welcome to europe, traveller
Life is a journey that must be traveled no matter how bad the roads and accommodations.
lépj be bátran
európa rád vár
Karakter neve:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
friss bejegyzések
legújabb irományok
Szomb. Dec. 08, 2018 2:10 pm
Csüt. Dec. 06, 2018 7:37 pm
Csüt. Dec. 06, 2018 7:18 am
Szer. Dec. 05, 2018 8:59 pm
jelenlegi utazóink
európa szívében
Jelenleg 8 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég :: 2 Bots

Anaise Delacroix, Arnfrød Morstad, Henrik Morstad

A legtöbb felhasználó (43 fő) Kedd Aug. 21, 2018 12:11 pm-kor volt itt.
történéseink
jó ha tudod
európai lakosok
nyilvántartása
csoport
amerikai 2 5
angol 3 6
ázsiai - -
francia 6 5
görög 1 2
ír 4 4
külföldi 2 5
norvég 3 4
olasz - 2
orosz 3 3
skót 1 2
spanyol 4 2
svéd 1 2
összesen 30 42

Jasmine & Cameron - Cold hearts, hot heads
TémanyitásTárgy: Re: Jasmine & Cameron - Cold hearts, hot heads Csüt. Márc. 08, 2018 9:11 pm
A nő hozzáállása a jelenlétemhez csak még egy lapáttal rátesz a fantasztikus hangulatomhoz. Ez a megfelelő hozzáállás az új ügyfelekhez? A feleselés? A számonkérés? A fejemben egyből helyet is kap egy tökéletes klisé mellett. Apuci befolyásos, gazdag, tehát mindenki a cipőm talpa alá való. Undorral mérem végig amikor a titkárnőjére kérdez vissza.
- Dehogynem láttam, nem vagyok vak. Két szemem is van. Csak épp hidegen hagyott - vakkantok vissza, mert sajnos nem vagyok az a fajta, aki kibírja hallgatással, ha betámadják. A nő egyre inkább forralja fel az agyvizemet, de muszáj valahogy kibírnom, hogy nem üvöltök az arcába, mert ezen a nyomozáson múlik a karrierem. Azt pedig biztos, hogy nem egy ilyen kis apuci kedvence fogja derékba törni. A bosszúm nem túl elegáns, egy igazi úriember úgy tenne, mintha semmit nem vett volna észre a nő átázott felsőjéből és még a területet is kínosan kerülné, nehogy észrevegyék rajta, hogy észrevette a kis bakit. De mily sajnálatos, már rég lemondott róla az anyám és minden szent, hogy belőlem valaha úriember válhat. Nem érdekelnek a társadalmi elvárások, sem a szabályok, amikre mások sokat adnak. Például nem különösebben izgat ki mit gondol rólam, ahogy az sem, kit mivel bántok meg, ha kimondom, amit gondolok. Sajnálom a dolgot? Nem. Már elfogadtam, hogy nekem ilyen a természetem. Akinek megfelel így, az elviseli, akinek nem, azt nem tartom vissza hét ökörrel. Megtanultam együtt élni a démonjaimmal, és kösz szépen, mára egész jól osztozunk ezen a testen. A nő kifogásai marhára nem izgatják fel a fantáziámat, így a válaszait figyelmen kívül hagyom. A függönyt otthagyva foglalok helyet, és nem igazán érdekel, tetszik-e neki vagy sem. Nagyon arrogáns és beképzelt ez a nő, a gyomrom egyre jobban forog körbe tőle. Micsoda kis picsa. Beleszületik a jóba, és egyből azt hiszi, mindenki felett áll. Csak egy napot kéne átlagos, vagy épp átlag alatti keresetből élnie, vagy épp neki megteremtenie azt, amire szüksége van, felvágná hosszában az ereit. Az ilyen csajoknak legszívesebben beledugnám a saját vécéjébe a fejét, hogy észrevegyék magukat. Ők tehetnek leginkább arról, hogy ez a társadalom ilyen mélyre süllyedt. Miattuk van minden embernek a földön kisebbség érzete, önbizalomhiánya, és képtelen megelégedni azzal, amije van, mert az ilyenek mindig azt mutatják, mennyivel kényelmesebb is lehetne az élet. Van, akinek a hajnali négy órás kelés jut, van akinek a délutáni ébresztő egy ötcsillagos hotelben. Az élet rohadtul igazságtalan. Megpróbál rám pirítani, és figyelmeztet, ha tovább szájalok vele, még megütöm a bokámat, majd magamra hagy.
- Azt meglesném, kisanyám - morgom utána bámulva, miután elhagyja a küzdőteret, és a gondolataimba mélyedek. Irritál a nő és legszívesebben itt hagynám az egészet, de tudom, most muszáj vagyok megemberelni magam. Nehéz menet lesz, de mit tudok tenni? Ez van, nincs mese. A világnak, főleg Dániának, amit hazámnak tekintek, meg kell tudnia, micsoda mocsok az, aki az érdekeinket képviseli a világ szeme előtt. Ha van, amit a beképzelt apuci kis aranyásó kicsi lánykáinál jobban utálok, akkor az a politikusok hordája. Egyik sem különb a másiknál. Néhány koronáért a saját anyjukat is kiásnák, hogy nekrofilek élvezkedhessenek rajtuk. A gondolataimba mélyedve saját kis jegyzettömböt nyitok az elmémben számára, és felkészülök az általam felsorolt még igen rövidke lista feltételezhető válaszára. Nem feltételezem a nőről, hogy szó nélkül hagyja a dolgokat, de nem is az volt a szándékom. Akár véletlen is lehetne, hogy ezt a módot választottam arra, hogy felvegyem vele a kapcsolatot, de messze nem így van.
Visszatértekor ugyanott ülök, ahol hagyott. A kényelmes székben, hanyagul hátra dőlve, mutatóujjammal elgondolkozva játszok csücsörítő ajkaim alatt az államon sercegő borostán. Meghallva a lépteit felé pillantok. Itallal kínál, és pár másodpercig nem felelek, csak fintorogva elhúzom a számat.
- Nem, már nem kell - mondom, és mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, rámosolygok. Figyelek arra, amit mond, és bármily meglepő, valahol borzalmasan élvezem, hogy láthatóan kihoztam a sodrából. Tessék, cukormókus, te akartál nagylányosat játszani, hát itt a kegyelten valóság. De a viselkedéséből érezhető, hogy valójában az, hogy ez az üzlet sikerül-e vagy sem, teljesen hidegen hagyja. Ha ez lenne a megélhetésének a forrása, ha ezen múlna az élete, mindjárt másként beszélne.
- Nyilván nem kirívó, különben a magukhoz hasonló cégek épp úgy mennének sorban csődbe, mint azok, amelyek medence-porszívókat akarnak eladni a Szaharában. - jegyzem meg. A továbbiakban egy szót sem szólok addig, míg el nem mondja a kis mondókáját. Azt gondolná az ember fia, hogy a szavai nyomán elgondolkozok az élet értelmén és rádöbbenek, micsoda arrogáns pöcsfej voltam. Mi van akkor, ha szándékkal voltam olyan, amilyen? Akkor most hogy kéne éreznem magam? Figyelek minden szavára, és az utolsó elhalt hangok után elgondolkozva inkább a mély csendet választom. Fürkészve nézem őt a visszatért neonfényben. Dacos ajkak, fitos orr, porcelán bőr, jégszőke tincsek, határozott állvonal. A tekintetéből süt a felsőbbrendűség és a gőg, szinte érzem a lelke mélyén fortyogó megvetést és haragot. Félrebillentem a fejem, és az elém tolt papírokra vetem a pillantásomat. Legszívesebben ráborítanám az asztalt, de erre sajnos nincs lehetőségem, ráadásul akárhogy is veszem, nem hazudtam abban, amit mondtam. Ritkán vagyok erőszakos nőkkel szemben, ahhoz sokkal többet kell letennie az asztalra. Sóhajtva kulcsolom össze a kezem magam előtt, de a papírokhoz nem nyúlok. Hidegen merülök el a tekintetében.
- Tudja, borzalmas éven vagyok túl. Borzalmas volt az elmúlt hónapom is, és az a hetem is. Idefelé jövet pedig nem csak magának akadtak kellemetlenségei, eléggé megnyomta a hangulatomat. De mégis reménykedtem abban, hogy talán ezúttal szerencsévé formálhatom a balsorsomat, és bár tudom, hogy nehéz eset vagyok, azért legalább megértésre lelhetek egy olyan embernél, akinél elvileg a legkülönfélébb emberek próbálhatnak megnyílni és segítséget kapni. Köszönöm, hogy az amúgy is pocsék napomat megspékelte azzal, hogy rávilágított mennyire szánalomra méltó és esélytelen vagyok. - mondom, majd mielőtt a szavamba vághatna, gyorsan folytatom, nem titkolva csalódottságomat.
- Hmm...azt mondja, meg akar ismerni, de egy azon mondaton belül azzal jön, hogy nem érdekli a rám leginkább illő attribútum? Mégis, honnan veszi azt a bődületes baromságot, hogy nem a szexualitás az elsődleges szempont? Van fogalma róla, hogy mennyire mellé lőtt akkor, amikor arra alapozta a cégét, hogy nem a szexre hajtanak? Az egész világot a szex mozgatja, ha nem tűnt volna fel. Iparágak épülnek rá, még egy saját ünnepet is kapott, amit valentin napnak csúfolnak a köznyelvben, de semmi másról nem szól az egész, mint a szexről. A magukhoz jelentkezők mind ezt akarják. Szexet. Hosszú távú, kifizetődő szexet, ami mellé társulhat az érzelmi kötödés és a gazdasági fejlődés lehetősége. A tartós kapcsolatok közel kilencven százaléka azért megy tönkre, mert az intim kapcsolat csorbát szenved valamilyen külső behatás okán. Ez lehet bármilyen indok, érzelmi elhidegülés, egy másik fél belépése, pénzügyi vagy munkahelyi nehézségek, egészségügyi problémák. De mind, kivétel nélkül a szex, vagyis leginkább annak hiánya miatt megy tönkre. Egyszerű pszichológia. Akit ilyen közel engedünk magunkhoz, az többet láthat belőlünk, mint bárki más, és ez akaratlanul is kötődést eredményez. Ennek hiánya pedig automatikusan elhidegülést. Azt mondja meg akar ismerni, de pont nem érdeklik a számomra fontos, netán a legfontosabb tényezők? Mégis, hogy akar nekem segíteni, vagy egyáltalán bárkinek, aki magához fordul? Hogy tudna segíteni, ha csak azt hallja meg, amire maga kíváncsi? A szememre veti, hogy elmondtam, milyen nők jönnek be általában? Azt ne mondja, hogy a nők nem épp ennyire szexisták, legyen szó bankszámla vastagságról, kinézetről vagy farokvastagságról. Meglátnak egy olyan kaliberű pasit, mint az Ön által említett film főszereplője, és azt is elfelejtik, hogy egy hónapja mondták ki a boldogító igent az oltár előtt. Sajnálom, ha Ön abban a hitben van, hogy csak mi, szívtelen, gonosz, alantas férfiak vagyunk a saját farkunknál fogva irányítva, de elárulom, maguk ugyanezt csinálják, csak ez már annyira nem elfogadott, mivel mi, alantas, gonosz és felettébb szívtelen pasik nem vesszük annyira zokon. Mi elfogadtuk, hogy ilyen a természet, ez az ösztön, a hormonok játéka, és nem játsszuk az agyunkat holmi feminista maszlag mögé bújva. Mégis, ha körül néz, minden nő akit megkérdez, biztos állással rendelkező, lehetőleg jól kereső pasit keres, izmos testtel, elfogadható arccal és jó méretekkel. Ha azt hiszi, mindez nem számít, akkor hatalmas tévedésben él és kicsit jobban ki kéne nyitnia a szemecskéit - állok fel, majd az asztalára tenyerelve közelebb hajolok hozzá.
- Szóval legközelebb jobban fontolja meg, kinek mondja azt, hogy a magas lóról beszél, mert úgy látom közelében sincs annak, hogy így beszéljen egy potenciális ügyféllel, aki a jó de akár a rossz hírét is öregbítheti, akiről azt sem tudja, ki fia-borja, mikor jócskán hiányosak az ismeretei arról, hogyan működik a való világ és az az iparág, amire építkezni akar - mondom, majd felegyenesedek, és előveszek egy névjegyet, rajta a kamu nevemmel, a telefonszámommal, egy e-mail címmel, és elé tolom.
- Itt hagyom a névjegyem. Majd akkor, ha tényleg komolyan gondolja azt, hogy szakemberként tud viselkedni, és képes lesz arra, hogy az őszinteségemet és a stílusomat képes lesz kezelni, mellesleg valóban nem csak játszadozni kívánja a komoly üzletasszonyt, hanem valódi szakértelemmel tud előállni, keressen meg.
Felegyenesedek, és ismét a papírokra vetem a pillantásomat. Odakint hatalmasat csattan az ég, igazi égszakadás vár rám.
- Ezeket elviszem, és ha úgy látom, van értelme annak, hogy az időmet vesztegessem rájuk, kitöltöm és visszaküldöm. Félre ne értsen, én megértem, hogy maguk kitaláltak valamiféle stratégiát arra, hogyan tudnák a legjobban összepasszoltatni a jelentkezőket, de én...kötve hiszem, hogy ez működni fog. Az élet ugyanis nem statisztika. Legalábbis legtöbb esetben nem egy grafikon fogja megmutatni, kivel jöhet el a boldogan éltünk, amíg. És csak hogy tudja, tényleg nem arra akartam utalni, hogy pusztán szexpartnert keresek magamnak, mert ahhoz elhiheti, nem kell kerítőnőt fogadnom, megy egyedül is.
Valójában meglehetősen csalódott vagyok, mert ha igazán őszinte akarok lenni, kíváncsi lettem volna arra, milyen okossággal áll elő. Egy pillanatra talán még a gondolattal is eljátszottam, hogy talán tényleg megtalálhatja nekem a megfelelő nőt, de ez most eléggé elúszni látszik. Sarkon fordulok, és elindulok kifelé. A célomat már elértem. Az biztos, hogy megjegyzett magának, és alakuljon bármiképp a dolgom vele, ez épp az, amire szükségem van. A többit pedig majd meglátjuk.
Vendég
Vendég
avatar

TémanyitásTárgy: Re: Jasmine & Cameron - Cold hearts, hot heads Szer. Márc. 07, 2018 6:41 pm



cameron&jasmine
Classic ●   *-*    ● 1039 ●

Briana éppen máshol van, és nekem kell helyt állnom, ami nem gond, mert ketten vágtunk bele ebbe a történetbe. Pár hónapja még hülyéskedtünk egy hasonlóan rosszul kezdődő éjszaka, és arról álmodoztunk, hogy mit is kellene kezdenünk az életünkkel. Nem tagadom, hogy nehezen szántam el magam a kezdésre, na nem azért, mert visszarettennék a nagyhalaktól, vagy ne vonzana egy saját cég vezetése, de rengeteg munka, és rátermettség kell ahhoz, hogy el tudjak igazodni az iparág útvesztőjében. A biztonság kedvéért kikértük apa tanácsadóinak a véleményét, és gyorstalpalón elvégeztünk egy pénzügyi tanfolyamot is, hogy legyen képünk az indulásra, na meg az irányításról is. Nem mondom, hogy élveztem volna a gazdasági részét a tanulmányainknak, de ez nem is a szórakozásról szól. A legtöbb barátunk szingli, és annyi rémtörténetet hallottunk már, hogy a nem megfelelő emberrel hozta őket össze a sors, hogy muszájnak éreztük a közbenjárást. A legtöbb esetben halk szavú és megfontolt vagyok, de itt a határozott énemre van szükség, és ehhez Bree-nek is hozzá kellett szoknia, mert felfalnak majd az elégedetlen ügyfelek, a saját beosztottjaink armadája. A munka pofonegyszerűnek tűnik, de annyi részlegünk, és teendőnk van, hogy az elején még nem is ajánlunk senkit. Próbáljuk megismerni a potenciális jelölteket, kiértékeltetjük őket, és felkészítjük a jó randi alapjaira. Nem abból áll egy társkeresés, hogy összeeresztjük a szerintünk összeillőket, hanem megteremtjük a hangulatot, megtanítjuk őket úgymond ismerkedni. A huszonegyedik században rémegyszerűnek vélik az online felületen születendő kapcsolatokat, de ezeknek a fele sem valós, és ha már a személyes kontaktra kerül a sor, akkor beijednek, és fülüket-farkukat behúzva menekülnek haza. A kudarc a mindennapjaink részét képezi, és meg kell tanulni elsajátítani a visszautasítást is, mert a siker nem hull az ölünkbe. A mai reggel annyi minden jár a fejemben, hogy azt se tudom, hogy mihez kezdjek, mikor már úton vagyok, és a titkárnőm kétszer is felhív, de csak tőmondatokban tudok a segítségére lenni, sőt egyszer meg is szakad a vonal. A helyemen állítom le a motort, de még szinte le se teszem a lábam a járdára, azonnal ott terem a semmiből egy autó, és szó szerint a blúzomra fröcsköli a szennyet. Mélyeket lélegzek, hogy bejussak anélkül az épületbe, hogy valakit felfaljak reggelire, és a művelet majdnem tökéletes…az egyetlen zavaró tényező az irodámban várakozó idegen. Az ajtót nyitva felejtettem, mert jobban izgatott, hogy apa ajándékát biztonságban tudjam, mint a saját megjelenésem. Másodpercekkel később szembesülök vele, hogy egy kék szempár mered rám, és úgy fürkész, mintha meztelenül állnék előtte. A vihar lecsapása, a villám és a mennydörgés egyvelege megrémisztenek, és össze is húzom magam, mire az áram is elmegy. A londoni időjárás egy őrült gondolkodására emlékeztet, de itt vagyok, és muszáj túllendülnöm a kezdeti sokkon. Az első kérdésem evidens, mégis mi a francot keres itt? A kékjei nagyon is ismerősek, de egyelőre nem tudom hova tenni őket, és meghallgatom, hogy milyen érvet hoz fel ellenem.
- Ebben a viharban előfordul, hogy nem hall az ember, és engedély nélkül nem lehet ide feljönni sem. Nem látta a recepcióst? – magyarázok hadonászva, és ekkor esik le, hogy tulajdonképpen mennyire nem illendő a ruházatom ehhez a párbeszédhez.
- Öhm..elnézést, de eláztam, és két perce értem be. Általában nem így fogadom a leendő tagokat, pontosan emiatt tartom a titkárnőmet. – egyenesedem ki, és talán kicsit zilált a kinézetem, de mindjárt teszek ellene, és lenyugszom, vagyis tenném, ha nem érezné úgy Mr. Pöcsfej, hogy ömlengésbe kezdjen a vaksötétben. A függönyömmel van elfoglalva, miközben összefűzöm magam előtt a karomat, és elrejtem a melltartóm nem túl előnyös kivillantását.
- Mindjárt átöltözöm, és kezdhetünk is… - mutatok a mellékhelyiség irányába, de ismét jön az arrogáns fellépése, és amennyire szimpátiát keltett volna bennem, már a parazsat is kinyírja.
- Nem vágytam semmilyen ügyfélre, aki rám töri az ajtót, és már követelőzik, miközben megvan mindennek a maga üteme… - persze ülj le a székemre, mikor hellyel sem kínáltalak. Mekkora arca van ennek az „úriembernek?” Fél Kína sem lenne elegendő neki, és állandóan panaszkodna. Megforgatom a szememet, és elfojtom a kitörni készülő szidalmakat, mert úgy érzi, hogy most azonnal leírást kell adnia magáról. Féloldalasan döntöm el a fejemet, és villantom rá a kékjeimet. Kezd betelni a pohár, és jó lenne túlesni azon, hogy száraz felsőhöz jussak, de még mennyi információt akar rám sózni? Két percig a saját számát adja elő, én a fejemben listát készítek a délutáni teendőimről, és ha a végére ért, akkor gúnyosan elmosolyodom.
- Mr. Abell….ne haragudjon meg, de miután még áram sincs, nem azaz első dolgom, hogy uraságodat megkínáljam egy itallal. Tudok-e segíteni feleséget fogni? Ehhez kétség sem fér, csak szálljon le a magaslóról, mert nagyot fog esni. Párdon, de öt perc türelmét kérem, és innen folytatjuk. – kisétálok riszálva a mosdóba, és becsapom az ajtót. Gyorsan előtúrok egy magenta színű felsőt, és begombolom, aztán a tükörben nézem meg a sminkemet, és mintha parancsszóra térne vissza az áram is. Egy csókot dobok a tükörképemnek, aztán kisétálok, és elégedettebben mérem végig.
- Szolgálja ki magát…whiskey, vodka, és víz is van, de ahogy elnézem már az előbb is az aranyló párlattal szemezett. Nyugodtan… - foglalok helyet az asztal mögött, és amíg remélhetőleg tölt magának egyet, én összekészítem a papírokat, és a tollam kupakját levéve kapom be a végét.
- Lássuk a listáját, melyet egy levegőszusszal osztott meg velem. Örülünk, ha az idejét nem pazarolja más társkeresőkre, és higgye el számtalan magával egykorú gondolja úgy, hogy már meg akar állapodni, nem kirívó eset, csak megjegyezném. – leírok egy-két pontot, és hátradőlök a székemen, majd a hátamat nekivetem a bőrfelületnek.
- A szexualitás, és az igények..hogy is mondjam, de nem az elsődleges szempontok. Ó, tudom férfiból van, és az agya kilencven százaléka ekörül forog, de ha tartós kapcsolatra vágyik, akkor mást is számításba kell vennünk. Talán azt látta kint a plakáton, hogy a Szürke ötven árnyalata reklámcége lennénk? – mekkora egy tapló, és ennek szerezzek egy nőt?
- Szóval a barnák jönnek be…nagyszerű, esetleg topmodell méretek is lapulnak a zsebében? Nagyon határozottnak tűnik, de szerintem fogalma sincs, hogy mit akar. – kihúzom a fiókomat, és kiveszem az üres teszteket, és űrlapokat.
- Ezeket ki kell töltenie, aztán majd beszélgetünk a partnerről is, de előbb…hagy ismerjem meg jobban, és ne azzal jöjjön nekem, hogy mennyire szókimondó, mert a faszt fogja érdekelni, bocsánat…de én sem vagyok egy pikírt nő. Kér tollat is mellé? – mosolyodom el szélesen, és elé tolom az űrlapokat. Milyen kurva hosszú nap lesz ez…


Vendég
Vendég
avatar

TémanyitásTárgy: Re: Jasmine & Cameron - Cold hearts, hot heads Kedd Márc. 06, 2018 12:56 pm
Nincsenek romantikus elképzeléseim a szerelemről. Túl a harmincon és túl számos intenzív kapcsolaton amely rövidesen csúfos kudarcot vallott az ember már átformálja magában azt, mi az amit várhat az élettől. Kimerítettem az egy éjszakás kalandok számos formáját, sokszor folyamodtam az egyszerűbb úthoz, mert az nem járt aztán később sérüléssel. És nekem tökre jó így, mert én már tudom azt, amit azok, akikhez épp készülök, még nem is sejtenek. Hogy a szívem helyén egy fekete lyuk van, és nálam negatívabb emberrel sosem hozta őket még össze a sorsuk, ez által fizikai képtelenség, hogy nekem megfelelő partnerrel hozzanak össze. Főleg nem olyannal, aki engem is képes lenne hosszú távon elviselni. Valamikor régen valaki egyszer azt mondta, nincs velem semmi baj addig a pillanatig, míg ki nem nyitom a számat. Talán ha némasági fogadalmat tennék nagyobb szerencsém lenne? De már ez sem nagyon tud érdekelni. Szexeltem épp eleget, ha nagyon rám jön, még mindig számtalan lehetőségem van arra, hogy levezessem a feszültséget, és így legalább minden időmet az írásra tudom fordítani. A munkára, amely jelenleg több bosszúságot és stresszt okoz, mint sikerélményt. A kocsi lerobbanása, a szállás nem túl ember Cameron baráti mivolta épp elég ahhoz, hogy előtérbe kerüljön nagyjából állandó pesszimizmusom. Vihar van készülőben és őszintén szólva, jobban örültem volna, ha valaki más épül be a miniszterelnök lányainak a cégébe ügyfélként, mert én valójában (ha mélyen valahol vágynék is párkapcsolatra), sokkal szívesebben hangoztatom azt, hogy rohadtul jó nekem magamban és a cicáimmal. Ők megértenek, és eléggé önállóak ahhoz, hogy ne nyaggassanak, ha nem akarom, hogy a közelemben legyenek. Elvannak néhány labdával meg puha fekhellyel, és a tartásuk is jóval költséghatékonyabb, mintha nőt akarnék tartani. Randik, meg vacsorák, meg ajándékok...bleh. Na, én aztán tuti nem csinálok többé hülyét magamból, nincs az az ég.
Az odafelé úton mégis megpróbálok valamiféle kényszerszerepet magamra erőltetni, hátha úgy könnyebb dolgom lesz, de miután kitalálom a szerepet, rájövök, hogy ennek semmi értelme az ég egy adta világon. Nem vagyok az a fajta pasi aki egykönnyen kordában tudja tartani magát, és lássuk be őszintén, nem is állna nekem jól, ha megjátszanám magam. Ráadásul minél jobban megnehezítem a két hölgyemény dolgát, vagy dolgozzanak akárhányan is ebben a sztoriban, annál inkább többet tudhatok meg arról, mi zajlik a háttérben. Okosnak kell lennem, rafináltnak és aljasnak, ha meg akarom tartani az állásomat. Márpedig nem viselek el több szívatást Rigstir részéről. Így amikor átlépem az iroda bejáratát, már tudom, hogy milyen szerepbe is fogok bújni. A bejáratnál meglepetés vár, a nem túl csinos, de még elfogadható kategóriába tartozó recepciós megpróbál megállítani. De Cameron Cox nem az a fajta ember, akinek holmi elvárások gátat tudnak szabni. Pont nem érdekel az, mit tehetek és mit nem. Ugyan már, nem vagyok baltás gyilkos, és időpontom van, nyilván várnak is rám, miért ne mehetnék fel? Mellesleg meggyőződésem, hogy ezek a várakozási idők csak amolyan pszichológiai műsorok, hogy az ember így kisebbnek érezze magát azzal a személlyel szemben, akihez érkezett. Hisz ha várnia kell, biztos fontos az, akihez jött, nem lehet csak úgy rabolni az idejét. Röhej. Nekem ugyan nem magyarázza meg senki, hogy ez nem manipuláció. Nem vagyok marionett bábu akit csak úgy rángatni lehet. Van saját eszem, véleményem, képes vagyok ésszerű döntéseket hozni. Így némi szóváltás után faképnél hagyom az elborzadó hölgyeményt. Úgy vagyok vele, hogy annyi idő alatt, míg felérek a lépcsőkön, pont fel tud telefonálni, ha nagyon akar, ha meg nem, hát az ő problémája. Már itt vagyok. Az ajtó odafent tárva-nyitva áll, így ugyan az illendőség kedvéért beszólok, de mivel nem válaszol senki, simán belépek a helyiségbe. Tágas, szépen berendezett. A papa biztos jó sok koronát ajándékozott az új iroda berendezéséhez. Odakint erős szél zörgeti az ablakokat, a szomszéd házon a spaletták ütemesen csapódnak újra és újra a kerethez, fák levelei zizegnek zúgva az erős orkánban. Fura, mert Londonban nem tudtam, hogy ilyen viharok is tudnak lenni, de ez van. Szerencsére ideértem még időben azelőtt, hogy túlzottan eláztam volna. A természet egy erőteljesebb megnyilvánulása a villám, amely lecsap abban a pillanatban, mikor a belépő nővel összeakad a tekintetem. Egy szempillantás alatt megy el az áram, és azt hiszem eléggé megijesztem szegényt, így mély, egyenletes hangon beszélek hozzá, de mikor visszanyeri a lélekjelenlétét, egyből rám támad. Felhúzom a szemöldököm és kissé ridegen villantom rá a tekintetem.
- Szóltam, de akkor sem válaszolt. A kopogást talán jobban hallotta volna? - kérdezek vissza maró gúnnyal, majd végignézek rajta - Amúgy nem őrültem meg. Nem én járkálok az ügyfeleim előtt úgy, hogy mellesleg mindent látni lehessen. - mutatok a saját mellkasomra és szemtelenül nézek a ruhája azon részére, ahol a feltételezhetően méregdrága csipke melltartója történetesen nagyon is jól mutatja, hogy mivel áldotta meg az Isten. Aztán elfordulok és kinézek az ablakon. Annyira gyűlölöm ezt a várost, hogy az már szinte undor, talán ezért is büntet az ég mindennel, amivel csak lehetséges. Talán valamiféle figyelmeztetés, hogy rossz úton járok. Borzalmas szállás, nyikorgó matrac, penész szag, lerobbanó kocsi, elmegy az áram...ha hívő lennék, már rég egy templomban térdepelnék megbocsájtásért könyörögve. Teszek néhány lépést előre majd kezembe fogom az egyik függönyt. Basszus, ez nagyon finom anyag! De muszáj a munkára koncentrálnom, így elengedem.
- De ha már itt vagyok...ha felvett valamit amiből nem látszik ki mindene, esetleg elkezdhetnénk végre a megbeszélést? Igazán nem szeretném a saját időmet rabolni - emelem fel a fejem újra, és rá pillantva valami mosoly félére húzom a számat.
- Ó, elnézést. Talán megbántottam? Arra számított, hogy majd reszkető kézzel sétálok be, könnyes szemeimet törölgetem és a kezem tördelve könyörgöm azért, hogy találja meg nekem álmaim hercegnőjét? Olyan ügyfélre vágyott, aki egyszerű lesz, kicsit bohókás, de arany szíve van, és csak egy esélyt szeretne a boldogságra? - kérdezem, majd leülök az egyik székbe - Nos, velem rossz lóra tett. Az ilyen pasik elárulom, sosem mennének társkeresőbe, mert ahhoz túl büszkék, hogy bevallják, egyedül nem megy, ráadásul az internet világában már könnyebb ráírni minden kockázat nélkül egy nőre meg átküldeni a farkukról egy fotót, semmint bevállalni egy randit. De én annál okosabb vagyok, és nincs már több időm a hazárdjátékokra, így úgy döntöttem, most először teszek egy próbát egy ilyen...szolgáltatással. A helyzet az, hogy nem vagyok rossz ember, bár ha néhány kollégámat kérdezi, talán ezzel nem értenének egyet minden tekintetben. Nem verek nőket, sosem tettem, nem is szándékozom elkezdeni. Vannak jó tulajdonságaim, és vannak rosszak is. Nem vagyok szexuálisan aberrált. Már persze, ha erre van igény, én is szívesen próbálok ki új dolgokat, de szeretem a klasszikus módon csinálni az ágytornát. Egy, maximum két nő, pasi nulla. Szembekötősdi, esetleg bilincs még belefér, de csak semmi ostorral verés meg hereszorító. Ja, és felül szeretek lenni. Nem vagyok unatkozó milliárdos, nincs a világ számos pontján családom, akiket hátrahagytam mert eluntam magam mellettük. Ritkán vagyok erőszakos, azt még ritkábban irányítom nők felé, ez által talán nem csoda, ha nem kenyerem a nők megerőszakolása sem, így ezt is kihúzhatja a kis listájáról. Nehéz eset vagyok, mert kimondom azt is, amit mások nem mernek vagy még a gondolatba is belepirulnak. Az eseteim a barna hajú csajok, vékonyak, de ha van rajtuk pár kiló, a legkevésbé sem tud zavarba hozni, csak ne legyen egy bányarém. Ha már van gyerek, nem zavar, bár még sosem volt dolgom kölykökkel, így nem tudok biztosat mondani arról, hogyan kezelném őket, vagy épp ők engem. - dőlök hátra a székben és felhúzom a szemöldökömet, kíváncsian pillantva a szőkeség kékségeibe.
- Nos, akkor maguk tényleg azok, akinek mondják magukat? Segít megtalálni nekem a leendő Mrs. Abellt, vagy már most feladja? - kérdezem szemrebbenés nélkül - Amúgy nem úgy illene, hogy legalább valami itallal kínálják meg az ügyfelet, ha már az tetemes összegeket fizet azért, hogy az önök szolgáltatóját válassza ki a millió másik közül?
Várakozón nézek rá, és kiszáradt ajkaimat végignyalom. Tényleg szomjas vagyok, ami azt illeti. Mintha az egyik polcon láttam volna egy kis whiskeyt. Bár már egy normálisabb kávé is megtenné. Feltételezem apuci pénzéből erre is futja nekik.
Vendég
Vendég
avatar

TémanyitásTárgy: Re: Jasmine & Cameron - Cold hearts, hot heads Kedd Márc. 06, 2018 7:04 am



cameron&jasmine
Classic ●   *-*    ● 945 ●

Nem teszek különbséget a hét napjai között, de hajlok rá, hogy a kedd reggelek nem lesznek a kedvenceim. Briana ma egy másik helyen kezdi meg a tárgyalásokat az online hirdetésről, így nekem marad a nyitás, és az új ügyfelek fogadása. Az asszisztensekkel még csínján bánunk, mert annyira nem eresztettük el magunkat, hogy minden munkafolyamatra más ember legyen kinevezve. A tréningeket úgysem mi tartjuk, de nyomon követjük, és ehhez képben kell lennünk. A nap legnehezebb feladata, hogy kiválasszam a megfelelő ruházatot, és most aztán lehet érte ostorral verni, de nőlétemre kényes vagyok az öltözködésre. Az első benyomás nagyon fontos, az ember több mindent szűr le az első tizenöt másodpercben, mint az ezt követő negyven perces beszélgetésben. A szekrény előtt állva a számon harmonikázok végig a mutatóujjammal, és azon töprengek, hogy a szél mennyire erős, mert ha nagyon, és éppenséggel északi irányból támad rá a városra, akkor a szoknya nem alkalmas ma…de ki mondta, hogy hallgatni szoktam a meteorológus figyelmeztetésére? A mostohatestvérem kutyája a szobám előtt nyüszít, és próbálom elég rendesen levegőnek nézni, de mikor már a tokot kezdi el kaparni, kénytelen vagyok kitárni, és farkasszemet nézni az ebbel.
- Lakótársak vagyunk, de nem én vagyok a gazdád. – teszem mellé, és mélyen a kis sötét szembogarakba nézek, mire felugat, és leül a küszöbre.
- Most activityt akarsz játszani? – döntöm oldalra a fejemet, és mindkét kezemet csípőre helyezem. A fehérneműs kombót nem tarthatom sokáig, mert el fogok késni, végül megadom magam, és beengedem a rezidenciámra.
- Nem tudom, hogy mit vegyek fel, és ez egy fontos pillanata a mai napnak. – vakarom meg az államat, mintha legalább az egyetemi szakdolgozatom témáját kellene kiválasztanom, mikor kiemelek egy sötétkék egybe részes ruhát, de ekkor hallom a sorozatos vakkantást.
- Rendben, elvetettem, de mégis mit szólnál a fehér blúzhoz? – pillantok le a fehér szőrgombolyagra, miközben a vállfáról leküzdve az ágyra dobom a felsőt, és nem találok ellenvetésre.
- Ehhez egy magasított szoknya lesz. – helyeselek, és innentől kezdve nyert ügyem van, mert nem szól bele, és hagy a magam ritmusában készülődni. A fürdőben énekelve kenem fel a sok vakolatot, na jó…azért csak annyit, amennyi szükséges, de az alapozó, és a szájfény, meg a spirál nem marad el. A harisnyával meggyűlik a bajom, és észre se veszem, de hátul egy szem megszalad, és így húzom fel rá a magasszárú csizmát. A végén a táskámba szórom bele az aktákat, melyeket már tegnap éjszaka áttanulmányoztam egy jó Chardonnay társaságában. Indulás előtt még lemegyek a kis rosszcsonttal, hogy elvégezze a folyóügyeit, és ekkor szembesülök vele, hogy a sötét felhők fogalma csak elrettentést volt, ez már egy sokkal komolyabb vihar előszele.
- Gyűlöllek London. – szívből kiáltom bele az utca zajába, és pakolok be a hátsó ülésre, de annyi eszem már nem maradt, hogy esernyőt is hozzak. A reggeli forgalom egy halálmenettel ér fel, mert mindenki most igyekszik munkába, és iskolába. A biciklizés kellemes megoldás lenne, de igazodnom kell az itteni szabályokhoz, és esőben különben sem lenne előnyös, hogy egy kétkerekűre pattanjak. A piros lámpák gázok, és a semmiből bukkannak fel. Még szerencse, hogy eddig nem szaladtam bele egy rendőrbe, mert akkor szép summát fogok fizetni büntetés gyanánt. A Stardust székhelye már nincs messze, és naná, hogy megcsörren a telefonom is, így a vállammal tartva veszem fel.
- Chelsea…hallak, csak kicsit recseg a vonal…igen, én leszek ma a felelős. Már úton vagyok, ne engedj be senkit az irodámba, ha lehetséges. A takarítónő sem kell oda reggel, de egy kávénak nagyon örülnék…legyen latte, dupla cukorral, és habbal a tetején. – hamar megszakad a kapcsolat, mert nincs térerő, és a lábam alá ejtem a mobilt, de sebaj. A cél már nincs messze, és már éppen hálát adnék az égieknek, mikor valaki bevág elém, és így szinte felpasszírozódom az üvegre. Te átkozott fajankó! Hangosan dudálok rá, és káromkodom el magam, de csak egy mosolyt kapok cserébe, így marad a megnyugvás, és a beletörődés, hogy Anglia soha nem lesz a szívem csücske. A parkolóhelyemet még nem vették el, és némi késés árán, de sikerül egy oldalas beállással elfoglalnom azt. Esernyő nélkül átérni remek lesz, és körül is nézek az úton, de az egyik kezemben a táskám, a másikban egy nagyobb dobozka, amit apa születésnapjára rendeltem, és éppen lelépnék a járdáról, mikor egy adag sár fröccsen rajtam. Mi a büdös francnak hagytam szétnyitva a kabátomat?! A fehér blúzom csupa víz lesz, és nem kis lélekjelenlétre vall, hogy beérjek az irodámba. A recepciós segítségnyújtását fél kézzel hárítom el, és egyedül szállok be a liftbe is. Az idegrendszerem már most szétesett, de kit érdekel, ugye? Idegesen toporgok, és száguldok el a titkárnőm előtt, hogy bejussak a biztonságos négy fal közé. A mellékhelyiséget keresem, ami innen nyílik, és csakis én használhatom. Mennyi az idő, és mikor jön az első ügyfél? A hajam csuromvizes, a sáron kívül pedig nagyobb bajom is van, mert az egész átázott, és itt virítok egy lengébb verzióban. A hangokra csak később figyelek fel, és azt hiszem, hogy Chelsea hozta be a kávémat, de szinte abban a minutumban lefagyok. Egy magas, jóképű idegen áll az ajtómban, és úgy fürkész, mint egy oroszlánt. Nem esik le, hogy a felsőm némileg nagyobb belátást enged láttatni a kebleimre, mint a normális lenne.
- Ki maga? – emelkedik meg egy oktávval a hangom, de pont ekkor megy el az áram is, és egy óriási villám cikázik át az égen. A sötétben némiképp látom a sziluettjét, és azokat a kék szemeket…honnan ilyen ismerősek?
- Elnézést, de ide nem jöhet be engedély nélkül, még akkor sem, ha van időpontja. Megőrült, mondja?! – végre rám talált a hangom, és most érek el a felháborodás szintjére.
- A kopogás a minimum még akkor is, ha nyitva maradt az ajtó. – szenvedélyesen magyarázok, és meg is feledkezem magamról. Mit számít egy átázott fehér blúz? Gyűlölöm a keddeket!

Vendég
Vendég
avatar

TémanyitásTárgy: Re: Jasmine & Cameron - Cold hearts, hot heads Kedd Márc. 06, 2018 2:54 am
- Hogy én hogy gyűlölöm ezt a kurva kibaszott rohadt országot, az összes kibaszott utcájával meg táblájával meg minden létező kereszteződésével együtt! Hogy verne meg az Isten titeket egytől-egyig, ti szarrágó, nyomorék, pénzéhes, királynő-fétises, elkorcsosult, büdös szájú szemétládák!
Káromkodva állok az autó mellett, amelynek időnként bizonyos szavak nyomatékosítása érdekében férfias rúgásokkal esek neki kerék magasságban. Sötét, fodrászt igen régen látott hajam csapzottan tapad a homlokomra, ahogy kezdek belemelegedni a kocsi módszeres szétrugdosásába. A bérelt négykerekű vastaliga alig néhány utcányira adta meg magát a találkozó helyszínétől, de ettől még nem lett a kedvem sokkal derűsebb. Már elve kiborít ez a fordítva közlekedés, és be kell valljam, az sem tesz boldogabbá, hogy a levegő olyan nehéz és páradús, hogy lassan úgy érzem, mintha egy akváriumban próbálnék lélegezni. A szomszédaim hangosak, leginkább külföldi diákok, akik nyolcan laknak egy lakásban, meg káráló öregasszonyok, és sok-sok arab, akiknek folyton ez az irritáló citár zene szól a lakásából éjjel-nappal. Egy hete költöztem ide a riport érdekében, de már úgy érzem, lassan inkább fejest ugrok a Temzébe.
- Akkor itt rohadj meg, te csotrogány - rúgok még egyet a hülye kocsiba, majd miután gyorsan kiszedtem minden cuccomat belőle, ami kellhet, felhívom a helyet, ahonnan béreltem, hogy szedjék össze a szarjukat, és megadom a címet. Majd írok a szerkesztőségnek, hogy vagy adnak egy normális autót amivel közlekedhetek, vagy inkább gyalog járok. Elfog a honvágy és a biciklim iránti sóvárgás. Dániában legalább járhatok biciklivel, de ezek az angolok olyan környezetromboló lusta népség. Lehangoló. Ózon lyuk? Ugyan, mit foglalkozzunk vele! Azt hiszi ez a sok tudatlan, beképzelt barom, hogy majd a királynőjük aranyozott valaga azt is biztos befoltozza? Mert itt ez a szokás. A királynő mindenre megoldást talál.
Bosszúsan túrok a hajamba, amitől persze nemhogy rendezettebb nem lesz, de még kócosabbá válnak csapzott tincseim, és metsző kék szemeimmel körbe tekintek az utcán. Megpróbálom belőni, merre is akart vinni az az átkozott GPS, de csak nagyjából sejtem, aminek rövidesen már tudom, hogy az lesz a vége, hogy segítséget kell kérnem. A járdán már megjelentek az első esőcseppek, és felnézve az égre nem számíthatok arra, hogy majd idővel kevesebb lesz. Ez az átkozott eső megőrjít. Mióta itt vagyok, nagyjából tíz méternyi eső esett már. Dániában legalább ha esik, akkor az csak szemerkél, de itt...minden nap az az érzésem, Isten így akarja tudatni velem, hogy megismételné Noé hajókirándulását, csak épp most elfelejtett prófétát küldeni, annyi eső esik. Napfényt itt csak elvétve látni, a barátságtalan időjárás mellé ráadásul az emberek is borzalmasan merevek. Én sem vagyok a haverkodás mintapéldánya, de sokszor rajtam is túltesznek. Ha igazán magamba néznék, felismerném a menetrend szerinti közelgő idegösszeomlásom első jeleit, amelyet a túlzott stressznek, a hatalmas nyomásnak, a kialvatlanságnak és a nem épp kielégítő étkezési szokásaimnak köszönhetek majd, de én a lehető legritkább esetben esek abba a hibába, hogy magamra figyeljek. Az cseppet sem dob fel, mikor magam kell analizálnom, ezért is nem járok pszichológushoz. Na, még csak az kéne. Hogy egy hozzá nem értő sarlatán elemezgesse a gyerekkori bevizeléseimet meg azt, hányszor recskázok egy nap! Addig álljon fél lábon bárki is, míg ezt valaha megteszem. Nem, engem senki nem fog hülyének nézni. Különc vagyok, sőt, mondhatni bogaras, de ez nem jelenti, hogy bárki pálcát törhet felettem és belém dumálhatja, hogy nem vagyok normális, és pár pirulától majd rendbe jövök. Nekem így jó, akinek meg nem tetszik, bátran kinyalhatja a seggem, ha megengedem. Odafent dörögni kezd az ég, és hirtelen felerősödő szél jelzi, hamarosan kitör a vihar. Lehajtom a fejem, hogy legalább a vizes port ne fújja a szemembe, s amikor rövid időn belül újra dörögni kezd, lassú futásba kezdek. Nem félek a vihartól, de nem díjaznám, ha szétáznék, mielőtt odaérnék a megadott címre. Nagyon kell az a cikk, és érzem, hogy jó nyomon járok. Mi másért tette volna a székhelyét a dán miniszterelnök két lánya egy másik országba, ha nem azért, hogy ott tudják tisztára mosni apuci pénzét? Tudom, hogy valami bűzlik körülöttük, és ki fogom deríteni, ha addig élek is, és akkor végre visszakaphatom a helyemet, ahol nem jön a hátamra a hideg levegő, és kávét sem nekem kell többé hoznom. Végre kolumnista lehetnék. Írhatnék...bármiről. Utazhatnék. Mindig érdekelt a drogcsempészet és a maffia, Kolumbiában igazán érdekes tényfeltáró sztorikat nyomozhatnék ki. Talán újra megkeresnének azok, akik akkoriban új munkát ajánlottak, és itt hagyhatnám azt a posványt és Rigstir képébe önthetnék egy bögre gusztustalan kínai levest, amitől folyton ocsmány állott mosogatólé szag terjeng a konyhában egész délután, hogy nem bírok bemenni. Istenemre, megérné az a kiszabott büntetés, amit le kéne rónom miatta! Befordulok a sarkon és a kirakatban végignézek magamon. Fekete ing, fekete nadrág, bőrdzseki. Mondhatni jól nézek ki. De az igazság az, hogy valójában pazarul. Ha érdekelne, még elégedett is lennék a kinézetemmel, de a lehető legkevésbé foglalkoztat az, hogy hogy nézek ki. Nem csajozni megyek. Fontosabb dolog vár rám, de ehhez muszáj vagyok átformálni kissé magam, így lehunyom a szemem, és megpróbálom felidézni a készülő könyvem főszereplőjét.
- A neved Cameron Abell. Visszahúzódó, sokat látott férfi vagy, aki...igen, aki legutóbb hatalmasat csalódott a félreismert menyasszonya miatt. Nem vágysz sokra, de végre szeretnél családot alapítani. Gyerekek, fehér léckerítés, vasárnapi ebédek, heti kétszer dugás, meg ilyenek. - mantrázom magamban, mint egy színész, aki épp a meghallgatására készül, aztán megtorpanok. Nem, ez marhára nem lesz jó. Ugyan, ki a franc hinné el nekem, hogy tényleg ilyen nyámnyila, pipogya alak vagyok? Szerintem a kutya se.
Mire a megadott címre érek, az ötletet, hogy valaki másnak adjam ki magam, elvetem. Túl rizikós, túl hamar lebuknék, hosszú távon képtelen vagyok kibújni a bőrömből. Meglátjuk, ha valóban olyan komolyan meg akarják játszani, hogy igazi társkereső bizniszen dolgoznak, mit kezdenek egy magam fajta nehezebb esettel. Addig sem keltek gyanút, hogy ha tökéletes pasi vagyok, miért is akarok társkereső cégen keresztül ismerkedni.
- Helló, időpontom van - indulok a lépcsők felé amint beérek az épületbe, de a recepción ülő cicamica felugrik.
- Elnézést, uram, de kihez jött? - kérdezi, mire megtorpanok és visszapillantok. A nő barna, kissé molett, és a szemüvege határozottan nem illik a fejére.
- Mittudomén. Maguk adták az időpontot, nézzen utána. Valamelyik tulaj csak bent van, nem? - kérdezem, és amikor lepillant a papírjaira, minden további szócséplés nélkül sietek fel az irodákhoz. Odafent nagy a nyugalom, és a csend, már-már riasztó, de én határozottan mozdulok előre. Nem nehéz megtalálni a megfelelő ajtót, és mivel tárva-nyitva van, bekukkantok rajta, de mivel nem látok bent senkit, belépek.
- Hahó, van itt valaki? - kérdezem, és beljebb merészkedek, ám abban a pillanatban, amikor néhány lépés után megjelenik valaki az ajtónyílásban és a tekintetünk összekapcsolódik, hatalmas villám hasít végig az égen és akkorát csattan, hogy az ablakok is beleremegnek. A nagy fényesség után az áram azonnal elmegy.
- Nyitva volt az ajtó, remélem nem zavartam meg valamiben - mondom fesztelenül, majd elszakítom a pillantásom tőle, és miközben a hajamba túrva kissé megrázom a tincseimet, hogy ne tapadjanak úgy a fejemre, az órámra pillantok - Épp időben érkeztem ezek szerint.
Elégedetten nézek fel rá, de az áram még mindig sehol, így sóhajtva elhúzom a számat.
- Feltételezem nem így tervezte az első beszélgetést - lépek oda hozzá - Üdv. Cameron. Cameron Abell.
Nem nyújtok felé kezet, mert az ugyebár illetlenség, csak várakozón húzom félmosolyra a számat és elmerülök a félhomályban a tekintetében, miközben odakint újabb villám cikázik át az égen. Viharral érkeztem. Vajon ezt nevezik égi jelnek?
Vendég
Vendég
avatar

TémanyitásTárgy: Jasmine & Cameron - Cold hearts, hot heads Hétf. Márc. 05, 2018 11:26 pm

Jasmine és Cameron első találkozása a nő irodájában
Vendég
Vendég
avatar

TémanyitásTárgy: Re: Jasmine & Cameron - Cold hearts, hot heads
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Heart of Europe :: Európa szíve :: anglia :: anglia temetõje-
Ugrás: