosul szerencsétlenül érzem magam. Tudom jól, hogy ez csak rosszabb lesz. Lehet, hogy napközben eltereli a munka a figyelmem, na meg a hülye húgom, de ott lesznek az esték, amikor egyedül leszek. S amikor újra időm lesz gondolkodni, és azt az átkozott telefont bámulni, amíg nagy nehezen el nem nyom az álom. Két hét olyan sok idő! Még pár órácska külön töltött idő után is zakatoló szívvel keresem Jert, most meg aztán így elválni... Komolyan egy ócska, érzelgős tininek érzem magam, aki épp szerelmi bánatban szenved. Szánalmas. Szörnyen szánalmas, hánynom kell magamtól. Nem viselkedhetek így, muszáj felszívnom magam valahogy, s visszahoznom azt az Ariant, aki még akkor voltam, mielőtt meg nem láttam ott a sátor alatt őt először. Talán ott tört el bennem valami, s ez a repedés egyre hatalmasabbá növekszik bennem.
A borús kábulatból a rezegő mobilom zökkent vissza, mely után úgy kapok a zsebembe, hogy kis híján a kabátomat is elszakítanom. "Ari, üzenem Dwayne-nek, hogy majd meglátogathat a szobámban. Razz" Csupán egy grimasz ül ki az arcomra, mikor bepötyögöm a választ. "Ne írogass már baszdmeg, fontos üzenetet várok!!!" A húgom megint nem tud megülni a seggén, s úgy gerjed folyamatosan a testőrömre, mintha nem kaphatna meg száz másik hasonló kaliberűt. Főleg, hogy Dwayne nyáron tölti be a negyvenet, és örülnék neki, ha a húgom nem apánk korabeliben feküdne össze. Erre a gondolatra mondjuk magamban muszáj elmosolyodnom - ha valaki, akkor ő biztosan meg fogja érteni, miért ragaszkodok annyira Jerhez. Anyánk és apánk már keményebb dió, de hát szülők. Mit várjon tőlük az ember? Jót akarnak nekünk, de valahogy egyikünk sem épp az ő útmutatásaik alapján él. Yildiz szereti az idősebb férfiakat, és az efféle vágyait nem is igazán rejtegeti. Róla is már számos pletykalap írt, hogy vajon egy ilyen gyönyörű, egzotikus fiatal miért veszi magát körbe idősebbekkel... Ahogy engem sem, úgy őt sem szokták érdekelni a pletykák, ezért ülnek el azok nagyon hamar. Mert nem foglalkozik velük, éli a bolond kis életét úgy, ahogy akarja. Nem csak külsőre, de belsőre is szörnyen hasonlítunk, és a szüleink hülye stílusát örököltük mindketten. Azért hiányzik a bolond a feje, mellette sokkal kerekebbnek érzem magam, ahogy ő is mellettem. Ez amolyan iker dolog...
A mobilt végül visszacsúsztatom a zsebembe, s újra megpróbálkozok azzal, hogy megnézem a kínálatot. Talán már tíz perce toporoghatok itt, közben pedig észre sem veszem, hogy egy kisebb tömeg kerekedett tőlem nem messze. Olykor meghallom a nevem, de nem akarok arra nézni. Rohadtul nincs hangulatom autogramokat osztogatni, sem vigyorogni az ócska képeken. Úgyhogy századszor is visszaemelem a tekintetem a kávékra, mikor egy ismerős hang szólal fel mellőlem. Az első pillanatban azt hiszem, hogy csak beképzelem magamnak az egészet, aztán oldalra fordulok...
A szemeim elkerekednek, s pár másodpercig teljesen lefagyva figyelem Jer zöldellő szemeit, mintha tényleg nem fognám fel, hogy ő áll itt mellettem. Olyan érzelmi hullám söpör végig rajtam hirtelen, hogy majdnem bele is szédülök. Mintha minden bánat, szomorúság, s harag eltűnne belőlem ez alatt a pillanat alatt, s a helyüket felváltaná a rózsaszín köd, s a megőrült, cikázó pillangók. Azonban érzelemből, legyen az akár düh, vagy bármi más, hajlamos vagyok meggondolatlanul cselekedni. S ez most sem történik másképp. Olyan váratlanul ölelem át, hogy talán még ellenkezni sem lesz ideje.
- Tudtam! Tudtam, hogy utánam jössz! Tudtam, hogy szeretsz... - arcom valahova a nyakához fúrom, s mikor elhajolok, hogy lássam az arcát, akkor sem igazán akarom elengedni. A tekintetem erősen fátyolos lesz, ahogy fürkészem őt, s alig bírom visszafogni magam, hogy ne bőgjem el magam azonnal.
- Én is szeretlek! És veled akarok lenni! Nem akarom nélküled ezt a két hetet! - a csillogó kék szemeim egyre cikáznak a zöld íriszek, s az oly vágyott ajkai közt, mintha csak készülnék valamire. Hirtelen megszűnik minden körülöttünk, s nem veszem észre, hogy egyre több tekintet szegeződik ránk. Az elmémre hatalmas köd telepedik rá, mely teljesen a háttérbe szorítja a józan eszem.
- Veled akarok lenni... - súgom felé halkan, s muszáj nyelnem egyet, mert a könnyeim már ott gyülekeznek a szemeimben. Fogalmam sincs, hogy mit fogok tenni a következő pillanatban, de az ajkaim sóvárognak az övéi után, s egyre jobban bámulom őket, mintha cselekedni készülnék pár pillanat múlva...
Arian Saglam
Korom :
22

Tartózkodási hely :
USA

Hozzászólások száma :
101

reagok :
81

Felhasználó profiljának megtekintése

Arian & Jeremiah :: Secrets and Lies - Page 3 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Arian & Jeremiah :: Secrets and LiesArian & Jeremiah :: Secrets and Lies - Page 3 EmptyVas. Feb. 10, 2019 8:01 pm


Jeremiah & Arian
I can't help but love you
Even though I try not to
I can't help but want you
I know that I'd die without you
Nem tudom, hány órakor kelhettem. Már bőven elmúlhatott az öt-hat óra, amikor általában felébredtem, hogy időben megjelenjek a forgatásokon. Éreztem, hogy kicsit több az erőm, mint az előző este. Talán ezért is kezdtem el szinte azonnal gondolkodni. Eszembe jutott hogyan is festett Dalton képe, mikor találkozott a tekintetünk. Ott csillogott benne az a veszély, amivel egyenesen azt súgta: „Most aztán jól elkaptalak Jeremiah! A markomban vagy.” Azonnal felültem arcomat a tenyerembe temettem és csak egy mérges morgás szakadt fel belőlem.
Ingerülten fordultam az ágy másik fele felé, üresen jelezte, hogy Arian már elment dolgozni. Fel kellett volna, hogy keltsen. Meg akartam mutatni magam a kárörvendő bagázsnak, hogy tudják: nem döglöttem meg és bizony nagyon meg fogják szívni ezek után. Sóhajtottam egyet, majd az éjjeliszekrényem felé pillantottam, hogy elvegyem anyám gyöngybetűkkel megcímzett levelét. Tudtam, hogy valami történt, ha engedélyt adott a közösség vezetője arra, hogy írjon nekem – a „romlott” fiának. Még sem azt a szürke kis borítékot szúrtam ki először, hanem egy vörös dobozt, amin egy ízléstelen sárga szalag díszelgett. A fülemhez emeltem, szinte attól félve, hogy valaki fel akar robbantani a saját szobámban és bizony ketyegést hallottam odabentről…
– Remek… és ilyenkor hol vagy te mamlasz… – magyaráztam magam elé, természetesen Charlest szidva. Úgy tűnt csak akkor volt képes a közelemben lenni, amikor az éppen a lehető legkellemetlenebb volt, de cseppet sem szükséges. Szóval kénytelen voltam egyedül megfogni a szalagot és finoman meghúzni, hogy szétnyíljon és kinyissam a dobozkát. Odabent azonban nem bomba volt, hanem egy gyönyörű, vörös, keleties mintákkal díszített zsebóra. A nevemet is belegravírozták… és akkor ott volt az az üzenet. Nem tudtam, hogy bárki is számon tartja a születésnapomat. Nem kürtöltem soha szét, igazából talán egy-egy cikkben jelent meg. Éppen elég volt, hogy tudták, ez a harminckettedik és kész.
Megszorítottam az órát, mikor ismét rátévedt a tekintetem. Furcsa melegséget éreztem, olyat, amit alapvetően csak nagyon ritkán szoktam. A szívem heves ritmusba kezdett. Még a levelet is elfelejtettem egy pillanatra. Kedvem lett volna az arcomat a párnába nyomni, hogy érezzem Arian finom illatát, csakhogy megzavart a szemem sarkából megpillantott, szürke boríték. Lehunytam a szemem, sóhajtottam egyet, majd odahúztam magamhoz.
A függöny már el volt húzva, biztos voltam benne, hogy Charles már járt Arian óta a szobában. Tehát mégis csak látta a csomagot… talán meg is vizsgálta vagy egyszerűen csak úgy volt vele, hogy jobb nélkülem mindenkinek. Feltéptem a borítékot és remegő kézzel vettem ki belőle a lapot, amin anyám fekete tintával írt betűi várták, hogy elolvassam. Inkább megfogtam az órát, hogy az adjon erőt szembe nézni azzal, ami ott várt.

„Drága Jeremiah,

Remélem, épségben talál a levelem és az Úr kegyes hozzád még olyan messze is a szülőföldedtől. Hosszasan beszélt apád és a közösség vezetője erről a levélről és a további teendőkről, míg nem úgy döntöttek, hogy szükség van most rád.
Fannie, a húgod nagyon beteg. Több napja magas láz gyötri, már alig tudunk ételt diktálni belé és szinte magához sem tér a kábulatból. Kérlek, gyere haza, mielőtt még magához szólítja őt az Úr és vegyél tőle búcsút!

Szeretettel,
az Édesanyád”


Éreztem, hogy milyen kapkodva firkantotta le ezeket a sorokat. Nem foglalkozott azzal, hogy szépen fogalmazzon vagy a hogylétem felől érdeklődjön. Biztos voltam benne, hogy a szépséges húgom betegágya mellett ücsörögve próbálta szavakba önteni, mennyire szükségük van most rám. Talán sejtették, hogy én aztán bárkit meggyőzök hogy engedjenek angol orvosokat a testvérem közelébe. Szinte azonnal elöntött düh, amint felfogtam, milyen helyen is élnek ők. Az embernek igenis szüksége van a civilizációra, hogy ne haljon meg fiatalon komoly gyötrelmek között. Ingerülten gyűrtem össze a levelet és hajítottam el a szoba másik végébe… azzal egy időben, hogy nyílt az ajtó.
– Mr. Hill, végre magához tért! – Természetesen Charles volt az a frissen mosott ruháimmal és egy bögre kávéval. – Ha jobban van, akkor Mr. Dalton szeretne magával beszélgetni a télikertben.
A bögrét letette az asztalra, én pedig sóhajtva kimásztam a takaró alól. Most nem tűnt olyan elképesztően hűvösnek a szoba, mint egy éjszakával korábban. Már nem gyötört a láz sem, talán csak egy kis tompaság maradt a rosszullétem nyomán. Szívesebben maradtam volna ugyan takaró alatt, átkozva azt az ostoba közösséget, amiben felnőttem és ami éppen elvenni készül Fannie életét.
– Remek, akkor tépjük le azt a ragtapaszt. – kortyoltam bele a meleg italba.
A kávé gyorsan lecsúszott és hamarosan el is készültem. Jót tett a reggeli zuhany, mintha csak még inkább lemosta volna rólam a betegség maradványait. A téli kert a kastély másik végében volt, a földszinten. Hatalmas pálmafák és egzotikus növények között ülhettem le Daltonnal szembe egy kör alakú asztalhoz. Ott várt a reggeli is, rántotta, saláta és egy halom felvágott gyümölcs.
– Egyél, Jeremiah, szükséged lesz az erődre! – Mondta és alaposan végig mért. Gondoskodtam róla, hogy ne láthasson megint gyengének. Tökéletesen festettem és még ültömben is kihúztam magam, hogy lássa amint a maradék, még el nem sorvadt izmomon megfeszül a ruha.
– Kösz… – Motyogtam. Éppen csak a villám hegyével piszkáltam meg az ételt, aztán el is toltam magam elől egy undorodó grimasszal. – Szóval most mi lesz, eltiltasz Ariantól vagy megzsarolsz valamivel? Láttam a képeden, hogy nem tetszik.
Elmosolyodott, majd felállt a székből. Úgy nézett le rám, hogy éreztesse, igenis ő a főnök. Hátra dőltem és az én arcomra is egy gúnyos vigyor telepedett. Velem nem szórakozhat és ezt igyekeztem meg is mutatni neki. Dalton egy angol kis senki, még ha most ő is biztosítja a pénzünket, akkor is többet érek nála. Ezzel pedig tisztában volt.
– Gratulálnom kéne talán, amiért megint kellemetlen helyzetbe sodorsz minket? – Kérdezte dühösen. – Először Annabellel vagy bunkó, aki éjszakákat sír át miattad… az egyik legfiatalabb színészünkkel meg összefekszel? Undorító vagy. Mondták, hogy megváltotál és már nem vagy olyan profi, mint évekkel ezelőtt. Hát ennyire tönkre tett az ivás vagy Karl?
Ökölbe szorult a kezem úgy csaptam az asztalra. A tányérok hatalmasat ugrottak rajta.
– Nem vagyok hajlandó megvitatni veled a magánéletemet. Holnap Philadelphiába repülök és nem leszek itt két hétig. Ajánlom, hogy addig keress magadnak egy rendes elfoglaltságot! – Mordultam rá. – Charles már lefoglalta nekem a repülőjegyet.
Hiába hápogott vagy próbált veszekedni. Nem érdekelt, nem válaszoltam rá. Egyszerűen csak hagytam, hogy magyarázzon. Úgysem az lesz, amit ő akar, erre mi sem volt jobb bizonyíték, minthogy este már bepakoltam a bőröndbe és valamikor hajnalban meg is indultunk a reptér felé.

***

A reptér előtt tett ki Charles. Megkértem, hogy maradjon a kastélyban és a nevemben felügyeljen mindent. A hátam mögött kellett hagynom egy kicsit mindent, hogy teljesen a családomra koncentrálhassak. Anyám levelének hátulján valamivel később fedeztem fel egy időpontot, amikor felvesz egy lovaskocsi a település határában. Nem engedhettem meg magamnak késést, el kellett érnem az alig másfél óra múlva induló gépét… épp csak egy kávéra volt időm megpihenni.
Hangosan sóhajtottam, ahogy benyúltam a zsebembe a pénztárcámért és megéreztem anyám levelét. Természetesen tök gyűrött volt, miután elhajítottam a fenébe és még meg is nyomorgattam, de nem érdekelt. Szükség volt rá, hogy ott legyen. Már csak az amish kritériumoknak megfelelő ruhát kellett szereznem valahonnan.
Felnéztem a pult felé közeledve. Eredetileg a kínálatot akartam szemlélni. Csakhogy előbb kiszúrtam az ismerős illatot a keserű aromába fonódva és az a széles vállakat, a fekete tincseket. Megpróbáltam úgy tenni, mintha nem verne olyan hevesen a szívem és teljesen nyugodtan léptem mellé.
– Mit kérsz? – Hajoltam közelebb Arianhoz, aki valószínűleg észre sem vette, hogy ott állok mellette.

 ~ outfit ~ Nem számoltam ~  ❋ ~
Jeremiah Hill
Korom :
32

Tartózkodási hely :
Lancaster, Pennsylvania

Hozzászólások száma :
92

reagok :
81

Felhasználó profiljának megtekintése

Arian & Jeremiah :: Secrets and Lies - Page 3 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Arian & Jeremiah :: Secrets and LiesArian & Jeremiah :: Secrets and Lies - Page 3 EmptyVas. Feb. 10, 2019 12:35 pm



Jeremiah & Arian

I can be your painkiller,
You'll love me till it's all over,
'Cause I'm the shoulder you cry on,
The dose that you die on.


Minél több perc telik el az újabb lelepleződésünk után, annál inkább aggaszt Dalton. Valamit láttam a tekintetében. Mintha valami felébredt volna benne azáltal, hogy minket rajtakapott. Igazából ebben az egészben rengeteg fogást lehet találni, hiszen Jeremiah és én egyáltalán nem illünk össze. Márpedig ilyen különbségek láttán sokakban megfoganhat a kérdés, hogy mégis mi vonzott minket egymáshoz. Szerintem száz emberből egy mondaná a szerelmet. Maximum. Kényes dolog a hírnév, s tudni kell kezelni az ezzel járó kellemetlenségeket. Én eddig remekül álltam minden pletykához, s jól jöttem ki mindenből, hiszen sosem kevertem magamban kétes dolgokba, amikből hátrányom származhatna. Jó, mikor azzal a francia modell fiúval kavartam, és többször találkoztunk nyilvánosan is, felröppent pár pletyka rólunk, és megjelent pár félreértelmezhető kép, de könnyedén elintéztük azzal az egészet, hogy megjelent rólunk pár közös, hivatalos fotó többek közt az egyik híres magazin címlapjára, s egy divatbemutatón együtt léptünk fel. Utána direkt posztoltunk jó pár baráti, piálós, lányokat ölelgetős képet, így pedig a pletykák hamarosan teljesen alaptalanná váltak. Ám Jer esetén tudom jól, hogy ha kirobban valami hír, akkor a keselyűk darabokra akarnak majd minket szedni. Ha nem épp úgy törtek volna ránk, hogy egymás szájában vagyunk, akkor könnyedén kibeszélhettem volna, hogy csak meglátogattam, próbálok bevágódni nála, és hasonló ártatlannak és naivnak tűnő hülyeségek. De így...
- Persze, mindjárt az én hibám, hogy ilyen gyenge a szervezeted... - forgatom a szemeim, s egy újabb ásítást elfojtok magamban. Bevallom kissé fáradt és kába vagyok, az utóbbi napok nem éppen a pihenésről szóltak. Mikor végigcirógat a karomon, az borsózni kezd rögtön, s mintha ez amolyan hívó szó lenne, rögtön visszabújok mellé, de most már beférkőzök a takaró alá.
- Hú, valaki nagyon keménynek érzi magát... - lehunyom egy pillanatra a szemeim, ahogy átölelem, ám mikor meghallom a szuszogását, s megérzem, ahogy a mellkasa egyre nagyobbakat emelkedik, a szemeim rögtön kipattannak. Enyhén megrázom, de semmi.
- Hé, ne aludj már! Nekünk még be kéne valamit fejeznünk tegnapról! - hajolok hozzá közel, majd ajkaira egy szenvedélyes csókot hintek, hátha felébred, mint Csipkerózsika. Persze, meg sem rezzen!
- Ne már! - újra meglököm, de nem mozdul. - Hát jó, akkor majd megoldom egyedül! - azzal sértődötten megfordulok, majd magamra húzom a takarót teljesen. Azonban talán csak egy percet tölthetek így duzzogva, már fordulok is vissza felé. Kezem lassan beúszik a felsője alá, s csak a saját szórakozásomra végigsimítok rajta. Hamar kiráz tőle a hideg, s egy pillanatra még az is megfordul a fejemben, hogy talán... Így, hogy nagyon kiütötte a gyógyszer... Úgysem ébredne fel, ha én... Nem! Azért ennyire nem vagyok kiéhezve rá. Na jó, de... De ha meg véletlenül mégis felébredne közben, akkor valószínűleg olyat kapnék, hogy azt szépen megemlegetném. Így hát nagy sóhajjal megint megfordulok morogva, s ezúttal megpróbálom a fejem annyira beletolni a párnába, hogy ne halljam a szuszogását. A hátsó felem nekitolom, s szinte az egész arcom betakarom. Nagyot szippantok a takaróból és a párnából, melyekben ott van az illata. Aztán hamarosan engem is elnyom az álom. Mondtam, hogy ideköltözök mára!
Riadva ébredek. A szívem hevesen kalapál, s azonnal a telefonom keresem, amit elfelejtettem felhúzni. Hat óra. Nagy kő esik le a szívemről, hiszen úgy terveztem, hogy majd hétkor kimászok innen, s elfutok a forgatásra. Ahhoz nincs szükség Jerre, hiszen csak pillanatokat veszünk fel arról, ahogy révedek a távolba, vagy nézegetek egy könyvet. Bár még szívesen maradnék, de így legalább nem kell rohannom. Úgyhogy óvatosan és halkan kimászok mellőle, összepakolom a cuccaimat, majd mellé lépve egy búcsú csókot nyomok ajkaira, s a nyakáig felhúzom a lecsúszott takarót, majd eltűnök. Azonban nagyjából öt perc elteltével újra megjelenek, s az éjjeliszekrényhez osonva leteszek egy kicsi, vörös színű dobozkát, mely egy sárga masnival van átkötve. A belsejében egy fekete kis bársony párnán pedig ott pihen egy gyönyörű, török motívumokkal díszített >zsebóra<, melynek hátuljára szépséges betűkkel az van gravírozva, hogy "Jeremiah Hill". Előtte egy apró cetli pihen, a következő üzenettel: "Boldog születésnapot! Ui.: hogy legközelebb időben odaérj a találkánkra! Csókol: Arian" Illetve ha kinyitja a zsebórát, akkor onnan egy apró pendrive is kihull. Ha pedig megnyitja a rajta levő videót, akkor én fogok vele szembe nézni. Pár hónapja leszerződtem az egyik nevesebb márkával, ami különböző drága nadrágokat és alsógatyákat dob a piacra. Kellett nekik valami ütős promó... Valami kis váltás. Így azt találták ki, hogy valami szexibb reklámot készítenek, ami odavonzza a tekinteteket. Így született meg ez a videó, melyben egy >hangulatos zenére< jelenek meg én, különböző élethelyzetekben. Lassított felvételben futok a parton, s beletúrok a hajamba, mikor kilépek a vízből, vagy éppen egy cowboy kalapban és felszerelésben lovagolok, sőt, még egy autószerelős jelenet is van a sok mellett, ahol koszos vagyok. Sokszor mosolygok csábítóan a kamerába, vagy harapom be az alsó ajkam, ám a csúcspont a végére került, mikor egy csokornyakkendőben, fedetlen felsőtesttel, s egy feszülős nadrágban jelenek meg egy színpad közepén. Akörül lányok ugrálnak és sikoltoznak, miközben megejtek pár tánclépést, a fináléban pedig letépem magamról a nadrágot. Persze, a kamera hátulról mutat, pont úgy, hogy a hátsó felem véletlenül kitakarja egy állvány. Be kell látnom, mocskosul jóra sikerült az egész videó... Ebből persze ki lesznek vágva részek, de így teljes egészében csupán én kaptam meg, ez még nem jelent meg sehol, s két hónapig nem is fog. Csak remélni merem, hogy Jernek is tetszeni fog...
Innentől kezdve szörnyen zsúfolt lesz a napom. Gyorsan lefürdök még reggel, átöltözök, eszek pár falatot, s már rohanok a forgatásra. A kastélyban is van pár jelenet, illetve odakint is. Jó pár fotót is készítenek, s mikor végeztünk, Dwayne-nel az oldalamon rohanok be a városba, hogy elintézzünk még pár dolgot az indulás előtt. Kicsit csúszásban vagyunk egész nap, s már így is fel kellett hívni a hotelt, hogy késünk egy órát. Amíg pedig Dwayne és Larry bepakolják az utolsó bőröndöket és táskákat az autóba, én addig loholok hamar Jer szobája felé. Először ugyan kopogok, de mivel semmi hang nem jön ki, ezért benyitok. Azonban ő nincs sehol.
- Hát ez nem lehet igaz... - már futok is tovább, s vagy tíz emberrel összetalálkozok, ám egyik sem tudja, hogy merre lehet Jer. A nagyobb helyiségekbe benézek, s még az udvaron is őt keresem. Ám elnyelte a föld...
- Arian, nem várhatunk tovább! Told be a segged a kocsiba, és nyomás! - förmed rám Dwayne.
- De Jeremiah... - mutatok erőtlenül a kastély felé, majd mérgesen megfordulok, elrúgok messzire egy követ, azzal beszállok az autóba. Tudta jól, hogy most megyek el. Még el sem tudtunk köszönni... Fátyolos tekintettel pillantok vissza a kastély felé, mely szép lassan elhalad mellettünk. Aztán egy halk sóhajjal fejem a támlának vetem, s búsan kémlelek kifelé az ablakon.
Az estém a hotelben békésen telik. Eléggé szótlan vagyok, s látványosan semmihez sincs hangulatom. Folyamatosan csak Jeremiah jár az eszemben, és a telefont ott szorongatom a kezemben. Nem fogok neki írni, ebben biztos vagyok. Még a beszélgetést is ellenezte, s erőtlenül vetette fel az üzenetváltás lehetőségét is. Így arra várok, hogy ő írjon. Minden apró rezdülésre nagyokat dobban a szívem, de sosem az ő arcra jelenik meg a mobilon. Párszor az arcom a párnába nyomom, hogy eltereljem a figyelmem, de ez inkább rosszabb lesz, ahogy telik az idő.
Végül elérkezik az indulás reggele. Komoran és gyűrötten ébredek, s a rossz hangulatomon sem a reggeli zuhany, sem a kávé, sem a kiadós reggeli nem segít. A telefonon még mindig semmi. Hát ennyit jelentek... Mi lesz két hét múlva? Mi lesz, ha nem jelentkezik? Egyre jobban emésztem magam, s hajszolom magam még lejjebb. A reptérre megérkezvén amíg Dwayne és Larry leellenőrzik, hogy melyik kaputól indul a gépünk, én addig ellépkedek az egyik kis apró kávézó felé, hátha egy újabb adag koffein majd helyre tesz. Búsan pislogok jó pár lépésre a pulttól a kínálat felé, de nem igazán fogom fel, hogy mit olvasok. Vagy hogy mit akarok. Illetve de, tudom, hogy mit akarok, de Ő most nincs itt. És legalább két hétig nem is lesz...

Arian Saglam
Korom :
22

Tartózkodási hely :
USA

Hozzászólások száma :
101

reagok :
81

Felhasználó profiljának megtekintése

Arian & Jeremiah :: Secrets and Lies - Page 3 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Arian & Jeremiah :: Secrets and LiesArian & Jeremiah :: Secrets and Lies - Page 3 EmptySzomb. Feb. 09, 2019 8:45 pm


Jeremiah & Arian
One misstep, you're mine
And you better stay clever if you wanna survive
Once you cross the line
You'll be wishing you would listen when you meet your demise
A szúrás már nem volt több emléknél, mikor a tekintetem végig járt a szobában és az ágyam végében ácsorgó alakok tekintetét el-elcsíptem. Az orvost valószínűleg nem érdekelte, amit korábban látott, mert még mindig azzal volt elfoglalva, hogy a nekem szánt gyógyszereket felírja és gondosan a mellette várakozó Charles tenyerébe csúsztassa a cédulákat. Dalton volt az egyetlen, aki hosszabban nézett vissza. Ott volt a tekintetében az a bizonyos csillogás, amivel körülbelül azt üzenete, hogy: „Na, most megvagy Jeremiah és addig szorongatlak, míg nem győzök.” Ha tudta volna, hogy előbb zúdítok a nyakába egy hatalmas botrányt, minthogy kettőt pislogna, akkor talán meg sem próbálkozott volna vele. Nem érdekelt, legalábbis ezt próbáltam elhitetni magammal, ahogy dühtől remegve a tekintetem megállapodott a kissé odébb várakozó Arianon. A szívem, mintha egy ütemet kihagyott volna, mielőtt vad ritmusba kezdett dobolni a mellkasomban.
– Mr. Hillnek pihenésre van szüksége. Pár napon belül túl lesz rajta, csak szedje rendszeresen a gyógyszereket, igyon sok folyadékot. – Mondta az orvos, miután egy újabb kis cetlit adott Charles kezébe.
Dalton ekkor közelebb lépett az ágyamhoz és a giccses keretre tenyerelve kicsit előrébb hajolt. Ezzel végképp megszakítva a lehetőségét annak, hogy elmerüljek Arian kék szemeiben. Nem is lett volna túlságosan helyénvaló a dolog. Nem engedhettem meg, hogy azt higgye a hülyéje, hogy most van egy gyengepontom, amivel ő és az egész kis társaság, aki mögötte áll majd sakkban tarthat.
– Rendben. Jeremiah, pihend ki magadat, hamarosan komoly beszélgetést kell megejtenünk. – Halkan, kimérten mondta ezeket a szavakat. Egy jelentőség teljes pillantással Arian felé fordult, aztán elindult kifelé.
Hamarosan követte az orvos és Charles is… sőt Arian is. Nem törődtem velük, éppen elég volt a szédelgés, ami még mindig kínzott, így egyszerűen felnéztem a plafonra. A giccsesre faragott faburkolaton, mintha ide-oda mozogtak volna a régi minták. Csak akkor éreztem meg újra Arian ismerős illatát, mikor becsukódott a távozók mögött az ajtó, az ágy pedig érezhetően besüllyedt valahol mellettem.
Egyelőre nem fordultam felé. A betegség egyre jobban benyomott a paplanok és párnák rengetegébe. A suttogása annyira eggyé vált a szobával, hogy a hirtelen rám telepedő álmosságot sem űzte el.
– Nem tettem volna, ha valaki miatt nem kell rohannom betegen… – Suttogtam vissza. Én is felé fordultam volna, éreztem, hogy néz… de képtelen voltam. Jó volt úgy a fejemnek, finoman belesüllyedve a párna puhaságába.
Nem érdekelt, amit mondott, habár én is pánikba voltam esve valahol mélyen. Az, ami közöttünk volt, már nem volt titok. Charlesban megbíztam, de a többiekben nem. Hiába mondta Arian, hogy az ő emberei aztán szavahihető emberek, én részemről mindegyiket elhallgattattam volna valamiképpen. Jobban lefoglalt azonban egyelőre a betegségem, na meg a szenvedélyes csók, amivel ajkaim az ajkaira simultak. Belenyögtem a pillanatba, még ha a testem egyelőre túl gyenge is volt ahhoz, hogy a tegnapit befejezzük.
Figyeltem ahogy felült az ágyon. Láttam, ahogyan nagyot ásít, de a szemeim szép lassan lecsukódtak. Túl álmos voltam, hogy tartsam magam. Talán ez volt a gyógyszer mellékhatása. Éppen csak felé tudtam nyúlni, végig cirógatni kicsit a karján… aztán már nem tudtam újra kinyitni a szemem. Hallottam, hogy mond valami és még fel is fogtam.
– Megöletem őket… remek bérgyilkosaim vannak… – motyogtam félálomban. – Nem derülhetnek ki az államtitkok…
Természetesen össze-vissza beszéltem, mintha nem is a valóságban lennék. Hamarosan minden elsötétült körülöttem. Éreztem, ahogy a puha ágynemű körbe vesz, hogy a takaró melegsége inkább jól esik, semmint forróbbá teszik a testemet. Aztán jött az álom is. Arian, egy autó és még ezer meg ezer furcsaság váltakozott szemeim előtt. Nem is fogtam fel igazán a tartalmukat.
Egyszer kinyitottam a szememet, amikor már sötét volt körülöttem. Csak a sötétítő függönyök mögötti ezüstös fényt pillantottam meg… percekkel később már jött is újra az álom. Azt sem tudtam, hogy Arian ott van-e mellettem vagy már egyedül vagyok a szobámba. Valami olyasmit motyogtam még magamnak, hogy: – El kell olvasnom a levelet… – Szinte érhetetlenül, aztán csak aludtam tovább.
Egészen reggelig ebben a furcsa, mély álomban pihentem. Akkor sem tudtam felfogni, mi van körülöttem, hol vagyok és Arian vagy Charles mászkál-e egyáltalán a szobában. Az egyetlen különleges jelenség az volt, hogy a függöny már elvolt húzva és ezúttal nem a sápatag fény tört be, hanem hét ágra sütött a nap.
– A levél… – motyogtam.
 ~ outfit ~ Nem számoltam ~  ❋ ~
Jeremiah Hill
Korom :
32

Tartózkodási hely :
Lancaster, Pennsylvania

Hozzászólások száma :
92

reagok :
81

Felhasználó profiljának megtekintése

Arian & Jeremiah :: Secrets and Lies - Page 3 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Arian & Jeremiah :: Secrets and LiesArian & Jeremiah :: Secrets and Lies - Page 3 EmptySzer. Feb. 06, 2019 11:22 pm



Jeremiah & Arian

I can be your painkiller,
You'll love me till it's all over,
'Cause I'm the shoulder you cry on,
The dose that you die on.


Egy kicsit megzuhantam. Egy újabb érzés kezd kavarogni bennem, ami eddig még nem környékezett meg szerencsére. Az egész szomorúság viszont betudható annak, hogy az érzéseim Jer iránt kezdenek talán egyre jobban mélyülni, s ha valami nem tetszik, vagy éppen bánt, akkor már nem tudom szimpla idegrohammal kiűzni magamból a kellemetlen gondolatokat. Azt akarom, hogy szeressen... S ha nem érzem ezt a beszédén és a cselekedetin át, akkor nagyon úgy tűnik, hogy egy idő után megtorpanok, s már nem tudok előrébb menni. Most is inkább visszafelé kell lépkednem, vissza a szobámba, hogy lenyugodjanak kedélyek, s el tudjak gondolni ezen az egészen. Fogalmam sincs, mi van közöttünk. Vagy mi lesz. Abban azonban biztos vagyok, hogy ekkora érzelmi kavalkád még sosem tombolt bennem. Senki sem volt képes rajta kívül ennyire felkorbácsolni a bennem nyugvó tengert...
Az üzenet lehetőségének hallatán félig fordítom csak oldalra a fejem, de nem mondok semmit még mindig. A nadrágomat felhúzom, majd egy barna hosszú ujjút kapok felülre. Jön a cipő, melybe talán már sietősebben bújok bele, hiszen egyre nyomasztóbb lesz számomra a helyzet. Sajnos a végletek embere vagyok. Vagy mindent, vagy semmit. Én nem érem be kicsivel. Én mindent akarok... Ahogy felállok, meghallom a nevem. S utálom, ahogy kimondja! Belül megremegek, mintha a szívem legmélyéről törne fel egy hullám, hogy visszarángasson az ajtótól. Azonban nem hagyom magam. Mintha meg sem hallanám, észre sem venném, úgy indulnak meg lábaim, hogy aztán majd motyogjak valami elköszönésfélét az ajtóban a másodperc töredéke alatt. Még magamat is meglepem ezzel a hirtelen jött hangulatváltozással, s én lennék a legboldogabb, ha eltűnne. Ám ez a keserűség a mélyből táplálkozik, s nem olyan, ami csak úgy eltűnik egyik pillanatról a másikra. Jer már túlságosan is belém fészkelte magát.
Hallom a mozgolódást, de nem nézek hátra. Egyedül akkor kapom oldalra a fejem, amikor erősen megszorítja a karom. Hirtelen azt várom, hogy elhord mindennek, hogy mi az, hogy csak úgy szó nélkül el akarok menni, és itt hagyni őt. A nagy Mr. Hillt... Azonban a szavai meglepnek. Annyira, hogy muszáj lesütnöm a szemem először, amíg egyáltalán feldolgozom, amit mond. Egyáltalán nem könnyíti meg a helyzetem, s most olyan, mintha két szék közt a földre esnék. Mennék, de maradnék. Maradnék, de mennék. Nyelek egyet zavartan, hiszen hirtelen minden tombolni kezd bennem. Fogalmam sincs, hogy mit kellene reagálnom, s ez szörnyen idegtépő. Nem tudom, hogy őszinték-e a szavai, vagy csak ezzel akar maradásra bírni. Azonban az a még aprónak is alig nevezhető csók... Ahogy ajkaink egy pillanatra összesimulnak, olyan forróság önt el, hogy talán még a tengerkék tekintetem is enyhén fátyolos lesz. Az előbb menni akartam, most azonban szívem szerint a nyakába ugranék. Normális az ilyen? Valószínűleg ezt nevezhetik szerelemnek. Én nem tudom, sosem éreztem még ilyet.
A sors azonban újabb kellemetlen perceket hoz számunkra, mikor kinyílik az ajtó. Annyira átadtam magam az érzéseknek, hogy a reakcióidőm borzalmas lesz, így mikor nyílik az ajtó, könnyedén kapnak rajta minket. Pont az a seggfej Dalton... Még egy színésztársam is szerencsésebb lenne, mint ez a barom.
- Kopogni luxus? Idióta... Maga nem ismeri a személyes tér fogalmát?! - förmedek rá, hiszen eltekintve attól, hogy én itt vagyok, akkor sem ronthat be a rendező szobájába csak így. Várok közben valami megerősítést Jertől is, ám ahogy újra felé pillantok, látom, hogy milyen ködös lesz a tekintete, s ahogy meginog, én azonnal nyúlok utána, hogy elkapjam.
- Hát ez remek! Most nézze meg, mit csinált! - lököm oda ridegen Daltonnak, majd kézbe kapom immáron sokadszor Jeremiaht, s óvatosan az ágyra fektetem. Na, most már teljesen biztos: itt maradok. Elég furán pislog felém az orvos, és ez bunkó is, Charles azonban mintha nem lenne meglepődve az egészen. Sőt, rezdületlenül tartja magát. Főleg, hogy előtte egy nappal ezelőtt buktunk le sikeresen.
Ahogy elhatároztam, maradok. Hiába kér meg az orvos és Dalton is többször, hogy menjek ki, amíg megvizsgálják. Nem, rohadtul nem megyek. Annyit megteszek, hogy a konyhából kihúzok egy széket, és egy távolabbi sarokba leülök. Nem fogom itt hagyni ezekkel... Idegesen támasztom hát ki magam a térdemen, ahogy őket figyelem. S mikor Jer megmozdul, nagy kő esik le a szívemről. Azt hiszem, az idegrendszerem nagyon nem bírja ezt a stresszt, ami egy ilyen ájulással jár. Mintha a gyomrom és a szívem felkúszna a torkomba, s ott maradna jó sokáig. Dalton jó párszor szúrósan néz hátra, s tőlem sem érkezik szebb nézés. Lebuktunk. Megint. S melegen ajánlom, hogy befogja a pofáját ez a senkiházi...
Az idegtől fogalmam sincs, hogy mennyi idő telhet el, míg végez az orvos. Utánuk én magam is megindulok az ajtó felé, s látom Daltonon, hogy kész lenne tartani nekem egy hegyi beszédet, ám ahogy kilépnek, én becsapom az ajtót. A zár kattan, hogy még véletlenül se gondolja azt akár a szakács, hogy csak úgy bejöhet... Én pedig visszasétálok az ágyhoz, lerúgom magamról a cipőt, majd felmászok mellé. Hátam a takarónak vetem, s egy nagy sóhajjal emelem a tekintetem a plafonra.
- Akkor gondolom hamarosan hatni fog az injekció, és nem lesz szükséged már rám. - súgom halkan a szoba csendjébe. Talán még egy kicsit kiábrándult a hangom, ám mikor oldalra biccentem a fejem felé, láthatja, milyen csillogó tekintettel figyelem.
- Mondtam, hogy ne csinálj ilyet többet... - a pillanat erejével gurulok oldalra, s a mellkasánál átölelem. Ezt a mozdulatot is egy apró szikra indította el, s az ilyeneket sosem tudom visszafogni.
- Remélem, hogy Dalton nem csinál hülyeséget. Vagy az az orvos... Viszont szánalmas, hogy a saját szobádban sem lehetsz biztonságban. - morgom halkan, majd váratlanul megemelem a fejem, ajkaim pedig érzékien simulnak az övéire. Szenvedélyes csókban forrunk össze, s mikor elhúzódok, azt is lassan teszem, belesóhajtva a pillanatba.
- Ez lemaradt. - mosolygom felé, azzal felülök az ágyon, s elmorzsolok egy apró ásítást. Fárasztó ám ápoló fiúkát játszani! Kezem a combjára simítom, s újabb sóhaj tör fel belőlem, ami már jóval gondterheltebb, mint az előzőek.
- Egyre többen tudnak rólunk. Ez így nem lesz jó... Dwayne, Larry, a szüleim, és a húgom... Tőlük nem kell tartani. De ezek... Most rohadtul nem tenne jót a hírnevemnek egy kellemetlen pletyka. - már pedig kellemes szóbeszéd egy ilyen kapcsolatból nem alakulhat ki. Már csak a tény, hogy tíz év köztünk a korkülönbség, mindketten férfiak vagyunk, s jelenleg ő a főnököm. Még a hülye is arra következtetne, hogy azért kavarok vele, hogy feljebb jussak...

Arian Saglam
Korom :
22

Tartózkodási hely :
USA

Hozzászólások száma :
101

reagok :
81

Felhasználó profiljának megtekintése

Arian & Jeremiah :: Secrets and Lies - Page 3 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Arian & Jeremiah :: Secrets and LiesArian & Jeremiah :: Secrets and Lies - Page 3 EmptySzer. Feb. 06, 2019 6:51 pm


Jeremiah & Arian
One misstep, you're mine
And you better stay clever if you wanna survive
Once you cross the line
You'll be wishing you would listen when you meet your demise
Valami megváltozott bennem. Talán nem csak átmeneti volt és nem csupán a láz okozta mindezt. Ahogy Arian elhúzódott tőlem, a szívem vadul kalapálni kezdett, már nem hűsített az érintése többé. Nem vagyok én elég jó ahhoz, amit ki akar zsarolni belőlem az állandó megsértődésekkel… egyszerűen nem az az ember vagyok, aki ki tudja mutatni az érzéseit. Soha életemben nem cirógattam meg senkit vagy csókoltam aprón. Belém azt nevelték, hogy az ilyesmi bűn… hogy én bűn vagyok és mikor találtam valakit, aki szeretett, őrülten tomboltak bennem az érzések, de csak is az ágyban tudtam igazán átadni magam nekik. Ott minden elszabadult, a gátakat felszakították a vágyak. De azon kívül, mikor csak összebújni kéne, védekeztem. Meglehet, azért tényleg, mert túl tiszták voltak a gondolataim.
– Írhatunk egymásnak üzeneteket napközben… – Próbáltam valamit javasolni, hogy még mentsem a helyzetemet. Lehet, hogy túl halkan beszéltem és nem hallotta, de a kiszáradtság nyomán még mindig égett a torkom.
Aztán hirtelen észbe kaptam. Láttam, milyen csalódott arcot vágott, mikor megmondtam neki: nem emlékszem tisztán a kádban történtekre. Ki akarhatta belőlem újból kényszeríteni azt a vallomást, de ahhoz túlságosan magamnál voltam, nem homályosított el annyira a láz. Épp csak egy cseppnyi kábulat volt bennem, amihez makacsul ragaszkodott a szédülés és a fejfájás.
Pakolni és öltözni kezdett… én pedig megijedtem, amitől dühös lettem, de az a remegés nem az indulatoktól uralkodott el rajtam, hanem a rosszulléttől. A láz egy újabb hulláma szaladt át rajtam és éreztem, hogy mind jobban szédülök. Belemarkoltam a lepedőbe, hogy ne dőljek vissza a párnára… minden erőmre szükségem volt, hogy felkelhessek és visszatartsam Ariant.
– Arian… – motyogtam magam elé.
Kihúzódtam az ágy széléra, hogy felkeljek és mielőtt még kisétálhatott volna, odaérjek mellé. Nagyon lassan tudtam csak mozogni. Mire talpra keveredtem, már könnyedén elérhette az ajtót, de nem érdekelt. Kicsit ugyan megbotlottam, de még éppen belé tudtam kapaszkodni, jó erősen marva a karjába. Nyilván nem akartam bántani, de meg kellett tartanom magam, hogy ne tűnjen túl szerencsétlennek.
– Arian… veled szeretném megenni a levest. – Mondtam, ahogy kicsi kiegyenesedtem. A tenyerem még mindig ott pihent a karján, de már nem martam belé. A kék szemekbe néztem, de csak azért sem akartam újra kimondani az sz betűs szót. Maradnia kellett. Maradnia kellett, mert én úgy akartam… és reméltem, hogy nem fordít nekem már is hátat.
Undorodtam magamtól, amiért ennyire engedtem az érzéseknek. Nem kellett volna utána rohannom, ahogy eddig sem tettem. Magától talált vissza hozzám, nem volt szükség semmiféle könyörgésre. Még sem léptem hátrébb, hiába lüktetettek ott bennem azok a gondolatok. Sőt, közelebb hajoltam, húgy néztem a kék szemekbe. Közben zavartam túrtam bele a hajamba, hogy elsimítsam az arcomból.
– Veled akarok enni a te főztödből. – Ismételtem meg és lágyan az övére simítottam az ajkaimat. Nem tudtam megcsókolni, nem volt rá időm, ugyanis a következő pillanatban nyílt az ajtó, mindenféle előzetes matatás vagy kopogás nélkül. Időm sem volt elugrani, sem hátra húzódni, éppen csak lemerevedtem a mozdulatban, majd finoman elhúzódtam.
A szemem sarkából láttam meg Daltont, Charlest és valami ismeretlen fickót. Mikor odafordultam már éreztem, hogy megint megszédülök, a vérnyomásom is az egekben lehetett, a szívem olyan vadul és olyan hevesen kalapált, hogy szinte ki akart szakadni a mellkasomból. Ez már nem az a kellemes érzés volt, amit Ariannal kettesben élvezhettem… zaklatott lettem, tudtam, hogy majd magyarázkodnom kell.
– Nem is kívánok szép estét, azt hiszem… – Hallottam Dalton hangján, hogy ebből még baj lehet, de aztán megszédültem és lesütöttem a szememet. A következő percben pedig jött a zuhanás és a sötétség.

***

Csak pár percig lehettem eszméletlen. Amikor kinyitottam a szememet az éjjeli szekrényre pillantottam, láttam egy szürkés színű borítékot, rajta anyám gyönyörű kézírásával. Charles hozhatta, mert ugyanúgy a lámpához támasztotta, mint korábban. Néma csendben bámultam, aztán megéreztem egy hideg kezemet a homlokomra simulni.
– Mr. Hill, kapni fog egy injekciót… – Az ismeretlen hang miatt sejtettem, hogy ez a harmadik pasas, aki a szobámba jött és minden bizonnyal orvos. Nem szóltam semmit, mert csak az érdekelt, hogy Arian vajon elment-e vagy még ott van valahol a szobában.
Hagytam, hogy a ruhámmal babráljanak. Aztán belém nyomta a tűt. Szisszentem egyet ugyan, de aztán, mintha már nem is érezném, nyugodtan feküdtem. Az a kis szúró, fémes érzés persze még ott volt, de nem számított.
– Jeremiah, ha jobban leszel, beszélni fogunk, kettesben. – Jegyezte meg valahonnan a közelből Dalton. Gondoltam jön az újabb fejmosás, hogy mit nem csináltam jól. Őszintén szólva nem érdekelt, ha a látottakat nem próbálja meg felhasználni ellenem. Egy nap alatt már megint túl sok ember számára derült ki, mi is történt közöttünk.
– Rendben… – Sóhajtottam és átfordultam a hátamra. A mozdulat közben magamra húztam a takarómat és tekintetemmel Ariant kerestem.

 ~ outfit ~ Nem számoltam ~  ❋ ~
Jeremiah Hill
Korom :
32

Tartózkodási hely :
Lancaster, Pennsylvania

Hozzászólások száma :
92

reagok :
81

Felhasználó profiljának megtekintése

Arian & Jeremiah :: Secrets and Lies - Page 3 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Arian & Jeremiah :: Secrets and LiesArian & Jeremiah :: Secrets and Lies - Page 3 EmptyKedd Feb. 05, 2019 10:04 pm



Jeremiah & Arian

I can be your painkiller,
You'll love me till it's all over,
'Cause I'm the shoulder you cry on,
The dose that you die on.


Aljas. Talán most ez a legjobb szó Jerre. Nem sokáig tartott nála a kedvesebbik énjének a tombolása, bár ha úgy vesszük, jelenleg a kedvessége annyit tesz, hogy nem vág a fejemhez semmilyen sértést. Ezidáig. Felvont szemöldökkel nézek végig rajta látványosan, mikor megint a kölyök szócskát használja. Igen, ez a kölyök megpróbál gondoskodni egy ilyen mogorva vénemberről, és igen, ez a kölyök félretette azt a rengeteg sértést, amit kapott. Csak azért, hogy egyeseknek ne kelljen egyedül átvészelniük egy ilyen kellemetlen állapotot. Sajnáltam, hogy szenved, s őszintén rossz volt látni, ahogy láz így ledöntötte a lábáról. Azt akartam, érezze, hogy mellette vagyok, még a tegnapiak után is. Hogy lássa, hogy törődök vele, s végre rájöjjön, hogy nekem nem csak a szex számít. Hogy én többet akarok... Ha nem érdekelne, akkor már rég valahol máshol tengetném a szabadnapom, melyet teljesen biztosan szórakozással töltenék. Ám nem, én akkor is itt vagyok. Az esetlen bocsánatkérésre csak megrántom a vállam, s inkább magamban mormolom el a gondolataim. Nem lenne túl kiegyenlített a játszma, ha elkezdenék veszekedni, hiszen szerintem még van annyira kába, hogy egy ilyen idegességi hullám csak rontana a helyzetén. Nem akarok megkockáztatni még egy ájulást, hiszen ezúttal már lehet, hogy nem ébred fel belőle ilyen könnyedén.
Aztán csak ölelem. Úgy szorítom magamhoz, mintha soha nem akarnám elengedni, s mintha egy percre azt képzelném, hogy a mámorító illata mögött nem egy ilyen zord ember lakozik. Ám mikor megszólal, természetesen eloszlik a rózsaszín köd, s szétrepülnek a pillangók. Halkan sóhajtok bele a levegőbe, miközben beszél, s úgy érzem, hogy nincs erőm már válaszolni. Nem akarom felhúzni magam megint, így csendben hallgatom végig a szavait.
"Ha". "Talán". Ócska kifogások, melyek annyira jelentéktelenek, hogy ezek semmit sem számítanának, ha egymást akarjuk. Pontosabban, akarnánk. Jer felől egyelőre azt érzem, hogy még hallani sem akar felőlem, ha elmegyek majd. A kérdése is szörnyen erőltetett volt, semmi őszinte érdeklődést nem hallottam ki belőle, csak azt, hogy "talán most végre befogja, ha felteszek egy kérdést". Semmi hála, semmi érzelem. Semmi. Ez pedig kegyetlenül megfagyasztja az izzó török vérem, melyen továbbkúszva a hidegség belenyilall a szívembe. Minek is erőltetek egyáltalán bármit, ha egy apró viszonzást sem kapok? Néha egy gyengédebb érintés érkezik. Néha. Egy érintés. Semmi több. Karlnak lehet elég volt, ő beérhette ennyivel, de én nem Karl vagyok...
- Akkor mindegy. Nem kell erőltetni a dolgot. - húzódok el kiábrándultan, majd kicsit hátrébb mászok, s leszállok az ágyról. Szó nélkül megyek ki a konyhába, s vissza már a laptopommal érkezek, melyet összecsukok, s miután előszedek pár ruhát a sporttáskámból, beteszem azt a helyükre. Köszönöm, de így nem kérek ebből az egészből. "Ha" egyáltalán eszébe jutok majd. Én már egy ideje ezen rágódok, milyen szörnyű lesz ez a két hét nélküle. Hogy nem érezhetem az illatát, hogy nem ölelhetem át, hogy nem csókolhatom meg... S mi a válasz? Egy "talán".
- Megyek. Hagylak pihenni. - azt hiszem, jobb lesz mindkettőnknek, ha inkább most távozok. Nekem legalábbis biztosan. Már nem akarok hallani semmi olyat, ami még nagyobbat facsarna a szívemen. Igen, jelentéktelennek tűnő dolgokból csinálok ügyet. Jernek biztosan azok, de ő és én teljesen különböző világot élünk. Neki lehet, hogy elég, ha néha valaki hozzábújik, vagy eltölt vele egy szenvedélyes éjszakát. Nekem viszont nem. Sőt, egyre inkább az az érzésem, hogy tényleg pótolható vagyok, s ezt ő is így gondolja. Valahogy az az sz betűs szó is elhalványul... Nem tudom komolyan venni a szavait úgy, hogy éberebb pillanatában ilyen ridegen és közömbösen viselkedik. Lehet, hogy igaz sem volt, csak valami pillanatnyi kétségbeesett fellángolás mondatta ki vele, hogy szeret. Mert ez egy szó... De hogy lenne mögötte tartalom? Ezt egyre jobban kétlem. Erőtlen sóhajjal ülök vissza végül az ágyra, hogy felhúzzam az egyszerű, fekete nadrágot. Még mindig nem szólalok meg. Mit mondhatnék egyáltalán? Ízlik-e a leves, amit a két kezemmel készítettem, hogy jobban legyen? Szánalmas vagyok. Soha nem viselkedtem senkivel sem ilyen gondoskodóan, s tessék, most mikor őszintén tenném, s a szívem mélyéről húznám elő a valódi érzéseket, azokat Jer pár keresetlen mondatával visszaűzi a helyükre. Tényleg el kell innen mennem, mert ez egyre kellemetlenebb és kiábrándítóbb lesz így számomra. Szörnyen fáradtnak érzem hirtelen magam. Azt hiszem, muszáj aludnom egyet erre az egészre a szobámban. Talán majd ha felébredek, minden megváltozik. "Talán"...

Arian Saglam
Korom :
22

Tartózkodási hely :
USA

Hozzászólások száma :
101

reagok :
81

Felhasználó profiljának megtekintése

Arian & Jeremiah :: Secrets and Lies - Page 3 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Arian & Jeremiah :: Secrets and LiesArian & Jeremiah :: Secrets and Lies - Page 3 Empty
3 / 7 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Heart of Europe :: idegen vizeken :: európán túl-
Ugrás: